Ezt a cikket nemrég olvastam az interneten A gyermekistenek kora címmel. Szókimondó, de sok igazságot tartalmaz.
"Egyre több tanulmány jelenik meg a témában. Egyre több szakember próbál figyelmeztetni bennünket, hogy nagyon rossz útra léptünk, de a lavina elindult. Úgy gördül lefelé, hogy elsodor minden útjába kerülőt, hiába kiált fel sok hozzáértő pedagógus, pszichológus, jövőkutató. Mintha nem lenne megállás.
Gyerekeink földi istenségként élik mindennapjaikat. A legtöbben korlátlan hatalommal és végtelen akarattal rendelkeznek. Mindezt tetézi a kívánság kosár, amelyet minden nap meglengetünk előttük. De uramisten, mit teszünk? Hol a józan ész? Amiatt, mert valamikor sérelem érte az adott felnőttet, vagy tele van feldolgozatlan traumákkal, most egyszeriben elhiteti magával, hogy képes tökéletes szülő lenni azáltal, hogy minden megvesz a gyerekének?! Azért, mert valaki valaha nem kapta meg a kis vonatot, vagy netán kapott egy atyai nyaklevest, most valóban azt hiszi jó hozzáállásnak, hogy félni kezd a saját gyerekétől? Amikor bolt közepén álló 120 kilós apuka nem mer nemet mondani, mert akkor őt nem szereti a sivalkodó 4 éves hercegnője, az nagyon szomorú látvány. Csak néz rá és úgy érzi, hogy a gyereknek hatalma van felette. És hagyja. A gyerek már nem tudja jobban kitolni a határokat, mert egyszerűen nincsenek határok.
Megtehet, megkaphat bármit. És bármikor. Ma is, holnap is és akármikor, mert ha nem, akkor teszem azt, majd azt kiabálja a bevásárlóközpont közepén, hogy utállak! Na, erre jó sokan felkapják a fejüket és majd rosszallóan csóválják, merthogy ítélkezni nagyon, de nagyon szeretünk.
De könyörgöm, mit művelünk mi, felnőttek? Erőszakos, türelmetlen, követelőző, önző, érzéketlen gyereknemzedék sorát indítjuk el egyszerűen azért, mert gyávák vagyunk? Hová tűnt a felnőttek felelősségvállalása? Hová tűnt a szülői öntudat, amelyben valaha el tudták dönteni, hogy mi a jó, vagy a hasznos a gyereknek?
Ha van pénzünk, akkor valóban mindent meg kell adni a gyereknek csak azért, hogy hallgasson fél óráig? Tényleg nem akarja észrevenni a legtöbb szülő, hogy a gyerekistenség kora egyszer tragédiába torkollik? Ezek a gyerekek nem akarnak majd dolgozni, mert nem tanulták meg, hogy a munkának értelme van. Nem kaptak feladatot. Nem kellett semmit sem tenniük azért, hogy elérjék a céljaikat. Tényleg akkora baj, ha valakinek fáj a szíve valami után, amit nem érhet el abban a másodpercben?
Nem hiheti azt egyetlen szülő sem, hogy a gyerekkorból kinőve a kihívások majd elkerülik az ő gyerekét és fikarcnyi befektetett erővel, nulla akarattal, motivációval zsíros álláshoz jut.
Ha felnőve, az évek során nem tapasztalja meg, hogy a tetteinek következménye van, akkor mikor fogja? Ha nem tanítjuk meg neki, hogy csak munkával lehet eredményt elérni, akkor mit tanítunk? Hogy menjen a Való Világba, mert ha elég ostoba és közönséges, akkor pár hétig sztár lehet?
Micsoda dolog az, hogy felmentjük minden felelősség alól? Hogy helyettük leckét írunk, bepakolunk, megágyazunk, takarítunk? Hogy lehet az, hogy hagyjuk, hogy olyan módon beszéljenek velünk, mit egy utolsó riheronggyal? Amikor a gyerek azt mondja az apjának, hogy na, majd számolunk otthon, mert nem ezt ígérted! És a felnőtt ostobán kuncog, mert a 7 éves számon kéri. De ez a gyerek 17 évesen majd nem számon kér, hanem elküldi melegebb éghajlatra, mert nem tud neki elég pénzt adni, vagy nem elég márkás cuccokat vásárol.
Aki azt hiszi, hogy ez valami hirtelen felkapott harag, mert épp a rosszkedv szól belőlem, csak nézzen körül. Elképesztő látni azt, hogy a szülők FÉLNEK a saját gyerekeiktől! Tehetetlenül és megriadva figyelik a toporzékolást, az artikulátlan ordítást egy NEM hallatán. Lehet csukott szemmel és füllel járni az utcán, és a telefonba mélyedni, de lesz majd olyan helyzet, amikor csak kinyílik a zárt fül és szem.
Akiket most nevelünk, vagy nem nevelünk, azok lesznek egyszer, ha lesznek, az orvosaink, ügyvédeink, autószerelőink. Istenem! Tisztelet a kivételnek! Csak bennünk bízhatunk.
Jaj, nekünk, ha nem akad olyan szülő, aki mer még határokat szabni, szabályokat felállítani. Jaj, nekünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a szabadság egészséges lelkű felnőtteket ad! Csak nézzünk körül! Ideje lenne felébredni már ebből az álságos punnyadásból és elővenni azokat az értékeket, amik évezredeken keresztül működtek. Nem véletlenül! A tisztesség, a tisztelet, az önzetlenség, a figyelmesség, a becsület, a másik iránti tolerancia nem ódivatú. Nem lehet az. Segítség! Talán még megállíthatjuk a lavinát…."
Még egy írást szeretnék közzé tenni, ami már az iskolai problémákról szól:
" A mai cikkünkben a tanárok és a tanítók munkájáról szeretnénk megosztani veletek néhány gondolatot, egy tapasztalt tanítónő a következőket mondta: a mai nevelésünk hatalmas működési zavarokat okoz a gyerekekben, olyan generációt nevelünk, aki nem fogja tudni megállni a helyét az életben. Mi tanítjuk a gyermekeinket arra, hogy egocentrikusak legyenek és arra, hogy ne legyenek kitartóak, hanem ha bármit is elkezdenek gyorsan feladják és nem próbálkoznak többször az adott probléma megoldásával. Jegyezzük meg: mi szülők “nem a legjobb barátai” vagyunk a gyerekeinknek, hanem elsősorban szülők.
A mi feladatunk, hogy neveljük őket és figyelemmel kísérjük csemetéinket. A ” legjobb barát” nem vonhat felelősségre és nem kérheti, hogy szépen viselkedj. Ezért vannak a szülők. A gyerekek tudatos tehetetlensége a szülők hibája. Van egy nagy probléma a mai generáció nevelésében, ez pedig a gyerekek tudatos tehetetlensége. A gyerekek többsége tudja, ha azt mondja, hogy “ezt nem tudom megcsinálni” akkor a szülők elvégzik helyette az adott feladatot. Itt a példa arra, hogy a szülők nevelnek olyan embereket a gyerekekből, akik az első problémánál kudarcot vallanak, mert meg sem próbálják megoldani.
A kudarc normális dolog a felnőtté válás idején
A gyerekek meg kell tapasztalják mit jelent a kudarc és, hogyan harcolhatnak ellene, hogy végül győztesek legyenek. A gyerekeknek szükségük van az “utasításokra” azért, hogy felnőttkorukban, amikor a szülők már nem irányítják őket, akkor is meg tudják oldani a problémákat.
Mutassuk meg a gyereknek mit és, hogyan kell csinálnia, majd hagyjuk, hogy boldoguljon egyedül. Normális dolog, hogy elsőre nem fog olyan minőségi munkát végezni mint a szülő, de csak így fogja megtanulni, hogyan kell valamit megoldania, másképp soha semmit nem fog tudni megoldani.
A tanárokat és a tanítókat főleg azok a gyerekek keserítik el, akik meg sem próbálják megoldani az adott feladatot. Sajnos a gyerekek így vannak nevelve, mert a szülők mindig sietnek megoldani a gyerek problémáját.
A gyerekek és a tanárok érdekei
Kedves szülők ne felejtsétek el, hogy amikor a gyerek érdekeit véditek, akkor támogatni kell azt a tanárt, aki valamilyen formában rendre utasítja a gyereket. Hallgassátok meg a tanárok és tanítók véleményét és fogadjátok el a tanácsaikat, mert az ő kezük alatt már több száz gyerek felnőtt, tehát nagy tapasztalattal rendelkeznek.
Ne felejtsük el azt sem, hogy egy gyerek máshogy viselkedik az iskolában és máshogy viselkedik otthon. Kerüljük a veszekedéseket a tanárokkal főleg, ha a gyerek is ott van, mert ilyenkor semmibe vesszük a tanító képességét. A tanítók és a tanárok nem tudják a gyerekeinket nevelni. Sok szülő azzal a gondolattal áltatja magát, hogy a gyerek az iskolában majd megtanul mindent, a tanároktól amire szüksége lesz az életben. Ez nem a tanítók dolga, hanem a szülőké!
Ne felejtsük el, hogy a tanárok sokkal több időt töltenek el a gyerekkel mint a szülők, és nem egy gyerekkel hanem 20 – 25 gyerekkel, akiknek még a tananyagot is le kell adniuk. Képtelenség, hogy ilyen körülmények között a gyerekeinket még az életre is megtanítsák, ezeket a dolgokat a gyerek otthon, a családjától kell megtanulja. Egyszóval a szülő kötelessége, hogy a gyereket megtanítsa és felkészítse az életre, a példamutatásával és tanácsaival. A tanárok és tanítók csak segítenek ebben a munkában, de semmi esetre sem az ő dolguk a gyerek nevelése és irányítása."