Augusztus vége
Ahogy a tengerparton ülve,
Letekintek a csillogó víztükörre,
Hallom egy fecske bánatos énekét,
Mintha eldalolná nekem az életét.
De miért lenne ily szomorú ez a madár?
Hisz egész biztos nem kínozza a magány,
Mivel amint tekintetem ráemeltem,
Megpillantottam a vonuló fecskerajt.
Mi oka van tehát e melankóliára,
Talán beteg, vagy eltörött a szárnya?
De odafent olyan gondtalanul szárnyal,
Összeegyeztethetetlen ezzel a bús árnnyal.
Minden gondolatom a fecske körül kavargott,
Amikor hirtelen egy hűvös fuvallat szelte át a partot.
És párhuzamosan a megvilágosodással,
A fecske eltűnt pár szárnycsapással.
Akkor jöttem rá, mit jelent az augusztus vége,
Mintha a boldogság fonala csak addig érne,
És amint beköszönt az ősz, és elmennek a fecskék,
Nem marad más belőle, csak az emlék.
Azért a mi életünk nem olyan, mint az övé,
Nem válik hirtelen minden csupán köddé.
Az ember talál a hidegben is szépet,
Barátokat, virágzó meséket.
Kiss-Ferenczi Bíborka 9.A