Gesztes várának kutatástörténete

Talán jelenlegi kevéssé reprezentatív – a nagyközönség számára nem eléggé „várszerű” – megjelenése s esetleg a ma is benne található puritán túristaszálló okolható Gesztes viszonylagos ismeretlenségéért, ami sokak számára azért is meglepő lehet, mivel a várrom 1960 és 1963 között elvégzett helyreállítása nemzetközi viszonylatban is elismerést aratott. Tervezője, Erdei Ferenc ugyanis még a híres „Velencei Karta” megfogalmazása előtt alkalmazta itt az akkoriban különösen divatos didaktikus építészeti módszereket (2).  Az azóta eltelt negyven év azonban nem csak a műemlékvédelmi szemlélet változását hozta magával, de közben az is világossá vált, hogy a várral kapcsolatos eddigi tudományos kutatások már egyre kevésbé tekinthetőek kielégítőnek – különös tekintettel az emlék még kevéssé felismert építészeti-művészeti értékére. 

Az erősség kutatástörténete ugyanakkor komoly előzményeket mutat fel. Már 1877-ben járt itt Rómer Flóris és – ugyan sokáig kéziratban maradt – kitűnő, bár csupán vázlatos felmérést készített az erősségről, a palotaépület mellett az akkor még magasabban állt külső falakról (1. kép) (3). Majd 1899-ben jelent meg Nácz József alapos, a de a kor színvonalát meg nem haladó tanulmánya a Vértes műemlékeiről, mely az addig feltárt írott adatok ismertetése mellett részletes – Csernó Geyza figyelemre méltó grafikáival kísért (2. kép) – leírást és értelmezési kísérletet is adott a várról (4). Közölte a vár eddig ismert egyetlen történeti ábrázolását, a 17. század végi Birkenstein-féle metszetet is, mely azóta is a vár középkori formáját rekonstruálni kívánó számos kutató és laikus fantáziáját mozgatta meg – miközben nagyon valószínű, hogy alkotója aligha ismerte a tényleges helyszínt (5). A 18. század középétől már romos, sőt, a birtokos Esterházyak engedélyével folyamatosan bontott vár palotaépületének délnyugati, egy földszinti dongaboltozat-szakaszt is megőrzött részén 1932-ben menedékházat alakítottak ki, de az építkezés során, a falakattereket borító törmelék elhordása kapcsán semmiféle tudományos igényű ásatás, dokumentálás nem történt, leletekről sem tudunk. 1938-ban egy kilátótorony is épült, s talán ezzel kapcsolatban került sor a budapesti műegyetem építészhallgatóinak itteni felmérési gyakorlatára (3. kép). Az ennek során tett megfigyelések eredményeit – bőséges dokumentációs anyaggal – Csányi Károly és Lux Géza 1942-ben tették közzé. Ők – miközben az írott források vonatkozásában Nácz említett munkájára támaszkodtak –, a várban jelentős számban megfigyelhető épületfaragványok korhatározását is megkísérelték, a 14. század végére, Zsigmond korára helyezve döntő többségüket (6).

E munka alapján foglalkozott Gesztessel várépítészetünk ötven évvel ezelőtt megjelent – máig első és utolsó – nagy összefoglalása, Gerő László munkája (7), majd hamarosan feltűnt a vár a nemzetközi művészettörténeti szakirodalomban is. A cseh Dobroslava Menclova az épületet – egy számos részletében pontatlan földszinti alaprajzot közölve – a 14. század közepén Csehországban kialakult kéttornyos palota-típus körébe sorolta be (8). 

1945 után a menedékházat ugyan felhagyták, de a környékbeli szénbányák kezdeményezésre az l950-es évek végén ismét felmerült a vármaradványok védelmének és hasznosításának kérdése. Hamarosan döntés is született arról, hogy az ezidőtájt létrehozott Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) végzi el teljes helyreállítását. Ennek előkészítésére egyrészt egy teljes építészeti felmérést készített 1960-ban a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) (9), mely ugyan nem pótolhatta az épületek régészeti kutatásának ekkor romok esetében még csak elvétve alkalmazott egyik fontos módszerét, a falkutatást – erre a következő évek kivitelezési munkái során sem került sor, a szakemberek ekkor még továbbra is csak az álló falak szemléletére hagyatkoztak – de így is számos fontos építéstörténeti megfigyelést hagyományozott ránk (5-7. kép).

Másrészt az egyetemről ekkor kikerült G. Sándor Mária régész – férjével és munkatársával, Gerő Győzővel együtt – 1960 és 1962 között ásatást végzett a palotaépület belsejében – elsősorban az 1932. évi munka által nem érintett északnyugati részen (15. kép) – és a külső homlokzatokhoz csatlakozó, néha csupán 2-10 m széles sávban – ma már nehezen dönthető el, hogy az idő sürgetése, vagy inkább szemléleti okok álltak e korlátozás mögött. E területeken is a legtöbb esetben csak a kora-újkori járószintig távolította el a feltöltési-omlási rétegeket, különösen alaposan vizsgálva a palotaépület északi oldala előtt előkerült 16-17. századi bejárati építményeket (8. kép) és feltárva egy elbontott tornyot a déli oldalon (10. kép). Másutt tehát nem ás(hat)ott, annak ellenére, hogy a vár többé-kevésbé kivehető külső falainak nyugati szakasza ekkor is magasan állt s bizonyára a Rómer által is lerajzolt keleti kaputorony helyét is lehetett sejteni. Így nem meglepő, hogy ez utóbbi déli oldala csak később, a várba vezető mai út építésekor, ásatás nélkül került napvilágra – s kérdéses, milyen mértékben sérültek ekkor maradványai! 

A régész első kutatási beszámolóját már 1964-ben közzétette (10), majd ezt követően néhány hasonló tartalmú, rövidebb összefoglalása is napvilágott látott a vár történetéről (11). Monografikus igényű feldolgozásra, az ásatási dokumentáció (metszet- és részletrajzok) vagy a leletanyag részletes közzétételére azonban nem vállalkozott. A vár rövid, de korántsem mindenre kiterjedő leírása mellett főleg az említett bejárati építmények kronológiáját elemezte, de természetesen sok más kérdésre, így a vár építésének kezdeteire is kitért. Sajnálatos módon azonban még 1975-ben is elkerülte figyelmét Kumorovitz L. Bernát 1952-ben kiadott regesztagyűjteménye (12), ahol a várra vonatkozó eddig ismert legkorábbi oklevél kivonata olvasható. Eszerint 1326-ban Károly Róbert nagyszabású cserét bonyolított le a környéken őshonos Csák nemzetség trencséni ágából való Márk fia István Péter és István nevű fiaival. Ennek során az utóbbiak Gesztes, Csókakő, Csesznek és Bátorkő nevű váraiért a tolnai Dombó és Nyék erősségét adta [13]. Emiatt csak 1332-től ismert írott adatokat a várról. Ekkor Csór nembeli Tamás, az Anjou-uralkodók hatalmának egyik fő támasza képviselte itt királyi várnagyként az uralkodót – már amennyire országos, sőt nemzetközi politikai szerepvállalása ezt lehetővé tette [14]. S bár a kutató korai régészeti leletekről alig tett említést [15], s a gesztesi ún. grafikus stílusú kőfaragványok párhuzamaként csupán általánosságban ejtett szót a visegrádi királyi palotából ismert nyíláselemről (16), mégis határozottan állást foglalt amellett, hogy a vár építése – Károly Róbert említett főembere feltételezett hathatós közreműködésével – az 1330-as években kezdődött meg s az épület a 14. század közepén már készen is állt [17]. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a – bizonyítékokat ugyan nélkülöző – logikai konstrukció csupán azt a célt szolgálta, hogy épp Gesztes legyen az előképe a Menclova által elemzett cseh- és morvaországi váraknak! 

G. Sándor Mária a helyreállítás során – Gólya József akkori OMF-igazgató utasítására, életveszélyelhárítás címén – elbontott, s így ma már csak felmérésekből (5-6. kép) és fotókból (8. kép) ismert, a palotaépület északi falából kinyúló négyzetes toronyban tételezte fel a vár kápolnáját (18). A csekély nyomokban fennmaradt II. emeletet viszont ismeretlen okokból későbbi építkezésnek vélte, s Luxemburgi Zsigmond korához kötötte. Építéstörténeti fejtegetéseit elsősorban Erdei Ferenc rekonstrukciós rajzsorozatával illusztrálta [19].

A történeti-építészettörténeti kutatás számára ugyanakkor természetesen nem volt ismeretlen a Csákok itteni birtoklására vonatkozó adat. Így Koppány Tibor 1973-ban a Vártúrák kalauza megfelelő helyén [20] már e nemzetséget tartotta az első gesztesi vár építtetőjének, bár arra nem tért ki rövid összefoglalásában, azonos lehetett-e az a jelenleg látható épülettel? Történeti várkutatásunk megalapítója, Fügedi Erik 1977. évi alapmunkájában már azt is valószínűsítette, hogy Gesztes a 13. század utolsó évtizedeiben épült, amikor az 1326-ban említett Márk fia István igyekezett kiépíteni hatalmi pozícióit a Dunántúlon [21]. Építészeti kérdésekkel azonban ő éppúgy nem foglalkozott, mint Györffy György, aki Árpád-kori történeti földrajzában [22] a korai, vagy Engel Pál, aki 1977-ben közzétett munkájában [23] a Zsigmond-kor okleveles anyagát gyűjtötte össze. 

Ugyancsak rövid, de ugyanakkor figyelemre méltó értékelését adta a ma álló építészeti részleteknek Entz Géza a művészettörténeti kézikönyv 1300-1470 közötti időszakot tárgyaló, 1987-ben napvilágot látott kötetében. Bár fogalmazása igen óvatos, az a tény, hogy épületünket az 1350/60-1390 körüli „közép-európai stílus“ emlékei között tárgyalta, s mint 1374-ben már valószínűleg készen álló várként említette, nem hagy kétséget véleménye felől. Elfogadta G. Sándor Mária álláspontját a kápolna helyéről, véleménye szerint „Nagy Lajos sisakdíszének a torony (t.i. az északi „torony” – F.I.) előtti kutatóárokból kiemelt töredéke” is ezt támasztaná alá – sajnos, e fontos leletről más forrásból nincs tudomásunk [24]!

Bár 1962 után rendszeres régészeti kutatásra nem került sor a várban és környékén, mégis a terepvizsgálatoknak volt köszönhető egy, az első gesztesi várral kapcsolatos újfeltevés megfogalmazódása. A megye várainak felmérése során Skerletz Iván hívta fel Nováki Gyula régész és Sándorfi György mérnök figyelmét a Várhegy déli oldala alatti autóparkoló mellett, egy észak felé kinyúló – az ismert várhoz képest mintegy 60 méterrel alacsonyabb – dombnyúlványon elhelyezkedő, dél felől árokkal védett építményre, melynek alig 30x10 m-es platója északi oldalán kőfalazat is mutatkozott. Az országban az írott források által nem említett erősségek sorát felfedező két kiváló várkutató 1986-ban fel is mérte a csupán értő szemek számára felismerhető maradványokat, majd a következő évben Sándorfi írásban is megfogalmazta azt a véleményét, hogy talán ez lehetett a Csákok Árpád-kori erőssége, azaz a mai vár elődje [25].

E logikai alapon született és kétségkívül igen tetszetős feltevése azután régészeti bizonyítékok hiányában is gyors karriert futott be. Koppány Tibor – már mint a Korai Magyar Történeti Lexikon vonatkozó címszavának szerzője – 1994-ben a következőket írta: „A részben helyreállított vár építészeti részletei alapján a 14. század második felében épült, az ennél korábbi adatok valószínűleg nem erre, hanem a vár alatti dombnyúlványon ülő, romjaiban maradt kisebb várra vonatkoznak”[26]. Engel Pál két évvel később megjelent archontológiájában pedig már határozottan állást foglalt amellett, hogy a gesztesi uradalomban időben két vár követte egymást. A Csákok erősségét felváltó, ma is magas falakkal álló építményt – mint királyi vadászóhelyet – véleménye szerint valószínűleg még Nagy Lajos emeltette 1382 előtt [27].

 Anélkül tehát, hogy a művészet-, illetve építészettörténeti kutatás az épület és részletei behatóbb elemzésre – egyáltalában a meglévő felmérési rajzok [28] közzétételére – vállalkozott volna, 1987 után (új) konszenzus kezdett kialakulni a gesztesi vár építéstörténetét illetően. Eszerint a Vértes környékét hatalma alatt tartó Csák-nemzetség a 13. század végén emeltette volna a mai erősség alatt az első várat, amelyet a már megerősödő Károly Róbert – több más dunántúli erődítménnyel együtt, egy számukra igencsak előnytelen csere révén – később elvett tőlük. Ezt a most már királyi várat azután Nagy Lajos uralkodása idején felhagyták volna – elsősorban mérete miatt, hisz az adott terepviszonyok között aligha volt bővíthető –, s helyette tőle északra felépült a mai, magjában szabályos palotaépülettel rendelkező királyi „vadászkastély”, mely a 15. században azután főúri magánbirtokká lett.

Az elmélet azonban eleve két gyenge ponttal rendelkezett. Mindenekelőtt bizonyítást kívánt volna az újonnan felfedezett „kisvár” vagy „alsóvár” Árpád-kori volta. Időközben ugyanis a Sándorfi György idézett tanulmányában más helyeken is feltételezett „helyszínváltások“ egyre nagyobb részéről derült ki vagy vált valószínűsíthetővé, hogy minden pontosan fordítva történt, azaz a kisebb, legtöbbször alacsonyabban fekvő erődítmények nem korábbiak, inkább azok jöttek létre később, a „nagyvárak” előretolt védőműveként vagy előváraként [29]. 2003 júliusában azután – annak kapcsán, hogy a Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata megbízásából tájékozódó ásatást végezhettem a gesztesi „nagyvár” külső várában – egy kutatószondát nyitottunk a Skerletz Iván felfedezte kisebb építmény területén. Akkori megfigyeléseinket teljes mértékben megerősítette a 2005. áprilisában itt folytatott újabb, nagyobb léptékű kutatás is – ezt tanásatás keretében az ELTE III. évfolyamos középkoros régészhallgatói végezték –, azaz kiderült, hogy ez a közelebbről még meghatározatlan funkciójú építmény aligha származhat a 13. századból, a kutatóárkokból eddig előkerült leletek nagyrészt a 15. századra tehetők [30].

Mindez arra utal, hogy nagy valószínűséggel mégis a mai vár helyén állhatott a Csákok gesztesi vára – azaz a 14. században itt is egy, a „kortárs” Diósgyőrhöz [31] (vagy épp Zólyomhoz [32]) hasonló helyzettel kell számolnunk: az uralkodó a teljesen elbontott korábbi erősség helyén emeltetett magának új vár(palota)épületet. Az, hogy ennek esetleges (alapfal)maradványai itt nem kerültek elő, sőt, 13. századi leletanyagról sincs még tudomásunk a várból, az eddigi kutatási lehetőségeket figyelembe véve még aligha tekinthető kizáró oknak. G. Sándor Máriának nem volt módja a palotatömb belseje rendszeres feltárására – itt emellett még számításba kell venni az 1932. évi munka pusztításait is [33] –, s másutt is csak ritkán érhette el ásatásai során a természetes sziklafelszínt.

Hasonlóképpen az általunk 2003-ban nyitott közel tíz kutatóárokkal, illetve kutatóblokkal (18. kép) is elsősorban a 16-17. századi feltöltési és pusztulási rétegeket vághattuk át, s a legtöbb helyen még azt is csak feltételezni tudtuk, hogy az Anjou-kori járószint átlagban mintegy 150 cm-el mélyebben lehetett az 1960-63 között kialakított jelenlegi terepszintnél [34]. Véleményem szerint ezért igen nagy a valószínűsége annak, hogy a palotaépület és a külső várfalak közötti terület szisztematikus feltárása során még előkerülhetnek az 1326. évi oklevélben említett gesztesi vár tárgyi emlékei is. Addig természetesen még feltevést sem fogalmazhatunk meg a korai erősség kiterjedéséről és formájáról.

A másik probléma a korai vár bontásának és a ma álló épület(ek) emelésének az időpontja. Az előzőekben megelőlegezett „Anjou-kor” ugyanis szintén feltevés, mivel írott adatokkal nem rendelkezünk egy új vár emeléséről, sőt – szemben Diósgyőrrel, ahol a vonatkozó oklevelek megadják az építkezés ante quem-jét [35] –, még Nagy Lajos gesztesi tartózkodásáról sem ismerünk forrásokat. Igaz, az uralkodó 1364-ben a közeli Gerencséren – „in loco Venationis nostrae” – keltezett [36], s két évvel később közelebbről ismeretlen „vértesi vadásztanyáján” [37] tartózkodott, ami jól jelzi a környék jelentőségét a királyi vadászóhelyek sorában.

Csupán bizonyíthatatlan feltevés lenne, ha a vár várnagyságának 1360 körüli egyesítését a győri megyésispáni tisztséggel [38] a „vadászkastély” építésével hoznánk kapcsolatba. Ezzel szemben figyelemre méltó Schmidtmayer Richárd újabban megfogalmazott álláspontja, aki kevéssé tartja valószínűnek, hogy 1379 előtt jelentősebb építkezésekre került volna sor Gesztesen, mivel eddig az időpontig a vár az előzőekben említett Tamás nagyhatalmú fia, az új birtokközpontja után Gönyűinek nevezett János honorbirtoka volt [39]. Őt ugyanettől az évtől kezdve, ugyanilyen minőségben a nemkevésbé jelentős Himfi Benedek követte, aki azonban 1380-ban már elhunyt [40].

Ugyanakkor jól adatoltak Luxemburgi Zsigmond és felesége, Mária királynő itteni tartózkodásai. Az uralkodópár 1388-ban többször is megfordult a várban, illetve a közeli Majk faluban, ősszel közel két hétig időztek a környéken [41]. Ekkor már minden bizonnyal állhatott az új várépület, melynek építéséről talán még Nagy Lajos hozott döntést, de a munkák már áthúzódhattak lánya és veje uralkodásának időszakára is. Hasonló helyzettel számolhatunk tehát itt, mint Visegrád esetében, ahol ugyancsak szinte lehetetlen egymástól elkülöníteni az új palotaegyüttes késő-Anjoukori és kora-Zsigmond-kori részeit [42]. Az mindenesetre kétségtelennek tűnik, hogy miután 1397-ben Zsigmond megszerezte Tatát és azt követően felépítette ottani négysaroktornyos „várkastélyát”, elvesztette Gesztes iránti érdeklődését – ez közvetve ugyancsak a mai épület Anjou-kori eredete mellett szólhat [43].  Az azonban, hogy a vértesi várak kimaradtak a korszak nagy birtokadományozásai közül, legfeljebb Luxemburgi Zsigmondnak az itteni vadászterületek iránti vonzódását támaszthatja alá [44].

Az eddigi fejtegetéseim alapján tehát megállapítható, hogy részben a történeti adatok hibás értelmezése, részben a helyszíni kutatások korlátozott lehetőségei miatt máig nem került sor a 14. század végén emelt gesztesi királyi vár átfogó értékelésére. Említett 2003. évi megbízásom ugyan a külső vár alaprajzi rendszerének felderítése és néhány további kisebb kutatási feladat mellett az eddig összegyűlt dokumentációs anyag elemzését és a vár kőtárában őrzött közel száz épületfaragvány feldolgozását is célozta, azonban e munka eredményeinek részletesebb áttekintése szétfeszítené a jelen tanulmány kereteit. Ezért a következőkben csak vázlatosan foglalom össze mindazt, amit jelenleg a csaknem szabályos hatszög alaprajzú, északkeleten négyzetes kaputoronnyal bővített külső fallal övezett (18. kép), s ugyancsak szabályos téglalap alaprajzon emelt, mintegy 20x50 m-es, háromszintes, középudvaros, kelet-nyugati hossztengelyű palotaépületről tudunk – pontosabban, amit mai ismereteink alapján minderről tudni vélünk.

Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy – az említett Diósgyőrhöz vagy Zólyomhoz hasonlóan – mai tudomásunk szerint a várépítők semmit sem használtak fel a korábban itt állt erődítmény falaiból és az sem igazolható, hogy a 14. századi palotaépületet később jelentősebben átalakították vagy bővítették volna. Azaz semmivel sem támasztható alá a második emelet későbbi voltára vonatkozó feltevés – az a tény, hogy az 1960. évi felmérés alapján a legfelső szintből ránkmaradt 1-3 m magas falazatokban megfigyelhető ablakfülkék tanusága szerint nem egyezett meg a két emelet ablakainak tengelye (7. kép), csupán azok számára lehet meglepő, akik a reneszánsz merev szabályosságát kérik számon ezen a jellegzetes gótikus épületen [45].

Az eredeti formájában ismeretlen magasságú és lezárású palotaépület egy hosszabb nyugati és egy rövidebb keleti részre tagolódott, közöttük egy közel négyzetes, zárt belső udvarral, ahová északról a széles, szegmensíves-élszedéses kőkeretes várkapu nyílt, külső oldalán felvonóhíddal (5-6., 18. kép). A földszintet mindkét traktusban két-két, dongaboltozattal fedett tér (15. kép) foglalta el, melyek bejáratai és (részben felülvilágítós) ablakai az udvarra szolgáltak. Itt a nyugati oldalon három, jellegzetes széles élszedéssel ellátott kőkeret is megmaradt az eredeti helyén (3-4. kép), míg keleten a csak itt megőrződött első emeleti falban található egy-egy hasonló tagolású ajtó és ablak (2-3. kép). Másutt csak a keretfészkek illetve a téglaáthidalások részletei voltak megfigyelhetőek – sajnos, ma már nem állapítható meg egyértelműen, hogy az ezek alapján Erdei Ferenc által téglából készített rekonstrukciók – főként a keleti oldalon – milyen mértékben tekinthetők hitelesnek. Ugyanakkor a nyugati oldal emeletén ma látható csúcsíves záródású ajtó már inkább az új túristaszálló alaprajzi elrendezéséhez igazodik, bár a felmérések ábrázolta itteni nagy kiszakadás (3. kép) ezt a lehetőséget sem zárja ki. A helyreállítás tervezője ugyanis ide egy, az ásatás során előkerült élszedett keretzáródást épített be.

Hasonló profilú – általában 10 cm széles élszedéssel rendelkező – keretek teszik ki a kőtári anyag döntő többségét is [46], melyek azonban csak részben származnak az 1960-62. évi ásatásból, egy részük már a VÁTI-felmérés idején is a romterületen hevert. Lábazati és íves záróelemek mellett néhány szemöldökgyámos ajtókeret is ránk maradt – mindezek sajnos kevéssé alkalmasak közelebbi korhatározásra, bár kétségtelen, hogy közeli párhuzamaik a budai várpalota déli pincetereiből és az ozorai várból – azaz Zsigmondkori épületekből – ismertek [47].

Az első emelet a földszinttől eltérően minden bizonnyal síkmenyezetes lehetett, bár egyértelmű födémmaradványokat nem tüntetnek fel az általam ismert rajzok és fényképek (7., 15. kép). Nincsen biztos tudomásunk e szint esetleges térosztásáról sem – a műegyetemi felmérések keleten mintha a földszinttel egyező hosszanti osztófalra engednének következtetni, ugyanakkor annak feltételezett külső bekötésénél már Csernó egyik 1897. évi rajza egy nagy – talán ablakra utaló? – kiszakadást tüntet fel, s ezt dokumentálták 1960-ban a VÁTI munkatársai is (5. kép). A jobban lepusztult nyugati részen sem tudunk esetleges falbekötések maradványairól.

Így csupán a külső falakat áttörő egykori nyílásokról vannak közelebbi ismereteink – elsősorban ugyancsak az északi fal esetében. Itt nyugaton egy ablak kőkerete – osztója kivételével – teljes egészében fennmaradt [48], míg mellette tovább nyugatra egy hasonló ablaknyílás fülkéje volt dokumentálható (7. kép). Kelet felé ugyanakkor minden valószínűség szerint már kezdettől fogva egy ajtónyílás létezett – itt csatlakozott ugyanis a palotatömbhöz az előzőekben már többször említett, egykori felmenő részében már csak vázlatos felmérésekből ismert négyzetes toronyépítmény. Sajnos sem a fennmaradt dokumentumok, sem a ma tanulmányozható falazat nem teszik minden kétséget kizáróan eldönthetővé azt, hogy ez a – mint láttuk, G. Sándor Mária és Entz Géza szerint esetleg a várkápolnát befogadó – építmény egyidős-e az északi palotafallal, vagy inkább később épült-e hozzá. A helyreállítás előtt készült fényképeken megfigyelhető bekötésnyomok ugyanis akár utólagosak is lehetnek, hisz ez a „torony” – melynek magassága ugyanakkor meg is egyezhetett a palotatömb egészével – nem rendelkezett önálló déli fallal (6., 8. kép). Ez a bizonytalanság mindenesetre aligha indokolhatta a helyreállítás tervezőjének döntését, aki egy ablakot alakíttatott ki az egykori ajtófülkében – bár kerete ugyan csak téglából készült. A torony keleti oldalán részlegesen megmaradt újabb ablakfülkébe azután már az ásatás során a környéken feltárt kőelemeket építtette vissza, melyek profilja – hasonlóan az említett ép ablakéhoz vagy a palotafal keleti végén mintegy harmadában in situ ránkmaradt további, függőleges középosztós ablaknyíláséhoz (6., 8. kép) –, már sokkal tagoltabb volt az udvari nyílásokénál s mindegyik a „grafikus stílus” jellegzetességeit viseli magán (16. kép 1-2.)

A kőtári anyagban ezeken az eredeti helyükön fennmaradt, illetve visszaépített faragványokon kívül csak meglepően kevés hasonló profilú ablakkeret-töredék található. Ezek többsége a keleti ablak tagozatával egyező profilt mutat, míg egy további annak kissé gazdagabb változata (16. kép 3-5.) [49]. Ugyanakkor itt kell megemlékezni arról a két, vakmérműves kőlapról – fülkezáradékról? – is, melyek egyike minden bizonnyal azonosítható a feltételezett kápolna kapcsán G. Sándor Mária által említett töredékkel (17. kép). Mindezek beható stíluskritikai elemzésére még nem került sor, hasonlóan néhány további, erősen lepusztult kőelemhez vagy egy pálcatagos-mély hornyos, feltehetően szemöldökgyámos kapukeret számos eleméhez. Azt mindenestre nem tartom valószínűnek, hogy e faragványok alkalmasak lennének évtizedre pontos korhatározásra – azaz aligha dönthetnék el, Nagy Lajos vagy Luxemburgi Zsigmond volt-e a vár építtetője? A feltételezett kápolna kapcsán szólni kell végül arról a három boltozati bordaindításról is, melyek feltehetően egy kisebb tér csillagboltozatához tartozhattak. Sajnos azonban sem az említett északi „torony” környékén, sem másutt nem lehetett megfigyelni kiszakadt boltfészkeket, s azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a 16. századi erődítési munkához a majki premontrei kolostorból is hoztak a várba kőfaragványokat.

Ülőfülke kő ülőlapja, káva vagy áthidaló az emeleten a tárgyaltakon kivül az északi palotafal keleti végén, továbbá a nyugati rövid falban is megőrizte az egykor nagyrészt azonos – a második emeleti nyílások fülkéjével is egyező – méretű és bizonyára formájú ablakok emlékét (5. kép), e nyílások elhelyezkedése sem segít azonban bennünket az egykori térosztás elméleti rekonstrukciójában. Néhány további részlet azonban arra utalhat, hogy az épület déli külső homlokzatának kiképzése egykor gazdagabb lehetett, mint a jobban ránkmaradt északi. Itt, keleten – a keskenyebb traktus nyugati szélén –, egy olyan, egykor három konzolra támaszkodó, dongaboltozatos zárterkély nyúlt ki egykor a falsík elé, melynek terét befelé egy ép állapotban ránkmaradt élszedett kőkeretes ajtó zárta le, azaz tulajdonképpen egy önálló, zárt teret alkotott (5., 11. kép) [50]. Ma már nem dönthető el, hogy egy hasonló megoldású erkélyt vagy talán csak egy árnyékszéket hordott a déli fal nyugati részén az a – már Rómer által is megörökített (1. kép) – konzolpár, melyek közül ma már csak egy található meg az emeleti részén itt sajnos erősen lepusztult (9. kép) – illetve Erdei Ferenc által erősen visszaugratott falsíkkal újjáépített, modern ablakokat hordozó – falban.

Magasabb elhelyezkedése miatt ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy árnyékszékként értelmezhető a háromkonzolos erkély keleti oldala mellett fennmaradt keskeny nyílás (11. kép), de problematikus az északi falban a kaputól keletre található faláttörés is – az utóbbinál ugyanis a külső falsíkban egy élszedett szemöldökkő is megmaradt (6. kép). Ez utóbbi értékelését tovább bonyolítja, hogy egy kandalló tűzteréből (vagy tűztere mellett? [51] – 7., 12. kép) nyílik – itt, az újabb irodalomban egyáltalán nem említett tüzelőberendezés profilos konzola környékén végzett kisebb falkutatásunk sem tudta minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy az utóbbi nem másodlagos-e a falat áttörő nyíláshoz képest. Az épület jelenlegi pusztulási és kutatottsági fokán tehát aligha lehet állást foglalnunk abban a kérdésben, hogy hol helyezkedett el a tárgyalt első emeleten az egy (vagy több) nagyterem, a királyi-királynéi lakosztály – s még kevesebbet tudunk ebben a vonatkozásban a második emeletről. Csupán az látszik tehát bizonyosnak, hogy mindkét szinten nagyméretű, kőkeretes ablakok világították meg.

Emellett az épület reprezentativitását nagyban fokozta a zárt belső udvar konzolsoron nyugvó emeleti folyosója is, mely a két traktus összeköttetését biztosította. Itt az északi oldalon végig, keleten és nyugaton pedig mintegy a középvonalig maradtak ránk a konzolpárok csonkjai, sőt az északkeleti sarokban még az eredeti méretek is tanulmányozhatóak (3-5., 7. kép) Emellett természetesen a kőtári anyagban is számos ide sorolható töredék található – néhány más típusú konzolelem mellett, melyek egy része talán kandallóhoz tartozhatott. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy pontosan milyen lehetett a folyosóra felvezető lépcső – sem a műgyetemi felmérés, sem a VÁTI-dokumentáció nem ad e kérdésben biztos támpontot, miközben a nyugati fal előtti vaskos pillér mindenképp e feljáró fogadására épülhetett (3-4. kép) [52]. A vár korhatározása vonatkozásában itt azonban feltétlenül utalni kell a zólyomi (és a diósgyőri) erősség udvarának hasonló koncepciót követő folyosójára. Egyáltalában, véleményem szerint Gesztes királyi vára ablakokkal-erkélyekkel áttört homlokzataival alapvetően Nagy Lajos híres vadászkastélyainak az adott terephez alkalmazkodó, mintegy redukált változatának tekinthető. 

Nehezen érhető ugyanakkor, hogy az 1960-62. évi kutatás során teljesen elkerülte a figyelmet az a tény, hogy az emeleti folyosónak az udvar déli falán (és minden bizonnyal a keleti fal déli részén) is volt folytatása – igaz, itt már fából készültek a konzolok (13. kép). Ezeket ugyanis már Csernó 19. század végi grafikája is feltünteti (2. kép) [53], s természetesen felmérték őket a VÁTI szakemberei is. 2003-ban módom nyílt ezen udvari falszakasz három hozzáférhető konzolmaradványának falkutatására. Ennek során kiderült, hogy a keleten két, nyugaton azonban már csak egy elemből álló tartórendszer elemei egyrészt kifejezetten utánozták a kőkonzolok formáját (14. kép), másrészt, hogy azok utólag, téglafalazatba ágyazva kerültek elhelyezésre. Azt azonban nem sikerült eldöntenünk, hogy ez az eredeti építkezés közben bekövetkezett változtatásnak tekinthető-e vagy pedig egy későbbi építési periódusban került-e sor a folyosó bővítésére.

Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy e konzolsor épp annak a déli falat áttörő, jelenleg íves lezárású nagy nyílásnak a megközelítését tette lehetővé, melynek koráról ugyan nincs közelebbi ismeretünk [54], de amely biztosan azon déli „torony“ emeleti részének megközelítését szolgálta, melynek csekély földszinti maradványait G. Sándor Mária tárta fel (10. kép). Nincs tudomásom arról, miért vélte ezt az építményt a régész 16. századinak, [55] az azonban könnyen elképzelhető, hogy valóban egy későbbi bővítésről van szó, hiszen az építmény egy önálló északi fallal is rendelkezett. A fakonzolos folyosó kiépítése a déli udvari falon mindenesetre szükségessé tette a lépcsőfeljáró módosítását is – mindennek korát reményeim szerint a dendrokronológiai adatok sűrűsödése fogja majd egykor megadni, mivel ezek a hazai emlékanyagban meglehetősen egyedi fafaragványok jó mintavételi lehetőséget is biztosítottak [56]. A 14. század végi palotaépületet természetesen több más – részleteiben ugyan nem ismert – kisebb változtatás is érhette a középkor folyamán. Erre egyértelmű bizonyítékaként azonban ma még csak azt a mintegy 10 db, többségükben rendkívül lepusztult állapotban ránkmaradt, egyszerű reneszánsz tagozatú nyíláskeret-töredéket említhetjük, melyek aligha helyezhetők korábbra a 15. század végénél vagy inkább a 16. század elejénél, amikor az új, itáliai stílus már szélesebb körben elterjedt hazánkban [57].

Mielőtt azonban a vár magánbirtoklásának időszakára térnék át, szólni kell a palotaépületet körülvevő külső falakról is (18. kép). Az előzőekben hallgatólagosan abból indultam ki, hogy a kissé nyújtott hegytető peremén felépített, közel szabályos alaprajzú – keleti és nyugati végén tompaszögű csúcsba futó –, s az 1 m-es vastagságot csak néhol meghaladó falgyűrű és az ahhoz északkeleten csatlakozó kaputorony ugyancsak a 14. század végéről származik. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ma még ez csupán egy igen valószínűnek tűnő feltevésnek tekinthető, hiszen 2003-ban nyitott kutatóárkaink nem eredményeztek erre vonatkozó biztos adatokat – azaz a „külső vár” elvileg épülhetett később is. Építőanyaga – a palotaépület törtköves falazatával szemben közel szabályos, kisméretű, kváder jellegű kövekből rakták – mindenesetre a korabeli hazai átlagot meghaladó építészeti minőségre utal. Pontos részleteit is – így az északkeleten megfigyelhető pártázat- vagy nyílásmaradványokat, az északon a fal belső oldalához csatlakozó esetleges épületeket – csak egy teljességre törekvő jövőbeni ásatás tisztázhatja, s ez vonatkozik az egykor csapóráccsal és feltehetően belső farkasveremmel épített kaputoronyra is. Azt azonban már ma is tudjuk, hogy a középkorban a palotaépület a mai állapothoz képest sokkal jobban kiemelkedett a környezetéből, azaz külső falsíkjaitól erősen esett a terepszint a külső falgyűrűig. Sőt – hasonlóan a már többször párhuzamként idézett diósgyőri várhoz – néhol kifejezetten a meredek sziklafelszín határolhatta, azaz lényegében a hegy legmagasabb sziklatömbjét foglalta el. Míg a keleti, bejárati oldalon nem tudunk a vár további védelmi berendezéseiről, a nyugati oldalon húzódó külső árok környékén jelentős további falmaradványok mutatkoznak a felszínen, melyek értelmezése azonban ásatás nélkül nem lehetséges.