Embedded Files
I. Károly (1308–1342)
I. Károly (1308–1342)
A belpolitikai rendteremtés
A belpolitikai rendteremtés
A 14. század elején a tartományurak uralták az ország nagy részét (például Csák Máté, Aba Amadé, Kán László, Kőszegiek). A bárók egyes országrészekben kisajátították az uralkodói jogköröket (bíráskodás, adóztatás, magánhadsereg)--> feudális anarchia.
Az Árpád-ház kihalása (1301) után a trónért folytatott küzdelemből a nápolyi Anjou-dinasztia tagja, I. Károly (1308–1342) került ki győztesen.
A pápaság által támogatott ifjú királyt itthon a a köznemesség és a városi polgárság támogatására számíthatott.
I. Károly a tartományurak hatalmát másfél évtizedes szívós küzdelemben törte meg, és Csák Máté halálával (1321) helyreállt az ország egysége és a központi hatalom.
Károly megbízható támogatóiból alakult ki az új bárói réteg. Azért, hogy megelőzze az bárók újbóli megerősödését, Károly nem adományozott hatalmas örökbirtokokat, hanem egy-egy méltóság viselője (nádor, vajda, bán stb) a cím és a feladatok mellé kapott szolgálati (honor) birtokot. Ez a birtok visszavonható volt és nem öröklődött.
Gazdasági reformok
Gazdasági reformok
Károly célja a regálék (királyi jogon szedett adók, vámok, illetékek) növelése volt.
Az uralkodó szakítva a korábbi gyakorlattal nem sajátította ki azokat a birtokokat, ahol nemesfém-bányákra bukkantak, hanem átengedte a bányászok által fizetett urbura (bányabér) egyharmadát a föld birtokosának, akik így érdekeltté váltak a kitermelés megindításában.
Külföldi (cseh, német) bányászok telepedtek le az országban és hamarosan évi 1,5–2 tonna aranyat és 10 tonna ezüstöt termeltek ki.
Az uralkodó nemesérc monopóliumot is életbe léptetett, a kibányászott aranyat és ezüstöt a királyi pénzverő kamaráknak kellett beszolgáltatni a bányászoknak meghatározott áron (35-40%-os levonással).
A megnövekedett nemesfém mennyiségnek köszönhetően állandó értékű ezüstdénárokat és firenzei mintára aranyforintokat is készítettek. (Körmöcbánya volt a pénzverés központja).
Az évi pénzcsere megszűnése miatt kieső 'kamara haszna' (az évenkénti pénzcseréből befolyó jövedelem) pótlására bevezették a jobbágyportákra kivetett kapuadót.
Az országon átmenő kereskedelem után kellett fizetni a harmincad vámot (az áru értékének 3,33%-a).
Külpolitika
Külpolitika
I. Károly megrendezte a visegrádi királytalálkozót (1335), amelyen részt vett a lengyel és a cseh uralkodó.
Károly elsimította az ellentéteket a lengyel Kázmér és a cseh János között
a három uralkodó megállapodott egy Bécset elkerülő kereskedelmi útvonal kialakításában (a bécsi árumegállító jog miatt a bécsi kereskedők felvásárolták a kelet-európai terményeket és továbbértékesítették Itáliában és Németországban).
Károly fia, Lajos megkapta a jogot, hogy nagybátyja, Kázmér halála után megörökölhesse a lengyel trónt is
a magyar uralkodó kisebbik fiát, András herceget eljegyezték a nápolyi trón várományosával, Johannával (a nápolyi király unokájával).
[...] elrendeltük és parancsoljuk, hogy minden megyében, minden egyes kapu után, amelyen szénával vagy gabonával megrakott szekér képes befordulni vagy azon át kijönni, lakjék bár ugyanazon kapu mögött, illetve kapuval rendelkező telken három vagy négy, vagy ennél több ember [...] kivévén a mi királyi és királynéi szolgáinkat [...] kivévén továbbá az egyházakat, városokat vagy másokat, akik nyilvánvaló kiváltságot, szabadságot élveznek, a kirovás megtörténte után 15 napon belül 18 dénárt a kamarák ispánjának a kezéhez kell szolgáltatni és fi zetni. (Részlet Károly Róbert dekrétumából; 1342) --> kapuadó
I. Lajos (1342–1382)
I. Lajos (1342–1382)
Külpolitika
Külpolitika
Nagy Lajos (1342–1382) a lovagkirályi erényei mellett támaszkodhatott az apjától megörökölt szilárd pénzügyi háttérre és a megerősödő hadszervezetre.
megjelent a bandérium (zászlóalj) amely egy címeres zászló (olaszul: bandiera) alatt hadba vonuló alakulatot jelentett. Saját bandériummal az egyházi és a honor birtokos világi főurak rendelkezhettek.
A nápolyi trónt öccse meggyilkolása után fegyveres úton kívánta megszerezni (1347–48, 1350). A földrajzi távolság és az anyagi kiadások végül meghiúsították.
Harcolt Velencével (Dalmácia birtoklásáért).
Elfoglalta Észak-Szerbiát és Észak-Bulgáriát.
Havasalföld szintén behódolt, a másik román fejedelemség, Moldva magyar fennhatóság alatt jött létre.
1370-ben Lajos megörökölte a lengyel trónt és perszonálunió jött létre (a két ország megőrizte függetlenségét, csak a király személye kötötte össze őket)
Társadalom és gazdaság a 14-15. században
Társadalom és gazdaság a 14-15. században
Nemesség
Nemesség
Lajosnak nagy szüksége volt a köznemesekre a gyakori háborúi miatt, hiszen főleg ők alkották hadseregét. 1351-es törvényei ezért a köznemesség megerősítését szolgálták:
megújította az Aranybullát, a nemesek szabad végrendelkezési jogát viszont eltörölték, hogy mindenképpen a családon belül tartsák a birtokokat --> ősiség törvénye: a birtok csak nemzetségen belül öröklődött (elidegeníthetetlen lett). A család kihalása esetén a birtok visszaszállt a királyra (háramlási jog).
A nemesek számára garantált volt a teljes adómentesség és a nemesi jogegyenlőség elve.
A kilenced (egységes földesúri adó) beszedési kötelezettsége gátat szabott annak, hogy a bárók a köznemesi birtokokról a jobbágyokat adókedvezményekkel a saját földjükre csábítsák.
A jobbágyság egységesen a földesura bíráskodása alá került --> úriszék.
9. § Mi tehát országunk említett báróinak, előkelőinek és nemeseinek a kérését királyi kegyes jóindulattal meghallgatván, [...] kérésüknek eleget tenni és óhajukat teljesíteni akarván, hogy őket hasonló hű tetteknek odaadással való véghezvitelére serkentsük, legkedvesebb ősünknek és elődünknek, András király úrnak előbb említett, s aranypecsétjével megerősített, minden gyanútól teljességgel mentes, szóról szóra ide közbeiktatott oklevelét, a benne leírt minden szabadsággal együtt elfogadván, magunkévá tévén és jóváhagyván. [...] --> az Aranybulla megerősítése
11. § Kivéve [...] ezt: „Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban álljon az egyháznak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeníteni.” Sőt ellenkezőleg [...] ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerint, tisztán és feltétlenül, minden ellentmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háramoljanak [...] --> a nemesi birtokot nem lehetett szabadon örökíteni, kizárólag a családon belül
VI. törvénycikk
Ezenkívül minden, bármely néven nevezendő szabad községben, valamint az udvarnoki és királynői községekben levő összes szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyainktól (kivéve a falakkal bekerített városokat) minden terményüknek és boruknak a kilencedét beszedetjük és a királyné asszony is be fogja szedetni. És a fönt nevezett bárók és nemesek bármely birtokaikon lévő minden szántóvető és szőlővel bíró jobbágyuktól ezek minden terményének és borának kilenced részét a maguk szükségére hasonlóképpen hajtsák és szedjék be. [...] --> minden földbirtokosnak kötelező beszedni a jobbágyoktól a kilencednek nevezett adót, így nem lehetett adókedvezménnyel átcsábítani a jobbágyokat a nagyobb birtokokra
XI. törvénycikk
Ugyanazon nemeseknek abba a kérésébe is beleegyeztünk, hogy az országunk határai közt lakó valódi nemesek, még az országunk határai közt fekvő hercegi tartományokban levők is, egyetemlegesen egy és ugyanazon szabadságnak örvendjenek. (Részletek az 1351. évi törvényekből) --> minden nemes - vagyontól függetlenül - ugyanazokkal a jogokkal rendelkezett
Jobbágyság
Jobbágyság
A késő középkorban szabad költözési joggal rendelkező réteggé váltak a jobbágyok.
Az örökíthető jobbágytelek (házhely és szántóföld) mellett a közös használatú földterületből (rét, legelő, erdő) is a rendelkezésükre állt.
A jobbágyi szolgáltatások (robot, ajándékok) mellett az adókat (kilenced, tized, kapuadó, rendkívüli hadiadó) egyre gyakrabban pénzben szedték be.
A társadalom több mint 90%-át kitevő jobbágyság politikai jogokkal nem rendelkezett.
Megindult a vagyoni differenciálódás a jobbágyság soraiban, hiszen a vásárokhoz közel lakó földművesek könnyebben tehettek szert haszonra a terményeik eladásával, mint a távolabb élők.
A népesség természetes növekedése a telkek aprózódásához vezetett, és a kialakuló fél- vagy negyedteleknyi állományok mellett már kezdetét vette a zselléresedés folyamata. A zsellérek olyan jobbágyok voltak, akik 1/8 telekkel rendelkeztek, vagy már nem jutott számukra szántóföld.
Polgárság
Polgárság
A legfejlettebb várostípus a nyugati mintára kialakult szabad királyi városok csoportja volt (Lakói egy összegben adóztak a királynak, önkormányzattal rendelkeztek és vásártartási joggal, városfal. )
Hasonló kiváltságokkal rendelkeztek a felvidéki és erdélyi bányavárosok (például Selmecbánya, Besztercebánya stb.), illetve az erdélyi szász városok is (például Brassó, Nagyszeben).
A városokban megjelentek a kézműves céhek (az 1370-es évektől), a nyugatihoz hasonló szigorú szabályzatokkal.
A 14–15. században megnövekvő belső kereskedelem a mezővárosok, azaz a kőfallal körül nem vett, vásártartási joggal rendelkező mezőgazdasági települések létrejöttének is kedvezett.
A mezőváros a földesurának tartozott évi egyösszegű adóval, lakói jobbágyok voltak, akik földesúri joghatóság alatt éltek, önkormányzatuk nem volt.
A falvaknál több, de a szabad királyi városoknál kevesebb joggal rendelkező mezővárosok gyorsan elterjedtek az országban, a 15. század közepére számuk már elérte a háromszázat.
A korszakban a számos szabad királyi városban letelepedhettek a főként német területek felől érkező zsidók is, akik saját városrészeikben, a gettókban éltek, fontos szerepet játszva a kereskedelemben és pénzgazdálkodásban. Királyi védelem alatt álltak és az uralkodónak fizettek adót. A létszámuk 20 ezer körül lehetett.
Magyar várostípusok
Google Sites
Report abuse