Bűnösként születünk?

Miért örökölt genetikai hiba helyett a saját döntésünk a felelős?

Az első bűneset mindannyiunk életére hatással van: egy olyan világba érkezünk, ahol a rossz jelenléte sokszor természetesnek tűnik, és a helyes döntés gyakran nehezebb. A Biblia szerint Isten a maga képére formálta az embert, és amit alkotott, az „igen jó” volt (1Móz 1:27.31). Isten eredetileg igaznak teremtette az embert, de ő maga ártotta magát mindenféle okoskodásokba (Préd 7:29). A Biblia tehát nem arról beszél, hogy a bűn egy genetikai hiba lenne, amit készen öröklünk, hanem arról, hogy a halál a személyes döntéseink és vétkeink következménye: 

"Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett." (Róm 5:12)

Ádám engedetlenségével a bűn és a halál belépett a világba. Pál azonban azt mondja, hogy a halál minden emberre azért terjedt el, „mert mindenki vétkezett”. 

Jakab apostol azt mutatja meg, hogyan jut el az ember a kísértéstől a saját kívánságán keresztül a bűnig:

"Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz." (Jak 1:14–15)

Valóban mi felelünk a saját tetteinkért?

A Biblia több helyen is arra utal, hogy az ember felelőssége személyes: döntéseinknek súlya van. Jézus tanítása szerint a tisztátalanság az ember belsejéből fakad: a szívből származnak azok a gondolatok és cselekedetek, amelyek tisztátalanná teszik az embert:

"Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná... Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert." (Mk 7:15.20–23)

Ez a gondolat arra hív, hogy ne csak a körülményeinket figyeljük, hanem a szívünk állapotát is.

Lehet-e Isten igazságos, ha olyasmiért büntetne, amiről nem tehetünk?

A Biblia szerint Isten igazságosan ítél, és számon kéri a gonoszságot:

"Megbüntetem a világ gonoszságát, a bűnösök bűnét. Véget vetek a kevélyek gőgjének, az erőszakosok gőgösségét megalázom." (Ézs 13:11)

Isten igazságos, ezért nem büntet meg minket olyan állapotért, amiről személyesen nem tehetünk. Ő mindig a tényleges cselekedeteinket és a szívünk szándékait veszi figyelembe:

"Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik a fia bűne miatt. Igazságáért csak az igaz kap jutalmat, a bűn pedig csak magát a bűnöst terheli." (Ez 18:20)

Ez inkább arra mutat, hogy a felelősség összefügg a személyes cselekedetekkel.

Valóban van választásunk, vagy a rossz elkerülhetetlen?

Isten Kainnak is megmutatta, hogy a rossz választása nem volt számára szükségszerű:

"Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta." (1Móz 4:7)

Isten Kainhoz intézett szavai azt mutatják, hogy választása és felelőssége megmaradt: „...te uralkodjál rajta!” Ez reményt ad: a küzdelem valós, de nem eleve eldöntött:

"Kerüld a rosszat, tégy jót, és itt lakhatsz mindvégig." (Zsolt 37:27)

Létezik egy belső iránytű, ami mutatja a helyes utat?

Jézus arra is rámutatott, hogy az ember képes jó ajándékot adni a gyermekének, még akkor is, ha maga nem tökéletes:

"Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni..." (Lk 11:13)

A Biblia szerint Isten az embert a maga képére teremtette, és a lelkiismeret is tanúskodik arról, hogy az ember ismeri a jó és a rossz közötti különbséget. Még azok is, akik nem ismerik a megírott törvényt, a szívükbe írt belső iránytű szerint cselekszik a jót, bizonyítva, hogy az ember nem vesztette el teljesen a morális érzékét:

"...amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel... Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak..." (Róm 2:14–15)

Léteztek-e valaha emberek, akik képesek voltak Istennek tetszően élni?

A történelem során, még a kereszténység előtt is voltak, akik keresték a jót és feddhetetlen életre törekedtek (Zsid 11:4-től; 1Móz 6:9; 1Móz 15:6; Jób 1:1.8; Lk 1:6; Jn 1:47; Fil 3:6). Ezek az igék olyan embereket mutatnak be, akik hittek Istenben és igyekeztek az ő akarata szerint élni.

Jézus pedig egy példázatában rávilágít, hogy a világ minden népe között akadnak olyanok, akik bár nem ismerték őt név szerint, de a szeretet cselekedetein keresztül mégis őt szolgálták:

"...valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." (Mt 25:40)

Jézus példázatában (Mt 25:31–40) azokat, akik irgalmasságot gyakoroltak „az én legkisebb testvéreim” iránt, úgy mutatja be, mint akik ezt vele tették meg.

Vajon Isten már a kezdetektől fogva szeretettel tekint ránk?

Isten az embert már anyja méhében formálja és ismeri. 

Sámson és Keresztelő János története különleges elhívásról beszél, és megmutatja, hogy Isten gondviselő szeretettel van jelen az ember életében már a születése előtt is:

"...Istennek szentelt lesz az a gyermek már anyja méhében." (Bír 13:5)

"...már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel..." (Lk 1:15–16)

Amikor egy kisgyermek világra jön, Isten csodálatos alkotása lép be a történelembe:

"Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt." (Zsolt 139:13–14)

"Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem." (Zsolt 22:11)

"Te voltál támaszom születésem óta, te hoztál ki anyám méhéből, téged dicsérlek szüntelen." (Zsolt 71:6)

"...úgy formáltál, mint egy agyagedényt... Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet." (Jób 10:9–12)

Ezek az igék Isten teremtő és gondviselő munkájára irányítják a figyelmünket, megmutatva, hogy az emberi élet már a kezdetétől fogva Isten szeretetéből indul.

Mit jelent mindez a mindennapi életünkben?

Mindez a hétköznapok szintjén is elgondolkodtató lehet. Ha az ember Isten alkotása, akit ő már az anyaméhben formált, akkor az élet nem pusztán véletlen, és nem szükségszerűen a rosszból indul.

Mindennap döntések előtt állunk: figyelhetünk a lelkiismeretünkre, keressük a jót, és Isten akarata szerint élhetünk.

A Biblia arra hív, hogy Istenhez forduljunk, bízzunk benne, és az ő útmutatása szerint alakítsuk az életünket.

Ez a mi hitünk és bizonyságunk ma is: Isten látja a nehézségeinket és ha vétkezünk, a bűneinket is, mégsem hagy magunkra, hanem Jézus Krisztusban utat nyitott a vele való megbékélésre.

Isten Igéje arra hív minket, hogy „növekedjünk a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében” (2Pét 3:18), és hogy egymást is bátorítsuk a hitben:

"Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen." (Zsid 3:13)

Krisztus követőiként ezért nem egymástól elszigetelten járjuk ezt az utat, hanem egymást hordozva és szeretetben szolgálva (Gal 6:2; 1Pt 4:10). Így válik láthatóvá közöttünk az a szeretet, amelyet Istentől kaptunk.