2011

TTT túrabeszámoló - pesza91

Mátra 115 – beszámoló kicsit másképp

Bevezetés:

Harmadszorra is megjelölve, jelentkezést az eseményre. Minden évben szokás szerint, szülinapi ajándékként. 33, s harmadika, így jön ki a hármas tripla. Helyzeti elõnyt kihasználva, feleséggel nincs intrika.

Elõzmények:

Péntek este Pestre érkezés, majd Gyõri Péternél étkezés. Reggel fél négykor kelek, kettes metróval megyek. Különbusz a parkolóban, utaslista a tarsolyban. Megbízásra cselekedek, pénzt egyesével szedek. Idõponton túl is várunk, van 3 ember hiányunk. Jaat-tal, Balázzsal beszélgetek, aztán megreggelizek. Gyöngyösön nagy meló van, ezer ember parkolóban. Jobbos-balos kanyarokba, jókedvûen, mosolyogva. Elszámolás, sorbanállás, nyomkövetõ, elrajtolás.

Idõjárás:

Túlnyomóan napsütéses, a meleg nekem nem volt vészes. Éjjel, ha volt is dörgés, jó 100 kilcsivel tán odébb.

Terepviszonyok:

Tavaly ugye locsi-pocsi, de az idén minden tuti.

Útvonal:

Kisnána és Oroszlánvár, Kékestetõ, Parádsasvár. Piros kereszt, Galyatetõ, aztán jött egy tuti lejtõ. Mátraalmás nagy megnyugvás, háromszögön kis fújtatás. Mátraháza, Lajosháza, Szentimrén át Ágasvárra. Fallóskút és Hidegkút, zöld háromszög nem szekérút. Muzsla, Havas, Fajzatpuszta a végén már világosba. Sárga-kereszt, Tót-hegyes, Babik-kút, azt Világos-hegy. Végkifejlet szépen gyorsan, kövön, erdõn, pusztán, sorban. Ja, 11:10-kor cél van.

Mozzanatok:

Megcsúszva és kapkodva, még idõben elrajtolva. Dobpergés és csatazaj, érzem nem lesz baj. Az elején belenyomtam, de Galyatetõn visszafogtam. Oroszlánvárt megfutottam, hú most megkorát hazudtam. Aztán jött egy Kékestetõ, minden kaja tuti nyerõ.

Lejtõmenet, belefutok, Parádsasvárra jutok. Gomolyfelhõ a (1774.jpg) képen, mintha bomba robbanna az égen. Piros kereszt kemény dió, pont a mezõnynek való. Tetõre vidáman érek, levest, majd visszafelé kérek. Erdõ, erdõ, erdõ, mátraalmási kerek erdõ.

Közben pereg már a film, amit athosz gyárt ma már, az emelkedõn felmész, és kész. Tetõ, kaja, kóla, had szívódjon, az a dolga. Zsír a lábon vékony réteg, Mátraházáig lassan lépek. Motorhangtól zajos erdõ, sok itten a menõ jenõ. Klónhadsereget hátrahagyva, koncentrálok feladatra. Lajosháza tünemény, ezer féle sütemény. Juhász Pista innen párom, Szentimrét már nagyon várom. Raguleves, süti termel, az energia most majd kell.

Szorospatak nincs póló, zokni, útközben elakadt a holmi. Gyors töprengés mit is tegyek, á megvan semmit, így is teszek. Pók mellkason, háton hideg, üvöltözve elsietek. Pista, Peti tovább indul, kicsit az ég is megbolydul. Esõcseppek megjelennek, olyan tiszavirág életûek.

Kedvenc részem következik, elõttünk Ágasvár ékeskedik. Kóla, ropi, balra varangy, jön a következõ kaland. Közelünkben senki sincsen, így haladunk szépen, csendben. Banánillat leng a szélben, Fallóskutat jelzi éppen. Itiner ad, bélyeg landol, jobbra kanyar, minden klappol. Hidegkútig minden tuti, a vihart jobbról villám jelzi. Nagyon messzi van a dolog, a bundám veszélyben nem forog.

Leves, kóla, felajánlás: jöhet a 40 perces masszázs. Elképesztõ különbséget, tapasztalok eztán végleg. Vádlim, combom, talpam sincsen, nem érzek én semmit kérem. Puha könnyû lépkedéssel, gyorsan, könnyen, szenvedéllyel. Zöld háromszög mutasd magad, rád gondoltam masszázs alatt. Az eleje köves sunyi, cikk-cakkos is, de így a tuti. Nyomulunk a meredélyen, nem esik folt tekintélyen. Mátrabérces tapasztalat, szertefoszlik pár perc alatt. Álmossággal gyötrölõdve, kihúzom a sötétségbe.

Virrad, pirkad, hogy is hívják, nem tudom, de jó lenne már. Gyomor korog, Peti nyámmog, Juhász Pista sokat vár most. De ez jó befektetés, ezután szárnyal a gép. Hasítunk át erdõn, mezõn, hamar túljutunk a tetõn. Havas mostan nagyon tetszik, azt maradok a ponton percig. Lendülettel lecsorogva, dinnyeforrás, azaz: Fajzatpuszta. Pofátlanul sokat eszek, ettõl még jobban leszek. Káliumos cukros lével, továbbállok 6-os Hévvel. Káva pik-pak, nincsen gond ma, közel van a palacsinta. Lekvárosból hármat termel a Tót-hegyesen petihenger. Futosgálva, kilépkedve, Világos-hegy szépen, rendbe.

Gurulandusz, tövig motor, megállít a meggyes fasor. Feltöltõdve, énekelve, néha-néha viccelõdve. Ábris most a túratársam, de István is hamar itt van. Pár perc múlva, csörömpölés, ováció és ünneplés. Sok ismerõs van a célban, dinnye, gulyás a gyomorban. Beszélgetés, tapsikálás, néha-néha ébren alvás.

Utózmány:

Kövecskével, oklevéllel, hazaslattyog most a Péter. Busz, vonat a logisztika, Vámosgyörkön fincsi pizza.

Köszönöm a rendezõgárdának!

Pesza

Képek: matra1152011.pesza91.fotoalbum.hu/

Forrás

TTT túrabeszámoló - Lestat

Mátra 88 (… és ami végül lett belõle)

„Voltál már igazán fenn

Dõltél nyugodtan hátra

Az égiek böngészése közben

Hánytál papír pohárba

Most nálad az idõ

S mint patak felett a pára

Szállnál szerte széjjel

Ha egy szellõ kapna vállra”

(Quimby: Csillagbölcsi)

Nem terveztem idénre ezt a túrát, mert a hosszúra nem éreztem magam elég felkészültnek, rövidebb résztávra meg annyira nem szeretek mostanában nevezni, mert csak fájdítja a szívem, hogy nem a hosszút csinálom (kivétel ezalól a Kazinczy, ott egyáltalán nem érzek motivációt a 200-ra). Azonban picit átalakult a tervbe vett túrák listája, így bekerült a programba ez a túra is, egy Kazinczy 100 és egy Kinizsi Százas után elegendõ lesz az a 95 km.

Utolsó pillanatban kaptam fuvarajánlatot Tzatzaka-tól, így péntek este 6-kor már a kisnánai várnál voltunk, ahol épp esett az esõ, így a beígért esti bál elmaradt, illetve a szomszédos cukrászdában zsúfolódtak az emberek, mi is odamentünk. Sajnos ismerõst nem nagyon találtam, vártuk, hogy az esõ elálljon, s lassacskán el is állt. Útitársam átment a szomszédos faluba, ahol a szállása volt, én pedig megnéztem a várat, ahol találtam is egy nagyon jó kis fedett helyet, ahol éjszaka lehet aludni. Ahogy mentem visszafelé összefutottam Rudiékkal, így velük is körbejártam a várat. Õk az iskola ebédlõjét választották szálláshelyként, nekem nem volt kedvem ott nyomorogni, a várat sokkal hangulatosabbnak találtam. Felcuccoltam, majd átmentem megejteni a nevezést, itt Joeyline-nal futottam össze, s váltottam pár szót, majd nyugovóra tértem. Nagyon kellemes volt a várban aludni (rajtam kívül kb. 7-en aludtak még ott, úgyhogy kényelmesen elvoltunk), reggel gyorsan megreggeliztem, majd levonultam a vár tövébe, ahol folyamatosan jöttek a túrázók, egyre több ismerõs is elõkerült. Mindenki gyorsan benevezett, majd minimális csúszással, 7:05-kor elrajtolt a mezõny.

Az eleje hosszú emelkedéssel kezdõdött, még eléggé együtt volt a mezõny, de jó tempóban haladtunk. A Jaguson volt az 1. feltételes ellenõrzõpont. Innen le, majd fel a meredeken Oroszlánvárra. Nagyon furcsa volt, hogy a Mátrabércrõl megszokott ösvényeket mostanra teljesen benõtte a csalán, meg a gaz, ezt a túra végéig nem sikerült megszokni, állandóan rácsodálkoztam a benõtt ösvényekre. Oroszlánváron kaptunk vizet és darabokra tört csokitojást, aminek borzalmas íze volt, viszont borzalmasan jólesett és feltolt a Kékesre. Hazánk legmagasabb pontját ismét a kedvenc ösvényemen közelítettük meg, nagyon tetszik a K-, ahogy a Kis-Sas-hegy oldalában megy. Sötét-lápa-nyeregtõl már kissé szenvedõsebben, de végül feljutok a csúcsra, ahol frissítõpont vár. Ettem két szelet zsíroskenyeret egy kis kolbásszal és paradicsommal, majd egy kis édes sütit majszoltam, valamint megállapítottam, hogy a C-vitaminos pezsgõtabi nagyon finom (ezt a megszerzett tudást még késõbb felhasználtam). Ezután kezdõdött a kellemes ereszkedés Parádsasvárra, ahol tényleg terülj-terülj asztalkám volt, igyekeztem mindent végigenni, kell az energia a Galyára fel. A faluból kifelé utolértem Vinattit és útitársát, Soós Ádámot, velük kezdtem meg a mászást. A Lipótra fel szétszakadoztunk, Ádám elõresietett, Attila lemaradt. Néhány pihenõvel sikerült abszolválni a kaptatót, majd ismét visszatérve a Bérc útvonalára laza emelkedõn mentem Galyatetõre. Itt ettünk levest, sütit, valamint ittunk a nagyon finom teából, ami koncentrálva volt, vízzel kellett hígítani. Lassan Vinatti is felért, ledobtuk táskáinkat és indultunk a Mátraalmási betétkörre.

Lefelé az elõzõhöz hasonlóan szétszakadoztunk, sajnos Vinatti túlment az egyik elágazáson, így kicsit késve érkezett meg, addig fogyasztottunk a sütikbõl, valamint megkóstoltuk a pontõr által kínált fröccsöt. Ádám és Attila megegyeztek, hogy legjobb lesz, ha külön folytatják az utat, így Ádámmal kettesben indultunk felfelé. Galyavárra kapaszkodva eszembe jutott, hogy talán nem volt a legokosabb dolog az a fröccs, ám sikeresen felértem, s utána már nem okozott problémát a dolog. A tetõn megint leveseztünk egyet, Ádám még vett egy kávét, közbe nézegettük befut-e Vinatti, ám nem jött így továbbálltunk. Kellemes lejtõ következett, tempósan haladtunk, majd egy váratlanul kemény emelkedõ vitt fel Mátraházára, amit talán egy picit túl nagy tempóban küzdöttem le. Itt is sokféle finomság volt, én inkább a folyadékot kívántam, de pár sütit azért elmajszoltam hozzá. Innen egy kellemes, rövid lejtõ vitt le Lajosházára, egy picit össze tudtam magam szedni. Itt ettünk kolbászt egy kis sajttal, paradicsommal és megkóstoltuk a frissen készített limonádét. A következõ szakasz ismerõs volt a Téli Mátráról, hosszú-hosszú, nyújtott emelkedõ. Jó tempót mentünk, de azért annyira nem brutálisat, viszont éreztem, hogy a gyomrom kezd rendetlenkedni, viszont Ádámról nem akartam leszakadni, így mentem tovább.

Elérkeztünk Mátraszentimrére, itt tartottunk egy komolyabb pihenõt, ettünk levest, bíztam benne, hogy a leves és a következõ lejtõ segít a gyomromon. Örömmel konstatáltam, hogy szûk 13 óra alatt sikerült megtennünk 60 km-t. Ádám leragasztotta a lábát, valamint, mivel felajánlotta én is ragasztottam egy kis leukoplasztot a kritikus helyekre, bár nem szokásom, és kicseréltem a talpbetétet a cipõmben, s folytattuk a túrát. Még Mátraszentistván elõtt elkezdett esni az esõ, Ádám teljes esõfelszerelésbe öltözött, én csak a táskára tettem fel a védõcuccot, és a lámpákat is elõkészítettük. Ezután elég kellemetlen szakasz következett, mert bár az esõ pillanatok alatt elállt, a talaj elég csúszós lett, ráadásul be is sötétedett, úgyhogy néhol érdekes mozdulatokat mutattunk be míg leértünk Szorospatatkra. Sajnos a gyomrom nem akart jobb lenni (bár lefele nem is lett rosszabb), így a Sárga 70-en jól bevált módszert kezdtem el alkalmazni, addig nem eszek semmit, míg nem éhezek meg teljesen, s akkor folyamatosan elkezdem újratölteni a pocakomat. Így a ponton csak egy fél pohár vizet fogyasztottam, Ádám kávézott és falatozott. Az elkövetkezõ emelkedõ az Ágasvári-th.-hoz elég rossz hatással volt a gyomromra, hányingerem volt végig, de azért tartottam társam tempóját, bíztam az elõbb felvázolt módszeremben, tudtam, hogy csak pár órát kell így kibírni. Nagynehezen megérkeztünk a házhoz, ahol megláttam a kólát és nagyon megkívántam, ittam is egy pohárral, majd míg Ádám bent frissített kifeküdtem a fûbe, ugyanis erre vártam felfele egész úton, hogy bedõlhessek a hûvös fûbe, s nézhessem a csillagokat. Nagyon jó volt ez a pihenési mód, ám jött Ádám és betámadtuk Oroszlánvárat. Persze rendesen lemaradtam felfele, többször megálltam pihenni, de végül felértem, ahonnan csodálatos kilátás fogadott, picit le is ültem nézelõdni, valamint lefele is megálltam nézelõdni a kilátóponton. Ádám megint bement a házba, én egy pohár víz és kóla után megint leheveredtem a fûbe. Innen a házzal szemközt kellett betérni az erdõbe, ezt biztos nem vettem volna észre egyedül, mert át kellett vágni a füvön elõtte, de onnan már követhetõ ösvényen mentünk lefelé, hogy egy kellemes emelkedõvel érjünk be Fallóskútra. Itt frissítés helyett én megint leheveredtem a fûbe. Mátrakeresztesig egy kellemes lejtõs szakasz jött, kis aszfalttal, amit én sokakkal ellentétben szeretek, majd utána megint egy hosszú emelkedõ következett a Hidegkúti-turistaházig. Itt a gyomrom már kezdett nagyon kilenni, a szénsavas kóla inkább ártott neki, de viszont a benne lévõ energia meg kellett, mert különben nem tudtam volna menni. Le is maradtam Ádámtól rendesen, ám egyszer csak elkezdett lejteni az út, s pár méter múlva meg is érkeztem a turistaházhoz. Fél kettõ volt, elõzetesen úgy számoltam, ha 1:20-ig tovább tudnék indulni innen, akkor a hosszú távon 4-es átlaggal is még lenne plusz egy órám. Igazából mióta csatlakoztam Ádámhoz, azóta gondolkodtam, hogy átnevezek 115-re, idõvel nem álltunk rosszul, útitárs is megvolt, fáradt nem voltam, a lábam se fájt, bíztam benne, hogy most már a gyomrom is helyre jön, így egy tányér leves elfogyasztása után átneveztem a 115-ös távra.

Ádám még átöltözött az elõredepózott cuccaiba, én addig elrágcsáltam egy szem sütit, majd szokás szerint ledõltem a fûbe, közben átvizsgáltam a hosszú táv itinerét, ugyanis az enyémen a 115-ösök Tót-hegyesig tartó leírása nem szerepelt, de legalább a térképvázlaton rajta volt az útvonal. A hosszabb pihenõt követõen megindultunk, szerencsére a gyomrom tényleg rendbejött, úgyhogy most már tudtam rendesen menni. Hamarosan el is értük a Zám-patakot, majd megkezdtük a kapaszkodást a Sóbánya-patak mentén. Itt tényleg elég technikás volt az „út”, ám Ádám említette Vinatti tavalyi beszámolóját az itteni nehézségekrõl, így végig úgy mentem fel, hogy jaj de jó az út, hogy nincs sár meg megáradt patakok, sokkal könnyebben jutunk fel, mint a tavalyi mezõny. Aztán elhagytuk a patakot, végre valami turistaútnak is nevezhetõ képzõdményre tértünk, s egyre erõsebben kezdtünk emelkedni. Ádám megint lehagyott, ez a túra végéig kitartott, hogy felfele gyorsabb volt (persze, bottal könnyû), nekem nem annyira mentek a felfelék, viszont lefele megvolt a tempóm, neki meg akkor fájt a talpa, így szépen kiegészítettük egymást. Egy négyfõs csapat ment elõttünk, végig láttuk a fényeiket, majd a Muzslán be is értük õket. Az emelkedõ végén kezdtem megéhezni, így én megálltam pihenni és enni, a többiek elõrementek, gondoltam lefele utol tudom érni õket. Ahogy elkezdtem ereszkedni kezdett kivilágosodni, ez pont rosszkor jött, mert a félhomályban nehéz volt menni a köves ösvényen. A lejtõ második szakaszában utol is értem a csoportot, meg is elõztük õket, majd a patak elõtt még értünk be embereket, így a ponton tetemes kis társaság gyûlt össze. Ádámmal feleztünk egy fél szelet zsíroskenyeret, ittam egy pezsgõtablettát, átnéztem az itinert, majd folytattuk a túrát.

Itt csatlakozott hozzánk Kisspista sporttárs is, akivel hasonló volt tempónk, így felfelé mindig együtt csoffadoztunk, lefelé meg szárnyaltunk. A hosszú egyenes szakasz után rövid, de kemény kaptató jött János várára, ahol a tetõn le is ültünk nézni a kilátást, majd mentünk a Kénes-forrás felé, ahol újabb feltétles pont volt. Itt töltöttem vizet, mert már teljesen kifogytam a folyadékból, s következett az emelkedõ. Elõször egy kis dombot másztunk meg, majd következett a Havas. Egy hosszú meredek emelkedõt kellett leküzdenünk (több megállással sikerült is), utána már enyhült a meredekség, majd végül még hosszan mentünk a hegytetõn is, mire megérkeztünk a pontra. Számomra a havasi pontõrök voltak a kedvencek a túra során, nagyon aranyosak voltak, pihentünk egy kicsit, ettem pár szem valamit, majd újra lefelé következett Fajzatpusztáig, amit elég jó tempóban sikerült abszolválni. Újabb frissítõpont, itt a dinnyét néztem ki magamnak, két szeletet meg is ettem belõle, leöblítettem egy pohár hígított ananászlével, majd kicsit elõrementem, mert emelkedõ következett. Eleinte nem volt túl meredek, ám a csúcs felé közeledve azért keményebb lett a helyzet, le is kellett ülnöm, de utána hamar meglett a Káva csúcsa.Itt megint összeverõdött három fõs csapatunk, együtt is mentünk a következõ szakaszon, ez még Ádámnak se volt elég meredek, hogy el tudjon húzni, csak zöld háromszögön lépett meg elõlünk. A Tót-hegyesen palacsinta volt a frissítés, korábban beszélgettünk, hogy mire felérünk már biztos mindent elesznek elõlünk, azonban az utolsó elõtti darabot sikerült elhalásznom (bár még 2-9-et meg bírtam volna enni, nagyon jó volt). Innen Ádám már jól ismerte a terepet, a kaptató után kifejezetten jól esett a lejtõ, majd megérkeztünk a túra utolsó emelkedõjéhez, a Világos-hegyhez, itt Kisspistával valahogy felvonszoltuk egymást, közben bámultuk a csodálatos kilátást, ami fogadott minket. Itt is nagyon jó fej volt a pontõrsrác, felváltva vitte a túrázóknak a citromos vizet, ami a legmenõbb frissítés volt itt. Nekiláttunk utunk utolsó hét km-ének, sorra elõztük lefele a sporttársakat. Ádám lemaradt, bíztam benne, hogy gond nélkül beér most már, majd két órája volt még, így próbáltam tartani Kisspista tempóját, ami azért egy idõ után kicsit kezdett kényelmetlenné válni (mentünk vagy 6-os átlagot), ám mindketten szerettünk volna mihamarabb beérni. Hamarosan el is értük a falut és megérkeztünk a célnak helyet adó iskolába, ahol tapssal fogadták a beérkezõket. 12:15-re sikerült célbaérnem, azaz 29:10 alatt teljesítettem a 124 km-es túrát.

Megkaptuk a díjazást, választhattunk egy követ (sajna az igazán jókat már elvitték, de azért így is sikerült szépet találni), majd az ebédlõasztalok felé vettem az irányt. Sok ismerõs volt a célban, sokan már ki is pihenték a túra fáradalmait. Rövidesen befutott Ádám is és végül Vinattinak is sikerült teljesíteni a 115-ös távot. Gyorsan lezuhanyoztam, majd Ádám felajánlotta, hogy elvisznek az aszódi állomásig(köszönöm a fuvart).

Tökéletesen megszervezett túra volt, (de ezt elõttem már sokan leírták) kiemelném a gyönyörû vonalvazetését, nekem nagyon sokat segít, ha látok egy szép kilátást, vagy egy szép erdõben haladunk, valamint sokat segített a teljesítésben, hogy végig fel-le kellett menni, ugyanis a legfõbb problémáim így nem jelentkeztek, hogy a cipõ elnyomja az ujjaimat, valamint kidörzsölõdök. A jelzések is tökéletesen voltak felfestve, valamint az itiner talán eddig a legjobb, amit láttam, pont annyi leírás, amennyi kell, szép térkép, szintrajz, táblázat, és kiemelném az ötletes bélyegzõket.

Köszönöm a túrát a Rendezõségnek, valamint Ádámnak (és a végén Kisspistának) a társaságot, hiszen nagyrészt neki köszönhetem a túra teljesítését.

Forrás

TTT túrabeszámoló - Never

Újabb Mátra 115,újabb túraünnep.A tavalyi gyötrelmes siker után két lehetõséget láttam idén:vagy javítok az akkori idõn akár 4-5 órát is,vagy ha elkap az esõ túra közben,és beázik az ezer sebbõl vérzõ cipõm,akkor valahogy beküzdöm magam.A pénteki napból kiindulva inkább az utóbbi volt lehetséges,még Gyöngyösön elkapott egy vihar.Akkor azt mondtam,inkább most ázok,mint a hétvégén.:)

Estefelé már sok-sok ismerõs ott volt Kisnánán,velük múlattam az idõt,megnéztük a várat,méláztunk régebbi túrákról,kitárgyaltuk a szárított bálnatakony elõnyeit és hátrányait.Még sokáig csináltuk volna ezt szívesen,de gondolva a hétvége nehézségeire,próbáltunk korán lefeküdni.Én még este összepakolásztam a cuccaimat,hogy reggel ne keljen azzal tölteni az idõt.Persze,arra nem gondoltam,hogy nem mindenki csinálta így,tehát voltak,akik már reggel 5kor mocorgtak,és pakolásztak,onnantól kezdve persze már nem volt alvás.

Fél 7 körül elindultunk a várhoz,hogy megússzuk a nevezés elõtti sorbanállást,ami nagyon jó ötletlnek bizonyult,mikor láttuk,hogy pl. Tinca mekkora sor végén ácsorog.:)

Ha jól rémlik,5 perces késéssel el is indulhattunk a 124 km-es túrán.Volt dobpergés,fényképezõ,videózó emberek,minden ami kell.Nagyjából az elején összeállt az 5 fõs csapatunk,akikkel együtt mentünk elég sokáig.Pár km után megjegyeztem,h tavaly ilyenkor már nyakig sáros voltam.Átol Csabi szerint én akkor is sáros vagyok,ha teljesen száraz talajon megy a túra.:) Az út és az erdõ nagyon kellemes volt,a meleg se kínzott még talán annyira.Oroszlánvárra 1 óra 20 perc alatt felértünk,igyekeztünk nem szétcsapni magunkat már az elején.Kékestetõ 3 órán belül,ami egész jó,ha figyelembevesszük,hogy már lejártuk egy Gerecse 50 szintjén,csak éppen 17 km alatt.:) Kerekes Csabit itt láttuk elõször,õ szinte "végigkísértett" az egész túrán,mint szurkoló.Megreggeliztünk,próbáltam figyelni arra,h ne egyek össze mindenfélét,de nem tudtam magam visszafogni.

Kékes után jött a szokásos Mátrabérces lejtmenet,amit én képtelen vagyok normális tempóban abszolválni.Psasvárig kényelmes szakasz,kényelmes tempóval.Itt újabb reggeli,Rudi meggyes piskótája nagyon finom volt.:) Én már tudtam,h most jön az egyik legkeményebb emelkedõ Galyatetõig. Ezen az emelkedõn legalább 4-5 olyan kocogót is megelõztünk,akik elõtte simán elmentek mellettünk.Persze,nem a Pap Gabi féle futókról van szó.:) Talán itt elõszõr ömlött rólam a víz,ami nem csoda,a nyílt szakasznak köszönhetõen.

Galyán nem sokat idõztünk,inkább gyorsan leszaladtunk Mátraalmásra,de elõtte még elköszöntünk Annától,aki az 55os távon ment.Ez megint csak egy kényelmes szakasz volt.Átol Csabi itt már szidott minket,hogy minek futunk bele a lejtõbe.:) Almáson fõleg gyümölcsöket ettünk,hogy legyen energia Galyavárra felmászni. Szerencsére ezen a szakaszon is jártam nem olyan régen,és tudtam,mire számíthatok. Á. Csabi vhol itt maradt le tõlünk,de aztán beért minket,amíg ettük a levest második Galyás pihenõnkön.De azt már nem vártuk meg,hogy õ is megegye,így hárman maradtunk.Ismét egy kényelmes szakasz,kicsit fura is volt.Itiner szerint Mátraházáig volt 360 m szint,de vhogy nem akart jönni.Gondoltuk,egybe megkapjuk vhol a végén,és tényleg így lett.:) Nem idõztünk sokat,hiszen Lajosháza közel van,és addig emelkedõ sincsen.

Mátraszentimrére még hárman érkezünk,de ezután leszakadt rólunk B. Balázs,fájós láb miatt. Innentõl kezdve ketten mentük Rudival,egészen a végéig.Jött Szorospatak,és Ágasvári th.Ágasvárra felfelé Juciék ereszkedtek le,amíg mi fel.Ez volt az elsõ emelkedõ,ami megkínzott,valahogy nem akart mûködni a lábam.De azért meglepõen egyben voltam,ahhoz képest,h hatos átlaggal mentünk. Teljesen elégedett voltam mindennel,tavaly már Ágasvárra felfelé is lámpázni kellett,most pedig arra is volt esély,h esetleg eljutunk Hidegkútig is világosban.Ami végülis majdnem össze is jött,Mátrakeresztes után,a sötét erdõben kellett csak elõvenni a lámpát.

Hidegkúton ismét levesezés.Volt terápiás-kutyus,amit lehetett símogatni.:) Mire megvacsiztunk Rudival,beesett Juci is.Mondtuk,h siessen ha nem akar egyedül menni a sötétben,mert mi mennénk.Reméltem,h utolér minket.

Nagyparlagig semmi különös,én már készültem fejben a Muzslai rettenetre. Nagyparlag után elkövettük az elsõ hibát,nem olvastuk el rendesen az itinert,és továbbmentünk a Zám-patak völgyében a zöldön,nem fordultunk le a vadetetõnél,pedig a pontõr is rendesen elmagyarázta a dolgot.Nem mentünk sokat szerencsére.Térképnézegetés,itiner-olvasás,és vissza. Hamarosan megkezdõdött a zöld háromszög,amit már tavaly is a pokolba kívántam.Most sokkal jobb volt a helyzet,mint akkor.Halálfélelmem sem volt a patakátkeléseknél.:) Ennek ellenére ez az "út" egyszerûen borzalom,lelkileg összetöri az embert,ha nincs rá felkészülve.Itt felfelé újból utolértük Jucit,akkor hagyott le minket,mikor mi elkavartunk.Neki is elege volt ebbõl a szakaszból.Azt hittem,délibábot látok,mikor megláttam a pontõrök tüzét,már azt hittem,sosem érünk fel.Nem irigyeltem az itteni pontõröket,sztem kevés õszinte mosolyt láttak a túrázóktól:) Én is "útálom a Muzslát" felkiáltással rogytam le vmi kõre. Persze nem útálom,de ez a szakasz nem kegyelmez.Nem sokat idõztünk,mert kezdtem fázni a széltõl,és az álldogálástól. Jött a sokszor bejárt lejtmenet a Diós-patakig,valahogy sosem szeretem ezt sem.Fejemben még mindig az "útálom a Muzslát" motoszkált.:) Nagy nehezen leértünk a pontra,K. Csabi ismét bíztatott.Látta,hogy most már nem állok a helyzet magaslatán. Talán negyed órát is ücsörögtünk itt,muszáj volt helyretennem magamat. Állítólag,a Havas is elég kemény lesz,de Csabi nem engedte,hogy megnézzem,milyen emelkedõ lesz. Kénes-kútig volt egy kicsi,ami csak négykézláb ment,de ez még nem volt semmi különös. Ezután jött a sárga kereszt,amit egyszercsak elvesztettünk. Láttunk egy felfelé mutató nyilat egy fán,de mivel nem láttuk a következõ jelet sehol,ezért azt hittük,ez a nyíl nem nekünk szól.Elolvastuk az itinert,amibõl arra következtetünk,h már le kellett volna fordulnunk balra,csak nem vettük észre.Tehát visszaindultunk azon az úton,amin azt hittük,h eddig jöttünk.Fura volt mindkettõnknek,h visszafele egyetlen jelet sem látunk,pedig odafele volt.Na,itt kellett volna megállni,és újból elgondolkodni,hogy hol is vagyunk mi igazából.:) Mentünk még jó darabig,a mai napig nem tudom,h melyik jelzetlen úton.Aztán Rudi bekapcsolta a GPS-t,és rájöttünk,h a Havasnak a másik oldalán vagyunk,mint ahol kellene.A terv az vol,h a Gps,és a térkép is mutat egy jelzetlen utat,ami felvisz arra az útra,ami a csúcsra visz.Meg is találtuk azt az utat,rátértünk,és egy darabig egész jól járható volt.Aztán egyszercsak eltûnt.Innentõl nagyjából úgy nézett ki a dolog,h árkon-bokron,köveken,kidõlt fákon át.Itt már fogalmam sem volt,h hol vagyok,csak remélni tudtam,h Rudi tudja,merre vagyunk. Biztos nem volt kellemes a jelzett úton felmenni a Havasra,hiszen 2,5 km-re írt az itiner 600 m emelkedést.De itt egyszerûen borzalom volt. Nekem ez a rész rosszabb volt a Muzslánál,hiszen ott tudtam,mi a helyzet,és számítottam rá.Már az összeomlás szélén voltam,mikor rátértünk a helyes útra.Pont fordított irányból értük el a Havas csúcsát,de igazából nem érdekelt. Pontõrök meg is lepõdtek,aztán elmagyaráztuk nekik a dolgot.Próbáltak minket bíztatni,szépen lassan lelkileg helyre is álltam,úh nagy nehezen,de újra elindultunk.Utólag visszagondolva,csak 2-3 km-t tettünk meg feleslegesen,és csak kb. 40 percet vesztettünk el,de sokkal többnek tûnt.

Kapóra jött,h Fajzatig kényelmes lejtõ jött.Szerencsére kezdett világosodni,ugyanis mindkettõnk lámpájában kezdett merülni az elem.Itt újra volt egy kedves kutyus,akivel lehetett játtszani.:) A gyomrom itt már össze volt szûkülve,nem nagyon tudtam enni szilárdat,pedig kellett volna.Tót-hegyesre ez meg is bosszúlta magát,kiéheztem,hányingerem volt.Fent a csúcson legyûrtem vhogy egy palacsintát,ami rettentõ finom volt,de majdnem egybõl vissza is jött.Valahogy lent tartottam,és ez egyben tartott a Világos hegyig. Meglepõen könnyen feljutottam oda is,tavaly négykézláb kapartam fel magam. Talán itt volt a túra legszebb panorámája,nem értem,miért nem hoz fel ide több túra is.

Nem akartunk lemerevedni,úh gyorsan továbbindultunk. Jött egy számomra gyötrelmes lejtõ,de szerencsére hamar átváltott normálisra. Szépen kényelmesen bandukolok,mikor egyszercsak Börcsök Andris,és egy számomra ismeretlen túrás kocog mögöttem. Hát mondom,ezt azért csak nem hagyom,h itt a végén még lehagyjanak ketten is! Én is elkezdtem futni,hamarosan lemaradtak. Rudi megvárt vhol,és javasolta,hogy fussuk le a maradék távot. Magamban én is javasoltam Rudinak vmit,amit inkább nem mondtam ki,de vhol én is tudtam,h ez az utolsó szakasz könnyebb kocogva,mint sétálva.Itt már érzi az ember a végét,azt,hogy mindjárt célbaér. És persze,nem akartuk,hogy Andrisék lehagyjanak.:) Szóval elkezdtünk kocogni.Rudi egész jó tempóban ment,nekem vmi robot-szerû kocogós mozgásom lehetett. Akárhányszor visszanéztem,nem láttam Andrisékat,de nem mertem leállni sétálni. Mire leértem a faluba,egészen belejöttem,Rudit is utolértem nagy nehezen,úh futva érkeztünk a célba,24 óra 11 perces küzdelem után. Jött az elismerõ taps,ami minden díjazásnál jobban esik.Persze,azért az oklevelet,és a díjat is elfogadtuk.:) Még hátra volt a nagy feladat,kiválasztani a sok szép festett kõ közül egyet.Én most egy jelzéseset választottam.

Negyed 8kor értünk célba,de csak a 12-53as busszal terveztem hazamenni.Addig is nagy nehezen lezuhanyoztam,ettem mindenfélét,és beszélgettem a többiekkel. Közben érkeztek újabb teljesítõk,volt,aki szintén futva,volt,aki cammogva.:)

Talán ebbõl a leírásból nem tûnik ki,h mennyire nehéz ez a 124 km-es túra,hiszen sokszor említek kényelmes szakaszokat. De azért összejön az a 6300 méteres szintemelkedés,ami egész brutális.

Nem tudnám felsorolni,hogy a túra alatt,és a végén mi mindent ettem,az ellátás fantasztikus volt.A szókincsem sajnos túl gyér ahhoz,h eléggé meg tudjam köszönni a szervezõk,és a pontõrök munkáját,de azért megpróbálom:köszönöm! Sokszor már zavarbaejtõ volt a kedvességük,ott segítettek,ahol tudtak. Nagyon remélem,hogy még sokáig lesz erejük ezt a monumentális túrát megrendezni,mert szerintem nem vagyok azzal egyedül,amikor azt mondom,h minden évben ez a túrázós pályafutásom fénypontja.

Végül gratulálok minden célbaérõnek,és a feladóknak is,nem könnyû felismerni,hogy mikor nem szabad folytatni.

Forrás