Kedves Barátaim az úrban és a kárpitosműhelyek félhomályában!
Engedjék meg, hogy megigazítsam a pápaszemem, mert amit itt a magyar ugar és a floridai golfpályák násztáncáról látni vélek, az még egy sokat látott, antikváriumokban aszalódott bölcsésznek is megfekszi a gyomrát. Mert hát miről is van szó? Két olyan úriember talált itt egymásra, akiknek a barátsága olyan, mint a politúr: messziről csillog, de ha közelebb mész, büdös a vegyszertől.
Képzeljük el ezt a jelenetet! Ott áll a mi kis hazánk büszke ura, a kunsági virtusba oltott geopolitikai sakkmester, és ott a tengerentúli kolléga, akinek a frizurája olyan, mint egy rosszul sikerült empire stílusú gyertyatartó búrája. Ez a két titán egymásba kapaszkodott, mint két fuldokló a luxusjachton, és elhitették velünk, hogy ők a világ tengelye.
Trump elnök úr, aki köztudottan úgy válogatja a barátait, mint más a nyakkendőt (tehát minél harsányabb, annál jobb), Mar-a-Lago aranyozott stukkói között fogadta a mi vitézünket. Ott álltak ketten, a giccs és a populizmus két élő szobra. Mert valljuk be: az a környezet, ahol ők kávéztak, nem az ízlésről, hanem a túlzásról szólt. Mindenhol felesleges aranyozás, mindenhol felesleges jelzők.
„He is a great leader, a fantastic man!” – dörgött Trump, és mi itthon már láttuk is lelki szemeinkkel, ahogy a magyar Alkotmányba beleírják: a barátság alapja a közös ellenség és a hasonlóan extrém hajlakkhasználat.
De kérdezem én, tisztelt publikum: mi maradt ebből? A barátságuk nem volt egyéb, mint egy túlméretezett barokk komód, amit telepakoltak ideológiai kacatokkal. Minden volt benne: határkerítés-makett, brüsszeli átkok, meg „vidd el a felesleges cuccaimat” jellegű ígéretek.
Most pedig, hogy a történelem kereke – ez a kegyetlen, rozsdás masina – elfordult, mi maradt? Csak a por. Trump elnök, akinek a hűsége körülbelül addig tart, amíg a hamburgerhús ki nem hűl, már néz is a következő udvarló után. Mert a hatalom, kedves barátaim, olyan, mint egy rosszul ragasztott szék: ha az egyik lába kitörik (nevezzük ezt választási vereségnek), az egész díszes társaság a padlón végzi.
A tanulság pedig annyi, hogy a politikai barátságokból is ki kellene irtani a sallangot. Semmi szükség ezekre a harsány ölelésekre, a „best friend” posztokra és a közös fotókra, ahol mindenki úgy néz ki, mintha épp most nyelt volna le egy egész sajtburgert.
Kevesebb duma, több szerkezet: Ha a barátság alapja csak a közös pózolás, akkor az első szélvihar elviszi.
Minőség a mennyiség helyett: Jobb egy korrekt, hűvös diplomáciai kézfogás, mint tíz olyan ölelés, amiből másnapra csak a kínos hallgatás marad.
Mert végül is, kedves barátaim, a világ megy tovább. Trump már mást dicsér, a mi politikai bútorainkat meg éppen hordják ki a lomtalanításra. És ha valami, hát ez igazán etikus: a felesleges dolgoknak, legyenek azok aranyozott székek vagy kiüresedett szövetségek, menniük kell. Maradjon a tiszta tér, ahol végre levegőt is lehet venni, nem csak a port nyelni a régi dicsőség után.
Készítették már a teát? Remélem, cukor nélkül. Mert ez a történet már épp elég édes volt – sőt, émelyítő.
Berendez Elek címzetes egyetemi tanár egyenesen a Kiskakas Vendéglő pultja mellől