2010

TTT túrabeszámoló - Boszi72

Mátra 115/88

Már megint hagytam magam rábeszélni. Na jó, megyek, Kisnána a rajt helyszíne. Voltak rossz elõjelek a túra megkezdéséig tartó szûk 1/2 órában, mint a depó csomagom kétségbeesett keresése, itiner elhagyása a rajtban, amit a tömegrajt lekésése koronázott meg. Történt ugyanis, hogy sorban álltunk/ültünk az egyetlen WC elõtt. Én még kiértem idõben, de Juci már a dudaszó elhangzását követõen viharzott ki, így futottunk a mezõny végén. Nevettünk még az egészen. Az elején elhagytam Jucit és ez bizony hiba volt. Futottam és többedmagammal jól benéztük a sárga +-t, így a kiírt távot megfejeltük még kb. 4 kilcsivel, amivel egy bónusz patakátkelést is megnyertünk oda-vissza. Hurrá! Így kell észrevétlen átnevezni a 128km-es távra ugyebár.:-) Mire visszaértünk a helyes útra, sereghajtók lettünk. Haladtunk, de gyorsan szétszakadozott a mezõny.

Oroszlánvári EP-nél iszogatás közben szemeztem a Kékes távoli csúcsával, mire a srác megnyugtatott: nincs az olyan messze, ráadásul lejt addig az út! Haha! Rongyoltam tovább, találkoztam Attilával, aki tapasztaltabb lévén hasznos tanácsokkal látott el, innen is köszönöm. Utolértem Bíbort, aki – gondolom az elmúlt pár túra tapasztalataiból okulva – papucsot is cipelt magával a patakátkelésekhez. Leleményességén jót mosolyogtam, én még nem láttam ilyen felkészültséget. Kékes elõtt, a szûk, kanyargó ösvényen egy kamikaze rovar frontálisan karambolozott a szememmel. Olyan érzés volt, mintha savat öntöttek volna bele. Bogár gyorsan likvidálva, s bár múltak a percek, a szemem iszonyatosan fájt és ömlött a könnyem, szó szerint. Végre Kékes, ahol László Szilvit gyorsan felkértem egy hipergyors szemvizsgálatra. Bogártetem sem annak alkatrészei nem voltak láthatók, megnyugodva indultunk közösen tovább. A rossz úton.:-( Vissza, megcéloztuk Parádsasvárat. Közben Rushboy-t értük be, innen Ágasvárig szinte együtt mentem vele és Szilvivel. A futást felváltotta az alkalmankénti kocogás, így volt alkalmunk beszélgetni is kicsit. Örültem a társaságnak, a kedvem is jobb lett idõvel a rossz kezdet ellenére. Sasváron frissítés – éljen a Túró Rudi! – majd baktatás Galyatetõ felé. Bár a köves talajt nagyon nem csípem, egész jól toltam a felfeléket. Fent Spero hívta fel a figyelmünket egy benézhetõ jelzésre, õ már az ajándékkört is letudta. A finom leves nagyon jól esett, megújult erõvel indultunk Mátraalmás felé. Rushboy-t próbáltam nem szem elõl veszíteni, nagyon meggyõzõen követte az utat és tisztes tempót diktált. Egy baj volt vele, mindig elõreengedett a kétes állagú talaj láttán, így én mutattam neki, hol lehet lábszárközépig mocsárba süllyedni vagy átáztatni az épp hogy megszikkadt cipõt. Szitkozódásom után kis korrekcióval tök szárazon átkelt minden ingoványos részen. :-) Mátraalmáson frissítés, tankolás, 2 bringás srác is beért minket. Érdeklõdtek, mennyit megyünk. Aztán jött a jól ismert tágra nyílt szem és hüledezés reakció. Az idõs bácsinál bor is volt, mint frissítõ, amit mi kihagytunk. A második galyatetõi EP-nél megláttam Jucit és meglepetésemre Csabit is, aki napszúrás miatt feladni kényszerült a túrát. Nagyon akarta ezt a túrát, rossz volt nézni, hogy legyõzi a Mátra. Jövõre Csabi!! Juci viszont türelmesen megvárta, míg bekanalazom a levest, szerencsére Rushboy is bevállalt még egy adagot. Innen Rushboy egy ideig hármas hölgykoszorú kíséretében haladhatott tovább, remélem, értékelte ezt a ritka kiváltságot.:-) . Pesza, Börcsök Andris és Pál is velünk haladt, késõbb teljesen fixálódott ez a csapat. Mátraháza buszmegállóban tankolás, egy szegény vizsla már eléggé kivolt, aggódtunk érte. Megcéloztuk Lajosházát. Nagyon meleg lett és itt már térdig mocskos volt mindenki, a cipõnk átázott, de leginkább a sár dominált. Elidõztünk a ponton kicsit, fénykép is készült, kenegettük, amink fájt. 52km, 2900m szint volt nagyjából mögöttünk. Másztunk tovább Mátraszentimre irányába, egy enyhe és hosszú, nemszeretem emelkedõn.

Következett Szorospatak, ahol gulyással kínáltak, amibõl szegény remegõ lábú vizslának is jutott, nagyon kimerült volt szegény jószág. Evés, telefonálás, depo csomag felvétele után nosza, másszuk meg Ágasvárat. A turista házhoz együtt mentünk, de ott a hátizsákom csomagolásával visszafogtam Jucit, és kicsit késve indultunk a csúcsra. Lefelé Balázs és Laci keresztezte utunkat, hamarosan újra találkoztunk velük. Learaszoltunk a köves lejtõn – persze, hogy ekkor sötétedett ránk – igyekeztem gyorsan rendezni a csomagom, majd még ittunk egy kávét Jucival, ekkorra a csapat már elindult. Egy ideig követtük a lámpák fényét, de gyorsan csak a nagy sötétséget láttuk, elveszítettük a többieket. :-( A patak mentén lassan ereszkedtünk, de a jelzéseket is elhagytuk, jött az idegeskedés… És szerencsére Balázs és Laci, akikhez csatlakoztunk (köszönjük srácok, hogy megvártatok minket), bár velük is sikerült egy kicsit elkeverni, de csak elértük a 3 fatörzses patakátkelõt. Igazi kalandtúra élmény! Éjjel, fatörzseken araszolva átkelni egy kb. 2 méterrel alattunk hömpölygõ patak felett. Juci barátnõm, nos, kicsi a lelkem, így õ nem tudta letenni a hátsóját az egyik törzsre, õ végig karral tartotta magát. Laci segített neki levánszorogni az útra. Már nem futottunk. Nem kocogtunk. Alig beszéltünk. Hidegkúti th- elõtt már pedzegettük az átnevezést. Elõször csak felvetõdött a gondolat, majd megérlelõdött bennünk és közös megegyezéssel átneveztünk 88-ra. Addig az idõt a vízhólyagok számának saccolásával töltöttük, nagyon fáztunk, a lábam, mint két jégkocka. És még lett volna egy maraton… Neeeem! Athoszék nagyon kedvesek voltak amíg ott ücsörögtünk, a nyugodt, pihentebb pontõrök közvetlen, megnyugtató gondoskodása, ahogy szóval tartottak bennünket, minket is megnyugtatott. Mielõtt elindultunk volna Athosz útmutatása szerint, azért megcsodáltam az égboltot, amin a mesterséges fények hiánya miatt ezerrel ragyogtak a csillagok, imádom így nézni az eget! Olyan közeli és gazdag, mint egy hatalmas ékszerdoboz, telis-tele különbözõ nagyságú ékkövekkel. Ritka látvány és élmény manapság. Itt láttuk utoljára Rushboyt, aki leszakadt kicsit a többiektõl, tõle is elköszönve indultunk Jucussal visszafelé. Sajnos a buszon nem kaptunk térképet, de Juci otthon kinyomtatott egyet, jobb, mint a semmi. Már csak két pukli várt ránk. Mentünk elõre, a sötétben egyre több szempárt világított meg a lámpánk fénye fán és földön egyaránt. Nem volt ijesztõ, inkább természetes, hogy nem vagyunk egyedül. A Tót-hegyesi elágazásnál habozás, telefon a szervezõknek, de a térerõ belepiszkított a segítségkérõ akcióba. Már kb. éjjel 1 óra volt. Kezdett kicsit elegünk lenni a dologból, átmentünk dühös és kissé elkeseredett kis Vukba. Ekkor pislákoló fényt láttam közeledni. Jött valaki. Hurrrá!! Lépéshiba igyekezett beérni minket, akinek alig világított a fejlámpája, így hát egy tetterõs pasival gazdagodott kettõsünk. Mint kiderült, gond volt a gyomrával, de elég éber volt és a beszélgetés friss erõt öntött belénk. Egymást biztatva másztuk meg a hegyet, ahol 6 órányi csend után felvertük a pontõrt. Már csak Világos-hegy volt hátra. Az is eljött. A srác a hegytetõn leszólt a célba, hogy megyünk, sõt, egy darabig le is kísért minket. Lépéshibát közrefogtuk, elõtte és mögötte is maximum fényerõvel igyekeztünk segíteni az õ haladását is, de a fáradtság miatt idõnként mindegyikõnk beleakadt vagy belebotlott valamibe, én pl. árokba léptem. Ráadásul felváltva volt hányingerünk. Jucival vacogtunk, az is elõfordult, hogy kézen fogva haladtunk egy darabig, mint a gyerekek. Nem akart elfogyni az utolsó 7km. Már kezdett pirkadni, mire Gyöngyöstarján határába értünk. A szalagok látványa megváltás volt. Lépéshibát közrefogva, kéz a kézben kocogtunk be a célba, ahol kedves fogadtatásban volt részünk. Spero is ott volt, aki sajnos szintén feladta, és Csabi is, aki az online közvetítésbõl értesült az átnevezésünkrõl és eljött értünk. Kõdíj (nagyon baró a menõ manós!), oklevél, majd zuhany. Annyira remegett a kezem a hidegtõl, ahogy alig tudtam tartani a zuhanyrózsát, a fogam szó szerint vacogott. Nagyon brutális volt ez a túra, igazi próbatétel testnek és léleknek.

Köszönöm a velem együtt haladók társaságát és kedvességét, a szervezõk idejét és energiáját, a pontõrök szeretetét. Csillagos ötös minõsítést kap nálam a túra. Gratulálok minden teljesítõnek, különösen Szilvinek, aki egyedüli nõként teljesítette szintidõn belül a teljes távot.

Forrás

TTT túrabeszámoló - bibor

Mátrai gasztrotúra

Valahol ott kezdõdött a mátrai sétára hangolódás hogy csináltam pár dobozka sütit majd Kisnánáig teljesen véletlenül a Muzsla leendõ pontõre mellé szólt a jegyem:)

Az iskolát elfoglalva megnéztük a helyi nevezetességeket: a vár épülget valami pályázatos felújítás keretein belül, a szemközti presszóból jó kilátás nyílik rá..a pizzaállomány lepusztítása után a szálláson a tavalyi menetrõl vetítenek egy kisfilmet, egész kedvcsináló:) Majd tábortûz és dobpergés kint; molyolás, beszélgetés bent.

Hajnal 5-kor olyan harangozást lemûvelnek a közeli templomban hogy páran azt hiszik már a delet kongatják:) Erre mindenki felébred és várhatjuk a 7 órát..

7kor elhallgatnak a dobok és megszólalnak a trombiták: útjára indítják a népet.

Az aszfalt után az Úsztató erdészháznál tényleg úszkálunk a sárban. Azt hiszem ez biztos elijesztõ szakasz az elején mert alacsonyan vagyunk, fent tuti jobb lesz. Tévedtem..A S+ kiment egy lélegzetvételnyi idõre belõle aztán ismét cuppoghatunk. A Jaguson meglepetés pont. Oroszlánvár elég könnyen adja magát, 1:32 alatt érek oda. Víz és csoki az ellátmány amit persze nem hagyok ki ha már felcipelték.Különben is figyelni kell ám a frissítésre:)

A kéken lassan unalomig ismerõs hullámzás, amit legalább a társaság színesít van aki román rádiót imitál meg ilyenek:)

Furamód csak ekkor húznak el Ildiék, András stb. mellettünk. Kiderül hogy vagy tizen megnézték a sárga távolabbi részeit is. A kékesi torony csábítgat magához és negyed 11 körül a vasmonstrum mellett lehetek. Odaadom az itinert, víztöltés majd elindulok a sárgán. Hoppá pecsétet nem kaptam csak a listára írtak fel, jó hogy nem a következõ csekkoláskor vettem észre. Visszamegyek, így a kerek ha már Galyára 2x kell menni miért is ne lennék a kékesi ponton is kétszer:)

Aztán megkezdem a szabadesést Parádsasvár felé. Nem sikerül a formám hozni mert egyszer se seggelek.Az aszfalton aztán megkérdezik miért sántikálok háát igen mondjuk 20 km után még korai...dehát aki ínhüvelygyuszival megy sétálgatni ne sok élvezetre számítson. A faluig együtt megyünk ahol a pontot hülyebiztosra kijelölték:) Mókás volt a másfél méterenkénti A4es lap de inkább több legyen mint keresni kelljen. Gyümölcslé , túrórudi, süti lehet tobzódni a nyalánkságok között. Továbbindulunk a P+en , közben többen jönnek szembõl- oldalról akik benézték valahol, mehetnek vissza pecsételni. A Lipótokat déli órában megkapom, a srácok úgy elbeszélgetnek az úszómesterségrõl hogy arra figyelve különösebb partundor nélkül érem el Galyatetõt. A teraszon utántöltök mentateából ami nekem nagyon bejött. Közben érkezik Tinca- Bálint a bónuszkörrõl. Nekivágok én is a P-on, néha hátranézek sehol senki remélem a fiúk nem kavarodtak el valahol. Mátraalmás felé egyre jobban tiltakozik a bal lábam a menés ellen érdekes módon legjobban a rövid szintben menõ úton. Megfordul a fejemben , hogy a 4 hétig pihentesse orvosi jótanácsba talán a Mátra tényleg nem illik bele.. A faluban minden háznál füvet vágnak tipikus vidéki szombat:) Megkapom a kútnál a pecsétet és csokit aztán elkezdem a visszaemelkedést.Az aszfalton felnézve Galya magas és valami ragadozómadárféle köröz.Talán gyûlnek már felettünk a dögkeselyûk.. Galyavár a napi kedvenc részemmé válik: nincs sár és felfelé haladva egyre kevésbé fáj elöl a sípcsontomnál amivel eddig nyûglõdtem. Fent meglepi pont és a tényleges csúcs után alig akarom elhinni hogy ilyen jót tett velem Galyavár sokkal jobban vagyok mint elõtte, imádom:) Gézáék pont akkor mennek le a piroson a bónuszkörre, invitálnak engem is de annyira azért nem vagyok fanatikus:) Újból a teraszon, most kérek egy leves - levét Pygmeától, és méég mentateázok ebbõl több liternyit meg tudtam volna inni:) Közben megérkeznek a srácok is Joeyline-nal együtt. Csipegetés, aztán Joey nagyon beindul, húzóemberemmé válik:) Hatökör ura elõtt a pataknál elkövetünk 1-2 átkelést és vagy 100 métert pluszba majd hálistennek ismét emelkedik Mátraházáig. Ugyanis olyan perverzitást hoz elõ belõlem az, hogy felfelé nem fájnak az inak -izmok (már ha vannak olyanjaim=) - hogy várni kezdem az emelkedõket:) Szerencsémre akad belõle. A ponton a legemlékezetesebb a sós paradicsom és a meglepõdés hogy mindjárt 17 óra. Majd a S3ön kicsit elbizonytalanítanak a fiúk de jó úton vagyunk. Illetve az út nem olyan jó mert Lajosházáig a lassan szokásossá váló sárban járunk. A patak elõtt cipõ le, majd a ponton csak almát eszek kivételesen nem tesztelve le a kínálatot mert indulnánk tovább. A SNen egy jóképû botot magamhoz ragadok a sáros felfelében sokat segít, bár még így is kettõt kell lépni egy helyett mert a felét visszacsúszom. Majd szelíden haladunk a sevége- sehossza P+en. Szentimre elõtt már alig várom hogy jól megvacsizhassak, a faluba érve Tibi megjegyzése miszerint még több mint egy Mátrabércnyi van hátra nem nagyon lendít a közhangulaton.

Az utcában a piros valahol leágazik, mindegy a Z- ZNen végülis a menetiránnyal rövid ideig szembehaladva a háznál vagyunk ahol még mielõtt a levest kihoznák egyszerre lecsúszik a doboz ivójoghurt.A leves után a sütik- nápolyik létszámát csökkentem erõsen. Hát, megéhezik az ember lánya estére:)

8után indulunk Szorospatakra további vízutánpótlást biztosítva cipõinknek. 9 után már alig látni a sûrûbb részeken de ugye ilyen a túrázó: cipõt renoválni, enni- inni nem állunk meg, lámpát elõvenni se, húzzuk ki a pontig:)) Elõznek minket és olyan gyorsan eltávolodnak hogy találgatjuk vajon térugrást hajtottak végre vagy mi a csuda? Addig vigyorgunk amig emlékeimbe veszik mikor is figyeltem utoljára a jelzést. Kérdezem õk se tudják, amúgy se látunk már a lábunkig se:)

Hátrafordulunk egy hirtelen jobbkanyart vagy 150 méterrel néztünk be szerencse hogy nem mentünk le a francba. Patakhoz érünk,majd a frissen kiirtott alagút után aszfalton vagyunk. Kitáblázva hogy mindjárt pont a srácok valamiért a tökegyenes nyilat balra ágazónak látják és bemennek az elsõ ház udvarába hiába mondom hogy egyenesen tovább. Visszamennek megnézni és tényleg felfelé mutat, jó hogy az oszlopot nem másszák meg:) Az e.p.-n leveseznek amig én sebes lábaim ragasztgatom, nagyjából teljesen feleslegesen hiszen úgyis leázik rögtön róla. Minden lábujjam alján egy vízhólyag csüng, erre ötletem sincs mit kéne tenni.. Elõvesszük a lámpákat, este 10ig azért kihúztuk anélkül..hogy mit láttunk az más kérdés:) A kedvem még jó bár menni már nem tudok. A P-on ismét iszappakolással wellnessezhetünk. Nagyon úgy érzem hogy bizony botozni kéne ezen a terepen mert fele erõ lenne. Tibi kijelenti hogy marad az aszfaltmaratonosdinál inkább:)

Az Ágasvár TH-hoz érünk 11 körül , itt végre van kóla valamiért már vagy 2 pontja csak kólát akarok inni holott nem szoktam. Csak a pecsételõs lappal felszerelkezve nekiállunk a csúcshódításnak. Az emelkedõnek szóló örömöm itt már elveszik mivel a lábam elsõ felére nem merek rálépni sarkon meg elég fura felfelé menni. A 2.on pecsét és távoli települések fényei. Lefelé ismét mûsor van, olyan mutatványt mutatok be hogy ha nem teszem le a kezem lebukfencezek a TH-ig.Hát, meglátom a csillagokat pedig a földet lesem. A háznál kis szusszanó további kólával a rizsfelfújt viszont kimarad. Többen mennek- jönnek és a szalagozáson a hígfosban patakhoz érkezünk. Nem bírok akkorát lépni hogy fellépjek vagy ugorjak a keresztbedõlt fatörzsre így lendületbõl rátérdelve végül térdenkúszva megyek át felette. Fallóskút elõtt Tibiék nagyon számítgatják a szinidõn belüli teljesítés esélyeit ; én már eldöntöttem magamban hogy átnevezek 88ra Hidegkúton. Ilyen állapotban ilyen terepen nem menne 30 órán belül akárhogy matekozok. Fallóskúton leülök és lebontva cipõt - zoknit ragasztok ismét, közben mondom hogy ennyi- mármint a lábamnak, de a pontõrök azt hiszik az ennyit arra értettem hogy feladom:) Na azért ilyen könnyen mégse:)

Eszek - iszok még a fiúkat pedig továbbküldöm ne várjanak rám, hiszen õk még nagyjából egyben vannak, menjenek nyomják csak nem vagyok olyan akit kisérgetni kell.Még beszélgetek egy kicsit majd elindulok én is meglehetõsen érdekes mozgással=) Le az aszfaltról a dózerúton pedig erõsödik a patakhang. Lámpát látok utolérem Tibiéket, kicsit belassultak. A patakon nem kell átkelni viszont úgy 20 méterrel az aszfalt elõtt fél lábszárig merülök a vizes sárban úgyhogy ott vagyok ahol a part szakad. Mátrakeresztesen Tibi lemarad, Tamással emelkedünk Hidegkút felé. Kiadós merülések után elérjük a házat 1:45kor ahol megint terülj - terülj asztalkám van:) Joeylinék csapata épp indul tovább, Tomi gyorsan pecsétel és eszik valamit, bíztatom maradt 11 órája és pár perce a kb. 43 km-re. Továbbmegy õ is én pedig maradok. Bármennyire is szeretném teljesíteni fel kell fognom hogy a lábaim megakadályoznak ebben. Átnevezek 88ra , eszek még levest, rákattanok a sajtos- túrós sütire, megtudom miért nincs fent a csacsi, hallgatunk egy kis zenét szóval jól elidõzök itt. Közben befut Tibi is teljesen szétesve, eltévedt a falu után. Azt se tudja hány óra- km van még. 2 óra múlt, a pont hivatalosan mindjárt zár. Rábeszélem ne adja fel nevezzen át, csak 13-14 km ha velem marad lenavigálom a célba biztos beér. Megvárom amig levesezik aztán visszamászunk a nyeregbe.A Z+ emelkedik majd csaknem szintben megy ahol a víz megállt és folyamatosan változó mélységû hígfosban haladunk. Eleinte keresem hol van ág - gally, hol nem olyan mély, közben be- bevillan hogy ha én is továbbmentem volna most másznám a Muzslát..elbizonytalanodok hogy vajon jól döntöttem? Nem kéne visszamenni mégis? Hülyeség, már a seprûk is elmehettek..Tibor elég sokat parázik a ZN keresztezése után mennyi van még megtippelem hogy még ide felmászunk aztán jön a Tót-hegyes. Bejön így legyen lottóötösöm:)

A szalagok végigvezetnek a kövek közt a palacsintás pontra Tót-hegyesen. Csupa sár a kezem de erdõben nincs finnyáskodás:) Óvatosan visszaereszkedünk a Z+re és áttérünk a ZN-re. Ösvény nincs és pár helyen mintha úgy festették volna fel, hogy valaki fogott egy vödör festéket és azzal szaladgált ötletszerûen találgatva hova pingáljon. Leérve Babik-kúthoz , tábla szerint Z3ön 7,5 km Gyöngyöstarján.. Bagolyhuhogás hallatszik, hajnalodik én pedig kezdek bekómázni vagy korán van vagy késõn 4 óra körül piszok álmos leszek. Tibor egyfolytában beszél, nem nagyon tudok kommunikálni zombizás van, másszunk már a hegyre végre..Elkezd emelkedni jó jel:) A Világos- hegyen mielõtt a csúcsra érnék már tudom hogy ez a túra legszebb helye. Fent csodás körpanoráma, kelõ nap, Lõw A. megmutatja hogy a Hold alatt a Jupitert is látni. Leülök a fûben és nézem a napfelkeltét, teázok, nem sietek sehova. Tibor továbbindul én maradok, olyan jó itt. Ha már úgyis csak babatávon vagyok szintidõ úgyse számít, tengernyi van még belõle. Megérkezik a Péter- Bálint- Gábor hármas akik a 115ösön az elsõk. Aztán csak elindulok lefelé gyökkettõ óvatosan, bár már tökmindegy ennél szarabbak úgyse lehetnek a lábaim.

Elrobognak a fiúk, késõbb 4-5 vaddisznó húz át elõttem. Leülök egy fára becsukom a szemem, mire kinyitom az órámra pillantva 14 perccel késõbb van. Bakker úgy járok hogy tényleg elalszok útközben=) No innentõl már nem szabad megállnom..botcsörgés mögöttem Rafterék állva hagynak, aztán Speró fut szembe meglátogatja Andrist a hegyen. 3 km mondja. Máskor 3 km lefelé fél óra sincs. Most majdnem egy óra lesz. kb. Ha ennél lassabban mennék azt ácsorgásnak neveznék:) A kerítésnél már komolyan vetélkednek egymással az alkatrészeim melyik fájjon jobban. A talpam közepe még a legjobb rész, az csak szimplán szét van ázva akkora mélyedésekkel benne hogy beleférne a Holdvirág- árok:) Na patakcsörgés, aszfalt, faluszéle. Hûûh,innen egy Cél Túl Messze Van 2. Az utca nem akar jobbra kanyarodni,pár helyi hosszasan rajtam felejti szemeit, biztos azt hiszik hogy be vagyok rúgva azért megyek így:) No autók kanyarodnak, balra , szalagok itt már alakul valami. Zuhanyzó felirat. Hm, oda menjek elõbb? Inkább a célba a kapunál P. Andi tapsol a bent lévõkkel. A megszokott kedvességgel egybõl kérdezik mit kérek, elõször csak helyet:) A táv megkurtítása miatt semmi megcsináltam -félét nem érzek. Máskor biztos örülnék neki ha 94 kilcsit és 5000 körüli szintet lenyomnék, most nem. Túlságosan hiányzik ahhoz a maradék 30..egyáltalán nem tekintem ezt teljesítménynek a magam részérõl csak egy hosszabb kajapontról- kajapontig túrának. Legalább éhes nem voltam , ha már végigmenni nem tudtam a rendes távon. A lábaim hasznavehetetlenek, utálom õket . Valószínûleg le kéne vágatni és vasra cserélni- bár ennyi víztõl az is berozsdulna.És/vagy -reklám helye- sakk készletre cserélhetõ talán arra kéne átszoknom....

A szervezés, a pontõrök és rendezõk lelkesedése - hozzáállása , az ellátás pedig magáért beszél.Tamásnak külön nagy gratula!!

Forrás

TTT túrabeszámoló - Never

Mátra 115.Akartam ezt a túrát,nagyon.Hogy miért akar vki ilyen túrát megcsinálni,mikor még csak nagyjából fél éve ttúrázik?Fogalmam sincs :) De amint meghallottam,h van ez a túra,és utánanéztem,egybõl beleszerelmesedtem.Magával ragadott az egész hangulata,amihez hozzájön még a Mátra szépsége is.Igaz,itt most más arcát is megmutatta,de utólag persze ez is szépnek tûnik.Nem teltek el úgy napok az utóbbi hetekben,h ne gondoltam volna erre a túrára,ez is egyfajta motiváció volt a többi túrán,mikor éppen nem bírtam.Arra gondoltam ilyenkor,ha ezt nem bírom,mi lesz velem a Mátrában?Az elõzõ napokban rámjött kicsit a pánik,térképen végignézve is durvának tûnt az út...

Az elõzõ heti Kinizsi nekem titokban csak az erre való felkészülés volt,h tudjam,mentálisan hogyan bírom a 100 km-t.Fizikálisan semmi bajom nem volt,de arra rájöttem,h egy ilyen túra elõtt nem árt aludni :)

Pénteken Domoszlón alvás,reggel 6 elõtt már a rajtban voltam.Az elsõ 100 méter szalagozását nekem lehet köszönni,vagy engem lehet szídni,aki már itt elkevert :) hamarosan elhagytuk Kisnánát,és egybõl jött egy saras rész,csak hogy tudjuk,mire számítsunk az út során.Itt még azért mindenki próbálgatta kerülni a veszélyesebb részeket.Hamarosan Jagus,aztán Oroszlánvár,ami már ismerõs volt a Mátrabércrõl,rövid,de annál meredekebb emelkedõ.Ilyenbõl lesz még néhány :) Viszonylag simán felértem Kékestetõre,meg is lepõdtem,eddig nekem ez a rész a mumusom volt,a Mátrahegy 40rõl,meg a Mátrabércrõl is.Elõször itt tapasztalhattam meg az ellátmány sokszínûségét,és minõségét.Szívesen maradtam volna még sokáig falatozni,de menni kellett,amíg még nappal van.Hamarosan hozzánkcsapódott egy egri srác,innentõl nagyon sokáig hármasban mentünk,nagyon jól tudtuk egymást húzni,és a tempónk is azonos volt.Parádsasvárra majdnem ebédidõre érkeztünk,így illett is eszegetni.Ezután jött a túra egyik legnehezbb része,Galyatetõre felmenetel.4.7 km-re jutott 583 m szintemelkedés.Az elsõ 1-2 km-en alig volt emelkedõ,így kezdtem félni,milyen lesz a maradék út?Nem kellett csalódnom,ehhez képest a Mátrabérces út télleg könnyû tûnt.Itt nem töltöttünk sok idõt,levesezni a második Galyázásnál akartunk.Gyorsan le Mátraalmásra,pár falat kaja,aztán gyorsan vissza Galyára.Már ha gyorsnak lehet nevezni a négykézlábbal mászást Galyavárra :) Itt kezdett el nagyon hiányozni egy túrabot,láttam,h a többiek milyen simán felmennek.Galyatetõn 2 tányér leves kb. 2 perc alatt,aztán rohantunk tovább.Mátraházáig viszonylag sima út.innentõl vmiért nem maradt meg bennem sokminden,biztos volt sok sár,meg emelkedõ,de többre nem emléxem :) Meg persze vmikor ránk is sötétedett.Ágasvárra vhogy fel kellett mászni azon az emelkedõn,ami már Mátrabércen is durvának tûnt,pedig akkor lefelé kellett menniPersze,innen is le kellett vhogy jönni,de próbáltam óvatos lenni.Szintén hiányzott a bot...Hogy miért nem kerestem annyi kidõlt fa között magamnak egyet,azt fel nem foghatom :) Ágasvár után jött egy patakátkelés,ami izginek tûnt,a 2 farönkön átegyensúlyozni.Én nem is vállaltam ezt,nem lett volna jó egy belezuhanás.Így inkább cipõ,zokni le,és átrobogtunk egy viszonylag rövidebb patakrészen.Tulajdonképpen még jól is esett,és egy kis adrenalinbomba is volt,az álmossággal itt nem volt gondom.A hidegkúti pont vmiért nagyon nehezen akart megérkezni,megvolt az elsõ mélypontom.Muzsláig nem tudom,hányszor kellett patakotugrani,a lényeg,h nagyon sokszor.Ami jó volt,mert ébrentartott,de rossz,mert lassan haladtunk.Muzslán megtudtuk,h elveszett vkinek a vizslája :( Remélem,sikerült megtalálni.Igazából sztem elég nagy felelõtlenség elvinni egy ilyen hosszú túrára kutyát,hiszen ha éjjel,a sötétben elfut vmi állat után,akkor az kellemetlen,és gondolom,h ebben az esetben is ez történt.Muzsláról lefelé láttunk egy nézelõdõ borzot :) Ez a hosszú,és monoton lejtmenet viszont nekem nagyon nem jött be,párszor sztem alvajártam.Itt szét is szakadtunk kicsit.Diós-patak sosem akart eljönni,de aztán mégis.Közben ki is világosodott,aminek mindenki örült sztem.

Havas nevû hegyrõl eddig még sosem hallottam,de ide is iszonyú hosszúnak tûnt az út.Ráadásként,elõtte még 2 hegyecskére is fel kellett menni,és lejönni,de ezek olyan picik voltak,h ezen a túrán ezt nem is jegyezték :) A fajzati mûútnál kedves lányok megvendégeltek minket,és megnyugtattak,h innen már biztosan sikerülni fog.Azért még hátra volt egy Tót-hegyes,meg egy Világos-hegy,amire én megint négykézláb másztam fel szó szerint.A 115.-ik km-nél ez már nem volt olyan kellemes :) A kilátás viszont gyönyörû volt,ha ez egy átlagos túra lett volna,nekiálltam volna fényképezgetni.A pontõr szerint nem látunk olyan mátrai hegyet innen,amit ne másztunk volna meg,ez nagyon jól esett.Nagyon nehezen indultunk innen el,sejtettem,h ez lesz életem leghosszabb 7 km-e.És így is lett.Itt már nem tudtam úgy lépni,h ne fájt volna vmim,a jobb bokám nagyon megsínylette.Mindkét talpam helyén csak egy nagy vízhólyag volt,de itt már nem akartam ezzel foglalkozni.Fogcsikorgatva,magamat a pokolba kívánva,h eljövök ilyen nehéz túrára,bebicegtem a célba.Itt egybõl elmúlt a fájdalom,nagyon jól esett a taps,ami fogadott.Kõválasztás,oklevélválasztás,aztán székre-lerogyás.hamarosan hoztak nekem egy lavor vizet,amibe mártogathattam elnyûtt,talpnak álcázott vízhólyagom :) Még le is fényképezték,állítólag az egyik "legszebb" volt.Mivel Látták,h képtelen vagyok ilyen lábberendezéssel odamenni a leveses asztalokhoz,legnagyobb meglepetésemre megfogtak székestõl,és odacipeltek :) És még egy sört is kaptam,azt hiszem,ebben a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere :) Eszem-iszom,1-2 óra lábdédelgetés,majd vki befuvarozott Gyöngyösre,utólag is köszönet neki.Itt még azért hátravolt egy szenvedés,késett a vonat 1 órát...és még nem tudhattam,h Pesten is késni fog 1 órát a vonatom,ami elég kiakasztó volt,abban az állapotban.

Nagy nehezen azért hazaértem,Gyõrben még 1 szokásos karamellás jégkrém,aztán jöhetett a kádbanalvás idõszaka :)

Azóta sokat agyaltam,h miért is érzem azt,h ez volt életem legnagyobb túraélménye?Hiszen brutálisan nagy sár sok helyen,egy idõ után gondolkodás nélkül átmentünk mindenen,ami nem térdig érõ patak volt.Hiszen akkora szintemelkedések vannak ezen a túrán,h alig van vízszintes rész.És persze maga az,h 124 km,folyamatos gyaloglás,sártaposás,négykézláb-hegymászás,bokafájós lejtmenet,éjjeli patakátkelések.Vagy talán éppen ezek miatt érzem ezt?Hiszen elmondhatom,h szó szerint legyõztem a Mátrát,és persze önmagamat is.Ez a túra többrõl szól,minthogy szeretek sétálni a természetben.Kitartásról szól,iszonyú nagy küzdelemrõl,a végén pedig olyan eufóriáról,amit csak az érthet meg,aki szintén végigcsinálta.És persze,annak sincs semmilyen szégyellnivalója,aki feladta,vagy kisebb távon ment, ezen a túrán a legkisebb táv is Mátrabérc nehézségû :)

Köszönet a rendezõknek,h ismét megrendezték nekünk ezt a csodát,mostantól nálam a túra napja pirosbetûs ünnep lesz,és ha tehetem,jövõre is ott leszek.

Forrás

TTT túrabeszámoló - Tétova hegyi-teve

Kerge teve avagy a túra, amit meg kell tapasztalni

Még mindíg nem értem, honnan vettem a bátorságot, hogy elinduljak a túrán, ami hosszával és leküzdendõ szintességével egyedülálló. De egyedülálló a szervezettsége, a rendezõk elszántsága, a pontõrök segítõkészsége, a túrán kínált ételek italok változatossága és sokfélesége. Ez a túra méltán volt tavaly is az év túrája.

Ideális reggelen dobpergés és harsona szó mellett, sajátos túra nyitánnyal rajtoltunk el. Sajnos már az elsõ "keresztezõdést" a sárga és sárga+ -ot sikerült benéznem, ami kb. +4 Km-t jelentett. Már itt izelítõt kaptunk a pálya majd egészét jellemzõ csatakos, vizes, cipõmarasztalóan saras pálya viszonyokból.

A Mátrabércrõl jól ismert kéken folytattam hamarosan s sorra elõztem vissza a túrázokat, közöttük számtalan ismerõst. A síházban fogadott az elsõ ízlelõbimbókat elvarázsoló teríts-meríts. Aztán Jucival kezdtük meg a süllyedést Parádsasvárra. Ott újabb, kisebb keverést követõen lett meg a pont. Jól feltankolva indultunk neki Galyatetõ irányába. Az idõ egyre kellemesebb, az erdõ egyre szebb lett. A Gertrúd pihenõnél sós levesem elfogyasztva folytattuk Jucival. Keményen jött a csaj s értünk le vele Mátraalmásra. Zugó patakok, helyenként sártenger, de csodálatos erdõ mindenütt. Az érzés csak fokozódott Galyavárra felfelé. Aztán másodszorra is Galyatetõ, ahol Jucika elmaradt levest enni. Galyatetõrõl lefelé a kéken Nyírjesig az egyik kedvenc szakaszom, ahol igencsak belehúztam. Mátraházára még frissen értem el, ahol egy buszmegállóban kínáltak ismét mindenféle finomságokkal. Jókor mert addigra kissé eléheztem. Lajosházára lefelé is megindultak a teve virgácsok. Pedig volt egy-két életveszélyes szakasz. Az egész hegyoldal egy csúszos, meredek, teljesen felázott sártenger volt. A ház mellett értem be az elöl haladó 4 túrázót. Együtt fogasztottuk a finomságokat s kezdük el az emelkedést M.szentimrére. Aztán a dózerúton elmaradtak. A Vadvirág th-ban újabb finom leves és készséges kiszolgálás fogadott. S kultúrált WC is, amit azonnal üzembe vettem. Az udvaron Spero feküdt, aki itt szállt ki a túrából. Közben megérkeztek a korábban lehagyott túratársak, kik közül Gáborhoz és Bálinthoz csapódva folyattam. Velük szakítottam le Szorospatakra. A lefeléken velem egytempóban (futva) jöttek, a felfeléken meg alig bírtam velük lépést tartani. Szorospatakon õrülten jó bográcssgulyás és SÖR fogadott. Elõtte lemostam a vádlimra páncélosodott sarat is. Újabb emelkedés a srácokkal Ágasvárra, ahol szerencsére hátizsák nélkül lehetett abszolválni a csúcsmászást. Ezt kissé öncélúnak éreztem. De lent a rizskók és a finom kávé feledtetõen hatott harci kedvemre. Aztán le a patakhoz, de csak hogy nagyobbat emelkedhessünk. S jött Fallóskút néhány kilométeres mászás után. Fent "csak" egy ellenõrzõpont volt, de roskadásig megrakott asztallal. Még világosban értük el a Hidegkúti th.-t ahol megint jól belakmároztunk. Közben megtörtént az éjszakai menetre szóló szerelvényigazítást is. Némi ruhacsere esetemben no és a fejlámpa elõvétele. Újra le a patakmederbe,ahonan a Vadrózsa eme szakaszával ellentétes irányból támadtuk a Muzslát. Képzelj egy vaksötét erdei környezetet, zúgó patakkal a közepén, amin többször is át kell kelj a köveken. Aztán estünk-keltünk a meder magas partján felfelé. És egy soha véget nem érni akaró emelkedõ. Felérve csak lerogyni volt erõm. De tovább kellett menni, mert volt még kb. 30 Km. Szerencsére még soha nem voltam sem a Havason, sem a Káván. Különben lehet nem is folyatom az utat. Így viszont boldog tudatlanságban nyomtam tovább a srácokkal egészen diós patakig, ahol újra kaja s meglett az elõttünk futó srác is. Vele folytattuk egészen a Havasra. De ez így nem igaz mert közben le egy újabb patakhoz (vagy inkább többhöz is egymás után), fel a János várára és milló dagonya, hideg, sötétség, el-el tûnõ jelek. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy kissé túlbecsültem a képességeimet. A Havason megint kerülgetett a rosszullét s Csanya mondta is, hogy aludjak keveset. De menni kellett, mert az út ott volt még elõttem, s az elszántság tartotta bennem a lelket. Aztán szép lassan lemaradtam a többiektõl. Csak a jó lámpámnak köszönhetõen nem tévedtem el az el-el tûnõ sárga kereszten, ami az erdõben mindenféle út vagy ösvény nélkül kanyargott. Fajzatpusztán újabb elsõ osztályú kiszolgálós etetés öntött belém némi erõt. Aztán fel a Kávára. Ez szerencsére nem volt annyira meredek s fényvisszaverõ szalagok segítették az úton maradást. Tóthegyes felé telefonos segítséget kértem Medveczky Gyuritól, mert a sárga kereszten csak nem akart eljönni a zöld négyzet. Végül is meglett s hamarosan magamba tömhettem két palancsintát is a csúcson. Közben kivilágosodott s elértem az utolsó már "csak" 105 méter magas Világosi hegyhez. A lefelé ekkora ugyanolyan nehéz feladattá vált, mint felfelé. S végül a régen várt iskola Gy.tarjnánban, ahol magamévá tehettem a Mátra egy kis darabját, a túrajelzésekkel kifestett MÁTRA 115 feliratú követ.

A túra érdekesen kettõs hangulatú. A rendezés elkényeztet mindenféle jóval, mintha csak kárpótolni akarna a brutális energia leszívásért, melybõl alaposan kiveszi részét mindegyik távon induló. Ehhez idén "csak" hozzáadódtak a nem könnyen leküzdhetõ talajviszonyok is. Összeségében nekem a kellemes élmények maradtak mára (némi fájásokkal mindenütt a testen és a testben) s ha lesz jövõre is nem fogom kihagyni. De komolyabban rá kell készülni, s izgat egy a sötétben egyedül végignyomott szakasz is.

Köszönet a szervezõknek és a pontõröknek minden jó szóért, megértésért. Jó ez a túra, csak az a rengeteg szint ne volna.

Forrás