egzisztenciális kérdések Rádli tolmácsolásában
Fábry Sándor
Fábry Sándor
A kortárs magyar irodalom jelentős képviselői többnyire azt vizsgálják, hogy az ember miként veszítette el identitását a késő kapitalizmus, a posztmodern társadalom és a globális kulturális átrendeződés útvesztőiben. Rádli Róbert ezzel szemben hétfő reggel hatkor beindítja a gyalugépet. Ez már önmagában filozófiai állásfoglalás.
Miközben mások a faágak suhogásában az emberi létezés metaforáját keresik, Rádli megfogja, levágja, legyalulja, majd ha nem megfelelő a mérete, újra nekimegy. Nála a lét nem kérdés, hanem alapanyag. Legfeljebb a végén kiderül, hogy rossz méretre szabták.
Írásai, a Labdák és örvények, a kárpát-medencei bürokrácia, a kiszolgáltatott ember és a nyersanyag találkozásának sajátos dokumentumai. Az ember olvassa őket, és egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem tudja, nevetnie kellene, vagy inkább mentőt hívni a magyar közigazgatásnak.
Rádlinál a metafizika nem a könyvtárak dohos polcain lakik. Ott van a hatos facsavarban, az akáclécben, a gyalupad mellett, és időnként a digitális ügyintézésben is felbukkan. A lét nagy kérdése nála nem az, hogy miért vagyunk a világon, hanem hogy miért kérnek tőlünk olyan adatot, amit már háromszor megadtunk, de negyedszer is be kell küldeni, mert az előző három alkalommal nem a megfelelő formátumban érkezett meg.
Rádli világát három, egymástól látszólag különböző, valójában azonban szervesen összetartozó jelenség határozza meg.
Rádli világában az ember szeretne egy tisztességes parasztfödémet összeácsolni. Nem akarja megváltani a világot, nem akarja újrafogalmazni az emberi létezés ontológiai alapjait. Csak szeretne egy födémet. Négy gerenda, néhány deszka, csavarok, szerszámok. Esetleg egy sör.
De nem!
Megjelenik a Vármegyei Kormányhivatal, a banki kibertér, a digitális ügyintézés, és máris ott áll az ember a modern civilizáció kapujában, kezében egy jelszóval, amelyet harminc másodpercenként meg kell változtatnia, miközben az előzőt már elfelejtette. A rendszer közli vele: „Adataidat archiváltuk”.
Köszönjük szépen! És hová? Mert én is archiválnám magamat, ha tudnám, hogy hol.
A bürokrácia Rádli írásaiban nem rendszerhiba. Maga a rendszer. Olyan, mint egy mitológiai sárkány, csak ennek nem hét feje van, hanem hét ügyintézési felülete. Ha az egyiken levágod a fejét, a másikon automatikusan megjelenik egy hiánypótlási felszólítás.
A hős pedig ott áll az asztaloskesztyűjében, kezében egy nehéz kalapáccsal, és próbálja megérteni, hogy a digitális aláírás miért nem fogadja el a saját aláírását. Végül elmegy a Lajos utcai sörözőbe, ahol legalább a kétujjnyi hab nem kér személyazonosító igazolványt.
Az Adolf a faluban és a dörögdi konyhaasztal története a kelet-európai lélek olyan mélységeibe vezet, ahová normális ember csak biztosítókötéllel merészkedik le.
Itt találkozunk azzal az embertípussal, aki túlélte a történelmi kataklizmákat, majd mosóport reklámozott, de a zalakarosi gyógyvízben üldögélve sem tudott megszabadulni a harckocsi-rögzítőfülek iránti olthatatlan vonzalmától.
Ez azért nem mindennapi teljesítmény. Más ember a gyógyfürdőben ellazul, elfelejti a gondjait, esetleg rendel egy lángost. Dolfi bácsi viszont nézi a tölgyfaasztalt, és azt kérdezi: hol vannak a rögzítőfülek? Mert egy asztal, kérem, nem attól asztal, hogy négy lába van, hanem attól, hogy hadműveleti szempontból alkalmas.
Rádli nem vitatkozik ezzel. Ez az egyik legnagyobb erénye. Nem próbálja meggyőzni a tébolyult megrendelőt arról, hogy az étkezőasztal nem harckocsi. Nem tart előadást a bútoripar és a páncélos hadviselés közötti technológiai különbségekről. Egyszerűen legyártja a rögzítőfüleket.
Negyven euróval kevesebbet kap, mert az asztal nem felelt meg a hadműveleti követelményeknek. Ez a piacgazdaság sajátos értelmezése. A vevő elégedetlen, az asztalos veszteséges, a tölgyfa pedig valószínűleg még mindig nem érti, hogy miért kellett neki a második világháborúban részt vennie.
A szerző közben fásultan várja a békeidőre vonatkozó minisztériumi előírásokat. Mert azok majd biztosan megérkeznek. Csak előbb ki kell tölteni a megfelelő nyomtatványt, amelyen nyilatkozni kell arról, hogy a megrendelő a békeállapotot saját felelősségére veszi tudomásul.
A Munka Törvénykönyve meglehetősen körülményesen szabályozza az emberi munkavégzést. Meghatározza, mikor kell dolgozni, mennyit kell dolgozni, milyen körülmények között kell dolgozni, és milyen feltételek mellett lehet abbahagyni a munkát. Azt viszont valamiért nem szabályozza kellő alapossággal, hogy mi történik akkor, amikor az ember egyszerűen nem akar dolgozni.
Rádli ezen a területen hiánypótló tudományos munkát végzett. Bevezette a munkaiszony fogalmát.
A munkaiszony nem egyszerű lustaság. A lustaság még egyfajta életforma, a munkaiszony viszont már egzisztenciális állapot. Az ember reggel felkel, ránéz a gyalugépre, és érzi, hogy valami nincs rendben. A gép köhög, a valóság nyikorog, a lélek pedig közli, hogy ő mára nem kíván részt venni a termelésben.
Ez nem munkakerülés. Ez tiltakozás az emberi létezés ipari méretű félreértelmezése ellen.
Rádli munkaiszony című fogalma tulajdonképpen új társadalomtudományi irányzatot alapozhatna meg. Elképzelem a konferenciát: Munka és identitás a XXI. században. Előadó: Rádli Róbert. Téma: A munkaiszony megszüntetésének gyakorlati lehetőségei. Helyszín: Katica. A résztvevők száma: három. Az előadás időtartama: ameddig a sör kitart.
Mert Rádli világában a végső menedék nem a HR-osztály, nem a vállalati coaching, és nem a motivációs tréner, aki egy flipchart előtt állva azt magyarázza, hogy mindenki a saját sikerének kovácsa. A végső menedék a Katica csendje, ahol az ember végre nem akar semmit optimalizálni. Legfeljebb még egyet kér.
Rádli írásainak egyik legérdekesebb vonása, hogy az emberi létezés nagy kérdéseit nem emeli piedesztálra. Nem próbálja megmagyarázni az élet értelmét, nem hirdet új filozófiai rendszert, és nem akarja megváltani az emberiséget. Egyszerűen megmutatja, amint az ember próbál boldogulni a saját kis világában.
Néha egy fél pár zokni marad a lepedőn. Néha a gyalupad mellett felejti el, mit is akart csinálni. Néha olyan asztalt rendelnek tőle, amelynek hadműveleti szempontból is alkalmasnak kell lennie. Ezek az apró mozzanatok többet mondanak rólunk, mint a pesti szalonok teljes intellektuális apparátusa.
Ott az ember hosszan beszél arról, hogy miért nem találja a helyét a világban. Rádli megkeresi a helyét, aztán odébb teszi a munkapadot, mert útban van.
A létezés negatív oldala, hogy hétfőn reggel újra be kell indítani a gépet. A pozitív oldala, hogy este még mindig nyitva van a Katica.
Mert a törvény ugyanis törvény. A többi pedig – mint azt dr. Kovács Géza büntetőbíró úrnál jobban senki sem tudja – csupán adminisztráció kérdése.
A Nobel-díjra pedig majd beadjuk a megfelelő nyomtatványt. Három példányban. Az egyik az Akadémiáé, a másik a NAV-é, a harmadik pedig Rádlié, aki majd felhasználja valamihez a műhelyben.
társszerő, Rádli Róbert
Rádli Róbert stílusa sajátos irodalmi képződmény: a kézműves-filozófiai szatíra. Ebben a valóság, a bürokratikus abszurd és a száraz elméleti logika nem egyszerűen találkozik, hanem kölcsönösen megkérdőjelezi egymás létjogosultságát. Az eredmény olyan próza, amelyben a filozófiai gondolatnak előbb-utóbb bizonyítania kell a teherbírását.
Rádli prózájában a létezés nagy kérdései nem elvont metafizikai terekben dőlnek el. A gondolatoknak tárgyi formájuk van: hatos facsavar, akácléc, tölgyfaasztal, esetleg egy reklámszatyor Taki bácsi zöldségesétől.
Más írók a világmindenség titkait kutatják, Rádli inkább azt vizsgálja, hogy a munkadarab derékszögben áll-e. Ez nem feltétlenül jelent szűkebb filozófiai horizontot. Ellenkezőleg: nála a metafizika kénytelen számot vetni a fizikai valósággal. Egy ferdén sikerült polc ugyanis olyan egzisztenciális kérdéseket vet fel, amelyekre a posztmodern filozófia egyelőre nem dolgozott ki megfelelő válaszokat.
A gondolat és a lélek problémája itt nem a felhők fölött kezdődik, hanem ott, ahol az ember felelősséget vállal azért, amit létrehozott.
Rádli egyik legjellegzetesebb eszköze a hivatalos, intézményi és jogi szaknyelv alkalmazása olyan helyzetekben, amelyekhez normális körülmények között semmi köze nem volna.
Ptk., kötbér, vis maior, hiánypótlás, folyamatos mulasztásos kötelezettségszegés. Ezek a fogalmak nála nem pusztán jogi terminusok, hanem az emberi kapcsolatok sajátos értelmezési lehetőségei.
A veszprémi bíró házaspár történetében például a magánélet is eljárásjogi keretek közé kerül. Mások a nászéjszakán romantikáról és intimitásról beszélnek, Rádli szereplői inkább a teljesítés feltételeit vizsgálják.
A humor abból a következetességből fakad, amellyel a szereplők a hivatalos gondolkodást a legszemélyesebb élethelyzetekbe is átültetik. A bürokrácia itt már nem intézmény, hanem világnézet. Az ember előbb-utóbb arra is rájön, hogy a szerelemben a szándéknyilatkozat és a tényleges teljesítés két külön jogi kategória.
Rádli humorának fontos sajátossága, hogy nem akar mindenáron vicces lenni. Nem magyarázza el a poént, nem készíti elő külön a nevetést, és nem jelzi, mikor kellene az olvasónak felismernie az abszurditást.
Egyszerűen közöl:
„Gazdagrét nem joghatósági kategória.
– De lakótelepi.”
Ennyi. A helyzet önmagát értelmezi.
Ez a száraz, szinte jegyzőkönyvszerű pontosság adja a szövegek egyik legfontosabb stiláris értékét. A szerző nem nevet a szereplőin, hanem hagyja, hogy azok saját logikájuk következményeivel szembesüljenek. Az olvasó pedig felismeri, hogy a képtelenség nem feltétlenül a szereplők fejében található. Néha maga a valóság szolgáltatja hozzá az alapanyagot.
Rádli világa rokonságot mutat Örkény István groteszk látásmódjával, Hrabal figuráinak különös emberi világával és a rendszerváltás utáni magyar kisvárosi valóság sajátos hangulatával.
A nagypolitika, a hollywoodi siker, Tarantino vagy a világkiégés kérdései azonban nála nem maradnak meg eredeti magasságukban. Előbb-utóbb beleütköznek a gazdagréti betonba, egy Lajos utcai söröző valóságába vagy a vidéki mindennapok kisszerű konfliktusaiba.
A történelmi események és a világméretű kulturális folyamatok a kisember szemszögéből jelennek meg. Nem azért, mert jelentéktelenek, hanem mert az ember többnyire nem a történelem menetét irányítja, hanem megpróbálja túlélni annak következményeit.
A groteszk ebben a világban nem különleges irodalmi fogás. Egyszerűen a mindennapi tapasztalat egyik lehetséges formája.
Rádli gondolkodásának egyik átfogó eleme a munkához és a társadalmi elvárásokhoz való viszony.
A munka nem erkölcsi kitüntetés, amelyet az ember születésével együtt kapott, és amelyet élete végéig köteles viselni. A megélhetés eszköze, amelynek természetesen megvannak a maga szükségszerűségei, de ettől még nem válik az emberi létezés kizárólagos értelmévé.
A munka hiánya sem feltétlenül lustaság. Lehet belső függetlenség, szellemi önvédelem vagy annak felismerése, hogy az emberi életnek vannak a termelékenységen kívüli értékei is.
Ezt a felismerést foglalja össze a munkaiszony fogalma.
A szó első hallásra tréfásnak tűnik, valójában azonban komolyabb társadalmi és egzisztenciális kérdést takar. Meddig tekinthető természetesnek az alkalmazkodás, és mikortól válik az ember saját életének akadályává az a rendszer, amelyhez alkalmazkodni próbál?
Rádli nem ad kész ideológiai választ. Inkább megmutatja a helyzetet, és meghagyja az olvasónak a következtetés levonásának lehetőségét.
Rádli Róbert prózája szellemes, precíz és mentes a fölösleges stiláris díszítésektől. A humor nem öncélú geg, hanem a tisztánlátás eszköze. A groteszk nem dekoráció, hanem a valóság egyik lehetséges leírása. A filozófia pedig nem arra szolgál, hogy az ember még bonyolultabban fogalmazza meg azt, amit egyébként is tud, hanem hogy felismerje saját helyzetének ellentmondásait.
Rádli nem akarja megjavítani az emberiséget. Inkább megpróbálja megérteni, hogyan működik. Ez talán szerényebb vállalkozás, de a tapasztalatok alapján lényegesen több munkával jár.
A világ közben természetesen változatlanul működik. A hivatalok intézkednek, a megrendelők újabb igényekkel jelentkeznek, a történelem pedig nem kérdezi meg, hogy alkalmas-e az ember a következő korszak elviselésére.
Rádli mindenesetre időnként félreteszi a szerszámot, és elmegy a Katicába.
Nem megoldást keres. Csak egy kis távolságot a világtól.
Ami, tekintettel a világ állapotára, önmagában is figyelemre méltó teljesítmény.
Fábry Sándor