A dolomit törvénye (Egyperces nyomozás)
A Zalahaláp és Hegyesd közötti poros dolomitbányában a kora őszi hőség sűrű volt, mint a mészhabarcs.
A bányaudvar kellős közepén egy vadiúj, fekete Volvo XC90-es terpeszkedett. Mellette Bárány Károly állt, kinyomott hassal, kisujján arany pecsétgyűrűvel, és a prémium törésállóságról tartott előadást.
Ekkor érkezett meg a Tapolcai Rendőrkapitányság világoskék Lada 1200-ese. A jármű olyan hangot adott, mint egy kilyukadt harmonika. Stallmeister János hadnagy két kézzel markolta a kormányt. A fékpofák méltóságteljesen felhorkantak, de a kocsi – mintegy félreértve a hadnagy szándékát – megcsúszott a laza, fehér dolomitkavicson.
Kopp.
A rozsdás Lada-lökhárító tompa, méltatlan puffanással koccant a Volvo makulátlan, csillogó fényezésének. A fekete autón azonnal egy matt, szürke horpadás éktelenkedett.
Hullafehér csend lett.
Stallmeister János kimászott. Viharvert, rojtos esőkabátja lobogott a szélben – amit augusztusban is hordott –, s odasántikált a sérüléshez.
– Jaj, édes jó istenkém... – suttogta reszelős hangon, s a zakója gombját morzsolta. – Látja, mondta a feleségem reggel, hogy János, te egy balek vagy, nem bírod lecserélni ezt az öreg tragacsot. Biztosan én vagyok a vétkes, kérem szépen. De ez a Volvo... hát, ez valóban egy pompás autó. Elnézését kérem. A Halápi úti garázssoron az unokaöcsém Neoluxal az enyémet tízezerért telibe lefújta, ha gondolja, szólok neki...
– Maga hülyéskedik velem, hadnagy?! – hördült fel Bárány. – Tudja maga, ennek a kocsinak mennyibe kerül a lökhárítója?!
– Bizonyosan sokba – bólintott János szelíden. – Csak tudja, miért is jöttem? A Zalahalápi önkormányzati papírokban az áll, hogy a meddőhányóból tizenöt kamionnyi kő mozdult el. A hidasi mérlegelőn meg a menetleveleken viszont százhetven kamion szerepel. Huszonötmillió forintos költségvetési csalás szaga van a dolognak. De tévedhetek én is. Csak... tudja, a főkapitány úr olyan rigolyás. Ha meglátja a Volvo horpadását meg ezt a kis adminisztrációs hiányt, mindjárt letépi a fejem.
– Menjen a fenébe! – csattant fel Bárány. – Múlt hónapban zárult le a NAV-vizsgálat! Semmit nem találtak, érti? Semmit!
– Hát persze – mondta János, megvakarta a fülét, majd elköszönt.
Három nap múlva a Tapolcai Rendőrkapitányság udvarára beforduló két rabosító autó kék villogója felszántotta a kopott betonfalakat. Bárány Károlyt és a háttérből irányító Kovács Lajost bilincsben kísérték be.
Stallmeister János megigazította a vállán a viharvert esőkabátot, előhúzta a gyufát, és meggyújtotta a bűzös cigarettáját. Az íróasztalán ott hevert a letartóztatási parancs, mellette pedig a Volvo márkaszerviz árajánlata: négyszázhatvanezer forint.
Úgy érezte, a törvény mégiscsak működik.
A diadal pontosan huszonnégy óráig tartott.
Másnap délben a Megyei Főkapitányság fekete Skoda Superbje fékezett a kapuban. Hátulról kiözönlött Bárány, Kovács, meg három pesti sztárügyvéd.
– Hát igen, hadnagy úr! – kiáltotta Bárány már a folyosóról, kinyomott hassal. – A megyei kapitányság most fejezte be a vizsgálatot! Kiderült, hogy a Betonút Zrt. logisztikai igazgatója, bizonyos Hofmann Béla tévedésben tartott minket. Mi jóhiszeműen jártunk el! A kártalanításunk folyamatban van.
– A Volvo márkaszerviz számláját meg küldje el a jogi képviselőnknek, hadnagy! – kontrázott Kovács Lajos gúnyosan. – Hátha kifizetjük magának!
Harsány, győzedelmes nevetéssel vonultak ki, beültek a Volvóba, s gázt adva otthagyták a fehér porfelhőt Tapolcán.
Stallmeister János egyedül maradt a dohos irodában.
Nem mondott semmit. Leült a kopott íróasztala mögé, megnézte a négyszázhatvenezer forintos márkaszerviz-számlát, majd behunyta a szemét. Megértette a világ szerkezetét: a törvény olyan, mint a mészhabarcs. Ha túl sűrű, megreped; ha túl híg, lefolyik a falról; ha pedig a megyén keverik, mindig a kisember szeme megy tele porral.
Rágyújtott egy újabb szál cigarettára, s csendben nézte a száradó vakolat finom repedéseit.
Egy héttel később a Kiskunhalasi lápvidék nádasa mellett két ismeretlen, fekete ruhás férfi tüzet gyújtott, s csendben nézte, hogyan égnek el a tőzegfeletti füstben Hofmann Béla logisztikai igazgató személyes iratai, munkakönyve és plasztikkártyái.
A tűz halkan sercegett, a láp pedig hallgatott.