Nézem itt ezt a Torockai-gyereket, tudod, aki úgy hordja a hitelességet, mint más a vasalt inget a vásárban, de a varrás mentén már rég felfeslett az egész. Azt mondja, ő az ellenzék, de úgy simul a kormánypárthoz, mint a jól meggyalult deszka fédere a nútba.
Nézzük meg ezt pl. „szavazási mechanizmus tükrében”, mert ez a politikai munka legalja:
A "Szakmai" Enyvezés: Amikor jön a nagy fideszes terv, a Torockai-legények nem ám ellenzéki daccal feszülnek neki! Dehogy. Ők előveszik a „szakmai szempontot”. Tudod, ez az a politikai ragasztó, amivel bármilyen görbe fát oda lehet rögzíteni a hatalom asztalához. „Mi nem elvből szavazunk, hanem mert ez jó az országnak!” – mondják. Hát persze. Én meg akkor vagyok a rokokó svédasztal, ha ez igaz.
A Kétharmados Pótlék: Van az úgy, hogy a Gazdának kellene még egy kis anyag a kerítéshez, de elfogyott a léce. Ilyenkor a Mi Hazánk keze úgy lendül a magasba, mintha rugóra járna. Stratégiai kérdés? Kétharmados trükk? Semmi gond, a fiúk ott vannak, megnyomják a gombot, aztán úgy tesznek, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt.
A "Hát ezt mi mondtuk először!" balladája: Ez a kedvencem. Ez a politikai lopás magasiskolája fordítva. A Fidesz benyeli a javaslatukat, átmázolja narancssárgára, Torockai meg ott áll a partvonalon és büszkén veri a mellét: „Látják? Hallgatnak ránk!” Fiam, ha a farkas megeszi a bárányt, az nem azért van, mert a bárány javasolta a vacsoramenüt!
No innét az asztalosműhelyből így ítélem meg ezt a nagylegényt: Ez a fiú nem ellenzéki, hanem egy beépített szekrény. Kívülről úgy néz ki, mintha különálló darab lenne, de ha kinyitod az ajtót, látod, hogy a fala már régen a hátsó falhoz van tiplizve. Nincs itt semmi „szakma”, csak egy jól megkent zsanér, ami mindig abba az irányba nyílik, amerről a huzat fúj.
Az ilyen pedig a hitelesség kereszttüzében pedig egyszerűen selejt. Mert a hitelesség alapfeltétele a politikában, hogy a szerkezet megáll a saját lábán, és nem kell hozzá a szomszéd bácsi jóváhagyása minden egyes szög beverésénél. Na, menjél, söpörd össze a forgácsot, a többit meg bízd az időre, aztán csak várj, a pozdorjabútor előbb- utóbb úgyis a szeméttelepen végzi!
Berendez Elek címzetes egyetemi tanár egyenesen a Kiskakas Vendéglő pultja mellől
Aztán itt van még ez a nagy harci dobbal kivert jelszó: a korrupció elleni küzdelem. Ezzel plakátolták tele a vármegyét, ezzel házaltak mindenütt, mint a vándor köszörűs, aki azt ígéri, minden életlen kést borotvává varázsol. Csakhogy a köszörűkő nem forog, a szikra meg sehol, a kések meg maradnak olyan csorbák, mint a becsületük.
Nézem én ezt a nagy tisztogatási lázat, de csak a port látom, amit a szemünkbe szórnak. Hol vannak az asztalra csapott akták? Hol vannak a leleplezett mutyik, amikbe belebukott volna legalább egy kishal, ha már a nagyokat féltik a fiúk? Sehol. Toroczkai úgy küzd a korrupció ellen, mint aki a saját árnyékával bokszol: nagy a csapkodás, de a végén mindig ugyanott állnak, békés egyetértésben.
A korrupció olyan, mint a szú a fában. Belülről rágja szét a szerkezetet, és ha nem kezeled le idejében, az egész tető a fejedre szakad. De ez a legény nemhogy az irtószert nem hozná, de még le is keni egy réteg olcsó lakkal a rágásnyomokat, nehogy látszódjon a baj. Azt harsogják, hogy ők a nép tisztasági felelősei, közben meg úgy kerülik a valódi elszámoltatást, mint a macska a forró kását. Ha tényleg harcolni akarnának, már rég nem a „szakmai szempontokról” papolnának a gombnyomogatás közben, hanem rárúgnák az ajtót azokra, akik a közösből faragnak maguknak luxuskerítést.
De nem. Ehelyett marad a szájkarate. A parlamentben megy a színjáték, a színfalak mögött meg megy a mutyi, vagy legalábbis a csendes beleegyezés. Mert aki nem emel szót, amikor látja a lopást, az maga is tartja a zsákot. És Toroczkaiék keze bizony nagyon is stabilan fogja azt a zsákot, akárhányszor a Gazda úgy dönt, hogy megint bele kell tölteni egy kis közpénzt.
Így marad a nagy korrupcióellenes ígéretből egy üres gyalult deszka, amin nincs se minta, se tartalom. Hitelesség? Hát, kérem, az olyasmi, amit nem lehet a boltban venni, és nem lehet rágumizni a pártlogóra sem. Az vagy van, vagy elporladt a hazugságok súlya alatt. Ez a produkció eddig annyit mutatott fel a korrupció ellen, mint amennyi halat a száraz kútból fognak: nagy a várakozás, de a vödör mindig üresen jön fel.
Na, igyál még egyet, aztán nézz rá arra a pozdorjára ott a sarokban. Látod, hogy mállik? Na, pontosan így foszlik szét ez a nagy ellenzéki mítosz is, mire a nap lementére érünk. A forgácsot meg ne csak söpörd, hanem égesd is el, mert jó lesz még gyújtósnak, ha egyszer tényleg beüt a hideg igazság.
Rádli Róbert