A század második harmadának legjelentősebb művésze, Honoré Daumier túllépett a valóság látványhű, részleteket is megjelenítő ábrázolásán, bár valóságlátása semmivel sem volt tompább fiatalabb társaiénál, sőt társadalomkritikája talán még egyértelműbb. Daumier idősebb volt Courbet-nál, ő még az 1830 körül jelentkező generáció tagja. Az 1830-as évektől kezdve jelentek meg gyilkos szatírájú karikatúrái, amelyekben Lajos Fülöp korának figuráit, a nagypolgár- és kispolgár-típusokat pellengérezte ki. Emberlátása könyörtelen, gúnyrajzai Moliére tollához méltó telitalálatok. Ugyanakkor proletárfiguráit michelangelói hősökké magasította.
Daumier-t, a karikaturistát gyűlölték, gáncsolták, szókimondása miatt börtönbe zárták, de a grafikák minőségével tisztában voltak. A festő Daumier-t azonban csak néhány barát - elsősorban a Daumier-t anyagilag is támogató Corot - ismerte és becsülte. Pedig festészete talán még grafikai tevékenységénél is jelentősebb. Témái egyszerűek: kedvelt hőse, Don Quijote tragikus alakja, a művészeti életből vett jelenetek, fáradt emberek a vonaton, mosónő gyermekével, riadtan menekülő emberek. E képek ihlető forrása is a valóság, de mily messze van a barbizoniak finom naturalátásától, Millet alázatától vagy Courbet dolgokhoz ragadásától. Michelangeló-i formák, egy tömbből kanyarított, sommás figurák, drámai feszültségekkel telített tömegekből, kanyargó kontúrok ritmusából épült kompozíciók. A courbet-i realizmus - amely a művészi gyakorlatban óhatatlanul érintkezett a naturalizmussal - lényegében idegenül állt a kompozíció problémái előtt, hiszen elvetett minden formai, szerkezeti prekoncepciót, márpedig ezek nélkül nem képzelhető semmiféle kompozíció. Ezzel szemben Daumier képein tömegek kontrasztálnak tömegekkel, a fény-árnyékelosztásnak is képépítő szerepe van, az ecsetvonásokból alakuló faktúra is tartalmi jelentéssel van telítve. A háttér sem pusztán kulissza, hanem együtt él a figura ritmusával, a tér homogén, mint egy kontraposztos görög szobornál. Mert szelektálni: a lényegtelen részeket elvetette, képeit kulminációs pontok köré építette. Élete vége felé mintázott is, szobrai formanyelve még merészebb, mint festményeié, plasztikája már valóban az expresszionizmus közvetlen előképe.
Daumier-t azonban a művészi közvélemény karikaturistának könyvelte el, grafikáit tisztelték és követték is, a századvég grafikusai közül Steinlen, Kathe Kollwitz egyaránt az ő követője, sőt Toulouse-Lautrecre is hatott. Festményei azonban - pedig a 60-as, 70-es évek fő művei közé tartoznak! - ismeretlenek voltak.
Forrás: