Az ember tragédiája...

Az ember tragédiája színről – színre

a géniuszok rendszerében

“Magyarnak lenni annyit jelent,

mint az öt géniusz világában

egyensúlyt teremteni.”

(Hamvas Béla)

Igen, bele születni, bele nőni Európába, a Kárpát-hazába, a magyar nyelvű kultúrába. Ha hihető, hogy, már jóval a születésünk előtti időkben évezredes szándékkal eldőlt az, hogy mikor, hol és kikkel fogunk együtt élni, egész egyszerűen csak lélegzetet venni, itt, ezen a glóbuszon, ebben a Platón–i árnyékvilágban, továbbá ha belátjuk, hogy sorsa helyét az emberi lélek a géniuszról ismeri fel, akkor kell, hogy létezzen igazságtartalma ennek az állításnak.

S így talán elfogadható az is, hogy magyarnak lenni testileg-lelkileg, azt jelenti, hogy az európai kontinens egészére kiható Nyolc géniuszból: –– a déli, a nyugati, az északi, a keleti, a bizánci, az afrikai, valamint az atlanti partok térsége, és a sarkvidék ősalakzatai közül –– a történelmi Magyarországon jelen való Öt alkotóerő világában egyensúlyt teremteni. Fogadjuk el alapállásként ezt a Hamvas Béla-i nagy esszéből, Az öt géniuszból választott mottót együtt gondolkodásunk, elemzésünk vezérfonalául. Fogadjuk el még akkor is, ha ugyanott és ugyanakkor a költő-filozófus arra a következtetésre jut, hogy a magyarságnak nincs más választása, minthogy ebből az Öt archetípusból, annak egységéből merítsen, mégsem élt, és, azóta sem él ezzel a lehetőséggel. Szerinte az „öt géniusz” együttállása emberemlékezet óta még soha senkiben nem öltött testet, nem valósult meg. Hamvas ezzel előrelátón kinyilatkoztatja ítéletét, amit nem kell föltétlen elfogadnunk, azt ti., hogy a magyar történelmi valóságban eddig nem létezett olyan formátumú nagy egyéniség, személyiség, aki egyesíteni tudta volna annak a kultúrkörnek, kultúrának az értékeit, amelybe bele született. Madách az „északi géniusz” szülötte című dolgozatomban, amely egyik fejezetét képezi tervezett tanulmány kötetemnek, kifejtettem már, hogy Madách szülőföldjének, Kelet-Közép-Európában felső–Magyarországnak, Nógrádnak, a felvidék régiójának, – ma a szlovákiai Bánska Bistrica / Besztercebánya Kerületének – a Palócföldnek, az Ipoly-táji hazának, szűkebb pátriájának Alsó–Sztregovának, Csesztvének, Cserénynek, Sápnak, Ludovának ­– a „genius loci”-ja, a hely szelleme szerinti sajátos bélyege, látlelete hogyan mutatható ki, érhető tetten a Madách–ok fel- és lemenői, majd a drámaköltő életében és műveiben. Így végkifejletképp már korábban arra a következtetésre jutottam, hogy talán Madách Imre az egyik olyan zseniális alkotóelme, akiben az Öt géniusz együttállása valósággá lett. S hogy ez valóban így van–e, azt életművének a géniuszok rendszerébe való elhelyezésével, „hamvasi logikával” elemezve kívánom most megvizsgálni, s ha lehet, úgy egyértelművé tenni. Vállalásomat nehezíti az az irodalomtörténeti tény, hogy több évtizedes kutató munkám eredményeképp se találtam Hamvas Béla írásaiban vonatkozó utalást arra, hogy ő maga írói szándéka szerint valaha is foglalkozott volna Madáchcsal. Olyanformán se találtam adatot, ahogy az „északi géniusz” összefüggésében elemzi például, meglehetősen negatív értékítélettel ­–– miközben ő maga is északi, hiszen Eperjesen látta meg a napvilágot 1897 márciusában ­–– Tompa Mihály a „Wordsworth - i”, az igazi metafizikai mélységek nélkül túl istenülő költő, vagy épp Mikszáth Kálmán a babonás palóc, a „hiszékeny ateista” írói munkásságát. Madách Imréről még csak negatív értelemben se tesz említést Hamvas, a nevét egész egyszerűen le sem írja. Vajon miért nem? Mi lehet ennek az oka? A kérdés megfejtése túl mutathat az életmű egészén. Éppen ezért e tárgykörben, legutóbb Budapesten a Hamvas Körben tartott előadásom kapcsán bontakozott ki polémia, a lehetséges indokokat, magyarázatokat keresve.

Miklóssy Endre filozófus meglátása szerint Hamvasnak 1919-1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkara magyar-német szakán végzett egyetemi tanulmányaira vezethető vissza többek között az a tudományos vélekedés, amely a magyar irodalom kánonjában Madách–ot egyműves drámaköltőként tartja számon. S ezt így, nagy valószínűséggel, alapállásként Hamvas Béla is elfogadta. Sajnálatos, hogy vélekedése bizonyos értelemben még ma is tartja magát. És hát Erdélyi János korabeli kritikáját is gyakran hangoztatták akkoriban azok, akiknek érdekében állt, a drámai mű eszmei tartalmát vizsgálva az Ördög komédiájának titulálni Az ember tragédiáját, amely szerintük nem más, mint „keserű tréfaűzés az eszmékkel”. A Madách által ábrázolt világ színről-színre, és a drámai eseményekből levont végkövetkeztetések feloldhatatlan világnézeti és művészeti ellentétekhez vezettek, írja Lukács György 1955-ben, a Szabad Nép lapjain, elhíresült Madách Tragédiája című értekezésében, történelemfelfogásában végzetesen pesszimista hangvételűnek ítélve meg a színpadra szánt művet, mondván 1848/49-et követően, egy vesztett forradalom és szabadságharc után a hazafi becsületessége átcsap a költő, a gondolkodó tragédiájába. „Úgyde, mondják a sötét álomképek egyeznek a világtörténettel.

Ezt én tagadom.” –– vallja Arany János Madách védelmére kelve, többek között Erdélyi ellenében, mert ő még képes volt arra, ­–– mai szóhasználattal élve ­–– hogy megkülönböztesse a virtuális valóságot az élő valóságtól. Nem így Lukács György a filozófus, aki szerint „A drámában a valóság azonos azzal, amit a színpadi cselekmény mutat”, így tehát szerinte ezen a sötéten pesszimista Madách-i világon, a Tragédián az Isten végszavai sem segítenek, csupán ész feletti happy end-et teremtenek, de nem adnak választ a dráma menete szerint feltett kérdésekre. Annak ellenére, hogy Hamvas Béla és Lukács György egy „igen és egy nem” hírében állottak, a korszellem valamilyen oknál fogva, egy bizonyos összefüggésben mintha mégis azonos módon hatott volna gondolkodásukra, így történhetett meg az, s ezt a Hegel-i ész cselének nevezném, hogy bár más-más megközelítésben, de a Madách-i életmű egésze megítélésében, anélkül, hogy tudtak volna egymás véleményéről, látensen egyetértettek. Ezt a feltételezésemet erősítették meg a Hamvas–tanítványok vélekedései is, s azok a gondolkodók, akik még személyes kapcsolatban álltak a mesterrel, hogy ti. Hamvas világ- és magyar irodalmi értékrendjébe nem igazán fért bele a Madách–i életmű. Hamvas nem sokra tartotta Madách verseit, drámáit, komédiáját, bölcseleti és politikai írásait, ezért tudatosan, tapintatból talán, kikerülte azokat, és sajátos meggondolásból inkább nem foglalkozott velük.

Bárhogy is történt, az alábbiakban most mégis megkísérlem kimutatni, bizonyossá tenni a Madách–i oeuvre klasszikus remekében: Az ember tragédiájában, színről-színre

a Nyolc géniusz „hatásmechanizmusát”. Első lépésben, vázlatosan, Hamvas Béla nyomán szabadon, sajátos szempontokat adva magamnak értekezésem megírásához.

A MŰELEMZÉS SZEMPONTJAI

< HATÁSOK > TÁJOLÁSI KÖZÉPPONTOK > ŐSALAKZATOK > SAJÁTOSSÁGOK >

A Lelki tájak hatásai az álomszínekben érvényesülnek mindenek előtt, a képszerű képzetek sorozatában, amelyeknek legfőbb sajátossága a történelem küzdelmeiben nem

részt venni, kívül állóként szemlélni a világot.

Ez alapján a következő színek elemezhetők: Az Első szín ( A mennyekben);

Második szín (A paradicsomban); és a Tizenharmadik szín (Az űr);

1. Dél géniuszának hatása Pannóniában, az az, a Dunántúl délnyugati részén érvényesül. Tájolási középpontjai a görög Athén és a latin Róma.

Dél ősalakzatának jellemzői: oldottság, derű, nyugalom, félálom, egyensúly, csökkent aktivitás, aranykor–ösztön, ritmikus életigény, idealitás, közvetlen életélvezet;

Sajátossága a derűs életeszmény. Itt a Kultúra és Civilizáció hatása és ellenhatása érvényesül.

Dél géniusza egyesíti Magyarországot Horvátországgal és Dalmáciával, Isztriával és Olaszország délibb földrészeivel, Görögországgal, Szerbia déli részével, Provence-szal, Spanyolország keleti tájaival és Kisázsia nyugati sávjával.

A felsoroltak alapján a következő színek tehetők a „déli géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává: Ötödik szín (Athén); Hatodik szín (Róma);

2. Nyugat géniuszának hatása Pozsony és Szentgotthárd közötti nyugati sávban érvényesül; Tájolási középpontja: Párizs;

Nyugat ősalakzatának jellemzői: civilizáltság, fejlődéseszme, hétköznapi munka étosz, szociális tagozottság, intenzív művelés, ráció, állandó tanulás, tevékenység, praktikum, lojalitás;

Sajátossága, hogy hagyományát Délről kapja. A kultiváltság és a szociális egyensúly, valamint a civilizáltság következményeként az erős iparosodás jellemzi;

A felsoroltak alapján a következő színek elemezhetőek a „nyugat géniusz” szempontjai szerint: Kilencedik színben (Párizs); Tizenegyedik színben (London);

3. Kelet géniuszának hatása az Alföldön érvényesül. Kiszögelési pontja a felföldi Csallóköznél kezdődik, s keleten a párciumi Szatmáron át folytatódik, s délen a délvidéki Szabadkánál fejeződik be.

Tájolási pontja a dél–oroszországi sztyeppe–világa, amely lehúzódik Kelet–Ázsiába

és át Szibériába, egészen Mongóliáig, s a Sárga–tenger irányába mutat.

Kelet ősalakzatának jellemzői: a nomádság és az állandó letelepedés között, szabadság–sóvárgás, letargia és kitörő indulat, tiltakozás minden ellen, ami nem ő, hiúság, kevélység, zaklatottság, irreligiozitás, bomlott szocialitás (egyéniség–fragmentumok), a tanulás és az alkalmazkodás nehézsége, uralmi ösztön, lázongás, ellenkezés, ideiglenesség;

Sajátossága: “A keleti géniusz soha semmit, amit a nyugati civilizáció nyújtott nem tudott ellenkezés nélkül fogadni.”

A felsoroltak alapján a „keleti géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává a Tizenkettedik szín (A falanszter) tehető;

4./Erdély géniuszának hatása a bizánci kisugárzásból ered, amely a földrajzilag a zárt

Erdély területén érvényesül; Tájolási középpontja: Konstantinápoly, illetve Isztambul.

Erdély ősalakzatának jellemzői: szakadékosság, mély ellentétek és azok áthidalása, humor (groteszk), sokrétűség, kettősség, megalkuvás, bonyodalmak, okos gyakorlatiasság, magas életigény, ízlés, rafinéria;

Sajátossága: a szövevényes gazdagság. Bizác géniusza a Balkán nagy része, amely átnyúlik Kisázsiába, de felhúzódik mélyen Oroszországba, Moszkván túlra és a Kaukázusba.

A felsoroltak alapján az „erdélyi géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává egyértelműen a Hetedik szín (Konstantinápoly) tehető;

5./Észak géniuszának a hatása: a Pozsony–Sárospatak–Sátoraljaújhely közötti távon az

északi közép-hegység alatti területeken érvényesül.

Sajátossága: hogy tájolási pontja nincs, az „északi géniusz” minden irányban nyitott, egész egyszerűen középponttalan. Nyugat kulturális provinciája.

Észak ősalakzatának jellemzői: provinciális életrend, természetközelség, önálló kultúra nélkül, félműveltség, laza szociális kapcsolatok, melankólia, gyakorlatiatlanság, szekták, irrealitás;

A felsoroltak alapján a következő színek tehetők az „északi géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává: Nyolcadik szín ( Prága ); Tizedik szín (Prága II.);

Az öt géniusz rendszerébe eddig be nem sorolható Tragédia-színeket, Európában, Magyarországon kívül létező három géniusz valamelyike alakzatának összefüggésében tehetjük majd elemzésünk tárgyává, mert a helyet, Hamvas intelme szerint nem szabad összetévesztenünk a térrel. Vagyis nem jártunk volna el helyesen, ha bármelyik színt csupán az objektív tények ismeretében helyeztük volna el az öt géniusz rendszerében. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek Arca van. S a helynek nem csak fizikája, hanem metafizikája is létezik, ­- állítja Hamvas ­- így nem csak látvány, hanem géniusz.

6. Atlanti géniusz, amelynek hatása az Atlanti-óceán keleti partvidékén terjed egészen az északi fokig, földrajzilag ez, mondjuk, a Golf-áram köre, szellemi szempontból ősi hatalmas civilizáció helye. Ezen az alapon a Harmadik szín (Pompás vidék a paradicsomon kívül) elemezhető;

7. Sarkvidéki géniusz, amelynek hatása Oroszország, Franciaország, és Skandinávia északi részére terjed ki, átlép az Urálon és mélyen behúzódik Szibériába. Így egyértelműen

a Tizennegyedik szín (Hóval és jéggel borított hegyes, fátlan vidék >< az Eszkimó szín)

vehető górcső alá;

8. Afrikai géniusz, amelynek hatása Spanyolországban, Szicília déli felén érződik, de átsugárzik Dél-Oroszoroszágba és Dél-Franciaországba is. Ide végezetül elemzésre a

Negyedik szín (Egyiptom); Tizenötödik szín ( Ébredés; A negyedik szín pálmafás vidéke) sorolható be.

NÉHÁNY KIEGÉSZÍTŐ GONDOLAT MÉG

Jó tudni, hogy a Kelet–Nyugat-ellentét, ­–– keleti lélekkel Nyugatra igyekezve ­–– a „kompország” ma is létező problémáját, csak úgy számolhatjuk fel, ha a nemzet a magyarsága ötrétegűségének tudatára ébred, az alföldi és nyugati közé beiktatja a délnyugatit, az északit és az erdélyit, vagyis azt a zseniális erőt, amely a feszültséget feloldja. Szinte minden magyar szellem, de legfőképpen a költők, az apáktól és nagyapáktól örökségbe kapott legbensőbb világuk kibékíthetetlennek tűnő ellentéteit, időről–időre, a korábbi évszázadokban is, csak így voltak képesek feloldani önnönmagukban.

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy Nyugat géniusza tulajdonképpen Európa véd-szelleme.

Ez a géniusz kisugárzik az egész kontinensre, ez táplálta, és táplálja ma is, globalizálódó világunkban Európa szellemi erőit: tudósait, művészeit, költőit, íróit, formálva és deformálva földrészünk jövőképét.

Továbbá fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy elsősorban nem kultúrtörténeti szempontból vizsgálódunk, amikor Az ember tragédiáját elhelyezzük a géniuszok rendszerében, merthogy követjük a „hamvasi logikát”, miszerint a kultúrát és civilizációt, a társadalmat és az államot fogalmilag külön kezeljük a „géniuszoktól”. Képzetünk szerint a géniuszok fogalmi rendszere a Szent Könyvek tanításai alapján az égiek és a földiek, ennek kapcsán az emberiek összefüggésében jön létre oly módon, hogy vissza kell térnünk gondolatilag az alapokhoz, – ezt nevezem én VisszaSejtesítésnek – vissza a „realitások elíziumi mezején át” a metafízisz tradíciójához, ahhoz a ősi örökséghez, hagyományhoz, ahhoz az Egyhez, amelyet a szent könyveinkből: a héber Ó– és a keresztény Új Testamentumból, a Koránból, a Taoból, a Védákból, és másféle szentírásokból talán még a harmadik évezredben is megérezhetünk, megérthetünk, kiolvashatunk.

Vác,2009.április 02.