Camille Corot a barbizoniak finom látását, az intim táj szépségeinek a megértését a francia festészet mélyen intellektuális, racionalista hagyományával párosította; művészete rendkívüli egyensúlya a finom lírának és a szabatos gondolatnak. Jóllehet korai, lényegében klasszicizáló, itáliai tájrajzain túl már nem festett térkulisszákat, mint a klasszicista tájfestők, a szerkezetet, a képépítés logikáját azonban mindvégig tiszteletben tartotta. A finom festői meglátások a klasszikusan tiszta térértelmezéssel párosultak. "A természetre bíztam magam, teljesen egyedül, íme ennyi az egész" írta Corot 1871-ben egy rövid önéletrajzában; természetkövetése azonban nem a naturalizmus természetértelmezése. Itáliai útjai felébresztették a klasszikum iránti nosztalgiáját. Claude Lorrain és Poussin 19. századi örököse, a francia "raison", a tiszta képi gondolkodás mestere volt. A formák szigorát meglágyító, ezüstös tónusai és a természeti motívumokat behálózó sfumátós fuvallatainak a hangulata ugyanakkor az impresszionizmus útját egyengette, és szellemiségének legigazibb rokona a századvég nagy zeneköltője, Claude Debussy volt. Különösen késői képeit jellemzi a mindent a líra szférájába vonó, ezüstös fátyol. Tájai elégikusak, mint ahogy fiatal asszonyokat és leányokat megjelenítő portréi is Leonardo titokzatos Mona Lisájának a 19. századi leszármazottai.
Forrás:
The hazy landscapes and poetic mythological tableaux of Jean-Baptiste-Camille Corot mark an important period of transition in French painting, from the academic Neoclassicism of the early 19th century to the vanguard developments of its later decades, when truth to life, and to emotion, became a more important marker of artistic value than historical or moral significance; and when landscape painting came into its own as the defining genre of the age. Corot was too old to be directly associated with the movements - Realism, Impressionism - which articulated this shift, and was connected with the academic institutions which they spurned. But the lyrical expressiveness of his work, its focus on the natural world, and its movement away from a sharp academic style, made it an important exemplar for the artistic radicals of the late-19th century.