Mátra 115, 2009 – Joeyline írása

Szervezés-rendezés maximálisan profi volt, de egyrészt ez érezhető volt már az elmúlt hónapokban az internetes forrásokból (honlap, topik), másrészt mi, “régebbi” résztvevők már ugyanezt megtapasztalhattuk a ’90-es évek rendezéseinél is.

Nagyon nagy ász volt a ttúra felújításának ötlete, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez egy _lényegesen_ (!!!) nehezebb, technikásabb útvonal, mint az akkori, és az ahhoz képest +1 óra szintidő ezt egyáltalán nem kompenzálja. Látható, hogy sokan szintidőközelben értek, ebben nagy szerepe van a főgerinc 6. megmászása beiktatásának, a zöld 3szögön egyszerűen nincs út, ez nagyon rabolja az amúgy is kevés időt.

Ezen a 2009-es új útvonalon nekem személy szerint kellett a teljesítéshez az is, hogy nappal magamhoz képest gyorsabb tempót tudtam menni. Ez úgy jött össze, hogy leggyengébb láncszemként tartottam fel Lépéshiba és Vaddino kettősét az első 82 km-en, a Hidegkúti turistaházig… 60 km-nél még közel 5-ös átlagunk volt, ami a végelszámoláshoz nagyon kellett.

A frissítések maximálisak voltak, a rendezők minden földi jóval etettek-itattak minket, még a célból is lehetett, sőt kellett elhozni 🙂 Nem szoktam foglalkozni az ellátással, de úgy érzem, most ez is kellett a teljesítéshez.

Az is kellett, hogy relatíve jó időnk volt, kánikulában vagy tartós esőben csak kevesek számára érzem tarthatónak a 30 órát.

A kődíj fenomenális. És jutott még olyan, amit nagyon szerettem volna: a turistajelzéses!

Ezúton is köszönet a rendezésért Medvegyu-nak és lelkes segítőinek, profi munka volt, ahogy egy sportrendezvényhez méltó!

Közben volt olyan, hogy azt mondtam magamban, ezen a szíváson nem indulok többet, hiszen csak küzdök a szintidő tartásáért (még belül voltam akkor is kb 20-30 perccel, végül 29:12 alatt értem be), de aztán a Tót-hegyesen, amikor már tudtam, hogy meglesz, és a közérzetem is jó volt egyébként, szóval akkor már felmerült, hogy esetleg újra indulok majd… A 4-szeres teljesítők kisnánai opált kaptak, most már nekem is van 3 teljesítésem…

Forrás

Mátra 115, 2009 – Csanya írása

8.04-kor rajtoltunk ChKaresszel. Bocs Maki, nem sikerült tartani a tervezett nyolc órás rajtot, mert interjút kellett adnom indulás előtt.

Hosszú nadrágot és vóterprúf cipőt vettem mert éjjel komoly eső volt. Szépen haladtunk felfelé a Kékes felé, itt még fotózni is volt kedvem és erőm. Hihetetlen párás volt a levegő. Oroszlán várnál a szél kergette a párát. Sokat gondoltam Jaat-ra hogyan bírja kezelni ezt a párás időt. Kékesre felérve Lupus barátom és napsütés fogadott. Szépen lekocogtunk Karesszel Parádsasvárra. Addigra meleg lett így felvettem a térdnadrágom és levetkőztem rövid ujjúra. Sajnos a Nagy-Lipót-ra felfelé ChKaresz lemaradt és már nem is láttam őt a célig. Gyakorlatilag innen ( 25 km ) egyedül mentem, a mezőny teljesen széthúzódott, ha utolértem valakit hamarosan el is léptem tőle.

Galyáról indulva szembe találkoztam a Szigethalmiakkal. Jó pár ismerőssel találkoztam útközben. Volt aki a tavalyi sérülésem és volt aki a film miatt szólt pár szót hozzám. Közben ismét felértem Galyára. Pygmea ismét pecsételt. Lupus itt még bevárta Kareszt és indult elém Mátraházára. Páran mondták, hogy a zöld 4zet nehezen követhető volt. Szerintem nem. Amúgy sokkal szebb mint a kék amin a Téli Mátra halad. Mátraháza előtt utolértem Sistergőt, Vajonmerrét, GT-t. A parkolónál a film női rajongói fogadtak. Kissé nehezen találtam meg a pontot mert elbújtak az étterem oldalában. Lajosházáig könnyen futható szakasz jött, onnan felfelé meg sms írással mulattam az időt. Mátraszentimre előtt beértem LászlóSzilvit és a Szigethalmos különítményt. Mátraszentimre és Szentistván közé a Rubanya-rétre elkellne egy pont jövőre. Majdnem olyan érzésem volt mintha a Gyermekvasút nyomában túrán lennék. Mindenfelől jöttek túrázók… Szorospatakra Lupus két perccel előttem ért be. Itt megtudtam, hogy a 12.-ik vagyok. Nem gondoltam volna. Szépen feltoltam magam Ágasvárra, be a th-ba és pecsét. Felmásztam a csúcsra, de senkit sem találtam ott.

Lefotóztam a várkódot, megpróbáltam telefonálni Medvegyunak de nem volt térerő. Leereszkedtem a th-ba. Sajnos a gondnok éppen wc-n volt, így nem tudtam vele beszélni, elindultam hát lefelé. Vándor-forrásnál értem utol egy sporit őt kérdeztem az Ágasvári pontról. Még a pecsétjét is megmutatta.-) Kicsit felhúztam magam. Felrohantam a pontra, közben azon gondolkodtam milyen válogatott szitok özönt fogok rázúdítani a pontőrre. A második csúcson aztán Zsotyekre leltem. Zsotyek ne haragudj rám! Biztos ingerült és bunkó voltam. Gyors pecsét és rohanás lefelé.

Fallóskútra beérbe Lupus kérdezte mi tartott eddig. Iszonyat munkált bennem a harag hogyan lehettem ekkora balfék. Komoly vágtát csaptam Mátrakeresztesig ahol beöltöztem az éjszakához. Zokni csere, fejlámpa fel, sapka le. Hidegkúti th előtt még egy interjú. Itt értem utol a sporit aki elmondta, hogy van pontőr a csúcson. Nagyon meglepődött, hogy utolértem. A turista háznál kaptam egy Heinekent Ernőtől ez kicsit helyre rakott. Nagyparlag nagyon nehezen akart eljönni.

Közben háromszor olvastam az itinert. Már attól tartottam túl mentem rajta mikor fényeket láttam. Tábortűz és sült szalonna illat fogadott. Zám-pataknál elfogyott a düh, az erő és megjött a hasmenés. Ez betette a kaput. Azt terveztem a Múzslát még világosban érem el. Ez ment is volna az Ágasvári duplázás nélkül. Jó lett volna, mert az a zöld 3szög rettenet volt. Folyamatos hányás küszöbön vánszorogtam felfelé. A csúcsra érve betoltam fél liter vizet és két banánt. Ez kissé helyre rakhatott mert “lefelé” már tudtam futni ismét. Lefelé? Bazi sok emelkedő van abban a szakaszban mire az ember tényleg lefelé megy a Diós-patakhoz. Útközben láttam egy borzot életemben először. A ponton türelmesen várt rám Lupus és a koszt. Itt megtudtam, hogy a Jatt-Maku-Czimbály-Attila négyes 45 perccel jár előttem. Mivel több mint két órával utánuk rajtoltam, tudtam, hogy gyakorlatilag előttük vagyok de Lupus biztatott, hogy érjem be őket. A Havason megtudtam, hogy Remo alig egy órával jár előttem, hat órás rajttal. Nyomtam mint süket a csengőt és a Havasról lefelé hallottam, hogy ugatják Jaatékat a Holevickitanya kutyái. Ekkor már tudtam, hogy meglesznek. Fajatpusztán értem be őket, ők meg engem a Káván.-) Úgy látszik kissé belassultam. Jaat mutatta az irányt nekem a Káváról lefelé. Ha nincs ott simán lefutok vissza Fajzatpusztára. Köszi mégegyszer Jaat! Tót-hegyesre menet ismét beértek de beleerősítettem és egy csakranyitás ellenére sem értek már utol. Világos-hegyre menet láttam két gyönyörű szép szarvast közvetlenül a hegy lábánál. Low Andris mindenfélével kínálgatott de én csak banánt és vizet kértem és botladoztam lefelé.

Disznós-réttől Gyöngyöstarjánig brutál hosszú egyenes várt rám. Mindenem fájt már, kidörzsölödött a combom, a fenekem, a hónaljam. Futni kevésbé volt fájdalmas mint gyalogolni, így futottam. ChKaresz kijött elém a falu szélső házaihoz, együtt kocogtunk be a célba. Állítólag jól néztem ki. Nem tudom ez miért meglepő…

Makit sajnos nem sikerült beérnem de így is nagy élmény volt. Jövőre inkább pontőrködöm aszem. Hálásan köszönöm Lupus aszisztenciáját és a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen a túrán. 22 óra 04 perc.

Forrás

Mátra 88, 2009 – Lépéshiba írása

2008. decembere: a ttt weboldalán megjelenik a 2009-es év túraelőzetese. Benne 2009. június 6: Mátra 115… Már-már elfeledettnek hitt élmények ugranak be azonnal. A jeges víz a Múzslán 95-ből, a szakadó eső, a „gyöngyöstarjáni „sprint” 96-ból. Ahogy telik múlik az idő, egyre többször villan át az agyamon: mi lenne, ha idén is…? Ha már jó tíz éve kétszer is sikerült. Szép álom. Egy gond van csak: azóta 70-esnél hosszabb távon nem voltam. Idén tavasszal viszont döntöttem: ha nincs semmi extrém körülmény, akkor indulok. Elterveztem, hogy a Mátrabércen kívül minimum a K100 lesz a felkészülés (amit egy Ökopark 70-nel azért megspékeltem). Ekkor viszont jött a bomba: a 115 nem is 115, hanem 124, a szint nem is 5700 hanem 6300. Hoppá. Való ez nekem? Kicsit megijedtem. Ennyit még sosem, sehol. Győz a hideg fej, de a forró szív: cél a 88 (95)-ös táv, 4800 feletti szinttel.

A túra előtti héten már megy a nagy szervezkedés, ki jön, ki nem, hogy megyünk, stb. Geri barátom közli: ő még nem heverte ki teljesen vírusos-baktériumos baját, nem indul. Valószínűleg jól teszi, ide csak 110%-os állapotban lehet jönni. Nem túl régi, de annál aranyosabb túratársam, Csetlő-botló (Geri unokatestvére) – aki múltja révén még a „kezdő” kategóriába sorolható, de teljesítései révén máris megérdemli a „profi” jelzőt – szintén lemondja a dolgot, halaszthatatlan családi esemény miatt. Elindulnak az emailek, forr a vezetéknélküli halózat. Vaddinóval kitaláljuk, hogy akkor irány együtt, még a K100-on mentünk szinte teljesen egyformán. Egy ekkora távon már nagyon nehéz olyan „őrültet” találni, akivel pont egy ritmusban lehet nyomni a végtelennek tűnő kiliket. Ezt követően Joe is bejelentkezik, jönne velünk. Mármint autóval… Kisnánára, a rajtba. Igen ám, de tényleg autóval megyünk? A tarjáni cél kb. 30 km-re van a rajttól. Ki megy vissza a kocsiért ? Hajnalban, na ne…Csak-csak nem születik megoldás, már-már a döntünk a buszos leutazás mellet, ami jóval későbbi rajtolást eredményezne. Ekkor „csörren” az email: Csetlő-botló írja, hogy levinne minket… Na de ilyet ! És ez még semmi, bevállalta, hogy a célba átviszi az autót, majd visszabuszozik Pestre. Elképesztő. Mindezt hajnali 4-es indulással. Örök hálánk ! Ekkor már felpörögtek az események, negyedik autóstársnak Goodlukingot vesszük be.

5.42-kor kászálódunk ki az autóból a kisnánai vár tövében. Az út során majdnem végig esős-vizes a terep, a Mátrából szinte semmit sem látunk. Viccesen felajánlom a többieknek, hogy akkor én megyek is vissza. De hát már nem lehet… Kicsit szöszmötölünk, a többiek a 115-öt választják, én maradok a 88-nál. Leadjuk a nevezési díj… HELYETTI sütemény készletünket, majd irány…. Mi is ? A Kékes ? Galyatető? Először, másodszor? Senki többet harmadszor.

Vizes terepen vetjük bele magunkat az erdőbe, néhány jelzésváltás révév 5.5 körüli átlaggal fenn vagyunk Oroszlánváron. Nyomjuk tovább a kéken az egyre erősebb szélben, felhők között fel-fel és fel. Tempónk Joe számára is megfelelő, így Vaddinóval és vele kialakul „szenthármasságunk”, ami aztán még vagy 18 órán át így is marad. Joe-ról tudni kell, hogy nincs olyan az elmúlt 20 évben megrendezett ttúra, amiről ne tudna egy tíz mondatos összefoglalót adni, még ha sosem vett rajta részt, akkor is. Érdekes történeteivel szórakoztat, az egyre kellemetlenebbek a viszonyok között is: a szél literszámra fújja a nyakunkba a vizet a fákról. Kékesen (17km) fogad az első terülj-terülj asztalka, fogyasztunk is rendesen. Kilépve a síházból meglátom saját árnyékomat, ez jó jel. Zúgunk lefele a hidasi erdészházon át egészen Parádsasvárig (24 km). Itt már tűz a nap, mindhárman neki is vetkőzünk. Jókedvünknek az sem szab gátat, amikor feltekintünk Kis-Lipótra. Laza 450 m szint 2 km-en belül. Nosza, indulunk. Már itt úgy érzem, hogy meglehet a túra, bár még vagy 70 km hátravan. Jó fej vagyok. Semmi izombántalom, a levegőt is csak mértékkel fogyasztom. Galyatetőre (31 km) szinte frissen érünk fel, bár már újra a felhők között. Itt kapjuk meg az első levesünket, kolával és száz féle sütivel együtt. Joe kicsit értetlenkedik, hogy minek kell lemennünk Mátraalmásra egy laza 7 km-es betétkör erejéig (ez a régi M115-n nem volt), féltve a szintidőt. De hát nincs más választás, toljuk lefele, kihasználva a g*sin(alfa) nehézségi gyorsulást. Kicsit túl is pörgettük magunkat, még szerencse, hogy Vaddinó GPS-e jelzi: bizony túllőttünk a célon, azaz a piros jelzés előbb elhagyja a dózerutat. Sebaj. Mátralmáson egy narancs, aztán felnézünk Galyavárra. Nézelődni felesleges, inkább induljunk. Na, ez a mászás sem piskóta, itt is van vagy 350 m szűk két km alatt. Újra fenn vagyunk Galyán (38 km), újabb süteményeket nyomunk be. Az eső elkezd ömleni, Joe kávét kortyol, és teljesen meg van elégedve a sebességünkkel. Én egy picit bizonytalanodok, talán jobb lenne 5 felett tartani, de lehet, hogy a pihentebb test 30-40-50-… km múlva helyeselni fog. Azért csak nem ültünk sokáig, innentől egy viszonylag kellemes szakasz következett lefele a Nyírjesen át Mátraházára (48 km), amit anekdotázással töltünk. Persze Mháza előtt még ki kell másznunk a völgyből, ami vagy 200 m szintet jelent. De hát ezen a túrán ezek apróságok. Az újabb „nagy zabálás” után csorgunk le Lajosházára (52 km), ahol egy „moderált zabálás” következik részemről. Vaddinó kicsit lemaradva követ minket, majd benéz egy jelzésváltást, de persze előbb utóbb előkerül. Innen viszonylag egyenes, de fokozatosan emelkedő úton jutunk fel a bagolyirtási műúthoz. (Jajj, hogy szenvedtem itt a Lefagyszon, kéklő labujjakkal….) Hamarosan beérünk Sztimrére (61 km, kishazánk legmagasabban fekvő települése), ahol csörren a telefon: Goodluking hív, átnevezett a 55(58)-ra ás vár a célban. De hát, az még vagy 7 óra ! Nem baj, ő megvár, autózni szerte Pestre. Ismét leves, joghurt, pogácsa, süti. Ez már túlzás. De hát enni kell, ennek következtében bánatosan integetünk a 5 km/h-s átlagnak. Pápá… De azért ott nyomulunk szorosan mögötte. Innen megint lefele vezet utunk, egészen Szorospatakig (68 km), ami önmagában akár jó is lehetne, ha nem kéne újra és újra visszamászni a Mátra gerincére. De hát ezért jöttünk… Itt Joe átveszi a depócuccát (én semmit sem küldtem sehova), van sör, gulyás és minden más. És még világos (na, nem a sör). Ez egy minimális terv volt, ami sikerült. Hurrá. Az aszfaltúton nyomulunk be az erdőbe, majd a piros elkezd emelkedni. Itt már Vaddinó lámpázik, mert sűrű az erdő. Felérünk az ágasvári th-hoz (72 km). Roskadásig megterített asztal, de inkább úgy döntünk, hogy majd visszafele tankolunk. Előtte inkább a habot kérjük a tortáról: az Ágasvári csúcsot. Mielőtt elindulunk, gondoltam, hogy jól kitolok a szervezőkkel/pontőrökkel. Kértem egy N***A telefontöltőt. Haha, biztos lepattannak, de jött a válasz: „Milyet parancsolsz kedves vándor, új típusú töltőt, vagy régit ?” Na, erre már nem mondtam be redurmchmarst, inkább odaadtam a telefont, amíg felküzdöttük magunkat az Olimposzra. Vaddinó ötletét támogattam, hagyjuk a zsákunkat lenn, jövünk még vissza. Megindultunk, de már sötétben. Lámpám pedig még a zsákban. Hopsz, talán nem ezzel kéne nehezíteni a dolgon. A kihívások embere vagyok, tapadtam Danira és memorizáltam minden követ, ágat, amit megvilágított. Viszonylag simán felértünk (73 km), de egymást már nem hallottuk, úgy süvített a szellő. Közben Joe is felért. Lefele kettőjük között, két lámpa által határolva nagy nehezen csak lebotorkáltunk. Közben a telefonom is feltöltődött (azért egy ilyen túrán ez nem mellékes), majd némi süti után elindultunk. Itt Rushboyék mögött nyomtuk, de nem túl sokáig. Falloskúton hallottuk, hogy narancs-riasztást adtak ki a környékre. Ez remek… Itt be kellett tolnom egy MagneB6 tablettát, mert éreztem, hogy merülnek ki az aksik. Bár éhes egyáltalán nem voltam, de azért a Mátra az Úr. Szerencsére fizikálisan jól voltam, csak valahogy a biológiai háztartásom mondta, hogy már 4300 szinten is túl vagyok. Ilyen utoljára 1996-ban történt velem… Szalagozott úton érünk be Mkeresztesre, ahol nem találjuk a faluból kivezető sárgát. Mindhárman már többször voltunk itt, de a sárgát nemrég átvezették. A GPS sem tudott róla. Nagy nehezen, rutinunk és az égiek segítségével (egy másik kivezető úton ugyan) megtaláljuk a jelzést. Kúszunk felfele a mezőn át, a telihold meg rajtunk vigyorog. Itt már folyamatosan lassulunk, engem kisebb gyomorbajok kerülgetnek, de azért csak megpillantjuk a hidegkuti th fényeit (83 km). Itt elfekszem a padlón, már a túrórudit sem kívánom. Joe és Vaddinó eszik az újabb levesből, én már nem.

Itt sajnos elválnak útjaink, ők a sárgán, én a zöld kereszten. Kicsit félek, mi lesz egyedül. Mint már korábbi pontokon kiderült, én vagyok az első 88-as, tehát beérni valakit esélytelen. Az eddigi szakaszon volt, hogy csak a GPS segített, ami ugye Vaddinóé. Nálam egy 10 éves térkép. Na meg a fejemben pár ezer km turista út. De itt nem szabad hibázni. Tolom fel Tót-hegyesre, eleinte meglepően gyorsan (bár nem volt az 5 felett már…) és tökéletes koncentrációban. Előbb leválik a zöld négyzet, majd áttérek a zöld háromszögre ahol már a holdvilágon kívül a szalagozás is segít. A csúcson (85 km) palacsintát kapok, de csak a felét bírom elmajszolni. A másik felét visszaadom. Jövök lefele, már itt benéztem a háromszöget. Pici tolatás majd megvan a jel. Aztán jöhet a Z+ majd a Znégyzet. Út sehol, szalagok segítenek a jelzésen kívül. Itt nagyon nagyot lehet hibázni, ezért inkább gyökkettővel jövök, nehogy eltévedjek. A Babik kútnál végre elérem a Zháromszöget, ami már a célig visz. Na de ne szaladjunk ennyit előre. Még előttem Világos-hegy, meg egy kis eltévedés. Úgy 1 km-rel a csúcs előtt a Zháromszög egy tisztáson megy át, van jelzés, de elég kétértelmű. Mármint nekem, akkor és ott. Minden irányba benézek, de csak nincs meg az a fránya jelzés. Nincs más hátra: telefon (még jó,hogy feltöltöttem…) Medvegyunak. Bíztat, bíztat, de nem tud érdemben segíteni. Aztán csak meglesz a jel, igaz eldobtam vagy 15 percet. Feltolom magam a Világos-hegyre (88 km), amit durvábbnak érzek, mit valaha. Eszméletlen mennyiségű kaja (ezt valaki el tudja képzelni, 700 m-en hajnalban??), de már nem kérek semmit. Hányinger kerülget, de fizikailag jól vagyok. Megindulok lefele, ami sokkal rosszabb mint fel. Erdő-mező-falu…, hittem én. De nem megint erdő-mező-…. Jaj, mikor leszek már benn ??!! Hidegkút óta túrázót nem láttam, a beleim kicsit elamortizálódtak. De a lábaim szerencsére visznek, és ráadásul a jó irányba. 4-kor végre rátérek a borhi aszfaltútra, pár perc múlva már házak között nyomulok. És ezek a házak már GYÖNGYÖSTARJÁN-t jelentik. 4.12-kor lehuppanok a székre (94.77 km/4822 m szint), és örömmel fogadom Medvegyu gratulációját. Mivel az első 88(95)-os beérkező voltam, ezért bármelyik kő-díjat választhattam. Már jó előre kinéztem, hogy nekem egy turistajelzéses kell, de aztán 1-2 hete megjelent Menő Manó is…

Ő nyert, továbbá mindenki, aki elindult ezen a túrán.

Ezután lezuhanyzom, majd kicsit lenyugodva már a hasam is kíván ezt-azt. Megettem az őzgulyást, majd némi sütit. De a legnagyobb öröm, hogy a kicsi kocsim ott áll az épület előtt. Meglelem Goodlukingot, várt rám becsülettel. Felajánlom a néhány már beérkező 115-ösnek, hogy még van szabad hely. Pap Gábor jelentkezik. Már felkelt a nap, amikor nekiindulunk….

6 után dőlök be az ágyba, próbálom hívni Vaddinót és Joe-t. Utóbbit sikerült csak elérnem, épp Világos-hegyen pihent, de már tudta: ez bizony meglesz. Vaddinó valahol előtte, tehát ő is bedöntötte a Mátrát.

Legvégül hadd fejezzem ki még egyszer őszinte tiszteletemet és elismerésemet MEDVEGYU-nak és lelkes-profi-odaadó csapatának nem csak az évtized, hanem az évszázad túrájáért. Ezt überelni nem lehet.

ps: De azért jól megcipeltettétek velem az otthoni kajámat. Egy falatot sem fogyasztottam abból…

Forrás

A bontó szemszögéből – Keresztesi Kopi írása

Mátra 115 belülről

A tavalyi mozgásszegény év és a Mátrabércen már rég nem produkált gyenge eredmény után voltak bennem kétségek. Hiába, 95-óta nem voltam 100-as túrán. Ki emlékszik már arra?

Kialvatlanul, még amit tudok, segítek a rajtban. 6:00. A csomagleadásnál több ember várakozik, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem meg a rajtot. Végre elkezdődött, amiért annyit dolgoztunk. Ismerősök, ismeretlenek jönnek, neveznek, indulnak. 7-után már csak szállingóznak a nevezők. Többre számítottunk, de talán az időjósok sokakat beijesztettek. 8:30-körül felhívom apámat, már Kékesen áthaladt az első 5-ös. Jani is ott tolja! Lassan én is készülődöm, végtére én is indulok, mint bontó. 9:20-kor számomra is elkezdődött a Mátra 115, minden kihívásával együtt. Kiss Petivel jó tempóban haladunk, mígnem a Jagus előtt utolérünk egy 115-öst. Lehetetlenül nagy zsákkal megy. Ködös, párás idő, a gerincen hideg széllel. Jaguson Ernőék megváltásként élik meg jöttünket. Hidegkúton még találkozunk! Úgy legyen!

Oroszlánváron kb. 50 liter vizet kéne meginnunk, de javasoljuk Vincze Gyuláéknak, inkább öntsék ki, minthogy levigyék. Szerintem így is tettek. Szár-hegy előtt két 55-öst érünk utol, így a 115-ös emberünk beelőz, kap egy kis előnyt. Az általam csak huncut pontnak nevezett előre be nem jelentett állomást régi ismerős „Répa” Gergő vállalta. Kapunk egy pecsétet és megyünk tovább. Disznó-kőnél, a kísért túratársak belátják, hogy túlvállalták magukat. Kékes előtt is befogunk egy indulót. Mindhárman kiszállnak, de bízom benne lesz még belőlük Mátra 55, 88 vagy akár 115 teljesítő. Kékesi ellenőrzőponton vár a kis családom. Nagyon megörülök nekik, így bő 20 percet „ebédelünk”. Alighogy elindulunk Kékesről, elkap az első zápor. Szerencsére nem tart sokáig. Újabb huncut pont Som-bokor alatt, amiről még én sem tudok. Kispistázás kizárva, köszönhetően a lelkes önkénteseknek! Parádsasvár előtt is utolérünk egy 115-öst, elég jól megy lefelé, hamarosan befogjuk a Jagusról már ismert emberünket. Újabb zápor kap el, így az „informatikus” ponton (Gyuri volt csoporttársai, a kísérleti nyomkövetés létrehozói) ráérősen tömjük magunkba a pöttyösöket. Galyára embereink bizony belassulnak, ami nem csoda. Galyán a Hérics TE, Pygmea és szentimreiek összefogásában vállalt ponton, egyikük kiszáll. A másikuk nem akar 55-öt, kísérjük tovább Mátraalmásig. Stuller Gyuriéknál befalunk egy-két narancsot. A galyavári huncut pontnál (szintén meglepetés volt a Kékes TE pontőre) túratársunk rádöbben, hogy ez még hosszú szenvedés lenne, ezért a galyai kiszállás mellett dönt. Galyától, a már kihűlt levest belapátolva kényelmesen, saját tempóban haladunk. Nem sietünk, nem futunk, mert valójában a bontást az teszi nehézzé, hogy rendszertelenül váltakozó, nagy iramkülönbséggel haladsz. És a 115 nekünk is 115, azaz 124!

Általam rég nem járt útvonalon elérjük újabb mozgó pontunkat, a Hatökör-uránál, ahol volt gimnáziumi osztályfőnököm a kollégájával teljesített „szolgálatot”. Mátraházán (szintén Hérics TE!), találkozunk az újabb „pácienssel”. De jól halad, így újból csak Lajosházán látjuk, ahol Gyuri szülei halmoznak el mindenféle finomsággal. Itt kezd sötétedni. Mátraszentistván előtt érjük utol „üldözött” társunk. Sajnos belassult. Némi útkeresés a sötétben, majd a Vadvirágban a Ládi Pista által félretett levesünket nem kívánva (köszi a hívást!), zoknicsere és lábgenerál után megyünk tovább. Remélem a kiállt túratársunk szállásproblémája megoldódott! Ismét kényelmesen a saját tempónkban haladunk. Mátraszentistván még csak féltáv. Durva. Szorospatakon, utolérünk 3 embert, nevezetesen Székely Évát, Takács Tamást, és az immáron hatszoros teljesítő Megyesi Balázst! Igen, innentől végig együtt megyünk, mert a nagyon jó állóképességű kis csapat jó tempóban halad. Találkozásunk oka, hogy 9-körül indultak. Részükről meg talán jól is jön, hogy van egy „túravezető”, aki végig ismeri az utat. A Fajzatra szánt depóm valahogy itt landolt, benne egy, a kemények által vodkával fogyasztandó „energiaitallal”. Jó kis csere. Én még sosem ittam ilyet, Gedeon Bélánál meg éppen csak vodka nem volt, így maradtam a sima izonál (őszintén szólva egyáltalán nem hiányzott a depóm, remélem a cserét más sem bánta meg). Ágasváron egyből a csúcsra megyünk. Jobb abban a tudatban kajálni a turistaházban, hogy már megjártuk. Itt befogjuk az előttünk haladó eltévelygő Gábort és Adriánt, akikre frászt hozunk, mert még Hidegkúton és a Muzslán is találkozunk, de onnantól belehúznak. Terv szerint Zsotyek jönne velünk, frissítendő a bontó csapatot, de „elkéredzkedett”. Juhász Janiék sütiéből meg nem tudok enni, pedig tapasztalatból tudom, hogy kiváló. A turistaházban bő óra előnyünk van a szintidőhöz képest, ami még jól jöhet. Kényelmes nyugodt tempót terveztem Fallósra, de Éva előre áll és igen jó tempót diktál. Nesze neked tartalékolás. Nád Bélát felébresztjük egy kérdéssel, mikor lesz a Via Dolorosa. Októberben. Tessék készülni! Mátrakeresztesen még a kutyák sem ugatnak meg. Csak mi nem alszunk? Hidegkúti-nyereg előtt egy srác szembe jön velünk, és határozottan állítja, hogy visszafelé kell menni a turistaházhoz. Ha nem vagyok ott, a kis csapat csúnyán megjárja. Hidegkútra még sötétben érünk fel, de Ernő addig kínál minket mindenféle földi jóval, hogy elkezd pirkadni. Nagyparlagig alvajárók lettünk. Egymást ásítjuk túl. Gráczyt megkíméljük, nem keltjük fel. Pecsételünk magunknak. Muzslára fel álmosan, fáradtan… Nem esik jól. Vajon miért? A Zsíros Sanyi által felcipelt víz aranyat ér!

De rossz lefelé menni. Diós-pataknál a két órás előny tudatában megreggelizünk. Lassan daráljuk be a távot. János-vára, 100. kilométer. A Havas már rég uralja a tájat, de nem akar közeledni. De mindenre sor kerül. A Havasra a levágás eszembe juttatja azt a jó kis dzsungelharcot, amikor bozótot irtottunk. Balázst bevárom, így a többiek után néhány perccel érünk fel a csúcsra. Süt a nap, fáradtan sütit csipegetünk, és még 20 km hátra van. Fajzatig kis pihentető lefelé. Molnár Tamás megörül, hogy már itt vagyunk. Ülünk és meredten isszuk az izot és rágcsálunk valamit. Itt érezem magam igazán fáradtnak. Bezzeg Takács Tamás mindig fittnek néz ki, ő bírja a legjobban. De minket sem kell siratni. Balázs áll előre és egész jó tempót diktál Káváig. Simon Petiéket csak pár deci víztől szabadítjuk meg. A monotonitás mindenkin kijön. Éva a beígért éneklés helyett zenét hallgat, Kiss Peti már unja, és fáradt. Valamelyik túráról beugrik neki, hogy egy kellemetlen, emelkedős rész jön Tót-hegyesig. Palacsinták lebegnek a szemem előtt, így diktálom a tempót. Sipos Petiék is örülnek érkezésünknek. Azért 24 órát kinn lenni sem egyszerű! Öt palacsinta észrevétlenül lecsúszik, ez nagyon helyre rak. Világos-hegy még 117 kilométerrel a lábamban is gyönyörű! Andrásnál is vagy 30-40 liter vizet kellene meginnunk, de inkább tűzoltásra használja. Bocs, hogy nem segítettünk a szalagok leszedésében! A dózer út után muszájból kicsit lemaradok. És láss csodát, képes vagyok futva beérni a csapatot, nem is volt rossz. Kiss Peti már nagyon be akar érni, így elől nyomja. Figyelem az órám, fél kettőre biztos beérünk. A cél előtt apósom a fiamat tologatja, első dolgom egy apai puszi. Majd befordulunk a kapun és sok rendező, barát, túratárs fogad, gratulál, örül. Sikerült, bár egyszer sem gondoltam, hogy nem fog menni. Igaz, Mátraalmás előtt a térdem furcsán működött, de nem volt éles fájdalom. No, ott egy kicsit tartottam tőle, de semmi gond nem lett. Sajnos nem maradtam sokáig a célban. A fiamat kellett fürdetni, kajáltatni, altatni. Foghatnám a fiamra, de valójában nekem volt ezekre nagy szükség! Rég voltam ilyen fáradt. Hogyan jellemezném az útvonalat? Durva. Nagyon durva!

A rendezést rendezőként nem akarom megítélni, mondjanak véleményt a teljesítők, a mátrai hősök!

Jövőre repetázunk!

Forrás

Mátra 115, 2009 – Vaddino írása

Jó előre kinéztem már magamnak ezt a túrát. Akartam.De nagyon. A tavalyi Via Dolorosa után sejtettem hogy nem lesz könnyű menet.Nyomon követtem az útvonal változásait, egyre durvábbnak tűnt az egész és így egyre jobban tetszett =).

06.06.reggel 3:00, csörög az óra. Kelni kell, gyors öltözködés, fél négyes éjszakai, majd a Blahán találkozó-LépéshibaBoy, Joe, Gudlukingés jómagam.

Juditot később vettük fel, aki feláldozta a szombat reggelét arra,hogy átvigye az autót a rajtból a célba,aztán hazabuszozzon Budapestre. Ezúton is köszönet neki,bár ez csak Ádámnak jelentett komoly előnyt hazajutás tekintetében.Ronda idő volt egész úton,párás levegő,felhős ég,de ez nem szegte kedvem.5:42kor becsapódtunk Kisnánán,a vár előtt,és beslattyogtunk nevezni,ami rendkívül különleges módon egy tálca sütivel történt.Átöltöztem,és kábé hatszor leellenőriztem minden cuccomat.

Megkaptuk az igazán profi itinereket,a színes szintmetszeten látszott,hogy nem sok vízszintes részen haladunk majd utunk során.Befizettünk 1500HUF-t étkezési jegybe,és 6:28-as rajtidővel,az előzetes tervemhez képest 28 perc hátrányban indultunk el hárman:LépéshibaBoy,Joe,és jómagam.

Oroszlánvárig minden remekül ment,felhős-ködös szeles idő volt,de szerencsére csak a szél verte a fejünkre a vízcseppeket a falevelekről.Kékesre(17,15km/1323 szint)kicsivel több mint három óra alatt érkeztünk meg,és belebotlottunk az első komoly frissítő-etetőpontba.Jól be is lakmároztam,majd indultunk tovább.Kisütött a nap,ami bíztató jel volt.Parádsasváron már rendes hőség volt,neki is vetkőztem,és itt is remek ellátásban volt részünk. Hármasfogatunk viszonylag simán vette a Lipótokat is,ezen a szakaszon nagyon kedvesen pont elbújt egy felhő mögé a napocska,így épp nem sütött a fejünkre a kopár,és baromimeredek emelkedőn.Galyatetőre(31,36km/2014szint) még mindig 5ös átlag felett érkeztünk,de itt is olyan bőséges volt a szolgáltatás,hogy már látszott,nem sokáig lesz ilyen jó a tempónk.Táska nélkül csapattunk le Mátraalmásra,lefelé kicsit benéztük a jelzést egy dózerútnál,de hamar korrigáltunk.A faluban naranccsal,mazsolával kínáltak,mi pedig a Galyavár felé vettük az irányt.Szerencsére sokkal könnyebben ment ez is mint reméltem,egész meglepődtem magamon,és bizakodni kezdtem.Galyatetőre érve szembetalálkoztunk Ráspollyal és Martyeval,ők hatos átlaggal tolták addig,ami szép.=)Itt azonban elkezdtett istenesen esni az eső,én csitulásra várva ismét kedveztem a hasamnak némi finomsággal,Joe ivott egy kávét,majd hamarosan elindultunk,és tényleg mintha visszavett volna az eső.Ismerős terepen haladtunk egészen a Nyírjes erdészházig,ahonnan egy komolyabb emelkedővel Mátraházára érkeztünk.Itt is elképesztő mennyiségű finomsággal vártak minket,és még zsírozni is majdnem beszálltam a jókedélyű pontőrök mellé.De nem volt most erre idő,menni kellett,sok-sok kilométer várt még leküzdésre.

Joe-ék hamarabb elindultak,én telefonálgattam még egy kicsit,aztán Lajosháza felé benéztem egy kanyart,a S4zeten,és elég későn korrigáltam.Mindegy,+1 km az már nem oszt,nem szoroz. Lajosházán falatozhattunk,de már bőven jóllaktam,így nem sok mindent tudtam fogyasztani,de az ember próbálkozik.Itt is később indultam mint Ádámék,követtem őket majd be is értem őket miután rátértünk a P+-re.Ezután volt egy kis kavarás az erdőirtás miatt,LeFaGySzos emlékek villantak be-nagyon rommá voltam akkor a térdig érő hóban ezen a szakaszon.Itt többen összetorlódtunk,nagyobb csapatban haladva értük el a Bagolyirtási műutat,majd Mátraszentimrét,(60,54km/3407 szint)ahol meleg levessel,joghurttal,meg sütivel vártak minket,jól is esett,meghát lejtő következett,úgyhogy falatoztunk,én személy szerint majdnem pukkadásig voltam már.Szorospatakig rendesen haladtunk,jó tempóban gurultunk lefelé a lejtőn,és még világosba megérkeztünk a pontra,ahol épp elkészült a gulyásleves,bográcsban.Úristen,kábé 7 km-el ezelött kaptunk meleg levest.Ez egészen elképesztő.Nem tudtam már enni,nem fért be semmi már,csak néhány süti,meg egy kicsi sör.Ágasvár felé kapaszkodva már lámpát kellett rántani,folytatódott a küzdés a szinttel,és a kilométerekkel-immáron sötétben.Ágasváron is a mármár szinte megszokott mennyiségű étek alatt roskadoztak az asztalok,nagyon finom süti,meg kávé is volt.Meg a köves meredek csúcs még előttünk,ahol embertelen szél fújt.Gyorsan kiütöttük ezt is,lefelé el is seggeltem,meg is rántottam kicsit a bal bokám,de nem tűnt súlyosnak.Visszatérve a házba rövid szöszmötölés után megindultunk lefelé.Itt már Ráspolyék is megérkeztek,majd el is léptek Vándor-forrás magasságában.

Falloskútra nem esett jól felmenni,kezdtem kicsit álmosodni,de még nem volt vészes a helyzet.Meglepetésponton pecsétet kaptunk,meg eligazítást a Mkeresztesig taró szakasz szalagozásáról.Be is értünk a faluba,majdnem éjfél volt már.Itt kezdődtek a gondok.Megtaláltuk a jelzést,illetve a törölt jelzést,amin 3 hete a Vidróczkin még vígan jöttünk lefelé.Most át volt mázolva szürkével.De biztam a GPSben,Joe-ék meg bennem egyre kevésbe,de a végén csakcsak meglett nagynehezen a régi jelzés,már az erdőbe-ott már nem volt átmázolva.Hosszabb úton érkeztünk a Hidegkúti házhoz(81,94km/4509 szint),mint ahogy azt kellett volna tennünk,de nem búsultam.Itt ismét volt süti,leves,sör,túrórudi,meg egyéb földi javak.Meg volt hát egy Ádámunk,aki a 88as távon itt elvált tőlünk,és elindult,hogy egyedül bevegye a Tót-hegyest az éj leple alatt.Elbúcsúztunk tőle,majd épp indultunk Joe-val tovább,amikor beért egy nagyobb csapat.

Nagyparlagig ismerős volt a terep,egy helyen lámpa nélkül nyomultunk a ragyogó holdfényben.Álmos lettem hirtelen,így előkaptam egyetlen energiaitalomat,és magamba öntöttem.Ez volt az első dolog a felszerelésemből,amit használtam-ez is a frissítőpontok bőségességét mutatja.Nagyparlag után azonban egy várt,és az előre sejtett méretűnél nagyobb szopóbódéba botlottunk,név szerint a Muzslába,és az ő Z3szög jelzésébe. Az elején még nem is volt vészes,jelek voltak rendesen,még tán ösvény is akadt,igaz köves,benőtt,bedőltfás.Mentünk-mentünk,de csak nem akart emelkedni az út a lábunk alatt.Itt már sejtettem,hogy ez bizony exponenciális emelkedő lesz…Ez a sejtésem be is igazolódott,miután elváltunk a Szén-pataktól,megindult keményen felfelé a jel,merthogy út az itt szinte semmi sem volt,csak sok-sok kő a lábunk alatt.A végére maradt a java,kábé 900 méteren volt cirka 200 szint.Joe csoffadozott,én épp érzelgős kedvemben voltam,próbáltam tartani benne a lelket.Egyszer csak,alig 250 méterrel a Psáv elérése előtt,lámpafényre lettem figyelmes bal kéz felől.Majd a lámpa gazdája is előkerült:KuJoMival találkoztunk,aki megpróbálta tévedésból toronyiránt bevenni a Muzslát,de meglátva fényeinket,inkább a “józanabb”(helyesebben a kevésbé agybeteg)megoldást választotta.Megörültem hogy közel a csúcs,és szaladni kezdtem felfelé,rátértem a Psávra,majd kisvártatva elértem a csúcsot.(90,01km/4976 szint)A csúcskőnél leróttam tiszteletem,majd kinyilvánítottam a véleményem is.A pontőrök banánnal és vízzel kináltak.Itt volt Martye is,aki eléhezett,és kicsit rommá volt.Ráspoly nyilván megfutatta egy pöppet…=) Megjött KuJOMi is,innen együtt robogtunk lefelé a Koncsúrokon.Joe-t önző módon hátrahagytam,ő kicsit megpihent a csúcson.A véget nem érő lejtőn csoffadozok rendesen,többször elbotlok,így igazi megváltás a Diós-Patak túloldalán az emelkedő,és az EP.Itt kávét ittam,meg benyomtam egy flectort is,por formájában-enyhítendő egyre erősödő bokafájásomat,amit az Ágasvári fiaskó rovására írtam.

Amíg ücsörögtem,KuJomi továbbállt egy pár fős csapattal,köztük OT Ibolyával,akiket itt értünk utol.Pár perccel később már nagy erőkkel fáradoztam az utolérésükön.Ez meg is lett,és a hajnali félhomályban egyre közelebb kerültünk a Havashoz.A Jánosvára és a Mészpest után már teljesen világosban ugrottunk neki a Havasnak.Itt irgalmatlanul rommá voltam,alig álltam a lábamon,leesett a vércukrom,rámtört megint az álmosság,minden bajom volt.Többeket utolértünk felfelé,de én csak makacsul Józsi sarkára koncentráltam,és összeszorított fogakkal rakosgattam a lábaimat egymás elé.A csúcsra érve azonban átlendültem a holtponton,kaptunk egy kicsi bort,gyöngyöstarjánit,köszönjük,finom volt,meg MagneB6+szőlőcukor kombót nyomtam a táskámból,ami jót tett.Fajzatra hamar leértünk,hármasban haladtunk,mert Ibolya ellépett előlünk. Itt is volt minden földi jó,meg kellemes napsütés,ami jó kedvre derített,így irgalmatlanul nyomtam a Kávára felfelé.Józsi leszakadt,ketten maradtunk az ismeretlen túratárssal,Istvánnal(?).A Káván bevártuk Józsit,de utána megint elhagytuk,és szinte észrevétlenül érkeztünk meg a Tóthegyesre(113,91km/6267 szint),ahol palacsinta várt,meg is ettem belőle vagy négyet.Valahonnan előkerült Ibolya,lefelé Józsival is szembetalálkoztunk,ő is rendben volt,ment jó tempóban felfelé.Innen már nem volt sok,éreztem,hogy ez tényleg meglesz,és ez akkora örömöt okozott,hogy a Világos hegy meg sem kottyant.Kaptam egy sört a pontőr sráctól,meg egy utolsó pecsétet,és nekilendültem.Miután leértem a bitang kellemetlen lejtőn,nekiálltam futni,Ibolyával kerülgettük egymást.Levettem a pulcsim,mert meleg lett közben,és még Ibolyát is hátrahagytam.Jólesett futni,közben a hideg futkározott a hátamon,beleborzongtam a célbaérésnek még a gondolatába is. Ismerem ezt az érzést,hosszútávú túrákon rendszeresen előjön,és olyan tartalékokat mozgat meg,amikről sejtelmem sincs.Lendületesen szaladtam,csak a Z3szögekre fókuszálva.Kiértem egy pusztás részre,jobbra gyümölcsös volt,és pokoli hosszúnak tűnő egyenes vezetett mellette.Két túratárs tűnt fel előttem,utolértem őket,majd el is hagytam.Hihetetlen érzés volt aszfaltra lépni,ráfordulni a falu házaira.Futva értem a templomhoz,és befordultam előtte,amikor megszólalt a 10 órás harangszó.Még egy jobbos be a kapun,és célbaértem.

Elképesztő érzés volt,27 óra 32 perccel,124,04 km-el(+ a kavarások=)),6374 m szinttel és 145279 lépéssel a rajt után az utolsó pecsétért odanyújtani a lapom a célszemélyzetnek.Medvegyu jött,gratulált,és mondta hogy válasszak követ.MenőManós lett,hosszas gondolkodás után.Lerogytam egy székre,Ráspoly már beért,gratuláltunk egymásnak.Még ide is rengeteg süti jutott,meg őzgulyás,sör,tea,és minden egyéb földi jó.Megjött hamarosan Ibolya is,meg Józsi,meg Joe,meg sorban mindenki,még Martye is,akiről már azt hittük,végleg feladta.

Elképesztően profi rendezés volt,hihetetlen ellátással,odaadó,kedves rendezőkkel!Hatalmas élmény volt,életem legnagyobb túraélményét kaptam tőletek,ezért köszönettel tartozom,bár ez az egy szó nehezen fejezheti ki azt amit a célban éreztem.Azért valamit csak elmond,hogy a célba érés pillanatában is tökéletesen biztos voltam abban,hogy jövőre újra ott leszek,és újra nekivágok a Mátra 115-nek,még akkor is ha addigra 140 km hosszúra hízik is az útvonal…=) Köszönöm szépen a lehetőséget,és gratulálok minden táv minden indulójának,teljesítéstől függetlenül!

Forrás

Mátra 115, 2009 – Cam Mogó írása

Néhány gondolat Mátra 115 kapcsán…

Útvonal: Igazi Mátra-túrás útvonal, kemény emelkedőkkel és lejtőkkel. A legtöbb magas Mátra-csúcs felfűzve rá, lehetőleg úgy, hogy két csúcs közt minél lejjebb kelljen ereszkedni 🙂 Mindegyik csúcsnak a legtetejéig kellett mászni a pecsétért: Jagus, Oroszlánvár, Nagy-Szárhegy, Kékestető, Galyatető (kétszer), Ágasvár, Múzsla, Havas, Káva, Tót-hegyes, Világos-hegy. A szintmetszeten látszik, ahogyan a csúcsok között szépen levisz az út 300-400 méteres szintre: Parádsasvár, Mátraalmás, Lajosháza, Szorospatak, Mátrakeresztes, Zám-patak, Diós-patak, Kénes forrás, Fajzatpuszta. A gyilkos hegy- és völgymeneteket a rendezők kedvessége és a pazar ellátás oldotta.

Ellenőrzőpontok: Bőségesen voltak, és a megfelelő helyeken. Ráadásul meglepetés-pontok tömege is előfordult, és azok is gondosan kitalált helyeken. Mintaszerű tervezés. Rengeteg segítőkész ember bekapcsolódott a pontőrködésbe, nemcsak helybeliek, hanem az ország minden tájáról, egyesületéből.

Igazolófüzet: Világos de nem szájbarágós útvonalleírás. Érdemes volt olvasni menet közben is. Pontos táv- és szinttáblázat. Remek szintmetszet, amire rátekintve azonnal látni lehet, hogy mi vár az elszánt túrázóra a következő pár órában 🙂 Menetrend, telefonszámok az elérhetőséghez baj esetén.

Ellátás: Erről regényt lehetne írni, de ha egyetlen szóval kellene jellemezni, akkor: “fantasztikus”. Ennyiféle finomságot én még túrán nem láttam (talán a szigethalmiak nagy túrái hasonlíthatók hozzá). A teljesség igénye nélkül: igazi gulyás több helyen, zsíros-vajas-lekváros-mézes kenyér, hagyma-paradicsom-uborka-savanyúság, sós mogyoró, ropi, pogácsa, rengeteg házi- és teasütemény, túró rudi, palacsinta, aszalt gyümölcsök: datolya, szilva, sárgabarack, mazsola, friss gyümölcsök: alma, banán, narancs, innivalók: víz, szörpök, tea (többféle), izotóniás- , kálciumos- és magnéziumos víz, kávé, sör, … Ráadásul mindenhol olyan kiszolgálással, hogy: “maradj csak ülve, majd idehozom, mit kérsz, vegyél még, egyél még, kóstold meg, máris adom, …”

Időjárás: Jagusra érve köd fogadott, innen végig felhő borította a Mátra-gerincet. Igazi őszidéző, ködszitálós-csepegős-nedves volt az idő. Kékes csúcsa előtt 100 méterrel hirtelen kitisztult, kisütött a nap. Utána hol kiderült, hol beborult, néha eleredt az eső, majd elállt. Galyavárra menet rendesen esett. Később abbahagyta, és kitisztult. Az éjszaka már teliholdas, csillagos volt, a rákövetkező délelőtt pedig tikkasztóan meleg. Összességében: tökéletes, hiszen ha szombaton is olyan meleg lett volna, mint másnap délelőtt, akkor többen kidőltünk volna.

Rendezés: Iszonyat sok munka volt ebben a túrában, és ezt nemcsak az eddig leírtak mutatják. Hadd említsek még néhány ötletet, újdonságot:

• Festett kődíjak – a kövek gyűjtögetése és egyedi (nem egyforma!) festése is hosszas, aprólékos munka, aminek az eredménye egy teljesen egyedi díjazás.

• Internetes honlap – útvonalleírás, térkép, statisztikák, fórum a véleményeknek, online közvetítés: vagyis egy táblázat, ahova menet közben felviszik a résztvevők időadatait, és így nyomon követhető, ki hol jár (Kékdroidnak ezúton köszönöm a buzdító SMS-eket). Érdekes eljátszani az összehasonlító diagrammal is.

• Fényvisszaverő szalagozás a kritikusabb éjszakai szakaszokon – sötétben szinte vezeti az embert (ilyet először a téli LeFaGySz-on láttam)

Próbáltam belegondolni, hogy mindezek megvalósítása mennyi munkával járhatott. Csapatmunka volt ez a javából, amibe mindenki tudása legjavát adta bele. Példátlan összefogás eredményeképpen jöhetett létre ilyen formában! Sikerült megvalósítani a túra megálmodóinak azt a szándékát – ahogyan Medveczky Gyuri írta – “hogy megmutassuk egy civil közösség erejét egy jó ügyben”. Mintapéldája lehet ez minden alulról jövő civil szerveződésnek.

Nagyszerű érzés volt résztvevőként érezni azt a segítséget és lelkesedést, amivel körülvettek minket. Nekünk csak menni, menni kellett. Köszönöm túratársaim nevében is a rendezők emberfeletti munkáját, kitartását! Ezen a túrán szerintem nem mi túrázók, hanem a rendezők nyújtották a legnagyobb teljesítményt.

Forrás

Mátra 115, 2009 – Jaat írása

Kisnána….Rajt, nincs több idő a gondolkodásra, elmélkedésre, mit, hogyan, most már menni, lépni-lépni kell. Hosszú lesz ez a nap, és mégis rövid, főleg akkor, ha végiggondolom az útvonalat….a szőr feláll a hátamon.

Szaporázom lépteimet, a terv minél tovább jutni világosban. Ködös az idő, felhők ülik meg a csúcsok ormát, sűrű pára gomolyog alant a völgyekben, izzad a természet, ez alól én sem vagyok kivétel, ömlik rólam a verejték. Kicsit zihálok, nem jól van ez így, de még korai keseregni, lemaradtam a csapattól. Kékesre felérve a pára gyöngycseppek opálosan csillognak a karomon.

Indulok tovább, mintha tisztulna a levegő, nagyot nyelek, és már lépek is tovább lefelé. Ezen az oldalon a szél kergeti szét a felhőket, így legalább a kilátás enyhíti a hosszú gyilkos lejtő térdkoptató vadságát.

Attilával hamar leérünk Parádsasvárra, töltés a ponton, aztán török a csúcs felé, jobban megy mint Kékesre, a nap kisütött, még elviselhető. Galyára elég jó ritmusban értem fel, itt érem utol Makut, és Czimbályt, Atila is beér minket, innét közösen megyünk.

Makuval diktáljuk a tempót, utazósebesség, nem gondolkodni, csak lépni-lépni, darálni a kilométereket, még mielőtt azok darálnak be minket…Mindig csak a következő Ep-t utáljuk de azt nagyon, főleg ha csúcson van,esetleg egy hosszú meredek ereszkedés alján…egyszóval az összes pontot „utáltuk” amíg oda nem érünk….

Lajosháza előtt Maku belecsúszik a patakba, átázik az egyik cipője, zoknija, odaadom a tartalék pár zoknim felét, így Maku felemás fuszekliban nyomul tovább.

Mátraszentimrén lecsúszik a leves, majd kiülünk napozni, egyre hosszabbodnak a pihenők, lassan szétforgácsol minket a szint.

Szorospataktól számoljuk az időt, Makuval megy az agyalás, még világosban meglehet Hidegkúti Th, tehát nyomni kell, előre lépek, és teszem amit bírok. A turistaházig tart ki az erő, a csúcsra fel már vánszorgok, lassan megvan „Zsotyekpont” is.

Lent a háznál, kevéske szusszanás, és döcögés alá a völgybe.

Fallóskútra felfelé „Elvis” kezdi a hangolást, lemaradok, a király várhatott volna még egy keveset, hiába no, már biztos bizseregnek az ujjai egy jó kis gitárszólóra….

Fallóskútnál a pontőrökön kívül ott van még Lupus, várja Csanyát.

Kevés pihenő után menet tovább, Mátrakeresztesen át, neki a hegyoldalnak, kicsit jobban megy mint az előző emelkedő, kezdek bizakodni…lehet,hogy most a király másnak „szólózik”.

Átbukunk a gerincen, és világosban beérünk Hidegkútra. A leves kanalazgatás közben, még egy nyilatkozat is belefér. Hatalmas parti kerekedik körénk, nehéz volt elszakadni, és Nagy Köszönet Érte!!!

Nagyparlagi ponton Czimbály észreveszi, hogy stílusosan gitáros bélyegzőt adnak….

Ajjvé’ itt valamit tudnak!!!

A Z3 elágazásig még vidámak vagyunk, mint a Hupikék Törpök.

Aztán átérzem, hogy ez nem játék, és nem mese- kapom bele az arcomba, na szólózik a „Király”, túl kell élni, lépni, fogat csikorgatni, húzom a belem magam után, itt már nincsenek álmok, nem lehet telefonos segítséget kérni, itt vagy talpon maradsz, vagy kiszállsz..ennyi.

Az idő, mint olyan megszűnt, a csapat elhúzott, a lámpájuk világít messze fölöttem, inkább nem is nézek felfelé, csak lépek, aprókat, de lépek, aztán elfogy az erő…megállok…csend, néma fekete csend, csak a belsőm zakatol, majd sikítva tiltakozik a parancs ellen..lépni, LÉPNI !!!!

Muzsla, megváltás volt felérni, a sátor előtt várnak a többiek, nyelek egy banánt, majd lerogyok a földre.

Lefelé tömtem magamba mindent, 2 zselé, kóla, csoki, gumimaci,sós kaja, Diós-pataknál lefeküdtem a földre, biztos ami biztos alapon ettem paradicsomos zsíros kenyeret is.

Szerencsémre egész jól helyre jövök, újra érzem a lendületet, visznek a virgácsok.

Havas lábáig hullámzunk a holdfényben, egy kis idegenvezetés is belefér.

Havasra való felszökés előtt leülünk pihegni, aztán neki a hegynek, kritikus szemmel ellenőrzöm az egy hete kirakott szalagozást. Aztán enyhül az emelkedő, és felérünk a ponthoz. Melegedés a tűz tövében, aztán kevéske pihenő után irány Fajzat.

Rutinból megyek lefelé, nagyon ciki lenne pont itt elkavarni, lassan beérünk Fajzatra, már a lejtők sem azok amik reggel voltak….

Eldőlünk a sátorban, és csipegetet, fejben készülök Tót-hegyesre. Vahurok csaholása veri fel az éjszaka csendjét…és „Hipp-hopp jön Vuk” akarom mondani Csanya. El is húz, én még fekszem a földön, csak még egy keveset….

Káváig még kitart a „kraft”, és a csúcsról visszafelé elcsípjük még Csanyát, nem tudom ki örült jobban a hajnali randevúnak…

Káváról lefelé a gyomrom megadja magát, hiába „az utolsó cserkész is megmondta: Fej vagy gyomor…” nekem most a gyomor.

Előre engedem a bandát, majd a S+-en lassan utolérem Őket. Innét végem volt,Tót-hegyesre felfelé elfogytam, egybe vagyok fejben, a talpam sem vészes, a gyomrom készült ki, nincs meg a megfelelő energiapótlás- megint csak vonszolom a seggem, Elvis játszik, nyúzza a gitárt. Tót-hegyesen bevárnak a többiek, intek menjetek nyugodtan, majd levonszolom magam.

Közben kivilágosodott, forgatom a számban a palacsintát, próbálom lenyelni, elindulunk, már nincs sok jelzésváltás. A Z ngyzt bokatörő „ösvénye” tényleg igazi csemege. Itt az utolsó jel Z3, húzom magam a többiek után, az emelkedőn elhagynak, szerencsére innét rövid a kaptató Világoshegyre fel, szinte már megértő….

A csúcson szétnézek, átölel a Mátra, a reggeli napfényben búcsúznak csúcsok, bércek, völgyek, patakok. Lassan elindulok, innét már csak „haza kell érni”…..

Köszönet Mindenkinek ezért a Napért !

Forrás

Pap Gábor írása

Pénteken kicsivel hét után érkezett a buszom Kisnánára, ahol a megálló helyett a vár előtt állt meg, csak a túrázók miatt (!). A többiek a közeli cukrászdában üldögéltek. Bevetettem magam közéjük, és vártuk a rendezőket, hogy nevezhessünk. Kisvártatva megérkezett Endre is. Volt egy olyan érzésem, hogy jön, többször eszembe jutott a héten, hogy jó lenne együtt menni vele, mint tavalyi Rákóczin. Az ötlet neki sem volt ellenére. Mondta, hogy Nosza Gabi is csatlakozik reggel, erős csapat volt kialakulóban.

Hajnalban nem kell óra a felkeléshez. Meglepődve látom, hogy rendesen esett az éjjel, tiszta víz minden. Pontban hatkor nekivágunk a kalandnak, kocogva. Maki úgy 500 méter után leszakad, mert túl erősnek tartja ezt a tempót, Tóth Jani pedig hellyel-közzel hármunkkal jön. Kb. két óra alatt érünk Kékesre, ami nem baj, ezen a szakaszon van a leghűvösebb, köddel és erős széllel. Tiszta október, már-már fáztam a rövidnadrág pólómban. Előre megbeszéltük, hogy a pontokon csak iszunk, és a kaját fölmarkolva gyorsan gyalogolva eszünk, mert az álldogálás a legnagyobb időpazarlás. Ez az első 1-2 pont kivételével teljesen kivitelezhetetlennek bizonyult, mert evés közben szomjas lesz az ember, akkor meg honnan szed folyadékot, így maradtunk a sietve mindent módszernél. Nem tudom eldönteni, hogy a sárga négyzet sárban, vagy szárazon rosszabb-e, minden esetre 2 hátast produkáltam. Parádsasvárra menet már visszafogjuk magunkat, jobb lassabban, de biztosan célba érni, sok van még hátra. Lipótokon úgy érzem kezd telítődni a gyomrom. Kísérletképp Galyatetőn beverek egy ivójoghurtot, aminek Mátraalmásig meg is van az eredménye 🙂 Úgy látszik futás közben a tejtermékek jó hatással vannak rám, mert a sajt is nagyon bejött. A faluban lent nem találunk pontőrt, kocsmáros bácsitól kérünk cégbélyegzőt. Visszatérve Galyatetőre, már van leves is. A kék sáv elején szembejön néhány hosszútávos. Hosszan gurulunk a Téli Mátráról ismerős szakaszon a a nyírjes erdészházig, majd jön egy kis hullámvasút, és a Hatökör ura után egy hosszabb emelkedő Mátraházáig. A pont kicsit elbújt a vendéglő oldalában, de hamar megtaláljuk. Nem tudtunk ellenállni a tortának, ilyen frissítésünk még úgysem volt túrán 🙂 Irány a sárga háromszög, majd négyzet. Tavalyi Via Dolorosán itt szembe jöttünk sötétben, teljesen úgy emlékeztem, hogy a Bükkös-kút meredek hegyoldalban van, biztos aludtam akkor 🙂 Elmerülünk a beszélgetésbe, és hirtelen azt vesszük észre, hogy nincs meg a jel. Hátra arc! Kb. 1km-t rátettünk a távra. A jelzésnél találkozunk Makival, innen öten faljuk a kilómétereket. Lajosháza előtt elkezd kicsit esni az eső, a pontőrök éppen bemenekítették az ellátmányt a kocsiba, iszunk, felmarkolok egy jó vastagon lekváros kenyeret és már megyünk is tovább. Mátraszentimréig folyamatosan, de nem túl durván emelkedik az út, több helyen belekocogunk. Az eső hol szemerkél, hol szakad, kissé borzolva az idegeket. Reménykeltő, hogy Nyugat felé elég világos a felhőzet, nem lesz ez tartós eső, azért arra jó, hogy a turistaházba meglehetősen csapzottan érkezzünk. Leves minden alkalommal jól esik, sópótlásban bajnok. Mire végzünk a frissítéssel, az eső is eláll, helyette fülledt meleg lesz. Narád patakhoz gond nélkül jutunk le, emlékszem még rá LeFaGySz-ról. A patak túloldalán észreveszünk egy jól megtermett foltos szalamandrát. Gyorsan felkapatunk a bércre, és megkezdjük a hosszú ereszkedést Szorospatakra. Jó a jelzetség, de egy alkalommal megint elvétjük a jelet, és az aszfaltos útra a jelzéssel párhuzamos szekérúton jutunk ki. Verőfényes napsütésben érjük el a buszfordulót. Befalok némi aszalt gyümölcsöt, mást most nem kívánok. Kicsit tartok az Ágasvári piros sávtól, de nem vészes. Kellemes avar és gombaillatú az öreg bükkös. A turistaházban ledobjuk a táskákat, Maki fölveszi botjait és fölmászunk a pecsétért, innen mindig szép a kilátás. Nem jó a gyomrom, nem is eszem nagyon, csak iszom, és kihasználom a Wc-t. Fallóskútig ismerős a terep februárról, akkor a hóban állandóan kicsúszott a lábfejem, és sokkal hosszabbnak tűnt az emelkedő. Nád Béla pecsétel és kínál minket csokival, de a gyomrom továbbra sincs toppon, csak mosakodok és iszok a kútnál. Hamar lezuhanunk Mátrakeresztesre, de rátérve a sárga sávra elér az egyetlen holtpontom. Mélyen hallgatva mászom a Hidegkúti nyereg felé. Föl van puffadva a hasam, és nem akar dolgozni a gyomor. Nem értem miért. Hidegkúton belapátolom a levest, megeszem a MagneB6-om, és nyújtok kicsit. Valamivel jobban leszek Nagyparlagig. A zöld négyzetnél nincsenek pontőrök, de a pecsét ki van rakva, azzal igazolunk. Már nem pisiltem régóta, erőltetem kicsit a dolgot, és ez a gyomorprobléma megoldásának a kulcsa. Zám-patakig rendezem a sorokat, és újra élvezem a túrát. Jön a Múzsla, a zöld háromszöggel. Nem olyan hosszú, mint a piros sáv emelkedője, és nincs benne a végén hullámvasút sem, de meredek, az elején köves, és nincs nagyon ösvény. Azokra gondolok, akik ide már sötétben érkeznek… Maki várja Csanyát, de csak a holtpontja érkezik meg. Hihetetlen, hogy ezen a nehezen megközelíthető ponton is van víz, meg banán. Be is falok egyet. Robogunk, hogy minél tovább mehessünk világosban. Minimum cél Diós-patak volt, fél kilenckor adjuk át a papírokat. Most Endre gyomra rendetlenkedik, a Galagonyás bércen adok neki, és Janinak 1-1 Ca Mg pezsgőtablettát, meg Endrének egy gélt. Innen már elővesszük a lámpát, de igazából csak János-váránál kell bekapcsolni. A telihold lassan fölkel, de még fátyolfelhők takarják el. Nyugat felé viharfelhő tornyosul, a szürkületi fényben fenyegetően néz ki. Hosszú bokros szakasz után érkezünk a Puskaporos forráshoz, és a Mész-pest oldalába. Toronyiránt fölvág a jelzés, a meredek oldalban, de legalább nem hosszú, a Havas oldala viszont az. Jani valahol a felénél végleg lemarad. Várunk rá egy kicsit a csúcson, de nem jön. Gyönyörű a kilátás a holdfényben, talán még szebb is mint nappal. Fajzatpuszta nehezebben érkezik el, mint gondoltam. Beülünk a sátorba és falunk. Nem nagyon foglalkozunk azzal mennyit állunk. A sajt paradicsommal és kevés kolbásszal igen jól esik. Újult erővel állunk neki az utolsó három csúcsnak. Hatalmas irtást vágtak a Káva oldalában, jól látszik a Világos-hegy, rajta a pontőr lámpája villog. Káva csúcsán erős szél fúj, félek, hogy vihar előjele, de szerencsére tévedek. Sárga kereszttől újra előjönnek a februári emlékek. Maki kezd lassulni, de a csapat összetart. Tót-hegyesén először járok, fenjük a fogunkat a palacsintára, de már nehezen megy le, szem is. Körbekerüljük a csúcsot, és kocogunk le a zöld négyzeten. Út nincs, a jelzés, és a szalagozás viszont jó. Babik kútnál ki kell üríteni a cipőm. Világos-hegy csodásan néz ki, a róla nyíló panoráma, pedig egyszerűen fenséges a holdfényben. Gyors fejszámolás, 1:03 van, 15 perc lebotorkálni a hegyről, ha megnyomjuk, még talán van esély a 19-es kezdetű időre. Kételkedem a dologban, de egy próbát megér. Maki lefelé szinte folyamatosan káromkodik, hogy minek kell az a hülye 19:5x idő, jó a 20-as kezdetű is, de le nem szakadna 🙂 A faluszélen már tudjuk, hogy megvan, végül 19:53-al érkezünk be. Fáradt vagyok, és büdös, de boldog. Elsők lettünk, de ennél sokkal fontosabb, hogy végig jó hangulatban mentünk. Nem hajtottuk szét magunkat, de először jártuk végig a túrát egyben, így inkább a biztonságra törekedtünk. Átvesszük a díjazást, és egyenként elcsoszogunk zuhanyozni. Meglepődök mikor találkozom Karesszal, Tóth Bélával, sajnos föl kellett adniuk 🙁 Maki egyik első dolga volt, hogy belépjen a fórumra, de az index bedőlt, így ez elmarad. Fertőtlenítés után már világosodik eszem egy jó adagot a gulyásból és idő közben befut Lépéshiba boy is. Felajánl egy helyet a kocsijában, így már reggel kilenckor otthon vagyok.

Összegzés

Az elmúlt néhány napban sok ismerőssel, és kollégával beszélgetve szóba került a túra, és én nem tudtam úgy beszélni a róla, hogy az ne torkoljon ömlengésbe. Olyan ötletek valósítottak meg a szervezők, amire utólag azt mondja az ember, hogy tényleg, miért nem csinálta eddig senki sem így? Az egész közösségi teljesítménytúra gondolata egy telitalálat, a nevezési díjtól a kődíjakon át az online közvetítésig. Az ellátás mennyisége, minősége, az hogy a legnehezebben megközelíthető helyen is kaptunk ellátást, és a pontőrök kedvessége már zavarba ejtő volt! Számomra mostantól a Mátra115 napja piros betűs ünnep lesz a naptárban, ez a teljesítménytúrázás ünnepe. 110%-ig feltöltődtem lelkileg, de azt hiszem, ezt mindenki nevében bátran mondhatom. Köszönöm a szervezőknek, a pontőröknek, és mindenkinek, aki csak egy picit is segített abban, hogy ez a túra olyan legyen amilyen!

Forrás

Mátra 115, 2009 – Sistergő írása

Amikor Balázs 17-ről 18 órára emelte a T100 szintidejét, akkor láttam lehetőséget a Mátra 115-re. A 18 órához már nem kell készülnöm, az így felszabadult időt fordíthatom a Mátra 115-re. A Kinizsi 100-at szintén nem akartam kihagyni, ezzel alaposan megnehezítettem a dolgom. A K100 „lassú zsírégető” tempója után 1 hétig éhes voltam és zabáltam, ezért 2 kg-ot felszedtem. Látszólag kicsi a különbség a 19 és a 21 kg között, de a hegyet nem lehet becsapni. A hegy minden dekáért büntet. A T100 futó, a K100 bulizó menete után itt időterv nélküli, de nehéz „gyalogos” teljesítésre számítottam.

Reggel 6.00- kor rajtolok. Kisebb csoporttal számomra erős tempóban kezdünk. Jaat mester ismeri az utat, Jagusig nem engedem látótávolságon kívülre. Innen hangyányit visszaveszek az iramból. Vajonmerre még az elején megállt technikai szünetre, a Kékestető utáni sárga ereszkedésig nem szabadna utolérnie. Ez sikerül, kérdés milyen árat kell fizetnem érte? Mátra-nyereg után a piroson ér utol a szigethalmi különítmény. Ők biztos ismerik az utat. Kockáztatok, Parádsasvárig velük megyek. Galyatetőn ér utol Vajonmerre. Együtt indulunk a bónusz körre. Galyaváron nem bírom az iramot, de a Gertrúdnál utolérem. Innen egy fővel bővülünk. Csanyával Mátraháza előtt találkozunk. A parkolóban valódi barbikat beszélek rá az autógramm kérésre. Csanya mester nem akar + métereket megtenni, így az aktus elmarad. Lajosházáig simán ereszkedünk. Itt Vajonmerre azonnal indul, futni kell, hogy utolérjük. A tempó számomra kritikus, ezért elbúcsúzom tőlük. A „térkép” (Vajonmerre helyismerete) megér-e egy megborulást? Régóta a határ közelében teljesítek, és nem tudom melyik oldalán. Elkezdem a „gumizást.” Meredek emelkedőn-lejtőn leszakadok, enyhébb emelkedőn- lejtőn visszaküzdöm magam. Mátraszentimrére végül együtt érkezünk. Nem akarom elveszteni a „térképet.” Már nem a távot, az időt számolom mennyit kell kibírni sötétedésig. Akkor csökken majd az iram. Szorospatakig filmszakadás, két cipősarkat látok, melyről hol leszakadok, hol felérek. A ponton 2 perc segítséget kérek, leragasztatom a hátam, kidörzsölte a zsák. Ágasvár is eljön, először a csúcsot vesszük be. Visszafele nem megyek be rögtön a turistaházba, alvázmosást végzek. Mindenemet szétmart az izzadság, a sós lé, krémezni ritkán volt időm, viszont megmaradt a „térkép.” Öten indulunk tovább, már sötétben. A tempó megfelelő, végre nézelődhetek. A hidegkúti túristaház fele a domb felett gyönyörű a hold. Megvilágítja a felhőket, a domboldalt, felejthetetlen. Többet nézem, mint a lábam előtt az utat. Hidegkúti turistaházban hosszabb pihenőt tartunk, emiatt kiesünk a ritmusból. A Múzsla megviseli Vajonmerrét, ketten is lemaradunk hozzá. A tetőről lefele észreveszem, hogy nincs meg a kulacsom. Visszafordulok, a ponton sincs. Lefele lassan haladva átfésülöm a terepet, és megtalálom. Zúzás a többiek után. Meglepően hamar érem be őket. Ketten is kísérik Vajonmerrét. Ez fölösleges, elküldöm a két srácot. Mindegyikünk párban lesz, vétek együtt maradnunk. Ők is segítenének, erőszakkal kell őket továbbzavarnom. A Koncsúron generálozzuk Vajonmerre lábait. Leukoplaszthegyek és zoknicsere. Újból elfogadható ahogy fogyassza a kilométereket. A Havas viszont szabályosan kivégzi. Leülne pihenni, engem meg tovább küld. A pontig nem fogom egyedül hagyni, ezért rám való tekintettel nem ül le. Nem simán fáradt, hanem fiziológilag /?/ sincs rendben. Mintha napszúrást kapott volna, néha meg-meg szédül. Fent elbúcsúzok tőle, értelmetlen lenne vele tartani. Az alváz szétmaródott, de a motor még bírja.

3-4 óra alatt célba érhetek, ennek megfelelően állat módon zúzok lefele. Hoppá eltévedtem, nincsenek jelek, itinert is kéne olvasni. Előveszem, persze nem tértem le balra. Irány vissza. Jönnek sorba az elágazások, még sincs meg a jel. Melyik úton kell visszamenni? Ez gáz, nem találom a visszautat. Sebaj, akkor irány a tető. Ha csak felfelé megyek visszajutok a pontra, és kezdem elölről. Egy hang kiabál vissza a rossz irányból. Utolérem, hát Vajonmerre. Továbbküld, Ő most sötét ló. Nagyon figyelek a jelekre, de így széttördelem az iramot. Ez nehezebb mint végig zúzni. Beérek Fajzatpusztára. Indulás előtt visszanézek az útra, közeleg Vajonmerre. Ez feltámadt! Még nem 100%, hogy kicsúszik az időből. Megvárom, ameddig esélyes vele tartok. A Kávára is felér, kezdek reménykedni. Ha Ő halad elöl, gyorsabb tempót megy, ezért ritkán vezetek, olyankor is megpróbálok elszakadni tőle. Egyedül jobban halad. Tót-hegyesen elhagy Joeyline. Ha Ő beér, neked is be kell érni! Mindent megpróbálok, hogy erőt öntsek belé. Űzöm, hajtom, továbbzavarom a pontokon, kiabálok, bíztatom, mindegy csak sikerüljön. Csak az utolsó métereken hagyom kiengedni. 29 óra 50 perckor lépünk be a kapun. Alig hiszem el. Sokszor küzdöttünk együtt, láttam pár feltámadását, de a Havason nem hittem benne. Ezek szerint vannak még csodák. Újabb jó hír, hogy megy autó Kisnánára, elvisznek engem is. A hosszabb autóút után érzem, engem is megviselt a túra. Nehezen megy a mozgás, de ez már a boldog fáradtság.

A rendezés 4 9-es. Hibát az találhat benne aki kötözködni akar. Semmit nem emelnék ki, minden szuper volt.

Minden indulónak, de a csajszi teljesítőknek külön hatalmas gratula.

A túra nehézsége fekszik nekem. Annyira brutál, hogy az én lassú tempómmal is lehetne „villantani” „eredményt” elérni. Máris hesegetem el az eretnek gondolatokat egy szép idő elérésétől. Azon vettem észre magam, hogy számolok, ha leadnék 15 kilót /maradna rajtam még 6/ rákészülnék, akkor futóként teljesítve mennyire jönne ki. /Amikor a maratonomra készültem +8 kg-ig lementem./ Medvegyú, Te és a csapatod a bűnös! Teljesen összezavartatok, miként várjam így a jövő évet. Nem! Nem szabad! Más terveim vannak! Be is fejezem, mielőtt elhamarkodott kijelentést tennék.

Köszönöm a túrát, óriási élmény volt.

Forrás

Sistergő túlélő felszerelése

Akkor most felteszem a listát. Hátha valaki talál benne számára is ötletet.

Mátra 115 csomag összesen: 5,05 kg ÖVTÁSKA 1 csomag papírzsebkendő, golyóstoll, 2 db müzli szelet részletes itiner táblázat nagy méretűre nyomtatva 8 oldal

Jaat-féle fosatópor (csak só) 8 dkg.

Mobil telefon

1 csomag papírzsebkendő, pici tubus nívea krém, 2 db leukoplaszt gézes, kb. 1 méter leukoplaszt

0,75 literes kulacs, 0,5 l teával

5 db müzli szelet autókulcs pénz

HÁTIZSÁK 36x30x1,5 cm polifoam összehajtogatott 0 km-es neylon esőkabát fejlámpa, ceruzaelem 2 garnitúra (6 db) tartalék rövid szárú futónadrág rövid short nadrág Helly Hansen hosszú szárú futónadrág Helly Hansen atléta 2 pár bridgedale zokni kapucnis anorák felső 0,5 l vitalade sűrítmény (1:9 hígítású) 50×20 cm-es törülköző neylon zacskó 3 db. tartalék részletes itiner táblázat (ha elázna a másik) 1 csomag papírzsebkendő hivatalos itiner Mátra térkép

HÁTIZSÁK első zseb szemüvegtartó, szemüveg gézes leukoplaszt 4 db leukoplaszt 2,5 cm x 5 méter 2 db 2 méteres szig szalag 3 db nylon zacskó kb.50×60 cm-es 1 db nylon zsák 110 l-es 1 csomag papírzsebkendő Jaat – féle glukózos fosatópor 10 dkg 2 db 2 cm x 2,5 méteres gurtni 3 db bringás klipsz-szíjj 5 db 25 cm-es kábelkötegelő (szalag?) gumiszalag 7mm x 1mm x 2 méter 3 db postásgumi 1 db müzli szelet 12 tabletta Kalcium+Magnézium pezsgőtabletta 2 db magneB6 tabletta nagyobb tubusos nívea krém kézi zseblámpa 1,75 dl-es kulacsban 1 dl víz

HÁTIZSÁK felső zseb 2 db nylon zacskó kb. 50 literes gézes leukoplasztok kb. 15 db túlélő fejlámpa Petzl e+lite (“Csanya-féle” 27 grammos) iránytű nagyító 2 db postásgumi 1 méter kalapgumi 3-4 méter vitorlavarró cérna (kézzel eltéphetetlen) fésű golyóstoll 4 db kulcskarika 3 db 100 forintos “VARRÓ KÉSZLET” 68 gramm, melyben van körömcsipesz (viktorinox összecsukható) csipesz (viktorinox) körömvágó olló 1 db steril, 2 db nem steril injekcióstű 1 db tompafejű + 1 db hegyes fejű zsákvarrótű fél gombolyag fekete hímzőcérna + 1 db tű kb. 1 méter vékony “selyemcérna?” + 1 db tű gézes leukoplaszt 6 db. és végül a fölösleges többletsúly, amiről nem tudtam: 1 db algopyrin tabletta

És íme néhány megfejtés, hogy mi iért kell:

36x30x1,5 cm polifoam, : Tar-patak-féle ülőke. Télen 2 db fele ekkorát viszek, a hideg föld helyett az egyikre ülök, a másikat a hátamhoz teszem támaszkodáshoz.

A kölyök régi 16 éves uszodai hátizsákjával szoktam túrázni, ennek kevéssé párnázott a hátrésze. A polifoam kerül a hátamhoz, nem nyomja a keményebb csomag.

“2 db 2 méteres szig szalag” : gyenge rögzítésre. Most a rajtban ezzel rögzítettem a testsúlymérés lapját a fa oszlophoz.

“3 db nylon zacskó kb.50×60 cm-es

2 db nylon zacskó kb. 50 literes” : ruhacserénél büdös ruhát ebbe teszem, szemetesnek, esőben vízmentes csomagoláshoz.

“1 db nylon zsák 110 l-es” : Anorák helyett is jó, túra végén autó-vonatülésre ezt teszem rá, nem a büdös ruhámmal ülök le. Most volt nálam anorák felső, ezért azzal és kisebb zacskóval oldottam meg a letakarást.

“2 db 2 cm x 2,5 méteres gurtni” : erős kötözésre. Táska, ruha szakadásnál pánt, stb. helyett. Síelésnél 2 db 5m-es-el biztosítottam magam, amikor egy gyereket fel kellet hozni a szakadékból meredek lejtőn, Kezeslábas cippzárja elszakadt, ezzel fogattam körbe a fiamat, hogy ne fagyjon szét, és tudjon síelni. (Este megcsináltam a cippzárt.)

“3 db bringás klipsz-szíjj” : erős, állítható kötözésre. Az övtáskámat 2 db-bal fogatom össze, /Túrafelszerelés 13941. hozzászólás/, hátizsákot elől ilyennel fogatom össze, legyen tartalék.

“5 db 25 cm-es kábelkötegelő (szalag?)” Idei mátrabércen a bakancstalpa valakinek elvált, valószínű fel kellett adnia. Azóta hordom magammal. (Zsugori voltam, sajnáltam odaadni neki a klipsz-szíjakat. Vagyonba került, és régóta nem lehet ilyet kapni. A hegyes bőrvarrótű fogó nélkül nem használható bakancshoz)

Síelésnél már használtam. Egy gyereknek eltört a kötése, ilyenekkel rögzítetem, és óvatosan le tudtunk jönni a hegyről, nem kellett gyalogogolni.

“gumiszalag 7mm x 1mm x 2 méter” : Nem találtam a nyakba akasztós “irattartó bugyit”, – a térkép és itiner tartómat – és gondoltam, ha szükség lesz rá, csinálok másikat. 1-2 karabíneres telefontartóval szokott lógni a nyakamban, de szélben lobog, ezért alul ilyen gumival rögzítem a derekamhoz.

Ez egy általános csomagösszeállítás, ne kelljen állandóan pakolgatni. Felkapom a zsákot oszt kész.

Most azért a kést kivettem belőle, sejtettem, hoyg nem lesz rá szükség.

Amit főleg kisgyerekeseknek tudnék ajánlani az az injekcióstű. Tüske kiszedésére jó, mert vágni is lehet vele, súlya=1 gramm. Több tüskére ott a csipesz=7 gramm.

Egyébként az 5 db kábelkötegelő=10 gramm, polifoam=47 gramm.

Forrás

Vajonmerre írása

Mátra 115 – közösségi teljesítménytúra

“Próbáljuk meg magunkat a legkülönbözőbb területeken, menjünk el lehetőségeink határáig.”Garri Kaszparov

Az az ötletem támadt, hogy formabontó leszek. Ezért háromfelé szakaszoltam a történéseket és a szakaszokon belül három-három témával foglalkozom.

Előzmények (bejárások, meghozott áldozatok, rossz előjelek)

Bejárások: Jaat azt tartotta jó megoldásnak, ha a lehető legnagyobb hányadát bejárja(uk) a túrának. Így igaz, a M115-ön nem fér bele a kóválygás. Ismerni kell az útvonalat (vagy persze jól kell társulni 🙂 ). Három szakaszban toltuk le az útvonal nagy részét. Pozitívuma : megzakkanva éjjel is tud tájékozódni az ember. Lehet tervezni a felszerelést, pihenést, frissítést. Negatívuma, hogy nem voltak illúziók : az egyenként is emberes 2. és 3. bejárás után nagyon elszontyolodtam, valósággal megrettentem a túrától. Összefoglalva : mégis nagyon ajánlott, ezek nélkül el sem merem képzelni, hogy mi lett volna a végeredmény.

Meghozott áldozatok : Nagyon nehezen tettem magamévá Jaat felkészülési módszerét. Teljesen nem is sikerült. A módszer az lenne, hogy a nagyon nehéz feladatra már hónapokkal előbb, mindent alárendelve készülünk. Tervszerű bejárás, pihenés, edzés, ha kell túrák kihagyása. Sajnos ez utóbbihoz fejben gyenge voltam. Többször partizánkodtam, illetve sokat sirattam a kihúzott eseményeket pl. T100, K100, LA. A Mátrabércen is bejártunk Kisnána felé, itt a jó teljesítési időt áldoztuk fel.. Végül a M115-ön beértem szintidőn belül, tehát a módszer jó. Viszont mivel – saját kitűzött elvárásaim szerinti – jó időeredményt nem tudtam összehozni, és a kihagyott túrák nagyon hiányoztak,ezért jövőbeli alkalmazását még átgondolom 🙂

Rossz előjelek : a túra előtti 1-2 hét nem alakult szerencsésen. Előbb a hátamon gyulladt be egy ideg, több napig nem aludtam rendesen. Majd három nappal a túra előtt megfáztam. A melóhelyen is hirtelen nagy lett a hajtás, kevesebbet pihentem. A felszerelést is rosszul választottam ki, mert nagyobb esőre készültem. A jobban tapadó, de agyonhasznált terepcipőmet vittem el, ami szétnyúzta a lábam (otthon azonnal a kukában végezte). Túlöltöztem, felesleget cipeltem, sokat birkóztam a cuccokkal, mert az övtáskámat dugig gyömöszöltem. Ezen a területen még van leszűrhető tanulság bőven.

A túra (megfontolt haladás, megsemmisülés, feltámadás)

Megfontolt haladás : erre sok szót nem vesztegetek. Ágasvárig terv szerint világosban eljutottunk. Itt már jó 4000 méter szint lepergett. Nap közben Galyán csatlakozott Sistergő ( figyeltem rá, nehogy nagyon előre szaladjak ), majd OT Szabolcs. Szépen ettem-ittam folyamatosan. Próbáltam – Jaat tanácsára – nem figyelni az órára, távolságra. Csak szépen fogyasztani a távot. Nem volt gond.

Megsemmisülés : Hidegkúti th. előtt elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom. A kapott erőleves sem segített, valahogy elkezdtem széthullani. Fejben is kezdtem gyengülni, egyre többet beszéltem a szintidő szűkösségéről. Majd a Zh. Muzslára fel ledarált. Nagyon keservesen értem fel, belassultam. A lábam is szétment persze napközben a cipőben. A többieket elzavartuk, majd Sistergő segített a problémás, szétnyúzott területek leragasztásában. Cserezoknit is adott. Leginkább a sarkaimat darálta le a cipő, ezek éppen 8 napon belül gyógyultak, mint később kiderült. Kb. elértük az 5000 méter szintet Muzslán, 90 kilinél. Valahol itt lehetett a teljesítőképességem határa ezen a napon. Innentől elzombultam Havasig, majd csigalassan felkúsztam rá. Itt páran beelőztek, kérdezték is néhányan, hogy mi a baj. Semmi, csak végem van. Minden lépés fáj. Sajnos az előző heti szalagozós bejárás miatt mindig tudtam, hogy nagyon messze még a csúcs. Szépen lemondtam a teljesítésről. A túra 24,5 órája után összerogytam a csúcskőnél az ep.-n (5666 méter szint, 104,5 kili). Sistergőnek még van esélye beérni, elmegy. Nekem pedig fogalmam sincs, hogy innen hogy jutok majd el bárhová is, mert menni azt aztán nem tudok. Vége.

Feltámadás : Tehát Havas. A pontőrök kedvesen segítenek, kapok gyogyót a gyomromra, eszegetek. Erőnlétileg úgy érzem semmi nem maradt bennem, lélekben is kiürültem. A teljesítés már nem is foglalkoztat. Jönnek-mennek közben a túrázók. Valaki bíztat. Feltápászkodom keservesen és elindulok. Picit gyorsulok lefelé. Átbillenek. Fejben próbálok visszatalálni magamhoz. Beugrik : Végig fogok menni. Ma sem tudom megmondani mi billentett át. Valahogy felvettem egy olyan tempót, ami Sistergő segítségével végigvitt 20 kilométeren, 10 perccel a szintidő lejárta előtt.

Utójáték (felépülés,tanulságok,köszönetnyilvánítás)

Felépülés : fizikailag 7 nap, ekkortól már nem vérezte össze az ágyneműt az éjjel néha elengedő ragtapasz. Lélekben is megviselt, ez volt eddig a leghosszabb, és messze legszintesebb túrám.

Tanulságok : sok. Pl. jó lenne jövőre erőnléttel is, és nem csak küzdeni tudással végigmenni. Azt is mondhatnám, hogy behalás nélkül, de gyanítom itt ez nem megy.

Köszönetnyilvánítás Mindenkinek akit illet:

– hogy ilyen profin megcsináltátok ezt az életszagú- fantasztikus túrát (ami több volt mint túra)

– hogy bejárhattam, tervezhettem, tanulhattam

– hogy ilyen szuper szállást szerveztetek a túra előtti éjszakára

– hogy SMS-ben bíztattatok, felhívtatok

– hogy volt aki összekalapáljon, behúzzon

– hogy a túra után szétszakadva, kényelmesen eljuthattam hazáig

“-Én nem tudok repülni!

-Most is repülsz.

-Most zuhanok!

-Minden repülés zuhanással kezdődik. Mondta a varjú.” R.R. Martin

Forrás

Rácz-Szabó Györgyi írása

GONDOLATOK A MÁTRA 115 ELŐTT, KÖZBEN ÉS A MÁTRA 124 UTÁN

2009.06.07.

„A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

Boldog vagyok!

Mert megcsináltam!

Múló állapot, de emlékezetes!

Szerintem minden túrázónak vannak tervei, célkitűzései, álmai! Idén nekem a cél ez volt! Hogy elmondhassam, megcsináltam a Mátra 115-öt, ami 124,04 kilométer lett, 6374 méter szintemelkedéssel és szerintem ez a kulcsszó ebben a túrában! Ez az oka, hogy nem jöttek, csak 84-en a nagy távra! És nem azért 124 kilométer, mert eltévedtem, hanem mert a pontos mérések ezt igazolták! Készültem rá, a szó szoros értelmében, napok nem teltek el úgy, hogy ne erre gondoljak. Készülés az erdőben, az irodában, a buszon, otthon. Nagyon vártam ezt a két napot! Június 6-7!

Nem tudom visszaidézni minden szakaszon előtört érzéseket, hol mit éreztem, mi járt az eszemben menet közben, de vannak bizonyos helyek, helyzetek, amelyekre pontosan fogok emlékezni!

Pontosan fogok emlékezni a pontőrökre, akik bámultak ránk, némelyek hullafáradtan és próbálták bennünk tartani a lelket és erőt, hogy mindjárt vége, meg tudjátok csinálni! Kitartást kívántunk minden pontőrnek, mert esőben, szélviharban, éjszaka, nappal vártak minket, etettek-itattak minket, jó szóval fogadtak.

Pontosan fogok emlékezni bizonyos jelzésekre, a piros háromszögre, a kék háromszögre, a zöld háromszögre többször is, a sárga keresztre, amiknek nem láttuk a végét! Helyeket nem is mondok hozzá, mind egy csúcs, aminek a tetején lerogytunk és pár perc után már a következő csúcson gondolkodtunk, hogy már csak a Muzsla, Havas, Tóth-hegyes, Világos… és ezek előtt a többi, amiket szinte el is felejtettünk, mire ezekhez értünk.

Pontosan fogok emlékezni a repkedő szarvasbogár hímekre, a kis helikopterekre az erdőben, amiket csodálva bámultunk és amelyek elfelejtették az előttünk elterülő Mátrát.

Pontosan fogok emlékezni a meleg szélre, ami Ágasvárra szinte feltolt és szinte lelökött, amire most csak a hatodik elemként gondolok. Meleg volt és simogató, erős volt és gyengéd, ragaszkodó és taszító.

Pontosan fogok emlékezni a zöld olívabogyó ízére a számban a Diós-patak mellett, ahol ránk virradt. A gyomrom összeszűkült, de valamit le kell tolni. Ne gondoljátok, hogy rossz! Még nem vonszolom magam, kitikkadva, kiégve! Mosolygunk, mint minden ponton, mert magunkon nevetni jó, mint ahogy gyalogolni is! Pontosan fogok emlékezni az őszibarack befőtt levére, Fajzatpusztán, amit a dobozból ittam ki, mert mire a pontőr észbe kapott, hogy pohárral kínáljon, már késő volt!

Pontosan fogok emlékezni a tapsra, a tekintetekre, amit a célba érkezéskor kaptam, egy pár másodperces elismerés, amit talán minden kézzel fogható díjtól ezerszer jobban emlékezetembe véstem. És pontosan fogok emlékezni Ádám utolsó métereire.

Pénteken, a túra napja előtt megkérdezték a kollégáim, most milyen túrára megyek? Azt mondtam nekik, majd hétfőn megmondom. Mikor hétfőn megmondtam, az egyik srác csak ennyit mondott: „Akkor Te már el tudnál gyalogolni Pestre!” Én erre csak azt tudtam mondani: „Igen, el tudnék gyalogolni”. És közben mosolyogtam.

És még mit érzek? Hogy ez nem egy 29 óra 01 perces szenvedés volt! Hogy jövőre is megyek! Hogy jó volt itt lenni, jó volt küzdeni az erőkkel, jó volt meghódítani a Mátrát, Ádámmal, Mátéval és Petivel! Jó volt, hogy tudtunk a végén is mosolyogni, örülni, követ választani és egymásnak és a szervezőknek gratulálni.

„Ha az út amelyen jársz, állandóan fájdalmat okoz neked, akkor az nem a Te utad”

Ez az út nem fájt, ez volt az én utam, amire nagyon vártam!

Rácz-Szabó Györgyi

Kékes TE

http://www.tulelesrejatszunk.hu/home/egyeb-turak/matra1152009

Forrás

TTT túrabeszámoló - Vica

Mátra 115 (124)

(Csak) szeretném megköszönni a nagyon lelkes rendezõknek, hozzátartozóiknak és mindenkinek, akit érint, azt a sok idõt, energiát, amit a túra megrendezésébe és szervezésébe fektettek.

Hiába volt nagy a táv, sok a szint, a gyakori ellenõrzõpontok, a bõséges ellátás, a pontokon való kedves fogadtattás, biztatás és a szuper szalagozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy különösebb nehézségek nélkül végig lehessen menni a túrán.

A Mátra nagyon szép, és szinte minden hegyét bemutatták nekünk. Galyatetõt kétszer is, hogy meglegyen a 6400 méter. :)

Remélem jövõre is megrendezésre kerül a Mátra 115, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Forrás