Helyszín: ATV Stúdió, Egyenes Beszéd Résztvevők: Rónai Egon (műsorvezető), Orbán Viktor (volt miniszterelnök)
Rónai Egon: Jó estét kívánok! Ez az Egyenes Beszéd. Ma este egy olyan vendégünk van, akire sokan vártak, de talán kevesen hitték, hogy ebben a helyzetben, egy vesztes választás után itt fog ülni. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktort.
Orbán Viktor: Jó estét, Rónai úr. Látja, eljött a pillanat. A magyar politika már csak ilyen: a nép dönt, mi meg tudomásul vesszük. Ez a demokrácia rendje.
Rónai Egon: Meglepően nyugodtnak tűnik ahhoz képest, hogy tizennégy év után ellenzékbe kényszerültek. Mi történt vasárnap? Hol csúszott el a gépezet?
Orbán Viktor: (Kicsit hátradől, jellegzetesen megigazítja a zakóját) Nézze, nincs itt semmiféle titok. Azt mondtam a kampányban is: mi vagyunk a béke és a biztonság egyetlen garanciája. Ezt fenntartom. Valójában Magyarországnak most is a Fidesz lett volna az egyetlen jó választás, ha a józan észt és a nemzeti érdekeket nézzük. De a többség máshogy döntött. Értem én a hangulatot, értem a változás iránti vágyat. A többség akarata szent, még akkor is, ha szerintem most tévedtek.
Rónai Egon: Tévedtek? Ez nem túl erős kifejezés egy demokratikus választás után?
Orbán Viktor: Nem sértésnek szánom, csak politikai ténynek. Nézze, a világ veszélyes hely. Itt van a szomszédunkban a háború, a brüsszeli nyomás, a gazdasági viharok. Ahhoz, hogy egy ilyen kis országot, mint Magyarország, biztonságban tartsunk, rutin kell. Rutinos rókára van szükség, aki ismeri a nemzetközi terepet, aki tudja, melyik kanyarban mi vár ránk. Én ezt a rutint kínáltam. Én tudtam volna kilavírozni az országot a konfliktusok elől. De ha a választók úgy gondolják, hogy most másnak kell a kormánykerékhez ülnie, lelke rajta.
Rónai Egon: Sokan kritizálták a kormányt, hogy a valós problémák helyett csak a félelemre építettek. Nem lehet, hogy az emberek egyszerűen belefáradtak ebbe a retorikába?
Orbán Viktor: (Elmosolyodik) Nézze, Rónai úr, beszéltünk mi a jövőről is. Tavaly meghirdettem a repülőrajtot. Minden készen állt. A gazdasági motorokat bemelegítettük, a tervek az asztalon voltak, hogy Magyarország a következő évtized nyertese legyen. Ezt sajnálom a legjobban: hogy ezt a repülőrajtot most elhalasztották. Vagy lehet, hogy el is marad. Mi mindent jól csináltunk, a kormányzati teljesítményünkbe nem lehet belekötni.
Rónai Egon: Akkor mégis miért veszítettek? Ha minden jó volt, ha a tervek készen álltak, miért szavaztak önök ellen tömegesen?
Orbán Viktor: (Megvonja a vállát) Mert a Tisza pártnak most egyszerűen jobb volt a marketingje. Ilyen ez a modern világ. Jön egy új termék, szépen be van csomagolva, ügyesen tálalják a közösségi médiában, az emberek meg rákapnak, mint a cukros vízre. A választók nem a programunkat vagy a munkánkat utasították el, hanem elcsábította őket egy jól felépített kampány. A marketing legyőzte a tapasztalatot. A látvány fontosabb lett, mint a tartalom. De ne feledje: a kormányzás nem TikTok-videókból áll. Ott dől majd el minden, amikor jönnek a hétköznapi nehézségek.
(Laci a vezérlőben majdnem lefejeli a keverőpultot.) Laci: Hogy mi?! Az anyád picsáját, hogy a marketing miatt! Hallod ezt a pofátlanságot? Azért buktatok meg, mert szarrá loptátok magatokat! Már a levegőt is megadóztattátok a haveroknak, de persze, a TikTok-videók tehetnek róla...
Rónai Egon: Tehát ön szerint egy jól felépített kampány győzte le a „rutint”?
Orbán Viktor: Pontosan. A népet most elvarázsolta a látvány. De a kormányzás nem marketing. Ott dől majd el minden, amikor jönnek a hétköznapi nehézségek, és nincs ott a kormányrúdnál az a tapasztalat, amit csak mi tudtunk volna nyújtani. Sajnálom az országot, mert mi tényleg készen álltunk a felemelkedésre.
Józsi (halkan röhögve a headsetbe): Persze, készen álltatok. Készen álltatok még két kastélyra meg három jachtra az Adria közepén. Felemelkedés, ja... a gázszámla az, ami felemelkedett, meg a ti pofátok. Mocsárba vágtad az egészet, most meg csodálkozol, hogy elnyelt a vákuum.
Rónai Egon: Köszönöm, hogy itt volt.
Orbán Viktor: Én köszönöm. (Kifelé indulva még odaveti) A rutint nem lehet kampányban megvenni.
Laci: Józsi, kapcsold ki a kamerát, mielőtt odamegyek és megkérdezem tőle, hogy a marketing vitte-e el a magánnyugdíjpénztárakat is... Ez a fószer még a süllyedő hajón is azt magyarázná, hogy csak a víznek rossz a PR-ja.
A stúdió fényei elhalványulnak, a technikusok pedig már szedik le a mikrofonokat. Orbán Viktor komótosan feláll, egy utolsó, sokatmondó pillantást vet Rónai Egonra, majd elindul a kijárat felé. Mögötte a népes kíséret – öltönyös tanácsadók, fülhallgatós biztonságiak – szoros alakzatban, mint egy vonuló phalanx.
A folyosó visszhangzik a lépteiktől. A díszletfalak mögött Laci és Józsi éppen a kábeleket tekercselik, de nem fogják vissza magukat.
Laci: (elég hangosan ahhoz, hogy a falakon is áthallatszon) Hallottad, Józsi? Marketing... pofám leszakad. Végre megjött a Tisza, és kimosta ezt a sok hordalékot a várfokról. Józsi: (vigyorogva) Úgy áradt, barátom, hogy még a gumicsizmát is lehúzta a lábukról. Mehet a brancsa a történelem süllyesztőjébe, remélem, a Karmelitát is fertőtlenítik utánuk.
Orbán Viktor megtorpan. A kísérete, mint egy jól olajozott gépezet, azonnal megáll mögötte. A miniszterelnök lassan megfordul, arcán az a furcsa, fanyar félmosoly, amit akkor villant, amikor már tudja, mit fog mondani. Megigazítja a zakóját, majd elindul a két munkás felé. A biztonságiak tisztes távolságban maradnak, de a tekintetük jéghideg.
Orbán Viktor: (hangja mély, nyugodt, de minden szava pengéként hasít a folyosó csendjébe) Árad a Tisza, mi? Látom, maguk is felültek a hullámvasútra.
Laci és Józsi megmerevednek, de nem kapják el a tekintetüket. Orbán közelebb lép, és belekezd a „Virág elvtárs-féle” kiselőadásba, amit mintha már évek óta gyakorolt volna erre a pillanatra.
„Tudják, ha én nem vagyok, már rég az ukrán fronton lennének. Maguk most örülnek. Azt hiszik, eljött a kánaán, mert jött egy új arc, aki szebben mosolyog a telefonba. Odakint vihar van, és maguk most vágták el az egyetlen kötelet, ami a parthoz tartotta ezt a kis országot”
A két munkás némán figyel. Orbán egy pillanatra elhallgat, végigmutat a kíséretén, majd vissza a stúdió irányába.
Orbán Viktor: Most még gúnyolódnak. Most még azt hiszik, hogy a szabadság az, ha mindenki azt csinál, amit akar. De eljön majd az idő – és közelebb van, mint gondolnák –, amikor rájönnek, hogy a rendnél nincs nagyobb luxus. Amikor megérzik a huzatot az üres zsebükben, és amikor rájönnek, hogy aki utánunk jön, az csak beszélni tud a vízről, de úszni nem. Emlékezni fognak még rám. Vissza fognak maguk még engem sírni, amikor rájönnek, hogy a rutin többet ér minden csillogó ígéretnél.
Orbán még egyszer, atyaisan bólint, mintha csak egy tévelygő unokához beszélne, majd megfordul, hogy folytassa útját a kijárat felé. A kísérete már indulna utána, de ekkor Laci megszólal.
Laci: (szárazon, érzelemmentesen) Hát, miniszterelnök úr... erre én nem vennék mérget.
Orbán lépte egy pillanatra bizonytalanná válik, a válla megfeszül, de nem néz vissza. A biztonsági ajtó fémes kattanással záródik mögöttük.
Józsi: (miután elcsendesedett a folyosó) Te, Laci... szerinted ez most tényleg azt hitte, hogy megijedünk? Laci: Áh. Csak nehezen viseli, ha nem övé az utolsó szó. Gyere, tekercseljük azt a kábelt, holnap hosszú napunk lesz. Az új fiúk korán kezdenek.