A lelkiismeretünkbe írott törvények között, amelyek Isten örök érvényű erkölcsi törvényéből származnak (Róma 2,14-15), nincs a szombat törvénye, már csak azért sem, mert az emberek lelkiismerete nem jelzi azt, hogy megszegnék.

A szombat megtartását kizárólag a zsidóknak adta Isten jelül, többek között azért, hogy Neki szenteljék azt, és megemlékezzenek egyiptomi szolgaságukról (5 Móz 5,12-15):

(2 Móz 31,12-13.17)

Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Így beszélj Izráel fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az Úr, vagyok a megszentelőtök. Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent.

A törvényt - beleértve a szombatot is - Mózes által adta Isten, előtte azt nem tartották meg:

(Neh 9,13-14)

Majd leszálltál a Sínai-hegyre, és beszéltél velük az égből. Adtál nekik helyes törvényeket, igaz útmutatásokat, jó rendelkezéseket és parancsolatokat. Megismertetted velük szent nyugalomnapodat, és parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényt adtál nekik szolgád, Mózes által.

Míg az Ószövetség jegye a szombat-törvény, azonban az Újszövetség jegye Jézus Krisztus:

(Lk 2,34)

Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: "Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak...

A törvény csak árnyéka annak, amit Krisztus elhozott számunkra. Krisztusban eljött a valóság:

(Kol 2,16-17)

Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.

Jézus felette áll a szombatnak, annál mérhetetlenül több, semhogy alá lenne vetve, éppen ellenkezőleg:

(Mk 2,27-28)

Majd hozzátette Jézus: "A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is."

Jézus nem tett különbséget a napok között (Mt 12,1-8; Jn 5,8-10; 9,14). A törvényhez (amibe beletartozott a szombat és más ünnepnapok megtartása is) való ragaszkodás Krisztustól való eltávolodást (Kol 2,19; Gal 5,4), visszatérést jelentett az akkor élt keresztényeknek:

(Gal 4,9-11)

Most azonban, miután megismertétek Istent, vagy még inkább: Isten ismert meg titeket, hogyan térhettek vissza ismét az erőtlen és szegény elemekhez, és hogyan akartok újból szolgájukká lenni? Aggódva figyeltek a napokra, hónapokra, az évszakokra és az esztendőkre. Attól féltelek titeket, hogy talán hiába fáradoztam értetek.

A keresztények szombati nyugodalma ("sabbatismos") napoktól függetlenül Jézus Krisztusban van. Ők nem egy napon nyugszanak meg, hanem az egész életüket abban a nyugalomban élik, ami az örökkévalóságban fog beteljesedni:

(Zsid 4,10)

Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.

Tehát Jézus követői számára többé már nem a hét egy napja a szombat, hanem az egész életük, melyben naponként megélik azt a nyugalmat, amely az Istennel való megbékélésből fakad.

Többek között ezért sem egy konkrét napra (pl. vasárnapra) adatott az úrvacsora parancsa, hanem valahányszor összegyülekeztek Jézus tanítványai:

(1 Kor 11,23-26)

Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: "E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre." Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.

Isten tiszteletét nem lehet napokra, órákban korlátozni. Istent minden nap tisztelnünk kell a Neki és egymásért odaadó életünkkel:

(Zsolt 35,28)

Nyelvem hirdeti igazságodat és dicséretedet minden nap.

(Zsolt 61,9)

Akkor állandóan éneklek nevedről, naponként teljesítem, amit megfogadtam.

(Zsolt 96,2)

Énekeljetek az ÚRnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap!

(Zsolt 44,9)

Istent dicsérjük minden nap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.)

(Zsid 13,15)

Általa vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.

(1 Kor 6,20)

Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.

(Róm 12,1-2)

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.

Ha egész életünk istentisztelet, akkor nincs szükségünk különleges istentiszteleti napokra.

A keresztények nem tartottak különleges "istentiszteleti napokat", mert naponként közösen ünnepeltek:

(ApCsel 2,46-47)

Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

(ApCsel 5,42)

...és nem hagytak fel a naponkénti tanítással a templomban és házanként, és hirdették, hogy Jézus a Krisztus.

(ApCsel 16,5)

A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.

A béreaiak napról napra együtt tudakozták az Írásokat:

(ApCsel 17,11)

Ezek nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok.

A bátorításra és buzdításra minden nap szükségünk van, nemcsak egyes napokon:

(Zsid 3,12-13)

Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától.