English version | Deutsche Version
English version | Deutsche Version
Az élet nagy kérdéseire keresve a választ felmerül, hogy mire alapozhatjuk a hitünket, és honnan tudhatjuk, mit mond Isten.
A Biblia nemcsak régi történeteket és emberi gondolatokat őriz, hanem Istenről, az ő akaratáról és Jézus Krisztusról tesz bizonyságot. Vizsgáljuk meg tehát, mit mond maga a Biblia a saját eredetéről, igazságáról és az életünkben betöltött szerepéről.
Jézus világossá tette, hogy nem a saját elgondolásait hirdette, hanem azt adta tovább, amit az Atyától kapott:
„Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.” (Jn 12:49–50)
Jézus szavai ezért nem választhatók el attól, aki elküldte őt. Az Atya akaratát ismertette meg az emberekkel, és olyan beszédet szólt, amely az örök életre vezet. Jézus azt is mondta az Atyának:
„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” (Jn 17:17)
A Biblia tanúsága szerint tehát Isten igéje az igazság mércéje, Jézus pedig hűségesen közvetítette az Atya szavát. Ez biztos alapot adhat a hitünknek, miközben arra is figyelmeztet, hogy ne saját elképzeléseinket tulajdonítsuk Istennek.
Pál apostol ezt írja Timóteusnak:
„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” (2Tim 3:16–17)
Pál apostol tehát kifejezetten azt állítja, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, és bemutatja annak célját is: tanít, rámutat a tévedésekre, segít a helyes útra térni, és felkészít a jó cselekedetekre. A hangsúly nem csupán az Írás eredetén, hanem azon is van, hogy mire használható Isten szándéka szerint.
Péter apostol a prófétai beszédről ír:
„Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.” (2Pt 1:20–21)
Péter itt a próféciák eredetéről beszél: azok nem egyszerűen emberi elhatározásból születtek, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek. A közvetlen szövegösszefüggésben a prófétai beszéd megbízhatóságát hangsúlyozza.
Ezek alapján a Biblia saját bizonysága szerint Isten az Írás forrása, miközben az üzenetet emberek közvetítették. A két igeszakasz azonban nem részletezi, hogy az ihletés pontosan milyen módon ment végbe minden bibliai könyv esetében. Ezért nem szükséges olyan részletes elméletet alkotnunk róla, amelyet maguk a szövegek nem fejtenek ki.
Az Írás hasonlóan a sötét helyen világító lámpáshoz, amelyre érdemes figyelni (2Pt 1:19). Isten igéje tanít és irányt mutat, de nekünk is figyelmesen kell olvasnunk, meg kell értenünk az összefüggéseket, és engednünk kell, hogy az üzenete formálja az életünket.
A Zsidókhoz írt levél azzal kezdi üzenetét, hogy Isten korábban sokféleképpen szólt az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben pedig a Fiú által szólt hozzánk (Zsid 1:1–3).
Jézus Krisztus nem egyszerűen egy újabb tanító Istenről: ő mutatja meg nekünk az Atyát. Ezért a Biblia olvasásakor különösen fontos figyelnünk arra, mit mond és tesz Jézus, hogyan bánik az emberekkel, és mit tár fel Isten akaratáról.
Jézus ezt mondta tanítványainak:
„Barátaimnak mondalak titeket, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15:15)
Ez a kijelentés arra mutat, hogy Jézus megismertette tanítványaival mindazt, amit az Atya rá bízott. A Biblia egészének üzenetét ezért érdemes Krisztusra figyelve olvasni: nem elszigetelt mondatokat keresve, hanem azt vizsgálva, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az Írás kijelentései, és miként vezetnek el Isten megismeréséhez.
A Biblia komolyan figyelmeztet arra, hogy Isten szavát nem szabad emberi elképzeléseink szerint megváltoztatnunk. A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk:
„Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. Ne tégy hozzá szavaihoz semmit, mert megcáfol, és hazugságban maradsz!” (Péld 30:5–6)
A Jelenések könyvének záró figyelmeztetése is óv attól, hogy valaki hozzáadjon az ott leírt prófétai beszédhez, vagy elvegyen belőle (Jel 22:18–19). Ez a figyelmeztetés közvetlenül a könyv próféciájára vonatkozik, és összhangban áll azzal az alapelvvel, hogy Isten kijelentését nem szabad saját elképzeléseinkhez igazítani.
Pál apostol szintén határozottan óvott attól, hogy az általa hirdetett evangéliumtól eltérő üzenetet fogadjanak el a gyülekezetek (Gal 1:6–9). A kérdés tehát nem csupán az, hogy valaki használ-e bibliai szavakat, hanem az is, hogy hű marad-e az evangélium valódi tartalmához.
„...ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen!” (Gal 1:6-9)
Isten igéjének tisztelete azt jelenti, hogy nem emeljük saját gondolatainkat az Írás fölé, és nem tulajdonítunk Istennek olyasmit, amit ő nem mondott. Nem az a feladatunk, hogy új tartalommal egészítsük ki az üzenetét, hanem hogy figyelmesen megértsük, és hűségesen továbbadjuk azt.
A bibliai szöveg olvasása önmagában még nem jelenti azt, hogy minden kijelentését helyesen értjük. Péter apostol arról ír, hogy Pál leveleiben vannak nehezen érthető részek, amelyeket a tudatlan és állhatatlan emberek kiforgatnak, ahogyan más írásokat is, a maguk vesztére (2Pt 3:16).
Ezért fontos, hogy ne ragadjunk ki egy-egy mondatot a környezetéből, hanem figyeljünk az előzményekre, a szöveg összefüggésére és a Biblia más kijelentéseire is. A Biblia magyarázza a Bibliát: egy nehezen érthető részt más, világosabb bibliai kijelentések segítségével vizsgálhatunk meg.
A Szentlélek vezetését is kérhetjük, de közben alázatosan kell bánnunk saját értelmezéseinkkel. Nem minden gondolat válik Istentől származó üzenetté pusztán attól, hogy valaki annak nevezi. Éppen ezért a megértésben is újra és újra az Írás szavaihoz kell visszatérnünk.
A Biblia üzenete akkor válik igazán fontossá számunkra, ha nemcsak olvassuk, hanem meg is vizsgáljuk, hogyan kapcsolódik az életünkhöz.
Amikor döntés előtt állunk, feltehetjük a kérdést: mit mond erről a Biblia? Nem azért, mert minden mai helyzetre találunk benne egy-egy közvetlenül megfogalmazott választ, hanem azért, mert megismerhetjük belőle Isten akaratát, és megtanulhatunk annak fényében gondolkodni.
Amikor sokféle tanítás és vélemény vesz körül bennünket, az Írás segít megvizsgálni, hogy amit hallunk, valóban összhangban áll-e az evangéliummal. Ehhez nem elég egy-egy bibliai mondatot idézni: az egész üzenetet figyelembe kell vennünk.
A Biblia olvasása ugyanakkor nem csupán egyéni tanulmányozás. A Biblia üzenete nem maradhat pusztán olvasott szöveg: a szeretetben, a közös hitben és az egymás iránti felelősségben is megmutatkozik közöttünk.
Péter apostol arra hív, hogy növekedjünk „a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében” (2Pt 3:18). Ez a növekedés nem ér véget azzal, hogy egyre több bibliai ismeretet szerzünk. Arra is szükség van, hogy egyre jobban megismerjük Krisztust, és a tanultak szerint éljünk.
A Biblia önmagáról tett bizonysága ezért nem pusztán arról szól, honnan származik az Írás. Arra is rámutat, miért érdemes figyelnünk rá: általa megismerhetjük Isten akaratát, Jézus Krisztust és az örök élet útját. A cél nem az, hogy csupán a Bibliáról szerezzünk ismereteket, hanem hogy megértsük az üzenetét, higgyünk Krisztusban, és a szeretetben járva kövessük őt.