Harmadik év végén jártunk, a székesfehérvári Ságvári Endre Szakközépiskola C-osztályos tanulóiként, rádió- és televízió-műszerész növendékekként. Elérkezett a kötelező egy hónapos nyári szakmai gyakorlat ideje, amelynek a híres Videoton gyár adott otthont. A felkészítés során úgy belénk sulykolták a szabályokat, hogy mire megérkeztünk, már a saját árnyékunktól is tartottunk. Megmagyarázták, hogy ez nem az iskola, ahol egy-egy késést el lehet simítani egy laza vállvonással: a Videotonban a beléptető rendszer könyörtelen, ha egyetlen percen múlt a dolog, ugrott az egész gyakorlat, és kezdheted az évet elölről. Mindenki felelősségteljes felnőttként kellett viselkedjen, hogy öregbítse az intézmény hírnevét, és bármiféle deviancia szigorú büntetést von maga után.
Az első napon hiánytalanul, percre pontosan érkeztünk. A feladatunkat már tudtuk: a katonai rádiókhoz tartozó távvezérlő panel áramköri lapját kellett rajz szerint elkészítenünk. A nyolc órás kezdés után egy ebédszünettel, délután négyig tartott volna a műszak.
A szakoktató azonban csak huszon-harminc perc késéssel tudott megjelenni. Elhadarta a kötelező munkavédelmi blablát, aláíratta velünk a papírokat, majd ki is ment a teremből. Mi feszülten, izgatottan vártuk, hogy végre megkapjuk a szerszámokat és a paneleket. Eltelt egy teljes óra, mire visszajött, és egyetlen vállvonással közölte: az áramköri lapokat nem fúrták ki a tegnap délutáni műszakban, mert a művezető hiányzott, édesanyját kellett kórházba vinnie, úgyhogy ma nem tudjuk elkezdeni a feladatot, mindenki hazamehet.
Kedden, a második napon aztán megismétlődött a tragédia. Az oktató szűkszavúan bejelentette, hogy ezen a napon sem tudunk még a paneleken dolgozni, mert a raktáros kolléga elfelejtette összekészíteni a szükséges alkatrészeket. De haza sem mehetünk – tette hozzá –, mert azt az iskola szabályzata tiltja. Úgyhogy a mai napra egy rendhagyó feladatot kaptunk a munkahelyi rend és fegyelem megértéséhez: megvárjuk, hogy elteljen az idő.