Közzététel dátuma: Jan 30, 2018 12:31:19 PM
(6) A NAPLÓ
1659. szeptember 30-a: Engem, a szegény, nyomorult Robinson Crusoe-t, miután hajótörést szenvedtem, a háborgó tenger kivetett e szerencsétlen szigetre, melyet a Kétségbeesés Szigetének neveztem el. Mindenki más, aki a hajón utazott, a vízbe fúlt, és majdnem én is.
Partot érésem után a napom hátralévő részét tragikus helyzetem miatti sajnálkozással töltöttem. Nem lévén ételem, lakhelyem, ruhám, fegyverem, vagy módom a menekülésre, átadtam magam a kétségbeesésnek, és felkészültem a halálra. Úgy gondoltam, hogy majd vadállatok tépnek szét, bennszülöttek gyilkolnak le, vagy étel hiányában éhen halok. A vadállatoktól való félelmemben az éjszaka beköszöntével egy fán pihentem meg, és mély álomba merültem, holott egész éjszaka esett az eső.
Október 1-je: Reggel nagy meglepetésemre azt láttam, hogy a tengerár sokkal közelebb sodorta a hajónkat a szigethez. Ez egyrészről örömre adott okot, mert viszonylag sértetlennek tűnt, és így remélhettem, hogy ha elül a szél, magammal hozhatom onnan mindazt az élelmiszert és szükséges tárgyakat, amelyek kisegíthetnek a bajban. Másrészről viszont újjáéledt bennem a bánat társaim elvesztése miatt, mert úgy gondoltam, hogyha a fedélzeten maradunk, megmenthetjük a hajót is, vagy legalább nem fulladtak volna vízbe mindannyian. Ha pedig túlélték volna, talán roncsaiból újjáépíthetnénk a hajót, hogy a világ valamely más tájára vitorlázzunk. A nap nagy részét ilyen dolgokon tűnődve töltöttem el. Később azonban beúsztam a tengerbe, és felmásztam a hajó fedélzetére. Az eső egész nap esett, de szélcsend volt.
Október 1-től 24-ig: Ezeknek a napoknak szinte mindegyikét azzal töltöttem, hogy többször meglátogattam a hajót, és amikor a tenger vize áradni kezdett, tutajokon hoztam el onnan mindent, amit csak tudtam. Ezekben a napokban is sok eső esett. Voltak ugyan közben felhőtlen napok is, mégis úgy tűnik, ez volt az esős évszak.
Október 20-a: A tutajommal és a rajta lévő rakománnyal a vízbe borultam, de a víz sekély volt, a rakományom viszont nehéz, így apály idején a nagy részét sikerült megtalálnom.
Október 25-e: Az egész napos esőzést a szokottnál kissé erősebb széllökések kísérték, és ennek köszönhetően a hajó darabjaira hullott. Ezután már csak apálykor láttam néhány darabját a vízben. Jómagam a napot azzal töltöttem, hogy ingóságaimat megvédjem az eső elől és alaposan betakarjam.
Október 26-a: Majdnem egész nap a tengerparton kutattam azt a helyet, ahol állandó otthonomat felépíthetném. Nagyon aggasztott, hogy nem volt megfelelő védelmem a vadállatok vagy vademberek esetleges éjszakai támadásaival szemben. Estére találtam egy helyet az egyik szikla aljában, amely megfelelőnek tűnt. Félkörben ki is jelöltem a táborhelyem határait. Erre a határvonalra erődítményszerű falat terveztem építeni, egy dupla cölöpsort, melyet középen a horgonykötelek darabjaival és más szükségtelen kacatokkal töltök fel.
Október 26-tól 30-ig: Bár az idő egy részében nagyon sűrűn záporozott az eső, mégis keményen dolgoztam azon, hogy vagyonomat az új lakhelyemre szállítsam.
Október 31-e: Reggel fogtam a fegyveremet, és portyázni indultam. Megöltem egy nősténykecskét, de a kicsinye követett engem, és mert nem fogadta el az ételt, amit elé tettem, végül őt is meg kellett ölnöm.
November 1.: Felállítottam a szikla alatt egy nagy sátrat, odabenn cölöpökre kötöttem a függőágyamat, és ezen az éjszakán már a sátorban aludtam.
November 2.: Kicsit beljebb attól a helytől, ahová a cölöpfalat készültem felhúzni, ládákból, hordókból és a tutajok rönkjeiből védművet építettem.
November 3.: Vadászni indultam, és lőttem két kacsához hasonló madarat, amelyeknek remek íze volt. Délután nekiláttam, hogy asztalt készítsek magamnak.
November 4-e: Ezen a reggelen felállítottam magamnak egy napirendet, amely alapján a továbbiakban dolgozom, alszom és kikapcsolódom. Reggelente, ha nem esett, két-három órás portyára indultam a puskámmal, majd 11 óráig dolgoztam, utána következett az ebéd. 12-kor lefeküdtem aludni, mert az időjárás túl meleg volt a munkához, majd késő délután újra dolognak láttam. Ezen és a következő napon a munkámat az asztalkészítés tette ki, az asztalosmesterséggel ugyanis még elég pocsékul boldogultam. Idővel aztán a szükség rákényszerített a pontosabb kézműves munkák elsajátítására.
November 5-e: Ezen a napon messzire barangoltam a kutyámmal és a puskámmal, és lelőttem egy vadmacskát. A bőre kellemesen puha volt, de a húsa ehetetlen. Zsákmányom bőrét, mint mindig, most is lenyúztam és megőriztem. A tengerpartra visszatérve különböző vízimadarakat láttam. Ami azonban igazán meglepett és szinte megijesztett, az a két-három fóka volt, amelyről először nem is tudtam, miféle lények, és amíg így ámuldoztam a látványukon, ők a tengerbe siettek és elmenekültek előlem.
November 6-a: Reggeli sétám után folytattam az asztalkészítést, és be is fejeztem, ám korántsem voltam elégedett. Később azonban rájöttem, hogyan javíthatnék rajta.
November 7.: Kezdett állandósulni a jó idő. 7-én, 8-án, 9-én, 10-én és részben 12-én (mivel 11-én számításaim szerint vasárnap volt) egy szék elkészítésével foglalatoskodtam, és sok pepecselés árán elviselhető külsejűre formáztam, de elégedetlen maradtam. Készítése közben többször darabjaira szedtem szét.
Megjegyzés: Hamarosan felhagytam azzal a szokásommal, hogy megüljem a vasárnapokat. Az idő múlását jelző táblámon ugyanis eltévesztettem a jeleket.
November 13.: Ezen a napon esett. Ez lehűtötte a földet, és felfrissülést hozott nekem, de az esőt hihetetlen mennydörgés és villámlás kísérte, ami azért rémített halálra, mert veszélyben forgott a lőporom. A zivatart követően elhatároztam, hogy lehetőleg egészen kis adagokra osztom el a lőport, hogy így ne forogjon veszélyben.
November 14-15-16.: E három nap során kis, kocka alakú ládák vagy dobozok készítésével foglalatoskodtam. Ezek mindegyikébe félkilónyi vagy kilónyi puskaport töltöttem, majd a dobozokat félreeső, biztonságos helyekre tettem el. A három nap egyikén lelőttem egy nagy madarat, amelynek a fajtája előttem ismeretlen volt, de az íze jó.
November 17.: Ezen a napon vájni kezdtem a sátram mögötti szikla bemélyedését, hogy egy újabb helyiséget hozhassak létre magamnak.
Megjegyzés: Ehhez a munkához három dologra volt elengedhetetlen szükségem. Egy csákányra, egy lapátra és egy talicskára vagy kosárra. Félbehagytam tehát a munkát, még mielőtt igazán nekiláthattam volna, és azon gondolkoztam, hogyan tegyek szert ilyen szerszámokra. Csákány gyanánt az emelőrudakat használhattam, amelyek nehéz, de hasznos eszköznek bizonyultak, de lapát vagy ásó nélkül nem végezhettem ezt a munkát, viszont fogalmam sem volt, hogyan készítsek egyet.
November 18.: Reggel, kirándulás közben egy olyan fára bukkantam az erdőben, amit a brazilok, keménysége miatt, vasfának neveznek. Ebből nagy erőfeszítések árán, és kis híján kicsorbítva a baltámat, levágtam egy darabot, és bár nagyon súlyos volt, hazacipeltem. Sokáig küzdöttem a kemény fával, míg végül apránként lapát vagy ásó formájúra alakítottam. A nyele az angol lapátnyélre emlékeztetett, de fém lapátfejjel nem rendelkeztem, így azt is a fából kellett kifaragnom, ami kevésbé tartós megoldásnak bizonyult, de így is hosszú időn át hasznomra volt. Semmi kétség, hogy ilyen formájú lapátot, és ilyen hosszú időn át még senki nem készített.
Még mindig híján voltam egy kosárnak vagy egy talicskának. Kosárfonással hiába is próbálkoztam volna, mert sehol sem találtam olyan vesszőket, amelyek hajlanak ahelyett, hogy törnének. Ami viszont a talicskát illeti, azt el tudtam volna készíteni, kivéve a kerekét. Végül a föld és a kődarabok elhordására megelégedtem egy teknő előállításával. Ezzel könnyebben boldogultam, mint a lapáttal. Mindezek elkészítése mégis négy napomat vette igénybe. Közben persze megejtettem a reggeli fegyveres sétámat és vadászatomat.
November 23.: Amint végeztem a szerszámkészítéssel, folytattam a barlangom megnagyobbításának munkálatait. 18 napon át dolgoztam az üreg szélesítésén és mélyítésén, hogy a raktárkészleteim kényelmesen elférjenek benne.
Megjegyzés: Azon igyekeztem, hogy a helyiség, amit a kibővítés során nyerek, ne csak raktár, hanem konyha, ebédlő és pince is legyen egyben. A szálláshelyem továbbra is a sátor maradt, kivéve azt a néhány esetet, amikor olyan sűrűn zuhogott az eső, hogy átázott a ponyva. Emiatt aztán a lakóhelyem fölé keresztgerendákat kellett emelnem, amelyeket egyik végükön a cölöpfal, másik végükön a sziklafal tartott, a gerendákat pedig egy nádtetőhöz hasonlatosan, sűrű levelű faágakkal takartam.
December 10.: A barlangomat befejezettnek hittem, de mert nem voltam elég óvatos az alátámasztást illetően, a boltozatról egyszer csak nagy kőtömeg zuhant le. Alaposan megijedtem, mert belegondoltam, hogy ha épp azon a részen állok, többé nem lett volna szükségem sírásóra. A következő napokban tehát épp elég munkát adott a leomlott törmelék eltakarítása, és ami ennél is fontosabb volt, a mennyezet alátámasztása.
December 11.: Ezen a napon, ahogy a hét következő napjain is, az aládúcolással foglalatoskodtam. Két sor oszlopot állítottam fel, az oszlopok és a boltozat közé pedig két-két deszkalapot illesztettem. Az oszlopsorok egy falhoz hasonlóan két helyiségre osztották a barlangomat.
December 17.: Ettől a naptól 20-ig polcok felállításával foglalatoskodtam, illetve kampók gyanánt szögeket vertem az oszlopokba, hogy a felakasztható dolgokat azokon helyezzem el.
December 20.: Mindent behordtam a barlangba, és nekiláttam lakásom bebútorozásának. Felállítottam néhány deszkát az élelmiszerek tárolásához, de közben kezdtem lassan kifogyni a deszkákból. Készítettem egy újabb asztalt is.
December 24.: Eseménytelen nap volt. Sűrű eső hullott, még éjszaka is.
December 25.: Egész nap esett.
December 26.: Elállt az eső. A talaj sokkal hűvösebb és kellemesebb, mint máskor.
December 27.: Lelőttem egy fiatal kecskét, egy másikat pedig megsebesítettem. Ez utóbbit kötélen fogva haza tudtam vezetni, és ott rögzítettem és bekötöztem a törött lábát.
Megjegyzés: Olyan gonddal tettem ezt, hogy az állat nem csak túlélte, de teljesen felépült, és a lába teljesen ép lett. A hosszas ápolás során megszelídült, és békésen legelgetett az udvaromon, esze ágában sem volt megszökni. Ekkor jutott először eszembe, hogy ha háziállatokat tartanék, az kisegítene élelemmel, amikor lőszer híján már nem tudnék vadászni.
December 28., 29., 30., 31.: Nagy a hőség, szellő sem fúj, ezért csak esténként mehetek ki a szabadba, zsákmányt ejteni. Napközben a lakásomban, dolgaim rendezésével töltöm az időt.
Január 1.: Még mindig nagy a meleg. Kora reggel és késő este portyázom kicsit, napközben pihenek. Ma este kicsit távolabb, a sziget közepe felé eső völgyekig kóboroltam, és itt nagyon sok vadkecskére bukkantam. Ezek azonban nagyon félénkek, és nyomban elmenekülnek. Arra gondoltam, megpróbálom rájuk uszítani a kutyámat, hátha fülön csíp egyet. Másnap így is tettem, de kiderült, hogy rosszul számítottam, mert a kecskék egyszerre fordultak szembe a kutyámmal, ő pedig felmérte a veszélyt, és nem ment a közelükbe.
Január 3.: Nekiláttam a vastag és erős cölöpfal építésének, mert még mindig tartottam attól, hogy valaki megtámadhat.
Megjegyzés: Mivel korábban leírtam már a fallal kapcsolatos munkálataimat, kihagyom a naplómnak az erre vonatkozó részét. Fontos azonban megjegyezni, hogy a munka január 3-tól április 14-ig tartott. Ekkorra készen volt a kerítés. A félkör alakú alkotmány hossza mindössze 23 méter volt, és 8 méterrel mögötte helyezkedett el a sziklabarlangom bejárata.
Az említett időszakban keményen dolgoztam, bár az eső napokon, sőt heteken át akadályozott, de az ösztökélt, hogy nem éreztem magam biztonságban, amíg nem áll ez a fal. Az oszlopokat a szükségesnél sokkal nagyobbra készítettem, ezért volt különösen emberfeletti munka a helyükre állítani azokat.
Mikor a fal elkészült, kívülről földsánccal erősítettem meg, és ezt is befejezvén úgy gondoltam, hogy ha bárki partra szállna a szigeten, észre sem venné az emberi lakhely nyomait.
Az említett időszak alatt is, amikor csak az időjárás engedte, naponta jártam az erdőket, és időnként hasznos felfedezéseket tettem. Egyik alkalommal olyan vadgalambokra bukkantam, amelyek nem a fán, hanem a házi galambokhoz hasonlóan sziklák üregeiben fészkelnek. Magammal vittem néhány fiatalabbat, hogy megszelídítve felneveljem őket. Ezek azonban, amint idősebbek lettek, elhagytak. Talán azért, mert nem volt mivel etetnem őket. Később rábukkantam a fészkeikre, és magammal vittem néhány fiatalabb példányt, amelyeknek remek volt a húsa.
Odahaza kísérletet tettem, hogy pótoljam azokat a dolgokat, amelyekben hiányt szenvedtem. Nem mindegyik kísérletem járt sikerrel. Hiába próbáltam például abroncsozni egy hordót. Heteken át próbálkoztam vele, de vagy a dongákat nem tudtam elég szorosan összeilleszteni, hogy bent tartsák a vizet, vagy a hordó alját nem sikerült pontosan a helyére tennem, úgyhogy végül feladtam. A következő dolog, aminek nagy szükségét láttam volna, a gyertya volt, hiszen rendszerint este 7-kor besötétedett, és ilyenkor aludni kellett térnem. Emlékeztem még a méhviaszra, amelyből afrikai utam során gyertyát készítettem, de itt nem állt rendelkezésemre hasonló. Volt viszont faggyúm, a megölt kecskéből. Ezt egy általam készített agyagedénybe tettem, és egy kútból sodort kanócot tettem bele. Így már mécsesem is lett, igaz, nyugtalanul lobogó és nem túl tiszta fényű. Miközben ilyesmikkel foglalatoskodtam, a kezembe akadt egy kis zsák, és benne a patkány rágta gabonamaradék, amelyről már korábban beszéltem. Valójában csak héjat és port láttam benne, semmi mást. A zsákra pedig szükségem volt, talán a puskapor egy részét akartam beletenni, és a szikla oldalában kiszórtam belőle a hulladékot.
Mindez a nagy esőzés előtt volt, és mint lényegtelen dologról el is feledkeztem róla. Egy hónap elteltével azonban rendkívüli felfedezést tettem. Néhány szál gabona nőtt ki az udvaromon, amelyet előbb eddig ismeretlen növénynek gondoltam, és még egy kis időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felismerjem, 10-12 európai árpakalász lengedezik ott, a szélben.
Ámulat és zavarodottság lett úrrá rajtam. Eddig sosem vezérelt vallásos gondolkodás, a hitem elég gyenge lábakon állt, a történéseket rendszerint véletleneknek, vagy ha úgy tetszik, a sors szeszélyének tudtam be, és nem töprengtem különösebben, milyen törvények szerint működik a gondviselés. Most azonban megdöbbentett, hogy árpát látok nőni olyan éghajlat alatt, amely nem kedvez a gabonának. És mivel az eredetéről sem tudtam semmit, kezdtem azt hinni, hogy Isten csodálatos módon, a semmiből teremtette ezeket a kalászokat, hogy engem tápláljon velük ezen a távoli, vad helyen.
Könnyek tolultak a szemembe, és áldottam a természetet ezért a csodáért. Ami még különösebb volt, az árpa mellett, néhány másik sarjadó kalászt is észrevettem, amelyről hamarosan kiderült, hogy rizs. Afrikában láttam hasonlót nőni, ezért ismertem fel.
Most már nem csupán arra gondoltam, hogy a gondviselés teremtette ezeket számomra, hanem arra is, hogy a szigeten még többnek kell lennie. Bejártam a sziget számomra már ismert részeit, alaposan átkutatva minden zugot, de semmit sem találtam. Végül aztán eszembe jutott, hogy azon a helyen ráztam ki egy zsákból a csirkeeledelt, és ekkor a csoda hatása halványulni kezdett. Sőt bevallom, vallásos hálaérzetem az isteni gondviselés iránt is alábbhagyott, amikor rájöttem a hétköznapi eredetre. Valójában éppolyan hálásnak kellett volna lennem a gondviselésnek, mintha csodáról lenne szó, hiszen az, hogy a patkányok kártevése után az a néhány gabonaszem épen maradt, majd pedig én pont arra a szikla alatti, árnyékos helyre szórtam ki azt, ahol nem égette el a nap, hanem háborítatlanul növekedhetett, valóban nem mindennapos ajándéka volt a sorsnak.
Gondosan ápoltam az árpakalászokat, és amikor június vége felé a szemek megértek, összegyűjtöttem azokat. A tervem az volt, hogy újra elültetem őket mindaddig, míg kenyérkészítéshez elegendő mennyiséget teremnek. Csak a negyedik évben jött el az az idő, amikor egy kevés gabonából ételt mertem készíteni. Azért volt ilyen lassú a terménynövekedés, mert a legelőször félretett magok jó részét gondatlanul a száraz időszak beköszönte előtt vetettem el, és abból semmi sem kelt ki. Az árpa mellett elsőre 20-30 kalász rizs termett. Ezeknek ugyanaz lett a sorsa, mint az árpának. Elvetettem a szemeket, hogy a későbbi hozamból majd kenyeret készíthessek - de most térjünk vissza a naplómhoz.
Keményen dolgoztam 3-4 hónapon át, és végül április 14-én elkészültem a fallal. Nem volt azon ajtó vagy más bejárat, csak egy létra, amelyet ha hazatértem, behúztam magam után, hogy ez se árulkodjon ittlétemről.
Április 16.: Ezen a napon fejeztem be a létrát. Felmásztam rajta a falra, majd magam után húztam és leeresztettem a belső oldalon. Büszke voltam az erődítményemre. Elég tágas volt idebenn, és senki sem lephetett meg odakintről, hacsak fel nem mászik a falon.
(7) A fal befejezését követő napon csak kevés híja volt, hogy el nem pusztult minden eddigi munkám, és vele együtt én is. Éppen a barlangom bejárata előtt dolgoztam a gyepen, amikor hirtelen nagy rémületemre valóságos kőzápor zuhogott alá a hegy oldaláról, és közben a barlangban két tartópilléren fenyegető repedés támadt. Nagyon megdöbbentem, de eszembe sem jutott azon gondolkodni, mi lehet a jelenség oka, inkább csak amiatt aggódtam, hogy beomlik a barlangom, ahogy az egy kis résszel korábban történt. Féltem, hogy a leomló kövek maguk alá temetnek, ezért a létrám felé rohantam. Nem mérlegeltem, hogy ott sem vagyok biztonságban. A félelemtől hajtva felkapaszkodtam a falra. Amikor újra lent voltam a talajon, akkor vettem észre, hogy hatalmas földrengés közepébe csöppentem. 8 percen belül háromszor rengett meg alattam a föld, méghozzá olyan erővel, amely a legerősebb épületet is fejtetőre állítaná. Alig egy kilométerre tőlem a hegy ormán, a tenger felőli oldalon egy nagy szikladarab levált, és olyan irtózatos robajjal zuhant le, amilyet még sosem hallottam. A tenger is vadul hullámzott és morajlott, a rázkódások a víz alatt még erősebbnek látszottak, mint magán a szigeten.
Annyira meghökkentett ez a soha nem tapasztalt élmény, hogy egyfajta kábulatban álltam ott. A föld mozgása tengeribetegséghez hasonlatos hányingert keltett bennem, azután a lezúduló szikla harsány hangja felriasztott, rémületemet újra rémület váltotta fel, mert felötlött bennem, hogy a hegy leomlik, és eltemeti a sátramat és minden ingóságomat.
Egy idő után azt tapasztaltam, hogy a harmadik rázkódást nem követte újabb, és kevéssel bizakodóbbá váltam, de ahhoz nem volt elég bátorságom, hogy újra átmásszak a cölöpfalon. Letörten kuporogtam a földön, nem tudván, mitévő legyek. Egyetlenegyszer eresztettem meg egy fohászt az Úrhoz, de az is gyorsan semmivé foszlott.
Miközben így ücsörögtem, egyszerre sötét záporfelhők borították el az eget. Hamarosan egyre erősebb szél támadt, és másfél órán belül iszonyú hurrikán keletkezett. A tenger tajtékzott. Még mindig csendes kétségbeesésben ültem a földön, de végre arra a következtetésre jutottam, hogy az orkán és a zápor a földrengés végét hirdetik, és talán visszatérhetek a barlangomhoz. Könnyebb volt elegendő lelkierőt gyűjtenem, mert az eső is ösztönzőleg hatott rám. Hazatértem tehát és a sátramban kerestem menedéket, de az eső olyan könyörtelenül zuhogott, hogy szinte ledöntötte a sátrat, ezért kénytelen voltam a barlangba visszavonulni. Itt persze nagyon kényelmetlenül éreztem magam, mert tartottam tőle, hogy a fejemre omlik a mennyezet. A nagy erejű esőzés új munkát követelt tőlem. Egy lyukat kellett vágnom az erődöm falán, ahol lefolyhat a víz, ahelyett, hogy elárasztaná a barlangomat. Egy ideig a barlangomban üldögélve megállapítottam, hogy a földrengés már nem folytatódik, és határozottságom növekedni kezdett. Ebben segítségemre volt, hogy hátra mentem a raktáramba, és megittam egy pohár rumot, amivel általában nagyon csínján bántam, de most nagy szükségem volt rá. Egész éjszaka és a következő nap nagy részében is esett, így mást alig tehettem, mint hogy végiggondolom, mihez fogjak. Arra jutottam, hogy ha a szigetet földrengések sújtják, akkor nem élhetek biztonságban egy barlangban, helyette inkább a nyílt terepen kell egy kis kunyhót építenem magamnak, és ahogy ezt a lakhelyemet is, a vadállatok és emberek ellen, fallal kell körülvennem. Ha itt maradok, előbb-utóbb minden bizonnyal maguk alá temetnek a sziklák. Sátram eddig a meredek sziklafal aljában helyezkedett el, vagyis a következő rengésnél lezúduló kövek egyenesen telibe találták volna, ezért új helyet kellett neki találnom.
A következő két napom, vagyis április 19-e és 20-a azzal telt, hogy megtervezzem lakóhelyem új elrendezését. Attól való félelmemben, hogy elevenen eltemethet egy sziklagörgeteg, nem tudtam békésen aludni, de hasonlóan veszélyesnek gondoltam a kerítésen kívül tölteni az éjszakát, ráadásul szemügyre véve a mostanra szépen rendben tartott dolgaimat, amelyeknek úgy tűnt, biztonságos helyük van a barlangban, vonakodva mérlegeltem az elköltözést.
Felmerült bennem az is, hogy milyen sok időt vesz majd igénybe az egész, ezért amíg elkészül a másik biztonságos és kényelmes tábor, kénytelen vagyok itt maradni és vállalni az ezzel járó kockázatot. Április 25-ét írtam, amikor eldöntöttem, hogy először kör alakban építek egy, az előzőhöz hasonló kör alakú falat cölöpökből és sodronykötelekből, és majd csak utána állítok ott föl egy sátrat és költözöm át.
Április 22.: A következő reggelen nekiláttam a munka pontos megtervezésének, de híján voltam a használható munkaeszközöknek. Volt három nagy baltám és számos kisebb fejszém (mert ez utóbbiakat csereáruként használtuk volna a bennszülötteknél), de a sok keményfa faragásától mindegyik kicsorbult és tele volt karcolással. Bár volt csiszolókövem, de nem volt mivel megforgatnom azt, hogy a szerszámokat kiélesíthessem. Ez aztán annyi töprengést okozott, mint egy politikusnak a komoly államügyek, vagy egy bírának az élet és halál fölötti döntés. Végül egy zsineggel a lábamhoz kötöztem a követ, és így, miközben forgattam, a két kezem szabadon maradt.
Megjegyzés: Angliában sohasem láttam hasonló szerkezetet, vagy legalábbis nem figyeltem meg, hogyan működik, és tegyük hozzá, hogy az én csiszolókövem a szokottnál nagyobb és súlyosabb volt. Egy egész hetembe került, hogy kellő működésre bírjam ezt a szerkezetet.
Április 28., 29.: Ezt a két napot azzal töltöttem, hogy megélesítsem a szerszámokat. A csiszolókő nagyon jól működött.
Április 30.: Észrevettem, hogy a kenyérkészletem vészesen megcsappant, ezért nehéz szívvel napi egy darab kétszersültre csökkentettem az adagomat. Május 1.: Reggel, apály idején a tenger felé tekintve egy hordó alakú tárgyat láttam meg a parton. Valóban egy kisebb hordó volt az, a hajóroncs két-három darabja társaságában. A legutóbbi hurrikán vethette a partra. A hajóroncs helye irányába pillantva úgy tűnt, annak darabjai a szokottnál jobban kiállnak a vízből. Megvizsgáltam a hordót, amiben puskaport találtam, de a hordó annyira átázott, hogy a por szinte kővé vált benne. Mégis kigördítettem a partra, majd elindultam a roncsok irányába, azt remélve, hogy mást is találok.
Builds a House. The Journal
September 30, 1659.—I, poor miserable Robinson Crusoe, being shipwrecked during a dreadful storm in the offing, came on shore on this dismal, unfortunate island, which I called “The Island of Despair”; all the rest of the ship’s company being drowned, and myself almost dead.
All the rest of the day I spent in afflicting myself at the dismal circumstances I was brought to—viz. I had neither food, house, clothes, weapon, nor place to fly to; and in despair of any relief, saw nothing but death before me—either that I should be devoured by wild beasts, murdered by savages, or starved to death for want of food. At the approach of night I slept in a tree, for fear of wild creatures; but slept soundly, though it rained all night.
October 1.—In the morning I saw, to my great surprise, the ship had floated with the high tide, and was driven on shore again much nearer the island; which, as it was some comfort, on one hand—for, seeing her set upright, and not broken to pieces, I hoped, if the wind abated, I might get on board, and get some food and necessaries out of her for my relief—so, on the other hand, it renewed my grief at the loss of my comrades, who, I imagined, if we had all stayed on board, might have saved the ship, or, at least, that they would not have been all drowned as they were; and that, had the men been saved, we might perhaps have built us a boat out of the ruins of the ship to have carried us to some other part of the world. I spent great part of this day in perplexing myself on these things; but at length, seeing the ship almost dry, I went upon the sand as near as I could, and then swam on board. This day also it continued raining, though with no wind at all.
From the 1st of October to the 24th.—All these days entirely spent in many several voyages to get all I could out of the ship, which I brought on shore every tide of flood upon rafts. Much rain also in the days, though with some intervals of fair weather; but it seems this was the rainy season.
Oct. 20.—I overset my raft, and all the goods I had got upon it; but, being in shoal water, and the things being chiefly heavy, I recovered many of them when the tide was out.
Oct. 25.—It rained all night and all day, with some gusts of wind; during which time the ship broke in pieces, the wind blowing a little harder than before, and was no more to be seen, except the wreck of her, and that only at low water. I spent this day in covering and securing the goods which I had saved, that the rain might not spoil them.
Oct. 26.—I walked about the shore almost all day, to find out a place to fix my habitation, greatly concerned to secure myself from any attack in the night, either from wild beasts or men. Towards night, I fixed upon a proper place, under a rock, and marked out a semicircle for my encampment; which I resolved to strengthen with a work, wall, or fortification, made of double piles, lined within with cables, and without with turf.
From the 26th to the 30th I worked very hard in carrying all my goods to my new habitation, though some part of the time it rained exceedingly hard.
The 31st, in the morning, I went out into the island with my gun, to seek for some food, and discover the country; when I killed a she-goat, and her kid followed me home, which I afterwards killed also, because it would not feed.
November 1.—I set up my tent under a rock, and lay there for the first night; making it as large as I could, with stakes driven in to swing my hammock upon.
Nov. 2.—I set up all my chests and boards, and the pieces of timber which made my rafts, and with them formed a fence round me, a little within the place I had marked out for my fortification.
Nov. 3.—I went out with my gun, and killed two fowls like ducks, which were very good food. In the afternoon went to work to make me a table.
Nov. 4.—This morning I began to order my times of work, of going out with my gun, time of sleep, and time of diversion—viz. every morning I walked out with my gun for two or three hours, if it did not rain; then employed myself to work till about eleven o’clock; then eat what I had to live on; and from twelve to two I lay down to sleep, the weather being excessively hot; and then, in the evening, to work again. The working part of this day and of the next were wholly employed in making my table, for I was yet but a very sorry workman, though time and necessity made me a complete natural mechanic soon after, as I believe they would do any one else.
Nov. 5.—This day went abroad with my gun and my dog, and killed a wild cat; her skin pretty soft, but her flesh good for nothing; every creature that I killed I took of the skins and preserved them. Coming back by the sea-shore, I saw many sorts of sea-fowls, which I did not understand; but was surprised, and almost frightened, with two or three seals, which, while I was gazing at, not well knowing what they were, got into the sea, and escaped me for that time.
Nov. 6.—After my morning walk I went to work with my table again, and finished it, though not to my liking; nor was it long before I learned to mend it.
Nov. 7.—Now it began to be settled fair weather. The 7th, 8th, 9th, 10th, and part of the 12th (for the 11th was Sunday) I took wholly up to make me a chair, and with much ado brought it to a tolerable shape, but never to please me; and even in the making I pulled it in pieces several times.
Note.—I soon neglected my keeping Sundays; for, omitting my mark for them on my post, I forgot which was which.
Nov. 13.—This day it rained, which refreshed me exceedingly, and cooled the earth; but it was accompanied with terrible thunder and lightning, which frightened me dreadfully, for fear of my powder. As soon as it was over, I resolved to separate my stock of powder into as many little parcels as possible, that it might not be in danger.
Nov. 14, 15, 16.—These three days I spent in making little square chests, or boxes, which might hold about a pound, or two pounds at most, of powder; and so, putting the powder in, I stowed it in places as secure and remote from one another as possible. On one of these three days I killed a large bird that was good to eat, but I knew not what to call it.
Nov. 17.—This day I began to dig behind my tent into the rock, to make room for my further conveniency.
Note.—Three things I wanted exceedingly for this work—viz. a pickaxe, a shovel, and a wheelbarrow or basket; so I desisted from my work, and began to consider how to supply that want, and make me some tools. As for the pickaxe, I made use of the iron crows, which were proper enough, though heavy; but the next thing was a shovel or spade; this was so absolutely necessary, that, indeed, I could do nothing effectually without it; but what kind of one to make I knew not.
Nov. 18.—The next day, in searching the woods, I found a tree of that wood, or like it, which in the Brazils they call the iron-tree, for its exceeding hardness. Of this, with great labour, and almost spoiling my axe, I cut a piece, and brought it home, too, with difficulty enough, for it was exceeding heavy. The excessive hardness of the wood, and my having no other way, made me a long while upon this machine, for I worked it effectually by little and little into the form of a shovel or spade; the handle exactly shaped like ours in England, only that the board part having no iron shod upon it at bottom, it would not last me so long; however, it served well enough for the uses which I had occasion to put it to; but never was a shovel, I believe, made after that fashion, or so long in making.
I was still deficient, for I wanted a basket or a wheelbarrow. A basket I could not make by any means, having no such things as twigs that would bend to make wicker-ware—at least, none yet found out; and as to a wheelbarrow, I fancied I could make all but the wheel; but that I had no notion of; neither did I know how to go about it; besides, I had no possible way to make the iron gudgeons for the spindle or axis of the wheel to run in; so I gave it over, and so, for carrying away the earth which I dug out of the cave, I made me a thing like a hod which the labourers carry mortar in when they serve the bricklayers. This was not so difficult to me as the making the shovel: and yet this and the shovel, and the attempt which I made in vain to make a wheelbarrow, took me up no less than four days—I mean always excepting my morning walk with my gun, which I seldom failed, and very seldom failed also bringing home something fit to eat.
Nov. 23.—My other work having now stood still, because of my making these tools, when they were finished I went on, and working every day, as my strength and time allowed, I spent eighteen days entirely in widening and deepening my cave, that it might hold my goods commodiously.
Note.—During all this time I worked to make this room or cave spacious enough to accommodate me as a warehouse or magazine, a kitchen, a dining-room, and a cellar. As for my lodging, I kept to the tent; except that sometimes, in the wet season of the year, it rained so hard that I could not keep myself dry, which caused me afterwards to cover all my place within my pale with long poles, in the form of rafters, leaning against the rock, and load them with flags and large leaves of trees, like a thatch.
December 10.—I began now to think my cave or vault finished, when on a sudden (it seems I had made it too large) a great quantity of earth fell down from the top on one side; so much that, in short, it frighted me, and not without reason, too, for if I had been under it, I had never wanted a gravedigger. I had now a great deal of work to do over again, for I had the loose earth to carry out; and, which was of more importance, I had the ceiling to prop up, so that I might be sure no more would come down.
Dec. 11.—This day I went to work with it accordingly, and got two shores or posts pitched upright to the top, with two pieces of boards across over each post; this I finished the next day; and setting more posts up with boards, in about a week more I had the roof secured, and the posts, standing in rows, served me for partitions to part off the house.
Dec. 17.—From this day to the 20th I placed shelves, and knocked up nails on the posts, to hang everything up that could be hung up; and now I began to be in some order within doors.
Dec. 20.—Now I carried everything into the cave, and began to furnish my house, and set up some pieces of boards like a dresser, to order my victuals upon; but boards began to be very scarce with me; also, I made me another table.
Dec. 24.—Much rain all night and all day. No stirring out.
Dec. 25.—Rain all day.
Dec. 26.—No rain, and the earth much cooler than before, and pleasanter.
Dec. 27.—Killed a young goat, and lamed another, so that I caught it and led it home in a string; when I had it at home, I bound and splintered up its leg, which was broke.
N.B.—I took such care of it that it lived, and the leg grew well and as strong as ever; but, by my nursing it so long, it grew tame, and fed upon the little green at my door, and would not go away. This was the first time that I entertained a thought of breeding up some tame creatures, that I might have food when my powder and shot was all spent.
Dec. 28, 29, 30.—Great heats and no breeze, so that there was no stirring abroad except in the evening for food; this time I spent in putting all my things in order within doors.
January 1.—Very hot still: but I went abroad early and late with my gun, and lay still in the middle of the day. This evening, going farther into the valleys which lay towards the centre of the island, I found there were plenty of goats, though exceedingly shy, and hard to come at; however, I resolved to try if I could not bring my dog to hunt them down.
Jan. 2.—Accordingly, the next day I went out with my dog, and set him upon the goats, but I was mistaken, for they all faced about upon the dog, and he knew his danger too well, for he would not come near them.
Jan. 3.—I began my fence or wall; which, being still jealous of my being attacked by somebody, I resolved to make very thick and strong.
N.B.—This wall being described before, I purposely omit what was said in the journal; it is sufficient to observe, that I was no less time than from the 2nd of January to the 14th of April working, finishing, and perfecting this wall, though it was no more than about twenty-four yards in length, being a half-circle from one place in the rock to another place, about eight yards from it, the door of the cave being in the centre behind it.
All this time I worked very hard, the rains hindering me many days, nay, sometimes weeks together; but I thought I should never be perfectly secure till this wall was finished; and it is scarce credible what inexpressible labour everything was done with, especially the bringing piles out of the woods and driving them into the ground; for I made them much bigger than I needed to have done.
When this wall was finished, and the outside double fenced, with a turf wall raised up close to it, I perceived myself that if any people were to come on shore there, they would not perceive anything like a habitation; and it was very well I did so, as may be observed hereafter, upon a very remarkable occasion.
During this time I made my rounds in the woods for game every day when the rain permitted me, and made frequent discoveries in these walks of something or other to my advantage; particularly, I found a kind of wild pigeons, which build, not as wood-pigeons in a tree, but rather as house-pigeons, in the holes of the rocks; and taking some young ones, I endeavoured to breed them up tame, and did so; but when they grew older they flew away, which perhaps was at first for want of feeding them, for I had nothing to give them; however, I frequently found their nests, and got their young ones, which were very good meat. And now, in the managing my household affairs, I found myself wanting in many things, which I thought at first it was impossible for me to make; as, indeed, with some of them it was: for instance, I could never make a cask to be hooped. I had a small runlet or two, as I observed before; but I could never arrive at the capacity of making one by them, though I spent many weeks about it; I could neither put in the heads, or join the staves so true to one another as to make them hold water; so I gave that also over. In the next place, I was at a great loss for candles; so that as soon as ever it was dark, which was generally by seven o’clock, I was obliged to go to bed. I remembered the lump of beeswax with which I made candles in my African adventure; but I had none of that now; the only remedy I had was, that when I had killed a goat I saved the tallow, and with a little dish made of clay, which I baked in the sun, to which I added a wick of some oakum, I made me a lamp; and this gave me light, though not a clear, steady light, like a candle. In the middle of all my labours it happened that, rummaging my things, I found a little bag which, as I hinted before, had been filled with corn for the feeding of poultry—not for this voyage, but before, as I suppose, when the ship came from Lisbon. The little remainder of corn that had been in the bag was all devoured by the rats, and I saw nothing in the bag but husks and dust; and being willing to have the bag for some other use (I think it was to put powder in, when I divided it for fear of the lightning, or some such use), I shook the husks of corn out of it on one side of my fortification, under the rock.
It was a little before the great rains just now mentioned that I threw this stuff away, taking no notice, and not so much as remembering that I had thrown anything there, when, about a month after, or thereabouts, I saw some few stalks of something green shooting out of the ground, which I fancied might be some plant I had not seen; but I was surprised, and perfectly astonished, when, after a little longer time, I saw about ten or twelve ears come out, which were perfect green barley, of the same kind as our European—nay, as our English barley.
It is impossible to express the astonishment and confusion of my thoughts on this occasion. I had hitherto acted upon no religious foundation at all; indeed, I had very few notions of religion in my head, nor had entertained any sense of anything that had befallen me otherwise than as chance, or, as we lightly say, what pleases God, without so much as inquiring into the end of Providence in these things, or His order in governing events for the world. But after I saw barley grow there, in a climate which I knew was not proper for corn, and especially that I knew not how it came there, it startled me strangely, and I began to suggest that God had miraculously caused His grain to grow without any help of seed sown, and that it was so directed purely for my sustenance on that wild, miserable place.
This touched my heart a little, and brought tears out of my eyes, and I began to bless myself that such a prodigy of nature should happen upon my account; and this was the more strange to me, because I saw near it still, all along by the side of the rock, some other straggling stalks, which proved to be stalks of rice, and which I knew, because I had seen it grow in Africa when I was ashore there.
I not only thought these the pure productions of Providence for my support, but not doubting that there was more in the place, I went all over that part of the island, where I had been before, peering in every corner, and under every rock, to see for more of it, but I could not find any. At last it occurred to my thoughts that I shook a bag of chickens’ meat out in that place; and then the wonder began to cease; and I must confess my religious thankfulness to God’s providence began to abate, too, upon the discovering that all this was nothing but what was common; though I ought to have been as thankful for so strange and unforeseen a providence as if it had been miraculous; for it was really the work of Providence to me, that should order or appoint that ten or twelve grains of corn should remain unspoiled, when the rats had destroyed all the rest, as if it had been dropped from heaven; as also, that I should throw it out in that particular place, where, it being in the shade of a high rock, it sprang up immediately; whereas, if I had thrown it anywhere else at that time, it had been burnt up and destroyed.
I carefully saved the ears of this corn, you may be sure, in their season, which was about the end of June; and, laying up every corn, I resolved to sow them all again, hoping in time to have some quantity sufficient to supply me with bread. But it was not till the fourth year that I could allow myself the least grain of this corn to eat, and even then but sparingly, as I shall say afterwards, in its order; for I lost all that I sowed the first season by not observing the proper time; for I sowed it just before the dry season, so that it never came up at all, at least not as it would have done; of which in its place.
Besides this barley, there were, as above, twenty or thirty stalks of rice, which I preserved with the same care and for the same use, or to the same purpose—to make me bread, or rather food; for I found ways to cook it without baking, though I did that also after some time.
But to return to my Journal.
I worked excessive hard these three or four months to get my wall done; and the 14th of April I closed it up, contriving to go into it, not by a door but over the wall, by a ladder, that there might be no sign on the outside of my habitation.
April 16.—I finished the ladder; so I went up the ladder to the top, and then pulled it up after me, and let it down in the inside. This was a complete enclosure to me; for within I had room enough, and nothing could come at me from without, unless it could first mount my wall.
[7] The very next day after this wall was finished I had almost had all my labour overthrown at once, and myself killed. The case was thus: As I was busy in the inside, behind my tent, just at the entrance into my cave, I was terribly frighted with a most dreadful, surprising thing indeed; for all on a sudden I found the earth come crumbling down from the roof of my cave, and from the edge of the hill over my head, and two of the posts I had set up in the cave cracked in a frightful manner. I was heartily scared; but thought nothing of what was really the cause, only thinking that the top of my cave was fallen in, as some of it had done before: and for fear I should be buried in it I ran forward to my ladder, and not thinking myself safe there neither, I got over my wall for fear of the pieces of the hill, which I expected might roll down upon me. I had no sooner stepped down upon the firm ground, than I plainly saw it was a terrible earthquake, for the ground I stood on shook three times at about eight minutes’ distance, with three such shocks as would have overturned the strongest building that could be supposed to have stood on the earth; and a great piece of the top of a rock which stood about half a mile from me next the sea fell down with such a terrible noise as I never heard in all my life. I perceived also the very sea was put into violent motion by it; and I believe the shocks were stronger under the water than on the island.
I was so much amazed with the thing itself, having never felt the like, nor discoursed with any one that had, that I was like one dead or stupefied; and the motion of the earth made my stomach sick, like one that was tossed at sea; but the noise of the falling of the rock awakened me, as it were, and rousing me from the stupefied condition I was in, filled me with horror; and I thought of nothing then but the hill falling upon my tent and all my household goods, and burying all at once; and this sunk my very soul within me a second time.
After the third shock was over, and I felt no more for some time, I began to take courage; and yet I had not heart enough to go over my wall again, for fear of being buried alive, but sat still upon the ground greatly cast down and disconsolate, not knowing what to do. All this while I had not the least serious religious thought; nothing but the common “Lord have mercy upon me!” and when it was over that went away too.
While I sat thus, I found the air overcast and grow cloudy, as if it would rain. Soon after that the wind arose by little and little, so that in less than half-an-hour it blew a most dreadful hurricane; the sea was all on a sudden covered over with foam and froth; the shore was covered with the breach of the water, the trees were torn up by the roots, and a terrible storm it was. This held about three hours, and then began to abate; and in two hours more it was quite calm, and began to rain very hard. All this while I sat upon the ground very much terrified and dejected; when on a sudden it came into my thoughts, that these winds and rain being the consequences of the earthquake, the earthquake itself was spent and over, and I might venture into my cave again. With this thought my spirits began to revive; and the rain also helping to persuade me, I went in and sat down in my tent. But the rain was so violent that my tent was ready to be beaten down with it; and I was forced to go into my cave, though very much afraid and uneasy, for fear it should fall on my head. This violent rain forced me to a new work—viz. to cut a hole through my new fortification, like a sink, to let the water go out, which would else have flooded my cave. After I had been in my cave for some time, and found still no more shocks of the earthquake follow, I began to be more composed. And now, to support my spirits, which indeed wanted it very much, I went to my little store, and took a small sup of rum; which, however, I did then and always very sparingly, knowing I could have no more when that was gone. It continued raining all that night and great part of the next day, so that I could not stir abroad; but my mind being more composed, I began to think of what I had best do; concluding that if the island was subject to these earthquakes, there would be no living for me in a cave, but I must consider of building a little hut in an open place which I might surround with a wall, as I had done here, and so make myself secure from wild beasts or men; for I concluded, if I stayed where I was, I should certainly one time or other be buried alive.
With these thoughts, I resolved to remove my tent from the place where it stood, which was just under the hanging precipice of the hill; and which, if it should be shaken again, would certainly fall upon my tent; and I spent the two next days, being the 19th and 20th of April, in contriving where and how to remove my habitation. The fear of being swallowed up alive made me that I never slept in quiet; and yet the apprehension of lying abroad without any fence was almost equal to it; but still, when I looked about, and saw how everything was put in order, how pleasantly concealed I was, and how safe from danger, it made me very loath to remove. In the meantime, it occurred to me that it would require a vast deal of time for me to do this, and that I must be contented to venture where I was, till I had formed a camp for myself, and had secured it so as to remove to it. So with this resolution I composed myself for a time, and resolved that I would go to work with all speed to build me a wall with piles and cables, &c., in a circle, as before, and set my tent up in it when it was finished; but that I would venture to stay where I was till it was finished, and fit to remove. This was the 21st.
April 22.—The next morning I begin to consider of means to put this resolve into execution; but I was at a great loss about my tools. I had three large axes, and abundance of hatchets (for we carried the hatchets for traffic with the Indians); but with much chopping and cutting knotty hard wood, they were all full of notches, and dull; and though I had a grindstone, I could not turn it and grind my tools too. This cost me as much thought as a statesman would have bestowed upon a grand point of politics, or a judge upon the life and death of a man. At length I contrived a wheel with a string, to turn it with my foot, that I might have both my hands at liberty. Note.—I had never seen any such thing in England, or at least, not to take notice how it was done, though since I have observed, it is very common there; besides that, my grindstone was very large and heavy. This machine cost me a full week’s work to bring it to perfection.
April 28, 29.—These two whole days I took up in grinding my tools, my machine for turning my grindstone performing very well.
April 30.—Having perceived my bread had been low a great while, now I took a survey of it, and reduced myself to one biscuit cake a day, which made my heart very heavy.
May 1.—In the morning, looking towards the sea side, the tide being low, I saw something lie on the shore bigger than ordinary, and it looked like a cask; when I came to it, I found a small barrel, and two or three pieces of the wreck of the ship, which were driven on shore by the late hurricane; and looking towards the wreck itself, I thought it seemed to lie higher out of the water than it used to do. I examined the barrel which was driven on shore, and soon found it was a barrel of gunpowder; but it had taken water, and the powder was caked as hard as a stone; however, I rolled it farther on shore for the present, and went on upon the sands, as near as I could to the wreck of the ship, to look for more.