English version | Deutsche Version
English version | Deutsche Version
A Biblia többféle értelemben használja a „világ” szót. Jelentheti Isten teremtett világát, amely hirdeti az ő hatalmát és istenségét (1Móz 1:31; Róm 1:20). Más helyeken viszont az Istennel szemben álló emberi gondolkodásmódot és életvitelt jelöli. Pál apostol például a „jelenlegi gonosz világról” beszél, amelyből Jézus Krisztus szabadít meg bennünket (Gal 1:4).
János apostol figyelmeztetése megmutatja, mit jelent ez a különbség a mindennapi életünkben:
„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van. A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” (1Jn 2:15–17)
Isten már Izraelt is arra hívta, hogy szent nép legyen előtte, és ne vegye át a körülötte élő népek tisztátalan szokásait (3Móz 20:26). Az Újszövetségben ugyanez az elhívás folytatódik: Pál arra buzdít, hogy tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól (2Kor 6:14–7:1), és mondjunk nemet az istentelenségre és a világi kívánságokra (Tit 2:11–12).
Jakab apostol szerint az Isten előtt tiszta és szeplőtelen kegyességhez az is hozzátartozik, hogy megőrizzük magunkat a világtól szeplőtelenül (Jak 1:27). Ez nem azt jelenti, hogy el kell fordulnunk az emberektől, hanem azt, hogy nem engedjük, hogy az Istennel ellentétes kívánságok és értékrend alakítsák az életünket.
Pál apostol ezért arra hív, hogy ne igazodjunk a jelenlegi világhoz, hanem gondolkodásunk megújulásával változzunk meg, és így ismerjük fel Isten akaratát (Róm 12:2). Péter pedig arra emlékeztet, hogy ne a korábbi kívánságaink szerint éljünk, hanem Istenhez igazítsuk az életünket (1Pt 1:14–16).
Jakab apostol határozottan figyelmeztet a világgal való barátság veszélyére:
„...nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.” (Jak 4:4)
Jézus arra is figyelmeztetett: aki elindul a követés útján, nem helyezheti eddigi életét és annak kívánságait Isten akarata elé. Aki mindenáron meg akarja tartani a saját útját, elveszíti azt, aki pedig Jézusért feladja, megmenti azt (Lk 9:24–25; Jn 12:25). Tehát nemcsak az a kérdés, hogy mi vesz körül bennünket, hanem az is, hogy mihez ragaszkodunk, és mi irányítja a döntéseinket.
Nem. Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy tanítványait vegye ki a világból, hanem azt, hogy őrizze meg őket a gonosztól (Jn 17:15). Tanítványai a világban maradnak, de nem a világból valók: Jézus elküldi őket a világba, ahogyan az Atya is elküldte őt (Jn 17:16–18).
Ez a küldetés nem jelenti azt, hogy mindenki elfogad minket. Jézus előre figyelmeztette tanítványait a próbatételekre: ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt (Jn 15:18–19). Mégsem a visszahúzódásra hívta őket.
Számíthatunk Isten megőrző kegyelmére, miközben a világban élünk. Jézus nem a nehézségektől való teljes mentességet kérte, hanem azt, hogy az Atya őrizzen meg a gonosztól (Jn 17:9–19).
Jézus azt is mondta követőinek, hogy ők a világ világossága. Arra hívta őket, hogy jó cselekedeteik láthatók legyenek az emberek előtt, és azok dicsőítsék mennyei Atyjukat (Mt 5:14–16). Pál apostol pedig arról ír, hogy Isten Krisztus által megbékéltette magával a világot, és ránk bízta a békéltetés szolgálatát és igéjét (2Kor 5:18–20).
Krisztus követőjeként tehát nem az a feladatunk, hogy elszigetelődjünk az emberektől, hanem hogy Istenhez hűségesen éljünk közöttük, és életünkkel is tanúságot tegyünk róla.
Bár a világban élünk, nem annak mércéje szerint akarunk élni. Jézus kijelentette, hogy az ő országa nem e világból való (Jn 18:36). Ezért követőiként elsősorban Isten országát és igazságát keressük (Mt 6:33).
Hitünk nem csupán abban mutatkozik meg, amit vallunk, hanem abban is, hogyan élünk, hogyan bánunk másokkal, és miként hozzuk meg a mindennapi döntéseinket. Isten Igéje arra hív, hogy „növekedjünk a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében” (2Pt 3:18).
Ebben egymás segítségére is szükségünk van. A Zsidókhoz írt levél arra buzdít, hogy bátorítsuk egymást mindennap, nehogy a bűn csábítása megkeményítse a szívünket (Zsid 3:13). Pál pedig arra tanít, hogy hordozzuk egymás terhét (Gal 6:2), Péter pedig arra, hogy a kapott ajándékainkkal szolgáljuk egymást (1Pt 4:10).
Krisztus követőiként tehát a világban élünk, de Isten akaratához szeretnénk igazodni. Nem egymástól elszigetelten járjuk ezt az utat, hanem egymást bátorítva és szeretetben szolgálva. Így a mindennapi életünkben is láthatóvá válhat az a szeretet, amelyet Istentől kaptunk.