2025-26

A mobilitás helyszíne és időpontja: Funchal, Madeira, Portugália. 2026. augusztus 9-14.

Description

We are living in a new age. Fast-changing technology has led to a free flow of information, creating a huge challenge for educators to understand the needs, interests and capabilities of the youth of today.

This course will introduce participants to the GROW coaching techniques along with emotional freedom techniques. Aggressive behaviour and bullying inside and outside the classroom will be addressed as well.

Participants will learn how to manage and reduce stress levels, thereby improving not only their overall health but also their day to day interaction with students and colleagues (by applying communication techniques in order to takle the early school leaving issue.)

The main goal of the course is to create trust, motivate and empower teams. We need to empower positive values even if the conditions are not ideal, even if we have to deal with cultural diversity and differences in values. It is about managing techniques and how to use them for you and your organisation's benefit.

By the end of the course participants will have a substantial understanding of the coaching framework and its models. They will develop core coaching skills, including observation process, feedback, questioning, listening, raising awareness, and establishing and maintaining an autheintic relationship.

Módszertan - Methodology

Viszonylag sok AI-módszertani kurzus, webinárium, konferencia után ebben az évben azt a módszert válaszottam a kurzusról szóló blogom elkészítéséhez, hogy minden nap végén (de legkésőbb másnap reggel) a telefonomon rögzítettem a nap történéseit, az érzéseimet, a tanultakat egy hangfájlban. A kurzus végén megkértem Chat GPT 5.6 Sol verzióját, hogy készítsen a hang-jegyzetekből egy személyes hangú, de szerkesztett szöveget magyar és angol nyelven. Ezért az alábbiakban a szokásosnál kicsit talán hosszabban és mindenképpen összeszedettebben olvasható a 6 nap története először magyarul, azután angolul. Nekem már csak az elértéseket, esetleg kimaradt gondolatokat kellett javítanom, pótolnom. Nem sokkal kevesebb munka, de az eredmény mindenképpen sokkal jobb. Szerintem.

After attending relatively many AI methodology courses, webinars, and conferences this year, I chose the method for writing my blog about the course: at the end of each day (but no later than the next morning), I recorded the events of the day, my feelings, and what I learnt in an audio file on my phone. At the end of the course, I asked Chat GPT 5.6 Sol version to create a personal, but edited text from the audio notes in Hungarian and English. Therefore, below, the story of the 6 days can be read, perhaps a little longer than usual, and definitely more concisely, first in Hungarian, then in English. I only had to correct and replace the misinterpretations and possibly omitted thoughts. Not much less work, but the result is definitely much better. I think.

Sunday – ismerkedés egymással és a coaching világával

Vasárnap megkezdődött a coaching kurzusunk. Tízen érkeztünk öt különböző országból: rajtam kívül három görög, három lengyel, két belga és egy szlovén résztvevő alkotja a csoportot. Már az első találkozáskor kiderült, hogy nyitott, érdeklődő és nagyon kedves emberek jöttek össze. Mindenki jól beszél angolul, bár a lengyel hölgy szerényen megjegyezte, hogy neki néha nehezebb kifejeznie magát. Megérteni azonban mindent megért.

Az első ismerkedős játékban mindenki egy gesztust kapcsolt a nevéhez, majd sorban megismételtük egymás nevét és mozdulatát. Ezután egyfajta „speed dating” következett. Mindannyian kitaláltunk egy kérdést, és előzetesen azt is ellenőriztük, hogy ne legyenek teljesen egyformák. Párokban másfél percet kaptunk a beszélgetésre, majd továbbmentünk a következő emberhez. Másfél perc nagyon kevésnek tűnik, mégis meglepően sok minden kiderült egymásról. Megtudtam például, hogy a görög fiú és az egyik görög lány testvérek, a harmadik görög résztvevő pedig verseket ír, sőt már meg is jelent egy kötete. Ha jól értettem, a könyvet a testvére illusztrálta – ezt mindenképpen érdemes lesz még megnézni. Ezek az apró részletek rögtön személyesebbé tették az ismerkedést.

A programhoz vacsora is tartozott: halat és édességet kaptunk, közben pedig tovább folytatódtak a kötetlen beszélgetések. Egyelőre természetesen sokakat az foglalkoztatott, mit érdemes megnézni a szigeten a szabadidőnkben. A szervezők rengeteg hasznos ötlettel és gyakorlati tanáccsal segítettek bennünket. Létrehoztunk egy WhatsApp-csoportot is, ahol mindezt írásban, linkekkel együtt megkaptuk. A sziget felfedezése tehát valószínűleg nem okoz majd gondot – legfeljebb azt lesz nehéz eldönteni, mi férjen bele a rendelkezésünkre álló időbe.

Beszélgettünk a sziget lakóiról, megélhetésükről és a helyi élet sajátosságairól is. Különösen érdekes volt hallani, hogy sokan fiatalon elköltöznek innen, később azonban visszatérnek. A trénerünk története is hasonló: tősgyökeres szigetlakó, de élt négy évig Londonban, majd máshol is, végül a Covid idején költözött haza. Ekkor ismerte fel igazán, melyek azok az értékek, amelyek a legfontosabbak számára. Ezt a gondolatot nagyon érdekesnek találtam: néha valóban el kell mennünk ahhoz, hogy meglássuk, mit jelent nekünk az otthon.

Természetesen magával a kurzussal is elkezdtünk ismerkedni. Beszéltünk arról, mit jelent a coaching, ki milyen előzetes ismeretekkel érkezett, és mit vár ettől a héttől. Én egyelőre nem sokat tudok róla – bár bizonyos elemeit valószínűleg mindannyian alkalmazzuk anélkül, hogy tudatosan coachingnak neveznénk őket. Éppen ezért jöttem: szeretném rendszerbe foglalni ezt a szemléletet, és olyan technikákat megismerni, amelyeket később a saját munkámban is használhatok.

A görög résztvevők például kifejezetten olyan módszereket keresnek, amelyek fiatalokkal és felnőttekkel egyaránt működnek. Egy civil szervezetnél dolgoznak, és különböző korosztályok számára szerveznek Erasmus-projekteket. Már ebből is látszik, hogy bár más-más háttérrel és céllal érkeztünk, sok közös pontot találhatunk majd. A belgák egy óvónőképző szakközépiskolában tanítanak, és mind a diákcsoportokba, mind a tantestületben komoly feszültségek alakultak ki, ezek feloldására keresnek megoldást.

Az első nap elsősorban az ismerkedésről szólt: egy kicsit megismertük egymást, a környezetünket és azt is, milyen irányba indulunk el a coaching világában. Kellemes, nyitott légkör alakult ki, és kíváncsian várom, mit hoznak a következő napok.

Day One – Getting to Know Each Other and the World of Coaching

Our coaching course began on Sunday. There are ten participants from five different countries: besides me, the group consists of three Greeks, three Poles, two Belgians and one Slovenian. From the very first meeting, it was clear that the group was made up of open-minded, curious and friendly people. Everyone speaks English well, although the Polish ladies modestly mentioned that she sometimes finds it difficult to express herself. She understands everything, though.

In our first icebreaker, each person added a gesture to their name, and then we went around the circle repeating one another’s names and movements. This was followed by a kind of speed-dating activity. We each came up with a question and checked beforehand that they were not all exactly the same. We then had a minute and a half to talk in pairs before moving on to the next person. A minute and a half may sound like a very short time, yet we managed to learn a surprising amount about one another. For example, I discovered that the Greek man and one of the Greek women are brother and sister. The third Greek participant writes poetry and has already published a collection. If I understood correctly, her sibling illustrated the book, so I would definitely like to have a look at it. Small details like these immediately made the introductions feel more personal.

Dinner was also included in the programme: we were served fish and a dessert, and our informal conversations continued while we ate. Naturally, at this stage, many people were interested in what was worth seeing on the island in our free time. The organisers helped us with plenty of useful suggestions and practical advice. We also created a WhatsApp group where we received all the information in writing, together with helpful links. Exploring the island will probably not be a problem; the real difficulty will be deciding what to fit into the time available. We also talked about the island’s inhabitants, how they make a living and what is distinctive about local life. It was particularly interesting to hear that many people leave the island when they are young but return later in life. Our trainer has a similar story. She was born and raised on the island but lived in London for four years and then spent some time elsewhere before moving home during the pandemic. That was when she truly realised which values mattered most to her. I found this idea especially thought-provoking: sometimes we need to leave a place before we can understand what home really means to us.

Of course, we also began exploring the course itself. We discussed what coaching means, how much previous knowledge each of us had and what we hoped to gain from the week. I do not know very much about coaching yet, although we probably all use some of its elements without consciously calling them coaching. This is exactly why I came: I would like to organise my existing ideas into a more coherent framework and learn techniques that I can later use in my own work. The Greek participants, for example, are specifically looking for methods that can be used with both young people and adults. They work for an NGO and organise Erasmus projects for various age groups. This already shows that although we have arrived with different backgrounds and aims, we are likely to discover many things we have in common.

The first day was mainly about introductions: we began getting to know one another, our surroundings and the direction in which we would be travelling into the world of coaching. A warm and open atmosphere has already developed, and I am curious to see what the coming days will bring.

Hétfő – Kérdezni nehezebb, mint tanácsot adni 

Hétfőn fél kilenckor kezdtük a munkát a végleges helyszínen. Egy üvegajtón át egy kedves, egészen kicsinek tűnő épületbe léptünk be, majd a lépcsőn felérve egy jóval tágasabb tér fogadott bennünket. Két terem van itt, egy kisebb és egy nagyobb, a polcokon sorakozó festékekből és kézműves alapanyagokból pedig az látszik, hogy sokféle foglalkozást tartanak az épületben. Mi ugyan ezeket az eszközöket nem használtuk, de a hely tökéletesen megfelelt a képzéshez: le tudtunk ülni az asztalok köré, a terem másik felében pedig elegendő tér maradt a csoportos és mozgásos feladatokhoz is.

Ezen a napon már valóban elkezdtünk elmélyedni a coaching témájában. Először az alapfogalmakat tisztáztuk: miben különbözik a coaching a mentorálástól, és miben más egy coach szerepe, mint egy pszichológusé? Kik vesznek részt a coachingfolyamatban? Melyek a legfontosabb feltételei és szabályai? Mit tesz egy coach, és – talán még fontosabb – mit nem tesz?

Áttekintettük az előttünk álló hét programját is, és lehetőségünk volt elmondani, milyen kérdésekkel szeretnénk még foglalkozni. Így került be hangsúlyosabban a mindfulness és az önismeret, vagyis az awareness témája. Ahhoz ugyanis, hogy másokat támogatni tudjunk, először saját magunkat kell jobban megismernünk. Bizonyos értelemben önmagunkat is coachingolnunk kell. Ezen a héten ezért nemcsak elméleti ismereteket szerzünk: mindannyian saját magunkkal is foglalkozunk, miközben olyan technikákat próbálunk ki, amelyeket később beépíthetünk a munkánkba.

Az első gyakorlati feladat látszólag nagyon egyszerű volt. Párokban dolgoztunk: egyikünk a coach, másikunk a coachee, vagyis a coachingban támogatott személy szerepét kapta. Mindketten választottunk egy valós problémát, amellyel nehezen boldogulunk. Az első körben a coach öt percen keresztül tanácsokat adott: elmondta, szerinte mit kellene tenni, és hogyan lehetne megoldani a problémát. A második körben azonban már tilos volt tanácsot adni. Kizárólag olyan követő kérdéseket tehettünk fel, amelyek a másik válaszaiból indultak ki. Ekkor derült ki igazán, hogy kérdezni sokkal nehezebb, mint tanácsot adni. A párom Dávid, egy lengyel tanár kolléga volt. Természetesen az idegen nyelv is nehezítette valamennyire a feladatot, de nem ez jelentette a legnagyobb kihívást. Dávid maga vette észre, hogy néhány kérdésébe valójában már bele is rejtett egy javaslatot. Azt hiszem, ez mindannyiunk számára ismerős lehet: sokkal könnyebb megmondani valakinek, mit tegyen, mint olyan kérdéseket feltenni, amelyek segítségével ő maga ismerheti fel, hol akadt el, és mi lehet a következő lépése. Pedig éppen ez lenne a coaching lényege. Nem a coachnak kell megtalálnia a megoldást, hanem abban kell támogatnia a másikat, hogy saját maga jusson el hozzá.

A gyakorlatból nagyon tartalmas beszélgetés alakult ki. Szóba kerültek az értékek: mi mozgat bennünket, mi igazán fontos számunkra, és miért szükséges mindezt tisztázni. Arról is beszéltünk, hogyan lehet bánni azokkal, akik egy kérdés kapcsán könnyen eltérnek az eredeti témától. Előfordulhat, hogy a kérdés új gondolatmenetet indít el bennük, és már nem pontosan arra válaszolnak, amit kérdeztünk. Ha ez a gondolatmenet követhető, és közelebb viszi őket önmaguk megértéséhez, akkor érdemes teret adni neki. Ha viszont teljesen más irányba kanyarodik a beszélgetés, a coach feladata finoman visszaterelni azt az eredeti problémához.

Hosszabban beszélgettünk arról is, mi történik akkor, ha valaki nem megfelelő célt tűz ki maga elé. A belga résztvevők hoztak egy példát a saját tanítványaikról. Ha jól értettem, kisgyermeknevelőket vagy óvodapedagógusokat képeznek, és néha azt tapasztalják, hogy egy hallgató ugyan képes teljesíteni a feladatokat, megírni az esszéket és letenni a vizsgákat, mégsem látszik alkalmasnak erre a pályára. Mit lehet tenni akkor, ha az illető ennek ellenére kitart a célja mellett, és nem fogadja el mások kételyeit? Erről kisebb vita is kialakult közöttünk. Fontos, hogy ne mondjunk le túl gyorsan senkiről, ne ítélkezzünk, és maradjunk nyitottak a fejlődés lehetőségére. Ugyanakkor az is igaz, hogy annak, aki egyáltalán nem szeretne segítséget kapni, nem lehet segíteni. A coaching csak akkor működhet, ha az érintett maga is elfogadja, hogy támogatásra van szüksége, és hajlandó részt venni a folyamatban.

Azt is megtudtuk, hogy a valódi változáshoz idő kell: legalább nyolc beszélgetésre lehet szükség ahhoz, hogy érzékelhető előrelépés történjen. Érdemes a nagy, távoli célból kiindulni, majd visszafelé haladva egyre kisebb és közelebbi lépésekre bontani az odavezető utat. Így hamarabb kiderülhet, ha rossz irányba indultunk el, és közben megélhetjük az apró sikereket is. Ezek adhatnak erőt a folytatáshoz és bizonyíthatják, hogy valóban képesek vagyunk változtatni.

Ennek kapcsán felmerült az is, vajon megváltoztatható-e a személyiségünk. Végül arra jutottunk, hogy bizonyos mértékig igen. Egy-egy tulajdonságunk talán azért alakult ki, mert korábban segített bennünket a sikerben vagy a másokkal való együttműködésben. Ha azonban már nem szolgál bennünket, tudatos munkával alakíthatunk rajta. Ehhez viszont elengedhetetlen az önismeret és a tudatosság: fel kell ismernünk, mi zajlik bennünk, kik vagyunk, és mihez képest szeretnénk változni.

A nap számomra nemcsak érdekes, hanem kifejezetten hasznos is volt. Különösen tetszik, hogy a képzés nem egy előre elkészített prezentáció ledarálásából áll. Felmerül egy kérdés vagy probléma, beszélgetni kezdünk róla, a tréner pedig ehhez kapcsolja hozzá a coachinghoz szükséges ismereteket. Mindig visszatérünk a fő témához, de közben azok a kérdések alakítják a tanulás folyamatát, amelyek valóban érdekelnek bennünket. Ebben pedig különösen jó ez a csoport: mindenki kíváncsi, aktív, és izgalmas problémákat vet fel. Eddig nagyon élvezem a képzést – és a hétfői nap után már azt is tudom, hogy egy igazán jó kérdés sokkal többet érhet, mint egy gyorsan adott tanács.

Monday – Asking Questions Is Harder Than Giving Advice 

We started work at half past eight on Monday morning at our venue. We entered what initially seemed to be a tiny, charming building through a glass door, but after climbing the stairs, we found ourselves in a much larger space. There appeared to be two rooms, one smaller and one larger. The paints and craft materials filling the shelves suggested that many different activities were held there. Although we did not use any of these materials, the space was ideal for our training. We could sit around tables, while the other half of the room gave us plenty of space for group activities and tasks involving movement.

This was the day when we really began to explore coaching. We started by clarifying some basic concepts. How does coaching differ from mentoring? How is the role of a coach different from that of a psychologist? Who takes part in the coaching process? What are its most important conditions and rules? What does a coach do and, perhaps even more importantly, what does a coach not do?

We also looked through the programme for the week and had an opportunity to suggest additional topics we would like to discuss. This led to a stronger emphasis on mindfulness, self-knowledge and awareness. After all, if we want to support other people, we first need to understand ourselves better. In a sense, we also need to coach ourselves. This week is therefore not just about acquiring theoretical knowledge. We will all be working on ourselves while trying out techniques that we may later incorporate into our professional practice.

Our first practical activity seemed very simple. We worked in pairs: one of us took the role of the coach, while the other became the coachee, the person receiving support. We each chose a real problem that we were finding difficult to deal with. In the first round, the coach had five minutes to give advice: to explain what the other person should do and how the problem might be solved. In the second round, however, giving advice was forbidden. We were only allowed to ask follow-up questions based on the other person’s answers. This was when we discovered that asking questions is much harder than giving advice. My partner was David, a Polish teacher. Naturally, working in a foreign language made the activity slightly more challenging, but that was not the main difficulty. David himself noticed that some of his questions already contained a hidden suggestion. I think this is something many of us do: it is far easier to tell someone what they should do than to ask questions that help them recognise where they are stuck and identify their own next step. Yet this is precisely the essence of coaching. It is not the coach’s task to find the solution. The coach should support the other person in discovering it for themselves.

The activity led to a very meaningful discussion. We talked about values: what motivates us, what truly matters to us and why it is essential to clarify these things. We also discussed how to work with people who easily move away from the original subject. A question may start a new train of thought, and the coachee may no longer answer exactly what was asked. If their reasoning can be followed and helps them gain a better understanding of themselves, it may be worth giving them the space to explore it. However, if the conversation moves in a completely different direction, the coach needs to guide it gently back to the original issue. We also spent quite a long time discussing what happens when someone may have chosen an unsuitable goal. The Belgian participants shared an example involving their own students. If I understood correctly, they train people to work in early childhood education. Sometimes they meet students who can complete the assignments, write the essays and pass the examinations, yet do not seem suited to the profession. What can be done if such a student remains determined to follow this path and refuses to accept other people’s doubts? This led to a small debate. It is important not to give up on people too quickly, not to judge them and to remain open to the possibility that they can develop. At the same time, we also recognised that it is impossible to help someone who does not want any help. Coaching can only work if the person acknowledges that they need support and is willing to participate in the process.

We also learnt that genuine change takes time. At least eight conversations may be needed before real progress becomes visible. It is useful to begin with the larger, more distant goal and then work backwards, breaking the journey into increasingly smaller and more immediate steps. This allows us to notice sooner if we are moving in the wrong direction. It also gives us the chance to experience small successes along the way. These successes can motivate us to continue and show us that we really are capable of change. This raised another question: can our personality be changed? We eventually concluded that, to some extent, it can. A particular characteristic may have developed because it once helped us succeed or cooperate effectively with other people. However, if it is no longer useful, we can consciously work on changing it. This requires self-knowledge and awareness. We need to recognise what is happening within us, understand who we are and identify the starting point from which we would like to change.

I found the day not only interesting but extremely useful. I particularly appreciate the fact that the course does not consist of a trainer simply going through a prepared PowerPoint presentation. Instead, someone raises a question or a problem, we begin discussing it, and our trainer connects the relevant principles of coaching to the conversation. We always return to the main subject, but our learning is shaped by the questions that genuinely interest us. This group is especially good at that. Everyone is curious and actively involved, and people raise fascinating problems for discussion. I am really enjoying the course so far. After Monday’s session, I also know that a truly good question may be far more valuable than a piece of quickly offered advice.

Kedd – Jelen lenni, figyelni és valóban meghallgatni a másikat

Már hétfőn házi feladatot is kaptunk: egy huszonöt kérdésből álló személyiségtesztet kellett kitöltenünk. A teszt négy, állatokról elnevezett típusba sorolja az embereket: Eagle, Cat, Wolf és Shark, vagyis Sas, Macska, Farkas és Cápa. Ma részletesebben is foglalkoztunk ezekkel a típusokkal, de a napot először egészen másképpen kezdtük. Egyszerű gimnasztikai gyakorlatokat végeztünk, amelyek segítettek a nyújtásban és az ellazulásban. A mozdulatok közben tudatosan figyelnünk kellett arra, mi történik a testünkben: hogyan érezzük magunkat, hol érzünk feszültséget vagy bármilyen más érzetet. Én például a tenyeremben és a talpamban tapasztaltam enyhe bizsergést. Nem volt szó bonyolult tornáról, mégis nyugodtabbnak éreztem magam utána. Ezt egy mindfulness-gyakorlat követte, amelynek célja az volt, hogy valóban megérkezzünk a jelen pillanatba. Először a körülöttünk lévő hangokra figyeltünk, majd tárgyakat érintettünk meg, alaposabban szemügyre vettük a teremben található dolgokat, és az illatokat is megpróbáltuk tudatosítani. Különböző módokon jártunk, végül légzőgyakorlatokat végeztünk. Egyszerű feladatok voltak, mégis segítettek abban, hogy arra összpontosítsunk, hol vagyunk, mit csinálunk, kikkel vagyunk együtt, és mi történik bennünk és körülöttünk.

Ezután ismét visszatértünk a coachinghoz. Beszéltünk az individuációról, vagyis arról a folyamatról, amelynek során egyre inkább önmagunkká válunk. Azt is megvizsgáltuk, hogyan ismerhetjük fel, hogy egy adott problémában valóban a coaching jelenthet-e segítséget, vagy az illetőnek inkább terápiára lenne szüksége. Coachként nagyon fontos tudnunk, hol húzódnak a kompetenciánk határai, és mikor nem mi vagyunk a megfelelő szakemberek.

A délelőtt egyik központi témája az empátia és az értő figyelem volt. Ehhez párokban végeztünk egy gyakorlatot. Mindenki választott egy képet, majd a kép által elindított gondolatokról hét percen keresztül beszélgetett a partnerével. A kérdezőnek mindig arra kellett reagálnia, amit a másik éppen mondott. Nem kellett végig magáról a képről beszélni: az csupán kiindulópontként szolgált. A beszélgetés további irányát a válaszok határozták meg. Ezután saját szavainkkal össze kellett foglalnunk, mit hallottunk a másiktól. Az egyik párnál érdekes helyzet alakult ki: a görög lány annak ellenére megfeledkezett egy fontos részletről, hogy végig nagyon figyelt. Ez is jól mutatta, mennyire nehéz pontosan meghallani, megjegyezni és visszaadni mindazt, amit valaki elmond nekünk. A gyakorlat lényege azonban nem egyszerűen az információk felidézése volt. Azt tapasztaltuk meg, milyen érzés, amikor valaki valóban figyel ránk. Amikor anélkül beszélhetünk, hogy a másik megítélne, rögtön tanácsot adna, vagy saját történeteivel venné át a szót. A partner csak jelen van, kérdez, majd a válaszaink alapján tovább kérdez. Néha a másik ember még nálunk is világosabban képes összefoglalni, amit mondtunk. A visszajelzése akár abban is segíthet, hogy mi magunk pontosabban megértsük, mi a valódi problémánk, és mire próbálunk megoldást találni. Már önmagában az is sokat adhat, ha valaki teljes figyelemmel meghallgat bennünket.

A délelőtti szünet után egy „egy-kettő-három” nevű energizáló játék következett. Egy görög lánnyal dolgoztam párban, és bár időnként belezavarodtunk, nagyon jókat nevettünk. A játék valóban felfrissített bennünket, amire szükségünk is volt, mert addigra már eléggé elfáradt az agyunk. A szervezők egyébként minden nap gondoskodnak rólunk: tízóraira szendvicset, kávét és vizet kapunk. Ez apróságnak tűnhet, de egy egész délelőttös, intenzív képzés során nagyon jólesik ez a figyelmesség.

A szünet után elővettük a házi feladatként kitöltött kérdőívet, és megvizsgáltuk, mi jellemzi a négy állattípust. Egy másik, sokkal rövidebb változatban mindössze négy állítás közül kellett kiválasztanunk azt, amelyik a leginkább illik ránk. Érdekes módon a hosszabb kérdőív Cat, macska domináns típust mutatott nálam, a rövid feladat szerint pedig inkább Eagle, azaz Sas vagyok. Valószínűleg ezeknek a tulajdonságoknak valamilyen keveréke jellemző rám – és az eredményekben valóban magamra ismertem.

Ezután két csoportban dolgoztunk. Mindkét csoport két személyiségtípust kapott, és olyan helyzeteket kellett keresnünk, amelyekben az adott típusra jellemző megközelítés lehet különösen hasznos. Nem az volt tehát a kérdés, hogy a coach vagy a coachee melyik típusba tartozik. Inkább azt vizsgáltuk, hogy maga a helyzet mit kíván. Lehet, hogy egy probléma kreatív ötletbörzét igényel. Máskor részletes tervezésre, rendszerezésre és egyszerűsítésre van szükség. Bizonyos helyzetekben az emberi kapcsolatokra és az érzelmekre kell jobban figyelni, míg máskor gyors döntést kell hozni, majd továbblépni. Remélem, később azt is részletesebben megvizsgáljuk, milyen kérdéstípusok kapcsolódhatnak ezekhez a különböző megközelítésekhez.

Bár nem az a legfontosabb, hogy pontosan melyik kategóriába soroljuk önmagunkat, coachként mégis lényeges tisztában lennünk a természetes reakcióinkkal. Képzeljünk el például egy álmodozó, könnyen elkalandozó embert és egy türelmetlen, gyors döntésekhez szokott partnert. Ha a coach az utóbbi típusba tartozik, tudatosítania kell magában a késztetést, hogy sürgesse a másikat, vagy gyorsan kimondja helyette a megoldást. Lehet, hogy ő már rég látni véli a választ, miközben a másiknak még időre van szüksége a gondolkodáshoz. Az egyes típusok közötti apró különbségek könnyen válhatnak zavaróvá vagy feszélyezővé. Ha azonban coachként felismerjük saját ösztönös reakcióinkat, jobban tudjuk irányítani önmagunkat és a helyzetet, így ezek a különbségek nem akadályozzák meg a bizalmi kapcsolat kialakulását. Elgondolkodtam azon is, előfordulhat-e, hogy egy coach bizonyos személyiségtípusokkal inkább nem vállal közös munkát. Aztán rögtön eszembe jutott, hogy talán éppen a nehezebb találkozásokból tanulhatunk a legtöbbet. Valószínűleg nem az a cél, hogy csak a hozzánk hasonló emberekkel dolgozzunk, hanem az, hogy elég tudatosak és rugalmasak legyünk a különbségek kezeléséhez.

A keddi nap is nagyon gyakorlatias, tartalmas és élvezetes volt. Ugyanakkor alaposan elfárasztotta az agyamat. A végére egy dologban egészen biztos voltam: szükségem van egy jó kávéra.

Being Present, Paying Attention and Truly Listening 

We had already been given some homework on Monday: a personality questionnaire consisting of twenty-five questions. It divides people into four types named after animals: Eagle, Cat, Wolf and Shark. Today, we explored these types in more detail, but we began the day in a very different way.

First, we did some simple physical exercises designed to help us stretch and relax. While moving, we were asked to pay conscious attention to what was happening in our bodies: how we felt and where we noticed tension or any other physical sensation. For example, I felt a slight tingling in my palms and the soles of my feet. The exercises were not complicated, but I felt calmer afterwards. This was followed by a mindfulness activity intended to help us arrive fully in the present moment. We first paid attention to the sounds around us. We then touched objects, looked more closely at the things in the room and tried to become aware of different smells. We walked in a variety of ways and finished with some breathing exercises. These were all very simple activities, yet they helped us focus on where we were, what we were doing, who we were with, and what was happening both within and around us.

We then returned to the subject of coaching. We discussed individuation, the process of becoming more fully ourselves. We also considered how to recognise whether coaching is the right approach to a particular problem or whether the person may need therapy instead. As a coach, it is essential to understand the limits of our competence and to recognise when we are not the appropriate professional to provide support.

One of the main themes of the morning was empathy and active listening. We explored this through a practical activity in pairs. Each person selected a picture and then talked for seven minutes about the thoughts it had prompted. The listener had to respond to what their partner was saying and ask follow-up questions based on each answer. We did not have to continue talking about the picture itself; it was simply a starting point. The responses determined the direction of the rest of the conversation. Afterwards, we had to summarise in our own words what we thought our partner had said. Something interesting happened in one pair: despite listening very carefully, the Greek participant forgot an important detail. This demonstrated how difficult it can be to listen accurately, remember what we have heard and communicate it back to the speaker. However, the activity was not simply about recalling information. It allowed us to experience what it feels like when another person gives us their full attention: when we can speak without being judged, immediately given advice or interrupted by our partner’s own stories. The listener is simply present, asks questions and then continues asking on the basis of our answers. Sometimes another person can express what we have said even more clearly than we can. Their summary may help us understand more precisely what the real problem is and what we are actually trying to solve. Simply being listened to with complete attention can already make a significant difference.

After our mid-morning break, we played an energising game called “One, Two, Three”. I worked with one of the Greek women, and although we sometimes became confused, we laughed a great deal. The activity genuinely woke us up, which was useful because our brains were already becoming tired. The organisers take very good care of us, too. Every day, we are given a sandwich, coffee and water during the break. This may seem like a small detail, but during an intensive morning of training, the thoughtfulness is greatly appreciated.

After the break, we returned to the personality questionnaire we had completed for homework and discussed the characteristics of the four animal types. We also tried a much shorter version in which we had to choose the one statement, out of four, that described us best. Interestingly, the longer questionnaire identified a Cat dominant type in my case, while the shorter activity suggested that I was primarily an Eagle. I am probably a mixture of these characteristics, and I could certainly recognise myself in the results.

We then worked in two groups. Each group was assigned two personality types and had to identify situations in which the approach associated with those types might be particularly useful. The purpose was not to decide whether the coach or the coachee belonged to a certain category. Instead, we considered what the situation itself required. One problem may call for creative brainstorming. Another may require detailed planning, organisation and simplification. In some situations, the focus needs to be on relationships and emotions, while in others, a quick decision must be made before moving forward. I hope we will later explore the kinds of questions that could be associated with these different approaches in more detail.

Although assigning ourselves to a specific category is not the most important point, coaches still need to be aware of their natural reactions. Imagine, for example, a dreamy person whose thoughts often wander working with someone who is impatient and accustomed to making quick decisions. If the coach is the latter type, they need to recognise their instinctive desire to hurry the other person or provide an immediate solution. The coach may feel that the answer is already obvious, while the coachee still needs time to think. Small differences between personality types can easily become irritating or uncomfortable. However, if coaches are aware of their own instinctive reactions, they can manage themselves and the situation more effectively. In this way, differences do not have to interfere with the development of a trusting relationship. I also wondered whether there might be certain personality types with whom a coach should choose not to work. Then it occurred to me that perhaps it is precisely from the more difficult encounters that we can learn the most. The aim is probably not to work only with people who are similar to us, but to become sufficiently self-aware and flexible to manage our differences.

Tuesday was another highly practical, meaningful and enjoyable day. At the same time, it gave my brain a thorough workout. By the end, I was absolutely certain of one thing: I needed a good cup of coffee.

Szerda – A jó kérdésektől a GROW-modellig 

A szerdai napot ismét egy olyan gyakorlattal kezdtük, amely abban segített, hogy tudatosabban érzékeljük önmagunkat és a testünket. Csukott szemmel végig kellett paskolgatnunk a különböző testrészeinket, közben pedig megfigyeltük, hogyan reagálnak az érintésre. A gyakorlat végén arra figyeltünk, mit érzünk a testünkben: tapasztalunk-e hőmérséklet-különbséget, viszketést, bizsergést vagy erősebb szívdobogást. Ismét egy nagyon egyszerű feladat volt, mégis segített abban, hogy egy rövid időre minden figyelmünket önmagunkra irányítsuk.

A második gyakorlat már inkább energizáló feladatként szolgált. Különböző mozdulatokat kapcsoltunk össze: például dobbantottunk a lábunkkal, a térdünkre ütöttünk és tapsoltunk. A Claudiától kapott mozdulatsort először az eredeti sorrendben, azonos ritmusban ismételtük, majd amikor már körülbelül hat elemből állt, visszafelé is végig kellett csinálnunk. Ehhez már igazán oda kellett figyelni. Ezt a feladatot úgy is meg lehet szervezni, hogy minden résztvevő hozzáadjon egy-egy mozdulatot, és így közösen alakítsuk ki a teljes gyakorlatsort. Ilyenkor azonban fontos, hogy az új elem természetesen kapcsolódjon az előzőhöz. Egy guggolást például nem feltétlenül szerencsés rögtön fej fölötti tapssal folytatni, mert a két mozdulat túlságosan messze van egymástól. A feladat tehát nemcsak a memóriát és a figyelmet mozgatta meg, hanem együttműködést és némi tervezést is igényelt.

Ezután rátértünk a nap fő témájára: a jó coachingkérdésekre. A képzés során minden nap kitölthetünk egy nagyon rövid, mindössze két kérdésből álló visszajelző lapot. Az egyik kérdés arra vonatkozik, mire emlékszünk az aznapi tanulásból, a másik pedig arra, mivel szeretnénk részletesebben foglalkozni. Én biztosan azt írtam, hogy szeretnék többet megtudni a jó kérdések megfogalmazásáról. Nem tudom, mások is ezt kérték-e, mindenesetre szerdán ez lett az egyik központi témánk. A jó coachingkérdés elsősorban nyitott kérdés. Nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni rá: gondolkodásra késztet, és némi kihívást is jelent a válaszadónak. Ugyanakkor a kérdésnek rövidnek és könnyen érthetőnek kell lennie. Elhangzott az a gyakorlati irányelv is, hogy lehetőleg ne legyen hosszabb tíz szónál. Nem az a cél, hogy minél bonyolultabban fogalmazzunk, hanem az, hogy egy világos kérdéssel elindítsunk egy valódi gondolkodási folyamatot. Fontos az is, hogy a kérdés ne tartalmazza a coach saját véleményét vagy az általa helyesnek gondolt választ. Ne legyen kérdésnek álcázott javaslat vagy tanács. A coachnak valóban kérdeznie kell, nem pedig a saját elképzelése felé terelnie a másikat. Az egymást követő kérdéseknek mindig kapcsolódniuk kell ahhoz, amit a coachee az előzőekben mondott. Ezzel egyrészt jelezzük, hogy valóban figyelünk rá, másrészt a témánál is maradunk. Nem egy előre összeállított kérdéssort kell mechanikusan végigvennünk: a beszélgetés irányát a coachee válaszai alakítják.

Ezt rögtön gyakoroltuk is. Csoportokban olyan tipikus kijelentéseket kaptunk, mint például: „Nem tudom”, „Semmit sem tehetek”, „Már mindent kipróbáltam” vagy „Nincs rá időm”. Olyan kérdéseket kellett megfogalmaznunk, amelyek segítségével a beszélgetés továbbmozdulhat erről a holtpontról. Ezután közösen megbeszéltük a javaslatainkat. A legtöbb kérdés jól működött, de akadt egy-kettő, amely nem felelt meg teljesen a jó coachingkérdés feltételeinek. Talán túl zárt, túl hosszú vagy túlságosan irányító volt. Ezekből a példákból is sokat lehetett tanulni. Egy elméleti szabályt viszonylag könnyű megérteni, de alkalmazás közben derül ki igazán, mennyire nehéz egyszerre röviden, nyitottan és befolyásolás nélkül kérdezni.

A nap másik fontos témája egy coaching keretrendszer volt. Sokféle modell létezik, amelyek alapvetően hasonló folyamatot írnak le; elsősorban abban különböznek egymástól, hogy hány lépésre bontják, és milyen részletességgel vezetik végig a coachingbeszélgetést. Mi a GROW-modellt vizsgáltuk meg közelebbről, amely az egyik legrövidebb és legismertebb változat.

A név négy angol szó kezdőbetűjéből áll:

• G – Goal: a cél, amelyet el szeretnénk érni;

• R – Reality: a jelenlegi valós helyzet;

• O – Options: a rendelkezésünkre álló lehetőségek;

• W – Will: az elhatározás és a konkrét cselekvés – mit fogunk tenni a cél érdekében?

Elvileg ezen a lépéssoron érdemes végighaladni minden coachingülés során. A kiinduló probléma általában már ismert, amikor valaki coachhoz fordul, és az egyes alkalmak céljait ennek megoldásához kapcsolódva lehet kijelölni. Claudia ugyanakkor elmondta, hogy saját tapasztalata alapján gyakran nem a céllal, hanem a második lépéssel, a valósággal kezdi a folyamatot. Amíg valaki nem látja tisztán a jelenlegi helyzetét, addig még megfelelő célt is nehéz meghatároznia. Ez számomra teljesen logikusnak tűnik: először azt kell megértenünk, hol vagyunk, és csak utána dönthetjük el reálisan, hová szeretnénk eljutni. A jelenlegi helyzet feltérképezéséhez kipróbáltuk az úgynevezett Életkerék, vagyis Wheel of Life modellt. Egy kört nyolc szeletre osztottunk, amelyek az élet különböző területeit jelképezték, például a karriert, a családot és a barátokat, a kapcsolatokat, a pénzügyeket vagy a spiritualitást. Minden területen egy tízes skálán jelöltük, mennyire vagyunk elégedettek: a nulla a kör középpontjában, a tíz pedig a külső szélén helyezkedett el. Ezután minden szeletet az elégedettségünknek megfelelő mértékben színeztünk ki. Az így kialakult kerék nagyon szemléletes képet adott arról, életünk mely területei működnek jól, és hol lehet szükség változásra. Kiindulópontként szolgálhat a célok megfogalmazásához is. Természetesen nemcsak az élet egészét lehet ilyen módon megvizsgálni. A szeletek nevét mindig ahhoz a problémához vagy témához igazíthatjuk, amellyel éppen foglalkozni szeretnénk. Számos kész változat létezik, de bárki elkészítheti a saját kerekét is.

A szerdai nap során ismét megtapasztaltuk, hogy a coachingban az egyszerűnek látszó eszközök mögött komoly gondolkodás húzódik meg. Egy rövid kérdés vagy egy nyolc részre osztott kör önmagában nem tűnik különlegesnek. Ha azonban jól használjuk, segíthet tisztábban látni a helyzetünket, felismerni a lehetőségeinket, és megtenni az első lépést a változás felé.

Wednesday – From Powerful Questions to the GROW Model 

We began Wednesday with another activity designed to increase our awareness of ourselves and our bodies. With our eyes closed, we gently patted the different parts of our bodies and observed how each area responded to the touch. At the end of the activity, we focused on what we could feel internally: differences in temperature, itching or tingling sensations, or a stronger heartbeat. Once again, it was a very simple exercise, yet it helped us direct our full attention towards ourselves for a short time.

Our second activity was more of an energiser. We linked a number of movements together, such as stamping our feet, tapping our knees and clapping our hands. We first repeated the sequence created by Claudia in the original order and in a steady rhythm. Once it consisted of approximately six movements, we had to perform the entire sequence in reverse. This required a great deal more concentration. The activity could also be organised by asking each participant to contribute one movement, allowing the group to create the complete sequence together. In this version, however, everyone needs to make sure that each new movement follows naturally from the previous one. For example, it might not be a good idea to move directly from a squat to clapping above the head, as the two positions are too far apart. The activity therefore exercised not only our memory and concentration but also our ability to cooperate and plan.

We then moved on to the main topic of the day: powerful coaching questions. During the course, we can complete a very short daily feedback form containing only two questions. The first asks what we remember and what we learnt that day. The second asks which topic we would like to explore in more detail. I definitely wrote that I wanted to learn more about how to formulate good questions. I do not know whether other people requested the same topic, but it became one of the main areas we explored on Wednesday. A good coaching question should first of all be open. It cannot be answered with a simple yes or no: it requires reflection and presents the coachee with a certain degree of challenge. At the same time, the question should be short and easy to understand. One practical guideline we were given was to keep it to no more than about ten words whenever possible. The aim is not to make a question sound complicated, but to initiate a genuine thinking process with clear and simple wording. It is also important that a question does not contain the coach’s own opinion or the answer they consider correct. It should not be a suggestion or a piece of advice disguised as a question. The coach’s task is to ask rather than guide the coachee towards the coach’s preferred solution. Each new question should be connected to what the coachee has just said. This shows that we are truly listening and also helps us remain focused on the subject. Coaching is not about working mechanically through a list of prepared questions. The direction of the conversation should be shaped by the coachee’s responses.

We immediately put this into practice. Working in groups, we were given some typical statements such as “I don’t know”, “There is nothing I can do”, “I have already tried everything” and “I don’t have time for this”. We had to formulate questions that might help move the conversation beyond these points of resistance. We then discussed our suggestions together. Most of the questions worked well, but there were one or two that did not fully meet the criteria for an effective coaching question. Perhaps they were too closed, too long or too leading. These examples also provided valuable learning opportunities. It is relatively easy to understand a rule in theory, but only when we try to apply it do we discover how difficult it is to ask a question that is simultaneously brief, open and free from influence.

The other major topic of the day was a coaching framework. Many different coaching models exist, and they all describe a broadly similar process. Their main differences lie in how many stages they contain and how much detail they use to guide the coaching conversation. We examined the GROW model, which is one of the shortest and best-known versions. Its name is formed from the initial letters of four English words:

• G – Goal: what the coachee would like to achieve;

• R – Reality: the current situation;

• O – Options: the possible ways forward;

• W – Will: the commitment to action – what the coachee is actually going to do to reach the goal.

In theory, these are the stages that should be covered during each coaching session. The underlying problem is usually already known when someone approaches a coach, and the specific goals of each session can be set in relation to resolving that problem. However, Claudia explained that in her own practice she often begins not with the goal but with the second stage: reality. Unless people have a clear understanding of their present situation, they may find it difficult even to set an appropriate goal. This seems entirely logical to me. First, we need to understand where we are; only then can we make a realistic decision about where we would like to go. To explore our present situation, we tried the Wheel of Life model. We divided a circle into eight sections representing different areas of life, such as career, family and friends, relationships, finances and spirituality. We rated our level of satisfaction in each area on a scale of one to ten, with zero at the centre of the circle and ten at its outer edge. We then coloured each section up to the level that represented our current satisfaction. The completed wheel provided a clear visual picture of which areas of our lives were going well and where change might be needed. It can also serve as a starting point for setting goals. Naturally, this method does not have to be used only to examine life as a whole. The sections can be renamed to suit whatever problem or topic we wish to explore. Many ready-made versions are available, but anyone can create a wheel of their own.

Wednesday showed us once again that apparently simple coaching tools can involve a great deal of thought. A short question or a circle divided into eight sections may not seem particularly remarkable in itself. When used effectively, however, it can help us understand our situation more clearly, recognise our options and take the first step towards change.

Csütörtök – A tanács már a nyelvem hegyén volt 

A csütörtöki napot egy „közlekedési lámpás” bemelegítő gyakorlattal kezdtük. A teremben kellett sétálnunk: a zöld jelzés normál tempót jelentett, a sárgánál lelassítottunk, a pirosnál pedig megálltunk. Claudia időnként további instrukciókat is adott: menjünk hátrafelé, sétáljunk fáradtan vagy vidáman, esetleg csatlakozzunk valakihez. A gyakorlat egy kicsit tovább tartott, mint amennyit az én ízlésem kívánt volna, de egyébként jó ráhangolódás volt a napra.

Ezután röviden áttekintettünk néhány újabb coachingmodellt és eszközt. Mivel a prezentációt később megkapjuk, most nem időztünk sokáig az egyes részleteknél. A legfontosabb tanulság az volt, hogy a coachingnak többféle struktúrája és keretrendszere létezik, és az egyes lépésekhez is sokféle technika kapcsolódhat. Nem egyetlen kötelező módszert kell minden helyzetben alkalmazni: a coach feladata annak eldöntése, melyik eszköz illik legjobban az adott emberhez és problémához.

Átbeszéltük egy coachingülés alapvető felépítését is. Az alkalom elején a coach bemutatkozik, és elmagyarázza, mi fog történni, hogyan zajlik majd a folyamat, és mire számíthat a coachee. Ezután közösen meghatározzák azt a problémát vagy kihívást, amellyel az illető szembenéz, majd megfogalmazzák az elérni kívánt célt. A kiinduló probléma gyakran valamilyen hiányként vagy negatív állapotként jelenik meg. A kívánt állapot ennek akár az ellentéte is lehet, de ezt a coachee-nek kell saját szavaival pontosan megfogalmaznia és leírnia. Ezután összegyűjtik a lehetséges megoldásokat, majd kiválasztják közülük azt az irányt, amely felé érdemes elindulni. A folyamat végén meg kell határozni az első konkrét lépést. Nem elég annyit mondani, hogy „majd többet foglalkozom vele” vagy „megpróbálok változtatni”. Pontosan meg kell nevezni, mit fog tenni a coachee, mikor kezdi el, milyen gyakran vagy mennyi ideig végzi, és miből fogja észrevenni, hogy az adott lépés eredményes volt. A szándékból így válik valódi cselekvés.

A valós helyzet feltérképezéséhez ismét előkerült a kerékmodell. A kitöltött ábra önmagában csak kiindulópont: a coach kérdései segítenek feltárni, miért értékelte úgy az egyes területeket a coachee, ahogyan. Ha valaki elsősorban a pozitívumokról beszél, érdemes óvatosan rákérdezni a nehézségekre is. Ha viszont csak a negatív oldalra összpontosít, a meglévő erőforrásokat, sikereket és pozitív tapasztalatokat is meg kell keresni. Claudia szerint akkor keletkezik igazán energia a változáshoz, ha mindkét pólus megjelenik. Nem elég kizárólag arra figyelni, mi nem működik, de az sem visz előre, ha a nehézségeket teljesen figyelmen kívül hagyjuk. A két oldal együttes vizsgálatából alakulhat ki egy reális és valóban motiváló cél.

Ezt párokban is kipróbáltuk. Nem mindenki vállalta szívesen a coachee szerepét, mert attól tartott, hogy túlságosan személyes témák kerülnek majd elő, de végül sikerült kialakítani a párokat. Claudia és két résztvevő megfigyelőként, egyfajta szupervíziós szerepben követte a munkát, majd visszajelzést adott mind a coachnak, mind a coachee-nek.

A cél az lett volna, hogy a beszélgetés során eljussunk egy SMART cél megfogalmazásáig. Maga a modell sokunk számára már ismerős volt: a cél legyen konkrét, mérhető, elérhető, releváns és időhöz kötött. Erre azonban a rendelkezésünkre álló tíz perc szinte egyik párnak sem volt elegendő. Patrikkal mi sem jutottunk el egészen a kész célig, bár meglehetősen közel kerültünk hozzá. Coachként nagyon érdekes volt megfigyelnem saját magamat. Hihetetlenül nehéz úgy kérdezni, hogy a kérdésben ne legyen benne a saját véleményem vagy a másik válaszáról alkotott ítéletem. Szinte fél perc elteltével úgy éreztem, hogy már megmondanám a megoldást. Nagy önfegyelmet igényelt, hogy ehelyett tovább kérdezzek, és türelmesen várjam, hogy a partnerem maga mondja ki azt, amit én már percekkel korábban a nyelvem hegyén éreztem. Közben azonban meglepetés is ért. A beszélgetés olyan irányba indult el, amelyre a kezdetek alapján nem számítottam. Úgy éreztem, ez már egy lehetséges megoldás és egy későbbi célkitűzés felé vezethet. Mégsem jutottunk el odáig, hogy Patrik maga is egyértelműen megoldási lehetőségként tekintsen rá. Ehhez több időre lett volna szüksége – és nekem coachként éppen ezt az időt kellett volna biztosítanom.

A visszajelzés során arról is beszéltünk, hogy a coach feladata nem a másik analizálása. Nem feltétlenül azt kell kutatnunk, miért szomorú valaki, vagy miért alakult ki benne egy bizonyos érzés. Inkább a rögzült, visszahúzó önképet érdemes kérdésekkel fellazítani. Ha valaki azt mondja: „Én mindig szomorú vagyok” vagy „Az én helyzetem reménytelen”, segíthetünk neki észrevenni azokat az alkalmakat is, amikor ez nem volt igaz. Nem egyszerűen ellentmondunk neki, hanem abban támogatjuk, hogy árnyaltabban lássa önmagát, és felismerje a meglévő erőforrásait.

Később egy hosszabb coachinggyakorlat következett, ezúttal húsz-húsz perces szerepcserével. A feladat az volt, hogy párban a teljes folyamaton végighaladjunk. Egy görög fiúval dolgoztam. Amikor az ő témájáról beszélgettünk, inkább az üzleti tervét mutatta be, így nem igazán jutottunk közelebb egy konkrét probléma megoldásához. Az általam felvetett kérdésben viszont a beszélgetés segített egy kicsit rendszerezni és tisztázni a gondolataimat. Természetesen ez még csak az első próbálkozásaink egyike volt, és egy ilyen gyakorlóhelyzetben az ember nem feltétlenül szeretne mélyen személyes problémákba belemenni.

A gyakorlat után megosztottuk egymással a tapasztalatainkat és az érzéseinket, valamint lehetőségünk volt kérdéseket feltenni a folyamatról. Ezután áttértünk a csoportos coachingra: hogyan lehet egyszerre több embert támogatni, akár egy közös csoportprobléma, akár egyéni témák feldolgozása során? Két csoportra oszlottunk, és mindkét csoportnak ki kellett választania egy témát, majd megterveznie egy teljes csoportos coachingfolyamatot. Végig kellett gondolnunk, milyen sorrendben haladnánk, milyen feladatokat, technikákat és eszközöket használnánk, hogyan határoznánk meg a problémát és az elérendő célt, miként gyűjtenénk össze a lehetséges megoldásokat, és végül ki milyen konkrét lépést vállalna. A feladatot nem sikerült befejeznünk, így pénteken innen folytatjuk.

A hét elején mindannyian kihúztuk egy társunk nevét, és péntekre vinnünk kell neki egy apró tárgyat. Én az egyik görög lányt húztam, ezért már kiválasztottam neki valamit. Emellett egy korábban kapott feladatlapon három olyan alapértéket is meg kell neveznünk, amelyek a legfontosabbak számunkra, és azt is át kell gondolnunk, mit jelentenek nekünk személyesen. Valószínűleg ezekkel is foglalkozunk majd az utolsó napon.

A csütörtök ismét nagyon intenzív és fárasztó volt, de a gyakorlati feladatok különösen sokat adtak. Egyre világosabban látom, hogy a coachingban nem feltétlenül a megfelelő megoldás felismerése a legnehezebb. Sokkal nagyobb kihívás csendben maradni, nem kimondani azt a másik helyett, és elég türelmesen kérdezni ahhoz, hogy ő maga találjon rá.

Thursday – The Advice Was Already on the Tip of My Tongue

We began Thursday with a traffic-light warm-up activity. We walked around the room at a normal pace when Claudia called out “green”, slowed down at “yellow” and stopped at “red”. From time to time, she added other instructions: walk backwards, walk as if we were tired or happy, or walk together with someone else. The activity lasted a little longer than I would personally have preferred, but it was still a useful way to begin the day.

We then briefly looked at several more coaching models and tools. As we will receive the presentation later, we did not spend much time on the individual details. The main point was that coaching can follow a variety of structures and frameworks, and many different techniques can be used at each stage. There is no single compulsory method that must be applied in every situation. The coach needs to decide which tool appears most suitable for the particular person and problem.

We also discussed the basic structure of a coaching session. At the beginning, the coach introduces themselves and explains what is going to happen, how the process will work and what the coachee can expect. They then identify the problem or challenge the person is facing and formulate the goal they would like to achieve. The initial problem is often described as a negative situation or something that is missing. The desired state may be the opposite of this, but the coachee needs to formulate and describe it precisely in their own words. The coach and coachee then explore the different ways in which the desired state might be achieved and select a possible direction in which to begin moving. At the end of the process, they need to agree on the first specific step. It is not enough to say, “I’ll spend more time on it” or “I’ll try to change”. The action needs to be clearly defined. The coachee should decide what they will do, when they will begin, how often or for how long they will do it, and how they will recognise whether it has produced a result. This is how an intention becomes genuine action.

We returned to the wheel model as a way of exploring the coachee’s present reality. The completed diagram is only a starting point. The coach’s questions help uncover why the coachee has rated the different areas as they have. If someone begins by talking mainly about positive aspects, it may be useful to ask gently about the difficulties as well. If they focus entirely on the negative, the coach should also help them identify their existing strengths, successes and positive experiences. According to Claudia, real energy for change is created when both poles are activated. It is not enough to focus exclusively on what is going wrong, but neither is it useful to ignore the difficulties completely. By examining both sides, the coachee can begin to formulate a goal that is realistic and genuinely motivating.

We tried this in pairs. Not everyone was initially comfortable taking the role of coachee because some participants were concerned that the conversation might become too personal. Fortunately, we were eventually able to form pairs. Claudia and two participants acted as observers in a role similar to that of supervisors. Afterwards, they gave feedback to both the coach and the coachee. The aim was to reach a SMART goal during the conversation. The model was already familiar to many of us: the goal should be specific, measurable, achievable, relevant and time-bound. However, ten minutes was not enough for almost any of the pairs to complete the process. Patrick and I did not quite reach a fully formulated goal either, although we came fairly close. In the role of coach, I found it fascinating to observe my own reactions. It is extremely difficult to ask questions without allowing my own opinion or judgement of the other person’s answer to enter into them. After about half a minute, I already felt that I could simply tell him the solution. It required considerable self-discipline to continue asking questions instead and to wait patiently for my partner to say for himself what had been on the tip of my tongue for several minutes. However, there was also a surprise. The conversation moved in a direction that I would not have predicted from the way it began. I felt that this new direction might lead towards a possible solution and eventually a goal. Yet we did not have enough time for Patrick himself to recognise it clearly as an option. He needed more time – and my task as a coach would have been to give him that time.

During the feedback, we also discussed the fact that a coach’s task is not to analyse the other person. We do not necessarily need to investigate why someone is sad or why a certain feeling developed. Instead, our questions can gently loosen the fixed, limiting beliefs the coachee holds about themselves. If someone says, “I am always sad” or “My situation is hopeless”, we can help them notice occasions when this was not true. We do not simply contradict them; we support them in developing a more nuanced view of themselves and recognising the resources they already possess.

Later, we completed a longer coaching activity, changing roles after twenty minutes. This time, we were expected to work through the entire process in pairs. I worked with a Greek man. When we discussed his topic, he mostly described his business plan, so we did not move much closer to resolving a specific problem. However, when we focused on the issue I had brought to the conversation, it helped me organise and clarify my thoughts. Naturally, this was still one of our first attempts, and in a practice situation like this, people may not wish to explore highly personal problems in great depth.

After the activity, we shared our experiences and feelings with the rest of the group and had an opportunity to ask questions about the process. We then moved on to group coaching: how can several people be coached at the same time, either when the group needs to solve a shared problem or when individual topics are being explored in a group setting? We divided into two groups. Each group had to select a topic and design a complete group-coaching process. We needed to consider the order of the stages, the tasks, techniques and tools we would use, how we would identify the problem and the desired goal, how we would generate possible solutions, and what specific action each person would finally agree to take. We did not have enough time to complete the activity, so we will continue with it on Friday.

At the beginning of the week, we each drew the name of another participant, and we have to bring a small object for that person on Friday. I drew the name of one of the Greek women and have already chosen something for her. We also received a worksheet earlier in the week asking us to select the three core values that matter most to us and reflect on what each one means to us personally. We will probably explore these during the final day.

Thursday was another intensive and tiring day, but the practical activities were particularly valuable. I am beginning to see more and more clearly that recognising a possible solution is not necessarily the most difficult part of coaching. The greater challenge is to remain silent, resist the temptation to say it for the other person, and continue asking questions patiently enough for them to discover it themselves.

Péntek – Taps, csoportcoaching és egy személyes búcsú 

Az utolsó napot egy szerintem nagyon jópofa bemelegítő játékkal, a taps továbbadásával kezdtük. A játék lényege, hogy a tapsot küldő és fogadó embernek pontosan egyszerre kell tapsolnia. Először egyszerűen körbeadtuk a tapsot, majd újabb szabállyal nehezítettük a feladatot: ha mindkét résztvevő kétszer tapsolt, a taps iránya megfordult. Ezután már nem kellett követnünk a kör sorrendjét, hanem bárkinek továbbküldhettük a tapsot. Beszélni nem lehetett, ezért gesztusokkal, szemkontaktussal és testbeszéddel kellett megszereznünk a kiválasztott ember figyelmét. Különösen a dupla tapsot volt nehéz előre jelezni úgy, hogy valóban egyszerre hajtsuk végre. Végül két tapsot is elindítottunk párhuzamosan. Nagyobb csoportban akár hárommal is lehet játszani, de már kettő követése is komoly figyelmet kívánt. Folyamatosan tudnunk kellett, kinél járnak a tapsok, ki néz ránk, és mikor kell fogadnunk, majd továbbadnunk valamelyiket. Egyszer az is előfordult, hogy a két tapsot éppen egymás felé küldték, így azok tulajdonképpen kioltották egymást. Nagyon sokat nevettünk, de közben a játék valóban megdolgoztatta a koncentrációnkat és a nonverbális kommunikációnkat.

Ezután az előző napon megkezdett csoportos coachingfeladat befejezése következett. Még legalább tíz-tizenöt percig dolgoztunk két csoportban a módszertan és a folyamat részletein, majd el kellett játszanunk a megtervezett coachingülést. A mi ötfős csapatunk kezdett coachként, a másik csoport pedig a coachingban részt vevő közösség szerepét kapta. A teljes folyamatot öt részre osztottuk, így egymást váltva mindannyian vezettünk egy-egy szakaszt. Előzetesen alaposan átbeszéltük, mit szeretnénk csinálni, de valódi próbára már nem maradt időnk. Emiatt nem mindenki pontosan ugyanúgy értelmezte vagy ismertette a saját feladatát, mint ahogyan azt közösen elterveztük. A csoportos coachingnak azonban nem ez volt az egyetlen kihívása. Elérkezik ugyanis az a pont, amikor a résztvevők válaszaiból kiderül, mi a valódi probléma vagy kihívás. Ezt nem lehet előre megjósolni, ezért a coachnak az adott pillanatban kell reagálnia. Egy előre megtervezett „koreográfiát” akkor is nehéz rugalmasan alakítani, ha egyetlen coach vezeti a folyamatot. Ha pedig minden újabb szakaszt más ember vesz át, a feladat már-már lehetetlen küldetésnek tűnik. Mindezek ellenére sikerült végigvezetnünk a csoportot a folyamaton. Legalább egyszer a gyakorlatban is megtapasztalhattuk, milyen nehézségek merülhetnek fel a csoportos coaching során. Utána részletesen átbeszéltük, hogyan lehet reagálni a különböző helyzetekre, milyen technikákat választhatunk, és az egyes megoldásoknak milyen előnyei vagy hátrányai vannak. Más módszerre lehet szükség egy kis és egy nagy létszámú csoportnál, illetve akkor, ha a résztvevők együttműködők, vagy ha erős ellenállás tapasztalható. Arra is figyelni kell, hogy az emberek mennyire szívesen osztanak meg személyes gondolatokat. Előfordulhat, hogy nem akarják nyilvánosan vállalni a véleményüket, ilyenkor valamilyen anonim megoldásra lehet szükség. A megfelelő eszköz kiválasztása tehát mindig a csoporttól és a helyzettől függ.

Ezután a másik csapat következett volna. Kiderült azonban, hogy nem sikerült közös folyamatban és feladatmenetben megállapodniuk, ezért végül nem vezették le a saját coachingülésüket. Érdekes módon ez szorosan összefüggött azzal a problémával, amelyet a mi gyakorlatunk során ők maguk fogalmaztak meg: csoportként nehezen oldanak meg összetett feladatokat, nehezen hoznak döntéseket, és hajlamosak túlságosan sokáig elemezni az egyes lehetőségeket. A tervezés során pontosan ugyanez történt velük. Így a gyakorlati bemutató helyett arról beszélgettünk, hol akadtak el, és milyen módszerekkel lehetne megkönnyíteni a közös döntéshozatalt. A valóságban természetesen egy csoport coachingját általában egyetlen coach vezeti, így nem feltétlenül kell felkészülnünk arra, hogy öten próbáljunk összehangoltan irányítani egy folyamatot. A csoportos döntéshozatal nehézsége és az ilyen helyzetek kezelése azonban önmagában is nagyon fontos tanulási tapasztalat volt.

A szünet után kipróbáltunk még egy rövid energizáló feladatot. Claudia megmutatta, hogy a YouTube-on sok három-négy perces, zenével, képekkel és mozgással kísért gyakorlat található, tematikusan is csoportosítva. Ezeket időnként könnyen be lehet építeni egy hosszabb képzésbe vagy foglalkozásba. A most kipróbált változat valóban mókás volt, és jólesett egy kicsit megmozdulni az intenzív csoportmunka után.

Ezután elérkezett az oklevélátadó ünnepség. Szerencsére ez nem egyszerűen abból állt, hogy a tréner kiosztotta a tanúsítványokat. Körben ültünk, középen pedig volt egy külön szék az éppen ünnepelt résztvevő számára. Ő felvette az angolszász ballagási ünnepségekről ismert négyszögletes kalapot, majd sor került a személyes ajándék átadására. A hét elején mindannyian kihúztuk egy társunk nevét. A feladatunk az volt, hogy a hét során megfigyeljük őt, és válasszunk számára egy olyan tárgyat, amelyet valamilyen tulajdonságához vagy a róla kialakult benyomásunkhoz tudunk kapcsolni. Amikor az illető helyet foglalt a különleges székben, az ő nevét kihúzó résztvevő felállt, megmutatta a választott tárgyat, és elmondta, miért éppen azt hozta neki. Ezután ő adta át az oklevelet is. Így haladtunk végig a körön, amíg mindenkire sor nem került. Nagyon kedves és személyes lezárása volt ez a hétnek. Sokkal többet jelentett egy szokásos oklevélosztásnál, mert azt is megmutatta, mit vettünk észre egymásból az együtt töltött napok során.

A szervezők szerettek volna rövid, néhány perces videóinterjúkat is készíteni velünk a kurzusról, ennek azonban a csoportunk nem igazán örült, és meglehetősen határozottan ellenálltunk az ötletnek. Az írásos értékelő kérdőívet természetesen kitöltöttük. Ezután már csak a lassú búcsúzkodás maradt: még beszélgettünk egy kicsit, elköszöntünk egymástól, és ezzel véget ért a képzés.

A pénteki nap jól összefoglalta az egész hetet. Volt benne játék, mozgás, intenzív közös gondolkodás, gyakorlati tapasztalat, önreflexió és egy meleg hangulatú, személyes lezárás. A csoportos coachinggyakorlat korántsem volt tökéletes, de talán éppen ezért tanultunk belőle sokat. Megmutatta, hogy a coachingot nem lehet teljes egészében előre megtervezni: szükség van struktúrára, ugyanakkor rugalmasságra, figyelemre és az adott pillanatra adott valódi reakciókra is.

A tapsjátékban csak akkor tudtuk továbbadni a jelet, ha egymásra figyeltünk, és pontosan ugyanabban a pillanatban reagáltunk. Visszagondolva ez akár az egész hét jelképe is lehetne. A coachingban is valódi figyelemre, kapcsolódásra és megfelelő időzítésre van szükség – és néha arra, hogy a saját elképzeléseink helyett először a másik jelzéseit vegyük észre.

Friday – Clapping, Group Coaching and a Personal Farewell 

We began the final day with a warm-up activity that I found great fun: passing a clap. The basic idea was that the person sending the clap and the person receiving it had to clap at exactly the same moment. At first, we simply passed it around the circle. We then added a new rule: if both participants clapped twice, the direction of the clap was reversed. After that, we no longer had to follow the order of the circle and could send the clap to anyone. As we were not allowed to speak, we had to attract the chosen person’s attention through gestures, eye contact and body language. It was particularly difficult to indicate that we wanted to perform a double clap and make sure that we still clapped simultaneously. Finally, we introduced two claps at the same time. With a larger group, it would even be possible to use three, but keeping track of two already required considerable concentration. We constantly had to know where each clap was, who was looking at us, and when we needed to receive and then pass one of them on. At one point, the two claps were sent directly towards each other and effectively cancelled one another out. We laughed a great deal, but the game also gave our concentration and non-verbal communication a genuine workout.

We then returned to the group-coaching activity we had begun the previous day. We needed at least another ten or fifteen minutes to complete the methodology and plan the details of the process in our two groups. After that, we had to act out the coaching sessions we had designed. Our team of five went first as the coaches, while the other team played the group being coached. We divided the complete session into five stages, with each of us taking responsibility for leading one section. We had discussed our plans carefully, but we had not had time for an actual rehearsal. As a result, not everyone interpreted or explained their particular task in exactly the same way as the rest of us had understood it. However, this was not the only challenge of group coaching. At some point, the participants’ responses reveal the real problem or challenge, and this cannot be predicted in advance. The coach needs to react in the moment. Even when one person leads the entire process, it can be difficult to adapt a previously designed “choreography” with sufficient flexibility. When each successive stage is led by a different person, the task begins to feel almost like mission impossible. Despite these difficulties, we managed to guide the group through the whole process. At least we had an opportunity to experience some of the challenges that can arise in group coaching. Afterwards, we discussed how a coach could respond to different situations, which techniques might be used, and the advantages and disadvantages of the various options. A small group may require a different method from a large one. The coach also needs to adapt depending on whether participants are cooperative or show strong resistance. Another important consideration is how comfortable people feel about sharing personal ideas. They may not wish to express their opinions publicly, in which case some form of anonymous participation might be needed. The most suitable tool therefore always depends on the particular group and situation.

It should then have been the other team’s turn. However, it emerged that they had been unable to agree on a shared process, so they did not lead their planned coaching session. Interestingly, this was closely connected to the problem they themselves had identified during our activity: as a group, they found complex tasks difficult to solve, struggled to make decisions and tended to spend too much time analysing the possibilities. This was exactly what had happened during their planning. Instead of watching their practical demonstration, we discussed where they had become stuck and which methods could make group decision-making easier. In real life, of course, a group is normally coached by one person, so we are unlikely to need to coordinate five coaches within a single session. Nevertheless, the difficulties of collective decision-making and the ways in which such situations can be managed provided an important learning experience in themselves.

After the break, we tried another short energising activity. Claudia showed us that YouTube offers many three- or four-minute exercises combining music, images and movement, some of them organised according to different themes. They could easily be incorporated occasionally into a longer training session or lesson. The one we tried was genuinely entertaining, and it felt good to move after our intensive group work.

Then it was time for the certificate ceremony. Fortunately, this did not simply involve the trainer distributing our certificates. We sat in a circle, with a special chair in the middle for the person being celebrated. That participant put on a square graduation cap of the kind traditionally worn at graduation ceremonies in English-speaking countries, and then received a personal gift. At the beginning of the week, we had each drawn the name of another participant. Our task was to observe that person during the course and choose an object for them connected to one of their qualities or to the impression they had made on us. When the person sat in the special chair, the participant who had drawn their name stood up, presented the chosen object and explained why they had selected it. They then handed over the certificate as well. We continued around the circle until everyone had had their turn. It was a warm and personal way to bring the week to an end. It meant much more than an ordinary certificate ceremony because it also revealed what we had noticed and appreciated about one another during our time together.

The organisers would also have liked to record short video interviews with us about the course. Our group was not particularly enthusiastic about this idea and resisted it rather firmly. We did, of course, complete the written evaluation questionnaire. After that, only the gradual farewells remained. We continued talking for a while, said goodbye to one another, and the training course came to an end.

Friday brought together many of the elements that had characterised the whole week: play, movement, intensive group thinking, practical experience, self-reflection and a warm, personal conclusion. Our group-coaching activity was far from perfect, but perhaps that was precisely why we learnt so much from it. It showed us that coaching can never be planned completely in advance. It requires structure, but also flexibility, attention and a genuine response to whatever happens in the moment.

During the clapping game, we could only pass the signal successfully if we paid attention to one another and reacted at exactly the same time. Looking back, this could almost serve as a symbol of the entire week. Coaching also requires genuine attention, connection and good timing – and sometimes the ability to notice another person’s signals before following our own ideas.

A mobilitás helyszíne és időpontja: Dublin, Írország. 2026. augusztus 17-21.

Egy hét Dublinban, tanárként és diákként

Amikor elindultam Dublinba az angoltanári továbbképzésre, elsősorban új módszereket és ötleteket vártam. Végül ennél sokkal többet kaptam. Egy hét alatt rengeteg olyan gyakorlati feladatot próbáltunk ki, amelyeket már a következő órán is fel lehet használni, közben pedig megismerkedtünk az ír oktatással, történelemmel, kultúrával, sőt még az ír nyelvvel is.

A képzésen összesen tizenkét tanár vett részt. Magyar, lengyel, cseh, brazil és spanyol kollégákkal dolgoztunk együtt. A képzést egy fiatal, lelkes ír kolléga vezette, aki annak ellenére, hogy a tanfolyamnak nem az AI volt a fő témája, rengeteg ötletet adott a mesterséges intelligencia tanórai használatához is.

Ami végig nagyon tetszett, hogy nem egyszerűen elméletben beszéltünk a módszerekről. Megcsináltuk őket. Mi is tanulók voltunk, kipróbáltuk, működött-e egy játék, mennyire nehéz egy feladat, mennyi beszédidőt ad, és hogyan lehetne átalakítani különböző szintekre.

Vasárnap érkeztünk Dublinba. A megérkezés és a szállás elfoglalása után természetesen nem tudtunk egy helyben maradni, elindultunk felfedezni a várost.

Sétáltunk, nézelődtünk, próbáltuk felvenni a dublini ritmust.

Hétfő

Az első nap az ismerkedéssel és a feladatközpontú tanítással (task-based learning) kezdődött. A legfontosabb gondolat számomra az volt, hogy a tanulónak legyen egy valódi feladata, amit angolul kell megoldania. Például nem egyszerűen a jövő időt gyakoroljuk, hanem: „Tervezzetek egy háromnapos dublini programot egy családnak!” Információt kell keresniük, döntéseket kell hozniuk, egyezkedniük kell, majd bemutatniuk az eredményt. Közben természetesen használják a nyelvet. Ez sokkal életszerűbb, mint amikor egy nyelvtani szerkezetet önmagában gyakoroltatunk.

Thinking Session: Az egyik kedvenc ötletet a Thinking Session jelentette. Mielőtt elkezdünk egy új témát, először megnézzük, mit tudnak róla a tanulók. Például:

Ireland

És indulhat az ötletelés. Mindenki írjon le annyi szót, amennyi eszébe jut. De ezt rengetegféleképpen lehet csinálni:

egyéni szógyűjtés,

páros szógyűjtés,

csapatverseny,

szófelhő,

gondolattérkép,

kategóriák kialakítása,

szókapcsolati lánc,

csendes ötletelés,

képről történő ötletelés,

kérdések gyűjtése,

„Mit tudunk már erről?” lista.

Nagyon tetszett a Think-Pair-Share is: először mindenki egyedül gondolkodik, aztán párban megbeszélik, végül az egész csoporttal megosztják. Egy képet is nagyon sokféleképpen lehet használni. Nem csak azt kérdezzük: What can you see? Hanem:

What happened before?
What is happening now?
What will happen next?
What are they talking about?
How do they feel?
What questions would you ask them?

Így egyetlen képből akár egy teljes speaking óra is kialakulhat.

Beszéltetés, minél többet: Sokat foglalkoztunk azzal is, hogyan lehet elérni, hogy ne mindig ugyanaz a három ügyes tanuló beszéljen, hanem mindenki megszólaljon. Az egyik kedvenc módszer a Speed Dating volt. Két sor áll vagy ül egymással szemben. Egy kérdésről egy-két percig beszélnek, aztán az egyik sor egy hellyel továbbmegy. Új partner, új kérdés. Egyszerű, de nagyon hatékony. Ugyanez működik a „Clock Partners” technikával is. A tanulók négy különböző partnerhez kapcsolódnak, például a 12, 3, 6 és 9 órás partnerükhöz. Így később csak azt mondjuk:

„Find your 3 o'clock partner.”

És már kezdődhet is az ismétlés vagy a beszélgetés.

Social English: Külön figyelmet kapott a hétköznapi kommunikáció.

Hogyan kezdünk beszélgetést?
Hogyan kérdezünk vissza?
Hogyan fejezzük ki, hogy egyetértünk?
Hogyan nem értünk egyet udvariasan?
Hogyan kérünk pontosítást?
Hogyan szakítunk félbe valakit természetesen?

Ezeket sokszor elfelejtjük külön tanítani, pedig a valódi kommunikációhoz legalább annyira szükségesek, mint egy nyelvtani szabály.

Callan Method: A Callan módszert részletesebben is megismertük. A lényege a gyors kérdés-válasz, sok ismétlés és a beszéd automatizálása. Például:

What time do you get up?

A tanuló először egy mintaválaszt kap, mit felolvas, tanulmányoz és próbál szinte megtanulni: I usually get up at seven o'clock.

Aztán már csak néhány kapaszkodót: usually – get up – seven

Később már csak a kérdés marad, és önállóan kell válaszolnia.

A következő szinten pedig a kérdések már teljesen kiszámíthatatlan sorrendben jönnek.

Ez azért érdekes, mert a cél nem a szabály elmagyarázása, hanem az, hogy a tanuló gyorsan elő tudja hívni a megfelelő nyelvi szerkezetet. A módszer jól használható:

igeidők gyakorlására,

kérdés-feleletre,

mindennapi angolra,

szókincsre,

ismétlésre,

folyékony beszéd fejlesztésére.

Később kétnyelvű szövegekkel is dolgoztunk, ahol először nagyobb segítséget kap a tanuló, majd fokozatosan eltűnik a segítség.

YouTube és speaking: A videókat sem csak listeningként érdemes használni. 

Egy videó előtt lehet jósolni: What do you think will happen?

Megállíthatjuk a videót, és megkérdezhetjük: What happens next?

A végén pedig: Summarise the video in five sentences. Vagy: Tell your partner three things you remember.

Így a videóból egyszerre lehet listening, vocabulary, speaking és akár writing feladat is.

Research Session: Nagyon tetszett a kutatási feladat is. Párokban információkat kerestünk egy témáról, jegyzeteltünk, majd egy másik párhoz mentünk, és elmondtuk, amit találtunk. A hallgató közben néhány pontban jegyzetelt. Ezután újabb pár következett, és már a hallott információt kellett továbbadni. Ez azért nagyon jó, mert a tanuló nem egyszerűen lemásolja az interneten talált információt. Meg kell értenie, meg kell jegyeznie, majd saját szavaival tovább kell adnia. Ezzel a módszerrel a hét során mi is sokat tanultunk az ír történelemről, oktatásról, politikáról és kultúráról.

Eliminado: Az Eliminado is előkerült, és rögtön látszott, hogy mennyi mindenre használható. Csapatokban játszható. Mindig újat kell mondani. Aki nem tud új választ mondani, kiesik. Használhatjuk például:

Name a country.

Name a fruit.

Give me an adjective.

Say an irregular verb.

Name something you can do at the airport.

De nem kell csak szókincsre korlátozni. Lehetnek:

kérdések,

nyelvtani kérdések,

igék,

melléknevek,

szinonimák,

ellentétek,

szókapcsolatok.

Alternatívaként lehet úgy is játszani, hogy a csapatok bizonyos idő alatt minél több megfelelő választ gyűjtenek, és a végén ellenőrizzük őket. ha többen is ugyanazt írják, kihúzzuk.

Blank Page: Az óra végén jött az egyik legegyszerűbb, mégis nagyon hasznos ötlet: Blank Page. A tanuló kap egy üres lapot, és 10-15 szót ír le, amire emlékszik az óráról. De itt nem ér véget a feladat. Egy kiválasztott szót el kell magyaráznia a társának, akinek ki kell találnia. Vagy kérdést kell írnia a szavakhoz, majd feltenni őket a partnerének. Tulajdonképpen egyetlen üres lapból lesz: ismétlés + szókincs + beszéd + hallásértés + kérdésalkotás.

Délután: A képzés után tovább ismerkedtünk Dublin történelmi belvárosával, és ellátogattunk a St Patrick's Cathedralhoz. Jó volt úgy sétálni a városban, hogy közben már egyre több történetet, helyet és kulturális érdekességet ismertünk. 

Kedd

A keddi nap fő témája a szókincs, a nyelvtan, az ismétlés és a saját tananyagok készítése volt. Hogyan tanítsunk szavakat? Az egyik fontos felismerés az volt, hogy nem kell mindig megmondani a szót. Először megpróbálhatjuk előhívni vagy kikövetkeztetni. Például egy szövegben:

„She was exhausted after the long journey.”

Megkérdezhetjük:

Is she tired?
Is she happy?
Can you guess the meaning from the sentence?

A tanuló így maga jut el a jelentéshez. Ezután jöhet:

szinonima,

ellentét,

szócsalád,

szókapcsolat,

saját példamondat.

Egy teljes vocabulary cycle: Egy szókincset nem egyszer kell megtanítani, hanem többször kell visszahozni, mindig más formában.

1. Brainstorming

Mit tudunk már?

2. Multiple Choice

A tanuló felismeri a megfelelő jelentést.

3. Open Gap Fill

Már nincs választási lehetőség, magának kell előhívnia a szót.

4. Reading

A szó természetes, beszélgetésszerű szövegben jelenik meg.

5. Listening Sprint

Rövid, intenzív hallásértési feladatban újra találkozik vele.

6. Speaking

A tanulónak saját mondatban kell használnia.

7. Revision

Másnap vagy egy héttel később ismét elő kell hívnia. Ez sokkal hatékonyabb, mint egyszer megoldani egy szókincslistát.

További szókincsötletek: A héten rengeteg játékot és technikát gyűjtöttünk.

Szóválogatás: kategóriákba kell rendezni a szavakat.

Kakukktojás: négy szó közül melyik nem illik oda? És miért?

Szinonimaverseny: ki tud több hasonló jelentésű szót?

Ellentétverseny: ki tudja gyorsabban a megfelelő ellentétet?

Szócsalád:
communicate → communication → communicative

Szókapcsolatok:
make a decision, make a mistake, make money

Háromszavas kihívás: három véletlenszerű szóból történetet kell alkotni.

Titkos szó: beszélgetés közben természetesen kell felhasználni egy megadott szót.

Szóvadász: egy szövegben meg kell találni a szinonimákat, ellentéteket, szókapcsolatokat és szócsaládokat.

Definition Race: a tanár körülírja a szót, a csapatoknak ki kell találniuk.

Pictionary: le kell rajzolni.

Charades: el kell mutogatni.

Taboo: körül kell írni bizonyos tiltott szavak nélkül.

Hot Seat: a tanuló nem látja a szót, a többiek magyarázzák.

Memory: szó-kép, szó-definíció vagy szó-jelentés párok.

Bingo: nem a szót mondjuk, hanem a definíciót vagy példamondatot.

What's Missing?: a tábláról fokozatosan eltűnnek a szavak.

Three Clues: három nyom alapján kell kitalálni a szót.

Vocabulary Auction: a tanulók mondatokat „vásárolnak”, majd kiderül, helyesek-e.

Board Game: minden mező más feladatot tartalmaz.

Reading: A reading szövegekhez is rengeteg ötlet került elő. Lehet:

címeket párosítani a bekezdésekkel,

összekevert bekezdéseket sorrendbe rakni,

információkat megkeresni,

bizonyítékot keresni a szövegben,

a cím alapján megjósolni a tartalmat,

kulcsszavakat megkeresni,

szinonimákat és ellentéteket keresni.

Nagyon tetszett az ötlet, hogy a reading szöveg ne mesterséges mondatok gyűjteménye legyen, hanem természetes, beszélgetésszerű szöveg, amelyből aztán tovább lehet menni speaking vagy writing felé. Megnéztük, hogy hogyan lehet AI segítségével egy adott szókincsből anyagot készíteni különböző stílusban, nehézségben és feladatokat generálni hozzá.

Listening Sprint: A Listening Sprint rövid és intenzív hallásértési feladat. Például 30 másodperc alatt minél több kulcsszót kell leírni. Második hallgatáskor már konkrét információt keresnek. Harmadik alkalommal pedig összefoglalják, amit hallottak.

Saját listening készítése: Itt került elő az ElevenLabs is. AI segítségével először elkészítjük a megfelelő szintű szöveget, majd természetes hangzású hanganyagot készíthetünk belőle. Így nem kell mindig kész tankönyvi listeninghez igazodnunk. Az Elephant English Podcasts is szóba került mint használható listening forrás.

Claude AI:  A Claude egyik nagy előnye számomra az volt, hogy saját anyagok készítésénél nagyon sok terhet levehet a tanár válláról. Például egy weboldal vagy szöveg alapján kérhetünk:

vocabulary feladatot,

nyelvtani gyakorlatot,

reading comprehensiont,

speaking kérdéseket,

gap fillt,

differenciált feladatot,

egyszerűbb változatot,

nehezebb változatot.

Akár azt is megadhatjuk: „Ezt a szöveget alakítsd át A2 szintre, majd készíts hozzá vocabulary, grammar, reading és speaking feladatokat.”

Interaktív játékok Claude-dal: Különösen érdekes volt, hogy Claude segítségével akár egyszerű interaktív HTML-játékokat is készíthetünk. Például:

vocabulary quiz,

grammar challenge,

spot the mistake,

guess the word,

kérdés-felelet játék,

időre menő feladat,

pontozott kvíz.

Elég részletesen megmondani, mit szeretnénk: 20 kérdés, A2 szint, négy válaszlehetőség, azonnali visszajelzés, pontszám és a végén eredmény. Ez már nem egyszerű worksheet, hanem egy használható digitális gyakorlóeszköz.

Qwen és Kimi

A Qwen AI-t főleg projektek tervezésénél és képek generálásánál tartom érdekesnek. Egy projekt esetében például segíthet:

témát választani,

kutatási kérdéseket írni,

lépéseket megtervezni,

prezentációt felépíteni,

képi anyagot készíteni.

A Kimi AI hosszabb szövegek feldolgozására, rendszerezésére és ötletelésre is jól használható.

Délután: A nap egyik kulturális programja a Guinness Storehouse volt. Tanárként persze itt is rögtön az járt a fejemben, hogy egy ilyen látogatásból milyen jó projekt készülhetne. A tanulók például kutathatnának a márka történetéről, készíthetnének idővonalat, interjút, reklámot vagy akár saját idegenvezetői bemutatót.

Szerda

Szerdán a nyelvtan került jobban a középpontba. Az egyik fontos gondolat az volt, hogy nem minden grammar lessonnek kell szabállyal kezdődnie. Sokkal érdekesebb lehet egy szövegből kiindulni.

Grammar Analysis: Bármilyen szöveget választunk, megkérhetjük a tanulókat: Find all the verbs. Ezután: Which tense is used? Why? What does it tell us? Megnézhetjük:

az igeidőket,

segédigéket,

kötőszavakat,

feltételes mondatokat,

passzív szerkezeteket,

névmásokat,

időhatározókat.

Így a grammar valódi nyelvhasználatból jelenik meg.

Concept Checking Questions: Nagyon hasznosak a CCQ-k. Nem azt kérdezzük: Do you understand? hanem valódi ellenőrző kérdéseket teszünk fel. Például: She has lived here for five years.

Does she live here now?

Did she start five years ago?

Is it connected to the present?

Így sokkal hamarabb kiderül, hogy valóban megértette-e a szerkezetet.

Tanulási nehézségek támogatása: Külön foglalkoztunk azzal is, hogyan segíthetjük a tanulási nehézségekkel rendelkező diákokat. Az egyik egyszerű megoldás a színkódolás. Más színnel emelhetjük ki:

az alanyt,

a segédigét,

a főigét,

az időhatározót,

a helyhatározót.

a különböző igeidőket

Claude segítségével akár ilyen színkódolt prezentációkat és szövegeket is készíthetünk. Ez különösen hasznos lehet azoknak, akiknek nehézséget okoz egy mondat szerkezetének átlátása.

Nyelvtani oldalak: Többször előkerült:

Test-English

Linguahouse

Agendaweb

A Test-English különösen sokszor előjött, mert grammar, vocabulary, reading és listening feladatokra is használható.

The Lying Snake: A Lying Snake játékban állításokat kell mondani, a többiek pedig kérdésekkel próbálják kideríteni, mi igaz és mi nem. Nagyon jól fejleszti:

a kérdésalkotást,

a beszédet,

a hallásértést,

a nyelvtani pontosságot.

Brisk Teaching: A Brisk Teaching abban lehet nagy segítség, hogy egy már meglévő anyagot gyorsan át tudunk alakítani. Egy szövegből vagy oldalból azonnal tudunk egy kahoot kvízt készíteni.

Délután: Ellátogattunk a Book of Kellshez, ami természetesen önmagában is egy hatalmas kulturális élmény volt.

Csütörtök

Csütörtökön ismét az ismétlés, a mindennapi angol, a videók és a projektmunka került előtérbe. Hogyan ismételjünk? Az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy az ismétlés sem kell, hogy unalmas legyen.

Brain Dump: Üres lapra mindent leírnak, amire emlékeznek.

Mind Map: Középre kerül a téma, köré pedig az összes kapcsolódó információ.

List and Describe: Először felsorolnak mindent, amire emlékeznek, majd kiválasztanak néhány elemet és részletesen elmagyarázzák.

5W + H: Who? What? Where? When? Why? How? Ezek segítségével összefoglalják a tananyagot.

Teach Your Partner: Úgy kell elmagyarázniuk az anyagot, mintha ők lennének a tanárok.

Question Summary: A tanulók kérdéseket írnak az anyaghoz, majd ezek alapján beszélnek róla.

Headline: Minden bekezdéshez egy rövid címet adnak, majd csak a címek alapján kell összefoglalniuk az egészet.

Forbidden Words: Bizonyos kulcsszavakat nem szabad használniuk az összefoglalás során. Így kénytelenek másképpen megfogalmazni ugyanazt.

Look, Cover, Tell: Megnézik az anyagot, letakarják, majd saját szavaikkal elmondják.

Flashcards: A flashcardokat sem csak szó és magyar jelentés formájában használhatjuk. Lehet:

szó → definíció

szó → kép

szó → példa

kérdés → válasz

szó → szókapcsolat

ige → három igeidő

A lényeg, hogy a tanuló ne csak felismerje, hanem előhívja és használja az információt.

Clock Partners ismétlésre: A korábban megismert Clock Partners technika itt is jól működik.

12 órás partner: vocabulary
3 órás partner: grammar
6 órás partner: speaking
9 órás partner: questions

Néhány percenként partnercsere. Ezzel nagyon gyorsan át lehet ismételni egy teljes témakört.

Everyday English: A mindennapi kommunikációt is gyakoroltuk:

útbaigazítás kérése,

segítségkérés,

rendelés,

javaslattétel,

egyetértés,

vélemény kifejezése,

pontosítás kérése.

Callan 4: Újra előkerült a Callan módszer magasabb szintje, ahol már nem lehet annyira a mintaválaszra támaszkodni. A cél, hogy a tanuló gyorsan és természetesen reagáljon. Ez különösen jó lehet akkor, amikor egy tanuló „tudja a nyelvtant”, de beszéd közben mégis nehezen szólal meg.

Videók: A videók felhasználásánál is több lépcsőt próbáltunk ki:

Before watching: jóslás, szókincs, kérdések.

While watching: információkeresés, jegyzetelés, igaz-hamis.

After watching: összefoglalás, beszélgetés, vélemény, írás.

Így egy rövid videóból akár egy teljes óra is felépíthető.

Elkezdtük a pénteki projektet: Csütörtökön már komolyabban dolgozni kezdtünk a pénteki bemutatóra. Csoportokban egy teljes feladatközpontú órát kellett megterveznünk úgy, hogy a héten megismert módszereket és eszközöket valóban használjuk is. Nem az volt a cél, hogy minél több digitális eszközt zsúfoljunk bele, hanem hogy legyen egy jó tanulási folyamat.

Délután: A délutáni kulturális program a National Gallery volt.

Péntek

A péntek már az egész hét összegzéséről szólt. Nemcsak azt kellett elmondanunk, mit tanultunk, hanem használni is kellett mindazt, amit tanultunk. Csoportokban egy teljes Task-Based Learning órát terveztünk. A feladat során végiggondoltuk:

Mi legyen a téma?

Mit tudnak már a tanulók?

Hogyan indítsuk el az órát?

Hogyan aktiváljuk az előzetes tudást?

Milyen szókincset tanítsunk?

Hogyan gyakoroljuk?

Hol jelenjen meg a nyelvtan?

Hogyan biztosítsunk sok beszédidőt?

Hogyan dolgozzanak együtt?

Milyen kutatást végezzenek?

Hogyan használjuk az AI-t?

Hogyan segítsük a gyengébb tanulókat?

Hogyan ismételjük át a tanultakat?

Mi legyen a végső feladat?

A másik projekt egy európai oktatással kapcsolatos kérdés kidolgozása volt. Kutatás, információgyűjtés, jegyzetelés, rendszerezés és végül prezentáció következett. Az AI által készített szövegek ellenőrzésénél a ZeroGPT is előkerült.

A hét egyik legfontosabb felismerése: A hét végére egyre jobban összeállt bennem, hogyan lehet egyetlen témából komplett tanulási folyamatot építeni.

Minden csoport bemutatta az általa készített óraterveket és ezzel sok jó ötletet adtunk egymásnak és láttuk a tanult elmélet gyakorlatban való alkalmazásának lehetőségeit.

Délután: Howth. A képzés után Howth felé vettük az irányt. DART-tal utaztunk, megnéztük a kikötőt, sétáltunk, és a Cliff Walk környékén is jártunk.

Nagyon jó lezárása volt a hétnek. Az egész héten tanultunk Írországról, az ír kultúráról és az ír oktatásról, péntek délután pedig már ott álltunk egy ír tengerparti kisvárosban.

Mit hoztam haza Dublinból?

Egy hatalmas jegyzetfüzetet tele ötletekkel. De talán még ennél is fontosabb, hogy megerősödött bennem néhány dolog. Az egyik, hogy nem kell minden órára teljesen új feladatot kitalálni. Egy jó szöveget rengetegféleképpen fel lehet dolgozni. Lehet belőle: szókincs → nyelvtan → reading → listening → speaking → writing → ismétlés.

A másik, hogy a szókincs tanítása nem ér véget a jelentés megadásával. A szót újra és újra elő kell hívni, más kontextusban használni, kimondani, leírni, felismerni és alkalmazni. A Speed Dating, Information Gap, Research Task, Clock Partners, Eliminado, Hot Seat, Taboo, Pictionary, role play, question chains és még rengeteg egyszerű játék pontosan ezt segíti.

És azt is megtapasztaltam, hogy a játékosság és a komoly tanulás egyáltalán nem zárják ki egymást.

Az AI pedig nagyon hasznos segítség lehet. Claude, Qwen, Kimi, Brisk, ElevenLabs és a többi eszköz rengeteg időt spórolhat, saját szövegeket, feladatokat, prezentációkat, játékokat és listeningeket készíthetünk velük.

De számomra a legfontosabb tanulság mégis az lett, hogy nem az alkalmazás a lényeg. Először azt kell tudnunk, mit szeretnénk elérni a tanulókkal. Utána jöhet a módszer. És csak ezután az eszköz.

A hét során az ír nyelven keresztül még azt is megtapasztaltuk, milyen érzés egy teljesen új, számunkra szokatlan nyelvi rendszerrel találkozni. Ez tanárként különösen érdekes élmény volt, mert egy pillanatra mi is újra kezdő nyelvtanulók lettünk. Közben pedig megismertük Írország számos arcát: a történelmét, oktatását, kultúráját, politikáját és nyelvét. És persze minden délután egy kicsit Dublin tanított bennünket. St Patrick's Cathedral. Guinness. Book of Kells. National Gallery. Howth. Dublin utcái.

A hét végére nemcsak új tanítási ötletekkel lettem gazdagabb, hanem új szakmai kapcsolatokkal is. A tizenkét résztvevőből egy kis nemzetközi tanári közösség alakult ki, és már közös projektekben is gondolkodunk. Jó volt egy hétig tanárnak lenni úgy, hogy közben újra diák is lehettem. Most pedig jöhet a legjobb része: mindezt hazavinni és kipróbálni a saját óráimon.

A mobilitás helye és ideje: Valencia, Spanyolország 2026. 07. 27-31.

HÉTFŐ

A tanfolyamot bemutatkozással kezdtük. Ezután tájékoztattak minket a spanyol nyelvről és a kiejtésről. Megnéztünk egy filmet is a városról. A bemutató után ismertették a kurzus tartalmát, menetét, majd elsétáltunk a városházára megnézni a benne található múzeumot. A Mercado Centralban ebédeltünk, majd a terembe visszaérve térképen megkerestük Valencia nevezetes helyeit. A program utolsó előtti pontja az Europian Teachers Academy bemutatása volt, majd három résztvevő mutatta be az iskoláját. Délután a Serranos tornyokat néztük meg, a folyó helyére telepített parkban sétáltunk és az Amfiteátrumot is megnéztük. Este a tengerben fürödtünk, amely nagyon meleg volt és hatalmas hullámai voltak.

KEDD

Ezen a napon párokba rendeződtünk, és egy rövid beszélgetés után egymást kellett bemutatni. Egy rövid PPT-t néztünk meg a stresszről, amelyben szó volt a stressz fokozatairól is. A YouTube-on egy You’re more stressed than ever - let’s change that c. videót néztünk meg. Petar, a vezetőnk játékokat ajánlott: légzőgyakorlatokat és kézrázást. Ezek után kisétáltunk a közeli parkba, és Thai Chi bevezető gyakorlatokat végeztünk. Délután ismét strandoltunk.

SZERDA

Reggel a már ismert parkban találkoztunk. Átismételtük a tegnapi Thai Chi gyakorlatokat. Pihenésképpen utána megnéztük a Casa-Museo Benlluire múzeumot, amelynek a kertjében légzés- és lépésgyakorlatokat végeztünk, valamint gyakoroltuk a helyes testtartást. Ebédszünet után a Centre del Carme-ben a fókuszálás és a tekintet szélesítése volt a feladat a művek nézegetése közben. A terembe visszaérve ismét egy videót tekintettünk meg. Délután ismét a tengerben fürödtünk.

CSÜTÖRTÖK

Reggel egy edzőterembe sétáltunk, ahol a tatamin eséseket gyakoroltunk, valamint Chi-kung és Aikido gyakorlatokat végeztünk. Visszatérve a terembe Horchata-t kóstoltunk. Nem volt jó. Pihenésként filmet néztünk a meditációról: hogyan építhetjük be a tanulásba egy iskolában három éves kortól. Bemutatták a Microsoft Reflex programot is.

PÉNTEK

A már ismert parkban kezdtük a napot Thai Chi és Chi-kung formagyakorlatokkal. Pihenésként körbeültünk, és gyerekeknek szóló mentális egészséget javító-fejlesztő kártyákkal végeztünk csoportos feladatot. A három fős csoportok a következő stresszoldó feladatokat mutatták be: 

Feküdj le, csukd be a szemed és képzelj el egy virágot a belsődben!

Ha ideges vagy, mert nem tudsz valamit megcsinálni, képzelj magad elé valamit, amit meg tudtál, és mondj magadnak pozitív szavakat!

Keress valakit, aki segít megoldani!

Ha rossz gondolataid vannak, írd le egy papírra és dob ki, vagy rejtsd el egy fiókban!

Képzeld el, hogy fa vagy! Állj egy lábon, és a karodat tartsd a fejed fölé, mintha az lenne a lomb!

Fogd be a jobb orrlyukad – lélegezz be, majd fogd be a balt, és lélegezz ki!

Tegyél a tenyeredbe egy rugalmas selyemkendőt összegyűrve, és zárd be majd nyisd ki az ujjaiddal!

KONKLÚZIÓ

Ez a tanfolyam tetszett eddig a legjobban. A vezetőnk felkészült volt, változatosan oktatott minket és hasznos tudást szereztem. Szombatra kaptunk egy Valencia turistakártyát. Megnéztem vele a Tudományok múzeumát, ami nem tetszett annyira, valamint egy 2D filmet a tengeri állatokról, amit szintén túl egyszerűnek találtam. A környezet viszont modern, tetszetős volt.