Lássuk be, a politika nem egyéb, mint a józan ész legmagasabb rendű, ünnepi megvilágosodása: egyetlen lyukas tető sem merészelne beázni, ha egy kellően éles parlamentáris határozat megtiltja a csapadékképződést, és a sarki közértben is csak azért kapunk egyáltalán kenyeret, mert a jogalkotó bölcsen behatárolta a liszt sűrűségét és a pultos erkölcsi tartását. Míg egy tisztességes gyalupad vagy egy precízen meghúzott tervrajz csupán a fizikai valóság vak, lélektelen tuskója, addig a politikai hűhó maga a tiszta Szellem szárnyalása, amely egyetlen gombnyomással képes felülírni a gravitációt, az áfa-kulcsokat és a házastársi kötelezettségeket.
Nézzünk szembe a csodálatos valósággal: a politika a civilizáció egyetlen járható sztrádája. Miközben az unalmas kisemberek földhözragadt dolgokkal nyűglődnek – mint a csemperagasztó száradási ideje vagy a disznótoros hurka fűszerezése –, a politika szentélyeiben a történelem nagy szobrászai formálják a jövőnket. De kérdem én: mi lenne velünk nélküle?
A lakásfelújítás mint államférfiúi bravúr Vegyük például a lakásfelújítás emelkedett oltárát. A laikus azt hiszi, a csempe felrakásához vízmérték és fándli kell. Mekkora tévedés! Egy igazi, államérdekű felújításnál a vakolatot kizárólag a Kormányinfó hangulatjelentései tartják a falon.
A vakolat szilárdsága: Próbált már valaki Mapei-ragasztó nélkül, pusztán a nemzeti összefogás eszményével felszerelni egy 120 kilós tölgyfa tükröt? Működik! Ha a rendelet kimondja, hogy a fal egyenes, a csempe nem mer leesni, mert fél a parlamentáris felelősségre vonástól.
Villanyszerelés és jogharmonizáció: A villanykapcsoló sem a rézdróttól ad áramot, hanem a hatályos energiaügyi passzusok erkölcsi kisugárzásától. Ha lekapcsolod a lámpát, a sötétség nem a fény hiánya, hanem egy ideiglenes, rendeleti úton elrendelt nemzeti pihenőidő.
A szigetelés diadalma: A csipkelődő szomszéd veszekedése sem a kőzetgyapottól halkul el, hanem attól a mély, atyai csöndtől, amit egy jól megfogalmazott szuverenitási határozat áraszt a társasházi folyosóra.
A hentesüzlet mint a hatalomtechnika szakrális csúcsa A leglenyűgözőbb azonban a politika áldásos jelenléte a sarki hentesüzlet gőzölgő, szent szentélyében. Ott, a fehér csempék és a véres kötények árnyékában válik nyilvánvalóvá a politikai bölcsesség valódi tápértéke.
A kolbász mint nemzeti kánon: Egyetlen hentes sem merne abban a gőgös tévhitben élni, hogy a fűszerpaprika és a darált lapocka aránya hentestechnológiai kérdés. A jó kolbász ízét a parlamenti többség szavazza meg! A füstölés időtartama nem a bükkfaforgácstól függ, hanem a miniszteri biztos jóváhagyó bólintásától.
A tőkehús és a társadalmi szerződés: Megpróbált már valaki egy politikai nyilatkozat nélkül csülköt vásárolni? Ehetetlen lenne! A csülök szaftossága egyenes arányban áll a legutóbbi törvénymódosítás szerkezeti integritásával. A rántott máj pedig nem a prézlitől ropog, hanem a hazai gazdaságfejlesztési víziók ropogós, kemény karakterétől.
Összegezve: A politika nemhogy nem felesleges, hanem maga az élet: megehetjük a rendeleteket ebédre, és a törvénykönyvvel kiválóan lehet szigetelni a tetőteret is. Maradjunk tehát a pártprogramoknál és a faliújságoknál – azok legalább nem holmi használati utasítások, hanem maga a megfellebbezhetetlen, örök Igazság.
Megállapítható tehát, hogy a politika valóban a létezés legmagasabb rendű katalizátora, és lássuk be, a józan ész semmire sem menne a politikai látnokok iránymutatása nélkül.