Embedded Files
7. tanulmányrész: Politikai rendszer, demokrácia, döntéshozó mechanizmus.
Tartalom:
Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái és más ábrák. Demokratikus e ábrák.
A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. Rész-rendszertényező. A/4, A/4/2 ábra.
A korszerű közvetlen demokrácia. Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. Demokratikus e ábrák
A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. Demokratikus e ábrák. (Költésvetésről szóló szavazólap.)
A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái a K jelű ábrák.
A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés. Rész-rendszertényező. A/6 ábra. A döntéshozó m. ábrái.
Jogkiválasztás, jogszűrés a demokratizálódás szempontjából. Rész-rendszertényező. A/6, A/10, a döntéshozó m. ábrái.
Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus Összevont rendszertényező. (összesítés) A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái és más ábrák. Demokratikus e ábrák.
Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,1%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,7%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,9%? A jövő demokratikus rendszerében, a tényleges demokráciában, ha mindez megvalósul, akkor az 5%-ot jelent. Másképpen: a tényleges demokrácia eléréséhez duplájára kell növekedni a jelenlegi pozitívumoknak.
A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. A/1, A/5, a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák.
Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Elméleti rendszertényező.
A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m. ábrái. Más ábrák.
A kombinált népi ellenőrzés. Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m. ábrák. Más ábrák.
A korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése. Rész-rendszertényező.
Az intézményi (intézményen, testületen belüli) demokrácia. Rész-rendszerényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.
A fejlettebb államkapitalizmus. Átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmusok. Rész-rendszertényező. A/1, A/5, és a döntéshozó m. ábrái.
A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. (összesítés) A/1, A/5, a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák.
Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,8%, klasszikus kapitalizmus, 2,6%, jelenlegi államkapitalizmus 3,7%, brezsnyevi szocializmus 3,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 3,5%? Tényleges demokrácia 5%.
A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése, stb..
Tartalom:
A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus. Elméleti rendszertényező.
Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer). Rendszertényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.
Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,3%, államkapitalizmus 2%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,7%?. A tényleges demokráciában ha felsorolt feladatok nagyrészt teljesítve lesznek akkor ez a tényező a rendszer szempontjából 3%-ot jelent.
A közérzet (népérzet) közízlés (népízlés) figyelembe vétele. Állampolgári jogok. Elméleti rendszertényező.
Kapcsolódó társadalom rendszerfejlődés hierarchia kisközösségek ábrák, A0-Aa8, D1-D10, K1-K5, ABC1-ABC6, ABDK-ABDK2, ABD1, stb.
Kapcsolódó rendszer demokrácia jog ábrák, A4-A11, A41 ABDK, ABC6, stb.
Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái és más ábrák.
Részei: A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. A korszerű közvetlen demokrácia. A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés. Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából.
A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. Rész-rendszertényező. A/4, A/4/2 ábra.
Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.
E fejezet is inkább az intézményrendszer szempontjából (nem az elvek, módszerek szempontjából) taglalja a döntéshozó mechanizmust.
A demokratikus felügyelet alatt jelen esetben leginkább testületet értünk, de tágabb értelemben ez lehet testület, vagy személy.
A fejezet egyben a feladatok felsorolása.
Az én elképzelésem szerint a legfelső jogalkotó testületek egyben a legfelső demokratikus irányító és felügyelő testületek szerepét is betöltenék. Másfelől viszont minden rendszertényezőhöz, problémakörhöz csatlakozna egy ilyen jogalkotó, irányító, felügyeleti testület, tehát ezekből sok lenne és ezek a testületek egymástól a lehető leginkább el lennének választva.
A horizontális szerkezet (közösségek testületek egyben problémakörök) szétválasztása növekedne. A vertikális szétválasztás sem csökkenne. Igaz, hogy a jogalkotás és az irányítás összemosódna, viszont a legfelső jogalkotó, irányító, felügyelő testületek e jelenleginél élesebben lennének szétválasztva a szaktörvénykező, és jogalkalmazó testületektől, szervektől. A szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek is elég élesen lennének szétválasztva.
A szétválasztás módszeriről egy másik rendszertényezőben már beszéltem.
A legfelső jogalkotó, felügyelő testületek feladatai: a problémakörrel kapcsolatos törvényjavaslatok készítése. Részleges döntéshozás a saját maga és mások általi törvényjavaslatok vonatkozásában. A problémakör elméleti feldolgozása, az alapvető elvek, meghozása, az elvek felügyelete. A problémakörrel kapcsolatos gyakorlati demokratikus felügyelete és irányítás. Az idetartozó szaktörvénykezők, és jogalkalmazók demokratikus, nem közvetlen felügyelete.
A demokratikus felügyelet szabályai és egyben feladatai. A demokratikus felügyelő nem hozhat önmagában a felügyeltre vonatkozó törvényt, csak tőle független más testületekkel együtt. A döntéshozásban részt vehet, mint egy szereplő. A döntéshozásban rész vehet a felügyelő a felügyelt és ezen kívül legalább két független döntéshozó, az egyiknek mindenképp a népnek kell lennie. Az sem lenne jó ha döntéshozásban nem vehetne részt a felügyelő, vagy a felügyelt, de mindkettőnek kisebbségben kell lenni. A demokratikus felügyelő közvetlenül nem irányíthat, de leellenőrizheti a törvények betartását. A demokratikus felügyelő javasolhat, de nem utasíthat. A demokratikus felügyelő nem szankcionálhat önmagában, de javasolhatja a szankciót, és részt vehet a szankció eldöntésében, de abban nem lehet többségben. A demokratikus felügyelet, még ha az a vezetésen belül is van, akkor sem lehet oda-vissza jellegű. Továbbá ahol lehet, kerülni kell a hierarchiát. A jogalkotó legfelső testületek körrendszerű felügyelet lényege, hogy az oda-vissza, kölcsönös felügyeletet, ill. a hierarchikus felügyeletet elkerülje.
Ugyanakkor a felügyeletnek ésszerűnek, logikusnak és átláthatónak kell lennie. A demokratikus felügyelet és az ésszerű, átlátható felügyelet egymást erősítik.
Mindez, mint feladat egy mondatban összefoglalva: a demokratikus és ésszerű irányító rendszer és felügyelet kialakítása.
A demokratikus rendszer (lehetséges) irányító és felügyeleti rendszere.
Az A/4, A/4/2 ábrák vázolnak egyféle lehetséges irányító és felügyeleti rendszert. Ezeket az ábrákat nem magyarázom nem részletesen, csak néhány részletüket vázolnám.
A kör-felügyelet csak néhány helyen lett megrajzolva, természetesen minden jogalkotó testületnek meglenne a maga felügyeleti testülete. Az ábrák csak felületes elvi vázlatok, tehát messze nem pontosak, ami a részleteket illeti.
A körfelügyelet egyik célja szintén a hierarchia (egyik testület se legyen nagyobb hatalmi pozícióba, mint a másik) kialakulásának a megakadályozása. A jogalkotó testületek ezen kívül még felügyelnének egy vagy több szaktörvénykező, illetve jogalkalmazó testületet is.
A demokratikus rendszer többi eleme (demokratikus felügyelet, kombinált népi ellenőrzés, testületi (belső) demokrácia, objektív vezető-kiválasztás, helyi szervezeti, feladatbeli szétválasztás, stb.) biztosítja, hogy a felügyelő testületek ne kerüljenek túlzott hatalmi helyzetbe. Ezt többek között az elválasztott testületek biztosítanák. Továbbá a közvetlen kézi irányítás helyett az írásos, szerződéses irányítás biztosítaná. Ezek más rendszertényezők feladatai.
A jelenlegi minisztériumok, ill. kormány feladatait a jövőben is el kell látni, a hogyan a mechanizmusa viszont változik. A mezőgazdaság, ipar, stb. a gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők és testületek alá tartoznának. Az igazságszolgáltatás: a joggal kapcsolatos rendszertényezők, és testületek közé sorolható be.
A jövőben is fontos lesz a külpolitika, a biztonságpolitika, a nemzetvédelem, az egészségügy, oktatás, a természetvédelem, közlekedés, az információáramlás, és még lehetne sorolni, ezeket az egyéb kategóriába soroltam. Ezek olyan fontos területek, hogy külön független tudományos testületet igényelnek, akik feladata a területek felügyelete, fejlesztése, a lényeges elvek, tervek kialakítása és a ezekkel kapcsolatos törvényjavaslatok elkészítése. Másfelől a mások által benyújtott törvényjavaslat elfogadásában vennének részt a jogalkotó testületek.
E jogalkotó testületekhez is tartoznának szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek. Pl. maguk a katonák egy része a szaktörvénykezők a nagyobb része a jogalkalmazók (végrehajtók, szolgálattevők). A jelenlegi kormány mechanizmusa tehát többek közt annyiban változik, hogy az egyes minisztériumok egymástól jobban szét lesznek választva, nem lesz közös vezetésük (miniszterelnök, stb.) és leginkább csak távközlés általi (főleg iratok általi) munkakapcsolatban lesznek Másrészt a minisztériumokon belül is jobban szét lesz választva a lényegi döntéshozó testület, a szaktörvénykező testület ill. a jogalkalmazó testület. Egy-egy minisztérium (nem mindegyik) pedig több független testületre bomlik fel.
A szétválasztás mellett az egyenrangúság a másik elv, vagyis a cél, hogy a jogalkotó testületek egyenrangúak legyenek, a szaktörvénykező testületek szintén, ill. a jogalkalmazó testületek szintén egyenrangúak legyenek. Ez nemcsak demokratikusabb mechanizmus, de tisztább logikusabb mechanizmus is.
A felsorolt területek a (külügy, nemzetvédelem, biztonság, egészségügy, természetvédelem, oktatás, művelődés stb.) tehát független tudományos (jogalkotó) testületet igényelnek. Ezeken kívül már nagyjából szó volt a többi rendszertényezőről ill. azok alá tartozó független tudományos jogalkotó testületekről. az A/4 ábrán is látható ezek egyféle csoportosítása.
Külön csoport a döntéshozó mechanizmust felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek. Más elnevezéssel, a demokratikus döntéshozást felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek.
Elképzelésem szerint, összesen (Magyarországi méretekben), mondjuk 70-90 független tudományos testületre, lenne szükség. Ezek testületi (pl. átlagosan 10 tagú) vezetése, összesen 7-800 fő. Őket nevezhetjük a rendszer elit vezetésének. Figyelem, fontos, hogy ez a 800 fő egyenrangú, nincs egyszemélyi vagy szűk csoport vezetés. A jogalkotó testületek érdemi munkatársai, mondjuk testületenként átlagosan 100-300 fő, ez összesen kb. 15 000 fő. Ha feltételezzük hogy legalább szükséges 100 szaktörvénykező testület, és 150 lényegesebb jogalkalmazó testület és ezek testületi vezetése átlagosan 10 fő, akkor az összesen további 2500 fő. A fontosabb középvezetés tehát úgy 20.000 főt tenne ki. Jelenleg mondjuk úgy 50 ember, aki az elit vezetés meghatározó részét alkotja a középvezetést elég nehéz behatárolni.
Valójában azonban nem ezek az arányok okoznák elsősorban a demokratikus rendszer, kisebb, arányosabb és igazságosabb hierarchiáját, hanem az hogy a nép részvételével, csökken az elit vezetés és a középvezetés hatalma, míg a nép hatalma ugyanilyen arányban nő. Ezt leginkább az A/2, ill. A/7, A/8 ábrák mutatják.
A szaktörvénykezés és jogalkalmazás földrajzi, közigazgatási, felosztásáról egy másik fejezetben szólok.
E feladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
A korszerű közvetlen demokrácia. Rész-rendszertényező. A döntéshozó m ábrái. A demokratikus e ábrák.
Érdemes átolvasni a „Demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan” c. fejezetet.
Innen már a demokratikus elvek, módszerek szempontjából taglalom a döntéshozó mechanizmust.
Az egyszerűsített (nincs kijelölt nap, személy szerint kiosztott szavazólap, szavazóurna, stb.) népszavazások bevezetése.
Erről már pl. a költségvetéssel kapcsolatos népszavazásnál beszéltem.
És máshol is, pl. a „Demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan” c. elméleti rendszertényezőben.
Vázlatosan arról van szó, hogy a kérdéseket sok helyen nyilvánosan teszik közre. A szavazóknak akár másfél hónap is rendelkezésükre áll a szavazatok leadására. A szavazatot több helyen, módón (ingyenes ajánlott levélben, interneten, külön szavazóvonalon) lehet leadni. A visszaéléseket, a többszörös szavazatot a személy szerinti szavazószám, és a számítógépes feldolgozás biztosítja. A szavazás titkosságát pedig pl. a szavazószám más adatoktól való elkülönítése, ill. a zártkörű feldolgozás biztosítja. Egyébként a jövőben egy sokkal bizalmasabb (az állam barát, szolgáltató és nem sunyi ellenség) légkör fog kialakulni. Pontosabban úgy fogalmazok, hogy bizonyos fokú bizalmi légkör nélkül nem jöhet létre a tényleges, közvetlen demokrácia. Ha ez a légkör megvan, az állampolgár biztos benne, hogy hatalomnak nem tetsző szavazatát semmilyen retorzió nem követi, akkor tulajdonképpen névvel is történhetne a szavazás. Addig pedig különböző módokon lehet biztosítani, hogy az állampolgárt ne érje hátrány a szavazata miatt.
További különbség még az lesz, hogy a hagyományos önkéntes, szabad szavazatok mellett szinte mindig lesz egy a társadalom minden csoportját, rétegét arányosan magában foglaló reprezentatív csoport, aki szavaz.
Ezt a fajta szavazást, mivel hasonlít egy olyan közvélemény-kutatáshoz, amelynek eredménye érdemben beszámít a komoly döntésekbe, törvényalkotásba, nevezhetjük: közvélemény-kutatás jellegű népszavazásnak is.
Az egyszerűesített szavazás (választás) lényege, hogy a nehézkes, hagyományos népszavazások helyett, korszerű eszközök (számítógép, azonosító-kártya, stb.) segítségével olyan szavazások történjenek, amelyekbe sokan, könnyen, kényelmesen, az ügyet átgondolva, egyéni véleményüket kialakítva tudjanak részt venni. További lényeg: az ilyen szavazásokat könnyen meg lehet szervezni, a költségük is alacsonyabb, ezért gyakran történhetnek ilyen szavazások.
A másik lényeges különbség, hogy a népszavazások ügydöntők lesznek, de csak részlegesen lesznek ügydöntők. Másképpen fogalmazva: nemcsak a nép vesz részt a döntésben. Mindezek azt eredményezik, hogy a jelenleginél sokkal több döntésbe szólhat bele érdemben a nép, a lakosság. Olyan döntésekbe is, amelyek jelenleg elképzelhetetlen a nép részvétele, mint alkotmánymódosítás, mint költségvetés-megállapítás. Sőt, ezek lesznek a népszavazások legfőbb, állandó területei, és persze legfelsőbb vezetők kiválasztása, leváltása. Továbbá a fontos, alapvető törvények magalkotása.
A nép fogalma, a demokratikus döntéshazásban, az érintett többség. Amennyiben országos ügyről van szó, akkor a szavazóképes állampolgárok. Amennyiben szűkebb ügyről akkor az érintett emberek, amelyek gyakran azonosak a testület dolgozóival, illetve ügyfeleivel. Országos ügyekben a népet képviselhetik az önként szavazók és széleskörű (pl. 10.000 fős) reprezentáció. A reprezentációt minden rétegnek csoportnak megfelelő arányú véletlenszerűen kiválasztott emberek alkotják. A reprezentációs szavazás még jobb megoldása, ha bizonyos adatok egyeztetésével mindenkit besorolnak: benne van a reprezentációban, vagy kívül esik, és bennlevőknek (véletlenszerű kiválasztás) 2-szeres értékű a szavazata.
Ezen felül még a jelenlegihez hasonló országos választások, illetve a népszavazások. A jövő demokráciájában az országos választások népszavazások is sűrűsödni fognak, de nem az igazi megoldás. A korszerű, egyszerű, olcsó megoldás az általános törvénykezésben állandó részvétel az önkéntes szavazók és a népreprezentáció részvételével. Nem annak a jelenlegi alapelvnek kell érvényesülni, hogy az ügyek nagy részében csak a vezetés döntsön, egy kisebb részében, pedig csak a nép döntsön, hanem annak, hogy a nép igen sok (a lehető legtöbb) döntésben, mint szavazatarány befolyásoló részt vegyen. Vagyis, hogy szinte mindenben a vezetés és a nép együtt döntsön. Mindezt nevezhetjük közvetlen demokráciának, a nép közvetlenül vesz rész a döntéshozásban.
Ugyanakkor nem alapelv az, hogy bizonyos döntésekben csak a vezetés döntsön, más kérdésekben csak a nép döntsön, hanem az hogy minden döntésben lehetőleg minden döntéshozó egység vegyen részt csak az arányok változzanak. Vannak különböző fajta döntések, melyek az alapvető döntéshozó egységek különböző arányait igénylik. Viszont általában minden döntéshozó egységnek részt kell venni a döntéshozásba. A döntésfajták szerinti, arányokat és a lebonyolítást pedig a törvényeknek kell meghatározni.
A jogalkotó testületek, intézmények szükségszerűen végeznek tudományos (társadalomtudományos) elemző, és törvényjavaslat előkészítő munkát. A társadalomtudományos elemző munkát kötelesek úgy végezni, hogy a nép véleményét a néppel kapcsolatos statisztikákat figyelembe veszik. Csak az a törvényjavaslat (általában szabályozás, vagy bármilyen elemzés) fogadható el, amely indoklásából nem hiányzik a bizonyható népvélemény, ill. néppel kapcsolatos statisztikai hivatkozás.
Feladatok vázlatosan.
Az egyszerűsített népszavazások (választások) kialakítása és azok gyakori alkalmazása. A népszavazások kiterjesztése a döntések minden területére, pl. alkotmány, költségvetés, stb. Minden érintett személy, csoport részvétele a döntéshozásban. Elsősorban a széleskörű reprezentatív közvélemény-kutatások, mint egyszerűbb népszavazások sűrű és átgondolt alkalmazása. (másodsorban a hagyományos népszavazások korszerű alkalmazása. A döntéshozó egységek, mint felettes testület, adott vezetés, és a népréteg melynek két része az önként szavazók és a népréteget reprezentáló csoport. Az eldöntendő kérdéshez igazodó döntésmód és döntési arányok kialakítása. A döntéshozó egységek helyes arányának, helyes szavazati arányok kialakítása. Ezeknek az elméleti feldolgozása és ebből eredő alapvető szabályainak a kialakítása.
E feladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. Rész-rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. A demokratikus e ábrák. (Költésvetésről szóló szavazólap.)
Érdemes átolvasni a „Demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan” c. fejezetet.
Persze a népszavazás csak akkor fogja betölteni a hivatását, akkor lesz torzításmentes, ha azt egy objektív tájékoztatás előzi meg.
Először is meg kell különböztetni az általános tájékozottságot és a döntéshozatalhoz szükséges tájékozottságot. Bár a kettő összefügg itt és most elsősorban a döntéshozáshoz szükséges tájékoztatásról lesz szó.
Az általános tájékozottság az oktatásból, a hírekből és egyéb általános tájékoztatási műsorokból eredhet. Az általános objektív tájékoztatás egy összetett rendszertényező, amire több helyen kitérek. Van egy oktatási vonatkozása. Van egy módszerbeli (trükkös, manipuláció, stb.) vonatkozása. A véleményformálás, mint a hatalom vonatkozása. Az objektív tájékoztatás összefüggésben van a második nagy társadalmi körrel, a tudomány, oktatás, vélemény, törvény körével. Az oktatás, tájékoztatás, mint a vélemények befolyásolása, egy speciális hatalmi ág, hiszen közvetve alakítja a törvényeket. Az oktató, tájékoztató alakítja törvényhozók véleményét (nép ill. vezetés) azok pedig kialakítják a törvényeket. Az általános tájékoztatásról más fejezetekben bőven esik majd szó.
Ugyanakkor a demokrácia konkrét döntésekről szól, amely konkrét döntéseket meg kell, hogy előzze ez adott konkrét ügy objektív tájékoztatása. E fejezet erről szól.
A költségvetési szavazólapon szereplő tájékoztatás, nagyjából bemutatja, hogyan képzelhető el az ilyen (egyfajta) tájékoztatás.
Az alapelv: minden döntéshozó az adott ügy minden lényeges vonatkozását, tényezőjét, (véleményeket) ismerje, legalábbis ez irányba tájékoztatva legyen. Ha egy lényeges vonatkozás kimarad, akkor az már nem objektív tájékoztatás.
A jövő demokratikus rendszerében a közszolgálati média egy külön csak erre specializálódott részének (külön, ingyenes tv, rádió, újság, kiadvány, Internet, tájékoztatás, stb.) a feladata lesz, hogy a népréteget, az aktuális megszavazandó kérdésről, törvényjavaslatról tájékoztassa. A népet reprezentáló csoportnak felkéréssel együtt automatikusan küldik el a tájékoztatást. A tájékoztatás szigorúan, az adott szavazásra vonatkozik, de annak minden vonatkozását, ill. minden jelentős véleményt tartalmaz. Továbbá ad egy tudományos összefoglalást is, amelyben minden lehetséges komolyabb alternatívát, javaslatot tudományosan, egyenlő arányban de közérthetően felsorol. Tájékoztat a vitáról és a konkrét javaslatokról. Ezen kívül szükséges egy ingyen elérhető információs központ működtetése.
A tájékoztatás persze azért szükséges, hogy a széleskörű közvélemény-kutatás, vagy népszavazás során a nép érdemben, információk birtokában, a problémát megértve tudja kifejteni a véleményét.
A tájékoztatás mellett igen lényeges a jó kérdésfeltétel.
Fontos a konkrét egyértelmű kérdések ill. alternatívák megfogalmazása. Nemrég a televízióban amolyan mini közvélemény-kutatás keretén belül a következő kérdést tették fel: ön szerint van e rasszizmus Magyarországon? Ez egy tipikusan rosszul feltett kérdés. Jellemző a rasszizmus, vagy nem jellemző, de előfordul - legalább ilyen mértékben pontosítani kellett volna a kérdést. A népszavazási kérdések is gyakran pontatlanok, értelmezhetetlenek.
A rosszul feltett, pontatlan, túl általános értelmezhetetlen, definíció, magyarázat nélküli kérdések tönkretehetik a szavazást. A választható alternatívák legyenek egyenlő hosszúságúak és érthetőek. A helyes kérdések feltevése külön ismereteket igényel. Célszerű, ha e feladat is – és az egyéb objektív tájékoztatással kapcsolatos feladatok is - az objektív tájékoztatásért felelős független tudományos (szakmai) demokratikus testület alá tartoznak. A média problémája persze egy másik rendszertényező, és másik testület alá tartozik.
A jó kérdésfeltevés persze csak része a kiterjedt pontos közvélemény-kutatásnak. Többféle közvélemény-kutatás lesz a jövőben. Ezek egy részéről a következő fejezetekben részletesebben beszélek.
A lényegesebb közvélemény-kutatások felsorolása. Az adott döntéshez, törvényhozáshoz szükséges közvélemény-kutatás. Közvélemény-kutatás annak érdekében, hogy kiderüljön milyen kérdésben, kell törvényt alkotni, ill. általában változtatni. Ezt kiegészíteném, azzal hogy a demokrácia tudománya elméletileg kidolgozza, hogy a különböző döntésekben milyen arányokban kell a különböző döntéshozó egységek véleményét összegezni. Természetesen a közvélemény-kutatásnak e szerint kell eljárnia. Szükséges még olyan közvélemény-kutatás melyből kiderül, általában (lényegesebb, rendszertényezőkről, folyamatokról) nép véleménye, elégedettsége. Külön kategória a jogalkotó testületek munkájához szükséges közvélemény-kutatás.
Ezen kívül természetesen vannak más lényeges közvélemény-kutatások. Pl. egy nép, egy réteg, csoport elégedettségét, helyzetét megállapító közvélemény-kutatások. Ezek azonban nem a közvetlen döntéshozással kapcsolatos közvélemény-kutatások.
Egy másfajta felosztás. Általános törvényekben, kérdésekben, széleskörű egész lakosságot átfogó ill. reprezentáló. Kisközösségi, lakóhelyi kérdésekben az adott lakosságot átfogó reprezentáló. Testületi intézményi kérdésekben az ott dolgozók ill. ügyfelek véleménye. Általában pedig az érintett emberek véleménye.
Másfajta felosztás: a kért közvélemény, és az önként adott vélemény, panasz, javaslat.
Természetesen a közvélemény-kutatásokat, mint lényeges statisztikai adatokat nyilvánosságra kell hozni. Itt jegyezném meg, hogy persze vannak más lényeges statisztikai adatok melyet mérni, jelentőségük szerint rendszerezni, és nyilvánosságra kellene hozni. A demokratikus döntéshozóknak nemcsak a nép véleményét kell ismerniük, de a néppel kapcsolatos objektív statisztikákat is ismerniük kell. Ez pedig egy fejlett tudományos statisztikai rendszert igényel.
Természetesen a közvélemény-kutatás akkor teljes, ha az összesítés is jó.
A demokratikus döntéshozóknak nem csak a nép adott üggyel kapcsolatos véleményét kell ismerni, hanem általában a véleményét. Ezért az említett statisztikai rendszernek ez fontos része.
Erről azonban majd egy másik fejezetben lesz részletesen szó.
Feladatok vázlatosan. Az eldöntendő ügy probléma objektív, átfogó, hiánytalan tájékoztatása, mind az általános tájékoztatással, mind az egyének konkrét tájékoztatásával.
A helyes kérdésfeltétel. Általában, a sokféle, pontos (demokráciatudománynak megfelelő) közvélemény-kutatás. Elsősorban azonban az adott aktuális döntéshez szükséges megelőző, eldöntő és utólagos közvélemény-kutatások.
A helyes összesítés, valamint a döntéshozó egységek (lakosság, vezetési egységek) helyes arányainak megállapítása.
E faladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). Rész-rendszertényező. A döntéshozó m ábrák a K jelű ábrák.
E téma is gyakran terítékre kerül, de a demokráciából, mint a többség akaratának érvényesüléséből sem maradhat ki.
Ismétlés.
A közösség (sok ember) összesített érdeke nem sérülhet egyes ember, a kisebbség érdeke miatt. Egyszerűbb, ha károsodásról, hasznosulásokról beszélünk. Tulajdonképpen a károk, hasznok egyfelől mindig egyensúlyban vannak, mert ha a közösség egyes tagja károsul a közősség javára, akkor a közösség összesített haszna (ebben benne van ama károsodott ember, kisebbség is) zéró. Ugyanakkor lehetnek általános romlások is, amikor mindenki károsul. A fejlődés pedig nem más, mint, hogy lassan, de mindenki hasznosul.
A következők arról szólnak, amikor a közösség összesített kárába, hasznába nem számítjuk a kisebbség kárát, hasznát. Úgy is mondhatjuk, hogy van a széles közösség, melybe a kisebbség is benne van, és van a szűk közösség, amely ugyan többség, de nincs benne a kisebbség. A kisebbség, amely akár egy ember is lehet. Az alábbiak arról szólnak, amikor szűk közösséget nézünk, ami azért a többség.
Tehát: a „szűk” közösség (többség) összesített kára nem lehet nagyobb, mint egyes ember, a kisebbség haszna, de egyedi kisebbségi hasznosulás egyáltalán nem engedhető meg, bármekkora is az, ha a „szűk” közösség (többség) összesítve 4%-on felül károsodik. Az egyes ember kisebbség kára, nem lehet nagyobb, mint a szűk közösség (többség) összesített haszna, de az egyedi, kisebbségi károsodás nem engedhető meg, ha az 8%-on felüli, bármekkora is a szűk közösség (többség) összesített haszna. Más kérdés, amikor az egyes ember, a kisebbség önként hoz áldozatot a többség hasznára.
Természetesen mindezek a becsületes emberekre érvényesek.
A demokratikus törvénykezés alapeleme, hogy a nép megfelelő arányban vegyen részt az alapvető törvények kidolgozásában, és főleg a meghozatalában, eldöntésében. Demokratikus alapelv-e: a többség dönt? Döntően igen, de nem teljesen.
Az általános törvényekben a döntéshozó egységek, mivel a vezetést nem lehet felettes vezetésre és adott vezetésre bontani a következő: a jogalkotó testültek és a nép (lakosság). A népréteg szavazati aránya az ügyektől, problémáktól függően eltérő lehet. Viszont az arányon belül, a népréteg véleményét csak az érintettek szavazók, véleményezők többsége határozhatja meg. Tehát a többség dönt, mint elv, azért jelen van. Minden döntéshozó egységben, a többség dönt elv, érvényesül. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a tényleges demokráciában elég gyakoriak lesznek az olyan döntések, amelyekben a fő döntéshozó egység a népréteg lesz, és ekkor nemcsak viszonylagosan de abszolút értelemben is többség fog dönteni.
Minden döntés folyamán vannak hasznosultak és károsultak. Természetesen nem lehet igazán demokratikus döntés, amelyik nem veszi figyelembe az összes haszon és összes kár arányát. Nemcsak a szavazók arányát kell figyelembe venni, hanem az összes haszon és összes kár arányát is. Pl. egy közösség demokratikus döntése után létrejön egy olyan helyzet, amelyben a közösség 60%-nak életszínvonala 5%-kal javul de 40%-nak az életszínvonala 30%-kal romlik. Természetesen ez nem lehet a demokrácia célja. Az alapvető feltétel, hogy az összes haszon (a hosszabb távú hasznot is kalkulálva) nagyobb legyen, mint az összes kár. Valójában ez még mindig kevés. Bármekkora haszonnal járna valami, annak nem lehet az ára, hogy emberek szenvedjenek egyészségük, tönkremenjen, vagy esetleg meghalljanak. A tényleges demokráciában a kisebbség vesztesége be lesz határolva, másrészt kompenzálva lesz. Vegyük megint az előző példát, a döntés után 60%-nak az életszínvonala 5%-kal javul, 40%-nak 30%-kal romlik. Ebben az esetben már döntéshozás alkalmával gondoskodni kell arról, hogy károsodott kisebbséget különböző módokon úgy kompenzálják, hogy a kára, rosszabbodása csak legfeljebb 8% legyen. Ebben az esetben történik meg az, hogy az összes haszon, több lesz, mint az összes kár.
Ezt a helyzetet úgy lehet elkerülni, ha szavazásos döntéshozásban egyes csoportok, közösségek, azok melyek biztosan kisebbséget alkotnak emelt szavazati arányt kapnak. Valamelyik (jogalkotó, irányító) független testületnek kell ezt az emelt szavazati arányt megállapítani természetesen nem szabályozatlanul. Különböző feltételekhez lesz kötve a szavazati arány emelése, és nagysága is limitált. Továbbá ezt az arányt két független testületnek kell jóváhagynia, egyrészt az adott szakterület irányítójának, másrészt egy független testületnek (pl. e rendszertényezőt felügyelő testületnek).
A demokratikus döntéshez tehát kell egy, ill. több olyan egység, amelyik képes elfogulatlanul felmérni az összes hasznot és kárt. Ha csak a népréteg szavazna, akkor annak egyik része hasznosulók a haszon irányában lennének elfogultak, a másik része a károsultak a kár irányában lennének elfogultak. Többek között ezért is szükségek független tudományos demokratikus testületek, mint döntéshozó egységek. Ezen egységek feladata többek között az összes haszon összes kár mérlegelése, az esteleges szükséges kompenzáció kialakítása.
A kisebbség lehet változó átmeneti és viszonylag stabil.
Gyakorlatilag kismillió kisebbségi helyzet van, minden ember több száz szempontból mindig kisebbségben van. Rangsorolni kell a kisebbségi problémát. Nem lehet mindenhol szavazást tartani. A jog sem térhet ki minden esetre. Általában azonban, és mint alapvető emberi jog, ill. alapvető jogelv érvényesülhet, hogy a közösség hasznosulásának érdekében, csak korlátozottan károsodhat az egyén, avagy a kisebbség. Ha pedig a közösség nem hasznosul, akkor egyáltalán nem károsodhat.
A kisebbségek kompenzációjának fajtái.
Emelt szavazati arány, a döntéshozásban.
A kompenzáció demokratikus formája egyrészt, az hogy az említett a problémát felügyelő független testület is részt vesz a szavazásban, másrészt, hogy limitált határokon belül egyes csoportok közösségek emelt szavazati arányt kaphatnak.
A jogi kompenzáció.
A következő (harmadik) kompenzáció, a törvényekbe beiktatott kompenzáció: pl. ez a csoport, közösség rosszabbul jár, ezért őket, így és így kell kompenzálni. A törvénybe beiktatott kompenzációt azonban a szavazásnak kell jóváhagynia. Alapvető jog írhatja elő a fejezet elején felsorolt maximált károsulási, hasznosulási arányokat. Általában azonban, és mint alapvető emberi jog érvényesülhet, hogy a közösség hasznosulásának érdekében csak korlátozottan károsodhat a becsületes vétlen egyén, avagy a kisebbség.
A lehető legnagyobb függetlenség (autonómia) biztosítása. Lehető legnagyobb úgy, mint a lehetőségekhez képest legnagyobb, amely igen változó mértékű. Még raboknak is lehet némi (egyéni és közösségi) önrendelkezése. Mely témáról egy másik tanulmányrészben a kisközösségekről szóló tanulmányrészben lesz szó.
Feladatok vázlatosan.
Általános feladat a kisközösségek, kisebbségek szükségszerű érdeksérelmének kompenzációja. A kisközösségek viszonylagos egyenlősége elvének érvényesítése.
A többségi döntés a többségi érdekek mellett a leszavazott kisebbség érdekeinek érvényesítése a méltányosság határainak meghúzásával. Az érdeksérelem határait, ill. az emelt szavazati arányt az összes kár összes haszon kiszámításának alapján kell mérlegelni. Az összes haszonnak meg kell haladni az összes kárt. Olyan szabályok, feltételek kialakítása, ami behatárolja lehetséges károsodást, mint pl.: nem lehetséges, hogy a demokratikus döntések következtében emberek betegedjenek meg, halljanak meg. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25%-át vagy annál kisebb részét 8%-nál nagyobb életszínvonal-romlás érje, bármekkora a többség haszna. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25-50%-át 6% nagyobb életszínvonal-romlás érje bármekkora a többség haszna. A törvényjavaslat tartalmazza a lehetséges károkat, hasznokat és az érdeksérültek kompenzációját. A szavazásos kompenzáció pedig a biztos kisebbség limitáltan megemelt (létszámához képest) szavazati arányát jelenti.
A kisebbségek érdeksérelmét károsulását több módón (emelt szavazati arány, alapjog, konkrét jog, lehető legnagyobb függetlenség) lehet és a biztonság kedvéért szükséges kompenzálni.
Mindarról amiről eddig szó volt nevezhetjük a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének elvének ill. annak érvényesítésének.
Arra, hogy pontosabban mi a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének elve, és mi az, a döntéshozatalban való részvétel kompenzációja, egy másik fejezetben még kitérek.
E faladatok független, tudományos, demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés Rész-rendszertényező. A/6 ábra. A döntéshozó m. ábrái.
Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.
A döntéshozás menete.
Milyen döntéshozások lehetnek (a teljesség igénye nélkül) Néhány általános probléma.
A döntéshozás menetét, sorrendjét kiváltképpen, ha alapvető, fontos törvényekről van szó, törvénybe lehet foglalni, ezért ez egy gyakorlati problémakör.
Milyen lehet a jövő döntéshozása, törvényalkotása, megint ez a kiindulópont.
A hosszabb távú terveknek, (koncepcióknak, programoknak) is meg kellene jelenni törvényben, akár az alkotmányon belül, vagy azon kívül. (Megjegyzem a program kifejezést, nem szívesen használom, mert ez meglehetősen le van járatva, zavaros kifejezés.) Természetesen ezek a törvények általános törvények, az alapvető irányokat foglalják magukba. (hosszabb távú tervek, koncepciók nélkül nincs jó döntéshozás. Természetesen nem a szocialista rendszer semmitmondó frázisokat puffogtató (előre a lenini úton, évenként 10%-kal növeljük a termelést, stb.) terveiről van itt szó. Ennél konkrétabb tervek szükségesek, olyanokra, amelyek szerkezeti, aránybeli lényegi változásokat határoznak meg.
De a jelenlegi kiindulás is rossz: nagyjából minden rendben van, nincs szükség alapvető változásra, nincs szükség hosszabb távú változásra, nincs szükség hosszabb távú terve koncepcióra. Itt megint előjön az állandó, folyamatos, egyenletes fejlődés elve. Ha belegondolunk a jelenlegi rendszer hosszabb távú tervezettsége és tervezése borzalmas, e téren semmilyen rendszerfejlődés nem tapasztalható. Négy évente váltogatják egymást rezsimek, és nemhogy követnének egy hosszabb távú koncepciót de még azt az utat is lerombolják amin esetleg az előző rezsim elindult. Ezért magát a hosszabb távú tervezés menetét is törvénybe kell foglalni. A jelen rendszer erre nem alkalmas, ezért gondolkozzunk a jövőben. Pl., elő lehetne írni, hogy a bizonyos időnként, vagy amikor felmerül a hosszabb távú koncepciókról, tervekről is dönteni (népszavazással kombinált döntés jöhet szóba) kell. Mivel népszavazással (széles körű közvélemény-kutatással) kombinált döntés lenne, ezért nem szempont hogy ez a legfelső vezetésen belül feles, kétharmados, háromnegyedes törvénynek minősül.
Mi az amit ezek koncepciók rögzíthetnének? Kiindulhatunk akár a 14 alapvető rendszerjellemzőből is. Pl. az állam szerepe nagysága, stb. Pl.. a kis és középvállalkozások szerepe nagysága. A nagyvállalkozások, a külföldi tőke aránya, a nagytőke, szerepe nagysága. A vagyoni jövedelemi arányok. Stb. Ehhez csatlakozhat a nemzeti fejlesztési terv. Tehát a lényeg, hol állunk jelenleg és hová akarunk eljutni. Az előfordulhat, hogy bizonyos rendszertényezők tekintetében az jön ki, hogy éppen úgy van jól, ahogy van. Viszont ha az alapvető rendszertényezők nagyobb részéről állítják ezt, akkor ott valami probléma van. Vagyis azt is elő kell írni, hogy a pl. 4 évente a koncepciók felét, ha nem is teljesen megváltoztatni, de módosítani szükséges.
Ezután kategorizáljuk így a döntéseket.
20 éves koncepciók, kialakítása, új kialakítása, ill. módosítása. 10 éves koncepciók kialakítása, új kialakítása, ill. módosítása. 4-5 éves koncepciók kialakítása, új kialakítása, ill. módosítása. A 4-5 éves koncepcióból eredő tovább nem húzható aktuális törvénykezés. A koncepcióktól függetlenül felmerülő aktuális leglényegesebb, legnagyobb, új törvényt vagy törvénymódosítást igénylő problémák.
Talán elképzelhetőbb, ha elképzelünk egy konkrét problémát, legyen ez az évek óta húzódó vagyonadó kérdése. Ehhez először is tisztázni kell, mit karunk az állammal tenni, milyen irányba akarjuk azt változtatni. Tisztázni kell, mi a célja, lényege az adózásnak, mit akarunk az adózással tenni, milyen irányba akarjuk azt változtatni. Tisztázni kell, hogy mekkora vagyoni hierarchiát akarunk. Erről szólnának a pl. 20, 10 éves koncepciók. Tételezzük fel, hogy a 10 éves koncepcióba már megjelenne a vagyonadó szükségessége. A 4-5 éves koncepcióban már konkrétan meg kell jelenni a vagyonadózásnak, ebben az időszakban kötelezően meg kell valósítani a vagyonadózást, ha csak az egész 20, 10 és 4 éves koncepcióról ki nem derül, hogy az egész rossz. Ennek valószínűsége a jövő, normális rendszerében minimális.
Persze ezzel nincs tisztázva döntéshozás menete.
Rátérnék a konkrét menetre.
A futószalag-rendszerű törvénykezés lényege az, hogy nem kell megvárni, amíg egy törvényjavaslatból megszületik a végleges törvény, mert csak azután kezdődhet a másik a törvényjavaslat feldolgozása, hanem a döntéshozás fázisain folyamatosan haladnak a döntéshozások. (A jelenlegi döntéshozás olyan mintha pl. autógyár, úgy készítene autót, hogy mindig egy autót készít, és amíg az nem készül el, addig nem foglakozik másik autó elkészítésével A modern törvényhozás, pedig úgy készítené a törvényeket, ahogy az autógyárak manapság az autókat készítik, vagyis futószalag rendszerben.
Az alapvető fázisok pedig. A törvényjavaslatok előszűrése, szelektálása. Az alapvető elemzés fázisa. A részletes és lényegi (de nem végleges) kidolgozás és jogszűrés fázisa. A vita a tájékoztatás, az átgondolás fázisa. A döntéshozás.(elfogadás, kisebb nem lényegi módosításokkal). A nem lényegi módosítások elvégzése, a teljes végleges kidolgozás. Ezután ha szükséges véglegesítő elfogadás.
A lehetséges elutasítás utáni fázis, amelynek két változata lehetséges. Nagyobb, már lényegi módosításokkal már esetleg elfogadható lesz. Teljesen elfogadhatatlan.
Tehát a jövőben bárki (vezetés azért előnybe részesülve) tehet javaslatot törvénykezésre, törvénymódosításra, szóljon az a koncepciók kialakításról, módosításáról vagy éppen az aktuális problémákról. Bárki tehet az jogalkotó testületeknek csak kisebb nem meghatározó előnyük lenne ebből a szempontból.
Ha a javaslat nagyjából jó, (ezt több előszűrő testület mérlegelné), akkor az megjelenne közösségi ügyekbe, a közbeszédbe. Ebben a fázisba csak az derülne ki, hogy javaslat nem orbitális ostobaság, érdemes vele foglalkozni. Az előszűrést, a szelekciót is legalább 3-4 független testületnek kell végeznie. Ezek közül az egyik az erre szakosodott független testület, lehetne. Egy másik azon testület lehetne, amely a javaslat tartalmának szakmai ismerője, amely testület munkáját a javaslat érinti. Ellenben javaslat-benyújtó nem lehet szelektáló, mert a döntése, nyilván elfogult. Maga szelekció is bonyolult szervezett eljárás, amire itt nem térek ki.
Ekkor jönne az a kisebb fázis, hogy javaslattevő, a jogalkotó, és tudományos testületekkel együtt elkészítené a javaslat alapvető elemzését, pl., hogy illeszkedik a hosszabb távú koncepciókba, hatástanulmányokat végezne, stb.
Ez a fázis ugyanakkor egy második előszűrő fázisnak is nevezhető.
A javaslat esetleg módosításokkal ezután is jónak, kivitelezhetőnek bizonyul, akkor jöhet a következő fázis. A következő fázis a részletes, lényegi, de nem végleges kidolgozás. Fontos, hogy lényegileg minden vonatkozása (a jogalkalmazási vonatkozása) is megjelenjen a megvitatandó törvénynek, hiszen csak erről lehet komoly vitát folytatni. És olyan állapotba kell lenni a javaslatnak, hogy jogszűrésre már alkalmas legyen. Ugyanakkor ez azért nem végleges, mert kisebb nem lényegi módosítások még beleférhetnek. A jogszűrések (pl. alkotmánybíróság) is ebben a fázisban történnek meg. Mindezek a javaslattevő és a jogalkotó, ill. egyéb testületek közös munkája. Itt azért megjegyzem, valószínűleg az életképes javaslatok döntő része eleve a jogalkotó testületektől ered.
Ezután következik a vita (tájékoztatás, átgondolás, stb.) fázisa.
Erről már több fejezetben beszéltem. Objektív, lényegi tájékoztatásról, és a jó, lényegi kérdésfeltevésről. A kérdés néha így is szólhatna. A törvényjavaslat lényege a következő:…. A részletes javaslat pedig így szól:… Akarja ön, hogy ebből, javaslatból törvény legyen?
És arról is beszéltem, hogy lehetőleg több (2-4) egyenlő esélyekkel induló alternatívát kell vitára bocsátani. Az egyik alternatíva természetesen az éppen fennálló helyzet, pontosabban annak taglalása, hogy az miért jobb, mint a felkínált változtatás. Tehát legalább két javaslatnak kidolgozottnak kell lenni, az újnak és a régi helyzetnek. Ezen kívül törekedni kell arra, hogy ezeken kívül is megjelenjen még 1-2 eltérő, de kidolgozott javaslat (alternatíva). Az egyenlő és szervezett tájékoztatásról is több helyen beszélek. A tájékoztatás célja, hogy a jelenleg jellemző zavaros vita helyett átlátható, értékelhető vélemények, javaslatok jelenjenek meg.
E fázishoz kapcsolódik a döntéshozó egységek kiválasztása, ugyanis ezt már a döntéshozás ellőtt ajánlatos megtenni. Az egyik egység szinte mindig a nép (közvetlen réteg és reprezentatív csoport) lenne. A másik egység szinte mindig 4-6, vagy annál több független jogalkotó testület lenne. A pontos arányokat megint egy szakosított független testület és még 2-3 független testület határozná meg.
Magáról a döntésről nem sokat lehet beszélni.
A szavazatokat az említett korszerű módokon lehet leadni. A szavazatleadás után összesíteni és értékelni kell a döntést.
Az elutasítás utáni fázis.
Az megint egy másik kérdés, mi a teendő, ha nem kerül elfogadásra. Valószínűleg azért, mert döntéshozás fázisában felmerülnek újabb problémák. Ekkor valószínűleg módosítva idővel pl. 1-3 év, újra megjelenhet a döntéshozók előtt.
Tehát röviden kb. 7 fázis, és nem lényegtelen a sorrend.
A javaslat ötlet kevésbé vagy erősebben kidolgozott. De ebben a fázisban még fölösleges a részletes kidolgozás.
Alapvető (nem baromság, nagyjából rendben van elfogadható) tudományos és közvéleménybeli előszűrés. Ez az előszűrés fázisa.
Alapvető, elemzés, célja, lényege, illeszkedése a koncepciókhoz, hosszabb távú hatások, hatástanulmányok, stb. Alapvető elemzés fázisa.
Részletes kidolgozás fázisa: jogszűrés, megvalósítás, működés, stb.
Döntéshozás fázisa.
Visszatérnék a jelenlegi döntéshozás hihetetlen gyengeségére. Magyarország és a Gy. úr kormányzása sajnos erre is jó példa. Tehát nemcsak az a baj, hogy nincsenek hosszabb távú koncepciók, de az is probléma, hogy az említett 7 fázis, az alapvető sorrend sincs betartva. Pedig ezt be lehetne tartani, ez nem rendszerfüggő. Egyszerűen azt tapasztaljuk, hogy jön egy ötlet, javaslat az elitvezetés részéről, és az minden alapvető elemzés és részletes kidolgozás nélkül a döntéshozók elé van tárva. Nyilvánvaló, sok jelből látszik, hogy ez nem az előzetes szűrés fázisa. Pontosabban az látszik hogy az elitvezetés a jogalkotók még a döntéshozás (jogalkotás) menetével sincsenek tisztában. Ha nem is egy jobb rendszerben csak jobb rendszerváltozatban gondolkodnának, akkor legalább döntéshozás menetének kellene stimmelni.
Az A/6-os ábra az általános törvénykezésről szól. Arról szól, hogy lehetséges olyan rendszer, amely biztosítja néprészvételt is. Továbbá arról szól, hogy létezhet olyan rendszer, amelyik a demokratizmushoz szükséges bonyolultságot mégis képes gyorsan hatékonyan megvalósítani.
Arról már szó volt, hogy a népszavazás helyett gyorsabb hatékonyabb módszer a széleskörű közvélemény-kutatás. Ez persze nem zárja ki, hogy egyes esetekben a néprétegű (lakossági) döntéshozás népszavazással történjen. Arról is szó volt, ami egyébként nyilvánvaló, hogy jelenleg a néprétegű törvényhozás, a népréteg beleszólása a törvényekbe az államkapitalista rendszerekben általában elenyésző szinte zéró. A jövő demokratikusabb rendszerében ennek nagyságrendekkel kell növekedni. Az okokat szintén sok helyen, többször több szempontból kifejtettem. Röviden térjünk ki arra, hogy mi tartozik az alapvető általános törvények közé. Egyrészt a törvényeknek is van hierarchiája. Vannak az alapvető törvények, mint pl. az alkotmány, amelyek a legfelső törvények, amelyekhez igazodni kell a többi törvénynek. Az alkotmány alatt vannak az általános törvények, amelyek még mindig alapvető törvények, ezeknek összhangban kell lenni az alkotmánnyal és ezekhez kel igazodni az alsóbbrendű törvényeknek (szaktörvények, részlettörvények, stb.). ( Ide vehetjük a hosszabb távú tervek törvényeit is.) Másrészt általános törvények, amelyek az egész népet nemzetet, illetve annak többségét érintik. A törvények felosztásához egyszerű és jó példát szolgáltat a KRESZ törvényei. Végig kell gondolni, hogy a KRESZ-ből, mi az ami általános törvény ( pl. az autópályákon haladók lehetséges sebessége), mi az ami helyi törvénykezés (pl. egy községben a maximális sebességhatár), mi az ami szaktörvénykezés ( pl. hová tegyenek stoptáblát). Mivel erről még lesz szó ezt tovább, nem részletezném. Mindenesetre kell egy független tudományos demokratikus testület, amely eldönti, hogy melyek az általános törvények. E testület azonban nem hasraütéses módszerrel dönt, hanem a törvények alkotmány szerint megjelölt alapelvek szerint. Általános törvény tehát, amelyik értelemszerűen magasabb rendű törvény, és amelyik a lakosság többségét érinti. Az autópályákon, autóutakon, főútvonalakon haladók végsebessége azért általános törvény, mert egyrészt, sok ember autózik ezeken, másrészt érinti a gyalogosokat is, harmadrészt érinti ez utak mellett lakókat. Ha mindezt összeszámoljuk és minden tényezőt figyelembe veszünk, akkor kijön hogy ez ügyben is szükség van az egész lakosság véleményére. Általános törvény továbbá még az, amelyikben a lakosság többsége egyértelműen kifejezi az akaratát, hogy az ő véleményét vegyék figyelembe. Nem általános törvény nem jöhet létre a népvélemény figyelembe vétele, ha sürgős ügyről van szó, pl. egy katasztrófa elhárításról. Szerencsére ez gyakorlatilag igen ritka. A katasztrófa-megelőzés viszont már általános törvény. A magas szintű demokráciának ez is feladata, hogy pontosan kategorizálja az ügyeket, problémákat, lehetséges szabályokat, törvényeket a különböző demokratikus döntéshozások szempontjából. Másképp fogalmazva: minden ügy probléma mellé a megfelelő demokratikus döntést, döntésfajtát párosítsa.
A futószalag-rendszerű törvénykezés első hallásra pejoratív, elkapkodott lelketlent jelent. A futószalag-rendszerű törvénykezés valóban gyors módszer, de éppen ezért nem kell, hogy elkapkodott legyen, egyes fázisokra viszonylag több idő maradhat. A lelketlent is részben be lehet vállalni, hiszen nem jó, ha egy törvényt, szubjektív szempontok szerint készítenek el. A rendszer lényege, hogy nem kell megvárni, míg egy törvény teljesen elkészüljön, a futószalagon folyamatosan több törvény halad. A másik lényeg és ez a fontosabb, hogy a futószalag mellett több független elkülönített munkacsoport dolgozhat. Ez a testületek helyi feladatbeli, szervezeti elkülönítése szempontját megvalósítja. Ha egy testület végezné az egész törvénykészítést, akkor a már említett negatívumok (összefonódások érdek és hatalmi szövetségek, stb.) kialakulnának, illetve ez a testület óriási hatalommal rendelkezne. Ezért hasznos, ha a törvényhozás fázisainak elvégzésébe, a működőképesség határán belül, minél több független tudományos testületet vesz részt. Az ábrázolt fázisok akkor is szükségesek, ha egy testület végzi a törvénykészítést, tehát nincs szó túlkomplikálásról, csak ésszerűsítésről, gyorsításról és demokratizálásról.
A futószalag-rendszerű törvénykezés elvi vázlata az A/6 ábrán látható.
A fenti alapelvek egyféle gyakorlati megoldását tartalmazzák az A/4, ill. A/5 ábrák. Pontosabban arról van szó, hogy olyan jogalkotó, felügyeleti, vezetéskiválasztó, vezetésleváltó ellenőrzési rendszert próbáltam vázlatosan kialakítani, amelyben a fenti alapelvek érvényesülnek.
Mivel az ábra tartalmazza a rendszer lényegét, itt és most nem kívánnám azt részletezni. Ez egy olyan téma, amelynek lényegét egy ábra viszonylag pontosan képes megmutatni. A rövid magyarázat csak zavaró lehetne, a hosszú magyarázat nem fér bele az összefoglalás összefoglalásába. Ennek ellenére következő fejezetben mégis sor kerül az ábra egyes elemeinek vázlatos magyarázatára.
Az ábrákból hiányzik a szaktörvénykezés vázlata. A szaktörvénykezésnél (sürgős, operatív, speciális szaktudást igénylő, stb., döntések) természetesen a nép beleszólása jóval kisebb lehet, mint az általános törvénykezés esetében. Egy lehetséges szaktörvénykezési szavazat összetétel. Felügyelő testület 10-15%, további három a témához leginkább értő jogalkotó testület 10-15%. Az érintett jogalkalmazó testület 10-15%. A szaktörvénykező testület 45-70%. A nép (dolgozók, tagok, ügyfelek) 0-10%.
Ugyanakkor válaszuk szét a szaktörvénykezést a sürgősségi törvénykezéstől. A két problémakört külön-külön és összefüggésében is fel kell dolgozni.
A célom nem az, hogy egy tökéletes törvénykezési módszert mutassak be. Inkább az, hogy bemutassam a döntéshozó, törvénykezési mechanizmust nem megváltoztathatatlan szentségnek kell felfogni. Még az elvek is felfogások is változhatnak, nemhogy a mechanizmusok. A döntéshozó mechanizmus eszköz, amin folyamatosan-időnként lehet és kell is változtatni, korszerűsíteni. A jövőben ez nem hatalmi, politikai probléma lesz, hanem tudományos probléma. Tudósok, szakemberek fognak azon gondolkodni, hogy lehet még gyorsabb, hatékonyabb a feladatokat, célokat, elveket megvalósító mechanizmusokat létrehozni.
A bárki elv. Tágabb értelemben a bárki elv azt jelenti, hogy arra kell törekedni hogy bárki ( nemcsak a politikai vezetés, egyes emberek vezetők), akinek jó ötlete, javaslata van az lehet tanácsadó, javaslattevő minden közügyben minden állami feladat vonatkozásában. Szűkebb értelemben pedig azt jelenti, hogy bárki, akinek jó kidolgozott ötlete, javaslata van, az benyújthat akár olyan törvényjavaslatot is amelyik általános országos törvény meghozatalát vagy módosítását tartalmazza. Nem arról van szó, hogy minden javaslatot, elfogadjanak mint javaslat, hanem arról, hogy minden javaslatot megfontoljanak, hogy az érdemleges, esetleg elfogadható javaslat, vagy sem. Ehhez pedig általában, az szükséges, hogy mindenkinek (bárkinek) a véleményét javaslatát komolyan vegyék, elolvassák megfontolják és ne eleve a szemétkosárba landoljon. Gyakorlatilag több útja lehet egy bárki általi törvényjavaslat elfogadásának. Az illető egy jogalkotó testületnek nyújtja be, és az dolgozza ki, és továbbítja. Az illető egy közvélemény-kutató szervnek, testületnek nyújtja, be és az továbbítja. Az illető az általános törvényjavaslatokat szelektáló testületnek nyújtja be, és az értékeli, ill. továbbítja. A lényeg az, hogy a bárki elv érvényesüljön, vagyis minden véleményt, javaslatot komolyan megfontoljanak.
Feladatok vázlatosan. A hosszabb távú (20, 10, 4 éves) koncepciók (tervek) jelenjenek meg a törvénykezésben illetve a törvények nagyobb része e koncepciókból eredjen. A törvénykezés helyes menete, ötlet, javaslat, előszűrés, alapvető elemzés, jogszűrés, részletes lényegi kidolgozás, döntés előtti vita, döntéshozás. Illetve az elutasítás utáni menet. Egy olyan ésszerű az ábrához hasonló (futószalag-rendszerű), demokratikus törvénykezés (alapvető, általános törvények), mely a bonyolult soklépcsős folyamatot képes viszonylag gyorsan, hatékonyan, megoldani. Egy olyan ésszerű, demokratikus szaktörvénykezés mely a bonyolult, soklépcsős, folyamatot lépes hatékonyan gyorsan megoldani, ugyanakkor a demokratikus törvényhozást képes biztosítani. A bárki elv, (bárki, aki arra érdemes, lehet törvényjavaslat tevő, ill. tanácsadó) érvényesítése.
E faladatok független, tudományos demokratikus testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.
Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából. Rész-rendszertényező. A/6, A/10, a döntéshozó m. ábrák.
Az A6/ ábrán látható a javaslatok rangsorolása (javaslatok rangsorolása: sürgősség, aktualitás, elhúzódó rendezetlenség, stb.) ill. a törvények kategorizálása. A kettőt nevezhetjük jogkiválasztásnak, vagy törvénykiválasztásnak. A törvények szűrése ugyanezen az ábrán 11-12 tényezőben vannak meghatározva. Ezek közül az első négy, amelyik szorosabban ehhez a rendszertényezőhöz (az ésszerű, demokratikus döntéshozó mechanizmus) alá tartozik. A további hétről más rendszertényezők elemzése során lesz szó, ill. a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozásról már beszéltem. Azt gondolom, hogy az első négyről (alkotmányhoz illeszkedés, egyéb törvényekhez illeszkedés, érthetőség és egyértelmű értelmezhetőség, demokratikus alapelvek) különösebb okoskodás nem szükséges, hiszen a megnevezésük kifejezi a lényeget. Azt sem szükséges fejtegetni, hogy ezek nélkül a jog nem lesz igazán demokratikus, ésszerű, átlátható, logikus. A demokratikus alapelveket egy főleg elméleti testület dolgozná ki és a tényleges demokráciában ezen alapelvektől nem térhetnek el a törvények. A demokratikus törvénykezés összefügg az állampolgári jogokkal, melyekről szintén később lesz szó. A jogszűrő testületek természetesen az adott témát elméletileg is kutatják. A jogszűrő testületek nemcsak az új törvényeket szűrik meg, de visszamenőlegesen is megszűrik, megvizsgálják a jogot. Amennyiben kisebb, formai hibát, hiányosságot tapasztalnak akkor azt saját hatáskörben módosíthatják. Amennyiben lényeges, tartalmi eltérést tapasztalnak, akkor annak módosítására már törvényjavaslatot kell benyújtaniuk.
Az ábrákból is kiderül, hogy egy jogalkotó testületnek több funkciója van. Van felügyeleti funkciója, van konkrét gyakorlati funkciója, van elméleti funkciója. Az alapelv, az hogy bárki benyújthat törvényjavaslatot, de valószínűleg a jogalkotó testületek képesek komplett, érdemleges javaslatot benyújtani, amit a javaslat rangsoroló testület, testületek értékelnek. A döntésben viszont már vannak némi megkötések: pl., a javaslatbenyújtók, ill. egyes jogalkotó testületek, csak elenyésző kisebbségben lehetnek a saját javaslat elfogadásában.
Az ábrákból kiderül, hogy kb. 14-18 jogalkotást felügyelő (javaslat rangsoroló, törvénykategorizáló, törvényszűrő, stb.) testületre van szükség, de ez ésszerűen összevonható mondjuk 10-12 testületbe. Nagyon nem érdemes összevonni, mert akkor sérül a szétválasztás elve. Másfelől, mint kiderült a jövő testületeinek többféle feladata funkciója lesz, tehát a fölöslegesen felduzzasztott államapparátus szelleme nem fenyeget. Ha mégis egyszerűsíteni kellene, akkor nem testületek számát, hanem a testületek létszámát szükséges csökkenteni, a szétválasztás elvéből adódóan. A jelenlegi államapparátus, jogalkotás, stb., lehet, hogy kevesebb testületből (intézményből) áll, viszont egy testületen belül óriási káosz, rendezetlenség uralkodik. Másrészt ez a viszonylag kevés testület is zavarosan viszonyul egymáshoz. Az ésszerű demokratikus döntéshozó mechanizmusban el kell érni, hogy a sok kisebb testület tiszta logikus rendszert alkosson.
A demokráciát felügyelő testültek - szintén jogalkotó testületek - négyet ábrázoltam az A/6-os ábrán, de hozzávehetjük, a vezetés kiválasztó és leváltó testületeket, ill. a népi ellenőrzést, irányító testületet is. Ez összesen hét testület. Hozzá kell tenni a tényleges demokráciában minden testület demokráciát felügyelő testület lesz. Azokat a testületeket nevezhetjük demokráciát felügyelő testületeknek, amelyek feladata - a többi testületnél is intenzívebben - a néppel való közvetlen, folyamatos kapcsolattartás.
Ami viszont közvetlenül e rész-rendszertényező alá tartozik az a jogszűrő testületek ezek közül is az, amelyik a demokratikus szempontból vizsgálja szűri, meg az új ill. a régebbi törvényeket. Ha komolyabban végiggondoljuk elég sok demokratikus elv, szempont van. Néhány ezek közül emlékeztetőül. A népréteg lakosság megfelelő arányú részvétele a különböző döntéshozásokban. A döntésutáni kisebbségek méltányossága kompenzációja. A hatalmi vagyoni hierarchia alakulásának jó iránya. A sort nyilván még lehetne folytatni.
Egy következő részben szó lesz a néprétegű (lakossági, civil szféra) kisközösségeit szabályozó törvénykezésről ezzel kapcsolatban a szélesen limitált ill. alternatívált törvényekről. Ezt a jogszűrést jobb ha egy másik testület végzi el.
Feladatok vázlatosan. A törvények megfelelő szűrése, csak azok a törvények lépjenek életbe (legyenek hatályosak) amelyek minden szempontból elfogadhatók, jók. A törvények szűrése a demokratikus, elvek szempontjából. Csak azok a törvények lépjenek életbe amelyek nem ellentétesek egyirányúak a demokratikus elvekkel.
E feladatok független, tudományos demokratikus testületrészt, (vezetésrészt) igényelnek.
Az állami (országos) demokratikus döntéshozó mechanizmus. Összevont rendszertényező. (összegzés) A/1, A/4, A/4/2, A/ 5, A/6 ábrák. A döntéshozó m. ábrái, demokratikus e ábrák, K jelű ábrák (költségvetésről szóló szavazólap).
Részei:
A demokratikus felügyeleti és irányító rendszer. A korszerű közvetlen demokrácia. A demokratikus döntéshozás, objektív tájékoztatás, és közvélemény-kutatás. A kisebbség méltányossága, a kár határai, a jóvátétel (kompenzáció). A döntéshozás helyes menete. A futószalag-rendszerű törvénykezés. Jogkiválasztás jogszűrés a demokratizálódás szempontjából.
Feladatok.
Az én elképzelésem szerint a legfelső jogalkotó testületek egyben a legfelső demokratikus irányító és felügyelő testületek szerepét is betöltenék. Másfelől viszont minden rendszertényezőhöz, problémakörhöz csatlakozna egy ilyen jogalkotó, irányító, felügyeleti testület, tehát ezekből sok lenne és ezek a testületek egymástól a lehető leginkább el lennének választva.
A horizontális szerkezet (közösségek testületek egyben problémakörök) szétválasztása növekedne. A vertikális szétválasztás sem csökkenne. Igaz, hogy a jogalkotás és az irányítás összemosódna, viszont a legfelső jogalkotó, irányító, felügyelő testületek e jelenleginél élesebben lennének szétválasztva a szaktörvénykező, és jogalkalmazó testületektől, szervektől. A szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek is elég élesen lennének szétválasztva.
A szétválasztás módszeriről egy másik rendszertényezőben már beszéltem.
A legfelső jogalkotó, felügyelő testületek feladatai: a problémakörrel kapcsolatos törvényjavaslatok készítése. Részleges döntéshozás a saját maga és mások általi törvényjavaslatok vonatkozásában. A problémakör elméleti feldolgozása, az alapvető elvek, meghozása, az elvek felügyelete. A problémakörrel kapcsolatos gyakorlati demokratikus felügyelete és irányítás. Az idetartozó szaktörvénykezők, és jogalkalmazók demokratikus, nem közvetlen felügyelete.
A demokratikus felügyelet szabályai és egyben feladatai. A demokratikus felügyelő nem hozhat önmagában a felügyeltre vonatkozó törvényt, csak tőle független más testületekkel együtt. A döntéshozásban részt vehet, mint egy szereplő. A döntéshozásban rész vehet a felügyelő a felügyelt és ezen kívül legalább két független döntéshozó, az egyiknek mindenképp a népnek kell lennie. Az sem lenne jó ha döntéshozásban nem vehetne részt a felügyelő, vagy a felügyelt, de mindkettőnek kisebbségben kell lenni. A demokratikus felügyelő közvetlenül nem irányíthat, de leellenőrizheti a törvények betartását. A demokratikus felügyelő javasolhat, de nem utasíthat. A demokratikus felügyelő nem szankcionálhat önmagában, de javasolhatja a szankciót, és részt vehet a szankció eldöntésében, de abban nem lehet többségben. A demokratikus felügyelet, még ha az a vezetésen belül is van, akkor sem lehet oda-vissza jellegű. Továbbá ahol lehet, kerülni kell a hierarchiát. A jogalkotó legfelső testületek körrendszerű felügyelet lényege, hogy az oda-vissza, kölcsönös felügyeletet, ill. a hierarchikus felügyeletet elkerülje.
Ugyanakkor a felügyeletnek ésszerűnek, logikusnak és átláthatónak kell lennie. A demokratikus felügyelet és az ésszerű, átlátható felügyelet egymást erősítik.
Mindez, mint feladat egy mondatban összefoglalva: a demokratikus és ésszerű irányító rendszer és felügyelet kialakítása.
A demokratikus rendszer (lehetséges) irányító és felügyeleti rendszere.
Az A/4, A/4/2 ábrák vázolnak egyféle lehetséges irányító és felügyeleti rendszert. Ezeket az ábrákat nem magyarázom nem részletesen, csak néhány részletüket vázolnám.
A kör-felügyelet csak néhány helyen lett megrajzolva, természetesen minden jogalkotó testületnek meglenne a maga felügyeleti testülete. Az ábrák csak felületes elvi vázlatok, tehát messze nem pontosak, ami a részleteket illeti.
A körfelügyelet egyik célja szintén a hierarchia (egyik testület se legyen nagyobb hatalmi pozícióba, mint a másik) kialakulásának a megakadályozása. A jogalkotó testületek ezen kívül még felügyelnének egy vagy több szaktörvénykező, illetve jogalkalmazó testületet is.
A demokratikus rendszer többi eleme (demokratikus felügyelet, kombinált népi ellenőrzés, testületi (belső) demokrácia, objektív vezető-kiválasztás, helyi szervezeti, feladatbeli szétválasztás, stb.) biztosítja, hogy a felügyelő testületek ne kerüljenek túlzott hatalmi helyzetbe. Ezt többek között az elválasztott testületek biztosítanák. Továbbá a közvetlen kézi irányítás helyett az írásos, szerződéses irányítás biztosítaná. Ezek más rendszertényezők feladatai.
A jelenlegi minisztériumok, ill. kormány feladatait a jövőben is el kell látni, a hogyan a mechanizmusa viszont változik. A mezőgazdaság, ipar, stb. a gazdasággal kapcsolatos rendszertényezők és testületek alá tartoznának. Az igazságszolgáltatás: a joggal kapcsolatos rendszertényezők, és testületek közé sorolható be.
A jövőben is fontos lesz a külpolitika, a biztonságpolitika, a nemzetvédelem, az egészségügy, oktatás, a természetvédelem, közlekedés, az információáramlás, és még lehetne sorolni, ezeket az egyéb kategóriába soroltam. Ezek olyan fontos területek, hogy külön független tudományos testületet igényelnek, akik feladata a területek felügyelete, fejlesztése, a lényeges elvek, tervek kialakítása és a ezekkel kapcsolatos törvényjavaslatok elkészítése. Másfelől a mások által benyújtott törvényjavaslat elfogadásában vennének részt a jogalkotó testületek.
E jogalkotó testületekhez is tartoznának szaktörvénykező és jogalkalmazó testületek. Pl. maguk a katonák egy része a szaktörvénykezők a nagyobb része a jogalkalmazók (végrehajtók, szolgálattevők). A jelenlegi kormány mechanizmusa tehát többek közt annyiban változik, hogy az egyes minisztériumok egymástól jobban szét lesznek választva, nem lesz közös vezetésük (miniszterelnök, stb.) és leginkább csak távközlés általi (főleg iratok általi) munkakapcsolatban lesznek Másrészt a minisztériumokon belül is jobban szét lesz választva a lényegi döntéshozó testület, a szaktörvénykező testület ill. a jogalkalmazó testület. Egy-egy minisztérium (nem mindegyik) pedig több független testületre bomlik fel.
A szétválasztás mellett az egyenrangúság a másik elv, vagyis a cél, hogy a jogalkotó testületek egyenrangúak legyenek, a szaktörvénykező testületek szintén, ill. a jogalkalmazó testületek szintén egyenrangúak legyenek. Ez nemcsak demokratikusabb mechanizmus, de tisztább logikusabb mechanizmus is.
A felsorolt területek a (külügy, nemzetvédelem, biztonság, egészségügy, természetvédelem, oktatás, művelődés stb.) tehát független tudományos (jogalkotó) testületet igényelnek. Ezeken kívül már nagyjából szó volt a többi rendszertényezőről ill. azok alá tartozó független tudományos jogalkotó testületekről. az A/4 ábrán is látható ezek egyféle csoportosítása.
Külön csoport a döntéshozó mechanizmust felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek. Más elnevezéssel, a demokratikus döntéshozást felügyelő (irányító, jogalkotó) független testületek.
Elképzelésem szerint, összesen (Magyarországi méretekben), mondjuk 70-90 független tudományos testületre, lenne szükség. Ezek testületi (pl. átlagosan 10 tagú) vezetése, összesen 7-800 fő. Őket nevezhetjük a rendszer elit vezetésének. Figyelem, fontos, hogy ez a 800 fő egyenrangú, nincs egyszemélyi vagy szűk csoport vezetés. A jogalkotó testületek érdemi munkatársai, mondjuk testületenként átlagosan 100-300 fő, ez összesen kb. 15 000 fő. Ha feltételezzük hogy legalább szükséges 100 szaktörvénykező testület, és 150 lényegesebb jogalkalmazó testület és ezek testületi vezetése átlagosan 10 fő, akkor az összesen további 2500 fő. A fontosabb középvezetés tehát úgy 20.000 főt tenne ki. Jelenleg mondjuk úgy 50 ember, aki az elit vezetés meghatározó részét alkotja a középvezetést elég nehéz behatárolni.
Valójában azonban nem ezek az arányok okoznák elsősorban a demokratikus rendszer, kisebb, arányosabb és igazságosabb hierarchiáját, hanem az hogy a nép részvételével, csökken az elit vezetés és a középvezetés hatalma, míg a nép hatalma ugyanilyen arányban nő. Ezt leginkább az A/2, ill. A/7, A/8 ábrák mutatják.
A szaktörvénykezés és jogalkalmazás földrajzi, közigazgatási, felosztásáról egy másik fejezetben szólok.
Az egyszerűsített népszavazások (választások) kialakítása és azok gyakori alkalmazása. A népszavazások kiterjesztése a döntések minden területére, pl. alkotmány, költségvetés, stb. Minden érintett személy, csoport részvétele a döntéshozásban. Elsősorban a széleskörű reprezentatív közvélemény-kutatások, mint egyszerűbb népszavazások sűrű és átgondolt alkalmazása. (másodsorban a hagyományos népszavazások korszerű alkalmazása. A döntéshozó egységek, mint felettes testület, adott vezetés, és a népréteg melynek két része az önként szavazók és a népréteget reprezentáló csoport. Az eldöntendő kérdéshez igazodó döntésmód és döntési arányok kialakítása. A döntéshozó egységek helyes arányának, helyes szavazati arányok kialakítása. Ezeknek az elméleti feldolgozása és ebből eredő alapvető szabályainak a kialakítása.
Az eldöntendő ügy probléma objektív, átfogó, hiánytalan tájékoztatása, mind az általános tájékoztatással, mind az egyének konkrét tájékoztatásával.
A helyes kérdésfeltétel. Általában, a sokféle, pontos (demokráciatudománynak megfelelő) közvélemény-kutatás. Elsősorban azonban az adott aktuális döntéshez szükséges megelőző, eldöntő és utólagos közvélemény-kutatások.
A helyes összesítés, valamint a döntéshozó egységek (lakosság, vezetési egységek) helyes arányainak megállapítása.
A hosszabb távú (20, 10, 4 éves) koncepciók (tervek) jelenjenek meg a törvénykezésben illetve a törvények nagyobb része e koncepciókból eredjen. A törvénykezés helyes menete, ötlet, javaslat, előszűrés, alapvető elemzés, jogszűrés, részletes lényegi kidolgozás, döntés előtti vita, döntéshozás. Illetve az elutasítás utáni menet. Egy olyan ésszerű az ábrához hasonló (futószalag-rendszerű), demokratikus törvénykezés (alapvető, általános törvények), mely a bonyolult soklépcsős folyamatot képes viszonylag gyorsan, hatékonyan, megoldani. Egy olyan ésszerű, demokratikus szaktörvénykezés mely a bonyolult, soklépcsős, folyamatot lépes hatékonyan gyorsan megoldani, ugyanakkor a demokratikus törvényhozást képes biztosítani. A bárki elv, (bárki, aki arra érdemes, lehet törvényjavaslat tevő, ill. tanácsadó) érvényesítése.
A törvények megfelelő szűrése, csak azok a törvények lépjenek életbe (legyenek hatályosak) amelyek minden szempontból elfogadhatók, jók. A törvények szűrése a demokratikus, elvek szempontjából. Csak azok a törvények lépjenek életbe amelyek nem ellentétesek egyirányúak a demokratikus elvekkel.
Általános feladat a kisközösségek, kisebbségek szükségszerű érdeksérelmének kompenzációja. A kisközösségek viszonylagos egyenlősége elvének érvényesítése.
A többségi döntés a többségi érdekek mellett a leszavazott kisebbség érdekeinek érvényesítése a méltányosság határainak meghúzásával. Az érdeksérelem határait, ill. az emelt szavazati arányt az összes kár összes haszon kiszámításának alapján kell mérlegelni. Az összes haszonnak meg kell haladni az összes kárt. Olyan szabályok, feltételek kialakítása, ami behatárolja lehetséges károsodást, mint pl.: nem lehetséges, hogy a demokratikus döntések következtében emberek betegedjenek meg, halljanak meg. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25%-át vagy annál kisebb részét 15%-nál nagyobb életszínvonal-romlás érje, bármekkora a többség haszna. Nem lehetséges, hogy a döntés következtében a közösség 25-50%-át 10% nagyobb életszínvonal-romlás érje bármekkora a többség haszna. A törvényjavaslat tartalmazza a lehetséges károkat, hasznokat és az érdeksérültek kompenzációját. A szavazásos kompenzáció pedig a biztos kisebbség limitáltan megemelt (létszámához képest) szavazati arányát jelenti.
Mindarról amiről eddig szó volt nevezhetjük a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének elvének ill. annak érvényesítésének.
Arra, hogy pontosabban mi a kisközösségek viszonylagos egyenlőségének elve, és mi az, a döntéshozatalban való részvétel kompenzációja, egy másik fejezetben még kitérek.
A feladatok felsorolása vázlatosan, összevonva.
Egy olyan döntéshozó rendszer kialakítása melyben a független tudományos demokratikus testületek, mint jogalkotók, és mint demokratikus felügyelők jelentős szerepet kapnak. Egy ésszerű, gyors, demokratikus futószalag-rendszerű törvénykezés (általános, alapvető törvények) melyben biztosítva van az optimális törvényjavaslat-kiválasztás, az objektív tájékoztatás, a nép részvétele a döntésben. És amelyben a hosszabb távú koncepciókra épülhet a törvénykezés. A döntéshozó egységek (felettes felügyeleti vezetés, adott vezetés, néprétegű önként szavazók népréteget reprezentáló csoport) megfelelő aránya. Mindehhez még szükséges a jó kérdésfeltétel és egy átfogó közvélemény-kutató rendszer létrehozása. Továbbá annak biztosítása, hogy a minden szempontból jó törvények kerüljenek elfogadásra, vagyis a jogszűrés. Általában a demokratikus elvek érvényesülése (az érintett emberek többségének elve, a kisebbség méltányossága és kompenzálása, az összes kár haszon értékelése, a bárki elv, stb.)
A fenti feladatok egy, vagy több független, tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényelnek.
Itt elég hosszasan kellene elemezni az egyes testületek feladatait, én ezt csak vázlatosan teszem. Kell egy olyan testület, amelyik az egészet elméletileg összefüggésében feldolgozza és megállapítja az alapelveket és alapvető célokat, feladatokat. Ez a testület alakítaná ki a futószalag-rendszerű törvénykezést, beleértve mindent, a jogszűréseket is. E testület dolgozná ki az alapvető fejlődést egy esetleges átmeneti rendszerrel együtt. E testület törvényjavaslatait még a hagyományos döntéshozás fogadná el, legalábbis kezdetben. Később már e testület is beleilleszkedne a rendszerbe. E testületnek a kiváltsága később megszűnne, pl. a jogszűrő testületek járnák a maguk útját. E testület későbbi feladata az általános alapelvek átgondolása és szükséges módosítása, valamint a futószalag-rendszerű törvénykezés egész mechanizmusának átgondolása és szükségszerű módosítása, fejlesztése.
A demokratikus felügyeletnek nem kell gyakorlati testület, mert azt a szétválasztó testület végezné el. Kellene testület a közvélemény-kutatási rendszer kialakításra, kialakításra, felügyeletére, fejlesztésre. Kellenek jogszűrő testültek.
Itt persze megint felmerül egy lehetséges rendszerváltás konkrét sorrendje. Ebbe azért nem merülnék bele, mert ez akkor lenne szükséges, ha politikai akarat megvan a rendszerváltásra. Másfelől ez valóbban egy nagyon bonyolult összetett, hosszabb távú feladat, ami igen sok szellemi kapacitást, elmélyült töprengést igényel, tehát sok ember feladata. Azt azonban ki merem jelenteni, hogy nem lehetetlen. Minden változás főleg a nagy változások bukdácsolással jár, nyilván ez is azzal járna, ezzel számolni kell.
A történelmi és százalékos értékelés.
Az összevont rendszertényező történelmi értékelésében abból indulok ki, hogy jelenleg is, gyatrán halványan nyomokban, de felfedezhetők a fenti célok felé törekvések. Fogalmazzunk úgy, hogy jelenlegi államkapitalizmusban már van valami jogszűrés (alkotmánybíróság, stb.) szemben mondjuk a feudális rendszerrel. Az ésszerű többlépcsős törvényhozás is felfedezhető és még lehetne sorolni. A kiindulási alap az, hogy felsorolt célok nagyobb része jelenleg is részben mondjuk jóindulattal 50%-ban megvalósultak. Ugyanakkor ezek nem előzmény nélkül valósultak meg, hanem a történelem során fokozatosan.
Ami a rendszertényező fontosságát illeti, azt növeli az a tény, hogy ez nem múltbeli hanem jövőbeli tényező. Olyan tényező, amelynek a következő demokratikus rendszerváltásban igen nagy szerepe lehet. Ugyanakkor, az hogy itt nem pontos, kipróbált módszerekről van szó csak részben fikciókról van szó, csökkenti a fontosságot. Ugyanis ebben az esetben is azt mondom: nem pont az általam vázolt a tökéletes megoldás, csak valószínű, hogy valami ilyesmi, ehhez hasonló a jó megoldás.
A százalékos értékelés. Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 1,1%, klasszikus kapitalizmus 2,1%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,7%. Jelenlegi kínai szocializmus 2,9%? A jövő demokratikus rendszerében, a tényleges demokráciában, ha mindez megvalósul, akkor az 5%-ot jelent. Másképpen: a tényleges demokrácia eléréséhez duplájára kell növekedni a jelenlegi pozitívumoknak.
A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. A/1, A/5, a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák.
Részei: Igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. A kombinált népi ellenőrzés. A korrupció, protekció, bürokrácia. Az intézményi (testületi, közösségi) demokrácia. Az átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmus.
Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Elméleti rendszertényező.
Addig nem alakul ki jogállam, amíg nem változik meg az állami hivatalok felfogása, stílusa. Addig nem alakul ki a népnek szolgáló állam, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Addig nem beszélhetünk fejlettebb rendszerről, demokráciáról, amíg nem változik meg az állami hivatalok, felfogása, stílusa. Elméleti rendszertényező.
Hosszú életem során most már eljutottam a kb. 50. különböző állami hivatalokhoz, hatóságokhoz, szervekhez írt levélig illetve a válaszlevélig. Hozzáteszem, nem szoktam olyan ügyekben panaszkodni, kérelmezni, melyek, nem egyértelműek. Tehát eléggé átrágom, az ügyet, akár erkölcsi akár jogi szempontból, mielőtt panaszkodok, kérelmezek. És persze nemcsak levelekről van szó, hanem általában az ügyintézésről. Tehát van már kellő személyes tapasztalatom, ez ügyben.
Meglepően hasonlóak ezek a válaszlevelek. De előtte néhány megjegyzés.
Ha egy magáncégnek ír levelet (leginkább panaszt, reklamációt, kérelmet) az állampolgár akkor könnyebb elfogadni a lekezelő, semmitmondó, elhárító válaszlevelet.
Bele kell nyugodni, magángazdaság elsődleges célja a profitmaximalizálás volt, van és lesz. És nem a lakosság, állampolgárok szolgálata. Annyiban lehet javítani helyzetet, hogy egyrészt tisztességesen jöjjön létre a profitmaximálás, Másrészt a hosszú távú profitmaximálásra törekedjenek, amely egy normális versenygazdaságban viszonylag tisztességes, ügyfélbarát magatartást kíván.
Viszont az állam elsődleges célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata.
Az állam, legalábbis a jövő állama nem más, mint a mi állampolgárok közösen szervezett intézményei. Az állam nem más, mint az állampolgárok érdekképviselete. Tehát az állam kritikán aluli magatartása, válaszai, nem azonosíthatók az államon kívüli cégek emberek esetleges kritikán aluli magatartásával, válaszaival. És ne felejtsük el az állam a példakép. Ha az állam maga is rossz, lekezelő, tisztességtelen akkor mit várhatunk el a társadalom többi részétől (magángazdaság, civil szféra, magánemberek, stb.).
A jövőben, a közvetlen demokráciában, a fejlettebb panasz, jogorvoslat, javaslati rendszer erről fog szólni: kérjük és köszönjük, hogy panaszkodott, kritizált, rámutatott a hibákra, hogy javaslatot tett. És mindenképpen érdemben figyelembe vesszük a panaszát, kérelmét, javaslatát azon felül is, hogy konkrétan az ön problémáját a lehetőség szerint leginkább elintézzük, megoldjuk. Tehát konkrétan is megpróbáljuk az ön panaszát, kérelmét, javaslatát érdemben cselekvően elintézni, úgy hogy azzal önnek lehetőleg ne legyen további teendője. Közvetve pedig mindenképpen figyelembe vesszük, vagyis az ön panasza, kérelme, javaslata is beszámít az állampolgárok elégedettségét, ill. az állam különböző területeinek azok vezetésnek munkáját mérő adatokba.
Tehát ez lesz a jövő rendszerének lényege, de addig valahogy el kell jutni. Erről az eljutásról szól ez az elmélkedés.
Már címben is érzékeltettem, nemcsak néhány bosszantó momentumról van szó, hanem arról milyen rendszerben milyen társdalomban élünk. Ha a legfőbb rendszertényezők közé nem is, de a fontos rendszertényezők közé be lehet tenni: a rendszert, a társadalmat jelentősen meghatározza az állami hivatalok felfogása, stílusa.
Sajnos azt kell mondanom, hogy e vonatkozásban semmit sem változott a rendszer, a brezsnyevi szocializmusban éppen ilyen borzalmas volt az állami hivatalok felfogása, stílusa, mint most, vagyis e tekintetben nincs semmi jelentős előrelépés. Nyilván a jövő fejlettebb társadalmában ez is meg fog változni. Akkor, talán 30 év múlva elborzadva fogják olvasni eme válaszleveleket, legalábbis reményeim szerint.
Talán arról is beszéltem már, hogy ennek az egész problémakörnek van egy olyan vonatkozása, hogy az állam és az állampolgár között egy elmérgesedő rossz viszony, avagy egy jó barátságos, bizalmi viszony alakul ki. Ez többek között arról szól, hogy érzi magát az állampolgár, a legfőbb felettesét utálja fél attól, vagy nem. Röviden: egy nyugis megbízható légkörben élünk, vagy sem. És nem felejtsük el a rossz viszony általában automatikusan tovább, éleződik. És sok mindenre kiterjed ez utálat, pl., hogy az állampolgár mennyire lesz jogkövető. Arra, hogy pontosan fizeti az adóját vagy sem, és még lehetne sorolni hová vezet, ha elromlik ez a viszony. Ha csak jogkövetés-javulást és az adómorál-javulást nézzük, már akkor is érdemes kialakítani egy jó panasz, kérelmező, jogorvoslati, és javaslattevő rendszert.
Persze azt is lehet mondani: eleve viselkedjen tisztességesen az állam (és a társadalom összes része) és akkor egyáltalán nem lesz panaszkodás. De kérelmezés és javaslattevés akkor is lesz. De a kettő lényegében ugyanaz. Aki jól reagál a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra az eleve is rendesen viselkedik. Aki eleve is tisztességtelenül viselkedik, az a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra is rosszul reagál.
Megpróbálom az állami válaszlevelek, melyek általában kérelmekre, panaszokra válaszolnak jellemzőit felsorolni.
Először is meglepően nagy az azonosság, ami lényegi felfogást, stílust illeti. Tehát egyik, vagy másik hivatallal van csak baj, hanem valamilyen generális, rendszer jellegű baj van.
És még egy megjegyzés, az ötven levél mondjuk kb. 100 panaszt ill. kérelmet fogalmazott meg. Ebből kb., 95 panaszra, kérelemre kvázi elutasító válasz érkezett, vagyis nem jött ilyen válasz: igen elfogadjuk a kérelmét, teljesítjük, vagy elfogadjuk panaszát és intézkedünk. Talán 5 esetben jött valamilyen ehhez hasonló válasz de akkor sem úgy, és ahogy én gondoltam. És nyugodtan ki merem jelenteni ez az adat, megegyezik az országos összesített adattal. Ha valaki nem hiszi, kutassa fel ezt a területet. Megjegyzem, sajnos erről sincs megbízható statisztikai adat, pedig nem ártana.
Tehát kijelentem: jelen rendszerben az államnak, az állami hivataloknak, szerveknek, hatóságoknak beadott panaszok, kérelmek 95%-a el van utasítva.
Önmagában ez a szám elmondja a lényeget, ismételjük el: 95% el van utasítva csak 5% van elfogadva, teljesítve.
Mert ugye az is mondható: az emberek jelentős része tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú. Na de a 95%-a az embereknek tudatlan tájékozatlan, felületes, rosszindulatú? Nyilván nem, talán a 40-50% még vitathatóan elfogadható. Viszont az állami hivatalok, hatóságok szervek szerint bizony az állampolgárok 95%-a tudatlan, tájékozatlan, felületes, rosszindulatú, hiszen ilyen arányban utasítják el a kérelmeiket, panaszaikat.
Visszatérek oda, hogy az állam és az állampolgár közötti viszonyt ki rontja el. Ezek szerint nyilvánvalóan az állam.
Elismerem hogy az állami esetében az ügyek fele, harmada speciális abból a szempontból, hogy nem a reklamáló ügyfél és az intézmény, vállalat stb. áll szemben (ez a normális, amiről itt beszélek, erről szól), hanem az intézménynek X ügyfél és Y ügyfél között kell igazságot tenni. Vagyis az állam mindkét ügyfelet (állampolgárt) egyformán szolgálja, de mégis az igazság szerint csak az egyiket szolgálhatja. Vagyis az igaztalan, hibázó állampolgárt nem szolgálhatja, kénytelen elutasítni, nem tudja az ügyét elintézni.
De nézzük újra az elintézetlen ügyek számát. Nem véletlenül írtam, hogy az esetek 40-50%-ban talán indokolt a megoldatlanság.
Az esetek felében, mondjuk az egyik ügyfél áll szemben a másik ügyféllel. Ez esetben 20-25%-nak meg lehet oldva az ügye a másik 20-25%-nak nem. Az esetek másik felében az ügyfél áll szemben magával az állammal, valamelyik intézményével. Ez esetben feltételezzük, hogy panaszosok fele, vagyis 25%-a valóban teljesíthetetlen panasszal, kérelemmel áll elő, olyannal, ami tudatlanságából, tájékozatlanságából, rosszindulatából, önzőségéből ered.
Így jön ki az a szám, hogy legfeljebb 40-50% lehet a megoldatlan elutasított panaszok kérelmek száma. És nem 95%.
De ha el is utasítanak egy panaszt, kérelmet, azt is normálisan, érthetően kell tenni. Jelenleg ez sem teljesül.
Kitérés az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, vállaltok, stb.) demokratikus működésére.
Amiről itt szó van, (panaszok, kérelmek, stb.. kezelése) természetesen összefügg a demokratikus működéssel, de mégsem azonos azzal.
Felosztom egy állami intézmény működését.
Többek között fel lehet osztani: a szakterületek működtetése. És az állampolgári (ügyféli) panaszok, kérelmek, javaslatok kezelése, részekre.
Többek között fel lehet osztani: az intézmény szervezeti működési szabályzatának kialakítása. És a szabályzat alapján az adott problémák megoldása.
A két felosztás azt jelenti, hogy a szakműködésnek is van egy szabályzata.
És az állampolgári (ügyféli panaszok, kérelmek, stb.) kezelésnek is van egy szabályzata.
Az intézményi demokrácia elsősorban azt jelenti, hogy az intézmény szabályzatának kialakításába jelentősen bevonják az ott dolgozókat, és az ügyfeleket is.
Pontosabban a szabályzat kialakítása vázlatosan így történik. Van egy felülről (országos szintről jövő) keretszabályozás, mely remélhetőleg maga is demokratikus módón készült el, és tartalmazza a kötelező demokratikus működés garanciáit. De az önrendelkezés, és a demokrácia szellemében ehhez a szabályozáshoz maga az intézmény is sok mindent hozzátehet, elvehet. És itt jön az intézményi demokrácia: vagyis hogy a szabályzat további alakítását kizárólag a főnökök csinálják, vagy abba jelentősen bevonják az ott dolgozókat és az ügyfeleket is.
Ezzel szorosan összefügg az intézmény panasz, kérelem, javaslat kezelése. Mert egyrészt a panasznak, a kérelemnek, és főleg a javaslatnak lehet egy olyan vonatkozása, hogy változzon meg az intézmény szabályzata.
Másrészt világos, hogy nem nevezhető demokratikusnak az olyan intézmény, amely élből lesöpri az állampolgári (ügyféli) panaszokat, kérelmeket, javaslatokat. Tehát az intézmény szabályzatának, bárki is hozta azt létre, tartalmazni kell az állampolgári (ügyféli) panaszok kérelmek, javaslatok maximális tiszteletét, és a lehetséges maximális valóságos cselekvő megoldását. De ha ez a szabályzat demokratikusan jön létre, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel tartalmazza ezt, mintha nem demokratikusan jön létre.
És a szabályzat önmagában nem elég, ha nincs demokratikus felfogás, demokratikus stílus akkor a szabályzat egy üres bödön marad.
Visszatérve a panaszokra, kérelmekre, javaslatokra.
Nézzük a válaszlevelek közös jellemzőit.
Elutasító, lerázó jellegűek.
Ködös érthetetlen, bürokratikus hivatali nyelven íródnak.
Lekezelő, nagyképű, mi vagyunk az uralkodó, okos hivatal jellegűek.
Általában még konkrét válaszok sem érkeznek a levélre, még ilyen sem: sajnos kérelmét, panaszát elutasítjuk, a következő okok miatt. Még az elutasítást is úgy kell kihámozni.
Ellenben nagyképű, paragrafusokra, és hivatali frázisokra hivatkozó mondatok bőven vannak.
Abszolút nem érződik a kisember az állampolgár szemszögéből való megközelítés. Sőt egy kívülálló, inkább szemben álló lenéző jellege van e leveleknek.
A következő jellemző, az áthárítás. Pl. ön polgári peres eljárásban, érvényesítheti követelést. Vagy: ez nem a mi hivatalunkra tartozik.
Az állam egy nagy egység, amely a lakosságot szolgálja, az automatikus állami intézkedést ezért bővíteni kell. Ezért minimálisan elvárható, hogy a válaszban e mondat, gondolat és e cselekvés jelenjen meg: tisztelt ügyfél panaszát, kérelmét továbbítottuk a megfelelő hatóságnak, illetve továbbítottuk a jogsegély-szolgálathoz mely részletes felvilágosítást ad, hogyan tudja panaszát, kérelmét érvényesíteni.
És nem utolsó sorban felületesek is ezek a válaszok.
Mintha a levelek panaszok kérelmek egy részét, felét, kétharmadát el sem olvasnák, mert nincs semmilyen közvetlen vagy közvetett reakció. Mintha azokat a mondatokat le se írta volna a panaszos. Vagy egyszerűen téves válasz érkezik, mintha nem is panaszos kérelmező levelére válaszolnának.
Valószínűleg, hogy valóban csak nagyjából futják át a leveleket, vagyis részeket olvasnak el belőle, és azt sem elemzik. Általában sincsenek értelmezve a levelek (panaszok, kérelmek). Egyszerűbben el sem gondolkodnak azon mi a tartalma a levélnek. Ezért az állampolgárok számára mindez falráhányt borsó, elpocsékolt idő.
Tehát az állampolgár otthon nagyon tárgyilagosan megindokolva órákig fogalmaz meg egy levelet (panaszt, kérelmet) és azt szinte el sem olvassák.
És itt megint kinyílt egy problémaajtó: lehet hogy egyszerűen idejük (pénz, munkaerő, eszköz) sincs arra, hogy érdemben foglalkozzanak egy panasszal, kérelemmel, javaslattal.
Itt viszont eljutottunk az állami szolgáltatások és általában az állam alulértékeltségének problémájához. Illetve a rossz hatékonyságú, korrupt állam problémájához. Ezek az okok mindenhol ott vannak, tehát alapvető okok, amíg nincsenek megoldva addig reménytelen az előrejutás.
De azért vannak más okok is.
Az alapvető hozzáállás oka: az állam a főnök irányító, vagyis mi vagyunk a főnökök irányítók. És valahol harmadlagosan, mellékesen szolgálunk, szolgáltatunk is.
Miközben a helyes sorrend: az állam legfontosabb célja, feladata a lakosság, az állampolgárok szolgálata, és e szolgálat közül is kiemelkedik: a benyújtott panaszok, kérelmek megoldása. És csak másodlagos, hogy mi vagyunk az irányítók.
Nem véletlenül emeltem ki a „megoldás” szót, fogalmat, mert az nem azonos kötelező semmitmondó, és semmit meg nem oldó válasszal, tájékoztatással.
És van itt még egy alapvető felismerés.
Az állam hivatal, van az ügyfélért és nem fordítva. Az ügyfél a saját szempontjából (ez a legfőbb szempont) és egyébként is más szemszögből kívülről nézi a működést, és rámutathat olyan hibákra, melyekre az ott dolgozók nem tudnak, vagy nem akarnak rájönni.
És van még egy alapelv: a szőnyeg alá sepert szemét előbb-utóbb felrobban.
Vagy pedig a becsületes állampolgár nyeli be a sok szemetet, és őt teszi tönkre, de akkor ki fog dolgozni?
Az állami vezetők, kisfőnökök, és állami alkalmazottak, ügyintézők belső lelki okai. A mélylélektani okok.
Érdemes meglátni, hogy itt már nemcsak a vezetésről beszélek. Bár szerintem általában a fejétől bűzlik hal, de az alkalmazottak lelki világát is érdemes elemezni. Ugyanis az történik, hogy a vezetés hibája ez esetekben az, hogy hagyja az alkalmazottak rossz énjét, rossz felfogását érvényesülni. Ez hatalmas hiba, de látszólag és jogilag picike hiba. De visszatérek az állami dolgozók lelki világára.
1. A panaszos kérelmező (kritikus, reklamáló) egy kötekedő emberke. Itt ugye eljutottam ahhoz a felfogáshoz (ránk, magyarokra nagyon is jellemző), hogy minden kritika (minden panasz, kérelem, reklamáció) kötekedés. Vagyis hogy nincs felismerve az építő kritika jelentősége. Nincs felismerve, hogy a kritizáló, reklamáló, egy pozitív, hasznos ember, sokkal hasznosabb, mint aki kényelemből, önzésből, gyávaságból csak kuksol, hallgat és legfeljebb sunyi egyéni módszerekkel (nem a társadalom megjavításán keresztül) próbál előrejutni. Tehát az államnak (állami ügyintézőknek) valójában meg kellene, köszöni a közéleti aktivitást a panaszosnak, kérelmezőnek. Ehelyett fölösleges kötekedésnek tekintik.
2. Az állam alapvető felfogása persze paritásban van az állami dolgozók felfogásával Vagyis minden állami dolgozónak közszolgának, tisztában kell lenni: az én elsődleges feladatom, az átlagos kisember a panaszos a kérelmező szolgálata, az ügyének elintézése. És nem a fönökösködés.
És ez nemcsak a munkám, hanem egy fontos hivatás - ezt is látniuk kell.
3. Ugyanis jelentkezik a minden motiváció nélküli alkalmazottra jellemző: legkevesebb munkával a legtöbb jövedelmet szerezni” felfogás.
Vagyis a problémás ügyfélre így tekintenek: már megint itt van egy valaki, egy senki, aki a munkámat sokasítja. Ez egyébként sok helyen felfedezhető nemcsak az államban, de ott fokozottan. Pl. az alkalmazott eladó, elbújik a sarokban, és amikor mégis megtalálod és kérdezel valamit, akkor rá van írva az arcára: na ez a hülye is megtalált, miért nem hagy békén pihenni. (De hát könyörgöm ez a munkája.)
Több dolog hiányzik, főleg az állami dolgozók vonatkozásban. A bármilyen okú motiváció. A teljesítménybérezés, ezzel összefüggésben a munka mennyiségének minőségének mérése.
4. Továbbá azon emberi tulajdonság, hogy mindenki szeretné magát az átlagtól, kiválóbbnak, felsőbbrendűnek meghatározóbbnak, (irányítónak, főnöknek) tekinteni. Mindenki keresi ezen igényéhez az ürügyet. Általában is az embereknek csökkenteni kellene ez igényüket. Másfelől meg kellene egyezni, a jognak is közmegegyezést kellene erősíteni: általában az ügyfél a főnök. Amikor az emberek dolgoznak akkor általában jellemzően ők a kiszolgálók, amikor fogyasztanak (nem dolgoznak), akkor általában jellemzően ők a megrendelők a kiszolgáltak.
Az állami dolgozók esetében ez az ürügy, jellemzően: én vagyok az állam a legfelső irányító, főnök képviselője.
5. És végül a sekélyes, rövidlátó gondolkodás. Itt gürcölök reggeltől estig bagóért, és akkor jön a sok hülye ügyfél, a hülye panaszával, hagyjanak engem békén – gondolja az ügyintézők többsége.
Azt nem látja, hogy az nem az ügyfél hibája, ha ő reggeltől estig gürcöl bagóért. És az sem az ügyfél hibája, ha ö olyan rendszerben dolgozik, amelyben nincsenek a panaszokra válaszok. Mindez inkább a főnökei és a rendszer hibája.
Az sem az ügyfél hibája, ha tájékozatlan, mert ez egyrészt természetes. Az atomfizikus ügyfél sem háborodok fel, ha az ügyintéző nem ért az atomfizikához. Valójában viszont éppen belőle hiányzik a munkájához szükséges tudás.
Azt sem veszi észre, hogy tulajdonképpen őt az ügyfél fizeti (nem a főnöke, nem az állam, nem a kormány) az árakon ill., az adóján keresztül.
Azt se látja, hogy tulajdonképpen ezt ő is visszakapja, mert mindenki volt, lesz, panaszkodó ügyfél. Azt már nem is kérem számon, hogy rendszerbe és fejlődésbe nézze a társadalmat. Én beírtam egy-két levélbe: milyen társadalomban fognak élni gyerekeink, unokáink, ha ez a tendencia folytatódik. De rájöttem ez már oly magas röptű gondolat, hogy halvány lila ködként sem jelenik meg a rövidlátó ügyintézőnk agyában.
Meg kell nyugtatnom a kudarcot vallott panaszost, és magamat is, nem ez ő hibája. Leírhatja, elmondhatja ő a világ legbölcsebb, időtálló igazságait, akár Jézus is írhatna levelet, a válasz semmitmondó, elutasító lesz. Mert sajnos ez az állam, a hatalom, és a rövidlátó ügyintézők természete ez és alig változik. Felsejlik itt Jézus és hatalom esete, vagy Pál apostol, mint kvázi állami ügyintéző története. De azért egyszer csak meg kell ennek változnia. Hát, amit maga leirt az a szentigazság és a magam részéről mindent meg fogok tenni, hogy ez az igazság érvényesüljön – ilyesmi válaszban reménykedik a panaszos. Lássuk be, ez naivság. Ilyen választ szerintem még soha senki idegen nem kapott. Ez olyan nagy csoda? Ezek szerint az. De azért már találkoztam 100-ból 1 olyan ügyintézővel, aki azt mondta: magának igaza van, de én nem tehetek semmit. És én vagyok olyan naiv, hogy egyszer majd olyan világ jön el, amelyben sok ügyintéző mondja: magának igaza van és a magam részéről, megpróbálok valamit tenni. És ezért nem kap ki a főnökeitől.
A mélylélektani okokat, azokból eredő torzulásokat elsősorban oktatással lehet megoldani. Nyilvánvalóan az oktatásba azt is be kell venni, mi az állam igazi célja szerepe, miről szól az állam az igazi fejlett demokratikus rendszerben. Vagyis az alapvető okokat is részben megoldja a megfelelő oktatás.
De itt előjön azon probléma, hogy van egy olyan társadalmi karakter típus (stréber kiskirály), amelyiket aztán évekig is oktathatnak, az sem fog rajta. Ezért szükség van valamilyen pszichés alkalmassági szelekcióra is.
A lélektani okoknak van egy másik nagy kiterjedése, mégpedig: a jelenlegi rendszerben is és általában milyen emberekből lesznek a vezetők, és a vezetőket szükségszerűen milyen torzulások érik. Röviden, ezek a vezetés, a vezetők szükségszerű negatívumai. Idevágóan pl. egy vezető át sem érzi a jogos, de elutasított panasz, kérelem érzését, mert nem kerül ilyen helyzetbe. De lehetne még folytatni, a szükségszerű demokrácia-ellenességgel, vagy az átgondoltságra fordítandó időhiánnyal, és más szükségszerű negatívumokkal. Ezekről más fejezetekben elég bőven beszélek.
Van ennek az egész problémakörnek egy államszerkezeti problémája is.
Anélkül hogy a jelen zavaros helyzetet elemezném, amelyben sem az állampolgár nem tudja, hogy hová, kihez forduljon sem maga az intézmény nem tud kezdeni semmit a panasszal, kérelemmel, inkább a jövő tisztább átláthatóbb helyzetét elemezném.
Először is a jövőben minden állami intézmények (hivatalnak, hatóságnak, szervnek, vállalatnak, stb.) lesz egy olyan jelentős része mely az állampolgári ügyféli panaszokkal, kérelmekkel, javaslatokkal foglalkozik, érkezzenek azok közvetlenül, vagy közvetve. A lényeg az, hogy egyik állami intézmény sem mondhatja azt, nekem semmi közöm az állampolgárokhoz. Az alapelv tehát, minden állami intézménynek köze van az állampolgárokhoz, az állampolgárokért, az ügyfelekért van, köteles foglalkozni az állampolgári panaszokkal, kérelmekkel, ha az akár legcsekélyebb mértékben érinti az intézményt.
A másik, hogy legyen egy központi állampolgári panasz, jogorvoslati kérelmi, javaslati intézmény, amelynek lennének közvetlen osztályai. Pl. pénzügyi banki panaszok. Pl. fogyasztói panaszok. Pl. a gazdasági versennyel kapcsolatos panaszok. De az állampolgárt nem kell, hogy érdekelje, a panasza milyen kategóriába sorolódik. Mert eme intézmény sem csak a saját hatáskörén belül működik.
Kitérés, a jelenlegi rendszer lehetséges átalakításra. De itt nagyos sok a „ha”.
A jelenlegi rendszer, kb. ez: az állampolgár panaszkodik, kérelmez, erre általában nem jön érdemi válasz, megoldás. Majd akinek pénze, ideje, jó ügyvédje van, akkor ő perelhet. Csakhogy ezzel sok probléma van, inkább felsorolom azokat a feltételeket, amelyek szükségesek, hogy működőképes egyszerű panasz, kérelmező, jogorvoslati rendszer legyen.
Tehát: ha a pénz, és idő nélküli emberek is érdemben tudnak perelni.
Ha az állammal szemben a kisember a szegény kisember is egyenlő jogi ellenfél lesz.
Ha a perek ideje jelentősen lecsökken.
Ha lesznek olyan idevágó törvények, melyeket az ügyvédek bírók használni, tudnak.
Ha a bírók és az ügyvédek ismerik e törvényeket.
És ekkor még mindig nincs az állampolgári javaslatok elfogadása megoldva.
Szóval sok itt a „ha” ami jelenleg nem teljesül, vagyis a jelen panasz, kérelmező, javaslati rendszer nem működik. Nem működik, mert a másik oldal (a panaszok kérelmek, javaslatok közvetlen elintézése) is zavaros, hiányos és gyakorlatilag szintén nem működik. Másrészt felmerül, hogy ez a pereskedő megoldás alapján egyáltalán kialakítható e jó rendszer, mivel nagyon sok itt a „ha”. Mindenképpen biztosítani kell (jelentős részt biztosítani kell, a jelen helyzetet meg kell változtatni) a felsorolt pereskedési feltételeket, de ezzel együtt is, szükség van egy másik rendszerre is.
Az is megállapítható hogy a jelenlegi rendszer is bonyolult, sok pénzt, munkát leköt csak éppen hatástalan, fölösleges. Másrészt, a jó panasz, kérelmező, javaslati rendszer kialakítása olyan fontos hogy megéri a ráfordított pénzt, munkát.
Visszatérek a leginkább jónak tetsző államszerkezeti megoldásra, de előtte egy kis kategorizálás.
Az állampolgár panaszkodhat, kérelmezhet, javaslatot tehet, megoldást kereshet egy magánszeméllyel, egy magáncéggel, egy civil szerveződéssel, egy állami intézménnyel (hatóság szerv, hivatal, stb.) kapcsolatosan. Az elvárható, hogy a kapcsolatos embert, céget megnevezze. Az is elvárható tőle hogy a sérelmét, kérelmét, annak fokát tisztán leírja. Az már nem várható el tőle, hogy tudja, e panasz, kérelem, javaslat megítélése kihez tartozik, főleg a jelen zavaros rendszerben. És az sem várható el, hogy tudja a megoldás, mely megoldási kategóriába tartozik. Valamely hatóság pénzbírsága, vagy csak a peres megoldás jöhet szóba, stb..
Megint azt az elvet kell követni, hogy az állam lehet bonyolult, árnyalt (bár jobb lenne, ha egyszerű logikus lenne), de ez a bonyolultság semmiképpen se érintse az állampolgárt.
Nyilvánvalóan az állampolgár először annak fog panaszkodni, akire panaszkodik, (ugyanez igaz a kérelemre, javaslatra stb.).
Csakhogy itt több probléma lehet.
Lehet, hogy valójában mégis rossz helyen panaszkodik.
Akire panaszkodik annak általában nem áll érdekében az ügy megoldása.
Tehát a központi intézmény amennyiben viszonylag jelentős sérelem volt, mindenképpen kivizsgálja az ügyet. És ez az intézmény veszi fel kapcsolatot többek között azzal, akire a panasz vonatkozik. És a felettes szervvel és mindenkivel. És az állampolgár ezzel az egy intézménnyel tartja a kapcsolatot.
Ez a központi intézmény megállapítja, hogy pl. az adott ügy csak perrel oldható meg. Akkor segít a per lebonyolításában. Pl. megállapítja, hogy az rendőrségi ügy, akkor az állam automatikus intézkedése értelmében felügyeli ezt a rendőrségi eljárást. Pl., megállapítja, hogy az adott ügy egy adott állami intézményt, ill. annak felettes szervét érinti. Ebben az esetben is segít, közvetít.
Minimálisan ez a központi intézmény leírja az állampolgárnak, hogy hogyan, merre mehet tovább. Kérem az ön problémájával így és úgy, ide és oda tud fordulni. Ha elutasítják, akkor értesítsen bennünket. A minimum hogy legyen egy ilyen intézmény, mert jelenleg ilyen sincs.
Persze ez az egész csak akkor fog működni, ha ez az egy intézmény kimondottan az állampolgárok érdekéből tekinti a világot, mintha ő lenne az állampolgár mindent intéző fizetett ügyvédje.
Most innen kezdve sokféle eljárási rend képzelhető el, amit én nem sorolok fel.
A lényeg, hogy minden panasznak közvetve vagy közvetlen be kell futnia eme intézménybe, ha másért nem, azért, hogy az ebből eredő statisztikai adatokat meg tudják csinálni.
Az államszerkezeti megoldásnak tehát a következők a lényeges pillérei.
1. Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.
Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény.
2. Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.
Miről is szólna többek között ez a központi intézmény?
Pl., benyújtana az állampolgár egy panaszt, kérelmet pl. a polgármesteri hivatalba, vagy pl. a belügyminisztériumba, vagy pl. a fogyasztóvédelemhez, és a sort sokáig lehetne sorolni. A panaszt, a kérelmet a hivatal elutasítja. A panasz eljutna ehhez a központi intézményhez (vagy eleve már ő nyújtja be), aki megállapítja bizony ez a panasz, kérelem jó helyre lett benyújtva és bizony a panasz, kérelem jogos volt, az elutasítása jogtalan volt. Akkor ez az intézmény törvényesen azt mondhatja: ez így nincs rendben, pl., tessék újra vizsgálni. Vagy végső esetben azt mondhatja: jó, akkor tessék kérem kártérítést fizetni a panaszosnak, a kérelmezőnek.
(Nyilván ez az intézmény nem bírálhatja felül a bírósági ítéleteket. Nyilván eme intézménynek is be kell tagolódnia az államszerkezetbe, a hatalmi szerkezetbe, amely úgy van kialakítva, hogy az egyes embereknek, vezetőknek csak korlátozott és megosztott hatalma lehet.)
Mint korábban mondtam, végeredményben a bíróságok is megfelelnének eme intézménynek, ha meglennének a könnyű és gyors pereskedés feltételei. Csakhogy azok nincsenek meg.
Ez az intézmény többek között megfelelne egy korlátozott hatáskörű gyorsbíróságnak.
Ezen kívül egyesítené az összes állampolgári panaszokkal, kérelmekkel foglalkozó jelenleg igencsak zavaros és sok intézményt (pl. fogyasztóvédelem, pénzügyi felügyelet, versenyhivatal, és még hosszan lehet sorolni). Ezt azonban még át kell gondolni, mert van egy olyan elv is, hogy az intézményeket lehetőleg szét kell választani. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet csapnivaló.
Ezen kívül a javaslatokkal is foglalkozna. A jelenlegi javaslati rendszer szintén zavaros és hiányos. De ebben a tanulmányrészben elég bőven foglalkozom a javaslati rendszerrel, aminek több ága van. Ez az intézmény elsősorban megállapítaná: ez most népszavazási kezdeményezés, vagy alkotmánybírósági beadvány vagy adott állami intézményre tartozó javaslat. Ebben is mindenképpen segítene az állampolgárnak: a javaslat a megfelelő módon a megfelelő helyre eljusson.
Ezen kívül mindent átlátva, segítene az állampolgárnak, mert jelenleg egyik intézmény sem ad ilyen segítséget.
És ezen kívül statisztikai adatokat is készítene, és ezek szerint értékelne.
Visszatérek a válaszlevelekre. Mit tartalmazzon a válaszlevelekről alkotott törvény.
Azt már nagyjából megvalósult, (azért nem egészen), hogy minden beadványra érkezik egy válaszlevél és általában időn belül. De egyébként a jelenlegi 8 nap már túl kevés. A 8 nap erre lenne elég: tisztelt állampolgár levelét megkaptuk, most tanulmányozzuk és 30 napon belül érdemben, és részletesen válaszolunk.
De mi is történt: írnak ugyan egy választ, de az egy semmitmondó válasz, és ezzel le is zárják az ügyet. (Ráadásul amint mondtam egyszerűen lényeges kiemelt mondatokra nem is válaszolnak, a levél lényegi tartalmának felére kétharmadára nem válaszolnak.) Ez a túl rövid idő, tehát nem javított a helyzeten, de inkább rontott. Nyilván be kell határolni a kötelező választ, de szerintem az egy, legfeljebb kettő hónap szükséges. Ráadásul, ha elindul az eljárás, az viszont évekig tart. A teljes eljárást viszont nem ártana lerövidíteni.
A következő szabály: a válaszolónak minden lényeges, mondatra, megjegyzésre, panaszra, kérelemre válaszolnia kell. Tehát ha pl. a panaszos, ezt írja: szerintem itt közkár okozás történt – akkor arra válaszolni kell. Pl. így: ezen panaszát, kérelmét, megjegyzését elfogadjuk, vagy elutasítjuk, a következő indoklással. És következne az indoklás.
Amennyiben szükséges, (nem az ő hatásköre, de más állami intézmény hatásköre) a panaszt, kérelmet, javaslatot az adott állami intézménynek továbbítani kell a megfelelő helyre, és erről tájékoztatni kell a panaszost, kérelmezőt, javaslattevőt.
Minden válaszlevél elején, vagy végén el kell hangoznia a következőknek: köszönjük tisztelt állampolgár, hogy közéleti aktivitásával, észrevételeivel hozzájárult a társadalom építéséhez.
Minderről törvényt kellene alkotni, mely csak egy csepp lenne a megoldás tengerében, de ez az egy csepp legalább meglenne.
Kitérés az állami területek az őket irányító hivatalok intézmények hatóságok, objektív teljesítménymérésére.
Az általuk irányított terület a valós statisztikai adatok alapján mennyit fejlődött.
A mérésnek elsősorban arra kell alapulni, hogy az életminőség javult, maradt, vagy romlott. Pl. egy önkormányzat (polgármesteri hivatal) munkáját elsősorban az mutatja, hogy az ott élők azon életminősége, mely e hivatalon múlik, javult e. Egyszerűbben a lakásaikkal, lakhatási feltételekkel, a közterületekkel (azon való közlekedéssel, egyebekkel) meg vannak elégedve. Még egyszerűbben jó ott lakni, vagy nem jó ott lakni. Ennek vannak objektív adatai (levegőtisztaság, zaj, zöld terület, egy főre jutó óvoda, iskola, korház, közlekedés, stb.). Vagy még tisztábban: milyen az ott lakók egészségügyi, tudási, stb. állapota). De az embereket is meg kell kérdezni.
Majdnem ilyen fontos akár a közérzet akár a problémák tekintetében a benyújtott panaszok, kérelmek javaslatok száma. És ennél fontosabb, hogy benyújtott panaszok kérelmek javaslatok mekkora hányada lett valóban érdemben megoldva, elintézve. Mekkora hányadban történt (a szövegelésen, a levélváltáson túl) valamilyen konkrét olyan intézkedés cselekvés, amely a panaszos kérelmező problémáját többé-kevésbé csökkenti.
Ezek után a feladatok felsorolása.
Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.
Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.
Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására.
Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.
Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.
Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.
Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.
A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..
Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.
Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:
Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.
Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény.
Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.
E feladatok a döntéshozó mechanizmus tanulmányrész egyik rendszertényezőjében jelennek meg.
A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m ábrái. Más ábrák.
A panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer alapvetései.
Egy nagyon fontos megjegyzéssel, szerintem igazsággal kezdem: az uralkodó osztályt szolgáló állam, a történelmi fejlődés során lassan, de közel sem teljesen átalakult népnek szolgáló állammá, de úgy hogy az uralkodó osztály nem más lett, mint az állami vezetés. Vagyis az állami kisebb-nagyobb vezetők úgy viselkednek, mint az uralkodó osztály, kvázi kinevezték magukat uralkodó osztálynak. Korábban az arisztokráciát (nemesek, grófok, hercegek király, stb.) szolgálták a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok. Most a kisebb-nagyobb beosztású hivatalnokok osztálya a kvázi arisztokrácia, az uralkodó osztály, és magukat szolgálják. Tehát a szolgált és szolgáló ugyanazon osztály, ami egy elég veszélyes és nehezen felbontható állapot. Ez nehezedik azzal, hogy az uralkodó osztály, érdek és gyakorlati szövetségben áll a nagytőkével, így nagytőke képezi az uralkodó osztály egy részét.
Jó panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati rendszer nélkül nincs:
Hatékony állam.
Jó döntéshozó mechanizmus.
Magas szintű demokrácia.
Megfelelő jogrendszer.
Ezért e problémakör többször felmerül e tanulmányban. E probléma egy nagyon fontos, fontos rendszertényezőkhöz kapcsolódó probléma.
Másfajta felosztás:
1. A konkrét panaszok, kérelmek, javaslatok, jogorvoslatok konkrét elintézése, a lehető legnagyobb arányban.
2. Általában a panaszok, kérelmek, javaslatok, kötelező beépítése a döntéshozó mechanizmusba, az intézmények és a nemzeti döntéshozó mechanizmusba.
3. Az állami intézmények (hivatalok, hatóságok, szervek, állami cégek, stb.) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.
Mindehhez, főleg az utóbbihoz az szükséges, hogy a vezetések valóban szankcionálva legyenek. Tehát emiatt is szükséges az állami vezetők felelősségének rendszere és törvénye. Ehhez kapcsolódva, emiatt is szükséges az állami vezetők jó kiválasztási, és leváltási rendszere és törvénye.
A konkrét javaslatok, kérelmeket, javaslatokat, jogorvoslatokat természetes először azon intézményhez kell benyújtani akik közvetlenül érintettek. Ugyanakkor az állampolgárok ebben is kaphatnak segítséget, Elmondják bajukat és egy központi (panasz, kérelmi, javaslati, jogorvoslati) intézmény helyesen megfogalmazva, eljuttatja a megfelelő intézményhez (vagy magáncéghez).
Ha az adott érintett intézmény (vagy magáncég) intézkedése nem megfelelő, akkor az esetek nagyobb részében, ami biztosan jár ügyekben, az állam (a központi intézmény) az automatikus intézkedése szükséges. Vagyis az államnak kell intézkedni és nem az állampolgárnak.
Szakítani kell a jelenlegi jelleggel, kvázi elvvel, miszerint: ha nagyon sokat kujtorog utána, akkor lehet (nem biztos), hogy megkapja, ami jár neki. Illetve, hogy a figyelmetlen, az ügyetlen, járatlan szenvedjen. Merthogy az emberek hasznos munkára vagy pihenésre fordítanák, a kujtorgásra elpocsékolt időt. A megfelelő elv: ami jár, az akkor is jár, ha az állampolgár nem kujtorog utána. Jár neki a törvények szerint, pl. pénz, kártérítés, jog, jogorvoslat, tehát sok minden járhat az állampolgárnak.
A konkrét panaszokat, kérelmeket, jogorvoslatokat (és a javaslatokat) is konkrétan el kell dönteni. Első lépcsőben maga az érintett intézmény (vagy magáncég) dönti el. De az sajnos gyakran nem megfelelő.
Az biztos, hogy második lépcsőben egy független, elfogulatlan, népnek szolgáló a tárgykörhöz értő szakember gárdának kell gyorsan, szakszerűen kivizsgálni az esetet, és döntést hozni. A döntésben benne kell lenni, hogy a panaszt, kérelmet, javaslatot, teljesíteni kell e. Illetve, hogy milyen plusz kártérítés illeti meg a panaszost, stb. Illetve, hogy az intézmény vezetése milyen felelősséggel tartozik. Mindezt automatikusan kell intéznie a második lépcsős intézménynek.
Az már csak technikai kérdés hogy ez a független szakember gárda egyfajta szakbírósággal kombinált gyorsbíróság. Avagy, egy központi intézmény (panasz, kérelem, javaslat, jogorvoslat) egyik alosztálya. Avagy, több felettes intézmény közül valamelyik osztálya. Mindhárom lehet, talán a viszonylag legrosszabb, a harmadik. De ami most van az borzalmas, mert sok kibogozhatatlan intézmény között csapódik az ügy és gyakran általában sok év után perre kerül, ami szintén sok évig tarthat.
Általában elég egy második lépcső, ha ez megfelelő. És annak esetleg még egy jogorvoslata. Ugyanis a sok lépcső, többek között azért rossz, mert ha sok lépcső közül egy rossz, akkor az egész lépcsősor rossz. Tehát a cél egy második lépcső legyen, de az legyen kiváló.
A panaszok, javaslatok (részben a kérelmek, és jogorvoslatok is) kötelező beépítése, a döntéshozásba.
Ahol sok a panasz, javaslat, kérelem, jogorvoslat és nem változik a döntéshozás, nem változnak a szabályok rendeletek, ott baj van. Akár olyan szabályt is lehet hozni hogy, minden ötödik panasz javaslat stb. után kötelező úgy változtatni, hogy a változásban benne legyen valamely panasz kiküszöbölés, javaslat, stb.. A központi, független intézmény (vagy felettes intézmény) megvizsgálja mennyi panasz javaslat érkezett, és abból mennyi épült be a döntéshozásba. Illetve pl. ez, vagy az a panasz jogos, ez vagy az javaslat jó, és akkor miért nem épült be a döntéshozásba. E téren is meg kell állapítani a vezetés felelősségét.
Az állami intézmények (hivatalok hatóságok, szervek, állami cégek) munkájának mérése, valamint a magáncégek tisztességének mérése panaszok, kérelmek, javaslatok, ill. az elintézett panaszok, kérelmek, javaslatok (számának) alapján. Végső soron, összesítve egyfajta mérése az aktuális elit vezetésnek.
Technikailag ez a legegyszerűbb. Egyszerűen az intézményeknek kötelező lenne ilyen statisztikákat készíteni, és a magáncégeknek is. És függetlenül attól, hogy azt beépítették a döntéshozásba, vagy sem az intézmény osztályzatát meghatározná, a panaszok, kérelmek, javaslatok jogorvoslatok száma és még inkább az elintézetlen panaszok kérelmek, ill. kidobott javaslatok száma. És a rossz osztályzatú (persze az osztályzatot más is befolyásolja) állami intézmények vezetésnek felelőssége van, adott esetben távozniuk kell. A rossz osztályzatú magáncégek pedig tisztességtelenek, nekik is jár a szankció.
A statisztikát is két módón lehet elkészíteni. Az egyik, amint már mondtam: minden intézmény (magáncég is) kötelezően vezet egy ilyen statisztikát, amit a felettes intézmény időszakosan leellenőriz, és meghozza a szükséges intézkedéseket, leosztályozza az intézményt. A másik módszer, hogy ezt a statisztikát egy központi pl. internetes fórumon kezelik és vezetik.
E tanulmányban több helyen foglalkoztam azzal, hogy mivel a jelenlegi állam nem törődik ezzel, ezért maguk az emberek is készíthetnének, pl. internetes fórumon ilyen statisztikát. Ez pl., arra lenne jó: vigyázat ezeket az intézményeket cégeket jobb elkerülni. Másfelől, ha kvázi több ezer ember kijelenti hogy ez vagy az intézmény rosszul dolgozik, és ezen emberek követelik a vezetők leváltását, akkor talán az elit vezetés sem csinálhat úgy mintha minden rendben lenne.
Bár eddig az állami intézményekről beszéltem, de az elit vezetés, a parlament a kormány stb. természetesen szorosan és több vonatkozásban kapcsolódik a témához.
Egyfelől a parlament a kormány, stb. szintén felfogható egy-egy állami intézménynek. Másfelől az elit vezetésnek kellene megszervezni a különböző rendszereket. Harmadfelől, ha egy országban sok az elintézetlen, semmibe vett panasz, kérelem, javaslat jogorvoslat akkor az összesítve az elit vezetés munkáját minősíti. Vagyis minden intézményre és vezetésre állni kellene, beleértve a legfelső vezetést, mindannak amit eddig elmondtam. Ha a törvény úgy szólna, hogy az elintézetlen, semmibe vett panaszok, kérelmek javaslatok alapján osztályozni és adott esetben szankcionálni, leváltani szükséges a vezetést, akkor ez az elitvezetésre is érvényes.
És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a demokráciához, azt nem nehéz kitalálni. A népuralom, a népvélemény figyelembevétele szinte azonos a panaszok, kérelmek, javaslatok figyelembevételével. Sőt a népszavazásoknak is van népi javaslattevés, kérelem, ill. panasz meghallgatás vonatkozása. Csak ekkor egy-egy nagy horderejű sok ember érintő panaszról, kérelemről, jogorvoslatról van szó.
És hogy ez az egész, hogy kapcsolódik a hatékony államhoz ehhez csak két megjegyzés. Egyfelől az állam az intézmény a hivatal az emberekért van és nem fordítva. Másfelől az ügyfél sokszor olyan dolgokat lát meg, amit az intézmény dolgozója belülről nem tud, vagy nem akar meglátni.
És persze azt sem nehéz kitalálni, hogy ez az egész miért és hogyan kapcsolódik a joghoz.
A jog egy igen nagy szelete, amikor az állampolgár magával az állammal, azon belül egy intézménnyel, illetve egy magáncéggel kerül szembe.
Az A/5 ábrát nem magyarázom meg részletesen, csak a lényeget, emelném ki.
A jogorvoslati rendszer egyik alapelve az általános bárki-elv. Ez egyébként a demokrácia alapelve is. A bárki elv, mint arról szó volt, azt jelenti, hogy elméletileg bárki lehet javaslattevő. Arra kell törekedni, hogy minél kevesebb ember panasza, javaslata, stb. vesszen el. Arra kell törekedni, hogy az értelmes ill. jogos panaszok, jogorvoslatok, javaslatok egyike se vesszen el. Ebben a rendszertényezőben is fontos ez az elv.
A másik elve a jogorvoslati egyenlőség, ami szintén több elemből áll, máshol is lesz, ill. volt erről szó. Vázlatosan: a könnyű egyszerű jogorvoslat (nem egyenlő feltételek, hanem egyenlő esélyek).
A nép panaszainak, javaslatainak, jogorvoslati kérelmének statisztikája. E statisztika gyűjtése elemzése, kategorizálása folytán jelentős részben összeáll a nép általános véleménye. Ezért ezt országos és testületi szinten is gyűjteni és értékelni, kategorizálni kell. A panasz és javaslat összefügg. Aki panaszkodik az általában direkt, vagy indirekt módón javasol. Aki javasol, az egyben kritizál is. Ezt az értékelés során figyelembe kell venni.
A központi panasz javaslat jogorvoslat gyűjtő feldolgozó demokratikus testület munkája. A jelenlegi panasz javaslat és jogorvoslati rendszer hibáiból, hiányosságaiból az a tapasztalat szűrhető le, hogy szükség van egy központi testületre, amely összefogja, és egyben ellenőrzi az egész rendszert. Ez egyben a biztonsági párhuzamos rendszert is működtetné. Másfelől ez a demokratikus testület elvégezheti az összes panasz, javaslat, sérelem gyűjtését és csoportosítását. Ez igen jelentős, főleg az aktuális törvényjavaslat kiválasztásának szempontjából. Nyilván oly területeken kell elsősorban változtatni, ahol huzamosabb ideig a legerősebb a nép elégedetlensége.
A jogorvoslat, ellenőrzés legyen csak két-háromlépcsős, de az legyen hatékony és demokratikus. Minél több lépcső annál több hiba. Az automatikus hatósági intézkedések (a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás) bővülése. Ugyanakkor egy biztonsági párhuzamos rendszer kiépítése nem árt. Ez nem több lépcsőt, hanem a lépcsősor mellett egy másik két lépcsős lépcsősort jelent.
A lényeg az, hogy egy olyan viszonylag ésszerű de hatékony az A/ 5 ábrán vázolthoz hasonló panasz, jogorvoslati, javaslati rendszert kell létrehozni amelyik biztosítja hogy minden panasz, javaslat, szinte automatikusan érdemben és gyorsan ki legyen vizsgálva. Továbbá szinte automatikusan történjen meg a jóvátétel. Továbbá szinte automatikusan történjen meg az intézkedés mely kizárja, lecsökkenti azt a problémát melyből a jogos panasz eredt. Azt gondolom bizonygatni, hogy a jelenlegi rendszer ettől még messze van.
Az általánosságok után azért jöjjön egy lehetséges konkrét magoldás is.
A vállalkozások, vállalatok, hivatalok, hatóságok állami minősítő rendszere, a panaszok szempontjából.
Ez akár már holnaptól bevezethető lenne. Ennek a lényege, hogy egy-egy konkrét ügy panasz, pontos kivizsgálása elég bonyolult hosszadalmas eljárás végső fokon csak Bírósági eljárás alkalmas erre. Bár az egyszerűbb eseteket a fogyasztóvédelmi szervezetek is képesek lennének kivizsgálni, napjainkban ez sem történik meg. Ezért ezek mellett (fogyasztóvédelmi szervezetek, bíróságok vizsgálata mellett) szükség lenne valamilyen általános, egyszerű eljárásra. Két okból is szükséges ehhez az állam (civil szerveződések nem elegendők). Az egyik a szervezettség, vagyis egy vállalkozás, vállalat, hatóság se maradjon ki. És szervezettség úgy mint egyenlő, elfogulatlan elbírálás, standard eljárás. A másik ok, az hogy csak az állam tud érdemlegesen jutalmazni, szankcionálni. Az hogy rossz cégektől nem vásárolnak (terméket vagy szolgáltatást) az emberek csak egyféle és nagyon hiányos szankció. Pl. azért, mert egy csomó magáncég. És persze az állami hivatalok is monopolhelyzetben vannak.
Pl. a következő minőségi csoportok lennének: ügyfélbarát, (jó) kategória. Fokozott óvatosság szükséges - kategória. És, rossz, ügyféllenéző, kategória. Az utóbbi kettőt az állam a saját eszközeivel, adó, állami hitel, szabályozás, esetleg közvetlen bírság, szankcionálhatná persze arányosan. Amennyiben állami cégről, hivatalról van szó, persze a vezetés-leváltás is szóba jöhet. Az elsőt pedig az állam szintén saját eszközeivel jutalmazhatná, pl. kisebb adó.
Mi lenne a minősítő eljárás lényege.
Egyrészt panaszok száma, a cég nagyságához képest, ill. az ügyfelek számához képest. Ezt kell mérni, számolni. Esetleg lehet számolni a panaszok pénzben mérhető értékét is.
Másrészt mérni, számolni kell, panaszok számához képest az elintézetlen panaszok száma. Ezt is kétfelé lehet bontani. Elintézetlen, mert a panaszos irányában nem történik semmilyen intézkedés. (Bár nem történik semmi, de a válasz talán elfogadható. Talán, mert a panaszosok, nem mennek bele egy reménytelen küzdelembe.)
És elintézetlen, mert a panaszos felsőbb szervekhez, felügyeleti szervekhez, esetleg bírósághoz fordul. Nyilván ezért, mert nem történik semmilyen intézkedés az irányába és azért, mert a válasszal sem elégszik meg. (Nem történik semmi, és a panaszos részéről a válasz biztosan elfogadhatatlan.)
Negyedrészt a panaszok számához képest, az elkésett válaszok és a tájékoztatási hiányosságok szerinti pontozás.
És az ötödik pontozás az érdemleges válaszok szerint történne.
Ezt azért egy kicsit ki kell fejteni. Az rendben van, hogy a vannak ügyfelek akik ok nélkül panaszkodnak. A legtöbbjük panasza azonban csak jog szerint ok nélküli. (Megint más kérdés, ha sok a csak jog szerint ok nélküli panaszok száma, akkor ott baj van a joggal, azzal a jogszabállyal, ami alapján elutasítják panaszokat.) Az érdemleges válasz lényege az, hogy felvetett konkrét problémákra, esetleges konkrét kérdésekre, mindegyikre konkrét választ adnak. (Ennek érdekében talán célszerűbb lenne egy standard panaszlevél bevezetése, amelynek egyik rovata. Sorolja fel konkrétan a problémáit. A másik rovata: sorolja fel a konkrét kérdéseit.) Ugyanis jelenleg általában, döntően nem adnak érdemleges választ. Sajnos ebben vannak saját tapasztalataim. Jelenleg az történik, hogy a panaszos felsorol két-három, vagy több konkrét problémát. Kvázi feltesz két-három, vagy több konkrét kérdést és azokra konkrétan nem válaszolnak. Kb. ilyen válaszok, jönnek. Cégünk az x,y jogszabály (itt idéznek a jogszabályból) szerint járt el. Én nem mondom, hogy ez ne legyen benne a válaszba, de azt mondom, hogy ez önmagában nem érdemleges válasz. Ráadásul ez csak egy általános ködös válasz, míg a kérdések száma ennél több. Tehát egyes problémákat, kérdéseket jellemzően egyszerűen el is felejtenek, kikerülnek.
Az érdemleges válasz pl. ilyen: az ön felvetett kára problémája a cégünknek nem haszon, hanem kényszerű intézkedés, mert ellenkező esetben ön hasznosulna, és cégünk károsodna, a következő számok szerint: stb., stb.. (Itt viszont annak szemléletnek is meg kell változni, hogy nem jog számít, hanem az számít, hogy konkrétan ki az aki érdemtelenül károsodik, ki az aki érdemtelenül hasznosul. A jog van az igazságosságért és nem az igazságosság a jogért. És amennyiben egyértelmű az igazságtalanság, de jognak nincs erre válasza (a jog sem terjedhet ki mindenre), akkor is érvényesíteni kell az igazságosságot.
Az hogy érdemleges a válasz, főleg ha van egy standard panaszlevél, elég könnyű megállapítani.
Tehát akkor lenne ötféle pontozás, mondjuk mindegyik egy tízes skálán és ezen pontozások összesítéséből jönne ki a minősítés. Tehát valamelyik fogyasztóvédelmi szervezet, vagy éppen a meglevők, a mellett, hogy konkrét ügyeket igyekeznek kivizsgálni ezen minősítést is megcsinálnák. A minősítést közzé tennék a médiákban. És a minősítés alapján jutalmaznák ill., szankcionálnának minden magán és állami céget, hivatalt stb. Ehhez az kell, hogy minden panasz és minden válasz bekerüljön ebbe az egy, vagy több minősítő szervezetbe. Ez soknak tűnik de jelenleg is panaszoknak legalább a fele tovább görög, a panaszok reklamációk tízezreivel hatalmas apparátusok kénytelenek foglalkozni. Jelenleg a panaszok 90%-a nincs érdemben kivizsgálva, és figyelembe véve, annak ellenére, hogy hatalmas apparátusok foglalkoznak ezzel. A minősítő rendszer bevezetése azt jelentené, hogy az állam ezen területe valamivel nőne, de a panaszok érdemleges figyelembevétele (nem kivizsgálása) viszont 90%-ra nőne. Jobb lenne az emberek közérzete, javulna a termelés és szolgáltatás színvonala. Erről szól a jó panasz, javaslati és jogorvoslati rendszer, melynek egyik fontos része a cég és hivatalminősítő rendszer.
Feladatok vázlatosan.
A gyors, hatékony, igazságos érdemi és szinte automatikus panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer létrehozása.
Feladat mindaz, ami az alapvetésekből, mint feladat kirajzolódik.
Jóval nagyobb automatikus hatósági intézkedés. A panaszok javaslatok gyűjtése kategorizálása és azok figyelembe vétele a jogalkotásban.
A vállalkozások, vállalatok, hivatalok, hatóságok állami minősítő (panaszok szempontjából) rendszerének a kialakítása, pl. a fentiek alapján.
Feladatok az előző fejezetből.
Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.
Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.
Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására.
Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.
Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.
Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.
Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.
A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..
Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.
Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:
Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.
Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény.
Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.
A kombinált népi ellenőrzés. Rész-rendszertényező. A/5, a döntéshozó m. ábrák. Más ábrák.
Az ábrát nem elemzem részletesen, csak a lényeget emelném ki. A nép ellenőrzését részben megoldja demokratikus panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer, de csak részben. Lehetnek ugyanis olyan visszaélések, tévedések, stb. melyek nem jutnak, vagy túl későn jutnak a népréteg tudomására.
Pontosan, itt olyan ellenőrzésről van szó, amelyben a nép, a nép képviselői is részt vesznek. Az alapelv az, hogy a vezetés, vezetés általi ellenőrzését (önirányítás) el kell kerülni. Ezért a hivatásos jogalkalmazó testületek (erős törvényi kötöttségek mellett) adnák a szakértőket, amely szakértőkkel együtt a nép képviselői is részt vennének az ellenőrzésekben. Nemcsak jogalkotásban szükséges hogy a nép részt vegyen, hanem a népi ellenőrzést (a népi felügyeletet) is biztosítani kell. A nép részvétele biztosítja, hogy a jogalkalmazók, ne kerüljenek hatalmi (kiskirályi) helyzetbe. Továbbá biztosítja, hogy a jogalkalmazásban ne alakuljon ki a hatalmi harc, rendszeregyetértés, különböző érdekszövetségek (korrupció, protekcionizmus, stb.) jelenségei. Minden törvény annyit ér amennyit betartanak abból, hiába jó a törvényhozás ha azokat nem tarják be. Hatékony ellenőrzés nélkül pedig nem tartják be a törvényeket.
A végső szankció maradjon a bíróságok kompetenciája, de a bíróságok számát hatékonyságát növelni kell működésük, szerkezetük, költségvetésük alapos reformra szorul. Pl., érdemes lenne bevezetni, az egyes országokban már működő a pénztartozások gyorsbíróságát. Ugyanakkor annak az alapelvnek is érvényesülni kell, hogy a bíróságokat lehetőleg tehermentesítsük az egyszerűbb kisebb jelentőségi ügyek gyorsan, és igazságosan legyenek elintézve. Ugyanakkor a bíróságokat is valahogy ellenőrizni kell a néprétegnek. Ennek egyik módja lehet a népi ülnök megoldása. Másik módja lehet az esküdtszéki döntések módja. Ez a rendszertényező azonban nem a bíróságokról szól, hanem általában az ellenőrzési rendszerről, úgyhogy térjünk erre vissza.
Az ellenőrzési alapelv tehát az hogy ne jöjjön létre a vezetés önirányítása, a belső ellenőrzés, vagyis a népréteg is vegyen részt az ellenőrző rendszerben. Ennek sokféle megoldása lehet. A népi ellenőrzést én a következőképpen tudom elképzelni.
Lehetőség szerint az állam „minden” – minél több területet, ágat testületet - területét ellenőrizni kell, de az demokratikus felügyelet. Olyan ellenőrző csoportokat kell létrehozni, melyben a hivatásos jogalkalmazók, mint szakértők mellet ott vannak a nép képviselői is. Nem arról van szó, hogy a jelenlegi ellenőrző szervekben legyenek népi ülnökök. Az én elképzelésem szerint egy független szakmai demokratikus testület összegyűjti a népréteg képviselőit (önként jelentkezők, felkérés, stb.) és gondoskodik arról, hogy azok csoportjai részt vegyenek a konkrét ellenőrzésekben. A népi ellenőrök olyan módón lennének kiválasztva, mint az esküdtszékek. Részben véletlenszerű kiválasztás minden néprétegből, csoportból arányosan, persze akik vállalják. Részben az önként jelentkezőkből való kiválasztás. Persze ez csak egy elképzelés, a lényeg az hogy valamilyen módón a néprétegnek is részt kell venni az ellenőrzésekben.
Lehetséges esetleg még olyan ellenőrzési rendszer, amely a független, szakmai demokratikus testületekre alapul. Ebben az esetben viszont gondoskodni kell arról, pl. a sűrű változtatással, hogy ezek a testületek ne legyenek a vezetés részei.
Feladatok vázlatosan. Egy olyan ellenőrzési rendszer létrehozása, mely képes a vezetés az állam szerveit elfogulatlanul leellenőrizni. Ez az ellenőrzés leginkább akkor jöhet létre, ha népréteg is közvetlenül részt vesz az ellenőrzésekben.
A korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése. Rész-rendszertényező.
A korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése. Rész-rendszertényező.
A korrupció tisztességtelenség, csalás, sikkasztás, lopás. Egy másik értelmezése, csak az állami tisztességtelenség, a korrupció. Szűkebben értelmezve az a fajta csalás, amikor az alkalmazott, vezető ( állami alkalmazott, vezető) összejátszik a tisztességtelen ügyféllel, és a kenőpénz, vagy más szolgáltatás (pl. politikai támogatás) fejében, érdemtelen pénzeket, jövedelmeket, egyéb lehetőségeket ad. Tehát egy tisztességtelen csere, csak azzal a csavarral, hogy az egyik fél nem a saját pénzével, vagyonával, lehetőségeivel kereskedik, hanem másokéval, leginkább a közpénzével, vagyonával, lehetőségeivel kereskedik.
A hatalmat, pártot támogató (pénzzel, médián keresztül tudatformálással, stb.) klientúra kiépítése, elfogult támogatása (kedvező szabályozás, adózás, elfogult pályáztatás, közvetlen pénzelés, közvetlen intézkedés) szintén korrupció. Tehát egy oda-vissza támogatásról, egy cseréről van szó, mindenki azt adja, mit tud, a baj, az hogy résztvevők ugyan jól járnak, de nép erősen ráfarag. A klientúra (a csókos had) kiépítése, támogatása teszi ki a korrupció nagyobb részét. És a regnáló elitvezetés építi ki a klientúrát.
A korrupció általában sokkal nagyobb (akár a 100-szorosát, 1000-szeresét is) kárt okoz, mint a tisztességtelenül elcserélt dolgok értéke, amennyi a benne résztvevők haszna. Ugyanis a tisztességtelen csere érdekében úgy szervezik át pl. az államot, hogy az, az állampolgároknak káros. Tehát a korrupciónak közvetlen károkozása sokkal kisebb, mint a közvetett károkozása. Ezt nevezhetjük akár anyagi haszonszerzésből eredő hűtlen kezelésnek, rossz gazdálkodásnak is.
Tulajdonképpen a korrupció problémája a tanulmány során gyakran felmerült. Felmerült az állammal kapcsolatban: korrupt, rossz hatékonyságú állam. Felmerült gazdasággal kapcsolatban, mint egy olyan tényező, amely jelentősen gátolja gazdaságot. Felmerülhet a jog, és persze az erkölcs megtárgyalásánál. Azért itt kerül megtárgyalásra, mert a megszüntetése (csökkentése), az a rendszer, ellenőrző-rendszeréhez kötődik.
Hiába van négy nagy ellenőrző csatorna, de a korrupció pl. Magyarországon, mégis hatalmas. Ez azt jelenti, hogy nem működik a rendszer. Nézzük végig. Van a vezetés (elitvezetés) önellenőrzése, (vagy 10 szerv, fórum), de nyilvánvalóan ez önellenőrzés, tehát nem hatásos. Lényegében a beosztott ellenőrzi a főnökét, ami nyilván nem lehet hatásos. Egyrészt a főnöktől függ a beosztott. Másrészt a főnök határozza meg az ellenőrzés menetét, törvényeit. Eszünkbe juthatnak, pl. a különböző titkosítások, letagadások, meg ki tudja mik.
Az ellenzék is ellenőrzi a regnáló vezetést. Az éles hatalmi harcnak talán az lenne az egyetlen előnye, hogy ekkor élesebb az ellenőrzés is. (Ha az együttműködés dominál, akkor az ellenzék ellenőrzése is elolvad.) De, mondjuk éles a hatalmi harc, viszont az ellenzék tudja, hogy nemsokára ő kerül hatalomra, és akkor nem jönne jól egy erős ellenőrző rendszer. Ezért ez sem igazán hatásos. Aztán jönnek a jogalkalmazó szervek, rendőrség, ügyészség, stb.. Itt megint a beosztott ellenőrzi a főnököt, a jogalkalmazó a jogalkotót, esete forog fenn. És van a civil ellenőrzés, ennek is több ága. Először is kétségbe vonható a nyilvánosság erejében vetett hit. Hiszen kiderülhetnek disznóságok, a nép háboroghat, tüntethet, szidalmazhat, de vezetés helyén marad. A törvények nem garantálják a leváltást, a felelősségre-vonást. A törvényeket pedig az elitvezetésnek, elsősorban regnáló elitvezetésnek kellene meghoznia. De miért hozna saját maga ellen szóló törvényeket? A civil szervezetek ellenőrzése, ill. a tényfeltáró újságírás azért sem hatásos, mert nincs hatósági jogosultságuk. Ezek fél-legális, inkább illegális akciók, magánnyomozások. Igaz, hogy ez esetben már nincs főnök, beosztott viszony (ez is kétséges), de jogosultság sincs.
Tehát hiába van négyféle ellenőrzés, és vagy húsz ellenőrző szerv, hivatal, de lehet akár száz is, nem működik a dolog. Tehát mindenképpen szükség van egy jogosultsággal rendelkező, de vezetéstől független, tehát civil ellenőrzésre. És persze szükség lenne azokra a törvényekre, amelyek eme ellenőrzést garantálnák, amelyek az ellenőrzés gátjait megszüntetnék. És persze szükség lenne arra is, hogy az ellenőrzés által feltárt hibáknak legyen következményük, ilyen törvényekre is szükség lenne. A korrupció csökkentéséhez is ez szükséges. A vezetés önszántából nem hoz ilyen törvényeket ezért is szükséges a népszavazás.
A múlt és a jelen rendszerei szükségszerűen magukba hordozzák a korrupciót, a protekciót és bürokráciát.
Ha megvizsgáljuk az eddigi rendszerek döntéshozó mechanizmusát, és ehhez még hozzávesszük a rendszerek által sugárzott erkölcsöt, világnézetet, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy a rendszerekből ered a korrupció, a protekcióé és a bürokrácia. A bürokrácia okai azért mások, sajnos az összefoglalás összefoglalásába ennél több nem fér bele. Egyes demokratikusabb országokban természetesen kisebb a korrupció a protekció, hiszen ezek a jelenségek is függnek a demokratizmus szintjétől. Másrészt az általános gazdagság azért kihat a rendszer jóságára, erről már szó volt. Harmadrészt a rendszerek, államok látszólag úgy csökkentik a korrupciót és a protekciót, hogy azok egy részét, bizonyos formáit, legalizálják.
Ennek ellenére, a rendszerváltás érdekében és a jövőben is szükséges a korrupció, protekció, bürokrácia csökkentése.
A fenti mondatot nem akarom túlmagyarázni. A lényeg az, hogy a jelenlegi rendszerben is szigorúbb hatékonyabb ellenőrzés kellene. Ez részben lehetséges is. Teljesen nem, mert a rendszer magában hordozza a felsorolt negatívumokat. Itt azért megjegyezném, ha az állam jobban el lenne választva magángazdaságtól, akkor csökkenne korrupció. Jelenleg is létre lehetne hozni egy hatékonyabb ellenőrzést, mondjuk egy ezekkel, a negatívumokkal foglalkozó, ezeket ellenőrző állami szervet. Igaz hogy, a vezetés ellenőrzi, a vezetést, problémája fennmarad. A jövőben viszont érdemes ezt a feladatot a kombinált népi ellenőrzés hatáskörébe tenni.
A feladat viszonylag egyszerű.
A független, tisztességes vezetésnek a jelenleginél szigorúbban következtesebben kell vizsgálódnia, és lebuktatni, szankcionálni a korrupt vezetőket. Ehhez a törvényi és szervezési háttért is meg kell teremteni. Ne csak akciók legyenek, ne csak a másik felet, az ellenfelet vizsgálják, de minden vezetőt.
Talán a korrupció ellenőrzését is át kell tenni a kombinált népi ellenőrzés hatáskörébe.
Tehát mindenképpen szükség van egy jogosultsággal rendelkező, de vezetéstől független, tehát civil ellenőrzésre. És persze szükség lenne azokra a törvényekre, amelyek eme ellenőrzést garantálnák, amelyek az ellenőrzés gátjait megszüntetnék. És persze szükség lenne arra is, hogy az ellenőrzés által feltárt hibáknak legyen következményük, ilyen törvényekre is szükség lenne.
Minden állami egységet meg kellene vizsgálni, felmérni, hogy mekkora korrupció, és mik az okai. Ki kellene dolgozni, az okokat, megszüntető szabályokat, törvényeket. Ezzel együtt ki kellene dolgozni azt, hogy az egyes cselekményeket hogyan lehet felfedezni. Ezután pedig egy viszonylag hatékony ellenőrzésnek kellene kialakulni. Ugyanezt kellene tenni a protekció és bürokrácia vonatkozásában is.
Ismétlés
A korrupció, a tisztességtelenség. Elméleti rendszertényező.
Induljunk ki a következőből.
Tapasztalat, és ha lenne ilyen statisztika, akkor e statisztika alapján is kimutathatók lennének a következők.
A jelen rendszerben általában (átlagolva) tisztességes becsületes és hasznos munkát végzők sok munkával legfeljebb egy erős közepes életszínvonallal és hatalommal bírnak. Sőt van egy jelentős réteg (pl. a kisvállalkozók) akik a hasznos és sok munkájuk ellenére kénytelenek tisztességtelenségekre, mert különben csak a közepes alatti életszínvonallal bírnának. Másképpen van egy jelentős réteg, amely hasznos és jó munkája mellett csak tisztességtelenséggel képes elérni a közepes, vagy annál magasabb életszínvonalat. Továbbá a leggazdagabb és legnagyobb hatalommal rendelkezők, általában (átlagolva) messze nem a legtisztességesebb emberek. Átlagolva ezen felső réteg tisztességi foka a közepesnél gyengébb, mondjuk gyenge osztályzatot éri el. Vagyis ezen réteg átlagolva inkább tisztességtelennek mondható, mint tisztességesnek.
(Tisztességes, aki a közösség szempontjából hasznos munkájának megfelelő életszínvonallal és hatalommal bír. Aki annyit vesz el, amennyit dolgozott és más módón sem károsítja embertársait.)
Egy ilyen tisztességtelen rendszerben egy ilyen társdalomban nehéz bárkit is meggyőzni arról, hogy érdemes tisztességesnek lenni. E tanulmány is sokat foglalkozik ezen meggyőzéssel: mindennek ellenére érdemes tisztességesnek lenni. Már azért is, mert egy tisztességes gazdaság jobban működik, lassan emelkedik az átlag-életszínvonal, amiért idővel a tisztességes többségnek magasabb életszínvonala lesz. De nem sokat ér ez a meggyőzés, ha a primer, a kezdetben felsorolt tapasztalat éppen az ellenkező logikát diktálja. Ugye ez az egész azt jelenti, hogy jelenleg a tisztességesedés útjához szükség van mártírokra, áldozatokra, útmutatókra, példaképekre. Ráadásul ez az út nem is annyira biztosan bekövetkező út. Az emberek jogosan és logikusan ezt gondolják: miért én legyek a balek. És nem mártírnak áldozatnak, útmutatónak, példaképnek tekintik magukat, pedig valójában azok lennének amennyiben mindennek ellenére tisztességesek, becsületesek maradnak.
És mártírok, vagy balekok, akik jóindulatúan tisztességesen besétálnak csapdába (hagyják magukat átverni)? Tekintsük őket kis mártíroknak, de semmi esetre sem útmutatónak.
Az emberek erkölcsileg kötelesek e mártírnak áldozatnak, útmutatónak, példaképnek lenni? A vezetők kötelesek. Az átlagember talán nem köteles.
És a következő kérdést is fel kell tenni: a tisztességtelenséget fokozó törvények megszegése tisztességtelenség?
A megoldás: meg kell változtatni a rendszert. Csakhogy ez túl általános feladat, ezzel csak akkor lehet valami kezdeni, ha lebontjuk.
A következő kiindulás már konkrétabb.
Egy másik kiindulás.
A tisztességtelenség kárairól már elég sokat elmélkedtem. A korrupcióról, mint egyfajta tisztességtelenségről is már elmondtam, a következőket. Lényegében az államtól (a közösségtől) elvett pénz, a közösség kárának csak töredéke. A kincstáros (a vezető) egymillió pénzért kinyitja azon rablóbanda előtt a kincstár ajtaját, aminek következtében a rablóbanda talicskával tolja ki a pénzt, az egymillió sokszorosát lopja el. Másfelől az a vezető, akinek korrupcióból is szépen összejön a jövedelme, a miért törné magát, hogy jól vezessen. Igaz ennek van egy másik oldala, mégpedig az, hogy vezetés munkája nincs normálisan értékelve. Így a vezető is mondhatja: úgy sem értékelik, ha becsületes jó munkát végzek, szinte senkinél nem értékelik, akkor miért végezzek becsületes jó munkát. A lényeg az, hogy a vezető, az értékelés hiányában és korrupciós jövedelem miatt motiválatlan, rosszul szervezi a munkát, rossz döntéseket hoz, és ezzel az ellopott pénznél sokkal nagyobb kárt okoz.
Harmadsorban a vezető ezzel példát mutat és az emberek az mondják: ja, ha neki lehet, akkor én miért legyek becsületes.
A felsorolt három kár, mely egyenként is konkrétan ellopott pénz sokszorosa, összeadva, már a sokszoros háromszorosa.
Ez az egész fejtegetés azonban az állami vezetők, az ország-vezetők korrupciójának károkozásáról szólt. Ez csak a szűken értelmezett korrupció.
A korrupció lényege: amennyiben csúszópénzt kapok érdemtelen előnyökhöz, javakhoz, haszonhoz juttatlak. Illetve, ha nem kapok csúszópénzt, akkor a megérdemelt jussodat sem kapod meg. De egyébként már az első, az érdemtelen előnyök adása is, érdemtelen hátrányt, kárt jelent másoknak, a vagy-vagy elosztás értelmében. Ugyanakkor a korrupciót nem lehet élesen elválasztani más egyéb haszon célú hazugságtól, csalástól. Mert minden tisztességtelenség, csalás ugyanoda vezet, az érdemtelen elosztáshoz. Mert minden tisztességtelenség csalás ezt a gondolatot kelti: ha nekik szabad, akkor én sem leszek balek, én sem akarok érdemtelenül károsodni, tehát én is tisztességtelen leszek. És minden tisztességtelenség megoldása is szinte azonos.
Valójában a szélesebben vett korrupció (tisztességtelenség) három részre osztható.
A magángazdasági főnökök, nagyvállalkozók, pénzemberek, nagytőkések tisztességtelen jövedelme.
Az állami vezetők, ország-vezetők korrupciója, tisztességtelensége csalása hazugsága.
És a kisemberek, az alkalmazottak, az állami alkalmazottak, a kisvállalkozók tisztességtelensége. Nevezzük ezt egyszerűen a lakosság a kisemberek tisztességtelenségének.
A három rész a következők alapján függ össze.
A kisemberek a lakosság nem lesz addig tisztességes (az átlagos tisztességtelenség alsó szintjét én tisztességnek nevezem) amíg a vezetés tisztességtelen, korrupt, tisztességtelen, ill., amíg a magánszektorban is jellemzők a tisztességtelen jövedelmek. Akkor sem lesz tisztességes, ha történetesen jó, igazságos törvények lennének. De azért az összefüggés bonyolultabb. És még nincsenek jó, igazságos törvények sem.
A lakosság tekintetében alig van önálló tényező. Mert ugyan elmélkedhetünk itt a közfelfogás, a kultúra megváltoztatásról, de ez sem megy úgy, hogy a hatalmasok és a gazdagok lopnak, csalnak, hazudnak.
A magángazdasági főnökök szerintem külső tényező nélkül tisztességtelenek, a vagyonszerzés betegsége fertőzése hat rájuk. Őket csak a törvények korlátozhatják, a meggyőzés alig hat rájuk.
Tulajdonképpen az állami vezetők, az ország-vezetők itt a meghatározó tényezők. Nekik a saját belső énjükből adódóan kellene legmagasabb erkölcsi szintre, a tisztességesség szintjére eljutni. Illetve a vezetéskiválasztó, leváltó rendszernek kellene a legkiválóbb legtisztességesebb embereket kiválasztani.
Megint fordítsunk a kiinduláson és induljunk ki a következőből, a világ de maradjunk csak hazánknál, tehát Magyarország valahogy eljutott ebbe a tisztességtelen korrupt állapotba. Most ne menjünk abba bele, hogy jutott el idáig, csak tegyük fel a kérdést: mit lehet tenni?
Egy normális vezetőkiválasztó, leváltó rendszer már félig meg is oldaná a problémát. De nézzük a megoldás másik felét is.
A problémamegoldását azzal kellene kezdeni, hogy mindenki megértse miért borzalmasan káros a tisztességtelenség, a korrupció. Mert jelenleg, csak legyintenek az emberek, tehát nem is értik miről van szó. Szükség lenne tehát egy általános propaganda hadjáratra, a médiák és mindenki részvételével, amelynek lényege: a büdös életbe nem lép előre ez kis ország és annak minden polgára általában, ha nem lesz tisztességes az egész társadalom.
És még ezt is meg kellene értetni: a tisztességtelenség nem valamilyen természetfeletti átok, van megoldása. Jelenleg ugyanis az emberek megoldhatatlan adott körülménynek hiszik a tisztességtelenséget.
Persze a tisztesség oktatása is szükséges lenne, de ennek eredménye csak távlati.
Kétségkívül egy soktényezős egyenletről van szó, de van megoldás, amennyiben a helyes sorrendben (és nem össze-vissza), és következetesen következnek a lépések.
A második szinte párhuzamos lépcső az állami vezetés, ország-vezetés korrupciójának és tisztességtelenségeinek (csalások, hazugságok) a minimálisra szorítása, vagyis e réteg tisztességessé tétele.
Ez önmagában is egy soktényezős egyenlet, főleg, ha elfogadjuk, nem lehet a korrupció ellen önmagában küzdeni, mert más tisztességtelenség (pl. a választási ígérgetés, a politikai manipulációs hazugságok, stb.) is kvázi korrupciónak felelnek meg. Mert ismétlem, az alapgondolat ugyanaz: ha ő mint vezető, mint gazdag, tisztességtelen előnyökhöz jut, akkor én csóró miért maradjak tisztességes. Ilyen értelemben ez az egész tanulmány a szélesebben vett tisztességtelenségről, korrupcióról szól.
Mielőtt továbbmegyek egy kis kitérés.
Valójában két hatás van, ez egyik a meggyőzés, oktatás. A másik a törvények és az ellenőrzés. Az ellenőrzési rendszernek is vannak törvényei.
A kisemberekre, a lakosságra inkább a meggyőzés eszközével lehet hatni. De azért persze szükségesek a jó törvények és a hatékony ellenőrzés is.
Az adott kialakult vezetésre őszintén szólva nem nagyon hat a meggyőzés. Az ő vonatkozásukban inkább a törvények, és az ellenőrzés javítása a hatásos.
Van ugyan egy vissza-kapcsolat, amennyiben a vezetők is a lakosságból annak kultúrájából jönnek. De ezt ne értékeljük túl, mert ez nem azt jelenti, hogy az első lépcső a lakosság felfogásának kultúrájának megváltoztatása. Mert ismétlem, az alapgondolat ugyanaz: ha ő, mint vezető, mint gazdag, tisztességtelen előnyökhöz jut, akkor én csóró miért maradjak tisztességes.
A fő tényezők és megoldási alaplépcsők nagyjából sorrendben.
1.Egy általános meggyőzési hadjárat (és oktatás) elkezdése a tisztességtelenség káriról és a megoldásokról. És a tisztességeseket tekintse a társadalom és önmaguk is mártírnak áldozatnak, útmutatónak példaképnek. És a jóindulatú átverteket pedig mártírnak és ne baleknak.
2. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később a vezetésre vonatkozó ellenőrzés megjavítása. A jó, hatékony, optimális ellenőrzés kialakítása.
3. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később a vezetésre vonatkozó jó, igazságos, optimális (nem alulszabályozott, nem túlszabályozott) törvénykezés, szabályozás kialakítása.
4. Ezzel szinte párhuzamosan, de egy kicsit később, a vezetéskiválasztó és leváltó rendszer javítása.
5. Ezzel szinte párhuzamosan, de kicsit később, a nagytőke és a vadkapitalizmus korlátozása. A rablókapitalizmus megfékezése.
6. Ezzel szinte párhuzamosan, de kicsit később egy jó, a bevallott jövedelmeket figyelembe vevő, progresszív vagyonadó.
7. Ezzel szinte párhuzamosan de egy kicsit később általában (mindenkire, a lakosságra vonatkozó) a jó, igazságos, optimális törvénykezés és jó, hatékony, optimális ellenőrzés kialakítása.
Ugye itt sokat lehet filózni a helyes sorrendiségről.
Nekem van egy olyan érzésem, hogy az össze-visszáság, a szervezetlenség, a tervezetlenség, a rossz sorrend, még ha lépések jók is lennének, zavarosabb, lassabb útra viheti a megoldást. Ugyanakkor az is fontos, hogy minden felsorolt fő tényező egyszerre, párhuzamosan folyamatosan, következetesen javuljon. Ugyanis ha egy is kimarad, akkor megint csak dugába dőlhet a megoldás.
Arról máshol beszélek, hogy sem az alulszabályozottság sem a túlszabályozottság, egyik sem jó. Az optimális szabályozottság és ellenőrzés a jó. De azért a vezetés szintjén az optimális szabályozottsága és ellenőrzése sokkal inkább a túlszabályozottság irányában van, a lakosság, a magánszemélyek szintjéhez képest. Illetve pl. egy munkahely szabályozottsága is részletesebb szigorúbb, (ez az optimális), mint pl. egy lakóközösség vagy egy szórakozóhely szabályozása.
Az optimális szabályozottság és ellenőrzés nem zaklatás, nem bizalmatlanság, nem diktatúra. Mindez (zaklatás, bizalmatlanság, diktatúra) a túlszabályozottságra inkább elmondható. Az alulszabályozottság, és a hiányos ellenőrzés pedig becsületes emberek ráfaragását okozza.
Az optimális szabályozottságot és ellenőrzést úgy is felfoghatjuk, mint az emberek közösségi hasznosságának valóságos megállapítását. Ez pedig minden becsületes, hasznos ember érdeke.
Egy kis kitérés a vezetés ellenőrzésére, az ellenőrző rendszerre.
Ez a második, de konkrét, rövid távú megoldások közül az első lépés.
Az ellenőrzés a törvények betartását ellenőrzi, vagyis nem elegendők a jó igazságos törvények, amennyiben az ellenőrzés törvényeit külön választjuk.
A hatékony ellenőrzést, igazságos és hatékony szankciónak kell követnie, anélkül nem sokat ér.
Az ellenőrzés tényezői.
A valós statisztikai adatok alapján a vezetés munkájának értékelése.
A konkrét visszaélések, törvénytelenségek ellenőrzése.
Nagyon fontos látni hogy az első ellenőrzés, a vezetés munkájának értékelése nélkül már hiányos lesz rendszer, már hiányzik egy fontos láncszem, és dugába dőlhet az ellenőrzési rendszer.
Ellenőrzésfajták.
Belső.
Külső nyilvánossági lakossági (civil szférából eredő) ellenőrzések, úgy mint.
Az ügyfelek ellenőrzése.
A népi ellenőrzés kialakítása után a népi ellenőrző rendszer.
Az oknyomozó újságírás ellenőrzése.
Egyéb népi ellenőrzések.
A részben külső állami (más szervek) ellenőrzése, úgy, mint.
A felettes hatóság, szerv, felettes hatalom (pl. parlament, kormány, minisztériumok) ellenőrzése.
Az ellenőrző szerv (pl. ÁSZ) ellenőrzése.
Az ellenzék ellenőrzése.
A rendőrség, ügyészség ellenőrzése.
Egyéb állami ellenőrzések, pl. statisztikai testület ellenőrzése.
A felsoroltak közül jelenleg is szinte mindegyik létezik, kivéve a népi ellenőrzési rendszert, mert ilyen nincs. És kivéve a statisztikai testület ellenőrzését, mert ilyen sincs. És van itt még egy hiány: egy olyan független állami ellenőrző testület, szerv, amely végigjárná az összes állami céget, szervet, intézményt, polgármesteri hivatalt, stb., és átnézné az összes szerződést, közbeszerzést. A gyanús jelenségeket, szerződéseket pedig kivizsgálná.
Ezek hiánya valószínűleg komoly probléma.
Visszatérve jelenleg is létezik legalább hat párhuzamos ellenőrzés, de mégis a korrupció, a tisztességtelenség a jellemző. Ugyanis ezen ellenőrzések mindegyike csak felületes részleges hiányos ellenőrzést nyújt. Tehát a dolog nem úgy működik, hogy van hat, 5-35%-os (átlagosan 20%-os) hatékonyságú ellenőrzés akkor az 120%-os hatékonyságú ellenőrzés. Hanem úgy, hogy van hat, vagy akár tíz 20%-os hatékonyságú ellenőrzés akkor az összesítve is csak 30-40%-os hatékonyságú ellenőrzést jelent.
Most abba nem megyek bele részletesen, hogy a jelenlegi felsorolt ellenőrzések miért hiányosak. Erről egy külön hosszú fejezetet lehetne írni. A belső ellenőrzésre eleve nem lehet komolyan számítani. A külső állami ellenőrzés pedig csak jó esetben is csak 60-70%-os lehet, de kis hazánkban jelenleg nincs jó eset. Tehát mindenképpen szükség van egy, vagy kettő lakossági, népi, (civil szférai) ellenőrzésre. Ezen ellenőrzéseknek biztosítani kell azon feltételeket, amelyekkel képesek hatékonyan legalább 90%-osan ellenőrizni. Gondolok itt pl. a titkosításokra.
Tehát a megoldás elengedhetetlen része, hogy legyen legalább három, de átlagosan legalább 80%-os hatékonyságú párhuzamos ellenőrzés.
A tipikus korrupció, a simi-sumi szerződések és a közbeszerzések után a zsebbe csúsztatott pénzek. Kétségtelenül ezeket nem könnyű kideríteni.
(Itt jegyzem meg hogy azért a jó, a bevallott jövedelmeket is figyelembe vevő vagyonadó is egy hatékony részmegoldás.)
Tehát nem könnyű, de meg lehet oldani, itt ismétlem meg: kell egy olyan független állami ellenőrző testület, szerv, amely végigjárná az összes állami céget, szervet, intézményt, polgármesteri hivatalt, stb., és átnézné az összes szerződést, közbeszerzést. A gyanús jelenségeket, szerződéseket pedig kivizsgálná. Illetve ezen eseteket átadná a rendőrség kompetens osztályának, amely folytatná a vizsgálatot. Erre az egészre jó példa a BKV cég esete. Semmi mást nem kellene tenni, mint ezt (2009-2010-ben a BKV korrupciók leleplezése) a vizsgálatot és lebuktatást intézményesíteni, beépíteni a rendszerbe. Pontosabban azért mást is kellene tenni, de ez egy viszonylag egyszerű részmegoldás. Kíváncsi vagyok hogy ez a nagy nehezen megszületett precedens (már 20 évvel ezelőtt ezzel kellett volna kezdeni) beépül e a rendszerbe, vagy elfelejtődik.
Ebből az egészből talán az a legfőbb tanulság hogy a jelen rendszer még mindig a vezetésnek kiszolgáltatott rendszer. Nincsenek a jó, a tisztességes működést garantáló mechanizmusok beépítve a rendszerbe.
Ugyanakkor jó néhány konkrétabb faladat is megfogalmazódott, kérdés, hogy erre egyáltalán odafigyelnek azok, akiknek a feladatokat ki kellene jelölni. Vagy odafigyelnek, de el is felejtik, sőt ezt a tanulmányt elfelejtetteik, mert bolondok lesznek saját önös érdekük ellen tevékenykedni.
Nagyon summásan összefoglalva. Nagyon soktényezős egyenletről van szó, de mindent azzal kellene kezdeni, hogy vezetést kell megtisztítani. És mivel a megtisztítás nincs beépítve a rendszerbe, a vezetésnek önmagát kellene megtisztítani. Majd ezután, a megtisztult vezetésnek be kell építeni a rendszerbe a kötelező tisztaság, tisztességesség rendszerét.
De mindez (és ez az egész tanulmány) már elmegy már bizonytalanság (talán, jó esetben, reménykedjünk, hogy létrejön) irányába.
De azért az is fontos, hogy az emberek legalább tudják, merre kellene menni, és tudják, hogy elméletileg nem lehetetlen arra haladni.
Egy megjegyzés: A szakértő leginkább azt a véleményt mondja, amit a vezető hallani akar. A vezető leginkább azt a szekértői véleményt fogadja meg, amely egyébként is egyezik a saját véleményével.
Az intézményi (intézményen, testületen belüli) demokrácia. Rész-rendszerényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.
Az intézményi (testületi) demokrácia alapelvei ugyanazok, mint a közvetlen országos demokrácia alapelvei, csak ott az érintet népréteg kisebb, az ügy speciálisabb, stb.
A nagy demokrácia, az országos demokrácia, csak akkor teljesülhet ki, ha a kisközösségi demokráciák is kialakulnak, de főleg akkor, ha az állami intézmények belső demokráciája is kialakul. A vissza-kapcsolat is egyértelmű: az országos demokrácia természetesen hat az intézményi demokráciára.
Az intézményi demokrácia tágabb értelemben azt jelenti, hogy minden testületnek intézménynek (elsősorban az állami testületeknek, de a nem állami testületeknek, közösségeknek is) legyen önálló, belső demokráciája. A testületi közösségi demokrácia alapjai ugyanazok, mint az általános demokrácia alapjai. A döntésekben vegyenek részt a tagok, dolgozók, ügyfelek, stb. Pl. egy iskolával kapcsolatos döntésben a felettes testületen kívül, az igazgatóságon kívül vegyen részt a tanári kar, a szülők és a diákok is. Elismerem, ez bonyolítja és lassítja a döntést. Azért kell a demokráciának szervezettnek és tudományosnak lenni, hogy a bonyolultság ellenére is viszonylag simán gyorsan olajozottan működjön.
A testület a kisközösség egy kicsinyített társadalom, ezért minden ami a társadalom demokratizálódást befolyásolja, az valamilyen mértékben és vonatkozásban jelentkezik testületi és kisközösségi szinten is. A testületi, kisközösségű demokrácia és az általános társadalmi demokrácia, egymáshoz pozitívan (egymást erősítő módón) kapcsolódik. Az országos demokrácia és az intézményi, közösségi demokrácia támogatja egymást, csak kettő párhuzamos megvalósításával lehet demokratikus rendszert felépíteni.
Mivel az intézményen belüli demokrácia alapjai ugyanazok, mint az országos demokráciának ezért e tanulmány jelentős részét meg kellene ismételnem, részletes elemzéshez. Pl. az intézményi demokráciában is kell lennie kombinált népi ellenőrzésnek. A kisebbségek méltányossága, kompenzációja ugyancsak szükséges. A döntéshozó egységek is lényegében azonosak: a felettes vezetés (pl. a felügyeleti vezetés), a közvetlen vezetés, és a népréteg (dolgozók, ügyfelek, tagok). A vezetés-kiválasztás, leváltás problémája is nagyrészt azonos.
Tehát egyrészt egy megfelelő adaptációról szól az intézményi demokrácia. Másrészt az országos demokrácia és az intézményi demokrácia összehangolásáról szól. Harmadrészt a különböző intézmények, közösségek, a demokrácia szerinti csoportosításáról (specifikumok szerinti demokráciáról) szól az intézményi demokrácia. Más demokrácia szükséges, pl. egy katonai szervezetben, egy korházban, egy iskolában, egy jogalkotó testületben, egy jogalkalmazó testületben és egy civil közösségben, és még sorolhatnám. Ugyanakkor a tiszta átlátható, ésszerű rendszer szétválasztja az itt közösen emlegetett intézményeket, testületeket, közösségeket. Mindenekelőtt szét kell választani az állami intézményeit, testületeit, közösségeit, és civil szféra testületeit, közösségeit. Erre a témára még visszatérek.
Továbbá van itt még egy probléma. Azt mondtam, hogy az intézmény néprétegét tulajdonképpen az intézmény dolgozói és ügyfelei teszik ki. Ez csak nagy vonalakban, általánosságban igaz. Vannak estek, helyzetek, amikor az intézmény dolgozóinak és ügyfeleinek érdeke ellentétes egymással. (Ráadásul nem minden intézménynek vannak közvetlen lakossági ügyfelei.)
Pl. az intézmény vezetésének kiválasztásban, leváltásban részt kell venni mind a dolgozóknak, mind az ügyfeleknek. Az intézmény ügyfél-működési rendjének, (pl. nyitva tartás) kialakításban azonban elsősorban az intézmény ügyfeleinek a véleményét kell figyelembe venni. A dolgozók érdeke, hogy legkevesebb munkával a legtöbb jövedelmet szerezzék. Ez állami intézménynél elsősorban a munkaspórolásra korlátozódik, amely természetesen az ügyfelek kárára történhet. Valójában az intézmény az ügyfelekért, azok kiszolgálásért van. Ezért az ügyfél-centrikusság elvét feltétlen be kell tartani. Egy lehetséges megoldás. Az intézmény az ügyfelekkel kapcsolatos munkarendjének azok szabályainak kialakításában a következő szavazati arányok döntenének. Az intézmény dolgozóinak, beleértve az intézmény vezetését is, szavazata maximum a 20%. Egy külső független, tudományos demokratikus testület (felügyelő testület) szavazata maximum 50%. Az ügyfelek szavazata maximum 30%. Nézzünk pl. egy egyszerű kérdést: a nyitvatartási időt, pl. du. 5, ½ 6, 6, ½ 7 óráig, ez a négy lehetséges variáció. A dolgozók nyilván az 5 órát szavazzák meg. Az ügyfelek a 7 órát. A független demokratikus testület mely remélhetőleg ügyfél-centrikus lesz, de azért tudományos szempontokat vizsgál valószínűleg a 6 órát, fogja választani. Ha a testület véleménye megoszlik, akkor viszont az ügyfelek szavazata az erősebb. Az ügyfél-centrikusság másik eleme az, hogy az ügyfelek panaszait, javaslatait teljes energiával, szigorúsággal kell kivizsgálni, orvosolni.
Összesítve viszont azt mondom, hogy az intézményi demokrácia alapelve: az ügyfél-centrikusság.
Feladatok vázlatosan. Az általános, országos demokrácia kiterjesztése a kisközösségekre, testületekre, intézményekre. Minden a tanulmányban felsorolt demokratikus elemet lehetőség szerint, esetleg módosítva alkalmazni kell az intézményi (testületi) közösségi demokráciában. A testületek intézmények néprétegét, (érintett emberek) az ott dolgozók, az ügyfelek, a tagok alkotják melyeknek részt kell venni a döntéshozásban. Ugyanakkor szükség van egy külső általános (keret) szabályzásra is. Az intézményre, közösségre vonatkozó szabályokat tehát részben az intézmény, közösség belső demokratikus döntéshozó mechanizmusának, részben az országos demokratikus döntéshozó mechanizmusnak kell létrehozni. Különböző intézmények és közösségek vannak, ezek demokratikus működése eltérhet. Ezért szükség van egy minden intézményre, közösségre érvényes alapelv, szabályozásra, és szükség van a különböző intézménycsoportok közösség-csoportok demokratikus szabályzására is.
Az ügyfél-centrikusság (az intézmény végső célja az ügyfél kiszolgálása) alapelvének állandó figyelembevétele.
A civil közösségek demokráciájának szabályozásába, figyelembe kell venni, hogy adott esetben egy ideiglenes rész-diktatúra mellett is dönthet a közösség. Ezeket, a külső szabályzásokat viszont az országos demokrácia (országos vezetés, ország lakossága) kell létrehozni.
A fejlettebb államkapitalizmus. Átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmusok. Rész-rendszertényező. A/1, A/5, és a döntéshozó m. ábrái.
Figyelem, itt nem a kevert zavaros rendszerről van szó. Ez fejezet arról szól, hogy az előzőkben felsorolt tényezők kialakítása, békés átalakítással, nem mehet egy csapásra, csak több lépcsőben, ezért átmenetileg kevert mechanizmusokat lehet csak létrehozni.
Kétségkívül azonban ez a döntéshozó mechanizmus zavarosságát fokozhatja. Megjegyzem: emellett a rendszert lehet egyszerűsíteni, ésszerűsíteni is. Erről a következő fejezetekben beszélek.
Az összevont fejezet címe: a demokratikus ésszerű rendszer. Lesz azonban egy olyan fejezet, amelynek ez lesz: a tiszta, logikus, átlátható rendszer, társadalom. Ez azt jelenti, hogy e fejezet közel sem zárta le témát, legalábbis ami az ésszerűséget illeti.
Miről is szól ez a rendszertényező?
A többi rendszertényező arról szól, hogy a milyen feladatokat kell teljesíteni ahhoz, hogy a jelenlegi rendszerből eljussunk egy fejlettebb demokratikusabb rendszerbe. Ez a rendszertényező is arról szól, csak a legelső feladatok teljesítésére koncentrál. Ehhez azonban ki kellene jelölni a legelső feladatokat, ami nem egyszerű. Pontosabban attól függnek a legelső feladatok, hogy milyen ütemben, és módón történik a rendszerváltás. Talán még az egyenletes rendszerváltás 15-20 lépcsős (szinte nincs lépcső) sincs kizárva. De inkább a több lépcsős 3, 4, 5 rendszerváltás, ami szóba jöhet. Nyilvánvaló hogy a rendszerváltás üteme meghatározza az első feladatokat. Miről szól ez rendszertényező, pontosan így fogalmaznék: mi az a néhány biztosan megvalósítandó faladat, amelynek a jelenlegi rendszer és tényleges demokrácia közötti félúton megtalálható. Ezt a rendszertényezőt nevezhetjük: a fejlettebb államkapitalista rendszer kialakítása, a teljesség igénye nélkül. Egy másik cím: a fejlettebb államkapitalizmus erősebb hatalmi fékrendszere.
Magát a döntéshozó mechanizmust, ha több lépcsőben akarnánk átalakítani, fel kell bolygatni. Ezt a problémát csak úgy lehet megoldani, hogy nagyon tudatosan tervszerűen történne mindez. Világos lenne cél, hová kell eljutni, és világosak lennének e cél elérésének lépései, eszközei. Ebben az esetben az átmeneti kavarodás nem okozna különösebb problémát. Ez egyébként általában is érvényes a rendszerváltásra.
Egy lehetséges alternatívát az A/5 ábrán vázolok. Egyébként nagyon sok kombináció lehetséges, amelyben a jelenlegi zavaros mechanizmust ötvöződik egy demokratikusabb ésszerűbb döntéshozó mechanizmussal. Az ötvözés pozitívuma, hogy esetleg fokozatosan, radikális változtatás, felfordulás, forradalom nélkül is meglehet oldani a rendszerváltást. A negatívuma, ahogy azt már mondtam, hogy a kevert rendszer a jelenleginél is zavarosabb lesz, ami valószínűleg a kudarcok sorozatát okozza. A fokozatos, ötvözött módszert tehát csak akkor, érdemes alkalmazni, ha világos a cél, annak megvalósítása, és az azzal járó nehézségek.
A jövő döntéshozó mechanizmusában a pártoknak, csak, mint javaslatevőknek, és mint véleménybefolyásolóknak (civil politikai, ideológiai szervezetek) lesz szerepük. Az ötvözött átmeneti rendszerekben fennmaradhat, de korlátozottabb mértékben a döntéshozó, törvényelfogadó szerepük. Elméletileg, tehát nem lehetetlen egy fokozatos, rendszerváltás, de ennek gyakorlati megvalósulása számos (hatalmi, vagyoni, érdekek) ok miatt erősen megkérdőjelezhető.
A kevert, döntéshozó rendszer lényege, hogy a parlament mellett működnek a független tudományos demokratikus testületek, is mint jogalkotók. Ezek szerint a döntéshozás (általános alapvető törvénykezés) három alapegysége: a parlament a független tudományos demokratikus testületek és a népréteg (lakosság).
Ugyanezen az ábrán vázoltam a második lényeges rendszerkört. Az első rendszerkör: Független társadalomtudományok, (szakmaiság, demokratizmus) - független demokratikus tudományos (szakmai) testületek – törvénykezés (jogalkotás) – társadalmi-gazdaságirendszer. A második kör: a megbecsült és független tudományos testületekkel összhangban erősödik a társadalomtudományok függetlensége (befolyástalansága), objektivitása, ez az oktatáson, tájékoztatáson keresztül hat az egyének objektív ismereteinek bővülésére, az egyének tudására, erkölcsére, felfogására, véleményére, és ez hat vissza a társadalmi gazdasági rendszerre, hiszen a rendszert is egyének alkotják. Ez a második kör semmivel sem lényegtelenebb, mint az első kör. Erről a második körről még igen sokat fogok beszélni, de itt is meg kellett említeni.
Itt azért feltétlen ki kell emelni, hogy a véleményformálás, a tudatformálás az egy speciális hatalom, ez a hatalom elsősorban a második körön keresztül hat, ill. hatott. Egy demokratikus rendszerben azonban nemcsak a második körön keresztül hatna, hanem a nép részvételével a döntéshozásban, az első körön keresztül is erős hatása lenne. Másrészt azt is meg kell jegyezni, hogy a véleményformálás, tudatformálás (közismeretek, közfelfogás, közerkölcs, stb.) jelentős része nagyobb része a rendszer által (oktatás, tájékoztatás, propaganda, közszolgálati média, magánmédia részben, stb.), a rendszer szűrőjén keresztül jut el az egyénekhez. E hatalmi ággal (tulajdonképpen ezt lehet hatalmi ágnak nevezni igazán), más fejezetekben foglalkozom bővebben.
Valójában két hatalmi ág van: a törvénykezés hatalma (jogalkotás), melyet végső soron az erőszakszervezetek (jogalkalmazás, rendőrség, katonaság, stb.) tartanak fenn, és van a meggyőzés, a véleményformálás hatalma. Ezen kívül vannak a hatalomnak, testületei, módszerei. Vannak hatalomnak részei, mint jogalkotás, szaktörvénykezés, hivatásos jogalkalmazás és ezek tovább oszthatók. Vannak a hatalomnak fajtái és típusai. Van a hatalomnak stílusa, szóval összetett fogalomról van szó. Talán világosabb, ha hatalom helyett rendszerről, esetleg államról beszélünk.
Visszatérve: a rendszer átalakításának egyik legfontosabb része a döntéshozó mechanizmus átalakítása. Mivel a rendszerváltás egyelőre vízió, a részletes tervvel nem, főleg ebben a tanulmányban nem szeretnék foglakozni. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne azt létrehozni, hanem azt, hogy ebben tanulmányban mely egyfajta sűrített összefoglalás inkább a rendszer-átalakítás szükségességére teszem a hangsúlyt. Emellett azért vázolok néhány lehetséges (nem kizárólagos) megoldást.
Az alapprobléma, a népszavazási rendszer beindítása.
Sajnos az a helyzet hogy ehhez minimálisan meg kellene változtatni a népszavazásról szóló egyébként alkotmányszintű törvényt, amely lekorlátozza népszavazásokat. Pl. nem lehet népszavazást tartani az alkotmányt érintő kérdésekben tehát a népszavazási kérdésekben sem. És nem lehet népszavazást tartani a költségvetési kérdésekben sem, és talán még lehetne sorolni. Az alkotmányt pedig csak az elitvezetés módosíthatja. Jól kitalálták ezt, van is, meg nincs is népszavazás. Akkor lehetne kiteljesíteni a népszavazásokat, ha az alkotmányt érintő kérdésekről is lehetne népszavazást tartani. Népszavazásilag ez egyébként nem bonyolult. Akarja e ön hogy az alkotmányt érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani? Az a baj, hogy ilyen népszavazást jelenlegi alkotmány szerint nem lehet kiírni.
Ha ez meglenne (az alkotmány érintő kérdésről is lehetne szavazni), akkor a következő népszavazásnak kellene létrejönnie. Akarja e ön, hogy egy törvényjavaslat lényegi összefoglalásáról (legfeljebb öt, mondat 50 szó) is lehessen népszavazást tartani. Ha ez is igent kapna, akkor már létrejöhetne a népszavazásra is épülő rendszer.
Ekkor már népszavazást lehetne tartani a pl. következő ügyben.
Akarja ön, hogy minden regnáló vezetés ciklus közben (két év után) meg legyen méretve egy népszavazás által? És akarja azt, hogy új választásokat kell kiírni amennyiben a megnevezett vezetést a népszavazásra jogosultak legalább 56%-a le akarja váltani?
És még nagyon sok lényegi törvényjavaslatot népszavazásra lehetne bocsátani. Majd a népszavazást is népszavazásokkal lehetne átalakítani, továbbfejleszteni.
Tehát ha a nép és az értelmiség valóban egy békés, de mégis igazi forradalmat akar, akkor erre a követelésre kell koncentrálnia: követeljük, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben is lehessen népszavazást tartani.
Ha pedig egy vezetés valóban forradalmi és demokratikus akar lenni, akkor az a fő tevékenysége arra irányul, hogy az alkotmány úgy módosuljon miszerint alkotmányt érintő kérdésekről, és magáról a népszavazást érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani.
Az átmeneti rendszer néhány alapvető törvénye ill. annak vázlata.
Tulajdonképpen itt is a hatalmi fékek rendszeréről van szó.
A 2006-os magyar események azt bizonyítják, hogy legalább három újabb alapvető törvény hiányzik a jelenlegi rendszerből. Újabb, mert már sok törvényt felsoroltam, ami hiányzik. Tulajdonképpen minden feladat törvényt, törvényeket jelent a gyakorlatban. A rendszerből hiányzik, ez azt jelenti, lehet, hogy egyes országokban ezek megtalálhatók, de nem mindegyikben. A rendszerhez tartozó törvények minden a rendszerben működő országban ott kell, hogy legyen. Ilyen pl. a jelenlegi rendszerben a szabad választásokat, a többpártrendszert, stb. előíró törvények. Kétségkívül, hogy vannak országok ahol a törvények nélkül is helyes utat követik. Ezen az országokban, legfeljebb nem kell ezeket a törvényeket elővenni. Más országokban ahol a vezetés, az emberek kevésbé érettek ott viszont csak törvények garantálhatják, a fejlettebb működést. Ezt bizonyítják magyar események. A magyarországi alapvető törvénykezésből hiányoznak az alábbi törvények, tehát akkor ezek nem képezik az államkapitalista rendszer alapvető törvényeit. Hogy az alábbi törvényeket miért sorolom elsősorban az átmeneti rendszer törvényei közé, ez magukból a törvényekből kiderül. Elsősorban az átmeneti rendszer törvényei, de a jelen rendszerben is, és a jövő rendszerében is törvények lehetnek.
A választási csalások kibővítéséről szóló törvénykezés lényege.
Választási csalást követ el az is, aki félrevezeti a választókat. Többek között választási csalást követ el az is, akinek a programjában (a program meghatározó részét képezik) olyan kijelentések ígéretek hangzanak el, amelyek nem teljesülnek, legalább 80%-ban. Az ilyen eseteket úgy kell tekinteni, mint érvénytelen választásokat. A választók megtévesztése, olyan mintha a szavazatokat meghamísították volna. Sokféle megoldás és szankció lehet. Pl. kötelező újraválasztás. Pl. az így hatalomra került vezetés kötelező leváltása, és új vezetés kinevezése, az átmeneti időben pedig független szakértői vezetés kinevezése. Ha utólag derül ki, akkor is szankcionálni kell. Pl. jogi bírósági ítélet a vezetővel szemben. Pl., az érintet párt büntetése, a következő választásokon nem indulhat, vagy szavazatainak X%-a nem érvényes, vagy más szankciók.
A vezetés felelősségéről szóló törvény kibővítése, ill. ennek lényege.
A vezetés többek között akkor is felelősségre vonható, ha az általa vezetett egység állapota, adott esetben az ország állapota a vezetés ideje alatt pl. 3%-nál nagyobb mértékben romlik (nem fejlődik). Azt hogy mi nevezhető romlásnak, mikor áll meg a romlás állapota a konkrét törvénynek kell pontosan meghatározni. Figyelembe lehet venni pl. az életszínvonal-csökkenést, a termeléscsökkenést, az eladósodás–növekedést, a demokratikus állapot romlását, stb. Mindezeknek akár viszonylagos romlását is. Ami szankciókat illeti azok hasonlóak az előzőkhöz.
Persze nemcsak az életszínvonal, vagy a termelés csökkenhet. Pl., lehet egy nagyobb fokú természetpusztulás. Netán az ország egy hódító, igazságtalan háború résztvevője lehet. De más leromlásokban is gondolkodhatunk.
A társadalmi hanyatlás törvénye: Ha két év alatt az átlagos egészségügyi állapot, az átlagos összesített reáljövedelem, vagy a szűken vett életszínvonal 5%-ot meghaladó arányban romlik akkor a vezetésnek mennie kell, pl. kötelező új választásokat kiírni.
Az általános vezető-felelősségi törvény szükségessége és kialakítása.
A mai magyar közéletet figyelve joggal alakul ki az embernek azon benyomása, hogy van itt, eme országban jó néhány egyszerű alapvetés, amit a vezetés, a politikai média, vagy annak egy része nem ért meg. Szóval, ha az épülettervező és egyben építő, épületének a fele összeomlik, akkor talán teljesen természetes, hogy először is felszólítják, hogy most fejezze be, de azonnal. Aztán jöhet a felelősségre-vonás. Nem gondoltam volna, még azt is meg kell magyarázni, hogy az ilyen tervező-építőt (azaz vezetőt) miért kell leváltani, miért nem lehet hagyni, hátha kijavítja a hibáit, miért nem lehet hagyni tovább őtletelni, miért kell az épület közeléből is eltávolítani. Szóval, mindez számomra evidensnek tűnt, de úgy látszik, ebben az országba mindent meg kell magyarázni. Tehát tisztázzuk nem kisebb hibákról van szó, hanem súlyos hibákról. Ha minden téren szinte minden statisztikai adatban visszacsúszunk nem 1-2 hellyel, hanem 5-10 hellyel, akkor az olyan mintha az épület fele összeomlana. Azzal a különbséggel, hogy az épület összeomlásába legfeljebb pár ember hal bele, az ország összeomlásába viszont sok ezer, ha nem is közvetlenül, de közvetve.
Tehát nem szabad elfelejteni hogy minden ítélet alapja, kezdete, felmérni, hogy apró, vagy súlyos hibáról, hibákról van szó. Ha ezt elfelejtik, akkor már minden eltorzul. Kisebb hibák után lehet vitázni, lehet háborogni az aránytalan vádak miatt, lehet bizalmat kérni, stb., de egy határ felett már nem. Az ország súlyos eladósítása egyébként önmagában is súlyos hiba, bűn.
Miért kell a súlyos hibát, elkövetőt, félreállítani, szóba se állni vele (legfeljebb kihallgatni), eltávolítani, és felelősségre vonni? Egyrészt erkölcsi-jogi okból.
(Akik több millió ember kárát, szenvedést okozzák, aki miatt közvetve sok ezer ember meghal, azokkal talán nem kell kokettálni.) Másrész azon praktikus okból, hogy aki egyszer (többször) elrontott valamit (nem is kicsit), annak igen kicsi az esélye arra, hogy legközelebb már jól csinálja a dolgokat. Most mindazt, amit itt elmondtam a vezetőknek, és a slameszoknak, a szekértolóknak magukra vonatkozóan kellene átgondolni. De a független ítélkezőknek is át kellene gondolni.
Ami pedig a törvényt illeti. Az első itt is a hiba, bűn nagyságának elmérése. Van objektív mérés, pl. ha x fontos statisztikai adat, a régióhoz képest is y mértékben rosszul alakul akkor az súlyos hiba, vagyis bűn. Ezután jöhet a pontos jogi ítélkezés és szankció leírása.
A jelenlegi jog helyesen abból indul ki, hogy csak bizonyítható, tényleges részvételű károkozás ítélhető el. Ez a logika azonban nem teszi lehetővé a vezetők felelősségének megállapítást és büntetését. Így alakul ki a jelenlegi helyzet, hogy egyes emberek súlyos károkat okoznak büntetlenül, sőt még pozíciójukból sem kell távozniuk. Ha pedig ez igazságtalan helyzet, akkor a jövő igazságosabb társadalmában, ez irányban is lépni kell.
Van egy másik logika is, ennek pedig ez a lényege: ha jelentős károkozás történik (figyelembe véve a kár nagyságát, ill., azt hogy emberi és országon belüli tényezők milyen arányban vettek részt abban), valakinek ezért bűnhődnie kell. Ha a konkrét felelősség nem állapítható meg, akkor a vezetőt, ill. vezetést kell elmarasztalni. Ha megállapítható konkrét felelős és az nem a vezető, akkor is arányosan el kell marasztalni a vezetőt. Mivel itt létrejöhet igazságtalanság, ezért a büntetési tételek általában jóval kisebbek lehetnek. A legkisebb büntetési tétel, hogy a vezetőnek, a felelősnek távoznia kell, nemcsak a pozíciójából, hanem általában a vezetésből általában a közéletből. Pl. a törvény, kimondhatná, hogy az ilyen vezető, állami alkalmazottként legfeljebb csoportvezetői beosztásban lehet. Ha nagyobb a kár, nagyobb az emberi tényező akkor a büntetés, a távozáson felül lehet pénzbüntetés, esetleg annál is súlyosabb. A lényeg azonban az alapelv megmaradása: ha jelentős károkozás történik, akkor valakinek, valakiknek bűnhődni kell. A károsult logikájában is változtatni kell a jognak. A jelenlegi jog konkrét károsultat akar látni. Valójában a több ember, a társadalom, a lakosság vagy annak egy része is lehet károsult. Nyilván ez az egész úgy tud jogszerű lenni, ha a jog konkrétan precízen minden szempontra kitérően ezt leírja.
Az átmeneti rendszerben és jövő rendszerében is kell lennie ilyen törvénynek, törvénycsoportnak. Kell lennie egy általános törvénynek. És kell lennie a súlyosabb esetekre vonatkozó konkrét törvényeknek. Pl., ha nemzeti eladósodás, vagy költségvetési hiány átlépi az X százalékot, akkor ezek a vezetők a felelősök. Ha a rendőrség jogszerűtlenül brutálisan jár el, akkor ezek a vezetők a felelősök. Ha természeti katasztrófa kelleténél nagyobb (elkerülhető) kárt okoz, akkor ezek a vezetők a felelősök. A példákat lehetne sorolni.
Én a következő megoldást is jónak látom. Pl. a miniszterelnök felelőssége minden esetben fennáll, de csak igen kismértékben. Ezért egyfajta pontozásos rendszert is létre lehetne hozni. Vagyis a bíróság minden esetben megállapít felelősségszázalékokat. Amikor ezek a felelősségszázalékok elérik, mondjuk a 100-at, akkor jöhet a leváltás. Természetesen ez nemcsak a miniszterelnökre lenne érvényes.
Az ellenzék javaslatainak elfogadásának törvénye ill. ennek lényege.
Az elfogadott törvények legalább 15%-át az ellenzék javaslata alapján kell kialakítani. Vagy teljesen, vagy jelentős részben (ekkor már 30% a limit) az ellenzék javaslata alapján kell kialakítani. Persze csak akkor, ha az ellenzék benyújt a megalkotandó törvények 40%-hoz törvényjavaslatot. Illetve akkor, ha ezek a törvények nem teszik lehetetlenné a vezetés programját (a vezetés jó programja legalább 60%-ban megvalósul) ill. nem rontják az ország állapotát. Az ellenzék feladata az, hogy olyan javaslatokat, módosításokat nyújtson be amelyek javítják a meglevő programot. A regnáló vezetés feladata, kötelessége, az hogy minden ellenzéki javaslatot komolyan megvizsgálva, kiválassza azokat, amelyeket leginkább elfogadhatónak beépíthetőnek tart. A 15%-nak ill. 30%-nak arányban kell lenni az ellenzéki párt parlamenti képviseletével.
Kik dönthetik el, hogy a törvényi tényállás fennáll, ill., azt hogy törvényszegés történt? Nyilván független tudományos testületek (pl. alkotmánybíróság, köztársasági elnök, bíróság) ill. ahhoz hasonló testületek.
Az átmeneti rendszer választási mechanizmusa.
A jelenlegi választási mechanizmus egyik nagy hibája, hogy könnyen kialakulhat a kétpártrendszer, holott legalább négy viszonylag erős pártnak kellene megjelenni a törvényhozásban. A másik nagy hibája ezzel összefüggésben az igazságtalan, aránytalan erő, anyagi helyzet, választási megjelenés. Ezzel összefüggésben a homályos, zavaros és korrupt finanszírozás, a nagytőke magángazdaság és annak érdekének megjelenése a politikában. Ezt szerintem sokkal szigorúbb szabályozással, ellenőrzéssel, szankcióval lehet kivédeni.
A legalább négypárt-rendszert pedig egyrészt a választási küszöb leszállításával lehet elérni. Másrészt a bejutott kispártok viszonylagos mandátum emelésével. Az EU parlament erre jó példa. A bejutott kispárt mandátumát természetesen, állandó, törvénybe foglalt számok szerint megemelik bizonyos arányban. Pl egy kispártnak csak 3%-os az aránya akkor annak 2, 4-szeres szorzószámmal 7,2%-ra emelik a mandátumát. Minden százaléknövekedésnél mondjuk 0,1%-ot csökken a szorzószám. A nagyobb pártokat, pedig nagyságuk arányában kell csökkenteni. Ez matematikai kérdés, nem akarok jobban belefolyni. Az én számaim természetesen nem pontos számok és lehetséges más számolási megoldás is.
A nagyobb baj viszont a következő. Ha pártokat választanak az emberek akkor a baj az, hogy a képviselők, ill. a képviselt csoport, város, lakóhely, igényei érdekei elgondolásai nem jelennek meg. A képviselők egyéni igényei érdekei sem tudnak megjelenni. Az, hogy minden szavazó elvileg külön véleményt mondhat, ez alapelve a demokráciának. Ez sérül, ebben az esetben. Viszont meg tudnak jelenni a programok (amennyiben megjelennek) ill. a társadalom másképpen tagozódik nem lakóhely szerint. Az érthető átfogó, valóságos (nemcsak lózungok) programok szinte kötelező megjelenését megint egy erősebb szabályozással lehetne megoldani.
Ha egyénileg választják meg a képviselőket, akkor ugyan a lakóhelyi érdekek, igények megjelennek, általában megjelenik a különvélemény, de nem tudnak a programok megjelenni, és a társadalom csak lakóhely szerint tud tagozódni.
Ezt például, azzal lehet kivédeni, hogy pártok szerint történne a választás, de a törvény kifejezetten tiltaná a párt kényszerítését, nyomását, a képviselőkre. Gyakorlatilag azonban ezt kétségtelen nehéz megoldani.
Egy másik megoldás lehetne, hogy a független egyéni képviselők számát lehetne növelni. Pl. megmaradna pártlistás választás, sőt még nőne is az ezáltal delegálható képviselők száma, viszont az egyéni képviselők választásán nem lehetne tudni, hogy melyik képviselő melyik párt színeiben indul. Így a független jelöltek nagyobb eséllyel indulnának.
Egy másik lehetséges megoldás. Létrehoznának egy független állami testületet, amelynek a neve a független képviselők szövetsége lenne. Ez, mint egy kvázi párt venne részt a választásokon azzal a különbséggel, hogy csak a választáskor működne, és nem lenne programja. Ugyanakkor ennek kvázi pártnak legalább akkora pénzt, megjelenést kell biztosítani, mint egy nagy pártnak.
Azt is szabályozni kellene, hogy a képviselők valóban legalább részben képviselők maradjanak. Tehát törvénynek kellene szabályozni a képviselők kapcsolattartását a képviseltekkel, és ez a törvény jelenleginél több és sokoldalúbb kapcsolattartást tenne kötelezővé.
A kötelező adatszolgáltatás törvénye.
Erről már sokat beszéltem. A lényeg az, hogy bizonyos adatokat, mutatókat rendszeresen évente, kétévente kötelező pontosan mérni és közzé tenni. A közzé tételnek pedig előírtan széleskörűnek, és szembetűnőnek, nyilvánvalónak kell lennie. A legfontosabb adatok, mutatók a termelésváltozás, a reáljövedelem-változás, a szélesebb és szűkebb életszínvonal-változás, az egészségi állapot-változás és még hosszan lehetne sorolni. Az adatok bizonyos szintű romlása pedig különböző más törvényeket léptetnének életbe.
A rendszerváltáshoz szükséges az állandóan fejlődő alkotmány.
A tanulmányban arról beszélek általában, hogyan lehet egy fejlettebb magasabb szintű demokráciát létrehozni Azonban egy fontos vonatkozást nem szabad elfelejteni. Minden fejlettség, minden demokratikus szint egy idő után elavulttá, kevéssé válik. Kevéssé válik, mert a szükségletek, (többek között az igazságosság szükséglete,) növekedése túlhaladja. Továbbá túlhaladja az emberi fejlődésből, többek között a természettudományos, technikai fejlődésből, adódó veszélyesség, problémanövekedés. De említhetném, természetpusztulást, és abból adódó problémákat, a népesedést, a globalizálódást, is mint a sokasodó problémák eredőjét. A fejlődés általában több és újabb feladatokkal jár. Vagyis nemcsak létrehozásról, fenntartásról, de az egyenletes fejlődésről is gondoskodni kell. Ezért olyan rendszert kell létrehozni, amelyik szinte szükségszerűen folyamatosan fejlődik. Sőt ezt a mechanizmust már az átmeneti rendszerbe is be kell építeni, hiszen annak is fejlődnie kell. Sőt az átmeneti rendszer elsősorban e mechanizmus miatt lesz átmeneti rendszer.
Én a következőt találtam ki, ezt egyébként már megemlítettem.
A legfőbb törvények, alkotmányos törvények egyike, amelyet nem lehet megváltoztatni a következő: ötévente kötelezően alkotmány (legfőbb törvények összessége) módosítást, bővítést kell csinálni, amelynek egy kötelező biztos pontjának kell lennie. Ez pedig: ötévente legalább egy darab népszavazással meghozott, új törvénnyel kell bővülni, ill. módosulni a legfőbb legfontosabb törvényeknek. Vagyis ötévente kötelezően, népi döntéssel valamennyire meg kell változtatni az alkotmányt is, de persze azért a felülről is be lenne határolva ez a változtatás. Vagyis az alkotmánynak is egyenletesen folyamatosan kell fejlődnie. Többek között ez biztosítaná az alapvető emberi jogok fejlődését is.
A konkrét eljárás pedig a következő lehetne. Öt évente ki lenne hirdetve, hogy alkotmánybővítésre, (alkotmány itt szélesebben értelmezem úgy mint alapvető törvényeket) módosításra kerül sor, és ezzel kapcsolatban mindenki beadhat javaslatot. A beérkező javaslatokat elsősorban tartalmi szempontból (nem formailag) értékelné az alkotmánybíróság és köztársasági elnök. A kettőjük értékelése alapján kiválasztanák azt a hat javaslatot, amelyet ők a legalkalmasabbnak tartanak. A hat javaslatot ezek után átdolgoznák egyrészt jogi formába, másrészt népszavazási formába. Majd a népszavazási formát a köz elé tárnák. Az egyenlő bemutatás és megvitatás (akár több hónapos) után sor kerülne a népszavazásra. A legtöbb szavazatot kapó javaslat kerülne a legfőbb törvények közé, de legalább 50% feletti szavazatot kell kapnia. Ha két javaslat kapna 75% felett (ugyanis a népszavazáson nem egy, hanem kettő javaslatot lehet megjelölni) akkor mind a kettőnek be kell kerülni a legfőbb törvények közé.
Néhány megjegyzés a végére.
Mindezek a törvények (ennél jobbakat is ki lehet találni) kétségtelen emelnék a jelenlegi demokrácia szintjét. Az alapvető elvi problémákat azonban nem oldanák meg.
Hiába vannak pl. ezek a törvények (persze a létrejöttük is kétséges), ha az önellenőrzés miatt nem tartják be, ill. kijátsszák ezeket. Továbbá még a viszonylag legigazibb képviselő sem olyan, mint a közvetlen szavazás. Továbbá, ezekkel nem oldódik meg a vezetés hatalmi, vagyoni függetlensége és még lehetne sorolni. Tehát csak az államkapitalizmus magasabb szintje, egy fejlettebb rendszerváltozata jöhet így létre és nem egy új rendszer. Persze az államkapitalizmus magasabb szintjéhez (fejlettebb rendszerváltozatához) még sok törvény hozzájárulhat. Most itt ezeket emelném ki. Az államkapitalizmus fejlettebb, demokratikusabb rendszerváltozatát nevezhetjük átmeneti rendszernek. Úgy is mondhatjuk, hogy rendszerváltás első lépcsője lehet, pl. eme törvények megalkotása. Ugyanakkor még további lépcsőkre is szükség van.
Továbbá természetesen fokozni kell a közvetlen demokráciát, a népszavazásokat, közvélemény-kutatásokat. A független demokratikus testületek sokasodása nélkül sincs fejlettebb rendszer.
A feladatok előtt tisztázni kell a következőt.
Csak akkor lehet jó cél a fejlettebb, átmeneti rendszer létrehozása, ha mindenki tisztában van azzal hogy ez csak átmeneti rendszer és itt nem lehet megállni, és e szerint ténykedik. Több ok csökkenti a résztényező jelentőségét. Egyfelől ezek a feladatok nagyobb részt másképpen de máshol is szerepelnek. Másfelől, mint azt mondtam ez egy hiányos (nem teljesség hiányzik) rendszertényező. Szükségszerűen hiányos, hiszen nem lehet tudni a rendszerváltás ütemét, módját. Ugyanakkor eme törvények tovább fejlesztett változata a tényleges demokráciában is megállja helyét.
Feladatok vázlatosan.
A jelenlegi és jövőbeli feladat az lenne, hogy több szakértő gárda elsősorban azzal foglalkozna, hogyan lehet a rendszert átalakítani, korszerűsíteni, demokratizálni, megújítani. Ez azonban jelenleg mást jelent, mint a jövőben. A jövőben a folyamatos, fokozatos kis lépésenkénti átalakítás az optimális. Jelenleg viszont a lemaradás miatt, a nagyobb lépésenkénti átalakítás, ezen belül pedig az átmeneti döntéshozó mechanizmusok kialakításának tervezése lenne feladat. Az átalakítás pontos sorrendjének kialakítása, ugyancsak fontos faladat.
A jövőbeli rendszer, mint végső cél, feladat megjelenik a rendszertényezőkben. A jelenlegi és jövőbeli rendszer között azonban, valószínűleg lesznek átmeneti rendszerek. Ezekre az átmeneti rendszerekre, már kevesebb rendszertényezőben tértem ki pontosabban. A következő fejezetben pl., kitérek arra hogy a kormány és a pártok szerepét hogyan lehet fokozatosan átalakítani. A lényeg az, hogy elvileg létre lehet hozni a többlépcsős átalakulást, az átmeneti rendszereket.
Az első feladat abból kiindulva, hogy vezetés akkor lép érdemlegesen, ha nagybaj van (ez pedig már elkésett lépés) a népszavazások bővítése. Ehhez pedig úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy a lehetséges legyen népszavazást tartani alkotmányt érintő kérdésben is. Ezzel elkezdődhetne a népszavazási rendszer és a rendszerváltozat-váltás majd az átmeneti rendszer kialakítása.
Néhány konkrét további feladat. A fejlődő alkotmány törvénye (rendszere). A kötelező adatszolgáltatás új törvénye. A jelenleginél fejletettebb választási rendszer. Az ellenzék javaslatainak elfogadásának törvénye. A vezetői felelősség új törvénye. A választási csalásokról szóló új törvény.
Ötévente kötelezően, népi döntéssel valamennyire meg kell változtatni az alkotmányt is, de persze azért a felülről is be lenne határolva ez a változtatás. Vagyis az alkotmánynak is egyenletesen folyamatosan kell fejlődnie. Többek között ez biztosítaná az alapvető emberi jogok fejlődését is.
A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. (összesítés).
A demokratikus ésszerű rendszer. Összevont rendszertényező. (összesítés).
A/1, A/5, a döntéshozó m. ábrák. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák.
Részei: A tiszta, igazságos gyakorlati panasz jogorvoslati és javaslati rendszer. A kombinált népi ellenőrzés. A korrupció, protekció, bürokrácia. Az intézményi (testületi, közösségi) demokrácia. Az átmeneti, kevert döntéshozó mechanizmus.
A feladatok összevonva vázlatosan. Egy olyan panasz jogorvoslati javaslati rendszer létrehozása melyben a sértett minimális közreműködésével is minden panasz javaslat érdemben legyen elbírálva, és adott esetben szankcionálva. A panaszok, javaslatok legyenek gyűjtve kategorizálva és ezek legyenek felhasználva törvényjavaslatok kidolgozásában, illetve törvényjavaslatok kiválasztásban.
Az állam szerepét fontosságát az állami szolgáltatások a népnek szolgáló államot a helyén kell értékelni, ami nyilván érinti az adózást és költségvetést.
Ki kell alakítani a hatékony korrupciómentes államot, az állami vezetőknek, dolgozóknak tudással, és motivációval kell rendelkezniük.
Konkrétabban, legyen elég idő és szakképzett munkaerő a panaszok, kérelmek, javaslatok érdemi értelmezésre elbírálására, megoldására.
Az államba beletartoznak az önkormányzati, polgármesteri hivatalok intézmények is.
Az állami vezetőket, dolgozókat a megfelelő oktatásban kell részesíteni, vagyis egy tananyagból le kell vizsgázniuk, ahhoz hogy a munkakörüket ellássák. E tananyag lényege: a nép szolgálata az állami munka lényege és ez a munka egy fontos hivatás.
Valamilyen munkapszichológiai szelekcióra is szükség van.
Ezen belül a jó működőképes (a panaszokat, kérelmeket, javaslatokat érdemben megoldó) panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer fontosságát a helyén kell értékelni.
A benyújtott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat összesíteni szükséges valamint összesíteni szükséges összesíteni az elfogadott megoldott panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, ill. a kettő arányát. És ezen összesítések alapján (alapján is) kell értékelni az egyes állami területek, az egyes állami intézmények (hatóságok, hivatalok, szervek, állami vállalatok, stb.) munkáját. Az értékelés szükséges következményei pedig: a jutalmazás, vagy a vezetőváltás, a dolgozó-váltás, az intézmény átszervezése, stb..
Megfelelően, törvényben kell szabályozni a válaszlevek idejét, tartalmát.
Az államszerkezetet is át kell alakítani, amelynek a lényege:
Minden állami intézmény (hivatal, hatóság, szerv, vállalat, stb.) tartsa fontosnak és megoldandónak az állampolgári, ügyféli panaszokat, kérelmeket, javaslatokat, és ez a fontosság jelenlejen meg az intézmény szabályzatában, válaszaiban, gyakorlati működési rendjében, gyakorlati cselekvéseiben.
Ezzel összefüggésben, és emellett minden állami intézményben ki kell alakítani a lehetőség szerinti legnagyobb intézményi demokráciát, melyben az ügyfelek véleménye talán a legfontosabb vélemény.
Legyen egy központi intézmény, amelybe szinte minden panasz, kérelem, javaslat befut. Amely egyben, mint hatóság tud intézkedni (kötelezni, büntetni, stb.). Amely mint hatóság más állami intézményeket (nemcsak a magáncéget, magánembereket, civil szerveződéseket) is képes felelősségre vonni, szankcionálni, amennyiben megsértik a panasz, kérelmező, jogorvoslati, javaslati rendszer törvényben rögzített szabályait. Amely érdemben segít az állampolgárnak megoldani a panaszát, kérelmét, javaslatát. Amely gyűjti és rendezi panaszokat, intézményeket és ennek alapján pl., minősíti egy állami terület egy állami intézmény jó, vagy rossz működését.
Egy olyan népréteget is bevonó ellenőrzési rendszer kialakítása, amelyik megakadályozza az önirányítást, önellenőrzést, tehát tényleges ellenőrzés kialakítása. Továbbá e kombinált népi ellenőrzési rendszer feladata, lenne a gyakorlati korrupció, protekció, bürokrácia vizsgálata felfedezése. A megelőzést és szankcionálást azonban demokratikus jognak kell megvalósítani. Általában a nép, népcsoportok dolgozók, ügyfelek részvétele minden őket érintő kérdésben. Hivatali, intézményi szinten is legyen demokrácia.
A jelenlegi feladat egy nagyobb lépésenkénti, (többek között átmeneti mechanizmusok) átalakítás, tervezés és magvalósítás lenne. A jövőbeli feladat egy kisebb lépésenkénti, de folyamatos átalakítás, tervezés és megvalósítás lenne. (Ez egyébként minden rendszertényezővel és feladatsorral kapcsolatban elmondható.)
A gyors, hatékony, igazságos érdemi és szinte automatikus panasz, jogorvoslati, javaslati rendszer létrehozása. Jóval nagyobb automatikus hatósági intézkedés. A panaszok javaslatok gyűjtése kategorizálása és azok figyelembe vétele a jogalkotásban.
A vállalkozások, vállalatok, hivatalok, hatóságok állami minősítő (panaszok szempontjából) rendszerének a kialakítása, pl. a fentiek alapján.
Egy olyan ellenőrzési rendszer létrehozása, mely képes a vezetés az állam szerveit elfogulatlanul leellenőrizni. Ez az ellenőrzés leginkább akkor jöhet létre, ha népréteg is közvetlenül részt vesz az ellenőrzésekben.
A korrupció ellenőrzését is át kell tenni a kombinált népi ellenőrzés hatáskörébe.
Tehát mindenképpen szükség van egy jogosultsággal rendelkező, de vezetéstől független, tehát civil ellenőrzésre. És persze szükség lenne azokra a törvényekre, amelyek eme ellenőrzést garantálnák, amelyek az ellenőrzés gátjait megszüntetnék. És persze szükség lenne arra is, hogy az ellenőrzés által feltárt hibáknak legyen következményük, ilyen törvényekre is szükség lenne.
Minden állami egységet meg kellene vizsgálni, felmérni, hogy mekkora korrupció, és mik az okai. Ki kellene dolgozni, az okokat, megszüntető szabályokat, törvényeket. Ezzel együtt ki kellene dolgozni azt, hogy az egyes cselekményeket hogyan lehet felfedezni. Ezután pedig egy viszonylag hatékony ellenőrzésnek kellene kialakulni. Ugyanezt kellene tenni a protekció és bürokrácia vonatkozásában is.
Az általános, országos demokrácia kiterjesztése a kisközösségekre, testületekre, intézményekre. Minden a tanulmányban felsorolt demokratikus elemet lehetőség szerint, esetleg módosítva alkalmazni kell az intézményi (testületi) közösségi demokráciában. A testületek intézmények néprétegét, (érintett emberek) az ott dolgozók, az ügyfelek, a tagok alkotják melyeknek részt kell venni a döntéshozásban. Ugyanakkor szükség van egy külső általános (keret) szabályzásra is. Az intézményre, közösségre vonatkozó szabályokat tehát részben az intézmény, közösség belső demokratikus döntéshozó mechanizmusának, részben az országos demokratikus döntéshozó mechanizmusnak kell létrehozni. Különböző intézmények és közösségek vannak, ezek demokratikus működése eltérhet. Ezért szükség van egy minden intézményre, közösségre érvényes alapelv, szabályozásra, és szükség van a különböző intézménycsoportok közösség-csoportok demokratikus szabályzására is.
Az ügyfél-centrikusság (az intézmény végső célja az ügyfél kiszolgálása) alapelvének állandó figyelembevétele.
A civil közösségek demokráciájának szabályozásába, figyelembe kell venni, hogy adott esetben egy ideiglenes rész-diktatúra mellett is dönthet a közösség. Ezeket, a külső szabályzásokat viszont az országos demokrácia (országos vezetés, ország lakossága) kell létrehozni.
A jelenlegi és jövőbeli feladat az lenne, hogy több szakértő gárda elsősorban azzal foglalkozna, hogyan lehet a rendszert átalakítani, korszerűsíteni, demokratizálni, megújítani. Ez azonban jelenleg mást jelent, mint a jövőben. A jövőben a folyamatos, fokozatos kis lépésenkénti átalakítás az optimális. Jelenleg viszont a lemaradás miatt, a nagyobb lépésenkénti átalakítás, ezen belül pedig az átmeneti döntéshozó mechanizmusok kialakításának tervezése lenne feladat. Az átalakítás pontos sorrendjének kialakítása, ugyancsak fontos faladat.
A jövőbeli rendszer, mint végső cél, feladat megjelenik a rendszertényezőkben. A jelenlegi és jövőbeli rendszer között azonban, valószínűleg lesznek átmeneti rendszerek. Ezekre az átmeneti rendszerekre, már kevesebb rendszertényezőben tértem ki pontosabban. A következő fejezetben pl., kitérek arra hogy a kormány és a pártok szerepét hogyan lehet fokozatosan átalakítani. A lényeg az, hogy elvileg létre lehet hozni a többlépcsős átalakulást, az átmeneti rendszereket.
Az első feladat abból kiindulva, hogy vezetés akkor lép érdemlegesen, ha nagybaj van (ez pedig már elkésett lépés) a népszavazások bővítése. Ehhez pedig úgy kell módosítani az alkotmányt, hogy a lehetséges legyen népszavazást tartani alkotmányt érintő kérdésben is. Ezzel elkezdődhetne a népszavazási rendszer és a rendszerváltozat-váltás majd az átmeneti rendszer kialakítása.
Néhány konkrét további feladat. A fejlődő alkotmány törvénye (rendszere). A kötelező adatszolgáltatás új törvénye. A jelenleginél fejletettebb választási rendszer. Az ellenzék javaslatainak elfogadásának törvénye. A vezetői felelősség új törvénye. A választási csalásokról szóló új törvény.
Ötévente kötelezően, népi döntéssel valamennyire meg kell változtatni az alkotmányt is, de persze azért a felülről is be lenne határolva ez a változtatás. Vagyis az alkotmánynak is egyenletesen folyamatosan kell fejlődnie. Többek között ez biztosítaná az alapvető emberi jogok fejlődését is.
Az állampolgári jogokat, az alapvetőket és az alájuk tartozókat, bővíteni kell a demokrácia irányába, és helyesen, tisztán érthetően kell megfogalmazni.
E feladatok egy, de inkább több független, tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényelnek.
Kellene egy testület (testületrész) a panasz javaslat, jogorvoslati rendszer részletes kidolgozásra és felügyeletére, fejlesztésére. Kellene egy testület (testületrész) az intézményi (testületi) demokrácia kialakításra, felügyeletére, fejlesztésre. Kellene testület a kombinált népi ellenőrzés kialakítására, felügyeletére, fejlesztésére. Jelenleg kellene egy testület, amelyik kimondottan az átmeneti rendszerek, kialakításával foglalkozna. (Egyébként pedig minden legfelső (független, tudományos, demokratikus) testület a maga területének (problémakörének) fejlesztésével, jelenleg a három-négy lépcsős átalakítással is foglakozna. A jogalkotás, a problémakör elvi feldolgozása természetesen magában foglalja fejlesztést is.) a testültek természetesen szoros munkakapcsolatban állnának egymással.
A történelmi és százalékos értékelés.
A történelmi értékelés akárcsak az előző rendszerényezőben itt is rövid lesz. Ez is a jövőre vonatkozó rendszertényező, alig van múltja. Pontosabban történelmi fejlődésről itt is azt lehet elmondani, hogy ahogy fokozatosan demokratizálódott a rendszer, ezek a tényezők is javultak, fejlődtek. Jelenleg van panasz-kivizsgáló rendszer. Vannak már, különböző állami állampolgár-védő, a különböző ellenőrző (pl. fogyasztóvédelem, pénzügyi felügyelet, állampolgári biztosok, stb.) intézmények. Ugyanakkor minden állami szervnek közvetlenül is lehet panaszt tenni. Aztán, vannak általánosabb ellenőrzések, mint pl. a versenyhivatal. Továbbá vannak az államot ellenőrző intézmények, mint pl. az Ász. A jogorvoslati lehetőségek is bővültek. Kétségtelenül a klasszikus kapitalizmusban, mondjuk a Horthy-rendszerben jóval kevesebb ilyen intézmény volt, ez is mutatja, hogy ez már egy másik rendszer. Az is vitathatatlan hogy brezsnyevi szocializmusban sokkal kevesebb lehetősége és esélye volt reklamálónak. Ugyanakkor e rendszerben sincs minden rendben. Egyfelől a sok panaszkodási lehetőség ellenére, a panaszok igen kis része (kb. 5-10%-a) lesz érdemlegesen elintézve. Ezt akár saját statisztikámból is állíthatom, mert nekem is számos panaszkodási ügyem volt. Ismerem már az elutasító, nyegle semmitmondó válaszokat. Az összefoglalás összefoglalásába sajnos nem fér bele, hogy egyes ilyen elintézetlen panasz-ügyeket elemezzek. Az biztos, hogy jómagam is sokféle felháborító, felületes, semmit sem érő „elintézéssel” találkoztam. Nem tudom, hogy készítettek ilyen irányú felmérést, de állítom hogy az országos átlag sem jobb, mint 5%-10%-os érdemleges intézkedés. Szerintem a panaszok legalább 50%-a jogos. Egy jól működő panasz-rendszerben ebből legalább 40%-ot érdemben elintéznének. Jelenleg nagyon jóságosan számítva 10%-ot intéznek el érdemlegesen és helyesen. Ez csak az egynegyede az optimálisnak. Javaslattevő rendszer pedig nincs is. Szerintem javaslatok egy százaléka sem kerül megfontolásra. Egyszerűen, nincs aki megfontolná, és nincs szabály mely a jó javaslatok sorsáról gondoskodna. A korrupció, protekció, bürokrácia aránya pedig nyilvánvalóan magas. Az állami rossz döntések aránya is magas.
Az előzőkben említettek miatt van szükség egy fejlettebb jobban működő panasz, javaslati, jogorvoslati rendszerre. Lényegében ezért szükséges a népréteget is bevonni az ellenőrzésbe. Véleményem szerint komoly javulás nem várható, ha alapvető rendszerváltozás nem következik be ezeken a területeken (panasz, javaslat, ellenőrzés). Mindez összefügg a demokratizálódással. A népréteg bevonása az ellenőrzésbe, nem más, mint demokratizálódás. A panaszok, javaslatok figyelembevétele, elintézése nem más, mint demokratizálódás. A demokrácia lényege, hogy népréteg, lakosság érdemben képes legyen beleszólni, (alakítani, ellenőrizni) a körülötte levő társadalmi, állami, törvényi környezetbe.
Az intézményeken, testületeken belüli demokrácia jelenleg valamivel még alacsonyabb szintű, mint az országos állami demokrácia, ezen a téren még inkább van mit fejlődni. Valószínű ezen a téren is volt némi enyhe történelmi fejlődés. A korábbi rendszerekben mondjuk a „főnők” (uraság, alispán, intéző, felügyelő, tiszt, stb.) egyszerűen, kirúghatta a neki nem tetsző emberkét. Sőt még korábban, pl. a feudalizmusban meg is büntethette. A korábbi rendszerekben nemcsak az elit vezetésnek volt, szinte korlátlan hatalma, de középvezetésnek is. Nem voltak olyan törvények melyek a dolgozók, a beosztottak, az ügyfelek, a tagok érdekeit védték volna. Most már vannak ilyen törvények, ez azonban még nem a tényleges demokrácia. A dolgozónak ügyfélnek, tagnak még jelenleg is vajmi kevés beleszólása van akár vezető-kiválasztásba, akár az intézmény, szervezet, munkahely életébe, szabályaiba. Bár némi fejlődés e téren is tapasztalható.
A brezsnyevi szocializmusban emlékeim szerint javaslatevés egy fél fokkal jobb volt, legalább elméletileg kikérték néha az emberek véleményét. Ellenben a panasz, és jogorvoslati rendszer csapnivaló volt. Az intézményen belüli demokrácia pedig hasonlóan gyenge volt, talán egy fél fokkal gyengébb, mint a jelenlegi.
Mindent összevetve én a következő százalékokat állapítanám meg.
Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,8%, klasszikus kapitalizmus, 2,6%, jelenlegi államkapitalizmus 3,7%, brezsnyevi szocializmus 3,3%. Jelenlegi kínai szocializmus 3,5%? Tényleges demokrácia 5%. Ha felsorolt feladatok teljesítve lesznek, ha jogos panaszok és érdemeleges javaslatok legalább 85%-ban érdemlegesen el lesznek intézve. Továbbá, ha intézmények többségében létrejön az helyzet, hogy az ott dolgozók, ügyfelek, tagok, legalább 20%-ban eldönthetik az intézmény vezetésének, szabályainak sorsát, akkor ez az általános demokráciában 5%-ot jelent. Másképpen: a tényeleges demokráciában 5%-ú lesz ez a tényező.
A következő egység emlékeztető címe:
A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése, stb..
A keveredések, zavarosságok és ezekből adódó hibák megszüntetése, stb..
Általában, a vezetői felelősségre vonás részletességének, pontosságának, igazságosságának fokozása. A programalkotó, programszelekció mechanizmus fejlesztése. A tiszta logikus átlátható állam kialakítása. Az alkotmány biztosítsa a fejlődést. Stb..
A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus. Elméleti rendszertényező.
A fejlődés alapvető ellentmondásai azok feloldása. A döntéshozó mechanizmus lényeges része a programalkotó-elfogadó és megvalósító mechanizmus. Elméleti rendszertényező.
Elmélkedés az optimális értékekről, módszerekről, az alapvető irányokról, az alkotmányról, a vezetés szabályozásáról, valamint a változásról, az újításokról, a programokról, (tervekről).
Azért kavarodik bele a gondolkodó ebbe a problémakörbe, mert állandóan fennáll a jelen tökéletlen rendszere és a jövő ennél sokkal tökéletesebb rendszerének problémája. Az én (szerintem helyes) szisztémám az, hogy az alapvetésekből kiindulva először valószínűsítem a jövő a jelenleginél tökéletesebb rendszerét. Majd, ezután gondolkozom el azon, hogy jelen tökéletlen rendszeréből hogyan lehet eljutni a jövő tökéletesebb rendszeréig.
Mit állítok én ebben a tanulmányban?
Azt állítom, hogy szinte mindennek (államnagyság, adó, költségvetés, nagytőkearány, külföldi tőke, ipar, mezőgazdaság, megtakarítás, beruházási hitelezés, fogyasztási hitelezés, stb.) megvan azon optimális mértéke, aránya, (és részben módszere) amelyet a társadalomtudomány, tudományos módszerekkel bizonyítottan meg tud állapítani.
Az állítom, hogy vannak alapvető megkérdőjelezhetetlen fejlődési evidenciák, mint: a közvetlen demokrácia növekedése. Vagy, közeledés az arányos és igazságos vagyoni és hatalmi hierarchiához, stb..
Azt állítom, hogy szükség van az alapvető és nehezen, lassan változtatható törvények, vagyis az alkotmány bővítésére, és pontosítására. Igaz azt is állítom, hogy szükség van valamilyen rendszeres alkotmányfejlődésre is. A rendszeres alkotmányfejlődés talán kompenzálja azt, hogy az alkotmánybővítés (szintén) stabilizál, bebetonozza a dolgokat.
Azt állítom, hogy a vezetésre vonatkozó szabályozásnak egyre részletesebbnek precízebbnek kell lenni.
Mindennek az iránya, a stabilizálás, az újítások, a változás ellen való hatás, ha már egy adott rendszerben (a jövő tökéletesebb rendszerében) gondolkodom, és nem abban, hogy eddig el kell jutni. Ennek ellenére fenntartom ezen állításaimat.
Ugyanakkor mit állítok én ebben a tanulmányban.
Azt hogy minden stabilizáló, újítások, változás ellen való hatás a fejlődés ellen hat. Ha nincs fejlődés, stagnálás van, akkor az már hanyatlás bevezető szakasza. A diktatórikus irány jellemzője a stabilitás, fejlődés, az újítások, a változások akadályozása.
Azt állítom, hogy egyenletesen és viszonylag dinamikusan kell fejlődni.
Azt állítom, hogy szükségesek a változások, az újítások, pezsegjen a törvényhozás. Minél többen gondolkozzanak új, jobb megoldásokon adjanak be (bárki beadhat) javaslatot, és ha futószalag rendszerben működik a törvénykezés, akkor sok új törvény születhet. A módosítás is kvázi újításnak tekinthető. Ez biztosítja a fejlődést. A rosszat meg kell javítani, de viszonylag jót, is jobbá lehet és kell tenni.
Azt állítom, hogy szükség van tervekre, programokra, melyek szükségszerűen új tervek, programok. Hiszen egy régi terv, program ismételgetése nem nevezhető tervnek, programnak. Viszont esetleg új programnak, tervnek tekinthető: az irány jó, de más úton, más megoldásokkal haladunk arra felé.
A terv, program, a tervezett fejlődés. Másodlagos funkciója pedig az, hogy e szerint lehet objektívan kiválasztani a vezetést.
A tervet, programot nagyjából (pl. 60-75%-ban) meg kell valósítani, ha össze-vissza ugrál a megvalósító, akkor semmi értelme a programnak. Részben pl. 25-40%-ban viszont szinte kötelező eltérni, mert a fejlődés természete a változás, méghozzá a rugalmas az éppen felvetődő problémára reagáló változás. A terv, program tehát egy 60-75%-os előírás, célkitűzés.
És persze vannak rövid távú részletes, közép távú, közepesen részletes, és hosszú távú stratégiai tervek. Jellemzően a stratégiai tervek határozzák meg a közép és rövid távú terveket. De mindháromra érvényes, hogy a tervek csak 60-75%-os előírások, célkitűzések. Viszont szükség van programra, tervre. Nem lehet csak úgy vaktában nekimenni a jövőnek. Viszont amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.
És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés a következő választásokon nem indulhatna.
Mindezen állításokat szintén fenntartom. Talán az ellenmondásokat feloldja a következő példázat. A kiindulás: ha valami zavaros a társadalomtudományban, nézd meg, hogyan működik az a természettudományban.
A rendszer modellje legyen itt egy repülőgépgyártó és üzemeltető gyár.
A repülőgép tudományosan megszerkesztett gépezet, tehát többnyire az optimális törvényeken alapuló, az optimális értékeket, arányokat tartalmazó gépezet. És a gyártási, ill. az üzemletetési mechanizmus (technológia) előírásai is szigorúak, tudományosan kiszámítottak. Vannak tehát optimális értékek arányok, módszerek, ettől még fejlődhet a repülőgépgyártás (a gyártott repülő és annak gyártása is fejlődhet). Hiszen a repülőgép bármely részét, vagy egészét meg lehet változtatni, (ezzel az optimális értékek arányok is változnak), ha az tudományosan igazolt, és a gyakorlatban is jobb repülőgépet eredményez.
Egy kicsit belépve egy másik példázatba. Pl. a társadalomtudomány, megállapítja hogy adott országban, adott évben az optimális államnagyság 45%. De a törvény éppen a merevség feloldása miatt azt mondja, ettől az optimális államnagyságtól plusz, mínusz pl. 2%-kal el lehet térni. A vezetőaspiránsok egyik része amellett érvel, hogy az állam növekedjen, a másik része amellett érvel, hogy az állam csökkenjen. Így az optimális értékek és limitált szabályozás összevonásával, létrejöhet a változtatás, de azért a vezetés is kordában van tartva.
Visszatérve, az nem baj, ha repülőgépgyár megfogalmaz alapelveket: pl. az általunk gyártott és üzemeltetett repülőgép célja, hogy az emberek, az utazóközönség, gyorsan kényelmesen olcsón, kevés környezetszennyezéssel, hatékonyan, összességében megtérülő energiával tudjon nagyobb távolságokra utazni.
Mert megfogalmazva, vagy megfogalmazás nélkül, pl. ez is cél lehet: a mi célunk a lehető legnagyobb profitszerzés. Vagy: mi kifejezetten a gazdagok, az elitréteg számára karunk repülőgépet készíteni. Vagy: mi hadászati repülőgépeket akarunk gyártani, azzal akarjuk sakkban tartani a világot. Mi nem törődünk az utazóközönséggel, a környezetszennyezéssel, sem azzal hogy emberiség vonatkozásban a belefordított energia és a kivett haszon arányos legyen. )
Attól, hogy a repülőgépgyár megfogalmazza a maga alapelveit (pl. az emberek szolgálata) azért még fejlődhet a repülőgépgyártás.
Az alkotmány nem más, mint egy kibővített alapelv-gyűjtemény. Mint mondtam, van némi fejlődésátló hatása, de ha biztosított egy rendszeres alkotmányfejlődés, akkor ez minimális.
A jó vezetés, először is szétválasztja az utazóközönség igényeit a szakmai kérdésektől, és mivel a repülőgép az utazóközönséget kívánja szolgálni, figyelembe veszi az utazóközönség igényeit és ízlését. Pl. igénybeli ízlésbeli kérdés, hogy milyen ülések legyenek a gépen. Pl., hogy repülőgép hová és milyen sűrűn repüljön. Ezeket az utazóközönség megkérdezése alapján alakítja ki a jó vezetés. Hogy mekkora és milyen alakú legyen a szárny, milyen hajtómű legyen ezek már szakmai tudományos kérdések, ezeknél érvényesül az optimális értékek, arányok rendszere és a szakmaiság, a tudományosság. A társadalomban sokkal több igénybeli, ízlésbeli kérdés van, mint azt gondolnánk. Tehát a fejlődés egyik menete, hogy változik, javul, az utazóközönség igényének, ízlésének kielégítése.
A jó vezetés, nem mondja azt, hogy csak mi tervezhetünk repülőgépet, és még csak azt sem mondja, hogy kizárólag csak a szakemberek tervezhetnek repülőgépet. Hanem azt mondja: tisztelt emberek, tessék kérem az ötleteket, újításokat, elküldeni (lehetőleg kidolgozva, bizonyítva), mert minél több ötlet, újítás javaslat érkezik annál több lesz abban a használható.
Nincs kizárva, hogy egy teljesen új konstrukció ötlete jön létre, méghozzá bizonyítottan, és akkor ki kell jelenteni: amit eddig csináltunk azt el kell felejteni, mindent át kell alakítani, új gépet, új gyártást kell kialakítani. De azért nem ez jellemző. Jellemző az, hogy az egyes kisebb-nagyobb részek, részletek magújítására érkezik megvalósítható ötlet. De ez a megújulás is csak akkor lesz dinamikus, ha ebben minél többen (bárki, mindenki) részt vesz.
A fontos szabály azonban így hangzik: csak megvalósítható, logikailag és modellel bizonyított, viszonylag pontosan kidolgozott, alaposan átgondolt nagy valószínűséggel beváló, újításokat, változásokat szabad elfogadni, megvalósítani. Pontosabban csak az ilyen újítások javaslatok, programok, tervek vonatkozásába merülhet fel: na akkor kezdjünk bele a megvalósításba. Nem az számít, hogy kitől jön, hanem az hogy mennyire bizonyított, kidolgozott, megvalósítható, az alapvető elveknek is megfelelő az újítás, javaslat. Vagyis, ex-has baromság, átgondolatlan vízió, még ha az a vezetés hatalmas agyából ered is, nem lehet a megújulás alapja.
Ki kell jelenteni, hogy a leírtak szerint működő (ebben benne van, hogy van egy átfogó tudású, jó vezetés) repülőgépgyártás és üzemeltetés képes a fejlődésre. Sőt az összes modell között ez képes igazán a fejlődésre.
De azért térjünk ki a vezetés szabályozására és a programokra, tervekre.
Folytassuk azzal, hogy repülőgépgyár előző igazgatóját le kellett váltani, új igazgatót kell keresni. (Az egyszerűség miatt redukálom le egy személyre a vezetést.) A cél az, hogy legjobb legalkalmasabb vezető (vezetés) kerüljön kiválasztásra. A jó kiválasztás egyik fele, a vezetőjelöltek előéletének, tudásának, pszichéjének a felmérése. A másik fele a vezetőjelöltek programja. A program lényegében az újítások, javaslatok, változtatások halmaza. Annál jobb a program, minél több megvalósítható újítást, javaslatot, változást tartalmaz. Az elbírálónak legyen az nép, vagy más, eszerint kellene dönteni. Tulajdonképpen a jövőben ez a fejlődés dupla, sőt tripla biztosítása, viszont a jelen rendszerben az egyetlen biztosítéka. Ha belegondolunk a jelen rendszerben, semmi sem garantálja a fejlődést. Egyedül a betartott programok, tervek lehetnének azok, melyek garantálhatnának némi változást, fejlődést.
Mert a vezető mondhatja, majd később előállok valamilyen programmal, de erre nincs semmilyen biztosíték. Illetve, mi van, ha rossz programmal áll elő, ugyanis már ő a vezető.
De azzal sem állhat elő a vezető, hogy a jövőben, mi gömbölyű szárnyú négyfarkú repülőgépeket fogunk gyártani, mert szerintem ez jó lenne. Hiába magyarázná azt hosszasan, a tudomány rákérdez: tessék kérem az adatokról, tényekről beszélni, mert ez a repülőgép az ön szép szavai ellenére le fog zuhanni. (Sajnos a társadalmi, politikai rendszer még azon a szinten van, hogy a vezetőaspiráns nagy dumával megvalósíthatatlan víziókat is előadhat.)
Tehát, sok szempontból, az előre megírt, közölt programnak fontos szerepe van. Ha vezetőjelöltnek nincs értékelhető programja, akkor az a vezető nem alkalmas a vezetésre. Több okból lehet egy program gyenge, vagy elégtelen.
De rátérek a vezetés szabályozására. Az eddig elmondottakban is több a vezetőkre vonatkozó előírást vázoltam. A vezető regnálása közbeni jó újításait, javaslatait, programjait a vezetésre vonatkozó részletes előírás nem korlátozza, csak a rosszakat, feltéve, ha tartalmilag jó a vezetőre vonatkozó szabályozás.
Összegezve és már kilépve a példázatból elmondható, hogy az eredeti ellentmondás, látszólagos, elméleti ellentmondás. Az optimális értékek, a rögzített alapelvek, az alkotmány bővítése, és vezetésre vonatkozó részletes szabályozás nem akadályozza az újítást, a fejlődést.
Ettől függetlenül a jogalkotó elit vezetésnek érdemes egy fokkal nagyobb önrendelkezést, szabadságot adni, mint a jogalkalmazó vezetésnek.
A jogalkotó vezetés döntéshozásának viszonylag szabadnak kell lenni? Kétségtelen a jogalkotó vezetésnek valamennyivel, egy fokkal nagyobb szabadságot, önrendelkezést, önálló hatalmat kell biztosítani, mint a jogalkalmazóknak.
Miért? Mekkorát? Stb..
Először tisztáznám az ABDK ábra néhány részletét. Kétségkívül ez az ábra egy leegyszerűsített modell, ezt soha nem tagadtam. Bármilyen hosszú is ez a fejezet (a hatalmi szerkezetről szóló), mindez csak a főbb tényezőket megemlítő vázlat.
A hatalmi szerkezet legfelső mezője a jogalkotó (és irányító) legfelső ország-vezetést mutatja. Nevezzük ezt felső mezőnek.
Az alatta levő mező a felső-közép vezetőket, a szaktörvénykező vezetőket, ill. a jogalkalmazók vezetőit, a kiemelt jogalkalmazókat (bírókat, ügyészeket, stb.) jelöli. Nevezzük ezt második mezőnek.
Az alatta levő mező a közép és kisvezetőket, valamint a részben kiemelt jogalkalmazókat, pl. ügyintézőket, közrendőröket jelöli. Nevezzük ezt harmadik mezőnek.
Az állami alkalmazottak ez alatt vannak. Ne felejtsük el, hogy ebbe a hatalmi szerkezetbe vannak keresztirányú felosztások is, csak azok egyszerűen nem fértek bele az ábrába. A pontosításhoz, legalább tízszer ekkora ábrát kellene rajzolni.
A következő elgondolásból indulok ki.
Egy kubikus munkát lehet gépesíteni. A szakmunkákat is lehet gépesíteni, lehetséges pl. vízszerelő robot, pincérrobot, fodrászrobot, postásrobot, és még hosszan sorolhatnám. A robot egy előírás szerint működő munkás, kiszolgáló. A robotnak tehát a munkájához nincs szüksége szabadságra, önállóságra, önrendelkezésre. Elvileg lehet ügyintéző robot (számítógép ill. program) lehet rendőr robot, stb..
Egy másik problémakör, az hogy ezek jelenleg érző emberek. Illetve ennek ellenére igaz lehet e, ez a modell? Az emberek idejük egyik felében kvázi udvarias kiszolgáló robotok, idejük másik felébe udvarias kiszolgált emberek. Amikor nem ők szolgálnak, hanem kiszolgáltak lesznek, akkor növekedhet meg igazán az önrendelkezésük, akkor lehetnek igényeik? A kiszolgálók főnökei pedig a kiszolgálók, és a kiszolgáltak kiszolgáló robotjai, az ő munkájukat is elő lehet írni. Mindenesetre egy fokkal szimpatikusabb az, hogy az állam, a vezetés, az ügyintéző, a rendőr, a szolgáltató, a munkás, stb. van az állampolgárért, mintha ez fordítva lenne. Ugyanakkor mindenki mindkét szerepkörben részt vesz, tehát kiegyenlítődik a dolog. Ugyanakkor a kiszolgálók mégis érző emberek, a kiszolgáltnak is udvariasnak kell lenni.
Tehát a lakosság, népréteg, kvázi szabad idejében mindenképpen nagy önrendelkezést kell, hogy kapjon. Szabad idejében, mert amint már kiszolgáló munkásként van jelen, már belép a szolgáló robot aspektus. Pontosabban az eredendő apró önrendelkezését, direkt módokon kell növelni.
Milyen munkakörökhöz kell önrendelkezés ill. melyeket, lehet előírás alapján végezni? Természetesen szellemi, tervező, kreatív munkához több szabadság kell.
Az utcaseprő a kubikus, a takarító a segédmunkás, stb. munkaköre igényli a legkevesebb önrendelkezést. És valójában nekik is van. Csakhogy ez a picike önrendelkezés egyrészt részben áthúzódik a szabadidejű önrendelkezésükre, másrészt, nekik már aránytalanul picike az önrendelkezésük. A szakmunkások önrendelkezése a munkakörből adódóan egy fokkal nagyobb, de az övék is kisebb az optimálisnál. Itt már elérkeztem az arányos és igazságos hatalmi hierarchia problémájához. Ugyanis ez egy másik, de lényegileg azonos megközelítése a problémának.
Visszatérve a vezetés hatalmának (az első, a második és harmadik mező) nagyságához.
Ezen okfejtés alapján, akinek leginkább előírás szerint dolgozniuk, a vezetés harmadik mezőjében (kis és középvezetők, rendőrök ügyintézők, általános jogalkalmazók, stb.) vannak.
Az alattuk levő mezőkben is vannak dolgozók, amely erős előírást, kis önrendelkezést jelent. Viszont ezen embereknek már megvan a népréteg, lakosság aspektusuk. Vagyis a másik szempontot is figyelembe veszem, hogy vezetés „eredendő” hatalmát szándékosan csökkenteni kell a lakosság népréteg eredendően picike hatalmát szándékosan növelni kell.
Vagyis az előző és a másik (a munkavégzéshez mekkora önrendelkezés kell) szempont összesítéséből alakulhat ki az optimális összesített önrendelkezés ill. hatalom.
A harmadik mezőben levők vonatkozásában, mivel már egyrészt nagy az eredendő hatalmuk, de másrészt előírtan dolgozhatnak, nagy lehet a direkt hatalomkorlátozásuk, részletes előírások mellett dolgozhatnak.
A második mezőben levők (kiemelt jogalkalmazók, stb.) vonatkozásban még inkább nő az eredendő hatalomcsökkentésnek szempontja, viszont ezt egy kevéssel csökkenti az, hogy az ő munkájukhoz valamivel nagyobb szabadság szükséges. Összesítve e mező hatalomkorlátozásának kell a legnagyobbnak lenni. Nekik kell a legtöbb direkt részletes előírást betartani.
Viszont valamekkora szabadság a jogalkalmazóknak is jár, ha elvárjuk tőlük hogy erkölcsileg is különböztessék meg becsületes jó szándékú, néha tévedő kisembert, hanyag embertől és még inkább a szándékos bűnözőtől. Tehát a robotok, valamint a bürokrata jogalkalmazók azért nem lehetnek igazán jó jogalkalmazók, mert ők képtelenek erre a megkülönböztetésre.
És itt végre elértünk a legfelső, az első mező, a jogalkotó, legfelső ország-vezetés problémájához.
Az eredendő hatalom ill. annak korlátozása szempontjából magasan az ő hatalmukat kellene leginkább korlátozni, ill. neki kellene a legtöbb részletes előírást betartani. Kellene ugyanis a másik szempont a munkához szükséges szabadság, viszont még erősebben nő, persze az ellenkező irányba. Az nem vitaható, hogy a jogalkotást, legalábbis annak tartalmát nem lehet előírni. Jogalkalmazó robot, sőt vezető jogalkalmazó robot is, még elképzelhető. De jogalkotó robot nem képzelhető el.
Úgy is fogalmazhatok, hogy a programozóból nem lehet programozott, és programozottból nem lehet programozó. Tehát a jogalkotó vezetésnek a munkaköréből adódóan mégis egy fokkal nagyobb szabadság, önrendelkezés, hatalom szükséges, mint a jogalkalmazóknak. De csak egy fokkal, amely kb. harmadik mezőben levők hatalmával azonos, mert a másik szempont (eredendően óriási hatalmuk van, és ez veszélyes hatalom) viszont ellenkező irányba hat. Tehát a jogalkotó vezetés előírásainak sokasága részletessége kb., megegyezik (nem tartalmilag) a harmadik mezőben levőkével.
De így is felvetődik a kérdés: nem élhetnek vissza ezzel a hatalommal? Mekkora az a hatalom, amely biztosítja kreatív jogalkotó munkát, de nem ad lehetőséget a visszaélésre? És konkrétan (nem viszonylagosan) mekkora hatalomról van itt szó? E kérdésekre talán a következő fejezetrész adja meg a választ.
És még egy fontos megjegyzés: a jogalkotó vezetés nagyobb önállósága hatalma, egyáltalán nem garantálja, hogy a jogalkotó vezetés kreatív és fejlődéspárti lesz. A történelem inkább azt bizonyítja, hogy a hatalmat a vezetés nem a fejlődére használja, hanem saját hatalmának még erősebb bebiztosítására, stabilizálására. Tehát e fejezetrész csak arról szólt, hogy amennyiben különböző eszközökkel, módszerekkel a jogalkotó vezetést garantáltan rá lehetne bírni a fejlődésre, akkor a túlságosan korlátozott mozgástér, a túlszabályozás ne korlátozza a fejlődés érdekében folytatott tevékenységüket.
A problémán gondolkozva, hogyan bírható a vezetés a fejlődésre, de úgy hogy azért ne éljen vissza hatalmával, megint a programalkotás-elfogadás és megvalósítás mechanizmusánál kötök ki. Néhány jónak mondható programalkotási-elfogadási és magvalósítási mechanizmus (rendszer) vázlata.
A fejlettebb programalkotás két részből állna: az egyik a jelenlegi, vagyis a pártok (bármely egyéni, vagy csoportos vezetőjelölt), leírnák a szabadon választott programjukat, vagy nem írnák le, vagyis azt csinálnának, amit akarnak.
A másik fele viszont a standard, kötelező, összehasonlítható, frázismentes értelmezhető, megvalósítható programalkotás lenne.
A kiindulás az, hogy a jó, a legjobb és megvalósított program, az már garantálja a fejlődést. De ehhez egyrészt ki kell választani legjobb programot. Méghozzá egyfelől a népnek, másfelől a jövőben a független, tudományos, demokratikus testületeknek is. De egyelőre maradjunk abban, hogy a népnek mindenképpen ki kellene választani a legjobb programot. Ezért a programoknak összehasonlíthatóknak kell lenni.
Nagyon fontos látni: már jelenleg is az a deklarált cél, (sajnos csak deklarált), hogy programokat megismerje a nép (a lakosság, a többség), azokat képes legyen értékelni és a szerint választani, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Tehát a közvetlen demokráciáról szóló elképzeléseim, nem a távoli jövő víziói, lényegében már jelen vannak, csak meg kellene valósítani a deklarált célt.
Visszatérve, a megvalósíthatóság és hogy ne legyen frázisszerű, szinte ugyanarról szól. Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy egyszerű megoldás.
Le kell írni a programpontot, pl.: az állami és általában a korrupció jelentős csökkentése. Ez eddig nem sokat mond.
Eztán le kell írni, hogy miért fontos szükséges a programpont, és azt is hogyan illeszkedik az adott programpont egy nagyobb programba. De még ez is kevés.
Viszont ezután le kellene írni hosszan, mégis hogyan, miként akarjuk azt a fránya korrupciót csökkenteni konkrétan. És minden programpontnál ezt kellene tenni. Ezzel, el lenne intézve a rövid, és közép távú program is. Nem biztos, hogy a nép egy része meg tudna ítélni egy hosszú zavaros leírást, de a másik része, igen, ha mást nem, azt igen, hogy ez így nagyon zavaros. De még mindig jobb, mintha nincs leírva semmi. Ugyanakkor a társadalomtudomány is részt venne az értékelésben, ha másképp nem, akkor a többi párt és a független tudomány, ill. média. A lényeg az, hogy nemcsak a szűken értelmezett megvalósíthatóságot kell eldönteni, hanem azt is, hogy a megvalósításnak nem lesznek e káros mellékhatásai. Mert ha jelentősnek ígérkeznek a káros mellékhatások, akkor az a program megvalósíthatatlan. Gondolok itt pl. a populista pénzosztogatásra, vagy más ígérgetés betartására és a későbbi ráfaragásra. Tehát a konkrét megvalósítási terv mellett már ki lehet jelenteni: de uraim ez így ráfaragás, vagyis ez nem értékelhető programpont.
Pl. a 2002 választási ígérgetések (programok) alkalmával egy jelentős politikai erő sem lépett fel jelentősen ezzel az érvvel: ez a közalkalmazott béremelés nagyon szép uraim, de azért meg kellene nézni, mi lesz ennek a költségvetési kihatása, mert a nagy hiány, az bizony nagy baj. (Hozzátéve, hogy ez a béremelés csak vékony szelete volt az eladósodásnak, de azért szelete volt.)
A következő választáson viszont a borzalom egyik másik változata jött elő, eszük ágába sem volt betartani az ígérgetést, sőt ennek a legaljasabb változata, már kijelentés percében is tudták hogy lehetetlenség betartani, hogy ez csak ígéret, hogy ez átverés. A nép átverése, pedig választási csalás, de nálunk nem az. Ezért fontos szabály, hogy a programnak betarthatónak kell lenni, és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani.
A programpont konkrét megvalósítását hosszabban le kell írni, és ezt nemcsak népnek, nemcsak a politikai ellenfeleknek, de független társadalomtudománynak, politikai médiának és civil szférának is értékelni kell minden szempontból. (Jelenleg szinte alig van elfogulatlan független tudományos erő, a jövő rendszerének ezt is biztosítani kell.)
A vezetésre (beleértve nagytőkét is) vonatkozó szükséges, de jelenleg még hiányzó szabályok viszonylag egyszerű és egyszerűen megvalósítható szabályok, törvények lennének, csak a politikai akarat hiányában válnak bonyolulttá nehezen megvalósíthatóvá, ill. a megvalósíthatatlanság látszatát keltik. Amiatt válnak bonyolulttá, megvalósíthatatlanná, mert akiknek meg kellene hozni e szabályokat, törvényeket, azok nem akarják meghozni, és nem azért, mert technikailag, vagy más okból ezek megvalósíthatatlanok lennének.
A standard összehasonlítható programok problémája.
A standard programok három részből állnának.
Az első rész az alapvető elvek az alkotmány lehetséges változtatása.
Nem akarok változtatni, vagy akarok, ezt és azt. (A konkrét magvalósításnak mindenhol ott kell lenni)
A második rész az alapvető politikai törésvonalak, az alapvető arányok része.
Nagytőke-ajnározás, vagy nagytőke-korlátozás (kis és középvállalkozók ajnározása). Kisebb állam (feladatok szempontjából), vagy nagyobb állam, vagy marad. Közvetlen demokrácianövelés, vagy marad esetleg „romlik” a jelen helyzet. A vagyoni és hatalmi hierarchia csökkentése, marad, vagy növekedik. A természetvédelem kiemelt szerepe, vagy nem. Az innováció kiemelt szerepe, vagy nem. Stb..
(Konkrét magvalósítással. És be is kell tartani.)
Azért összemérhető, mert a politikai erőknek ugyanarról kell beszélniük. Viszonylag egyértelmű kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni, amit később megindokolhatnak. De az egyértelmű kérdés és válasz megmarad.
A harmadik rész a 12 pontos programsor. Minden induló politikai erő „köteles” az általa legfontosabbnak tartott 12 programpontot (konkrét magvalósítással, hatáselemzéssel) felsorolni. Méghozzá úgy hogy ebből is az első hatot külön ki kell emelnie. Itt az adja az összemérhetőséget, hogy azonos darabszámú (a legfontosabb) programok sorakoznak egymás mellett.
A programok, programpontok megírási szabályai az előzőkkel azonos lenne, tehát a programpont címe, majd miért fontos, szükséges. És a konkrét megvalósíthatóság.
Ezek tehát megjelennének lehetőleg sok helyen, szinte minden politikai médiában, interneten és ezek szerint választhat az állampolgár.
A programalkotási-elfogadási és megvalósítási mechanizmus egy továbbfejlesztett változata a következő elgondolásból indul ki. Mért kellene egy párt (politikai erő) programját teljesen elfogadni, más programokat elvetni, ha a nép egyébként egy vegyes programot tartana a legjobbnak? Ez így nincs jól.
Feltétlenül és teljesen azonosnak kell lenni a programalkotóknak a program-megvalósítókkal? Ha kötelező végrehajtani a programot, akkor nem.
D előbb nézzük a következő választási rendszert. Egyfelől lenne egy állami reprezentatív közvélemény-kutatás, melyben pl. 5000 a társadalom minden szegmenséből arányosan kiválasztott embernek, elküldenék a pártok programpontjait. Másrészt az interneten lehetne egyszer szavazni regisztrált egyéni kóddal számsorral, az email cím is biztosítja a tisztaságot. Illetve telefonon lehetne egyszer szavazni kóddal számsorral és telefonszám is biztosítja a tisztaságot. Ne felejtsük el, hogy manapság már banki ügyleteket is le lehet bonyolítani interneten és telefonon. Csak valamilyen hasonló szisztémát kell alkalmazni.
A programok, programpontok megírási szabályai az előzőkkel azonos lenne, tehát a programpont címe, majd miért fontos, szükséges. És a konkrét megvalósíthatóság.
A néphez intézett kérdés (ebben döntene a nép) egyik fele az lenne hogy programpontot (vagy törvényjavaslatot) függetlenül a megvalósíthatóságtól mennyire tartja aktuálisnak fontosnak. A néphez intézett kérdés másik fele, hogy a programpontot (vagy törvényjavaslatot) a megvalósíthatósággal együtt mennyire tartja jónak, elfogadhatónak. A szavazások eredményét aztán összesítenék.
Tehát a választó előtt a politikai médiában interneten és közvetlenül megjelenne pl. a négy aktuálisan legnagyobb politika erő 12 pontja, összesen 48 pont. A szavazatokból kiderülne, hogy melyiket tartják a legfontosabb 12 pontnak. És ebből pl. 6 olyan lenne, amelyiknek a megvalósíthatóságát is elfogadják. De a másik 6 is fontos csak át kell írni. Viszont ez 12 pont úgy jönne össze, hogy az első párt programjából pl. 5 pont, a másik párt programjából pl. 3 pont, a harmadik párt programjából, pl. 2 pont, a negyedik párt programjából is 2 pont kerülne be. Ettől függetlenül ezt a 12 pontot kell a vezetésnek megvalósítani. A vezetés kiválasztását itt most egyszerűsítsük le úgy, hogy a vezető és megvalósító politikai erő kiválasztásába beleszámít, hogy hány programpontját fogadta el a nép.
Abban elsősorban a népnek kell dönteni, hogy mely programpontokat tart fontosnak. Abban, hogy mely programpontok megvalósíthatósága jó, abban csak részben dönthet. És az erős szakmaiságot (pl. optimális értékékeket) tartalmazó kérdésekben még kisebb részben dönthet.
Ez már jobb mechanizmus de azért vannak hibái. Pl. mi van ha a 48 pont között nincs olyan amelyet egyébként a nép az egyik legfontosabb programnak tartana?
Nem jön létre a bárki elv, mert csak pártok állíthatnak össze programot. És talán a legnagyobb hibája, hogy az állampolgár majdnem négy évig semmit sem csinál, majd egy-két hónapra rászakad a politika. Ennyi idő alatt nem lehet átgondoltan dönteni 4 éves programokról.
A programalkotási-elfogadási és megvalósítási mechanizmus egy még tovább fejlesztett változata a következő elgondolásokból indul ki. Miért kellene egy-két hónap alatt a népnek sok programsort, sok-sok programot megismerni, és értékelni (ez csak felületesen lehetséges), ha ezt a megismerést, értékelést szét lehet osztani az időben. És ebből a gondolatból: a törvényjavaslat magában hordozza a programot.
A folytatás előtt azért megismétlem. Nagyon fontos látni: már jelenleg is az a deklarált cél, (sajnos csak deklarált), hogy programokat megismerje a nép (a lakosság, a többség), azokat képes legyen értékelni és a szerint választani, a közvetlen demokrácia szabályai szerint. Tehát a közvetlen demokráciáról szóló elképzeléseim, nem a távoli jövő víziói, lényegében már jelen vannak, csak meg kellene valósítani a deklarált célt.
Nézzük a következő jövőbeli modellt. A szavazópolgár előtt adott időben (adott 3 hónapban) függetlenül a választástól 4 törvényjavaslat van. A megjelenés és szavazás az előzőkben ismertetett mechanizmus szerint történne. A törvényjavaslatot bárki benyújthat, de persze az átmegy egy szűrőn. (Pl. a szűrés egyik része lehet, hogy szinte az összes benyújtott törvényjavaslatot a nép is véleményezi. De a szűrésre itt most nem térek ki.)
Az hogy miről szól a törvényjavaslat már magában, hordozza a programot. Pl. a korrupció felszámolásról szóló törvényjavaslat, megfelel ennek a programnak: a korrupciót fel kell számolni, de legalábbis jelentősen csökkenteni kell. Főleg, ha törvényjavaslatnak is tartalmaznia kell leírást: miért fontos szükséges a törvényjavaslat, ill., mi a törvényjavaslat stratégiai célja.
A 4 törvényjavaslat fontosságát véleményezni kell a népnek. Csak kettő az, amelyiknek a megvalósíthatósági programját is véleményezi a nép. A népszavazási törvény pl., úgy szól, hogy a törvényjavaslatok felét kell a néppel véleményeztetni. Tehát eközben lennének olyan szaktörvények melyek kialakításában, nem vesz részt a nép. A nép véleményezése (kvázi népszavazás) után kialakulna, mondjuk egy sorrend. Pl. két törvényjavaslatot fontosnak tart a nép, abból egynek a megvalósíthatósági programját is elfogadja. Pl. a másik kettőt nem tartja fontosnak, nem fogadja el. Azt a törvényjavaslatot, amelyet fontosnak tart a nép, záros határidő alatt törvénnyé kell alakítani. A következő 3 hónapban újabb 4 törvény kerülne a nép elé. A törvénykezés futószalagrendszerben működne ezért egy törvény teljes kifutása, eltarthat akár 2 évig is, de a törvények mégis havonta követhetnék egymást. Kb. ez lenne egyszerűen vázolva azon modell, amelyik véleményem szerint a legjobb lenne. Sokféle hasonló modell lehetséges A következő fejezetek tartalmazzák a pontosabb részletesebb kiterjedtebb elemzést. Mert azért van itt még nyitott kérdés. De lényegről ne feledkezzünk el, ez modell is megvalósítaná azt a deklarált célt, hogy a választópolgárok a programok alapján döntsenek.
Ebben a modellben mi lesz vezető-kiválasztással? A programok elsődleges fontossága megszűnik, azért nem árt ha, egy vezetőjelöltnek egyéninek, vagy csoportosnak van programja. Az előélet, a pszichés teszt, az ország-vezetői vizsga, a program, stb. dönt a kiválasztásban.
Viszont az idő előtti leváltás felértékelődik. Felértékelődik, mert le kell váltani, aki jelentős hibát, csalást, vagy bármilyen korrupciót követ el. Azt, akinek a keze alatt levő, a felügyelt terület (pl. a miniszterelnök területe az egész ország, az egész nemzet) nem fejlődik. Le kell váltani azt is, aki nem valósítja meg a rábízott programot, ill., aki nem valósítja meg a rábízott törvényjavaslatot. Mert abból a programból, törvényjavaslatból vagy nem lesz törvény, vagy törvény lesz, de nem lesz rendesen végrehajtva. A jövőben az ország, a közösség programját nemcsak a vezetés dönti el. A döntésben részt vesz a nép is, és a megvalósítást rábízza a vezetésre. (Ki kell dolgozni egy olyan mechanizmust is, hogy a lehetséges 2 év utáni leváltás viszonylag könnyen és simán zajlódjon.) A programelfogadás fontos része az egyenlő, de mindenkihez eljutó értékelhető megjelenés (közlés) amellyel jelenleg sok baj van.
Ebből az előzőkben leírtakból jelenleg semmi sincs, de mégis mi van?
Kezdjük azzal, hogy jelenleg frázisszerű jelszavak, jelmondatok, reklámok jelennek meg, amelyek nem értékelhetők. De ezek sem egyenlő mértékben, sőt nagyon is aránytalanul jelennek meg, ami simi-sumi pártfinanszírozással függ össze, ami viszont lényegében korrupció, mivel a támogatók elvárják a viszonttámogatást. A reklámokon kívül is aránytalan, igazságtalan, zavaros (az állampolgár nem látja át) a média-megjelenés, amit minimum a közszolgálati médiában illene biztosítani, de egyelőre csak kellene.
Kis hazánkban, 2010-ben eljutottunk addig „szintig” (ez már szintnek sem nevezhető) hogy a politikai elemzők kijelentették: jó hogy most nem születtek értékelhető programok ill., hogy ezekről nem folyt vita (a nép érdemben nem ismerhette meg ezeket, tehát nem ezek alapján döntött). (Tulajdonképpen, ex-has, illetve antipátia alapján döntött.) Jó mert az előző választásokon rossz, de betartott programok születtek, illetve máskor, rossz, vagy jó (mindegy), de betartatlan programok születtek és ehhez képest az is jó, ha nincs semmi. Ez hasonlatos ahhoz az érveléshez, amikor az éhes család hazatér és nincs semmilyen étel az asztalon, mire ezt mondja a család: milyen jó anyuka, hogy nem főztél, mert már hetek óta vagy odaégetted, vagy elsóztad ez ételt.
Hogyan juthatunk el a jelen elégtelen állapotából a jobb fejlettebb mechanizmusokig?
Hogyan juthatunk el, ez attól függ hová akarunk eljutni. Illetve mi lenne a viszonylag legkönnyebb út. Ugyanis a fejlettebb mechanizmushoz (a programalkotás-elfogadás és megvalósítás mechanizmusról van szó), ill. továbbfejlesztett mechanizmusig, ugyanolyan nehéz (ill. könnyű) eljutni, mint a még tovább fejlesztett mechanizmusig.
Az első lépcső és minimális szint, hogy felsorolt és kiemelt szabályok megszülessenek.
De itt kénytelen vagyok megismételni. A vezetésre (beleértve nagytőkét is) vonatkozó szükséges, de jelenleg még hiányzó szabályok viszonylag egyszerű és egyszerűen megvalósítható szabályok, törvények lennének, csak a politikai akarat hiányában válnak bonyolulttá nehezen megvalósíthatóvá, ill. a megvalósíthatatlanság látszatát keltik. Amiatt válnak bonyolulttá, megvalósíthatatlanná, mert akiknek meg kellene hozni e szabályokat, törvényeket, azok nem akarják meghozni, és nem azért, mert technikailag vagy más okból ezek megvalósíthatatlanok lennének.
És még egy fontos tanulság: elméletileg szinte megoldhatatlan ellentmondás, az optimális értékek, az alapelvek, az alkotmány és a vezetés korlátozása mellett a fejlődés biztosítása, azonban jó mechanizmusok, a jó törvények a jó rendszer megoldja ezeket az ellenmondásokat. Az elméleti ellentmondásokat a jó gyakorlat gyakran képes megoldani, ha ilyennel kerül szembe a gondolkodó, akkor a gyakorlati megoldáson kell elgondolkodni.
Feladatok, amelyek „Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer), az intézményrendszer szempontjából. Rendszertényező.” feladatai között jelennek meg.
A fejlettebb választási és programalkotási rendszer létrehozása.
A jelenleg deklarált cél - a minden szempontból megvalósítható, jó és valós feltételekkel rendelkező programokat, (az ország alapvető jövőtervét) a nép, a többség fogadja el, és hogy a vezetést is ez alapján válassza ki - megvalósítása. Megvalósítása, a jelenlegitől eltérő, az általam közölt, vagy más jó programalkotási-elfogadási és megvalósító mechanizmus által.
Mindenképpen a programok a nép számára legyenek érthetők, legyenek értékelhetők és összehasonlíthatók. Biztosítva legyen a nép (többség) érdemleges döntése.
A programnak mindenképpen betarthatónak kell lenni (jó, valós feltételekkel rendelkezik és van megvalósítási terv) és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani. Pontosabban, amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.
És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés, a következő választásokon nem indulhatna.
Legalább 5-6 vezető politikai erő (a nép által is leginkább elismert vezető politikai erő) programjának kell megjelenni. (Legalább, de az is lehetséges, hogy ez a kör kitáguljon akár 15-20-ra, és időben széthúzódjon. Vagy a „bárki alkothat jó programot, törvényjavaslatot” elv is megvalósulhat.)
Az arányos, szinte egyenlő megjelenést a reklámok vonatkozásban és minden vonatkozásban biztosítani kell. A közszolgálati médiának biztosítani kell, az arányos, szinte egyenlő, részletes, mindenkihez eljutó, érthető megjelenést.
Az ésszerű, átlátható társadalmi szerkezet (rendszer), az intézményrendszer szempontjából. Rendszertényező. A/1, a döntéshozó m. ábrák.
Kezdjük ez a fejezetet egy kis ismétléssel.
Alapvető (kisiskolás szintű, friss szemű) elmélkedések a szabályozásról, irányításról a hatalomról. A nemzet a rendszer, rendszerváltozat hatalmas bonyolult hatalmi, szabályozási térképe. Elméleti rendszertényező.
Ez esetben a konklúziókkal kezdem, és nem azzal, hogyan jutottam el a konklúziókig.
A hatalommegosztás többek között azért szükséges, hogy ne kerüljön őrült, zsarnoki vezetés, annak modern fajtája a hatalomba. Illetve, azért szükséges, hogy a legjobb döntések jöjjenek létre.
A hatalommegosztás fő tényezői.
A (felső) írott szabályozat, törvények. (Alkotmány, alapelveket, alapprogramokat tartalmazó törvények, magasabb rendű törvények, általános kerettörvények, vezetésre, döntéshozásra vonatkozó törvények, hatalomelosztással kapcsolatos törvények, eljárási szabályok, stb.. Minden állami törvény, ami, nem szaktörvény, részlet-törvény, nem kevésbé fontos, viszonylag egyedi dolgokat szabályozó törvény.)
A közvetlen demokrácia (vezetetés nélküli népi irányítás).
A direkt hatalommegosztás lehetséges főbb fajtái.
A létszám szerinti (lakóhelyi, vagy más közösségek)
A szakügyek szerinti.
A hatalmi fajták szerinti.
Egyéb direkt hatalommegosztások nem lehetségesek, ez a három lehetséges. Egyéb hatalommegosztások nem lehetségesek ez az öt (írott, felső szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, létszám szerinti, szakügyek szerinti, hatalomfajták szerinti hatalommegosztások) lehetséges.
Lényeges megállapítások.
A teljes írott szabályzat, törvények szerinti irányítás a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt, az írott (felső) szabályzat, törvények, az egyik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozattan növelni, fejleszteni szükséges.
A teljes közvetlen demokrácia (vezetés nélküli irányítás) a jövőben sem lehetséges, nem lenne jó, a jelenben pedig messze nem lehetséges. Ezzel együtt a közvetlen demokrácia, a másik legfontosabb demokratizáló tényező, fokozottan növelni, fejleszteni szükséges.
Mivel a jelenben, közeljövőben (30 év) a teljes írott (felső) szabályzat törvények és a teljes közvetlen demokrácia nem lehetséges, és a kettő kombinációja sem lehetséges (nem lehet teljes és jó), ezért szükség van a vezetésre. Ha pedig szükséges a vezetés, akkor szükséges a direkt hatalommegosztás is, főleg akkor, ha az írott szabályzat és közvetlen demokrácia messze nem teljes.
A direkt hatalommegosztások (létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) nem biztosítják a szükséges hatalommegosztást és nem is lehetségesek. A direkt hatalommegosztások, az első kettőhöz képest kevésbé fontos demokratizáló tényezők. Ezzel együtt a direkt hatalommegosztások főleg azok rendezett logikus és illeszkedő ötvözete, fontos demokratizáló tényező, a jövőben növelni, fejleszteni szükséges.
Nem lehetségesek a direkt hatalommegosztások sem külön, sem azok ötvözete, kombinációja, mint teljes megoldások, mert.
A nemzet, a rendszer egységes dolog, nem lehet teljesen részekre szabdalni.
Nem lehetséges, mert szinte szükségszerűn kialakulnak a főhatalmak, kialakul a hatalom koncentrációja, kialakulnak a „legerősebb” emberek.
Nem lehetséges, mint teljes megoldás, mert adott létszámban (adott közösségben) adott szakügyben, adott hatalomfajtában, is kialakulhat a teljhatalom, és akkor az kvázi zsarnoksághoz, ill. rossz döntésekhez, irányításhoz vezet.
Fontosabb a hatalomszétválasztás erőssége, valódisága, mint a kis részekre való bontás.
Az optimális hatalommegosztást csak a három, illetve öt tényező (írott szabályzat, törvények, közvetlen demokrácia, direkt hatalommegosztás, létszám, szakügyek, hatalmi fajták szerinti) logikus szervezett átgondolt ötvözete, kombinációja hozhatja létre.
A jelenlegi hatalommegosztás elsősorban azért aránytalan, igazságtalan, mert hiányos rendezetlen az írott (felső) szabályzat, törvénykezés, és főleg mert hiányos a közvetlen demokrácia, de azért más hatalommegosztási problémák is vannak.
Az alapvető hatalomfajták.
Amiket csak másodlagosan kell a hatalommegosztásba belekeverni.
A kritikai hatalom, a szóbeli kritizálás lehetősége.
A társadalmi hatalom. Pl. egy orvos hatalma a páciens felett, a szülő hatalma, a gyereke felett. Idetartozik a magángazdasági munkavezető, tulajdonos hatalma, de itt jelentkezik a nagytőke problémája. És idetartozna a kisközösségek, civil szervezetek, beleértve az igazi önkormányzatokat, vezetőinek hatalma. Illetve a nem állami tudatformálók hatalma, bár itt is van egy kérdéses rész, a nagyobb magánmédiák tudatformáló hatalma.
A tudatformáló hatalmat, elsősorban az állami tudatformáló hatalmat egyszerűen azért érdemes külön kezelni, mert e nélkül is igen bonyolult lesz a hatalmi, szabályozási térkép.
Hatalomfajták, amiket feltételen figyelembe kell venni.
A szabályozási, törvényhozási hatalom. (A jogalkotó, szabályozó, törvényhozó hatalma.) Az alapvető elv és programalakítási hatalom. Az ellenőrzési hatalom (ez kérdéses hatalom.) A felügyeleti hatalom (ez értelmezés kérdése). (Jogalkotói és jogalkalmazói hatalom.) Az intézkedési, tárgyalási hatalom. A szaktörvénykezési, és részlettörvénykezési hatalom. A vezetés-kinevezési és leváltási hatalom. A büntetési hatalom (a büntető hatalma). A bűn-megállapítási hatalom, amely részben, elválasztható a büntetési hatalomtól.
(Valójában ez értelmezhetetlen: végrehajtói hatalom.)
Tovább van a direkt hatalom és a nyomásgyakorlás hatalma.
Elmondható a jól ismert mondat: a hatalomfajták összefüggnek, nincs éles határvonal, vannak átmenetek, de azért különbözőnek.
Néhány alapvető szabályozás, törvénykezés.
A társadalmi egység kívülről jövő szabályozása, törvényei. Ez lehet: erős részletes. Részben limitált, alternatívált (kevésbé erős, részletes). Lehetségesen teljesen limitált, alternatívált szabályozás, törvénykezés (még kevésbé erős, részletes).
A társadalmi egység belső (önálló) szabályozása, törvényei.
Ezek, a külső és belső szabályozás, törvénykezés ötvözete ill. aránya.
Továbbá, a felső írott szabályzat, törvénykezés szabályozása, törvénykezése.
Az állam illetve legfelső (elit) vezetés szabályozása, törvénykezése.
(Ehhez illetve egymáshoz lehet viszonyítani a hatalmakat, és a szabályozásokat.)
Továbbá, a társadalmi egységek egymásra ható szabályozása.
Továbbá, egyoldalú szabályozás, törvénykezés, nincs visszahatás. Van visszahatás, de jóval kisebb, mint a főhatás. Kétoldalú, a hatás, visszahatás közel egyenlő. Vannak még hatalmi szabályozási körök.
A jog kapcsolódása mindehhez. Szabályozások, törvények, amelyek magáról hatalommegosztásról szólnak, amelyek meghatározzák hatalom és a szabályozás nagyságát, irányát. És maguk a szabályozások, törvények, amelyek bármiről szólhatnak, amiket a hatalmi egységek alkotnak.
A társadalmi (rendszer) egységek vázlatos felsorolása.
Az állam, ill. a legfelső vezetés. Az állam, ill. a középvezetés. Ennek egy másik felosztása hatalmi fajták szerint. Jogalkotás. Szaktörvénykezés, részlettörvénykezés. Jogalkalmazás. A jogalkalmazás külön része, az igazságszolgáltatás, amely rendelkezik a büntetési hatalommal, ill. a bűn-megállapítási hatalommal. (Bár bizonyos értelemben a vezetés-kinevezés leváltás, a jövedelem-megállapítás, és sok elmarasztalás, jutalom is egyfajta büntetési hatalom. Talán a bűn nagysága itt a választóvonal.) Ugyanakkor ez bűntető hatalom és általában a jogalkalmazó hatalom kevés szabályozási, törvényhozási hatalommal rendelkezhet. Jelenleg ez nagyjából így van, a direkt hatalommegosztással kisebb baj van, mint a közvetlen demokráciával. A jogalkalmazók (nemcsak a bíróság, ügyészség), általában rendelkeznek valamennyi büntető, szankcionáló hatalommal. A jogalkalmazók (részben szaktörvénykezők, részlet-törvénykezők) közé sorolhatók az állam kihelyezett hivatalai, a polgármesteri hivatalok. És még sok minden.
Tovább egység, a magángazdaság, mint egyfajta civilszféra. További egység a klasszikus civilszféra, civilszervezetek, kisközösségek. Ide tartoznának az igaz önkormányzatok, amelyek jelenleg össze vannak mosva az állam kihelyezett hivatalaival.
És a végső egység, a magányszemélyek, az állampolgárok, a családok, háztartások, magánszféra, másképpen a nép a lakosság egysége.
Szélesebb értelemben a nép, az egyének, állampolgárok egységnek és civil szféra egységének együttese.
Akár külön hatalmi egységnek vehető az írott felső szabályzat, törvények.
Ezen egységek, (és az alegységek között is) hatnak a hatalmak.
Mindazt amit itt leírtam illene bizonyítani legalábbis az egyszerű, logikus gondolatokkal. Sajnos még a vázlatos bizonyítás sem fér bele ebbe a tanulmányba, ezért csak néhány rendezetlen gondolat.
Ha lenne a vezetésre (minden ágra, jogalkotásra, jogalkalmazásra, stb.) vonatkozó részletes szabályozás, mikor, mit lehet tenni (ezt a szabályozást a nép a tudományos vezetés, stb. hozná össze), akkor kvázi megszűnne a vezetés hatalma, saját döntése. Akkor egy számítógép is képes lenne irányítani. Igen de minden részletre nem terjedhet ki a szabályozás. Már azért, sem mert mindig jöhetnek új helyzetek. És ellenőrzésre is szükség van, ami emberi munka. És az ellenőrzések utáni intézkedésekre is. És főleg mi lenne akkor, e szabályzat fejlesztésével. Mert minden szabályzatnak fejlődnie kell. Tehát szükség van emberi döntéshozásra és vezetésre.
Minden szabályt, törvényt nem hozhat a nép, mert azért a vezetés jó esetben két fokkal okosabb, hozzáértőbb, mint a nép, és mert az nagyon lassú, körülményes lenne. Vannak gyors és szaktudást igénylő döntések. Tehát szükség van vezetésre.
Tehát elvileg ez a kettő válthatná ki a vezetést, de nem tudja. Ha pedig van vezetés, akkor fennáll annak az esélye, hogy a vezetés kezébe kaparintva szinte minden hatalmat, kialakul egy zsarnoki vezetésérdekelt irányítás. Ezért szükségesek más módszerek is, amelyek ezt megakadályozzák, ezek elsősorban a direkt hatalommegosztások. Mindez persze nem azt jelenti, hogy az írott felső szabályozás és a közvetlen demokrácia fölösleges, (nagyon is szükséges), csak azt hogy ezek önmagukban nem elégségesek. De az egyéb hatalommegosztások sem érnek sokat (sőt még kevesebbet érnek) az írott felső szabályzat, törvények és a közvetlen demokrácia nélkül.
A jogalkotói és jogalkalmazói hatalom szétválasztása. Te hozhatod a törvényeket, de az alkalmazásukba nem szólhatsz bele, te pedig alkalmazod a törvényeket, de a létrehozásukba nem szólhatsz bele. Nem teljesen értelmetlen ez, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. Gyakorlatilag inkább ez a helyesebb: főleg (nem kizárólag te hozod a törvényeket) de azokat csak behatárolva alkalmazhatod. Te viszont alkalmazod a törvényeket, azért behatárolva vehetsz részt a törvényhozásba.
A jogalkalmazónak egyébként is van egy olyan korlátlan hatalma, hogy hozhat olyan törvényt, amely saját kezébe adja pl. a jogalkalmazást, a büntetést stb.. Ezért a legfontosabb, az hogy a jogalkotás is szabályozva legyen, hatalommegosztott legyen, ez elsősorban a kötelező közvetlen demokráciával lehetséges, amit viszont az írott felső törvény garantálhat.
Az ellenőrzés azért nem igazi hatalom, mert az ellenőrzés eredményét át kell, hogy adja vagy a szabályozónak, vagy a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, és végül is ezek döntenek a szankciókról, jutalmakról. A szankció, ill. a jutalmazás lehetősége adja az igazi hatalmat. Ettől függetlenül érdemes az ellenőrzésnek is függetlennek, elfogulatlannak lenni.
A felső szabályozás nem választható szét az alapelvek, alapprogramok megállapítástól. A szaktörvények, a részlettörvények megalkotása már nagyjából szétválasztható. És a vezetés-kinevezés, leváltás is nagyjából szétválasztható a szabályozástól, ugyanúgy ahogy a büntető hatalma is szétválasztható a szabályozástól. Az elit vezetés ezért szükségszerűen a következő hatalommal rendelkezhet: szabályozó, törvénykezési hatalom, alapelv és alapprogram megállapító hatalom, másokkal, a néppel megosztva, ehhez kapcsolódhat az ellenőrzési és felügyeleti hatalom. Az is felügyelet, ha az ellenőrzését mérlegelve alkotják meg a szabályozást. Ha így értelmezzük a felügyeletet, akkor a felügyelet benne van, a legfelső jogalkotó vezetés munkájába. Ha úgy értelmezzük, hogy az ellenőr átadja az ellenőrzés eredményét a vezetésleváltónak, vagy a büntetőnek, akik e szerint ítélkezik, akkor a felügyelet az vezetésleváltó, kinevező, illetve a büntető tevékenységhez kapcsolódik. Valójában mindkettő felügyelet. Ugyanakkor kell legfelső felügyelőnek lenni, ami egy külön problémakör.
Térjünk rá, viszont a lényegre. A direkt hatalommegosztás jó esetben is, csak azt eredményezi, hogy az egyes emberek zsarnoksága igazságtalansága darabszámra csökken, de nagyságában nem biztos, hogy csökken. Ez pedig azt jelenti, hogy sok embernek lehet kevés számú, de nagyfokú zsarnoksága, igazságtalansága, vagyis az összesített zsarnokság, igazságtalanság nem csökken jelentősen. Ez nevezhető hatalomdecentralizációnak, amely nem azonos a demokratizálással. Ezért szükséges a demokratikusan kialakított írott felső szabályozás, és közvetlen demokrácia. Azért a hatalommegosztásnak, a hatalomdecentralizációnak is van előnye. Erre még visszatérek.
A fentiek magyarázata. Képzeljünk el egy olyan bírót, aki pl. csak száz ember felett ítélkezhet (létszám szerinti szétválasztás), aki pl. csak a rablások ügyében ítélkezhet (szakügyek szerinti szétválasztás), és aki csak bíráskodhat büntethet, nem hozhat törvényeket (hatalomfajta szerinti szétválasztás). Nos az ilyen bírónak nyilván kevés ügye lesz, de abban a kevés ügyben, ha nincs hatalmi fékje, nincs rá kötelező szabályzat, nincs külső ellenőrzés, stb., akkor abszolút igazságtalanul is ítélkezhet. A bíró helyébe tegyünk be egy olyan szabályozó embert, aki mondjuk csak az építési ügyekben, szabályozhat (szakügyek szerinti szétválasztás), azt is csak 100 ember vonatkozásában. Erről az emberről is elmondható, nyilván kis problémakörben lesz hatásköre, de semmi sem garantálja, hogy abban a kis problémakörben, jól fog szabályozni. A saját kis területén elkövethet óriási hülyeséget. Ha pedig sok ilyen van, akkor az egész rendszer pocsék lesz.
Ez nem azt jelenti, hogy fölösleges az optimális a direkt hatalommegosztáson gondolkodni, hanem azt, hogy önmagában ez kevés. De azt is figyelembe kell venni, hogy hiába osztjuk fel hatalmat egészen apró darabokra, ha az nem igazán lesz elválasztva, akkor valójában nincs hatalommegosztás. Nincs elválasztva, mert a személyes érdek-összefonódások miatt összekapcsolódik a hatalom. Mert a hatalmi harc ill. a rendszeregyetértés miatt összekapcsolódik hatalom. És még lehetne sorolni. Egyébként pedig nem is jó, ha egészen apró darabokra tagolják szét a hatalmat, leginkább a létszám szerinti megosztás fölösleges.
Milyen viszonyban vannak direkt hatalommegosztások egymással?
Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?
És milyen viszonyban van az írott felső szabályozás, a közvetlen demokrácia és direkt hatalommegosztás egymással? Nem üthetik egymást? Kiegészíthetik, erősíthetik egymást? Mely területen, mely társadalmi egységnél mely módszer a jobb megoldás? Mikor sok a hatalom, mikor kevés? Stb.?
A jövő társadalomtudományának e kérdésekre is válaszolni kell.
Érdemes pl. ezen a körön elgondolkodni. A közvetlen demokrácia a nép is alakítja az írott felső szabályzatot, amely a szabályzat tartalmazza a hatalommegosztás, és szabályozás térképét, amely hat a vezetés döntéseire, amely hat az írott felső szabályzatra, amely hat a közvetlen demokráciára.
De ne csak a hatalommegosztásról gondolkodjunk, hanem az optimális szabályozáson.
Az nyilvánvaló, hogy a különböző társadalmi egységeknek különböző szabályozás jó. Pl. a vezetésnek erősebb részletesebb külső szabályozás kell, mint civilszférának, és a magánszférának, az állampolgároknak még ennél is limitáltabb, altenatíváltabb szabályozás a megfelelő. Ugyanakkor ez nem vonatkozik a büntetésekre, az állampolgárnak, a vezetésnek és mindenkinek egyenlőnek kell lenni az igazságszolgáltatás vonatkozásában. Ráadásul a nagyobb társadalmi egységek kisebb egységekre tagolódnak, amelyek optimális szabályozása eltérhet a nagy egység szabályozástól. És az is nyilvánvaló, hogy a hatalom nagysága függ a szabályozás erősségétől, részletességétől. Tehát egy bonyolult hatalmi, szabályozási térkép bontakozik ki. A jövő társadalomtudományának meg kell rajzolni a társadalom, a rendszer, bonyolult, pontos de mégis átlátható, logikus, összeillő, egységes koncepciókon alapuló hatalmi, szabályozási térképét. Azt se felejtsük el, hogy ennek a térképnek pl., figyelembe kell venni az arányos és igazságos hatalomelosztást is. Jelenleg is van hatalommegosztás, szabályozás tehát ennek van valamilyen zavaros térképe, de ez nemhogy, megszerkesztve, megtervezve, megrajzolva, de feltárva sincs. A jelen rendszer tódózót-foltozott, a hatalmi viszonyok, a szabályozás logikátlan zavaros, igazságtalan. Mindez nem azt jelenti, hogy nincsenek, csak, azt hogy zavarosak rosszak, károsak ezek a viszonyok.
Annak tükrében, hogy elméletileg létezik egy bonyolult, de optimális hatalmi, szabályozási térkép be kell vallanom, hogy az én elmélkedéseim, amelyek hatalomról, szabályozásról szólnak erősen hiányosak. Nem hamisak, de hiányosak.
Gondolkodtam, hogy a megrajzoljam e fejezet ábráját. Egyelőre az időhiány miatt nem rajzolom meg, akinek kedve van, gondolatban, vagy ténylegesen úgyis megrajzolja.
A hatalommegosztás előnye elemi szinten átgondolva.
Válasszuk szét a problémát.
A jövőben lesz egy független, jó vezetéskijelölés, leváltás.
A múltban és a jelenben nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás.
A leváltás azért szükséges, mert pl. menetközben is, meghülyülhet a vezető.
Az egyszerű modellben 10 ezer embernek van 1 mindenható vezetője, ekkor nincs hatalommegosztás. Vagy 10 ezer embernek van 100 vezetője, vannak jogalkotói, ellenőrei, rendőrfőnöke, ügyésze, bírója, és még sorolhatnám, ez a hatalommegosztott modell.
Feltételezzük, hogy van jó vezetéskijelölés, leváltás és nincs hatalommegosztás.
Egy jó mindenható vezető kerül az élre. Hiába jó ez a vezető, egyszerűen fizikailag képtelen mindenre odafigyelni. Ezért a jó vezető kijelöl jó vezetőtársakat. Ekkor viszont már lesz hatalommegosztás. Sőt bizonyos értelemben jó vezetés-kijelölés lesz.
(Itt bekapcsolódik egy másik kérdés: ezek szerint elég egyszer egy jó teljehatalmú vezetőt kijelölni és rendben megy minden. Illetve, elég a független, jó vezetéskijelölés, leváltás a többi mellékes.
A cáfolathoz tisztázni kell mit jelent: nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás?
Ezt jelenti: negyedrészben erőszakos, vagy trükkös hatalmi puccsal jut hatalomra, negyedrészben születési előjogok miatt, negyedrészben más véletlenszerűség miatt, negyedrészben a regnáló vezetés jelöli ki. Összességében véletlenszerűen alakul, egyenlő eséllyel kialakulhat jó, vagy rossz vezetés. Tulajdonképpen, ha nincs jó vezetéskijelölés, leváltás akkor 75% esélye van a rossz vezetés kialakulásának 25% esélye van a jó vezetés kialakulásnak, de ettől most tekintsünk el. És attól is tekintsünk el, hogy nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás közvetlen demokrácia nélkül.
A lényeg az, hogy nem így működik a dolog: a jó vezető kijelöli a jó társait, és kijelöli a jó utódját, majd az is így tesz, és így megy a dolog az idő végéig. Pl. valószínűleg előbb-utóbb, de inkább előbb, létrejön egy trükkös hatalomváltás, amely során rossz vezető jut hatalomra. Vagy pl. a jó vezető, kijelöli a jó vezetőtársait, de itt is beléphet hiba, vagy trükkös megtévesztés. A jó vezető is tévedhet, vagy megtéveszthetik, vagy akár meg is gyilkolhatják.
Ezzel együtt a független jó vezetéskijelölés, leváltás egy nagyon fontos demokratizáló tényező, de nem az egyedüli.)
A másik variáció, nincs független, jó vezetéskijelölés, leváltás, (jelenleg is ez a helyzet) ekkor egyenlő eséllyel véletlenszerűen kerülhetnek hatalomra jó és rossz vezetők.
Nézzük meg hogy ekkor hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.
Pontosabban, ha rossz vezető, vezetők kerülnek hatalomra akkor a hatalommegosztott, vagy az osztatlan rendszer a jobb.
Ha rossz egyszemélyes mindenható vezető kerül hatalomra, akkor ő nem vezetőtársakat választ, hanem olyan szolgákat, akik megkönnyítik a vezetését, de lényegileg nem szólnak bele a vezetésbe. Ez a vezető pl. négy évig uralkodik ez alatt az egész vezetés rossz lesz, tönkreteszi a vezetettek életét. Ha hatalommegosztás van, akkor még rosszabb esetben is lesz egy 20%-nyi jó vezető, a sok vezető egy része szükségszerűen jó marad. Vagyis ha nincs hatalommegosztás, akkor rossz (egyszemélyes, mindenható) vezető esetén 100%-os a tönkretétel (a károkozás), ha van hatalommegosztás, akkor rosszabb esetben 80%-os, vagy annál kisebb a tönkretétel (károkozás), mert a sok kisvezető egy része valószínűleg, általában, nem rossz.
Ez tehát a hatalommegosztás, a hatalomdecentralizáció előnye.
Szintén ismétlés
A döntéshozó mechanizmus elméleti meghatározása, összefüggései.
A tanulmányrész címe: a döntéshozó mechanizmus. Ezért meg kellene határozni a konkrétabban döntéshozó mechanizmust. A döntéshozó mechanizmus a következő konkrét mechanizmusokra osztható.
A törvénykezés (jogalkotás jogalkalmazás, döntéshozó egységek) mechanizmusa. A vezetés-kiválasztás és leváltás mechanizmusa. A működés és felügyelet mechanizmusa. Az ellenőrzés mechanizmusa. A szabályozottság mértéke jellege szerinti mechanizmus. A mechanizmusok egyben a rendszer egységeinek, ágainak a csoportosítását is befolyásolják.
Ez csak szűken vett döntéshozó mechanizmusok. A döntéshozó mechanizmus csak egy de talán legfontosabb az alrendszerek közül. Alrendszerek: gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, szociális rendszer, jogrendszer, tudományos és oktatási rendszer, oktatási és tájékoztatási rendszer, döntéshozó mechanizmus, egyéb rendszerek. Másfelől viszont a döntéshozó mechanizmus határozza, meg hogy milyenek az alrendszerek mivel nekik is vannak döntéshozó mechanizmusuk.
A döntéshozó mechanizmus a legszűkebben vett rendszer, a legszűkebben vett politikai rendszer.
Mi az a döntéshozó mechanizmus: ezt leginkább az A-val jelölt ábrák némelyike képes leginkább szemléltetni. Talán így lehet megfogalmazni: a döntéshozók egymás közötti aránya, viszonya, és feladatmegoszlása, a döntéshozó mechanizmus.
Megjegyzem, hogy az elvek, elméletek alapvető jogok, általános törvények nagyon fontosak de a konkrét mechanizmusok is éppolyan fontosak, ill. a kettő csak együtt lehet csak hatékony. Ugyanakkor döntéshozó mechanizmust is törvények véglegesítik.
Első látszatra, a döntéshozó mechanizmus csak kiszolgálja az elveket. Ugyanakkor ennél több, mert ha rossz a döntéshozó mechanizmus, akkor az elvek csak üres szavak maradnak. A döntéshozó mechanizmus nemcsak biztosít, de okoz is. Minden rendszernek van egy döntéshozó mechanizmusa, ami jelentősen meghatározza rendszert. Továbbá a döntéshozó mechanizmust két nagy részre lehet felosztani: a vezetés demokratizálódást okozó, biztosító mechanizmus és a lakosság, társadalom demokratizálódását okozó, biztosító mechanizmus. Természetesen a kettő összefügg, de szétválasztható.
A tanulmányt folytassuk azokkal a döntéshozó mechanizmus tényezőivel amelyek a vezetés demokratizálódását okozzák biztosítják. Egyben azokkal döntéshozó mechanizmus tényezőivel melyeknek alig van történelmi múltjuk, jelenük, kialakításuk ezután lenne szükséges.
A következő rendszertényezőket én a tényleges demokrácia döntéshozó mechanizmusának nevezem.
Ahhoz hogy ne keveredjünk el szükséges egy kis rendezés, kategorizálás.
A döntéshozás problémakörét szét kell választani: a döntéshozási mechanizmus elemezése taglalása elsősorban, az elvek, módszerek alapján (diktatórikus, kevésbé demokratikus, demokratikus, közvetlen demokráciára épülő.) Rövidebben, a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása a demokratikus módszerek alapján. És a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása elsősorban az intézményrendszer alapján. (A kettő persze szorosan összefügg.)
Továbbá van a múlt és jelen döntéshozási mechanizmusa, és a jövő döntéshozási mechanizmusa.
Az ábrák miről szólnak?
Minden ábra a rendszerről ill. az államról szól. Vannak ábrák amelyek elsősorban rendszerről szólnak ( ezekben is általában megjelenik az állam), a rendszer hierarchiájáról, vagy rendszerfejlődésről. Vannak ábrák, amelyek kifejezetten az állam és rendszer viszonyáról szólnak, pl. A/0, D/0/b, ABD/1 ábrák. Vagy együtt a rendszer és az államfejlődésről szólnak, pl. a D/1, D/2 ábrák. A B jelű ábrákban is megjelenik az állam, de úgy, mint egy gazdasági egység, hiszen ezek a gazdaságról szólnak. Talán a B/1 ábrába jelenik meg az állam intézményrendszere. Vannak ábrák, amelyek elsősorban az államról, államfejlődésről szólnak, pl. B621/a, B/21/b, D/0/a ábrák.
A döntéshozó mechanizmus ábrái közül az A/1 ábra vegyes, megjelenik benne a döntéshozás mechanizmusa a módszerek, a demokrácia szemszögéből (méghozzá a múlt, jelen és jövő döntéshozási mechanizmusa is) és a középső- alsó részében pedig az intézményrendszer szemszögéből, méghozzá a jelen vonatkozásában. Az A/4/2 ábra teljes egészében az A/4 ábra felső része a döntéshozás mechanizmust az intézményrendszer szemszögéből méghozzá a jövő vonatkozásban mutatja meg. Az a A/4 ábra alsó része, az A/5, A/6 ábra pedig a döntéshozási mechanizmust a módszer, a demokrácia szempontjából mutatja mégpedig a jövő vonatkozásában. Ugyanakkor ezen ábrákban megjelenik a jövő, általam elképzelt, intézmények egy része is, a jövő intézményrendszerének egy része is.
E tanulmányrész nagyobb része a döntéshozó mechanizmust a demokratikus módszerek alapján elemzi, taglalja, határozza meg. Ez azon fejezetek egyike amelyben elsősorban az intézményrendszer alapján, abból is a jövő lehetséges intézményrendszerének alapján elemzi, taglalja határozza meg.
És még egy ismétlés.
Tisztázni kell a politika függetlenség fogalmát. Egyszerűbben, mely vezető, mely vezető testület nevezhető függetlennek.
Megjegyzem nem csak elméletileg szükséges e fogalmat tisztázni, de a jogi értelmét is tisztázni kell. És nemcsak a függetlenség jogi értelmét, de a demokrácia, az állam, stb. jogi értelmét is tisztázni kellene.
Tehát: mely vezető, mely vezető testület nevezhető függetlennek.
Nyilvánvalóan nem nevezhető függetlennek, akinek pl. az aktuális ország-vezetés, határozhatja meg a pozícióját, elküldését, jövedelemét stb.. Nem nevezhető függetlennek, aki valakinknek a lekötelezettje. Nem nevezhető függetlennek, aki védelemre szorul, aki fél, aki valakinek a védelme alatt áll. De azon aktuális vezetés, aki megvéd, akinek a lekötelezettei lesznek, az nemcsak belföldi, de külföldi vezetés is lehet.
Itt van pl. az MNB elnöke jövedelemének körüli vita. Akik megvédték, akinek lekötelezettje lett, ez esetben az európai központi bank, továbbá az EU, továbbá a nemzetközi nagytőke, pontosabban ezen testületek, intézmények vezetői. Tehát pl. az MNB elnöke, ez esetben a honi vezetéstől lehet, hogy független lesz, de nem lesz független más testületektől, intézményektől, emberektől.
Ugyanakkor ez eset kapcsán megint kilóg a lóláb, valójában milyen viszonyban van az EU, a nemzetközi nagytőke és az országok vezetése. Ki kinek dirigál, kinek mekkora hatalma és az önállósága.
Visszatérve, akkor sem független a vezető, ha saját önzésének önérdekűségének a rabja.
Tehát a politikai függetlenség akkor valósul meg, ha a vezető szinte kizárólag a hosszabb távú népérdek lekötelezettje. Miért hosszabb távú? Mert a populista ígérgetést ki kell zárni.
Hogy lehet ezt elérni? Nyilván csak úgy, ha a kinevezését, leváltását jövedelemét, egyéb fontos dolgokat jelentősen a nép határozza meg. Ez pedig egy modern demokratikus rendben jöhet létre.
És az utolsó ismétlés.
Az államszervezés és az állami költségvetés alapjai.
1. Minden azzal kezdődik, hogy ki kell jelölni az állam nagyságának, arányának, szerepének határait. Egyfelől aszerint, hogy mely termeléseknek szolgáltatásoknak van a legjobb helye az államban, melyeknek a magángazdaságban. És melyeknek a civil szférában melyeknek a magánszférában.
2. Másfelől úgy, hogy a fogyasztásfajtákat (egyben termelés és szolgáltatásfajtákat) megfelelően rangsorolják, és meghatározzák, hogy mekkora energiát, munkát, pénzt igényelnek.
Emlékeztetőül a fogyasztásfajták:
Az igazságosság, igazságszolgáltatás, tisztességesség, a biztonság több fajtája, nemzetvédelem, az önrendelkezés, a szervezettség, stb.. (Ebben többek között benne van a szociális biztonság, ill. a szociális igazságosság, tehát a szociális rendszer, a segélyezések, támogatások rendszere. A szervezettség pedig lényegileg azonos jogalkotással, a felső irányítással, a hivatalok, a polgármesteri hivatalok, stb.. működésével. És még sok minden benne van a nagy fogyasztásfajtákban. )
Továbbá nagy fogyasztásfajták.
Tudás, tanulás. Kulturáltság, művelődés, tartalmas szórakozás. Tájékozódás. Egészség. Természetes, egészséges környezet. Közlekedés, de ez felosztódik tömegközlekedésre és egyéb közlekedésre. Stb..
Munka, méghozzá viszonylag érdekes és egészséges és lehetőleg a képességeknek megfelelő munka, mint igény. (Ezek inkább állami szolgáltatások voltak.)
(Inkább magángazdasági termelések, szolgáltatások következnek.)
Étkezés. Lakás. Lakberendezés (beleértve a háztartási gépeket) Ruházkodás. Egyéb komfortosságot teremtő szolgáltatások. Nem tömegközlekedés.
Gyermeknevelés, utódgondozás, mint igény.(Ez inkább magánszféra fogyasztása, „termelése” állami támogatással)
Viszonylag hasznos feltöltő szórakozás, üdülés, utazás, pihenés, stb.. Egyéb hasznos tárgyak birtoklása.
Ajándéktárgyak, dísztárgyak, stb. birtoklása. Rövid ideig használatos, azután eldobott tárgyak birtoklása. Haszontalan szórakozás és más testet, lelket romboló fogyasztás. Hódítás, leigázás, mint igény. Stb..
Ugyanakkor ez a rangsorolás már irányt adhat a magángazdaság és az állam belső szerkezetének kialakításához is.
Amint azt már elmondtam, a rangsorolásnál figyelembe kell venni a lakosság jelenlegi igényeit, várható jövőbeli igényeit. Valamint a jelenleg torz megváltoztatandó igényeit. Azaz ki kell alakítani a társadalomtudomány által megállapított jövőbeli optimális fogyasztásstruktúrát a nép igényeinek figyelembevételével.
3. Harmad-felől figyelembe kell venni az adott évben beszedhető összes adót, és beszedhető állami árak összességét. Normális esetben az állam igen kevés hitelt vesz fel. Kalkulálni kell az aktuális év államának biztosan bejövő pénzkészletével, (pénzforrásaival), illetve a bennlevő munka, eszközkészletével, mivel nincs lehetőség ugrásszerű bővítésre, zsugorításra, csak fokozatosra.
Nagyjából ez a három tényező, ill. ezek összeegyeztetése határozza meg a következő év államának nagyságát, szerepét.
További elvek, az államot lehetőleg ne keverjék magángazdasággal, a civil szférával. Pl. nyugdíjrendszer is, legyen egy külön kezelt biztonságos megtakarítási egység. Az állam szerkezete minden tekintetben legyen tiszta, logikus átlátható. Ami nem állam az legyen elválasztva az államtól.
Ami viszont állam arra ne mondják, hogy nem állam.
Többek között jó, ha az államon belül elvileg szét van választva a nyugdíjrendszer, a szociális rendszer, az állami hitelfelvétel, az állam kedvezményes hiteladási rendszere, stb.. Másfelől ha szét van választva jogalkotás, a szaktörvénykezés, a jogalkalmazás, stb., de ezek inkább irányítási szempontok. Harmadrészt, ha szét vannak az állam nagy szolgáltatásfajtái, melyek egyben az állam által adott nagy fogyasztásfajták.
Visszatérve, ami állam, arra ne mondják, hogy nem állam.
Semmi értelme az ilyen zagyvaságoknak, hogy az önkormányzatok el vannak adósodva, a korházak el vannak adósodva, a BKV el van adósodva, stb.. Ezek állami egységek, adóból és állami árakból működő egységek, ezeket mindenképpen az adófizetők finanszírozzák.
Ugyanakkor szükséges az államot költségvetési egységekre szétbontani. De miért is? Jó, ha ismert a nagy szolgáltatásfajta milyen egységekből áll, ezen egységek külön-külön bővítendők, fejlesztendők vagy éppen fölöslegesek, zsugorítandók. Ami ennél is fontosabb, valahogy le kell mérni, hogy az egyes költségvetési egységek, jól gazdálkodnak, pontosabban a vezetőik, jól gazdálkodnak. De ennek csak akkor van értelme, ha a rosszul gazdálkodó vezetőket minimum leváltják. Tehát szükséges mérni a költségvetési egységek gazdálkodását. De ha egy költségvetési egység tartósan rosszul gazdálkodik, akkor az állam gazdálkodik rosszul, a felső állami vezetés felelőssége is nyilvánvaló. Ha egy költségvetési egység rosszul gazdálkodik, akkor az állam gazdálkodik rosszul, az összes adófizető állampolgár pórul jár. Mert nem lehet azt mondani, pl.: ez az önkormányzat (pontosabban az állam kihelyezett polgármesteri hivatala) rosszul gazdálkodott, akkor az ott lakók károsodjanak, a nemzet többi része ne károsodjon. Ugyanis az ott lakók a jelen rendszerben nem tehetnek arról, hogy a „vezetőik” rosszul gazdálkodtak, felelőtlenek, netán korruptak voltak.
Az ártatlan lakosságot kompenzálni kell, méghozzá a közös nagy állam vagyonából, munkájából. Ezért mondtam, hogy ezek csak zavart keltő zagyvaságok, hogy pl. el van adósodva X önkormányzat, Y korház, Z állami szolgáltató, stb..
A nagykalap elv (minden ami állami az közös gazdálkodású, közös elosztású) mindenképpen érvényesül, mert nem lehet a lakosság egyes csoportjait diszkriminálni.
Minden költségvetési egységet külön-külön is meg kell vizsgálni az elvégzett feladat szükséges, nincs átfedés, ill. jó hatékony, tisztességes munka folyik. De ennél a vizsgálatnál már a nagy szolgáltatásfajta bővítését ill. zsugorítását is figyelembe kell venni.
Pl., meg kell vizsgálni egy adott állami korház szükségességét és gazdálkodását. De itt is a legfontosabb szempont, hogy a lakosság és a társadalomtudomány, a tudományos vezetés együttesen általában bővíteni, javítani akarja az egészségügyi szolgáltatásokat, vagy sem. Egy szempont az is, hogy az adott egészségügyi szolgáltatást nem lehet áttenni a magángazdaságba, a civil szférába, de ez a szempontot nem azonos ezzel: lehetőleg mindent privatizálni kell, az állam vacak. A következő szempont az egészségügy átfogó szerkezetének helyes kialakítása. Ezek tükrében lehet vizsgálni az adott korház szükségességét, az ellátott feladatok szükségességét. És azután jöhet az adott korház feladatainak meghatározása és gazdálkodás konkrét vizsgálata. A hibák feltárásában, kijavításában nagyon fontos szerepe lesz (már most is lenne) az ügyfelek észrevételeinek javaslatainak. Ha konkrétan pl. az adott, már szükséges feladatokat elvégző korház, a vezetői hibáiból rosszul gazdálkodik, akkor nem a korház szanálása, zsugorítása a megoldás, hanem a vezetők lecserélése, az adott korház tisztességes és hatékony gazdálkodásnak kialakítása.
Ha mindez megvan, akkor alakul ki az állam jó szerkezete, és megtermődik a jó költségvetés alapja. És megteremtődik a hatékony, tisztességes állam kialakításnak alapja.
Tulajdonképpen megállapítható hogy oda-vissza, kölcsönhatások vannak a helyes adózás, a helyes költségvetés, a helyes rendszerszerkezet (az állam helyes aránya, szerepe), a helyes belső államszerkezet (tiszta, átlátható, logikus állam), a hatékony állam, a tisztességes (nem korrupt) állam tényezői között. Egyik tényező sem kiemelten főható.
A kiindulás szempontjából én azért az első helyre tenném, a helyes rendszerszerkezetet, az állam helyes arányát, szerepét.
Néhány alapértelmezés.
Az előző fejezetekben a főleg a demokrácia, a módszerek elvek szempontjából elemeztem a döntéshozó mechanizmust.
Ebben a fejezetben egyrészt szeretném a döntéshozó mechanizmust kitágítani úgy, hogy már inkább a rendszerről beszéljünk. A civilszféra és a magánszféra ezek inkább rendszerhez kötődnek és az intézményrendszer (ez erősen állam) kapcsolata is megjelenik. Másfelől szeretném, ha az intézményrendszer, annak ésszerűsége átláthatósága kerülne fókuszba és nem az elvek a módszerek. A szoros összefüggés miatt csak arról van szó, mit állítok a problémakör fókuszába.
E fejezet is tehát azok közé tartozik, amelyek az intézményrendszer szempontjából (nem az elvek, módszerek szempontjából) elemzi a döntéshozó mechanizmust
Ugyanakkor ez rendszertényező rendkívül szorosan kapcsolódik az előző rendszertényezőkhöz, megkérdőjelezhető hogy van e egyáltalán önálló aspektusa, van e egyáltalán önálló célja feladata. Itt és most nagyon hosszan és körülményesen ecsetelgethetném, hogy ez a rendszertényező milyen szálakon kapcsolódik pl. a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozáshoz, a testületek, intézmények szétválasztásához és a többi rendszertényezőhöz. Azt gondolom, hogy az előző fejezetekből mégis kimaradt néhány lényeges összefüggés, és feladat is, melyek megtárgyalás a nélkül hiányos lenne az összkép.
Néhány alapelv emlékeztetőül.
A tiszta viszonyú rendszer elve: a tiszta és elválasztott állam elve.
Az államon belüli tiszta viszonyok elve.
A hatalmi egység és a hatalmi ág fogalma.
A vertikális és horizontális szétbontás.
A jelenlegi szerkezet rendkívül zavaros és logikátlan. A zavaros és logikátlan szerkezet hátrányaira később még kitérek. A tisztább logikusabb szerkezetet, csak akkor jöhet létre ha elméletileg tisztázva van a problémakör. Ennek az első akadálya, a fogalomzavar. Ahelyett hogy a jelenlegi fogalomzavarral foglakoznák, elmondom, hogy szerintem mi lenne a logikusabb átláthatóbb szerkezet lényege. Van egy alapvető vertikális felosztás, én ezt nevezem, hatalmi ágnak. Azért nevezem ezt hatalmi ágnak, mert a jelenlegi értelmezés szerint ez jelenti legnagyobb hatalmat, legnagyobb hatalmi elkülönülést.
Három alapvető ág van, inkább lesz, szerintem: az állam, a civil szféra, és a lakosság (népréteg). Másképpen a lakosság, mint magánszféra. Annak hogy civil szférát nem azonosítom a lakossággal számos oka van amire még kitérek. Az államon belül, vannak a fő hatalmi egységek: jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás. Vertikálisan pedig az államot sokféleképpen lehet felosztani. Nevezzük ezeket ágazati (problémakör területi) hatalmi egységnek. Tehát az ág és az ágazat nem azonos. A döntéshozó egység és hatalmi egység sem azonos. A hatalmi ágazatok pl. a jelenlegi minisztériumok szerinti felosztás, pl. igazságügy, egészségügy, honvédelem, stb.
A vertikális, ágazati felosztás sokféle lehet. Pl. én problémakörök, rendszertényezők szerint osztom fel. Lehetséges felosztás még, alrendszerek szerint: gazdasági rendszer, szociális rendszer, döntéshozó mechanizmus, stb. Vagy: politika, gazdaság, kultúra, stb. Lehetnek más felosztások is.
Ezen belül, ezen túl az államot tovább lehet csoportosítani. Pl. a helyi, területi (megyei, városi, kerületi, községi, stb.) egységekre.
A másik felosztás: a jogalkotás hatalma és tudatformálás hatalma. Ez is feloszolhat úgy, mint állam és civil szféra.
Az állam, a civilszféra és a lakosság (magánszféra) szétválasztása.(A tiszta és elválasztott állam elve.)
A legfontosabb felosztás, a hatalmi ágak: az állam, a civil szféra, és a lakosság (magánszféra).
Elemezzük ezt ki. Az egyének hovatartozásából nem lehet kiindulni. Pl. egy vezető egyben valamelyik lakóközösség tagja, lehet, hogy valamelyik vallási csoport tagja, lehet hogy valamelyik civil szervezet tagja, stb. Ugyanígy lakosság is azonos civil szférával, hiszen a civil szervezetek, közösségek tagjai egyben a lakosság tagjai is. Az egyének hovatartozása egy másféle felosztás igényel: vezetés, középvezetés, középréteg, legalsó réteg. Alapvető felosztás: vezetés és lakosság (népréteg).
Ellenben most itt nem erről a szerkezetről beszélek. Az állam hozza és alkalmazza szabályokat, a törvényeket. A demokráciában e törvényalkotásba fog részt venni a lakosság, és nem civil szféra. Pontosabban a lakosság szinte minden törvény eldöntésében (különböző arányokban) részt fog venni, amíg a civil szféra csak saját közösségére vonatkozó állami keretszabályozásban fog részt venni. Ez már egy különbség.
A jelenlegi különbség, pedig az hogy más logikájú a lakosság szabályozása és más logikájú, mint a lakosság szabályozása. A mindenkire vonatkozó törvények az lakosságra vonatkozó törvények, ilyen pl. a KRESZ, az alapvető állampolgári jogok és még sorolhatnám. Mondjuk úgy hogy ezek szabályzások az összes lakosság jelentős részére vonatkozó törvények. A lakosság nagyközösség szabályozása. A nagyközösségen belül vannak kisebb közösségek, ezt nevezem én civilszférának. A civilszférára vonatkozó törvények egy-egy közösség életét, demokráciáját, önrendelkezését, szabályozó kerettörvények.
A lakosságra érvényes törvények melyek alól senki nem bújhat ki. A civilszférára érvényes törvények: melyek az adott közösségbe tartozókra vonatkoznak. Elvileg bármikor ki lehet lépni a közösségből.
A kétféle törvénykezés logikája közt további alapvető különbségek. A kisközösség (civilszféra) szabályait nagyrészt az ottani tagság hozza meg. Pl., ha összejön egy társaság és maguk között királyt, és kamrást választanak, a himnuszuk egy Beatles nóta lesz, és az alapszabály hogy mindenkinek lófarkat kell hordani, akkor ez szabály lesz. Az állam egyszerűen nem akadályozhatja meg, hogy ilyen szabályokat hozzanak, és nem is lenne értelme. Pontosabban a demokratikus államnak csak bizonyos határig lehet e belső szabályok meghozatalában. Ezzel szemben nyilvánvaló, hogy a lakosságra nem hozható ilyen szabályok és lakosság nem is képes ilyen szabályokat létrehozni.
A civilszféra és lakosság tehát azért válik szét, mert az általa hozott szabályok, valamint a rá vonatkozó szabályok, és azok logikája eltér egymástól.
Az állam is ezért válik el többek között ezektől. Az állam a fő szabályhozó és betartató. Az államra hozott szabályoknak még precízebbnek pontosabbnak kell lenni, mint lakosságra vonatkozó szabályoknak és sokkal pontosabbnak kell lenni, civil szférára vonatkozó szabályoknak.
Miért káros, ha a civilszférát, ill. magángazdaságot összekeverjük akár az állammal, akár a lakossággal?
Mért káros, ha a civilszférát (kisközösségeket, civil szervezeteket, magángazdaságot, önkormányzatokat, stb.) a lakossággal keverik?
Korábbi fejezetekben szó volt arról, hogy a magángazdaság és civilszféra két különböző tényező. Az egyik egy erősen munkaközösség, gyengébben önkéntes jellegű, és profitorientált. Ezért kevésbé lehet demokratikus. A másik nem profitorientált. Erősebben önkéntes jellegű, kevésbé munkaközösség jellegű. Ezért demokratikusabb lehet. Ahol pedig lehetséges a demokrácia kialakítása, ott érdemes azt kialakítani. Bizonyos szempontból viszont azonosságot mutat. Mindkettőben államtól viszonylag független közösségekről van szó. Itt most ebből az azonosságból indulok ki.
Korábbi fejezetekben elég hosszasan fejtegettem, hogy a magángazdaság (civilszféra legjelentősebb egysége), és az állam összekavarása milyen hátrányokkal járhat. Nézzük meg hogy mit jelent, ha a jogalkotásba, jogalkalmazásba, az állami hatalomba a kelleténél jobban bevonják a civilszférát, a kisközösségeket.
Általában véve a következő okokból rossz. Zavaros viszonyok keletkeznek. Ezek a viszonyok a pénzbeli vagy nem pénzbeli (hatalmi, protekciós, stb.) korrupció melegágyai. Általában nem az egész kisközösség vesz részt hatalomban csak annak vezetése.
Ha még az egész kisközösség venne részt is, az sem a népréteg reprezentatív képviselete lenne, csak egy speciális csoport érdekképviselete. Ez az utolsó mondat a leglényegesebb. Ha az egész népréteg, minden csoport réteg stb. vesz részt a döntéshozásban, akkor a különböző érdekek összesítéséből megszületik a többség érdeke. Ha csak egy speciális csoport (közösség) vesz részt a törvénykezésbe, akkor nem a többség érdeke véleménye kerül bele a törvényekbe, hanem részt vevő csoporté.
A probléma egyik oldala az, hogyha minden civil szervezetet, közösséget (minden szakszervezetet, önkormányzatot, kamarát, vállalkozót, civil társaságot, és még hosszasan sorolhatnám) bevonnának a törvényhozásba, akkor esetleg létrejöhetne (nem biztos) egy kiegyenlített összességében a többség érdekének megfelelő döntés. Csakhogy ez gyakorlatilag lehetetlen. Ennél sokkal megvalósíthatóbb az általam vázolt népszavazásokra, közvélemény-kutatásokra épülő közvetlen demokrácia. Ha viszont, csak egyes szakszervezeteket, egyes önkormányzatokat vonnak bele a döntésekbe, már nem jön létre a többség érdeke, akarata. Úgysem jön létre, ha az összes szakszervezetet bevonják, de kimaradnak a munkaadók az önkormányzatok stb.
Továbbá káros keverés, mert három különböző szabályozási logika illik rájuk.
Az államra, az egyre precízebb szabályozás, (csekély önállóság) illik. A civil szférára a fokozott önállóság a szélesen limitált, alternativált szabályozás illik. A lakosságra pedig mindkettő, illetve egyik sem illik tisztán.
Miért káros, ha civil szférát (kisközösségeket, civil szervezeteket, magángazdaságot, önkormányzatot, stb.) összekutyulják az állammal?
Soroljuk fel, hol keveredik az állam a civilszférával.
Keveredik magángazdaság és állami gazdaság, szolgáltatás keveredésének vonatkozásában, illetve magántőke részvétele az állami hatalomban, vonatkozásában. Keveredik az önkormányzatok és polgármesteri hivatalok vonatkozásában. Keveredik a pártok vonatkozásában. Keveredik egyéb helyeken, pl. a szakszervezetek vonatkozásában.
A probléma további oldala: ha bevonják a civil közösségek vezetőit a döntéshozásba, akkor azok, nagy valószínűséggel megszűnnek a közösség képviselői lenni. Tehát szerepkörök összekeverednek. Ezek az emberek sem a nemzet képviselői nem lesznek igazán, de egy csoport, közösség képviselői sem lesznek igazán. Az megint más kérdés, hogy a jelenlegi képviselők pedig a saját pártjuk (szintén egy közösség) érdekeit képviselik. (A korrupció lehetőségéről nem is beszélve.) Én azonban egy fejlettebb rendszerből indulok ki.
Megjegyzem: a jövőben az egy ember, egy funkció elvének kell érvényesülni.
Csak akkor jöhet létre a tiszta rendszer, tiszta állam, ha egy vezető csak egy jelentős állandó funkciót tölthet be.
Az igazi nemzetképviselők, a független tudományos demokratikus testületek tagjai.
Jelenleg nincs rendes nemzetképviselet, mert egy párt, (egy csoport egy közösség) képviselői hozzák a törvényeket és nem a nemzet képviselői. A jövőben a pártok is civil szerveződések lesznek. Olyan civil szerveződések melyeknek van határozott világnézetük, programjuk, és ezekkel meggyőzhetik a lakosságot, amelyik majd részt vesz a döntéshozásban. A pártoknak tehát tudatformáló hatalmuk lesz.
Ez a fejezet azonban nem erről szól elsősorban.
Gyakorlatilag a magángazdaságba kihelyezett állami feladatok, a különböző pályázatok a korrupció melegágyai. Másfelől végső soron az államnak kell leellenőrizni a feladat elvégzését annak minőségét, tehát nincs jelentős munkaspórolás. De ez azt is jelenti, hogy hibás eme indoklás: az állam rossz gazdálkodó, a magángazdaság jó gazdálkodó. Ugyanis ha a nemtörődöm, tudás nélküli állami vezető, dolgozó, nem ellenőrzi le rendesen az elvégzett munkát, akkor az állam, vagyis az adófizetők ráfaragnak. Ugyanis a magángazdaság alapelve: a maximális profit, másképpen a munka minimalizálása a profit maximalizálása. Pénzmagtakarítás, adósporolás pedig egyáltalán nincs, mert a magáncég jó magas piaci árat számít fel. Egy önkormányzati főépítész egyszer felháborodottan mondta: dehogy csinálom én a kerület rendezési terveit, az összeférhetetlen, korrupcióveszélyes lenne. Ezt a feladatot is természetesen kiadjuk külső cégnek. Azt gondolom, hogy a félreértések félremagyarázások tömkelegével állunk szemben. Az állami alkalmazott akár olyan tervet készíthet mely neki és a rokonainak, egyebeknek kedvezőbb, az ellenségeinek kedvezőtlenebb. De ugyanezt megteheti a magáncég alkalmazottja is. A végső ellenőrzésnek mégis az állam kezében kell maradnia.
Az önkormányzatok problémája.
Egy kis ismétlés.
Az önkormányzatok az állam kihelyezett hivatalai (intézményei) legalábbis 90%-ban azok. Igaz, hogy 10%-ban van egy civilszféra vonatkozásuk, de ez is zavaros viszonyok között, tehát nem nagyon értékelhető. Talán az mondható, hogy az önkormányzatok, a jelenlegi állam decentralizált aspektusát testesítik meg. Azonban decentralizáció sem egyértelműen jó, csak akkor, ha az nagyon szervezett és arányos. A tényleges demokrácia (néprétegű demokrácia) viszonylatában a decentralizáció jelenheti, a zavarosságot, a kiskirályosodást, valamint azt, hogy az uralkodó osztály, a vezetés bővülése, mégis a népi akarat, népi érdek rovására történhet. Ugyanakkor vannak pozitívumai is: belső ellenőrzés, felügyelet, szétválasztott érdek és működés, nem kevesen hozzák a döntéseket, stb.. Azt, hogy összességében negatívumok vagy pozitívumok dominálnak, meghatározza a demokratikus célú szervezettség és arányosság, de főleg az, hogy a közvetlen demokrácia milyen szinten áll. Ugyanez mondható el a független állami szervezetekről (ÁSZ, MNB, Bíróság, Ügyészség, stb.), azzal a különbséggel, hogy ezeknek nincs (még picike és zavaros sincs), civilszféra vonatkozásuk,és nem helyi kirendeltségek, intézmények.
A jelenlegi szerkezet lényege, hogy a legfelső (elit) vezetés erősen centralizált, leszámítva, hogy 4 évente változhat. Ez a parlament és kormány, de lényegében az uralkodó nagypártok (1-2 párt) néhány kiemelkedő vezetője, mert ezek vezetik a parlamentet és kormányt is. A közép-felső vezetés, a viszonylag decentralizált, ide tartoznak többek között az önkormányzatok vezetése, az un független állami szervezetek. Az elit vezetés centralizációja és a közép-felső vezetés decentralizációja, kérdéses decentralizáció. És az is kétséges, hogy ez az összetétel, mennyiben adja ki az optimális decentralizációt Természetesen, attól, hogy az államnak vannak decentralizált részei attól azok még az állam részei maradnak.
Emlékeztetőül a legnagyobb egység a nemzetközi rendszer, ezen belül a legnagyobb egység a nemzeti rendszer, rendszerváltozat, ezen belül a legnagyobb egység az állam. Nem állam, kevésbé állam, a magángazdaság, a civilszféra (kisközösségek), a magánszféra és mellékesen kultúra, és természettudomány, technika területe. Az államnak sok meghatározása lehet. A távolabbi múltra való meghatározása: az uralkodó osztályt védő apparátus. A jövőre vonatkozó (és már a jelenre is jó lenne) egyik meghatározása: azon dolgok megoldása (jogalkotás, igazságszolgáltatás, katonaság, rendőrség, stb.) amelyeket csak nemzeti szerveződésben lehet jól megoldani. Amelyeket, a kevésbé állam (magángazdaság, civilszféra, magánszféra nem tud megoldani.
Az önkormányzatok a civil szféra második legjelentősebb (a magángazdaság az első), csoportja, legalábbis annak kellene lenni.
Jelenleg az önkormányzatok, amelyeknek valójában civil szervezeteknek (civil közösségek képviselőinek) kellene lenni többszörösen össze vannak kutyulva az állammal. Egyfelől egy csomó állami feladatot látnak el. Másfelől állami adóból, költségvetésből működnek vezetőik az államtól kapják a fizetésüket. Ráadásul a jelenlegi állam a kelleténél jobban beleszól a működésükbe akár, vezetőkijelölésbe, akár szabályozásba. Valójában így az önkormányzati vezetők megszűnnek a közösség képviselői lenni, de nemzet képviselői sem lesznek. Ezt a zavaros helyzetet kavarja tovább a klikkesedés, a civil szféra pártosodása. Ez a pártosodás is egyébként azért jön létre, mert a civil szféra, többek között az önkormányzatok, az államtól függnek. A pártok, jelenleg az állam a jogalkotás meghatározó részei. A jelenlegi önkormányzatok nagyobb részt az állami szervek, leginkább állami jogalkalmazó szervek. A lakosságnak pedig nincs igazán közössége és nincs e közösségnek vezetése és képviselete.
A brezsnyevi szocializmusban egy fokkal rosszabb volt helyzet, most pedig csak egy fokkal jobb. A lakosság önszerveződési képességét elvették, elvették az önálló közösség kialakítását. Ráadásul az önkormányzatokon belül sincs demokrácia. Nincsenek, alig vannak helyi népszavazások, stb. Valószínű, hogy magán, az intézményen belül is alacsony a demokratikus szint, a polgármester dönt leglényegesebb kérdésekről. Visszatérve többek között azért sincsenek helyi népszavazások, mert az önkormányzat vezetése nem egy nagyobb lakóközösség vezetése, hanem állami vezetés. A jövőben persze az állam kihelyezett hivatalaiban is működik az intézményi demokrácia.
Manapság pedig az is kiderült hogy ez a kutyulék (az állam és lakóhelyi civil demokratikus szerveződés az ország szempontjából igen drága. Nemcsak demokratikusabb de sokkal ésszerűbb, olcsóbb rendszer jöhetne létre he ez a kettő szét lenne választva. A lakóhelyi (civil) közösség, amely több szintes az alsó szintje a házak lakóközössége, a felső szintje pedig a kerületi, a kisvárosi, települési közösség saját pénzéből gazdálkodna, bizonyos hatáskörön belül viszonylag nagy szabadsággal. Az állam a szegényebb közösségeknek segélyeket, támogatásokat adna. Ellenben gazdagabb lakóközösségek saját pénzükből oldhatnának meg sok olyan feladatot, amit jelenleg az állam old meg. Ugyanakkor az állam kihelyezett hivatalait az állam racionálisan szervezhetné meg, pl., ezekből nyilván nem kell annyi ahány település van.
A jövőbeli igazi önkormányzatok, valóban egy civil közösség képviselői lesznek. Minden tekintetben szét lesznek választva az államtól.
Egyszerűen fogalmazva: a polgármesteri hivatal és az önkormányzat két különböző egymástól elválasztott szervezet lesz.
A polgármester, mint a kihelyezett állami hivatal állami vezetője. Az önkormányzat, ill. annak vezetése pedig a lakóhelyi közösség, államtól szinte független szervezete, a civil szféra része.
Nyilvánvalóan a két szervezetnek egyeztetni kell a ténykedését.
Viszont a kettő azért sem keverhető, mert egészen más logika mentén működik az állam, és a civil szféra. Pl. az államra az egyre precízebb szabályozás logikája érvényes. A civil szférára pedig a nagyfokú függetlenség, ill. a szélesen limitált, alternatívált szabályozás logikája az érvényes.
Akkor viszont az önkormányzatok, hogy szólhatnak bele az országos döntésekbe?
Jelenleg sem szólhatnak bele, de ez rossz hivatkozás lenne.
Valójában a jövőben, a lakosság, mint lakosság, és nem mint egy kerület, vagy település tagja fog beleszólni az országos általános törvényekbe. Az országos ügyekbe, korszerű országos szavazások sokaságán keresztül fog az állampolgár véleménye érvényesülni. Országos ügy az is, hogy általában az önkormányzatok hogyan illeszkedjenek a rendszerbe. Ha viszont ennek több alternatívája lehetséges (jó lenne, ha több alternatívája lenne lehetséges), akkor már az adott lakóközösségnek kell dönteni, abban hogy melyik alternatívát választják.
Az állampolgár másik véleménynyilvánítási területe a helyi ügyek eldöntése.
Úgy, mint egy kerület, település lakója, csak a helyi ügyekbe (hol, mikor épüljön járda, csatorna, faluház, stb.) fog beleszólni az állampolgár. (A közvetlen demokrácia egyik elve: az érintett emberek többségének akarata érvényesüljön.)
A civil szféra szétválasztása az államtól nem jár hátránnyal, amennyiben átgondolt jó a szabályozás. Annál több előnnyel jár, sőt azt is mondhatjuk, hogy civil szféra demokráciája csak így tud kialakulni.
A lakközösségi demokrácia védelmében és a zavarosság miatt is a lakóközösségeket, (az önkormányzatokat) el kell választani az állam kihelyezett egy lakóközösséget felügyelő szaktörvénykező és jogalkalmazó hivatalitól.
A szakszervezetekkel, és sok civil szervezettel hasonló helyzet legalábbis hazánkban.
Tudvalevő, tapasztalható, hogy a szakszervezetek sem látják el a feladatukat, a dolgozók érdekképviseletét. A magángazdaság a civil szféra része, a szakszervezetek ugyancsak. Legalábbis a jövőben azok lesznek. Az hogy jelenleg a szakszervezetek nem látják el faladatukat, megint visszavezethető arra, hogy szakszervezeti vezetők nem igazi képviselők. Ennek több oka van, de az egyik az, hogy az állam, beleértve a pártokat, a szakszervezeteket is befolyásolja. A szakszervezetek, sincsenek világosan szigorúan elválasztva az államtól.
Tovább itt vannak a különböző kuratóriumok problémája. Pl. a közszolgálati média, vetésének kiválasztása különböző civil szervezetek szavazata alapján történik. Mint tapasztalható, állandó zavarosság igazságtalanság történik eme ügyekben. Pl. a rádió vezetését, többek között az ebtenyésztők egyesülete szavazza meg. Egyrészt a probléma megint az, hogy az állam, beleértve pártok ebben az esetben civil szervezeteken keresztül érvényesítik az akaratukat.
A másik baj viszont az, hogy lakosságot összekeverik a civil szférával. Mi lenne a helyes közszolgálati média vezetés-kiválasztása? A döntéshozó egységek jelenleg pl. egy kis rész parlament. Egy nagyobb rész lakosság (pl. a rádióhallgatók minden rétegből, csoportból összeállított reprezentatív csoportjának közvélemény-kutatása). Egy másik nagyobb rész, a rádió munkatársainak, dolgozóinak titkos szavazása. Ebbe ugyebár nincs benne az ebtenyésztők egyesülete, valljuk be, jogosan. Hogy kerül a csizma az asztalra, pontosabban az ebtenyésztők a rádióba?
A probléma elemzése másképpen.
Nézzük meg, hogy mi történhet, ha pl. egy szakszervezeti vezetőnek vagy egy önkormányzati vezetőnek állami funkciója is van, vagy csak egyszerűen a véleménye hatással lehet (nem a demokrácia szabályai szerint hat) az állami vezetésre. Ilyenkor állami vezetés szólhat a civil szervezet vezetőjének: barátom most nem alkalmas, ha sztrájkolnátok, elégedetlenkednétek. Vagy: barátom most jó lenne, ha ezt és ezt tennétek. Ilyenkor természetesen a civil szervezet érdekei sérülnek, pontosabban állami irányítás alá kerülnek a civil szervezet. Ennek részben a fordítottja mikor a civil szervezet vezetője szól az állami vezetőnek, vezetésnek: barátom most jó lenne, ha ilyen-olyan támogatást kapnánk. Most jó lenne, ha ezt meg, azt a szabályt meghoznátok. Ilyenkor egyes civil szervezetek előnybe kerülnek más civil szervezetekkel szemben, igazságtalanság alakul ki. Kijelenthetjük, hogy a civil szervezetek vezetését nem szabad beemelni az állami hatalomba. Egyébként egy korábbi fejezet arról szólt, hogy milyen ártalmas a nagytőke, mint a magángazdaság vezetésének beemelés az állami hatalomba. Az un. lobbizás egyértelműen káros. A civil szféra elsődlegesen, ha nem is kizárólag csak a demokratikus szabályok (közvélemény-kutatás, stb.) szerint vehetnek részt az állami hatalomba. Ha egy civil szervezetre vonatkozó törvény meghozataláról van szó, akkor természetesen mint egy döntéshozó egységet meg kell kérdezni a civil szervezet tagságát és vezetését és ennek többsége adja ki a civilszervezet véleményét. Ez pl. egy demokratikus módszer, szemben a jelenlegi összemosó módszerekkel. Az állami hatalom is csak átlátható demokratikus szabályok szerint irányíthatja a civil szférát.
Jelenleg, túl azon, hogy a kisközösség érdekképviseletét korlátozza az állammal való kutyulás, van egy másik korlátozó tényező. Ez pedig az, hogy maga az érdekharc sincs szabályozva. Általában nincs rendesen szabályozva egy civil közösség élete demokráciája.
A civil szféra másodlagos jelenleg még érvényben levő eszközei: a sztrájk, a tüntetés, különböző engedetlenségi mozgalmak, stb. Ezek egyelőre a jelenlegi helyzetben még elfogadhatók. A demokratizálódást, a demokratikus rendszerváltást azonban nem lehet erre építeni. Egyrészt ezek az eszközök (békés-erőszakos eszközök) csak egyes civil közösségek érdekeit valósítják meg és nem a népréteg érdekeit. Egyes civil szervezetek képesek élni ezekkel az eszközökkel más civil szervezetek nem képesek, élni ezekkel az eszközökkel, így igazságtalanság alakul ki. Mindenki boldoguljon, ahogy tud, mindenki érvényesítse az érdekeit, ahogy tudja elv, egyébként sem lehet a tényleges demokrácia elve. Ha ez az elv megvalósul, akkor ennek káros mellékhatása, a népréteg egységének szétbontása (osztd meg és uralkodj) károsabb, mint a hasznos hatása. A tényleges demokrácia a rendszer demokráciáról szól, és nem egy szabályozatlan zavaros fejlődésről. A múltban elég jelentős szerepe volt ezeknek az eszközöknek. A jelenben is van még szerepe, a jövőben viszont a demokratizálódással párhuzamosan csökkenni kell ennek a szerepnek. A sorrend viszont a következő: egy adag demokratizálódás, és utána jöhet csak az ezzel arányos szerepcsökkenés. Jelenleg egyébként ezeknek a békés-erőszakos eszközöknek kihúzták az egyik méregfogát, (nincs valós komoly hatékonysága) azzal hogy agyonszabályozták ezeket. A másik méregfogat (valós hatékonyságot) az esetleges eszkalálódást pedig különböző trükkökkel hatástalanítják.
A civilszféra és az állam viszonyának két oldala tehát. A civil szervezetek hogy szólhatnak bele az állami hatalomba, illetve az állami hatalom, hogy szólhat bele civil szervezetek működésébe. Ez a második nem más, mint a civilszféra függetlenségének, önrendelkezésének problémája, amiről még szó lesz. Egyelőre azonban azt leszögezhetjük, hogy a jelenleginél sokkal átláthatóbban szabályozottabban (a néprétegű demokrácia szabályai szerint) kell szétválasztani a civilszférát az államtól, a vezetéstől.
Jelenleg pl. az önkormányzatok vezetése állami funkciókat is bír. Jelenleg pl. egyes civil szervezetek képviselői a parlamentbe ülnek. Jelenleg elismert eszköz a lobbizás. Jelenleg az állami gazdaság és politikai vezetés sok-sok szálon összefonódik. Jelenleg egyes civil szervezetek vezetői állami szervekhez kapcsolódnak, mint pl. a közszolgálati média kuratóriumai. Még egyszer kihangsúlyozom: nem arról van szó, hogy a népréteg ne vegyen részt a hatalom gyakorlásában, hanem arról, hogy ne így vegyen részt. Pontosabban ebben a helyzetben egyrészt nem is a népréteg vesz részt a hatalomba csak egyes szervezetek vezetői. Másrészt, ebből, részvételből, mint az elején felsorolt példákból kitűnik, összességében a néprétegnek több kára keletkezik, mint haszna. Tehát jelenleg nincs szétválasztva és a helyzet zavaros, átláthatatlan. Ez helyzet látszólag demokratikus, de valójában demokráciaellenes.
A civil szférát az államot és lakosságot a rájuk vonatkozó törvények, szabályok és az ő törvényhozásuk szempontjából, és általában is lehető leginkább el kell választani.
A civilszféra működésének, demokráciájának szabályait a következő döntéshozó egységek hozhatják meg a jövőben. Vannak külső keretszabályok, ezt részben a vezetés, részben a lakosság részben az érintett civil szervezetek hozhatják meg. a külső keretszabályok erősen limitáltak alternatíválltak. Vannak a belső szabályok: ezt maga belső vezetés, a belső tagság, dolgozók, ügyfelek hozhatják meg. A vezetést szinte kizárólag a tagság, dolgozók ügyfelek választják meg, vagy az nevezi ki önmagát.
Az állami intézmény működésének szabályait a következő döntéshozó egységek hozhatják meg. A felettes vezetés, a lakosság, és kis részben az érintett intézmény. A vezetés A keretszabályok itt sokkal nagyobbak pontosabbak. A sokkal kisebb belső szabályozást pedig a belső vezetők, dolgozók, ügyfelek hozzák meg. A vezetés-kiválasztásban a dolgozók, ügyfelek csak kis részben szólhatnak bele.
A szétválasztás egy másik szempontja: az állam (nemzet) vonatkozásában másképp a többitől eltérően ill. másképp jelentkezik a függetlenség problémája. Az állami szervezetei, intézményei stb. vonatkozásában nem, ill. másképp jelentkezik az államtól való függetlenség problémája. A civil szféra közösségeinek vonatkozásában erősebben, ill. másképp jelentkezik az államtól való függetlenség problémája.
Persze ez csak általánosság, valójában sokféle állami intézmény és civil közösség van. A sokféle civil közösségről a következő fejezet fog szólni.
Most áttárnék arra, hogy a civilszféra és az állam keveredése milyen zavarokat okozhat az államon belül.
A következőkben azt szeretném bizonyítani, hogy a hatalmi ágakat (jogalkotás, jogalkalmazás, civilszféra) érdemes a lehetőségek szerint leginkább szétválasztani. Kezdjük a jogalkotás és a jogalkalmazás szétválasztásával.
Az állam és magángazdaság keveredésére, ill. annak károsságára itt azért nem térek ki, mert erről a gazdaságról szóló fejezetekben bőven beszéltem.
Néhány szó azonban a pártok vonatkozásában az állam és civil szféra keveredéseséről ill. annak károsságáról.
Kétségkívül a jelenlegi rendszer alapvető hatalmi egységei a pártok részben civil szervezetek részben az állam alapvető egységei. A keveredés tehát nyilvánvaló. Ha pedig van keveredés, akkor a felsorolt hátrányok is előjönnek. Az egyszerű párttag, a saját közösségét (érdekét, eszmeiségét) tekinti elsődlegesnek, vagy a vezetés érdekét, ha éppen a pártja kormányoz. A pártvezető kinek az érdekét nézi, ha éppen kormányoz? A vezetés érdekét? Vagy a pártagok érdekét, és nem a nemzet érdekét? Vagy itt van a szabályozás problémája. Ha egy kötelező erős demokratizmust írnak elő a pártra, akkor sérül az önállóság, önrendelkezés. Ha nem írnak elő ilyent, akkor sérülhet a demokrácia.
A tiszta logikus intézményrendszer.
Az államon belüli tiszta viszonyok - elve. A hatalmi ágazatok, egységek tisztázása. A jogalkotás és a hivatásos jogalkalmazás szétválasztása.
Kezdjük ezt a fejezetrészt is egy ismétléssel.
A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan.
Bár más sok helyen foglalkoztam ezzel a témával, de azt gondolom szükség, van egy kiegészítésre, összefoglalásra. Az ábrák, tehát amelyben konkrétan megjelenik a jövő döntéshozó mechanizmusa. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.
A jövő döntéshozó intézményrendszerének alapja, és egyben a teteje a kb. 60-80 független, tudományos, demokratikus (jogalkotó és irányító) testület.
Megváltozna, pontosabban nem lenne parlament, nem lenne kormány, és nem lennének a jelenlegi intézmények, mint ÁSZ, MNB, stb., és a pártok szerepe is átalakulna. Ellenben lenne szaktörvénykezés. És lennének (megmaradnának) a különböző jogalkalmazó testületek, szervek, mint ügyészség, bíróság, rendőrség, polgármesteri hivatalok, stb.. És lennének, de átalakítva, kibővítve a különböző a különböző ellenőrző, jogalkalmazó testületek.
A független, tudományos demokratikus testületek, függetlensége a következőkből ered. Független a hatalomszerzéstől, a vagyonszerzéstől, és egymástól is (tehát a hatalom többi részétől) is, lehetőség szerint el lennének választva. Azért tudományos, mert előírtan tudományos módszerekkel kell dolgozniuk, és egyébként a függetlenségük okán is tudományosak. Azért demokratikusak, mert egy előirt magas szintű demokratikus rendben működnének. (Lenne egy standard intézményi demokrácia.) És azért, mert előírtan a tartanák kapcsolatot a néppel, nép véleményét kötelezően előírtan figyelembe kell venniük. És azért is, mert egymással is és általában közös döntéshozással is jellemzően demokratikus szavazásos viszonyban lennének.
(Megszűnne rendszeregyetértés és a hatalmi harc is.)
Megváltozna, és demokratikusabbá válik a vezetésválasztás, leváltás.
A vezetés leváltás egyik alapelve lenne, hogy teljesítményt értékelő pontos szabályozás szerint történne. A kiválasztás és leváltás sem lenne a felettes vezető hatáskörében az csak egy véleményező lenne a sok közül. Mindkettőben, a leváltásban is, a nép is véleményező, döntéshozó lenne. A kiválasztás is pontos szabályozás szerint történne. Az időközi (ciklus közbeni leváltás) viszonylag egyszerű, persze szabályozott és egyes esetekben pedig szinte kötelező lenne.
A független tudományos demokratikus testületek vezetését, az ország elit vezetését kb. 700 embert döntően a nép, választaná meg, méghozzá személyes (nem listás) választásban. (Különböző módszereket lehet erre kidolgozni.)
Megváltozna a testületek közötti kapcsolat. A jövőben a testületek közötti kapcsolat lényege: a lehető legkevesebb személyes kapcsolat (személyes tárgyalás, gyűlés), jellemzően levelezési munkakapcsolat. A jövő döntéshozásának lényege pedig: a személyes gyűlések minimalizálása mellett jellemzően írásos tájékoztatás, vita, és (írásos) szavazásos döntéshozás.
Megváltozna a rendszer az állam tartalmi felosztása, amennyiben nem a jelenlegi minisztériumok szerint felosztás lenne, hanem a kb. 70 gyakorlati rendszertényező (gyakorlati problémakör) jelölné ki a területeket. Ezek felsorolása az ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábrán található. Többek között ezeket felügyelnék az említett független, tudományos demokratikus testületek. Gyakorlatilag az történne, hogy kisebb önálló tartalmi területekre osztódnának fel, a jelenlegi nagyobb területek. Pl. jelenlegi pénzügyminisztérium helyett, lenne egy testület, amely pl. az adózással, foglakozna, egy másik különálló testület, amelyik a költségvetéssel foglakozna, egy másik különálló testület amelyik a hitelezéssel, megtakarítással, nyugdíjrendszerrel foglakozna és még lehetne sorolni. Persze ezek munkakapcsolatban állnának egymással.
Persze csak nagyjából lenne igaz, hogy minden felsorolt (ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábra) rendszertényező egy független tudományos testületet jelent, az ábrákból is kiderül, hogy lennének elcsúszások.
Nagyon leegyszerűsítve az új rendszer olyan lenne, mintha jelenlegi minisztériumokat felosztanánk, mondjuk öt kisebb, önálló minisztériumra (testületre). És a jelenlegi független intézményeket ÁSZ, MNB, stb. jogalkotó testületekké változtatnánk. És minden ilyen testületbe betennénk egy csapat parlamenti képviselőt, akik független képviselők. (Mindjárt jön az ellenvetés, de hiszen így összekeveredik a jogalkotás és végrehajtás. Először ez a kettő már jelenleg is össze van keverve. Másodszor én nem tudom értelmezni, mi az, hogy végráhajtás. A jogalkalmazás fogalmát tudom értelmezni. Az valóban jó, ha jogalkotás és a jogalkalmazás a lehető leginkább elkülönül, a teljes elkülönülés úgysem lehetséges. Ezt az elkülönülést azonban egy nagyon precíz szabályozás (jog) tudja biztosítani. Vagyis jogalkotó bárhol ülhet, a parlamentbe, vagy máshol, ha nem akarja elkülöníteni, jogalkalmazást, azt is uralni akarja, akkor nem fog elkülönülni. Ha a jogalkotó magának kiváltságos jogot akar, akkor bárhol is üljön a jogalkotó, magának kiváltságos jogot fog alkotni. Az egyetlen ellenszer a jogalkotás demokratizmusa, ez az, ami jogalkotó potenciális kiváltságát megszünteti. Valójában a hatalmi hierarchia arányossága, nagysága és igazságossága számít, ezzel pedig jelenleg nem is foglalkoznak.)
Visszatérve, nyilvánvalóan vannak feladatbeli átfedések, de itt az elv az, hogy inkább két testület végezzen azonos, hasonló munkát, mint egy sem. Jó, de melyik testület véleménye mérvadó?
E kérdés kapcsán mindjárt rátérhetünk a következő alapvető különbségre.
Először is tisztázni kell a három különböző rendszer van. Az irányítási rendszer, a felügyeleti rendszer, és jogalkotó rendszer.
Az irányítási rendszert nyilván pontosan be kell szabályozni, egy testület alá csak bizonyos jogalkalmazó testültek (szervek, hivatalok, stb.) tartozhatnak és ezek faladati pontosan elhatárolódnak egymástól. Tehát átfedések az irányítás és jogalkalmazás szintjén nem jöhetnek (minimálisan jöhetnek) létre. Egyébként pedig a jövő irányítása, döntően egy előirt szabályozott irányítás lesz, szinte nem lesz kézi irányítás. Tehát az előirt irányítástól, eljárástól való eltérést kell döntően ellenőrizni.
A felügyelet nem azonos az irányítással. (Pl. gyereket az egyik szőlője arra utasítja, hogy tanuljon, a másik arra, hogy takarítson, ez irányítási zavar. A felügyelet arról szól, hogy az egyik irányítást, pl. a tanulást, betartotta gyerek, ezt mindkét szülő ellenőrizheti, sőt jó, ha ellenőrzi, de meghatározott szabályok mellett. Illetve jó, ha a két szülő egymást is ellenőrzi, persze megint szabályozottan. Az ellenőrző nem adhat utasítást, nem irányíthat, de vitatathatja az irányítás helyességét. A szabályozás lényege az, hogy a felügyelő, csak akkor utasíthat az irányítás megváltoztatásra, ha a szabályosan bebizonyosodik az irányítás helytelensége.)
A felügyelet (itt a testületek, intézmények felügyeletéről, ellenőrzéséről van szó) már másképpen alakul, mert lenne elsődleges felügyelet és másodlagos felügyelet, sőt harmadlagos felügyelet sem kizárt. (A másodlagos felügyelet, lényegileg olyan, mint a másodfokú bíróság.) A legfelső szinten ki lehet alakítani egy kör-felügyletet, (elsődleges és másodlagos felügyelttel kombinálva) vagyis felügyeleti szempontból az összes legfelső független, tudományos demokratikus (jogalkotó, irányító) testület egyenlő lenne. Sőt mindezt kiegészítené a kombinált népi ellenőrzés.) És megmaradna a jelenlegi jogalkalmazói (rendőrség, ügyészség, bíróság, stb.) „viszont-felügyelet” is. Fontos, hogy felügyelet is pontos precíz szabályozás szerint történik. És az is fontos, hogy felügyelet szétoszoljon, nem úgy, mint jelenleg.
Jelenleg a felügyelet döntő része kormányzópárt, pontosabban az uralkodó parlamenti frakció kezében van. És jogalkotás is az ő kezükben van, ezt kiegészíti, hogy kormány is ebből a körből kerül ki. Bizonyos 10-200 ember óriási hatalommal rendelkezik jelenleg, a tízből is kiemelkedik a miniszterelnök, pártelnök 1-2 ember. Az én elképzelésem szerint kb. 700-1200 közel egyenlő hatalmú ember, alkotná az elitvezetést. Ezek között nem lenne kiugró hatalommal rendelkező. Ráadásul a közvetlen demokrácia miatt ezek összesített hatalma is fele akkora lenne, mint jelenlegi parlamenti képviselők összesített hatalma.
(Tisztelt hataloméhes emberek, vezetők, szerintem már az is óriási megtiszteltetés, ha valaki bekerül az ország legfelső ezrébe, nem kell, hogy eleméssze önöket a mohó vágy: én akarok leghatalmasabb, az uralkodó lenni.)
A lényeg viszont a jogalkotás mechanizmusa. Itt azért nem jöhet létre hatalmi, ill. átfedési probléma, mert az demokratikusan történne. (Ténylegesen demokratikus lenne, nem csonkán demokratikus, mint jelenlegi.) A javaslattevésben a bárki-elv érvényesül. A törvényjavaslatok kiválasztásában, és véleményezésében kialakításába pedig, nem mindenki, de sok független egység venne részt. Ugyancsak sok független egység venne részt az elfogadásban, a végleges szavazásban. Az egyik jelentős egység mindig a nép lenne (kivéve a kiválasztást, de abban is több független egység venne részt). Az elmondottakban pedig lehet prioritás, de nem akkora prioritás, hogy valamelyik egység döntési túlsúlyba kerüljön. A jelentős törvények elfogadásába minden független, tudományos, demokratikus testületet be kell vonni, a kevésbé jelentősebb törvények elfogadásba pedig több független, tudományos demokratikus testületet kell bevonni. A kialakításba pedig szintén több független, tudományos, demokratikus, testületet kell bevonni. A döntési alapelv az, hogy egy fontos szavazásban jelenjen meg a nép pl. 6 millió ember véleménye és ezen kívül legalább 4-500 független elfogulatlan kiváló szakember, társadalomtudós egyéni véleménye. A független, tudományos, demokratikus testületek (a 10 vezető) is szavazással alakítják ki a véleményüket.
Mindezekről részletesebben szólnak a következő fejezetek.
Mi lenne faladata egy független, tudományos demokratikus testületnek.
A rábízott terület, rendszertényező, problémakör felügyelete. A stratégiai feladatok teljesítése, leosztása kisebb feladatokra, szaktörvénykezésre. Illetve a feladatok alapján törvényjavaslatok készítése. A problémakör elméleti továbbgondolása elméleti továbbfejlesztése, ennek alapján újabb stratégiai feladatok kijelölése és ennek alapján törvényjavaslatok készítése.
Az alá tartozó szaktörvénykezés és jogalkalmazás irányítása, és elsődleges felügyelete, ill. más vele egyenrangú testületek felügyelete, ill. más testületek másodlagos felügyelete.
És a törvényjavaslatok (elsősorban a területéhez kapcsolódó törvényjavaslatok) kiválasztása, véleményezése, kialakítása és elfogadása, ill. elvetése (szavazása).
Egy független, tudományos testület 100-300 főből állna és kb. 10 tagú testület, vezetné.
A jövő rendszerében is lenne jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, ill. lenne civilszféra, magángazdaság, magánszféra, csak szinte minden többé-kevésbé átalakulna.
Lenne országos demokrácia, intézményi demokrácia és lenne több szintes lakóközösségi demokrácia. A lakközösségi demokrácia védelmében és a zavarosság miatt is a lakóközösségeket, (az önkormányzatokat) el kell választani az állam kihelyezett, egy lakóközösséget felügyelő, szaktörvénykező és jogalkalmazó hivatalitól.
A jelenlegi intézményrendszer zavarossága.
Azzal, hogy a jelenlegi rendszer miért nem demokratikus, pontosabban hogy csak bizonyos viszonylag (lehetségeshez, ill. ideálishoz képest) alacsony demokratikus szinten áll, elég sokat foglalkoztam eddig is és fogok ezután. Megjegyzem ez a sok érv, még a fele sem annak, amit e tárgyban ellehetne mondani, sajnos az összefoglalás összefoglalásába több nem fér bele. Csak erről a témáról külön könyvet lehetne írni, de jó vastagot. Most elsősorban foglakozzunk a döntéshozó mechanizmus zavarosságával. Az A/1, ábra talán valamennyire visszaadja a zavarosságot. Valójában a jelenlegi helyzet ennél sokkal zavarosabb. Az elmélet önmagában is zavaros, a gyakorlat önmagában is zavaros, ráadásul az elmélet nem azonosa gyakorlattal. Az elmélet zavarosságára jellemző, hogy még mindig egy több száz éves elvet a háromhatalmi elvet emlegetnek. Nyilván ez az elv a saját korában egy haladó és pozitív elv volt, de ma több száz év elteltével igen csak elavult, ugyanakkor jelzi azt is hogy a rendszer fejlődés valójában milyen döcörészve halad. Három hatalom, mint jogalkotás, végrehajtás, és bírói, esetleg negyediknek megemlítik még a médiát, ami ugyancsak pontatlan. Hová tegyük a független intézményeket, mint az Alkotmánybíróság, Nemzeti Bank, az ellenőrző intézményeket, vagy a Köztársasági Elnököt? Mi van az ellenzékkel, vagy a nagypártok vezetésével, ők miért nem hatalmi ágak? Ha megemlítjük a bírói hatalmat, miért nem említjük az ügyészséget, vagy a rendőrséget? A bírói hatalom miért hatalmi ág, mikor csak jogalkalmazásról van szó? Ha említjük a médiát, miért nem szólunk önkormányzatokról, és a nagytőkéről, ill. a nagy vállalatokról? A magánmédia vagy a közszolgálati média vagy mindkettő a hatalmi ág? Az oktatás, a társadalomtudományok, a propaganda miért nincs említve, mint véleményformáló hatalmi lehetőségek? Mi az egyáltalán, hogy hatalmi ág? A végrehajtást, a kormányt, mint hatalmi ágat, hogy kell értelmezni? Szóval számos kérdés merül fel, ami a jelenlegi elmélet zavarosságát bizonyítja. A gyakorlati zavarosság, az állam szervezeti felépítése, a döntések, felügyeletek, alárendeltségek keresztbe-kasba, össze-visszafonódása pedig szinte átláthatatlan.
A jelenlegi elméletek nem tisztázzák a fogalmakat, többek közt azt sem, hogy mi az a hatalmi ág, mi az, az ellenhatalom. Itt nemcsak fogalomtisztázásról van szó. Ha nincsenek tisztázva a szerepek, a feladatok, akkor nem lehet ésszerű rendszert létrehozni.
A zavarosságnak két fő oka van. Az egyik az állam és demokrácia történelmi fejlődése, melyre a tervezetlenség, a tódózás-foltózás jelleg, illetve kényszer-demokratikus fejlődés és az ellenhatalmak kialakulása volt a jellemző. Kényszer-demokratikus fejlődés amikor a vezetés kényszerből hol itt, hol ott kényszerült demokratikus engedményekre, majd azokat visszavette ahol tudta, aztán máshol megint engedményekre kényszerült. Hol a vezetőtársaitól való félelmében, hol a hatalomra tőröktől való félelmében, hol a néptől való félelmében kényszerült demokratikus engedményekre. A másik ok, hogy a vezetésnek nem érdeke a tiszta világos állapotok, viszonyok megteremtése. A zavarosság és a demokrácia fordított aránysággal függ össze. Ha zavarosak az állapotok, a nép nem ismeri ki magát nem fog háborogni, nem tudja hogy jó, vagy rossz, ami körülveszi, nem ismeri ki magát. Ha a nép nem ismeri ki magát, akkor minden bevesz, mindent megvesz. Ha a nép nem ismeri ki magát, akkor képtelen a demokráciára. Természetesen a zavarosság a manipulációval és trükközéssel is összefügg, ezek lényeges eszköze. Ilyen értelemben összefügg a tájékoztatással, oktatással és még sok mindennel. Nemcsak a döntéshozó mechanizmus zavaros. Zavaros a jog és a jogrendszer, a jogorvoslati rendszer, zavarosak a társadalomtudományos fogalmak, az elméletek, a társadalomtudományok és szinte minden zavaros. Zavaros a rendszer, ami a világviszonylatokban is érzékelődik (pl. az ENSZ szerepe). A zavarosság rosszabb, mint a bonyolultság. A zavarosság rendszer nélküliség, esetlegesség, tervezetlenség, ész, és koncepció nélküli állandó változtatás.
Miért nevezik a bírói hatalmat ellenhatalomnak (hatalmi ágnak). Megjegyzem az ellenhatalom nem hatalmi ág (hatalmi egység, vagy hatalmi ágazat), de erről már szó volt korábban. A bírói hatalmat nevezték annak, de egyúttal az írott törvényeket is. Ez arra az időre vezethető vissza mikor még a vezetésre nem vonatkoztak szabályok. Tulajdonképpen a vezetésre vonatkozó szabályozás megjelenését (mely az igazságszolgáltatás tekintetében elvileg azonos a népre vonatkozó szabályozással) nevezték hatalmi ágnak, ill. a szabályok felügyelőit, a bírókat. A történelem már túlhaladta ezt a helyzetet. Eddig tartott az elmélet zavarosságáról való kifakadásom.
A gyakorlati feladat az, hogy a jelenlegi állami intézményrendszer zavarosságát meg kell szüntetni. E rendszertényező szempontjából elsősorban annak zavarosságnak a megszüntetéséről beszélek, hogy minden állami szerv, testület intézmény vagy legyen jogalkotó, legfelső elvi, törvényi felügyelő, irányító. Vagy legyen szaktörvénykező, ill. középső elvi, törvényi felügyelő irányító. Vagy legyen, jogalkalmazó, ill operatív irányító, végrehajtó. A párhuzamos jogalkotást, felügyeletet, mint pl. MNB meg kell szüntetni. Mi lehet szerepe a jövőben pl. az MNB-nek? Több független, tudományos, demokratikus testület fogja a jogalkotást, a legfelső elvi, törvényi felügyeletet, irányítást végezni. Ezek közül az egyik testület, testületrész a monetáris politikáért felelős. Ezen testületek szerepéről, államhoz való viszonyáról már szó volt.
Ha nagyon akarják ezt a testületet, nevezhetjük MNB-nek, de szerintem, nem lenne szerencsés elnevezés. Az MNB, mint bank, szerintem inkább egy jelentős szaktörvénykező testületet képez. A lényeg az, hogy mivel a jövőben csak független, tudományos demokratikus testületek (intézmények) lesznek, a jelenlegi un. független intézményeket, ágazatokat ( pl. MNB, állami ügyészség, bíróságok, ÁSZ, stb.) be kell illeszteni ebbe a rendszerbe. A jelenlegi független intézmények, szervezetek szerepe megváltozik, mivel szinte minden intézmény, szervezet független lesz.
Ez rendszertényező tehát szorosan kapcsolódik az előző két rendszertényezőhöz. Az előző fejezetekben felvázoltam egy viszonylag tiszta, ésszerű, átlátható, döntéshozó mechanizmust. Ebben a fejezetben azonban kicsit kitágítom a kört. Az államon belüli elrendezés szempontjából a jogalkotás szaktörvénykezés, és jogalkalmazás szétválasztására teszem a hangsúlyt. A rendszer szempontjából pedig az állam, a civil szféra és a lakosság szétválasztására teszem a hangsúlyt.
A legfelső döntéshozó mechanizmus zavarossága, jogalkotás és jogalkalmazás összekavarása, ill. a jogalkotás és a civil szféra összekavarása és ennek megszüntetése.
Ez fejezetrész ugyanakkor az átmeneti rendszerről (döntéshozó mechanizmusról) át is szól. E fejezetrészből következő feladatok akár az előző rendszertényező feladatai közé is sorolhatók.
Az egyik jelenlegi gyakorlati fő probléma: a kormányban összekavarodik a jogalkotás és jogalkalmazás.
Jelenleg a végrehajtó, vagyis a kormány az részben jogalkotó elsősorban szaktörvénykező de gyakran általános törvényeket is hoz. Ugyanakkor jogalkalmazó is. Ez is egy erős érv (jogalkotást és jogalkalmazást a lehető leginkább szét kell választani), amellett, hogy a jövőben, a demokratikus rendszerben, a kormánynak meg kell változnia, mondhatnám, meg kell szűnnie. Mivel már többször elmondtam, hogy festene az általam optimálisnak tartott, jövőbeli döntéshozó mechanizmus, ezért ezt nem részletezném. Röviden annyit mondanák hogy a jelenlegi parlament párhuzamosan kormány jogalkotását (ez a párhuzamosság is zavarosságot okoz) meg kell szüntetni. A jelenlegi kormányfeladatnak háromfelé kell szakadnia, jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás. Így a jelenlegi kormány megszűnne. A három-négy lépcsős átalakulás talán úgy hajtható végre ha a jelenlegi kormány fokozatosan átalakul, hatásköre beszűkül szaktörvénykező intézményekbe, testületekbe.
A jelenlegi un. kormány, a jelen döntéshozó mechanizmusának az egyik legvarosabb intézménye. Anakronisztikus és (nem demokratikus) és zavaros intézmény.
Azt mondják, végrehajtó hatalom de közben jogot alkot. Ha végrehajtó hatalom, akkor minek vannak a jogalkalmazó intézmények. A szaktörvénykezésnél sokkal nagyobb a hatalma. A kormány és a parlament lényegében ellentmond egymásnak. Igaz hogy jelenleg zavarosan kényszerűen összeillesztik, de ebből rengeteg anomália, és nagyfokú antidemokrácia keletkezik. Gyakorlatilag a kormány arról szól, hogy egy viszonylag szűk csoport az uralkodó pártok vezetése, a kormány által kiterjeszti a hatalmát a jogalkotás minden területére, szaktörvénykezésre a jogalkalmazók felügyeletére, a közvetlen intézkedésekre. És arról van szó, hogy egy ember a miniszterelnök, aki egyben pártelnök is vagy legalábbis a pártelnökség tagja, kiugróan magas hatalommal rendelkezik. A miniszterek pedig szintén azon pártelnökség tagjai akik, parlamenti jogalkotást döntően meghatározzák. A hatalom levő pártok többi képviselője pedig sok módón van megzabolázva. Pártfegyelem frakciószabályzat, listás választás, illetve pártokra való választás, közös érdekek, stb., stb..
Vannak itt más problémák is. Pl., az hogy a kormányzati munkát, a munkarendet, a kormányon belüli demokratikus rendet, a leváltást, kinevezést, a miniszterek, és miniszterelnök kapcsolatát nem írja elő törvény, ezeket a miniszterelnök határozza meg. Az általam elképzelt döntéshozási rendszer egyik lényege éppen az, hogy az emberek, vezetők a testületeken belül is, és testületek egymással is (lényegében a minisztériumok azok különböző testületek) csak maghatározott, törvényekkel előirt munkarendben, demokratikus rendben dolgozhatnak össze, működhetnek együtt. Egyrészt ez által nincs egy főnök vagy egy szűk csoport, aki megmondja, aki leválthat, kinevezhet, kibabrálhat, felemelhet.
Másrészt, ha lenne ilyen előírás, munkarend akkor talán szóba se jönne a kormányozhatóság problémája. A jelenlegi kormány kvázi úgy dolgozik, mint egy válságstáb (mintha valamilyen sürgős intézkedést kívánó elhárítandó katasztrófa történt volna), miközben azért a normális, békés élet nem ilyen. Illetve itt is találkozhatunk a róka, fogta csuka, csuka fogta róka esetével. Mivel nincs rendezett munka ezért mindig kvázi válság van, és mivel mindig kvázi válság van ezért nem lehet nyugodt rendezet, szervezett előírás szerinti munka.
A lényeg az, hogy a jelenlegi döntéshozó mechanizmus arról szól, hogy felválta ugyan, de állandóan egy szűk csoport vezesse az országot és ebből is magasan kiemelkedve, egy ember vezesse leginkább az országot. Ez azért nem nevezhető demokráciának.
A másik fő probléma: a pártok (politikai) szerepe.
Jelenleg a pártok, a civil szféra és az állam egyfajta összekutyulása. Lényegében a pártok az állam alapvető egységei, de vannak civil szférára jellemző tulajdonságaik is, mint pl. a nagyfokú önrendelkezés, ill. a szélesen limitált, alternativált keretszabályozás.
Induljunk ki abból, hogy jelenlegi államkapitalista demokrácia, történelmi okokból erre a szintre jutott el. Vagyis a pártokból kerül ki a legfelső vezetés. A pártok írják a legfelső programokat. Ugyanakkor az is látható, hogy a pártok belső szerkezete, működése, demokráciája, egyfelől eltér egymástól. Másfelől szinte minden párt szerkezete, működése, demokráciája zavaros. Vannak pártok, melyek abszolút diktatórikusan működnek, vannak melyek kissé demokratikusabban, de általában a pártok belső demokráciája messze van az optimális demokráciától.
Az első lépés az lenne hogy elismerve, hogy a pártok az állam alapegységei, ennek megfelelő szabályozást kapnának. Jelenleg, mivel az állam döntéshozó mechanizmusa, nem kellőképpen demokratikus, és a közvetlen demokrácia is minimális, a pártok belső demokráciájának kellene képviselni a rendszer demokráciáját.
Ez pontosan azt jelentené, hogy a pártok egységes és kötelezően magas demokratikus szerkezetét, működését az állami törvényeknek, többek között az alkotmánynak kellene előírni. Pl. milyen szavazásokkal, választásokkal jöhet létre a pártvezetés. Milyen szavazásokkal, jöhet létre egy pártdöntés. Ezen belül, milyen döntések lehetnek, és ezekben milyen döntéshozó egységek vesznek részt. A tagság szerepe a döntéshozásban, és így tovább. Lényegében, e tanulmányban a demokráciáról elmondottakat kellene adaptálni, a pártokra. Csak az a párt indulhatna választáson, amelynek belső szerkezete, működése, demokráciája megfelel a kötelező előírásoknak.
A távolabbi cél azonban, hogy az általam vázoltakhoz hasonló döntéshozó mechanizmus jöjjön létre. A független, tudományos demokratikus testületek rendszere, az objektív vezetés kiválasztás, a közvetlen demokrácia azonban ütközik a pártrendszerrel. Ebbe a rendszerbe a pártok, mint tudatformáló és programkészítő hatalmi egységek férnének be. Tehát a jogalkotó, irányító, felügyeleti tevékenységükre nincs szükség. Ezért az első lépéssel (az egységes demokratizálódás) párhuzamosan három-négy lépésben csökkenteni kellene a pártok jogalkotói, irányító, felügyeleti hatáskörüket és ezt a szerepet a független, tudományos, demokratikus testületeknek kellene átvenni.
A legelső, mindent megelőző szükséges lépés, ez lenne: megakadályozni, hogy a pártok hatása lehúzódjon a jogalkalmazás szintjére. Jelenleg, ugyanis a pártvezetések, mint jogalkotók hatása, ha nem is hivatalosan de mégis lehúzódik a jogalkalmazók szintjére.
Soroljuk fel mi baj van a pártokkal, avagy miért csak fél fokkal jobb a többpárt-rendszer, mint az egypárt-rendszer, avagy miért nem jó a többpárt-rendszer, miért van szükség másféle döntéshozó mechanizmus kialakítására.
Mi lenne a demokratikus követelmény:
A rossz vezetés gyorsan távozzon. A társadalom széles rétegeit szinte az egész társadalmat lefedő politikai programok, nézetek alapján történjen a vezetés-kiválasztás, működjön a vezetés. A részben eltérő programokat, nézeteket, politikákat a lehetőség szerint össze kell illeszteni, ha ez nem lehetséges, akkor a legnagyobb tábort képviselő program érvényesüljön. Menet közben kialakuló problémákat a vezetők széles és a társadalmi rétegek csoportok alapján reprezentált rétege döntse el. Stb..
Ezzel szemben:
1. Évtizedekig ugyanazon politikai figurák saját igazi világnézetükkel (melyet csak sejteni lehet), ill. ugyanazon pártok, ilyen, vagy olyan pozícióban határozzák meg a politikát.
2. A választási törvények, valamint a pártok kvázi monopolhelyzete miatt kevés új, friss párt, világnézet, program jelenik meg.
3. A választók 50%-a százaléka megy el szavazni, és ha leszámítjuk a tudatlan érdektelenek 20%-át akkor is 30%-uk nem talál magának való programot. Ennél azonban rosszabb helyzet, mert sokan kb. 25%, csak a „kevésbé rossz, jaj csak azok ne kerüljenek hatalomra”, alapon megy el szavazni és nem azért, mert egyetért valamely programmal. Tehát kb. választópolgárok 25% aki egyetért valamely politikai programmal, (három programra felosztva ez 10%, 8% és 7%) és nem 51%. Kétharmados győzelemnél a legnagyobb egyetértés kb. 16%, és nem 67%.
A választók jelentős része azért kényszerül a „kevésbé rossz” alapon szavazni, mert szűk és rossz a választék.
4. Ha a választópolgár nagy nehezen ki is választ a zavaros és lejárató politikai programok, ill. pártok közül egyet (a parlamenti ténykedés és kampányténykedés alapján) és az nyer is, akkor is valószínűleg csalódni fog, mert a pártok ellenzékben és kampánykor mást mondnak, mint amit a hatalomba kerülésük után tesznek.
A választópolgárok döntő többségének 84%-ának a véleménye még részben sem, legfeljebb nagyon kis részben 5%-ban jelenik meg az országos döntéshozásban. 16% véleménye kb. 50%-ban jelenik meg. Kb. 12%-os népvélemény megjelenésről beszélhetünk. Esetlegesen, egy-egy döntésben időszakosan ez magasabb is lehet.
5. Ha a választópolgár olyan pártra szavaz, amely nem kerül parlamentbe, vagy csak ellenzékbe kerül, akkor szinte elveszti a szavazatát, mivel ezen pártok alig képesek beleszólni a valóságos döntéshozásba.
6. A rossz hibázó és népszerűtlen a nép által elküldendő vezetések, pártok, pártemberek kihúzzák a négy évet (rossz a leváltási rendszer) és amint mondtam, általában azután sem tűnnek el, részben vagy egészben később is politika meghatározók lesznek.
7. A listás szavazás miatt a választópolgár nem ismeri a megválasztottat, így személyes tulajdonságok, személyes ténykedés alapján sem tud választani.
A választás jelenleg szimpátia, unszimpátia ill. ködös és változékony ideológiák alapján történik és nem valóságos programok, nézetek politikai törésvonalak, valódi világnézetek alapján.
8. A képviselők népérdekűségét ill. önálló befolyástalan véleményét sok minden zavarja, de ne hagyjuk ki azoknak való megfelelés kényszerét, akik a pártot kampánykor ill. utána pénzelik.
9. A nyerő párt vagy maga kerül hatalomba, ekkor beszűkül egy pártra a vezetés, vagy koalícióba kényszerül, amelybe a pártok elvtelen zavaros szövetséget és döntéshozást kénytelenek alkotni. Mégis ez utóbbi, a két rossz közül, a kevésbé rossz. A kétharmados győzelemmel járó aránytalan nagy hatalom, egy külön probléma.
10. Közvetlen népszavazással csak az elit vezetés a parlamenti képviselők (és a polgármesterek, de ez egy más téma) vannak kiválasztva, holott ennél jóval szélesebb azon vezetés, amely meghatározza az emberek sorsát.
11. Ugyanakkor ezen pár száz ember, elit vezetés közül is csak 10-20 olyan vezető van, aki meghatározza a politikát, akinek a döntése meghatározó. Egyfelől, mert az ellenzéknek nem sok szava van. Másfelől a pártok gyenge belső demokráciájából ill., a frakciófegyelemből adódóan valójában a párton belül is hatalmas hatalmi különbségek alakulnak ki, a képviselők nagyobb része, pontosabban pl. 300-ból 280 csak bólogató János, ill. mellékszereplő.
Már többször elmondtam, persze lehet ennél egy fokkal fejlettebb többpártrendszert készíteni, de csak egy fokkal. És, lehetne, de nem érdemes, mert inkább egy másik alaprendszerből kellene kiindulni. Érdemes a civil eszmei közösségeket összekeverni a jogalkotó állami vezetéssel?
Vagy lenne a vezetés-kiválasztó és leváltó rendszer. Lenne a független, tudományos, demokratikus testületekből álló elit vezetés, és jogalkotó rendszer. És lenne a közvetlen demokrácia és ezen belül a népszavazási rendszer. Illetve ezek ötvözete.
A pártok közjogi hatalmát csökkenteni kell. Hiába van többpártrendszer, amíg a pártok közjogi hatalma ilyen óriási, addig nem normalizálódhat a döntéshozó mechanizmus, mert a pártok megakadályozzák azt. A pártatlan államnak kell adni a legnagyobb közjogi hatalmat. A pártatlan államnak pedig pártalan testületekből, szervekből kell állni. A programok versenyét, valamint valóságos politikai törésvonalak (főbb álláspontok) versenyét nemcsak a pártok tudják megjeleníteni. A pártok közjogi hatalmát szívós következetes munkával lehet csökkenteni.
A pártok jövőbeli szerepe a közvetlen demokráciához kötődik és nem a vezetéshez. A pártok, mint eszmei közösségek, ezen eszmei közösség véleményét hozzák létre és képviselik, méghozzá elé erőteljesen. A döntéshozásba, az országirányitásba tehát nem közvetlenül fognak részt venni, hanem a közvetlen demokrácián keresztül.
A gyakorlati rendszerben sincs tehát a jogalkotás kellőképpen elválasztva jogalkalmazástól.
Miért kell a jogalkotást elválasztani a jogalkalmazástól?
A jogalkalmazás szélesebb értelemben: a jogalkalmazó szervezetek, rendőrség, bíróság, stb. valamint a napi, heti irányítás (operatív irányítás) testületei, szervezetei.
A felosztás ilyen értelemben: legfelső független (a magángazdaságtól, pártpolitikától független), tudományos, demokratikus, jogalkotó testületek: főleg elméletei, alapelvi, törvényi irányítás, kis részt kb. 5-10 % operatív irányítás.
Szaktörvénykezés: kb. 70%-ban törvényi (szaktörvényi) irányítás, kb. 30%-ban operatív (napi, heti teendők) irányítás.
Jogalkalmazás: főleg, 95%-ban operatív irányítás és végrehajtás.
Miért kell szétválasztani? Nézzünk egy nagyon egyszerű szinte óvodás szintű példát: mondjuk legyen az egy hajó legénysége utasai. Az X hajón a következő a rendszer. Van egy törvényhozó, aki a közösség törvényeit, szabályzatát írja. Van egy rendőr-ellenőrző, aki ellenőrzi, hogy ki nem tartja be a törvényt. Van egy bíró aki rendetlenkedők felett ítélkezik.
A másik Y hajón van három ember, három vezető és ezek mindegyike írja törvényt, ugyanakkor mindegyik rendőr–ellenőrző, ugyanakkor mindegyik bíró is. Először is megjósolható hogy e három vezető előbb-utóbb kinyírja egymást. Összeveszhetnek a törvényeken és ezer más dolgon. Veszekedhetnek azon, hogy adott estben ki mit csináljon, és azon is hogy, miért úgy csinálja, ahogy csinálja. Tételezzük fel azonban, hogy nem vesznek össze, nem alakul ki hatalmi harc. Bár mindkét esetben három vezető van azért a második esetben jóval nagyobb hatalomra tehet szert az egyes vezető. Y hajón mondjuk az egyik vezető, mint rendőr-ellenőr elkap egy bűnözőt, de arról kiderül, hogy jó barátja, netán a rokona. A vezető, mint rendőr- ellenőr akár el is engedheti ezt az embert, de nem muszáj, mert mint bíró felmentheti. A bíráskodásról szóló törvény sem akadály neki, mert legfeljebb átírja a törvényt. A másik vezető elkap egy bűnözőt pontosabban gyanúsítottat, akiről kiderül, hogy egy korábbi ellensége, ellenfele. Az előző folyamat ellentéte játszódhat le, vagyis a kelleténél szigorúbb netalán igazságtalan ítélet. A harmadik vezetőnek mondjuk, megtetszik egy a hajón utazó nő. Akkor hozhat egy olyan törvényt, hogy a vezetőknek joga van a hajón utazó nőkkel párosodni. A másik vezető szereti a banánt, erre hozhat egy olyan törvényt, hogy a banán a vezetőknek jár. Szóval sokáig lehetne sorolni a rossz példákat.
X hajón is kétségkívül a törvényhozó visszaélhet a hatalmával, de nem ennyire. Pl. a bíró, nem ítélhet saját tetszése szerint, mert a törvényt neki is be kell tartani és a törvényt nem ő hozza. Ugyanakkor a törvényhozás (jogalkotás) szétválasztása azt is jelenti, hogy X hajón nem, muszáj a törvényhozónak ott lenni. Ha pedig a hajó elindulása előtt hozza a törvényhozó a törvényeket, akkor, pl., kizáródik, az hogy a hajón levő hölgy megtetszik a törvényhozónak. Továbbá ha törvényhozás külön van választva, akkor arra vonatkozólag is lehet törvényt hozni, hogy a törvényeket nem lehet, ill. csak bizonyos szabályok mellett lehet megváltoztatni. Ez pedig egy újabb hatalmi fék.
A valós társadalmakban, közösségekben lényegében hasonló (hasonló jellegű) visszaélések torzulások történhetnek, mint ebben az egyszerű, eltúlzott, óvodás szintű példában.
Nézzünk azonban egy konkrét negatív példát is. X város pl. az egyik párt (X oldal) vezetése alatt áll, Y város a másik párt vezetése alatt áll. A kormányt X párt adja. Jelenleg szinte „természetes”, hogy X kormány X városnak ilyen-olyan, sunyi módón a megérdemeltnél több támogatást ad, Y városnak ilyen-olyan, sunyi módon a megérdemeltnél kevesebb támogatást ad. Ez az elfogultság, igazságtalanság bele van kódolva a jelenlegi rendszerbe. Csökkentené az elfogultságot, ha a legfelső jogalkotás, a szaktörvénykezés, és a város, állami vezetése is kevésbé lenne pártfüggő. A jövőben a város önkormányzata, mint civil szervezet nagy valószínűséggel eleve párt-független lesz. A város, állami vezetése, mint törvényekkel behatárolt jogalkalmazó (és szaktörvénykező) szintén egy fokkal kevésbé lesz pártfüggő, mint jelenleg. A támogatás konkrét kiosztását nem a kormány (a szaktörvénykező kormány) végezné, hanem egy jogalkalmazó szervezet. Ez szintén csökkenti az elfogultságot. Összességében, a jövő rendszerében az elfogultság lehetősége, és az elfogultság is, a negyedére csökken.
Megállapítható, hogy a jogalkotás és jogalkalmazás szétválasztása nemcsak az átláthatóság miatt, de az igazságosság és a demokrácia miatt is szükséges. Ebből pedig az következik, hogy jelenlegi rendszerben a kormány hatáskörét a szaktörvénykezés irányában kell korlátozni. Egyfelől a kormány lehetőleg ne vegyen részt az általános törvények meghozatalában másrészt a kormány lehetőleg ne legyen, vagy erősen korlátozva legyen, mint jogalkalmazó. Ugyanez vonatkozik az egyes állami hivatalokra, szervezetekre. Illetve minden állami szervnek legyen meg a helye: vagy jogalkotók, vagy szaktörvénykezők, vagy jogalkalmazók legyenek. Ami pedig a pártokat illeti az ő hatáskörüket kiterjedésüket is korlátozni kell. Pl. azzal hogy a jogalkalmazó szervezetek vezetései nem lehetnek párttagok. Szerintem, ki lehet találni ilyen szabályokat, ha megvan a politikai akarat.
A szétválasztás lényege ebben az esetben az, hogy az összekavaró összemosó elemeket megszüntetik.
A jogalkotás és jogalkalmazás szétválasztása azért lehetséges egyre inkább lehetséges mert az operatív irányítás, ill. a kézi irányítás egyre inkább csökkenhet gyengülhet. A történelem során létre is jött ez csökkenés, gyengülés, de nem eléggé. Tehát úgy is fogalmazhatok, hogy az operatív és kézi vezérlés további csökkentése, gyengítése, fontos feladat. Másképpen: a cél, az hogy a vezetés munkáját egyre inkább általános törvények, a programokból eredő törvények, és vezetésre vonatkozó precíz szabályozások határozzák meg.
Most már több fejezetben és több ábrán foglakozom a szétválasztás problémájával. Az államot vertikálisan (jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás is jobban szét kell választani és horizontálisan is. A horizontális szétválasztás az ágazati (igazságügy, honvédelem, stb.) szétválasztás. A szétválasztás feladatairól külön fejezet szólt.
Az irányítás területi (földrajz-helyi, pl. megyei) problémája.
Először is, azt kell látni, hogy az informatika fejlődésével, történelmileg ez a probléma teljesen megváltozott. Korábbi korokban, mikor akár hetekbe is eltartott, egy távolabbi hely, alközpont és a főközpont közötti információ-csere, természetesen az alközpontoknak kihelyezett elsősorban jogalkalmazóknak meglehetősen nagy hatáskört, többek között, jogalkotói hatáskört kellett biztosítani. Manapság mikor az információ-csere néhány perces, erre nincs szükség. Tehát nincs szükség jogalkotók, pl. megyei kihelyezésére, a szaktörvénykezőkére is csak korlátozottan van. A vertikális (jogalkotók, szaktörvénykezők, jogalkalmazók) felosztást ez nem zavarja. Elsősorban a jogalkalmazók (az operatív irányítók, végrehajtók) kihelyezésére van szükség, azért hogy konkrét problémát gyorsabban tudják észlelni, ill. annak megoldásában cselekedni. Önálló hatáskörű testületre, szervezetre alig van szükség, főleg ha figyelembe vesszük a jogalkalmazók egyre precízebb szabályozását. Egyszerűbben az ötszáz kilométerre arrább levő kirendeltségek, alközpontok úgy működnek, mint a központtal egy épületben levő osztályok, csoportok, részlegek.
A kisrégiók (országon belüli) problémája.
Megint másik probléma a kisközösségek, pl. az önkormányzatok szövetsége, mint régiók kérdése. A kihelyezett jogalkalmazó szerveket célszerű kis régiónként tagolni. Az elv az lenne, hogy ne az állam állapítson meg közigazgatási földrajzi területeket, pl. megyéket, hanem az állam alkalmazkodjon ezekhez. Kétféle természetes egység lehet: egy település, egy falú, egy kisváros. Igaz egy nagyváros kerületi megosztása már nem természetes. A másik egy kisrégió, amelyik egy körülhatárolható földrajzi hely, ill. gazdaságilag, kulturálisan sajátságokat mutató, nagyobb több települést, várost magába foglaló terület. Kétségtelen hogy a globalizálódással, valamint az egységesedő nemzettel (keveredett gazdaság, kultúra) egyre kevesebb ilyen terület, kisrégió van. Alig van természetes kisrégió. Ha nem természetes a kisrégió, hanem természetes az összefonódás, a szövetség akkor az számos problémával járhat. Több elv is létezhet a szétosztás vonatkozásában. Egyszerűen mértani, számbeli szétosztás, valamint: nem baj, ha nincs egységes gazdaság, kultúra, sőt az a jó, ha kevert a régió elv. A másik elv: mégis törekedni kell hogy viszonylag egységes gazdaságúak, kultúrájúak (pl. mezőgazdasági, katolikus) legyenek a régiók. Én ez utóbbit tartom jobbnak.
Azután itt van a kisrégió nagyságának problémája. Az állam szempontjából az jó nagyság ha kihelyezett alközpont viszonylag könnyen tudja tartani, a közvetlen kapcsolatot helyi kirendeltségekkel, viszonylag gyorsan észleli a problémákat és gyorsan tud rájuk reagálni. A civil szféra, önkormányzatok lakóközösségek szempontjából pedig az a jó, ha ki tud alakulni egy közvetlen kapcsolat ( nem személyes, hanem ismeretbeli), a kisrégión belül. Másképpen, ha ki tud alakulni egy régiós lokálpatriotizmus, egyfajta egység, a települések szövetsége. Ez szerintem a jelenlegi magyarországi megyék kétharmada, kb. 200-400 ezer fő.
Az alapegység, a település, több település, körzet nagysága pedig akkor jó, ha ki tud alakulni a személyes ismeretség. Ez kb. 2000-8000 fő.
A lényeg az, hogy ki tudjon alakulni a szabályozott verseny (sokféle verseny, gazdasági, kulturális, stb.) ezen a téren is. Ki tudjon alakulni a települések, körzetek versenye, és a régiók versenye. A verseny egyik feltétele hogy versenycsapaton belül együttműködés, szövetség jöjjön létre. A másik feltétel, hogy versenyzők között ne legyen hatalmas nagyságbeli különbség.
A kettőt, az optimálisan leosztott államot és az optimális lakóközösségeket kell összeilleszteni. Pl. két ötszáz fős, és egy ezer fős falut érdemes, mint közös érdekű lakóközösséget, és mint közigazgatási körzetet összevonni. Pl. egy 200 ezer főnél nagyobb várost és közvetlen vonzáskörzetét érdemes külön régiónak tekinteni. Pl. egy kémillós várost, és közvetlen vonzáskörzetét, érdemes pl. 6-8 kerületre (régióra). A kisrégiókat érdemes 20-40 körzetre szétosztani, legalábbis szerintem.
Külön probléma a viszonylag homogén (egységes kultúrájú) kisközösségek problémája. Erről egy másik fejezetben fogok beszélni.
A körzetek régiók nagyságát meghatározza az is hogy az adott lakóközösségnek, demokratikusan dönteni kell bizonyos kérdésekről: pl. a helyi adókról, a lakóhelyi beruházásokról, a település fejlesztésről, stb. Mekkora terület az, amelyet egy átlagos ember is képes pontosan átlátni. Itt már nem általános törvényekről, intézkedésekről van szó hanem konkrétakról. Szerintem ez kb. egy maximum 8ezer fős település nagyságú.
Mekkora legyen egy lakóhelyi (önkormányzati) közösség. Szerintem akkora legyen hogy minden tagot, lakót szinte közvetlenül érintse az adott felmerülő probléma. Egy-egy fejlesztésbe közvetlenül érdekeltek legyenek, és bele tudjanak látni. Vagyis, megint maximum 8000 fő.
Ki kell térni a döntések típusaira röviden. Pl. egy társasházban milyen felújítást kell végezni? Ez olyan kérdés amelyben a ház lakóinak kell dönteni.
Pl. X utcában, vagy Y utcában járdát kell e járdát építeni? Ez tipikusan a településre, körzetre vonatkozó konkrét intézkedés (törvény). Ezt csak a település, körzet lakói, vezetése tudják eldönteni. Országos népszavazás de még régiós szavazás sem képes ebben dönteni.
Pl. a kisrégióba kell e szennyvíztisztító olyan, ami kisrégió több településének, körzetének a szennyvízét megtisztítja? Ez olyan kérdés, amit leginkább a régió lakossága és vezetése tud legjobban eldönteni.
Pl. az állam, az utakra, a közművekre, az oktatásra, az egészségügyre, stb. költsön a következő évben, a múlt évinél többet? Ez olyan kérdés, amit az ország lakossága és vezetése tud leginkább jól eldönteni. Ez egy általános törvény, intézkedés.
A kisrégiót (pl. 200 ezres) már nem képes egy ember átlátni, legalábbis ami konkrét problémákat illeti. A kisrégiók szerepe az önkormányzatiság szempontjából a körzetek, települések olyan szövetsége, ami a régiós törvények intézkedések miatt jön létre. A régió sem lehet hatalmas, mert pl. a szennyvíztisztító telepítésének problémáját is át kell látni.
Két megjegyzés a végére.
Az országos demokrácia és a helyi demokrácia kiegészíti egymást.
A másik megjegyzés már hosszabb lesz. Tulajdonképpen körzetek, kisrégiók problémája (ahogy azt jeleztem), az hogy az állami irányítást hogy lehet összehangolni a helyi önkormányzatisággal.
Bizonyos régiós kérdésekben, az állam lehet döntéshozó (elsősorban a központ), a helyi lakkosság (nem az önkormányzat vezetése) részt vehet a döntésben, mint egy döntéshozó egység. A végrehajtás, ellenőrzés ekkor az állam kihelyezett részlegének (akik nem jogalkotók) a feladata. Más kérdésekben a döntéshozó az önkormányzat (vezetés és lakosság, helyi demokrácia) lehet, az államnak csak, mint javaslattevő és támogató, nagyon indokolt esetben tiltó szerepe lehet. Az országos általános kérdésekben pedig az országos vezetés jogalkotás és az ország lakossága (nem civil önkormányzatok, civil szervezetek) a döntéshozók.
Valahogy ilyen lenne az állam a civil szféra és lakosság szétválasztása a demokráciában. Pontosabban, ez lenne az összehangolt szétválasztás.
A nagyságbeli összehangolás pedig az, hogy egy állami jogalkalmazó, ellenőrző szerv ( pl. a rendőrség) egy kb. 200-400 ezres régióban még viszonylag gyorsan tud intézkedni. Ez a régiónagyság pedig akkora, amelyben létrejöhet a települések, körzetek (önkormányzatok, mint civil szervezetek) szövetsége és a régiós döntések átláthatósága.
Végül megjegyzem: a nagyobb településekben, városokban szükség lenne (2-8 ezer főt átfogó) körzeti önkormányzatokra.
Érdemes átolvasni „A hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakulása, működése és hibái. Az államkapitalista döntéshozó mechanizmusának zavarossága és hibái.” C. fejezetet.
Feladatok:
Valójában a közvetlen demokrácia (népszavazási rendszer, kombinált népi ellenőrzés, intézményi demokrácia) nélkül nem lehet.
A legfontosabb feladat szerintem: az általam vázolt, vagy ahhoz hasonló intézményrendszer kialakítása (60-80 független, tudományos, demokratikus testület, mint a nemzet legfelső vezetése, stb..)
A tiszta rendszer: a tiszta és elválasztott állam - elvének érvényesítése. Az államon belüli tiszta viszonyok érvényesítése. Az egy ember egy funkció elvének érvényesítése. A hatalmi ágak és hatalmi egységek elméleti tisztázása. Az állam, és a civil szféra (kisközösségek, civil szervezetek, magángazdaság, önkormányzatok, pártok, szakszervezetek, stb.), és a lakosság lehetőség szerinti leginkább szétválasztása. A polgármesteri hivatal és az önkormányzat szétválasztása. Az állam, a civil szféra, és a lakosság különböző szabályozása és különböző jogalkotási szerepe. Átlátható logikus rendszer létrehozása e tekintetben is.
Az állami feladatok a magángazdaságba való kihelyezését a pályázati rendszert a szükséges minimálisra kell redukálni. Az állami feladatokat, állami munkákat lehetőleg az állam végezze el, akkor is ha arra van magángazdasági kapacitás is, az ésszerűség keretei között.
Az állami jogalkotás és jogalkalmazás szétválasztása.
A kormány, a parlament átalakítása független, tudományos, demokratikus jogalkotó, felügyelő testületekre. A pártok civil szerveződések, eszmei közösségek, ezért ezen irányba kell alakulniuk. A pártok közjogi hatalmát csökkenteni kell. A pártok jogalkalmazásra gyakorolt hatásának a korlátozása. A pártok egységes és magas szintű (belső) demokratikus szerkezete, működése, döntéshozó mechanizmusa. Ezzel párhuzamosan, a pártok három-négy lépcsős átalakítása, a jogalkotó, felügyelő, irányító szervezetekből, tudatformáló, programalkotó (mint vallási szervezetek) civil közösségekké.
Fokozatos három-négy lépcsős átalakulás, átmeneti rendszerek létrehozása. Az állami intézmények besorolása (feladatainak ilyen átalakítása) jogalkotó, legfelső elvi törvényi, felügyelő, irányító kategóriába. Vagy szaktörvénykező, középirányító, felügyelő kategóriába. Vagy jogalkalmazó, operatív irányító kategóriába. A kormány fokozatos megszüntetése, feladatainak szétosztása, jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás közé. A vezetés operatív és kézi vezérlésnek csökkentése, a vezetés munkáját behatároló (program-törvények, általános törvények stb.) törvények növelése. A kormány szerepének fokozatos beszűkítése a szaktörvénykezés és operatív irányítás keretei közé. Az állami és civil szféra (magánvállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek, stb.) szétválasztása ill. a szétválasztott összehangolás létrehozása. A civil szféra vezetése ne legyen beemelve összemosva az állami vezetéssel. Minden összemosó és beemelő módszer megszüntetése.
A jelenlegi állami kisrégiók közigazgatási egységek (pl. megyék) szerepe: kihelyezett jogalkalmazók, osztályok csoportok. A kisrégiók, mint kulturális gazdasági egység „optimális” kialakítása. Az alapegységek (egyes település, körzet) és a kisrégiók (több település, kisváros, kerületek) „optimális” nagysága.
Az állami hatalom a demokrácia szabályai, és az optimális függetlenség szerint irányítsa civilszférát, a néprétegű közösségeket. Ez utóbbi feladat viszont már egy másik rendszertényező feladata.
Az alábbi legfőbb kavarodásokat kell megszüntetni, minimalizálni.
Ki kell alakítani az igazi önkormányzatokat, az állam és az igazi önkormányzatok szétválasztása. A polgármesteri hivatalok és a régiós hivatalok a kormány kihelyezett hivatalai.
A nagytőke állami befolyását meg kell szüntetni.
A magángazdaság és az állam lehetőség szerint leginkább legyen szétválasztva.
A civil szféra (önkormányzatok, pártok, stb.) és az állam a lehetőség szerint leginkább legyen szétválasztva.
A legfelső jogalkotó vezetést (pl. parlament) a szaktörvénykezést, az operatív irányítást (pl. kormány) a jogalkalmazást, az ellenőrzést (pl. független testületek, független ügyészség, bíróság, stb.) lehetőség szerint szétválasztva, tiszta, átlátható, logikus rendszerbe kell szervezni.
Tiszta átlátható hierarchiát kell szervezni, legfelül van a jogalkotó legfelső vezetés, de a hierarchiának arányosnak kell lenni, némi önállóságra és visszacsatolt ellenőrzésre is szükség van.
Az állami intézmények, hivatalok belső szerkezete, döntéshozása is legyen tiszta átlátható, logikus, és arányos (van némi önállósága az osztályoknak dolgozóknak), és van visszacsatolt ellenőrzésük.
Feladat a fejlettebb választási és programalkotási rendszer létrehozása.
A jelenleg deklarált cél - a minden szempontból megvalósítható, jó és valós feltételekkel rendelkező programokat, (az ország alapvető jövőtervét) a nép, a többség fogadja el, és hogy a vezetést is ez alapján válassza ki - megvalósítása. Megvalósítása, a jelenlegitől eltérő, az általam közölt, vagy más jó programalkotási-elfogadási és megvalósító mechanizmus által.
Mindenképpen a programok a nép számára legyenek érthetők, legyenek értékelhetők és összehasonlíthatók. Biztosítva legyen a nép (többség) érdemleges döntése.
A programnak mindenképpen betarthatónak kell lenni (jó, valós feltételekkel rendelkezik és van megvalósítási terv) és ennél is fontosabb szabály, hogy aki nem tartja be, azt gyorsan le kell váltani. Pontosabban, amely vezetés még 60%-ban sem tartja be az elvállalt programot, tervet, azt meg kell büntetni, de legalábbis gyorsan le kell váltani.
És természetesen a bármi miatt (többek között megvalósítatlan program miatt) leszerepelt vezetés, a következő választásokon nem indulhatna.
Legalább 5-6 vezető politikai erő (a nép által is leginkább elismert vezető politikai erő) programjának kell megjelenni. (Legalább, de az is lehetséges, hogy ez a kör kitáguljon akár 15-20-ra, és időben széthúzódjon. Vagy a „bárki alkothat jó programot, törvényjavaslatot” elv is megvalósulhat.)
Az arányos, szinte egyenlő megjelenést a reklámok vonatkozásban és minden vonatkozásban biztosítani kell. A közszolgálati médiának biztosítani kell, az arányos, szinte egyenlő, részletes, mindenkihez eljutó, érthető megjelenést.
A felsorolt feladatok egy független, tudományos, demokratikus testületet (vezetésrészt) igényelnek.
Történelmi és százalékos értékelés.
A történelmi értékelésben figyelembe kell venni, hogy az elég szűk az a feladat ami közvetlenül e rendszertényező alá tartozik. A korábbi rendszerekben az uralkodó, a földesúr, volt a jogalkotó és egyben a bíró is a rendőri, katonai erő vezetője is. A jogalkotás jogalkalmazás szétválasztásában van fejlődés, ugyanakkor a jelenlegi állapot még messze van az optimálistól.
Az hogy az idők folyamán a civil szféra bővül, erősödik a szervezetek sokasodnak, nem e rendszertényező alá tartozik. Egyébként pedig feltehető a kérdés: ez az erősödés sokasodás a rendszer a demokrácia fejlődésének tényezője? Azt gondolom, hogy részben, de csak részben. Fejlődés, hogy a civil szféra bővülését hatalmi okokból egyre kevésbé akadályozták.
A korábbi rendszerekben a vezetés minden szempontból el akart különülni a néprétegtől így elkülönült a néprétegű közösségektől is. Ez az elkülönülés azonban nem a tiszta világos helyzet érdekében történt. Továbbá nem azért történt hogy a közvetlen néprétegű demokrácia még inkább érvényesüljön. A klasszikus kapitalizmusban és az államkapitalizmusban lejátszódó folyamat, miszerint a néprétegű demokrácia közösségeket hagyták kialakulni, sőt időnként bevonták a hatalomba pozitívnak értékelhető, legalábbis egy darabig. Egy idő után azonban negatív folyamat lett a pozitív folyamatból, mert legkésőbb az államkapitalizmus közepén már rá kellett volna ébredni, hogy most már másfajta demokratizálódásra van szükség, és ezt a másfajta demokratizálódást gátolja, ha a civilszféra vezetését bekeverik az állami hatalomba. Negatívum hogy az államkapitalizmusban tapasztalható zavarosság mindennél nagyobb. Tulajdonképpen az államkapitalista állam minden más rendszernél zavarosabb, logikátlanabb. Erre szokták azt mondani, hogy ez a demokrácia velejárója, ami természetesen valótlanság. Ez a magállapítás viszont megállja a helyét: a részbeni demokráciák a fél-demokráciák sajátossága a rendkívül zavaros viszonyok, a rendkívül zavaros, logikátlan rendszer és államfelépítés. És a rendkívül zavaros, logikátlan döntéshozó mechanizmus. A két alapvető cél, a demokratizálódás és a diktatúra fenntartása ugyanis keveredik. Illetve keveredik az arányos és igazságos különbségekre való törekvés az aránytalan és igazságtalan különbségekre való törekvéssel. Ennek ellenére nagy jóindulattal mégis az államkapitalizmusnak adom legmagasabb értéket, értékelve a döntéshozó mechanizmus demokratikus színvonalát.
Történelmi tendencia hogy alközpontok kirendeltségek szerepe megváltozott, nincs szükség jogalkotói önállóságra. Ennek ellenére sok helyen fennmaradtak a múltból eredő struktúrák.
További történelmi tendencia a természetes kisrégiók csökkenése, ezért erősödik a tudatos átgondolt szétválasztás. Ez sincs rendben jelenleg.
Ezek szerint a százalékos értékelés a következő.
Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,3%, államkapitalizmus 2%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,7%?. A tényleges demokráciában ha felsorolt feladatok nagyrészt teljesítve lesznek akkor ez a tényező a rendszer szempontjából 3%-ot jelent.
A közérzet (népérzet) közízlés (népízlés) figyelembe vétele. Állampolgári jogok. Elméleti rendszertényező.
A közérzet (népérzet) közízlés (népízlés) figyelembe vétele. Állampolgári jogok. Elméleti rendszertényező.
A társadalomtudományok az emberekhez, tehát az emberi érzésekhez kapcsolódnak. Az érzéseket, ízlést csak az adott ember képes elmondani, megokolni ő sem tudja, és nem is szükséges) nem lehet tudományosan kiszámolni. Pl., miért szereti valaki jobban a mákos tésztát mint a tökfőzeléket.
A másik ember mondjuk a szülő (vezető) nem ismerheti az a vezetett érzését, ízlését. Két dolgot tehet a vezető: nem kérdezi meg ezt a másik embertől és akkor szükségszerűen a saját érzését, ízlését ráerőlteti szerencsétlen vezetettre, vagy megkérdezi (közvélemény-kutatás, népszavazás) és figyelembe veszi. Az első verzió a diktatórikus, a második a demokratikus megoldás. Mindez lefordítva a közügyek oldalára: pl. egy kisvárosnak dönteni kell, hogy uszodát, mozit, parkot, vagy kultúrházat épít, mert csak egyre elég a közös pénz. Nyilván ebben a döntésben az elsődleges szempont, hogy a városka lakói mit kedvelnek: úszni sportolni, a parkban sétálni, filmeket nézni, vagy közösségi kulturális életet élni. Másodlagosan persze lehet tudományosan is elemezni a hasznosságot akár különböző szempontok szerint is, de hiába jön ki a tudományos hasznosság, ha azt az emberek nem kedvelik, nem használják.
Vannak közügyek, amelyekben már több szerepe van a tudományosságnak: mondjuk korház, iskola, és csatornázás közt kell dönteni. Még ebben a döntésben is van jelentősége közvéleménynek, hiszen a lakosság érzi pontosan valaminek a hiányát. Az igazságossággal, igazságszolgáltatással kapcsolatos ügyekben, döntésekben sem lényegtelen a közvélemény, közérzet. Van az embereknek véleményük és világos, egyértelmű kérdésre képesek világos választ adni.
Biztos, hogy az a döntés, beruházás, törvény, stb. amelyben a nép részt vesz ,kedveltebb lesz sokkal inkább be lesz tartva, és meg lesz becsülve, mintha az a nép részvétele nélkül történt volna.
Az önrendelkezési szükséglet kielégítése. Képzeljük egy olyan, egyébként nem létező vezetést, amelyik mindig a nép érdekeinek, érzéseinek, ízlésének megfelelő döntést hoz. Ebben az esetben is kevésbé lesz elégedett, „boldog” a nép, hiszen egy lényeges szükséglete, az önrendelkezési szükséglete nem lesz kielégítve. Az önrendelkezési szükséglet kisebb részét ki lehet elégíteni, viszonylag nagy függetlenséggel, önállósággal, („szabadsággal”). Az önrendelkezési szükséglet nagyobb része úgy elégül ki, ha a véleményt érdemben figyelembe veszik.
Az állampolgári jogok.
Az állampolgári jogokat négy kategóriába sorolhatjuk: létminimum jogok, életszínvonal jogok, önrendelkezési jogok és hatalmi jogok. Az első kettőt nevezhetjük szociális jogoknak (vagy nem politikai jogoknak) is, ezek inkább a vagyoni hierarchiát határozzák meg, a másik kettő (politikai jogok) inkább a hatalmi hierarchiát. A létminimum jogok (életbennmaradási jogok, létfenntartási jogok) biztosítják az életbennmaradást. Ennek a jósága, hogy mennyi embernek biztosítja az életben maradást. Az életszínvonal jogok már az életbennmaradáson túl egy bizonyos életszínvonalat is biztosítanak. Az önrendelkezési jog, pl. a szabad költözködés, a szólásszabadság joga, a gyülekezési jog, a szabad vallás és világnézet, stb. még nem ad lehetőséget a törvénykezés részvételébe, ezért csak önrendelkezési jogok. A hatalmi jogok amelyek biztosítanák a népréteg részvételét a törvénykezésben, ezek eddig csak foszlányokban jelentek meg. Az egyik ilyen a képviselő és helyhatósági választás, a másik a népszavazási jog. Ha azt vizsgáljuk, hogy gyakorlatilag ezek a hatalmi jogok mekkora részvételt biztosítanak a törvényhozásba, akkor nagyon picurka arány jön ki. Abból kell kiindulni, hogy a nép véleménye a létrehozott törvényekben milyen arányban jelenik meg.
A jogok másfajta felosztása: deklarált jogok, és tényleges lehetőségek. Ha nagy az eltérés akkor a deklarált jognak nincs jelentősége. Ha nem szignifikáns az eltérés akkor egy kategóriába sorolható úgy mint deklarált jogok, tényleges lehetőségek ötvözete – nevezhetjük ezt érvényesíthető jogoknak - határozza meg a jog nagyságát, mivel azért a deklaráció a jósága mértéke is számit valamit. Erről még lesz szó.
Még itt a téma elején tisztázni kellene, mit jelent ez: joga van hozzá? Nekem úgy tűnik, hogy ezt még a jogtudomány sem, a politika még kevésbé tisztázta. Pontosabban nem látok egy egységes gyakorlatot. A két alapvető értelmezés a következő lehet. Joga van hozzá, tehát biztosítani kell, hogy könnyen megkapja, ha igénye van rá. A másik: joga van hozzá, tehát az ezen irányú igyekezetét nem szabad gátolni, tiltani, viszont segíteni sem kell. Mivel erről még elmélkedem, itt csak ezt jegyzem meg én az első értelmezést, tartom megfelelőnek. És még annyit teszek hozzá: a direkt gátlás, a tiltás, és az indirekt, a körülmények általi gátlás között végeredményben nincs különbség. Egy nyilvánvaló példa: minden járássérültnek joga van minden olyan helyre elmenni, bemenni, mint az egészséges embernek. A járássérültet nem tiltja ettől semmi, nem áll elé a rendőr. Viszont elé állnak a lépcsők. Itt jön a jog kettős értelmezése. Ahhoz hogy járássérült joga valóságos, ne csak deklarált legyen, különböző eszközökkel biztosítani kell, hogy a joga érvényesüljön. Ehhez még annyit tennék hozzá: az emberek nemcsak nyilvánvalóan jó és rossz képességű emberekből állnak, hanem rengeteg fokozat van. Nemcsak a nyilvánvalóan rossz képességű, helyzetű embereket kell segíteni, hanem arányosan, a többé-kevésbé, néha csak esetenként rosszabb képességű, helyzetű embereket is. A segítség azonban nem mehet túl a különbségek mérséklésénél, maximum az egyenlőségi állapotig, de már az is kérdéses. Az alapelv ez lehet: a segítségnek a szinte egyenlőséget (igen kis különbséget) kell biztosítani, az alapvető jogok tekintetében.
Az állampolgári jogokkal és a hierarchiával kapcsolatos további alapelvek.
Szerintem minden ehhez a témához kötődő gondolkodásnak a következőkből kell kiindulnia.
Mivel az egyenlő feltételek nem jelentenek egyenlő esélyt, ezért olyan egyenlő feltételeket kell kialakítani, amely egyben egyenlő esélyt adnak.
Könnyen elérhető, egyenlő feltételeket kell kialakítani az irányban, hogy az állampolgárok hasznos munkát végezhessenek. Nem a megmérettetésnek (versenynek) kell könnyűnek lennie, hanem a részvétel elérésének.
Az állampolgári jogokat meg kell különböztetni a bűnözők jogaitól.
Az igazságos megkülönböztetés elsődleges (kb.70%) szempontja a hasznos alkotó munka ( tényleges teljesítmény), az asztalra letett produktum.
Másodlagos szempont a képességek és tulajdonságok. Ha a képességeket tulajdonságokat nem vennék figyelembe akkor pl. a fiatalok eleve hátrányos helyzetbe kerülnének, ill. a fiatalok közti megkülönböztetés lehetetlenné válna. Továbbá lehetetlenné válna az előzetes kiválasztás.
A tényleges teljesítmény valamint a képességek tulajdonságok figyelembe vétele mellett, valamennyire figyelembe kell venni, az önhibát és önérdemet.
A hatalmi és vagyoni hierarchia kialakítása felfogható egy nagyszabású, általános és különleges versenynek. Általános, mert mindenki részt vesz benne, valamint sokelemes, nincs specifikuma. Különleges mert e versenyek helyezéseinek eldöntésében – átlagos versenyektől eltérően - figyelembe kell venni valamilyen mértékben az önhibát, önérdemet.
Az állampolgári jogok azért nem gyakorlati rendszertényező, mert szétszórt tényező, vagyis a különböző más rendszertényezőkben foglalkozom ezzel kapcsolatos feladatokkal.
Amit itt feladatnak meg lehet fogalmazni az talán ez: az állampolgári jogokat, az alapvetőket és az alájuk tartozókat, bővíteni kell a demokrácia irányába, és helyesen, tisztán érthetően kell megfogalmazni.
Page updated
Google Sites
Report abuse