85b A teljes tanulmány kiegészítése, összefoglalása, befejezése

15. tanulmányrész: A teljes tanulmány kiegészítése, összefoglalása, befejezése

Tartalom:

Az egész tanulmány kiegészítése, a rendszer (társadalom, nemzet) hatalmi önrendelkezési, szabályozási szerkezete. ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.                                                                                   

 (A kapcsolódó ismétlések kezdete.)                     

Kapcsolódó társadalom rendszerfejlődés hierarchia kisközösségek ábrák, A0-Aa8, D1-D10,  K1-K5, ABC1-ABC6, ABDK-ABDK2, ABD1,   stb.

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak/tarsadalom-rendszer-hierarchia-kiskoezoessegek 

Kapcsolódó rendszer demokrácia jog ábrák, A4-A11, A41 ABDK, ABC6, stb. 

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak/rendszer-demokracia

Az egész tanulmány kiegészítése, a rendszer (társadalom, nemzet) hatalmi önrendelkezési, szabályozási szerkezete. ABDK ábra. Elméleti rendszertényező. 

Alcím: A rendszer lényegi szabályozása. Hozzáfűzések az ABDK ábrához.

Alcím: Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról, a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. 

236 oldaltól kezdődnek az idevágó ismétlések. 

E fejezet szintén a „mi a jó, mi lenne a jó, milyennek kellene lenni a jövő rendszerének” szemszögéből íródott.  Számos mondat után meg kellene jegyezni: de ez még sajnos nem így van. Egyelőre sajnos még nem ez a helyzet. Több okból nem teszek ilyen megjegyzéseket. Pontosabban itt a fejezet elején, ezen megjegyzéssel pótolóm a hiányt. 

Az önrendelkezés, szabadság (önálló hatalom), és egyben a hatalom filozofikus, bonyolult problémakörét itt leegyszerűsítem.

Mi mindenről lehetne elmélkedni.

Ki lehetne térni arra hogy van e egyáltalán önálló akarat mennyiben az embert (a gondolkodást cselekvést, érzéseket) az adott génjei (programjai), és az adott külső körülmények határozzák meg. Vagyis nincs ezen a kettőn bizonyíthatóan nyilvánvalóan harmadik tényező. El kell azonban fogadni, hogy mégis van egy rejtélyes önálló akarat is.

Továbbá.

Nem lehet szabad, aki ki van szolgáltatva a természetnek.

Nem lehet szabad, aki ki van szolgáltatva saját szenvedélyeinek, vagy saját gyengeségének.

Nem lehet szabad, aki ki van szolgáltatva az erősebb, ügyesebb, ravaszabb, erőszakosabb, gátlástalanabb embertársainak. (Az anarchikus diktatúra problémaköre)

Nem lehet szabad, aki ki van szolgáltatva egy óriási, legális hatalommal rendelkező szűk csoportnak, az uralkodó osztálynak, a vezetés rétegének.

Ugyanakkor van jó, gondoskodó hatalom is.

Ugyanakkor a felettes hatalommal, (lehet az akár nem gondoskodó hatalom is, hanem durva, kizsákmányoló) egyet is érthetünk, az önkorlátozás egybe eshet a hatalom korlátozásával.

Ugyanakkor egy ember, vagy egy kisebbség felett, a többség is uralkodhat.

Ugyanakkor az ember szükségszerűen egyre szervezettebben, tervezettebben él, tehát egyre több szabály, törvény veszi őt körül. Igaz, hogy közben a természettől való kiszolgáltatottsága pedig csökken. Igaz, hogy ez korunkban, amikor jelentkezik a természetpusztítás és annak következményeinek problémája, csak kérdőjelekkel, megjegyzésekkel igaz. De a természetpusztítás problémája nem arról szól, hogy az ember szabadabban, szabatosabban él, mint ahogy élhetne? Ezek szerint felmerülhet a gondolat, hogy a szabadság mindig konstans, mert az „önkéntes, kényszerű” korlátozás és a természetből jövő kiszolgáltatottság kiegészíti egymást. Ha az egyik erősebb, akkor a másik gyengébb és fordítva is igaz.

Vagy akkor a szabadság arról szól, hogy mennyire jön kívülről, mennyire kényszerű a kiszolgáltatottság. Szabadabb azon ember, aki fogcsikorgatva önként vállal el egy kellemetlenséget, mint aki parancsra teszi ezt.

1. A rabság (szabadság) egyik vonatkozása tehát, hogy kellemetlenséget kell tenni, elviselni.

2. A másik vonatkozása, hogy ez a kellemetlenség elviselése, „kötelező” kellemetlen cselekvés mennyire jön, kívülről és kényszerből.

És még lehetne sorolni a problémákat.

Ugyanakkor az önrendelkezés problémai egyben a hatalom problémái is.

Mert ugyanezek a problémák zöme olyan ember, közösség esetében is jelentkeznek, akinek jelentős kifele irányuló hatalma van, aki sok más ember felett rendelkezik. Más esetekben pedig az önrendelkezés hatalom fordítottja.

De egyszerűsítsük le a problémát és induljunk ki ebből: nem lehet szabad azon egyén, ill. átlagember, ill. az átlagemberek sokasága, a nép, aki ki van szolgáltatva óriási legális, szervezett hatalommal rendelkező szűk csoportnak vezetésnek, de a következő kiegészítésekkel. Van egy bizonyos határ, amely attól függően változik, hogy mennyre jó, jóindulatú, gondoskodó (vagy leigázó, kizsákmányoló) a felettes hatalom. Ha jó, jóindulatú, gondoskodó a felettes hatalom akkor magasabb lehet e hatalomnak az emberek feletti rendelkezése, de akkor sem lehet korlátlan. Vagyis bizonyos határ feletti gondoskodás is a rabság érzetét keltheti. (De az elkényeztetés, az önállótlanság is létrejöhet.) És persze amennyiben rossz, leigázó, kizsákmányoló a felettes hatalom, akkor a szabadságvesztés alacsonyabb határnál kezdődik. Továbbá itt legális, szervezett hatalomról van szó, de ez nem zárja ki teljesen az anarchikus diktatúra jelenlétét. Ezek szerint a három kategória.

A szervezett gondoskodó hatalom. Ekkor az irányítottak vonatkozásában közepes szabályozottság, a közepes önrendelkezés lenne jó.

A szervezett leigázó hatalom. Ekkor az irányítottak vonatkozásában az alacsony szabályozottság, a nagyfokú önrendelkezés lenne jó. Viszont ez a hatalom erre nem nagyon hajlamos.

És a szervezetlen leigázó hatalom. Ekkor az irányítottak vonatkozásában egy erősebb szabályozás lenne jó, mert ez biztosíthatná a szervezett gondoskodó hatalmat. Vagyis a szervezett gondoskodó hatalom a közepes szabályozottságával nagyobb önrendelkezést ad, mint az anarchikus diktatúra. Ugyanakkor ez az erősebb szabályozottság csak közepes szabályozottság, mert arról van szó, hogy gyenge szabályozottságnál legyen erősebb. Viszont az erősebb, ill. a közepes szabályozottságból egy szervezett leigázó hatalom is kijöhet.

Ebből az egészből talán az a tanulság, hogy számít a szabályozottság erőssége, ami nagyjából azonos az önrendelkezési fokkal, és általában a közepes szabályozottság a jó, de van egy másik tényező is. Ez pedig a szervezett hatalom, gondoskodó, vagy leigázó jellege.

(Szervezetlen gondoskodó hatalom általában nem nagyon van. A gyenge szervezetlen hatalom már anarchia felé tereli a társadalmat. Az elhanyagolás problémája már anarchikus diktatúra problémaköréhez tartozik. )

Folytatva az előző gondolatot, kérdés hogy érhető el, hogy a szervezett vezetés jóindulatú, népérdekű, gondoskodó és ne leigázó legyen. Ugyanis az csak részben oldja meg a problémát, ha a vezetést „kötelezik” a közepes szabályozásra, mert ez a leigázó vezetés esetében már túl sok. Hozzátéve, hogy a leigázó vezetést nem is nagyon lehet kötelezni az alacsony, vagy közepes szabályozásra, mert ezekre nem hajlamos. Továbbá ha a szervezett leigázó hatalom mégis gyenge szabályozást csinálna, akkor erősödhet az  anarchikus diktatúra iránya. (Pl. az un. vadkapitalizmus, az anarchikus diktatúra iránya.)

Ezek szerint nemcsak a vezetésből kiáramló szabályozás fontos, de a vezetésre vonatkozó szabályozás is fontos.

1. van tehát a vezetésből jövő szabályozás

2. és van a vezetésre vonatkozó szabályozás.

Mit lehet tenni? Talán erről szól a vezetésről szóló fejezet és ez a fejezet, és sok más fejezet is erről szól.

(H1 problémakör.)

Mi jelent a hatalom normalizálása, mik azok a hatalomnormalizáló tényezők? E tanulmány ellentmondásainak magyarázata.

A hatalom normalizálása többek között a legfelső (elit) vezetés hatalomcsökkentése, hatalomkorlátozása. Hatalomcsökkentése annak a viszonylag szűk rétegnek, amelynek kezébe óriási hatalom összpontosul. Nem feltétlenül jelenti a közép-felső, közép és alsóvezetés hatalmának csökkentését. Viszont jelenti a hatalomra alkalmatlanok hatalomcsökkentését.  És jelenti hatalomra való alkalmasság növelését. Azok a tényezők, a hatalomnormalizáló tényezők, amelyek ezt teszik. És azok is, amelyek növelik a népréteg hatalmát, illetve amelyek egy arányosabb és igazságosabb hatalmi hierarchiát hoznak létre.

Elismerem, hogy amennyiban már magyarázni kell az ellentmondásokat az már nem tiszta helyzet.

Ebben a tanulmányban több helyen kijelentem: általában a jelenlegi rendszer (és főleg Magyarország) hatalmi hierarchiája túl nagy aránytalanul nagy és igazságtalan.

Máshol több helyen kijelentem: általában a jelenlegi rendszerben (és főleg Magyarországon) az állam túl kicsi. (Szerintem azt nem jelentem ki, hogy a jelenlegi rendszerben általában az állam túl gyenge.)

Máshol, kijelentem: általában a jelenlegi rendszerben a decentralizáció viszonylag nagyjából rendben van.

Ezek nyilvánvalóan ellentmondások.

Kezdjük a decentralizációval. Nagyjából rendben van (de azért nem teljesen), amennyiben a papíron levő létszámokat nézzük. De itt szerintem a probléma az, hogy az elit vezetésből és más a közép-felsővezetésből is kiugrik néhány ember, akinek valóságos hatalma sokkal nagyobb, mint a többieké. Pl. a magyar elit vezetés (parlament, kormány, stb.) kb. 1000 főből áll. De ebből az ezer emberből van 10-20 ember, akinek valójában számít a véleménye. A többieknek több okból alig számít a véleménye, legalábbis hatalmi szinthez képest alig. Most itt az okokra nem térek ki, mert azt hosszasan lehetne sorolni és elemezni. Nincs is véleményük, van, de azt nem több okból elhallgatják, nem hallgatják el, de a kimondással leírják magukat, stb.. Tehát azon lehet vitatkozni, hogy ez az ezer fő sok vagy kevés, de nagyobb baj, hogy ez valójában nem ezer fő, hanem tizenöt, és ez a tizenöt biztosan kevés, vagyis ezek hatalma biztosan túl nagy.

Az összevont hatalmi, vagyoni hierarchia ábrája éppen azért torz, mert van egy nagyon vékony nagyon hosszú hegyessége. Ha ezt a hatalmi piramist összenyomjuk, a hegyét benyomjuk, és az alsó hegyét is benyomjuk, akkor nyilván a középrész kitágul, de legfontosabb mégis, hogy ezek a tűszerű hegyek eltűnnek.  Egyébként, ha ezt a hatalmi (és vagyoni piramist) piramist összenyomjuk, akkor a belső rétegek helyzete alig változik. Ennek ellenére egy sokkal egészségesebb szerkezet jön létre.

Ugyanakkor, kérdés hogy a hatalmi decentralizációt, hogy értelmezzük. Mert többféleképpen is lehet értelmezni. Az elit vezetés és a középvezetés létszáma. Vagy a létszámtól független hatalom aránya a vezetésen belül.  Vagy az egész vezetés létszáma a népréteghez képest. Vagy a létszámtól független hatalmi arányok, az egész vezetés és népréteg vonatkozásában. (Bár ez utóbbi már a demokráciaszintről szól.  Szóval itt is fennáll a fogalom tisztázásának szükségessége.

Ami az államot illeti. Először is felmerül a kérdés, hogy az állam azonosítható e benne levő vezetők számával, hatalmával, hiszen a törvényeknek van egy saját hatalmi aspektusuk. Ha egy kevés óriási hatalommal rendelkező, ámde hatalomra alkalmatlan ember áll az állam élén attól még az állam mindenféle lehet. Lehet túl nagy, vagyis olyan területeket is ural, amelyeket nem kellene, olyan feladatokat is magára vállal, amiket nem kellene. Lehet túl kicsi, vagyis olyan területeket sem ural, amit kellene, olyan feladatokat sem lát el, amit csak az állam képes jól ellátni. Lehet túl erős, vagyis amit ural, azt túl részletesen szigorúan, szabályozza, főleg a népréteg, civilszféra területeit vegzálja fölöslegesen.  Lehet gyenge, vagyis rend, fegyelem helyett káosz és kiskirályság van. Tehát minden lehet, csak egy biztos, az hogy rosszul fog működni. Kérdés az is, hogy mit nevezünk gyengeségnek. A rossz működést, bármiből is ered, nevezzük gyengeségnek? Vagy, azt hogy káosz és kiskirályok uralkodnak? Vagy netán, a túl kicsi kis államot nevezzük gyenge államnak? És persze, ha kérdés gyengeség, akkor kérdés az erősség is. Tehát van itt egy fogalmi tisztázatlanság is.

Tehát szerintem ebben nincs ellentmondás, ha az államot túl kevés ámde óriási hatalommal rendelkező ember vezeti, az állam a kelleténél kisebb. Sőt még van oksági összefüggés is. Mivel túl kevés ember irányítja, és mivel ők kevesebb dologra képesek odafigyelni, valószínűleg egyes területek lecsatolódnak, más területeken a káosz rendetlenség, kiskirályok uralma alakul ki, tehát az állam zsugorodik és gyengül.

Szerintem kijelenthető: létezhet olyan állapot, amelyben a hatalmi hierarchia nagyobb a kelleténél, ugyanakkor az állam kisebb a kelleténél, és a bizonyosan értelmezett decentralizáció nagyjából (nem egészen) rendben van.

Ugyanakkor az sem mondható, hogy az állam nagysága, erőssége független lenne a benne levő vezetők hatalmától.   

A történelemben azonban látszólag voltak olyan társadalmak, amelyekben szinte egy uralkodó volt mégis szinte mindenhol államilag csinált viszonylagos rend, fegyelem volt.  Azért mondom hogy látszólag, mert pontos adatok e vonatkozásban sincsenek.

(H 1 kategorizálás.)

Kétségkívül ez az egész így zavaros, akkor válik érthetővé, ha kategorizáljuk a lehetséges társadalomfajtákat.

Elvileg van anarchia, de gyakorlatilag csak ideig-óráig létezhet, mert gyorsan kialakul az anarchikus diktatúra.

1. Az anarchikus diktatúra a legrosszabb társadalom. Kisebb, nagyobb uralkodók (a fő uralkodódótól kezdve a kiskirályokon, a rablóvezéreken és az egyéni rablókon át) egymástól függetlenül, egymás mellett sanyargatják, kizsákmányolják a népet. Természetesen a vezetők nagyon erősen alkalmatlanok a vezetésre. A hatalmi (és vagyoni) hierarchia aránytalanul túlzottan hatalmas nagyon, nagy, tízes skálán 10-es. Nincs kiépítve jól szervezet döntéshozó mechanizmus, hatalmi láncolat, mindez rossz, tízes skálán 1-es. Nincs rend és biztonság ill. igazságosság és önrendelkezés, sincs, tízes skálán mindegyik 1-es.  A rend biztonság hiánya miatt nincs munkafegyelem, gyenge a munkaidős termelés, tízes skálán 1-es. Az önrendelkezés hiánya miatt nincs aktivitás nincs kreativitás, gyenge az innovációs termelés, tízes skálán 1-es. Az állam nagysága nagyon-nagyon kicsike tízes skálán 1-es.  A néprétegnek nagyon, nagyon rossz az életszínvonala, tízes skálán 1-es.  A demokráciaszint nagyon alacsony, tízes skálán 1-es.

2. A rossz katonatársadalom.

Egy, vagy néhány legfelső uralkodó van és viszonylag jól kiépített, szervezett, a döntéshozó mechanizmus, a hatalmi láncolat. Ez azt jelenti, hogy a hatalmi (és vagyoni) hierarchia nem lehet nagyon nagy, csak nagy lehet. A vezetők erősen alkalmatlanok. A vezetés igazságtalan, fölöslegesen piszkálódó, kizsákmányoló. Ezek miatt a döntéshozó mechanizmus működése, tízes skálán 3-as.  A hatalmi (és vagyoni) hierarchia nagy, tízes skálán 9-es. A rend, biztonság és a munkaidős termelés, tízes skálán 5-ös. Az önrendelkezés, az igazságosság és az innovációs termelés tízes skálán 1-es. Az állam túl nagy, tízes skálán 8-as. (Itt jegyzem meg, hogy az optimális államnagyság ebben az elemzésben 5-ös nagyságú.)

A népréteg életszínvonala rossz, tízes skálán 2-es. A demokráciaszint alacsony, tízes skálán 2-es.

3. A jó katonatársadalom.

Egy, vagy néhány legfelső uralkodó van, és viszonylag jól kiépített, szervezett a döntéshozó mechanizmus, a hatalmi láncolat. (Ez azt jelenti, hogy a hatalmi (és vagyoni) hierarchia nem lehet nagyon nagy, csak nagy lehet.) A vezetők  közepesen alkalmatlanok. A vezetés viszonylag igazságos, keveset piszkálódik, zsarnokoskodik fölöslegesen. A döntéshozó mechanizmus működése tízes skálán 6-as.  A hatalmi (és vagyoni) hierarchia nagy, tízes skálán 8-as. A rend biztonság és a munkaidős termelés tízes skálán 6-os. Az önrendelkezés, az igazságosság és az innovációs termelés tízes skálán 2-es, 3-as. Az állam túl  nagy, tízes skálán 7-es. A népréteg életszínvonala bár enyhébben, de rossz, tízes skálán 4-es. A demokráciaszint még mindig alacsony, tízes skálán 3-as.

4. A liberalizált társadalom.

Szélesebb az elit vezetés, de valójában még mindig szűkebb a kelleténél.  A döntéshozó mechanizmus viszonylag jól kiépített de az anarchikus vonásokat nem kompenzálja a közvetlen demokrácia. Általában megjelennek anarchikus vonatkozások. A vezetők kevésbé alkalmatlanok. A vezetés viszonylag igazságos, keveset piszkálódik, zsarnokoskodik fölöslegesen.  A döntéshozó mechanizmus működése tízes skálán 6-os. A hatalmi (és vagyoni) hierarchia bár kevésbé, de még mindig nagy, tízes skálán 4-es, 5-ös. A rend a biztonság, a munkaidős termelés tízes skálán 5-ös, 6-os. Az önrendelkezés, igazságosság, és az innovációs termelés tízes skálán 5-ös. Az állam jellemzően a kelleténél kisebb 5-ös helyett 4-es. A népréteg életszínvonala 5-ös, 6-os. A demokráciaszint 5-ös, 6-os.

5. A jövő fejlettebb társadalma.

Még szélesebb (a valóságos) elit vezetés. A döntéshozó mechanizmus jól kiépített, szervezett, az anarchikus vonásokat megszünteti a közvetlen demokrácia. A közvetlen demokrácia erős szervezettséget igényel. Általában anarchikus vonatkozások helyett, tudatos demokrácia és önrendelkezés érvényesül. A vezetés megfelelően alkalmas, igazságos. A döntéshozó mechanizmus működése jó, tízes skálán 8-as. A hatalmi (és vagyoni) hierarchia jó megfelelően alacsony, (optimális) tízes skálán 2,5-ös. A rend, a biztonság, a munkaidős termelés jó, tízes skálán 7-es, 8-as. Az önrendelkezés, az igazságosság és az innovációs termelés jó, tízes skálán 8-as. Az állam nagysága jó, optimális tízes skálán 5-ös. A népréteg életszínvonala jó, tízes skálán 8-as. A demokráciaszint jó, tízes skálán 8-as, 9-es.

Természetesen a felsorolt kategóriák változatai, keverékei átmenetei is elképzelhetők, ill. a valóságban is léteztek, léteznek. Sőt a valóságban inkább keveredett variáns társadalmak voltak, vannak.

A fenti kategorizálás, mely egyszerűsített vázlatos, de mégis szélesebb összefüggésbe helyezi az arányos és igazságos hatalmi hierarchiát, az állam nagyságát, és más tényezőket. Tehát ezeket, a tényezőket, akkor lehet értelmezni, ha egy összefüggésrendszerbe vannak helyezve.

De még visszatérnék arra a felvetésre, hogy a történelem során voltak meglehetősen nagy hatalmi hierarchiájú, mégis viszonylag jól működő társadalmak.  Igen voltak jó katonatársadalmak. Lehetnek jó katonatársadalmak.

De összesítve ezek még mindig egy fokkal rosszabbak, mint a liberalizált társadalmak, a ténylegesen demokratikus társadalomról nem is beszélve.

Ugyanakkor az is kérdés, hogy a bizonyos fejlettségi fok után (pl. mikor az önrendelkezés igénye jelentős) létrehozható e jó katonatársadalom. De az is kitetszik, hogy a feltételen liberalizáció iránya az anarchia, pontosabban az anarchikus diktatúra felé vezet, és ez a legrosszabb irány.

A történelmi fejlődést is kirajzolhatják a felsorolt kategóriák, ill., azok változatai, keverékei, átmenetei. Csakhogy az ősközösségi társadalom, az állati, ill. a jelen egyszerű társadalmaiból következtetve, nem mondhatók anarchikus diktatúráknak. Inkább a jó katonatársadalmakhoz hasonló, de keveredett társadalmaknak mondhatók. És nagyon úgy tűnik, hogy főleg az ókorban, de még a középkorban inkább növekedett a rossz katonatársadalmak száma. Az újkorban azonban egyértelműen megjelentek és sokasodtak a liberalizált társadalmak. Bár az újkorban is voltak és még a jelenben is vannak jobb, rosszabb katonatársadalmak. De a tendencia az ókortól mégis az, hogy a rosszabb társadalomtól halad a fejlődés a viszonylag jobb társadalom felé. Vagy, akár társadalom helyett, rendszerről is beszélhetünk.

Sok író, gondolkodó felveti az abszolút tiszta, rossz katonatársadalom jövőbeli rémképét, a falanszter társadalmat. Ha fasizmusra és a sztálinizmusra gondolunk, akkor látszólag van is ennek némi alapja. Valójában itt egy rendszer-válságszakaszának borzalmairól volt szó. Egy rendszer mély válságszakaszában, összeomló szakaszában sok minden lehetséges, és ez a jövőre is érvényes.

Visszatérve mi is az a hatalomnormalizálás?

Tulajdonképpen a két fő része: a néprétegnek, tagságnak, ügyfeleknek, alkalmazottaknak adott nagyobb önrendelkezés (hatalom), amely egy szabadságérzetet ad eme embereknek. Másrészt aktivizálja őket, több, jobb, olyan tevékenységre, munkára ösztönzi őket melynek célja az egyén mellett a közösség.

A másik része, a vezetés hatalomnormalizálása. Tulajdonképpen a fő probléma, nem a túl nagy hatalom, hanem, hogy ez alkalmatlan emberek kezében van. Ill. valószínű, hogy az óriási hatalommal rendelkező emberek alkalmatlanná válnak. Másrészt, a fő probléma, hogy a népérdekű, (megrendelő-érdekű) munkacélú vezetési munka helyett, hatalomcélú vezetői munka alakul ki. A hatalomnormalizáló tényezők ezt akadályozzák. De úgy néz ki, hogy az aránytanul nagy hatalom és a hatalomcélú vezetői munka több szálon összefügg.

Az egyik a lélektani szál. Talán kevésbé vonzó a hatalom, a hatalommániás emberek számára,  ha az korlátozott. És ha mégis megszerzi a hatalommániás a hatalmat, akkor sem tud több falat áttörve a hatalmát korlátlanul növelni. Lerombolja esetleg az első akadályt, aztán másodikat, de előbb-utóbb elakad.

Másfelől egyszerűen tapasztalható, hogy azon módszerek, amelyek a népérdekű munkára kényszerítik a vezetőket, egyben korlátozzák, csökkentik hatalmat.

Tehát a hatalomnormalizálás: hatalomnormalizálás, hatalomcsökkentés, hatalomkorlátozás, hatalomkompenzálás.

A hatalomnormalizálás másképpen az igazságos arányos hatalmi hierarchia kialakítása.

(H 2 problémakör.)

Alapvetések kisiskolás szinten. A fogalmak problémaköre, a bonyolult széles átfogó problémakör leegyszerűsítése.

Néhány alapvetés kisiskolás szinten.

A kisiskolás szintet én büszkén vállalom, mert meggyőződésem, hogy a probléma igaz, alapos, helyes átgondolása azzal kezdődhet, hogy kisiskolás szinten gondoljuk át.

Nincs nagy állam, kis állam, csak optimális állam van, abnormálisan nagy állam van, ill. abnormálisan kis állam van. Ugyanis vannak olyan feladatok, amelyet csak az állam tud jó elvégezni, a magángazdaság, ill. az aktív civil szféra erre nem képes. Az állam nagyságát a lakosság számához, ill. magángazdasághoz, és az aktív civil szférához lehet viszonyítani, ebben az összehasonlításban lehet értelmezni.

A nagyságot, az ellátandó feladatok területek jelölik ki. Az optimális nagyságú állam is lehet rosszul működő, (gyenge), ha rosszul irányítják, vezetik. Kérdés hogy a „gyenge” kifejezést hogy értelmezzük. Tehát az optimális állam is lehet rosszul működő, de sokkal kisebb valószínűséggel, mint az abnormálisan nagy, vagy az abnormálisan kis állam. Ugyanis az utóbbiaknál, az abnormális nagyság predesztinál egy rossz működést. A „valószínűség-számítás” másra is kiterjeszthető. A nagy hatalmi hierarchia lehet jó, csak kisebb valószínűséggel, mint a jó, a viszonylag alacsony optimális. Ugyanis az előző predesztinál egy rossz működést.

 A továbbiakban az egyszerűség miatt induljunk ki egy optimális nagyságú, de rosszul működő államból. Azért működik az állam rosszul, mert a vezetés száma és minősége (alkalmassága) nem megfelelő. A hatalom és hatalomgyakorlás nem megfelelő.

Mielőtt továbbmegyek meg kell állapítani, hogy a rendszer nemcsak államból áll. A népréteg, civilszféra önrendelkezése (hatalma) nemcsak azért fontos, hogy csökkentese a vezetés hatalmát, beállítsa a helyes hatalmi arányokat, hanem azért is mert kielégít egy fontos szükségletet, a szabadság szükségletét, és azért is mert aktivizálja a népréteget, civil szférát. Egyébként nemcsak a hatalmi struktúra lesz jó, hanem a döntéshozási struktúra, gondolok itt arra, hogy bizonyos döntéseket csak a népréteg, civilszféra tud helyesen meghozni.

Visszatérek az optimális nagyságú, de rosszul működő államhoz, ahhoz, hogy a vezetés száma és minősége (alkalmassága) nem megfelelő. Ezek szerint ezzel a két tényezővel (jó vezetés-kiválasztás, leváltás és megfelelő decentralizáció meg lehetne oldani a jól működő államot. Először is meg kell állapítani, hogy az emberiség sok ezer éves történelme során nem sikerült jó vezetés-kiválasztó, leváltó rendszert kialakítani, nem sikerült hosszabb távon jó minőségű, alkalmas vezetést garantálni. Az okoktól (a vezetés szükségszerű negatívumai) eltekintve, ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem elég a helyes decentralizáció, mint hatalomcsökkentő tényező, szükség van más hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló tényezőkre is.

Az ABDK ábrán is 8 lényeges külső hatalomnormalizáló tényező szerepel, igaz hogy ezeknek a nagy része, egyben önrendelkezés-növelő tényező is, amely egyébként is szükséges. (Lehetséges pl. kis hatalom és közepes önrendelkezés. Nagy hatalom és kis önrendelkezés nem lehetséges. Tehát hatalom és az önrendelkezés részben kissé elválhat a hatalomtól, teljesen nem válhat el. )

A kilencedik lényeges hatalomnormalizáló tényező a belső hatalomnormalizáló tényező további kb. 12 tényezőből áll. Azzal nem foglalkozom, hogy a húsz tényező közül melyek a fontosabbak és melyek a kevésbé fontosak.

A történelem során eddig mindig túl nagy hatalmi különbség alakult ki, ami azt jelenti, hogy kevesebb és alkalmatlanabb vezető vezeti az országot a kelleténél. Ez a probléma nem azonos az abnormálisan nagy, vagy a kis állam problémájával, bár valahol minden, mindennel összefügg. (Az optimális állam: az állami szolgáltatások, az állam kezébe legyenek. Az állami szolgáltatások megfelelő aránya. Ezen arányhoz a hatékony működést feltételezve a megfelelő dolgozói létszám legyen rendelve. A megfelelő dolgozói létszámnak megfelelő számú, megfelelően decentralizált vezetése legyen. A jogalkotás szintén megfelelően decentralizált legyen.)

Induljunk ki abból, hogy megfelelő számú, de alkalmatlan vezető van az ország élén. Ebben az esetben a túl nagy, abnormális hatalmi hierarchia, így értelmezhető: egyes emberek kezébe akkora nagyságú hatalom kerül, amelynek ellátásra nem képesek. Oly nagy hatalom kerül, amelyet nem képesek jól kezelni. Az ország-vezetőnek (hatalom birtokosa és gyakorlója) minden szempontból (tudás, erkölcs népérdek, stb.) kiváló embernek kell lenni. Az egyszerűség miatt induljunk ki abból, hogy nem kiváló, de minden szempontból átlagemberek az ország-vezetők. Ekkor egyrészt, a nem kiváló emberre hat a szükségszerű hatalommánia és elkezdi hatalmát növelni, egyben hatalmi hierarchiát az abnormális irányba növelni. Másrészt az történik, hogy pl. a tudáshiányból következően, nem tudja a vezetési feladatát jól elvégezni. Az állam ekkor rosszul működő lesz, még akkor is, ha történetesen optimális nagyságú. Bár jellemzően a rossz vezetés nem alakít ki optimális nagyságú államot. És jellemzően, a rossz vezetés nem alakít ki megfelelő önrendelkezést.

Összefoglalva: az optimális állam kialakítása és a túl nagy hatalmi hierarchia két összefüggő, de mégis különböző óriási probléma. A túl nagy hatalmi hierarchiának van egy számbeli vonatkozása, egy alkalmassági vonatkozása, ill. a kettő ötvöződése. A túl nagy abnormális hatalmi hierarchia rossz káros, legalábbis a nemzet a népréteg, az ország szempontjából az. Többek között rossz káros, mert ekkor a döntéshozó struktúra is eltér az optimálistól. A múltban és a jelenben is túl nagy, abnormálisan nagy a hatalmi hierarchia. Csökkenteni kell. Pontosabban normalizálni kell. Elvileg a leghatékonyabb normalizálási mód, a jó vezetés-kiválasztás, leváltás, de ez gyakorlatilag nehezen, nagyon lassan alakul ki. Ezért is és másért is szükséges más, sokféle hatalomnormalizálás. A decentralizáció sem elegendő hatalomnormalizáló tényező, csak egy tényező a sok közül.  Egyébként pedig a vezetésen belüli decentralizáció nem jelenti az egész társadalom igazságos hatalommegosztását. A népréteg, civil szféra önrendelkezés-növelése nemcsak hatalomcsökkentő, hatalomnormalizáló tényező, de más miatt is fontos, szükséges.

Valójában az ábrán 8 (vezetésen kívüli) +12 (vezetésen belüli) hatalomnormalizáló tényező (módszer) szerepel, és mindegyikre szükség van amennyiben az optimális, igazságos hatalmi (és vagyoni) hierarchia, az optimális döntéshozó struktúra létrehozása cél. Illetve ezekből ered a legfőbb cél: a népréteg szélesebben értelmezett életszínvonala.

Miért szükséges ilyen óriási túlbiztosítással garantálni a normális hatalmat (azt hogy a vezetés kezébe ne kerüljön az optimálisnál nagyobb hatalom)?    

Tulajdonképpen amennyiben minden szempontból kiváló emberek kerülnének hatalomra, nem lenne szükség semmilyen biztosítékra, hiszen az ilyen emberek azon kívül, hogy kiváló döntéseket hoznának, önmaguk hoznák létre a garanciákat. De  a vezetői alkalmasság szempontjából jellemzően nem kiváló, hanem átlagos, vagy átlag alatti emberek kerülnek hatalomra. És úgy látszik, a történelmi tapasztalat is ezt mutatja, az ilyen vezetés hihetetlen nagy külső és belső potenciállal rendelkezik, hogy célját megvalósítsa. A célja pedig a  helyzetének fenntartása, gyakorlatilag a jelen elégtelen hatalmi viszonyainak, hatalmi működésének fenntartása. Mindez a vezetés szükségszerű negatívumaira vezethető vissza.

Egy példázattal élve.

A technikai életben általában elég a kétszeres túlbiztosítás.  Pl. a liftnek van meghajtása van, van egy haladása, tehát szükség van fékre is. A féknek olyan erősnek kell lenni, hogy akkor is meg tudja állítani a liftet, ha az maximális súllyal, maximális sebességgel halad. Sőt a biztosítás érdekében olyan féket terveznek, hogy maximális súly és maximális sebesség kétszeresét is képes megállítani. Ez a fék tehát kétszeresen van túlbiztosítva. Csakhogy a liftnek nincs önálló akarata.  Ha a liftnek lenne olyan irányú önállósága, hogy ő bizony a maximális sebesség 15 szeresével is tud haladni (pl. le akar zuhanni), akkor bizony nem lenne elég a kétszeres túlbiztosítás. Ebben az esetben a 20-szoros túlbiztosítás szükséges.

Márpedig a vezetést általában sajnos egy olyan dolognak kell felfogni, amely el akar kvázi romlani (különböző okból akkora hatalmat akar, amelyet nem képes jól kezelni), ezért sajnos itt is a hússzoros túlbiztosítás jöhet szóba.

A vezetést még elnagyoltan hasonlíthatjuk egy olyan autóhoz melynek a volánjánál a nép, a nemzet ül. De némely autó megbolondul és elkezd saját vágyai után rohanni, letér az útról és árkon, bokron robog. A nép nem tudja kormányozni, akkor benyomja az első féket, de az autó alig lassul. Aztán behúzza a második féket, az autó megint csak kicsit lassul. Sajnos lehet, hogy mind a húsz féket használni kell ahhoz, hogy az autó végre megálljon.

(H 3 problémakör.)

Ami ebből az elemzésből kimaradt, de legalább meg kell említeni a nagytőke problémáját. Ez tovább rontja a helyzetet.  

A nagytőke problémája tulajdonképpen az elit hatalommegosztás problémája. Hasonlatos ahhoz a problémához, amikor korábban volt egy király, aki az államot vezette, de mellette volt egy hatalmas főúr, akinek a birtoka és hatalma vetekedett a király az állam birtokával, hatalmával. Azzal a különbséggel, hogy nagytőke részben „rejtetten” van ebbe főúri állapotban. Tehát igen hiányos és zavaros a rá vonatkozó szabályozás. A nagytőke és az ország-vezetés egyfajta civódó szövetségi kapcsolatban van. A nyílt ellenséges viszony magában hordozná lehetőséget, hogy a nagytőke helyére kerül (a magángazdasági vezetésbe), így viszont erre alig van esély. És azzal a különbséggel, hogy a főúr akár lehetett a királynál jobb, demokratikusabb (erősebb népérdek), a nagytőke azonban általában szükségszerűen kevésbé népérdekű, mint az ország-vezetés. Ugyanis nagytőke elsődleges célja a profitnövelés. Ezért nagytőke hatalma nem jelent egyszerű decentralizációt. A nagytőkével az állam gyengül, ami nem biztos, hogy jó, mert a lehet az állam abnormálisan gyenge, kicsi is. Az optimális állam a jó állam. Az is igaz, hogy az elit vezetés hatalma csökken, de a népre irányuló hatalom nem csökken, sőt nő, mert a népréteg szempontjából a vezetés hatalma összeadódik a nagytőke hatalmával. Egyszerűbben, a népet nemcsak politikai vezetés irányítja, de nagytőke is. Ráadásul ez az irányítás  jellemzően inkább kizsákmányolás, leigázás, mintsem gondoskodás.

Összefoglalva, a nagytőke a túl gyenge állam irányába torzítja az optimális államot. A nagytőke az elit vezetés olyan decentralizációja, amely rontja az elit vezetés minőségét, már azért is mert a zavaros, részben rejtett viszony, nem tesz lehetővé, egyértelmű jó szabályozást. A nagytőke esetében a vezető alkalmasság két fő feltétele, a tudás és népérdekűség közül elsősorban a népérdekűség hiányzik. (Ráadásul nagytőkések kiválasztásában végképp nem vesz részt a nép.) Általában még az állami vezetésnél is kevésbé népérdekű. Ez azt jelenti, hogy a tudását a maga hasznára és nem nép hasznára fordítja. Főleg nem egy külföldi nép hasznára. Tehát az sem mindegy, hogy hazai vagy külföldi a nagytőke.

(H 4 problémakör.)

 A fogalomegyszerűsítés problémája. A következő fogalmakkal gyakran találkozunk: hatalom, jog, szabályozás, törvénykezés, vezetés, irányítás, döntés, ill. önrendelkezés, szabadság, függetlenség, önállóság, önálló akarat, akaratérvényesítés, autonómia, kötelesség, önkéntesség, kényszer.

Ezek rokon értelmű fogalmak. Elismerem nem azonos értelműek, de rokon értelműek, bizonyos szempontból azonos értelmű fogalmak. Én mégis, vállalva a túlzott leegyszerűsítés hibáját, az összes fogalmat beleteszem a „hatalom”, ill. a „hatalomgyakorlás” szóba, fogalomba.

Kénytelen vagyok ezt tenni, mert oly bonyolult, oly sok kategória viszony van ebben a problémakörben, hogy az még egy fogalommal is nehezen követhető. Ha pedig felsorolt 15 fogalom is összevissza repked, akkor kiismerhetetlen káosz keletkezik.

A jog, a törvénykezés, a szabályozás, a vezetés, irányítás, döntés összefüggése talán egyértelmű. Nem teljesen azonos értelműek ezek a fogalmak, de nagyon közeli rokonságban állnak egymással.  A hatalom és a jog is elég nyilvánvalóan összefügg. Pl. a rendőrnek joga van, jogosult az igazoltatásra, vagyis van egy igazoltatási hatalma.  A szélesen értelmezett szabályozás (törvénykezés, jog, stb.), az hatalomgyakorlás. A hatalomgyakorlásnak sokféle módja eszköze, szempontja van, erről még lesz szó. A szűken értelmezett szabályozás az csak az írott jog, törvénykezés. A nagyon szűken értelmezett szabályozás, az írott jog törvénykezés azon része, amely nem az igazságszolgáltatással, büntetéssel függ össze.  E rendszertényezőben viszont a szabályozást szélesebben értelmezem, vagyis a szabályozás (jog, törvénykezés): az, hatalomgyakorlás.

Az önrendelkezés, a szabadság, a függetlenség, az önállóság, az önálló akarat, az autonómia összefüggése, nagyfokú azonossága is elég nyilvánvaló. Nyilván van e fogalmak között különbség, de azért megjegyzés mellett azonosíthatók, összevonhatók e fogalmak. Legyen az összefoglaló nevük: önrendelkezés.

A kérdés ezek után hatalom és az önrendelkezés összefüggése. Ha a hatalmat és az önrendelkezést el lehet helyezni egy skálán, márpedig el lehet helyezni, akkor az önrendelkezés egyfajta hatalom, így leegyszerűsítve egy fogalom marad: a hatalom (hatalomgyakorlás).

Tehát a kiválasztott, mindenre áttranszformálható fogalom: a hatalom, hatalomgyakorlás. De szükséges a következő megjegyzés: a felsorolt leegyszerűsített fogalmaknak van olyan értelmezése mely szerint nem azonosak.

De azért eljátszhatunk a gondolattal, hogy pl. a „jogot” tesszük meg központi fogalomnak. Joga van hozzá, tehát hatalma van hozzá. Hatalomgyakorlás azonos a jogérvényesítéssel. Vagy rendelkezést, önrendelkezést tesszük meg központi fogalomnak. Rendelkezhet, hatalma van, stb.. De ha a jogot megtehetjük, akkor a szabályozást is megtehetjük központi fogalomnak. Szabályozhat, tehát hatalma van. Kénytelen a szabályozásnak engedelmeskedni: nincs hatalma, nincs joga, nincs önrendelkezése. A különböző szabályozások, mint hatalomgyakorlások.

Vagy pl. az akaratérvényesítést, tesszük meg központi fogalomnak. Ekkor ráébredhetünk, hogy a vélemény, a gondolat, a cél, a tudat, melyek az akarat rokonai, milyen fontosak.   

(H 5 problémakör.)

A hatalom és az önrendelkezés összefüggése.

A belső és külső hatalom aránya.

A hatalom az mások feletti rendelkezés az önrendelkezés önmaga feletti  rendelkezés. Viszont, ha egyesek mások felett is rendelkeznek, akkor azoknak a másoknak nem lesz teljes az önmaguk feletti rendelkezés. Ha pedig mindenkinek van mások feletti rendelkezése, akkor az átlag (a mások feletti rendelkezés átlaga) felettiek, akik összesítve, az átlagosak és az átlag alattiak felett rendelkeznek. Vagyis hatalom és az önrendelkezés a hatalom két vége.

De azért felmerülnek olyan kérdések melyekre választ kell adni.

Mi helyzet a szigorúan szabályozott hatalomgyakorlással? Az elfoglalt kötelességekkel teli főnöknél nem szabadabb a beosztott? Az elfoglalt kötelességekkel teli szülőnél nem szabadabb gyermek? Ha szabad állampolgárok vannak, ha érvényesül a lehető legnagyobb önrendelkezés elve, akkor, hogy lehetnek óriási hatalmi (önrendelkezési) különbségek?  Az önkéntes csövesek hatalma szinte nulla, de az önrendelkezésük nagy?

A kérdésekre adott válaszok azt sugallják, hogy hatalom és az önrendelkezés egymástól jelentősen független fogalmak. Én csak azt szeretném bizonyítani, hogy kevésbé függetlenek, mint amit a látszat mutat, és bár egyenes matematikai arányosság talán nincs, de van egy határozott egyirányúság a hatalom és az önrendelkezés között.

A főnök (már amelyik) rengeteget dolgozik, a munkáját sokkal több előírás szabályozza. A beosztott (már amelyik), keveset dolgozik, kevés előírás vonatkozik rá, sokkal több a szabadideje. A szülővel és gyermekével ugyanez a helyzet. Mégis a főnöknek van nagy hatalma és önrendelkezése, a beosztottnak kis hatalma és önrendelkezése van, mert az egyik önkéntesen végzi a tevékenységét, a másik részben kényszerűségből végzi. Részben előzetes ezen önkéntesség, részben menet közbeni. A szülő, pl. menetközben már nem nagyon szállhat ki, de a gyerekvállalása önkéntes volt. A gyerek szempontjából már kevésbé beszélhetünk önkéntességről, ő kényszerűen csöppent az életbe és az adott családba. Van olyan főnök, aki menetközben gyorsan már nem szállhat ki, de ők is előzetesen mérlegelhettek. Általában megállapítható: nem kényszer a főnökség, abba lehet azt hagyni. A választási lehetőség (az önkéntesség) azt jelenti, hogy az önrendelkezés is nagy, nemcsak a hatalom. A kényszer (választás hiánya) azt jelenti, hogy az önrendelkezés is kicsi, nemcsak a hatalom.

A hatalom, azonos a hatalom nagyságával, amely a lehetőség nagyságával azonos.

Itt is megjegyzem, hogy gyakran használom a „hatalomcsökkentő” kifejezést. Mint ahogy azt mondtam: elsősorban legfelső elit vezetés azon néhány tagjára gondolok, akiknek kimagaslóan óriási hatalmuk. Illetve azon vezetőkre, akik alkalmasságuknál sokkal, jelentősebb hatalommal rendelkeznek. Illetve az eltorzult hatalmi hierarchia (piramis) felső részének normalizálásra gondolok, amikor hatalomcsökkentésről beszélek.

Elképzelhető akár gépesített vezetés (hatalomgyakorlás) is, kivéve a törvénymódosítást (szabálymódosítást). A vezető beüti a számítógépbe: ez és ez történt. A számítógép kiadja: erre az 686/35 szabály vonatkozik. A 686/35 szabály pedig pontosan leírja, mit kell tenni a vezetőnek. Ekkor szinte a számítógép, pontosabban a szabályzat gyakorolja a hatalmat. Viszont a szabályzatot csak emberek írhatják, és szükséges módosításuk is, amelyet szintén az emberek végezhetnek el.

Mit ír be a beíró számítógépbe. Nincs olyan részletes szabályzat, amelyet ne kellene értelmezni. Lehetnek új eddig fel nem merült esetek is. (Itt is megjegyzem, hogy jogalkotás hatalma szükségszerűen a legnagyobb hatalom.) Nem biztos, hogy az előírást követi, ekkor már szükséges az ellenőrzés is. Stb.. A gépesített vezetés, ha létre is jöhet, akkor is a távoli jövő zenéje. Talán a távoli jövőben a jogalkalmazó vezetőnek (hatalomgyakorlónak) nem lesz sokkal nagyobb hatalma, mint egy szakmunkásnak. De sokféle hatalom, hatalomgyakorlás van, pl. a jogalkotás hatalma, vagy pl. a tudatformálás hatalma. Ezek nem mehetnek előírásszerűen. A részletes előírás csak egy (egy a sok közül) hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő mód. Ugyanakkor ezen a gépesített vezetésen érdemes elgondolkodni, mert mint tendencia mindenképpen létezik. Az alkotmány és a törvénykezés egy nagyon hasonló, de mégis másik hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényező. Legalábbis én két különböző tényezőről beszélek.

Az biztos, hogy akár előírt gépesített, akár nem gépesített a hatalomgyakorlás, a vezetett (a hatalomnak engedelmeskedő) számára érdektelen, az ő hatalma és önrendelkezése ettől nem változik.

Ne felejtsük el itt a kérdés ez: lehet óriási hatalom és kis önrendelkezés, avagy nagy, szinte teljes önrendelkezés és minimális hatalom?  Az eddigiekből az derült ki, hogy nem lehet. A gépesített hatalomgyakorlónak nem marad meg az óriási hatalma, miközben alig marad önrendelkezése. Nem, neki a hatalma és az önrendelkezése is csak az átlagos felé közeledik.  

Az önkéntes csöves (mert a zöme azért kényszerből nyomorog) minimális hatalommal, de nagy önrendelkezéssel bír, ha a társadalomtudományos törvényszerűségekből (nem ember alkotta) eredő hatalom és önrendelkezés-korlátozást nem számítjuk. Ez esetben arról van szó, hogy a fogyasztásért jólétért munkával kell fizetni, mely munka egy „természetes” szabadságkorlátozás. Ha viszont nincs munka, akkor a nyomorgás következik, amelyik szintén egyfajta kiszolgáltatott állapot, vagyis szabadságkorlátozott (önrendelkezés-korlátozott) állapot. Egyszerűbben az önkéntes nyomorgó csöves sem szabadabb, mint a dolgozó ember mert a létminimum fenntartása a rossz körülmények között sok kötelességgel, kényszerűséggel, kiszolgáltatottsággal jár. Másképpen a csövesnek elsősorban nem az emberek parancsolnak, hanem a természet. Egyébként az átlagos „természetes” önrendelkezés-korlátozást (hatalomkorlátozást) nem számítom bele az önrendelkezés (hatalom) nagyságába. De az önhibából eredő átlagosnál nagyobb „természetes” önrendelkezés-korlátozást már bele kell számítani.

Az önkéntes csöves esete egyébként sem jellemző. Jellemzően, a jelenben is, minél nagyobb valakinek a hatalma, annál nagyobb az önrendelkezése, bár a matematikai egyenes arányosság nem mindig áll fenn.

A szabadlábon élő bűnözőkről azért nem beszélek, mert őket keresik, kergetik tehát ők sem teljesen szabadok.

A bűnözök általában helyesen a legkisebb önrendelkezéssel, szabadsággal élnek, a rájuk vonatkozó direkt írott szabályozás igen részletes, konkrét és szigorú.

Egyébként az önkéntes önhibájukon kívüli csövesek és bűnözők kilógnak a szabályozási trendből. Őket akár egy különleges kisebbségnek is nevezhetjük, a rájuk vonatkozó törvények, a törvénykezés különleges része.

A büntetési törvény különleges? Mondjuk úgy hogy a büntetési törvénykezés fenyegető aspektusa: vigyázz, mert ilyen-olyan büntetést kapható, és ez mindenkire vonatkozik. Viszont a ténylegesen bűnöző kisebbség, az akire büntetési törvények és szabályok vonatkoznak.

A szolgasággal, szolgaréteggel később foglalkozom.

Tehát még egyszer: lehet kis hatalom és közepes önrendelkezés (szabadság), de nem lehet kis hatalom és óriás önrendelkezés (szabadság). Vagyis az önrendelkezés és a hatalom feltehető azonos skálára, az önrendelkezés és hatalom azonosítható, bizonyos megjegyzések mellett.

Valójában akkor értjük meg a jelenlegi múltbeli különbségeket, ha ráébredünk, mily sokféle jelentős hatalom van. Tehát e problémakörre még vissza kell térni.

Végeredményben a hatalom azonos a hatalomkorlátozással. Illetve a hatalom azonos hatalom gyakorlásával, ill. a szabályozás lehetőségével. Illetve a hatalom azonos az önrendelkezéssel.

Kategorizálások, milyen hatalmak, hatalomgyakorlások vannak.

Megjegyzem: már a lehetőség nagysága is azonos hatalommal.

Általában kategóriák között elméletileg lehetséges egy, vagy több köztes kategória. Vagy pedig egy kategória felosztható: kismértékűre és nagymértékűre.

Egy kérdés hogy a jövő társadalomtudománya, mit kezd ezekkel a kategóriákkal.

Egy másik kérdés hogy mit kezd ezzel az olvasó, ama olvasó, akit nem karok összezavarni. Talán legjobb, ha ezen kategóriákat a társadalom hatalmi szerkezetének (épületének) szerkezeti elemeinek, és azok fajtáinak tekintjük. Az átlagembernek (nekem is) talán nem kell pontosan tudni, hogy miből épül fel a ház, amelyben él, és amellyel kapcsolatosan döntéseket hoz, de azért nem árt, ha nagyjából ismeri.

(H 6 kategorizálás.)

1. A társadalomtudományos törvényszerűségek (nem emberi, hanem természeti eredetű) hatalom (hatalomkorlátozás). Másképpen a természet hatalma.

(Nem tehetünk meg mindent, amit akarunk.)

2. Az akaraterő, az önuralom hatalma. Önmagunk feletti hatalom, pl. a szenvedélyek legyőzése, stb..

3. A társadalmi, foglalkozásból eredő hatalom. (A szülő, az orvos, a tanár, stb. hatalma.)

4. A vezetői pozíció hatalma. (Az előzőkön kívüli a rendszerből, a rendszer hatalomleosztásból eredő hatalom.) 

Innen már a vezetői pozíció hatalmáról lesz szó, illetve az emberi eredetű hatalomról lesz szó.

(H 7 kategorizálás.)

1.A hatalom célja, lehet népérdekű (a nép jóléte többek között az önrendelkezés kielégítése a cél), egyben (tudományos) munkacélú (az elvégzendő feladat jó minőségű és viszonylag gyors elvégzése a cél). (Jó munkát, korunkban csak a tudomány aktív bevonásával lehet végezni.)

2. A hatalom célja lehet önérdekű, egyben a cél nem más, mint a hatalom fenntartása, növelése.

3. A kettő között lehetnek átmenetek.

(H 8 kategorizálás.)

A hatalom célja lehet.

1. Hatalomnövelő, hatalommegtartó.

2. Vagyonnövelő.

3. Hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő (mert az aránytalan hatalom káros veszélyes.).

4. Önrendelkezés-növelő (hatalomcsökkentő), az önrendelkezés szabadság szükséglete miatt.

5. Önrendelkezés-növelő, hatalomcsökkentő, az aktivitás, munka és politikai aktivitás miatt.

6. Az arányos és igazságos, vagyis optimális hatalmi hierarchia létrehozása szintén célnak tekinthető.

(H 8 kategorizálás.)

Alapvető hatalomelosztások.

1. Az arányos, igazságos egyben optimális a hatalomelosztás (a hatalmi hierarchia).

2. Aránytalan, igazságtalan a hatalomelosztás, mert igazságtalan a hatalomelosztás (alkalmatlan emberek vezetnek).

3. Aránytalan igazságtalan a hatalomelosztás, mert túl nagyok a különbségek.

4. Aránytalan igazságtalan a hatalomelosztás, mert túl kicsik a különbségek. Ez a távoli jövő lehetséges fikciója.

(8/b kategorizálás)

A hatalom nagysága szerint. Részletesebb elemzést igényel.

1. Hatalomnagyság, aszerint, hogy a hatalommal rendelkező, hány ember életét határozhatja meg és milyen mértékben.

2. A saját életét milyen mértékben határozhatja meg, ez közvetlen személyes önrendelkezés (hatalom, szabadság). Az előző inverze, amennyiben ha más határozza meg az egyén életét, akkor nem önmaga határozza meg.

3. Hatalomnagyság aszerint, hogy milyen és mekkora mértékben bír a különböző hatalomfajtákkal. H 9 kategóriák.

4. Hatalomnagyság, aszerint hogy a nagy állami, ill. rendszerterületeket milyen mértékben uralja.

5. Hatalomnagyság, aszerint hogy a hatalom garantálására milyen erőszakszervezet áll rendelkezésre.

A követező kategorizáláshoz illeszkedő ismétlés.

Ahhoz, hogy megértsük az életet, meg kell érteni, hogy sokféle hatalom, ill. hatalomgyakorlás van. Kétségtelenül, hogy az erőszak, amelynek szintén több formája van, áll hatalomgyakorlási sor végén. De van rend, rendszer-meghatározási hatalom (hatalomgyakorlás). Van az ítélkezési, minősítési hatalom, ill. a kibeszélési hatalom. Van a kirekesztési hatalom. (Önmagában már az is büntetés, jutalmazás, ha jó vagy rossz véleménnyel vagyunk valakiről.) Van a jövedelem és igény elosztó hatalom. Van szidási, és a fenyegetési hatalom. Van a büntetési (de még nem erőszak) hatalom. Van monoton magyarázási (ezt most sokszor meg kell hallgatnod, ezt most sokszor el kell ismételned) hatalom. Van, az un. lelki zsarolás (nem szeretlek, elhagylak, nem érdekelsz, stb.) hatalma, annak is több formája. Van trükközési, átverési hatalom. Van a jutalmazás ill. a jutalmazás elmaradásának hatalma.

Tehát nemcsak az erőszak a hatalom, a hatalomgyakorlás, lehet valaki „szelídebb” módón is zsarnokoskodó.

Van ellenkezési hatalom, annak is több formája. Van a kinevetési megvetési, és bojkottálási, megszegési hatalom. Ez utóbbi kettő inkább védekező ellenhatalom.

De vajon hol kezdődik a hatalom, ill. mi van hatalmon kívül?

Ha egyenlő hatalommal rendelkező felek állnak egymással szemben, akkor nem beszélhetünk hatalomról. Hatalomról akkor beszélhetünk, ha felek között jelentős a hatalmi a különbség. Jelentős hatalmi különbség van pl. a szülő és gyerek között, még akkor is, ha gyerek maga módján él a lehetséges hatalmával, hatalmaival, elsősorban a védekező hatalmaival. Jelentős különbség van a főnök és beosztott között. Az ország-vezetés és a népréteg között.

Nem mindegy azonban hogy szülő, a főnök, az ország-vezetés mennyire demokratikus. Demokratikus főnök többek között, aki tisztában van sokféle hatalommal, tisztában van a saját hatalmának túlsúlyával, és azon önként próbál csökkenteni. Zsarnoki főnök, aki a hatalmának növelésre törekszik.

Talán az őszinte, szelíd meggyőzés, (a másik oldalról, az önkéntes, csakis a meggyőzés következtében való beleegyezés) ill. annak lehetősége, ami nem számít hatalomnak, hatalomgyakorlásnak.  Bár ez is kétséggel, hiszen az egyik félnek sokkal nagyobb lehet az őszinte szelíd meggyőzési lehetősége, mint a másiknak. Ha valaki csökkenteni akarja a hatalmi különbségeket, akkor egyrészt sokat alkalmazza az őszinte szelíd meggyőzés módszerét. Másrészt lehetőséget ad a másik félnek is az őszinte szelíd meggyőzésre, vagyis nem elbeszélgetést, hanem megbeszélést kezdeményez. Megbeszélést kezdeményez, amely, ha pontosan, egyértelműen csinálják, nem más, mint a közvetlen demokrácia, családon,  közösségen, munkahelyen, társadalmi rendszeren belüli érvényesítése.

Egyébként pedig vannak egyértelmű főnök beosztott szituációk, de az emberek nagyon sok szituációban kerülhetnek egymással szemben, kvázi (nem egyértelmű) főnök, beosztott szituációba. Nem árt, ha az emberek egyértelműen felismerik ezeket a kvázi főnök, beosztott szituációkat, avagy az egyenrangú szituációkat, és egyöntetűen határozzák meg azokat. Mert az nem megy: ha én vagyok az ügyintéző, akkor én vagyok a főnök, és ha én vagyok az ügyfél, akkor is én vagyok a főnök. Az embereknek el kell pl. dönteni, hogy mindig az ügyfél a főnök, vagy hogy ezek egyenrangú szituációk. Az biztos, hogy az ügyintéző nem főnök, legalábbis korunkban már nem az.

(H 9 kategorizálás.)

Kategorizálás hatalomfajták szerint.

1. Direkt leírt jog, szabályozás (hatalom). (A klasszikus szabályozás, törvénykezés. Az írott jogalkotás jogalkalmazás.) Általában az erőszak (erőszak szervezetek, rendőrség, katonaság, stb.) lehetősége áll mögötte, végső soron az állami erőszak garantálja.

 2. Szinte direkt, körbeírt (direkt módón nincs leírva), általában az erőszak lehetősége áll mögötte.

(Szokásjog.)

3. Kézi, szóbeli vezérlés, vezérlés mely nem halad át az írott törvénykezésen. Nagyon gyorsan változhat.

4. A figyelembevett javaslattevés hatalma.

5. A szaktörvénykezés hatalma.

6. A jogalkalmazás hatalma.

7. A vezetés-kiválasztás, leváltás hatalma.

8. A jövedelemelosztás (anyagi életszínvonal-elosztás) hatalma. Az adóztatás. Adókedvezmények. Az adóelosztás (költségvetés). Az állami hitelpolitika (államadósság) eldöntése. A vezetés (állami vezetés és magángazdasági vezetés) jövedelem-elosztó hatalma. A kedvezményes hitelezés. Egyéb segélyek, támogatások. Egyéb bírságok. (Első lépcsőben pénzadás, eszközadás, ill. elvonás, második lépcsőben fizikai erőszak.) Mindezek feletti döntési lehetőség, a jövedelemelosztás (anyagi életszínvonal-elosztás) hatalma.

9. A tudatformálás hatalma. (Mennyi emberhez jut el a vélemény úgy, mint jelentős vélemény.) Kötelező oktatás.

9/b. Meggyőzés. Tanácsadás. „Meggyőzés” ismételgetésekkel. (Manipuláció, propaganda.)

9/c. A kritizálás joga, hatalma. A panaszkodás, javaslattevés hatalma. Persze nem mindegy, hogy mindezt mennyire veszik figyelembe, (mennyire vizsgálják ki), azon kívül, hogy megtehető. A szabad véleménynyilvánítás és hitétel joga és hatalma, mint pl., tudatformáló hatalom.

9/d. A (sokféle de elsősorban tudatalakítással) támogatás, szekértolás hatalma.

10. Egyéb hatalomgyakorlások, ráhatások, nyomásgyakorlások, stb..

11. Nehezített ügyintézés, könnyített ügyintézés.

12. A vagyon hatalma. A finanszírozás hatalma. (A vagyonos embert kiszolgálják, alkalmazottai, vannak. A vagyonos ember a finanszírozás által sok mindenben dönthet. A hatalomhoz általában vagyon is kell.)

13. Az alkupozíció hatalma (nem vállalom el, nem megyek bele hatalma).

14. A bojkott, a kilépés, a passzivitás hatalma, illetve az elfogadás hatalma.

15. Ellenőrzés, belelátás, feltárás, megszégyenítés, feljelentés, kivizsgált panasz, javaslat, beperelés hatalma. Mindezek akkor adnak igazán nagyobb hatalmat, ha a felsőbb hatalom, ill. a vezetés vonatkozásában is élnek. Vagyis ha a vezetést is le lehet ellenőrizni, ha a vezetés tevékenysége is átlátható, ha vezetést is fel lehet jelenteni, be lehet perelni, stb..

16. Tüntetés, sztrájk, engedetlenség, felkelés hatalma.

17. A standardtól eltérő elsősorban írott önrendelkezés.(Egyes kisközösségek, nemzetiségek, stb. hatalmáról van szó.)

18. A szavazás hatalma. A szavazás általi hatalomgyakorlás.

(9/b kategorizálás.)

1. Az előzőek felosztása úgy, mint a direkt írott és szinte direkt körbeírt hatalomgyakorlás. Idetartozik pl. a vagyon hatalma. A vezetés-kiválasztás hatalma. A jövedelemelosztás hatalma. (Ez a vezetés az állam hatalma. Illetve a közvetlen demokrácia hatalma.)

2. Illetve, mint egyéb nem írott hatalmak. A tudatformálás hatalma, általában. Az egyéb hatalmak általában.

Ez is tovább osztható.

3. Elsősorban vezetés lehetősége, hatalma (hatalomgyakorlása).

4. Hatalmak, hatalomgyakorlások melyekkel a vezetés és a civilszféra népréteg egyaránt rendelkezik.

5. Hatalmak, hatalomgyakorlások melyekkel a vezetés szükségszerűen nem rendelkezhet (pl. tüntetés, sztrájk, stb.) ezért ezek a civilszféra, népréteg hatalma.

(H 10 kategorizálás.)

Önrendelkezés (szabadság) fajták szerint.

1. A tagok, népréteg és a vezetés együttes hatalma (önrendelkezése). Amelynek a kiindulópontja, hogy tagok a népréteg válassza ki a döntéshozó mechanizmust, a demokráciaszintet, és válassza ki a vezetést. (Csak bizonyos demokráciaszint felett értelmezhető.) A továbbiakban gyakorlatilag a vezetés hatalmáról, függetlenségéről szól egy felsőbb hatalomhoz viszonyítva. A kisközösségek vonatkozásában (a nemzethez képest) ez a függetlenség, önálló hatalom önrendelkezés 20%-ig terjedhet gyakorlatilag. A nemzet vonatkozásában (a világszövetséghez, nemzetközi szövetséghez képest) pl. 80%-ig terjedhet.

Tehát a további kategorizálás. Viszonylag kisfokú önrendelkezés, hatalom. Viszonylag közepes önrendelkezés, hatalom. Viszonylag nagyfokú önrendelkezés, hatalom. Abszolút nagyfokú önrendelkezés, hatalom.

2. Csak a vezetés hatalma. Nincs, vagy csak látszólagosan van biztosítva, a kiindulás: a döntéshozó mechanizmust, a demokráciaszintet, a vezetést sem a népréteg tagság választja ki. A demokráciaszint, a közvetlen demokrácia is bizonyos szint alatt van. Két változata lehet. A felsőbb hatalom és a vezetés összefonódik szinte ugyanaz. Vagy nem fonódik össze, de ekkor is csak a vezetés függetlenségéről, önálló hatalmáról beszélhetünk, így ez nem nevezhető közösség önrendelkezésének, önálló hatalmának.

3. A közvetlen demokrácia. Csak a tagok, a népréteg önrendelkezése, hatalma az adott vezetéshez képest. A tagság, a népréteg nemcsak döntéshozó mechanizmust, a demokráciaszintet határozza meg, hanem sok ügyben szavazással döntenek.  És az egyéb hatalomgyakorlásuk is csak gyengén korlátozott. Összességében ez nagyobb hatalom, önrendelkezés, mint a tagok, népréteg együttes hatalma.

(H 10/b kategorizálás.)

1. A vezetés hatalmát, hatalom jellegű hatalomnak lehet nevezni.

2. A népréteg, civilszféra hatalmát önrendelkezés jellegű hatalomnak lehet nevezni.

(H 11 kategorizálás.)

Elsősorban a vezetésen (hatalmon) belüli hatalom felosztása.

1. Van jogalkotói, törvényhozói hatalom.

2. Szaktörvénykező hatalom.

3. Jogalkalmazó hatalom.

4. Ellenőrző hatalom, felügyelő hatalom.

5. Bírói, büntetési hatalom. Az utóbbi tovább osztható.

6. bűnösségmegállapító hatalomra.

7. büntetést megállapító hatalomra.

(H 12 kategorizálás.)

1. A direkt, szinte direkt hatalomgyakorlás szabályozás lehet működésre ható, veszélyességet megállapító (megelőző).

2. Bírói büntetési hatalomgyakorlás, szabályozás a másnak ártás, (zavarás) megállapítása, szankciója. 

(H 12. kategorizálások.)

Tulajdonképpen ide illenének a „Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggései és megállapítása c. fejezet H 60-80 kategóriái. 

(H 13 kategorizálás.)

1. Van egyéni hatalom (önrendelkezés).

2. Van a rétegek hatalma.

Az egyén és rétegek hatalma összevonható egy problémakörbe.

3. És van közösségek hatalma (önrendelkezése). A közösségi felosztható: világszövetség és nemzetek.

A nemzet felosztása.

Rétegek. Kisközösségek (egyéb sokféle), ill. azok önrendelkezése (hatalma). Lakóhelyi közösségek (igazi önkormányzatok), ill. azok önrendelkezése (hatalma). Nemzetiségek, ill. azok önrendelkezése (hatalma).

A vezetés közösségei, testületek, intézmények, stb.

Mind a hatalomgyakorló, mind a hatalomnak engedelmeskedő lehet egyén és közösség.

(H 14 kategorizálás.)

1. A hatalomgyakorlás (szabályozás) lehet részletes. 2.  Vagy kevésbé részletes (limitált, alternatívált).  3. Illetve, köztes szabályozás.

A hatalomgyakorló szempontjából.

1. Mindenre kiterjedő nagyon részletes, szigorú, szabályozás lehetősége, a maximális hatalom.

2. Semmire nem terjed ki, illetve, ha bizonyos kevés dologra ki is terjed, akkor is csak nagyon limitált esetleges lehet – minimális hatalom iránya.

Akire hatalom irányul szempontjából.

1. Mindenre kiterjedő, nagyon részletes, szigorú szabályozás, sem előtte sem közben nincs választása, kényszerű -  minimális önrendelkezés, hatalom.

2. Alig terjed ki, nagyon limitált, alternativált, van választási lehetőség – a maximális önrendelkezés, hatalom iránya.

(H 14/b kategorizálás.)

1. A „lehető legnagyobb önrendelkezés” elve, szerinti hatalomgyakorlás szabályozás, amely nem jelent teljes önrendelkezést és nem jelent enyhe szabályozást. Ellenben jelenti a népakarat figyelembe vételét és az alkalmasság szerinti önrendelkezést.

2. A „lehető legkisebb önrendelkezés” elve szerinti. Illetve köztes szabályozás.

(H 14/c kategorizálás)

1. „Amit lehet, meg kell engedni” típusú hatalomgyakorlás.

2. „Amit lehet, tiltani kell, mindenre kötelezni kell” típusú.

3. „Jó lenne, ha létrejönne (ösztönző)” típusú, hatalomgyakorlás.

4. Illetve köztes szabályozás.

(H 14/d kategorizálás.)

1. Túlszabályozott. 2. alulszabályozott. 3. Illetve köztes (optimális) szabályozás.

(H 14/e kategorizálás.)

A büntetési nagyság, szigorúsága szerint lehet.

1. szigorú (bűn).

2. és enyhe (vétek, szabálysértés, stb.).

3. átmeneti, illetve köztes szabályozás.

(H 15 kategorizálás.)

1. A tulajdonosi hatalom (önrendelkezés).

2. Képviseleti (közvetítői) hatalom. (Ez nem igazi kategória, mert a képviselő csak közvetít.)

3. Területi, helyi, telephelyi elkülönülés, önállóság, önrendelkezés (hatalom).

4. Szervezeti, vezetési elkülönülés, önállóság, önrendelkezés (hatalom).

5. A vezetésválasztás, leváltás hatalma.

6. Feladatköri, tevékenységi elkülönülés, önállóság, önrendelkezés (hatalom).

(H 16 kategorizálás.)

Nagy állami, ill. rendszer egységek feletti önrendelkezés (hatalom) szerint.

1. gazdaság 2. pénzügy 3. önvédelem (hadügy) 4. külpolitika 5. rendvédelem. 5. igazságszolgáltatás 6. jogalkotás (működési szabályozás) 7. szociálpolitika, 8. kultúra, világnézet, 9. tudomány, oktatás 10. tájékoztatás. 11 egészségügy, stb..

12. Kiemelten a demokráciaszint. Pontosabban, a tagság, nép részvétele a vezetés-kiválasztásba, leváltásba és a döntéshozásba.

Részletesebben a területek az állami területek, pl., amelyek megjelennek költségvetési szavazólapon.

(H 17 kategorizálás)

1. Káros, ill. veszélyes, vagy hasznos, ill. veszélytelen tevékenységek szerinti hatalomgyakorlás szabályozás. (A nép a nemezt az ország szempontjából.)

2. Működési szabályozás (hatalomgyakorlás) veszélyesség (lehetséges károkozás) szerint.

Működési szabályozás (hatalomgyakorlás) a jó működés szerint.

3. A károkozás nagysága szerinti, büntetési szabályozás (hatalomgyakorlás).

(H 18 kategorizálás.)

Hatalmi rétegek szerint.

Kitől ered a hatalomgyakorlás és kire irányul. (A szabályozó és a szabályozandó nagyobb egységek.)

1. Ország-vezetés (elit) vezetés.

2. Nagytőke. (Lehet azon vitatkozni, hogy nem e nagytőke helyezkedik el hatalmi hierarchia tetején. Az biztos, hogy felső középvezetésnél nagyobb valós de nem nyilvánvaló hatalma.)

3. Felső középvezetés. (Az ellenzék ide is tartozhat és a középvezető kategóriába is tartozhat. Magyarországon a középvezetői kategóriába tartozik.)

4. Középvezetés.

5. Állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás.

(Eddig állam, innen népréteg, civil szféra)

6.Civil szféra vezetése.

7. Civil szféra társadalomtudománya, oktatása, tájékoztatása, kultúrája, művészete. Értelmiségiek.

8. Civil szféra középvezetése.

10. Civilszféra tagsága. Népréteg, magánszféra, háztartások. (Közép és alsó rétegre osztva.)

11. Önhibás, önkéntes csövesek.

12. Bűnözők.

13. Szolgák. (Jelen rendszerben elenyésző, de a korábbi rendszerekben jelentős réteg. Viszont a jelen rendszerben is van szolgasági aspektus.)

 Másféle felosztás.

1. Állam

2. Magángazdaság. Nagytőke.

4. Lakóhelyi kisközösségek, (igazi önkormányzatok).

5. Egyéb kisközösségek.

6. Nemzetiségek.

Ezek lehetnek standard és standardtól eltérő önrendelkezésű közösségek.

(H 18/b kategorizálás)

1. A központi hatalom, felsőbb hatalomtól (állam elit vezetés) felől kifelé népréteg felé haladó hatalom.

2. A központi hatalom, a felsőbb hatalom (állam, elit vezetés) felé haladó hatalom, pl. közvetlen demokrácia.

3. A kívülről jövő pl. nemzetközi, világszövetségi hatalom.

(H 18/c kategorizálás.)

1. A törvénykezésbe, alkotmányba (lassan változtatható alapvető törvények) erősen beépülő hatalom. Nem embereknek, hanem a törvénynek, (alkotmánynak) van hatalma.

2. A törvénykezésbe gyengén beépülő hatalom. (A törvény csak a hatalomgyakorlás közvetítője.)

3. Kézi, szóbeli vezérlés

(H 18/d kategorizálás.)

1. Rétegek hatalma. 2. Rétegek közötti hatalmak, hatalommegoszlások, hatalomgyakorlások. 3. Rétegen belüli, egységek közötti hatalmak, hatalommegoszlások, hatalomgyakorlások. 4. Egységen belüli hatalom (önrendelkezés).

(H 18/e kategorizálás.)

1. Összesített, kompenzált hatalom.  2. Külön a direkt írott, és a körülírt hatalom.  3. Külön a különböző hatalmak.

(H 19 kategorizálás.)

Az alapvető társadalmi egységek.

1.A nemzet egésze.

2. Az elit ország-vezetés.

3. Az ország-vezetés egésze.

4. A népréteg civil szféra.

5. A direkt munkaközösségek. Az állami munkaközösségek. A magángazdasági munkaközösségek.

6. A jelentős kisközösségek, munkajellegű, nagyobb létszámú közösségek (lakóközösségek, nemzetiségek, kulturális és eszmei közösségek, civil szervezetek, stb.).

(H 20 kategorizálás)

A felsőbb hatalom fajtái.

A közvetlen demokrácia szempontjából. A legkisebb (átlagos) hatalommal rendelkezők (a népréteg, tagság, stb.) az adott vezetéssel, vezetésekkel áll szemben. A demokrácia szempontjából csak a vezető emberek, azok közössége lehet felettes hatalom. A rendszer, a törvények összessége nem lehet felettes hatalom, mert annak létrehozásában elvileg a nép is részt vehetett. A demokrácia szempontjából a világszövetség sem lehet felettes hatalom. Elsősorban az adott közösség vezetése a felettes hatalom. Másodsorban és csak bizonyos vonatkozásban: az ország-vezetés, elitvezetés.

Általános önrendelkezés szempontjából a felettes hatalmak.

1. A nemzeti alkotmány, a nemzeti törvények. A nemzet (elsősorban a népréteg, civil szféra) egyik vonatkozása.

2. A világszövetség, a nemzetközi szövetség, a nemzetközi jog. (A jövőben a demokratikus szervezett világszövetség.)

3. Az a szélesebben vett demokráciaszint, amit a kor legfejlettebb rendszere (illetve annak átlagos, közepes rendszerváltozata) kijelöl. (Vagy amit a legfejlettebb rendszerváltozat jelöl ki.)

4. A földrajzi és politikai régió (ország-csoport) legfontosabb statisztikai mutatóinak átlaga.

5. Az elit ország-vezetés.

6. Az ország-vezetés egésze.

7. Legalul van népréteg, de ennek is van olyan hatalma, amely felsőbb nemzeti hatalomnak vehető: az elégedetlenség, az ellenkezés, az engedetlenség, a bojkott, a tiltott sztrájk, tüntetés, illetve a felkelés hatalma. Ez az, amit a vezetés képtelen elvenni ezért ez olyan hatalom, amellyel pl. a vezetésnek mindig számolni kell. És van olyan tudatformáló hatalma is, amelyet képtelenség tőle elvenni.

Tehát ezek azok a felsőbb hatalmak, amelyekből pl. az alapvető társadalmi egységek (népréteg, vezetés, stb.) hatalma ered, illetve amelyekhez a társadalmi egységek hatalmát viszonyítani lehet. A nyilvánvaló szabály, hogy a társadalmi egység önmagának nem lehet felsőbb hatalma. Pontosabban, mivel gyakran szükséges hogy az érintett is részt vegyen a döntésben, arra kell törekedni, hogy önmagának ne legyen a meghatározó, domináns felsőbb hatalma. Ekkor ugyanis önszabályozás alakul ki, amely semmit sem ér.  

(H 20/b kategorizálás.)

1. Minden nemzeten belüli közösség (tagság és a vezetés együttesének) felettes vezetése az ország-vezetés, elitvezetés.

2. Továbbá az ország rendszere (törvények, alrendszerek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, alapelvek, alkotmány).

A nemzeti közösség (népréteg, vezetés együttesének) felettes hatalma.

1. A külföld a világ, a nemzetközi szövetségek, a világszövetség, a nemzetközi jog.

2. Az ország-vezetés, elitvezetés.

3. Az ország rendszere (törvények, alrendszerek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, alapelvek, alkotmány).

Az ország-vezetés elit vezetés (legfelső vezetők, és a „beosztott” vezetők („tagság”) felettes hatalma.

1. A külföld a világ, a nemzetközi szövetségek, a világszövetség, a nemzetközi jog.

2. Az ország rendszere (törvények, alrendszerek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, alapelvek, alkotmány).

3. Részben a népréteg.

A világszövetség a nemzetközi szövetség, a nemzetközi jog felettes hatalma a jövőben: szinte minden ország népe, ill. szinte minden ország népe és vezetése együttesen.

Jelenleg: egyes országok vezetésének szövetsége.

Mindez általánosságban igaz és csak akkor, ha nem új kérdésről, új döntésről van szó.

(H 20/c kategorizálás.)

Új kérdésekről, döntésekről van szó.

1.A vezetés döntésének kisebbségben kell maradni, a népréteg, tagság,  (esetlegesen a külső hatalommal együtt) döntésének kell dominálni amennyiben olyan vezetéssel kapcsolatos döntésről van szó, amely nem szakkérdés, és amely népréteg ízlésbeli kérdése, és amely a vezetés hatalomfenntartó, növelő, egyéb önző érdekét jelentősen befolyásolhatja.

2.A népréteg tagság döntésének kisebbségben kell maradni, a vezetés (esetlegesen a külső hatalommal együtt) döntésnek kell dominálni, amennyiben a népréteggel, tagsággal kapcsolatos kérdésről van szó, és, (kevésbé vagy) szakkérdésről van szó, és (kevésbé vagy) nem a népréteg tagság ízlésbeli kérdése, és, vagy, a nép rövid távú érdekét jelentősen befolyásolhatja.

A kérdéseket lehetőleg ebbe a két kategóriába kell besorolni.

3. Amely kérdéseket nem lehet besorolni az előző kategóriákba azoknál javasolt pl. a népréteg, tagság döntésének egyenlő dominanciája.  Vagy pl. 40%, népréteg, tagság, 40% vezetés, 20% külső hatalom.

(H 21 kategorizálás.)

Az alapvető vezetésfajták.

1. Az átlagnál nagyobb átfogó tudású, demokratikusabb, népérdekű, önzetlenebb, alkalmasabb,  munka, feladat, és fejlődés-centrikus vezetés (vezető). Aki felismeri és ellensúlyozza a vezetés szükségszerű negatívumait.

Az adott kor, a legfejlettebb rendszer vezetésének, társadalomtudományának átlagáról van szó. Illetve arról a demokratikus szintről van szó, amit az alkotmány (a rendszerlevek), a törvénykezés a vezető regnálása előtt kijelöl.

2. Az átlagánál kisebb átfogó tudású, kevésbé demokratikus, önzőbb, alkalmatlanabb, hatalom-centrikus (és vagyon-centrikus) vezetés (vezető). Aki nem ellensúlyozza a vezetés szükségszerű negatívumait, sőt azokat erősíti, érvényesíti. Egyszerűbben: a korhoz, a rendszerhez képest diktatórikus, hatalmi jellegű vezetés.

Az adott kor, a legfejlettebb rendszer vezetésének, társadalomtudományának átlagáról van szó. Illetve arról a demokratikus szintről van szó, amit az alkotmány (a rendszerlevek), a törvénykezés a vezető regnálása előtt kijelöl.

3. A két fajta fokozatai, átmenetei, keverékei. 

(H 22 kategorizálás)

Az elit vezetés hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényezői.

1. A törvénykezés, alkotmány.

2. A vezetés belső hatalomcsökkentő tényezői. Kiemelve a részletes szabályozást.

3. A közvetlen demokrácia, mint szabályozás, és mint ellenőrzés (hatalom).

4. 5. A tudomány, oktatás, tájékoztatás (állami és civil szféra) ellenőrzése (hatalma).  

6. 7. A magángazdaság, és a civil szféra, a magánszféra önrendelkezése (hatalma). Minél nagyobb az önrendelkezés annál kisebb a hatalom.

8.  A világszövetség, a nemzetközi jog.

9. Az elvek hatalomkorlátozása, kiemelve a versenyelveket. És a versenyeket, mint gyakorlati hatalomnormalizáló tényezőket.

(H 23 kategorizálás.) Az önrendelkezés (szabadság fajták) szerint. (Ismétlés.)

Önrendelkezés (szabadság) fajták szerint.

1. A tagok, népréteg és a vezetés együttes hatalma (önrendelkezése). Amelynek a kiindulópontja, hogy tagok a népréteg válassza ki a döntéshozó mechanizmust, a demokráciaszintet, és válassza ki a vezetést. (Csak bizonyos demokráciaszint felett értelmezhető.) Továbbiakban gyakorlatilag a vezetés hatalmáról, függetlenségéről szól egy felsőbb hatalomhoz viszonyítva. A kisközösségek vonatkozásában (a nemzethez képest) ez a függetlenség, önálló hatalom önrendelkezés 20%-ig terjedhet gyakorlatilag. A nemzet vonatkozásában (a világszövetséghez, nemzetközi szövetséghez képest) pl. 80%-ig terjedhet.

Tehát a további kategorizálás. Kisfokú önrendelkezés, hatalom. Viszonylag közepes önrendelkezés, hatalom. Viszonylag nagyfokú önrendelkezés, hatalom. Abszolút nagyfokú önrendelkezés, hatalom.

2. Csak a vezetés hatalma. Nincs, vagy csak látszólagosan van biztosítva, a kiindulás: a döntéshozó mechanizmust, a demokráciaszintet, a vezetést sem a népréteg tagság választja ki. A demokráciaszint, a közvetlen demokrácia is bizonyos szint alatt van. Két változata lehet. A felsőbb hatalom és a vezetés összefonódik szinte ugyanaz. Vagy nem fonódik össze, de ekkor is csak a vezetés függetlenségéről, önálló hatalmáról beszélhetünk, így ez nem nevezhető közösség önrendelkezésének, önálló hatalmának.

3. A közvetlen demokrácia. Csak a tagok, a népréteg önrendelkezése, hatalma az adott vezetéshez képest. A tagság, a népréteg nemcsak döntéshozó mechanizmust, a demokráciaszintet határozza meg, hanem sok ügyben szavazással döntenek.  És az egyéb hatalomgyakorlásuk is csak gyengén korlátozott. Összességében ez nagyobb hatalom, önrendelkezés, mint a tagok, népréteg együttes hatalma.

(H 24 kategorizálás.)

 Demokráciaszintek szerint.

1. Magas demokráciaszint. A tagok, érintettek sok ügyben (minél több ügyben) közvetlenül szavazással döntenek.

2. Alacsony demokráciaszint. A tagok, érintettek kevés ügyben, szinte egyetlen ügyben sem döntenek, és az egyéb ráhatásuk is korlátozott.

 3. A kettő közötti átmenetek.

(H 25 kategorizálás.)

Munkaközösségek szerint.

1. Ország-vezető, és állami munkaközösségek, amelyekben lehetséges szükséges tagság, népréteg és vezetés együttes abszolút nagyfokú önrendelkezése a világszövetséghez, nemzetközi szövetséghez képest. E munkaközösségek önrendelkezése még viszonyítható a többi más ország-vezető állami munkaközösséghez. Ez az önrendelkezés, függetlenség, a szétválasztás elve miatt közepes lehet. Ezek a munkaközösségek még viszonyíthatók a nemzeti törvényekhez, a nemzethez képest, ez az önrendelkezés csak kisfokú lehet. Ellenben szükséges és lehetséges, a magas demokráciaszint, vagyis lehetőleg szavazással történjenek a döntések.

(A demokratikus jelleg másik aspektusa, hogy az állam a jövőben köteles lesz figyelembe venni a nép véleményét, akaratát.)

2. Azon állami vállalatok, amelyekben egy fokkal kisebb, közepes demokráciaszint lehetséges.

3. Azon állami szervezetek (rendőrség, katonaság, stb.), amelyekben a kilépés lehetősége biztosít egy alacsony demokráciaszintet.

4. A magángazdasági vállalatok, munkaközösségek. A jövőben (részben a jelenben is) a demokráciaszint eléri az értékelhető önrendelkezést. Elsősorban az alkupozíció, a kilépés, ill. a sztrájk biztosítja ezt a demokráciaszintet. A jövőben ehhez más is csatlakozhat. A demokráciaszint így is csak alacsony-közepes lehet.  Így viszonylag közepes, nagyfokú önrendelkezés (a tagság, az alkalmazottak és a vezetés együttes önrendelkezése a felsőbb hatalomhoz viszonyítva) lehetséges és szükséges az ország-vezetéshez, az államhoz, a nemzeti törvényekhez és nemzethez képest.

5. A jelentős kisközösségek (lakóközösségek nemzetiségek, egyéb kisközösségek, civil szervezetek) mint munkajellegű közösségek. Amelyekben baráti közösségen túl, jelentős a célszerű közös tevékenység. Ez a célszerű, jelentős közös tevékenység sok minden lehet. A pártok és más eszmei közösségek célszerű, jelentős közös tevékenysége, a tudatformálás. A lakóközösségek célszerű, jelentős közös tevékenysége a lakóközösség életének, körülményeinek kialakítása. (A családot elsősorban a létszám miatt én nem sorolom a jelentős kisközösségek közé, bár család is munkajellegű közösség.)

A kisközösségek, együttes (tagság és vezetés) önrendelkezése, hatalma lehet kisfokú, viszonylag közepes és viszonylag nagyfokú. Illetve lehetséges még az államilag irányított viszonylag közepes önrendelkezés.

A kisközösségek demokráciaszintje lehet közepes és magas. Alacsony nem lehet, illetve minél magasabb annál jobb.

6. És vannak a baráti közösségek, amelyek a munkajelleg hiánya miatt vagy létszám miatt nem nevezhetők jelentős kisközösségnek.

(H 26 egyéb, kimaradt kategóriák)

Egy kérdés, hogy a jövő társadalomtudománya mit kezd ezekkel, a kategóriákkal.

Egy másik kérdés, hogy mit kezd az olvasó ezzel, ama olvasó, akit nem karok összezavarni. Talán legjobb, ha ezen kategóriákat a társadalom hatalmi szerkezetének (épületének) szerkezeti elemeinek, és azok fajtáinak tekintjük. Az átlagembernek (nekem is) talán nem kell pontosan tudni, hogy miből épül fel a ház, amelyben él, és amellyel kapcsolatosan döntéseket hoz, de azért nem árt, ha nagyjából ismeri.

Természetesen képtelen vagyok az összes kategóriát, azokhoz tartozó problémát átbeszélni, elemezni. Néhány problémát az alábbiakban azért „átbeszélek”.

(H 6 problémakör)

Amit az egyszerűsítés miatt kihagyok a problémakörből.

Mi az a társadalomtudományos törvényszerűségből eredő (természetes) hatalom.

Ilyenekre gondolok. Az egyén fogyasztása behatárolt, hála Istennek. Vagy: a fogyasztás, az életszínvonal csak munkából eredhet. Minden szükséglet-kielégítés még az önrendelkezés (hatalom) is munkát igényel. Az ember kénytelen alkalmazkodni az élővilághoz, a földi természethez. Az egyénnek valamilyen szinten alkalmazkodni kell a társadalomhoz. Aki nem alkalmazkodik (az erdőben élő remete), annak a természethez kell alkalmazkodni.  Mindenki meghal átlagosan 75 éves korában, de legfeljebb 110 évig élhet.  És még lehetne folytatni.

Talán így lehet összefoglalni: bármilyen gazdag és hatalmas valaki, mégsem tehet azt, amit akar.  Tehát van egy természetes hatalomkorlátozás, vannak olyan korlátok, amelyek minden emberre közel azonosan érvényesek. Ezt a problémát nem keverem bele az amúgy is bonyolult problémakörbe.

Lehetséges, hogy a miniszterelnök,  aki mondjuk 10 millió ember életét befolyásolja, alkoholista. Vagy ha nem alkoholista, akkor lehet, hogy éppen hatalommániája van, ami hasonló szenvedélybetegség, mint az alkoholizmus. Ennek az embernek tehát óriási hatalma van, csak éppen saját maga felett nincs hatalma. A belső szabadság, az önálló akaratszabadság, az önuralom problémáját ugyancsak nem keverem a problémakörbe.

És a társadalmi hatalmat (a szülő, a tanár, az orvos, stb. hatalmát) szintén nem keverem a problémakörbe.

(H 7 problémakör.)

A hatalom célja, a problémakör lényege.

Optimális, azaz a legjobb működést, legigazságosabb társadalmat garantáló hatalom a cél, ez pedig az arányos igazságos hatalom elosztással, hatalmi hierarchiával jön létre.

Persze mindez akkor igaz, ha a cél, a népérdek.

Az nyilvánvaló, hogyha alkalmatlan emberek gyakorolják a hatalmat, akkor nem valósul meg a cél. Tehát a probléma egyik oldala, hogy a legalkalmasabb emberek kerüljenek az adott vezetői pozícióba, illetve az alkalmatlanok ne kerüljenek oda, vagy ha odakerültek, akkor gyorsan távozzanak.

A probléma másik oldala az arányokról szól.

A túl kicsi különbségekről itt nem elmélkedem, mert az a távoli jövő nem túl valószínű fikciója. A múltban és a jelenben egyelőre a túl nagy különbségek okozzák a problémát.

Ha túl nagyok a különbségek, akkor lesznek tehetséges emberek, akiknek már nem jut hely, nem jut döntési lehetőség. Az átlagembernek, a társadalom többségének sem jut elég döntési lehetőség.

A túl nagy hatalom másik baja az, hogy az emberek, vezetők hajlamosak eldobni az agyukat, kialakulhat bennük egy hatalommánia, egy zsarnoki érzés, és minél nagyobb hatalom, annál valószínűbb ez a kialakulás.

A harmadik oldal pedig az, hogy az embereknek nemcsak azért kell hatalmat (a lehető legnagyobb önrendelkezést) kapniuk, mert döntéseik által jobb döntéssorozat alakul ki. És nemcsak azért, mert így csökken az elit vezetés óriási hatalma. Hanem azért is mert az emberek így jobban érzik magukat, szabadnak érzik magukat, tehát „boldogabbak”. Az önrendelkezés (szabadság egy fontos szükséglet).

A negyedik oldal pedig az, hogy a nagy önrendelkezés (hatalom) aktivizálja az embereket. Többet akarnak, tudnak dolgozni, aktívabb társadalmi életet akarnak, tudnak élni. Aktívabban politizálnak. Az individuális, elkülönülő, harcoló egymást felemésztő társadalom helyett egy aktív, együttműködő, ill. szabályosan versenyző, magasabb életszínvonalú társadalom jön létre.

(H 8 problémakör)

Jó, jó, de mi az igazságos, arányos (optimális) hatalomelosztás?

Honnan lehet tudni, hogy mostani nem ilyen?

Talán azt, hogy manapság (és a múltba sem) nem a legalkalmasabb emberek gyakorolják a hatalmat, nem kell nagyon bizonygatni, mert ez napi tapasztalat.

De az sem igaz, hogy a vezetés döntő része 90%-a legalkalmasabb emberekből áll. Nem állhat abból, mert nincs egy tudatos, igazán szervezet vezetés-kiválasztó, leváltó rendszer. Lehet azon vitatkozni, hogy a vezetés hatalomgyakorlók mekkora hányada, amelyik a legalkalmasabb. De ha csak akár 30%-a is, viszonylag alkalmatlan, már az is óriási baj. Valójában ennél sokkal rosszabb a helyzet.

Miért túl nagyok a különbségek, miért aránytalan a hatalommegosztás.

Kezdjük azzal, hogy nyilvánvalóan nem lehet hatalmi egyenlőség, a hatalomra való alkalmasság szempontjából különbség van ember és ember között.

Nem az a probléma hogy van hatalmi hierarchia, hanem az, hogy túl nagy, aránytalan és egyébként igazságtalan ez a hatalmi hierarchia.

Lehetséges, hogy van 50-szeres, 100-szoros, vagy talán 200-szoros különbség ember és ember között, ami vezetői alkalmasságot illeti. De az biztos, hogy nincs ötszázszoros, ezerszeres, sok ezerszeres különbség az elit vezető (pl. egy miniszterelnök) és egy átlagember között. Márpedig jelenleg (jelenleg is) ez a helyzet.

Egy másik elemzésemben úgy jön ki ez az óriási különbség, hogy egyszerűen összehasonlítom, mennyi ember felett rendelkezik egy elit vezető és mennyi ember felett rendelkezik egy átlagember, és több ezerszeres különbség jön ki. (A természetes hatalomkorlátozást, az önuralmat, és a szülő, tanár, orvos foglalkozásból eredő hatalmát nem számítom.)

Egy lehetséges másik levezetés vázlatosan. A vezetés szükségszerű negatívuma, hogy a hatalmát fenn akarja tartani, sőt növelni akarja. Ez egy nagyon erős folyamat, olyan erős, hogy mindenféle hatalomcsökkentő tényezőt, módot, eszközt kitalált az ember (a forradalmi vezetés és a nép), de mindez csak a részleges kompenzációra elég. Arra elég, hogy a vezetés hatalma (és hatalmi különbség) ne növekedjen tovább, stagnáljon.  Tehát eddig a növekedés megállításról volt, van szó, de az is igaz hogy a közvetlen demokrácia módszerét eddig még messze nem használták ki.

(A közvetlen demokrácia legerősebb hatalomcsökkentő egyben önrendelkezés-növelő módszer, ha szinte maximálisan alkalmazzák. A közvetlen demokrácia képes megoldani azt: hogyan gyakorolhatja hatalmat egyszerre több millió ember.)

Visszatérve, szükségszerűen óriási hatalmi különbségek alakultak ki, és maradtak fenn, mert a hatalomkorlátozások mellett azért döntően a vezetés (hatalomgyakorlók) szükségszerű negatívumai érvényesültek, érvényesülnek.

Mégis felmerül itt pár kérdés, amely arra utal, hogy mégsem annyira aránytalan ez a hatalmi különbség.

Pl. a vezetés munkája, a hatalomgyakorlás már jelenleg erősebben szabályozott, mint a népréteg, magánszféra. Ráadásul ott van a 8+12 fajta hatalomcsökkentő főtényező, amelyek további sok-sok törvényből, mechanizmusból, módszerből állnak Akkor hogyan lehet túl nagy a különbség?

Mindjárt egy válasz erre a kérdésre. Egyelőre ezek csak elméleti hatalomcsökkentő, hatalomkorlátozó tényezők. Gyakorlatilag jelenleg ezek csak hiányosan csökevényesen érvényesülnek. Legkevésbé a közvetlen demokrácia érvényesül.

Egy másik kérdés: már jelenleg is szinte érvényesül a lehető legnagyobb önrendelkezés elve (szabad, jogokkal rendelkező állampolgárokból áll a társadalom, nincs szolgaréteg), akkor mi a baj?

A kérdésekre adott válaszhoz elemezni kell néhány hatalmat annak nagyságát.

(H 9 problémakör)

A hatalom nagysága. Elsősorban a H 9 kategorizálásból indulok ki. És ebből: kik milyen hatalomfajtákkal rendelkeznek, és milyen mértékben rendelkeznek azokkal.

A körülírt hatalom problémája.

A jövő lehetséges problémaköre a teljesen előirt (gépesített) hatalomgyakorlás. De már most is rengeteg előírás vonatkozik a vezetésre. Itt hivatkozhatnék arra: jó, de nem senki nincs kényszerítve a vezetésre. De inkább abból indulok ki, hogy valójában nagyon sok és jelentős olyan hatalom van, amelyik nem egészen nyilvánvaló, amely hatalmaknak van egy rejtett aspektusa.

Pl. nincs ilyen törvény: a munkahelyi vezetőnek, tulajdonosnak joga a saját maga és alkalmazottai jövedelmét megállapítani. Nyilván ebben részt vesz a munkaerőpiac, alku is. De döntően mégis a vezető határozza meg a jövedelmeket. Tehát ez így nincs leírva, de abból, hogy nincs semmi leírva, illetve más törvényekből eredően ez így van, ez egy nagyon erős hatalom.

A jövő írott joga törvénykezése a jelenleginél sokkal pontosabb lesz, akkor nyilvánvalóvá válnak ezek a „rejtett” hatalmak.

Pl. ez sincs leírva: az alacsonyabb jövedelműek csak korlátozottan, feltételekkel tanulhatnak az egyetemeken. Nincs leírva, de abból, hogy van tandíj, ez következik. Ez egyébként a vagyon hatalmának egyik vonatkozása. Hozzátéve, hogy a vagyon hatalmának sok kiterjedése van. Végeredményben a vagyon hatalma kiterjed arra is, hogy nem mindenkiből lehet vezető. Hiszen aki nem végzett egyetemet, nincs diplomája, az nem lehet vezető, legalábbis jelenleg nem lehet. Ezt fontos megjegyezni, mert sokan így érvelnek: valóban a vezetésnek óriási hatalma van, de mindenkiből lehet vezető, tehát mégis egyenlőség van.

Mielőtt továbbmegyek, tisztázni kell, hogy a vagyon hatalma, és többi felsorolt hatalom sem nevezhető természetes hatalomnak. Ugyanis ezen hatalmakat az ember hozza létre. Pl. az ember csinálhatna olyan törvénykezést (méghozzá sok úton) amelyben vagyon hatalma pl. a vezetés-kiválasztásban kevésbé érvényesülne. Pl., készíthetne olyan törvénykezést, amelyben a jövedelemelosztás hatalma másképpen oszlana el, és még sorolhatnám. Ezek tehát nem a természetből eredő társadalmai törvények.

(Végső soron a természetből eredő társadalmi törvények érvényesülnek úgy, hogy aki nem tarja be azokat, az hosszabb távon károsodik.)

Tehát azt kell látni, hogy hatalmak (jogok) igen kis része van konkrétan megfogalmazva. A vezetésre vonatkozó direkt konkrétan megfogalmazott előírás valóban sok, de a vezetésnek ezen kívül nagyon sok és jelentős „rejtett” hatalma van.

Enyhén szólva, illene már a rejtett hatalmakat leírni. Pontosabban rejtett hatalmak egy részét eltörölni, úgy hogy az írott jog leírja: erre a vezetés hatalma nem terjed ki, majd jöhet az indoklás.

A jövedelemelosztás (anyagi életszínvonal meghatározás) hatalma, amelynek a kiterjedései nagyjából fel vannak sorolva, döntően a vezetés hatalma. Pl. a költségvetés meghatározása az egy óriási hatalom. Vagy az, hogy az elit vezetés a nép nevében a nép kontójára felvehet hitelt, szintén egy óriási hatalom. Ez sincs leírva: az ország-vezetés a nép nevében a nép terhére korlátlan hitelt vehet fel. Mégis így van. Ennek a hatalomnak isszuk most a levét. A jövedelemelosztás, pénzelosztás hatalma (mely egyben az anyagi életszínvonal elosztása) többnyire rejtett hatalma döntően a vezetés és az elit vezetés hatalma.

A tudatformálás hatalma, szintén egy olyan problémakör, amelyre ki kell térni.

A tudatformálás egy közvetett hatalom. A tudatformáló a véleményével (és más tudatformálásával) hat a hatalomgyakorlóra, miáltal a hatalomgyakorló másképpen gyakorolja a hatalmat, esetleg önként csökkenti, növeli a hatalmát.

A másik vonatkozása, a nép tudatának befolyásolása az irányban, hogy kiket válasszon meg. A tudatformálás egy közvetett hatalom, de azért nem kell lebecsülni, igen jelentős hatalmat képvisel. A tudatformáló hatalom nagysága attól függ, hogy a vélemény (és más tudatformálás) mennyi emberhez jut el úgy, mint jelentős vélemény, jelentős tudatformálás. Nyilvánvalóan, ha valaki pusztaságba kiáltja ki a véleményét, az nem változtatja meg senki tudatát. Tehát a szólásszabadság, véleménynyilvánítási szabadság az messze nem egyenlő a tudatformáló hatalommal. Az csak az egyik feltétele a sok közül.

Nyilvánvaló hogy a vezetésnek óriási a tudatformáló hatalma, hiszen a véleménye, mint fontos vélemény az emberek döntő többségéhez eljut, főleg ha elfogadjuk, hogy a törvényeknek is van egy vélemény-aspektusuk, tudatformáló aspektusuk.

Ne felejtsük el, hogy jelenleg a vezetésnek legnagyobb hatalma, és szinte kizárólagos hatalma, a törvénykezés, a direkt hatalomgyakorlás hatalma, beleszámítva a jövedelemelosztás hatalmát. De úgy néz ki, hogy azért más hatalmak vonatkozásában pl. a tudatformáló hatalma is igen nagy.

(H 9/b problémakör)

Kitérés az átlagember, a népréteg, a civil szféra hatalmára.  

Az átlagember a népréteg tudatformáló hatalma sokkal kisebb viszonylag jelentéktelen, a vezetés hatalmához képest. A véleménye családjához, barátaihoz jut el. Eljuttathatja vezetéshez is, de általában nem tekintik jelentős véleménynek.

Vegyük sorba a jelenlegi tudatformáló hatalom nagyságát.

Elit vezetésnek: nagyon nagy.

Középvezetésnek: kicsit kisebb.

Állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás (feltéve, hogy más a véleménye, mint a vezetésnek): nagy, kicsit kisebb, mint a vezetésé.

Civil szféra társadalomtudománya, oktatása tájékoztatása. Gondolok itt a magánmédiára (politikai médiára), a magániskolákra, humán főiskolákra, stb.: az előzőnél kicsit kisebb. (Megjegyzem a népréteg és a civil szféra nem azonos, mert az utóbbiban benne van pl. magángazdasági vezetés és nagytőke véleménye. Legfeljebb a civil szféra tagsága azonos a népréteggel.)

Az értelmiségiek és civil szféra vezetésének tudatformáló hatalma szinte azonos az előzővel: nagy, kicsit kisebb, mint a vezetésé.

A nagytőke tudatformáló hatalma elvileg az értelmiségiek tudatformáló hatalmával lenne azonos, de kezében tart egy hatalmas médiahálózatot, ezáltal a tudatformáló hatalma nagyon nagy. 

Ezután jön egy nagyobb szakadék és az előzőnél jelentősen kisebb a népréteg a lakosság, magánszféra tudatformáló hatalma.

Kitérek, az ellenőrzés, belelátás, feltárás, megszégyenítés, feljelentés, beperelhetőség hatalmára.

Ha nem számítjuk, hogy a vezetés saját rétegén belül is gyakorolhatja ezeket a hatalmakat, akkor is elég jelentős ilyen hatalommal bír a civilszféra, népréteg irányába. De a fő hatalma, a direkt törvénykezés hatalma, beleértve a jogalkalmazás és büntetés hatalmát.

A középvezetésnek, az ellenzéknek is van ilyen vonatkozású, jelentős hatalma.

Ez hatalom (ellenőrzés, belelátás, feltárás, stb.) azonban elsősorban a civil politikai média hatalma. Szélesebben: civil szféra társadalomtudománya, oktatása, tájékoztatása, a civil szféra vezetése, az értelmiségiek, a civil szféra művészete – szóval mindezek hatalmáról van szó.

Sajnos meg kell állapítani, hogy jelenleg az átlagembernek, a néprétegnek sincs ilyen irányú jelentős hatalma. Reklamálhat, feljelenthet, de elég kevés siker reményében.

Az átlagember, a népréteg hatalma.

Jelenleg szinte nincs direkt törvényhozó szabályozási hatalma. (Majd ha jelentősen érvényesül a közvetlen demokrácia, akkor sok minden megváltozik, többek között nő az átlagember, népréteg direkt törvényhozó hatalma.) Egyelőre a jövedelem-elosztó hatalma is kevéske. Ez a kevéske is az alkupozíció és kilépés, bojkott hatalmával függ össze.

Van egy kevés vezetés-kiválasztó hatalma, gondolok itt a választásokra. Ennél jóval csekélyebb a vezetés-leváltó hatalma. (Ha egyszer meg lett választva, akkor már négy évig ott ül a nyakadon.)

Jelentéktelen kevéske a tudatformáló hatalma. Jelentéktelen kevéske a vagyoni hatalma. Kevéssé bír az ellenőrzés belelátás, feltárás, megszégyenítés, feljelentés hatalmával.

Kissé nagyobb, mondjuk közepes az alkupozíciós hatalma (nem vállalom el, nem megyek bele hatalma). A bojkott a kilépés, a passzivitás hatalmával, illetve az elfogadás hatalmával is közepesen rendelkezik. Tulajdonképpen ezek a hatalmak is a magángazdaság, piacgazdaság keretein belül valósulnak meg nagyrészt. Valójában ezzel hatalommal választhat a termékek, szolgáltatások közül, ezzel azokat nemcsak aktuálisan választja ki, hanem részben meghatározza termék és szolgáltatás-struktúrát. (Ez a magángazdaságból eredő demokratizmus) Lehetősége van még politikai vezetés kisebb bojkottjára.

És közepesen bír a tüntetés, sztrájk, engedetlenség hatalmával.

A standardtól eltérő önrendelkezést, külön elemzem.

Az összehasonlítás miatt soroljuk fel azonos vonatkozásokban az elit vezetés hatalmát.

Óriási a direkt törvénykezési hatalma. Óriási a jövedelem-elosztó hatalma. Nagyon nagy a vezetés-kiválasztó hatalma. Nagyon nagy a tudatformáló hatalma. Nagy a vagyoni hatalma. Közepesen bír az ellenőrzés, belelátás, feltárás, megszégyenítés, stb. hatalmával. Közepesnél nagyobb az alkupozíciós hatalma (nem vállalom el, nem megyek bele hatalma). A bojkott a kilépés, a passzivitás hatalmával, illetve az elfogadás hatalmával is közepesnél nagyobb mértékben rendelkezik. Viszont nincs (pontosabban értelmetlen lenne) tüntetési sztrájk stb. hatalma.

Ha összevetjük ezek után a vezetés (elsősorban elit vezetés, jogalkotó vezetés) hatalmát a népréteg, az átlagember hatalmával óriási különbség jön ki, és akkor még az egy főre eső hatalmat (mivel a vezetés kevés emberből áll, a népréteg sok emberből áll) nem is vettem figyelembe. Óriási különbség, vagyis aránytalan és igazságtalan a vagyoni hierarchia. A különbségek kiegyenlítéséhez, a normalizáláshoz, egyfelől csökkenteni kell a vezetés hatalmát, erről szól többek között a vezetés 12 közvetlen hatalomnormalizáló tényezője. Másfelől növelni kell a népréteg hatalmát, pontosabban önrendelkezését (közvetlen demokrácia erősítése, a legnagyobb önrendelkezés elve, stb.) amely hatalomnövelés a vagy-vagy elosztás miatt (adott időben, adott vagyoni tömeget lehet elosztani) szintén csökkenti a vezetés hatalmát.

(H 10 problémakör.)

Az ABDK ábra konkrét elemzése.

Az ábrán is szereplő fő hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényezők elemzése vázlatosan.

(H 11 problémakör)

Kezdjük az alkotmánnyal és a törvénykezéssel.

A múltban és jelenben az alkotmányt és a törvényeket is a vezetés alkotja, akkor mi ebben a hatalomnormalizálás?  Tulajdonképpen az, hogy mivel az alkotmányt és törvényeket nem egyszerű megváltoztatni, az érvényes törvények magukra az éppen regnáló vezetőkre is érvényesek. (Vannak olyan törvények melyek a mindenkire, a vezetésre is vonatkoznak és vannak olyan törvények melyek szinte csak a vezetésre vonatkoznak, de vannak olyan törvények, melyek alig vonatkoznak a vezetésre.) Még az éppen regnáló vezetés is kénytelen valamennyire a törvényeket betartani, hiszen azok megszegése érvénytelenítené a törvényeket, azon törvényeket, amelyek a vezetés hatalmának fontos biztosítékai. Illetve az éppen regnáló vezetés csak a törvények egy részét képes megváltoztatni, ezért a rájuk is vonatkozó törvények többségét kénytelenek betartani.

A történelmi fejlődés szempontjából pedig a lényeg az, hogy sok törvényt a forradalmi (haladó, rendszerváltó) vezetés hozott meg, amely törvényeket, a későbbi hatalmi vezetés is kénytelen betartani.  Mindezért az alkotmány (alapvető elvek, törvények gyűjteménye), amely még nehezebben lassabban változtatható, és az írott törvények hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényezők.

Az alkotmány és a törvények, direkt írott szabályozások. Mégis van ezeknek egy olyan része, amelyet én külön tényezőnek veszek.

(H 12 problémakör)

Ez pedig ez: a vezetésre vonatkozó szabályozás (elsősorban a vezetés munkájára, eljárására vonatkozó szabályozás) sokkal részletesebb sokkal precízebb, sokkal kevésbé limitált, alternatívált, sokkal kötöttebb, mint a néprétegre a civil szférára vonatkozó szabályozás. Legalábbis, ilyennek kellene lenni, remélhetőleg a jövőben ilyen lesz.  A másik oldala a szabályozásnak népréteg a lakosság a lehető legnagyobb önrendelkezése - elve melletti szabályozás.

Sajnos az alkotmányból ez is hiányzik: az ország-vezetésre vonatkozó szabályozásnak sokkal részletesebbnek, kötöttebbnek kell lenni, mint a néprétegre vonatkozó szabályozásnak, stb.. Tehát ebben az értelemben jelenleg kérdőjelekkel nevezhető, ez direkt írott szabályozásnak. Gyakorlatilag viszont már jelenleg is egy direkt írott szabályozásról van szó, amely végeredményben direkt módón hatalomgyakorlásra irányul. A fejlettebb jövőben, mindez tisztán fog megjelenni az írott törvénykezésben.

Egy egyszerű példával. A törvénykezés, a szakatörvénykezés egyik törvénye, paragrafusa mondjuk, kimondja, hogy mely útkereszteződésekben vannak stoptáblák.  (Egy másik törvény, kimondja, hogy milyen büntetést érdemel az aki megszegi a stoptáblát.)

De van egy olyan törvénykezés is, amely kimondja, hogy ki, milyen alapon, hogyan állapíthatja meg a stoptáblák helyét, ki milyen eljárással állapíthatja meg a bűnösséget, ki milyen alapon, hogyan szabhatja ki a büntetést, stb.. Ezt nevezem én röviden eljárási jognak. Hosszabban pedig a vezetés munkájára (munkakörülmények, munkafeltételek) vonatkozó direkt, írott szabályozásnak.

Ez is elfogadható elnevezés: a döntéshozó mechanizmusra vonatkozó direkt írott szabályozás.

A jövő fejlettebb rendszerében pedig a másik oldalon a néprétegre vonatkozó szabályozás azon része áll, amely tudatosan törekszik a lehető legnagyobb önrendelkezésre. Tudatosan törekszik arra, hogy a néprétegre vonatkozó szabályozás lehetőleg leginkább kötetlen legyen. Megint nyúljunk vissza a KRESZ példához. A piros lámpa kötöttebb, mint a stoptábla. A stoptábla kötöttebb, mint a kötelező elsőbbségadás tábla. Az utóbbi már ad választási lehetőséget, alternatívát megállhat az autós, vagy csak lassíthat, ezt nevezem én többek között altarnetívált szabályozásnak. 

Már a jelenben is érvényesül egy olyan szemlélet, hogy lehetőleg csak annyira kell szabályozni, amennyire muszáj, nem kell minden sarokra piros lámpa, de még stoptábla sem. Miért rossz a stoptábla ott ahol elég a kötelező elsőbbségadás? Lassítja a forgalmat. Az autós kevésbé érzi magát szabadnak.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy sehová nem kell stoptáblát tenni.

Csak azt jelenti, hogy csak a szükséges helyre tesznek stoptáblát. A szabályozási alapelv: lehetőleg minél kevesebb piros lámpa és stoptábla legyen. Vagyis a lehető legnagyobb önrendelkezés elve mellett szabályoznak.

A jövőben tehát a szabályozás tudatosan törekszik lehető legnagyobb önrendelkezés elvének betartására tudatosan eszerint szabályoz, és ezt az alkotmány is rögzíti. Ekkor már ez is teljesen direkt, írott szabályozás lesz.

Hogyan kerül a vezetés részletes, kötött szabályozása és a népréteg (lakosság) viszonylag kötetlenebb szabályozása ugyanarra a vonalra.

Például egy közösségben (pl. egy faluban) egy vezetőt megbíznak azzal, hogy ő határozza meg, hogy mely útkereszteződésben milyen lámpa, tábla legyen. De arra is jogosult, hogy megállapítsa, ki szegte meg a szabályt és azt is meghatározhatja, ki milyen büntetést érdemel. Ennek a vezetőnek annak ellenére, hogy csak közlekedés egy részére korlátozódik hatalma, mégis óriási hatalma lesz. És e falu autósainak pedig egy állandó stresszben, félelemben (rabságérzetben) kell közlekedniük. Mert lehet, hogy ez a vezető egy normális igazságos ember. De az is lehet, hogy mondjuk egy kicsit bekattan. Vagy általában normális, de egyesekre haragszik, másokat nagyon is kedvel. Ebben az esetben abszolút irreális döntések születnek. Ha viszont e vezető hatalma több módón korlátozva van, meglehetősen részletes előírás határolja be a munkáját, és a szabályozás meglehetősen nagy önrendelkezést ad, az autósoknak, akkor az autósok nyugis, és szabad légkörben közlekednek. Ezért a szabályozás két oldala: a vezetésre vonatkozó részletes, kötött szabályozás, és a néprétegre vonatkozó, limitált kötetlen (a lehető legnagyobb önrendelkezés, elve melletti) szabályozás.

Mellesleg meg szükséges hatalommegosztás is, vagyis más tegye ki a táblákat, más állapítsa meg ki a bűnös, és más állapítsa meg, hogy milyen büntetés jár a bűnösnek. És persze szükséges, hogy mindez részletesen félreértelmezhetetlenül le legyen írva.

Ha a vezetés túl van szabályozva, akkor mi lesz a szükséges kreativitásával? E kérdésre később válaszolok.

(H 13 problémakör)

A kisközösségek, lakóközösségek, nemzetiségek (a közösség vezetésének és tagságának együttes) önrendelkezése, hatalma, mint az egyik fő hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényező.

 Lényegében erről a problémakörről szól: „E tanulmányrész (helyes kisközösségi, nemzetiségi politika) előzetes kibővített összefoglalása. Elméleti rendszertényező.(H 40-49 problémakörök és kategorizálások.)” fejezet, melyet itt megismételek.

Mivel ez egy szerteágazó téma, és egy külön tanulmányrész szól róla, de az előző okoskodással szorosan összefügg, itt csak azt jegyzem meg. Erre is érvényes a lehető legnagyobb önrendelkezés - elve melletti szabályozás. Az elit vezetés, a felsőbb hatalom, annyival csökken, annyival kevesebb ügyben dönt, ahány ügyben a kisközösség vezetése és tagsága dönt.

A kisközösségek önrendelkezése (hatalma) csak érintőlegesen jogalkotási hatalom. A keretszabályozás (az alkotmány, az ország törvényei és a közvetlen keretszabályozás) meghatározza a kisközösségre vonatkozó szabályok 75-95%-át, és a kisközösség ettől néhány százalékban térhet el. Pontosabban a kisközösség akaratának és alkalmasságának függvényében, valamint a szabályozandó terület függvényében, legfeljebb 20%-ban térhet el. Fogalmazzunk így: a kisközösségi önrendelkezés (hatalom) elsősorban vezetéskiválasztó, leváltó hatalom. Másodsorban, átlagosan és összesítve kb. 10%-ban, jogalkotási, szaktörvénykező, ellenőrző, jogalkalmazói, stb. hatalom.   

Természetesen erre a hatalmas szerteágazó témára még visszatérek.

Visszatérek a fő hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényezőkre.

A vezetés belső hatalomnormalizáló, hatalomkorlátozó tényezői. Az ábrán felsoroltam 12 tényezőt, itt most ezeket nem ismétlem meg. Mivel a döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész lényegében erről szól, itt nem is térek ki ennél bővebben erre a tényezőre.

(H 14 problémakör)

A közvetlen demokrácia, csak a népréteg, a tagság, az ügyfelek, az alkalmazottak önrendelkezése hatalma, mint a legfőbb hatalomnormalizáló, hatalomcsökkentő tényező.

Természetesen erről is már sok helyen rengeteget szó esett. Ezért itt csak néhány mondat arról, hogy mi a különbség a kisközösségek önrendelkezése (hatalma) és a közvetlen demokrácia között. A legfőbb különbség benne van a címben is. A kisközösségek önrendelkezése a kisközösség vezetésének és tagságának együttes önrendelkezése (hatalma), amíg a közvetlen demokrácia csak tagság, a népréteg, az ügyfelek, az alkalmazottak önrendelkezése (hatalma). Úgy néz ki, hogy a nemcsak a kisközösségeknek van a tagsága, nemcsak a vállalatoknak, intézményeknek vannak beosztott alkalmazottai, ügyfelei, de az ez egész nemzetnek is van tagsága és nem más, mint a népréteg, a lakosság azon többsége, amelyik nem tartozik az állami vezetésbe. Ezért talán érdemes szétválasztani az országos közvetlen demokráciát (az ország néprétegének beleszólása nagy országos ügyekbe) és a kisközösségi, intézményi közvetlen demokráciát.

A közvetlen demokrácia elsődlegesen jogalkotási hatalom, arról szól, hogy a népréteg, tagság alkalmazottak, ügyfelek közvetlenül is részt vesznek a jogalkotásba, törvénykezésbe. Másodsorban pedig más hatalomfajtákkal (H 14 kategorizálás) is rendelkeznek. Erről egy korábbi fejezetrészben már beszéltem.

Ráadásul a népréteg a közvetlen demokrácia által, az egész ország dolgaiba, ügyeibe, sorsába szólhat bele, tehát ez nagyobb hatalom, mint egy kisközösség önrendelkezése (hatalma).

Egyszerűsítve a közvetlen demokrácia elsősorban jogalkotási hatalom. Másodsorban vezetés-kiválasztási, leváltási hatalom. Harmadsorban ellenőrző, felügyelő hatalom. Negyedsorban egyéb (jövedelem-meghatározó, szaktörvénykező, tudatformáló, feljelentő, sztrájk, tüntetés, stb.) hatalom.

Tehát kétféle közvetlen demokrácia van.

Az egész országra, népre vonatkozó közvetlen demokrácia.

És a kisközösségi, ill. intézményi közvetlen demokrácia.

És, tehát a közvetlen demokrácia két vonatkozása. A népréteg, tagság, ügyfelek, alkalmazottak önrendelkezésének (hatalmának) növelése.  És az elit vezetés hatalomnormalizálása, hatalomcsökkentése.

Hogy is normalizálja, korlátozza az elit vezetés és az állami vezetés hatalmát, a közvetlen demokrácia? Minél több ügyben és nagyobb arányban dönt a nép, annál kevesebb ügyben, kisebb arányban dönthet a vezetés. Illetve fordítva is igaz, amennyiben a vezetési döntések hiányát a szervezett közvetlen demokrácia pótolja és nem anarchia alakul ki.

(H 15 problémakör)   

A magángazdaság, mint egyfajta civil szféra hatalomcsökkentő önrendelkezés-növelő vonatkozása.

Bár megállapítottam hogy a magángazdasági és általában a direkt, erős munkaközösségek problémáját nem keverem bele az önrendelkezés (civil szféra, népréteg hatalma) problémakörébe azonban a magángazdaságnak (a normális magángazdaságnak) mint egyfajta civil szférának elég jelentős az önrendelkezést adó és hatalomnormalizáló vonatkozása. Másfelől viszont van a nagytőke problémája, amelyről már szó volt.

De mi is a magángazdaság piacgazdaság, versenygazdaság, önrendelkezést adó és hatalomnormalizáló vonatkozása?  A normális piacgazdaságnak van egy népi döntés (demokratikus) vonatkozása. Tulajdonképpen a normális piacgazdaság önszabályozása azt jelenti, hogy ezeket, a dolgokat a vezetésnek nem kell és nem is szabad direkt módón szabályozni.  A vezetésnek szükséges a magángazdaságot terelgetni, de azért ez mégsem azonos egy részletes direkt szabályozással (hatalomgyakorlással). Ha nem lenne ez az önszabályozó mechanizmus, akkor a vezetés direkt módón határozná meg a jövedelmeket, árakat, fejlesztéseket. Ez történt pl brezsnyevi szocializmusban, ez is hozzájárult ama rendszernek eltorzult, eltúlzott hatalmi hierarchiájához. A normális piacgazdaságban azért elég jelentős kis és középvállalkozók (egyfajta népréteg), valamint a népréteg vásárlás általi döntése. A népréteg a vásárlásával áttételesen jelentősen meghatározhatja, miből, mit termeljenek, milyen szolgáltatások legyenek. Azért a nagytőke és az állami gazdasági vezetés is dönt ebben, (mit, mennyit gyártsanak) de azért jelentős népréteg (maga a vásárló lakosság és a kis és középvállalkozók) áttételes meghatározása is.  Ha nincs piacgazdaság jóval kisebb ez a néprétegű meghatározás, mert akkor a vezetés dönti el ezt is. Igaz, hogy a brezsnyevi gazdaságban vásároltak az emberek, de ez nem nagyon zavarta a vezetést. Nem a vásárláshoz igazították a termelést, az árakat, a jövedelmeket. A normális piacgazdaság szükségszerűen ehhez igazítja a termelést, ezáltal a vásárló, kvázi beleszól a termelésbe.

De van egy másik oldala is ennek az önrendelkezésnek. Nevezetesen az hogy az átlagember is vállalkozhat, és mint vállalkozó (kis és középvállalkozó) meglehetősen sok kérdésben dönthet. Jelentős részben meghatározhatja, mit és hogyan termel. Jelentős részben meghatározhatja az árakat és a jövedelmeket. És még lehetne sorolni. Tehát a magángazdaság további önrendelkezés-adása, a vállalkozói szabadság. (Az önrendelkezés szabadságérzetet ad és aktivizál.)

A hatalomcsökkentő vonatkozás pedig itt is az önrendelkezés inverze: minél több kérdésben dönt a vásárló és a vállalkozó, annál kevesebb döntés marad a vezetés kezében.

A nemzetközi összefüggés.

(H50-55 problémakörök és kategorizálások.)

 A demokratikus világszövetség, a nemzetközi szabályozás majd (a fejlettebb jövőben, optimálishoz közeli kapcsolatban) normalizálja, csökkenti az elit vezetés az ország-vezetés hatalmát. Jelenleg ez még erősen kétséges, csak esetlegesen fordul elő.

(H 50 problémakör)

A külpolitikai kategóriák. A külföld, a világ, mint felettes hatalom. 

A kategóriáknak kétségkívül vannak fokozatai, vannak átmenetei, vannak átfedései, vannak keverékei. Nem könnyű a határvonalakat megállapítani. De pont a határvonalak kijelölése ez egyik értelme a kategorizálásnak, azon kívül, hogy fel lehet sorolni az alkatrészeket, összetevőket. Nehéz megállapítani hol végződik a kisvíz, hol kezdődik a mélyvíz a Balatonba. De a kategorizálásnak az egyik értelme éppen az, hogy Balatonba és mindenhová, kikerüljenek a táblák vigyázat, innen már mélyvíz csak úszóknak. Figyelem innen már úszóknak sincs tovább. Figyelem ez rossz. Figyelem ez jó. Kategorizálás nélkül nincsenek határvonalak, minden, a jó és a rossz is összefolyik.

Néhány előzetes megjegyzés.

Az ország külföldi nemzetközi kapcsolata, legyen az bármilyen, mindenképpen valamilyen, valamekkora belföldi (a belföldi vezetés és a nemzet) igazodást igényel, ezért a külföld, valamekkora kisebb-nagyobb felettes hatalomnak felel meg. A minimális kapcsolatot, egy minimális kölcsönös felügyeletet, együttműködést meghatározza, hogy a nemzetek országok sem árthatnak egymásnak. Persze a másnak ártás határát a nemzetközi jognak pontosan meg kell határoznia. Pl. a határokon áthatoló környezetszennyezés, a másik ország megkárosítása.

A történelemben több példa van arra, hogy egy nemzeti vezetés más elvek alapján viszonyul a saját népéhez nemzetéhez, mint a külföldi népekhez, nemzetkehez. Pl. belföldön demokráciára törekszik, de a külföldi népek elnyomására, kizsákmányolására törekszik. Persze vannak ennek viszonylag békés változatai is. Jó példa erre az a szemétégető, amelyet határra telepítenek, amelynek nyilvánvaló szándéka: a saját népemet, nemzetemet óvóm, a másik ország nép rovására.   Ritkábban, de fordítottja is előfordul.  Ezért meg kell különböztetni belpolitikai szándékot, és a külpolitikai szándéktól. A következőkben elsősorban a külpolitikai szándékról lesz szó.

(H 51. kategorizálás.)

A nemzetközi kapcsolat lehet,

2. kétoldalú

2. szűk szövetség (néhány ország)

3. szélesebb szövetség (sok ország)

3/b nem országok nemzetek szövetsége, hanem jelentős nemzetközi politikai gazdasági erők szövetsége. Gondolok itt elsősorban a nagytőkére. A külföldi hatalom egységei nemcsak országok nemzetek, hanem jelentős nemzetközi politikai gazdasági erők.

4. és a világszövetség.

A szövetség lehet elsődlegesen gazdasági, katonai, stb., vagy általános szövetség.

A szövetség lehet 1. szoros (erős), 2. közepes, 3. gyenge. 4. A minimális kapcsolatot, egy minimális kölcsönös felügyeletet, együttműködést meghatározza, hogy a nemzetek országok sem árthatnak egymásnak.

(H 52. kategorizálás és problémakör)

1. Ha a külföld és belföld is teljesen rendben lenne, akkor persze a kapcsolat lehetne egyenrangú, egyenjogú, kölcsönönösen jóindulatú, javító szándékú segítő, együttműködő. És demokratikus, ami nem a vezetések egyenjogúságát jelenti, hanem a népek egyenjogúságát, vagyis hogy a fontos nemzetközi kérdésekben a nép, (a népek) dönt. Röviden: optimális, jövőbeli kapcsolat. A minimális kapcsolatot, egy minimális kölcsönös felügyeletet, együttműködést meghatározza, hogy a nemzetek országok sem árthatnak egymásnak. A másnak ártás kizárása erősebb alaptörvény, mint az önrendelkezés biztosításnak alaptörvénye, ez esetben a belügyekbe beleszólás kizárása.

Az optimális jövő egy közepes erősségű (nem gyenge és nem minimális, de nem is szoros) demokratikus, egyenjogú, javító szándékú világszövetség kialakítása.

Csakhogy ritkán van minden rendben, a történelmi fejlődés még messze van a tökéletestől, a múltról nem is beszélve.

Ezért kapcsolat lehet, sőt általában: felettesi és alárendelt. Röviden: alárendelt. Az alárendelt kapcsolat lehet elnyomó, kizsákmányoló jellegű. Itt a népréteg és vezetés együttes elnyomásról van szó. Másképpen a népréteg és a vezetés együttes önrendelkezéséről van szó a külföldi felettes hatalom viszonylatában.  Ennek kategóriái.

1. Ennek (manapság már ez a jellemző) lehet egy viszonylag békés, rejtett, irányító felügyelő változata. (Mindenki egyenlő, de egyesek egyenlőbbek, mint mások.)

Általában ez többnyire gazdasági jellegű. Röviden: „gyenge”, rejtett kizsákmányolás. Még rövidebben: ez rátelepedés.

2. A burkolt, közepes elnyomás. Más néven: ürügyes elnyomás. A jellemző változata, a bábkormányos (a vezetések szövetsége) változat. A másik változata mikor a vezetés nem alkuszik meg, egy erősebb gazdasági, katonai nyomás, kisebb nyílt akciókkal fűszerezve.

Lehetségesek még gazdasági, pénzügyi akciók, akciósorozatok.  Egyéb tudatformálási, titkosszolgálati akciók, akciósorozatok, és még lehetne sorolni.

Jellemzően ezek is felszabadításra vagy valamilyen más ürügyre (más népeknek való ártásra) hivatkoznak, ezért burkoltak. Vagy azért burkoltak, mert valóban a fű alatt a nyilvánosság tudta nélkül zajlanak.  De itt már felmerül a probléma, hogy lehet ezeket meghatározni, hiszen valóban lehetnek felszabadító jellegű ill. más okból (más népeknek, nemzeteknek való ártás megakadályozása) jóindulatú, jogos nyomások.

3. És vannak a teljesen nyílt hódítások, elnyomások, kizsákmányolások. Pontosabban voltak, mert ez inkább a múltra jellemző.

4. Felszabadító jellegű, vagy más népeknek, nemzeteknek való ártás megakadályozása miatti jogos nyomás. Röviden: jogos nyomás. Tulajdonképpen ez az optimális kapcsolat egyik változata.

A kategória eleve másik két kategóriát tartalmaz: felszabadító jelleg és más népeknek, nemzeteknek való ártás magakadályozása. Másképpen saját népének ártást, vagy más népeknek ártást kell megakadályozni. A felettes külföldi hatalom itt általában az ország-vezetéssel áll szemben.

4/b A felszabadító jelleg azt jelenti, hogy a külföld, a saját diktatórikus vezetése alól szabadítja fel, védi meg, a népet, nemzetet. (Megint két kategória: felszabadítás és a kisebb-nagyobb megvédések.) De bármelyik kategória két feltétel szükséges.

Az egyik, hogy az ország nemzet demokráciaszintje 50%-os, az elfogadható alatt legyen. A másik pedig az, hogy nép, nemzet többsége ezzel a felszabadítással egyetértsen, azt támogassa.

A múltban igen ritkán fordult elő, jelenleg kevésbé, de azért ritka. Ugyanis a helyzet az, hogy a „felszabadítás” célja általában nem demokráciaszint emelése, hanem hatalomváltás, a burkolt vagy a nyílt elnyomás. A befolyás növelése.

De visszatérek oda, hogy lehetséges a valóban jogos nyomás. Van, lehet olyan helyzet is, hogy ez valóban indokolt, nemcsak ürügy.

Ennek is több változata van. Viszonylag szelídebb gazdasági és egyéb nyomások. És van az erőszakos fegyveres nyomások.

Kérdés hogy mikor indokolt az erőszakos fegyveres felszabadítás. Talán akkor, ha a demokráciaszint 25%-os alatt, és a fegyveres felszabadítással nép többsége egyetért.

Kérdés hogy mi van akkor, ha az országon belül csak egyes népcsoport, kisközösség, nemzetiség van jelentősen elnyomva.

És kérdés, hogy a burkolt elnyomás (a bábkormány, stb.) lehet a jogos nyomás módszere. Ha a jognak nyíltnak világosnak és köztudottnak kell lenni, akkor nem lehet.

(Én itt csak nagy általános kategóriákat sorolom fel. A pontos kategorizálást és megoldásokat a demokratikusan kialakított nemzetközi jognak kell meghatározni.)

4/c A más népeknek, nemzeteknek, országoknak való ártás megakadályozása.

(A saját népnek való ártás és a más népeknek való ártás egyidejűleg is létrejöhet.)

Ami az ürügy problémát illeti azonos a felszabadítás problémájával. Vagyis gyakorta felnagyítják a másnak ártást, és ürügyként használják a nyílt, vagy burkolt elnyomásra. Itt is többféle (az előzőhöz hasonlóan) nyomásgyakorlás van. Itt is felmerülnek a kérdések. A nemzetközi jognak kell azt is meghatározni, hogy milyen másnak ártásnál milyen szankciók lehetnek, mikor indokolt, pl. fegyveres beavatkozás.

A szocialista tábor, valamint a kapitalista tábor, Vietnam, Irak, Afganisztán, Palesztina, stb. problémája azt mutatja, hogy itt még óriási hiányok, zavarok és elnyomó, legalábbis rátelepedő szándékok vannak. És azt mutatja, hogy nincs megfelelő nemzetközi jog.

Nagyon vázlatos történelmi áttekintés.

A korábbi korokban a nyílt elnyomás, hódítás dominált. A meghódított nép jelentős részét kinyírták, megtörték a másik része, mint alárendelt valamilyen mértékbe beolvadt. A meghódított népekből hozták a rabszolgákat. Nem mindegy hogy milyen mértékben olvadt be, olvad be a meghódított nép.  Távolabbi országok esetében ez gyarmatosításnak nevezhető. Aztán egyre inkább megjelent a burkolt elnyomás, majd a rátelepedés és három egymás mellett, vagy egymással ötvöződve volt jelen. A II. világháború a nyílt hódításról, elnyomásról szólt. A II. világháború után a nyílt elnyomás, hódítás lecsökkent, de az ürügyes, burkolt elnyomás és a rátelepedés megmaradt, sőt növekedett. A II. világháború után kiosztották a rendszerek, rendszerszövetségek hatalmi zónáit, befolyási övezeteit. Ez a következőt jelenti. Most már nemcsak az egyes országok, minden ország állt egymással szemben, de emellett a nagyobb szövetségek is, vagyis ennek az egésznek lett egy párhuzamos jellege. Ez a párhuzamos jelleg kétségkívül valamennyire rendezte kaotikus állapotot. Ugyanakkor az alapfelfogás, az országok nemzetek közötti hatalmi (és vagyoni) hierarchia fenntartása nem változott, és jelenleg is ez a felfogás uralkodik. Nem változott, hiszen a fejlettebb jövő felfogásával és gyakorlatával, (egy demokratikus, egyenjogú, javító szándékú világszövetség), ellentétes a hatalmi zónák, befolyási övezetek jelenlegi felfogása és gyakorlata. Kétségkívül a múlt legjelentősebb árnyéka itt maradt: az egyes országokban élő a nemzetiségek (más kultúrájú, vallású népek) problémája.

Amíg az alapfelfogás nem változik, és amíg a nemzetiségek problémája elvi szinten nem tisztul le, addig nem lehet jó a nemzetközi jog.

Másrészt az sem árt, ha a történelmi eseményeket azon kívül, hogy a puszta történéseket megismerjük, besoroljuk a megfelelő kategóriákba. A jó kategorizálás, egyben jó értékelés.

(H 53 kategorizálás)

Néhány jelenlegi kategória.

1. Cél egy demokratikus egyenjogú őszintén együttműködő, egymást segítő (az igazságos szabályozott versennyel összeilleszkedő) világszövetség kialakítása. Cél az optimális kapcsolatrendszer kialakítása.

2. Cél egy alárendelt, burkoltan egymásra telepedő, nem demokratikus (vezetések szövetsége), de magát demokratikusnak beállító szélesebb szövetség kialakítása, amely a világban kedvező hatalmi, gazdasági pozícióban van. Pl. a jelenlegi ENSZ, EU.

A szövetség további célja.

1. A szövetség célja valamilyen gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, kulturális, rendőrségi, stb. együttműködés vonatkozású.  Ez az elsődleges a többi cél csak mellékes. Vagy a többi cél is elsődleges.

2. A szövetség célja, hogy az egyes országok, nemzetek egymásnak nem áthatnak. Ez az elsődleges a többi cél csak mellékes. Vagy a többi cél is elsődleges.

3. A szövetség célja, hogy az egyes ország-vezetések a saját népüknek, népcsoportoknak jelentősen nem árthatnak. Ez az elsődleges a többi cél csak mellékes. Vagy a többi cél is elsődleges.

(H 54 problémakör és kategorizálás)

Nem lehet tudni mit hoz a jövő ezért néhány történelmi kategória.

Másrészt az sem árt, ha a történelmi eseményeket azon kívül, hogy a puszta történéseket megismerjük, besoroljuk a megfelelő kategóriákba.

A harcok, küzdelmek, kategorizálása.

Vannak durva erőszakos harcok.

Kissé finomabb zsarolások, fenyegetések.

Elvileg lehetnek békés elméleti, meggyőzéses küzdelmek, szabályozott igazságos versenyek.

1.Vannak azért a jóért, a fejlődésért folytatott harcok, küzdelmek is.

Vannak azért felszabadító harcok is.

2. A vezetésen belüli hatalmi harcok, már sokkal gyakoribbak, ahogy az alábbiak is.

3. A vezetés és a nép közötti harcok küzdelmek.

4. Mindez történhet külföldi beleszólással, részvétellel is.

5. A külfölddel, más országokkal folytatott harcok, küzdelmek.

El kell gondolkodni, tulajdonképpen, mi a fenéért háborúznak egymással az emberek? Pontosabban mi a hódítás, elnyomás célja?

Meggondolatlanul talán az első helyre a területszerzést, vagyonszerzést tenném.

Illetve, a terület, vagyon visszaszerzését

Ellenben egy sereg háború nem magyarázható ezzel.

1. Sokkal inkább hatalmi (és gazdasági) befolyás kiterjesztésével. Vagy annak visszaszorításával, az önrendelkezés az önálló hatalom visszaszerzésével. Ha ez hódítás célja, akkor nép csak kényszerű résztvevő harcban, és nem érdekelt résztvevő. Valójában ez a vezetés érdeke.

2. A vallásháborúk, vagy valamilyen eszmeiség kultúra elterjesztése, visszaszorítása pedig a hatalmi harcok egyik különálló változata.

3. Lehet hogy a terület és vagyonszerzés, visszaszerzés csak a harmadik motiváció a sorban. Ugyanis gyakran a motivációk összefonódnak, de mégis kérdés, mi a fontosabb.

4. Az egyszerű ok nélküli gyűlölködést, valamint a kulturális összeférhetetlenséget is meg kell említeni.

5. És utoljára, de nem utolsó sorban a háború, harc, mint egy válság-láncreakció (pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, jóléti, erkölcsi, háborús) egyik eleme.

(H 54/b kategorizálás.)

A terjeszkedés, zsugorodás szétesés kategorizálása.

A terjeszkedés általában 1. erőszakos 2. ritkábban trükkös, cseles, fenyegetéses, 3. még ritkábban szelíd, békés, önkéntes, meggyőzéses,

1. Terjeszkedhetnek területileg az emberek, népek általában a kultúrájukkal „vallásukkal” eszmerendszerükkel, rendszerűkkel együtt. 2. Terjeszkedhet csak a kultúra, a vallás, az eszme, elsősorban az emberi tudatokban.

1. Kis nép terjeszkedik majd közepes összetett ország lesz belőle.  2. Esetleg tovább terjeszkedik a már közepes ország, és birodalom lesz belőle. Kisebb vagy nagyobb birodalom alakul ki.

3. A birodalom összeomlik, szétesik, közepes országokra, és kisebb országokra. 3/b Vagy, és, egy része, (egyes népek) bekerül, átcsatolódik (általában nem önszántukból), egy éppen terjeszkedő népbe, országba, birodalomba.

4. A közepes, összetett ország szétesik, kis országokra, népekre. 4/b Vagy, és, egy része átcsatolódik egy éppen terjeszkedő népbe, országba, birodalomba.

(H 54/c kategorizálás)

Az országok nemzetek közötti kapcsolatok kategorizálása.

1. Lehet optimális, egyenjogú, együttműködő, segítő, javító szándékú. Jó szomszédi.

2. Lehet szurkálódó, piszkálódó, rossz szomszédi.

3. Lehet nyíltan gyűlölködő, ellenséges, háborús.

A kategorizálás után következzen egy kis összefoglalás.

A múltban és jelenben is a külföld, valamilyen felettes hatalom, elsősorban az ország-vezetés számára, de népréteg a nemzet számára is. Csakhogy ez a felettes hatalom, zavaros, változékony, instabil szinte lehetetlen megmondani milyen nagyságú, mennyire erős, mekkora önrendelkezést enged pl. Magyarországnak, vagy az egyes nemzeteknek. És persze azt is nehéz megmondani, hogy átlagosan mekkora ez felettes hatalom, talán nagyon eltérő. Még nehezebb azt megállapítani, hogy ez a felettes hatalom, pl. Magyarország vonatkozásban egy bölcs javító szándékú, vagy inkább egy elnyomó rátelepedő felettes hatalom. Nekem úgy tűnik, hogy ez még jelenleg is általában inkább egy elnyomó, rátelepedő felettes hatalom, bár ezt árnyaltabban burkoltabban teszi, mint korábban.  Nem vitás hogy vannak olyan rossz állapotú, rendszerű országok, amelyeknél még ez kétséges felettes hatalom is jobb. De ez nem igazán mentség.

Jelenleg még világviszonylatban sem látom kibontakozni ezt a célt: a világon, a lehetőségekhez képest minél több ember éljen egyre jobban, kellemesebben egészségesebben. És a többi alapvető célt sem. Még annyira, sem mint nemzeti vonatkozásban.

Mindezért a múltban és jelenben sem lehet olyan külföldi felettes hatalomról beszélni, amely normalizálja az ország-vezetés hatalmát, amely egyik pillére lenne a nemzeti hatalmi szerkezetnek. Mindez csak a jövő fejlettebb rendszerében, világában lehetséges, abban, amelyben létrejön a demokratikus, közepes szorosságú, tiszteletben tartott, stabil, javító szándékú világszövetség. Ez a felettes hatalom képes ország-vezetések hatalmát normalizálni, csökkenteni, képes majd a hatalmi szerkezetnek egyik pillére lenni.

(H 16 problémakör.)

A verseny, mint hatalomnormalizáló tényező.

Szélesebb értelemben, a munkaközösségben, munkaverseny folyik. Az iskolában tanulmányi verseny folyik. Ezen kívül még sokfajta verseny van, pl. sportversenyek, tehetségkutatók, stb..

A sokféle valóságos verseny azt jelenti, hogy ez egy valóságos különálló tényező, amely erősen összefügg a joggal, jogrendszerrel, de nem teljesen azonos azzal. Összefügg a magángazdasággal, versenygazdasággal, de nem teljesen azonos azzal. Tehát ez egy önálló hatalomnormalizáló tényező, és ezért nem mindegy hogy milyen elvek határozzák meg. Ha a verseny, (versenyek) igazságos szabályozott, nem kicsináló jellegű, illetve ha az értékelés legfőbb alapja, a társadalom számára hasznos teljesítmény, akkor a verseny hatalomnormalizáló tényező. Pl. a nívós szórakoztatás is hasznos a társadalom számára.

(H 17 problémakör.)

A szolgaság problémája.

Alcím: hogy lehet egyszerre jogegyenlőség és óriási hatalmi különbség?

A szolgaságot sok oldalról lehet megközelíteni. Először azon kell elgondolkodni ha egy társadalomban csak 1% a legális szolgák (alacsonyabb rendű, a többieknél kisebb hatalmú, jogú emberek száma) akkor abban a társdalomban szolgaság van e? És ha ez a szám 10% felett van? És vajon az egész társadalom nem szolga e akkor, ha van egy kiváltságos nagyobb jogokkal, hatalommal rendelkező csoport (réteg)?

A jogkülönbözőség (nincs jogegyenlőség) és a hatalom-különbözőség nem azonos. Itt jön elő, hogy a közösségeknek, rétegeknek különböző hatalmuk van. Viszont van egy alapvető minimális szint, ameddig minden egyén és közösség hatalma, és joga azonos. Ha ez a szint nincs meg pl. a társadalom 98%-ának vonatkozásában, akkor abban a társadalomban szolgaság van. Másképpen: nincs jogegyenlőség. Kérdés, hogy mi alapján és hová teszik ezt a határt. Hiszen, ha a határ az, hogy valaki nem árthat jelentősen és szándékosan másnak, akkor előjön pl. a rossz vezetés problémája. A rossz vezetés, pl. a jelen rendszerben árthat jelentősen másnak, másoknak úgy, hogy nincs szankció. Én mégis azt mondom, hogy a jelen rendszerben (államkapitalizmus) azért nincs direkt szolgaság. Éppen, nincs szolgaság, ami nem jelenti azt, hogy minden rendben van. A jó helyzet és az éppen megfelelő gyenge-közepes helyzet nem azonos. Nincs szolgaság, mert van egy általános demokráciaszint, amelyet én éppen határvonal felettinek tartok. Ennek részei pl.

Az egyénekre irányuló ártás szankciója mindenkire azonos. Az írott törvények megsértésének szankciója mindenkire egyaránt vonatkozik, lehet az ország-vezető, vagy nagytőkés. Gyakorlatilag ez sem igaz, mert ott van pl. a mentelmi jog. És még sok minden, aminek a következménye, hogy egy nagyhatalmú, vagy gazdag ember (jó ügyvéd, óvadék stb.) kevesebb büntetést kap átlagosan, mint egy szegényebb, átlagos ember. De azért nagyjából 95%-ban megvalósul: az egyénekre irányuló ártás szankciója mindenkire azonos. (A társadalomra, sok emberre irányuló ártással már nagyobb baj van.)

A népréteg, elvileg minden ember rendelkezik bizonyos jogokkal, hatalmakkal. A kilépés az elutasítás, hatalmával. A rabszolga, szolga nem mondhatta: viszontlátásra én nem kívánok többet itt lakni, itt dolgozni, inkább elmegyek.

Mindenkinek van egy kritizálási, ill. tudatformálási hatalma, ami gyakorlatilag azt jelenti gyakorlatilag, hogy a beszédért nem jár szankció. Ez sincs teljesen így, de 95%-ban azért érvényes. Elvileg lehet bizonyos mértékben tüntetni, sztrájkolni és még lehetne sorolni a jogokat, hatalmakat.

Az alapvető emberi jogokról van szó, amit úgy értünk meg, ha megnézzük hogy egy rabszolgának vagy egy jobbágynak mihez nem volt joga. (Vannak azért újkori rabszolgaságok is, gondoljunk pl. a fasizmusra.) A rabszolgának árthatott a gazdája, szankció nélkül. Pl. megverhette, sőt akár meg is ölhette.  A rabszolgának nem lehetett magántulajdona. A rabszolga egészsége nem számított, nem volt gyógyítási kötelezettség. És még lehetne sorolni. Ezeknek, a jogoknak (szabad mozgáshoz, költözéshez, politikai véleménynyilvánításhoz, élethez, égészséghez, munkához, normális egészséges munkavégzéshez, magántulajdonhoz, stb.) azért vannak fokozatai.  Jelenleg mondjuk összesítve közepes szinten érvényesülnek ezek a jogok, és nem magas, jó szinten. Ha részletesen belemennék, akkor szinte minden joggal kapcsolatosan hiányosságok sora merülne fel, talán magántulajdonhoz való jog kivételével. Pl., ha alacsony szinten valósul meg az egészséghez való jog, akkor az élethez való jog sem érvényesülhet teljesen.

A jelenlegi helyzet talán így jellemezhető: ha valaki nagyon akarja, sokat küzd, és nem indul az átlagosnál rosszabb helyzetből, akkor elérheti az alapvető jogainak érvényesítését.

Ezzel együtt kijelenthető: az államkapitalizmusban nincs direkt szolgaság, rabszolgaság. Nincs kifejezetten, szolga réteg.

Az alapvető emberi jogok közepes szintje miatt sincs szolgaság, ami nem jelenti, azt hogy minden rendben van, hiszen az 50% messze van a 90%-tól.

A másik szempont, hogy az ábrán felsorolt hatalomnormalizáló (hatalomkorlátozó, hatalomellenőrző, hatalomkiegyenlítő) tényezők szintén bizonyos szinten létrejöttek.

A harmadik szempont, a közvetlen demokráciaszint pedig szintén gyenge-közepesnek mondható. Az elitvezetés egy részének a kiválasztásában, részben részt vehet az átlagember. Néha lehetősége van a jogalkotásban való részvételre pl. népszavazások által. Van némi intézményi demokrácia is. És van egy bizonyos szintű kisközösségi demokrácia is. Pl. a társasházak vonatkozásban igen magas a demokráciaszint. Nagyobb lakóközösség pl. egy kerület, vagy település vonatkozásában már sokkal kisebb.  A közvetlen demokráciaszint összesítve szintén közepes (messze nem optimális).

Végeredményben mindez a viszonylagos jogegyenlőséget jelenti, vagyis azt hogy minden embernek és egyben közösségnek van egy bizonyos szintű hatalma. Efelett viszont óriási hatalmi különbségek vannak.

Ellenben van indirekt, bizonyos fokú, egész néprétegre kiterjedő szolgaság, amely az aránytalan és igazságtalan hatalmi és jövedelmi, vagyoni hierarchiából ered. Hiszen ha valaki rendszeresen érdemtelenül (hasznos munkájánál kevesebb) kevesebb jövedelmet és ezzel kevesebb fogyasztást kap, más pedig rendszeresen érdemtelenül több jövedelmet és ezzel több fogyasztást kap, akkor az első személy a második helyett dolgozik, azt szolgálja. Az aránytalan és igazságtalan (érdemtelen emberek gyakorolják a hatalmat) hatalmi hierarchia szintén, kvázi szolgaságot hoz létre.

(H 18 problémakör és kategorizálás)

A felettes hatalom problémája.

Lényegében a H 20-21 kategorizálásról van szó.

A felsőbb hatalom fajtái.

A közvetlen demokrácia szempontjából. A legkisebb (átlagos) hatalommal rendelkezők (a népréteg, tagság, stb.) az adott vezetéssel, vezetésekkel áll szemben. A demokrácia szempontjából csak a vezető emberek, azok közössége lehet a felettes hatalom. A rendszer, a törvények nem lehet felettes hatalom, mert annak létrehozásában elvileg a nép is részt vehetett. A demokrácia szempontjából a demokratikus világszövetség sem lehet felettes hatalom. Elsősorban az adott közösség vezetése a felettes hatalom. Másodsorban: az ország-vezetés (elitvezetés). A nemzeti közösség közvetlen vezetése az ország-vezetés.

Általános önrendelkezés szempontjából a felettes hatalmak azonban már a következők.

1. A nemzeti alkotmány, a nemzeti törvények. A nemzet (elsősorban a népréteg, civil szféra) egyik vonatkozása.

2. A világszövetség, a nemzetközi szövetség, a nemzetközi jog. (A jövőben a demokratikus szervezett világszövetség.)

3. Az a szélesebben vett demokráciaszint, amit a kor legfejlettebb rendszere (illetve annak átlagos, közepes rendszerváltozata) kijelöl. (Vagy amit a legfejlettebb rendszerváltozat jelöl ki.)

4. A földrajzi és politikai régió (ország-csoport) legfontosabb statisztikai mutatóinak átlaga.

5. Az elit ország-vezetés.

6. Az ország-vezetés egésze.

7. Legalul van népréteg, de ennek is van olyan hatalma, amely felsőbb nemzeti hatalomnak vehető: az elégedetlenség, az ellenkezés, az engedetlenség, a bojkott, a tiltott sztrájk, tüntetés, illetve a felkelés hatalma. Ez az, amit a vezetés képtelen elvenni, ezért ez olyan felsőbb hatalom, amellyel pl. a vezetésnek mindig számolni kell. És van olyan tudatformáló hatalma is, amelyet képtelenség tőle elvenni.

Tehát ezek azok a felsőbb hatalmak, amelyekből pl. az alapvető társadalmi egységek (népréteg, vezetés, stb.) hatalma ered, illetve amelyekhez a társadalmi egységek hatalmát viszonyítani lehet. A nyilvánvaló szabály, hogy a társadalmi egység önmagának nem lehet felsőbb hatalma. Pontosabban, mivel gyakran szükséges hogy az érintett is részt vegyen a döntésben, arra kell törekedni, hogy önmagának ne legyen a meghatározó, domináns felsőbb hatalma. Ekkor ugyanis önszabályozás alakul ki, amely semmit sem ér.  

(H 18/b kategorizálás.)

1. Minden nemzeten belüli közösség (tagság és a vezetés együttesének) felettes vezetése az ország-vezetés, elitvezetés.

2. Továbbá az ország rendszere (törvények, alrendszerek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, alapelvek, alkotmány).

A nemzeti közösség (népréteg, vezetés együttesének) felettes hatalma.

1. A külföld a világ, a nemzetközi szövetségek, a világszövetség, a nemzetközi jog.

2. Az ország-vezetés, elitvezetés.

3. Az ország rendszere (törvények, alrendszerek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, alapelvek, alkotmány).

Az ország-vezetés, elit vezetés (legfelső vezetők, és a „beosztott” vezetők („tagság”) felettes hatalma.

1. A külföld a világ, a nemzetközi szövetségek, a világszövetség, a nemzetközi jog.

2. Az ország rendszere (törvények, alrendszerek, mechanizmusok, módszerek, intézmények, alapelvek, alkotmány).

3. Részben a népréteg.

A világszövetség a nemzetközi szövetség, a nemzetközi jog felettes hatalma a jövőben: szinte minden ország népe, ill. szinte minden ország népe és vezetése együttesen.

Jelenleg: egyes országok vezetésének szövetsége.

Mindez általánosságban igaz és csak akkor, ha nem új kérdésről, új döntésről van szó.

Mindez azonban csak elvileg általánosságban jelöli ki a felsőbb hatalmat. Gyakorlatilag azonban nem ilyen egyszerű a kérdés.

Először is az „új” döntéseket meghatározóan az emberek hozzák meg. (Csak azokban az esetekben lehet a törvények alapján döntést hozni, amire van törvény, vagy van már bevált precedensdöntés.) Így új esetekben a vezetés hozhat döntést, a tagság, népréteg hozhat döntést és egy külső emberi hatalom (nem törvényi) hozhat döntést. Pl. ez külső hatalom lehet pl. a világparlament.

Másrészt ezek általában összesített döntések lesznek a fejlettebb jövőben, vagyis felsoroltak döntése (szavazata) valamilyen arányban összesítésre kerül. Nem mindegy azonban hogy milyen arányban, kinek a döntése dominál, és kinek a döntése csak éppen befolyásol, módosít.

(H 19 problémakör)

Egy kis idevágó ismétlés.

Az alapvető ellentmondás (lehetőleg az érintett maradjon ki a döntésből az elfogultsága miatt, ill. lehetőleg az érintett hozzon döntést) problémája.

Továbbá az a probléma hogy az említett másik elv: „lehetőleg az érintettek hozzák meg a rájuk vonatkozó döntést”, majdnem olyan erős, mint a „ne legyen önszabályozás” elv. Az érintett jobban átlátja a problémát. Az érintett egyben érdekelt ezért nagyobb átgondolással, felelősséggel fordul a döntés felé.(Kibicnek semmi sem drága.) És a két elv ellentmond egymásnak.

Természetesen ez probléma (az érintettek többségbe legyenek vagy kisebbségben) a közvetlen demokrácia és az önrendelkezés alapproblémája is.

Ha a két közel egyenlő de ellentmondó elv szinte nem ér semmit, akkor olyan más szempontokat kell keresni, amelyek valamelyik elvet elvetik a másikat erősítik. 

Azt hogy az érintettek kisebbségben vagy többségben legyenek a  döntésben a kérdés jellege fogja eldönteni.

A domináló felettes hatalmat (a döntéshozó egységek szavazati arányát) az is meghatározza, hogy milyen kérdésről van szó.

1.Pl., hogy a kérdés önző, rövid távú érdeket indukálhat az érintettekből.

Az ilyen kérdéseknél jobb, ha az érintettek döntési kisebbségben vannak.

Minden közösségre, a vezetésre is jellemző lehet.

2. Pl., hogy szakkérdésről van e szó, mert azt a jól képzett vezetés jobban átlátja.

Az ilyen kérdés eldöntésében általában a vezetés legyen többségben, mint felettes hatalom, vagy saját hatalom vele szemben kisközösség legyen kisebbségben. Illetve általában a tagság legyen kisebbségben.

Felmerül a vezetési döntés növelése, az önrendelkezési fok és demokráciaszint csökkentése, ha ilyen kérdés merül fel.  Katonai alakulatokra, akcióközösségekre, munkaközösségekre egy kicsit jellemzőbb, ahogy a gyors döntés is.

3. Pl., hogy ízlésbeli kérdésről van szó, mert azt mindenképpen az érintett tudja pontosan eldönteni. Minden közösségre, kisközösségre, tagságra, néprétegre is jellemző lehet. Az érintetteknek kell többségben lenni.

4. Pl. hogy általános „elméleti” hosszabb távú kérdésről van szó, mert az kevésbé indukál rövid távú érdeket, és nem szakkérdés. Nincs akadálya, hogy az ilyen kérdést a tagság, népréteg döntse el. Illetve, hogy az érintettek döntsék el.

Azért a vezetés önző érdeke nem ugyanaz, mint a tagság népréteg önző érdeke, hiszen a legfőbb cél a népréteg (minél több ember) jóléte, egészsége, elégedettsége, és nem a vezetés jóléte, egészsége, elégedettessége. De azért a népréteg, tagság esetében is fennállhat azon rövid távú érdek, amely hosszabb távon magának néprétegnek, tagságnak is árt.

Kétségtelenül nem könnyű eldönteni hogy az új kérdés milyen.  Pl. szakkérdés vagy ízlésbeli kérdés? Vagy hogy mennyire áll fenn önző rövid távú érdek indukciója? A jövő fejlettebb rendszerében ezt egy független, tudományos demokratikus testületnek kell eldönteni. Megpróbálok az elmondottak szerint kategorizálni.

Konkrétan a vizitdíjról szóló népszavazás jut eszembe. Egyesek szerint borítékolható volt hogy a nép a rövid távú érdeke mentén fog szavazni, tehát ilyen kérdést nem szabad népszavazásra bocsátani. Szerintem, ha objektív tájékoztatás van, amely felsorolja a vizitdíj hosszabb távú előnyeit és a rövid távú hátrányait, akkor a nép ezek mérlegelése mellett helyesen képes dönteni. Ez esetben is mérlegelte a vizitdíj hosszabb távú előnyeit, de kevésnek találta és elvetette. Sajnos a vezetés döntései, ennél kevésbé mérlegelők, inkább a rövid távú érdek befolyásolja azokat. Ugyanis az értelmes népréteg tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen rajta csattan az ostor és hosszabb távú érdekek mentén érdemes haladni. Sajnos vezetés is tudja hogy előbb-utóbb mindenképpen a néprétegen csattan az ostor, és nem rajta, így nyugodtan mehet a rövid távú érdeke után. A jelenben ez tehát egy jó kis népszavazás volt. Ettől függetlenül a fejlettebb jövőben, amikor a vezetés sem lesz ennyire önző, a népréteg még bölcsebb lesz pl. a vizitdíj (a példa kedvéért feltételezzük, hogy újra napirendre kerül) eldöntését másképp oldják meg. Egy egyszerűsített népszavazás eredményét összesítik a legjobb variációban (mert rengetek variáció van) a vezetés döntésével,  és ez lesz az ügyben a végső döntés. A variáció kiválasztásban nyilván azt is mérlegelik, hogy a vizitdíj mennyire szakkérdés, illetve, hogy mennyire  indukálja a népréteg rövid távú érdekét.

De nézzünk egyszerűbb példákat pl. a társasházi közösség vonatkozásban. Az hogy kertet vagy a lépcsőházat kell először felújítni inkább ízlésbeli kérdés, ebben nyugodtan dönthet a tagság. Az is ízlésbeli kérdés hogy a lépcsőház sárga legyen vagy kék, ebben is tagságnak kell dönteni. Az pl. hogy vízvezetéket mikor kell felújítani, már inkább szakkérdés. Ebben valószínűleg a szakértők (a szakértő vezetés, amennyiben szakértő a vezetés) és a tagság együttes döntése a legjobb.

(H 19/b kategorizálás)

Új kérdésekről, döntésekről van szó.

1.A vezetés döntésének kisebbségben kell maradni, a népréteg, tagság,  (esetlegesen a külső hatalommal együtt) döntésének kell dominálni amennyiben olyan vezetéssel kapcsolatos döntésről van szó, amely nem szakkérdés, és (kevésbé vagy), amely népréteg ízlésbeli kérdése, és (kevésbé vagy) amely a vezetés önző érdekét jelentősen befolyásolhatja.

2.A népréteg tagság döntésének kisebbségben kell maradni, a vezetés (esetlegesen a külső hatalommal együtt) döntésnek kell dominálni amennyiben a népréteggel, tagsággal kapcsolatos kérdésről van szó, és, (kevésbé vagy), szakkérdésről van szó, és (kevésbé vagy) nem a népréteg tagság ízlésbeli kérdése, és, (kevésbé vagy), a nép rövid távú érdekét jelentősen befolyásolhatja.

A kérdéseket lehetőleg ebbe a két kategóriába kell besorolni.

3. Amely kérdéseket nem lehet besorolni az előző kategóriákba azoknál javasolt pl. a népréteg, tagság döntésének egyenlő dominanciája.  Vagy pl. 40%, népréteg, tagság, 40% vezetés, 20% külső hatalom.

(H 20 problémakör)

A tudomány felügyelete, irányítása.

A civil tudomány felügyelete. A civil politikai média felügyelete. A civil tényfeltáró politikai média felügyelete.

Tulajdonképpen itt több közösség (osztály, csoport, „réteg”) hatalmi felügyeletéről van szó, az ABDK ábrán ez meg is jelenik. Pontosabban ezek elsősorban tudatformáló és ellenőrző hatalommal rendelkeznek, de van egy kevés jogalkotó hatalmuk is.  És azért van alternatívamutató, javaslattevő, kritizáló, vitatkozó és tényfeltáró és feljelentő hatalmuk is. Mindenképpen több ilyen előzőkben felsorolt hatalmat kell ezeknek biztosítani, mint egy átlagembernek vagy egy akármilyen kisközösségnek.

Egyrészt a jövőben maga a vezetés is tudományos jellegű lesz, a vezetés-kiválasztás és munkamódszer gondoskodik, arról hogy az legyen. De ettől függetlenül szükség van a társadalomtudomány bevonására.

Az állami oktatás az iskolák, egyetemek vezetése, és még ide lehet venni az állami társadalomtudományos intézeteket meglehetősen nagy önrendelkezéssel, a vezetéstől való függetlenséggel rendelkeznek ill., kell, hogy rendelkezzenek. Az iskolák vezetése pl., beleszólhat a tananyag kialakításba, és más oktatási szabályok kialakításba. A társadalomtudományos kutatóintézetek legyenek azok államiak, vagy civilek pedig a vezetéstől függetlenül elemezhetik nemcsak a múltat, de a jelent is. Ez illetve ennek megjelenése önmagában is egy kontroll. Lényegében a politikai média is ezt teszi, de ezt is két részre kell osztani az állami közszolgálati médiára, melynek törvényes kötelessége többek között a vezetéstől független politikai értékelése a jelennek is. Tulajdonképpen a közszolgálati médiának, politikai tényfeltáró nyomozásokat kellene végezni, méghozzá kötelező jelleggel. Ugyanis a magánmédia (civilmédia) ezt csak „szívességből” teszi. Úgy értve, hogy erre a törvény nem kötelezi, ettől függetlenül teszi és ez is egyfajta kontroll. De ha már az állam nem segíti ebbéli tevékenységében, akkor legalább ne is akadályozza. Vagyis nekik is meglehetősen nagy önrendelkezés jár. És persze nem hagyható ki a művészek rétege, akik a maguk eszközeivel szintén más alternatívát mutathatnak, illetve bírálhatnak és ez is egyfajta kontroll. A szocializmusban nem véletlenül korlátozták a művészek önrendelkezését, mert az ő kontrolljuk is jelentős. Általában a szocializmus jó példa arra, hogy az állam mit nem tehet ezekkel a tudatformáló és ellenőrző hatalommal, rendelkező közösségekkel, osztályokkal, csoportokkal, „rétegekkel”.  A jelen rendszerben ez  jogilag látszólag rendben van, de gyakorlatilag mégsem működik jól. Tehát van mit tenni ezen a téren is.

Ugyanakkor a téma ennél sokkal bővebb.

Az ismétlések között megjelenik „A vezetéstől független, tudomány, társadalomtudomány a társadalomszervezés (rendszer) hatalmi (önrendelkezési) szerkezetének szempontjából. Az ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.”

(H 21 problémakör)

A pártok és a politikai törésvonalak problémája.

És a lényegről megint ne feledkezzünk el, ez a jobboldal, baloldal, konzervatív, szocialista, liberális, stb. egy tudatos vagy kevésbé tudatos manipulációs trükk, egy kölcsönös ellenségkép, egy mesterségesen szétszakított, megosztott társadalom. Egy olyan társadalom, amelyben a vezetés egységesen könnyebben hatalmon tud maradni.

Ez nem jelenti azt, hogy az egypártrendszer jobb lenne.

Nem jelenti, azt hogy elméletileg ne lennének a kornak alapvető politikai törésvonalai.  A manipuláció másik fontos eleme hogy valóságos politikai törésvonalakat elrejtse, legalábbis bagatellizálja.

A problémakör megint akkor érthető meg, ha kategorizálunk.

1. Vannak a sokkal fejlettebb rendszer, társadalom és a háttérigazság (társadalomtudományos) teljesen valóságos politikai (eszmei) törésvonalai.

Pl. fejlődés, rendszerváltozás pártiak, kontra a stagnálás pártiak. Pl. nagytőke-ajnározók, kontra nagytőke-korlátozók. Pl. piacgazdaság-pártiak, kontra állam pártiak. Pl. anarchikus (szabadság) irányzatúak, kontra katonás társadalom irányzatúak. Közvetlen demokrácia pártiak, kontra kevésbé közvetlen demokrácia pártiak. A távolabbi jövőben a társadalomtudomány meghatározza az optimális arányokat, értékeket. A jövő fejlettebb rendszerében a valóságos politikai törésvonalak és a mögöttük álló eszmei erők arról szólnak, hogy az optimális értékekhez, arányokhoz képest egy kicsit ebben az irányban, vagy abban az irányban mozdulnának el. Pl. a fejlődés, rendszerváltozás pártiak, kontra stagnálás pártiak eszméi arról szólnak majd, hogy fejlődés és rendszerváltozás pártiak egy kissé gyorsabb fejlődést, változást tartanak jónak, a stagnálás pártiak egy kissé lassabb haladást tartanak jónak, de mindkét oldal a fejlődés mellett van. A nagytőke ajnározók egy kissé gyengébb korlátozást tartanak jónak, a nagytőke korlátozók egy kissé erősebb korlátozást tartanak jónak, de mindkét oldal a korlátozás mellett van. És így tovább. Már jelenlegi is így festenének a valóságos politikai törésvonalak, vagyis jelenleg álságos politikai törésvonalak vannak.

Megjegyzem, a legmélyebb politikai (eszmei) törésvonal a valóságos lényeges világnézet.

2. Vannak a jelen rendszer, társadalom már csak félig valóságos, félig háttérben levő politikai (eszmei) törésvonalai. Ezek a félig valóságos politikai (eszmei) törésvonalak a következőkben különböznek a teljesen valóságos politikai (eszmei) törésvonalaktól. Az egyik az, hogy egyes teljesen valóságos politikai törésvonalak pl. a rendszeregyetértés miatt egyáltalán, még félig sem jelenik meg. Pl., nem jelenik meg a fejlődés, rendszerváltozás politika törésvonala. Más politika (eszmei) törésvonalak pedig optimális értékek, arányok hiányában szélsőségesen, torzulva, elcsúszva az jelennek meg. Pl. nagytőke-ajnározó, egyáltalán nem akar korlátozást, a nagytőke-korlátozó egy közepes korlátozást akar. Tehát egyrészt a politika (eszmei) törésvonal közepe elcsúszik az optimálistól másrészt a két (vagy több oldal) túlságosan is szétcsúszik egymáshoz képest. Tehát szélsőségesen torzulva mégis részben burkoltan jelennek meg ezek a politikai (eszmei) törésvonalak. A kettő nem mond ellent egymásnak. Burkoltan jelenik meg mert az álságos politikai (eszmei) törésvonalak elfedik ezeket.

3. És vannak a jelen (a jelenben jellemző) fejletlen rendszer és társadalom teljesen álságos, de a felszínen megjelenő politikai (eszmei) törésvonalai. Úgy, mint jobboldal, baloldal, konzervatív, szocialista, liberális, stb.. Nyilvánvalóan ezek a teljesen álságos törésvonalak összefüggnek az előző (félig valóságos, szélsőséges eltorzult törésvonalak) törésvonalakkal. A lényegi összefüggés viszont ez: a teljesen hamis álságos eszmék, a köpönyegforgató hatalmi célú politika miatt elfedik az egy fokkal jobb (félig valóságos) eszméket, így azok megjelenése fejlődése is korlátozott. 

Fel kell tenni ezt a kérdést: a többpártrendszernek milyen szerepe van az optimális hatalmi szerkezet, a demokrácia, a közvetlen demokrácia és az önrendelkezés vonatkozásában?

A többpártrendszer lényeges vonatkozásai.

1. A múltban és jelenben (a jelenben is de már nem szükségszerűen) a többpártrendszer szinte azonosult a rendszeres, „rövid idejű” és részben választék-bővített vezetés-kiválasztással, leváltással. A többpártrendszer tehát a múltban javította a vezetés-kiválasztás és leváltás rendszerét. Hozzátéve, hogy ez a többpártrendszerből eredő vezetés-kiválasztás, leváltás messze nem tökéletes a demokráciaszinttel, rendszerfejlettséggel kb. azonosan a tízes skálán ötös, közepes szintű.  Sokkal jobb is lehetne.

2. A fejlettebb rendszerben egyéni jelöltekből is ki lehet alakítani a rendszeres „rövid idejű” választékbővített vezetés-kiválasztást, leváltást. Olyan egyéni jelöltekből, aki kötődnek valamilyen valóságos politikai (eszmei) törésvonalhoz, de egyénenként, személyenként jelennek meg, mint vezetőjelöltek, és döntéshozók. Ez jobb vezetés-kiválasztást leváltást és jobb működést, döntéshozást biztosítana, mint a pártrendszerű.  A vezetésben és politikai közéletben nem szükségszerűen feltétlenül kell megjelenni a pártoknak, (egy pártnak vagy több pártnak) úgy, mint elsődleges hatalmi egységeknek.

A többpártrendszer a múltban lehetővé tette a félig valóságos politikai (eszmei) törésvonalak megjelenésének lehetőségét. A jelenhez közeledve ez egyre zavarosabb lett egyre inkább a teljesen álságos politikai törésvonalak (eszmék) jelentek meg. A múltban a többpártrendszer szinte azonosult a pozitív eredményű eszmei küzdelmek, viták lehetőségével. E a lehetőségből, csak igen kevés realizálódott, de azért valamennyi realizálódott. A pozitív eredményű eszmei küzdelmek viták helyett a hatalmi harcok domináltak és dominálnak.

A fejlettebb rendszerben talán szükségesek az eszmei közösségek, ahhoz hogy megjelenjenek a valóságos politikai törésvonalak, kialakuljon egy pozitív végeredményű eszmei küzdelem vita, de az nem szükséges hogy ezek az eszmei közösségek politikai erőként, döntéshozó egységenként is megjelenjenek. Ha az eszmei közösségek nem lesznek hatalmi egységek, akkor a hatalmi harcok csökkenek, nem veszik el a teret a valóságos politikai törésvonalak (eszmék elől), nem negálják a pozitív végeredményű eszmei küzdelmeket, vitákat. 

Összefoglalás az ABDK ábra vonatkozásában.

Arra nem vállalkozom, hogy a múlt és a jelen döntéshozó mechanizmusát beillesszem ebbe az ábrába és kapcsolódó fejezetbe. Történelmi távlatokban, a vezetés vonatkozásában is, kétségtelenül egy nagyon sokszálú (szinte minden vonatkozásban) fejlődés rajzolódik ki. Ezt nem vitatom, de kérdés nem ez. A kérdés az, hogy jelenleg hol állunk és van e további javulási lehetőség? A válasz az, hogy jelenleg még mindig elég tré a helyzet és jelentős javulási lehetőség van.

A többpártrendszer elősegítette a múltbeli fejlődést elsősorban a fejlettebb vezető-kiválasztással, leváltással kapcsolatban. Másodsorban a viszonylag valóságos politikai (eszmei) törésvonalak megjelenésének lehetőségével. De úgy néz ki, hogy ez hatalmi szerkezet (ez is) befejezte a küldetését, a jövőben, mint hatalmi egység fölösleges, sőt a fejlődés kerékkötője.

Az előzőek rövid magyarázata.

Miért alakultak ki pártok? Miért lettek az eszmei közösségekből hatalmi egységek?  Tehát addig rendben van, hogy mindenki másképp gondolja és az is rendben van, hogy a hasonló vélemények összekapcsolódnak táborok alakulnak ki. Az is rendben van, hogy ez a táborok, eszmei közösségek hallathatják, sőt érvényesíthetik a véleményüket. Legalábbis múltban, ez rendben volt, mert azért ez az egész ütközhet a közvetlen demokráciával. Ugyanis az egyes eszmei közösségek véleménye nem azonos a nép összevont szavazásos véleményével. És ha ezen, a vélemény-megjelenés, és érvényesítés szempontjából kiváltságos közösségek véleménye érvényesül, akkor nem a népakarat érvényesül.

De talán közelebb áll az igazsághoz, ha a pártok kialakulását a decentralizált (és egyébként demokratikus elemeket tartalmazó) vezetés, hatalmi harcából és a szükségszerű klikkesedésből vezetjük le. Vagy legalábbis kétoldalú a kialakulás.

Miért jobb, ha pl. egy száztagú vezetés minden tagjának, van külön egyéni véleménye, és ez egyéni vélemények összesítéséből (szavazással) jön ki a döntés? Lehet e egyéni vélemény? Lehetséges, hogy a vezetés egyéni döntéshozókból álljon össze?

Lehet egyéni vélemény.

Egyéni vélemény az olyan vélemény, amikor az egyén véleményét a közvetlen érdekek nem befolyásolják. A meggondolás alapja nem a rövid távú  közvetlen egyéni érdek, hanem a népérdek és a hosszabb távú egyéni érdek, ill. a logika,. Ha ez megvalósul, akkor már egyéni véleményről beszélhetünk még akkor is, ha az a vélemény nagyon is hasonlít mások véleményéhez. Mert az, világos hogy nem lehet száz teljesen különböző vélemény.

Tételezzük fel, hogy 100 ember véleménye adott ügyben pl. négy kategóriába csoportosítható. Önmagában az nem baj, ha az egy csoportba tartozó emberek a szavazás előtt egyeztetik a véleményüket, bár ha jó a szavazási rendszer, akkor egyeztetésre sincs szükség. Az a baj, ha ez a véleményegyeztetés, fixen, mindig pártok szerint történik. Nézzük a következő példát. Van egy ügy, amely kapcsán négy véleménycsoport alakul ki, úgy hogy egyéni döntéshozók vannak. Van egy csoport, amelybe 40 ember tartozik, és további három csoport, amelybe 20-20-20 ember tartozik. Ebben az esetben a szavazáskor az első a 40 emberes vélemény fog döntésként kijönni. Ha pl. négy párt van (sajnos gyakorlatilag még ez is ritka) és frakciófegyelem, hatalmi harc, vagy személyes közvetlen érdek (függés) van, akkor a legnagyobb párt, ill. pártkoalíció, 50-75% eséllyel nem az első csoportba tartozó véleményt, (a legnépszerűbb legtöbb ember által elfogadott véleményt) fogja képviselni. Ez matematikailag kiszámítható, amibe itt nem mennék bele részletesen. (Egyébként pedig a pártok véleménye szinte azonos a pártvezetők véleményével. Tehát nem 100 ember szavaz, hanem pl. 4-8 ember. Ha egypártrendszer van, akkor még kevesebb 1-2-3 ember dönt.) Visszatérve, ha pártok döntenek, akkor valószínűleg nem a legnépszerűbb (nem jó) vélemény fog érvényesülni. Ha egyének döntenek, akkor a valóban legnépszerűbb, ami demokratikus légkörben általában a legjobb vélemény, érvényesül.

Tehát az egyéni döntéshozók azért szükségesek hogy általában a legjobb döntések jöjjenek létre.

Továbbá, azért szükséges, mert ezzel hatalmi harc, ill. a hatalom vezérelt működés is csökken.  Kétségtelen hogy a száz emberből, szinte mindenki mindenkivel szemben vívhat hatalmi harcot és akkor nem a jó döntés a cél, hanem pl., az hogy az ellenfél döntése ne jöjjön létre. Na de azért 100 ember egymás elleni viaskodása, főleg, ha az korlátozva van, nem lehet olyan éles, mint amikor 2-3-4 párt esik egymásnak. Ha ki is alakulnak klikkek azok elég sűrűn, változnak. Illetve, sokszor nem tudnak klikkek kialakulni. Nem mindegy, hogy 100 emberből 80 véleménye determinált, vagy 20-é.  Az egyéni döntéshozókból álló döntéshozás, munka, jobb, mint a pártrendszerből, többpártrendszerből eredő döntéshozás, munka.

Lehetséges, hogy a vezetés egyéni döntéshozókból álljon össze, akkor, ha kifejezetten ez a cél. Ha a vezetés-kiválasztás a vezetés munkáját, a döntéshozás szabályait kifejezetten e cél szerint alakítják.  Ha vezetésen belül minimális, a rövid távú, személyes közvetlen érdek, illetve érdekfüggés. Stb., stb. Ha nincs kifejezett cél (a döntéshozás egyéni döntéshozókból álljon) és persze annak realizálása, akkor vagy kialakulnak stabil klikkek, érdekszövetségek, amelyekből kialakulhat a hivatalos többpártrendszer. Vagy kialakul a monolitikus, szűk vezetésű egypártrendszer. Egyikben sem valósul meg, hogy a tagok egyéni döntéséből alakuljon ki a döntés.

Innen térnék vissza a történelmi alakulásra. A többpártrendszer, a parlamenti rendszer kialakulásakor már az is nagy lépés volt, hogy a hatalom decentralizálódott, hogy megjelent a népválasztás, hogy a vezetésnek azért már köze lett a néphez. A vezetés és népérdek erősebben összekötődött, mint korábban. Nyilván ez csak egy előrelépés volt és több okból nem volt arra lehetőség, hogy egy optimális rendszer alakuljon ki. És az is biztos, hogy nem volt meg a kifejezett cél: a döntéshozás egyéni döntéshozókból álljon. Tehát kialakult a messze nem tökéletes (de az előzőnél jobb) többpártrendszer, és ez sajnos meg is maradt.

Mindezt azért mondtam el e fejezethez és ábrához csatolva, mert van egy hivatalos téveszme, megtévesztés, aminek a lényege, hogy jelenleg már minden szinte tökéletes, teljes demokrácia van, az önrendelkezés is teljesen rendben van, elsősorban a többpártrendszer miatt. E téveszméből adódik a másik téveszme, semmi értelme itt a hatalmi szerkezeten, a vezetésnormalizáláson, stb. agyalni, hiszen minden rendben van.

Egyrészt messze nincs minden rendben, másrészt helyére kell tenni a többpártrendszer szerepét.

(H 22 problémakör)

Újra kitérek az egyszerűsített érthető társadalmi modellre: a társadalom közösségekből, kvázi termekből áll, amelyekbe be lehet lépni, ki lehet lépni, de minden teremnek van egy szabályzata. Ha ezt az egészet úgy képzelem el, hogy minden közösségnek van egy terme ahová az egyének, beléphetnek, és onnan kiléphetnek, de amikor bent vannak, akkor a terem szabályzata vonatkozik rájuk, akkor egy átláthatóbb kép tárul elém. Az előző részek is ezt a modellt vezették fel. Tehát az emberek járkálnak termek között, és mindig aktuálisan belépnek valamely terembe, közösségbe vagy kilépnek abból és átlépnek egy másik terembe. Vannak olyan termek ahová nem önkéntesen lépnek be. A jelen rendszerbe azonban döntően önkéntesen lépnek be. Vannak termek, amelyekbe gyakran megfordulnak ezek, kvázi az ő közösségeik. Ilyen pl. az egyénhez tartozó lakóközösség, vagy munkaközösség. De ilyen pl. egy rétegközösség is. Az ország-vezetés egy rétegközösség.

Az átlagember rétegközössége a népréteg, melynek egy vonatkozása a magánszféra. Vagy egy másik vonatkozása, a háztartások kvázi a népréteg fogyasztása.

Ha így nézzük szabályozás problémáját, akkor az, két főrészre osztható.

A termekbe (közösségekbe) való belépés, kilépés szabályozása. Valamint a termekbe (közösségekben) uralkodó szabályzatok.

De talán értelmesebb így felosztani. A legtöbb teremnek (közösségnek) van egy belépésre, kilépésre vonatkozó szabályozása. És van egy egyéb szabályozása.

A nemzet, az ország hatalmi (szabályozási) térképe arról szólna, hogy milyen termek közösségek vannak, azokban milyen szabályozásfajta van. Illetve arról, hogyan lehetne mindezt jobbá tenni. Erről szólna, ha valaki ezt pontosan megcsinálná. Az én ábrám csak egy, egyfajta elvi vázlatot nyújt ehhez. Meglehetősen sok hatalmi (szabályozási) kategóriát (fajtát) felsorolok. Sokféle közösségfajtát is felsorolok, de ezek is áttranszformálhatók hatalomfajtákra. A pontos térkép azt ábrázolná, hogy minden közösségfajta több hatalomfajtát, (szabályozásfajtát) kapna. Másképpen, össze kellene állítani minden terem (közösség) szabályzatát, a felsorolt hatalom (szabályozás) fajtákból.

 (H 23 problémakör.)

A következő problémakört egy ismétlés keretében elemzem.

A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus.   Elméleti rendszertényező.

Elmélkedés az optimális értékekről, módszerekről, az alapvető irányokról, az alkotmányról, a vezetés szabályozásáról, valamint a változásról, az újításokról, a programokról, (tervekről).

Azért kavarodik bele a gondolkodó ebbe a problémakörbe, mert állandóan fennáll a jelen tökéletlen rendszere és a jövő ennél sokkal tökéletesebb rendszerének problémája. Az én (szerintem helyes) szisztémám az, hogy az alapvetésekből kiindulva először valószínűsítem a jövő a jelenleginél tökéletesebb rendszerét. Majd ezután gondolkozom el azon, hogy jelen tökéletlen rendszeréből hogyan lehet eljutni a jövő tökéletesebb rendszeréig.

Mit állítok én ebben a tanulmányban?

Azt állítom, hogy szinte mindennek (államnagyság, adó, költségvetés, nagytőkearány, külföldi tőke, ipar, mezőgazdaság, megtakarítás, beruházási hitelezés, fogyasztási hitelezés, stb.) megvan azon optimális mértéke, aránya, (és részben módszere) amelyet a társadalomtudomány, tudományos módszerekkel bizonyítottan meg tud állapítani.

Az állítom, hogy vannak alapvető megkérdőjelezhetetlen fejlődési evidenciák, mint: a közvetlen demokrácia növekedése. Vagy, közeledés az arányos és igazságos vagyoni és hatalmi hierarchiához, stb..

Azt állítom, hogy szükség van az alapvető és nehezen, lassan változtatható törvények, vagyis az alkotmány bővítésére, és pontosítására. Igaz azt is állítom, hogy szükség van valamilyen rendszeres alkotmányfejlődésre is. A rendszeres alkotmányfejlődés talán kompenzálja azt, hogy az alkotmánybővítés (szintén) stabilizál, bebetonozza a dolgokat.

Azt állítom, hogy a vezetésre vonatkozó szabályozásnak egyre részletesebbnek precízebbnek kell lenni.

Mindennek az iránya, a stabilizálás, az újítások, a változás ellen való hatás, ha már egy adott rendszerben (a jövő tökéletesebb rendszerében) gondolkodom, és nem abban, hogy eddig el kell jutni. Ennek ellenére fenntartom ezen állításaimat.

Ugyanakkor mit állítok én ebben a tanulmányban.

Azt hogy minden stabilizáló, újítások, változás ellen való hatás a fejlődés ellen hat. Ha nincs fejlődés, stagnálás van, akkor az már hanyatlás bevezető szakasza. A diktatórikus irány jellemzője a stabilitás, fejlődés, az újítások, a változások akadályozása.

Azt állítom, hogy egyenletesen és viszonylag dinamikusan kell fejlődni.

Azt állítom, hogy szükségesek a változások, az újítások, pezsegjen a törvényhozás. Minél többen gondolkozzanak új, jobb megoldásokon adjanak be (bárki beadhat) javaslatot, és ha futószalag rendszerben működik a törvénykezés, akkor sok új törvény születhet. A módosítás is kvázi újításnak tekinthető. Ez biztosítja a fejlődést. A rosszat meg kell javítani, de viszonylag jót, is jobbá lehet és kell tenni.

Azt állítom, hogy szükség van tervekre, programokra, melyek szükségszerűen új tervek, programok. Hiszen egy régi terv, program ismételgetése nem nevezhető tervnek, programnak. Viszont esetleg új programnak, tervnek tekinthető: az irány jó, de más úton, más megoldásokkal haladunk arra felé.

A terv, program, a tervezett fejlődés. Másodlagos funkciója pedig az, hogy e szerint lehet objektívan kiválasztani a vezetést.

A tervet, programot nagyjából (pl. 60-75%-ban) meg kell valósítani, ha össze-vissza ugrál a megvalósító, akkor semmi értelme a programnak. Részben pl. 25-40%-ban viszont szinte kötelező eltérni, mert a fejlődés természete a változás, méghozzá a rugalmas az éppen felvetődő problémára reagáló változás. A terv, program tehát egy 60-75%-os előírás, célkitűzés.

És persze vannak rövid távú részletes, közép távú, közepesen részletes, és hosszú távú stratégiai tervek. Jellemzően a stratégiai tervek határozzák meg a közép és rövid távú terveket. De mindháromra érvényes, hogy a tervek csak 60-75%-os előírások, célkitűzések. Viszont szükség van programra, tervre. Nem lehet csak úgy vaktában nekimenni a jövőnek. Viszont amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.

És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés a következő választásokon nem indulhatna.

Mindezen állításokat szintén fenntartom. Talán az ellenmondásokat feloldja a következő példázat. A kiindulás: ha valami zavaros a társadalomtudományban, nézd meg, hogyan működik az a természettudományban.

A rendszer modellje legyen itt egy repülőgépgyártó és üzemeltető gyár.

A repülőgép tudományosan megszerkesztett gépezet, tehát többnyire az optimális törvényeken alapuló, az optimális értékeket, arányokat tartalmazó gépezet. És a gyártási, ill. az üzemetetési mechanizmus (technológia) előírásai is szigorúak, tudományosan kiszámítottak. Vannak tehát optimális értékek arányok, módszerek, ettől még fejlődhet a repülőgépgyártás (a gyártott repülő és annak gyártása is fejlődhet). Hiszen a repülőgép bármely részét, vagy egészét meg lehet változtatni, (ezzel az optimális értékek arányok is változnak), ha az tudományosan igazolt, és a gyakorlatban is jobb repülőgépet eredményez.

Egy kicsit belépve egy másik példázatba. Pl. a társadalomtudomány, megállapítja hogy adott országban, adott évben az optimális államnagyság 45%. De a törvény éppen a merevség feloldása miatt azt mondja, ettől az optimális államnagyságtól plusz, mínusz pl. 2%-kal el lehet térni. A vezetőaspiránsok egyik része amellett érvel, hogy az állam növekedjen, a másik része amellett érvel, hogy az állam csökkenjen. Így az optimális értékek és limitált szabályozás összevonásával, létrejöhet a változtatás, de azért a vezetés is kordában van tartva.

Visszatérve, az nem baj, ha repülőgépgyár megfogalmaz alapelveket: pl. az általunk gyártott és üzemeltetett repülőgép célja, hogy az emberek, az utazóközönség, gyorsan kényelmesen olcsón, kevés környezetszennyezéssel, hatékonyan, összességében megtérülő energiával tudjon nagyobb távolságokra utazni.

Mert megfogalmazva, vagy megfogalmazás nélkül, pl. ez is cél lehet: a mi célunk a lehető legnagyobb profitszerzés. Vagy: mi kifejezetten a gazdagok, az elitréteg számára karunk repülőgépet készíteni. Vagy: mi hadászati repülőgépeket akarunk gyártani, azzal akarjuk sakkban tartani a világot. Mi nem törődünk az utazóközönséggel, a környezetszennyezéssel, sem azzal hogy emberiség vonatkozásban a belefordított energia és a kivett haszon arányos legyen. )

Attól, hogy a repülőgépgyár megfogalmazza a maga alapelveit (pl. az emberek szolgálata) azért még fejlődhet a repülőgépgyártás.

Az alkotmány nem más, mint egy kibővített alapelv-gyűjtemény. Mint mondtam, van némi fejlődésátló hatása, de ha biztosított egy rendszeres alkotmányfejlődés, akkor ez minimális.

A jó vezetés, először is szétválasztja az utazóközönség igényeit a szakmai kérdésektől, és mivel a repülőgép az utazóközönséget kívánja szolgálni, figyelembe veszi az utazóközönség igényeit és ízlését. Pl. igénybeli ízlésbeli kérdés, hogy milyen ülések legyenek a gépen. Pl., hogy repülőgép hová és milyen sűrűn repüljön. Ezeket az utazóközönség megkérdezése alapján alakítja ki a jó vezetés. Hogy mekkora és milyen alakú legyen a szárny, milyen hajtómű legyen ezek már szakmai tudományos kérdések, ezeknél érvényesül az optimális értékek, arányok rendszere és a szakmaiság, a tudományosság. A társadalomban sokkal több igénybeli, ízlésbeli kérdés van, mint azt gondolnánk. Tehát a fejlődés egyik menete, hogy változik, javul, az utazóközönség igényének, ízlésének kielégítése.

A jó vezetés, nem mondja azt, hogy csak mi tervezhetünk repülőgépet, és még csak azt sem mondja, hogy kizárólag csak a szakemberek tervezhetnek repülőgépet. Hanem azt mondja: tisztelt emberek, tessék kérem az ötleteket, újításokat, elküldeni (lehetőleg kidolgozva, bizonyítva), mert minél több ötlet, újítás javaslat érkezik annál több lesz abban a használható.

Nincs kizárva, hogy egy teljesen új konstrukció ötlete jön létre, méghozzá bizonyítottan, és akkor ki kell jelenteni: amit eddig csináltunk azt el kell felejteni, mindent át kell alakítani, új gépet, új gyártást kell kialakítani. De azért nem ez jellemző. Jellemző az, hogy az egyes kisebb-nagyobb részek, részletek magújítására érkezik megvalósítható ötlet. De ez a megújulás is csak akkor lesz dinamikus, ha ebben minél többen (bárki, mindenki) részt vesz.

A fontos szabály azonban így hangzik: csak megvalósítható, logikailag és modellel bizonyított, viszonylag pontosan kidolgozott, alaposan átgondolt nagy valószínűséggel beváló, újításokat, változásokat szabad elfogadni, megvalósítani. Pontosabban csak az ilyen újítások javaslatok, programok, tervek vonatkozásába merülhet fel: na akkor kezdjünk bele a megvalósításba. Nem az számít, hogy kitől jön, hanem az hogy mennyire bizonyított, kidolgozott, megvalósítható, az alapvető elveknek is megfelelő az újítás, javaslat. Vagyis, ex-has baromság, átgondolatlan vízió, még ha az a vezetés hatalmas agyából ered is, nem lehet a megújulás alapja.

Ki kell jelenteni, hogy a leírtak szerint működő (ebben benne van, hogy van egy átfogó tudású, jó vezetés) repülőgépgyártás és üzemeltetés képes a fejlődésre. Sőt az összes modell között ez képes igazán a fejlődésre.

De azért térjünk ki a vezetés szabályozására és a programokra, tervekre.

Folytassuk azzal, hogy repülőgépgyár előző igazgatóját le kellett váltani, új igazgatót kell keresni. (Az egyszerűség miatt redukálom le egy személyre a vezetést.) A cél az, hogy legjobb legalkalmasabb vezető (vezetés) kerüljön kiválasztásra. A jó kiválasztás egyik fele, a vezetőjelöltek előéletének, tudásának, pszichéjének a felmérése. A másik fele a vezetőjelöltek programja. A program lényegében az újítások, javaslatok, változtatások halmaza. Annál jobb a program, minél több megvalósítható újítást, javaslatot, változást tartalmaz. Az elbírálónak legyen az nép, vagy más, eszerint kellene dönteni. Tulajdonképpen a jövőben ez a fejlődés dupla, sőt tripla biztosítása, viszont a jelen rendszerben az egyetlen biztosítéka. Ha belegondolunk a jelen rendszerben, semmi sem garantálja a fejlődést.  Egyedül a betartott programok, tervek lehetnének azok, melyek garantálhatnának némi változást fejlődést.

Mert a vezető mondhatja, majd később előállok valamilyen programmal, de erre nincs semmilyen biztosíték. Illetve, mi van, ha rossz programmal áll elő, ugyanis már ő a vezető.

De azzal sem állhat elő a vezető, hogy a jövőben, mi gömbölyű szárnyú négyfarkú repülőgépeket fogunk gyártani, mert szerintem ez jó lenne. Hiába magyarázná azt hosszasan, a tudomány rákérdez: tessék kérem az adatokról, tényekről beszélni, mert ez a repülőgép az ön szép szavai ellenére le fog zuhanni. (Sajnos a társadalmi, politikai rendszer még azon a szinten van, hogy a vezetőaspiráns nagy dumával megvalósíthatatlan víziókat is előadhat.)

Tehát, sok szempontból, az előre megírt, közölt programnak fontos szerepe van. Ha vezetőjelöltnek nincs értékelhető programja, akkor az a vezető nem alkalmas a vezetésre. Több okból lehet egy program gyenge, vagy elégtelen.

De rátérek a vezetés szabályozására. Az eddig elmondottakban is több a vezetőkre vonatkozó előírást vázoltam. A vezető regnálása közbeni jó újításait, javaslatait, programjait a vezetésre vonatkozó részletes előírás nem korlátozza, csak a rosszakat, feltéve, ha tartalmilag jó a vezetőre vonatkozó szabályozás.

Összegezve és már kilépve a példázatból elmondható, hogy az eredeti ellentmondás, látszólagos, elméleti ellentmondás. Az optimális értékek, a rögzített alapelvek, az alkotmány bővítése, és vezetésre vonatkozó részletes szabályozás nem akadályozza az újítást, a fejlődést.

Ettől függetlenül a jogalkotó elit vezetésnek érdemes egy fokkal nagyobb önrendelkezést, szabadságot adni, mint a jogalkalmazó vezetésnek.

A jogalkotó vezetés döntéshozásának viszonylag szabadnak kell lenni? Kétségtelen a jogalkotó vezetésnek valamennyivel, egy fokkal nagyobb szabadságot, önrendelkezést, önálló hatalmat kell biztosítani, mint a jogalkalmazóknak.

Miért? Mekkorát? Stb..

Először tisztáznám az ABDK ábra néhány részletét. Kétségkívül ez az ábra egy leegyszerűsített modell, ezt soha nem tagadtam. Bármilyen hosszú is ez a  fejezet (a hatalmi szerkezetről szoló), mindez csak a főbb tényezőket megemlítő vázlat.

A hatalmi szerkezet legfelső mezője a jogalkotó (és irányító) legfelső ország-vezetést mutatja. Nevezzük ezt felső mezőnek.

Az alatta levő mező a felső-közép vezetőket, a szaktörvénykező vezetőket, ill. a jogalkalmazók vezetőit, a kiemelt jogalkalmazókat (bírókat, ügyészeket, stb.) jelöli. Nevezzük ezt második mezőnek.

Az alatta levő mező a közép és kisvezetőket, valamint a részben kiemelt jogalkalmazókat, pl. ügyintézőket, közrendőröket jelöli. Nevezzük ezt harmadik mezőnek.

Az állami alkalmazottak ez alatt vannak. Ne felejtsük el, hogy ebbe a hatalmi szerkezetbe vannak keresztirányú felosztások is, csak azok egyszerűen nem fértek bele az ábrába. A pontosításhoz, legalább tízszer ekkora ábrát kellene rajzolni.

A következő elgondolásból indulok ki.

Egy kubikus munkát lehet gépesíteni.  A szakmunkákat is lehet gépesíteni, lehetséges pl. vízszerelő robot, pincérrobot, fodrászrobot, postásrobot, és még hosszan sorolhatnám. A robot egy előírás szerint működő munkás, kiszolgáló. A robotnak tehát a munkájához nincs szüksége szabadságra, önállóságra, önrendelkezésre. Elvileg lehet ügyintéző robot (számítógép ill. program) lehet rendőr robot, stb..

Egy másik problémakör, az hogy ezek jelenleg érző emberek. Illetve ennek ellenére igaz lehet e, ez a modell? Az emberek idejük egyik felében kvázi udvarias kiszolgáló robotok, idejűk másik felébe udvarias kiszolgált emberek. Amikor nem ők szolgálnak, hanem kiszolgáltak lesznek, akkor növekedhet meg igazán az önrendelkezésük, akkor lehetnek igényeik? A kiszolgálók főnökei pedig a kiszolgálók, és a kiszolgáltak kiszolgáló robotjai, az ő munkájukat is elő lehet írni. Mindenesetre egy fokkal szimpatikusabb az, hogy az állam, a vezetés, az ügyintéző, a rendőr, a szolgáltató, a munkás, stb. van az állampolgárért, mintha ez fordítva lenne. Ugyanakkor mindenki mindkét szerepkörben részt vesz, tehát kiegyenlítődik a dolog. Ugyanakkor a kiszolgálók mégis érző emberek, a kiszolgáltnak is udvariasnak kell lenni.

Tehát a lakosság, népréteg, kvázi szabad idejében mindenképpen nagy önrendelkezést kell, hogy kapjon. Szabad idejében, mert amint már kiszolgáló munkásként van jelen, már belép a szolgáló robot aspektus. Pontosabban az eredendő apró önrendelkezését, direkt módokon kell növelni.

Milyen munkakörökhöz kell önrendelkezés ill. melyeket, lehet előírás alapján végezni? Természetesen szellemi, tervező, kreatív munkához több szabadság kell.

Az utcaseprő a kubikus, a takarító a segédmunkás, stb. munkaköre igényli a legkevesebb önrendelkezést. És valójában nekik is van. Csakhogy ez a picike önrendelkezés egyrészt részben áthúzódik a szabadidejű önrendelkezésükre, másrészt, nekik már aránytalanul picike az önrendelkezésük. A szakmunkások önrendelkezése a munkakörből adódóan egy fokkal nagyobb, de az övék is kisebb az optimálisnál. Itt már elérkeztem az arányos és igazságos hatalmi hierarchia problémájához. Ugyanis ez egy másik, de lényegileg azonos megközelítése a problémának.

Visszatérve a vezetés hatalmának (az első, a második és harmadik mező) nagyságához.

Ezen okfejtés alapján, akinek leginkább előírás szerint dolgozniuk, a vezetés harmadik mezőjében (kis és középvezetők, rendőrök ügyintézők, általános jogalkalmazók, stb.) vannak.

Az alattuk levő mezőkben is vannak dolgozók, amely erős előírást, kis önrendelkezést jelent. Viszont ezen embereknek már megvan a népréteg, lakosság aspektusuk. Vagyis a másik szempontot is figyelembe veszem, hogy vezetés „eredendő” hatalmát szándékosan csökkenteni kell a lakosság népréteg eredendően picike hatalmát szándékosan növelni kell.

Vagyis az előző és a másik (a munkavégzéshez mekkora önrendelkezés kell) szempont összesítéséből alakulhat ki az optimális összesített önrendelkezés ill. hatalom.

A harmadik mezőben levők vonatkozásában, mivel már egyrészt nagy az eredendő hatalmuk, de másrészt előírtan dolgozhatnak, nagy lehet a direkt hatalomkorlátozásuk, részletes előírások mellett dolgozhatnak.

A második mezőben levők (kiemelt jogalkalmazók, stb.) vonatkozásban még inkább nő az eredendő hatalomcsökkentésnek szempontja, viszont ezt egy kevéssel csökkenti az, hogy az ő munkájukhoz valamivel nagyobb szabadság szükséges. Összesítve e mező hatalomkorlátozásának kell a legnagyobbnak lenni. Nekik kell a legtöbb direkt részletes előírást betartani.

Viszont valamekkora szabadság a jogalkalmazóknak is jár, ha elvárjuk tőlük hogy erkölcsileg is különböztessék meg becsületes jó szándékú, néha tévedő kisembert, hanyag embertől és még inkább a szándékos bűnözőtől. Tehát a robotok, valamint a bürokrata jogalkalmazók azért nem lehetnek igazán jó jogalkalmazók, mert ők képtelenek erre a megkülönböztetésre.

És itt végre elértünk a legfelső, az első mező, a jogalkotó, legfelső ország-vezetés problémájához.

Az eredendő hatalom ill. annak korlátozása szempontjából magasan az ő hatalmukat kellene leginkább korlátozni, ill. neki kellene a legtöbb részletes előírást betartani. Kellene ugyanis a másik szempont a munkához szükséges szabadság, viszont még erősebben nő, persze az ellenkező irányba. Az nem vitaható, hogy a jogalkotást, legalábbis annak tartalmát nem lehet előírni. Jogalkalmazó robot, sőt vezető jogalkalmazó robot is, még elképzelhető. De jogalkotó robot nem képzelhető el.

Úgy is fogalmazhatok, hogy a programozóból nem lehet programozott, és programozottból nem lehet programozó. Tehát a jogalkotó vezetésnek a munkaköréből adódóan mégis egy fokkal nagyobb szabadság, önrendelkezés, hatalom szükséges, mint a jogalkalmazóknak. De csak egy fokkal, amely kb. harmadik mezőben levők hatalmával azonos, mert a másik szempont (eredendően óriási hatalmuk van, és ez veszélyes hatalom) viszont ellenkező irányba hat. Tehát a jogalkotó vezetés előírásainak sokasága részletessége kb., megegyezik (nem tartalmilag) a harmadik mezőben levőkével.

De így is felvetődik a kérdés: nem élhetnek vissza ezzel a hatalommal? Mekkora az a hatalom, amely biztosítja kreatív jogalkotó munkát, de nem ad lehetőséget a visszaélésre? És konkrétan (nem viszonylagosan) mekkora hatalomról van itt szó? E kérdésekre talán a következő fejezetrész adja meg a választ.

És még egy fontos megjegyzés: a jogalkotó vezetés nagyobb önállósága hatalma, egyáltalán nem garantálja, hogy a jogalkotó vezetés kreatív és fejlődéspárti lesz. A történelem inkább azt bizonyítja, hogy a hatalmat a vezetés nem a fejlődére használja, hanem saját hatalmának még erősebb bebiztosítására, stabilizálására. Tehát e fejezetrész csak arról szólt, hogy amennyiben különböző eszközökkel, módszerekkel a jogalkotó vezetést garantáltan rá lehetne bírni a fejlődésre, akkor a túlságosan korlátozott mozgástér, a túlszabályozás ne korlátozza a fejlődés érdekében folytatott tevékenységüket.

A problémán gondolkozva, hogyan bírható a vezetés a fejlődésre, de úgy hogy azért ne éljen vissza hatalmával, megint a programalkotás-elfogadás és megvalósítás mechanizmusánál kötök ki. Néhány jónak mondható programalkotási-elfogadási és magvalósítási mechanizmus (rendszer) vázlata.

A fejlettebb programalkotás két részből állna: az egyik a jelenlegi, vagyis a pártok (bármely egyéni, vagy csoportos vezetőjelölt), leírnák a szabadon választott programjukat, vagy nem írnák le, vagyis azt csinálnának, amit akarnak.

A másik fele viszont a standard, kötelező, összehasonlítható, frázismentes értelmezhető, megvalósítható programalkotás lenne.

A kiindulás az, hogy a jó, a legjobb és megvalósított program, az már garantálja a fejlődést. De ehhez egyrészt ki kell választani legjobb programot. Méghozzá egyfelől a népnek, másfelől a jövőben a független, tudományos, demokratikus testületeknek is. De egyelőre maradjunk abban, hogy a népnek mindenképpen ki kellene választani a legjobb programot. Ezért a programoknak összehasonlíthatóknak kell lenni.

Nagyon fontos látni: már jelenleg is az a deklarált cél, (sajnos csak deklarált), hogy programokat megismerje a nép (a lakosság, a többség), azokat képes legyen értékelni és a szerint választani, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Tehát a közvetlen demokráciáról szóló elképzeléseim, nem a távoli jövő víziói, lényegében már jelen vannak, csak meg kellene valósítani a deklarált célt.

Visszatérve, a megvalósíthatóság és hogy ne legyen frázisszerű, szinte ugyanarról szól. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy egyszerű megoldás.

Le kell írni a programpontot, pl.: az állami és általában a korrupció jelentős csökkentése. Ez eddig nem sokat mond.

Eztán le kell írni, hogy miért fontos szükséges a programpont, és azt is hogyan illeszkedik az adott programpont egy nagyobb programba. De még ez is kevés.

Viszont ezután le kellene írni hosszan, mégis hogyan, miként akarjuk azt a fránya korrupciót csökkenteni konkrétan. És minden programpontnál ezt kellene tenni. Ezzel, el lenne intézve a rövid, és közép távú program is. Nem biztos, hogy a nép egy része meg tudna ítélni egy hosszú zavaros leírást, de a másik része, igen, ha mást nem, azt igen, hogy ez így nagyon zavaros. De még mindig jobb, mintha nincs leírva semmi. Ugyanakkor a társadalomtudomány is részt venne az értékelésben, ha másképp nem, akkor a többi párt és a független tudomány, ill. média. A lényeg az, hogy nemcsak a szűken értelmezett megvalósíthatóságot kell eldönteni, hanem azt is, hogy a megvalósításnak nem lesznek e káros mellékhatásai. Mert ha jelentősnek ígérkeznek a káros mellékhatások, akkor az a program megvalósíthatatlan. Gondolok itt pl. a populista pénzosztogatásra, vagy más ígérgetés betartására és a későbbi ráfaragásra. Tehát a konkrét megvalósítási terv mellett már ki lehet jelenteni: de uraim ez így ráfaragás, vagyis ez nem értékelhető programpont.

Pl. a 2002 választási ígérgetések (programok) alkalmával egy jelentős politikai erő sem lépett fel jelentősen ezzel az érvvel: ez a közalkalmazott béremelés nagyon szép uraim, de azért meg kellene nézni, mi lesz ennek a költségvetési kihatása, mert a nagy hiány, az bizony nagy baj. (Hozzátéve, hogy ez a béremelés csak vékony szelete volt az eladósodásnak, de azért szelete volt.)

A következő választáson viszont a borzalom egyik másik változata jött elő, eszük ágába sem volt betartani az ígérgetést, sőt ennek a legaljasabb változata, már kijelentés percében is tudták hogy lehetetlenség betartani, hogy ez csak ígéret, hogy ez átverés. A nép átverése, pedig választási csalás, de nálunk nem az. Ezért fontos szabály, hogy a programnak betarthatónak kell lenni, és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani.

A programpont konkrét megvalósítását hosszabban le kell írni, és ezt nemcsak népnek, nemcsak a politikai ellenfeleknek, de független társadalomtudománynak, politikai médiának és civil szférának is értékelni kell minden szempontból. (Jelenleg szinte alig van elfogulatlan független tudományos erő, a jövő rendszerének ezt is biztosítani kell.)

A vezetésre (beleértve nagytőkét is) vonatkozó szükséges, de jelenleg még hiányzó szabályok viszonylag egyszerű és egyszerűen megvalósítható szabályok, törvények lennének, csak a politikai akarat hiányában válnak bonyolulttá nehezen megvalósíthatóvá, ill. a megvalósíthatatlanság látszatát keltik. Amiatt válnak bonyolulttá, megvalósíthatatlanná, mert akiknek meg kellene hozni e szabályokat, törvényeket, azok nem akarják meghozni, és nem azért, mert technikailag, vagy más okból ezek megvalósíthatatlanok lennének.

A standard összehasonlítható programok problémája.

A standard programok három részből állnának.

Az első rész az alapvető elvek az alkotmány lehetséges változtatása.

Nem akarok változtatni, vagy akarok, ezt és azt. (A konkrét magvalósításnak mindenhol ott kell lenni)

A második rész az alapvető politikai törésvonalak, az alapvető arányok része.

Nagytőke-ajnározás, vagy nagytőke-korlátozás (kis és középvállalkozók ajnározása). Kisebb állam (feladatok szempontjából), vagy nagyobb állam, vagy marad. Közvetlen demokrácianövelés, vagy marad esetleg „romlik” a jelen helyzet. A vagyoni és hatalmi hierarchia csökkentése, marad, vagy növekedik. A természetvédelem kiemelt szerepe, vagy nem. Az innováció kiemelt szerepe, vagy nem. Stb..

(Konkrét magvalósítással. És be is kell tartani.)

Azért összemérhető, mert a politikai erőknek ugyanarról kell beszélniük. Viszonylag egyértelmű kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni, amit később megindokolhatnak. De az egyértelmű kérdés és válasz megmarad.

A harmadik rész a 12 pontos programsor. Minden induló politikai erő „köteles” az általa legfontosabbnak tartott 12 programpontot (konkrét magvalósítással, hatáselemzéssel) felsorolni. Méghozzá úgy hogy ebből is az első hatot külön ki kell emelnie. Itt az adja az összemérhetőséget, hogy azonos darabszámú (a legfontosabb) programok sorakoznak egymás mellett.

A programok, programpontok megírási szabályai az előzőkkel azonos lenne, tehát a programpont címe, majd miért fontos, szükséges. És a konkrét megvalósíthatóság.

Ezek tehát megjelennének lehetőleg sok helyen, szinte minden politikai médiában, interneten és ezek szerint választhat az állampolgár.

A programalkotási-elfogadási és megvalósítási mechanizmus egy továbbfejlesztett változata a következő elgondolásból indul ki. Mért kellene egy párt (politikai erő) programját teljesen elfogadni, más programokat elvetni, ha a nép egyébként egy vegyes programot tartana a legjobbnak? Ez így nincs jól.

Feltétlenül és teljesen azonosnak kell lenni a programalkotóknak a program-megvalósítókkal?  Ha kötelező végrehajtani a programot, akkor nem.

D előbb nézzük a következő választási rendszert. Egyfelől lenne egy állami reprezentatív közvélemény-kutatás, melyben pl. 5000 a társadalom minden szegmenséből arányosan kiválasztott embernek, elküldenék a pártok programpontjait. Másrészt az interneten lehetne egyszer szavazni regisztrált egyéni kóddal számsorral, az email cím is biztosítja a tisztaságot. Illetve telefonon lehetne egyszer szavazni kóddal számsorral és telefonszám is biztosítja a tisztaságot. Ne felejtsük el, hogy manapság már banki ügyleteket is le lehet bonyolítani interneten és telefonon. Csak valamilyen hasonló szisztémát kell alkalmazni.

A programok, programpontok megírási szabályai az előzőkkel azonos lenne, tehát a programpont címe, majd miért fontos, szükséges. És a konkrét megvalósíthatóság.

A néphez intézett kérdés (ebben döntene a nép) egyik fele az lenne hogy programpontot (vagy törvényjavaslatot) függetlenül a megvalósíthatóságtól mennyire tartja aktuálisnak fontosnak. A néphez intézett kérdés másik fele, hogy a programpontot (vagy törvényjavaslatot) a megvalósíthatósággal együtt mennyire tartja jónak, elfogadhatónak. A szavazások eredményét aztán összesítenék.

Tehát a választó előtt a politikai médiában interneten és közvetlenül megjelenne pl. a négy aktuálisan legnagyobb politika erő 12 pontja, összesen 48 pont. A szavazatokból kiderülne, hogy melyiket tartják a legfontosabb 12 pontnak. És ebből pl. 6 olyan lenne, amelyiknek a megvalósíthatóságát is elfogadják. De a másik 6 is fontos csak át kell írni. Viszont ez 12 pont úgy jönne össze, hogy az első párt programjából pl. 5 pont, a másik párt programjából pl. 3 pont, a harmadik párt programjából, pl. 2 pont, a negyedik párt programjából is 2 pont kerülne be. Ettől függetlenül ezt a 12 pontot kell a vezetésnek megvalósítani. A vezetés kiválasztását itt most egyszerűsítsük le úgy, hogy a vezető és megvalósító politikai erő kiválasztásába beleszámít, hogy hány programpontját fogadta el a nép.

Abban elsősorban a népnek kell dönteni, hogy mely programpontokat tart fontosnak. Abban, hogy mely programpontok megvalósíthatósága jó, abban csak részben dönthet. És az erős szakmaiságot (pl. optimális értékékeket) tartalmazó kérdésekben még kisebb részben dönthet.

Ez már jobb mechanizmus de azért vannak hibái. Pl. mi van ha a 48 pont között nincs olyan amelyet egyébként a nép az egyik legfontosabb programnak tartana?

Nem jön létre a bárki elv, mert csak pártok állíthatnak össze programot. És talán a legnagyobb hibája, hogy az állampolgár majdnem négy évig semmit sem csinál, majd egy-két hónapra rászakad a politika. Ennyi idő alatt nem lehet átgondoltan dönteni 4 éves programokról.

A programalkotási-elfogadási és megvalósítási mechanizmus egy még tovább fejlesztett változata a következő elgondolásokból indul ki. Miért kellene egy-két hónap alatt a népnek sok programsort, sok-sok programot megismerni, és értékelni (ez csak felületesen lehetséges), ha ezt a megismerést, értékelést szét lehet osztani az időben. És ebből a gondolatból: a törvényjavaslat magában hordozza a programot.

A folytatás előtt azért megismétlem. Nagyon fontos látni: már jelenleg is az a deklarált cél, (sajnos csak deklarált), hogy programokat megismerje a nép (a lakosság, a többség), azokat képes legyen értékelni és a szerint választani, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Tehát a közvetlen demokráciáról szóló elképzeléseim, nem a távoli jövő víziói, lényegében már jelen vannak, csak meg kellene valósítani a deklarált célt.

Nézzük a következő jövőbeli modellt. A szavazópolgár előtt adott időben (adott 3 hónapban) függetlenül a választástól 4 törvényjavaslat van. A megjelenés és szavazás az előzőkben ismertetett mechanizmus szerint történne. A törvényjavaslatot bárki benyújthat, de persze az átmegy egy szűrőn. (Pl. a szűrés egyik része lehet, hogy szinte az összes benyújtott törvényjavaslatot a nép is véleményezi. De a szűrésre itt most nem térek ki.)

Az hogy miről szól a törvényjavaslat már magában, hordozza a programot. Pl. a korrupció felszámolásról szóló törvényjavaslat megfelel ennek a programnak: a korrupciót fel kell számolni, de legalábbis jelentősen csökkenteni kell. Főleg, ha törvényjavaslatnak is tartalmaznia kell leírást: miért fontos szükséges a törvényjavaslat, ill., mi a törvényjavaslat stratégiai célja.

A 4 törvényjavaslat fontosságát véleményezni kell a népnek. Csak kettő az, amelyiknek a megvalósíthatósági programját is véleményezi a nép. A népszavazási törvény pl., úgy szól, hogy a törvényjavaslatok felét kell a néppel véleményeztetni. Tehát eközben lennének olyan szaktörvények melyek kialakításában, nem vesz részt a nép. A nép véleményezése (kvázi népszavazás) után kialakulna, mondjuk egy sorrend.  Pl. két törvényjavaslatot fontosnak tart a nép, abból egynek a megvalósíthatósági programját is elfogadja. Pl. a másik kettőt nem tartja fontosnak, nem fogadja el. Azt a törvényjavaslatot, amelyet fontosnak tart a nép, záros határidő alatt törvénnyé kell alakítani.  A következő 3 hónapban újabb 4 törvény kerülne a nép elé. A törvénykezés futószalagrendszerben működne ezért egy törvény teljes kifutása, eltarthat akár 2 évig is, de a törvények mégis havonta követhetnék egymást.  Kb. ez lenne egyszerűen vázolva azon modell, amelyik véleményem szerint a legjobb lenne.  Sokféle hasonló modell lehetséges A következő fejezetek tartalmazzák a pontosabb részletesebb kiterjedtebb elemzést. Mert azért van itt még nyitott kérdés. De lényegről ne feledkezzünk el, ez modell is megvalósítaná azt a deklarált célt, hogy a választópolgárok a programok alapján döntsenek.

Ebben a modellben mi lesz vezető-kiválasztással? A programok elsődleges fontossága megszűnik, azért nem árt ha, egy vezetőjelöltnek egyéninek, vagy csoportosnak van programja. Az előélet, a pszichés teszt, az ország-vezetői vizsga, a program, stb. dönt a kiválasztásban.

Viszont az idő előtti leváltás felértékelődik. Felértékelődik, mert le kell váltani, aki jelentős hibát, csalást, vagy bármilyen korrupciót követ el. Azt, akinek a keze alatt levő, a felügyelt terület (pl. a miniszterelnök területe az egész ország, az egész nemzet) nem fejlődik. Le kell váltani azt is, aki nem valósítja meg a rábízott programot, ill., aki nem valósítja meg a rábízott törvényjavaslatot. Mert abból a programból, törvényjavaslatból vagy nem lesz törvény, vagy törvény lesz, de nem lesz rendesen végrehajtva. A jövőben az ország, a közösség programját nemcsak a vezetés dönti el. A döntésben részt vesz a nép is, és a megvalósítást rábízza a vezetésre.  (Ki kell dolgozni egy olyan mechanizmust is, hogy a lehetséges 2 év utáni leváltás viszonylag könnyen és simán zajlódjon.) A programelfogadás fontos része az egyenlő, de mindenkihez eljutó értékelhető megjelenés (közlés) amellyel jelenleg sok baj van.

Ebből az előzőkben leírtakból jelenleg semmi sincs, de mégis mi van?

Kezdjük azzal, hogy jelenleg frázisszerű jelszavak, jelmondatok, reklámok jelennek meg, amelyek nem értékelhetők. De ezek sem egyenlő mértékben, sőt nagyon is aránytalanul jelennek meg, ami simi-sumi pártfinanszírozással függ össze, ami viszont lényegében korrupció, mivel a támogatók elvárják a viszonttámogatást. A reklámokon kívül is aránytalan, igazságtalan, zavaros (az állampolgár nem látja át) a  média-megjelenés, amit minimum a közszolgálati médiában illene biztosítani, de egyelőre csak kellene.

Kis hazánkban, 2010-ben eljutottunk addig „szintig” (ez már szintnek sem nevezhető) hogy a politikai elemzők kijelentették: jó hogy most nem születtek értékelhető programok ill., hogy ezekről nem folyt vita (a nép érdemben nem ismerhette meg ezeket, tehát nem ezek alapján döntött). (Tulajdonképpen, ex-has, illetve antipátia alapján döntött.) Jó mert az előző választásokon rossz, de betartott programok születtek, illetve máskor, rossz, vagy jó (mindegy), de betartatlan programok születtek és ehhez képest az is jó, ha nincs semmi.   Ez hasonlatos ahhoz az érveléshez, amikor az éhes család hazatér és nincs semmilyen étel az asztalon, mire ezt mondja a család: milyen jó anyuka, hogy nem főztél, mert már hetek óta vagy odaégetted, vagy elsóztad ez ételt.

Hogyan juthatunk el a jelen elégtelen állapotából a jobb fejlettebb mechanizmusokig?

Hogyan juthatunk el, ez attól függ hová akarunk eljutni. Illetve mi lenne a viszonylag legkönnyebb út. Ugyanis a fejlettebb mechanizmushoz (a programalkotás-elfogadás és megvalósítás mechanizmusról van szó), ill. továbbfejlesztett mechanizmusig, ugyanolyan nehéz (ill. könnyű) eljutni, mint a még tovább fejlesztett mechanizmusig.

Az első lépcső és minimális szint, hogy felsorolt és kiemelt szabályok megszülessenek.

De itt kénytelen vagyok megismételni. A vezetésre (beleértve nagytőkét is) vonatkozó szükséges, de jelenleg még hiányzó szabályok viszonylag egyszerű és egyszerűen megvalósítható szabályok, törvények lennének, csak a politikai akarat hiányában válnak bonyolulttá nehezen megvalósíthatóvá, ill. a megvalósíthatatlanság látszatát keltik. Amiatt válnak bonyolulttá, megvalósíthatatlanná, mert akiknek meg kellene hozni e szabályokat, törvényeket, azok nem akarják meghozni, és nem azért, mert technikailag vagy más okból ezek megvalósíthatatlanok lennének.

És még egy fontos tanulság: elméletileg szinte megoldhatatlan ellentmondás, az optimális értékek, az alapelvek, az alkotmány és a vezetés korlátozása mellett a fejlődés biztosítása, azonban jó mechanizmusok, a jó törvények a jó rendszer megoldja ezeket az ellenmondásokat. Az elméleti ellentmondásokat a jó gyakorlat gyakran képes megoldani, ha ilyennel kerül szembe a gondolkodó, akkor a gyakorlati megoldáson kell elgondolkodni.

Feladatok, amelyek az átmeneti rendszerről szóló rendszertényező feladatai között jelennek meg.

A fejlettebb választási és programalkotási rendszer létrehozása.

A jelenleg deklarált cél - a minden szempontból megvalósítható, jó és valós feltételekkel rendelkező programokat, (az ország alapvető jövőtervét) a nép, a többség fogadja el, és hogy a vezetést is ez alapján válassza ki - megvalósítása. Megvalósítása, a jelenlegitől eltérő, az általam közölt, vagy más jó programalkotási-elfogadási és megvalósító mechanizmus által.

Mindenképpen a programok a nép számára legyenek érthetők, legyenek értékelhetők és összehasonlíthatók. Biztosítva legyen a nép (többség) érdemleges döntése.

A programnak mindenképpen betarthatónak kell lenni (jó, valós feltételekkel rendelkezik és van megvalósítási terv) és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani. Pontosabban, amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.

És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés, a következő választásokon nem indulhatna.

Legalább 5-6 vezető politikai erő (a nép által is leginkább elismert vezető politikai erő) programjának kell megjelenni. (Legalább, de az is lehetséges, hogy ez a kör kitáguljon akár 15-20-ra, és időben széthúzódjon. Vagy a „bárki alkothat jó programot, törvényjavaslatot” elv is megvalósulhat.)

Az arányos, szinte egyenlő megjelenést a reklámok vonatkozásban és minden vonatkozásban biztosítani kell. A közszolgálati médiának biztosítani kell, az arányos, szinte egyenlő, részletes, mindenkihez eljutó, érthető megjelenést.

(H 24 problémakör.)

A egész problémakör és az ABDK ábra lényege.

Kétségtelenül egy pontatlan felületes ábráról van szó. stb.

Talán meg lehet rajzolni a társdalom, nemzet pontos hatalmi térképét, csak ehhez legalább egy 3x3 méter nagyságú felület szükséges, tekintettel arra, hogy legalább 30 fajta nyilat kellene használni, és ezek több helyről tartanak több helyre. Ennek ellenére ez az ábra olyan bonyolult lenne, hogy még rajzolója sem igazodna ki rajta. Arról nem is beszélve, hogy az önrendelkezési fok és demokráciaszint rendkívül bonyolultan függ össze.

Ez az egész problémakör, a szabályozás, a hatalmi szerkezet, egy rendkívül szerteágazó, összetett problémakör, és csak megpróbáltam e fejezetben nagyjából felvázolni.

De térjünk rá a lényegre.

Az ábrán nem szerepel (csak a színek jelzik), de van egy hatalmat, méghozzá hatalmas hatalmat adó szabályozás, törvénykezés, melynek van egy direkt szabályozás része, egy direkt de ügyesen megfogalmazott és rejtett szabályozás része és van egy indirekt (szokásjog és az adott helyzetből eredő folyamatok) része. Ez a hatalmat adó szabályozás, törvénykezés tehát óriási, túlzott hatalmi különbségeket állít elő, amit kompenzálni szüksége. Az ábrán három nyílrendszer van.

Az egyik fekete vonalrendszer a főbb hatalomnormalizáló, hatalomkorlátozó, (hatalomkompenzáló, hatalomcsökkentő, decentralizáló, hatalommegosztó, stb.) tényezőket sorolja fel, és azt ábrázolja, hogy ezek kapcsolódnak a vezetéshez. Mik is ezek a tényezők: a vezetés belső tényezői, amely kb. 12 elemre osztható, úgy mint: kötelező tudományos jelleg, a közvetlen demokrácia elmei a vezetésen belül, jó vezetéskiválasztó és leváltó  rendszer, stb..

A kb. 8 külső főtényező (A, C, D, E, F, G, I, J, K.), úgy mint:

az alkotmány (alapelvek), írott törvények,

a közvetlen demokrácia,

az állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás,

a civil szféra társadalomtudománya, tájékoztatása, művészetek

a magángazdaság,

a kisközösségek, civil szervezetek, lakóközösségek, nemzetiségek, eszmei közösségek, önrendelkezése,

a társadalmi, gazdasági versenyek,

a „demokratikus” világszövetség, nemzetközi jog, a külföld.

és még idesorolhatjuk a nép erőszakos eszközeit, (tüntetés, sztrájk, felkelés, stb.)

Ezeknek tehát mind vannak az ország-vezetésre vonatkozó hatalomnormalizáló, hatalomkorlátozó vonatkozásai.

Az ábrán azonban további kettő nyílrendszer is ábrázolva van.

Az egyik, a vezetés belső elemeihez is tartozó a vezetésre vonatkozó, részletes (ugyanakkor kevéssé limitált, alternatívált) munkaköri, szervezeti, eljárási szabályozás. Itt a lényeg, hogy általában vezetésre vonatkozóan sokkal erősebb részletesebb és kevésbé limitált, alternativált szabályozás (lefelé tartó vastag fekete nyilak) szükséges, mint a néprétegre a vezetett rétegekre, közösségekre.  Ez is egyféle hatalomkorlátozás, hatalomkompenzálás.

(Igaz máshol megállapítom hogy a népréteget, a vezetett rétegeket, közösségeket is lehet szabályozni részletes, árnyalt de nem vegzáló, ugyanakkor limitált alternatívált szabályozással. Kétféle szabályozásról van szó, még akkor is, ha mindkettő valamilyen módón részletes..

A kék nyilak a közvetlen demokrácia nyilai, itt az a lényeg, hogy minél kevesebb hatalommal rendelkezik egy réteg, közösség annál tudatosabban kell a viszonylag nagy beleszólásra törekedni. A kék nyilak vastagsága tehát a tudatos és viszonylag erős döntéshozási részvételt jelzik. Minél vastagabb a kék nyíl, annál tudatosabb és viszonylag erősebb az érdemi beleszólás a törvények szabályok kialakításába. De itt megint ki kell hangsúlyozni a viszonylagosságot, és azt, hogy ez is csak kompenzáció. A kiindulás mindig az, hogy van egy óriási hatalmi fölény, amit kompenzálni szükséges.

Jó kérdés hogy miért nem a hatalmat adó direkt, direkt rejtett, ill. indirekt szabályokat, törvényeket változtatják meg, úgy hogy az kevesebb hatalmat adjon. Persze részben erről is szó van.

De azért van néhány akadály is ezzel kapcsolatban.

Az egyik az, hogy az indirekt szabályozást nehéz megváltoztatni.

A másik az, hogy a kis hatalomból könnyen tud a vezetés egy nagyobb hatalmat, és abból még nagyobb hatalmat csinálni. Tehát hiába adnak a vezetésnek kisebb hatalmat a törvények által, pl. módosítja törvényeket és máris egy fokkal nagyobb hatalma van. Hasonlattal élve, a motor képes magát felhergelni, a kormány képes önmagát forgatni ezért kell olyan fékrendszert kialakítani amely független a motortól és a kormánytól. Amely fékrendszert a társadalom igazi főszereplője és vezetője, a nép tud csak megnyomni. Ez arra jó, ha az autó az igazi vezetőtől, a néptől függetlenül nagy sebességgel elkezd a rossz irányba száguldani, akkor be lehet nyomni a féket.

A harmadik pedig, hogy mégis egy tízmilliós vagy annál nagyobb, szervezett társdalom, koncentrált, szervezett vezetéséről van szó. Hasonlattal élve, egy egyszerű számítógép központi vezérlője, (processzorra) kisebb hatalommal bír (kisebb probléma adódik abból, ha elromlik, rosszul működik), mint egy nagy bonyolult számítógép központi vezérlője.

A negyedik pedig a történelmi fejlődést nem lehet bizonyos határon felül felgyorsítani. Vagyis azért van némi fejlődés, tehát nem teljesen statikus az állapot. Természetesen, szerintem a múltbelinél és jelenleginél sokkal gyorsabb és egyenletesebb is lehetett volna, lehetne a fejlődés

Az ábra tehát az említett nyílrendszereket ábrázolja és megpróbálja vázlatosan ábrázolni a társadalmat a hatalmi felépítés alapján. Ez az ábra kivételesen nem hegyes, piramis alakú, bár az is lehetne. Inkább az ábrázolási szempontok miatt nem piramis alakú.

Tovább az ábrán, ha vázlatosan is, de fel vannak tüntetve azon lényeges problémakörök, amelyek a fő témához (a társadalom hatalmi és szabályozási szerkezete) tartoznak.

( H 25 problémakör)

E fejezethez tartozó, kapcsolódó feladatok.

E hosszura nyúlt fejezet és kapcsolódó ábrák, egyik célja hogy kiegészítse ezt az egész tanulmányt. Nagyon hosszú lenne azon lista, amelyik felsorolná, milyen problémaköröket egészítene ki e fejezet, nem is vállalkozom erre. Csak néhány példa, nyilvánvalóan a politikai rendszer felépítéséhez is kapcsolódik, sőt az ABDK ábra a politikai rendszert ábrázolja. Nyilvánvalóan kapcsolódik az arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia problémaköréhez. Kapcsolódik a világszövetség problémaköréhez. A demokrácia problémaköréhez. Az önrendelkezés, szabadság problémaköréhez. A kisközösségek, nemzetiségek, az autonómia problémaköréhez. A vezetés problémaköréhez, a hatalmi fékrendszer problémaköréhez. És persze kapcsolódik a jog a szabályozás problémaköréhez.

És még lehetne sorolni.

A kiegészítésen kívül talán még fontosabb a jó szabályozás, a jó törvénykezés kialakítása e fejezet segítségével.

A jog egyik része, a jelentősebb része nem arról szól, hogy elkészítenek egy egységes szabályozást, amely minden közösségre (kisközösségre, társadalmi rétegre, csoportra, stb.) vonatkozik és aztán majd a különböző közösségek ehhez a szabályozáshoz, igazodnak, vagy nem igazodnak, mert nem tudnak igazodni. Vagy igazodnak, de ezáltal a közösség és a velük kapcsolatos közösség is rosszul működik. A jog jelentősebb része arról szól, hogy minden közösség a neki megfelelő, és egyben a társadalomnak is megfelelő szabályozást kapja. A különböző országokat sem lehet egyformán szabályozni, minden országnak megvan a maga sajátossága.

A jogegyenlőség nem szólhat, arról hogy minden közösséget minden tekintetben egyformán kell szabályozni. Legfeljebb arról szól, hogy bárki lép be abba közösségbe, mindenkire vonatkozik annak a közösségnek a szabályzata, mely szabályzat egy bizonyos szintig, az alapvető demokráciaszintig ugyanolyon, mint más közösség szabályzata.

Legfontosabb talán az, hogy minden közösség önrendelkezési szintje és demokráciaszintje megfelelően legyen beállítva. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) önrendelkezés. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) demokrácia.  Ezzel kialakul az igazságos, és arányos hatalmi hierarchia. Illetve ezzel nagyrészt kialakul az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Illetve ekkor minden vezetés és minden tagság az optimálishoz közeli hatalommal rendelkezik. Az optimális közeli hatalomelosztás nemcsak igazságos de jó döntéseket és jó működést is eredményez.

Mindehhez pedig elég sok szempontot kell megvizsgálni. A fejezetbe felsorolt szempontokat és kategóriákat kell megvizsgálni. Másképpen a feladat: minden közösséget párosítani kell a felsorolt kategóriák közül a megfelelő kategóriákkal.

Sok fajta szabályozandó egység van, pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

A cél és faladat az, hogy a vezetés és a társadalomtudomány kialakítsa a társadalom, a rendszer azt az optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi önrendelkezési szabályozási szerkezetét.

 Néhány mondat az ismétlésekről.

A hatalom az önrendelkezés, a hatalmi szerkezet, az ehhez kapcsolódó szabályozás problémaköre sokkal nagyobb, mint az első látszatra tűnik. Szóval egy óriási szerteágazó problémakörről van szó, melyet, ha összefoglalásszerűen, is, de lényeges tényezőt lehetőleg nem kihagyva akarok vázolni akkor még az alábbi kiegészítések is idetartoznak. Bármilyen hosszú is volt ez a fejezet erősen hiányos lesz, ha az alábbi kiegészítések nincsenek mellette. Az első kiegészítés a jog tanulmányrészben található, szabályozásról szóló fejezet. A másik kiegészítés a kisközösségekről (civil közösségekről) szóló tanulmányrészben található, előzetes összefoglalás című, de ugyancsak a civil közösségek szabályozásáról szóló fejezet. 

A kapcsolódó ismétlések kezdete.

Ismétlések.

Az alábbi fejezet a döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrészben található.

A „független” igazságszolgáltatás. A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusmásának alapvető hibái. A döntéshozó mechanizmus, az ABDK ábra szerint. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész egyféle alapvető tematizálása. Mindez összefoglalásszerűen.

Elméleti rendszertényező.

A „független” igazságszolgáltatás.

(H 81. problémakör)

Elsősorban a bíróságról (bíróságokról), ill. az ügyészségről (ügyészségekről), és mellékesen a rendőrségről van szó.

Egyfelől meg kell állapítani, hogy az igazságszolgáltatás nem jogalkotó, csak jogalkalmazó hatalom. Tulajdonképpen az igazságszolgáltatás a döntéshozó mechanizmus szempontjából hasonló helyzetben van, mint a „független” intézmények (ÁSZ, Alkotmánybíróság, MNB, stb.)

Másfelől a bíróság (és ügyészség) elé csak a társadalmi problémák, igazságtalanságok, hibás döntések töredéke kerül.

Továbbá esetenként gyakorlatilag is felfedezhető a függetlenség ill. az elfogulatlanság hiánya.

És elméletileg sem lehetséges az igazságszolgáltatás, és más független intézmények nagyfokú elegendő függetlensége és elfogulatlansága. Ugyanis az igazságszolgáltatás és más jogalkalmazó intézmények fizetését, költségvetését lényegében a legfelső (elit) jogalkotó vezetés határozza meg. A rájuk vonatkozó munkarendi eljárási szabályokat ugyancsak a legfelső jogalkotó vezetés határozza meg.  És a jogalkalmazó vezetést is lényegileg a legfelső jogalkotó vezetés választja ki, és váltja le.  A bírók kiválasztása talán kivétel, megjegyzem hiányos információm szerint ez sem a tudományos, objektív, demokratikus vezetés-kiválasztás, leváltás szerint történik. (Az ügyészség vezetőit viszont a legfelső jogalkotó vezetés választja.) Viszont a bíróságra (biróságokra) is érvényes, amit a fizetésekről, költségvetésről, szabályokról elmondtam.

De a lényeg, hogy a bíróság is csak jogalkalmazó testület. Ha pl. nincs arra megfelelő törvény, hogy a legfelső jogalkotó vezetést bizonyos esetekben bíróság elé kell állítani, akkor az ügyészség és a bíróság nem fog eme ügyekben dönteni.

De van itt még egy probléma, ami népi mondás szerint: holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

A probléma ennél azért bonyolultabb: a jogalkalmazó felső középvezetésre is vonatkoznak a vezetés szükségszerű negatívumai, annak két fő ága. Az egyik, a vezetés hatalmi érdek, és rendszer-egyetértési szövetségben van. A másik a vezetés hatalmi harcot folytat, ill. klikkesedik.

És akkor még arról a szükségszerű negatívumokról nem is beszéltem, hogy az állami vezetők hajlamosak a nemtörődömségre, és a korrupcióra.

Ha az ABDK ábrát megnézzük, akkor azt az ellentmondást fedezhetjük fel, hogy a felső-közép jogalkalmazó egyébként korlátozandó és ellenőrizendő vezetés (beleértve az igazságszolgáltatást is) azonos azzal a független igazságszolgáltatással, és intézményekkel, akik szerepe a legfelső elit vezetéssel szembeni ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozás) lenne.

Kérdés, hogy érvényesítse az ellensúly, és korlátozó szerepét, ha közben mégis az a meghatározó, akit ellensúlyozni, korlátozni kellene? Illetve, csak akkor tudja ezt a szerepét érvényesíteni, ha valaki más és nem az ellensúlyozandó, a korlátozandó határozza meg őt. De akkor valakinek másnak kell meghatározni a felső-közép vezetést és nem a legfelső jogalkotó vezetésnek. De akkor ki legyen az? Itt jönne be, a közvetlen demokrácia és az alkotmány szerepe.

Két egyszerű példát is nézhetünk. Ha van egy kétkarú mérleg, akkor az egyik súly összesítve sokkal nagyobb, mint a másik, még akkor is a másikat kvázi ellensúlynak nevezzük. Vagy van egy bivalyerős mozdony, ami a szerelvényt húzza, akkor is, ha közben a vagonok kerekeit fékezik. Akkor is húzza, nem áll meg, ha a közben fékezik, a hatásfok viszont pocsék lesz. Egyfelől kell egy jó irányba haladó sín. Másfelől a mozdony, ha kell fékezetlenül húzza a szerelvényt, ha kell viszont álljon le a mozdony és kapcsoljon be a fékrendszer.

Visszatérve a „független” igazságszolgáltatásra, az igazságszolgáltatás csak egy hatalmi ellensúly, hatalmi fék, a sok közül. Másrészt hatalmi ágról, ágakról, kvázi kettős, vagy hármas hatalomról beszélni, több szempontból is elég nagy ostobaság. (Ide szokták keverni még a végrehajtó hatalmat is keverni, mint hatalmi ágat.) De nem is lenne jó, ha kettő, vagy három egymással szemben álló, egymást semlegesítő, egymást ütő hatalom lenne. Mindenképpen szükség van egy főhatalomra.  De akkor mi a megoldás?

Három lehetséges megoldás rajzolódik ki, de ehhez ki kell nyitni a problémakört.

A jelen államkapitalista rendszer döntéshozó mechanizmusának alapvető hibái.

Egyfelől azt láthatjuk, és az ABDK ábrából kiderül, hogy van vagy 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék (hatalomkorlátozó tényező), de valójában még együtt sem elegendők. És ráadásuk van még ezen kívül 16 komoly hatalomkorlátozó módszer, azaz belső tényező.

Nem elegendők, mert előfordulhat pl. magyar történéseket alapul véve, hogy van egy csapnivaló hazudós, kvázi választási csalással hatalomra jutó, és az országot eladósító legfelső jogalkotó hatalom, akit a lakosság nagyobb része idő előtt le akar váltani, de nem tud. Ráadásul, mire észbe kap a nép, a hibák sokasága már el lett követve.

És előfordulhat, hogy egy másik legfelső jogalkotó hatalom a kétharmad birtokában, gyakorlatilag azt tehet, amit akar. A választási törvényeket, a média törvényeket, akár az alkotmányt is a saját érdeke szerint alakíthatja. Csak a saját önkorlátozása szab határt, annak, hogy mennyire megy messzire, mekkora hatalmat szerez magának.

Szóval ezeknek egy jó, döntéshozó mechanizmusban nem szabadna előfordulni.

Még a lehetőségeket is kellene zárni, vagyis ezeknek nem szabadna előfordulni.

De felsorolnám a 10 hatalmi ellensúly (hatalmi fék, külső hatalomkorlátozó tényező) fajtát. Mindegyik elé oda lehet tenni „független és elfogulatlan”.

Az alkotmány és a törvények.

Az ellenzék, a „független” intézmények, a stabil jogalkalmazó felső közép, és középvezetés.

A „független” igazságszolgáltatás.

Az állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás.

A civil szféra társadalomtudománya, oktatása, tájékoztatása (oknyomozó politikai sajtó), a művészetek, stb..

A közvetlen demokrácia.

A tüntetések, sztrájkok, stb.. melyek bár népi oldalról jönnek, de mégsem a közvetlen demokrácia kategóriájába esnek.

A piacgazdaság a versenygazdaság, és az, hogy a lakosság a saját döntésben választja ki e termelésen belül a termékeket, szolgáltatásokat.

Általában a szabályozott igazságos társadalmi, gazdasági és egyéb versenyek.

A kisközösségek, lakóközösségek (civil szféra) önrendelkezése.

Bizonyos nemzetközi szövetségek, és általában a külföld.

És van még 16 módszer-fajta, amire később térek vissza.

A következő megállapításokat tehetjük.

Bár van 10 hatalmi ellensúly hatalmi fék, de ezek még összesítve is kevesek.

Bár van 10 hatalmi ellensúly, hatalmi fék, de ezek mindegyike többé-kevésbé hiányos, többé-kevésbe mindegyik hiányában van a függetlenségnek és az elfogulatlanságnak.

Akár 20-ra is növelhetjük az ilyen típusú és hiányos hatalmi ellensúlyokat, hatalmi fékeket, az sem lesz elég, hiszen a 10 is kevés.

Ezek mellett szükség van olyan hatalmi ellensúlyra, fékre, ami valóban komoly erőt képvisel. És ez csak a közvetlen demokrácia lehet. Már csak azért is, mert a közvetlen demokráciára hatnak legkevésbé a vezetés szükségszerű negatívumai.

És akkor felsorolom a jelen döntéshozó mechanizmus alapvető hibáit és a lényegi megoldásokat, feladatokat is.

1. A legfelső jogalkotó vezetésnek is olyan a szerkezete hogy a valóságos hatalom néhány ember kezében marad.

2. A jogalkotás olyan hatalmas hatalom, hogy azt semmi nem képes rendesen ellensúlyozni.

Ebből a kettőből az ered, hogy hiába van 10-20 ellenhatalom, addig a helyzet lényegében nem javul, míg a legfelső jogalkotó vezetés szerkezete sem lesz alaposan megváltoztatva. A legfelső jogalkotó vezetés alapvető szerkezetváltozása egy fontos feladat.

3. Jelenleg a legfőbb ellensúly, hatalmi fék, a közvetlen demokrácia gyenge színvonalú.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a közvetlen demokrácia nem lesz magasabb színvonalú. Ez szintén fontos feladat.

4. Bár sok a hatalmi ellensúly, de nincs igazi függetlenség, elfogulatlanság.

Addig a helyzet lényegében nem javul, amíg a függetlenség, elfogulatlanság ténylegesen nem növekszik. És itt jönnek majd a módszerek. Két ága van azért ennek a problémának. A független elfogulatlan vezető-kiválasztás, leváltás. És független szabad működés.

Mindez fontos feladat.

5. Rendben van, hogy van hatalmi ellensúly, de mi biztosítja, hogy ez az ellensúly jó irányú ellensúly. Mert az is lehet, hogy éppen a főhatalom menne jó irányban, és ellensúly menne rossz irányba. (Attól hogy hatalmi fékek fékezik haladást, szerelvény akár a rossz irány felé haladhat.)

Feladat, hogy pl. az alkotmánynak biztosítani, kellene a demokratizálódás, és az igazságosság irányát. Ez is fontos feladat. Jelenleg ez nincs biztosítva.

6. Jelenleg túlságosan érvényesülnek a vezetés szükségszerű negatívumai (elvtelen hatalmi szövetségek, rendszeregyetértés, érdekszövetség, elvtelen hatalmi harc, populista politika, érdektelenség, személyes anyagi hatalmi előnyök, korrupció, stb..)

Csökkenteni kell a vezetés szükségszerű negatívumait. Bár ez elsősorban az elfogulatlan vezető-kiválasztással, leváltással és független elfogulatlan működéssel lehetséges, de azért vannak más feladatok is.

7. Jelenleg nincs megoldva, hogy legyen egy főhatalom, de ez a főhatalom mégis korlátozva legyen.

Jelenleg a főhatalom és a hatalmi ellensúlyok (hatalmi fékek) között túl nagy a hatalmi különbség. Az egyes hatalmi rétegek között jelenleg két fok az eltérés, el kell érni, hogy csak egy fok, vagy inkább csak fél fok legyen a különbség. És el kell érni azt, hogyha a hatalmi ellensúlyok fele mást akar, akkor már átbillenjen a mérleg. Vagyis a főhatalomnak nagyobbnak kell lenni, mint bármelyik ellenhatalomnak de nem szabad nagyobbnak lenni, mint az ellenhatalmak összességének. Ezt pedig úgy lehet megoldani, hogy a legfelső jogalkotó hatalmát valamennyire csökkentik a felső-közép vezetés, a középvezetés hatalmát kevéssel növelik. A piacgazdaság, versenygazdaság önrendelkezését úgy növelik, hogy abból kimarad a nagytőke hatalmának növelése. A népréteg, a kisközösségek, hatalmát önrendelkezését (és demokráciaszintjét) növelik. Mindez szabályozási feladat.

A döntéshozó mechanizmus az ABDK ábra szerint.

(Bár az előzőkben is erről volt szó.)

A meglehetősen bonyolult ábra sajnos alapos tanulmányozást igényel.

Ezért megpróbálom összegezni az ábrát.

Az ábra tartalmazza a tíz hatalmi ellensúlyt, ezeket már felsoroltam. Az ábra tartalmazza a hatalmi, önrendelkezési rétegeket, és csoportokat, ezeket nem sorolom fel.

Az ábra nyilak formájában tartalmazza a legfőbb hatásokat, szabályozásokat, erre sem térek ki. 

Kitérek viszont a 16 hatalomkorlátozó módszerre (belső vezetésre, vonatkozó tényezőre.) de ezeket rögtőn egyféle kategorizálásban sorolom fel.

1. A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze:

A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása.

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

2. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei:

A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.) Általában a demokrácia, a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Általában pontosabb felelősségre vonás. Általában a decentralizáció pontosítása. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. Stb..

3. Szabályozásokkal, törvényekkel a szükségszerű negatívumok csökkentése.

4. Az egyéb hatalomnormalizáló tényezők, módszerek, ill., az „stb.” legalább az alábbiakat tartalmazzák:

A programalkotó, programszelekció mechanizmus problémája.

A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

A pártrendszer és többpártrendszer problémája.

Itt is elmondom: el kell ismerni a jelen rendszer, rendelkezik a történelem viszonylag legdemokratikusabb legjobb döntéshozó mechanizmusával. Azonban ez csak egy viszonylagos jóság. Ha hibákat és a megvalósítatlan feladatokat nézzük, akkor ez a döntéshozó mechanizmus nagyon messze van a „jótól”.

E, vagyis a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyféle tematizálása.

Melyek azok a témák, amik nem itt vannak részletezve.

Mindegyikhez hozzá lehet tenni: és azok fejlesztéséről. Ugyanis azzal is fejlődik a döntéshozó mechanizmus, ha az alábbiak fejlődnek.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a jogról, az alkotmányról, a törvényekről, az igazságszolgáltatásról. Itt csak a fejlődésbiztosítás tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a vezetés szükségszerű negatívumairól.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a társadalomtudományról, oktatásról, tájékoztatásról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a magángazdaságról, a piacgazdaságról, versenygazdaságról, és nagytőke problémájáról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, az államról és a civil szféra, ill. piacgazdaság viszonyáról, itt csak a zavarosság tekintetében jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a kisközségekről, a civil szféráról.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a versenyekről.

Részletesen más tanulmányrészben van szó a nemzetközi szövetségekről, a külföldről, itt csak bizonyos vonatkozásban jelenik meg.

Részletesen más tanulmányrészben van szó, a rendszer, társadalom hatalmi önrendelkezési szerkezetéről (7. hiba és faladat.) Több tanulmányrészben van arról az általános feladatról szó, hogy általában (szinte minden hatalmi ellensúly tekintetében) növelni kell az önrendelkezést és a demokráciaszintet.

A demokráciáról, a közvetlen demokráciáról több helyen van szó. Itt ebben a vonatkozásban van szó a közvetlen demokráciáról: hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

Ezek után: mely témákról szól ez a tanulmányrész:

(Mint látható elsősorban a módszerekről szól.)

1. Bevezető elmélkedések a döntéshozó mechanizmusról.

2. Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba. Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége.

3. A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása. (A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze.)

A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

4. Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei.

5. A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban.

6. A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.)

Általában a demokrácia, és a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Stb..

7. Általában a decentralizáció pontosítása.

8. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának fokozása.

9. Általában, a vezetői felelősségre vonás

részletességének, pontosságának, igazságosságának fokozása.

10. A programalkotó, programszelekció mechanizmus fejlesztése.

11. A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése.

12. Az alkotmány biztosítsa a fejlődést. Stb..

A fentiek egyben a döntéshozó mechanizmus alapvető feladatai.

E tanulmányrész lényegében arról szól, hogy ezen alapvető feladatok miért szükségesek, és konkrétabban hogyan lehet azokat magvalósítani.

Az A/1 ábra szerint van ez a tanulmányrész felépítve.

Az alábbi fejezet az oktatás, tájékoztatás tanulmányrészben található.

A vezetéstől független, tudomány, társadalomtudomány a társadalomszervezés (rendszer) hatalmi (önrendelkezési) szerkezetének szempontjából. Az ABDK ábra. Elméleti rendszertényező.            (H20 problémakör.)

A tudomány, társadalomtudomány elsősorban az oktatás, tájékoztatás (tudatformálás) kisebb mértékben a közvetlen leleplezés vonatkozásában hat a társadalomra. Bár ez (a tudatformálás) egy közvetett és időben is elhúzódó hatás de azért rendkívül jelentős hatás.

Ha kategorizálunk, akkor van a vezetés tudatformáló hatása, pl. a törvények, szellemiségén (alapvető jogelvek) keresztül. Vagy a programok szellemiségén keresztül. Vagy közvetlen nyilatkozatokon keresztül. De azért ne felejtsük el a vezetés, a közvetlen hatalom, az irányítási hatalom birtokosa. Ez önmagában is legalább akkora hatalom, mint az egész tudatformálási hatalom an-blokk.

Visszatérve a tudatformálásra, van a közvetlen népi, az emberek egymásra hatása, pl. a szülő nevelése, hat a gyerekére. Az emberek beszélgetnek egymással. A népi kultúra hatása, és még lehetne sorolni.

És a kettő között van ez a jelentős nagy kategória, a vezetéstől, független tudomány, társadalomtudomány (oktatás, tájékoztatás).

Ez is sok részből áll össze.

Az iskolák inkább a középiskolák és még inkább a főiskolák, egyetemek autonómiája.

A közszolgálati média kisebb függetlensége és a civil (magán) média (elsősorban a politikai médiáról van szó) nagyobb függetlensége.

A tudományos, elsősorban a társadalomtudományos kutatóintézetek függetlensége.

A művészetek azon jelentős része, amelynek azért ha közvetve is de a társadalom a fő témája. (Nem véletlenül cenzúrázták jelentősen a korábbi korokban a művészeteket.) (És ezek függetlensége)

Az eszmei, ideológiai (civil) közösségek. Tehát azon eszmei közösségekről van szó, melyek valamilyen ideológiát, világnézetet vallanak, de nincsenek benne a vezetésbe. Pl. olyan pártok, melyek nem kerültek megválasztásra. Pl. a vallási közösségek. És még lehetne sorolni az ilyen jellegű közösségeket. (és ezek függetlensége.)

Általában az értelmiség azon szerepe, hogy az átlagnál jelentősebben formálja a tudatot. (És ennek függetlensége)

És persze vannak azon tehetséges, jó gondolatokkal rendelkező emberek akik, a felsoroltak egyikébe se tartoznak, de azért az ő megjelenésüket, részvételüket is biztosítani kellene. Nevezzük őket „egyéb okos politizáló embereknek”. (És ezek függetlensége)

És az egyéb, itt nem említett tudatformáló módok, szervezetek, közösségek, emberek.

Az egyik kiindulás az, hogy mindezek hatalmi ellensúlyként esetleg hatalmi fékként működnek. Az elitvezetés óriási hatalmát kell ellensúlyozni, korlátozni.

Amikor a felsoroltak függetlenségéről beszélek, akkor egyfelől arra gondolok, hogy ezek a tudatformáló tényezők, társadalom szerkezetileg függetlenek az uralkodó elitvezetéstől. Másfelől arra gondolok hogy ezen függetlenségüket, önrendelkezésüket meg is kell tartaniuk, sőt még e rendszerben sem árt kissé fokozni.

Ugyanis összességében még a jelen rendszerben sem alakult ki a független szervezett társadalomtudomány. Ezzel is több helyen foglalkoztam. Mert a jelen rendszerben mindenki mondhat bármit, mindenki becsmérelhet bárkit. De pl. nincs mérve a nép, a többség valós világnézete. De pl. nem jött létre a jövő fejlettebb rendszeréről való komolyabb, tudományosabb vita. Még a vita sem jött létre. Vagyis a „független” társadalomtudomány, még annyira sem független hogy azt mondja: lehet ennél fejlettebb demokratikusabb rendszer. Vagyis osztja a vezetés azon nézetét, hogy lényegében nincs ennél fejlettebb rendszer. De még addig sem jutott el kimondja: a jelen nemzetközi pénzügyi rendszere csapnivaló, alapos reformra szorul.

A függetlenség fokozásán kívül arra is szükség lenne, hogy valamilyen egységes szerveződésbe kerülnének a felsoroltak. És arra is szükség lenne, hogy a lényeges témákkal (pl. társadalomfejlődés) szinte mindegyik foglalkozzon. Valahogy a jelenlegi kaotikus, locsi-fecsi jelleget meg kellene változtatni.

A másik kiindulás, hogy a független tudományból, társadalomtudományból nemcsak jó, igaz, haladó nézetek jöhetnek, de hamis, káros visszahúzó nézetek is jöhetnek. Ezért szükség van szelekcióra, és felügyeletre.

Az ABDK ábra is azt mutatja, hogy a vezetés felől (a független társadalomtudománynak (összességében, mert azért több rétegből áll) egy közepes-gyenge felügyelet lenne szükséges.  A népréteg a többség felől pedig egy közepes-erős felügyelet lenne szükséges.

Felügyelet szempontjából legalább három réteget érdemes megkülönbözetni, ez az ábrán talán megmutatkozik.  A nem vezetési, de állami tudomány, társadalomtudomány (oktatás, tájékoztatás).  A civil szféra (politikai média, művészetek, stb.) társadalomtudománya (oktatás, tájékoztatás). És kettő közötti köztes területek, pl. a szervezett eszmei közösségek, elsősorban azok vezetése.

A vezetésnek a független társadalomtudományra vonatkozóan egy közepes-gyenge szabályozást kell kialakítani, amely biztosítja a tőle való közepes-erős függetlenséget, önrendelkezést. Ebbe még belefér, hogy pl. a káros szellemet romboló szellemi termékeket magasabb adóval „büntessék”. Ugyanakkor nem feltétlen a vezetésnek kell eldönteni, mi a káros szellemi termék.

A népréteg felügyelete lényegében két fő tényezőből áll.

Az egyik a közvetlen demokrácia, vagyis az hogy pl. az eszmei közösségeken belül is az lenne a jó, ill. az lenne a fejlődés, ha ezek demokratikusan működnének, azaz a tagságnak viszonylag nagy beleszólása lehetne az érdemi dolgokba és a közösség fejlődésébe. Vagy, hogy az iskolák demokráciája növekedne, a szülők, a diákok nagyobb beleszólással bírnának. Stb..

A másik pedig, a nép (népréteg) szabad kiválasztása. Vagyis a nép azt a nézetet fogadhatja el, amit akar, abba az eszmei közösségbe lép be, amibe akar, azt a szellemi terméket vehet meg, amit akar, azt a műsort nézhet meg, amit akar, stb..

Jelenleg átlagosan a vezetés közepes-gyenge felügyelete, szabályozása talán megvan. De csak átlagosan, vannak területek, amelyek a kelleténél gyengébb vannak területek melyekben a kelleténél erősebb a szabályozás, a felügyelet. Jobban át kellene gondolni ezt az egészet.

A vezetés és népréteg felügyelete egyébként egymással ellentétesen arányos, egymás kiegészítése. De ez nem jelenti azt, hogy tartalmilag is szükségszerű az ellentmondás. Itt megint előjön a közvetlen demokrácia, vagyis a többségi döntés kérdése. Van pl. egy vitahatóan káros szellemi termék, pl. egy tévé műsor. Ha az emberek pl. 70%-a azt mondja, hogy ez káros, akkor az káros, még akkor is ha 30%-nak tetszik. Ekkor az állam ezt a tévé műsort, ha nem is tiltja, de magasabb adót kiróhat rá. És előjön, hogy a demokratikus államnak inkább szelídebb közvetett eszközökkel (adó, támogatás, pénzbeli, könnyebben nehezebben teljesíthető szabályok, meggyőzés, stb.) kell terelgetni, mintsem karámok között hajtani.

Talán a népréteg átlagosan közepes-erős felügyelete is megvan. De talán itt elmondható, hogy vannak területek melyekben a kelleténél gyengébb a felügyelet és vannak területek, melyekben a kelleténél erősebb a felügyelet. Nekünk egyszerű állpolgároknak is többet kell gondolkodni és következetesebben szükséges szelektálni.

Az alábbi ismételt fejezet a jogról szóló tanulmányrészben található.

A szabályozás, jog, problémaköre az önrendelkezési (önálló hatalmi) fok és a demokráciaszint vonatkozásában. Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggései és megállapításai.  Elméleti rendszertényező. Elsősorban az ABDK ábra.

(H 60-80 problémakör.)

Miért is bonyolult ez az egész problémakör?

Különböző sokfajta közösség jön létre.

Ezek egy részét be kell tiltani.

Ezek egy részét részben át kell alakítani, különböző feltételekhez kell kötni.

Ezek egy részéről gondoskodni kell, támogatni kell, és átalakulásra kell őket ösztönözni.

Ezek egy részét változatlanul kell hagyni.

Ezek egy részét változatlanul kell hagyni, és támogatni kell.

A létrejövő közösségeket megfelelő kategóriákba, ill. szabályozási kategóriákba kell besorolni, és megfelelően kell a kategóriákat szabályozni.  

A fejezet olvasása közben nem ajánlatos elfelejteni, hogy ez a fejezet elsősorban a közösségek önrendelkezéséről és a közösségek demokráciájáról szól, ill. a kettő bonyolult viszonyáról szól. A közösségek önrendelkezése: a közösség vezetésének és tagságának együttes hatalma (önrendelkezése) a többi közösséghez képest. A többi közösségből áll össze a felettes hatalom. Másképpen a közösség (a tagság és a vezetés együttesen) milyen arányban részesül az összes hatalomból.

A közösségek demokráciája: a közösség tagságának hatalma önrendelkezése, érdemi beleszólása a közösség ügyeibe, a közösség vezetésével „szemben”. Illetve szélesebb értelemben nemcsak saját vezetésével szemben, hanem a vezetés, vezetésével szemben is, vagyis a tagság hatalma, az összes felette álló vezetés viszonylatában. Másképpen, a közösség tagsága (vezetés nélkül), milyen arányban részesül az összes hatalomból. A nemzeti közösség, mint egyfajta, bizonyos értelemben különleges közösség, tagsága a népréteg, lakosság, a vezetése pedig az ország-vezetés, állami vezetés.

De itt azért (újra) megjegyzem pl. a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta alapvető önrendelkezési fok  is, alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

Elmélkedés az önrendelkezésről. Elmélkedés az alapvetésekről. (H60 problémakör)

Mivel e fejezetben az önrendelkezés a leggyakoribb fogalom, ezért szerintem valamilyen szinten tisztázni szükséges. Nem is olyan könnyű meghatározni, hogy mekkora is pl. a saját magunk önrendelkezése. (Az önrendelkezésnek szabadságnak van egy olyan aspektusa, hogy saját érzésein, vágyaink, akaratunk felett uralkodunk, de ebbe itt most nem megyek bele.) Egyfelől rengeteg írott és íratlan szabály, törvény vesz minket körül, másrészt úgy érezzük, hogy azért döntően mi magunk határozzuk meg a cselekvéseinket. Az ellentmondás abból is keletkezik, hogy a legtöbb szabállyal egyetértünk, és így azokat kvázi saját akaratunkból tartjuk be.

Nézzünk egy egyszerű példát, sétálok az utcán. Nem szemetelek. Nem lököm fel a szembejövő embereket. Inkább kikerülöm őket. Nem szidalmazom, bántalmazom őket. Nem kapok fel egy követ, és nem kezdem el ütni az autókat, kerítéseket. Sőt még attól is tartózkodom, hogy más tulajdonához hozzáérjek. Nem sétálok be idegen házakba, kertekbe. Ha a kertkapuhoz le van támasztva egy kerékpár, akkor azt nem viszem haza, feltéve, ha tisztességes vagyok. Általában a járdán megyek, és nem az úttesten. Nem gyújtok tüzet az utcán és nem kezdek szalonnát sütni. Stb., stb.. Tulajdonképpen ezeket a törvények is előírják. De ezekkel a törvényekkel egyetértek, főleg azért, mert ezeket a normákat már kisgyerekkoromba belém nevelték mint erkölcsi evidenciákat.(Így szocializálódtam.) Sétáltunk az utcán és rám szóltak a szüleim: ezt nem szabad, meg azt sem szabad. Jobb esetben meg is magyarázták hogy miért nem szabad. Felfogás kérdése, hogy azon normák betartását, amelyekkel egyetértek az önálló akarathoz, az önrendelkezéshez veszem, vagy nem veszem oda.

Tulajdonképpen egyik megoldás sem jó, mert akkor egy ártatlanul börtönben ülő, de manipulált ember azt mondhatja, hogy ő szabad, mert egyetért azzal, hogy lecsukták. De a másik eset sem jó, mert nem teszek különbséget a kényszerűség és az önálló akarat között. Ezért azt mondom, hogy a helyes felfogás: azokkal szabályokat, amelyekkel egyetértek részben 50%-ban a külső felettes hatalomhoz sorolom be, részben 50%-ban az önrendelkezéshez sorolom be. Nézzük ezt számszerűleg. Van pl. külső 10 szabály abból 8-cal, egyetértek 2-vel, nem. Amikkel nem értek egyet, azokat egyértelműen a külső, felsőbb hatalomhoz veszem. Amikkel egyetértek, annak felét veszem a külső felsőbb hatalomhoz. Ebben az esetben 6 szabály 60%, a külső felsőbb hatalomba, és 4 szabály, 40%, az önrendelkezésembe, sorolódik. Itt belép az a kérdés, hogy nemzet összes törvénye, szabálya mennyire népérdekű. Ha az átlag kevésbé népérdekű, akkor több lesz azon szabályok száma, amelyekkel nem értek egyet csökken az önrendelkezésem. Ha erősen népérdekű a szabályozás, akkor nő az önrendelkezésem.

Persze ez csak másodlagos az önrendelkezés lényegéhez képest: amikkel nem értek egyet, azokat mennyire tudom megváltoztatni. Mennyire tudok részt venni a szabályozás alakításában. Ez az önrendelkezésnek és a demokráciának is a fő kérdése.

Visszatérve, én úgy gondolom, hogy társadalomtudományos szempontból ez a megfelelő kiindulás. Vagyis az, hogy az önrendelkezésbe csak a felettes hatalom előírásai számítnak bele, és az részben irreleváns, hogy azokkal egyetértek, vagy sem. Így nézve már jelentősen leszűkül az önrendelkezés. Ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy van e egyáltalán önrendelkezés. A séta példánál maradva, azt eldönthetem, hogy merre sétáljak, hogy lassan, vagy gyorsan menjek, hogy hol álljak meg. Azt is eldönthetem, hogy mikor sétáljak, reggel, este, vagy éjszaka. Hogy útközben fütyörésszek, dúdoljak, magamba motyogjak, vagy sem. Legfeljebb ez utóbbiért kvázi megszólnak az emberek. De pl. a kiabálás már zavarhat másokat, és azzal már megszeghetem a „csendrendeletet”. Akár hátrafelé is mehetek, ekkor is csak flúgos futamnak tartanak, a szabályokat nem szegem meg. Szóval ezért van önrendelkezés is. Az viszont megint egy előírt szabály, hogyha más teszi ugyanezeket (össze-vissza sétál, fütyörészik, stb.), senki, és én sem korlátozhatom ebbéli tevékenységében. Tény, hogy igen nehéz számszerűsíteni, hogy mekkora az önrendelkezésem, pl., amikor a közterületen sétálok. Én azt mondom, hogyha az egyetértést félretesszük, nem számítjuk, akkor az utcai séta alatt 25%-os az önrendelkezésem, és 75%-ban egy felettes hatalomnak vagyok kénytelen (vagy egyetértve) engedelmeskedni. Elismerve, hogy ez egy elég szubjektív szám. Az előírások lényege, (feltéve, ha jók azok), hogy én és senki, másnak nem árthat.

(Ugyanakkor van egy jelentős átmenet, amit úgy hívhatunk, hogy illem, amit a törvény nem szabályoz, de a társadalom elitéhet, megszólhat. Az megint egy külön kérdés, hogy az illemszabályokat hová csatoljuk, az előírásokhoz, avagy az önrendelkezéshez, amennyiben azok megszeghetők. Én nem csatolom sehová.)

De eddig csak arról volt szó, hogy önmagunkkal mi tehetünk (ez a szűken vett önrendelkezés), és még nem beszéltünk arról, ha van kifelé irányuló hatalmunk is. Ha abból indulunk ki, hogy társadalmat nemcsak egyének, hanem közösségek is alkotják, akkor mi vonatkozik a köztereken gyalogosan tartózkodók, közlekedők közösségére, ill. társadalmi rétegére. Egy sereg szabály, pl., nem lehet másnak ártani, minden közösségre vonatkozik, tehát azokat nem kell újra és újra felsorolni. Mondjuk két szabály fogalmazható meg e közösség, ill. társadalmi réteg vonatkozásában: nem szabad mások közlekedést korlátozni. Nem szabad szemetelni, a környezetet szennyezni.

Ha magas szintű a közvetlen demokrácia, akkor ez azt jelenti, hogy a 25%-os önrendelkezésből 30%-os is lehet, mert a felettes hatalom előírásaiba maga a sétáló is beleszólhat.

Ez az utcán tartózkodó gyalogos emberekre vonatkozott, egy rétegre, akik nem végeznek a társadalom szempontjából veszélyes jelentős tevékenységet. Természetesen nagyos sok réteg és közösség van.

Érdemes azonban vázlatosan felsorolni pl. az utcán tartózkodók, közlekedők önrendelkezése miért pl. 25%-os.

Az utcán nem lehet másnak ártani. Ez rengeteg fontos szabály, lénygében az egész büntetőtörvénykezés. Ezt döntően a felettes hatalom hozza meg. Meglehetősen elnéző a számítás, ha azt mondom, hogy fontosságban (és mennyiségben) kiteszi az utcán tartózkodók szabályozásnak 50-70%-át.

Nem lehet a közlekedést akadályozni, nem lehet a közterületet szennyezni. Ez fontosságban (és talán mennyiségben) kiteszi a szabályozás 25-30%-át. Ezt is döntően a felettes hatalom határozza meg.

Tételezzük fel, hogy van egy nagyon erős közvetlen demokrácia, vagyis a nép (az utcán tartózkodók) kb. 20%-ban részt vehetnek mind a büntetőtörvények, mind a köztéri közlekedés, szemetelés szabályainak kialakításába. Bárhogy számoljuk felettes hatalom előírása ebben az esetben is, kiteszi az 50%-ot, illetve a további 25%-ot. 

A maradék 25% az önrendelkezés, vagyis ez esetben az, hogy az utcán tartózkodó eldöntheti, hogy merre megy, hogy leül a kerítés szélére és még hosszan sorolhatnám. De azért lássuk be, hogy  ezek azért kevésbé fontos szabályok, döntések, mint pl. az, hogy nem lehet ölni, rabolni, bántalmazni, tulajdont sérteni és még hosszan sorolhatnám.

Kitérés a kifelé irányuló hatalom problémájára. (H 61 problémakör)

Hát ez még nehezebb téma. Abból indulok ki, hogy vannak az utcán sétáló, és minden mást csináló emberek és van egy mindenható főúr. Ha a mindható főúr egy abszolút diktátor lenne, akkor mondjuk az embereket börtönbe zárná. Ha puhább diktátor lenne, akkor fölöslegesen korlátozná pl. az utcai sétálás szabályait. Ekkor az utcán sétálok önrendelkezése nem 25% lenne, hanem sokkal kisebb. Ha csak „nem szabad másnak ártani” szerint korlátoz, akkor azt lehet mondani, hogy ez a főúr nagyjából népérdekű, és az utcán sétálók önrendelkezése 25%. Sajnos ez sem ilyen egyszerű, mert a felettes hatalom népérdekűsége ennél sokkal bonyolultabb.  Azért kell a népérdekűséggel foglalkozni, mert a másik kiterjedés, hogy hány vezetettre hány vezető esik semmit sem ér, ha a népérdekűség nincs tisztázva. Tehát van egy mindenható főúr, aki mondjuk közepesen népérdekű. Ha az emberek önrendelkezése 25%-os, akkor ennek a főúrnak hatalma 75%-os. Természetesen a főúr akár maga a társadalom is lehet. A felettes hatalom problémájával egy másik fejezetrészben foglalkozom.

Igen, de vannak hatalomkorlátozó tényezők (ABDK ábra), amelyeket egyszerűsítsünk le, úgy hogy ez a főúr kénytelen megosztani hatalmát sok más emberrel. Az alkotmány, a törvények azt jelentik, hogy azok nagyobb részét egy előző vezetés hozta, tehát ez is egy hatalommegosztás. Aztán van a hatalomdecentralizáció, a hatalmasok létszáma. Aztán van hatalomfajták szerinti szétosztás. A közvetlen demokrácia azt jelenti, hogy egy sereg kisember nagyon kis mértékben, de összességében jelentősen szintén részt vesz hatalomban. Ezeket is vehetjük hatalomelosztásnak. A nemzetközi jog azt jelenti, hogy külföldi emberek is részt vesznek hatalomban. Tehát a főúrnak nagyon sokfele szét kell osztani hatalmát, ami csak nagyjából adja ki, hogy mennyi marad neki. De az sem mindegy hogy mennyi a vezettek száma. Hiszen ha egy ember csak 1%-kal szólhat bele egy másik ember életében, de 10 millió ember életébe szól bele 1%-kal, akkor annak a hatalma 10 milliós értékű. Ha 100 ezer ember szólhat bele 10 millió ember életében 75%-ban akkor ennek a 100 ezer embernek a hatalma 7500-as értékű. Ha a kötelező népérdekűséggel a 75%-os beleszólás lecsökken 10%-ra, akkor 100 ezer ember beleszólása 10 millió ember életébe 1000-es értékű (1000%-ú). Ez még mindig óriási hatalom. És ezen belül egészen különböző nagyságú hatalmak alakulnak ki, lesznek olyanok, akiknek 10 ezres lesz hatalmuk.

Tehát tovább kell növelni a „hatalomgyakorlók” számát, még jobban szét kell osztani hatalmat, illetve a kötelező népérdekűséget kell növelni.

Ebben a fejezetben nem az egyénekről, hanem a közösségek hatalmáról van szó, de az alapproblémák azonosak. Az egyénekből, azok átlagából áll össze a közösség. (Bár a közösségnek van egy külön aspektusa, a fák sokasága, nem azonos az erdővel, de ezt most nem keverem ide.)

Pontosabban az a kérdés, hogy egy közösség kifelé irányuló hatalma mekkora.

Ez az ABDK ábrán felsorolt hatalomkorlátozó, hatalomkiegyenlítő, ill. hatalomnormalizáló (kötelező népérdekűség) tényezőktől függ. Abból kell kiindulni, ha bizonyos közösségeknek a kelleténél nagyobb hatalmuk van, akkor más közösségeknek kelleténél, a normálisnál (optimális közeli) kevesebb önrendelkezése, ill. hatalma lesz.  Ha pedig minden közösség az optimálishoz közeli önrendelkezési és rendelkezési fokkal és demokráciaszinttel rendelkezik, akkor a kifele irányuló hatalom is az optimálishoz közeli lesz.

(H 61 kategorizálás.)

1. Tehát vannak közösségek, amelyeknek nincs kifelé irányuló hatalmuk, csak önmagukra irányuló hatalmuk, szűken értelmezett önrendelkezés. Pl., egy társasház közössége.

És ezen belül is ez az önrendelkezés különböző mértékben korlátozva lehet.

1. Szinte nincs korlátozva az önrendelkezés.

2. Közepesen van korlátozva.

3. Erősen korlátozva van, a felsőbb hatalom, rátelepszik a közösségre. A kelleténél kevesebb az önrendelkezés.

De másképpen is feloszthatók azon közösségek, amelyeknek csak önrendelkezése van.

4. Pl. aszerint, hogy mennyire fontosak, mennyire veszélyesek, ezzel arányos, hogy mennyire fontos az önrendelkezésük.

5. És vannak közösségek, amelyeknek van befelé irányuló hatalmuk, szűken vett önrendelkezésük, és van kifelé irányuló hatalmuk az is különböző mértékű, lehet.

Általában kifelé irányuló hatalom nagysága, arányos közösség fontosságával, veszélyességével és az önrendelkezés fontosságával. Pl. a parlament belső szabályzata önrendelkezése, a házszabály. Mivel a parlamentnek óriási, kifele irányuló hatalma van, a belső szabályzat is felértékelődik. Felértékelődik parlament demokratikus szintje is.

A kifelé irányuló hatalom korlátozása, kiterjed az önrendelkezés korlátozására is. 

A szélesebben vett önálló hatalom: az önrendelkezés és a kifelé irányuló hatalom összessége. Pontosabban e közösségeknél a szűken vett önrendelkezés nagyobb részéből kifele irányuló hatalom lesz. Tehát ezen közösségeknél, összemosódik a kettő.

Ezen kívül még van egy elvi (néha gyakorlati) a korlátozás nélküli kifele irányuló hatalom, a teljes diktatúra hatalma, és van a tényleges hatalom, a már korlátozott hatalom. Ellenben a korlátozott hatalom sok egyénre és közösségre kiterjed ezért az összesítve, a korlátozás ellenére is, óriási lesz.

A demokráciaszint-módosítás arányát viszont már nem az összesített hatalom adja meg. Ugyanis ezeknél a nagyhatalmú közösségek (pl. a parlament) akár a minimális alá is vihetnék a demokráciaszintet (vagyis diktatúrát csinálhatnának), ha  a demokráciaszintet az összesített hatalmuk arányában módosíthatnák. Ezért a demokráciaszintet csak behatároltan (kismértékben) módosíthatják, legfeljebb a hatalmuk egy részének arányában, módosíthatják. Azon részével, amelyik csak befelé önmagukra irányul, ez a szűken vett önrendelkezés.

A nagyhatalmú közösségeknél nem kell attól félni, hogy a magas demokráciaszint csak látszólagos lesz és nem tényleges. E közösségeknél a magas demokráciaszint is tényleges lesz, mert a tagságnak, néprétegnek bőven van miben dönteni.

A csak önálló hatalommal (önrendelkezéssel) rendelkező kisközösségeknél (pl. társasházi közösség) áll fenn annak a veszélye, hogy az önrendelkezést tovább korlátozva, olyan kicsi lesz a tagság döntési lehetősége, hogy  hiába van egy magas demokráciaszint, nem ér semmit.

A egyes nagyhatalmú közösségekben (mint pl. parlament) többféle közvetlen demokrácia és demokráciaszint is létrejöhet.

(H 61/b kategorizálás)

1.A tagság tényleges demokratikus szavazással dönt sok kérdésben.

2. A parlament (az elit jogalkotó vezetés) és a népréteg együttesen dönt sok (minden megmaradó) kérdésben.

Minél nagyobb hatalmú egy közösség, általában annál fontosabb veszélyesebb.

Annál nagyobb hatással van a néprétegre. Annál erősebben kötődik a népréteghez.

(A néprétegű kötödés talán egy külön tulajdonság is.) 

Annál inkább csökkenteni kell hatalmát, az önálló hatalmát, az önrendelkezését. Annál inkább növelni kell demokráciaszintjét.

Illetve, annál pontosabban kell meghatározni ezeket.

Természetesen kifelé irányuló hatalom általában a közösségek összességét nézve  a szűken vett önrendelkezés inverze. Hiszen az önrendelkezést nem más korlátozza, mint a kifele irányuló hatalom. Vagyis ha egyes közösségeknek túl nagy kifele irányuló hatalma van, akkor más közösségeknek túl kevés lesz az optimálisnál kevesebb lesz az önrendelkezése.

Alapvetések folytatása. (H 62 problémakör.)

Minden közösségnek társadalmi rétegnek van önrendelkezési foka és demokráciaszintje, akkor is, ha az, szabályozatlan, zavaros, nehezen megállapítható.

Akkor is van, ha ez az önrendelkezési fok rendkívül kicsi, netán zéró. És akkor is van demokráciaszintje, ha az nagyon alacsony, csak akkor helyesebb diktatúra-szintről beszélni. Vigyázat, el kell kerülni hogy csak két kategóriába gondolkodjunk: csak diktatúra van és csak demokrácia van.

A szabályozatlanság is egyfajta szabályozás. A szabályozatlanságban jellemzőbb lesz „az erősebb, az erőszakosabb győz” szabály érvényesülése. És jellemzőbb lesz a zavarosság, a kaotikusság. A szabályozatlanság eredménye egy olyan kaotikusabb állapot kialakulása, amelyben ráadásul az erősebb az erőszakosabb győz - szabály erősebben érvényesül. Tévedés az a felületes következtetés hogy a szabályozatlanság, a többség szabadságát, önrendelkezését növeli. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a túlszabályozás jó lenne. Itt eljutottam az alulszabályozás, túlszabályozás problémájához, amiről már másik fejezetben elég bőven okoskodtam.

A spontán szabályozás (erkölcsi normák, illetve az aktuális problémák aktuális megbeszélése) valamennyit javít a kaotikus és erőszakos állapoton, de csak javít.

A spontán szabályozás arról szól, hogy nem lehet minden köznapi dolgot a végtelenségig leszabályozni. Nem lehet, és nem is lenne jó. De azért a fontosabb, a közepesen fontos dolgokat is, szabályozni kell. Már azért is, mert az erkölcsöt a jog alakítja elsősorban.

De gondoljunk bele: mi lenne, ha nem lenne a közterületeken tartozódók, közlekedők szabályozása, vagyis nem lenne KRESZ. Kétségkívül ez szélsőséges példa, de mégis a lényegi irányokra rávilágító példa. Egyrészt a teherautók, a rozzant nagyautók előnyt élveznének, hiszen az ütközések nekik kevesebb gondot okoznának. Másrészt gyakori lenne azon eset, hogy kereszteződésben találkozó autók vezetői megbeszélést tartanának, kinek legyen elsőbbsége. Ha nagyon erkölcsös, udvarias autósok találkoznának, akkor arról folyna a „vita”: nem, én nem megyek, tessék parancsolni, nekem nem sürgős.   Ez a feltételezett szelídebb megoldás sem nevezhető hatékony, gyors megoldásnak. Szabályozásra tehát szükség van még akkor is, ha az emberek abszolút erkölcsösek, toleránsak, udvariasak. Persze a túlszabályozás éppen olyan káros, mint az alulszabályozás.

Persze mindezt befolyásolja az oktatás, a meggyőzés jósága.

A jog (a törvénykezés, szabályozás) alapvetései.

A legfőbb cél persze mindenhol, itt is, ott van a háttérben.

Az uralkodó a felettes hatalom, a jogalkotó, célja természetesen: legyen már, rend, fegyelem, béke, legyen jó működés, de nem mindegy hogy mindennek mi célja, vagyis mi a legfőbb cél. Nem mindegy, hogy e mögött ez a cél áll: mindez a rend fegyelem, jó működés azért szükséges, hogy én nyugodtan, tudjak uralkodni. Vagy a jog a jogalkotás céljai mögött, a tényleges legfőbb cél áll: minél több ember éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan” egészségesen.

Másféle (hibás, hiányos) rend, fegyelem, béke, jó működés jön ki az egyik célból (nyugodtan tudjak uralkodni), mint a másik, a tényleges fő célból.

Tehát amíg nem lesz a törvénykezés, szabályozás mögötti legfőbb cél: a szabályozás, törvénykezés az emberekért, népért, lakosságért, többségért van - addig nem is lehet jó szabályozás. A múltbeli és jelenlegi mögöttes cél: a szabályozás, törvénykezés a vezetők miatt van, az emberek, nép, lakosság, többség van a törvénykezésért, szabályozásért. Amíg ez marad a legfőbb cél, addig nem lehet jó a törvénykezés, szabályozás.

Jelenleg még az állam is ez utóbbi helytelen szellemben működik. Az talán elérhető a jövőben, hogy az állam a helyes szellemben, a helyes mögöttes céllal szabályozzon: a szabályok, törvények vannak az emberekért, a lakosságért.

De hogyan érhető el, hogy magángazdasági és egyéb szabályok mögött ne a szabályozó érdeke álljon? Kétségkívül ez az előzőnél is nehezebb, de nem lehetetlen ügy.

És még mik azok a tudnivalók, melyek feltétlenül szükségesek a jó törvénykezéshez, szabályozáshoz. Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Mit mondunk gyermekünknek?

Először szépen kérlek, (rábeszéllek), azután csúnyán kérlek, azután parancsolok, kiabálok, (felszólítok, fenyegetek), azután büntetek, és ha az sem hat, akkor jön (végső megoldás) a dá-dá. Lényegében minden törvénykezés, szabályozás, erről szól.

A két fő rész rajzolódik ki: az oktatás, a meggyőzés, a kérés, az önszabályozás (ezek ugyanarról szólnak), illetve a büntetés, vagyis a törvénykezés, szabályozás. Értelmetlen a törvénykezés, szabályozás, büntetés nélkül. A végső megoldás pedig, hogy lefogva, kényszerítve viszik az egyént valahová, vagyis a testi erőszak. Sajnos előfordul, hogy a dá-dá büntetés helyett megölik, lelövik a vétkest.

(Még a liberális frázisok szerinti gyermeknevelésben sem hagyható ki a végső megoldás, az erőszakos megoldás. És a gyermek, akkor érti meg a gyermeknevelést, ha megérti, a végső eszköz az erőszak, igaz csak azért, hogy elkerülje a másik, nagyobb végső erőszakot, az önmagunknak, vagy, és a másoknak okozott fájdalmat, betegséget.)

Kérdés, hogy a fenyegetést, felszólítást hová tesszük társadalmi, jogi vonatkozásban? Ezt a gondolatsort is érdemes folytatni.

Az oktatás, a meggyőzés, a kérés, melynek eredménye az önszabályozás, milyen viszonyban áll a szabályozással?

Az oktatás, a meggyőzés kevésbé szól a jelenről inkább a jövőről, a törekvésekről szól. A szabályozásnak elsősorban a jelen állapotából kell kiindulnia, nem mondhatja azt, hogy majd egy év múlva ilyenek, vagy olyanok lesznek az emberek. Bár a szabályozásban is lehet egy kevés jövőaspektus. Ezek szerint (az egyik a jövőről szól, a másik a jelenről szól), mindkettőre szükség van egyformán fontosak.  A jobb társadalomhoz mindkettő szinte egyformán szükséges a jó, javuló oktatás, meggyőzés, és a jó javuló törvénykezés, szabályozás. A kérés viszont a jelenről szól. 

Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Azonban a szabályozást két részre oszthatjuk: az indirekt (spontán) szabályozásra és a direkt szabályozásra. A kettő viszonya ill. összefüggései.

Indirekt szabályozás tényezői. 

Az eseti, közvetlen megbeszélés, a közvetlen kompromisszum.

Az eseti, egyedi közvetlen vizsgálat, ítélkezés.

Az aktuális, természetes emberi reakciók. Az aktuális erkölcs, az aktuális illem, a szokásjog.

A társadalmi törvényszerűségek. Nem az emberi törvények, hanem azok amelyek „természeti” törvényszerűségből erednek.

Az indirekt (spontán) szabályozásnak a lényege, hogyha nem is fogalmaznak meg (akár szóban, vagy elsősorban írásban) konkrét szabályokat, akkor is kialakul egyféle rend, egyféle hatalmi viszony, egyféle szabályrendszer. Akár a vadállatok életére is gondolhatunk. A vadállatok élete valamivel kaotikusabb, rendezetlenebb, mint mai ember élete, de azért nem teljesen kaotikus, rendezetlen. Lényegében a felsorolt tényezők alakítják ki a rendet, persze azokat le kell fordítani állati szintre. Pl. az aktuális állati reakciók. Az állati szokások. Ha két állat találkozik, akkor az eseti helyzet határozza meg a viszonyukat.

Az állatok esetében van egy törvényszerűség, amely így szól: az erősebb, az ügyesebb, a ravaszabb győz, ill. az gyakorolja hatalmat. Igaz ez a hatalom elég szervezetlen időszakos. (Azért az állatoknál sincs, eltekintve a ritka kivételtől, ok nélküli másnak ártás, nincs ok nélküli erőszak. Általában fenyegetéssel, felszólítással elintéződnek a dolgok. Azért az állatoknál is van családi „szerető” közösség, van utódgondozás, stb.. A végső megoldás, az állatnál, embernél is, logikusan csak az erőszak lehet. De az állat és főleg az ember is van olyan okos, hogy általában nem megy el a végső megoldásig.)

Az embernél akkor is előjön az indirekt szabályozás, ha vannak direkt szabályok. Előjönnek, mert nem lehet mindent lefedő szabályozás. És előjönnek, a törvényszerűségek, azaz, a háttérigazságok is. Ha pedig nincs, vagy hiányosabb a direkt szabályozás, akkor erősebben jön elő az indirekt szabályozás. Sőt ekkor eljönnek az állatokra vonatkozó indirekt szabályozás elemei is, mutatva, hogy azért genetikus állati múlt nem tűnt el teljesen. Az ember azonban nem akar állati életet élni. De az is igaz, hogy van olyan emberi „szabályozás” amely rosszabb, mint az állati, gondoljunk például a népirtásokra. A népirtásokra szélesebb értelemben (népsanyargatás, stb..) is gondolhatunk. De az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy az ember jobb akar lenni az állatnál.

Az indirekt és a direkt szabályozás egyik viszonya tehát, hogy a direkt szabályozás hiánya (a szabályozatlanság) helyébe belép az indirekt szabályozottság és az aktuális erkölcs illem, stb., szerint alakulnak a dolgok. Ezt az aktuális erkölcsöt, illemet, szokásokat, stb., főleg az aktuális rendszer szellemisége alakítja. De kisebb részben előjön az állati „erkölcs”: az erősebb ügyesebb, ravaszabb győz, gyakorolja hatalmat. És ez az erkölcs érvényesül is. És valamivel kaotikusabb rendezetlenebb állapot alakul ki.

A másik viszony az, hogy az indirekt szabályozás valamennyire mindig jelen van, a direkt szabályozás eltérhet az indirekt szabályozástól, de nem mondhat annak ellent. Vagyis nem lehet olyan szabályokat betartatni, amelyek alapvetően ellenkeznek az emberek erkölcsével, illemével, szokásaival, tulajdonságaival, illetve amelyek ellenkeznek a háttérigazsággal. A jó szabályozás az összeillik a háttérigazsággal (társadalmi törvényszerűségekkel) és jó irányban, de csak kevéssel tér el az aktuális erkölcstől, illemtől, szokásoktól. Az oktatás, meggyőzés erősebben térhet el, de nem ellenkezhet.

Sajnos meg kell állapítani, hogy bármilyen részletes a szabályozás a legalsó szinten jelentkezik a közvetlen ügyintézés, a közvetlen eseti megbeszélés, ebből két probléma adódhat, az egyik: az ügyintéző szubjektív jó, vagy rosszindulata. A másik: az ügyintézők átlagos jó, vagy rosszindulatát azért lehetséges változtatni. Itt jön elő a probléma, hogy a jövőben el lehet érni: az állam a népért van a szabályozás a népért van, az állami ügyintézők jóindulatát átlagosan is emelni kell. Tehát a jövőben az állami ügyintézők között nem lehet pökhendi, népgyűlölő, felületes, önző ügyintéző. (Jelenleg sajnos ez nem ritka jelenség.) De mi van pl. a magángazdasági ügyintézőkkel?

Azért talán ennél is fontosabb a szabályozás, törvénykezés jósága.

Mindjárt az optimális megoldással kezdem. Legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog,  de úgy, hogy ez ne vegzálja szabályozottat. Ne vegzálja, vagyis ne kényszerítse a szabályozottat fölösleges tudásra, ténykedésekre, illetve ne tartsa félelembe. Mostanában egyre inkább abba az irányba tolódik el a szabályozás, hogy talán árnyaltabb, talán igazságosabb, de mégsem az, mert aki nem ismer minden trükköt azon csattan az ostor.

Ez a megoldás (legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy hogy ehhez ne kelljen a szabályozott tudása, ne vegzálja szabályozottat) feloldhatná a túlszabályozás és az alulszabályozás sok ellentmondását.

A visszaélés a kijátszás lehetősége éppen azzal nő meg, ha szabályozottnak sok részletet, trükköt kell ismerni.

Mert kétségtelenül szép számmal lehetne felsorolni azokat az érveket, amelyek a szabályozás részletessége, árnyaltsága mellett szólnak, és azokat is, amelyek ez ellen szólnak. De ezzel a felsorolással nem válaszolunk a kérdésre: a szabályozás mennyire legyen részletes árnyalt. 

Egyébként a szabályok mennyisége nem biztos, hogy azonos szabályozás részletességével, árnyaltságával. Ezt szintén egy felsorolással lehetne bizonyítani, de erre sem térek ki.

Mi is az a részletes, árnyalt direkt szabályozás?

Nem sok köze van a limitált, alternatívált szabályozáshoz. És nem sok köze van a szabályok mennyiségéhez, hiszen pl. lehetséges semmitmondó megfogalmazás is. Illetve, a szabály pl. arról is szólhat, hogy mi az ami nincs szabályozva, részletesen felsorolhatja a szabad döntés a szabályozatlanság  elemeit.

Talán érthetőbb ez az egész, ha egy gyakorlati példával jövök elő.

Egy másik tanulmányrészben, fejezetben, sokat foglalkoztam az adózással, a jó adózás szabályaival. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy nem baj, ha az adózás bonyolult, több adófajta van, sok adókulcs van, sok kategória van, sok feltétel van, a szabályozottak sok csoportra vannak osztva, stb., (ez tehát egy részletes árnyalt szabályozás), de csak akkor nem baj, ha mindez nem érinti az adózót negatívan. Mindezt oldja meg, számítsa ki, a szabályozó, ez esetben az adóhatóság, az állam. Az adózónak, a szabályozottnak csak a következő feladatai vannak. „Válaszoljon” néhány (viszonylag kevés) viszonylag egyszerű kérdésre, amelyből a szabályozó bonyolult számítások után ki tudja számítani azt az egy-két befizetést, amelyet az adózónak be kell fizetni. További dolga az adózónak és a szabályozónak, hogy az adózó azért értse meg a szabály lényegét, vázlatosan lássa át a szabályt. Továbbá, ha a szabályozott valamely oknál fogva részleteiben is meg akarja ismerni a szabályt, akkor gyorsan, ingyen könnyen kapjon kimerítő felvilágosítást. További feladat még a viszonylag egyszerű, az adózót nem nagyon zavaró, de átfogó mindenkire kiterjedő ellenőrzési, ill. jogorvoslati rendszer kialakítása. 

A másik problémakör, hogyan szólhat bele pl. adószabályok kialakításába a szabályozott, vagyis az adózó. Mert az elvi probléma, hogy a szabály bonyolult, akkor hogyan szólhat bele az egyszerű laikus ember.

Egyrészt, sokan valóban nem akarnak, és nem tudnak részletekben elmerülni, de azért kevesek akarnak és képesek erre.

Másrészt azért a laikus többséget is be lehet vonni a kialakításba. Pl. úgy, hogy gyűjtik és összegzik a panaszokat, javaslatokat. Pl. úgy, hogy viszonylag egyszerű kérdéseken keresztül közvélemény-kutatásokat végeznek (mit szeretne az adózó, milyen problémái vannak, stb.) és ezek eredményét beépítik a szabályozásba. Tehát még az ilyen bonyolultabb szak-döntésekbe is be lehet vonni a tagságot, a népet, vagy a nemzeten belüli közösséget.

Az egyik megállapításom, hogy mindaz, amit itt az adózás szabályaival kapcsolatban kifejtettem az kiterjeszthető a szabályozás, törvénykezés egészének jelentős részére.

(H 62/c kategorizálás)

1. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet nem vegzáló (a szabályozó munkáját növelő) szabályozásról van szó. Ugyanakkor limitált, alternatívált szabályozás, a hatalmat, az önrendelkezést nem nagyon korlátozza.

(Ezek szerint többféle kategória lehet.)

2. Kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, (egyszerűbb), de legalább az igazságosságra törekvő szabályozás, melynek az egyszerűsége, a vegzálás minimalizálását eredményezi. Nem korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság. 

3. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet vegzáló szabályozás. Inkább korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság. 

4. Árnyalatlan, igazságtalan (egyszerű) szabályozás, ami ráadásul az egyszerű embert, a népet viszonylag vegzálja. Inkább korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság.

5. Részletes, szigorú konkrét (nem limitált, alternatívált) szabályozás. Korlátozza a hatalmat, önrendelkezést.

6. Ezek átmenetei.

A másik megállapításom hogy óriási különbségek lehetnek a szabályozás színvonalában, és a hozzáállásban. Pontosabban a hozzáállás (a szabály a népért van, a szabály nem vezetésért van, nem a nép van a szabályért, a vezetésért) meghatározza színvonalat.  Amit itt leírtam az egy jó, magas színvonalú szabályozás. A jelenlegi pl. adószabályozás nem ilyen, sőt az irányait tekintve szinte ellentétes. Én nem azt állítom, hogy könnyű az ilyen optimális szabályozást kialakítani. És azt sem állítom, hogy egyáltalán ki lehet alakítani az optimális, tökéletes, ideális szabályt. Csak azt állítom, hogy lehet erre törekedni, lehet ebben az irányban haladni, fejlődni. Létre lehet hozni a jelenleginél sokkal jobb, magasabb színvonalú szabályozást.

Egy hasonlat.

A jövő szabályai, törvényei, remek, részleteiben is kidogozott „építmények” lesznek, amelyeken „nagyon sokat dolgozik” a szabályozó (a jogalkotó), a szabályozott kényelemesen élhet ebben az építményben. A vezetés, jogalkotás minőségi munkája jelenti a sokat dolgozást, amelynek gyorsaságát és minőségét meghatározza a jogalkotó tudása, elsősorban szabályozással, törvénykezéssel kapcsolatos ismeretei. Jelenleg csak összetákolt kunyhók a szabályok, a tervezők is ezen a szinten állnak. A jövő jogalkotója olyan szinten lesz, mint a felhőkarcolók tervezője, aki még arra is figyel, hogy a lakók, a használók igényeit beépítse az építménybe. Ha az ember képes nagy, bonyolult, de jó minőségű építményeket viszonylag gyorsan létrehozni, akkor a szabályozás, törvénykezés területén is képes hasonló teljesítményre.

Visszatérek az elméleti kérdésekhez.

Az önrendelkezés nagyságát elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozottra vonatkozó szabályokat kívülről hozzák, vagy a szabályozott hozza. Pontosabban az ennek aránya (milyen arányban hozza szabályozott a rá vonatkozó szabályokat) határozza meg.  Még pontosabban, ha mindez tagságra és vezetésre együttesen vonatkozik. A szabályozás részletessége árnyaltsága eleve csak másodlagosan határozza meg az önrendelkezést. Hiszen ha valaki, (valakik) saját magára hoz részletes szabályozást, az nem nevezhető az önrendelkezés csökkenésének. Felületesen úgy tűnhet, hogy minél részletesebb a külső szabályozás annál inkább csökken a szabályozott önrendelkezése. Csakhogy a jóindulatú, népérdekű szabályozás az nemcsak dirigálja, de védi gyengét, a védtelent. Itt pl., visszatérhetnék arra, hogy mi van, ha nincs szabályozás, azaz az indirekt szabályozás érvényesül. A direkt (jóindulatú, népérdekű) szabályozás és annak részletessége tehát a gyengét, védtelent, a népet, lakosságot, a becsületes többséget nemcsak dirigálja, de védi is. Ugyanez a szabályozás az erőseket, a vezetést már inkább dirigálja, ezeket kevésbé védi, inkább a hatalmukat (önrendelkezésüket) csökkenti. Igaz viszont, hogy még a népréteg is úgy érezheti, hogy a szabályozás részletessége, (még ha az jóindulatú népérdekű szabályozás is), csökkenti az önrendelkezését, szabadságát. Igaz, hogy ezt pedig „a részletes árnyalt de az egyszerű embert, a népet nem vegzáló szabályozással”, lehet csökkenteni. Illetve, a limitált, alternatívált szabályozással lehet csökkenteni.

Hosszasan lehetne, még erről elmélkedi, inkább megállapítom az alábbiakat.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált. A demokráciaszint (amely a tagság önrendelkezése) szempontjából pedig egyértelműen előnyős.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját.

De ha ez nem lehetséges, akkor szabályozás legyen kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, de legalább az igazságosságra törekvő, és a vegzálás minimalizálását eredményező.   

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés, egyben faladat is, a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai. 

Visszatérés e fejezet témájához.

Az önrendelkezés és demokrácia (közvetlen demokrácia, a nép uralma) sok szálon függ össze. Sok tekintetben azonos, még több tekintetben csak hasonló, és sok tekintetben különbözik egymástól.  Mindkettő van, és mindkettőre szükség van. Pontosabban szükséges, a lehetőség szerint legnagyobb önrendelkezés érvényesülése. És szükséges, a lehetőség szerint legnagyobb demokráciaszint érvényesülése. Szükséges a népréteg, civilszféra önrendelkezésének erősítése és demokráciaszintjének emelése. Szükséges a vezetés hatalmának korlátozása, normalizálása, amely nem mond ellent lehetőségekhez képest legnagyobb önrendelkezés elvének. Viszont ez hatalomkorlátozás, hatalomnormalizálás egybevág, egyirányú, a vezetés demokráciaszintjének emelésével, és a népréteg, civilszféra demokráciaszintjének emelésével.

Ez az egész fejezet túlságosan elméleti, mit jelent mindez a gyakorlatban? A jelenlegi jog és e fejezet összefüggései. (H 63 problémakör és kategorizálás.)

E fejezetben azt mondtam, hogy a jog (hatalom, önrendelkezés) felosztható úgy, mint,

1. önrendelkezés (a tagság és a vezetés együttes önálló hatalma) a felső vezetéshez viszonyítva.

2. és a közvetlen demokráciára: csak a tagság önálló hatalma a saját vezetéséhez ill. másodsorban a saját vezetésnek, vezetéséhez viszonyítva.

És azt is mondtam

1. a jog egyik része, a minden közösségre vonatkozó szabályozás, törvénykezés.

2. a másik része, az adott közösségre, kisközösségre, társadalmi rétegre vonatkozó speciális szabályozás, törvénykezés.

Mi az, ami minden közösségre vonatkozik. (Ami elsősorban az alapvető politikai jogokkal kapcsolható össze?)

Minden közösségből, legyen ez egy munkahely, egy lakóhely, egy párt, egy vallás, stb.. viszonylag gyorsan és könnyen ki lehet lépni, legalábbis a közösség ezt nem akadályozhatja. Minden közösségben szabadon beszélhet, kritizálhat az egyén, ha ezt normálisan nem gyalázkodóan, rágalmazva teszi. Egyik közösségben sem érheti emiatt hátrány. (Sőt a jövőben alapvető emberi jog lesz, hogy a javaslata, panasza ki legyen vizsgálva és valamilyen szinten figyelembe, legyen véve.)

Egy másik probléma, hogy melyik közösségben érheti a vallása, világnézete, a genetikai származása miatt hátrány. Általában emiatt sem érheti hátrány.

Minden közösség köteles mentőt hívni, ha valaki rosszul lesz. Ez pl. az egészséghez való jog egy töredéke.

De a legfontosabb, hogy egy közösségben sem lehet másnak ártani. Nem lehet a másikat bántalmazni, pl. megpofozni, nem lehet lopni, rabolni, nem lehet csalni. Tehát minden közösségre vonatkozó szabályozás: a büntetőtörvények sokasága, legalábbis annak zöme. És minden közösségre vonatkozó szabályozás része a polgári jog, legalábbis annak zöme.  Lényegében ez is másnak ártással foglalkozik csak a „kisebb” vétségekkel. Illetve, azon másnak ártásokkal, amely a felek közötti szerződésekkel és azok megszegésével kapcsolatosak. De ezek is másnak ártások, többnyire csalások. Tehát a BTK és a PTK zöme az általános szabályozáshoz tartozik.

Van ugyan a bűnözőkről szóló szabályozás, mint külön speciális szabályozás, de ez ebben az értelmezésben onnan kezdődik, hogy valakit elitéltek.

A jog másik része, az adott közösségre vonatkozó speciális szabályozás.

A társadalmi rétegek szabályozásnak problémája. (H 63/b problémakör.)

A megértés miatt kiválasztok egy példát, legyen ez a nyugdíjazásról, nyugdíjakról szóló törvénykezés.

Ha a jelenlegi törvénykezést kissé átfogalmaznák és átcsoportosítanák, akkor ezt az elnevezést is adhatnák: a nyugdíjasokról szóló szabályozás. A nyugdíjas emberek tehát megjelennek, mint egy embercsoport (egy réteg, egy „közösség”). Ez a szabályozás még akkor is egy adott réteg speciális szabályozása, ha minden emberre vonatkozik, aki nyugdíjas lesz. De a nyugdíj elfogadása sem kötelező, tehát itt is megvan kilépés joga. És nyugdíjasok sem bánthatják egymást, nem árthatnak egymásnak, tehát e rétegre is vonatkozik az általános szabályozás. Bár mindenki egyszer nyugdíjas korú lesz, de ez a szabályozás mégsem nevezhető általános szabályozásnak, mert csak akkor vonatkozik az emberekre, ha belépnek ebbe a rétegbe. Az általános szabályozás: mindenkire, mindenhol, minden közösségben, minden időben történő szabályozás. Tehát a nyugdíjasokról szóló szabályozás egy speciális az adott közösségre, rétegre vonatkozó szabályozás.

A nyugdíjasok vonatkozásban jelenleg nehezen beszélhetünk önrendelkezésről és közvetlen demokráciáról. Aláhúzva a „jelenlegi” szót. A jövőben ugyanis elképzelhető egy olyan nyugdíjas közösség, amelyik szinte minden nyugdíjas véleményét összesíti, és érvényesíti.  Pl. rendszeres széles körű, a teljes nyugdíjas tábort, és az időseket, lefedő közvélemény-kutatásokat készítenek. És persze ezen összesített vélemények valamilyen szinten megjelennek a jogalkotásban. Ekkor már közösségről lehet beszélni és lehet beszélni a kisközösség vonatkozású közvetlen demokráciáról.

Önrendelkezésről akkor lehetne beszélni, ha ennek a közösségnek kialakulna a minden tag által jóváhagyott vezetése, és belső szabályzata. A belső szabályzat, pontosabban, hogy a szabályozásnak legyen önállóan készült része mindenképpen szükséges, mert ez maga az önrendelkezés. A vezetést pótolhatja egy nagyon magas demokráciaszint.

Ki kellene arra térni, hogy jelenleg is vannak, un. nyugdíjas érdekképviseletek, de ezek több okból messze nem közösségalkotók. Egyrészt ezekből több van és nem egy. Egy érdekképviselet a nyugdíjasok egy szűk csoportját fedi le, és messze nem ez egész nyugdíjas réteget. A nyugdíjasok zöme kimarad minden csoportból. Másrészt nem is nevezhetők ezek az érdekképviseletek, demokratikus közösségnek. Jelenleg a nyugdíjasok egy, az ország-vezetés által irányított, uralt réteg, egy kiszolgáltatott réteg. Valójában (a jövőben valóság érvényesül) a nyugdíjasok bizonyos szintű közvetlen demokráciával rendelkező réteg (szinte közösség), amelynek ez a demokrácia adhat bizonyos fokú önrendelkezést még akkor is, ha nem lesz vezetése.

(H 63/b kategorizálás.)

Mindjárt megfogalmazok egy kategóriát.

1. A jelenlegi zavaros és hiányos szabályozású, kiszolgáltatott társadalmi rétegek közösségek. 

A jövőre vonatkozóan a következőket feltételezhetjük.

2. A társadalmi rétegek, pl. a lakóközösségek olyan közösséget, alkotnak, amelyeknek van önálló vezetésük, önálló szabályozások (valamilyen fokú önrendelkezésük van) és természetesen a közvetlen demokrácia is valamilyen szinten megvalósul bennük.

3. A társadalomi rétegek pl. nyugdíjasok, olyan közösséget alkotnak, amelyeket az állam vagy más kívülálló hatalom vezet, és csak a közvetlen demokrácia valósul meg bennük, valamilyen szinten. A társadalmi rétegek, amelyekben különböző okból nem lehet önálló vezetésük, szabályozásuk (nem lehet önrendelkezésük), nem alakítható ki vonatkozásukba sajátos önálló közvetlen demokrácia sem.  Ekkor ezek a társadalmi rétegek a közvetlen demokrácia vonatkozásában (és az önrendelkezés szempontjából) becsatlakoznak a népréteg hatalmas „közösségébe”, a népréteg (lakosság) általános közvetlen demokráciája által valósul meg a közvetlen demokráciájuk és az önrendelkezésük. Mit is jelent ez? Pl., hogy nyugdíjasokról szóló törvénykezéseket, legalábbis fontosakat, népszavazással (vagy népszavazással is) kell eldönteni. Csak a legfontosabb törvények eldöntésére  van ilyenkor mód, ez azt jelenti hogy a demokráciaszint viszonylag alacsony lesz. A jelenleginél persze magasabb lesz ez a demokráciaszint, de alacsonyabb lehet, mintha ez a réteg valós önrendelkező közösség lenne. A távolabbi jövőben ugyan elképzelhető a vezetés nélküli, demokratikusan létrehozott önálló szabályozás (részben önálló szabályozás) is, de ezt most nem keverem ide. Az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy népréteg lakosság hatalmas rétegének a vonatkozásban, az önrendelkezési fok azonos lesz a közvetlen demokráciaszinttel, vagyis az is viszonylag alacsony lesz. Persze ezt a demokráciaszintet még sok minden befolyásolja. Pl. a nyugdíjasok rétege nem nevezhető egy veszélyes rétegnek, ellenben igen széles réteg (a teljes népakarathoz közel álló réteg), ezért a viszonylag alacsony demokráciaszint, közepes demokráciaszintet jelent.

Mi a népréteg, ha a szabályozás és a fejlettebb jövő szempontjából nézzük.  (Ez lenne jó, tehát erre kell törekedni, efelé kell haladni.)

Olyan társadalmi rétegek összessége, amely rétegek az alapvető szabályozáson felül speciális szabályozást igényelnek, de nincs, nem lehet önálló vezetésük, szabályozásuk nem önálló közösségek, nincs önrendelkezésük, illetve az önrendelkezésük, a közvetlen demokráciaszinttel azonos. Ezen közösségek vezetése (felettes hatalma) elsősorban az ország-vezetés, az állam.

A néprétegnek, lakosságnak azonban van egy külön vonatkozása is. Ha a teljes lakosság felénél nagyobb a réteg (vagy talán negyedénél) akkor már nem beszélhetünk rétegről. Kétségkívül nem könnyű egy-egy társadalmi réteg és a népréteg, lakosság szétválasztása.

Többek között a KRESZ, a közterületek tartózkodók, közlekedők szabályozása rávilágít, hogy a lakosság a népréteg egy külön közösségnek fogható fel, vagyis kisközösségek, és a társadalmi rétegek termei „mellett” van egy olyan hatalmas terem (közösség) amelybe mindig, mindenki benne van. Erre a teremre, nagy közösségre olyan speciális szabályozások érvényesek, mint pl. a KRESZ. (A KRESZ a gyalogosokra is vonatkozik, ráadásul manapság már a családok többsége autóval is rendelkezik. Tehát a KRESZ, nem egy réteg szabályozása.) Persze e KRESZ-en kívül még számos szabályozást lehetne említeni. Ennek nagy közösségnek, lakosságnak, néprétegnek, akárcsak egyes társadalmi rétegeknek nem lehet külön vezetése, külön szabályzata. A vezetése, az ország-vezetés, állami vezetés. A demokráciája pedig az országos demokráciában népszavazási (közvélemény-kutatási) rendszerben valósul meg. Az önrendelkezési fokot a demokráciaszintje határozza meg.

A legtöbb ember ezek szerint egyidejűleg benne van egy, vagy több kisközösségben, amelynek van speciális szabályzata, amelynek van önrendelkezése és demokráciaszintje. Továbbá ugyanakkor benne van egy, vagy több társadalmi rétegbe, amelynek van speciális szabályzata, csonka önrendelkezése van, és van demokráciaszintje, amely elsősorban meghatározza az önrendelkezését. Továbbá, ugyanakkor benne van a népréteg, lakosság nagy közösségébe, amelynek van speciális szabályzata, nincs önrendelkezése, csak demokráciaszintje van, amely meghatározza az önrendelkezését.

 Ha jelenlegi törvényeket kissé átcsoportosítják, átfogalmazzák, akkor ilyen szabályozások, törvénykezések is létrejöhetnek. Néhány példa. A gyermekekről szóló szabályozás. A fiatalokról szabályozás. A szülőről szóló szabályozás. A sportolókról szóló szabályozás. A ház-építtetőkről szóló szabályozás. A dohányzókról szóló szabályozás. A betegekről szóló szabályozás. A támogatásra szorulókról való szabályozás. A hajléktalanokról szóló szabályozás. A saját tulajdonukba tartózkodókról való szabályozás.  A közterületen tartózkodókról és  a közlekedőkről szóló szabályozás ( a KRESZ ennek része). A nyugdíjasokról szóló szabályozás. És még hosszan sorolhatnám.

Ezek hasonló társadalmi rétegek, de jelenleg nem közösségek, akár a nyugdíjasok. A mindenkori szabályozás (törvénykezés) jelentős része a társadalmi rétegekről szól. Csak ez jelenleg, másképpen, zavarosan jelenik meg.

Ha társadalmi rétegek közösséget alkotnak, akkor már, mint kisközösségek jelennek meg, a szabályozási kategóriájuk, is ennek megfelelő.

(H 63/b kategorizálás.)

1. Ha nem alkotnak kifejezett közösséget, akkor a társadalmi rétegek, ill. a népréteg kategóriájába tartoznak, mint egyfajta „közösség”, a szabályozásuk is ennek megfelelő.

Felsorolom milyen szabályozások, lehetnek még lényegileg, például.

2. Az ország-vezetésről szóló szabályozás. Az állami vezetésről szóló szabályozás.

(pl. az alkotmány egy része.) Stb., stb.

2/b. Az állami dolgozókról szóló szabályozás. (Pl. a közigazgatási törvény.)

Stb., stb..

3. A munkaközösségekről szóló szabályozások.

A munkaadókról szóló szabályozás. A vállalkozókról szóló szabályozás. A munkavállalókról szóló szabályozás. Stb., stb.. (Pl. a munkatörvények, a munka törvénykönyv.)

4. Kisközösségi szabályozás.

Olyan társadalmi rétegek, amelyek kifejezett közösséget alkotnak. A kisközösségekről, civil szervezetekről, lakóközösségekről, nemzetiségekről szóló szabályozások. A társasházakban lakókról szóló szabályozás. Az egy településen, egy kerületben lakókról szóló szabályozás. (Pl. önkormányzati törvény) A pártközösségekben, eszmei közösségekben levőkről szóló szabályozása. (Pl. egyesülési, társasági törvény.) A vallási közösségekben levőkről szóló szabályozás. A szakszervezetekben levőkről szóló szabályozás. Stb., stb..

Azért fogalmaztam meg így a szabályozásokat, hogy látható legyen, lényegében az emberek, a közösségek szabályozásról van szó. Így nézve, világosabban átlátható a törvénykezés. És átlátható, hogy miről beszélek e fejezetben.

Most itt kitérhetnék arra, hogy miért zavaros hiányos a jelenlegi törvénykezés. Pl. az önkormányzatok zavaros állapotára.

De az biztos, hogy zavarosság egyik eredője, hogy nincs elméletileg tisztázva a problémakör.

Sok-sok kategória van, nagy közepes és kis dobozok sokasága, a közepes dobozok, több nagy dobozba is tarozhatnak, a kisdobozok több közepes dobozba is tartozhatnak.

De a lényeg talán az önrendelkezés fok és a közvetlen demokráciaszint. A következőkben nem teszem hozzá hogy „közvetlen”, az egyszerűség miatt csak demokráciaszintről beszélek.

Mennyiben jó, vagy rossz, ha egy társadalmi réteg, vagy közösség maga hozza meg, a saját magára vonatkozó szabályozást? (H 64 problémakör és kategorizálás.)

Ha már szóba kerültek a nyugdíjasok, akkor maradjunk náluk. Nyilvánvalóan e nyugdíjak nagyságát nem határozhatják meg kizárólag a nyugdíjasok, mert fennáll veszélye, hogy önmagukkal szemben elfogultak, és a kelleténél, az optimálisnál magasabb nyugdíjt állapítanának meg. De az sem lenne igazságos, ha teljesen kimaradnának ebből a döntésből, mert akkor annak veszélye állna fenn, hogy túl alacsony nyugdíjt kapnának. De például a nyugdíjak elosztásába már erősebben is beleszólhatnának. A nyugdíjkorhatár kérdése az már nem is nyugdíjasok problémája, hiszen a dolgozókat érinti, hogy mikor mennek nyugdíjba. (Feltételezzük, ha objektív a tájékoztatás az előnyök és hátrányok szépen fel vannak sorolva, akkor a nép ebben helyesen tud dönteni. Vagy legalábbis döntése helyes irányba módosítja a vezetés döntését.)

De tegyük fel a kérdést, hogy mennyiben jó, vagy rossz, ha pl. egy társasház közössége maga hozza meg, a rá vonatkozó szabályozást? Értelemszerűen rá vonatkozó szabályozás, a házon belüli szabályozás. De itt már kijelenthető (a lehető legnagyobb önrendelkezés és demokrácia jegyében): jó, ha társasház közössége döntően maga hozza meg a rá vonatkozó szabályozást.

Tehát a válasz az: hogy attól függ, milyen közösségről van szó.

De attól is függ milyen kérdésről, problémáról van szó. Hiszen a nyugdíjasokra vonatkozó három kérdésre három különböző válasz jött ki. Az viszont megállapítható (még nyugdíjasok esetében is igaz), hogy a néprétegnek, közösségnek kell lenni valamennyi beszólásának, a rá vonatkozó szabályozásba. Ez pedig valamekkora önrendelkezési fokot és közvetlen demokráciaszintet  jelent. De azt is jelenti, hogy ez csak egy általános szint, nem automatikus, a szabályozás egyes részei ettől eltérhetnek.

1. Vannak olyan társadalmi rétegek, „közösségek”, amelyek vonatkozásban nem olyan nagy baj, ha csak közvetlen demokrácia valósul meg, nincs önálló vezetés, az önrendelkezés a rétegi ill. az országos demokráciaszinten keresztül jön létre.

2. A közösségek nagyobb része azonban elég nehezen képzelhető el saját vezetés nélkül, szükségszerűen, vagy a jó működés miatt kialakul egy vezetés. Ebben az esetben már önrendelkezési fokról (tagság és vezetés együttes önálló hatalma a felsőbb hatalomhoz viszonyítva) is szó van. És ugyanakkor a közvetlen demokráciaszintről is szó van. 

Az viszont egy nagyon általános megfogalmazás, hogy a közösség jellege, fajtája is eldönti és a probléma jellege fajtája is, eldönti, hogy mekkora beleszólása legyen az adott közösségnek. A társadalomtudománynak ennél sokkal pontosabban kell válaszolni.

Az alapvető ellentmondás (lehetőleg az érintett maradjon ki a döntésből az elfogultsága miatt, ill. lehetőleg az érintett hozzon döntést) problémája.

Továbbá az a probléma hogy az említett másik elv: „lehetőleg az érintettek hozzák meg a rájuk vonatkozó döntést”, majdnem olyan erős, mint a „ne legyen önszabályozás” elv. Az érintett jobban átlátja a problémát. Az érintett egyben érdekelt ezért nagyobb átgondolással, felelősséggel fordul a döntés felé. (Kibicnek semmi sem drága.) És a két elv (magával elfogult, kontra, jobban átlátja és érdekelt a problémában) ellentmond egymásnak.

Természetesen ez a probléma (az érintettek többségbe legyenek, vagy kisebbségben) a közvetlen demokrácia és az önrendelkezés alapproblémája is.

Ha a két közel egyenlő de ellentmondó elv szinte nem ér semmit, akkor olyan más szempontokat kell keresni, amelyek valamelyik elvet elvetik, a másikat erősítik. 

Azt hogy az érintettek kisebbségben, vagy többségben legyenek a  döntésben a kérdés jellege fogja eldönteni.

A domináló felettes hatalmat (a döntéshozó egységek szavazati arányát) az is meghatározza, hogy milyen kérdésről van szó.

1.Pl., hogy a kérdés önző, rövid távú érdeket indukálhat az érintettekből.

Az ilyen kérdéseknél jobb, ha az érintettek döntési kisebbségben vannak.

Minden közösségre, a vezetésre is jellemző lehet.

2. Pl., hogy szakkérdésről van e szó, mert azt a jól képzett vezetés jobban átlátja.

Az ilyen kérdés eldöntésében általában a vezetés legyen többségben, mint felettes hatalom, vagy saját hatalom vele szemben kisközösség legyen kisebbségben. Illetve általában a tagsági  döntés legyen kisebbségben. Felmerül a vezetési döntés növelése, az önrendelkezési fok és demokráciaszint csökkentése, ha ilyen kérdés merül fel.

2/b. Pl., ha gyors döntés szükséges. A nagyon gyors döntésbe nem fér bele a demokratikus vita és döntés. Ekkor is inkább a közösség vezetésnek kell dominálni, mind a felettes hatalommal szemben, mind tagsággal szemben. Tehát önrendelkezést növelő, de demokráciaszint csökkentő ez a döntéstípus.  Hozzátéve, hogy ez valójában nagyon kisszázaléka a döntéseknek. A katonai alakulatokra, akcióközösségekre, munkaközösségekre egy kicsit jellemzőbbek hogy a gyors döntések.

3. Pl., hogy ízlésbeli kérdésről van szó, mert azt mindenképpen az érintett tudja pontosan eldönteni. Minden közösségre, kisközösségre, tagságra, néprétegre is jellemző lehet. Az érintetteknek kell többségben lenni.

4. Pl. hogy általános „elméleti” hosszabb távú kérdésről van szó, mert az kevésbé indukál rövid távú érdeket, és nem szakkérdés. Nincs akadálya, hogy az ilyen kérdést a tagság, népréteg döntse el. Illetve, hogy az érintettek döntsék el.

Azért a vezetés önző érdeke nem ugyanaz, mint a tagság népréteg önző érdeke, hiszen a legfőbb cél a népréteg (minél több ember) jóléte, egészsége, elégedettsége, és nem a vezetés jóléte, egészsége, elégedettessége. De azért a népréteg, tagság esetében is fennállhat azon rövid távú érdek, amely hosszabb távon magának néprétegnek, tagságnak is árt.

Kétségtelenül nem könnyű eldönteni, hogy az új kérdés milyen.  Pl. szakkérdés, vagy ízlésbeli kérdés? Vagy hogy mennyire áll fenn önző rövid távú érdek indukciója? A jövő fejlettebb rendszerében ezt egy független, tudományos demokratikus testületnek kell eldönteni.

Konkrétan a vizitdíjról szóló népszavazás jut eszembe. Egyesek szerint borítékolható volt hogy a nép a rövid távú érdeke mentén fog szavazni, tehát ilyen kérdést nem szabad népszavazásra bocsátani. Szerintem, ha objektív tájékoztatás van, amely felsorolja a vizitdíj hosszabb távú előnyeit és a rövid távú hátrányait, akkor a nép ezek mérlegelése mellett helyesen képes dönteni. Ez esetben is mérlegelte a vizitdíj hosszabb távú előnyeit, de kevésnek találta és elvetette. Sajnos a vezetés döntései, ennél kevésbé mérlegelők, inkább a rövid távú érdek befolyásolja azokat. Ugyanis az értelmes népréteg tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen rajta csattan az ostor és hosszabb távú érdekek mentén érdemes haladni. Sajnos vezetés is tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen a néprétegen csattan az ostor, és nem rajta, így nyugodtan mehet a rövid távú érdeke után. A jelenben ez tehát egy jó kis népszavazás volt. Ettől függetlenül a fejlettebb jövőben, amikor a vezetés sem lesz ennyire önző, a népréteg még bölcsebb lesz pl. a vizitdíj (a példa kedvéért feltételezzük, hogy újra napirendre kerül) eldöntését másképp oldják meg. Egy egyszerűsített népszavazás eredményét összesítik a legjobb variációban (mert rengetek variáció lehetséges) a vezetés döntésével, és ez lesz az ügyben a végső döntés. A variáció kiválasztásban nyilván azt is mérlegelik, hogy a vizitdíj mennyire szakkérdés, illetve, hogy mennyire  indukálja a népréteg rövid távú érdekét.

De nézzünk egyszerűbb példákat pl. a társasházi közösség vonatkozásban. Az hogy kertet vagy a lépcsőházat kell először felújítni inkább ízlésbeli kérdés, ebben nyugodtan dönthet a tagság. Az is ízlésbeli kérdés hogy a lépcsőház sárga legyen vagy kék, ebben is tagságnak kell dönteni. Az pl. hogy vízvezetéket mikor kell felújítani, már inkább szakkérdés. Ebben valószínűleg a szakértők (a szakértő vezetés, amennyiben szakértő a vezetés) és a tagság együttes döntése a legjobb.

Tulajdonképpen két részre bonthatjuk ezt az egész problémakört. Az önrendelkezés és a demokráciaszint összefüggéseinek folytatása. (H 64 problémakör és kategorizálás.)

1. Az egyik, hogy az önrendelkezés határait és a közvetlen demokrácia határait kijelölik a különböző tényezők. A közvetlen demokrácia határait az önrendelkezés (önálló hatalom) is kijelöli, az önrendelkezés (önálló hatalom határait pedig) határait pedig a közvetlen demokrácia is kijelöli.

2. A másik problémakör pedig az, hogyha nem lennének határok, akkor mi lenne az optimális önrendelkezés és az optimális közvetlen demokrácia.

Kezdjük az első problémával.

Induljunk ki a közösségre vonatkozó önrendelkezési fok meghatározásával.

Az önrendelkezési fokot (ha kifele irányuló hatalmat nem számítjuk) meghatározza: egyrészt az egy főre eső abszolút önrendelkezés (hatalom, döntések, szabályozások, a hatáskör teljessége) nagysága (a fontosságot is figyelembe véve). Másrészt az előzővel összesítve azon arány, hogy a döntéseket (szabályokat, hatalmat, hatáskört) milyen arányban hozza meg a közösség vezetése (önállóan választott) és tagsága együttesen, szemben a felettes hatalommal.

A közösségre vonatkozó demokráciaszint (demokráciaszint) meghatározása. 

A demokráciaszint csak az önrendelkezési fokból, nagyságból indulhat ki, ugyanis ez arról szól, hogy a közösség vezetése (önállóan választott) vezetése és tagsága között, hogy oszlik meg a döntési arány. Annál nagyobb demokráciaszint, minél nagyobb arányban hozza meg a döntéseket, szabályokat a közösség tagsága valóságos demokratikus döntéssel, szavazással.

Másképpen a demokráciaszintet egyrészt az önrendelkezési fok határozza meg. Másrészt az előzővel összesítve azon arány, hogy a döntéseket (szabályokat, hatalmat, hatáskört) milyen arányban meg a közösség tagsága szemben a saját vezetésével. Hozzátéve, hogy kisközösségi, intézményi demokrácia mellett párhuzamosan van egy országos népszavazási rendszer is.

Ha egy közösség önálló hatalma, önrendelkezése, hatásköre kicsi (pár kérdésben dönthet), akkor hiába hozza meg azt a pár kérdést a tagság, a többség.  Ez a magas közvetlen demokráciaszint látszólagos lesz. A ténylegesen magas demokráciaszint a döntések száma (a döntések fontosságát figyelembe véve), plusz a tagság, népi döntések aránya. Másképpen: a tényleges, végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint: az önálló hatalom (önrendelkezés), összesítve a tagság népréteg döntésének aránya a vezetéshez képest.

(Ellenben sokféle összesítés lehet.)

Ez tehát az egyik összefüggés.

A másik összefüggésnél abból kell kiindulni, hogy az önrendelkezés nagyságával arányosan lehet módosítani a demokráciaszintet. Vagyis egy közösség önrendelkezésébe az is beletartozik, hogy módosíthatja demokráciaszintet, a tagsági népi döntések arányát. Vonatkozzon az akár vezető-kiválasztásra vagy más döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos kérdésre. És minden irányban módosíthatja, de csak az önrendelkezés nagyságának arányában. Az nem igazi önrendelkezés, ha a demokráciaszintet nem módosíthatja a közösség.

Az önrendelkezés arról szól, hogy a közösséget érintő, minden kérdésben, maga a közösség döntsön, és a fontos kérdésekbe természetesen a demokráciaszint meghatározása is benne van. Ha a demokráciaszintet a felettes hatalom határozza meg teljesen, akkor az már egy csökkentett önrendelkezés lesz. Az már nem 25%-os maximális önrendelkezés, hanem annál kisebb önrendelkezés lesz.

Ugyanakkor a különböző okoskodások, számítások szerint az jön ki, hogy a demokratikus irányhaladás korlátozása nem azonos értékű, az önrendelkezés-csökkenés szempontjából, a diktatórikus irányhaladás korlátozásával. A demokratikus irányhaladás korlátozása pl. háromszor erősebben csökkenti az önrendelkezést, mint a diktatórikus irányhaladás korlátozása.

A demokráciaszint nem mehet egy bizonyos határ alá, amelynek legfontosabb vonatkozása, hogy a közösség demokratikusan (többségi döntéssel) bármikor újra dönthet a demokráciaszintről (a döntéshozó mechanizmusról).

Az előző okoskodásból és más okoskodásokból, számításokból az alábbi (az eltolt irányhaladás szabálya) szabály szükségessége jön ki. A közösség a (lehetséges maximális, pl. 25%-os) önrendelkezés arányában változtathatja a demokráciaszintet, de a diktatórikus irányban csak 25%-ban (25%-nál, 6%-ban), a demokratikus irányban 75%-ban (25%-nál 18%-ban).

Ez „az eltolt demokráciaszint változtatásnak” szabálya.

Továbbá ugyanakkor demokráciaszint nem mehet bizonyos határ alá, tehát demokráciaszintet és az önrendelkezést úgy kell meghatározni, hogy módosított demokráciaszint se menjen a minimum alá. Ugyanakkor a demokráciaszintet és az önrendelkezést úgy kell megállapítani, hogy a közösség az önrendelkezés értelmében emelni is tudja a demokráciaszintet. Ugyanis, ha a demokráciaszint pl. 95%-os akkor azt már nem tudja pl., 10%-kal emelni.

A harmadik összefüggés, pedig az hogy bizonyos (50%-os) demokráciaszint alatt az önrendelkezést sem lehet értelmezni.

A további összefüggések viszont más másik problémakörhöz tartoznak. 

Újra visszatérek, arra hogy bizonyos demokráciaszint alatt nem lehet az önrendelkezést értelmezni. (Elnézést kérek az ismétlésekért.)

Induljunk abból ki, hogy a felsőbb hatalom ez esetben elsősorban a mindenkire vonatkozó nemzeti, állami törvények, illetve az ország néprétege és vezetése együttesen. (Valójában a felsőbb hatalom kérdése ennél összetettebb, mert pl., a nemzetkőzi jog is ide vehető. Pl. felsőbb hatalom is, lehet alacsonyabb és magasabb demokráciaszinten levő.)    

És induljunk abból ki, hogy 50%-os alapvető nemzeti demokráciaszint alatt nem lehet külön értelmezni a vezetés és a tagság együttes önrendelkezését (az önrendelkezést) és a demokráciaszintet ez a kettő összefolyik. Ezt az alapvető nemzeti demokráciaszint akár „nincs szolgaság” szintjének is nevezhető. Vagy, „tilos a másnak ártás” szintjének is nevezhető. Az egyénnek nem szabad ártani, az egyént nem szabad megverni, bántalmazni, károsítani, elzárni, korlátozni, kivéve, ha az egyén bűnt követ el, akkor is az állam (jogalkalmazó és igazságügyi szervek) egy része büntethet a megfelelő törvények alapján. (Az államon kívüli büntetések problémája egy külön problémakör, ugyanis kisebb büntetések azért szükségszerűen az államon kívül is megtörténnek. A jognak kell azt is tisztázni, hogy mi az a büntetéshatár, ami az államon kívül is megtörténhet.) A mindenkire vonatkozást úgy kell értelmezni, hogy bármely ember, aki az adott körülménybe kerül. Vagyis a jog az adott körülményeket, eseteket vizsgálja és nem azt, hogy az adott ember milyen vezető beosztásban van, milyen vallású, milyen fajú, stb.. (Jelenleg ez az elv, de azért gyakorlatban ez is messze van a tökéletestől. Elméletileg többek között az a probléma, hogy körülményt el kell választani az emberi tulajdonságtól. És az is probléma, hogy az önhibájukon kívül elesetteket védelmezni, támogatni kell.) 

Visszatérve, induljunk ki abból, hogy az alapvető 50%-os (amely messze nem teljes és optimális) demokráciaszint és önrendelkezésszint elsősorban ez egyéni jogok alapján biztosítva van. (A részletes egyéni jogokat rengeteg törvény tartalmazza. Az egyéni jogokat így is értelmezhetjük: az egyének hatalmának korlátozása, ill. az egyéneknek különböző hatalmak adása.)

Az alapvető 50%-os szint alatt nem értékelhető a közösségek, kisközösségek önrendelkezése. Mégpedig azért nem, mert ha belső szolgaságban, elnyomásban él a közösség többsége, a tagság, akkor annak közösségnek önrendelkezése sem lehet. Tehát bizonyos szintig, fokig teljesen mindegy hogy a tagságot a belső vezetése nyomja el, tartja szolgaságban, vagy egy külső felettes hatalom, annak közösségnek olyan kicsike lesz az önrendelkezési foka, hogy gyakorlatilag nincs értékelhető önrendelkezése. Értékelhető önrendelkezés kezdete nagyjából: ha másnak ártás elve érvényesül, az alapvető emberi jogok érvényesülnek, ha megvan a gyors és ártalmatlan kilépés lehetősége, ha a tagság választhatja ki a vezetését (le is válthatja), és ha tagság bármikor módosíthatja a demokráciaszintet (negatív irányban csak behatároltan).   

(Bár a közösségek önrendelkezését is lefordíthatjuk egyéni jogokra, hiszen a közösségeket is emberek alkotják.)

Mindez értehetőbb, ha elővesszük azt a modellt, hogy a társadalom sokféle teremből (közösségből) áll, és minden teremnek (aki oda belép, ott van) egy speciális szabályozása. Tehát ez a szabályozás, a terem a közösség szabályozása de az ott levő egyéneké is.

Tehát az alapvető kategorizálás ezek szerint nem az, hogy egyéni vagy közösségi szabályozás. Hanem ez.

1. Minden közösségre és abban levő egyénre vonatkozó szabályozás.

2. Elvileg van egy a közösségfajtákra vonatkozó standardszabályozás, amely lehet egy adott közösség szabályozása. 

3. Az adott közösségre (és abban levő egyénekre) vonatkozó szabályozás.

A szabályozás felépítése. Kiindulás a társasházi közösségek szabályozása. (H 65 problémakör és kategorizálások. )

Figyelem, továbbra is a nemzeten belüli közösségekről van szó. A nemzeti közösség, a nemzet önrendelkezése és közvetlen demokráciaszintje külön fejezetet igényel.

A szabályozás elvileg a következő részekből áll, még akkor is, ha gyakorlatilag ezek a részek elmosódnak, összecsúsznak, esetleg hiányoznak.

1. Az egész törvény hatáskörének kijelölése.

2. Kikre, milyen közösségre, közösségekre vonatkozik a szabályozás.

3. A felettes hatalom leírása, a felettes hatalom döntéshozásának leírása, ill. a felettes hatalom elvei, fontosabb szempontjai.

4. A felettes hatalom által megállapított egyértelmű szabályok.

5. A közösség által meghozható szabályok, az esetleges közös döntések (felettes hatalom és maga a közösség), vagyis a közösség hatásköre, vagyis az önrendelkezési fok meghatározása.

6. Az önrendelkezési fok módosításának szabályai.

7. A közösség által meghozható szabályok módja, szavazati aránya, stb., vagyis a demokráciaszint kijelölése.

8  A demokráciaszint-módósításának szabályai.

9. A közösség részvételének aránya, módja, az egész szabályozásban (keretszabályozásban).

10. Magának a közösségnek, a közösség tagságának és vezetésének (együttes) döntései.

     Mindezek természetesen tovább kategorizálhatók.

Ha ezeket néhány nagy részbe kell összevonni, akkor talán logikus a szabályozás három része:

1. A keretszabályozás önrendelkezésről szóló része.

2. A keretszabályozás demokrácia-szintről szóló része.

4. És a közösség önálló döntései.

Mindezek tehát tovább is feloszthatók.

Jelenleg gyakorlatilag ezek a részek általában összecsúsznak, összemosódnak úgy kell kihámozni őket a szabályozásból, ettől még valahogy benne vannak. A szabályozás hiányából is ki lehet hámozni valamit. Pl., ha hiányzik a közösség részvételének aránya, módja az egész szabályozásból, az ezt a szabályt jelenti: a vonatkozó közösségnek nincs módja részt venni, eme törvény kialakításában. 

Ha elméletileg elemezzük a szabályozást, akkor ezekből a részekből kell kiindulni.

Újabb kitérés arra, hogy miért nem lehet egy nemzeten (országon) belüli közösség önrendelkezése 25%-nál nagyobb.

A százalék elsősorban nem a szabályok mennyiségére utal, hanem a fontosságra, jelentősségre utal. Illetve, fel kell tételezni egy optimális, minden lényegest számba vevő, és helyesen rangsoroló felsorolást (ez az objektív valóság), akkor a mennyiségre utalnak a százalékok. Az emberi szabályok képesek ezt az optimális felsorolást megközelíteni, más kérdés, hogy jelenleg általában még megközelítés is hiányzik. Nem árt elolvasni, az „Érdemes azonban vázlatosan felsorolni pl. az utcán tartózkodók, közlekedők önrendelkezése miért pl. 25%-os” fejezetrészt.

A rendelkezések felét (50%-át) tehát a büntetőtörvények, polgári törvények (nem szabad másnak ártani) ill. az alapvető emberi jogok teszik ki, amelyeket elsősorban nem a közösség tagsága és vezetése hoz meg, hanem a felettes hatalom (az ország vezetése, az állam, és az országos demokrácia, stb.) hoz meg.

A maradék 50%-ból, elsősorban a felettes hatalom határozza meg a teljes keretszabályozást 1-9 pontig, és csak 10-es pontban foglaltakat hozza meg a közösség. Elsősorban a felettes hatalom (ország-vezetés, országos demokrácia, stb.) hozza meg, ez azt jelenti, hogy a keretszabályozásba jó esetben összesítve 20%-ban (ez ötven százalékra lebontva 10%) szólhat bele a közösség. Ha nagyon jó, demokratikus a törvénykezés, akkor minden keretszabályozási pontba beleszólhat a közösség (főleg a demokráciaszint-módósításba), de ezek csak beleszólások.

A következő megállapításom pedig az lenne, hogy a keretszabályozás jóval (több mint kétszer) fontosabb, mint az a konkrét szabályozás, amit a közösség maga hozhat meg, hiszen pl. a hatáskört is, a keretszabályozás határozza meg. A keretszabályozás értéke 35% ennek kialakításban 10%-ban vesz részt a közösség és konkrét saját szabályozás értéke 15%. Így jön ki, hogy a maximális közösségi önrendelkezés legfeljebb 25% lehet (a közösség keretszabályozásba való összesített beleszólása 10% + a közösség konkrét szabályozása 15%). A felettes hatalom minimális hatalma pedig 75% lehet (az alapvető szabályozás 50% + a keretszabályozás kialakítása 35% - 10% a közösség keretszabályozásba való összesített beleszólása).

Egyes, az országon belüli közösségek maximális önrendelkezése elméletileg, és inkább a jövőben,  tehát 25% is lehet, de a jelenben, gyakorlatilag számoljunk inkább 20%-kos maximális önrendelkezéssel.

Természetesen a maximális 25%-os önrendelkezésen belül sokféle önrendelkezési fok jöhet létre.

Az egyszerűség miatt legyen kb. egyenlő a két alapvető feltétel fontossága.

Ezután néhány lehetséges számítás.

A lehetséges hatáskör egészével rendelkezik a közösség, de nem rendelkezik egyáltalán a demokráciaszint meghatározással, a felettes hatalom által megállapított demokráciaszint pedig 50% alatt van, akkor a közösségnek nincs önrendelkezése.

Az előző, azzal a módosítással, hogy felettes hatalom által megállapított demokráciaszint 50% felett van, ekkor kb. 5%-os a közösség önrendelkezése.

Az előző azzal a módosítással, hogy a közösség nem rendelkezik lehetséges hatáskör egészével, csak pl. harmadával, akkor a közösség önrendelkezés szinte nulla, mondjuk 0.1%-os.

A számítás tehát a következőkből indul ki.

A demokráciaszint 50% felett legyen. Ez alatt nincs önrendelkezés.

Maximális az önrendelkezés a demokráciaszint szempontjából, ha a közösség legalább a hatáskör szerinti önrendelkezés 75%-ban módosíthatja a demokráciaszintet a demokrácia irányában, és 25%-ban a diktatúra irányába. Minden más csökkenti az önrendelkezést.

Csökken az önrendelkezés, ha ez az arány más. Legerősebben csökkenti az önrendelkezést, ha csak demokrácia irányú változtatás van korlátozva. Ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, akkor az már 50% alatti demokráciaszint, vagyis nincs önrendelkezés. Ha nem eltolt, hanem egyenlő a két irányváltoztatás, akkor is csökken az önrendelkezés. Ennél erősebben csökken az önrendelkezés, ha mindkét irányváltoztatás lehetősége nulla. Valamennyire növeli az önrendelkezést, ha a felettes hatalom által kijelölt demokráciaszint magasabb, és csökken, ha ez szint alacsonyabb, de 50% felett van.

És természetesen változtatja az önrendelkezést a hatáskör nagysága a lehetséges teljes hatáskör viszonylatában. Ha lehetséges teljes hatáskör harmadával sem rendelkezik a közösség, akkor zéró az önrendelkezési fok, ami azért nem az abszolút semmit jelenti csak egy határt.

Egy bonyolult számítás szerint jön ki tehát, a közösség teljes önrendelkezése, amennyiben az önrendelkezésbe beszámít a demokráciaszint és annak lehetséges módosítása.

A problémakör másik fele, ez egy másik problémakör, hogy az egyes közösségeknek mekkora önrendelkezési fok és demokráciaszint adható, vagyis az egyes közösségeknek mekkora az optimális önrendelkezési foka és demokráciaszintje. Ehhez azonban tisztázni kell, hogy valóságos önrendelkezési fokot és demokráciaszintet hogy lehet megállapítani.

Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggéseinek folytatása.

A hatáskör (az önrendelkezés) szűkítése, pl. társasház közössége nem hozhatja meg a rá vonatkozó döntések egészét, szűkíti a demokráciaszintet is, hiszen ezzel tagság döntése is le van szűkítve. A demokráciaszint (a közösségekre vonatkozó döntéseket milyen arányban hozza csak a tagság) hiába magas, ha nincs elég önrendelkezés. Kérdés hogy milyen arányban csökkenti a demokráciaszintet az önrendelkezés-csökkenés. (Ez a nagyhatalmú közösségekre nem vonatkozik, csak azon közösségekre, amelyeknek szinte nincs kifele irányuló hatalmuk, csak önrendelkezésük.) Az egyszerűség miatt én azt mondom, ha 25%-kal, vagy annál nagyobb mértékben csökken az önrendelkezés akkor már nagy annak az esélye, hogy a közösség az 50%-os demokráciaszint alatt marad.

(Ráadásul, jó esetben még az önrendelkezési fokot is módosíthatja valamennyire a közösség. Ezt azonban a „működési” hatáskörbe sorolom be, az egyszerűség kedvéért.)

A zavaros összefüggést a következők alapján lehet tisztázni.

Van az önrendelkezési fok és a demokráciaszint.

Az alapvető, az 50% feletti demokráciaszint-módósítás látszólag a demokráciaszinthez tartozik (mert valóban módosítja demokráciaszintet) azonban maga a szabályozás az önrendelkezés része. Ugyanis kérdés, hogy az 50% feletti demokráciaszint-módósítás szabályzása mekkora részben van a közösség hatáskörében, és mekkora részben van a felettes hatalom hatáskörében.   (Az 50% alatti alapvető demokráciaszint egyszerre tartozik az önrendelkezéshez és demokráciaszinthez.)

A demokráciaszint maga nem befolyásolja jelentősen az önrendelkezést, kivéve, ha demokráciaszint sok okból 50% alatt van, mert ez esetben nem beszélhetünk önrendelkezésről sem. Az 50% feletti demokráciaszintet az dönti el, hogy közösségre tartozó nagyon fontos kérdésekben (működés, stb.)  dönthet a tagság (ez pl. az 50%-os alapvető demokráciaszint), vagy a közepesen fontos kérdésekben is (ez, pl. a 70%-os demokráciaszint, vagy szinte minden kevésbé fontos kérdésben (ez pl. a 90%-os demokráciaszint). Illetve a demokráciaszintet meghatározza még a demokratikus elvek érvényesülése (van vagy 20 db.). Másodlagosan, harmadlagosan pedig még sok minden. 

Az önrendelkezés (a „működési” hatáskör szabályai és a demokráciaszint-módósítás szabályai) viszont befolyásolja a demokráciaszintet. Az előző fejezetrészben arról okoskodtam, hogy demokráciaszint-módósításnak szabályai hogyan változtatják az önrendelkezést és ezzel együtt a demokráciaszintet. Illetve a következő összefüggéseket lehet megfogalmazni.

Ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 50%-a vagy annál nagyobb része hiányzik és a demokrácia-módósítás sem optimális, akkor kétséges lehet az 50%-os demokráciaszint, nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés. Továbbá ugyanez a helyzet, ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 75%-a vagy annál több hiányzik, függetlenül attól, hogy a demokráciaszint-módósítás milyen.

Továbbá ugyanez a helyzet (nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés) ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, függetlenül attól, hogy mekkora „működési” hatáskör.

Sajnos az összefüggéseknek van egy másik vonulata is.

Ezek pedig a következők.

   Ha valamely közösség diktatúrairányú változtatást akar, akkor az a közösség nem érdemel nagy önrendelkezést. Ez a közösség erkölcsileg nem alkalmas a magas demokráciaszintre és nagy önrendelkezési fokra.

   Egyéb tudáshiány és erkölcsi okok miatt is alkalmatlan lehet egy közösség a magas demokráciaszintre és nagy önrendelkezési fokra.

   Nem lehetséges (el kell kerülni), hogy egy közösség viszonylag alacsony (bizonyos határon aluli) demokráciaszintet, de viszonylag magas (bizonyos határon felüli) önrendelkezési fokot kapjon.

    Az viszont lehetséges több okból, (bár nem jó), hogy egy közösség viszonylag magas demokráciaszintet, de viszonylag kis önrendelkezést kapjon. Igaz, hogy ekkor a magas demokráciaszintje csak látszólagos lesz.

   Az is lehetséges és néha szükséges (bár nem jó), hogy egy közösséget szinte teljesen a felettes hatalom irányít, a felettes hatalom gondnokságában van. 

Szerintem eme összefüggések összeilleszthetők a többi összefüggéssel.

Viszonylag leegyszerűsödik a problémakör, ha felsorolom azokat a tényezőket, amelyek biztosítják az alapvető minimális 50%-os demokráciaszintet. (H66 problémakör és kategorizálás.)

1. Kell lenni egy lapvető demokráciának, ami ezt jelenti, hogy a tagság (a nép, a többség) „bármikor” időnként újra dönthet a demokráciaszintről (meghatározhatja a döntéshozó-mechanizmust, a vezetés-kiválasztást, stb.).

2. A közösségre vonatkozó legfontosabb kérdésekben (legyen az működési, és döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos)  a tagság hozza meg a döntéseket, legalábbis a tagságnak legyen, maghatározó, valóságos beleszólása a döntésekbe. (Az első lépcső a döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos döntések, mert ezek határozzák meg hogy a működési döntések eldöntését. De a cél, a lényeg mégis a működési döntések, eldöntése.)

2. Ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 50%-a vagy annál nagyobb része hiányzik és a demokrácia-módósítás sem optimális akkor kétséges az 50%-os demokráciaszint, nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés.

3. Továbbá ugyanez a helyzet, ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 75%-a vagy annál több hiányzik, függetlenül attól, hogy a demokráciaszint-módósítás milyen.

3/b. A nemzeti közösség vonatkozásában ezek általában sokkal nagyobb számok. A nemzeti közösség a számok arányok tekintetében eltér a nemzeten belüli közösségtől.

A nemzeti közösség több vonatkozásban különbözik, a nemzeti közösségben lehetnek olyan emberek, akik a büntetés alatt állnak. Ők egy különleges, a büntetés alatt állók közösségét alkotják.

4. Továbbá hasonló a helyzet (nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés), ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, függetlenül attól, hogy mekkora „működési” hatáskör.

5. Továbbá nem értékelhető az önrendelkezési fok és a demokráciaszint. Ha a közösségbe nem érvényesül a „tilos másnak ártani” szabály. Ha az egyénnek szabad ártani, az egyént szabad bántalmazni, megverni, károsítani, elzárni, korlátozni. (Ezeket normális esetben nem szabad, kivéve, ha az egyén bűnt követ el, akkor is az állam (jogalkalmazó és igazságügyi szervek) egy része büntethet a megfelelő törvények alapján.) Ha a közösségbe nem érvényesülnek az alapvető emberi jogok. Ha nem érvényesülnek az alapvető jogelvek. (Az viszont már átgondolandó, hogy mik is ezek az alapvető emberi jogok.)

6. Ha nincs meg a közösségből való gyors, könnyű kilépés lehetősége.

Ezek biztosan benne vannak azon tényezők között, amelyek meghatározzák az alapvető demokráciaszintet. Ha ezek bizonyos szinten teljesülnek, akkor nincs szolgaság, ami még nem jelenti azt, hogy jó a helyzet. Valószínűleg vannak más tényezők is, amelyekre itt nem térek ki.

Az 50% feletti demokráciaszint tényezői.

1. Ha a tagság állandóan, folyamatosan (nemcsak bármikor-időnként) dönti el a döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos döntéseket. (az idő kérdése egy fontos szempont). Nem mindegy, hogy a demokráciaszinttel, döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos többségi döntés akár havonta, évente, vagy négy évente vagy tíz évente lehetséges.

2. Ha (máshol, pl. demokráciáról szóló fejezetben felsorolt) demokratikus elvek, demokratikus működési szabályok a közepesnél jobb szinten vannak jelen a közösség világnézetében és így is realizálódnak. A demokratikus elvekből mennyi valósul meg, és amely megvalósul az milyen minőségben valósul meg. Pl. megvalósul e az, hogy mindenki a saját önálló véleményével, (amely vélemény a saját érdeken túl a közösség érdekét tartalmazhatja, de nem lehet közösségellenes) vegyen részt a szavazáson. Illetve, hogy ez milyen szinten valósul meg. Vagy milyen szinten valósul meg, hogy lehetőleg minden tag, valamilyen formában (a tartózkodás, távolmaradás okainak kiderítése) vegyen részt a szavazásba. Vagy, milyen szinten valósul meg az objektív tájékoztatás, a jó kérdésfeltevés, és a szavazatok összesítése. És még lehetne folytatni. Tehát e szintek összesítésről van szó. Ha ez pl. közepes szinten valósul mag akkor az 60%-os  demokráciaszintet jelent ebből a szempontból, ha  közepes-jó szinten akkor az 70%-os demokráciaszintet jelent ebből a szempontból, és így tovább, egészen a kiváló demokráciaszintig.

3.. Ha a közepesen fontos (nemcsak a legfontosabb) működési és döntéshozással kapcsolatos döntéseket is tagság hozza meg.

4. Ha a tagság ugyanígy dönthet a demokráciaszint módosításban is.

5. Ha a közösség hatásköre (a közösségre tartozó döntések száma) nincs fölöslegesen, még 1%-kal sem korlátozva.

6. Ha a másnak ártáson túl, az alapvető emberi jogokon túl, még sok minden, minden tényező a legfőbb cél irányába halad.

Sok hasonlatot lehet találni, pl.: az étkezés, étkeztetés minimális alapvető minimális célja, hogy az étkezéstől, vagy annak hiányától nem legyenek betegek az emberek. A maximális, optimális célja pedig az, hogy az étkezés a lehető leginkább növelje az emberek egészségét. Tehát, van az éppen hogy csak elégséges szint, (kettes osztályzat), de van ennél magasabb szint is, pl. a négyes osztályzat. A minimális 50%-os demokráciaszint egy kettesosztályzatú szint. Az optimális demokráciaszint egy ötös osztályzatú szint. Az optimális szint talán irreális de négyes osztályzatú, jó szint nem az.   

A problémakör egy újabb alapvető felosztása. (H67 problémakör és kategorizálás)

1.A jelenlegi zavaros hiányos szabályozás melletti zavaros önrendelkezési fok és zavaros demokráciaszint megállapítása és abból való kiindulás.

2. Vagy a jövőbeli tisztább világosabb szabályozás melletti tisztább világosabb önrendelkezési fok, és demokráciaszint megállapítása és abból való kiindulás.

Mindez a teljesség igénye nélkül. Talán eddig nem mondtam, de itt pótlóm, a szabályozástan egy külön tudomány sok-sok könyvet, tanulmányt igényel.

Persze hiába gondolkodunk az optimális önrendelkezésről, az optimális demokráciáról, ha az emberek alkalmatlanok minderre. Nem is értik miről van szó. Ezen egyrészt az oktatással lehet segíteni. Másrészt a legjobb iskola maga gyakorlat, tehát, ha nem is hirtelen, de fokozatosan gyakorlatilag is alkalmazni kell az ilyen szabályozásokat, törvényeket. A társasházi közösségek szabályozás, ha nem is tökéletes, de nagyjából jó, adhat egy kiindulást. Ráadásul az egyszerűsége miatt is jó modell.

A szocializmusban a házközösségek oly mértékben voltak korlátozva, hogy nem is voltak igazi önrendelkező közösségek. A bérlők (kvázi albérlők) voltak és a főbérlő az állam (a felettes hatalom) uralkodott. Jelenleg e téren (a társasházi közösségek területén) jobb a helyzet, az, más kérdés, hogy lakosság jelentős része még nem tud élni ezzel a jobb helyzettel. És ez 20 évvel a rendszerváltás után nem róható fel a szocializmusnak. A társasházi közösségek kevesek ahhoz, hogy egy nép megtanulja a demokráciát. De rátérek a szabályozásra.

Van a keretszabályozás és vannak a keretszabályozásból kiinduló további döntések, amelyek ha fontosak, akkor írott határozatok. A keretszabályozás is egy döntéssorozat, és további döntések is egy döntéssorozat. A kettőt akár össze is lehet vonni, de mégis jobb, ha külön választjuk.

A szabályok száma mennyisége csak a tartalom tükrében számít.

Pl. nem mindegy hogy a szabály azt mondja: ezzel és azzal is foglalkozni kell. Vagy azt mondja: ezt pontosan így kell tenni, azt meg pontosan úgy kell tenni.

Nem mindegy hogy ezt mondja a szabály: évente legalább egy közgyűlésnek kell lenni (x időpontig), de több is lehet. Amely közgyűlésben ennek és ennek kötelezőnek kell lenni pontosan előírva. Azzal, és amazzal kötelező foglalkozni, de nincs pontos előírás. És vannak még ajánlott témák.

Vagy azt mondja, csak egyszer lehet csak ekkor, és ezzel, és azzal, és amazzal csak pontos előírás szerint kell foglalkozni.

Képzeljük el, ha nem lenne társasházi szabályozás. Nyilván lennének házak, ahol lakók maguktól is elkészítenének egy jó szabályozást. De ez is csak így kezdődhet: kedves lakótársak, akkor jöjjünk össze és határozzunk. A keretszabályozás többek között meghatározza, hogy rendszeresen össze kell jönni. És a következő határozat, akkor döntsük el, kik dönthetnek, és mi alapján döntünk.  A keretszabályozás ezt is megmondja. Ha nincs keretszabályozás, akkor ezt újra és újra el kell dönteni, de kapaszkodó nélkül. Ugyanakkor hiába van jó keretszabályozás, ha azt nem töltik meg tartalommal.

Visszatérek oda, hogyha nem lenne társasházi szabályozás, akkor is lennének olyan közösségek, akik jó szabályozást készítenének, de még több közösség lenne, amelyben rossz szabályozás történne. És ennél is több, ahol minden szabályozás hiányában egyféle anarchia, vagy anarchikus diktatúra alakulna ki. Erről már több helyen elmélkedtem. Hosszan lehetne arról elmélkedni, hogy mindenre kiterjedő, (bizonyos értelemben precíz) de limitált és ösztönző típusú szabályozás nagyobb szabadságot ad, mint a mindenre kiterjedő, de pontosan előíró és tiltó jellegű szabályozás. Illetve, hogy nagyobb szabadságot ad, mint a hiányos, zavaros szabályozás. A kötelezlek arra, hogy szabad legyél, hogy önállóan dönts, hogy demokratikus legyél, azért nem ugyanaz, mint hogy, kötelezlek arra, hogy rab legyél. Ráadásul, ha ez a szabadságra, demokráciára való kötelezés is limitáltan jelenik meg (elmehetsz a rabság irányába is), akkor már nagyjából rendben van a szabályozás. És teljesen rendben van, ha azt mondja felettes hatalom: ez nem jelenti, azt hogy kidoblak a pusztába, boldogulj magadtól. Úgy adok szabadságot, hogy azért segítek is, persze vigyázva az arányokra, mert megint elmehetünk a rátelepedés, az önállótlanság irányába. 

1. Megállapítom a jó szabályozás (keretszabályozás) viszonylag pontosan meghatározza az önrendelkezési fokot, a hatáskört és ezek módosíthatóságát. Mindezt, a lehetőség szerinti legnagyobb önrendelkezés szellemében.

2. Valamint viszonylag pontosan meghatározza a döntéshozó mechanizmust (a demokráciaszintet) és ennek módosíthatóságát. Mindezt a lehetőség szerinti legnagyobb demokrácia szellemében.

(H 68 problémakör és kategorizálások) A szabályozás, újabb másfajta felosztása.

1. A döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) szabályozása.

2. Ezen kívül, a működés (gazdasági, pénzügyi, tulajdoni, „munkaköri” fejlődési szabályzat) alapszabályozása, és ebből eredő további szabályok határozatok döntések. Ez adja ki hatáskör zömét. Még akkor is, ha az alapvető hatáskör meghatározza pl.: a közösség hatásköre kerítéstől (vagy a járdától) magánlakások faláig terjed, illetve bizonyos vonatkozásban azon belül is.  Ezt még kiegészítheti egy „viselkedési rend” szabályzata. És kiegészítheti szabályzat megszegőinek lehetséges szankciójának szabályzata. 

Tulajdonképpen ezzel a szabályozással kapcsolatos az önrendelkezési fok. Az a kérdés, hogy ezen szabályozásokat (amely lényegében meghatározza a ház állapotát) milyen arányban döntheti el a lakóközösség (tagság és vezetés együttesen), és milyen arányban döntheti el a felettes hatalom (az állam, az önkormányzat, stb.).

Az önrendelkezéshez még hozzátartozik a döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) módosításnak lehetősége. Ugyanis, ha jó a szabályozás, akkor a döntéshozó mechanizmust a felettes hatalom dönti el, a lehetséges legnagyobb demokrácia szellemében, ad módosítási lehetőséget is.    

Ez alapján fel lehet sorolni, hogy miből áll a felettes hatalom szabályozása és miből áll közösség önálló szabályozása, szerintem.

1.A felettes hatalom az alapvető jogokon a BTK - án, stb., keresztül ad egy viselkedési szabályozást. Azt mondtam, hogy jelentőségében (fontosságában, tartalmában) kb. 50%.

Ezen felül van a lakóközösség speciális szabályozása.

2. Ebben van benne a döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) felettes hatalom általi keretszabályozása, amely jelentőségében kb. 15%-os. Ennek a számnak semmi köze a tényleges demokráciaszinthez. Ez a szám csak azt jelezi, hogy önrendelkezés szempontjából mit jelent az, hogy a felettes hatalom határozza meg a demokráciaszintet.

3. És benne van egy alapvető működési és hatásköri szabályozás. Ennek a szabályozásnak viszont két kiterjedése van. Mondjuk ennek is van egy jelentősége, legyen az 10%-os.

4. A másik kiterjedését az egy főre eső abszolút hatalom és annak megoszlása adja ki.  Mondjuk az egy főre eső abszolút hatalom a társasházak vonatkozásban egy 30-es skálán 5-ös értékű. De ezzel az 5%-os hatalommal szinte teljesen a társasház rendelkezik, mert a felettes hatalom keretszabályozása nagy önrendelkezést ad. Nem írja elő, hogy közös költségnek pontosan mennyinek kell lenni, nem írja elő a felújítások menetét, és még sorolhatnám. Tehát ezek szerint a felettes hatalom összes szabályozása 75%. Ugyanis az 5%-os hatalmi szint a felettes hatalom szabályozásában nincs benne, azzal a közösség rendelkezik. A pontos megfogalmazás: a társasházi közösségek 5%-os eredendő hatalmi, hatásköri fok mellett 25%-os önrendelkezéssel rendelkezhetnek. (Ez azonban lényegében a lehetséges teljes önrendelkezést jelenti.)

Az önrendelkezés nélküli (látszólagos) demokráciaszint pl. 80%-os. Mivel ez esetben teljes az önrendelkezés, ez azonos a tényleges demokráciaszinttel. A tényleges demokráciaszint: az önrendelkezés nélküli demokráciaszint egyenesen arányos a teljes, lehetséges önrendelkezés arányával.

Úgy néz ki, hogy lehetségesen teljes az önrendelkezés, ha az eléri a 25%-ot.

A társasház közösségének marad 25% önrendelkezése. Amely szintén felosztható elméletileg, döntéshozó mechanizmus módosítására, önrendelkezés módosításra, működési szabályozásra, stb..

Ez csak egy elméleti, egyéni számolás és valószínűleg van ennél jobb számolás is. A lényeg az, hogy valahogy elméletileg és a jövőben gyakorlatilag is tisztázni kell a közösségek önrendelkezését és demokráciaszintjét.

Kilépve társasházi közösségből, a közösségek zömének a szabályozása (feltéve, ha tiszta, világos és a jóra törekszik) így épül fel.

A felettes hatalom rendelkezése.

1.  Kb. 50% alapvető jogok, stb. alapvető minimális demokráciaszint.

2. Kb. 15% döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) meghatározás, ill. annak módosíthatósága, pontosabban annak jelentősége.

3. Magának a döntéshozó mechanizmusnak (demokráciaszintnek) a meghatározása.

4. Kb. plusz 10% önrendelkezési szabályozás jelentősége.

5. A 75% feletti rendelkezés egyenlő: a teljes lehetséges hatalomból mekkora részben (arányban) rendelkezik a felettes hatalom. Ezt tehát meghatározza felettes hatalom és mindezzel alakul ki az önrendelkezési fok, amely 1-25%-ig terjedhet. A felettes hatalomnak meg kell határozni az adott közösség optimális önrendelkezési fokát, amely szűken 1-25%-ig terjedhet. Ha pl. a közösség lehetséges teljes hatáskörének a felettes hatalom elveszi felét, saját hatáskörébe utalja, akkor a 12,5%, egészében 87,5%  lesz a felettes hatalom rendelkezése.    Egészében 75%-99% között lehetséges, a felettes hatalom rendelkezése, a nemzeten belüli közösségek tekintetében. (Elveszi a lehetséges teljes hatáskör felét, negyedét, kétharmadát, stb., azt jelenti, hogy fölöslegesen a kelleténél erősebben korlátoz. Illetve, túlszabályoz. Illetve olyan szabályozásokat sem hagy a közösség rendelkezésébe, amelyeket nyugodtan ott hagyhatna.)

6. A megmaradó rész, a közösség önrendelkezése.

Pl. egy autonóm nemzetiség teljes lehetséges hatalma (sok ember, nagy hatáskör, települési és egyéb hatáskörök) elérheti a 25%-ot is. Ha a felettes hatalom jó, demokratikus és más feltételek (pl. a közösség akarata, és alkalmassága is megfelelő), akkor elméletileg megkaphatja a teljes lehetséges önrendelkezést, vagyis e közösség önrendelkezése szintén 25%-os lehet, mint a társasházi közösség önrendelkezése. Csakhogy ez a 25%-os lehetséges teljes önrendelkezés jelentősebb, mert nem 5%-os eredendő hatalmi fok mellett jön létre, hanem 25%-os mellett. Ez tehát jelentősebb ugyanakkor több ok miatt gyakorlatilag nem lehetséges, hogy egy jelentős közösség 25%-os önrendelkezéssel bírjon. Maximum kb. 15-20%-os önrendelkezéssel bírhat. Több ok miatt a felettes hatalomnak összesen 80%-ban meg kell határozni a jelentős közösségek önálló hatalmát, életét, működését.

Ez, mint mondtam így áll össze. 50% alapvető emberi jogok, igazságszolgáltatás, stb.. 25% a demokráciaszint, és az önrendelkezési szabályozás jelentősége, pontosabban 25%-kal csökken az önrendelkezés azáltal, hogy ezeket a felettes hatalom határozza meg. A fennmaradó 25%-ból (25% szabályozásból) pedig legalább 5-10%-ot a felettes hatalomnak kell meghozni, legalábbis a jelentősebb közösségek esetében.

Sajnos ennél is bonyolultabb a helyzet akkor, ha nagyhatalmú közösségekről (akiknek jelentős a kifelé irányuló hatalma) van szó.

Ugyanis e közösségeknek nem 100% az eredendő hatalmuk, hanem ennek sokszorosa, mert a kifele irányuló hatalom is hozzáadódik az önrendelkezéshez.

Itt a lényeg, hogy nagyon nagy hatalomkorlátozásra van szükség és még ekkor is jelentős hatalmuk marad e közösségeknek. Hosszasan lehet sorolni, hogy pl. a parlamentnek mekkora hatalma, mi felett rendelkezik. Ez a felsorolás többféle is lehet. Pl. állami területek ágazatok szerint. Pl. hatalomfajták szerint. És ennek a döntő többsége kifele irányuló hatalom. Ugyanakkor az sem a parlament belügye, hogy magára vonatkozóan milyen szabályozást hoz. Pl., milyen házszabályozást hoz. Pl. milyen szabályozást, hoz a képviselők jogállásra vonatkozóan. Stb.. Erre mondtam, hogy a saját magára vonatkozó szabályozás összemosódik a kifele irányuló hatalommal. A parlament felettes hatalma pl. a következő: az alkotmány. Az ABDK ábrán felsorolt 20-30 jelentős hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló tényező. Külön kiemelve a közvetlen demokráciát, amely ez esetben nem más, mint a nemzeti népréteg beleszólása a jogalkotásba, és ellenőrzése a parlament felett. És a nemzetközi jog, a nemzetközi szövetség, mint felettes hatalom. Tehát ennek az összetett felettes hatalomnak egyrészt el kell érni, hogy a parlament is 75%-ig szabályozva legyen, vagyis az alapvető emberi jogok az igazságszolgáltatás, stb., a parlamentre is vonatkozzanak. Továbbá, hogy parlamentnek is döntően a felettes hatalom állapítsa meg a demokráciaszintjét és az önrendelkezési fokát. Ekkor 75%-ban a parlament felett is, a felettes hatalom rendelkezik. És ezután jön a kifelé irányuló hatalom és vele összefonódott önrendelkezés horizontális lefaragása, mondjuk 1000%-ról 100%-ra. Ekkor parlament horizontálisan akkor hatalmú, mint mondjuk egy nagyfokú autonómiával rendelkező nemzetiség. De az egy főre eső hatalma persze sokkal nagyobb. És a vertikális hatalma is megmarad, sok rajta kívül álló egyénre és közösségre terjed ki a hatalma. Ezért maximálisan még tovább korlátozni kell az önrendelkezését, önrendelkezési fokát, míg az 2-3%-os nem lesz. A vertikális kiterjedés miatt azonban így is, pl. 1000%-os lesz a hatalma. Ez hatalom pedig megengedné pl. a 80%-os demokráciaszintet is.

A keretszabályozásban való részvétel az önrendelkezés arányában, de a meghatározott, magas demokráciaszinttel.

Tehát az adott közösségnek, társadalmi rétegnek, ha kisebbségben is, de a keretszabályozás kialakításban is részt kell vennie. Ha ez nincs, akkor a keretszabályozás eltorzulhat, diktatórikus lehet. Ha szabályozás-mechanizmust nem akarják még tovább bonyolítani, akkor az önrendelkezés arányában kell részt vennie az adott közösségnek keretszabályozás kialakításban, módosításában. És a részvétel a közösség kijelölt demokráciaszintjével (nem a módosított demokráciaszintjével) történhet ez, legalábbis szerintem. Pl. társasházi közösség keretszabályozását ezek szerint 75%-ban felettes hatalom alakítja, 25%-át a társasházi közösségek, összessége. A társasházi közösségeket a demokratikus döntéssel lehet összesíteni. Vagyis a kérdésre, kérdésekre szinte mindegyik társasházi közösség, de legalábbis a többsége ad egy választ és ezeket összesítik. Azon társadalmi rétegek esetében ahol nem lehet valós vezetés (érdekképviselet) ott a réteg tagságának összesített véleményének kell megjelennie. Pl. a nyugdíjasokról szóló törvény alakítása,  úgy, hogy nyugdíjasok körében csinálnak „népszavazásokat” valós közös véleményt, visszaadó közvélemény-kutatásokat.

Az összesített véleményt kell ezután felettes hatalom véleményével, válaszával összesíteni. A felettes hatalom ez esetben mivel éppen a törvények (szabályok) alakításáról van szó, nem lehetnek maguk a törvények, csak emberek lehetnek. Méghozzá döntően az ország-vezetők, állami vezetők. Csak akkor van értelme ennek a 25%, vagy annál kisebb részvételének, ha legalább, egymástól viszonylag független két részre oszlik a felettes hatalom, illetve annak véleménye, mert ekkor lehetséges, hogy a kisebbség véleménye a mérleg nyelvét alkotja. A további részletekbe nem mennék bele, bár nem egészen lényegtelen.

Ezzel együtt tulajdonképpen az önrendelkezési növekedhet (pl. 20% önrendelkezés plusz 25% a 25%-os keretszabályozásból, az 8%, összesen 28%.), de csak akkor, ha valóban érvényesül a keretszabályozásba az adott közösség társadalmi réteg véleménye.

Jelenleg is vannak, un. társadalmi egyeztetések, viták. De ezek is rendkívül hiányos, zavaros dogok. Látszólagos, manipulációs dolgok. Semmiféle rendszer semmiféle garancia nincs ezekben. Jobbára arról szólnak, hogy néhány (a teljes egy része) megkérdőjelezhető érdekképviselet, elmondhatja véleményét és aztán azokat a vezetés (nem a megosztott vezetés) nagyobb részben elutasítja, egy kicsit talán enged, azt is kényére, kedvére.  Mindezt azért teszi, hogy elmondhassa a felettes hatalom: na de kérem volt társadalmi egyeztetés, minden rendben van.

A jövő fejlettebb rendszerében a társadalmi egyeztetés, rendszerzett, szervezett és valós lesz.

Ugyanakkor megint kirajzolódik két kategória.

1. A rendszeren, társadalmon, nemzeten belüli közösségek úgy jelennek meg, mint önálló egyedi közösségek.

2. Vagy úgy jelennek meg, mint közösségfajták, hasonló tulajdonságú közösségcsoportok. A keretszabályozások a közösségfajtákra, ill. viszonylag szélesebb rétegekre vonatkozik, mivel nem lehet minden egyes közösséget, kis réteget külön szabályozni. A szélesebb réteg pl. nyugdíjasok rétege. A nyugdíjasok rétegét akár százfele is bonthatjuk, de az egy keretszabályozás magában foglalja mind száz csoportot, kisréteget. Tehát a szabályozásnak is van egy szükségszerű bonyolultsági határa.

A szabályzatok egyes részei, nem egy, de kettő vagy több közösségre is vonatkozhat.

A társadalmi közösségek, rétegek egymással kapcsolatban állnak.

Pl. magánbankokra vonatkozó szabályozás egy része az a banki ügyfelekre vonatkozó szabályozás is. Egy munkaközösségfajta és egy társadalmi réteg közös keretszabályozásról van szó ez esetben, de nagyon sok példát lehetne mondani. Visszatérve, nyilván ez esetben mind a kettő közösségnek részt kellene venni a bankokra vonatkozó keretszabályozásban, legalábbis annak egy részében. A magánbankok több okból elég nagy önrendelkezési fokot igényelnek. Mondjuk a maximális 25%-ot. A banki ügyfelek 25%-os önrendelkezését a demokráciaszintjükből adódó közös véleményük adja ki. E keretszabályozás alakításának döntéshozó egységi pl.: 25% bankok összesített véleménye, 25% banki ügyfelek, 25% az ország-vezetés (állami vezetés) egy része, 25% az ország-vezetés (állami vezetés) másik része.

Hogy ne legyek ennyire elméleti, pl., bankok egyik fontos szabálya felvételi, kivételi, átutalási, stb. díj.  Pl., ha ezt bankok szabadon maguk dönthetnék el, akkor egy bank akár azt is megtehetné, hogy 2 ezrelékről ezt felemeli 2 százalékra, amivel persze az ügyfeleket erősen megkárosítja. (Ráadásul az összes bank is felemelheti a díjat. Ugyanis piacgazdaságból adódó automatikus önszabályozást azért ki lehet játszani. Pontosabban ez is csak akkor tud érvényesülni, ha van egy jó felettes keretszabályozás. De erről más fejezetekben már sokat beszéltem.) Tehát a felvételi, kivételi, átutalási díjat a keretszabályozásnak kell limitáltan meghatározni. Pl a keretszabályozás kimondja, hogy ezen díjak nagysága maximum 3 ezrelék lehet. Ezen belül viszont bank határozhatja meg. Ez a bank, bankok önrendelkezése. A keretszabályozásban levő 3 ezreléket viszont  az említet négy döntéshozó egység határozhatja meg. Egyébként a bankok, pénzintézetek, olyan közösségek, amelyeknek van kifele irányuló hatalmuk.

Kilépve a konkrét példából, a fejlettebb szabályozás figyelembe veszi, hogy az adott keretszabályozás több közösséget, társadalmi réteget érinthet, és figyelembe veszi, hogy ezeknek is részt kell venni, ténylegesen is, a keretszabályozás alakításban.

Az alapvető demokráciaszint (emberi jogok, büntetőjog, stb.) alakítása.

Itt jönne elő, az országos közvetlen demokrácia az országos népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer. Illetve a vezetés demokratizálása. Minderről a döntéshozó mechanizmus tanulmányrészben elég sokat beszélek.

Ez az egész számolás unalmas és lényegtelen.

A lényeg: a szabályozás alapelveinek érvényesülése, a számolás csak arra jó, hogy bebizonyítsa, az alapelveknek nincsenek számszaki akadályai.

Az egyik alapelv ez: az elit vezetés hatalmát minden módón minden tényezővel korlátozni, normalizálni szükséges, nem kell aggódni, hogy nem marad nekik elég.

Egy kis kategorizálás.

1. Vannak az átlagos, de még jelentősnek nevezhető közösségek, amelyeknek nincs kifele irányuló hatalmuk, de van szűken vett önrendelkezésük, és demokráciaszintjük.

2. Ezen belül is lehetnek olyan társadalmi rétegek, amelyek nem kifejezett közösségek (nincs önálló vezetésük), csak demokráciaszintjük van. És kifele irányuló hatalmuk sincs. Pl. a jövőbeli nyugdíjasok. (Az más kérdés, hogy jelenleg  nyugdíjasoknak és sok más jelentős közösségnek, rétegnek az önrendelkezési foka és demokráciaszintje is lehetségesnél sokkal kisebb, szinte nincs is.)

3. Van a nagyközösség, a népréteg, a lakosság (egyben nemzeti közösség) amely vezetése az ország-vezetés, állami vezetés és önrendelkezését a demokráciaszintje határozza meg. És nincs kifele irányuló hatalma.

4. Vannak azon közösségek melyeknek, van kifele irányuló hatalmuk. És ezek is sokfelé oszthatók a kifele irányuló hatalom függvényében. Természetesen ezek fokozottan jelentősek.

5. És végül vannak olyan jelentős közösségek, pl. katonai alakulatok, amelyeknek az 50%-os alapvető demokráciaszintjük (alapvető emberi jogok) sem éri el az 50%-ot. De ez nagyjából rendben van, de csak egyes közösségek esetében és csak akkor, ha ezen közösségek demokráciaszintje is legalább 40%-os. 40%-os, és az önakaratú viszonylag könnyű kilépés lehetősége fennáll. (Az államtitkokat azonban meg kell őrizni.)

Az önrendelkezési fok meghatározása nagyon vázlatosan, a kiindulás, a példa megint a társasházi közösség.

1. A demokráciaszintet a közösség módosíthatja. De ennek mértékét kijelöli az önrendelkezési fok pl. hogy az, 0%-os,  2%-os, 5%-os, 10%-os, vagy 15%-os vagy 20%-os, vagy 25%-os. (Pl. a társasházi közösség 25%-os önrendelkezéssel bír, akkor ez azt jelenti, hogy 12,5%-ban magasabb  és 12,5%-ban alacsonyabb demokráciaszintet  alakíthat ki a javasoltnál.

Ezen kívül jó, ha a hatáskört részletesen kijelöli a felettes hatalom keretszabályozása, ez önmagában nem korlátozás sőt. Ugyanis, ha keretszabályozás kihagy  egy, vagy több hatásköri területet, akkor az nem tartozik, legalábbis vitathatóan tartozik az önrendelkezés alá. A nagyhatalmú közösségeknél viszont az a probléma, hogy az ilyen kihagyott területek feletti rendelkezést e közösségek magukhoz ragadják.

A szabályozások egy újabb kategorizálása.

Direkt, értelmezhető.

Indirekt, de értelmezhető.

És hiányos, zavaros, nem értelmezhető.

Visszatérve. 

2. A korlátozás ill., a megengedés (önrendelkezés) attól függ, hogy a felsorolt hatásköri pontokat (lehetőleg mindegyiket), azokkal kapcsolatos döntéseket milyen arányban teszik a közösség önrendelkezésébe (a vezetés és tagság együttes önrendelkezésébe).

3. Gyakorlatilag, többnyire ez a limitált, alternatívált szabályozással valósul meg. Pl. azt mondja, hogy a felettes hatalom keretszabályozása, hogy minimum ennyi közgyűlésnek kell lenni, minimum ilyen időponton belül és minimum ezeket a döntéseket kell a közgyűlésnek meghoznia.  Vagy, minimum ezeket a tűzvédelmi szabályokat be kell tartani. A minimális és maximális határokat tehát a felettes hatalom jelöli ki, azon belül pedig a közösség rendelkezhet. Másképpen: részben a felettes hatalom rendelkezik, részben az adott közösség. Ez azonban önmagában nem jelenti a közösség fölösleges korlátozását.

4. A lehetséges teljes önrendelkezésről akkor beszélhetünk, ha nincs fölösleges korlátozás. Fölösleges korlátozás: olyan döntések, részdöntések, döntéscsoportok, sincsenek a közösség önrendelkezésben, amellyel nem árthatnak másoknak, vagy önmaguknak jelentősen.

5. A nagyhatalmú (kifele irányuló hatalommal rendelkező) közösségeknél az erős korlátozás, nem fölösleges korlátozás, amennyiben létrejöhet a másoknak és magának való jelentős ártás.

6. A számított önrendelkezési fokot az jelöli ki, hogy a lehetséges döntésekben van limitáltság, és alternatívváltság, ill., hogy azok mértéke mekkora. Gyakorlatilag, az összes lehetséges szabályból (a szabályok fontosságát is fegyelembe véve), direkt, vagy indirekt, mennyi (hány százalék) a limitált. A nem limitált szabályozás azt jelenti, hogy az összes alternatíva pontosan meg van határozva. De az előzőek értelmében a pontos szám akkor jön ki, ha mindezt a lehetséges legnagyobb önrendelkezéshez mérjük.

Kétségtelenül, így nagyon bonyolult, amorf lesz az önrendelkezés pontos kiszámítása. Nagyjából és egyszerűbben, pl., úgy állapíthatjuk meg az önrendelkezési fokot, ha ettől a viszonylagosságtól eltekintünk. Vagy úgy, hogy felmérjük a lehetségesből ez, és ez is, (a teljes bizonyos százaléka) fölöslegesen van korlátozva. Ez is meg ez is, (a teljes bizonyos százaléka) különösebb probléma nélkül a közösség rendelkezésbe lehetne, de nincs abban.

De vigyázat, mert nemcsak túlszabályozás létezik, hanem alulszabályozás is. Tehát így is mérlegelni kell, főleg nagyhatalmú (jelentős kifele irányuló hatalom) közösségeknél. Abból, hogy ez is meg ez is a (a teljes bizonyos százaléka) a közösség rendelkezésébe marad, ilyen és ilyen problémák adódhatnak, nagy valószínűséggel.

Jelenleg, jellemző hogy kisebb önálló hatalmú (csak önrendelkezéssel rendelkező) közösségek általában túl vannak szabályozva, a lehetségesnél kisebb az önrendelkezésük. E közösségek esetében a túlszabályozás és az alulszabályozás is fennáll, némely szempont, terület túlszabályozott, más alulszabályozott de összesítve túlszabályozás jellemző.

Ugyanakkor a nagyhatalmú (jelentős kifele irányuló hatalommal rendelkező) közösségek általában alul vannak szabályozva, a lehetségesnél nagyobb a hatalmuk.

Jó, de ez az egész csak mese, mert jelenleg nem jó a szabályozás - jöhet a megszokott felvetés. Mire én azt mondom: akkor el kell menni jó felé, de ahhoz előbb tisztázni kell mi a jó.

A nemzeti közösség önrendelkezési foka és demokráciaszintje egyszerűen.

A nemzeti közösség sok közösségből, társadalmi rétegből áll. A legfontosabb közössége azonban a népréteg, lakosság, nagy közössége. A külföldi felettes hatalom szemszögéből a nemzeti közösség: az ország-vezetés, állami vezetés, és a lakosság, népréteg együttese.

Amennyiben minden közösségnek társadalmi rétegnek megfelelő közel optimális az önrendelkezési foka és demokráciaszintje, akkor a nemzeti közösség önrendelkezési foka és a demokráciaszintje is rendben van. De csak az alábbi megjegyzésekkel.

Az országos demokráciaszint önálló vonatkozásának is viszonylag magasnak kell lenni. Az önálló vonatkozás, pl. az ország-vezetés nép általi kiválasztása. Az ország alapvető törvényeibe (pl. az alkotmány) az ország lakosságának (állampolgárainak) beleszólása, (érdemi részvétel) népszavazással, közvélemény-kutatással. Olyan általános törvényekbe való érdemi részvétel (mint pl. a KRESZ), amely törvények nem nevezhetők alapvetőnek, de nem egyes közösségek, közösségszerű rétegek ügye, hanem az egész lakosság ügye.

Egyébként az országos demokráciaszintre is érvényes, hogy demokratikus alapelvek érvényesülése, határozza meg jelentősen a demokráciaszintet.

A demokratikus nemzetközi jog, világszövetség felettes hatalma kb. 25%-ig terjedhet.(Ha pedig nem demokratikus, akkor még eddig sem terjedhet.) Érvényesülni kell a lehetőséghez képest legnagyobb önrendelkezési fok elvének, és lehetőség szerint legnagyobb demokráciaszint elvének. A jövő fejlettebb rendszerében az általános „minimális” nemzeti demokráciaszint nem éppen elégséges (50%-os) lesz, hanem magasabb, (jó) szintű (pl. 70%-os) lesz.

De itt azért (újra) megjegyzem a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta önrendelkezési fok is alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

(H69 problémakör, és kategorizálások.) Az adott közösség jellege vagy az adott kérdés (döntés) jellege határozza meg az önrendelkezési fokot és a közvetlen demokráciaszintet? Mindkettő.

A közösségre milyen kérdések, (döntések) jellemzők, ez már közösség jellege. Úgy is gondolkodhatunk, hogy a közösség jellege meghatároz egy átlagos önrendelkezési fokot és demokráciaszintet, de ezen felül minden jellemző kérdéscsoportot (döntéscsoportot) meg kell vizsgálni. És a kérdéscsoporton (döntéscsoporton belül) az adott kérdést, döntést sem árt megvizsgálni.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy pl. egy közösség önrendelkezési foka általában összesítve pl. 15%-os, demokráciaszintje összesítve átlagosan, összesítve, pl. 70%-os, de bizonyos késéscsoportok (ügycsoportok, döntéscsoportok) ez alól kivételek.  E kivételek esetében nagyobb vagy kisebb lehet az önrendelkezési fok, ill. a demokráciaszint.

A közösségek jellegére vonatkozó, ill. a döntések jellegére vonatkozó szempontok, amiket figyelembe kell venni az önrendelkezési fok és demokráciaszint meghatározásában.

Tulajdonképpen az előzőkben már nagyjából felsoroltam a szempontokat csak valahogy összegezni kellene.

Hogy ne tévedjek el, meghatározom a felettes hatalmat, amihez az önrendelkezést mérni kell. Az alkotmány és a törvénykezés. Másképpen, az állam, mint központi szabályozó. A 20-30 hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló főtényező. Másképpen, a rendszer kialakult mechanizmusai és annak elvei. A nemzetközi jog a nemzetközi szövetség, szövetségek. Másképpen, a külföldtől való függőség. A demokrácia jegyében a nép, lakosság hosszabb távú érdeke (jóléte) a felettes hatalom. Ez esetben ezek összessége jelenti a felettes hatalmat. Ez azon felettes hatalom, amely minden közösség felettes hatalma, beleértve a parlamentet (a jogalkotó ország-vezetés) és a hivatalos társadalomtudományt is. Ez a felettes hatalom azonban csak akkor megfelelő felettes hatalom, ha az alkotmány, a törvénykezés, a rendszer mechanizmusai, stb. nagyjából rendben vannak, jó szinten vannak, csak kisebb módosítások szükségesek. Jelenleg azonban ez nem mondható el, de erre még visszatérek.

A demokráciaszintet pedig a saját vezetéshez kell mérni, feltétezzük, hogy általában minden közösségnek van belső vezetése, még parlamentnek is. A jövőben az elit vezetés demokráciaszintje igen magas lesz, ami azt jelenti, hogy az elit vezetésen belül szinte nem lesz külön kiemelkedő vezetés. Ez nem a demokráciaszint megszűnését, hanem a demokráciaszint emelkedését jelenti. Ez a belső demokráciaszint.

A demokráciaszint másik vonatkozása az országos demokráciaszint, nép (a lakosság) elitvezetés választása és a népszavazások. Ez a külső demokráciaszint.

Ha azt mondom, hogy kisebb, vagy nagyobb demokráciaszintet enged meg, akkor elsősorban a belső demokráciaszintre gondolok. Ellenben, ha a belső demokráciaszint valamely okból nem alakulhat kellőképpen, akkor azt a külső demokráciaszintnek kell pótolnia. Másodsorban tehát egy összesített, belső és külső együttesen demokráciaszintre gondolok.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

Most arról lesz szó, a teljesség igénye nélkül, hogy milyen szempontok szerint kellene a szabályozást kialakítani.

Néhány általános szempont, amelyet figyelembe kell venni a szabályozás erősségének (részletes, szigorú stb.) kialakításakor. Szabályozás erőssége nagyjából kiadja a hatalomelosztást.

A legfőbb elvi szempontok.

A vezető funkcióból eredő alapvető hatalma, amely abból ered, hogy sok embert irányít, felügyel, sok emberre vonatkozó törvényeket hoz, alakít, sok ember életét, tudatát alakítja, befolyásolja. A hangsúly tehát a „sok emberen” van. Másodsorban az említett hatalomgyakorlások igen jelentős hatalmak.

Szükség van vezetésre olyan bölcs kiváló emberekre, akiknek nagyobb beleszólása az irányításba, a törvényhozásba, stb..

Szükséges (több okból) hatalmi fékrendszer is, a hatalomnormalizálás, hatalomcsökkentés, hatalomkiegyenlítés is. Szükséges többek között, azért, mert a vezető vissza tud élni a hatalmával.

Szükséges (több okból) az önrendelkezés és a közvetlen demokrácia is.

A legfőbb szempontok után a további szempontok, amit figyelembe kellene venni a szabályozás erősségének kialakításakor.

A konkrétabb szempontok felsorolás előtt tegyük fel pl. a következő kérdéseket.

Miért lehet (szükséges) a társasházi közösségnek nagy önrendelkezése, és magas demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy nemzetiségi autonómiának az előzőnél kicsit kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) a nyugdíjasok rétegének az előzőknél jóval kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek (vagy közszolgálati médiának, vagy társadalomtudományos kutatóintézetnek) az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek egy állami középiskoláshoz képest kissé nagyobb önrendelkezése és kissé magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami buszvállalatnak a lakóközösségekhez és az állami egyetemhez képest kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy magán-buszvállalatnak az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) az állami katonaságnak az állami buszvállalathoz képest kisebb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért szükséges erősen korlátozni a parlament hatalmát (önrendelkezését) és miért lehet parlamentnek magas demokráciaszintje?

A felsorolt közösségek között vannak vezetéshez tartozó közösségek, a népréteghez, civilszférához tartozó közösségek, munkaközösségek lakóközösségek (kisközösségek), stb..

A kérdések, döntések jellegéhez kapcsolódó konkrét szempontok.

Általában igen kis különbségekről van szó. A helyes megfogalmazás pl., ez lenne: az ilyen döntések egy kevéssel (negyed fokkal) alacsonyabb demokráciaszintet és önrendelkezési fokot engednek meg. Az önrendelkezés helyett mondható pl.: szabadság, önálló hatalom, stb.. A „jellemző” is így értelmezhető: elsősorban, kissé erősebben jellemző, vagy kissé gyengébben jellemző.

1. A döntésnek, döntéseknek milyen gyorsaknak kell lenni. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Pl. katonaság harci helyzetben, munkaközösségek, stb..

(A gyors döntések szükségessége demokráciaszint-csökkentők, mivel a demokratikus döntések általában valamivel tovább tartanak. Ellenben a lassúbb döntések lehetségessége, demokráciaszint növelő.) Általában a szükséges gyors döntések, szakmaiak, a lassúságot megengedő döntések nem szakmaiak.

2. A döntések mennyiben szakmaiak. Mely közösségre jellemzők, az ilyen döntések? Pl. ország-vezetés, tudományos közösségek, munkaközösségek, katonaság harci helyzetben, stb..

(A vezetés feltehetően nagyobb szakismerttel rendelkezik. Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint csökkentők és önrendelkezés csökkentők.)

3.  A döntések mennyiben általánosak (nem szakmaiak). Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Minden közösségre jellemző lehet.

(Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint növelők és önrendelkezés növelők.)

4. A döntések mennyiben ízlésbeliek, kulturálisak (nem szakmaiak). Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? A néprétegre, a lakóközösségekre, kulturális közösségekre, stb..

(Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint növelők, és önrendelkezésszint növelők.

Az előzőek összefüggnek azzal is, hogy inkább az érintettek, vagy inkább a kívülállók hozzák a döntéseket. Az alábbi is elsősorban e szempontot határozza meg.

5. A döntések mennyiben indukálhatnak rövid távú önérdekűséget. Minden közösségre jellemző lehet. (Pl. a közvetlen jövedelemváltozás, bevételváltozás erősebben, indukál önérdekű elfogódottságot. Ekkor az érintetek döntési aránya, csökkenhet, de semmiképpen sem lehet többségi.)

Az általános és ízlésbeli kérdések általában kevésbé indukálnak önérdekű elfogódottságot.  (Ekkor az érintettek döntési arány nőhet.)

Egyes szabályokat részletesebben és pontosabban szükséges a szabályozásnak meghatározni, mint más szabályokat. Az ilyen szabályok kevésbé lehetnek limitáltak, tehát csökkentik az önrendelkezést. Egyes szabályokat pl. bonyolultsága összetettsége a nép, tagság nehezebben tud értékelni, nehézkes a demokratikus döntés.

6. Fontos és összetett működési döntések. Pl. az optimális értékekre vonatkozók.

Mely közösségekre jellemzők az ilyen döntések? Pl. ország-vezetés, stb..

7. Fontos, összetett igazságszolgáltatási döntések. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Pl. igazságszolgáltatás, stb..

(Ezen döntések (6. 7.) szükségessége demokráciaszint csökkentők. A szabályalkotó önrendelkezést növeli a szabályozott önrendelkezését, csökkenti.

8. Az előzőtől eltérő egyszerűbb (és ízlésbeli) döntések. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Néprétegre, lakóközösségekre, stb..

9. Kimondottan helyi lokális, illetve alulról látható problémák, illetve ahhoz kapcsolódó döntések. Mely közösségekre jellemzők az ilyen döntések? Néprétegre, lakóközösségekre, kisközösségekre, stb..

(Ezen döntések (8. 9.) szükségessége demokráciaszint növelők és önrendelkezés növelők.)

A közösségek jellegéhez kapcsolódó szempontok.

10. A közösség kifele irányuló hatalma ill. annak nagysága. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, stb..

Minél nagyobb annál inkább szükséges a hatalomkorlátozás (önrendelkezés csökkentő) és demokráciaszint növelés.

10/b. A fordítottja is igaz, Amely közösségeknek nincs kifele irányuló hatalmuk azoknak nagyobb önrendelkezésük lehet, és ebből következően, ő maguk módosíthatják a demokráciaszintjüket. Mely közösségekre jellemző? A népréteghez, civilszférához tartozó közösségek, a kisebb és a nagyobb jelentősebb közösségek is.

11. A közösségnek, pontosabban a társadalmi rétegnek nem lehet önrendelkezése, több okból. Pl., mert nem lehet vezetése, nem alakulhat ki kifejezett „szorosabb” közösség. Vagy pl. nem alkalmas az önrendelkezésre.

Pl. nyugdíjasok rétege, stb..

Nincs önrendelkezés. Közepes demokráciaszint lehetséges, ha a réteg akaratát mérik, és figyelembe veszik.

12. A közösség milyen erősen hat kívülről a néprétegre. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, állam, állami katonaság, jelentősebb nagyobb rétegek, közösségek, munkaközösségek, stb..

(Demokráciaszint növelő. Önrendelkezés csökkentő.)

13.  A közösség társadalmi (néprétegre irányuló) hatása, veszélyessége, a vele szembeni szükséges kritika kontroll nagysága.

Ez akár közösség nagyságából is adódhat.

Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, állam, állami katonaság. Jelentősebb nagyobb rétegek, közösségek, autonómiák, munkaközösségek, stb..

(Önrendelkezés csökkentő. Ahol lehet ott a demokráciaszintet lehető legmagasabb szintre emelni szükséges. A nagy és bonyolult közösségeknél csak közepes demokráciaszintet lehet elérni. )

14. A kritika, a kontroll gyakorlásához nagyobb önrendelkezés szükséges. Mely közösségekre jellemző? Pl. tudományos, oktatási, köztájékoztatási közösségek, stb.. (Önrendelkezés növelő.)

15. A közösség finanszírozása. Önmaga, vagy önmaga az üzleten keresztül finanszírozza  (Önrendelkezés növelő.) Mások pl. a nagytőke, finanszírozza (Önrendelkezés csökkentő.)  A társadalom, a nemzet adó formájában finanszírozza (Önrendelkezés csökkentő.)

16  A kreatív munkához nagyobb önrendelkezés szükséges. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, tudományos közösségek, stb.. (Önrendelkezés növelő)

17. A piacgazdasághoz, a magánvállalkozáshoz nagyobb önrendelkezés (szabadság) szükséges. Magángazdasági munkaközösségekre jellemző. (Önrendelkezés növelő.)

18. A magánszféra (intimszféra) szükséges szabadsága (önrendelkezése).

A kifejezett néprétegre jellemző. (Önrendelkezés növelő.)

Mindennek a fordítottja (inverze) is igaz. Kevésbé veszélyes (nőhet az önrendelkezés). Kevésbé kontroll, kritikai jellegű tevékenység (Csökkenhet az önrendelkezés.).  Kevésbé kreatív a munka (csökkenhet az önrendelkezés). Stb..

19.  A közösség alkalmassága a demokráciaszintet és önrendelkezést illetően.

(Lényegileg a 12. pontban elmondottak.)

20. A közösség akarata a demokráciaszintet és az önrendelkezést illetően.

Természetesen a közösség az önrendelkezési fokát is mosósíthatja bizonyos határokon belül. E problémakörre még visszatérek.

Válaszok a feltett kérdésekre.

Miért lehet (szükséges) a társasházi közösségnek nagy önrendelkezése, és magas demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy nemzetiségi autonómiának az előzőnél kicsit kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) a nyugdíjasok rétegének az előzőknél jóval kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek (vagy közszolgálati médiának, vagy társadalomtudományos kutatóintézetnek) az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek egy állami középiskoláshoz képest kissé nagyobb önrendelkezése és kissé magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami buszvállalatnak a lakóközösségekhez és az állami egyetemhez képest kisebb önrendelkezési foka és kissé kisebb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy magán-buszvállalatnak az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) az állami katonaságnak az állami buszvállalathoz képest kisebb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért szükséges erősen korlátozni a parlament hatalmát (önrendelkezését) és miért lehet parlamentnek magas demokráciaszintje?

És persze még sok kérdés tehető fel.

Ha a felsorolt  20 szempontot, hozzáillesztem a kérdésekhez, akkor nagyjából kijönnek a válaszok.

Pl. magán-buszvállalatnak, azért lehet kisebb demokráciaszintje és nagyobb önrendelkezése, mert a piacgazdaság a vállalkozói szabadság nagyobb önrendelkezést enged meg (igényel). Arról már máshol sokat beszéltem, hogy magángazdaságnak piacgazdaságnak mi az előnye, miért kell hozzá bizonyos fokú szabadság. Bár a két tevékenység (mindkettő buszvállalat) szinte azonos, a szükséges döntések azonosak, a döntések jellege azonos, de a közösség jellege eltérő. Az állami buszvállalat, mivel az államban van erősebben kötődik az államhoz, az állam pedig nagyobb hatással van a néprétegre, lakosságra. Az állam kvázi veszélyesebb, mert ha rosszul működik, ha diktatórikus, akkor hatalmas károkat okoz a néprétegnek. Ezért az államban levő közösségek vonatkozásában nagyobb közvetlen demokráciaszint szükséges, mert ez biztosítja népréteg beleszólását, kontrollját, ellenőrzését, a népréteg érdekének érvényesülését. Ez esetben elsősorban az intézményi közvetlen demokráciáról van szó, a dolgozók, és az ügyfelek érdemi beleszólásáról van szó. Másodsorban arról van szó, hogy az állammal kapcsolatos általános döntéseket nagyobb arányban kell népszavazással eldönteni. A nagyobb külső demokráciaszint (ügyfelek és népszavazások) eleve korlátozzák az önrendelkezést, a vezetés és dolgozók együttes önrendelkezését. Továbbá az állam kevésbé lehet független a felettes hatalomtól, mert ő a felettes hatalom része. Ugyanakkor még az állami buszvállalat vezetésnek is kell lenni valamekkora szabadságának, mert gyakoriak a szakmai kérdések, gyorsan eldöntendő kérdések, stb..

A magán buszvállalatnak nagyobb az önrendelkezése, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vezetés erősebben módosíthatja demokráciaszintet, akár alacsonyabb demokráciaszintet is meghatározhat, de csak addig a bizonyos (nincs szolgaság, alapvető jogok, büntetőjog, stb.) határig.  Egyébként pedig mindkettő munkaközösség, amely közösségeknek van bizonyos fokú katonai jellege, (nagyobb a fegyelem, gyors döntések, stb.) de csak bizonyos fokú. Ez a bizonyos fok viszonylag kisebb demokráciaszintet enged meg pl. egy lakóközösséghez képest, mert annak még kisebb a katonai jellege. De természetesen nagyobb demokráciaszintet és önrendelkezést enged meg, mint pl. a katonaság, rendőrség, tűzoltóság, stb. szükséges demokráciaszintje, önrendelkezése. De pl. katonaság esetében, belép egy másik tényező is: békében, vagy harci helyzetben van. Tehát sok, szempontot kell itt figyelembe venni és összesíteni. Illetve sok szempont közül ki kell választani az erősebben meghatározókat.

Nem zongorázom végig az összes kérdést és az összes választ. A lényeg az, hogy egy adott közösségnél is sok akár 20 szempontot is mérlegelni kell.

(H 70 problémakör) Néhány egyéb megállapítás.

Az önrendelkezési fok csökkentését a demokráciaszint emelését csak néhány esetben tudja (és szükséges) a felettes hatalom megtenni. A nagyhatalmú közösségekről van szó, amelyeknek a kifele irányuló hatalmuk is nagy, és néhány egyéb veszélyes közösségről, szervezetről van szó. Mint mondtam ezeknél a hatáskörszűkítés a részletesebb szabályozás, az önrendelkezés csökkentés ellenére is jelentős hatalom marad és így a valós demokráciaszint – emelésnek is marad helye.

Fölösleges azon töprengeni, hogy mit kell tenni a felettes hatalomnak, ahhoz hogy egy közösség nagy önrendelkezési fokkal és alacsony demokráciaszinttel  rendelkezzen, mert ezt a felettes hatalom nem akarhatja ezt maguk a közösségek  akarják. A felettes hatalomnak inkább eme akarat, legalábbis a demokráciaszint csökkentését kellene korlátoznia. Általában nem egy közösség egésze, hanem egy közösség eltorzult vezetése veszélyes a társadalomra és magára közösségre. Ritkábban kialakulhat a veszélyes emberek közössége is.

Általában felettes vezetésnek az önrendelkezési fokot és a demokrácia-szintet együtt kell mozgatnia. Elsősorban mindkettőt emelnie kell, ritkábban mindkettőt csökkenteni kell, és a kettőnek van egy eredendő együttmozgása is.

Kétségkívül az önrendelkezés azt jelenti, hogy akár demokráciaszintet is csökkentheti az önrendelkező. Viszont aki alacsony demokráciaszintre törekszik az kétségesen alkalmas a nagy önrendelkezési fokra. Ha valaki alkalmatlan a nagyobb önrendelkezési fokra az alkalmatlan a magasabb demokráciaszintre is.

A vezetésnek e szempontokat is  érvényesíteni kell, amikor kijelöli a közösség önrendelkezési fokát és demokráciaszintjét. Alkalmatlan egy közösség a nagyobb önrendelkezési fokra és egyben magasabb demokráciaszintre pl. a tudatlansága, erkölcstelensége miatt, függetlenül attól, hogy egy közösség látszólag mit akar.  Vagy az erkölcstelensége éppen azon akaratában fejeződik ki, hogy ő alacsony demokráciaszintet akar. Ha egy közösség alkalmatlan a nagyobb önrendelkezésre és magasabb demokráciaszintre, akkor a felettes hatalom az önrendelkezés, önálló hatáskör csökkentésével a demokráciaszintet is csökkenti.

Más kérdés hogy a szabályozáson kívül vannak más eszközök is pl. az oktatás, a meggyőzés, egyéb motiválás arra, hogy a közösségek a viszonylag magasabb demokráciaszintet válasszák.

Újabb kitérés a felettes hatalom problémájára.

Az alkotmány és a törvénykezés. Másképpen, az állam, mint központi szabályozó. A 20-30 hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló főtényező. Másképpen, a rendszer kialakult mechanizmusai és annak elvei. A nemzetközi jog a nemzetközi szövetség, szövetségek. Másképpen, a külföldtől való függőség. A demokrácia jegyében a nép, lakosság hosszabb távú érdeke (jóléte) a felettes hatalom. Ez esetben ezek összessége jelenti a felettes hatalmat.

De csak akkor, ha mindezen felsoroltak, kialakultak, jó színvonalúak, tehát azt mondható rájuk, hogy vannak, léteznek. Mert ha hiányosan vannak, részben vannak, mint jelenleg, akkor kvázi nincsenek teljesen, vagyis nem felettes hatalmak. De ha jó színvonalúak, akkor is tovább kell őket javítani, módosítani.  A törvények kisebb módosításainak szabályait részben előírhatják törvények, de csak részben, akkor már az embereknek is dönteni kell, pl. ország-vezető, jogalkotó vezetésnek és meghatározó társadalomtudományos közösségeknek, (A kezdeti felsorolásból hiányzik pl. jogalkotó ország-vezetés és a hivatalos társadalomtudomány.) Jelenleg gyenge-közepes színvonalúak a felsoroltak, tehát ez a fajta felettes hatalom csak részben létezik. Továbbá, jelenleg nagyobb változtatásokat kellene csinálni, ami szintén azt jelenti, hogy jelenleg a felettes hatalom elsősorban az országvezető-jogalkotó vezetés, másodsorban  a középvezetés, állami vezetés lenne. Itt most belefutottam abba a problémába, hogy a nagy változásokat, rendszerváltást milyen ütemben kellene megcsinálni. Minél gyorsabb nagyobb lenne változtatás üteme, annál inkább emberekből és nem törvényekből állna a felettes hatalom. 

Ha stagnál a fejlődés, akkor a felettes hatalom elsősorban a törvénykezés. Jelenleg stagnál a fejlődés, de ezek a törvények zavarosak hiányosak, vagyis nem jó, nem teljes felettes hatalmak. Vagyis jelenleg elég értelmezhetetlen a felettes hatalom fogalma. Jelenleg még stagnálás mellett is inkább az emberek hatalmáról van szó. De van egy másik baj is jelenlegi felettes hatalommal, mégpedig az, hogy abban alig jelenik meg a társadalomtudományos közösség.

A jövőben lesz világosan értelmezhető a felettes hatalom fogalma.

Újabb kitérés önrendelkezés módosítás, ill. a demokráciaszint módosításának problémájára.

Akkor lesz teljes az önrendelkezés és a demokrácia, ha az önrendelkezési fokot is részben módosíthatja a közösség. Pl., arra gondolok, hogy lehet olyan társasházi közösség, aki azt mondja: nekem nem kell a lehetséges teljes önrendelkezés. Vagy lehet olyan nemzetiségi közösség, aki azt mondja: mi nagyobb önrendelkezést kérünk. És még lehetne példákat említeni. Ekkor a felettes hatalom egy sereg feltételt megvizsgálva, az adott közösséggel együttesen módosíthatja az önrendelkezési fokot. Az biztos, hogy maga az akarat is egy jelentős szempontnak minősül. Vagyis az adott közösség, ha nem is önkéntesen, de módosíthatja az önrendelkezési fokot. Ennek rendszerét szintén ki kell dolgoznia a jognak, a szabályozásnak. Tulajdonképpen ez a kisközösségekről, lakóközösségekről, nemzetiségekről szóló tanulmányrészben vetődik fel részletesen. Manapság, mikor oly sok vita merül fel a nemzetiségek, a régiók, a települések önrendelkezésével kapcsolatban ez is egy fontos kérdés.

Az egyik szempont ez lehet: nagyobb önrendelkezést akkor kaphatsz, ha magasabb demokráciaszintet vállalsz. Viszont a nagyobb önrendelkezési fok azt jelenti, hogy a közösség demokráciaszintet az önrendelkezés arányában csökkentheti.

(H 71 problémakör) Ez tehát egy ellentmondás, de ezt az ellenmondást kivédheti az eltolt demokráciaszint módosítás szabálya, miszerint diktatúra irányába csak csökkentve, korlátozva lehet haladni, a demokrácia irányában pedig korlátozás nélkül.

Kétségkívül a felettes hatalom határozza meg mi diktatúra iránya és mi a demokrácia iránya. Valójában viszonylag egyértelmű, ha a többségi döntések száma nő, a fontos döntések viszonylatában akkor az a demokrácia iránya. Ha vezetés-kiválasztást és a döntéshozó mechanizmust, és más fontos döntéseket közvetlen demokratikus szavazással döntenek el, akkor az a demokrácia iránya. Mindezek ellentéte a diktatúra iránya Viszont az ember minden ostobaságot jól meg tud indokolni, tehát semmi sem egyértelmű. A vezetés talán el tudja torzítani demokrácia és a diktatúra irányát, de nem talán tudja megfordítani. A diktatúra irányát, pontosabban minden irányt, azért is szükséges biztosítani, mert lehetséges (de nem valószínű), hogy a valóságos demokrácia iránya éppen ebbe az irányba mutat és így a népnek, a közösségnek megmarad lehetősége erre haladni.

Másképpen, miért nem jó, ha csak egy feltételezett jó irányt jelöl ki a vezetés, a felettes hatalom? Azért mert tévedésből szándékosan egy rossz irányt jelölhet ki, így csak ebben a rossz irányban lehet haladni. Miért szükséges az eltolt irányhaladás: azért a feltételezett rossz irányban is lehet haladni, de korlátozottan, a feltételezett jó irányban pedig szabadon lehet haladni? Mert valószínűbb hogy demokratikus társadalomban, a feltételezett jó irány, jobb irány, mint a feltételezett rossz irány. Ha pedig a mégsem lenne így, akkor a korlátozott „rossz irányban való haladás” lehetőségével mégis fennmarad a jó irányban haladás lehetősége.

Egy kis összefoglalás.

A szabályozás (az önrendelkezési fok és demokráciaszint) problémaköre további két problémakörre osztható.

Az egyik, hogyan lehet megállapítani és változtatni az önrendelkezési fokot és demokráciaszintet.

Az előzővel összefügg, de mégis másik problémakör, az egyes közösségek optimális önrendelkezési foka és demokráciaszintje.

E második problémakörbe tartozik, a korábban tárgyalt fejezetrész: a közösségek jellegére vonatkozó, ill. a döntések jellegére vonatkozó szempontok, amiket figyelembe kell venni az önrendelkezési fok és demokráciaszint meghatározásában.

Leegyszerűsítve és összefoglalva az alábbiak állapíthatók meg.

1. Az egyik problémakör a munkaközösségek optimális szabályozása.

2. A másik problémakör nagyhatalmú, külső hatalommal rendelkező, a vezetéshez kapcsolódó közösségek optimális szabályozása. Bárhonnan is nézzük, ezen közösségek hatalmát (és egyben önrendelkezését, önszabályozását) a szabályozással csökkenteni kell. Pl. hatáskörszűkítéssel, különböző hatalommegosztásokkal.

Másrészt szükséges egy a felettes hatalom (alkotmány, országos demokrácia, nemzetközi jog, stb.) által megállapított (belső és külső) magas demokráciaszint, amelyet a közösség csak kis mértékben módosíthat, az elolt módosítás szabályai mellett. Ez is csökkenti az önrendelkezését (gyakorlatilag a vezetés, ill. a vezetés vezetésének hatalmát) e közösségeknek, de ez rendben van.

3. A harmadik és legbonyolultabb problémakör a kisközösségek, lakóközösségek, nemzetiségek (autonómiák) civil közösségek optimális szabályozása.

De itt azért (újra) megjegyzem pl. a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta alapvető önrendelkezési fok  is, alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

 (H 72 problémakör) Elmélkedés a nemzeten belüli közösségek önrendelkezési fokáról: 0%, zéró, nincs, 2,5% (10%) minimális, 5% (20%) csekély, 10% (40%) kis-közepes, 15% (60%) közepes, 20% (80%) nagy, 25% (100%) teljes. És egyben elmélkedés az alkalmasságról.

A zárójelben levő számok arra utalnak, ha lehetséges teljes önrendelkezést a 25%-ost, 100%-nak vesszük.

Ezek a saját pontatlan számaim, százalékaim csak arra jók, hogy az elképzelésem szerinti arányokat érzékeltessék. Természetesen pontatlanok, hiszen ezt egy komoly társadalomtudományos vizsgálatnak kellene megállapítani, ilyen sajnos jelenleg nincs.

Vannak egyének, „társadalmi rétegek”, amelyek alkalmatlanok (nagyrészt alkalmatlanok az önrendelkezésre és egyben az önálló demokráciaszintre, illetve az alapvető 50% feletti demokráciaszintre.

1. Ilyenek pl. a bűnözők, az értelmi és a lelki betegek.

A következőkben azonban másfajta alkalmatlanokról, a „normális” alkalmatlanokról lesz szó.

2. A társadalomtudományos tudás szempontjából ostobák, illetve a társadalmilag erkölcstelen emberek, rétegek. Többségében ilyen emberek által alkotott közösségek. Talán idevehetjük az önhibájukból nyomorgó embereket (csövesek egy részét) is.

3. Azon rétegek, amelyeknek nem lehet önálló vezetése, szabályzata, és demokráciaszintje egy külön, de összefüggő problémakör.

4. Külön, de összefüggő problémakör azon rétegek, amelyeknek nem lehet önálló vezetése szabályzata, de lehet önálló demokráciaszintje.

5. Külön, de összefüggő problémakör azon közösségek, amelyeket a saját vezetésük igáz le erőszakkal, zsarolással.

6. Külön, de összefüggő problémakör, ha felettes hatalom zsarnokoskodik, ha a felettes hatalom jelentősen, indokolatlanul korlátoz, ha a felettes hatalommal vannak komoly problémák.

A felettes hatalom a nemzeten belüli közösségek vonatkozásában az ország-vezetés, az állam, az országos demokrácia.

De talán érthetőbb, ha előveszzük az egyszerű példát, a társasházi lakóközösséget. Előfordulhat, és elő is fordul, hogy egy társasházi közösség jelentősen nem tartja be az idevágó törvényeket, nincs igazi közgyűlés, a szabályokat egy kisebbség (általában egy szűk csoport hozza), a közös költségek indokolatlanul magasak, és egyesek zsebébe vándorol, ahelyett, hogy a közjavát szolgálná, és még lehetne sorolni. Ebben a közösségben lopás, csalás történik, tehát nem érvényesül a „tilos másnak ártani” elv, nem érvényesül az alapvető demokrácia. Szélsőséges esetben, a közösségben kialakulhat olyan „szabályzat”  is, hogy be lehet menni lakásokba és különböző erőszakos módszerekkel kényszeríteni lehet a lakókat, akár a jó működés ürügyével. Nem biztos, hogy ekkor lopás, csalás történik, de természetesen, ekkor sem érvényesül az alapvető demokrácia.  

7. Külön, de összefüggő problémakör a minimális szükséges életszínvonal biztosítása. Ez egy elég bonyolult probléma, ezt az életszínvonalat valamihez mérni kell. Az életszínvonalat le kell bontani, a közösségben tartózkodás szeletére. Pl., ha a lakások állandóan beáznak, ha nincs fűtés, villany, stb., (nem biztos, hogy lopás, csalás történik, csak elégtelen az irányítás), akkor a társasházi közösség vonatkozásában nincs meg a minimális, szükséges életszínvonal.

8. Összefüggő, de külön probléma, ha ez a közösség más közösségeknek, vagy nemzetnek, néprétegnek árt. De ez is alkalmatlanná teszi a közösséget.

Különbséget kell tenni, hogy ez zsarnokoskodó kisebbség erőszakkal a többség ellenére zsarnokoskodik,

Vagy a többség hibájából, a többség jóváhagyásával zsarnokoskodik.  A jóváhagyás lehet ostobaságból, nemtörődömségből eredő, vagy akaratlagos. 

9. Ha a többség akarata ellenére történik, akkor a felettes hatalomnak kell ezt az állapotot megszüntetni. Ez nem jelenti azt, hogy a közösség alkalmatlan tehát viszonylag gyorsan helyre lehet tenni a normális állapotot, el kell távolítani a zsarnokoskodó embereket.

10. Nehezebb ügy, ha a többség valamilyen jóváhagyásával történik mindez. A felettes hatalomnak vizsgálnia kellene a közösségeket, és ki kellene jelenteni: ez a közösség alkalmatlan, részben alkalmatlan, és ezért részben, vagy teljesen állami gondnokságba kell venni.

Pl. úgy, hogy kijelöl egy állami vezetést, aki  a többség érdeke szerint intézi, a közösségre tartozó ügyeket. Mit kell még biztosítani a felettes hatalomnak, ha gondnokságba veszi a közösséget, vagyis, ha közösségnek zéró lesz az önrendelkezése. A felettes hatalomnak biztosítani egy minimális szükséges életszínvonalat, sőt annál magasabbat, pl. átlagost. A felettes hatalomnak biztosítani kell az alapvető demokráciát, és arra kell törekedni, hogy alkalmassá tegye a közösséget, valamekkora önrendelkezésre, és önállóan kialakított demokráciaszintre.

A nulla (0-3%) önrendelkezési fok.

Az alkalmasságra ösztönzés úgy történhet, hogy azért a felettes hatalom bevonja a közösséget az ügyek intézésébe. Tehát a zéró önrendelkezési fok nem azt jelenti, hogy közösségre tartozó kérdésekben egyáltalán nem dönthet a közösség, a közösségnek egyáltalán nincs hatásköre. Elég szubjektív, hogy hová tesszük határt, (ráadásul a közösség jellege is számít) de szerintem: ha a közösség a kimondottan rá vonatkozó ügyek 30-50%-ban egyáltalán nem szól bele, akkor már zéró az önrendelkezése. Illetve ha nem intézi a rá vonatkozó ügyek legalább 20-25%-át a felettes hatalom nélkül, teljesen önállóan. Megjegyzem, az alapvető demokrácia és keretszabályozás nem kimondottan a közösségre tartozó ügy. Ha pedig a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 50-70%-ba, illetve 25%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a minimális szükséges életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket, a nemzetet nem károsítja akkor, egy magasabb önrendelkezési fok jár neki. Amennyiben ezt a közösség többsége akarja.

Ha közösségre vonatkozó ügyek 40-60%-ban kizárólag a felettes hatalom dönt és 80%-ba pedig beleszól a felettes hatalom, akkor biztosan zéró önrendelkezésről van szó. Sőt megállapíthatjuk hogy biztosan indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, (az már a felettes hatalom zsarnoksága), ha normális (nem bűnöző) közösség ennél is kisebb önrendelkezéssel rendelkezik.   

Ekkor is van egy kevés önrendelkezése a közösségnek, de ez az önrendelkezés a minimálisnál kisebb, ha figyelembe vesszük, hogy felettes hatalom dönti el döntően az alapvető demokráciaszintet és a keretszabályozást is. Ez már tovább nem korlátozható, mert ez alatt csak rabszolga, vagy bűnöző önrendelkezése van.

De mint mondtam alkalmatlan, de nem bűnözőkből álló közösségek zéró önrendelkezését, ne keverjük össze a rabszolgák, vagy a bűnözők önrendelkezésével. Mert itt a felettes hatalomnak kötelezően a szabályozott közösség érdeke (a többi közösségnek és nemzetnek tilos ártani határig) szerint kell döntenie.

Ha pedig a felettes hatalom az alkalmatlan közösségeket nem ösztönzi az önálló önrendelkezésre, magasabb demokráciaszintre, pl. egyáltalán nem ad neki beleszólást, akkor a felettes hatalom zsarnokoskodik, illetve indokolatlanul korlátozza az önrendelkezést és demokráciát.

Mit jelent a zéró önrendelkezési fok, abban az esetben, ha alkalmatlanság miatt jön létre. Érdekes módón, ezen közösségnek pl. az életszínvonala és akár demokráciaszintje is magasabb lehet, mint annak a közösségnek, amelynek van valamekkora  önrendelkezése. A demokráciaszintje a felettes hatalom irányítása, gondoskodása alatt elérheti pl. a 60%-ot.

Abban az esetben, ha azért jön létre, mert a réteg nem képes önálló közösséget alkotni, még úgy sem hogy van egy önálló demokráciája. A népréteg olyan szeleteiről van szó, mint pl. a közterületeken közlekedők rétege. A betegek rétege. A gyerekek rétege. Stb..  Az ő esetükbe is zéró az önrendelkezés, de a nemzeti törvények kiszabnak jogokat, pl. a betegek jogai, a gyerekek jogai, stb..   A demokráciaszintjüket pedig az országos demokráciaszint határozza meg. E rétegek, rétegbe tartózkodók, esetében nem merülhet fel az alkalmatlanság, úgyhogy a felettes hatalom által létrehozott jogok általi kvázi önrendelkezésnek (a jogok), életszínvonalának és az országos demokráciának magasnak kell lenni. Azon jogokról, életszínvonalról, demokráciaszintről van szó, amelyek az ilyen rétegbe (népréteg, lakosság) tartozódókra vonatkoznak.

Még ki kell térni azon közösségekre, akik elvileg alkalmasak lennének (lenne tudásuk, erkölcsösek, stb.) de a többség akarata, hogy nem kell önrendelkezés. Mi állami gondoskodást akarunk, mondja pl. egy társasházi közösség. Ez azonos az alkalmatlansággal. Egyébként pedig a többség akarata ellenére nem lehet nagyobb önrendelkezésre és demokráciaszínre kényszeríteni. A felettes hatalom csak azt teheti hogy leminősíti ezen közösségeket, és alacsonyabb netán zéró önrendelkezésbe  (állami gondoskodásba) teszi ezen közösségeket. Ez is egyfajta közösség általi önrendelkezési fok, módosítás. A másik fajta, a közösség általi önrendelkezési fok, módosítás, ha közösség többsége az mondja: mi magasabb önrendelkezési fokba akarunk kerülni. Ekkor a felettes hatalomnak sok mindent meg kell vizsgálnia, az alkalmasságot is, és határesetekre, vagy ha a közösség valamivel határeset alatt van, akkor a közösségnek egy fokkal magasabb önrendelkezést kell adnia. Pl. 15%-os önrendelkezés helyett 20%-ost. Ugyanis magát az akaratot valamilyen mértékben alkalmasság növelő tényezőnek kell felfogni. Persze felettes hatalomnak minden közösséget állandóan vizsgálni kellene, abból szempontból hogy rendben van e az önrendelkezési foka és demokráciaszintje.

Mindez, amit leírok, persze a jövő zenéje, de azért jó tudni merre kellene haladni.

De visszatérek a közösségek önrendelkezésére, a 3% minimális és az 5%-os csekély önrendelkezési fokra. 

Az állam szervei intézményei is olyan közösséget alkotnak, amelyeknek lehet valamekkora önrendelkezése. De ez is eltérő lehet sok mindentől, függ. Pl. az állami katonaságnak, rendőrségnek mondjuk 3%-os önrendelkezési foka lehet 97%-ban a felettes hatalom szabályoz, irányít.  Egy állami vállalatnak, főleg egy oktatási, kulturális vállalatnak ennél nagyobb, mondjuk 5%-os önrendelkezési foka lehet.

És persze ebbe az önrendelkezési fokba léphetnek be az egy fokkal alkalmasabb közösségek. Pl. a társasházi közösséget az alkalmasság szerint, pontosan az alkalmatlanság szerint, be lehet sorolni, 3%, vagy az 5%-os önrendelkezési fokba is. A zéró önrendelkezésből levezetve nagyjából meg lehet állapítani, mit jelent ez. Ha pedig a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 50-70%-ba, illetve 25%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a minimális szükséges életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket, a nemzetet nem károsítja akkor, egy magasabb (pl. 3%-os vagy 5%-os önrendelkezési fok jár neki. Amennyiben ezt a közösség többsége akarja.

Talán kivehető, hogy ennél az önrendelkezési foknál, kizárólag a felettes hatalom dönt a közösségre vonatkozó ügyek 30-50%-ban és további 75%-ba beleszólása van. Tehát a felettes hatalom nemcsak az alapvető demokráciaszintet, a keretszabályozást dönti el döntően, de nagyobbrészt eldöntheti közösségre vonatkozó ügyeket is.  

De meg kell határozni határt, pl. így.  A közösségnek csak akkor jár 5% feletti önrendelkezési fok, ha a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 60-80%-ba, illetve 35%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a szükséges minimális életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket és nemzetet nem károsítja. És ha a közösség többsége nem akar alacsonyabb önrendelkezést. Ami ez alatt van az legfeljebb az 5%-os önrendelkezési fokba sorolható. 

A 3%-5%-os önrendelkezési fokba sorolhatók a nem teljesen, de jelentősen alkalmatlan civil közösségek, lakóközösségek, nemzetiségek, valamint az állami szervek, vállalatok, szolgáltatók. Nagyjából ide sorolhatók, de persze vannak kivételek. Hozzátéve, hogy elég jelentős a különbség van a 3%-os, és az 5%-os önrendelkezési fok között.

A 10%-15%-os önrendelkezési fok, a közepes önrendelkezési fok az kb. azt jelenti, hogy a közösség maga és a felettes hatalom közel egyenlően dönt a kifejezetten a  közösségre vonatkozó  ügyekben. A közösségnek csak akkor jár 5% feletti önrendelkezési fok, ha a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 60-80%-ba, illetve 35%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a szükséges minimális életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket és nemzetet nem károsítja. És ha a közösség többsége nem akar alacsonyabb önrendelkezést. Talán idetartozik a magángazdasági munkaközösségek nagyobb része. És idetartoznak a közepesen alkalmatlan civil közösségek, lakóhelyi közösség, nemzetiségek. Hozzátéve, hogy azért a 10%-os és 15%-os önrendelkezési fok között jelentős különbség van.

Ne felejtsük el, hogy az alkalmasság egyik vonulata a közösség jellege.

Tehát pl. e társasházi közösség jellegéből adódóan teljes 25%-os önrendelkezést érdemelne, de ezt a tudásbeli, erkölcsi alkalmasság korlátozhatja. Az ellenkezője is lehetséges, egy közösség esetleg a tudása, erkölcse miatt alkalmas, de a jellegéből adódóan mégis veszélyes, tehát nagy önrendelkezésre kvázi alkalmatlan közösség. Pl. a katonaságnak nagyon remek vezetése van, önmagától is biztosítja, hogy nem árt a nemzetnek, stb., de mi van ha ez megváltozik. Ezért nem lehet pl. katonaságnak közepes önrendelkezést adni. És ezért nem lehet általában a magángazdasági munkaközösségeknek nagy önrendelkezést adni.

A 20%-25%-os önrendelkezési fok azt jelenti, hogy a közösségre tartozó ügyeket (leszámítva az alapvető demokráciát és keretszabályozást) döntően, vagy teljesen a közösség dönti el.  De itt talán újabb feltételek kiszabása is indokolt. Pl. amennyiben a közösség legalább 60%-os demokráciaszintet biztosít. Amennyiben a közösség legalább, az átlagoshoz közelítő életszínvonalat biztosít 

Idetartoznak az alkalmas civil közösségek, a lakóhelyi közösségek, nemzetiségek. És talán az eszmei közösségek, amennyiben a rájuk tartozó ügyek: a bizonyos szóbeli (nem tettleges) elméletek, eszmék, programok stb. megalkotása és terjesztése. Persze ezek nem árthatnak más közösségeknek és nemzetnek.

(H 73 problémakör és kategorizálások ) Egy újabb az előzőkhöz illeszkedő összesítés.

Alapvetően a következő közösségek vannak.

A nemzeti közösség.

A nemzeten belüli közösség, amelynek van jelentős kifele irányuló hatalma.

A nemzeten belüli közösség, amelynek nincs kifele irányuló hatalma csak önrendelkezése.

A szabályozás alapvető felosztása ez esetben

A működési szabályozás (beleértve az igazságszolgáltatást is.)

A döntéshozó mechanizmus szabályozása.

A közösségeknek van önrendelkezése, ill. önrendelkezési foka. A működési, a döntéshozói és minden szabályozást (döntéseket) milyen arányban hozza a közösség tagsága és vezetése együttesen a felettes hatalomhoz képest.

Az önrendelkezés áll a saját (vezetés és tagság együttesen) döntésű (beleértve vegyes döntések saját részét) működési szabályozásból, a döntéshozó mechanizmusból, az önrendelkezés módosításból, és a demokráciaszint módosításból. Az önrendelkezés, meghatározható a döntéshozó mechanizmuson keresztül is, de nem érdemes.

Tulajdonképpen az egy főre eső hatalmat, ill. önrendelkezést kellene számítni, de ez tovább bonyolítaná az amúgy is bonyolult problémakört, ezért ettől eltekintek.

A nemzeten belüli közösségek önrendelkezési (hatalmi) fokának megállapításában itt abból indulok ki, hogy teljes (100%-os) az önrendelkezés, ha abban nincs indokolatlan önrendelkezés-korlátozás és az indokoltnál nem gyengébb a korlátozás.

Ugyanis, mint arról már sokat elmélkedtem az indokoltnál gyengébb korlátozás az anarchikus diktatúra irányát erősíti (a kiskirályosodást, az erősebb, erőszakosabb érvényesülését), ami lényegében a becsületes, jóindulatú kisember, átlagember szabadságát korlátozza.  Vagy elég, ha arra gondolunk, ha egyes közösségek árthatnak más közösségeknek, akkor a szenvedő közösségek önrendelkezése csökken. Vagy, ha egyes közösségek túl nagy hatalommal rendelkeznek, akkor ez a túl nagy hatalom, más közösségek önrendelkezését csorbítják. Tehát az indokoltnál gyengébb önrendelkezés-korlátozás is indokolatlanul csökkenti az önrendelkezést és főleg a demokráciaszintet. Persze az indokoltnál erősebb is csökkenti.

Azzal folytatom, hogy milyen ügyek (kérdések, problémák, döntések) tartoznak a nemzeten belüli közösségre.

A nemzeti (társadalmi) ügyeket az ország-vezetésnek, az államnak az országos demokráciának és kisebb részben a demokratikus világszövetségnek kell eldönteni ezek a felettes hatalmak. (A nemzeti ügyek részben emberiségi ügyek is, ugyanis a nemzeteket is be kell illeszteni az emberiségbe. Ezért indokolt a világszövetség részvétele a nemzeti ügyekben.)

Az alapvető demokráciaszintbe az egyének (nem a közösségek) az országos demokrácián keresztül szólhatnak bele, ez tehát egyáltalán nem tartozik a közösségre.

Az alapvető demokráciaszint, valamint a közösség keretszabályozása döntően arról szól, hogy a közösséget be kell illeszteni a nemzetbe (a társadalomba), ezek tehát döntően nem a közösségre tartozó ügyek.

De azért a keretszabályozás a közösségre is tartozik. Bár nagyobbrészt ez is a nemzetbe való beillesztésről szól, de ez már azért kisebb részben (mondjuk 10-20%-ban) a közösségre is tartozik.

1. Indokolatlan a közösség önrendelkezés-korlátozása, ha a közösség részvétele a keretszabályozás kialakításba nem éri el a 10%-ot. Vagy másképpen, ha egy közösség nem szólhat bele a keretszabályozásba, akkor saját önrendelkezése, indokolatlanul, kb. 10%-kal csökken

(Itt most nem foglalkozom azzal, miből áll a keretszabályozás. Azzal sem, hogy miből áll az önálló szabályozás. És azzal sem hogy az alapvető demokrácia (50%) és a keretszabályozás (25%) összesen 75%, tehát a nemzeten belüli közösség önrendelkezése maximum 25%. De általában ez is tovább csökken, méghozzá indokoltan. Nem foglalkozom ezzel, mert ezt már elemeztem, egyébként pedig a jelen elemzés kiinduló szempontjából lényegtelen. Itt csak az indokolatlan koráthozásokról, csökkenésekről elmélkedem, de ehhez nem árt megállapítani, hogy mik az indokolt korlátozások.)

Visszatérve néhány további megállapítás.

Az előző fejezetből is kiderült, mi az indokolt és az indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, pl. az alkalmasság alapján.

Sokféle indokolatlanságot lehet megfogalmazni.

2. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha a felettes hatalom, közösségre, rétegre vonatkozó szabályzása nem a közösség, réteg érdekéből indul ki, az alapvető demokrácia biztosítása mellett.

3. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha az önrendelkezésre alkalmatlan közösségeket a felettes hatalom nem ösztönzi az alkalmasság elérésére.

4. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha az alkalmas (de nem jöhet létre önálló szabályozás, vezetés) rétegek esetében a felettes hatalom nem alakít ki (nem segít kialakítani) egy olyan demokratikus fórumot, (magas demokráciaszintet) amely mégis képessé teszi a réteget az önálló szabályozásra, döntésre.

5. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha ezen rétegek önrendelkezés hiányát nem pótolja megfelelő jogokkal, ha nem biztosít viszonylag magas életszínvonalat.

Egy kis ismétlés.

Ez alatt, ha közösségre vonatkozó ügyek 40-60%-ban kizárólag a felettes hatalom dönt és 80%-ba pedig beleszól a felettes hatalom, akkor biztosan zéró önrendelkezésről van szó. Sőt megállapíthatjuk hogy biztosan indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, (az már a felettes hatalom zsarnoksága), ha normális (nem bűnöző) közösség ennél is kisebb önrendelkezéssel rendelkezik.    

A közösségre tartozó minden ügyben, azok eldöntésében valamekkora részben részt kell venni a közösségnek. (Ez már nem e keretszabályozás kialakításról szól, hanem annak tartalmáról, minden, a közösséget érintő, ügyekről szól.)

6. Biztosan indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha közösségre tartozó ügyek 20%-ban nem a közösség dönt teljesen.

7. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha a közösségre tartozó ügyek további 20-40%-ba eldöntésben nincs (kellőképpen) bevonva a közösség.

7. Általában indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, ha közösségek rétegek helytelen kategóriákba vannak besorolva, és ha kategóriák számai pontatlanok. És persze még nagyobb baj, ha nincs is ilyen fajta átgondolás, kategorizálás.

Vagy túl erős lesz, így lesz indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, vagy túl gyenge lesz, ezért lesz indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás.

8. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha a közösség a saját önrendelkezési fokát nem csökkentheti ill. alkalmasság esetén, nem növelheti. Ha az akaratát nem veszik figyelembe.

9. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha közösség demokráciaszintjét a közösség (bár eltoltan) nem módosíthatja, az önrendelkezési fok (1-25%) arányában. Mivel ezt a témát elemeztem, itt nem részletezem.

Az általános megállapítások után néhány kissé konkrétabb szempont.

Indokolt a nagyhatalmú (kifele irányuló hatalmi jelentős) közösségek erősebb önrendelkezés-korlátozása (egyben hatalomkorlátozása), mert túl nagy hatalmuk és egyben önrendelkezésük van. A nagyhatalmú közösségek esetében az indokolatlanság számai értékei megváltoznak, méghozzá, úgy hogy az indokolt korlátozás számai növekednek, az indokolatlan korlátozás számai csökkennek.

A lényeg azonban az marad, hogy hiába van erős korlátozás, a hatalomból így is túl sok marad.

10. Indokolatlanul gyenge a korlátozás (indokolatlan önrendelkezés-korlátozás) ha a nagyhatalmú közösségek hatalom és egyben önrendelkezés korlátozását nem maximálják (minden korlátozó tényező jelentősen érvényesüljön).

Indokolt a közösségek jellegét (társadalmi hatását, veszélyességét), valamint a különböző ügykörhöz (ágazathoz), valamint a különböző kérdéskörhöz (szakkérdés, gyors döntés, elfogult döntés veszélye, stb.) kapcsolódását, az önrendelkezés-korlátozás nagyságánál figyelembe venni.

11. Indokolatlan a közösség önrendelkezés-korlátozása, ha a valóságosnál veszélyesebbnek (a társadalomra nézve) ítélnek meg egy közösséget. Illetve, ha eme ürüggyel a kelleténél erősebben korlátozzák az önrendelkezését.

12. Indokolatlanul gyenge a korlátozás, ha nem veszik figyelembe közösségek jellegét, veszélyességét.

Indokolt a közösség önrendelkezés-korlátozását tovább bontani ügykörökre (ágazatokra) valamint kérdéskörökre (gyors döntések, szakkérdések, elfogultságot gerjesztő kérdések, stb.)

Rövid kitérés (mivel ezzel már más fejezetben foglalkoztam) arra, hogy a különböző ügykörök (ágazatok) különböző önrendelkezéseket tesznek lehetővé.

Pl. a gazdaság, a közlekedés közepes önrendelkezést, az egészségügy, a pénzügy, de főleg a hadügy, az igazságszolgáltatás kis önrendelkezést, a szociálpolitika, de főleg a kultúra nagy önrendelkezést tesz lehetővé. A lényeg itt is az, hogy a különböző ágazatokhoz tartozó döntések különböző módón árthatnak a nemzetnek, illetve különböző módón viszonyulnak az alapvető demokráciaszinthez, ezért különböző erősséggel kell azokat korlátozni, ha nem a nemzet hozza meg azokat.

13. Indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, ha ezen szempontok rosszul vannak felmérve, ha emiatt a kelleténél erősebben, vagy gyengébben van korlátozva az önrendelkezés.

Ezen pontok, szempontok szerint kell az indokolatlan-önrendelkezés korlátozást, valamint a túl gyenge önrendelkezés-korlátozást számba venni majd szükséges az összesítés is. Kétségtelenül nagyon nehéz faladat, a jövő zenéje, de az alapokon nem árt elgondolkodni. Így jöhet ki pl. egy közösség összes indokolatlan önrendelkezés korlátozása, amelyből kiszámítható az optimális önrendelkezési fok. Pontosabban, pl.:

1. az adott közösség indokolatlan önrendelkezés korlátozása (pl. 2%), plusz

2. az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés korlátozása, összesítve (pl. 3%)

3. összesen az összes indokolatlan önrendelkezés korlátozás (5%), plusz

4. a jelenlegi végleges önrendelkezési fok (pl. 5%-os)

5. egyenlő a közösség optimális önrendelkezési fokával, vagyis ez esetben, ez 10%-os.

 Az egyszerűség miatt így számolok. És egyben fel is sorolom az önrendelkezés kategóriáit, illetve különböző fokait.

Újra kihangsúlyozom nem pontos számolásokról, van szó.

1. az adott közösség optimális (a háttérigazság szerinti) önrendelkezési foka (pl. 10%) mínusz

2. az adott közösség indokolatlan önrendelkezés korlátozása (pl. 2%), mínusz

3. az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés korlátozása, összesítve (pl. 3%) 

4. az egyenlő az adott közösség jelenlegi végleges önrendelkezési fokával (ez esetben 5%).

Vagy, ha az adott közösség végleges önrendelkezési fokát ismerjük, akkor kiszámítható, hogy pl. ez optimális esetben ennek a kétszerese is lehetne.

Az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés-korlátozását is ki kell számítani az előző számításhoz,

pl. a nemzet közösségeinek egyharmada optimálisan van korlátozva.

1. pl. egyharmada a közösségeknek átlagosan túl gyengén, az optimálisnál 9%-kal gyengébben van korlátozva. Ez a nemzetre vonatkozóan 3%-os túl gyenge korlátozás.

2. pl. egyharmada a közösségeknek, pedig átlagosan 6%-kal túl erősen, az optimálisnál erősebben van korlátozva.  Ez a nemzetre vonatkozóan (az egész nemzet indokolatlan önrendelkezés-csökkenése) 2%-os.

3. a nemzet optimális (háttérigazság szerinti) önrendelkezése csökken a 3%-kal és további 2%-kal, a közösségek önrendelkezési miatt.

4. tovább csökken, ha nincs meg az alapvető demokráciaszint,

5. és csökken, ha külföldi hatalom erősebb, vagy gyengébb az optimálisnál.

1. a másik kérdés a nemzeti demokráciaszint (közvetlen demokráciaszint)

2. amely áll a közösségek végleges demokráciaszintjéből, (beleértve az intézményi demokráciát) 

3. az alapvető demokráciaszint meglétéből,

4. az országos demokráciaszintből (a népréteg lakosság, mint nagyközösség, illetve mint a társadalmi rétegek demokráciaszintjéből.)

Az adott közösség indokolatlan önrendelkezés-korlátozása (pl. 2%) de ez 100%-ra nézve 8% és a az egész nemzet túl gyenge korlátozása (pl. 3%) de ez 100%ra nézve 12%, összegezve 20% .

Kaptam tehát egy 20%-os számot, ez az adott közösség összes indokolatlan önrendelkezés-korlátozása. De az kétségtelen, hogy a valóságban nem könnyű az indokolatlan önrendelkezés-korlátozást megkapni. De talán ez a legfontosabb érték, szám, ugyanis ha ez rendben van, (ha optimális az önrendelkezés, ha nincs indokolatlan korlátozás), akkor minden nagyjából rendben van.

A közösségnek van demokráciája, ill. demokráciaszintje. Sőt többféle demokráciaszintje van. A demokráciaszint egyszerűen: a működési, a döntéshozói és minden szabályozást (döntéseket) milyen arányban hozza közösség tagsága a közösség vezetéséhez képest.

Ugyanabból áll, mint az önrendelkezés csak itt a saját döntés, a tagság döntése, a vezetés nélkül.  Ugyanabból áll, de ha van felettes hatalom, (és általában van, igaz változó, értelmezni kell), akkor a demokráciaszint maximum akkora lehet, mint az önrendelkezési fok, tehát az önrendelkezési fok erősebben befolyásolja a demokráciaszintet.  Így is levezethetjük: vezetés és tagság együttes döntése nem lehet kevesebb, csak több mint a tagság saját döntése. Akkor egyenlő, ha minden döntést tagság hoz, de ha a vezetés is hoz döntéseket, akkor már csak kevesebb lehet a tagság általi döntés.  Ugyanabból áll, de a kettőt (az önrendelkezési fokot és a demokráciaszintet) érdemes erősebben szétválasztani, ezért a szűken értelmezett (közvetlen, kifejezett) demokráciaszintet a döntéshozó mechanizmusból érdemes levezetni.

Más kérdés, hogy akkor hogy jöhet ki pl. az 5%-os (100%-ra vonatkoztatva 20%-os) önrendelkezési fok mellett pl. 70%-os szűken értelmezett demokráciaszint. De ha abból indulunk ki, hogy az 50%-os alapvető demokráciaszint egyben egy 50%-os alapvető önrendelkezési fok is, akkor 55%-os önrendelkezési fok áll szemben 70%-os demokráciaszinttel.

Nem mindegy, milyen közösségről, van szó. A nagyhatalmú közösségek  hatalma  ad egy nagy „önrendelkezést”. Tehát ezen közösségek 5%-os önrendelkezése nem 5%, annál nagyobb, mert összemosódik a hatalommal. Más társadalmi rétegek kis önrendelkezése csak abból adódik, hogy nincs, nem lehet önálló vezetésük. Ettől még lehet magas demokráciaszintjük. Általában pedig szét kell választani a szűken értelmezett demokráciaszintet, a közepesen értelmezett demokráciaszinttől.

A szűken értelmezett demokráciaszint. Mekkora arányban választja a vezetést a tagság. Illetve, szól bele a leváltásba. Továbbá a döntési arányok (vezetés és vagy tagság) milyenek, és ezen arányokat ki dönti el. Más fejezetben felsorolt demokratikus elvek mennyire érvényesülnek. A döntések, mennyire zajlanak a demokratikus szabályok szerint.

Közepesen értelmezett demokráciaszint jön létre, amennyiben a szűken értelmezett demokráciaszinthez hozzáadódik: a tagság döntéshozási aránya, a működési és minden más döntés vonatkozásában.

A végleges demokráciaszint kialakulása azonban többféle demokráciaszint összesítéséből jön létre.

1. Van az alapvető (50%-os) (szélesen értelmezett) demokráciaszint (és alapvető önrendelkezési fok).  (Döntően a felettes hatalom határozza meg.)

A szélesebb értelmezés azt jelenti, hogy a szűk értelmezéshez hozzáadódik a közepes értelmezés, de ehhez még hozzáadódik pl. a „másnak ártás tilos” elv érvényesülése, az alapvető emberi jogok érvényesülése, stb.. Sőt szükséges még az alapvető önrendelkezés, amire még visszatérek.

Az alábbiak az alapvető 50%os demokráciaszint felett értelmezendők.

2. Van a felsőbb hatalom által megállapított (szűken értelmezett) demokráciaszínt.

3. Van az önrendelkezési fokkal arányos (közepesen értelmezett) demokráciaszint. (Ez lényegében az indokolatlan önrendelkezés-korlátozásból számítható.)

4. Van a közösség általi demokráciaszint-módosítás (szűken értelmezett).

5. És ezek összesítéséből jön ki a végleges, tényleges (közepesen értelmezett) demokráciaszint.

Hogy jön ki a végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint, szerintem (remélhetőleg ez közel azonos, az idevágó társadalmi törvényszerűséggel). Bár megjegyzem többféle számítás lehetséges.

1.A felettes hatalom, remélhetőleg sok szempont figyelembevétele után helyesen meghatároz egy szűken értelmezett demokráciaszintet, amely 50% felett lehet. Legyen ez pl. 70%-os demokráciaszint. (Az egyszerűség miatt pl., ezt jelenti: a közösség vezetését 70%-ban a tagságnak kell kiválasztani. A közösségre vonatkozó legfontosabb döntéseket a 70%-ban a tagságnak kell meghozni.)

2. A demokráciaszint-módósítás ezután is jöhet, és egy lépéssel később is jöhet, mindegy. Az optimális önrendelkezési fok pl. 10%-os. A közösség, az eltolt demokráciaszint-módósítás szabálya szerint 2,5%-kal (negatívan, a kevesebb többségi döntés) irányába módosíthatja, 7.5%-kal (pozitívan, a több többségi döntés irányába)  módosíthatja a demokráciaszintet. Pl., legyen a példában negatív, mínusz 2,5%-os a közösség önálló demokráciaszint-módosítása. Az önrendelkezés ez esetben 67,5%. Ez a módosított demokráciaszint

3. Itt belép az önrendelkezési fokkal arányos demokráciaszint, mégpedig a következőképpen. Előjön az adott közösség összes indokolatlan önrendelkezés-korlátozása, pl. 20%. Különböző megfontolásokból ennek felével csökken a módosított demokráciaszint, ez pedig 10%.  10% lesz tehát az önrendelkezésből adódó demokráciaszint-módosulás.

És 57, 5% lesz a végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint.

De ne felejtsük el itt arról van szó, hogy látszólagos valóságos demokráciaszint automatikusan lecsökken háttérigazság szerinti valóságosra.

Egyszerűbb számolás, ha úgy vesszük, hogy a lehetséges teljes önrendelkezés a 25%, és besorolt önrendelkezési fok (0%, 5%, 10%, 15%, 20%, 25%) közötti különbséggel illetve annak felével automatikusan csökken a szűken, közepesen értelmezett, már módosított látszólagos demokráciaszint. Pl. egy 5%-os önrendelkezési fokba, sorolt közösség 67,5%-os demokráciaszintje 10%-kal csökken, vagyis 57,5%-os lesz.  

4. Csakhogy, mi van, ha a kijelölt, a felettes hatalom által (helyesen) megállapított demokráciaszint csak 60%-os és minden más, az előző példa alapján történik.

Ekkor a végleges demokráciaszint csak 47,5% lesz. Sőt lehet még nagyobb az alapvető (50%-os) demokráciaszint alá süllyedés.

Az alapvető (50%-os) demokráciaszintnek tehát van egy olyan vonatkozása mely, a közösség jellegéből adódó alacsony demokráciaszintből, az indokolatlan önrendelkezés-korlátozásból (hatáskörcsökkentésből), és a negatív demokráciaszint-módósításból jön össze.

1. Ezért is szükséges az indokolatlan önrendelkezés-korlátozást minimalizálni. 2. Illetve ezért is szükséges az indokolatlan önrendelkezés-korlátozást megfelezni. De azért is mert a kapcsolat nem egyenes arányú.

3. Továbbá ezért is szükséges, hogy a demokráciaszint-módósítás csak eltoltan (negatív irányba csak negyedrészben) legyen lehetséges.

4. Továbbá ezért, meg kell állapítani, hogy bizonyos ritka kivételek esetében (pl. katonai alakulatoknál, bizonyos magángazdasági munkaközösségeknél) az alapvető demokráciaszint 40%-os is lehet. De azért 40%-nál kisebb nem lehet.

5. És ezért szükséges lehető legnagyobb demokráciaszintre törekedni, mind a felettes hatalomnak, mind a közösségnek.

Általában elmondható, hogy a demokráciaszintnek is van optimális értéke, ami ezt jelenti, hogy a túl magas demokráciaszint is káros lehet bizonyos esetekben. (Pl. lehet, hogy egy harcban levő katonai alakulat hatékonyságát rontja a magas demokráciaszint.) Ellenben általában a túl magas demokráciaszint sokkal kevésbé káros, mint a túl alacsony. Az önrendelkezés esetében a túl nagy önrendelkezési fok ugyanolyan káros, mint a túl alacsony, ez tehát az egyik különbség az önrendelkezés és a demokrácia között.

Általában kijelenhető: minél magasabb a demokráciaszint, annál jobb, a minél magasabb demokráciaszintre kell törekedni.

Befejezés.

Ez az egész fejezet és kapcsolódó fejezet annak ellenére, hogy nagyon hosszúra sikerült nagyon is hiányos ebből adódóan zavaros. Elismerem, hogy szép számmal vannak ellentmondások, és nyitott kérdések. Ráadásul unalmas és korunkban nincs aktualitása, vannak ennél sokkal lényegesebb problémák. Magam sem vagyok abban biztos, hogy meg kellet írnom e fejezeteket. Az is eszembe jut hogy a társadalomtudomány szinte végtelen akárcsak a többi tudomány. És az is eszembe jut, hogy valahol el kell kezdeni a társadalomtudományból hiányzó problémakörök feltárását. A célom nem a teljes szerteágazó problémakör elemzése, csak annak lényegi elkezdése, a kiindulások megadása. Abban reménykedem, hogy e fejezetek úgy egészítik ki ezt az egész tanulmányt, hogy nem teszik azt még zavarosabbá.

Elvileg lehetséges lehetett volna az emberiség fokozatos erkölcsösödése, és akkor nem kellett volna a törvényeknek, szabályoknak sokasodni. Úgy néz ki, hogy az emberiség nem ezt az utat választotta, és jó ideig nem ezt az utat fogja járni. Már jelenleg is hihetetlenül bonyolult zavaros a törvénykezés, szabályozás. Az a kérdés, hogy a jog, a szabályozás továbbra is esetlegesen toldozva-foltozva növekedjen, (egyre zavarosabbá válva), vagy valamilyen koncepció mentén, amely összességében mégis viszonylag leegyszerűsíti átláthatóvá, és igazságossá teszi a törvénykezést, szabályozást. E fejezetek sem tesznek mást, mint elgondolkodnak az alapvető koncepción.

E fejezethez tartozó faladatok. Több helyen ismételt fejezetrész.

E hosszura nyúlt fejezet és kapcsolódó ábrák, egyik célja hogy kiegészítse ezt az egész tanulmányt. Nagyon hosszú lenne azon lista, amelyik felsorolná, milyen problémaköröket egészítene ki e fejezet, nem is vállalkozom erre. Csak néhány példa, nyilvánvalóan a politikai rendszer felépítéséhez is kapcsolódik, sőt a xxx ábra a politikai, pontosabban a hatalmi rendszert ábrázolja. Nyilvánvalóan kapcsolódik az arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia problémaköréhez. Kapcsolódik a világszövetség problémaköréhez. A demokrácia problémaköréhez. Az önrendelkezés, szabadság problémaköréhez. A kisközösségek, nemzetiségek, az autonómia problémaköréhez. A vezetés problémaköréhez, a hatalmi fékrendszer problémaköréhez. És persze kapcsolódik a jog a szabályozás problémaköréhez.

És még lehetne sorolni.

A kiegészítésen kívül talán még fontosabb a jó szabályozás, a jó törvénykezés kialakítása e fejezet segítségével.

A jog egyik része, a jelentősebb része nem arról szól, hogy elkészítenek egy egységes szabályozást, amely minden közösségre (kisközösségre, társadalmi rétegre csoportra, stb.)  vonatkozik és aztán majd a különböző közösségek ehhez a szabályozáshoz igazodnak, vagy nem igazodnak, mert nem tudnak igazodni. Vagy igazodnak, de ezáltal a közösség és a velük kapcsolatos közösség is rosszul működik. A jog jelentősebb része arról szól, hogy minden közösség a neki megfelelő, és egyben a társadalomnak is megfelelő szabályozást kapja. A különböző országokat sem lehet egyformán szabályozni, minden országnak megvan a maga sajátossága.

A jogegyenlőség nem szólhat, arról hogy minden közösséget minden tekintetben egyformán kell szabályozni. Legfeljebb arról szól, hogy bárki lép be abba közösségbe, mindenkire vonatkozik annak a közösségnek a szabályzata, mely szabályzat egy bizonyos szintig az alapvető demokráciaszintig ugyanolyon, mint más közösség szabályzata.

Legfontosabb talán az, hogy minden közösség önrendelkezési szintje és demokráciaszintje megfelelően legyen beállítva. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) önrendelkezés. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) demokrácia.  Ezzel kialakul az igazságos, és arányos hatalmi hierarchia. Illetve ezzel nagyrészt kialakul az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Illetve ekkor minden vezetés és minden tagság az optimálishoz közeli hatalommal rendelkezik. Az optimális közeli hatalomelosztás nemcsak igazságos de jó döntéseket és jó működést is eredményez.

Mindehhez pedig elég sok szempontot kell megvizsgálni. A fejezetbe felsorolt szempontokat és kategóriákat kell megvizsgálni. Másképpen a feladat: minden közösséget párosítani kell a felsorolt kategóriák közül a megfelelő kategóriákkal.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

A cél és faladat az, hogy a vezetés és a társadalomtudomány kialakítsa a társadalom, a rendszer azt az optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi önrendelkezési szabályozási szerkezetét.

Illetve, hogy a jelen állapotból a jobb állapot felé haladjon a rendszer e szempontból is. A jelen feladata egyelőre, hogy jog a szabályozás alakulása kilépjen az estleges, toldozott-foltozott alakulásból és valamilyen tervezett koncepció mentén fejlődjön. Pontosabban hogy e koncepció elméletét kidolgozza társadalomtudomány és ezután az elmélet fokozatosan de dinamikusan  gyakorlatban is realizálódjon.