A társasházak, lakásszövetkezetek működésére vonatkozó szabályokat a veszélyhelyzet idejére a 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet 2. alcíme tartalmazza, ezek címszavakban:
Nem lehet közgyűlést tartani a veszélyhelyzet ideje alatt.
Ha az éves beszámoló közgyűlés (vagy más döntés) határideje a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, akkor a közgyűlést a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül kell megtartani.
Fenti Kormányrendeletre hivatkozva a korábbi években megszokott rendtől eltérően május hónapban nem tartjuk meg az éves elszámoló Közgyűlésünket jelen hirdetmény kifüggesztésének időpontjában érvényben lévő szabályok szerint.
Ettől függetlenül a könyvelőnk elkészítette a 2019. évre vonatkozó pénzügyi zárást:
A lakásszövetkezet pénzügyi helyzete stabil,
a tervezett beruházásokat végrehajtottuk,
minden számlánkat határidőben kifizettük,
a fűtési időszak alatt fűtés leállás vagy üzemzavar nem volt.
Ha vészhelyzet megszűnését követően lehetőségünk lesz kiírni a Közgyűlés időpontját, akkor azt a lehető legrövidebb időn belül kívánjuk megtartani.
2020. évben ismételten egy épület tetősíkját kívánjuk fújt szigeteléssel ellátni, amit a felújítási alapunkból finanszírozunk majd. Ezzel kapcsolatos plusz bekérést nem tervezünk.
Minden lépcsőházban kérnénk a Tűzvédelmi szabályok betartását!
Lépcsőházban a földön elhelyezett virágokat kérnénk eltávolítani!
Az alagsori folyosón TILOS kerékpárt, éghető anyagot elhelyezni, ott tárolni bármit!
Kérjük, a kukák mellé ne helyezzenek ki szemetet, mert azt a szolgáltató nem fogja elszállítani! Továbbá a hulladék nem megfelelő elhelyezése szabálysértésnek minősül!
A keletkezett üveg, műanyag, papír hulladékot kérjük, hogy a szelektív hulladékgyűjtőkbe vigyék el!
Egyéb, nem háztartási hulladék (pl.: elektromos eszközök) leadható Nagyharsány és Kistapolca között a Dél-Kom Nagyharsányi Hulladékudvarába.
Nyitva minden szerdán 11:00-16:00 óra között.
Telefonszám: +36 72/805-410
Hulladékudvar kezelő: +36 30/435-9590.
A hulladékot díjtalanul átveszik amennyiben a Dél-Kom egyéni szerződés díjfizetés igazolása bemutatásra kerül.