Május
(alakulóban)
Május
(alakulóban)
A hónap értékei: Hálás (kcs) és Elkötelezett (cs).
Nehézségeinkkel, sokszor emberi hibáinkkal vagy másokéival együtt élve leszünk elkötelezettebbek és találjuk meg az utat Isten felé. Hogyan? Ha híven teljesítjük Istennel szembeni kötelességeinket. Ennek a (nem mindig könnyű) megélése azzal kezdődik, hogy keressük a teremtett élet forrását, célját és mozgatórugóját. Mint egy jó iránytű, ez megmutatja az igazságot, amire rá tudjuk építeni életünket.
Cserkészként tudatosan keressük életünk célját, amire hivatva vagyunk és amit állandó önneveléssel érhetünk el. (ld. a lenti mesét.) Ezért vállaljuk a célkeresést és ha megtaláljuk, akkor hittel, életre szólóan kötelezzük el magunkat mellette. Kiscserkészként a rátalálás öröme, a világ szépsége és Isten gondoskodása rólunk és a világról hálával tölt el.
Aki hálás, észreveszi a jót az életében és köszönetet mond érte. Élvezi a mindennapok apró örömeit és boldog, amikor szeretik és viszont szerethet. A kiscserkész visszamosolyog mindenre, visszamosolyog Istenre.
Híven teljesítjük Istennel szembeni kötelességeinket. Ennek a (nem mindig könnyű) megélése azzal kezdődik, hogy keressük a teremtett élet forrását, célját és mozgatórugóját. Mint egy jó iránytű, ez megmutatja az igazságot, amire rá tudjuk építeni életünket. Cserkészként tudatosan keressük életünk célját, amire hivatva vagyunk és amit állandó önneveléssel érhetünk el. Ezért vállaljuk a célkeresést és ha megtaláljuk, akkor hittel, életre szólóan kötelezzük el magunkat mellette.
5. cserkésztörvény: A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
8. cserkésztörvény: A cserkész vidám és meggondolt.
„Nehéz ma igaz úton járni, de lehet.” (Teleki Pál)
„A hit ma a legerősebb várunk.” (Teleki Pál)
„Légy akkor is magyar, ha nem lát senki, légy akkor is keresztény, ha mindenki lát.”
„A hit nem csak az ész dolga, hanem az akaraté is.” (Tóth Tihamér)
„Az tud csak jól élni, aki jól tud imádkozni.” (Szt. Ágoston)
„Erkölcsi felsőbbség mindig és mindenütt győzött az erőszakon.” (gr. Széchenyi István)
„Ne adjátok fel magyarságotokat semmi veszéllyel szemben sem.” (Teleki Pál)
„Amikor az egész világ harcban áll, s az ember magába száll, egész kicsiny lesz és meglátja, hogy minden e világon múlandó, és hogy a hitnek ereje mennyire az egyedüli, amely átsegíthet egy ilyen nehéz korban.” (Teleki Pál)
„Isten előre ment, a csúcson vár be. Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?” (Reményik Sándor)
„Egy orvos van: Krisztus, és egy orvosság: az örök élet.” (Liszt Ferenc)
Május első vasárnapja - Anyák napja
Május 1o - Madarak és fák napja
Május - Pünkösd (mozgóünnep, 5o nappal Húsvét után)
Május 31 - Hősök Napja (május utolsó vasárnapja)
1. Mi segít abban, hogy elkötelezett maradj?
2. Mikor és miért veszíted el a kitartásodat?
3. Hogyan tudod helyretenni a terveid túl korai elengedése okozta károkat?
Mi a közös bennünk? Beszéljünk a táborba megérkezés öröméről, hogy mennyi türelem kellett ahhoz, hogy eljöjjön ez a várva várt nap.
Más és más városból, országból és földrészről érkeztünk, de mégis sok mindenben hasonlítunk egymásra. Cserkészként nyakkendőt hordunk, ismerjük a 10 cserkésztörvényt és betartjuk a tábori szabályokat is.
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összevész valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.
Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:
"Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki: megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, de a seb örökre megmarad.”
Tanulság: Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai.
Kérdés: Miért marad seb minden egyes összeveszés után?... Egy kis csendben gondold át, hogy ma hány szöget kellene beverned a fádba?
A Magvető története (Mk 4,1-)
3„Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. 4Amint vetett, némely szem történetesen az útszélre hullott. Jöttek a madarak és felcsipegették. 5Más szemek köves talajra hullottak, itt nem volt elég a föld. Csakhamar kikeltek, mert nem kerültek mélyre a földbe. 6De aztán, hogy forrón sütött a nap, kiszáradtak, mert nem eresztettek mélyre gyökeret. 7Voltak szemek, amelyek bogáncsok közé hullottak. Amint a bogáncsok megnőttek, elfojtották, ezért nem hoztak termést. 8De volt mag, amely jó földbe hullott. Ez amikor kikelt és kifejlődött, termést hozott, az egyik harminc-, a másik hatvan-, a harmadik százszorosat. 9Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!” – mondta.
Tanulság: A történet bemutatja az emberi tapasztalatot a személyes növekedésről és hogy van felelősségünk a növekedés terén. A föld ugyanis, ahová a magot vetik, mi magunk vagyunk. A mi feladatunk, hogy türelemmel és nagy elkötelezettséggel tisztítsuk életünket, hogy így a jó növekedni tudjon bennünk.
Kérdések beszélgetéshez:
Mikor érzed, hogy életed kemény, hogy túl sok mindennel van tele és így nem tud benne növekedni a jó?... Mit tudsz tenni ellene?