Közzététel dátuma: 2021.01.17. 23:39:38
Kisebb szünet után folytatom a "jó cikkek"-sorozatot. :)
K. Horváth Zsolt az akadémiai kapitalizmusról és a neoliberális felsőoktatásról szóló, azon belül a szociológia képzés helyzetére reflektáló írásában idézi Bourdieu-t, hogy a szociológia legnagyobb és legigazibb haszna abban áll, hogy "segít élni", azaz ahogy folytatja: "ha tetszik, a társadalmi világ törvényszerűségeinek megértésével képessé válhatsz arra, hogy megvédd magad".
Bár nem biztos, hogy egyből ide sorolnánk, de az ilyen típusú önvédelmet megkívánó helyzetek közé tartoznak a doktori vagy szakdolgozat védések is: nem önmagát kell, hogy védje a szerző (jó esetben), hanem a doktori vagy szakdolgozatában megfogalmazott állításait. De mi történik akkor, hogy ha egy védés dramaturgiája már az előzményei alapján is másról fog szólni? Milyen önvédelmi eszköztár van egy szociológus kezében ahhoz, hogy a szociológia segítségével dolgozza fel, mi is történt vele a saját PhD védésén, hogy vált a védése egy mezőharc csataterévé, hogy instrumentalizálták őt és a munkáját a tudományos mező prominensei a saját pozíciójuk megerősítése végett, és hogyan szerzi vissza végül a kontrollt és az ágenciát az instrumentalizált személy? Erről az ön-védelemről szól Kovai Melinda írása.
Kovai Melinda tudományszociológiai eszközökkel, a bourdeui szocioanalízis és autoetnográfia alkalmazásával dolgozta fel és elemezte le a saját doktori védésén lezajló vitát. Dolgozata, amely később könyv formájában is megjelent, pszichiátriatörténettel foglalkozó tudásszociológiai és társadalomtörténeti elemzés, amelyet pszichológia doktori program keretében készített. A védés, ameddig sokféle és szigorú kritériumrendszer teljesítésén át vezet a több évig tartó út, tehát a védés kiírt dátuma előtt két héttel, informális üzenetekből jut el az akkor még doktorjelölthöz a hír, hogy a pszichológia doktori iskola vezetője a konzulensein keresztül rá akarja bírni, hogy lépjen vissza a védéstől és vigye azt máshova, mert a dolgozat nem tartozik a pszichológia tudományok területére. A jelölt számára világossá válik, hogy a doktori iskola vezetője a pszichológia tudományos mezőjének határait kívánja védeni ezzel a tevékenységével is, és ebből a mezőben elfoglalt pozícióját kívánja megerősíteni, ennek érdekében konvertálja és mobilizálja különféle formális és informális kapcsolati tőkéjét. Mindez pedig a doktori védés szimbolikus aktusában összpontosul, és alakul át egy kamaradrámává.
Kovai Melinda írása többek között abban nagyszerű, hogy a szövegben sehol sem lép vagy csúszik ki a látszólag kettős pozícióból: a kutatásának "alanya" és a kutató személye nem egyszerűen ugyanaz a személy. Egészen bravúrosan érzékelteti, hogy egyszerre képes kívül is helyezni magát a történteken, de ez a mesterséges távolságtartás mégsem történik meg, hiszen folyamatosan érezteti, hogy mindez az ő védésen és vele történik. Ez pedig nemhogy nem vezet az elemzés bukásához, hanem pont erről szól a módszerként választott autoetnográfia. Kovai Melinda szövege azt is nagyon precízen mutatja be, hogy mi a különbség az egyéni panaszkodás, esetleg az öncélű nárcisztikus utólagos sebnyalogatás és az autoetnografikus feldolgozás között. Az érzelmek nem szublimálódnak, jelen vannak, egyszerűen más polcra kerülnek és egyszerre képezik a vizsgálat részben célját, részben eszközét is. A vitában hamar kiderül, hogy a doktorjelöltnek nem osztanak érdemi lapot, a különféle megszólalók számára a védés és a dolgozat is ürügy, egy olyan szimbolikus helyzet, amelyen keresztül elnarrálhatják mindazt, amelynek segítségével a mezőn belül pozícióikat, a pozíciókhoz kötődő tőkéiket védik, és mindazt, ami felett ebből a pozícióból diszponálni képesek. A védés során Kovai és a dolgozata is instrumentalizálódtak egy mezőn belüli harcban.
Ez a szöveg sokat segített nekem akkor, amikor a genderszak körüli "támadások" zajlottak: az már a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt a számomra, hogy a szak körüli viták nem elsősorban a szakról szólnak. Mivel azonban nehezen tudtam határt húzni önmagam és a szak közé, amikor hirtelen szimbólummá vált a képzés (ami odáig nem sok akadémiai/egyetemi embert érdekelt...), és önmagán túlmutató hegemóniaharcok, pozícióharcok terepévé vált, és teljességgel instrumentalizálódott, én is azt éreztem, kétfronton vívom az ágenciám visszaszerzéséért a harcot. Még nem dolgoztam fel mindazt, ami akkor történt, pedig különféle levelezésekből, chatelésekből fakadóan elég jól dokumentált, de biztos vagyok abban, hogy Kovai Melinda szövege lesz számomra a sorvezető.
Kovai Melinda (2011): Politika, hatalom és tudás egy doktori védésen - autoetnografikus kísérlet. anBlokk 5. szám 32-39. http://epa.oszk.hu/02700/02725/00004/pdf/EPA02725_anblokk_2011_5_032-039.pdf