Mozaik Szövegek és stílusok: >>>
Gaál Edit: Nyelvről, anyanyelvről 18 éveseknek (Calibra Kiadó, Budapest, 1999)
illetve ennek elektronikus változata a Sulinet Tudásbázisban: >>>
A rokokó divatos műfajai:
Az epikában: komikus eposz, vígeposz, travesztia, napló- és levélregény, kalandregény, utópikus regény, erotikus verses elbeszélés, riport, tréfa, vicc, tündérmese (zenekísérettel).
A lírában: anakreóni dal, életkép, helyzetdal, bordal, panegirisz, idill, bukolika, madrigál
A drámában: pásztorjáték, komédia, vígopera
A rokokó költő szereti az apró képekből összeállított tájrajzot, amelyet a részletek aprólékos kidolgozásával állít elénk. Költői eszközei között gyakoriak a madár- és virágmotívumok, a színek (különösen a rózsaszín, fehér, piros, kék, kékezüst) éppúgy, mint a (mesterkélt, finomkodó) társalgási nyelvi fordulatok, anekdoták, pletykák, szójátékok. A rokokó mozgalmasságának érzékeltetésére alkalmas az igék halmozása, az igeképzők kedvelése, a rövidebb mondatok használata.
A rokokó irodalom stílusjegyei:
az idill, a bensőségesség ábrázolása; az érzékiség; az élet örömeinek középpontba állítása; a gazdag ornamentika*; a párbeszéd hangsúlyossága (a művész és a befogadó között is); a miniatürizálás; a pillanatnyiság kiemelése; a frivolitás*, illetve az ezzel való megbotránkoztatás; a luxus és a pikantéria*; a képiség (és ezen belül a kicsinyítés) előtérbe kerülése; a keresettség, mesterkéltség; a csilingelő rímek, a stilizált versformák, a szimultán versritmus, a zeneiség; a rögtönzés; semmiségek bonyolult és különleges előadásmódja; a hangulat (intimitás - a barokk pátoszával szemben -, idill, érzékiség) érzékeltetése; az irónia, a travesztia és esetleg a blaszfémia mint humorválfajok.
Témaválasztás és ábrázolásmód:
A rokokó irodalom legfőbb tárgyköre az epekedő szerelem, melyhez finom erotika társul. E szerelemfelfogás és -ábrázolás jellemző előadásmódja a gáláns*, választékos, finomkodó, udvarló és kedélyes hangnem. Játékosan, zenei hatásokat felhasználva ábrázolja a bájt, a kellemet - eredetileg csak a kapcsolódó témákban (öröm, idill, hangulatosság), később már más tartalmak megszólaltatásakor is. Kifejező vagy díszítő eszközökként felhasznál mitológiai alakokat, elsősorban amoretteket*, puttókat*, a virágok és a tavasz istennőjét, Flórát, valamint az ifjúság istennőjét, Hébét. Jellegzetes motívuma a virágzó kert, a zárt világ (a belső térnek megnőtt a jelentősége), a csillagos ég. Általában elmondható, hogy mindent az ember köré miniatürizál. A miniatürizálásban és az érzékelési tartományokra való hatásban mesterkéltség mutatkozott meg: az irodalmi szerzők nemcsak a zeneiséggel akartak hatni, hanem a tapintás, az ízlelés és a szaglás összetett ingerlésével. A jelentős súllyal megjelenő finom illatok, a naplemente színei, édes ízek életigenlést sugallnak. A rokokó szerzők kedvelték a bizarr formákat, a rímjátékokat.
A rokokóval kezdődik a költészet elvilágiasodása; az e világ felé fordulással jellemezhető szemlélete először a pásztorköltészetben és a természetköltészetben jelentkezett. A kései barokkal és a felvilágosodás tendenciáival egy időben alakult ki, de egyes szerzőknél (mint például az ifjú Johann Wolfgang von Goethe és Csokonai Vitéz Mihály életművében) a modernebb irányzatokkal: a szentimentalizmussal és a klasszicizmussal karöltve érvényesült. A magyar irodalomban összekapcsolódik a népiességgel, és előkészíti a nyelvújítók stílusújító munkáját is.
A rokokó esztétikája nem különbözött a klasszicizmusétól. Meghatározó szerepet kapott viszont a báj, a kecsesség, a könnyedség, a játékosság; ahol a bensőségesség erős érzelmeket hozott volna létre, ott ezt az irónia azonnal ellensúlyozta, kioltotta, feloldotta. A rokokó szemlélete, így művészete is a jelenre koncentrált, pragmatista* volt: a hatáskeltésre törekedett. Legfontosabb motívumai: a madarak, a pillangók, a méhek, a virágok mind a könnyed mozgást érzékeltették, és közös vonásuk az apróság, a kicsinyítettség volt. A barokk terjengős és bonyolult formáit rövid és könnyed, tagolt szöveg- és mondatszerkezetek váltották fel.
A rokokó írók, költők hittek a rögtönzésben, ezt a mesterségbeli tudás kifejezőjének tekintették. A pillanatnyiságból is, a szemléletből is következik, hogy nagy szerepet tulajdonítottak a szellemnek, a szellemességnek. Jellemző a rokokó alkotásra gúny valamilyen formája, amely a travesztiáig* és a blaszfémiáig* terjedhet.
pragmatista: gyakorlatközpontú, a gyakorlati hasznosságra összpontosító
travesztia: klasszikus alkotás vulgarizálása
blaszfémia: eredeti értelmében istengyalázás, később az általánosan elfogadott értékek rosszindulatú kétségbevonását jelenti
gáláns: finom, előkelő, udvarias, előzékeny (férfi a nőkkel szemben)
amorett: a szerelmet (amor) megtestesítő szárnyas gyermekalak
puttó: gyermekangyal, akit pufók, meztelen kisfiúként szokás ábrázolni
ornamentika: díszítőművészet, illetve egy műalkotás vagy egy használati tárgy pusztán díszítést szolgáló részletei, vonásai
frivolitás: sikamlósság, ledérség, akár szeméremsértő jelleg is
pikantéria: burkolt érzéki-szexuális vonatkozás; esetleg a botrányos érdekesség más fajtája
panegírisz: dicsőítő költemény
bukolika: pásztori költemény, pásztori költészet