Közzététel dátuma: 2020.09.03. 8:08:33
Ezúton szeretném azt a nyilatkozatot tenni, hogy a 2020-ban meghirdetett ún. "Kooperatív Doktori Program" ösztöndíjprogramjában, melynek célja a tudományos ismeretek piaci, vállalati alapú felhasználásának való alárendelése, témavezetőként nem kívánok semmilyen formában részt venni, a kiírásban beígért félévenként bruttó 1,2 milliós témavezetői juttatásból részesedni.
A hazai felsőoktatásban, ahogyan a nemzetköziben is több évtizede megfigyelhetőek azok a folyamatok, melyek kőkemény piaci elvek alapján formálják a tudományos kutatást és oktatást, és amelyeknek fő célja, hogy a tudomány is ugyanúgy, ugyanolyan feltételekkel és ugyanolyan szisztéma mentén működjön, mint a profitoreintált gazdaság. Az egyetemekből, kutatóintézetekből vállalatok váljanak, az oktatókból, kutatókból vállalkozók, a diákok számára a tudásuk minél magasabb fizetésért való kamatoztatása legyen a fő szempont, háttérbe tolva a kritikus és komplex gondolkodásmód megszerzésének igényét.
Csak Magyarországról hadd soroljam fel azokat a lépéseket, amelyek ebbe az irányba hatottak:
- az EU-s csatlakozás nyomán a Bologna-rendszerre való áttérés, ami az EU gazdasági versenyképességét volt hivatott a felsőoktatás szisztémájának átalakításán keresztül növelni
- egyetemi rangsorok, listák bevezetése
- "szolgáltatói/vállalkozási egyetem" koncepció elterjedése, az egyetemek fizetett hirdetésekben való megjelenése, a PR-költések növelése, "branding"
- piacképességi szempontok alapján az alap- és mesterképzési listák felülvizsgálata, több szak megszüntetése/kivezetése
- kancellári rendszer bevezetése
- konzisztóriumok, azaz gazdasági tanácsadó-csapat bevezetése
- államilag finanszírozott helyek csökkentése, tandíjas helyek növelése, hallgatói szerződés
- ösztöndíjrendszer helyett a diákok folyamatos eladósítása (diákhitel)
- a komplett hazai felsőoktatási szektornak az oktatási rendszerből való kiemelése, és az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá való átszervezése, a felsőoktatásra fordított összeg GDP-arányosan évről évre kevesebb
- felsőoktatási intézmények privatizálása, alapítványi kezelésbe adása (jelenleg is zajlik)
- az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok szakmai zsűrizésébe való "belenyúlás", a szakmai zsűri által jóváhagyott lista átírása az ITM politikai-gazdasági szempontjai szerint
A meghirdetett Kooperatív Doktori Program a következő módon mélyíti a már meglévő problémákat:
1. A program a hazai felsőoktatás évtizedek óta tartó strukturális válságára erősít rá, és még nagyobb éket ver a különféle tudományterületek közé, mint amely eddig is jelen volt. Egyértelmű ugyanis, hogy a természettudományi, mérnöktudományi programok területén nagyobb az esélye a bekapcsolódásnak, a többi tudományterületen kutatókat pedig arra fogja ösztönözni, hogy témaválasztásukat vagy meglévő témájukat hajlítsák-igazítsák úgy, hogy a pályázat kiírásának, szellemiségének, végső soron a piac igényeinek minél jobban megfeleljen. Ez az említett és kedvezményezettnek tűnő tudományterületek esetében is súlyos beavatkozás és a tudomány korrumpálódását segíti elő. Továbbá, ennek a szemléletnek a beszivárgása észrevétlenül kapcsolja magasabb fokozatra a kritikai szemlélet kilúgozását, pontosan azt, amely képes lenne az ezekkel a kiírásokkal, a bennük megbújó és a piaci elvek elsőbbségét és felsőbbrendűségét hirdető feltevésekkel kapcsolatos kritikus kérdéseket feltenni. Miért vállalná ezt a kihívást egy doktoris diák, ha választhat olyan témát is, ami extra pénzt hoz a konyhára?
2. A témavezetők és a doktori iskolák bevonása a képletbe egy olyan környezetben történik, ahol a felsőoktatás finanszírozásából az állam egyre jobban inkább kivonul (az alapítványi átszervezéssel egészen sajátosan úgy privatizál, hogy közben a lojális klientúra révén mégiscsak felügyel), és az intézményekkel szemben az az elvárás, hogy termeljék ki a működési költségeiket. Azaz a finanszírozási modellen és a gazdasági pénzcsapokon keresztül történik meg a beavatkozás.
3. Kooperációról, azaz egyenlő felek közti együttműködés rendszeréről szó nincs, ez nyílt, egyirányú, az anyagi erőforrásokkal és azok feletti rendelkezéssel való visszaélés és beavatkozás olyan folyamatokba (pl. kutatási témaválasztás), ahol a profitnak vagy a profittermelésnek nincs helye. A "kooperatív doktori hallgató", a "kooperatív témavezető", a "kooperatív doktori iskola" tudatosan-tudattalanul engedelmeskedik.
4. Az ösztöndíj tovább élezi a meglévő bérfeszültséget a felsőoktatásban. A különféle ösztöndíjak (alap állami ösztöndíj, ÚNKP stb.) révén egy doktori hallgató havonta a többszörösét keresi a fokozat(ok)kal rendelkező témavezetőjének (bár ezt a rést ez az ösztöndíj épp szűkíteni hivatott a témavezető javadalmazásával) vagy fokozattal bíró oktató szobatársának [vö. doktori ösztöndíj havi nettó 140, illetve 180 ezer Ft; ÚNKP 100-200 ezer Ft + max részmunkaidőben való munkavállalás versus főállású egyetemi adjunktusi havi nettó 184 ezer Ft], illetve olyan doktoris diáktársának, akinek a témaválasztása éppen nem passzol bele a vállalatok által forintosítható témakörökbe, miközben tudományos teljesítménye az utóbbi diáknak akár bőven meg is haladhatja a társáét. Ez egyrészt igazságtalan. Másrészt azt az üzenetet küldi, hogy a diákok az alapján válasszanak maguknak témát, ami jobban forintosítható, ami kielégíti a piaci igényeket.
5. A féléves-egyéves, max három éves pályázatok utóbbi években látható özöne egy olyan finanszírozási modell része, ami nem a hosszútávú és kiszámítható, hanem a rugalmasság nevében a rövidtávú, állandó bizonytalanságban tartó modell része, miközben az alapfizetés megalázóan alacsony, vagyis pályázatfüggővé és donorfüggővé (donor lehet az állam/minisztérium de külföldi alapítvány is) válnak a résztvevők és életformává válik a kutatási téma illeszgetése, hajlítgatása a kiírásokhoz. Az odaítélés ráadásul átláthatatlan, így alapvetően megkérdőjelezhető, hogy valóban tudományos érdem vagy más okok miatt részesednek támogatásban a sikeresen pályázók. Ez a rendszer így senkinek sem jó.
6. Az ösztöndíj pontosan ugyanazt a káros hatást fogja elérni, amit már az ex-MTA kutatóhálózat einstandolására adott reakciókban láthattunk, amikor közgazdászok igyekeztek izzadságszagúan és kényszeresen bizonyítani a humántudományok piaci hasznát. Teljes zsákutca ráerősíteni azokra az elvekre, amiknek a nevében (racionalizáció, hasznosíthatóság, rugalmasság, hálózatosodás, projektalapú támogatás, tudástranszfer, versenyszféra) éppen végleg maga alá gyűrte a tudományos szektort a politika. Pont az a baj, hogy szinte minden aszerint kerül megítélésre, hogy az mennyire értékes a piac és a profitmaximalizálás szempontjából, és ezek az elvek bármikor a fedődiskurzusát adhatják olyan átalakításoknak, amelyek célja vagy kellemes velejárója a kritikai gondolkodás kiiktatása.
Mindezek a folyamatok tökéletes összhangban vannak (nem is lehetnek másként, hiszen a részét képezik) azokkal az átalakulásokkal, amelyek az elmúlt évtizedekben (nem csak az elmúlt 10 évben, de akkor felgyorsulva) a hazai felsőoktatásban és annak nemzetközi környezetében zajlottak, zajlanak. A forráshiányra nem az a megoldás, hogy gazdasági-politikai okokból kedvezményezett témákat kiválogatva kiemelünk témákat és függő viszonyba emelünk a pályájuk elején álló kutatókat, rajtuk keresztül témavezetőket és komplett doktori iskolákat.
Végezetül összegyűjtöttem néhány olvasmányt azok számára, akik a fentebb leírt jelenségek kontextusa iránt érdeklődnek:
(1) Általános helyzetkép a hazai felsőoktatási helyzetről Polónyi István oktatáskutatótól: http://oktatoihalozat.hu/wp-content/uploads/2018/09/jRepIntPol%C3%B3nyiEA.pdf
(2) K. Horváth Zsolt (2018): Rossz közérzet az egyetemen, E.P. Thomson és a tudás áruvá válása. Litera.hu https://litera.hu/irodalom/publicisztika/k-horvath-zsolt-rossz-kozerzet-az-egyetemen-e-p-thompson-es-a-tudas-aruva-valasa.html
(3) Az Educatio folyóirat különszáma "Modellváltás a felsőoktatásban" címmel
(4) Pusztai Gabriella és Cs. Szabó Péter (2008): The Bologna Process as a Trojan Horse. Restructuring in Higher Education in Hungary. European Education 40(2): 85-103.
(5) Polyacskó Orsolya (2009) recenziója Slaughter és Rhodes akadémiai kapitalizmusról szóló könyvéről: https://www.felvi.hu/pub_bin/dload/felsooktatasimuhely/FeMu/2008_03/oldal7_22_slaughter_rhoades.pdf
(6) Fáber Ágoston és Havas Ádám (2020): The Rise of Heteronomous Academia on the EU's Borderlands. LeftEast
(7) Mátrai Zsuzsa (2016): Kifektetés az emberi tőkéből. Iskolakultúra 26(2): 100-107. https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/download/21767/21557
(8) Hejwosz-Gromkowska, Daria (2019): Selling Sociology. A Comparison of Online Marketing to Prospective Students at English and Polish Universities. Italian Journal of Sociology of Education 11(2): 448-467. https://ijse.padovauniversitypress.it/system/files/papers/%20IJSE-2019-2-22.pdf
(9) Kozma Tamás (2011): „Egyetemvállalat” és menedzserizmus. Educatio 2011/4. 461-471. https://epa.oszk.hu/01500/01551/00058/pdf/educatio_EPA01551_2011-04_tan1.pdf
(10) Kováts Gergely (2011): Menedzserizmus-kritika az angol felsőoktatásban. Educatio 2011/4. 482-497. https://folyoiratok.oh.gov.hu/sites/default/files/article_attachments/2011-04_tan3.pdf
(11) Deem, Rosemary and Kevin J. Brehony (2005): Management as ideology: the case of ‘new managerialism’ in higher education, Oxford Review of Education, 31(2): 217-235. DOI: 10.1080/0305498050011782
(12) Halffman, Willem and Hans Radder (2015): The Academic Manifesto: From an Occupied to a Public University. Minerva 53: 165-187.
(13) Halffman, Willem and Hans Radder, eds. (2017) “International Responses to the Academic Manifesto: Reports from 14 Countries.” Social Epistemology Review and Reply Collective, Special Report. 1-76. http://wp.me/p1Bfg0-3FV
(14) Peters, Michael A. (2019): Manifesto for the postcolonial university, Educational Philosophy and Theory, 51(2): 142-148. DOI: 10.1080/00131857.2017.1388660
(15) Slaughter, Sheila and Larry L. Leslie (2001): Expanding and Elaborating the Concept of Academic Capitalism. Organization 8(2): 154-161.
(még bővül)