A regény cselekményének valóságalapja

A regény mindenekelőtt a címe miatt keltett feltűnést. Mai általános felfogás szerint a "vörös" a katonaságra, a "fekete" a papságra utal. Tágabb értelemben a katonai dicsőséget és a papi pályát jelképezi, a napóleoni idők vörösben izzó harcainak világát és a restauráció fekete papi uralmát. [...]

Stendhal maga is állítja egyik jegyzetében, hogy mindaz, amit a regényben ír, megtörtént eseményen nyugszik. „Semmit sem találtam ki.” – A regény alcíme is ere utal: „a XIX. század krónikája”. A Stendhal műveinek tudós kutatói könnyen meg is találták a „forrást”. A Törvényszéki Újság* 1827-es december 28-ai számban közöl egy bírósági esetet, ez egyik esküdt részletesebb beszámolója alapján. Beyle* szülőföldjén, a Dauphinében* történt, Isère* megyében. A vádlott, Antoine-Marie Berthet*, huszonöt éves fiatalember, 1827. július 23-án a templomban az Úrfelmutatás pillanatában kétszer rálőtt egy Madame Michoud* nevű hölgyre, és utána öngyilkosságot kísérelt meg. Sem ő, sem Michoud asszony nem haltak meg. Az esküdt a következőképpen foglalja össze az előzményeket: Antoine-Marie Berthet apja patkolókovács volt Isère megyében, Brangues* faluban. Törékeny termetű fiatalember, testi munkára alkalmatlanabb, intelligenciája azonban magasrendű. A falu plébánosa, felismerve a fiú tehetségét, tanítgatni kezdte és 1818-ban felvétette a grenoble*-i papneveldébe. Négy évet töltött itt. Ekkor el kellett hagynia a szemináriumot, mert beteg lett. A plébános beajánlotta Michoud tanácsoshoz. Berthet nevelő lett a tanácsos házában. Ő akkor húszesztendős volt, Madame Michoud harminchat. Valószínű, hogy az asszony szeretője lett a fiatal és csinos házitanítónak. Néhány hónap múlva, egy cseléd árulkodása folytán kiderült a dolog, és a házitanítónak el kellett hagynia a házat. Ekkor ismét egy papi szemináriumot látogatott két esztendőn át, de a felsőbb papneveldébe megint nem sikerült bejutnia. Nevelő lett ismét Cordon úrnál, aki hamarosan elbocsátotta, ismeretlen okból, valószínűleg egy újabb intrika következtében. A vádlott azt sugalmazta a kihallgatása alkalmával, hogy Cordon kisasszony szerelmes lett belé, sőt feleségül akart menni hozzá. A Michoud család közbelépésének tulajdonította, hogy ez nem sikerült, és miután néhány fenyegetődző levelet írt Michoud-nénak, elkövette tettét.

Berthet a törvényszék előtt nem tagadott semmit. Féltékenységére hivatkozott, mert megtudta, hogy Michoud-né az új nevelővel szőtt közelebbi barátságot. Nem igyekezett enyhítő körülményeket felhozni, egy cseppet sem akarta meglágyítani a bírák szívét. Halálra ítélték. Az ítélet kihirdetése után azonban lovagias nyilatkozatot tett. Kijelentette, hogy visszavon mindent, amit Madame Michoud szerepével kapcsolatban mondott, és sajnálkozott, hogy rágalmazta az asszonyt.

A Törvényszéki Újság tudósítója Berthet-et nagyon tehetséges, vonzó külsejű, becsvágyó és becsvágyában csalódott fiatalembernek jellemzi. „Különös eset” – foglalja össze benyomását. […]

Tegyük most Berthet története mellé röviden a regény tartalmát.

Julien Sorel, egy Verrières nevű faluban (vagy inkább egy Grenoble-szerű kisvárosban) élő ács tehetséges fia, Chénal plébános ajánlatára a De Rênal családba kerül nevelőnek.