Közzététel dátuma: 2020.07.11. 22:34:18
Nem tagadom: én is élőben követtem, ahogy a SpaceX űrhajója eléri a Nemzetközi Űrállomást. Aztán a showműsor elmúltával rögtön rá is kerestem cikkekre azzal kapcsolatban, miről is szól ez az egész. Rögtön az első találatok között jött ki ez a 2019-es cikk a Nature-ből. Victor L. Shammas és Tomas B. Holen cikke azt elemzi alaposan, hogy a Musk-féle SpaceX vagy Bezos űrakciói mögött a felhajtóerőt a tőkefelhalmozás logikája okozza. A szerzők alapvetően az űrkapitalizmus kritikai elemzését végzik el politikai gazdaságtani szempontból, Bourdieu, Marx, David Harvey munkái és számtalan példa elemzése alapján.
Az űripari fejlesztések mögött, melyet ezek a magánvállalatok állami támogatás nélkül képtelenek lennének véghezvinni (nem is akarnának, részben ez a nagy üzlet benne) annak a reménye lebeg, hogy a kapitalizmus át tudja törni a sztratoszférát. Míg a hidegháború idején az űrverseny nemzetállamok versengéséről és politikai-gazdasági egymásnak feszüléséről szólt (ami már akkor is elképesztő állami beruházásokat jelentett persze), ma sokkal jobban válnak láthatóvá a magáncégek az űr meghódításáért való versenyben.
Shammas és Holen hangsúlyozzák, hogy a Musk- és Bezos-féle űrvállalkozók (vagy ahogy a szerzők nevezők őket: űrkapitalisták) magukat és a vállalkozásukat előszeretettel mutatják be úgy, mint amely az emberiség érdekében és a tudomány fejlődését kiaknázva tesz új és új felfedezéseket az űrben, azt viszont már kevésbé kötik az érdeklődők orrára, hogy ezekből a felfedezésekből alapvetőn az űrvállalkozók és vállalataik profitálnak a leginkább. Mindeközben számottevő állami forrást is zsebretesznek, vagyis profitábilissá váló fejlesztéseiket alapvetően az állampolgárok finanszírozzák meg. Nem tűnik rossz üzletnek.
A Trump-adminisztráció ráadásul különösen érdeklődő az űrberuházásokkal kapcsolatban (már az Obama-adminisztráció is az volt!): a korábbi nemzetközi megállapodásokat felrúgva határozottan mozdult el abból az álláspontból, miszerint az űr közjószág: egyértelműen olyan térként kezeli azt, amelyet az gyarmatosít, aki először ér oda.
Az űrvállalkozók és vállalkozásaik köré épített kultusz, a showműsor szerű közvetítések, a grandiózus bemutatók is a cirkuszt szolgálják, a rajongók pedig szurkolnak, ámuldoznak, rajonganak, ahogy kell: és lehetőleg nem kérdeznek semmi kényelmetlent, és beveszik azt, amit az egyetemes emberiségről meg a közös haszonról az űrvállalkozók meggyőzően hablatyolnak (a szerzők ezt stratégiai humanizmusnak nevezik). Miközben a fejlesztések mögött elképesztő közpénz és közpénzből finanszírozott infrastruktúra áll. Az űrvállalkozók bizony nagyon meglepődnének, ha valóban életbe lépne a laissez faire politikája...
Ha tudjuk, ezzel a szemmel kövessük a magyar űripari biztos, Ferenczi Orsolya és az űripari beruházások politikáját és sorsát, lehetnek tippjeink, hogy a félperiféria hogyan tud bekapcsolódni ebbe a bizniszbe.
Elérhető: Victor L. Shammas & Tomas B. Holen (2019): One giant leap for capitalistkind: private enterprise in outer space. Nature - Palgrave Column 5 (10). DOI: https://doi.org/10.1057/s41599-019-0218-9