Munkácsy Mihály életútja nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy a legismertebb magyar festővé váljon. Élete valóban kalandos volt. Békéscsabai, nehéz sorsú, árva asztalosinasból vált világhírű művésszé. Nagyméretű, főleg vallásos témájú kompozíciói tették széles körben ismertté a nevét. Nem vált volna azonban világhírűvé, hogyha nincs mellette egy szintén zseniális képkereskedő, Charles Sedelmeyer. Az ő nagyszerű marketingjének köszönhető Munkácsy nemzetközi karrierje.
Szinyei Merse Pál úgy emlékszik vissza Munkácsyra, mint akinek pályája kezdetén nem volt alapos rajzkészsége, holott nem volt rosszabb ebből a szempontból pályakezdő társainál. Csakhogy a korszak akadémiai képzésében jobban szerették a virtuóz ügyességű növendékeket, és a kortársak közül nem egynek voltak ilyen képességei, például Székely Bertalannak is. Hozzájuk képest Munkácsy indulása sokkal nehezebb volt. Tudásának jó részét saját maga szerezte meg, autodidakta módon. Nem járta végig a szokásos stúdiumokat, a bécsi akadémián is rövid ideig tanult. A személyisége sem volt alkalmas arra, hogy iskolai keretek között hosszabb tanulmányokat folytasson. Festői habitusa szétfeszítette ezeket a határokat. Erős és egyedi kompozíciós készsége azonban kiegyenlítette azt, hogy nem volt virtuóz, képzett rajzoló. Munkácsy gyermekkori rajzait nézve már megfigyelhető, milyen hatásosan helyezte el a csoportokat és az alakokat, érezni, ahogy a képen szereplők tekintete kitölti a teret. Emellett nagy mestere volt a pszichológiai jellemrajznak, festőzsenije ezekben a képességeiben mutatkozott meg igazán. Különös tehetsége volt ahhoz, hogy az alkotásaiban egy megragadott drámai pillatattal láthatóvá tegyen egy egész történetet.
Bécs után Münchenben tanult, vérbő művészi tehetsége azonban csakhamar áttört a müncheni akadémizmus vagy az úgynevezett müncheni realizmus korlátain. Magára találásában segítette Düsseldorfban L. Knaus és Leibl munkásságának a megismerése, ekkor figyelt fel Courbet-ra is. Az ő művészetéből tanultakat elsősorban korai korszakában gyümölcsöztette, bár Munkácsynál a realizmus romantikus és irodalmias elemekkel telítődött. A közép- és kelet-európai festészetben a nemzeti és társadalmi mozgalmak fáziseltolódása következtében a romantika is későbben jelentkezett, ezért jobban keveredett a realizmussal, mint a negyedszázaddal korábbi francia vagy német romantikában.
Világsikert aratott korai fő műve, a Siralomház (1870) drámai kontrasztos festőiségével, jellemábrázolásbeli erejével a kritikai realizmus nemzetközileg számottevő terméke. E művét több zsánerkép követte, amelyet ugyancsak jellemábrázoló képessége és erőteljes, kontrasztos festésmódja emelt a zsánerképek átlaga fölé (Éjjeli csavargók, 1873; Búcsúzkodás, 1873; Köpülő asszony, 1873; Zálogház, 1874). A 70-es évek közepétől művészetével mindinkább kiszolgálta a műkereskedelem igényeit, hatásos, attraktív témák foglalkoztatták, nagyméretű, kosztümös képeket festett. Néhány szép tájkép, gazdag festőiségű intérieur mutatta, hogy milyen tehetség lakik benne, de késői művei már nem érték el a kritikai realista periódusának festői értékét.
A modernebb irányzatok közül valamennyire foglalkoztatta az impresszionizmus, amely szinte vele egy időben indult útjára Franciaországból. Mikor Munkácsy Párizsban járt, megnézte a később impresszionistának titulált művészek munkáit, akiket a párizsi Szalon elutasított. Későbbi tájképein, például a Poros út (1874) című alkotásán is meg lehet figyelni a korai impresszionistákra jellemző, oldott ecsetkezelést és színhasználatot, ám ez a festménye elszigetelt példája életművében a plein air jellegű színfelfogásnak. Férfi portré (1875) című alkotása mind színességében, mind festési módjában kiemelkedik a portrék közül, magán viseli a francia impresszionizmus jegyeit. Munkácsy számára nem volt probléma zöld árnyékkal megfesteni egy arcot. Ezt realisztikusabb ecsetrajzzal készítette el, de sokkal színesebben, mint az átlagos portréit.
Munkácsy mindazonáltal tudatosan kitartott saját realista felfogása mellett. Az ő ideája Rembrandt festészete volt. Az a mód, ahogy – a virtuóz Rubensszel szemben – a mélyebb mondanivalót kevesebb eszközzel ki tudta fejezni. Ami számára a művészetet jelentette, azt csak a realizmus keretei között tudta elképzelni. Az általa választott témákat, például a Krisztus Pilátus előtt (1881) című képet, nehezebb lenne megfesteni Renoir stílusában. A témaválasztás és a technika bizonyos szempontból megköti a művészt, hiszen ezeknek összhangban kell lenni egymással. Nem véletlen, hogy a monumentális, történeti festészeti alkotások a realizmus keretei között jöttek létre.
Mihály Munkácsy (1844–1900) was a Hungarian painter who earned an international reputation with his genre pictures and large-scale biblical paintings. His works are considered the apogee of Hungarian painting. He was a standard-setter, an oeuvre of reference value. He was one of the few with whom the antiquated color techniques of 19th century Austro-Hungarian painting reached its most powerful and most lavish expression.
Munkácsy was an outstanding Hungarian realist painter of the 19th century. He started to paint during the years he spent in Arad as a joiner. With the help of partons be studied at the Viennese, Munich and Düsseldorf academies. Munkácsy painted his first major work, the outstanding The Condemned Cell in Düsseldorf, in 1872, together with his friend László Paál, he moved to Paris, where be lived until the end of his life.
Munkácsy painted his genres in the style of realism between 1873 and 1875: Tramps at Night, Farewell. Churning Woman, Woman Carryng Brushwood, and Pawnshop were the zenith of his career. He married the widow of Baron de Marches in 1874, and his style changed from that time on. Departing from the typical subjects of realism, be produced colourful salon paintings and still-lifes. This was the period when be also turned to ladscape painting; his growing interest is marked by such great paintings as Dusty Road. Corn Field, and Walking in the Woods. The assimilation of László Paál's style is apparent in the landscapes painted during the 1880s, such as Line of Trees and The Colpach Park. His realist portraits - e.g. of Franz Liszt and Cardinal Haynald - were also born around this time, together with his religions paintings, such as the so-called Trilogy: Christ before Pilate, Golgotha and later, Ecce homo.
Towards the end of his career he painted two monumental works: Hungarian Conquest for the House of Parliament and a fresco entitled Apotheosis of Renaissance, for the ceiling Kunsthistoriches Museum in Vienna.