Az 5. panelépületben is kicseréltük a Lakásszövetkezet tulajdonában lévő teljes vízhálózatot. Ezen munka elvégzésének anyagi fedezetét a korábban végrehajtási eljárásban átvett lakás értékesítése tette lehetővé. Az évek során felhalmozott kintlévőségünkhöz az értékesítést követően hozzájutottunk. A maradék három épület vízhálózatának cseréjét 2014. évre ütemeztük be. Az 5. épület teljes lépcsőház festésére és mázolására (villanyóra szekrények, korlátok, postaládák) is intézkedtünk, melyet még idén szeretnénk megvalósítani.
Október 6-án a Lakásszövetkezet végrehajtási eljárás során ismét megvásárolta egy tartozó lakó lakását. Ezen eljárás jogerőre emelkedése után - amint tulajdonunkba kerül az ingatlan - értékesíteni kívánjuk a lakást.
Az őszi fűtési időszakban a mai napig 9.500 m3 gázt használtunk fel, ami megközelítőleg 1 millió Ft. A 2012. évi adatok szerint 10.31-ig 28 m3 gázfelhasználásunk volt 1.416 Ft. értékben. Jelentős különbség ellenére, valamint december 31-ig betervezett kb. 45.000 m3 gázfelhasználásunk fedezi az egy évre betervezett gázbekérésünket.
A kazánháznál a volt olajtároló helyiség és a gázóra előtti terület került lebetonozásra.
Kintlévőségek alakulása:
Jelenleg (09.30-i adat) 26 tartozó lakó összes tartozása 5.743.926 Ft.
2010-ben 52 tartozó lakó volt amikor megkezdtük a munkánkat, és 6.287.115 Ft. volt a kintlévőség.
A 26-ból 15 lakónak 100.000 Ft. alatti tartozása van (ebből 8 lakónak 30.000 Ft. alatti a tartozása), ami egy-két-három havi tartozást jelent.
2 tartozó garázs tulajdonos (nincs lakásuk).
2 tartozó már nem lakik a lakótelepen, így nem növelik a tartozásukat és állandó letiltás érkezik a jövedelmükből.
1 tartozó lakásnak elhalálozás miatt még nincs örököse.
1 lakást folyó hóban megvásároltunk, így az október hó végi zárás után jelentősen csökkenhet a kintlévőségünk.
1 tartozó lakó lakása decemberre van kiírva ingatlanárverésre, második sikertelen árverés után át kívánjuk venni a lakását.
2 lakónak van jelentős tartozása (650.000 Ft. és 820.000 Ft.)
2 tartozó lakó - akikkel szemben felfüggesztettük az indított eljárásokat - minden hónapban csökkenti a tartozását.