A demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan. Elméleti rendszertényező. 

Nem véletlenül foglalkozom e tanulmányrészben, a döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrészben ennyire részletesen a demokráciával, hiszen a döntéshozó mechanizmus alapkérdése, hogy az, mennyire demokratikus. 

Ismétlés.

A jelen politikai vezetés és társadalomtudomány demokratikus szintje igen alacsony, mivel a demokrácia-felfogása is igen alacsony, még addig sem jutottak el, hogy vannak különböző demokráciaszintek. Pontosabban a jelen felfogás szerint kettő szint van, a teljes demokrácia, és a diktatúra (zsarnokság autoritárius rendszer, stb.). Szerintük két szint van, és a jelenlegi rendszer, maga a szinte teljes demokrácia.

Valójában a demokrácia, demokráciaszint, mint bármi más, (pl. az életszínvonal) egy százas, (vagy tízes, vagy ezres, stb.) skálán helyezhető el. És valójában a jelen demokráciaszint, jelenlegi szintje elnézően is az ötvenes szintnél tart. Hiszen hogyan lehetne magasabb, ha már puszta felfogása is teljesen torz, és persze ez a gyakorlati demokráciát is alacsony szinten tartja.

Kicsit részletesebben, azt vallják, hogy amennyiben  elvileg többpártrendszer van és amennyiben a kormányzó párt elvileg négy-öt évente leváltható, akkor az már a szinte teljes demokrácia. Az nem érdekli őket, hogy ez az elvi lehetőség gyakorlatilag mennyiben realizálható, ill. realizálódik. Az sem érdekli őket, hogy a leváltás mennyiben történik a nép, lakosság többsége által. (Nagyjából a nép által történik, de azért az arányoknak nagy jelentősége van.) Az sem érdekli őket, hogy valójában milyen a hatalmi, a döntéshozó hierarchia. Nem érdekli őket, hogy a pártoknak milyen a belső demokráciája. Az sem érdekli őket, hogy ez alatt a 4-5, vagy 10-15 év alatt akár 1-2-3 ember irányíthatja az országot, hozhat meg minden lényeges döntést. Az sem érdekli őket, hogy mennyi a népszavazás van. Az sem érdekli őket, hogy a lakosság a népréteg, érdemben, mennyiben szólhat bele a nagyobb ügyek és a kisebb ügyek eldöntésébe. És még sok minden nem érdekli őket.

Valójában az, hogy elvileg leváltható pártok, vezetések vannak, mely leváltásba és az új vezetés kijelölésében nagyjából a nép is részt vehet, legfeljebb a százas skálán a negyvenes szintre elég. Ugyanis e három fontos vonatkozáson kívül a demokráciának, a demokráciaszintnek legalább ötven fontos, alapvető vonatkozása van.

Ismétlem, addig, amíg a jelen rendszer demokrácia-felfogása ilyen alacsony (csak demokrácia és diktatúra van, és ha elvileg több leváltható és kinevezhető párt van, amely leváltásba és kinevezésbe valahogy a nép is részt vesz, akkor az már a teljes demokrácia), addig a demokráciaszint is alacsony. Hiszen akkor még az sem állapítható meg, hogy valójában emelkedik, javul, vagy csökken, romlik a demokráciaszint. Akkor az sem állapítható meg, hogy egy-egy vezetés emelte, vagy rontotta a demokráciaszintet. Abból pedig, hogy jelenleg alacsony a demokráciaszint az következik, hogy a demokrácia elsősorban út, irány, és nem állapot.

A nép valóságos érdeke a nép szélesen értelmezett életszínvonala, és a nép érdemi részvétele a döntéshozásokban, ennek növelése gyakorlatilag nem állítható szembe egymással.

Ezzel is több helyen foglalkozom, mert alapvető kérdés. Alapvetően „a buta nép és az okos vezetés” gondolatról, inkább tévedéséről van szó.  Most itt csak közelítsük meg innen: a nép összességében nem buta, még okosabbá is tehető. A vezetés pedig lehet, hogy okos, de a rossz vezetésnek (ez pedig nincs kizárva), és az átlagos vezetésnek, (a vezetéseknek átlagosan) is vannak szükségszerű negatívumai, amiről a 15. tanulmányrészben lehet sokat olvasni. Vagy egyszerűen arra is gondolhatunk, hogy a legfelső vezetőt és annak sleppjét bármikor elkaphatja a hatalmi mánia, vagyis meghülyülhet. Mivel erre nem kevés példa van a történelemben. Az pedig kifejezetten gyakori, hogy csak egy kicsit száll a tisztelt vezetők fejébe a dicsőség, az önteltség, a hatalommánia, de a demokráciaszint lerontásához ez is elég, amennyiben az okos vezető gondolatból indulunk ki.

Az antidemokratikus (diktatórikus) irány pedig azt jelenti, hogy a nép érdeke és nemcsak a döntéshozási érdeke, hanem a szélesen vett életszínvonala is mellékes elhanyagolt dologgá válik. A legfőbb, magasan a legfőbb szempont a hatalom megtartása, növelése lesz, ennek van minden alárendelve.

A demokráciaszint és a nép (az alsó és középrétegek, a lakosság 90%-a) szélesen értelmezett életszínvonalának összefüggései.

Nem beszélhetünk, demokráciaszint emelkedésről, ha a nép szélesen értelmezett életszínvonala, folyamatosan (5 éves ciklusban) süllyed.

Feltehetően demokráciaszint süllyedéssel állunk szemben, ha nép szélesen értelmezett életszínvonala folyamatosan (5 éves ciklusban) süllyed.   

Emelkedhet a demokráciaszint, ha nép szélesen értelmezett életszínvonala stagnál, ám ha 8 évnél hosszabban stagnál, akkor feltehetően baj van a demokráciaszinttel.

Nem biztos, hogy demokráciaszint emelkedést jelent, ha a nép életszínvonala folyamatosan (5 éves ciklusban) emelkedik, de ha 8 évnél hosszabban emelkedik, akkor feltehetően a demokráciaszint is rendben van, valamennyire emelkedik.

Természetesen a szélesen értelmezett életszínvonal emelkedés, süllyedés mértéke is számít.   

A globalizálódó világban, a demokráciaszint süllyedés (és az emelkedés is, bár kevésbé) oka külföldről is jöhet.

Ezért a demokráciaszintet is külön, a szélesen értelmezett életszínvonalat is külön kell mérni, de a kettőt össze kell vetni.

Miért nem elég a vezetésen belüli fék és ellensúlyi rendszer, miért szükséges a közvetlen demokrácia is?

Megint sok oldalról indulhatunk ki, de maradjunk az előző logikánál, és a következőket is szintén alátámasztja a történelem. A vezetés szükségszerű negatívumai nemcsak a legfelső vezetőt, vagy néhány vezetőt érintik, hanem általában a vezetést. Ezért a decentralizált vezetés is (igaz lassabban, mint a centralizált vezetés) is el tud mozdulni az antidemokrácia irányába. Tehát egy rossz antidemokratikus tendencia (a demokráciaszint süllyedése) kialakulhat és folytatódhat, bármilyen jó is a fék és ellensúlyi rendszer. Másképpen, az egész vezetés fékje és ellensúlya a nép. Máshol erre azt mondom, hogy a vezetés önirányítása és önellenőrzése miatt van mindez.                                                             

A legfelső elv.

A demokrácia: a közösség (nemzet, nép, nemzetközi közösség, nemzeten belüli közösség) életét meghatározó döntésekben, a közösség lehető legtöbb tagjának döntése, amely békés, csalásmentes, egyéni önálló véleményeket tükröző szavazással valósul meg.

A demokráciát, mint népuralmat, ill. a demokráciaszintet ebből a pontos meghatározásból (alapvető jogelvből, jogszabályból) szükséges levezetni, mert, a pontatlan, fogalmi kiindulás (pl. népuralom) ellentmondásos értelmezésekhez és meghatározásokhoz vezethet. Tehát a viszonylag pontos meghatározásból kell kiindulni, azt kell kiszélesíteni: adott esetben, adott helyzetben, időszakban mennyire valósult meg a demokrácia.

Az indoklás egyszerűen annyi, hogy csak a békés csalásmentes befolyásolatlan egyénekre lebontott a lehető legszélesebb körű szavazás, ami képes a véleményeket, álláspontokat pontosan összesíteni. A forradalom, népfelkelés iránya talán kivehető, de ezen túl rendkívül zavaros pontatlan és sokféle cél jelenik meg. Ha a közösség vezetése dönt a közösség ügyeiről (közösség életét meghatározó döntésekben), akkor logikailag is levezethető, hogy az nagyobb  valószínűséggel fogja a vezetés, mint a közösség egy szűk rétegének véleményét tükrözni, mint azon döntés, melyben sokan a közösség kisebb-nagyobb hányada is részt vesz. A szavazás, melynek több formája lehet, de lényegégében arról szól, hogy adott kérdésben, tárgykörben mindenki egyéni önálló véleményét számszerűen összesítik, amelyik gyakorlatilag bizonyíthatóan a legpontosabb közös döntést (népakaratot) tükrözi.  Logikailag levezethető, hogy a népuralom, a demokrácia a fenti meghatározás realizálásából jön leginkább létre. 

A demokrácia-tudomány egy bonyolult egzakt tudomány, legalábbis annak kellene lenni. A demokráciaszint mérése, és szintjének emelése.

A demokrácia alapproblémája, a következő két állítás ellentmondása.

Sok okból, minél szélesebb körű a döntés (minél többen részt vesznek benne), annál jobb.

Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.

Az első állítás mellett szóló érvek.

1. A döntések nemcsak a szakszerű megoldásokról szólnak, de az érdekekről, igényekről, ízlésekről is szólnak.

2. Kérdés, hogy mi a szakkérdés. Talán szűkebb körről van itt szó, mint ahogy egyesek a szaktudást túlmisztifikálva, mindent szakkérdésnek tüntetnek fel.

3. Több szem többet lát. A kívülállónak, a szakértelem nélkülinek lehetnek olyan meglátásai, ötletei, amit a szakember nem vesz észre. 

4. A szakértelem nélküliek is felfoghatják a döntendő dolog lényegét, ha megfelelően oktatják, tájékoztatják őket. Tehát elérhető, hogy döntésképesek legyenek. Ráadásul, ezáltal műveltebb okosabb emberek lesznek.

5. A döntésben való részvétel jó érzést ad az embereknek, mondható, alapvető szükséglet lesz kielégítve. A döntésben résztvevő, tiszteletben tartja döntést, annak megvalósításában aktívabban vesz részt. Ha kihagyják a döntésből, akkor az rossz érzést kelt benne, irányítottnak kizsákmányoltnak lenézettnek érzi magát, ellenségesen fog viszonyulni a döntéshozókhoz és a döntéshez is.

6. Minél kevesebben hoznak egy döntést annál nagyobb lesz a tévedés, ill. a visszaélés esélye. Annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy a döntés csak kevesek érdekét, igényét, ízlését tükrözi.

7. A kiemelt döntéshozónak (sok lényeges kérdésben neki kell dönteni) több okból elborulhat az agya (szükségszerű vezetői negatívumok), diktátor válhat belőle, mellesleg ideje sem lesz jó döntéseket hozni. A történelem tanulsága, hogy voltak jó uralkodók is, de a rossz, zsarnoki uralkodók ötször többen voltak.

Ugyanakkor, kétségtelenül, a második állításban is van igazság. (Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.)

Ugyanakkor a szakértők is elég sokan lehetnek, az hogy a szakértők döntsenek a szakproblémákban, nem jelenti ezt: minél kevesebb a döntéshozó, annál jobb.  

Ezért fel kell tételezni, hogy valakik viszonylag meghúznak egy bizonyos határt, és besorolják az ügyeket: ez általános ügy, általános probléma, ez pedig szakkérdés.

A szakkérdésre vonatkozó szabály: abban döntsön az optimális számú szakember.

Az általános ügyekre, problémákra vonatkozó szabály pedig: a döntés legyen minél szélesebb körű. A kettő közötti mezsgyében pedig a szabály: részben legyen minél szélesebb körű a döntés, de a kérdést részben, pl. 50%-ban az optimális számú szakemberek döntsék el.

Feltételezve, hogy a határvonal meg van húzva, a valódi szakkérdések megfelelő módón vannak kezelve, és abból kiindulva, hogy a jelenlegi határvonal, felettébb pontatlan (túl sok mindent minősítenek szakkérdésnek) ki kell jelenteni, a demokrácia alaptörvénye: a döntés legyen minél szélesebb körű, a döntésben érintettek közül vegyenek részt minél többen a döntésben, mert így jobb döntések születnek.

A minél szélesebb körű döntés, egyfelől azt jelenti, hogy népet, a lakosságot, másfelől az ügyfeleket, dolgozókat, tagokat, stb. be kell vonni a döntésbe. Másfelől azt jelenti, hogy a vezetői döntések is legyenek minél szélesebb körűek. 

A demokrácia legfőbb törvénye: az érintettek (minél több érintett) hozzák meg a rájuk vonatkozó ügyekben a döntéseket. Ez a nemzeti ügyek, (pl. az alkotmány biztosan nemzeti ügy, de a médiatörvény is jelentősen nemzeti ügy) vonatkozásban ezt jelenti: az ország lakossága (minél többen) hozzák meg, legalábbis fogadják el e törvényeket.

Ezek után készítsünk el a demokrácia táblázatát.

Magas a demokráciaszint, ha érvényesül a legfőbb törvény, függetlenül attól, hogy a demokratikusan választott vezetés döntéshozása milyen demokratikus szinten van.

A nagy felosztás.

50%-os a nemzeti demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazások népválasztások teljesen rendben vannak.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazásokon, népválasztásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

Ha mind a három teljesen rendben van egy országban (nemzetben), akkor 100%-os a demokráciaszint.

Mikor vannak rendben az országos népszavazások népválasztások, avagy az 50% felosztása.

Mivel a döntéshozó emberek akkor vesznek részt igazán a döntéshozásban saját elfogulatlan véleményükkel, ha azt szabadon (semmitől sem determinálva) adhatják le, és ha azt objektív tájékoztatás előzi meg, ezért az 50%-ot osszuk fel így.

Elsődleges elemek, feltételek.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

3. A szavazók (felnőtt állampolgárok) szabadon (semmitől sem determinálva, félelemtől, előnyszerzéstől, manipulációtól, stb. determinálva) adhatják le a szavazatukat. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Például, ha népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyek háromnegyedében nincs népszavazás, népválasztás, akkor a demokráciaszint eleve 12%-ot esik.

Ha az objektív tájékoztatás csak 50%-ban objektív és egyben elegendő, akkor a demokráciaszint újabb 8%-ot esik.

Ha van némi determináció, pl. 12%-os akkor újabb 2%-kal esik a demokráciaszint.

Nagy jóindulattal, mondjuk azt, hogy a jelen államkapitalista rendszerben nagyjából ez helyzet, vagyis az 50%-os lehetséges demokráciaszintből eleve csak 28% marad.

Hozzá kell tenni, ha három pont közül bármelyik is 85%-ban vagy afelett sérül, (csak 15%-ban vagy azalatt érvényesül), akkor zéró demokráciaszintről beszélhetünk, legalábbis népszavazások népválasztások tekintetében. Tehát van egy minimális határ. Matematikailag inkább görbékről beszélhetünk, de nem akarom túlbonyolítani.

A másodlagos elemek, feltételek az országos népszavazások, népválasztások tekintetében.

4. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minél többen szavaznak az érintettek a szavazásra jogosultak, az állampolgárok közül. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

5. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha a szavazás minél inkább reprezentatív. (A társadalom minden rétegéből, osztályából, csoportjából (kor, foglalkozás, lakóhely, nemzetiség, vallás, jövedelmi, vagyoni viszony, stb.) arányosan vesznek részt a szavazáson. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

6. Egy adott kérdés eldöntésének demokráciaszintje annál magasabb, minél nagyobb az egyetértők száma. Nagy jóindulattal, 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

(Ez a pont szól a feles és kétharmados, ill. különböző arányú szavazásokról.)

Ezeket nevezem én a demokrácia leirt 6 pontjának.

Például, az előbb említett 28%-os demokráciaszint tovább esik 5%-ot ha az állampolgárok fele nem megy el szavazni. Újabb 5%-ot esik, ha reprezentativitás csak 50%-os. És pl. egy olyan szavazásnál, melynél csak 51%-kal győz a döntés újabb 5-10%-kot esik a demokráciaszint. Egy olyan szavazásnál, melynél 70%-kal győz a szavazás (a szavazók közül ennyin értenek egyet) a demokráciaszint 3-7%-ot esik. A két szavazás értéke között 2-3%-os különbség van.

Nagyjából átlagosan ez a helyzet a jelenlegi népszavazásoknál, népválasztásoknál, tehát a 28%-os demokráciaszint tovább csökken, és végül 10-15% körüli lesz, a lehetséges 50%-hoz képest.  A jövő demokratikus rendszerében ez az érték legalább 30-35%-os lesz.

E pontoknál, másodlagos tényezőknél is vannak minimális „át nem léphető” határok.

Az itt leirt számok, százalékok természetesen nem pontos számok, de azért nagyságrendileg rendben vannak tehát a vázlathoz elegendők.

Itt elég hosszan illene tisztázni: mik a népszavazásra jogosult kérdések, ügyek, azok, amelyekben népszavazást, népválasztást érdemes szükséges tartani. Mi az objektív tájékoztatás. Mi a determináció. Mi a reprezentáció. Stb.. Egyelőre ezekre nem térek ki (e tanulmányban itt-ott azért kitértem ezekre), inkább folytatom.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a népszavazásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

Nagyon röviden két elemből áll össze ez a nagyobb demokráciaegység.

Ha minél több tag, ügyfél, dolgozó, stb. minél több kérdésben vesz részt a helyi, kisközösségi, stb. ügyek döntésében, annál magasabb a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciaszint. A másik elem pedig, hogy nagyjából a felsorolt 6 pont alapján lehet a helyi, kisközösségi, stb. döntések demokráciaszintjét is mérni.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

5% demokráciaszint emelkedést jelent, ha az ország-vezetésen állami-vezetésen kívüli vezetőket demokratikusan választják és azok demokratikusan működnek.

20% demokráciaszintet jelent ha az ország-vezetést, állami-vezetést demokratikusan választják, és az demokratikusan működik.

1. Annál magasabb a demokráciaszint, ha minél több ország-vezetőt, állami vezetőt, (a legfelső 1000 vezetőig) demokratikusan választják. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet. Természetesen ez minden vezetésre vonatkozik, a független, tudományos demokratikus testületekből álló vezetést, vezetőit is demokratikusan (minél többeknek) kell választani.

2. Annál magasabb a demokráciaszint, ha  leirt 6 pont, minél inkább érvényesül a vezetők kiválasztásában. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2/a Az állami középvezetők (1000 fő alatti) demokratikus kiválasztása 0-tól 2%-ig határozza meg a demokráciaszintet (szintén a mennyiség és a leírt 6 pont határozza meg), de ez már nem a népválasztások része, mivel azokat az ügyfelek, dolgozók, tagok, stb. választják. Tehát a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciához csatolható.

Ha népválasztások (a legfelső vezetés népválasztása) teljesen rendben vannak akkor az 50%-os népválasztás, népszavazás nagy demokráciaegység kb. negyedrészben (másképpen a nemzeti demokrácia 12%-ban) rendben van. A népszavazások ezek szerint háromszor fontosabbak a demokrácia szempontjából, mint a népválasztások.

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mikor valósul meg ez a 17%-os demokráciaszint?

Most egy egészen más szempontból közelítem meg a kérdést. A jövő demokratikus szavazási rendszerében egy átlagos állampolgár amennyiben akarja, képes évi 200 (4x50) vezetőt egyénileg is értékelni és kiválasztani, és 8 fontos közügyben (nemzeti ügyben) dönteni. De ez utóbbiakat több okból nem képes teljes részletességgel átgondolni. Évi 2 közügyet (nemzeti ügyet) képes önállóan eldönteni és a további 6 közügyet (nemzeti ügyet) a vezetéssel közösen képes csak eldönteni. Ez tehát kijelöli az optimális számokat.

Amennyiben egy állampolgárnak lehetősége lesz évi 200 legfelső vezető kiválasztásában (a népválasztás döntése legalább 50%-os), lehetősége lesz évi 6 a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése átlagosan legalább 50%-os), és lehetősége lesz évi 2 nagyon fontos, a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése 100%-os) akkor az 17% demokráciaszintet jelent.

(A többi fontos és kevésbé fontos közügyet, nemzeti ügyet a vezetésnek kell eldönteni. Tehát, nem kell aggódniuk, marad elég munkájuk.) 

Ugyanakkor érdemes felsorolni milyen ügy-típusokban szükséges népszavazás, ill. széleskörű közvélemény-kutatás.

1. Negyedévente 50 legfelső vezető, egyéni induló (a pártlistás variáció megszűnne) kiválasztása.

2. Ez egyben a programokról, tervekről szóló szavazás is lenne. A kiválasztás végén (pl. az összesítésből) mindenképpen ki kell derülnie, hogy mely politikai, gazdasági, nemzeti fejlesztési terv, stb. irányba akarnak menni az emberek.

3. Évente a költségvetésről (költségvetési szavazólap).

4. Ciklus közepén 2 évente, ill. a 3. évben is, az aktuális vezetés értékelése, esetleges leváltása.

5. 5 évente az alkotmány-módósításról.

6. Évente a legfontosabb, de leginkább elhanyagolt problémák kiválasztása. Másképpen, a közvélemény szerint mely ügyekben kellene a legsürgősebben lépni.

7. Félévente, az állami hivatalok szervek, cégek ill. a magáncégek értékelése.

8. (Mellesleg az állampolgári panaszok, javaslatok, és azok összesítésnek fóruma. Mely összesítést akár felsoroltak szerint is el lehet végezni.) 

(Az technikai kérdés, hogy a felsorolt témák folyamatosan vannak terítéken, vagy ciklikusan. Az összesítést, a szavazásértékelést viszont bizonyos ciklusonként lehet elvégezni.)

9. És végül, valaki, leginkább a vezetés által benyújtott törvényjavaslatok eldöntése, az aktuális fontos törvényekről szóló népszavazás.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Többek között akkor objektív a tájékoztatás, ha egy normális, optimális, értékelhető vita alakul ki. Egy bírósági tárgyalás sem más, mint normális, optimális, értékelhető vita.

Érdemes számba venni, hogy tulajdonképpen miben kell dönteni az embereknek. Milyen változatok lehetnek.

(A konkrétság miatt képzeljük el, hogy pl. a javasolt törvény egy új médiatörvény.)

1. A megváltoztatandó dolog (pl. a fennálló médiatörvény) úgy jó ahogy van, nincs szükség változásra.

2. Szükség van a változtatásra, és a b változat a legjobb, a többi változat nem jó.

3. Szükség van a változtatásra, és a c változat a legjobb, a többi változat nem jó.

4. Szükség van a változtatásra, és a d változat a legjobb, a többi változat nem jó.

(Olyan változat nem lehet, hogy változtatásra van szükség, de ez sem jó, meg az sem jó, semmi sem jó.)

Lényegében négy ügyvédre, négy összefogott (minden lényeges szempontot felsorakoztató), és tényekkel alátámasztott érvelésre van szükség.

Kik legyenek az ügyvédek, egyben a változat, ill. érvelés-kialakítók. Nyilván azok, akik törvényjavaslatot beadják, és köréjük csoportosuló politika erők.

1. Az aktuális vezetésnek kell az egyik „ügyvédnek”, az egyik változat, érvelés kialakítónak lenni.

2. Valószínűleg az ellenzék, vagy annak egy része lehet a másik ügyvéd, a másik változat, érvelés kialakítója.

3. Jó lenne, ha a független társadalomtudomány (politikai sajtóval együtt) is kialakítana egy változatot, érvelést.

4. És jó lenne, ha a népréteg (civil szféra) valamilyen úton-módón szintén kialakítana egy változatot, érvelést.

Akkor alakul ki objektív vita, ha az érvelést alátámasztják a tények, vagyis valós fontos statisztikai adatok. Tehát az érveléseknek tartalmazni kell a valós fontos statisztikai adatokat. De itt viszont szükséges a statisztikai adatokra felügyelő független testület, mely egyfelől ellenőrizné, hogy valósak az adatok, másfelől azért megállapítaná: hohó, ez is egy adat, csak sokkal lényegtelenebb, mint a másik adat.

De ami talán a legfontosabb, a változatok, érvelések nem össze-vissza, nem részletekben, nem zavarosan, nem elkapkodva, ahogy jelenleg, hanem egymás mellett, egymás után, teljes egészben, tehát összehasonlíthatóan értékelhetően jelenjenek meg.

Mivel a változatok tartalmazzák a javaslatot, és azok melletti érvelést az állampolgároknak, csak a pl. négy változatból meg kell jelölni azt amelyiket leginkább jónak tartja. Pl. így lehet egy viszonylag bonyolult problémát egyszerű kérdésre, kérdésekre lebontani. (A bírósági tárgyaláson is képes az esküdtszék egy viszonylag bonyolult ügyben ítéletet hozni.)

Mindez tehát a döntés előtti vitáról és egyben az objektív tájékoztatásról szólt. 

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mitől lesz független (elfogulatlan, objektív, csak népérdekű) egy vezetőtestület.

Azért azt fontos megjegyezni: a népérdektől semmiképpen nem kell függetlennek lenni a testületnek. Függetlennek kell, lenni az egyéni érdektől, a hatalmi érdektől, a vagyoni érdektől, a csoportérdektől, a pártérdektől.

Kitérés a függetlenségre és az önálló hatáskörre.

Az első gondolat ez: minél nagyobb egy testületnek az önálló hatásköre annál nagyobb az önállósága, azaz annál nagyobb a függetlensége. Csakhogy ez a függetlenség nem garantálja a népérdekűséget, az egyéni érdektől, csoportérdektől, vagyoni érdektől, hatalmi érdektől (rossz érdekektől) való függetlenséget. Sőt nagy önálló hatáskör, azt jelenti, hogy külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés hiányában akadálytalanul érvényesítheti a felsorolt nem kívánatos érdekeit.

Csakhogy az sincs garantálva, hogy a külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés, csakis népérdekű, nem egyéni, csoport hatalmi, vagyoni, stb. érdekű. Ezért ezt az egész felvetést el kell felejteni, és vissza kell térni a demokrácia alapvetéseihez.

1. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független) egy testület, ha rá vonatkozó szabályozás (és ellenőrzés) részletes és ezt a szabályozást (és ellenőrzést) minél többen hozzák. Vagyis a szabályok kialakításban részt vesz a nép, részt vesznek az állampolgárok. (Kisebb közösségekben, a tagok, ügyfelek, dolgozók, stb.) Illetve ha a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a szabályozásban, ellenőrzésben.

(Meg kell jegyezni, hogy vezetés széles köre, akkor valósul meg, ha a politikai ideológiai csoportok száma is sok. Mondhatjuk: ez a vezetés reprezentációja.)

Sajnos a badar gyerekeknek (egyes vezetőknek) ilyen szájbarágósan kell elmondani a nyilvánvalóságokat. Ezért az ellenkező oldalról is megfogalmazom: annál kevésbé lesz a vezetőtestület a rossz érdekektől független, minél kevesebb ember, minél szűkebb az a politikai erő, aki szabályozza, aki ellenőrzi, aki kinevezi, aki leválthatja.

2. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha minél többen vesznek részt a kiválasztásban és leváltásban. A nép az állampolgárok, és a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a kiválasztásban és leváltásban.

Akkor lesz leginkább népérdekű (rossz érdekektől független), és tudományos, ha a testületbe kerülő vezetők egyéni megmérettetés alapján lesznek kiválasztva. A sportcsapatba is egyénileg kerülnek a sportolók, és utána alakul ki csapat.  

3. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha a nép leválthatja. Ez pedig azt jelenti, hogy annál kevésbé lesz népérdekű, és kevésbé lesz a rossz érdekektől független, ha a vezetőtestület be van „betonozva” a hatalomba.  Be van betonozva, vagyis a mandátuma hosszú ideig szól, és a nép, ill. a vezetés széles köre nem válthatja le. Ha be van betonozva, akkor azt tesz, amit akar. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a vezető, vezetőtestület mandátuma 4-5 évig tarthat, ezután újra meg kell méretnie magát, és ciklus közben le lehet váltani.

4. Akkor lesz független a testület, ha a testület belső döntéshozása a leirt 6 pont (országos népszavazás) alapján valósul meg.

5. Ezeken kívül pedig akkor lesz független, ha a közvetlen felettesétől, a közvetlen felettes hatalomtól bizonyos fokig független marad. Kihangsúlyozom, nem a néptől, nem a széleskörű vezetéstől kell bizonyos fokig függetlennek maradnia, hanem a közvetlen felettes hatalomtól. Ez egy nemzet esetében leginkább az uralkodó pártok vezetői, akik meghatározzák a döntéshozó frakciót, a kormányt. Jogilag a pártoktól, a legnagyobb döntéshozó frakcióktól és a kormánytól kell viszonylag függetlennek lenni a független vezető testületeknek.

Bizonyos fokig független, vagyis eme közvetlen hatalom, szigorú szabályok mellett válthat le, nevezhet ki, változtathat a jövedelmen (növelhet, csökkenthet), változtathat a szabályozáson, hatáskörön, stb.. De végül, ez a pont is arról szól, mivel valakiknek azért változtatnia kell, hogy minél többen, minél nagyobb reprezentációval vegyenek részt a döntéshozásban, azon döntésekben, azon törvényekben is, amelyek a vezetésre vonatkoznak.

Ha a vezetőtestületek eme függetlensége (a rossz érdekektől való függetlensége) biztosítva van, akkor e testületek tudományossága és demokratizmusa is biztosítva lesz, ha nem is teljesen, de jelentős részben biztosítva lesz.

Arra kell törekedni, hogy viszonylag sok, (valójában optimális számú) független tudományos demokratikus vezetőtestület jöjjön létre. Nem szabad összevonni, centralizálni e testületeket, ugyanakkor a fölöslegességet is el kell kerülni, vagyis a decentralizációnak is vannak határai.

Ha aktuális szűk körű legfelső vezetés (pl. uralkodó pártok, legnagyobb frakciók, kormány) fél a széleskörű vezetés galádságaitól, és valóban népérdekű, akkor támaszkodjon a népre, kérje ki a nép véleményét, vagyis tartson népszavazást.

Mindezek tükrében vizsgáljuk meg pl. a Fidesz, 2010-es ténykedéseit, és ténykedéseinek indoklását. De erre már egy másik fejezetben kerül sor.

Technikailag a jövő népszavazási rendszere, amelyet már most is meg lehetne valósítani, legalábbis ami a technikai állapotot illeti. 

A vitaszakasz általában 3 hónapig, a szavazat-leadási szakasz általában 1,5 hónapig (6 hétig) tart. Pl. egy adott ügy népszavazása, és vitaszakasza április 1-től június 30-ig tart, a szavazat-leadási szakasza május 15-től június 30-ig tart.

Az objektív vitához szükséges négy összegzett javaslat-változatot és azokhoz tartozó érvelés mindenkihez eljuttatott nyomtatott kiadványban jelenik meg, ezen kívül megjelenik a közmédiákban, az interneten és magában SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) felhasználói képernyőjén. (A szavazatleadók képernyőjén)

Ugyanígy jelenik meg a vitához, ill. a döntéshez szükséges minden lényeges információ. Összeszedve, összesítve, egymás mellett, rendszerezve, mindenkihez eljuttatva, stb.. 

A szavazat-leadás gyakorlatilag 95%-ban elektronikusan számítógépes rendszerben működik. Az egyik eleme, az áruházak, hivatalok (pl. polgármesteri hivatalok, postahivatalok) előterében, őrzött köztereken felállított egyszemélyes aut. zárt szavazófülkék, ezekben is lehet szavazni. A másik eleme az otthoni számítógéphez csatolt szavazókészülékek. Vagy fülkében, vagy otthon lehet szavazni.

Ezeken kívül bizonyos hivatalokban le lehet adni hagyományosan is a szavazatot. Illetve telefonon, is lehet adni. Esetleg ajánlott levélben, de ezek kevésbé biztonságosak. 

A biztonsági elemek, melyek azt hivatottak kivédeni, hogy egy ember egy szavazatot adjon le, ill. hogy a szavazás ne legyen lefizetett, kényszeríttet a következők:

Mindenkinek lenne egy személyes szavazószáma. És még egy szabadon választott jelszava. És szerintem a szavazat-leadó készülékbe be lehet építeni ujjlenyomat, vagy tenyérlenyomat azonosítót. (A név titkos, csak azt kell megállapítani, hogy adott szavazószámú valaki adja le a szavazatot. A név függetlenül és titkosan van kezelve.)

A mobiltelefonos azonosítás is működhet.

A kézlefedő záró-lap is egy biztonsági elem, illetve, hogy a képernyőn nem jelenik meg a leadott szavazat, csak az, hogy le lett adva. (Külső ember nem láthatja hogy mire szavazott az illető. A közterületű szavazófülkében nem szükséges, mert oda csak egy ember léphet be, és zárt, nem lehet belátni.)

Továbbá, biztonsági elem, hogy a szavazatlezárásig mindenki módosíthatja a szavazatát. Sőt a szavazat lezárása után két napig még visszavonhatja a szavazatát.

És persze a csalásokat, kényszerítéseket be is lehet jelenteni. 

A kérdések, a pontos szavazással kapcsolatos információk, és a válaszok egy képernyőn jelennek meg. Technikailag hasonló dologról van szó, mint a jelenlegi internetes adatlap ill. szavazólap kitöltések.

Az igen, féligen, nem, továbblépés megjelenik, de a megjelölés nem jelenik meg, legalábbis az otthoni szavazókészülékek esetében. 

Lesz fél-értétű, ½ értékű igen szavazat, amely jelentősen pontosítja a szavazást.

Egy igen mellett, le lehet adni több fél-értékű szavazatot, ill. le lehet adni csak fél-értékű szavazatokat. A fél-értékű szavazat jelentése: nem akarom határozottan, vannak fenntartásaim, de a nem utasítom el teljesen. 

Ha valaki nem ad le szavazatot, akkor megjelennek azok a kérdések, hogy miért nem adott le szavazatokat. (információhiány, stb.) Ha erre válaszol, ez is egyfajta részvétel. Illetve le lehet vonni következtetéseket.  

A reprezentációt, a SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) számolja ki. A reprezentációhoz szükségesek bizonyos adategyeztetések. A reprezentatív szavazatok 2 szavazatot érnek. A véletlenül kiválasztott nem reprezentatív szavazatok csak 1 szavazatot érnek. A név mindenképpen titkos marad. 

A távolabbi jövőben megvalósul a többszörös szavazati jog (egy ember) szavazata nem egyet ér.

Az SZSZR még sok mindent kiszámolhat. Pl., hogy mikor van szavazategyenlőség, mikor van érvényes szavazás, milyen szavazóegységek (szakmai vezetés, nép, stb.) szükségesek, egy szavazatnak mekkora a befolyásoló értéke, stb., és minderről tájékoztatja a szavazót.

Mi hát demokrácia fejlesztésének feladata? Mindaz, amit leírtam, (lényegében, valami hasonlót) meg kell valósítani. És ha mindennek a lényegében való megvalósítása, a döntéshozó mechanizmus fejlesztésnek alapvető feladata.

A döntéshozó mechanizmus tényezői (A/1 ábra). A döntéshozó m. ábrái. A hierarchia ábrái. Elméleti rendszertényező. 

A hatalmi hierarchia tényezői. Az A/1ábra általános magyarázata.

A történelmi tényezők: olyan tényezők, amelyek jelentősége a történelmi múltban jelentős volt, a jelenben már csekélyebb, a jövőben alig lesz jelentőségük. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ezek a rendszertényezők már 70-90%-ban kialakultak, jelentős részben elérték a maximális demokratikus fejlettségüket. A történelmi tényezők elemzése során a következő csapdahelyzetek alakulhatnak ki. Egyrészt a felületes elemző, csak a történelmi tényezőket elemezve eljuthat arra a következtetésre, hogy most már nagyjából minden rendben van ez a lehető legjobb rendszer, még néhány kisebb korrekció és akkor aztán eljön a Kánaán. Persze ebbe a csapdába a komolyabb gondolkodók nem esnek bele. A másik csapda a következő. A történelmi tényezővel kapcsolatban mondhatjuk: még ez sem tökéletes (70-90%-os), azért van még mit tenni ezen a téren is. Helyes-e ez a gondolkodás? Tételezzük fel, hogy van egy gépezetünk, amelynek vannak rosszul működő, vannak részben rosszul működő, és vannak majdnem jó részei. Nem hiba, ha bármilyen csekély erőfeszítést a majdnem jó részek fejlesztésére fordítunk? Egyrészt bármilyen csekély erőfeszítés a rosszabb részek fejlesztésétől vonhat el figyelmet, energiát. Másrészt, a majdnem jó részek, csak akkor érhetik el a tökéletességet, ha a rosszabb részek eljutnak egy majdnem jó szintre. A rendszer hatékonyan csak együtt, arányosan fejlődhet.

A történelmi-jövő tényezők: a részben rossz, pontosabban a részben fejlett (20-70%), a történelem során csak részben kialakult tényezők. A jövőtényezők, amelyek jelenleg csak foszlányokban (5-20%) találhatók meg. Ezek a rosszul működő, kialakulatlan részek, melyek viszont a fejlettebb rendszer szempontjából igen lényegesek. Az épülethasonlattal a jövő-tényezők, azok a leginkább romos, elavult részek, amelyeket leginkább át kell építeni. És azok részek, amelyek hiányoznak, ezért szintén elsődlegesen meg kell építeni őket. A jövő tényezők a jelenben tervek, ill. elkezdések. Persze, nem mindegy mennyire tudatos és folyamatos az átépítés.  

A jövőt nemcsak elméletileg kell felvázolni, de a gyakorlati megvalósítását is meg kell vizsgálni, legalábbis nagy vonalakban. Érdekes kérdés, hogy egy olyan jövőtényező, amelyik a jövő gyakorlati megoldásával foglalkozik elméleti vagy gyakorlati tényezőnek minősül, illetve egyáltalán százalékot érdemlő tényező? Én ezt úgy oldom meg, hogy a gyakorlati jövő tényezőnek csökkentett százalékot adok.

A vezetés demokratizálódása és a társadalom demokratizálódása, azaz a közvetlen demokrácia szintje.

Először is azt kell világosan látni, hogy a demokratizálódásának a két főszereplője a vezetés és a nép, mint két alapvető réteg. A társadalmi ( hatalmi és vagyoni) hierarchia grafikonjai A/2, A/3 ábra kimutatják hogy a két réteg valóságosan is meglevő – nemcsak üres elméleti kategóriák – rétegek.

Korunkban rendkívül sok a megtévesztő elem. Például a múltkor betérve egy színvonalas belvárosi gyorsétterembe, azt tapasztaltam, hogy az egyik asztalnál az MNB elnöke étkezett, a másik sarokban pedig egy csövesnek látszó ember üldögélt, tehát keverednek a társadalmi rétegek. Egy másik megtévesztő elem a középvezetés viszonylagos meghatározatlansága. Ezeken felül is léteznek zavart keltő elemek. A mindenféle zavarosság, megtévesztő momentum ellenére a háttérben léteznek a társadalmi (hatalmi, vagyoni) rétegek.

Elméletileg és a valóságban is előfordult már, hogy egy viszonylag demokratikus felépítésű vezetés, a nép felé viszont diktatórikus volt. Pl. egyes ókori görög társadalmak, amelyek végső soron mégiscsak rabszolgatartó rendszerek voltak. Itt szeretném megjegyezni, hogy külső (más népek felé irányult) diktatúra és a belső (saját nép felé irányult) diktatúra közt nincs lényeges különbség. A népréteg értelmezése: a vezetés irányítása, fennhatósága alá tartozó összes ember, legyen az akár belföldi, akár külföldi.

Az ókori demokráciák ezért nem is lehettek igazi demokráciák hiszen, ha rendszer diktatórikus (pl. rabszolgatartó), akkor nem lehet demokratikus. Tehát a vezetésen belüli demokráciaszint sokkal kevésbé határozza meg az összesített demokráciaszintet, mint a népréteg demokráciaszintje, és néprétegbe be kell számolni az összes (a leigázott függőségbe tartott népeket is beszámítva), irányított, uralt lakosságot.   

A diktatúrák ezen kívül feloszthatók anarchikus, és rendezett diktatúrára. Továbbá van nagykirályság és kiskirályság. Van független kiskirályság, és a nagykirályságon belüli kiskirályosodás. Adott esetben egy helyi vezető, sőt egy hivatalnok, egy rendőr, egy jogalkalmazó, egy agresszív szomszéd, stb. is kiskirálynak minősülhet.

Továbbá a túlszabályozottság nem tévesztendő össze a diktatúrával. Létezhet alulszabályozott diktatúra és túlszabályozott demokrácia.

A magasabb demokráciaszint helyett mondhatunk alacsonyabb diktatúraszintet. Tehát ugyanarról szól, a két fogalom.  A nagyon kemény diktatúra nagyon alacsony demokratikus szint, a kemény diktatúra egy fokkal magasabb demokratikus szint, a puha diktatúra még egy fokkal magasabb demokratikus szint, és így tovább.

A diktatúra-hajlamot a betegség-hajlamhoz lehet hasonlítani. A hajlamot a történelmi rendszerek határozzák meg. A betegséghajlamhoz csatlakozhat a konkrét korokozó, ezt képviselheti az adott hatalomra kerülő diktatórikus hajlamú vezetés. Ezek szerint a demokratikus rendszer az egészséges társadalom. A hajlamosság nem jelent biztos kialakulást, csak esélynövekedést a kialakulásra. Lehetnek jó, és bölcs uralkodók, illetve a centralizált döntésnek is megvannak az előnyei. A diktatúra betegségének sok rizikófaktora van, ezek a rendszertényezők. Ha tudatosan és tudományosan nem ismerjük fel a rizikófaktorokat és nem azok ellen nem teszünk tudatosan és tudományosan (nem élünk egészségesen) akkor megnő a betegség kialakulásának valószínűsége.

A következő egység emlékeztető címe:

Hogyan lehet a közvetlen demokráciát beilleszteni a döntéshozó mechanizmusba.

Mellékesen e közvetlen demokrácia szükségessége. A független, tudományos demokratikus jogalkotó irányító testületek kialakítása. (A legfelső jogalkotó vezetés szerkezetének alapvető változtatásával függ össze.)  A vezetési szerkezet megváltoztatása.

A vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának, fokozása. A vezetői felelősségre vonás szigorítása, pontosítása. A decentralizáció pontosítása.   Stb..

Általában a vezetői függetlenség elfogulatlanság növelésnek módszerei. A közvetlen demokrácia, valamint az elfogulatlan társadalomtudomány fokozása a vezetés-kiválasztásban, leváltásban. A független működés biztosítása: csak munkakapcsolat, nehezen változtatható, jövedelmek költségvetés. (Ugyanakkor egy bizonyos szintig teljesítményarányos jövedelmek, azután leváltás.) Általában a demokrácia, és a tudományos jelleg fokozása a vezetésen belül. Stb.. Általában a decentralizáció pontosítása. Általában a vezetésre vonatkozó előírások, törvények részletességének pontosságának fokozása.

A döntéshozó mechanizmus meghatározása, felosztása, összefüggései. A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. A döntéshozó m  ábrái, és más ábrák. Elméleti rendszertényező. 

A döntéshozó mechanizmus elméleti meghatározása, összefüggései.

A tanulmányrész 

: a döntéshozó mechanizmus. Ezért meg kellene határozni a konkrétabban döntéshozó mechanizmust. A döntéshozó mechanizmus a következő konkrét mechanizmusokra osztható.

A törvénykezés (jogalkotás jogalkalmazás, döntéshozó egységek) mechanizmusa. A vezetés-kiválasztás és leváltás mechanizmusa. A működés és felügyelet mechanizmusa. Az ellenőrzés mechanizmusa.  A szabályozottság mértéke jellege szerinti mechanizmus. A mechanizmusok egyben a rendszer egységeinek, ágainak a csoportosítását is befolyásolják. 

Ez csak szűken vett döntéshozó mechanizmusok. A döntéshozó mechanizmus csak egy, de talán legfontosabb az alrendszerek közül. Alrendszerek: gazdasági rendszer, pénzügyi rendszer, szociális rendszer, jogrendszer, tudományos és oktatási rendszer, oktatási és tájékoztatási rendszer, döntéshozó mechanizmus, egyéb rendszerek. Másfelől viszont a döntéshozó mechanizmus határozza, meg hogy milyenek az alrendszerek mivel nekik is vannak döntéshozó mechanizmusuk.

A döntéshozó mechanizmus a legszűkebben vett rendszer, a legszűkebben vett politikai rendszer. 

Mi az a döntéshozó mechanizmus: ezt leginkább az A-val jelölt ábrák némelyike képes leginkább szemléltetni. Talán így lehet megfogalmazni: a döntéshozók egymás közötti aránya, viszonya, és feladatmegoszlása, a döntéshozó mechanizmus.

Megjegyzem, hogy az elvek, elméletek alapvető jogok, általános törvények nagyon fontosak de a konkrét mechanizmusok is éppolyan fontosak, ill. a kettő csak együtt lehet csak hatékony. Ugyanakkor döntéshozó mechanizmust is törvények véglegesítik.

Első látszatra, a döntéshozó mechanizmus csak kiszolgálja az elveket. Ugyanakkor ennél több, mert ha rossz a döntéshozó mechanizmus, akkor az elvek csak üres szavak maradnak. A döntéshozó mechanizmus nemcsak biztosít, de okoz is. Minden rendszernek van egy döntéshozó mechanizmusa, ami jelentősen meghatározza rendszert. Továbbá a döntéshozó mechanizmust két nagy részre lehet felosztani: a vezetés demokratizálódását okozó, biztosító mechanizmus és a lakosság, társadalom demokratizálódását okozó, biztosító mechanizmus. Természetesen a kettő összefügg, de szétválasztható.

A tanulmányt folytassuk azokkal a döntéshozó mechanizmus tényezőivel amelyek a vezetés demokratizálódását okozzák biztosítják. Egyben azokkal döntéshozó mechanizmus tényezőivel melyeknek alig van történelmi múltjuk, jelenük, kialakításuk ezután lenne szükséges.

A következő rendszertényezőket én a tényleges demokrácia döntéshozó mechanizmusának nevezem.

Ahhoz hogy ne keveredjünk el szükséges egy kis rendezés, kategorizálás.

A döntéshozás problémakörét szét kell választani: a döntéshozási mechanizmus elemezése taglalása elsősorban, az elvek, módszerek alapján (diktatórikus, kevésbé demokratikus, demokratikus, közvetlen demokráciára épülő.) Rövidebben, a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása a demokratikus módszerek alapján. És a döntéshozási mechanizmus elemzése, taglalása, meghatározása elsősorban az intézményrendszer alapján. (A kettő persze szorosan összefügg.)

Továbbá van a múlt és jelen döntéshozási mechanizmusa, és a jövő döntéshozási mechanizmusa.

Az ábrák miről szólnak?

Minden ábra a rendszerről ill. az államról szól. Vannak ábrák amelyek elsősorban rendszerről szólnak ( ezekben is általában megjelenik az állam), a rendszer hierarchiájáról, vagy rendszerfejlődésről. Vannak ábrák, amelyek kifejezetten az állam és rendszer viszonyáról szólnak, pl. A/0, D/0/b, ABD/1 ábrák. Vagy együtt a rendszer és az államfejlődésről szólnak, pl. a D/1, D/2 ábrák.   A B jelű ábrákban is megjelenik az állam, de úgy, mint egy gazdasági egység, hiszen ezek a gazdaságról szólnak. Talán a B/1 ábrába jelenik meg az állam intézményrendszere. Vannak ábrák, amelyek elsősorban az államról, államfejlődésről szólnak, pl. B621/a, B/21/b, D/0/a ábrák.

A döntéshozó mechanizmus ábrái közül az A/1 ábra vegyes, megjelenik benne a döntéshozás mechanizmusa a módszerek, a demokrácia szemszögéből (méghozzá a múlt, jelen és jövő döntéshozási mechanizmusa is) és a középső- alsó részében pedig az intézményrendszer szemszögéből, méghozzá a jelen vonatkozásában. Az A/4/2 ábra teljes egészében az A/4 ábra felső része a döntéshozás mechanizmust az intézményrendszer szemszögéből méghozzá a jövő vonatkozásban mutatja meg. Az a A/4 ábra alsó része, az A/5, A/6 ábra pedig a döntéshozási mechanizmust a módszer, a demokrácia szempontjából mutatja mégpedig a jövő vonatkozásában. Ugyanakkor ezen ábrákban megjelenik a jövő, általam elképzelt, intézmények egy része is, a jövő intézményrendszerének egy része is.

E tanulmányrész nagyobb része a döntéshozó mechanizmust a demokratikus módszerek alapján elemzi, taglalja, határozza meg. Ez azon fejezetek egyike amelyben elsősorban az intézményrendszer alapján, abból is a jövő lehetséges intézményrendszerének alapján  elemzi, taglalja határozza meg. 

A jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan.

Bár más sok helyen foglalkoztam ezzel a témával, de azt gondolom szükség, van egy kiegészítésre, összefoglalásra. Az ábrák, tehát amelyben konkrétan megjelenik a jövő döntéshozó mechanizmusa. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák.

A jövő döntéshozó intézményrendszerének alapja, és egyben a teteje a kb. 60-80 független, tudományos, demokratikus (jogalkotó és irányító) testület.

Megváltozna, pontosabban nem lenne parlament, nem lenne kormány, és nem lennének a jelenlegi intézmények, mint ÁSZ, MNB, stb., és a pártok szerepe is átalakulna. Ellenben lenne szaktörvénykezés. És lennének (megmaradnának) a különböző jogalkalmazó testületek, szervek, mint ügyészség, bíróság, rendőrség, polgármesteri hivatalok, stb.. És lennének, de átalakítva, kibővítve a különböző a különböző ellenőrző, jogalkalmazó testületek.

A független, tudományos demokratikus testületek, függetlensége a következőkből ered. Független a hatalomszerzéstől, a vagyonszerzéstől, és egymástól is (tehát a hatalom többi részétől) is, lehetőség szerint el lennének választva. Azért tudományos, mert előírtan tudományos módszerekkel kell dolgozniuk, és egyébként a függetlenségük okán is tudományosak. Azért demokratikusak, mert egy előirt magas szintű demokratikus rendben működnének. (Lenne egy standard intézményi demokrácia.) És azért, mert előírtan a tartanák kapcsolatot a néppel, nép véleményét kötelezően előírtan figyelembe kell venniük. És azért is, mert egymással is és általában közös döntéshozással is jellemzően demokratikus szavazásos viszonyban lennének.

(Megszűnne rendszeregyetértés és a hatalmi harc is.)

Megváltozna, és demokratikusabbá válik a vezetésválasztás, leváltás.

A vezetés leváltás egyik alapelve lenne, hogy teljesítményt értékelő pontos szabályozás szerint történne.  A kiválasztás és leváltás sem lenne a felettes vezető hatáskörében, az csak egy véleményező lenne a sok közül. Mindkettőben, a leváltásban is, a nép is véleményező, döntéshozó lenne. A kiválasztás is pontos szabályozás szerint történne. Az időközi (ciklus közbeni leváltás) viszonylag egyszerű, persze szabályozott és egyes esetekben pedig szinte kötelező lenne.

A független tudományos demokratikus testületek vezetését, az ország elit vezetését kb. 700 embert döntően a nép, választaná meg, méghozzá személyes (nem listás) választásban. (Különböző módszereket lehet erre kidolgozni.)    

Megváltozna a testületek közötti kapcsolat. A jövőben a testületek közötti kapcsolat lényege: a lehető legkevesebb személyes kapcsolat (személyes tárgyalás, gyűlés), jellemzően levelezési munkakapcsolat. A jövő döntéshozásának lényege pedig: a személyes gyűlések minimalizálása mellett jellemzően írásos tájékoztatás, vita, és (írásos) szavazásos döntéshozás.

Megváltozna a rendszer az állam tartalmi felosztása, amennyiben nem a jelenlegi minisztériumok szerint felosztás lenne, hanem a kb. 70 gyakorlati rendszertényező (gyakorlati problémakör) jelölné ki a területeket. Ezek felsorolása az ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábrán található. Többek között ezeket felügyelnék az említett független, tudományos demokratikus testületek.  Gyakorlatilag az történne, hogy kisebb önálló tartalmi területekre osztódnának fel, a jelenlegi nagyobb területek. Pl. jelenlegi pénzügyminisztérium helyett, lenne egy testület, amely pl. az adózással, foglakozna, egy másik különálló testület, amelyik a költségvetéssel foglakozna, egy másik különálló testület, amelyik a hitelezéssel, megtakarítással, nyugdíjrendszerrel foglalkozna és még lehetne sorolni.  Persze ezek munkakapcsolatban állnának egymással.

Persze csak nagyjából lenne igaz, hogy minden felsorolt (ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábra) rendszertényező egy független tudományos testületet jelent, az ábrákból is kiderül, hogy lennének elcsúszások.

Nagyon leegyszerűsítve az új rendszer olyan lenne, mintha jelenlegi minisztériumokat felosztanánk, mondjuk öt kisebb, önálló minisztériumra (testületre). És a jelenlegi független intézményeket ÁSZ, MNB, stb. jogalkotó testületekké változtatnánk. És minden ilyen testületbe betennénk egy csapat parlamenti képviselőt, akik független képviselők. (Mindjárt jön az ellenvetés, de hiszen így összekeveredik a jogalkotás és végrehajtás. Először ez a kettő már jelenleg is össze van keverve. Másodszor én nem tudom értelmezni, mi az, hogy végráhajtás. A jogalkalmazás fogalmát tudom értelmezni. Az valóban jó, ha jogalkotás és a jogalkalmazás a lehető leginkább elkülönül, a teljes elkülönülés úgysem lehetséges. Ezt az elkülönülést azonban egy nagyon precíz szabályozás (jog) tudja biztosítani. Vagyis jogalkotó bárhol ülhet, a parlamentbe, vagy máshol, ha nem akarja elkülöníteni, jogalkalmazást, azt is uralni akarja, akkor nem fog elkülönülni. Ha a jogalkotó magának kiváltságos jogot akar, akkor bárhol is üljön a jogalkotó, magának kiváltságos jogot fog alkotni. Az egyetlen ellenszer a jogalkotás demokratizmusa, ez az, ami jogalkotó potenciális kiváltságát megszünteti. Valójában a hatalmi hierarchia arányossága, nagysága és igazságossága számít, ezzel pedig jelenleg nem is foglalkoznak.)  

Visszatérve, nyilvánvalóan vannak feladatbeli átfedések, de itt az elv az, hogy inkább két testület végezzen azonos, hasonló munkát, mint egy sem. Jó, de melyik testület véleménye mérvadó?

E kérdés kapcsán mindjárt rátérhetünk a következő alapvető különbségre.

Először is tisztázni kell, három különböző rendszer van. Az irányítási rendszer, a felügyeleti rendszer, és jogalkotó rendszer.

Az irányítási rendszert nyilván pontosan be kell szabályozni, egy testület alá csak bizonyos jogalkalmazó testültek (szervek, hivatalok, stb.) tartozhatnak és ezek faladati pontosan elhatárolódnak egymástól. Tehát átfedések az irányítás és jogalkalmazás szintjén nem jöhetnek (minimálisan jöhetnek) létre. Egyébként pedig a jövő irányítása, döntően egy előirt szabályozott irányítás lesz, szinte nem lesz kézi irányítás. Tehát az előirt irányítástól, eljárástól való eltérést kell döntően ellenőrizni.

A felügyelet nem azonos az irányítással.

(Pl. gyereket az egyik szülője arra utasítja, hogy tanuljon, a másik arra, hogy takarítson, ez irányítási zavar. A felügyelet arról szól, hogy az egyik irányítást, pl. a tanulást, betartotta gyerek, ezt mindkét szülő ellenőrizheti, sőt jó, ha ellenőrzi, de meghatározott szabályok mellett. Illetve jó, ha a két szülő egymást is ellenőrzi, persze megint szabályozottan. Az ellenőrző nem adhat utasítást, nem irányíthat, de vitatathatja az irányítás helyességét. A szabályozás lényege az, hogy a felügyelő, csak akkor utasíthat az irányítás megváltoztatásra, ha a szabályosan bebizonyosodik az irányítás helytelensége.)      

A felügyelet (itt a testületek, intézmények felügyeletéről, ellenőrzéséről van szó) már másképpen alakul, mert lenne elsődleges felügyelet és másodlagos felügyelet, sőt harmadlagos felügyelet sem kizárt. (A másodlagos felügyelet, lényegileg olyan, mint a másodfokú bíróság.)  A legfelső szinten ki lehet alakítani egy kör-felügyletet, (elsődleges és másodlagos felügyelttel kombinálva) vagyis felügyeleti szempontból az összes legfelső független, tudományos demokratikus (jogalkotó, irányító) testület egyenlő lenne. Sőt mindezt kiegészítené a kombinált népi ellenőrzés.) És megmaradna a jelenlegi jogalkalmazói (rendőrség, ügyészség, bíróság, stb.) „viszont-felügyelet” is. Fontos, hogy felügyelet is pontos precíz szabályozás szerint történik. És az is fontos, hogy felügyelet szétoszoljon, nem úgy, mint jelenleg.

Jelenleg a felügyelet döntő része kormányzópárt, pontosabban az uralkodó parlamenti frakció kezében van. És jogalkotás is az ő kezükben van, ezt kiegészíti, hogy kormány is ebből a körből kerül ki. Bizonyos 10-200 ember óriási hatalommal rendelkezik jelenleg, a tízből is kiemelkedik a miniszterelnök, pártelnök 1-2 ember.  Az én elképzelésem szerint kb. 700-1200 közel egyenlő hatalmú ember, alkotná az elitvezetést. Ezek között nem lenne kiugró hatalommal rendelkező. Ráadásul a közvetlen demokrácia miatt ezek összesített hatalma is fele akkora lenne, mint jelenlegi parlamenti képviselők összesített hatalma.

(Tisztelt hataloméhes emberek, vezetők, szerintem már az is óriási megtiszteltetés, ha valaki bekerül az ország legfelső ezrébe, nem kell, hogy eleméssze önöket a mohó vágy: én akarok leghatalmasabb, az uralkodó lenni.) 

A lényeg viszont a jogalkotás mechanizmusa.  Itt azért nem jöhet létre hatalmi, ill. átfedési probléma, mert az demokratikusan történne. (Ténylegesen demokratikus lenne, nem csonkán demokratikus, mint jelenlegi.)  A javaslattevésben a bárki-elv érvényesül. A törvényjavaslatok kiválasztásában, és véleményezésében kialakításába pedig, nem mindenki, de sok független egység venne részt. Ugyancsak sok független egység venne részt az elfogadásban,  a végleges szavazásban. Az egyik jelentős egység mindig a nép lenne (kivéve a kiválasztást, de abban is több független egység venne részt). Az elmondottakban pedig lehet prioritás, de nem akkora prioritás, hogy valamelyik egység döntési túlsúlyba kerüljön. A jelentős törvények elfogadásába minden független, tudományos, demokratikus testületet be kell vonni, a kevésbé jelentősebb törvények elfogadásba pedig több független, tudományos demokratikus testületet kell bevonni. A kialakításba pedig szintén több független, tudományos, demokratikus, testületet kell bevonni. A döntési alapelv az, hogy egy fontos szavazásban jelenjen meg a nép pl. 6 millió ember véleménye és ezen kívül legalább 4-500 független elfogulatlan kiváló szakember, társadalomtudós egyéni véleménye. A független, tudományos, demokratikus testületek (a 10 vezető) is szavazással alakítják ki a véleményüket.

Mindezekről részletesebben szólnak a következő fejezetek. 

Mi lenne faladata egy független, tudományos demokratikus testületnek.

A rábízott terület, rendszertényező, problémakör felügyelete. A stratégiai feladatok teljesítése, leosztása kisebb feladatokra, szaktörvénykezésre. Illetve a feladatok alapján törvényjavaslatok készítése. A problémakör elméleti továbbgondolása elméleti továbbfejlesztése, ennek alapján újabb stratégiai feladatok kijelölése és ennek alapján törvényjavaslatok készítése.

Az alá tartozó szaktörvénykezés és jogalkalmazás irányítása, és elsődleges felügyelete, ill. más vele egyenrangú testületek felügyelete, ill. más testületek másodlagos felügyelete.

És a törvényjavaslatok (elsősorban a területéhez kapcsolódó törvényjavaslatok) kiválasztása, véleményezése, kialakítása és elfogadása, ill. elvetése (szavazása).

Egy független, tudományos testület 100-300  főből állna és kb. 10 tagú testület, vezetné.

A jövő rendszerében is lenne jogalkotás, szaktörvénykezés, jogalkalmazás, ill. lenne civilszféra, magángazdaság, magánszféra, csak szinte minden többé-kevésbé átalakulna.

Lenne országos demokrácia, intézményi demokrácia és lenne több szintes lakóközösségi demokrácia. A lakközösségi demokrácia védelmében és a zavarosság miatt is a lakóközösségeket, (az önkormányzatokat) el kell választani az állam kihelyezett, egy lakóközösséget felügyelő, szaktörvénykező és jogalkalmazó hivatalitól.

Kitérés általában a vezetésre. Elméleti rendszertényező. 

Mivel a következő fejezetek a vezetésről szólnak, és e tanulmányban több helyen, több száz oldal szól a vezetésről, érdemes e gondolatsorokat, legalábbis részben felidézni.  Nyilvánvalóan agy hatalmas szertágazó témakörről, problémakörről van szó, és e fejezetek csak bizonyos szempontból inkább azzal foglalkoznak, miként hogyan lehet jobbá, hatékonyabbá tenni a vezetést. Azzal nem nagyon foglalkoznak, hogy miért is j kell ezt megtenni. Azért mert e jelenlegi helyzet rossz.  Ez az, ami innen egy kicsit hiányzik, és máshol részletesen ki van elemezve.     Érdemes felidézni, átolvasni az utolsó tanulmányrészben található, vezetésről szóló fejezetet, amely összefoglaló kiegészítő jellegű.

Az alábbi ismétlést mindenképpen ideillőnek érzem.

Ismételt fejezetrész.

 Gyakorlatilag a helyzet ennél sokkal borzalmasabb, mert a vezetés, és a politikai média ( ez is egyfajta vezetés) nem az ideológiákról, nem is a valóságos politikai törésvonalakról gondolkodik, és nem is valóságos tennivalókról gondolkodik, hanem a hatalmi harcról, hatalmi taktikázásról gondolkodik, és cselekvését is ez köti le.

Mit látunk, hallunk, olvasunk a politikai médiában, pl. az interjúkban, nyilatkozatokban, vagy az elemzésekben. A hatalmi viszonyok elemzését, ki hogy áll, mik az esélyei. Miért áll úgy, ahogy áll, milyen hatalompolitikai hibákat követet el, milyen hatalompolitikai lépéseket (mely vezetőket kell az előtérbe tolni, milyen kommunikációs stratégiát folytasson, milyen szövetségeket alakítson ki, stb.) kell tenni. Ezt az egészet nevezhetjük hatalompolitizálásnak, vagy pártpolitizálásnak. A célja hatalmi harc, a hatalmi taktikázás.

Tehát a politikai médiában és a háttérben, pl. egy pártértekezleten (mindez méréssel is bizonyítható) legalább 70%-ban a hatalmi viszonyokról, a hatalmi harcokról, taktikázásról folyik a gondolkodás, a beszéd.  Ez pedig egyértelműen, gyakorlatilag is igazolja azt az állítást, hogy a vezetés elsődleges célja a hatalom fenntartása, erősítése, a nép érdeke legjobb esetben is másodlagos. Legalábbis a múltban és a jelenben ez az általános.

Miért bizonyítja? Ha 70%-ban erről gondolkodnak, az köti le az idejüket, szellemi kapacitásukat, akkor másra, pl. a népérdekű intézkedéseken, törvényeken való gondolkodásra, már csak 30% idő és szellemi kapacitás jut. A köztájékoztatás szempontjából (leszámítva a napi híreket) mindenképpen az említett arány alakul ki: a tájékoztatás idejét 70%-ban pártpolitizálásról (hatalmi viszonyok, harcok) szóló tájékoztatás teszi ki, a valóságos közügyekre 30%-nyi tájékoztatási idő jut.

(Megnézhetjük, hogy egy politikusnak valójában mennyi ideje lehet egyáltalán nyugodtan gondolkodni, és kimutatható hogy ez napi 2 óránál nem több. Feltételezhetjük, hogy ennek a háromnegyede a pártpolitizálásra megy el, akkor napi fél óra, ami a valóságos közügyekre jut. Ez egytizede annak, aminek minimálisan jutni kellene.)

Itt mindjárt kettéválaszthatjuk, a politika szó  fogalmát.(Egyébként a politika szó, legalább hatféle fogalmat takar.) A politika úgy, mint a közügyek intézése. És a politika úgy, mint a pártpolitizálás, a hatalmi viszonyok a hatalmi harcok elemzése.

A helyzet borzalmasságát talán bemutatják az alábbi példázatok. És azt is mik a valóságos közügyek. Röviden a közügyek: a közvetlen életszínvonal-javító célzatú közös tennivalók.

Egy normális ház lakógyűlésén legalább 70%-ban a valóságos tennivalókról a gondolkodás, a beszélgetés. Pl., beázik a ház és felmerül a tető megjavítása. A normális közgyűlésen 70%-ban erről folyik a szó (kell, nem kell, hogyan miként). Ha nagyobb ház, akkor az ellenzék (ennek kialakulása szinte szükségszerű) is erről beszél, erről folyik a vita. A hatalmi viszonyokról, ki hogyan végzi dolgát, kit kell leváltani, stb., legfeljebb 30%-ban van szó. Képzeljük el, mi van, ha megváltozik ez az arány.

Nézzünk egy üzemi értekezletet. A fő téma itt is az üzem jó működése, az üzem teljesítményének növelése. Normális esetben itt sem lehet 30%-nál több annak a megtárgyalása, hogy ki milyen vezető, hogy melyik vezetőnek mit kell tenni, ahhoz hogy népszerűbb legyen, stb.. Ugyanis ha ezzel menne el átlagosan értekezletek 70%-a, akkor a valóságos tennivalókra nem jutna idő és tönkremenne az üzem. Ugyanez a helyzet nemzeti szinten, vagyis a fordított arány (márpedig az arány itt fordított) tönkreteheti az országot.

Elemezem az arányokat.

Normális esetben, fejlett demokratikus rendszerben a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés) legalább 70%-át teszi ki az összes időnek, és szellemi és munkakapacitásnak. A tényleges ideológiákról valóságos politikai törésvonalakról való gondolkodás és beszéd  kb. 15-20%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak. A hatalmi viszonyok, a hatalmi  harc elemzése ezen való gondolkodás, beszéd ( és ténykedés)  átfedésben az előzőkkel kb. 5-15%-át teheti ki az összes időnek, szellemi és munkakapacitásnak.

Jelenleg általában mi a helyzet. 70% a hatalmi viszonyok harcok elemzése. 15-20%-a az ideologizálás, de ez sem valóságosokról szól, hanem a köpönyegforgató zavaros ideológiákról. 5-15% csupán a valóságos tennivalókról való gondolkodás, beszéd (és ténykedés). Tehát pont fordított az arány.

A jelen rendszerben (mert ez nemcsak magyar specialitás) tehát átlagosan, általában megfordul, egy nagyon fontos arány, a politikai elit szintjén: a tényleges tennivalókon való gondolkodás, beszéd és ténykedés és a hatalmi harcok, taktikázások érdekében való gondolkodás, beszéd és ténykedés aránya torzul el, jelentős kárt okozva.  (Számítsuk be, hogy választási időszakban, az átalagos többszörösére nő hatalmi harc, taktikázás.)

Ez az arányfordulás, torzulás kivetődik a köztájékoztatásra is, ami szintén jelentős kárt okoz.

Nézzük meg mi a helyzet jelenleg a nép, a választópolgár szempontjából.

Arról itt most nem beszélek, hogy vezetés-kiválasztás nem azonos az ügyekbe való közvetlen beleszólással. Arról sem beszélek, hogy a nép, vezetés-kiválasztása csak részleges. Többek között azért, mert még az elit vezetés vonatkozásában is van egy előzetes, a felettes-vezetés választása, a nép választéka már egy megszűrt választék.  Az elit vezetés csak egy részét, a középvezetés egy részét sem választja a nép. Többek között azért, mert valójában kevés új párt, új eszme, új program, új ember jelenik meg.

Itt és most az egyéb problémákról beszélek.

Arról már beszéltem, hogy zavaros, köpönyegforgató ideológiák miatt, a valóságos politikai törésvonalak elkenése miatt, eszmei alapon nem tud választani a választó, ill. a választása torz lesz. Azonban a tényleges tennivalók (ki mit akar tenni, mi a gyakorlati programja) szempontjából is alulinformált a nép. Nem erről szól a politikai közbeszéd. Ehhez jön hozzá a választási kampány egyéb borzalma. Mindehhez jön hozzá a népre ontott hatalmi harc, pártpolitizálás (tele badarsággal, ármánykodással, személyes lejáratással), ami együttesen azt eredményezi, hogy nem valamire, valakire választanak az emberek, hanem valaki ellen választanak. Vagyis a sok rossz közül a kevésbé rosszat kénytelenek választani. Ráadásul ez is „pofára” megy, hiszen az objektív megítélés alapjai, valóságos eszmék, a valóságos gyakorlati tennivalók, programok elmosódnak, elvesznek a ködben. Ez már nagyon messze van a népuralomtól, a nép döntésétől, a demokráciától.

Már aki egyáltalán választ.

Biztos, hogy a vezetésnek (beleértve a politikai médiát, a politológusokat, elemzőket) nagyon izgalmas hatalmi harc, a pártpolitizálás, de az egyszerű ember számára, főleg hosszabb távon rendkívül unalmas és kiábrándító. Ugyanis az egyszerű ember hamar rájön arra, hogy ez nem róla szól, ennek semmi köze a valóságos problémákhoz. Lehet, hogy egy darabig, egy szintig még az egyszerű ember számára is érdekes lenne hatalmi harc, taktikázás, de ez a mennyiség, ami állandóan rázúdul, már fárasztó, unalmas. Mire az egyszerű ember elfordul a politikától (még választani sem választ), a pártpolitizálást azonosítja az igazi politizálással. A vezetés erre siránkozik, mily dőre is ez a nép, mily kevéssé érdeklődik a közügyek iránt. Ez már azért súrolja halmozott pofátlanságot, hiszen éppen a vezetés teremt olyan körülményeket, amelyek miatt a nép kiábrándul, elfordul a politikától.  Mintha, a ripacs állandóan magáról beszélő színész káromolná a közönséget, hogy nem megy be az előadásra. Ennél azonban rosszabb helyzet, mert azért a háttérben tényleg ott vannak a rosszul intézett valóságos közügyek.

(Máshol az egyszerű embereket győzködöm arról, hogy megértve az undorukat, unalmukat, azért ne hagyják magukat elfordítani az igazi politizálástól, mert azzal csak gazembereknek nyitnak kaput.) Itt és most viszont azon elmélkedem, hogy e szempontból is silány a rendszer. Mert végül is mindez nem a nép hibája, hanem a rendszer hibája.

A jövő fejlettebb rendszere két irányba változtathat ezen a helyzeten. Az egyik, egy olyan döntéshozó mechanizmus, amelyben a valóságos tennivalók kerülnek a fő helyre, a pártpolitizálás, hatalmi harc, taktikázás a háttérbe szorul. Ezt egészíti ki a közvetlen demokrácia, mert a közvetlen beleszólni szükségszerűen valóságos ügyekbe, problémákba lehet.

A másik irány a média főleg a közszolgálati média rábírása arra, hogy elsősorban ne pártpolitizálással, a hatalmi elemzésekkel, hatalmi viszonyokkal egyénileg a vezetőkkel, hatalmi harcokkal, taktikázással foglalkozzon, hanem elsősorban a valóságos eszmékkel, a valóságos politikai törésvonalakkal, és valóságos tennivalókkal foglalkozzon. Mindezekről persze máshol bőven lesz szó. De az is fontos, hogy belássuk a rendszer rosszaságát.

Az objektív (elfogulatlan) vezető-kiválasztás és leváltás. Rendszertényező. A/4, A/4/1 ábrák. A döntéshozó m. ábrái. Az a jelű ábrák. 

Természetesen állami vezetőkről van szó.

 Milyen problémákkal jár, ha nincs független objektív vezető-kiválasztás (vezetőkijelölés), ill. leváltás.

Ebben az esetben létrejön a vezetésen belüli kölcsönös, oda-vissza, összefonódott, lekötelezett irányítás, ellenőrzés, annak minden hátrányával. A független, tudományos, demokratikus kiválasztás, leváltás annak minden előnyével nem jön létre. A kinevezett már a kinevezéskor lekötelezettje lesz a kinevezőnek, tehát automatikusan létrejön egyfajta közvetett előny, korrupció. Általában létrejön a kontraszelekció: a kinevező félvén, hogy az alatta levő okosabb, hozzáértőbb, alkalmasabb, mint ő (ez leégés, továbbá az okos nagyobb veszélyt jelent a pozíciójára) magánál butábbat, alkalmatlanabbat, hűséges (talpnyalót), azonos véleményűt, nevez ki kisfőnöknek, akiből idővel nagyfőnök lesz. A nagyfőnökké kinevezésnél ugyanez játszódik le: a kinevező, még nagyobb főnök, vagy a kinevező (nem demokratikus és független) testület vonatkozásában szintén az előző szempontok érvényesülnek.  Ha ez sorozatban történik, márpedig abban történik, akkor kiszámítható ennek a következménye. A vezetés szükségszerű negatívumai (elsődleges cél a hatalom megőrzése, elszigeteltség, néptől eltérő helyzet, karrierista jellem, stb.) érvényesülnek, mert nincs ellenlépés. A hatalmi vagyoni jellegű vezetés kialakul, mert nincs ellenlépés.

Az alkalmatlan, önző vezető nemcsak a demokráciának árt, hanem a hatékony működésnek. Ugyanez elmondható általában a döntéshozó mechanizmus rendszertényezőivel kapcsolatban. Pl. a nem kellően szétválasztott testületek nem képesek hatékonyan, jól működni.

Az előző rendszertényező témájából kimaradt egy lényeges vonatkozás: hogy lehet létrehozni az igazságos hatalmi hierarchiát. Erre a rendszertényezők elemzése adja meg a választ, többek közt e rendszertényező elemzése.

A jó vezető és a jelenlegi átlagos vezető.

A jó vezetőnek - szűkebben értelmezve állami hatalommal bírónak - milyennek kell lennie?

A képességek, tulajdonságok tekintetében elsősorban széleskörű és magas fokú társadalomtudományi ismeretekkel kell rendelkeznie. Ez adódik egyrészt az iskolai végzettségből, de ez nem pontos, hiszen azért van iskola nélküli tapasztalat és tanulás is. Az ismerteket egy szaktestület pl. vizsgáztatással, stb. képes felmérni. A másik lényeges tulajdonság hogy ne legyen önző és karrierista, ill. legyen erkölcsi érzéke. Az a vezető, akinek elsődleges célja a saját hatalmának vagyonának a gyarapítása, hiába rendelkezik széleskörű ismeretekkel, nem lesz jó vezető, mert saját érdekei érvényesülnek és nem a közösség érdeke. Ezt a tulajdonságot részben szintén különböző tesztekkel, részben az előéletből, előmunkáságból lehet kikövetkeztetni. Pl. mennyi önhaszon nélküli közösségi munkát végzett az életében.  Az előbb említett szaktestület erre is képes, de csak részben. A népnek (közösségnek, érintett emberek többségének) is jó érzéke van, hogy a karrierista megnyilatkozásokat érzékelje.  Továbbá a jó vezető kreatív, újító szándékú és nem gerinctelen megalkuvó, önálló vélemény nélküli hivatalnok. Ezek az elsődleges tulajdonságok ezzel minden vezetőnek rendelkezni kell. Továbbá lényeges a vezető világnézetének a megismerése. A világnézetről a későbbiekben részletesen is beszélek. 

Másodlagosan szükséges tulajdonságok: közéleti aktivitás, kommunikációs képesség (jó fogalmazóképesség), szervezőképesség, pedagógiai képesség (tiszteletfenntartás), határozottság, széleskörű tapasztalat (pl. kisvállalkozói tevékenység). A másodlagos szempontokba én mindenképpen betenném a széleskörű élettapasztalatot.  Szerintem mindenképpen előny, ha egy vezető tudja milyen alkalmazottnak lenni, milyen sorsa, nehézségei, van a kisvállalkozóknak, és van vezetői tapasztalata is. Ezen kívül nem árt, ha van állami, közigazgatási tapasztalata is. Az is előny, ha vezetőjelölt hosszabb ideig az átlagos emberek (népréteg) életét élte, netán még a szegénységet is megtapasztalta.  Ha egy fiatalember gyors politikai karriert csinál, nem járja végig  az előbb említett alapvető helyzeteket, akkor az nagy valószínűséggel, korlátoltabban szemléli a világot, mint az aki széles körű élettapasztalattal rendelkezik.

Ezek azért másodlagosak ezek a szempontok, mert egyrészt az elsődleges képességek, tulajdonságok nélkül nem sokat érnek. Másrészt a különböző vezetői feladatok, e másodlagos tulajdonságokból eltérő mennyiséget igényelnek. Ha az állami hatalmat a nagy kategóriákra osztjuk, mint általános jogalkotás, szaktörvénykezés, hivatásos jogalkalmazás, véleményformálás, akkor nyilvánvaló, hogy a másodlagos képességek tulajdonságok fontossága eltérő, az elsődlegesek mindegyiknél lényegesek. A szaktörvénykezéshez még az említetteken kívül még egy speciális szaktudás is szükséges, de a széleskörű társadalomtudományos ismertek is szükségesek. Az általános törvények meghozatalához pedig az elsődleges képességek tulajdonságok a legmagasabb szinten szükségesek, de szükséges hozzá egy meglehetősen nagy gazdasági és élettapasztalat is. Anélkül hogy részletezném: a vezetői feladattól függően máshová esik a hangsúly. A másodlagos képességeket, tulajdonságokat szintén részben egy független szakmai testület direkt módón képes mérni.

Itt jegyzem meg, hogy a jelenlegi vezetőknek a másodlagos képességük közepesnek mondható, de az elsődleges tulajdonságokkal, főleg a karrierizmussal komoly problémák vannak. A jelenlegi vezetők elsősorban igen jó beszélőkével rendelkeznek, jó taktikai és pedagógiai érzékkel. Továbbá rafináltak, jól helyezkednek, kiválóan hízelegnek. Ezek a tulajdonságok, enyhén szólva, nem azonosak a jó vezető tulajdonságaival. Ez már önmagában is jelzi, hogy a jelenlegi vezető kijelölés nem jó, a hatalmi hierarchia nem igazságos.

Az előzőkben viszont arról volt szó, hogy a hierarchiát elsősorban a tényleges teljesítménynek kell meghatározni, nem a képességeknek. Ez a hatalmi hierarchia esetében kétségtelenül nehezebb ügy, mint a vagyoni hierarchia esetében. Ugyanis a tényleges teljesítmény akkor mérhető igazán, mikor már a vezető működik, funkcionál. Az már nagyjából mérhető hogy a működő vezető hogy végzi a munkáját: az általa működtetett intézmény (testület) milyen minőségű, a problémák száma, a testület által irányított területtel mennyi probléma van,  a testület tevékenységével mennyire van megelégedve az érintett közösség, az általa hozott törvények szabályok milyen jók, azokból mennyit kell felülbírálni, stb. Ezeken kívül még számíthat  a vezetőjelölt ajánlása és a programja. 

 A jelenlegi vezetőkijelölés leváltás hibái.

A jelenlegi választási rendszer hibái.

Erről már egy előző fejezetben szó volt. Néhány további megjegyzés.

Kétségtelenül megállapítható, hogy a nép a kiválasztás során csak korlátozott mértékben ismerheti meg a vezetőjelöltet. Pártokra való szavazás esetén szinte egyáltalán, de még jó esetben is csak korlátozva. A nép számára nem derülhet ki a vezető tudása, műveltsége mert az iskolai végzettség nem egyenlő a tudással, műveltséggel, intelligenciával. Továbbá nem derülhet ki a vezetőjelölt valós tulajdonságai, személyisége, mint pl. az önzetlenség vagy ennek ellentéte a karrierizmus, önérdekeltség. Ezt csak egy független tudományos testület képes pontosabban kideríteni.

A vezető időben is megfelelő leváltása, legalább olyan fontos, mint a kijelölés. 

Az objektív (indokolt esetben bármikor, de elfogulatlan) vezetőleváltás szinte fontosabb, mint az objektív vezetőkijelölés. Egyrészt azért fontosabb, mert a vezető tényleges teljesítménye csak működése közben derül ki. A kijelölt vezetőt még csak részben ismerik a funkcionálás alatt ismerszik meg igazán. Másrészt a szükségszerű vezetői negatív tulajdonságok – erről már korábban szó volt – nagy része éppen a vezetői helyzetből adódnak. Emlékeztetőül: elszigeteltség, talpnyalók hada, a néptől eltérő körülmények következtében megváltozó felfogás és döntés, vezetői önérzet (egyfajta felsőbbrendűségi érzés), a hatalom vagyon fenntartása, mint elsődleges cél. Nem akar kudarcot vallani, be akarja bizonyítani, hogy erre alkalmas ehhez pedig hatalmon kell maradnia. Stb. Szóval ezek a veszélyek a vezető helyzetből adódnak és természetesen csak működés közben derül ki, hogy ki mennyire képes ellenállni ezeknek. Igen sok példa van arra, hogy jó szándékú, önzetlen embereket megváltoztatott a hatalom.

A következőt kell megjegyezni. Nyilvánvaló hogy az új vezető, egyben leváltja a régit. Ugyanakkor, nem mindegy hogy a rossz vezető, miután kiderült, hogy alkalmatlan, meddig marad a posztján. Ha például az alkalmatlan vezetők, átlagosan, még egyszer annyi ideig maradnak a funkciójukban, mint ahogy kiderült róluk, hogy alkalmatlanok, akkor vezetés minősége 50%-kal rosszabb lesz, a lehetségesnél.

Az hogy a leváltás szinte fontosabb, mint a kijelölés az egész jelenlegi kiválasztó rendszert átértékeli. Pl. az, hogy a parlamenti képviselőket, ill. polgármestereket, szinte nem lehet idő előtt leváltani, nagymértékben leértékeli a jelenlegi választási rendszert.

A másik megjegyzés hogy a leváltás is igényel egy független szakmai testületet, hiszen a leváltási javaslatokat is meg kell vizsgálni. E testületnek feladatban és szervezetileg is el kell különülnie a kiválasztó testülettől.  

A kiválasztó rendszer másik lényeges szempontja, a vezetésen belüli önirányítás, erről már szintén szó volt. Mindenkép kialakul a hierarchia, mindenkép érvényesül a rendszeregyetértés, és hatalmi harc, szövetségek összefonódások kialakulása, stb. Az objektív vezetőkijelölést, leváltást mindez gátolja. Amiről még nem volt szó a kontraszelektív kiválasztás. Ha a felettes (felettes szerv, felettes egyén) választja ki a helyettesét, utódját, akkor valószínűleg magánál butább és igen hűséges embert fog választani. Tehát a képességek, tulajdonságok tényleges teljesítmény csak harmadlagos szempont lesz.

Az önirányítás torzításait csak a nép, az érintett közösség (ügyfelek, dolgozók, stb.) részvétele képes megoldani.

Az objektív vezetőkijelölés, leváltás tényezői: független szakértő testület részvétele, a nép részvétele, illetve a kettő ötvözete. A felettes, felettes testület részvételének csökkentése. A kiválasztás és leváltás rendszerének átértékelése, a leváltás fontossága. A tiszta pályázati rendszer.

Ez utóbbiról néhány mondat. Először is tisztázni kell hogy a vezetőkijelölés (kiválasztás), sőt a leváltás is két részből áll. Az előzetes kiválasztásból (kijelölésből) javaslatból és a végleges kijelölésből (kiválasztásból), illetve leváltásból. Igen részlegesen, korlátozottan demokratikus az a döntés, ahol a nép, csak ez egyik részbe, vagyis csak a javaslásba, vagy csak végleges kiválasztásba szólhat bele. Sőt talán a javaslás (előválasztás) egy fokkal fontosabb, mint a végső kiválasztás. A felettes vezető nyilván a saját érdekeinek, a neki tetsző két-három embert fogja javasolni, a nép választása lényegtelenné válik. Leváltás esetén pedig a neki nem tetsző embert fogja javasolni. Kiválasztás esetén viszont a népi javaslatot, gyakorlatilag elég nehéz megvalósítani, bár nem lehetetlen. Szintén rossz megoldás a felettes vezetés javaslata (előválasztása). A pályázat lényege hogy bárki, könnyű feltételek mellett pályázhat. A pályázatok igazságos elbírálásának szempontjai ugyanazok, amelyekről már beszéltem: társadalomtudományos ismeretek, tulajdonságok, személyiség, eddigi teljesítmény, program és kismértékben az ajánlás (ajánlólevél). Mit sem ér a pályázat, ha az bundázott, vagyis  egyoldalúan korlátozzák a pályázókat, vagy pályázatok kiválasztását a felettes vezetés dönti el. Tiszta pályázat mikor a végső kiválasztásban, a pályázatok elbírálásában részt vesz a független szakmai testület, illetve a nép.

Jelenleg az elitvezetésnek, csak a kb. harmada, van a lakosság által kijelölve, a középvezetés kiválasztásába pedig nincs beleszólása a lakosságnak.

 Igazságos hatalmi hierarchia, objektív kijelölés és leváltás, akkor alakul ki, ha minden majdnem minden vezető a fent kritériumok szerint van kijelölve, leváltva. Jelenleg az állami vezetésből a parlamenti képviselők és a polgármesterek, kiválasztásába van bevonva a nép. Még ha el is fogadjuk, hogy ez a választás elfogadható, demokratikus – ami erősen vitatható – még akkor is megállapíthatjuk, hogy ez csak az elitvezetés igen kis része. Az elitvezetés nagy részét (pl. kormány, független testületek vezetői, hivatásos jogalkalmazók vezetői, stb.) vagy a közvetlen felettes, vagy a felettes szerv választja ki. Itt meg kell jegyezni, hogy a felettes szerv vezető-választása egy fél fokkal jobb, mint a közvetlen felettes vezető-választása, de ez sem pótolhatja a demokratikus ( nép részvétele) választást. A pártok vezetőinek kiválasztása általában valamiféle (ellenőrizhetetlen, változó) részlegesen demokratikus rendszerben történik. Azt elmondhatjuk, hogy az állami vezetés 80-90%-ban nem a fenti kritériumoknak megfelelően van kiválasztva. A leváltással – amely fontosabb, mint a kiválasztás - még rosszabb a helyzet.  A közvetlen felettes általi kiválasztás, leváltás dominál, kisebb részben a felettes szerv általi kiválasztás, leváltás és csak igen kis részben a fenti kritériumoknak megfelelő kiválasztás, leváltás. A demokratizmus hiánya miatt az önirányítási problémák jönnek elő, az objektív szakmaiság hiánya miatt pedig a vezetők jelentős része karrierista, és önérdekű.

A másik, ami szembetűnő a rendkívüli káosz, zavarosság. Nincs egységes rendszer, nincs erre vonatkozó egységes szabályozás.

Összefoglalva jelenlegi vezetés-kiválasztás hibáit. Jelenleg közel nem a legalkalmasabb vezetők vannak funkcióba, mert a vezetés kiválasztás mechanizmusa több szempontból is rossz. Az alkalmatlan vezetés lényeges következményei. Rosszul működő állam. Gyenge demokratikus szint, két okból. Egyfelől ha nincs rendes beleszólása  a lakosságnak, az gyenge demokratikus szintet jelent. Másfelől az alkalmatlan vezetők, a demokrácia elviselése, pártolása szempontjából is alkalmatlanok, tehát gyengítik a demokráciát. Továbbá igazságtalan hatalmi hierarchiát, mert az alkalmatlan vezetés egyúttal igazságtalan hatalmi hierarchiát is jelent.

A javasolt fejlettebb kiválasztási-leváltási rendszer általában. A/4, A/4/1 ábrák. Az A. jelű ábrák

Ezen ábrák lénygében vázolják a jövő lehetséges vezetés-kiválasztását, ezért hosszasan alaposan szükséges az említett ábrákat tanulmányozni. E fejezetrész csak kiegészítő magyarázatot ad az ábrákhoz.

Az állami vezetést a következő kategóriákba lehet beosztani a kiválasztás szempontjából. Azok a vezetők, akiket elsősorban a lakosság választ meg és másodsorban egy erre hivatott szakmai testület. (Ez a legfelső vezetés nagyobb része) Azok a vezetők, akiknél ez az arány egyenlő. Mondjuk a lakosság összesített véleménye (szavazata) is 50%-ot ér és a szakmai testület véleménye (szavazata) is, 50%-ot ér. (A legfelső vezetés alsó része és a középvezetés felső része.) Azok a vezetők, akiket elsősorban a szakmai testület és csak másodsorba választ ki a lakosság, és harmadsorban a felettesek. (A középvezetés középső része.) Azok a vezetők, akiket részben a szakmai testület, részben a felettesek választanak ki. (A középvezetés alsó része.) Azok a vezetők, akiket a felettesek választanak ki. (Az alsó vezetés.) Mindez persze a leváltásra is vonatkozik.

A felosztásból is kitűnik, hogy itt tulajdonképpen egy összetett rendszerről van szó. A szakmai testület külön e faladatra specializálódott független tudományos demokratikus kiválasztó, ill. leváltó testület. Az is kitűnik, hogy ezzel a mechanizmussal, sokkal több akár tízszer több állami vezető lenne, nem a felettese által, hanem objektíven elfogulatlanul kiválasztva. 

Az A/4 ábrán ábrázolok egy lehetséges egységes objektív demokratikus vezetőkijelölő, leváltó rendszert. Remélem az ábra önmagáért beszél, csak néhány hozzáfűzés.

A vezetés időtartamán is változtatni kellene. Az általam javasolt rendszer lényege hogy az újraválasztás négy év helyett általában 8 évig tartson viszont ekkor kötelezően ki kell cserélődni a vezetésnek, az egész vezető testületnek és az érdemi munkatársaknak is. Az alkalmazottaknak csak 20%-a cserélődhet ki. Ezt a hosszabb időt azért lehet javasolni, mert ugyanakkor a demokratikus idő előtti vezetőleváltás lehetősége nő, tehát rossz vezetés hosszú ideig nem képes funkcionálni. Továbbá lényeges hogy a leváltott vezetés ezután már nem kerülhetnek állami alkalmazásba.

A jogalkotó testületek egy részénél ( 20%-nál) pl. a kiváltságos jogot szűrő testületnél  azonban a 4 éves időtartam lenne a jó, ugyanezekkel a feltételekkel. Természetesen a jó vezetők károsodását magas fizetéssel, végkielégítéssel és társadalmi megbecsültséggel kell kompenzálni. Akik jól működtek, azoknak jár az igen magas szintű elismerés, jár. Akik rosszul végezték a dolgukat azoknak persze nem jár az elismerés, sőt adott esetben még külön elmarasztalást kell kapniuk.

Miért is szükséges ilyen szabályozás? Nem valószínű, hogy egy vezető, jogalkotó (a vezető is gyarló ember, mint bárki más), saját érdekét sértő törvényt hozzon.  Ha a vezető, jogalkotó tudja, hogy még hosszú évekig vezetői funkcióban lesz (jelenleg ez az általános gyakorlat), akkor jóval kisebb a valószínűsége, hogy elfogulatlan, igazságos, nép érdekeivel egyező, saját érdekeivel ütköző törvényt hoz. Ha tudja, hogy vezetői mivolta biztosan megszűnik, akkor sokkal inkább hajlandó akár a saját érdekével ütköző, általában a vezetés érdekével ütköző törvényt alkotni. A történelmi gyakorlat is ezt bizonyítja.  A vezetés cseréje a jövőben békés szakszerű átadással fog történni, ami biztosítja, hogy az új vezetés gyorsan megismerje a speciális szakmai ismereteket. Miért lesz békés az átadás? Az hogy a vezetésnek biztosan távoznia kell, lényegében megszünteti a hatalmi harcot. Jelenleg az a helyzet hogy egy másik csoport veszélyezteti a vezető pozícióját. Ha biztosan mennie kell, akkor nem a másik csoport veszélyezteti az ő pozícióját, hanem ez a törvényi előírás. Ha biztosan leváltásra kerül, akkor nem alakul ki a jelenlegi ellenzéki szindróma, miszerint az ellenzék mindent kritizál, még a jó döntéseket is, elsődleges célja visszakerülni a hatalomba. A jogalkotó testület kritikáját, kontrollját a tényleges demokráciában elsősorban a népréteg biztosítja, másodsorban a helyileg, szervezetileg, feladatilag elválasztott többi független tudományos demokratikus testület, demokratikus felügyelete.

Lehetőleg ne vezetők, hanem vezető testületek legyenek.

Továbbá én inkább vezető testületekben és nem egyszemélyi vezetésben gondolkodom. A vezető testület ( 3, 5, 7, 9, stb. tagú)  demokratikusabb, jobb megoldás, mint az egyszemélyi vezetés.  Nem a mandátum hossza határozná meg a leválthatóságot, hanem annak szükségessége. Ha egy vezetés rosszul működik akkor akár egy év után is távoznia kell. A vezetéscsere problémáira pedig a következő megoldásokat javaslom. Az objektív vezetés-kiválasztó testületnek mindig előre kell dolgoznia, mindig talonba kell lenni több javasolt vezető társaságnak. A sürgős, ciklus közbeni csere első lépése hogy a szaktörvénykezés ideiglenesen átveszi a vezetést. Ezután következhet az általános kiválasztó mechanizmus.

Emlékeztetőül: a vezetőkijelölés és leváltás természetesen összefügg, hiszen a leváltás eleve új vezetést feltételez.

Mint már említettem, az objektív vezetőkijelölésben, leváltásban a következő egységeknek kell részt venni. Az objektív független elbíráló testület, a felettes vezetés, a népréteg (lakosság, érintett többség, stb.). Viszont ezek aránya változhat attól függően, hogy milyen fajta, vezető kijelölésről van szó. Vannak olyan fajta vezetőkijelölések, leváltások, ahol a néprétegnek kell a meghatározó szerepet játszani és vannak olyan vezetőkijelölések leváltások, ahol a népréteg szerepe csak másodlagos, vagy harmadlagos. Ilyenkor a népréteg döntése lehet a mérleg nyelve. A jövő törvényeinek meg kell határozni 8-10 fajta vezetőkijelölést leváltást és ezekkel kapcsolatban a pontos arányokat és a lebonyolítás menetét.

A szaktörvénykezés és fontosabb jogalkalmazó intézmények, szervezetek leváltásról kiválasztásáról az elvi vázlat az A/4-es ábrán látható. Ennek is több fajtája van, amit a tényleges demokráciában pontosan kidolgoznak és megvalósítanak. Természetes nem kell mindig az egész vezetőtestületet lecserélni.  Ha egy testület jól dolgozik, az intézmény, szervezet ellátja feladatát csak bizonyíthatóan egyes vezetőkkel van baj, akkor csak azokat kell időközben lecserélni. Ennek megint más a mechanizmusa, amit az ábrán jelzek. A tényleges demokráciában a szaktörvénykezés és fontosabb intézmények vezetés- kiválasztásba és leváltásába a jelenleginél nagyobb mértékben be kell vonni a népréteget (ügyfeleket, dolgozókat). 

A legfelső vezetés kijelölésének-leváltásának egy lehetséges konkrét megoldása a jövő fejlettebb rendszerében. A/4/1 ábra.

Megint csak azt, a reményemet tudom kifejezni, hogy az ábrához nem sokat kell hozzátenni. A jelenlegi és a jövőbeli rendszer néhány különbségét azért kiemelném. A jövőben egyének fognak indulni a posztokért, de lesz országos és általános politikai programjuk is. Persze az nem azt jelenti, hogy 150 különböző program lesz. Egy országban adott időben 3-6 lehetséges jó, általános program lehet. Az egyének nyilván szándékosan vagy a nélkül, belépnek valamelyik jó programszövetségbe. A programszövetségek lehetnek pártok. A négy éves választások minden évre lesznek szétosztva, a vezetés összetartozó negyedét (egyes testületek vezetőségét) választanák egy-egy évben. Az egyéneket nem a pártok jelölnék, hanem a működő vezetés és a vezető-kiválasztó független, tudományos demokratikus testület minősítené, amely minősítés egyben szavazat is lenne. Mivel a ciklus közbeni leváltás szigorú lenne, akik nem lesznek leváltva, azok nagyjából érdemesnek bizonyulnak arra, hogy még egy ciklust, de csak egyet, újra kitöltsenek. Őket egyszerűsített eljárásban választanák újra.  Az új vezetőség kiválasztásban venne jelentősen részt a lakosság, összes 86%-ban, 14%-ban a már említett vezetés szavazata számít, ami azért több mint 14%. Ugyanis az ő minősítésük már befolyásolhatja lakosság véleményét. Ráadásul egy előzetes szelektálást is jelent, de csak részlegeset. Ettől függetlenül mindenki elindulhat, csak valamivel nehezebb körülmények között. Összességében a vezetés kevésbé fogja befolyásolni a szavazást (vezetőválasztást), hiszen jelenleg eleve a pártok (pártvezérek, egy szűk és bebetonozott elitvezetés) jelölik ki az indulókat. Legalábbis a rendszer végeredménye ez. A jövőben tehát a több száz elitvezetői posztra egyéni jelöltek pályáznak. Összességében több vezetőt fog kiválasztani a nép. A vezető fluktuáció is nagyobb lesz.    A lakosság szavazata is két részből áll össze. A reprezentatív réteg szavazatából 8% és az átlagos, szabad szavazókból 78%. A választás módja is más lesz. Nem lesz kijelölt nap, szavazó urna, személy szerint kiosztott szavazólap erről már a költségvetési szavazásról szóló fejezetben beszéltem.  A jelöltek megjelenése szempontjából is más lesz a szavazás. Egyszerűen fogalmazva, nem szimpatikus megjelenés, beszéd, hanem az egyenlően bemutatott valódi tartalom fog dönteni, legalábbis a választási rendszer erre törekszik. A jövőben tehát a társadalomtudományos tudás és a valódi rátermettség fog dönteni. A klikkesdés sem fogja eltorzítani a szavazást. A jövőben az egész elit vezetést és középvezetés jelentős részét is, a nép lakosság, az ügyfelek torzítatlan, manipulálatlan véleménye alapján (nemcsak ők, de ők is, jelentős mértékben, érdemben vesznek részt a döntésbe) fogják kiválasztani.

A fenti részben tehát az általános választások egy lehetséges változatát ismertettem vázlatosan. Ehhez még hozzá kell illeszteni a képviseleti rendszerben elmondottakat.

A ciklus közbeni jogalkotó testületek leváltása és kiválasztása sok hasonlóságot mutat a szaktörvénykezés és a fontosabb intézmények, szervezetek vezetésének leváltáshoz, kiválasztásához. Bár a kiválasztás és leváltás szükségszerűen egy rendszer azért ki kell térni a következőre.

Addig nem jöhet létre fejlettebb rendszer, amíg nem jön létre a vezetés, pontosított szankciója, a pontos vezetés-leváltási és a vezetőkre vonatkozó felelősségre-vonási törvény.

A vezetés leváltása csak legenyhébb szankció, adott esetben súlyosabb büntetés (pl. vagyonelkobzás, vagy akár börtön) jár a felelőtlen, korrupt, diktátori törekvést mutató, és a népnek ártó vezetőnek. Persze a jövő fejlettebb rendszerben a súlyosabb büntetésnek igen kevés esélye lesz, mert az érzékeny leváltás megelőzi a nagyobb károkozást. Egyrészt a jelen rendszer miatt, ahol nincs érzékeny leváltás, másrészt, azért mert a jövőben is azért létrejöhet a rafinált diktátorok hatalmaskodása, károkozása, szükséges egy ilyen törvény létrehozása. Alkotmányszintű törvényről van szó, melyik pontosan meghatározná, hogy mik azon esetek, cselekvések, és következmények, károkozások, amelyeket szankcionálni kell (legenyhébb szankció a leváltás) és pontosan mik legyenek ezek a szankciók. Egy másik fejezetben részletesebben is kitérek a felelősségre vonásra.   

Ezen kívül még sokféle vezetőkijelölés, leváltás van. Jelenleg is sokféle van csak ezek nincsenek pontosítva.

Igen fontos megjegyezni hogy e fejezetben csak a vezető-kiválasztás, leváltás elveivel és lehetséges mechanizmusával foglalkoztam. A demokratikus törvénykezés egy másik problémakör. A két problémakör annyiban hasonló hogy a népréteg érdemi részvételét fokozni kell. Annyiban is hasonló, hogy a demokrácia nagyon pontos mechanizmusokat igényel.

Még annyit megjegyeznék, hogy mivel a törvénykezés pontosabb és demokratikusabb lesz nemcsak a jó vezetés-kiválasztáson, leváltáson múlik majd a jó törvénykezés.

A feladatok vázlatosan. 

Az örökléses, véletlenszerű ill. a vezető általi (felettesi) kijelölés, (a karrieristák, a talpnyalók, stb. kijelöltek) minimalizálása. Szinte csak a vezetésre alkalmas (magas fokú társadalomtudományos tudás, önzetlenség, közösségi aktivitás, stb.) kerüljenek vezető pozícióba. Ne csak a felső vezetés (parlament pártok, felettes testület stb.) jelöljék ki a vezetőket.  Ezek véleménye csak részben számítson be a döntésbe. Olyan leváltási rendszert kell létrehozni, hogy az alkalmatlan vezetők alkalmatlansága gyorsan kiderüljön, ill. a kiderülés után gyorsan vezetőváltás jöjjön létre.

A vezető kijelölés, leváltás eldöntésében vegyenek részt az erre célra létrejött független tudományos testületek. A vezető kijelölés egyfajta objektív és sok szempontot vizsgáló pályázati rendszerben történjen, a fenti független testület részvételével. A vezetőkijelölésben, leváltásban vegyen részt a nép (az érintett többség) is. Ne csak a legfelső (jogalkotó, polgármesteri) vezetésben vegyen részt a nép. A jelenleginél sokkal több állami vezető legyen objektíven, független testület és nép által kijelölve, mint jelenleg. A jelentősebb intézmények, testületek vezetésének kijelölésében, leváltásában vegyenek részt az ott dolgozók ill. az ügyfelek. A törvények határozzák meg a vezetőkijelölés, leváltás fajtáit, a döntéshozók (független objektív tudományos testület, népréteg, felettes vezetés) arányait, és a lebonyolítás menetét. Testületek és ne egyének vezessenek. A vezető testületek érdemi munkatársak négy illetve nyolcévenként kötelező cseréje az állami alkalmazás megszűnésével.  A több fajta (ciklusos, időközi, jogalkotók, szaktörvénykezők, lényegesebb jogalkalmazók, testületi, egyéni) vezetés-kiválasztás leváltás pontosabb és demokratikusabb kidolgozása és megvalósítása.

Mindez két (kijelölő, és leváltó), ill. három független tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényel. A két testületnek a feladata nagyrészt gyakorlati, ami nem jelenti azt, hogy az objektív kijelölés, leváltás elveit nem kell védelmezni. Azt sem jelenti, hogy az objektív kijelölést, leváltást nem lehet fejleszteni az objektivitás és demokratizmus irányában. A kezdeti, bevezetési szakaszban pedig a fejlesztés inkább kialakítást jelent.  Tehát a két testületnek ilyen irányú (törvényjavaslat- kidolgozó, stb.) feladatai is lennének. 

Addig nem jöhet létre fejlettebb rendszer, amíg nem jön létre a vezetés, pontosított szankciója, a pontos vezetés-leváltási és a vezetőkre vonatkozó felelősségre-vonási törvény. Alkotmányszintű törvényről van szó, melyik pontosan meghatározná, hogy mik azon esetek, cselekvések, és következmények, károkozások, amelyeket szankcionálni kell (legenyhébb szankció a leváltás) és pontosan mik legyenek ezek a szankciók. 

Az objektív, demokratikus vezetőkijelölés és leváltás történelmi és százalékos értékelése.

A történelmi fejlődés. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy azért volt történelmi fejlődés ezen a téren.

Viszonylag jelentős fejlődés klasszikus kapitalizmusban következett be az által hogy nagyrészt megszűntek a születési előjogok. Ez mégiscsak azt jelentette, hogy a vezetőt inkább a képességei alapján és nem származása alapján választották ki. Az államkapitalista rendszerben további fejlődés tapasztalható.

Említettük a négy éves parlamenti és helyhatósági választást, növekedett a felettes szerv (pl. a parlament kiválasztása) a közvetlen felettes kiválasztáshoz képest. A pályázati rendszer is felbukkan, bár a tiszta pályázat még kevés, de azért van fejlődés.

Sajnos a jelenlegi képviselő és helyhatósági választás elemzése nem fér bele az összefoglalás összefoglalásába. Ez egy külön könyvet igényelne. Sok mindenről lehet beszélni ennek kapcsán: a pártok megjelenéséről, az egyenlőtelen kampányról. A tiszta kampányról, és választásról. Az objektív tájékoztatásról. A parlamenti küszöbről.  Az igazi választékbőségről. A kényszerhelyzetről. A független jelöltek esélytelenségéről. A képviselők, polgármesterek előzetes kiválasztásáról. (Az előzőkben említettem az előzetes kiválasztás demokratizmusa éppolyan fontos, mint a végső kiválasztás demokratizmusa.) A szinte lehetetlen idő előtti leválhatatlanságról. Azokról a tényezőkről, amelyik a kétpártrendszer kialakulásához vezet. Miért rosszabb a kétpártrendszer, mint a négypárti irányítás, és még lehetne sorolnia az elemzésre váró témákat. Mindenesetre a jelenlegi vezető kijelölés, leváltás mechanizmusa még messze van a lehetséges optimálistól.

A következőt kell látni, az objektív, demokratikus vezető kijelölés csak egy demokratikus rendszertényező a sok közül. Az objektív, demokratikus vezetőkijelölésnek leváltásnak csak egy része a képviselő és parlamenti választás. Ez eleve behatárolja a jelentőségét. Ezen a viszonylagos jelentőségen belül csökken a jelentősége azáltal, hogy messze nem tökéletes.

Másfelől a képviselő és helyhatósági választást, mint pozitív tényező a hatalmi jogok kapcsán is beszámításba kerül.

A brezsnyevi szocializmus kb. akkora százalékot, érdemel, mint a klasszikus kapitalizmus, miközben a két rendszer a módszerek tekintetében jelentősen eltér egymástól. A klasszikus kapitalizmusban, sőt a jelenlegi rendszerben is azért fennmaradt valamennyire a származás szerinti vezetőkijelölés. Értem ezalatt hogy egy arisztokrata családból vagy gazdag családból származó fiatalnak jóval nagyobb esélye, volt, van vezető pozíciót betölteni, mint egy szegényebb átlagos családból származónak. Persze azért az arisztokrata származás jelentősége fokozatosan csökkent, de azért némi jelentősége most is van. Ennél jobban megmaradt a gazdagcsaládból való származás jelentősége. Igaz hogy ezt nem az objektív vezető-kiválasztásnak kell elsősorban orvosolni hanem pl a szociális rendszernek. Ettől független ez is kihat a vezetés összetételére. A brezsnyevi szocializmusban ezzel nem volt baj, viszont volt mással. A népréteget még a jelenleginél is kevésbé vonták be a döntésbe. Az alkalmatlan, de megalkuvó, talpnyaló vezető kijelölése még általánosabb volt.

Mindezt figyelembe véve a százalékos értékelés. A tényleges demokráciában, ahol az említett alapelvek ( néprészvétel, független szakmai testület részvétel, szükségszerinti leváltás, tiszta pályázat, stb.)  alapján kialakul egy  logikus és nagyjából egységes gyakorlati rendszer, ami által az állami vezetők nagy része objektív és demokratikus módón lesz kiválasztva és leváltva, akkor az 3%-ot jelent a rendszerfejlődésben. Ebből a 3%-ból kb. 1,3% esik az objektív vezető kiválasztásra és kb. 1,7% esik az objektív vezetőleváltásra. Tehát a leváltás fontosabb.  A kettőt én összevonva értékelem.

Rabszolgatartó rendszer 0,8%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,6%, jelenlegi államkapitalizmus 2,1%, brezsnyevi szocializmus 1,7%, jelenlegi kínai szocializmus 1,9%? Az ötven éven belül kialakítható demokratikus rendszere (tényleges demokrácia) 3%.

A vezetésre vonatkozó szabályozás egyre precízebb demokratikusabb szabályozás. Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái 

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. 

Az önálló hatáskör szűkítése. Az alkotmányos demokrácia és a jogállamiság.

A vezetés decentralizációja rendszertényező kapcsán sok mindent elmondtam erről a tényezőről. Mivel nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, ezért csak vázlatosan elevenítem fel az ott elmondottakat. A demokratikusabb, itt is azt jelenti hogy a nép, a dolgozók ügyfelek egyre nagyobb arányban vesznek érdemben részt a szabályok kialakításában. Itt jegyzem meg, hogy az ügyfelek kifejezést én tágan értelezem. Mindenki ügyfél, akit az adott testület döntései érintenek. Ilyen értelemben a parlament ügyfele az egész nép. A kormány ügyfele szintén az egész nép, az egyes minisztériumok ügyfele pedig a nép jelentős érintett része. A kisebb hivatalok ügyfele természetesen egy szűkebb speciális réteg. Nem nő a demokrácia, ha a precíz szabályozást a felettes vezetés a nép nélkül készíti el.

Meg kell jegyezni, hogy az állam szervek, intézmények három kategóriába sorolhatók. Állami vállalatok, állami szolgáltatások, és irányítás. Bizonyos vonatkozásban, mint pl. a szabályozás ez a három kategóriának el kell térni egymástól. Itt most az irányításról van szó.

A vezetésre vonatkozó (vezetés munkájára, feladataira vonatkozó) egyre precízebb és logikusabb átláthatóbb szabályozás csökkenti az önálló hatáskört, csökkenti a vezetés hatalmát, ezzel növeli a nép hatalmát. Ez a hatalomcsökkentés sokkal jobb, mint a vezetés decentralizációja. A vezetésre vonatkozó szabályozásnak sok része van. A jogalkotókra vonatkozó szabályok, hogy bizonyos alkotmányos alapelveket a jogalkotók nem léphetnek át. A jogalkalmazókra vonatkozó szabályozás az eljárási jog. Az eljárási jog helyes tendenciája ha növekszik a az automatikus hivatalos eljárások száma. Erről még szó lesz.

A vezetésre vonatkozó szabályozást nem szabad összekeverni a népre (minden állampolgárra) vonatkozó szabályozással. A népre vonatkozó szabályozás is nő egyre precízebb lesz, ez azonban nem demokratizálódás hanem a növekvő irányítási tömegből, növekvő szervezettségből, népesedéséből, stb. ered. A népre vonatkozó szabályozás problematikája az alulszabályozottság és túlszabályozottság. A népre vonatkozó szabályozást bővítését igencsak meg kell vizsgálni, és ahol lehet el kell kerülni. Elvileg azt kell megérteni, hogy a precíz pontos jog az nem azonos a túlszabályozottsággal. A precíz pontos jog az pontosabban jelöli ki az önrendelkezés határait, ami nem szűkítést jelent csak egyértelmű határokat.

Ugyanakkor a közös törvényektől, a nagyközösségi rendszertől való eltérés lehetőségét erősíteni kell, vagyis a népréteg saját hatáskörét bővíteni, erősíteni kell. A problémát akkor értjük meg, ha szétválasztjuk a meghatározó befogadó, univerzális demokratikus nagyközösséget, a nemzetet, a határok nélküli homogén, részben független, kisközösségtől, a nemzetközi kisközösségtől. Erről egy másik fejezetben fogok bővebben kitérni.

A vezetésre vonatkozó szabályozást pedig mindig abból a szempontból kell felülvizsgálni, hogy a vezetők hatáskörét folyamatosan szűkíteni, pontosítani szükséges a demokratizálódás miatt. Persze ennek folyamatosnak, de egyben fokozatosnak kell lennie, nem szabad átesni a ló másik oldalára.  Az egyik egy demokratikus tényező a másik egy szükségszerű irány és egyben probléma.

A vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás egyik következménye, hogy jóval kevesebb lesz a vezetésen belüli szóbeli utasítás, ill. belüli szóbeli megegyezés.

Ez persze nem jeleneti azt, hogy a szóbeli megegyezésnek általában csökkenni kell a társadalmon belül. A szóbeli megegyezés is szabályos szerződés. Ha nő a szóbeli megegyezés, akkor az azt jelenti, hogy őszinte egyenes légkör alakult ki, ami minden szempontból hasznos. A jogfejlődésnek tehát kétirányúnak kell lennie. Az egyre precízebb szabályozás csak a vezetésre vonatkozik.

A vezetés egyre precízebb szabályozása azt is jelenti, hogy növekedni kell az automatikus (a sértett aktív intézkedése nélküli) hatósági eljárásoknak. Ez a jogorvoslati egyenlőség szempontjából is lényeges.

A jogállamiság és az alkotmányos demokrácia az én értelmezésemben a vezetőre vonatkozó egyre precízebb szabályozást jelentik. A kézi, vagyis az íratlan és szabályozatlan irányítás fokozatosan csökken a írott és szabályozott irányítás nő. Alkotmányos demokrácia fejlődése: egyre növekszik azon alkotmányos alapelvek száma, amelyeket a vezetés az elitvezetés, jogalkotók, senki nem hághat át. A jogállamiság: egyre növekszik egyre precízebb lesz általában a vezetésre vonatkozó, a vezetés munkáját, feladatait, előíró szabályozás. Pl. bírók hatásköre csökken, mert a törvény több lehetséges alternatívát pontosabban határoz meg. Ilyen értelemben tehát a jogalkotók munkája hatásköre nő, és teljhatalmi helyzetbe kerülnének, ha közben a nép nem részvétele, és egyéb tényezők (objektív vezető-kiválasztás leváltás, stb.) ezt a hatalmat nem csökkentené. Ugyanakkor a jogalkotók munkáját, feladatait is lehet pontosítani. Egyrészt pontosítható a rájuk vonatkozó jog, államjog, házszabályzat stb. másrészt pontosítható az egyre precízebb és bővebb alkotmány.

A vezetőkre vonatkozó jog alternatívákat előíró szabályozása nem azonos népréteg, civil szféra szélesen limitált, alternatívált szabályozásával. A civil szféra szélesen limitált, alternatívált szabályozása lehetőséget bizonyos kereteken belül a szabad, önálló működésre. A vezetésre vonatkozó szabályozás ennek ellenkezőjét teszi (szűkíti a szabad választást), amikor is szinte minden variációra (alternatívára) előír egy eljárást.

Gyakorlatilag e tényezőt felügyelő testület egy olyan elsősorban jogi testület lenne, amelyik feladata a vezetésre vonatkozó jogok szüntelen vizsgálata és bővítése, pontosítása lenne, másrészt a jelenlegi alkotmánybírósághoz hasonló feladatot látna el.  Itt jegyzem meg, hogy ezen kívül több olyan átfogó jogi feladat van, amely nélkül nem jöhet létre fejlettebb jogalkotás. Csak felsorolásszerűen: törvények illeszkedése, túlszabályozottság alulszabályozottság, látszattörvénykezés, összemosó törvénykezés, stb. Ezekről a törvénykezés futószalag- rendszerű törvénykezés fejezetben lesz szó.

Feladatok vázlatosan. A vezetés hatáskörét, munkáját, döntéshozási mechanizmusát szabályozás bővítése és precizitásának növelése.

A szabályozás növelése, csak akkor lehet eredményes, ha a szabályozás alapvető iránya, a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia, valamint a demokráciaszint (objektív mérés szerinti) emelkedése. Vagyis a vezetői szabályozás következményeképpen nem lehet alacsonyabb, csak emelkedhet a közvetlen demokrácia, a népakarat érvényesülése, és az objektívan mért demokráciaszint.       

A lehetséges variációk (a jelenleginél inkább) figyelembevétele és szabályozása. Ezzel együtt az automatikus hatósági intézkedések bővítése. Az alkotmány bővítése és percizzításának növelése. Az eljárási jog bővítése precizitásának növelése. Olyan eljárási jog létrehozása, felügyelete, amelynek a lakosság népréteg érdekei (jogorvoslati egyenlőség, egyszerűség, átláthatóság, ésszerűség, kényelmesség, igazságosság, stb.) az elsődleges szempontja.

E feladatok egy független tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

E testület feladata tehát maga a vezetésre vonatkozó ill. eljárási jog részbeni létrehozása ill. átalakítása, módosítása, a fenti alapelvek szerint. Azokban az esetekben mikor a vezetésre vonatkozó törvényeket, szabályokat, eljárási jogot nem ő készíti el ( pl. belső szabályzat), ill. nem ő alkot törvényjavaslatot, akkor is köteles a fenti alapelvekre vigyázni. Ez a testület tehát egyféle jogszűrő testületként is működne. Az új és visszamenőleg is megszűrné az említett törvényeket a fenti alapelvek szerint. Ehhez a feladatához szerteágazó munkakapcsolatra van szüksége.

E rendszertényező, történelmi és százalékos értékelése.

Történelmileg ebben a vonatkozásban viszonylag egyenletes fejlődés történt. Az esetleges, adott érdekű, kézi, szóbeli irányítást egyre jobban felváltotta a hosszabb távra szóló, elveket rögzítő a vezetés hatalmát behatároló szabályozás. Ugyanakkor ezen téren is van mit tenni, egyrészt ami a szabályok egyértelműségét precizitását jelenti. Másrészt általában még mindig túl nagy a vezetés saját hatásköre.

A rendszertényező persze összefügg a demokratizálódással, hiszen a jogalkotó vezetés saját hatáskörét a nép véleményének kötelező figyelembe vétele csökkenti igazán. A szaktörvénykezők és jogalkalmazók saját hatáskörét pedig egy erős demokratikus ellenőrző mechanizmus csökkenti igazán. Az említett tényezők a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozással összekapcsolódva hozhatnak lére egy demokratikusabb rendszert.

E rendszertényező százalékai. Rabszolgatartó rendszer 0,3% feudalizmus 0,5%, klasszikus kapitalizmus 0,9%, jelenlegi államkapitalizmus 1,3%, brezsnyevi szocializmus 1%. A jelenlegi kínai szocializmus 1,1%? A tényleges demokrácia akkor jöhet létre ha ennél precízebb lesz a vezetésre vonatkozó szabályozás és ez még 0,7%-kal növekedhet, vagyis az érték 2%. Ugyanakkor a rendszertényező jelentősége is kb. 2%.

Az állami irányító testületek helyi, szervezeti, feladatbeli szétválasztása. Rendszertényező. Az A/4, A/4/2 ábra, a döntéshozó m. ábrái. 

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. 

A legfelső döntéshozó rendszer alapegységeiről, a független, tudományos, demokratikus testületekről a következő fejezetben lesz szó. E fejezet arról szól, hogy ezek döntéshozó egységek, milyen munkarendben dolgozzanak.

Megjegyzem én az ágazat kifejezést egy zavaros fogalomnak tartom, ezért ritkán használom. Általában a hatalmi ágak szétválasztásáról beszélnek, én másképp fogalmazok.

E rendszertényező elemzéséhez vissza kell idézni a hatalmi modellt a popénekesek zsűrijének működését. Igazságosabb elfogulatlanabb döntés születik, ha a zsűri tagok nem ismerik egymást, és munka közben sem barátkoznak össze.  Az összeismerkedés személyes kapcsolat egyrészt lehetőséget ad a különböző összefonódások szövetségek, sőt ellenségeskedés kialakulására. Másrészt kialakul egy zsűrin belüli hierarchia, amely szintén rontja az igazságos objektív döntés lehetőségét. A zsűritagok tehát amennyire lehet különüljenek el egymástól.

A jövőben a testületek közötti kapcsolat lényege: a lehető legkevesebb személyes kapcsolat (személyes tárgyalás, gyűlés), jellemzően levelezési munkakapcsolat. A jövő döntéshozásának lényege pedig: a személyes gyűlések minimalizálása mellett jellemzően írásos tájékoztatás, vita, és (írásos) szavazásos döntéshozás.

A jelenlegi parlament is dolgozhatna „levelezési” módszerrel, főleg a jelen számítógépes korban. 

Felsorolás, amelyet egy vezető egyénnek, vagy éppen testületnek el kell végezni.  Közvetlen megjegyzéseket, utasításokat ad. Azokra válaszol. Kérdéseket tesz fel, kérdésekre válaszol. Elmondja véleményét. Véleményekre válaszol. Törvényjavaslatokat vizsgál, elemez azokhoz megjegyzéseket, módosításokat fűz. Törvényjavaslatokat dolgoz ki és ad át másoknak. Különböző ügyekben szavaz. Stb.. Tulajdonképpen mindezt írásban is meg lehet tenni.

Ha néha mégis össze kell ülni, az sem nagy baj. Néha, évente egy-egy konferenciát is össze lehet hozni. A lényeg az, hogy fel legyen ismerve: a személyes kapcsolatoknak rengeteg hátránya van, legalábbis egyes munkák esetében, az ország-vezetés munkája is, ezek közé tartozik. Az írás dokumentálva van a személyes beszéd nincs. Ki tudja, hogy parlamenti folyósokon milyen sus-mus megy, ki mit ajánl fel, ki, kit zsarol, stb. Aztán ott van azon probléma is, hogy az egyik erősebb egyéniség a másik gyengébb.   Személyes szimpátiák, vagy éppen gyűlöletek alakulhatnak ki. A kiröhögésről és a megjegyzésekről nem is beszélek.

Az ország vezetéstől azonban egy kicsit menjünk le a hétköznapok szintjére.

Szerintem a közvetlen demokrácia elterjedésnek, népszerűségének a következő akadályai vannak. Túl azon, hogy politikai a politizálás sem népszerű, ott van a szavazások talán mindenki előtt ismeretes kaotikus hangulata. Néhány nagyhangú magához ragadja szót, és csak mondja, mások szóhoz sem jutnak. Vagy szerénységből, vagy beszédhibából nem is nagyon mernek megszólalni. A téma szinte soha nincs kitárgyalva.  Mindez kiegészül valamilyen rossz kérdésfeltevéssel. És egy kaotikus, felületes szavazással.

Már más helyen is említettem: a demokráciát már az általános iskolában oktatni kellene.

Ha a közvetlen demokrácia nem népszerű, akkor esély sincs az arra épülő rendszer kialakítására. 

A közgyűlések helyett ideje bevezetni a távdöntések rendszerét. Történelmileg a demokratikusdöntés a közgyűlésekhez kötődik. Már ez őskorban is voltak közgyűlések, szeretünk közgyülni. Nemcsak szeretet kérdése ez, feltehetően korábban nem volt számítógép, személyes lekódolás, fax, telefon, gyors posta stb. A közgyűlés tehát az egyetlen lehetőség volt a közös döntések meghozatalára. Most már meg lehetne valósítani a közgyűlések modern változatát, mégsem élünk vele.  Mi a baj a közvetlen közgyűléssel? Egyrészt a közvetlen közgyűlés folyamatos vagy gyakori, akkor az előbb említett   igazságos döntést akadályozó kapcsolatok és hierarchia kialakulhat. Másrészt a közvetlen közgyűlés időhöz és helyhez van kötve. Nem mindenki tud részt venni, egy kérdést nem lehet kitárgyalni, a nagyhangú emberek érdektelen baromságokról harsognak, személyeskedések alakulnak ki, és még lehet sorolni a hátrányait.

A korszerű döntéshozatal ezért nem a közvetlen közgyűlés. Egyébként a parlament is közgyűlés. A korszerű döntéshozatal (közvetett közgyűlés) - amely lehet, hogy unalmasabb, mint a közgyűlés, de hatékonyabb – a következő. Minden érdeleltet írásban részletesen tájékoztatnak a vitatott témáról. Persze a vitának van egy határideje. Akinek a tájékoztatás kevés, annak rendelkezésére áll egy információs központ, amelyet személyes kapcsolat nélkül ellehet érni. Az érdekelteknek, döntéshozóknak van idejük, hogy a témát körüljárják. Saját hozzászólásukat, megjegyzéseiket az összes többi döntéshozó megkapja. Aki nem tud írni az, vagy szóban hagy üzenetet, vagy egy szerkezet leírja a mondanivalóját. Mindez megoldható technikai kérdés. A lekódolás véd az illetéktelen részvételtől. A részletes és hosszú vita után jöhet a döntés, amelyhez szintén nem szükséges személyesen megjelenni. Az egyik döntéshozó kedden olvassa át az anyagot csütörtökön, szól hozzá, és hétfőn dönt, a másik döntéshozó más napokon, nincs időbeli kötöttség. Mint mondtam e döntéshozatalnak két előnye van: a döntéshozók elkülönülnek, ill. ez hatékonyabb módszer a döntéshozatalra, mint a közgyűlés. Lehet, hogy a jövőben minden döntéshozó a saját számítógépe előtt fog ülni, a személyes kapcsolatra nem lesz szükség, sőt kimondottan tiltják majd. A parlamenti demokráciának is jót tenne, ha a képviselők otthon ülve megkapván minden szükséges információt, nyugodtan döntenének.  Egyelőre azonban gondolkodjunk elkülönült, de viszonylag szűkebb testületekben. A testületek az említett módón távközkéssel tartják egymás közt a munkakapcsolatot.

A szétválasztást fokozza, segíti a szerződéses irányítás. Korábban szó volt, arról hogy az irányítási módszereket fel lehet osztani: közvetlen irányításra, szerződéses irányításra és kettő közötti átmeneti irányításra. A szerződéses irányítás mikor a szabályok, feltételek, követelmények, ellenkövetelmények (kötelezettségek és jogok) szerződésben vannak foglalva és az ellenőrzés, elsősorban a szerződés betartására vonatkozik. A szerződéses irányítás kevesebb személyes kontaktussal jár, azon kívül, hogy stabilabb és folyamatosabb működést tesz lehetővé.

A jövő testületek, intézmények, stb. közötti munkakapcsolata tehát minimalizálná a személyes megbeszélést. Kétségtelen, hogy ez esetleg körülményesebb, de ugyanakkor kizárja a személyes hatásokat, a személyes barátságot érdekazonosságot, vagy ellenszenvet, érdekellentétet.

Másképpen fogalmazva, a helyi elkülönülés azért jó, azért segíti a demokráciát, mert nem jöhet létre a személyes, akár baráti, akár korrupciós, akár ellenséges, rivalizáló, szubjektív kapcsolat, és így az objektív munkakapcsolat kerül előtérbe. A helyi elkülönülés pedig feltételez egy szervezeti és feladatbeli elkülönülést. Az elkülönülés másik jótékony hatása hogy egy kényszerű decentralizáció is létrejön. Kisebb egységek, ill. külön vezető testületek alakulnak ki. Meg kell jegyezni, hogy a decentralizációt azért elsősorban az elkülönült szervezet önálló hatásköre határozza meg. Mindenesetre egy összevont nagyobb szervezet hajlamosabb a túlzott centralizációra.

Ugyanakkor másik rendszertényező szól majd arról, hogy ezeknek az elkülönült testületeknek mi biztosíthatja a valóságos függetlenségüket és elfogulatlanságukat.

Az állam bonyolult szerkezet, sok feladat van, és nem lenne jó, ha nagyon keverednének a feladatok, funkciók. Esetleg előfordul, hogy egy feladatot két testület is felügyeljen, más feladatra pedig egy sem jut. Ugyanakkor nem kerülhető el hogy a feladatok funkciók részben átfedjék egymást. Jobb, ha részben átfedik egymást a funkciók, mintha egy is kimarad. Mindenesetre ez a munka a feladatok felmérése logikus beosztása, a testületek hozzákapcsolása, a testületek munkájának meghatározása, széles ismereteket igénylő, bonyolult ezért külön független tudományos testületet érdemel.

Végül megjegyezném: korábban szó volt a közvetlen irányításról és a szerződéses irányításról, ez is összefügg ezzel a problémakörrel.

Továbbá összefügg e problémakörrel a demokratikus felügyelet problémája is.

Ráadásul nemcsak a feladatokat kell besorolni különböző jogalkotó, szaktörvénykező jogalkalmazó testületek intézkedési körébe de sok tízezer kisebb-nagyobb közügyet is. Továbbá valakiknek meg kell szerveznie a demokratikus állam struktúráját, működési rendjét, szervezeti működési szabályzatát. Erről szól a következő fejezetrész.

A demokratikus rendszer gyakorlati működése. A stratégiai (hosszú) gazdasági és politikai programok. A javaslatkiválasztó és megvalósítást szervező (államszervező) rendszer. A demokratikus állam alapvető struktúrája, működési rendje.

Többen talán ezt gondolhatják: szépek ezek az elvek csak nem lehet őket a gyakorlatban megvalósítani. Kétségtelen ez egy olyan érv, ami az egész tanulmányt értelmetlenné teszi. Ezért vagyok kénytelen újra és újra gyakorlat megvalósítással foglalkozni. Az egészet elintézhetném azzal az igazsággal, hogy az emberi értelem mindent képes megoldani, főleg ha az alapvetően értelmes. Ez azonban kibúvónak tűnhet. Ugyanakkor, meg kell jegyezni, az általam vázolt megoldások, nem végleges magoldások, csak azt jelzik, hogy lehet gyakorlati megoldás.

Az egyszerűség kedvéért válasszunk ki két konkrét ügyet. Legyen az egyik a szélerőművek ügye, a másik pedig a gyümölcstermelés ügye. Méghozzá ez utóbbi legyen, biogazdálkodási módón termelt gyümölcs, de az egyszerűesség miatt maradjunk a gyümölcstermelés szónál.

A kérdés az, hogy a jövőben pl. az ezekkel kapcsolatos kérdések eldöntése hová fognak tartozni? Persze megint könnyű kibúvó lenne, ha megkérdezném: miért, most hová tartozik? Lehet hogy elméletileg, jelenleg van ezen ügyeknek helye, de mégis azt tapasztaljuk, hogy ezek az ügyek manapság nem haladnak, kvázi gazdátlanok.

Itt mindjárt kategorizáljunk. Ezek az ügyek a magángazdaságból jönnek, de az államnak mindenképpen el kell dönteni, hogy gátolja, vagy támogatja az adott ügyet. Viszont ha az állam támogat egy ügyet, akkor az államnak kezdeményezőnek kell fellépnie. Tehát a jövő állama nem arról szól majd: jó majd ha ez az ügy felmerül akkor lépek valamit. Arról szól, hogy a támogatandó ügyek meg lesznek határozva és azokban az államnak kezdeményezőnek kell lenni.

Ezen kívül vannak azok az ügyek, melyek az államból jönnek.

Tehát jelentkezik a következő probléma: szép-szép az állam megszervezése, de ez nem elég. Minden kisebb ügyet, problémát sorba kell venni, és el kell helyezni, függetlenül attól, hogy milyen az állam szerkezete. Ezt a jövő rendszerében is meg kell tenni. Illetve úgy is fogalmazhatok, ezt a jövő rendszerében meg kell tenni, mert jelenleg ez elég hiányos. Tehát el kell helyezni az ügyeket a szerint, hogy ki foglalkozzon velük. A jövőben az ügyek vagy egy jogalkotó testülethez tartoznak, és e szerint tartoznak szaktörvénykező és jogalkalmazó testülethez. Vagy egy szaktörvénykező testülethez tartoznak, és e szerint tartoznak jogalkotó és jogalkalmazó testülethez.

Persze a demokrácia rendszere azért más logikával működik, mint pl. a jelenlegi rendszer. Ezt a különbséget is egy egyszerű példával vázolom. A rendszert most hasonlítsuk egy közös házhoz, de nagyon bonyolult házhoz. A demokrácia arról szól, hogy ezt a közös házat közösen tervezzük. És nemcsak a házat, hanem annak megvalósítását is meg kell tervezni, és ezt is közösen. Amit nem lehet közösen csinálni, az a konkrét végrehajtás, mert egy téglát csak egy ember tud megfogni, ezer ember erre nem képes, és nem is lenne ésszerű.

Tehát induljunk ki a tervezésből. Jelenleg az van, hogy az állam kijelöl testületeket: te a homlokzatot tervezed meg, te a lakásokat, te a közös helységeket, te a szellőzést, te a fűtést és még hosszan sorolhatnám. Mivel bonyolult a ház ezért egy testület nem képes az egészet megtervezni. Jelenlegi is probléma, hogy sokféle tervet össze kell illeszteni.  A demokrácia logikája azért más. Abból indul ki, hogy minél többen tervezik a házat az annál jobb lesz, mert annál több ember igénye, érdeke, és értelme jelenik meg a tervben. A kérdés az, hogy lehet sokaknak tervezi. Nyilván úgy hogy egyesek, de viszonylag sokan terveznek, a többiek pedig vagy elfogadják, vagy elutasítják a terveket. Akik terveznek, azok sem lehetnek kiválasztottak, hiszen az már nem lenne demokrácia. Tehát bárki tervezhet és függetlenül a tervezőtől a legjobb terveket választja ki a többség. Itt azonban van egy bökkenő, a javaslatok szelekciójának mégis meg kell történnie. A másik az, hogy a szakembereknek, akiknek jelentős része vezető, valószínűleg jobb terveik vannak, de nem biztos. Ezért a szakemberek, a vezetők némi előnyt élveznek a javaslat-kiválasztás szempontjából, de nem abszolút előnyt. Csak kis előnyt, mondjuk annyit, hogy javaslat-kiválasztóknak az ő tervük mellé beírhat egy jó pontot. A javaslat-kiválasztás tehát pl., úgy történhet, hogy  a vezetés tervei kapnak egy jó pontot, de a további mondjuk tíz pontot, az adott terv jósága döntheti el. Vagy a menet a következő: a legjobb öt tervet úgy választják ki, hogy abban legfeljebb három eredhet a vezetéstől, és legalább kettőnek kell olyannak lenni, amely nem vezetéstől származik. Ezután ezt az öt javaslatot megszavaztatják természetesen a többség bevonásával.

A közös tervezésnek azonban van még egy szükségszerűsége. Az, hogy nagyon szervezett tervezésnek kell lenni, tehát kell lenni egy hosszabb távú stratégiai tervnek, nemcsak rövid távú terveknek.  Ez a szükségszerűség egyénként hasznos szükségszerűség, mert az ilyen tervezés jobb, mint az estleges

össze-vissza tervezés.

A következő demokratikus alapelv: kevésbé fontos az első terv, ill., az hogy ki készíti el azt, ha az állandó többségi változtatás, módosítás lehetősége megvan.  Tehát a demokráciának biztosítani kell az állandó többségi változtatást, módosítást.

A következő elv az, hogy senki ne tegyen szert túl nagy hatalomra. Márpedig, ha elgondolkozunk a demokratikus államon, kirajzolódnak olyan testületek melyeknek elég nagy hatalmuk lenne. Pl. azoknak, akik az ügyeket besorolják a testületekhez. Pl. a javaslat-kiválasztóknak. És még lehetne sorolni. Az ő hatalmukat több módón lehet csökkenteni. A jó kölcsönös felügyeleti rendszerrel. Illetve azzal, hogy e testülteket is több módón felügyelheti a lakosság. A vezetés-kiválasztással, leváltással.  Az intézményi demokráciával. És vannak még más eszközök is.

Mindez nagyon nehézkes, körülményes és lassú, ezt könnyíti meg a futószalag rendszerű törvénykezés.

Nézzük meg, hogy az elején említett két ügy vonatkozásában hogy néz ki a demokratikus rendszer. Egy testület nyilván feltételek, és szabályok alapján besorolja, mondjuk a szélerőművek ügyét egy szaktestületbe, vagy a természetpusztítással, fogyó természeti energiával foglalkozó jogalkotó testületbe. Ezen testültek kötelesek foglalkozni az alájuk besorolt ügyekkel. Ugyanígy a gyümölcstermelés ügye is bekerül egy szaktestületbe és azon keresztül egy jogalkotó és több jogalkalmazó testületbe. Ráadásul ezen ügyek valószínűleg bekerülnek a gazdasági hosszabb távú, vagy közép távú stratégiai tervbe. Ide úgy kerülhetnek be, hogy valaki javasolja ezen ügyek bekerülést. A javaslat-kiválasztó testület egyféle szelektálási kategóriája. Javaslatok a stratégiai programok bővítésére (gazdasági és külön politikai). Pl. általában a szélerőműveket kell létesíteni, pl. öt év alatt X számút.  Javaslatok a stratégia programok módosítására. Javaslatok a stratégiai programon belüli megoldásokra, magvalósításra, fejlesztésre. Tehát javaslat-szelektáló  testület, testületek, adott estben, ezen javaslatokat betennék a megszavazandók közé. A szavazást lebonyolító testület megállapítaná, megszabott feltételek és szabályok szerint kik, milyen arányban vesznek részt a szavazásba. Nyilván a szélerőművek esetében, a biztos részvevők azok a testületek lennének, amelyek ezzel az üggyel foglalkoznak. Tehát ezek az ügyek bekerülnek a fejlesztendő ügyek közé (a stratégiai programok közé). Ezután a kijelölt  testületek már kötelesek, ezekkel, az ügyekkel kiemelten foglalkozni. Ezután jöhetnek a megvalósítást, fejlesztést szolgáló javaslatok és ezek megszavazása.

Ez már egy kisebb javaslat. Pl. Szolnok mellett, van egy erre alkalmas hely, és Z vállalkozó, vagy Y önkormányzat ebben részt venne.

A fejlesztési javaslatok megszavazásában részt vennének azok a testületek is, amelyek kimondottan a gazdasági politikai fejlesztéssel foglalkoznak. Pl. gazdasági téren, a nemzeti fejlesztési tervet felügyelő testület, politikai téren pedig a társadalmi fejlődést felügyelő testület, esetleg az alkotmányfejlődést felügyelő testület. Persze szinte minden fontosabb szavazásba valahogy rész venne a lakosság. Vagy mint ügyfelek, dolgozók, vagy kisebb közvélemény-kutatással, vagy népszavassal (átfogó közvélemény-kutatással).

A konkrét ügyek tehát több úton kerülhetnek konkrét intézkedési körbe. Minden ügy, be lenne valahová sorolva. A másik út, a fejlesztési terveken keresztül, amelyet a bárki javasolhat elv, valamint a szabályozott javaslat-szelekció, ill. a demokratikus döntés alapján állna össze, Lehet egy olyan út is, hogy maga testület karol fel egy elhanyagolt ügyet, és készítene azzal kapcsolatban javaslatokat.

A következő kérdés viszont az, hogy ki szervezze meg az állam alapvető struktúráját, mindazt pontosan, amiről itt beszéltem. Ezt mondjuk, rá lehetne bízni, kb. három, un. államszervező testületre, az egyik éppen az a testület lehetne, amelyik felügyelné a testületek helyi szervezeti, feladatbeli szétválasztását. A lényeg az, hogy az alapvető állami struktúra is állandóan változhatna, mert érvényesülne „az állandó többségi változtatás elve”. Azt, hogy ezek az államszervező és más testületek ne kapjanak túl nagy hatalmat a kezükbe, a már említett eszközök akadályoznák meg.

Feladatok.

Az irányítás (állam) szerveit, intézményeit, testületeit szét kell választani, úgy hogy az egy-egy feladatkört ellátók helyileg és szervezetileg (vezetésileg)is el legyenek különítve. Némi egymást nem zavaró átfedés (dupla ellenőrzés) lehetséges de egymást kizáró átfedések, nagyarányú átfedések valamint kimaradt területek nem lehetnek. A dolgozók illetve a testületek (szervezetek) intézmények között csak objektív munkakapcsolat alakuljon ki. A jó szerződése irányítást kell preferálni. Az állami testületek szervezetek, intézmények, hivatalok, vállalatok stb. ésszerű hatékony felépítése és egymás alá rendelése. Ésszerű hatékony felügyeleti rendszer kialakítása. Minden jogalkalmazó, ill. szaktörvénykező intézmény, szervezet, testület, stb. a hozzáillő jogalkotó testület alá kerüljön. További feladat: a jogalkotás, jogalkalmazás és civil szféra jelenleginél pontosabb, határozottabb szétválasztása.

Továbbá a demokratikus rendszer (állam) gyakorlati struktúrájának, működési rendjének megszervezése, a demokratikus elvek alapján. A közügyek besorolása egy testületbe, testületcsoportba. A közügyek rendezése a fejlesztési terveken keresztül. Meg kell szervezni a közügyekkel kapcsolatos javaslattételt, javaslatszelekciót és a demokratikus döntést. Gondoskodni kell arról hogy minden ügy minden faladat a megfelelő testületekhez, emberekhez kerüljön. Meg kell akadályozni, hogy bármely testület túl nagy hatalommal rendelkezzen.

E feladatok egy, vagy több független tudományos, demokratikus testültet (vezetésrészt) igényelnek.

Természetesen ennek a testületnek nemcsak az a feladata, hogy a szétválasztás elveire vigyázzon de maga a konkrét szétválasztás is illetve felosztás is a feladata lenne. Ez egy bonyolult sok tudást igénylő,  nagy feladat, ha jól akarják megcsinálni. Természetesen e feladatok közben a fenti testületnek is munkakapcsolatban kell állnia minden más testülettel, intézménnyel. A feladat ugyanakkor változó.  A feladat összetettsége és változékonysága (változik a rendszer) egy folyamatos átalakítást, fejlődést követel.

Az ellenőrzési, valamint a panasz, javaslat, jogorvoslati rendszer kialakítása egy másik testület feladata lesz, de ennek a két testületnek szoros munkakapcsolatban kell állnia.

Történelmi és százalékos értékelés.

E tárgykörben is tapasztalható némi történelmi fejlődés. Ismert a háromhatalmi elv, és gyakorlatilag is történtek némi lépések. Bár a jelenlegi szétválasztás mind elméletileg mind gyakorlatilag borzalmasan zavaros ráadásul az elmélet nem  egyezik a gyakorlattal.

Rabszolgatartó rendszer  0,8%, feudalizmus 1,2%, klasszikus kapitalizmus 1,7%, jelenlegi államkapitalizmus 2,2%, brezsnyevi szocializmus 2%, jelenlegi kínai szocializmus 2,1%. Ötven éven belül, a tényleges demokráciában elérhető 3%.Ez a 2%-os állapot mikor a vezetés ( elsősorban a jogalkotás) egymástól is független csak munkakapcsolatban álló több ( az ésszerűen szétválasztott funkciókhoz, feladatokhoz tartozó testületek) tudományos testületből áll.

A független, tudományos, szakmai (összehangoló), demokratikus irányítás, ill. testületek kialakítása.  Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. 

Érdemes felidézni, „a jövő lehetséges általam elképzelt döntéshozó intézményrendszere vázlatosan”, c. fejezetet. Elsősorban az A/4, A/4/2 ábra, továbbá az A/1, A/5, A/6 ábrák. 

A személyes tudományos munka biztosítása.

Egy fontos megjegyzés. A szakértő leginkább azt a véleményt mondja, amit a vezető hallani akar. A vezető leginkább azt a szekértői véleményt fogadja meg, amely egyébként is egyezik a saját véleményével.

Nem elég, ha vezető csak feladatokat oszt ki a munkatársainak már azért sem mert feladat-elvégzést valakinek ellenőrizni kell és nem lehet más mint a vezető.

Ezen ellenőrzéshez, jóváhagyásához vagy a hibák feltárásához pedig a vezetőnek személyes tudományos munkát kell végeznie. Ugyanakkor ez a szükséges tartalmi felül-bírálat azt is jelenti, hogy a vezetőnek kell legkiválóbbnak (legnagyobb tudásúnak, leginkább népérdekűnek) lenni. Arról már más helyen beszélek hogy a vezető tudása mit sem ér, ha az saját érdekre fordítódik. De itt mégis a vezetők tudásáról értekezek. Persze az sem árt, ha a vezetőnek vannak önálló ötletei, javaslatai, ezek azonban alulról is jöhetnek. Azonban a szükséges tartalmi felül-bírálat szükségszerűen csakis a vezető feladata lehet és ez önmagában is azt jelenti, hogy vezetőnek kell a legmagasabb tudásúnak lennie. Pontosabban az előző megállapítás: minél magasabb pozícióban van (minél nagyobb hatalommal rendelkezik) egy vezető, annál nagyobb tudásúnak kell lennie. És minél magasabb pozícióban van annál erkölcsösebbnek annál inkább népérdekűnek (demokratikusabbnak) kell lenni. Mindez pedig azt jelenti, hogy a tudás (és népérdekűség) nemcsak vezetés-kiválasztásban játszik szerepet de olyan munkakörülményekben kell a vezetőnek dolgozni, hogy ez a legmagasabb szintű tudás (és népérdekűség) állandóan fennmaradjon.

Ehhez jön az hozzá, hogy a vezető alatt általában egy vezető testületet kell érteni, vagyis a tartalmi felül-bírálatot több (3-10) egymással egyenlő hatalmú, jogú vezetőnek kell elvégeznie, pl. egy szavazásos döntéshozás keretében. A szavazás előtt természetesen a megbeszélésnek, azaz az objektív tájékoztatásnak kell lenni.   

Van egy olyan felfogás, mely szerint a vezetőnek csak maga alá kell gyűjteni az okos (és erkölcsös, népérdekű) embereket és az elsődleges feladata, hogy azok munkáját összehangolja. A munka és döntéshozás összehangolását az erre vonatkozó szabályozásnak kell elvégeznie. A törvények a tervek prioritását is maghatározhatja a szabályozás.

Van azonban egy állandó okosságot, tudást, gondolkodást igénylő dolog, amit a szabályozás nem tud elvégezni: ez pedig az állandóan jelentkező tartalmi felül-vizsgálat.

(Pl. adva van egy híd felépítése, és adva van öt mérnök, és egy vezető főmérnök.

Az, hogy melyik mérnök melyik területtel foglakozzon, melyiknek mi legyen munkája, hogy dolgozzanak össze, ezek maghatározása a könnyebb feladat. De mi van, ha ez főmérnök azonos, vagy kisebb tudású, mint beosztott mérnökök? Akkor az egyik, vagy a másik mérnök által beadott esetlegesen rossz tervet a főmérnök elfogadja. És persze a híd is hibásan fog elkészülni. Ebben a helyzetben teljesen értelmetlen: a főmérnök dolga csak az, hogy a mérnökök munkáját összehangolja.  Erről szól: a szükséges tartalmi felül-bírálat szükségszerűen csakis a vezető feladata lehet és ez önmagában is, azt jelenti, hogy a vezetőnek kell a legmagasabb tudásúnak lennie.

Ahhoz pedig hogy valaki legmagasabb tudású legyen, állandóan gondolkodnia kell, állandóan tanulnia tájékozódnia kell. Ehhez pedig idő kell. Ha valaki állandóan protokollal, az ülésezéssel, a magyarázkodással, vagy éppen a munkaszervezéssel van elfoglalva, akkor annak nincs ideje arra, hogy a legmagasabb tudása fennmaradjon.

Miért lesz a jövő vezetésnek (politikusainak) munkája sokkal magasabb színvonalú, mint a jelen vezetésének (politikusainak) munkája?

Tulajdonképpen e fejezet, és általában a vezetés demokratizálódásának lényegét egyszerűen össze lehet foglalni.

A jövő politikusa munkaidejének döntő részét a valóságos közügyekről való elmélyült gondolkodás, és szakmai tájékozódás fogja kitölteni, amelyben figyelembe veszi, összegzi a munkatársai, a nép véleményét, ill. minden értelmes véleményt. Ezekkel összegzi saját személyes véleményét, amely magas szintű társadalomtudományos alapokon nyugszik. A véleménye kialakításban kizárólag a közügy megoldása áll, véleményét nem befolyásolja semmilyen érdek (személyes hatalmi vagyoni, pártérdek, stb.), ezért az objektív lesz. A jövőben olyan ember lesz vezető, aki ezt a munkát magas szinten tudja elvégezni. A jövőben olyanok lesznek a vezető munkakörülményei, hogy a fenti munkát lépes legyen elvégezni.

Milyen a jelen politikusának munkája? Munkaidejének nagyobb része, gyűlésekkel, megjelenésekkel, szereplésekkel, pártreklámozással, „szavazatgyűjtéssel” telik el. Illetve a kelleténél több időt tölt el operatív, szervezési munkával, amit a középvezetők (és munkaszabályozás) is el tudnak látni.  Munkájának középpontjában tehát nem a valós közügyek állnak, hanem az előbb említett tevékenységek jó elvégzése. Ideje és energiája sincs a valós közügyek elmélyült átgondolására, de még arra sem, hogy munkatársai, és mások értelmes véleményét összegezze. Ha mégis erre sor kerülne, akkor sem képes objektív véleményt kialakítani, mert lehetősége van arra, hogy személyes hatalmi, vagyoni érdekeit, ill. pártérdekeit megjelenítse. És mivel erre lehetősége van, ezt meg is teszi. Tehát nincs elfogulatlan, csak a közügyre koncentráló véleménye. A jelenben olyan emberek a vezetők akik, a jelen munkát képesek magas szinten elvégezni, vagyis érvelő-gépek, jól taktikáznak, jól manipulálnak, bírják a megjelenéseket, a gyűléseket, jók a pártreklámozásban, a szavazatszerzésben. A jelen vezetők munkakörülményei olyanok, hogy jelen munkavégzést biztosítják.

A feladat pedig. Akár törvénnyel lehet előírni, hogy az ország elit vezetése napi 3 órát gondolkodással, tanulással, tájékozódással töltsön le. A másik 3 órát tartalmi felülvizsgálattal, felül-bírálattal töltse el. A harmadik 2 órát pedig a megbeszélések, szavazásos döntéshozások teszik ki. A fennmaradó időben foglalkozhat minden egyébbel.

E fejezet, és általában a vezetés demokratizálódása arról szól, hogyan lehet a jövőbeli vezetés, leirt munkakörülményeit létrehozni, és a jövőbeli vezetőket kiválasztani.

A vezetés jövőbeli munkakörülményei részletesebben.

Elismerem, néha keverednek a kifejezések. Néha tudományosról, néha szakmai vezetésről ill. testületről beszélek, néha vezetésről néha jogalkotó testületekről beszélek. A tudományos és szakmai lényegében megegyező fogalmak, igen kis eltérés miatt használtam hol az egyiket, hol a másikat. A vezetés, és a jogalkotó testületek szintén lényegében egyező fogalmak, ugyancsak a szövegkörnyezet miatt lett váltogatva emlegetve. A szakmaiság és tudományosság odatehetjük az összehangoló kifejezést is. Mi ennek a kifejezésnek az értelme?

Minden összetett szerkezetben, szervezetben, (számítógép, élőlények, stb.) kialakul egy központi irányító központ. Úgy látszik, hogy egy magasabb rendű szervezettebb működéshez szükség van a központi irányításra. Ez a központi irányítás azonban nem uralkodó jellegű, hanem összehangoló jellegű. Az a feladata, hogy a különböző egységek, elemek működését összehangolja. Az összehangoló vezetésre az irányítás jobb kifejezés, mint a vezetés. A tudományos, szakmai irányításnak is ez a funkciója. A múltban és jelenleg is azonban a vezetés nem összehangoló tudományos szakmai jellegű, hanem hatalmi vagyoni jellegű. Vagyis a célja a saját hatalmának vagyonának a fenntartása és növelése. A hatalmi vagyoni jellegű vezetés több oknál fogva nem lehet összehangoló, szakmai, tudományos jellegű, ill. ez fordítva is igaz.

A hatalmi vagyoni vezetés ellentéte a független tudományos demokratikus testületi vezetés.

Az összehangoló, szakmai tudományos irányítás kialakulását közvetve minden rendszertényező, minden demokratizálódás befolyásolja. Különösen az eddig felsorolt rendszertényezők befolyásolják. Ha a decentralizáltság nem pontos, ha nincs az objektív vezetés kiválasztás, leváltás, ha a szabályozás felületes, ha nincs a testületek szétválasztása, akkor nem jöhet létre a független, tudományos, demokratikus irányítás. Vannak azonban, olyan elemek, amelyek közvetlenül befolyásolják az összehangoló, tudományos, szakmai, irányítás, ill.  testületek kialakulását, ezek  (független, szinte fix költségvetés, független optimális jövedelem, magángazdaságtól való elválasztás, a hatalomtól, hatalmi harctól való elválasztás, közszereplés korlátozása.) az A/1 ábrán láthatók.

Mindenek előtt két alapelvet kell újfent elismételni. Az emberi természetnél fogva, minden vezetésből hatalmi, vagyoni jellegű vezetés alakul ki, ha azt direkt módón, direkt intézkedésekkel, eszközökkel nem gátolják meg. Csak akkor alakul ki az összehangoló szakmai, tudományos irányítás, ha az a hatalomtól, a vagyontól és minden kísértő elemtől független, ill. el van határolva. A gyakran használt független jelző tehát ezt jelenti: hatalomtól és vagyontól befolyástalan. Csak a független irányítás tud, összehangoló, szakmai, tudományos lenni, és ez fordítva is igaz. A teljes név tehát a következő lenne: független, összehangoló szakmai, tudományos irányítás. Mivel ez túl hosszú gyakran lerövidítem.

A függetlenség, demokratikusság fő elemei.

A vezetés jövedelmezése, és általában az elismerése.

A hatalomtól, vagyontól való közvetlen elhatárolás első eleme: a viszonylag fix és folyamatos (enyhén változó) és viszonylag magas költségvetés és jövedelem (utólagos elismerés módszerével). Amennyiben egyik vezető, ill. testület határozza meg a másik fizetését, költségvetését a vezető, ill. testület rögtön kiszolgáltatott, alárendelt helyzetbe kerül. Ez egyébként önirányítási elem is.

Kétségtelen hogy az állami szervek, testületek, intézmények viszonylag állandó (fokozatosan enyhén változó) költségvetését lehetetlenné teszi egy nagyobb arányú, vagy egy kisebb de állandó reform.  Ezért tételezzük fel, hogy már lezajlott az alapvető reform és nagyjából minden a helyén van. Ebben az esetben cél a viszonylag állandó költségvetés. A költségvetésről egyébként korábban már szó volt, úgyhogy utalnék arra rendszertényezőre. A költségvetés határozza meg az ott dolgozók jövedelmét. Az egyenletesen lassan fokozatosan fejlődő államról is beszéltem. Ez egyébként összeillik, egybevág ezzel a céllal, feladattal. Ugyancsak összeillik az állami szervek költségmegtakarítási jutaléka, mint egy olyan elem, amivel hatékonyabbá lehet tenni az államot. Megtakarítási jutalékos rendszert csak akkor lehet kialakítani, ha a költségvetés viszonylag állandó. Amit az állami szerv, testület, stb. egy minőségi ellenőrzött működés mellett megtakarít, az mint jövedelem bizonyos szabályok mellett szétosztható az ott dolgozók között. Pl., ha kevesebben végzik el ugyanazt a munkát, akkor ezek jövedelme nő. A viszonylag állandó költségvetés növeli az állami testületek szervek önállóságát. A viszonylag állandó költségvetés úgy jöhet létre, ha azt általános, alapvető törvényként kezelik. Itt is megjegyzem, hogy az államot szabályozás és hatékonyság szempontjából három kategóriába kell sorolni: állami vállalatok, állami szolgáltatások, állami irányítás. Itt most az irányításról van szó, ami bizonyos vonatkozásban eltér a másik két kategóriától. Elvileg az állami vezetők jövedelme optimális (ne legyen alacsony, se magas) legyen. Ha túl alacsony a jövedelmük, akkor egy nagyobb függőség, kiszolgáltatottság lép fel. Ha túl magas a jövedelmük, akkor pedig a karrierista, a vagyonkergető emberek számára vonzó pálya lesz. És a nép gondjaitól is elszakadnak.  A túl magas jövedelem, generálja hatalmi harcot és az elvtelen szövetségeket. A túl magas jövedelem hozzájárul az igazságtalan vagyoni hierarchia kialakulásához. Általában minden szempontból (adózás, költségvetés, állam erőssége, hatékonysága, stb.) fontos, az állami alkalmazottak optimális jövedelme. Az állami vezetők jövedelmét pontos, alapos, soktényezős számítások szerint kell kialakítani. A számítás legyen állandó, ami biztosítja jövedelem függetlenségét.

Gyakorlatilag azonban az utólagos elismerés módszere a jobb megoldás.

A vezetők működésük alatt kapjanak viszonylag alacsonyabb jövedelmet, és a működésük után kapják meg a megérdemelt (amennyiben valóban megérdemlik, amennyiben valódi fejlődést mutat az általuk irányított terület) magas anyagi és erkölcsi elismerést.

Ez szintén egy egyszerű, könnyen bevezethető, de hatásos módszer. Sajnos csak lenne, mert a jelen rendszer, még erre sem volt képes. Ez a módszer megoldaná azt dilemmát miszerint a felelősséggel legyen arányos az elismerés, és egyébként a vezető ne legyen rászorulva az anyagi haszonszerzésre. Ugyanakkor az alacsonyabb jövedelemmel hasonló helyzetben lenne, mint a népréteg. Ugyanakkor motiválná, az utólag megkapható elismerés. Ugyanakkor kialakulhatna a teljesítmény szerinti jövedelmezés.

A vezetés leváltása és felelősségre vonása.

Mindkettőről több helyen elég hosszasan elmélkedem. De azért itt is meg kell említeni ezen tényezőket.

Következő elem a magángazdaságtól való függetlenség, kapcsolódik az első elemhez. A magángazdaság valamelyik szereplőjéhez, vagy vállalatához való kötődés lehetetlenné teszi az objektív csakis nemzet érdekeit szem előtt tartó döntést. Nem szabad engedni, hogy a magángazdaság bármilyen formában finanszírozza, vagy egyáltalán érintkezzen a testülettel.

Talán a jelenlegi rendszer egyik legnyilvánvalóbb hibája, hogy magánvállalkozások finanszírozzák a pártokat, elsősorban választások idején. Természetesen, ezt nem szabad megengedni. Ezzel a párt, amely talán legerősebb hatalmi tényező lekötelezettje, kiszolgálója lesz magántőkének, annak érdekeinek.  Ezt már a fejlettebb államkapitalizmusban sem engedik meg, egyszerűen úgy, szigorúan ellenőrzik a pártok gazdálkodását. Sajnos Magyarország ebből a szempontból sem érte el a fejlett államkapitalizmust, még azt sem. Ugyanakkor a jövő rendszerében ennél általánosabb, szigorúbb szabályozásra van szükség. Pl. a jövőben a lobbizás sem lesz megengedhető tevékenység.

Gyakorlatilag egy jó, átlátható, csak a költségvetés által finanszírozott pártfinanszírozás, vezetésfinanszírozás, létrehozásáról ill. ezt garantáló törvényről és ellenőrzésről van szó.

A következő elem a közszerepléstől való mentesség, ill. szóvivői rendszer továbbfejlesztése. Ha egy vezető kénytelen a népszerűségi versenyben részt venni, akkor rákényszerülhet olyan mondatok kiejtésére (pl. ígéretek) amelyek, által elveszti a befolyástalanságát és elfogulatlanságát. Ezért a vezető ne vegyen részt a választási küzdelemben és általában a népszerűségi versenyben. Arról nem is beszélve, hogy a közszereplés miatt egyszerűen nem marad ideje az érdemi gondolkodásra, tevékenységére.

A lényeg az, hogy a személyek helyett a programok, koncepciók, politikai stratégiák, törvényjavaslatok, törvények stb. vetélkedjenek. A felsoroltak a lényegesek, elsődlegesek és a személyek megítélése csak a felsoroltak jóságán, sikerén (rosszaságán, sikertelenségén) keresztül történhet. Mindennek, többek között a köztájékoztatásnak is ezen elv alapján kell működnie. Másfelől, a vezetőnek több ideje lesz a gondolkodásra.

Jelenleg inkább fordított a helyzet. A személyek megítélése (a személyes szimpátia) az elsődleges, a felsoroltak (programok, törvényjavaslatok, stb.) megítélése a személyes szimpátián keresztül történik.

A vezetés szükségszerű negatívumairól már többször beszéltem. Most ezt az egyszerű, szinte banális, mégis nagyon fontos negatívumot emelem ki. A jelenlegi vezetés többek között azért alkalmatlan a vezetésre, mert jó, ha naponta egy órája marad az elmélyült gondolkodásra. Ez pedig még a legokosabb embernek sem elég, hogy a társadalom bonyolult problémáit átgondolja. Erre persze jön az ellenérv: ezért vannak tanácsadók, a szakemberek. Ez azonban rossz ellenérv. Egyfelől honnan lehet tudni, hogy tanácsadónak több ideje van az elmélyült gondolkodásra. Másfelől ha a tanácsadó lesz az igazi vezető és vezető csak mint szóvivő, ill. aláíró dolgozik akkor felborul a logika. Akkor mi értelme van a választásnak, kiválasztásnak? Akkor az ismeretlen háttérben húzódó emberek irányítanak, és az igazi vezető bábbá válik. A vezetőről feltételezzük elsősorban, hogy alkalmas a pozíciójára, neki kell a legalaposabban átgondolni a dolgokat, neki kell a szellemi irányítónak lennie. Ezért neki szüksége van arra napi négy-őt órára, amit elmélyült gondolkodással tölthet el. A tanácsadók csak kiegészíthetik, adalékot adhatnak ehhez a gondolkodáshoz. Neki kell a tanácsadók tanácsait, javaslatait átgondolni és eldönteni, hogy azok mennyiben helytállók, vagy sem. A független demokratikus testület érdemi munkatársainak (sokaknak, az egész testületnek), olyan munkakörnyezetet kell teremteni, hogy munkaidejük jelentős részében ne kelljen törődni a hatalmi harcokkal, az operatív napi ügyekkel, a közszerepléssel. Olyan munkakörnyezetben kell alkotniuk, hogy munkaidejük nagyobb hányadában csakis az érdemi problémákkal ill. az ezekhez kapcsolódó elméleti kérdésekkel tudjanak elmélyülten foglakozni. Emiatt sem lehet a jövő vezetője, közszereplő. Ez nem áll szemben demokratikus döntéshozással. Egyfelől adott kérdésben a lakosság véleménye számít, pl. 40%-ban, amit pl. egy közvélemény-kutatás, mutat meg. Másrészt egy vezető testület véleménye számít pl. 60%-ban. A vezető testület minden tagja alaposan napi több órában átgondolja a kérdést majd demokratikus módón, meghozza közös döntést. A kettő összesítéséből kialakul a végső döntés. Ennek a döntéshozásnak az egyik feltétele, hogy az adott vezető testület minden tagja képes legyen (legyen ideje) átgondolni az adott kérdést. 

Azonban a vezetőnek is ki kell fejteni az álláspontját. Ezt, csak, ha muszáj, tegye meg írásban, vagy közvetítőn, szóvivőn keresztül. A vezető közszerepléstől mentesítése azt jelenti, hogy a szóvivői rendszert kell tovább fejleszteni. A szóvivő ismerje a vezető véleményét, és képes legyen azt hűségesen tolmácsolni.

A vezető népszerűségét a jövőben pedig remélhetőleg nem hangzatos mondatai fogják meghatározni, hanem a tényleges teljesítménye, az hogy a regnálása alatt mekkora a rábízott terület fejlődése.

A pártoktól való függetlenség, ez a hatalomtól való függetlenséget jelentené. A távoli jövőben, a tényleges demokráciában, mikor a pártok csak civil politikai szervezetek lesznek, elő lehet írni, hogy semelyik vezető, jogalkotó nem lehet politikai párt tagja. A politikai pártosság lehetetlenné teszi az objektív, csakis nemzet, a népréteg érdekei szerinti döntést.  Az átmeneti rendszerben azon testületek számát lehet növelni, amelynek vezetői nem lehetnek politikai párt tagjai.

Az hogy a független testület tagja nem lehet politikai párt tagja, kétségkívül csak részben oldja meg a problémát, ugyanis lehet egy párt szimpatizánsa ill. érdekkörébe tartozó. Hogyan viselkedjen a jövőben az, az ember, aki elkötelezetlen, aki csakis az ország, a nemzet az emberiség érdekei irányában elkötelezett és egy független demokratikus testület tagja akar lenni. Természetesen az nem lehet megoldás, hogy emiatt ne mondja el véleményét, adott esetben ne kritizáljon, vagy ne adjon tanácsot. Szerintem, azzal tudja bizonyítani az objektivitását, a pártatlanságát, ha minden irányban kritizál, ha minden irányban kifejti a véleményét, ha minden irányban ad tanácsot, ha egy párthoz sem fűzik baráti vagy egyéb érdekszálak. Aki egy független demokratikus testület tagja akar lenni, annak így kell viselkedni. A vezető kiválasztó testület pedig eldönti, hogy menyire pártatlan.

A testületi vezetés demokratikusabb, mint az egyszemélyi vezetés, a testületi döntés demokratikusabb, mint az egyszemélyi döntés. Nem minden esetben lehetséges testületi döntés (pl. sürgős vagy pitiáner ügyek), de növelni kell a testületi döntések számát. A kötelező leváltási rendszerről, ill. annak előnyeiről már szó volt.

A jogalkotó testület optimális összetétele más fejezetekben szerepel, azért ez is idetartozik. Általános rendszer, rendszerfejlődési tudósok. Az adott terület, ágazat elméletének tudósai. Az adott terület, ágazat gyakorlatának ismerői, szakemberei. Általános jogtudósok. Gyakorlati jogászok.

A demokratikusság másik eleme az, hogy a testületben megvalósul az intézményi demokrácia. A demokratikusság harmadik eleme, hogy a testület, a törvényjavaslatok elkészítésénél köteles a lakosság véleményét figyelembe venni. Továbbá az elméleti munkájának, jelentős részben, a lakosságra vonatkozó statisztikára kell alapulnia.

A jelen vezetési szerkezet (meghatározó pártok, parlament, kormánypárt, kormány általában parlament által kijelölt intézményvezetések) átalakítása – csak sok független, tudományos demokratikus jogalkotó és felügyelő testület alkotja a vezetést.

Az előző részben azt tisztáztam, hogy létre lehet hozni független, tudományos demokratikus testületeket. Korábban pedig már szó volt arról, hogy ezek a testületek alkotják a legfelső vezetést a tényleges demokráciában. Ez egy sokkal jobb megoldás, mint a jelenlegei.

Igen, de akkor mi van a többpártrendszerrel. Sajnos kapitalista propagandának sikerült ezt a szót, a többpártrendszert misztifikálni, a demokráciával azonosítani. De mik is azok a pártok? Kétségtele a jelen hatalmi irányítási rendszerének legalapvetőbb elemei a pártok.  A pártok nem mások, mint független, tudományos, demokratikus testületek. Csakhogy a függetlenségük, a tudományosságuk, és a demokratikusságuk is erősen hiányos. A jövő vezetése tehát ugyancsak a független demokratikus, tudományos vezetésre fog épülni, csak ez minden tekintetben jobb lesz, mint a többpártrendszer. Egyrészt nem kettő, három, négy független tudományos demokratikus testület lesz, hanem sok. Másrészt ezek testületek legalább olyan függetlenek lesznek, mint a pártok de sokkal tudományosabbak lesznek, és sokkal demokratikusabbak lesznek, mint a pártok.

Van itt még egy gond: a pártokba zavarosan keveredik a civil szféra és az állam, de erről egy másik fejezetben beszélek. (A civil szféra a civil kisközösségek halmazát jelenti szerintem, és nem a népet.)

És végül egy nagyon fontos megjegyzés. A független, tudományos demokratikus testületek irányítási rendszere is csak a közvetlen demokráciával lehet jó. Tehát ha van valamilyen hatalmon kívüli tényező, amelyik beleszól, ellenőriz, korrigál, akkor működik ez a mechanizmus jól. Ha van erős közvetlen demokrácia, akkor ez rendszer (független, tudományos demokratikus testületek irányítása) sokkal jobb, mint a jelenlegi irányítási hatalmi mechanizmus. Ha nincs közvetlen demokrácia, akkor adott esetben rosszabbá válhat, mint a jelenlegi rendszer.

Az utolsó tanulmányrészben egy hosszú fejezet csak a vezetésről szól. Más tanulmányrészekben, más fejezetekben is bőven beszélek a vezetésről. Azt gondolom, hogy e fejezetbe sem árt betenni néhány, a megértést, szolgáló ismétlést.

Azért a rendszer is hat a vezetésre. 

E fejezetben a múlt és jelen vezetésről beszélek, éppen azt akarom bizonygatni, hogy e területen sok minden hibádzik, a jövőben más megoldásokat kell keresni.

Az igaz hogy a vezetésnek van egy véletlenszerű aspektusa, vagyis részben szerencse kérdése, hogy jó, kevésbé jó, kevésbé rossz, vagy nagyon rossz vezetés kerül hatalomra, de ez csak részben szerencse kérdése. Azért ne essünk át a ló másik oldalára, az adott rendszertől, konkrétabban a vezető-kiválasztás mechanizmusától és döntéshozó mechanizmustól (beleértve a vezetők munkamódszerét, a vezetők jogait, kötelességeit) is függ, sőt döntően ettől függ a vezetés jósága. A rendszer és rendszerfejlődés legbelső köre: a vezetés jósága (beleértve a véletlenszerű aspektust) hat a vezetés-kiválasztásra és döntéshozó mechanizmusra, és ez visszahat a vezetés jóságára.

Tehát csak részben van arról szó, hogy jön egy gonosz vagy egy jó ember és mindent megváltoztat. Mert a rendszer azért behatárolja, hogy mennyire lehet gonosz vagy jó azon ember, aki tartósan magas pozíciót tölt be. És azért a magas pozícióban sem tehet meg mindent a jó, vagy rossz vezető, a rendszer azért korlátoz.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a válságszakaszba levő rendszer, kvázi egy alacsonyabb fejlettségi fokú (alacsonyabb demokratikus szintű, romlik a vezetés-kiválasztás, a döntéshozó mechanizmus) rendszernek felel meg. Hitler pl. egy válságszakaszban levő klasszikus kapitalizmusban tudott hatalomra kerülni. 

És az is téves elképzelés, hogy jön egy átlagos ember, vezető lesz belőle, majd elolvas valamilyen ideológiát, elfogadja azt, és attól jó, vagy rossz vezető lesz.

Az ideológia, csak ürügy, de még az alapvető politikai törésvonalak alatt is van egy szint. Sajnos a legmélyebben levő erő, az a hatalomvágy nagysága. A hatalom és vagyonvágy de kiváltképpen a hatalomvágy, amely azonos a felsőbbrendűségi érzéssel. Tehát a legmélyebb szint, hogy az adott vezetőben, vezetésben kisebb, vagy nagyobb a hatalomvágy, és a vagyonvágy. A következő szint az alapvető politikai törésvonalak szintje. Ill. a vezető tulajdonságai szempontjából, pl., az hogy egyáltalán milyen szintű, mennyire széleskörű a társadalomtudományos tudása.

Bizonyos szempontból mindegy, hogy az adott irányítás azért rossz, mert a vezető hatalommániás, vagy azért rossz, mert ostoba (nem ért hozzá). Az ostobaság egyik vonatkozása lehet, hogy rossz ideológiába hisz, vagy rossz oldalra áll az alapvető politikai törésvonalak vonatkozásában. Tehát ebből a szempontból érdektelenek a mélységi szintek. Ha viszont a változtatáson gondolkodunk, akkor már nem érdektelenek a mélységi szintek.

Mert nem lehet azt mondani, hogy legyen hozzáértő egy vezető és akkor már minden rendben lesz. És azt sem lehet mondani, hogy egy vezetés legyen szocialista, vagy legyen konzervatív, vagy legyen liberális és akkor már minden rendben lesz. Mert a legmélyebb szinten a rendszer szempontjából a vezetés-kiválasztás, és leváltás mechanizmusa van és a döntéshozó mechanizmus (kik hozzák a döntéseket, a nép mennyire vesz részt azokban, a vezetés felosztása, a vezetés munkamódszere, a vezetés jogai és kötelességei, stb.). Ez van a mélyben, erre kell koncentrálni a rendszerváltoztatás szempontjából. Emberi szempontból pedig a hatalomvágy, vagyonvágy nagysága van a legmélyebben, akkor a vezetés-kiválasztásnál ennek kell az elsődlegesnek lenni. Pontosabban egy hatalommániás, vagy egy szarka típusú ember semmiképpen nem kerülhet vezetői pozícióba. (Hozzáteszem, a hatalommániás ember a lelke mélyén mindenképpen felettébb utálja demokráciát, és mindenképpen az aránytalan hierarchia híve. Más kérdés hogy álcázásból mit mutat külvilágnak.) Ezek után jöhet a tudás felmérése. Annak a felmérése, hogy szocialista, konzervatív, liberális emberről van szó, csak ezek után jöhet.

(Szerintem a jövőben meg is fognak szűnni ezek a kategóriák. Több, árnyaltabb politikai törésvonal lesz, és mondjuk tízféle eszmei irányzat.)

A viszonylag kisebb hatalomvágyó, vagyonvágyó vezetőket nevezhetjük, jóindulatú, népérdekű vezetőknek. 

A hatalomszerzési, hatalom-fenntartási csapdahelyzet arról szól, hogy a jó szándékú, népérdekű vezetőaspiráns, vagy vezető kénytelen elsődlegesen vezetés megszerzésével, ill. vezetés fenntartásával, ha a rendszer rossz.

Ha pedig kénytelen elsődlegesen ezzel foglalkozni, akkor egyrészt nem marad ideje, energiája a valóban népérdekű gondolatokra, cselekvésekre, intézkedésekre. Másrészt kénytelen minden olyan dologba belemenni, ami hatalommegszerzéshez, hatalomfenntartáshoz szükséges (rendszeregyetértés, hatalmi harc, stb.) és minden olyant elvetni, ami akadályozza hatalomszerzést, hatalomfenntartást. Mint pl. rendszerbírálat, rendszerváltozás, együttműködés a az ellenoldallal, a közvetlen támogatók, klientúra megsértése, a közvetlen demokráciaerősítése, és amennyiben már regnáló vezetőről van szó a hatalmi hierarchia csorbítása, stb..

Milyen rendszer lenne az, amelyikben nem kényszerülne ezekre. Amely rendszerben nem e szerint választanák ki a vezetőket: én jelentkezem, én szeretnék vezető lenni. Hanem egyszerűen dolgozna vezetés és egy független testület, és a nép tapasztalná, hogy bizonyos emberek végzik legjobban a munkájukat, akkor ők léphetnek előre, de csak újabb szűrön (független testület, és nép) keresztül.  Továbbá, olyan rendszerben, amelyben a hatalmi harc elvetése, a rendszerbírálat, rendszerváltoztatás, az együttműködés az ellenféllel, nem lenne hátrány, (sőt inkább jó pont lenne) a közvetlen támogatók a klientúra megsértése közömbös lenne, a közvetlen demokrácia erősítése és az arányos hatalmi hierarchia kialakítása pedig díjazva lenne. Ez lenne a jó rendszer. Vagyis a jó rendszer törvényekkel és az alkotmánnyal biztosítaná mindazt, ami a fentiekben szerepel.

A múltbeli és jelenlegi rendszerek pedig mindezzel többé-kevésbé ellentétesek, tehát rossz (nem egyformán), messze nem tökéletes rendszerek.

Tulajdonképpen hatalommegtartási csapdahelyzetből adódik a vezetés rendszer-stabilizáló, valós, lényeges fejlődést-gátló tulajdonsága, de ezt egy önálló, talán a leglényegesebb csapdahelyzetnek kell tekinteni.

Erről is több helyen beszélek. Ebből alakul ki a lemaradás, és aztán hektikus, válságszakaszokkal tarkított fejlődés. A jövő rendszere alkotmányos és egyéb törvényekkel biztosítja a folyamatos, egyenletes lényegi változást, fejlődést. Időszakonként kötelezően valamennyire (bizonyos határokon belül) változni kell (minimálisan pontosodni kell) az alkotmánynak, a döntéshozó mechanizmusnak, a lényeges törvényeknek, a legfontosabb arányoknak, a demokratikus szintnek a demokrácia felé, a hatalmi vagyoni elosztásnak, az igazságos, és arányos hatalmi, vagyoni különbségek felé. Minimálisan az arányokat, a törvényeket  rendszeresen hozzá kell igazítani a természettudományos technikai fejlődéshez, a nép bővülő, változó (jó irányú) szükségleteihez, a társadalomtudomány újabb bizonyított elméleteihez, és általában fejlődéshez, ill. a nagy valószínűséggel várható fejlődéshez.  A legfelső törvény, az alkotmány rendelkezik e változásról, természetesen eme  része, és még néhány része nem változhat az alkotmánynak.

Meg kell említeni még két csapdahelyzetet. A népmentői vezetői tudat kialakulásnak csapdahelyzetét. És az elzártság, a néptől eltérő, kiváltságos helyzet csapda helyzetét. (Mindenki a saját helyzetéből indul ki. Átélni a problémákat nem ugyanaz, mint beszélgetni a nép egyes tagjaival, akik valószínűleg nem is reprezentálják a népet.)

Azt gondolom, hogy a jövő fejlettebb demokratikusabb rendszere, e (a népmentői vezetői tudat, és az elzártság, néptől eltérő kiváltságos helyzet) csapdahelyzeteket is megpróbálja megoldani.

A feladatok vázlatosan.

E kell érni, hogy a vezető munkája elsősorban és többnyire, a valós közügyekre koncentráló, mások véleményét is összegző, elfogulatlan (személyes és pártérdektől mentes) elmélyült gondolkodás, és tevékenység legyen.

Akár törvénnyel lehet előírni, hogy az ország elit vezetése napi 3 órát gondolkodással, tanulással, tájékozódással töltsön le. A másik 3 órát tartalmi felülvizsgálattal, felül-bírálattal töltse el. A harmadik 2 órát pedig a megbeszélések, szavazásos döntéshozások teszik ki. A fennmaradó időben foglalkozhat minden egyébbel.

A legfelső vezetők a testületen belül is legyenek szellemi irányítók. Legyenek legnagyobb tudásúak, ezért a napi több órás elmélyült gondolkodást biztosítani kell nekik. (Ez is és minden összefügg a közszerepléssel, a társasági élettel.)

Létre kell hozni olyan jogalkotó irányítási rendszert, amelyben a gyakorlati problémaköröket (a rendszertényezőket, többek között ezt is), külön-külön egy független, tudományos demokratikus testület vizsgálja elméletileg, gyakorlatilag (a népi vélemények, statisztikák figyelembevételével). Továbbá, ezen elméleti munkája alapján törvényjavaslatokat készít el, valamint demokratikusan felügyeli az idetartozó szaktörvénykező és jogalkalmazó testületeket, szerveket.

A legfelső jogalkotó, felügyelő vezetés tehát úgy kell átalakítani, hogy az a független, tudományos demokratikus testületekből álljon. Ehhez létre kell hozni a független tudományos demokratikus testületeket.

A független, tudományos, demokratikus, jogalkotó testületekre vonatkozó szabályok. Általában minden (a lehető legtöbbre) állami irányító testületre, intézményre, szervre is vonatkoznak ezen szabályok.

Az állandó, enyhén változó (fix számítás) független költségvetés. Ebből adódón a független, magas (nem túl magas) jövedelem (fix számítás) és utólagos elismerés. (Ez összevág az adó és költségvetés egyenletes enyhe változásával.)

Gyakorlatilag azonban az utólagos elismerés módszere a jobb megoldás.

A vezetők működésük alatt kapjanak viszonylag alacsonyabb jövedelmet, és a működésük után kapják meg a megérdemelt (amennyiben valóban megérdemlik, amennyiben valódi fejlődést mutat az általuk irányított terület) magas anyagi és erkölcsi elismerést.

A magángazdaságtól való függetlenség. A kapcsolat csak egyirányú lehet az irányító, jogalkotó hoz törvényeket, szabályokat. Minden más kapcsolat, főleg a személyes kapcsolatot ki kell zárni. Ki kell zárni a magántőke pártfinanszírozását, és a lobbizást is. A korrupcióról nem is beszélve.

A pártoktól, a civil szervezetektől való függetlenség. Minden kapcsolat, főleg a személyes kapcsolat erős korlátozása.(A szimpátia az előélet vizsgálata a vezető-kiválasztó testület feladata.)

A testületek vezetői, tagjai ne vegyenek részt a népszerűségi versenyben. A közszereplés korlátozása. A szóvivői rendszer bővítése.

A lényeg az, hogy a személyek helyett a programok, koncepciók, politikai stratégiák, törvényjavaslatok, törvények stb. vetélkedjenek. A felsoroltak a lényegesek, elsődlegesek és a személyek megítélése csak a felsoroltak jóságán, sikerén (rosszaságán, sikertelenségén) keresztül történhet. Mindennek, többek között a köztájékoztatásnak is ezen elv alapján kell működnie.

A vezető (jogalkotó) testület optimális összetétele: Általános rendszer, rendszer-fejlődési tudósok. Az adott terület, ágazat elméletének tudósai. Az adott terület, ágazat gyakorlatának ismerői, szakemberei. Általános jogtudósok. Gyakorlati jogászok.

A demokratikusság elemei. A testületi vezetés. Az intézményi demokrácia. A nép véleményére, a független statisztikára alapuló (kötelező) munka, jogalkotás.

Nem e szerint választanák ki a vezetőket: én jelentkezem, én szeretnék vezető lenni. Hanem egyszerűen dolgozna vezetés és egy független testület, és a nép tapasztalná, hogy bizonyos emberek végzik legjobban a munkájukat, akkor ők léphetnek előre, de csak újabb szűrön (független testület, és nép) keresztül.  Továbbá, olyan rendszerben, amelyben a hatalmi harc elvetése, a rendszerbírálat, rendszerváltoztatás, az együttműködés az ellenféllel, nem lenne hátrány, (sőt inkább jó pont lenne) a közvetlen támogatók a klientúra megsértése közömbös lenne, a közvetlen demokrácia erősítése és az arányos hatalmi hierarchia kialakítása pedig díjazva lenne. Ez lenne a jó rendszer. Vagyis a jó rendszer törvényekkel és az alkotmánnyal biztosítaná mindazt, ami a fentiekben szerepel. A jövő rendszere alkotmányos és egyéb törvényekkel biztosítja a folyamatos, egyenletes lényegi változást, fejlődést. Időszakonként kötelezően valamennyire (bizonyos határokon belül) változni kell (minimálisan pontosodni kell) az alkotmánynak, a döntéshozó mechanizmusnak, a lényeges törvényeknek, a legfontosabb arányoknak, a demokratikus szintnek a demokrácia felé, a hatalmi vagyoni elosztásnak, az igazságos, és arányos hatalmi, vagyoni különbségek felé. Minimálisan az arányokat, a törvényeket  rendszeresen hozzá kell igazítani a természettudományos technikai fejlődéshez, a nép bővülő, változó (jó irányú) szükségleteihez, a társadalomtudomány újabb bizonyított elméleteihez, és általában fejlődéshez, ill. a nagy valószínűséggel várható fejlődéshez. Azt gondolom, hogy a jövő fejlettebb demokratikusabb rendszere, e (a népmentői vezetői tudat, és az elzártság, néptől eltérő kiváltságos helyzet) csapdahelyzeteket is megpróbálja megoldani.

Mindezen feladatok egy független, tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

Történelmi és százalékos értékelés.

A korábbi rendszerekben ugyan nem volt költségvetés, de volt uralkodói adományozás és más befolyásolások. A rabszolgatartó rendszerben és a feudalizmusban nem beszélhetünk független állami testületekről, szervekről. A klasszikus kapitalizmusban, a jelenlegi államkapitalizmusban a jogalkotó testületet, a parlamentet lényegében a nagypártok vezetései irányítják. A szaktörvénykező és jogalkalmazó testületeket (hivatalnok réteget) úgyszintén csak közvetve, általában a parlamenten, ill. a kormányon keresztül. Mégis vannak függetlenségre való törekvések és bizonyos eredmények is. pl. alkotmánybíróság, általában a bíróságok, köztársasági elnök, ügyészség stb.  A felsorolt, a hatalomtól, vagyontól való függetlenség közvetlen elemei a jelenlegi rendszerben részben mondjuk 66%-ban megvalósultak. Ennél rosszabb a helyzet a brezsnyevi szocializmusban ill. a jelenlegi kínai szocializmusban.

Mindenesetre most már kezd kirajzolódni (bár még csak a felénél tartok), hogy múltbeli és jelenlegi döntéshozó mechanizmusoknak, nem egy-kettő, de számtalan hibája volt, van. Hogy működhet egy olyan rendszer, milyen döntések születnek abban a rendszerben, amelynek a döntéshozó mechanizmusa ennyire hiányos, ennyire pocsék? Lehet, hogy néha döntések rosszaságát nem is vesszük észre, ezt azonban nem szabad elfelejteni: nem működhet jól általában az a rendszer, nem születhetnek jó döntések általában, abban a rendszerben, amelynek döntéshozó mechanizmusában, több száz, komoly hiba van.

A szocializmusban általában, mivel egypártrendszer van a hatalomtól, pártoktól  való függőség erősebb,   viszont nincs a magángazdaságtól való függőség, mivel nincs magángazdaság. Mindent összevetve, szerintem a következő százalékok igazságosak. Rabszolgatartó rendszer 0,5%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,4%, jelenlegi államkapitalizmus 1,8%, brezsnyevi szocializmus 1,5%. Jelenlegi kínai szocializmus 1, 6%? A tényleges demokráciában, ha majd minden felsorolt elem maradéktalanul megvalósul akkor az 3%-ot jelent.

A hatalomtól, vagyontól való függetlenség közvetlen elemeinek a felügyelete egy független tudományos testületet igényel.

A demokrácia néhány további alapkérdése.  A demokratikus e. ábrák Elméleti rendszertényező.

Érdemes átolvasni a demokráciáról szóló fejezeteket, elsősorban e tanulmányrészben találhatókat és azokat, melyek a 14. tanulmányrészben találhatók. 

Elöljáróban vizsgáljuk meg van-e egyáltalán közvélemény?

Többen ugyanis kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik közvélemény, abból kiindulva, hogy ahány ember annyiféle vélemény, tehát nincs közvélemény.

A popénekes kiválasztásában talán nem vitaható, hogy a népnek volt egy összesíthető véleménye. Ha nem lenne közvélemény, akkor semmi értelme nem lenne az időnkénti képviselő és helyhatósági választásnak. Sőt amennyiben ezt a tételt elfogadjuk, hogy nincs közvélemény a parlamenti döntéseket is el kellene utasítani, hiszen az is egyféle közös véleménycsere színtere. Ha nem lenne közvélemény, akkor nem jöhetnének létre csak egyszemélyes döntések. Annyiban azonban igaza van a felvetőnek, hogy mondjuk egy olyan kérdésre: mi a véleménye a világpolitikáról - igen csak különböző szinte egyezhetetlen vélemények érkeznének. Igaz ezek a vélemények akkor is egyezhetetlenek lennének, ha öt ember válaszát vizsgálnák. Egy általános, szerteágazó elmosódott kérdésre csak, általános szerteágazó elmosódott válaszok érkezhetnek. Sőt egy ilyen kérdésre minél többen adnak választ, annál inkább ki lehet silabizálni valamiféle közös álláspontot. A lényeg viszont a következő: közvélemény csak konkrét világos egyértelmű kérdések, ill., alternatívák feltevése során jöhet létre. A parlamenti politikusok elfoglalt és nem túl művelt emberek, mégis döntenek két törvényjavaslat közt. Elolvassák, összehasonlítják a két javaslatot, illetve az azok mellett szóló érveket és ellenérveket. Az átlagemberek, melyek egy része műveltebb, mint a törvényhozók sokszor kényszerülnek a mindennapi életben komoly döntések meghozatalára. Azt azért ne vitassuk, hogy az átlagemberek (nem jogalkotók) közt is szép számmal lennének olyanok, akik alkalmasak egy törvényjavaslat kiválasztására. Pontosabban arra, azért elég sokan alkalmasak hogy mondjuk egy-milliomod arányban, azért az ő véleményüket is figyelembe vegyék. Hiszen a demokrácia erről szól: egyszázad, egyezred, egy-milliomod arányokról.  A közös döntés lecsökkenti a szélsőséges egyszemélyi vélemények kialakulását, igaz nemcsak a nagyon rossz, de a  jó döntések kialakulását is csökkenti. A demokrácia lényege éppen a szavazás módszerében a szavazatai arányok, megállapításában van. Minden elmélet annyit ér amennyit a gyakorlatban megvalósítanak belőle. A demokráciának is van egy helyes gyakorlata mely nélkül az elmélet nem ér semmit.

Mi van akkor – tehetik fel a kérdést egyes kétkedők -  ha pl. három alternatívára egyforma szavazat érkezik? Akkor melyik a közvélemény? Több megoldás is létezhet: az lesz kiválasztva, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik, még ha ez minimális is.  Másik megoldás hogy a kiválasztást bizonyos feltételekhez kötik. Pl. amelyik minimálisan eléri az 51%-ot, vagy amelyikre legalább 10%-kal több szavazattal több érkezik minta a második helyezettre.

Azért nem akarok a részletekbe belemenni, mert a következőről van szó. Megint egy példa, mondjuk vita arról, hogy az ember eljusson a Marsra. A Marsutázás is egyfajta fikció a tényleges demokrácia is egyfajta fikció. Én elsősorban arra koncentrálok, hogy elsősorban azt bizonygassam, hogy érdemes a Marsra utazni (érdemes, sőt szükséges demokratikusabb rendszert létrehozni). Másodszor azt is be kell bizonyítanom, hogy még ember nem jutott el a Marsra (még nem alakult ki igazán demokratikus rendszer). Ezekhez képest csak harmadlagos azt bizonyítanom, hogyha ez az elhatározás szilárd, akkor nem lehetetlen a gyakorlati megvalósítás. Mikor ez a meggyőzés is megtörtént, vagyis hogy az ember képes a Marsra eljutni, (képes demokratikusabb rendszert létrehozni) akkor jöhet a részletes megvalósítás.

Igazán akkor alakul ki igazi igazságos hatalmi hierarchia és magas szinten működő demokrácia, amikor kialakul a többszörös szavazati jog.

A többszörös szavazati jog lényege hogy egy ember (a népréteg egy tagja) ne egy de több (pl. 1-7) szavazattal rendelkezzen. Egy lehetséges megoldás: Főiskolai végzettség után +1 szavazat. 40 éven felül +1 szavazat. Bizonyos kitüntetések után +1 szavazat. Vezető beosztású jogalkalmazó +1 szavazat. Közéleti aktivitás (szavazásokon való részvétel, javaslatok száma, stb.) +1 szavazat. Társadalomtudományos tevékenység +1 szavazat. Mások, (néprétegi csoport) által adományozható +1 szavazat.

Kétségtelen egy ehhez hasonló rendszernek rengeteg előnye lenne. Egyrészt a népszavazások döntési minősége javulna. Másrészt kialakulhatna egy igazságosabb hatalmi hierarchia. Nemcsak a gazdasági tevékenység lenne díjazva hanem a politikai (közügyekben való részvétel) tevékenység is.

Kérdés azonban hogy a többszörös szavazati jog kialakítását megjelölhetjük, mint jelenleg célt feladatot? Az biztos, hogy mint távlati célt és feladatot meg kell jelölni. 

A nép alkalmas e a komolyabb döntésekben való részvételre?

Ez egy szerteágazó probléma kör, igen sok vonatkozása van, melyek egy részére az eddigi fejetekben már kitértem, illetve még ki fogok térni. Ezért itt és most csak vázlatosan elemzem a problémát. Megint éljünk egy hasonlattal. A bölcs, és jóindulatú szülő mondhatja-e a tapasztalatlan és éretlen serdülő gyermekének: kisfiam mivel én sokkal bölcsebb vagyok ezért én döntök mindenben helyetted? Természetesen nem mondhatja, egyébként, ha mondaná már nem is lenne bölcs és jóindulatú.

Nem mondhatja, mert tudja, hogy ezzel fájdalmat okozna gyermekének, az elnyomottnak érezné magát. Nem mondhatja, mert tudja, hogy ez a gyermek elfordulását, lázadását okozná. Nem mondhatja, mert tudja, hogy ezzel a gyermek jelleme erkölcse nagy valószínűséggel eltorzul.  Nem mondhatja, mert tudja, hogy döntés nélkül a gyermeke soha nem lesz tapasztalt bölcs és jóindulatú. Nem mondhatja, mert tudja, hogy a kérdések jelentős részében csak a gyermek képes dönteni. Nem mondhatja például, hogy kisfiam minden héten sárgarépa-főzeléket eszünk, mert az egészséges, mikor a gyermek azt utálja. A gyermek érzéseit, igényeit, szükségleteit csak a gyerek maga tudja. Van egy sereg kérdés, amelyben nem szerencsés, ha a mégoly bölcs szülő a gyermek megkérdezése nélkül dönt. Ez a problémakör egyik oldala.

A problémakör másik oldala: valóban ez a felállás, hogy a vezetés a bölcs jóindulatú szülő és a nép a tapasztalatlan éretlen serdülő. A népet talán jogosan hasonlíthatjuk a tapasztalatlan éretlen serdülőhöz, de hozzá kell tenni: abban hogy ilyen maradt jelentős része van a vezetésnek (szülőnek). Pontosabban a nép azért maradt, többek közt tapasztalatlan éretlen, mert a vezetés nem engedte, engedi, hogy részt vegyen a döntésekben. Továbbá azért maradt tapasztalatlan és éretlen, mert az oktatása, tájékoztatása enyhén szólva hiányos volt, illetve jelenleg is hiányos, amiért szintén elsősorban a vezetés a felelős. Ugyanakkor a történelmi tapasztalat és egyéb összefüggések okán elmondhatjuk, hogy általában a vezetés, a jelenlegi vezetés sem  hasonlítható a bölcs és jóindulatú szülőhöz. A jelenlegi helyzet inkább az, hogy az éretlen tapasztalatlan és nem egészen jóindulatú szülő vezeti az éretlen tapasztalatlan gyermekét. Ezzel kapcsolatban sok mindenre hivatkozhatnánk, pl. a hatalmi vagyoni jellegű vezetésre, annak szükségszerű kialakulására, annak tulajdonságaira. Hivatkozhatnánk a túlzott és igazságtalan hierarchiára. A múlt és jelen gazdasági-társadalmi rendszerére, a hiányos társadalomtudományos oktatásra, a tudatformáló tényezők demokráciaellenes hatására, és még sok mindenre.

Kétségtelen, hogy a valódi döntéshozás nagyobb felelősséggel jár, nagyobb felelősségtudatot alakít ki mely általában nagyobb átgondolást, jobb döntéseket jelent. Mikor a nép alkalmasságáról beszélünk, akkor ezt is figyelembe kell venni, ill. azt hogy eddig a felelősség hiányában nem volt szüksége a néprétegnek az alaposabb társadalomtudományos  gondolkodásra.

Megjegyzem ez a téma, ezzel közel sincs kimerítve, lezárva, több helyen van, még erről szó. 

Az alapprobléma, a népszavazási rendszer beindítása.

Sajnos az a helyzet hogy ehhez minimálisan meg kellene változtatni a népszavazásról szóló egyébként alkotmányszintű törvényt, amely lekorlátozza népszavazásokat. Pl. nem lehet népszavazást tartani az alkotmányt érintő kérdésekben tehát a népszavazási kérdésekben sem. És nem lehet népszavazást tartani a költségvetési kérdésekben sem, és talán még lehetne sorolni. Az alkotmányt pedig csak az elitvezetés módosíthatja. Jól kitalálták ezt, van is, meg nincs is népszavazás. Akkor lehetne kiteljesíteni a népszavazásokat, ha az alkotmányt érintő kérdésekről is lehetne népszavazást tartani. Népszavazásilag ez egyébként nem bonyolult. Akarja e ön hogy az alkotmányt érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani? Az a baj, hogy ilyen népszavazást jelenlegi alkotmány szerint nem lehet kiírni. 

Ha ez meglenne (az alkotmány érintő kérdésről is lehetne szavazni), akkor a következő népszavazásnak kellene létrejönnie. Akarja e ön, hogy egy törvényjavaslat lényegi összefoglalásáról (legfeljebb öt, mondat 50 szó) is lehessen népszavazást tartani. Ha ez is igent kapna, akkor már létrejöhetne a népszavazásra is épülő rendszer.

Ekkor már népszavazást lehetne tartani a pl. következő ügyben.

Akarja ön, hogy minden regnáló vezetés ciklus közben (két év után) meg legyen méretve egy népszavazás által? És akarja azt, hogy új választásokat kell kiírni amennyiben a megnevezett vezetést a népszavazásra jogosultak legalább 56%-a le akarja váltani? 

És még nagyon sok lényegi törvényjavaslatot népszavazásra lehetne bocsátani. Majd a népszavazást is népszavazásokkal lehetne átalakítani, továbbfejleszteni.

Tehát ha a nép és az értelmiség valóban egy békés, de mégis igazi forradalmat akar, akkor erre a követelésre kell koncentrálnia: követeljük, hogy az alkotmányt érintő kérdésekben is lehessen népszavazást tartani.

Ha pedig egy vezetés valóban forradalmi és demokratikus akar lenni, akkor az a fő tevékenysége arra irányul, hogy az alkotmány úgy módosuljon miszerint alkotmányt érintő kérdésekről, és magáról a népszavazást érintő kérdésekről is lehessen népszavazást tartani.

A klikkesedés megakadályozása. A szavazások alapvető elvei és szabályozása. A demokratikus döntéshozás néhány problémája és megoldása. Rendszertényező. A döntéshozó m. ábrái. 

A tényleges demokrácia és a klikkesedés.

A klikkesedés problémaköre lényegében a hatalmi harc, az ellenhatalmi rendszerrel szorosan összefügg. Az erről szóló fejezetekben elsősorban, a múlt szempontjából vizsgáltam a problémakört, ebben a fejezetben elsősorban a jövő demokratikusabb rendszere szempontjából ill. részletesebben vizsgálom a problémakört. Ugyanakkor van egy lényeges különbség, ami miatt mégis külön tárgyalom. A hatalmi harc, a vezetés szinte szükségszerű negatívumai közé sorolható.

Bizonyos fokú klikkesedés természetes, elkerülhetetlen, sőt hasznos. A klikkesedés alatt én a túlzott klikkesedést értem. Az a fajta szembenállás (csoportok közötti szembenállás), amely túlmegy az igazságos szabályozott versen határain, és a szükséges együttműködést is kizárja. 

A klikkesedés pedig általában az emberekre (lakosság jelentős részére) is jellemző. A vezetésre ugyan fokozattan jellemző, de azért lakosságra is jelentősen jellemző. Az természetes, hogy a társdalom különböző csoportokra közösségekre oszlik. A klikkesedés viszont azon jelenség, amikor ezek csoportok összevonódnak, és az együttműködés (közös érdekek mentén kompromisszumok), ill. szabályozott elméleti verseny helyett egyfajta szabályozatlan harc alakul ki.

A klikkesedés leggyakoribb, és egyben legártalmasabb (a demokráciára nézve ártalmas) változata a két pártra szakadás. Amikor klikkesedésről beszélek ekkor elsősorban egy nép, közösség, csoport, testület, stb. a két pártra (csoportra, klikkre, stb.) szakadására gondolok, másodsorban a három, négy esetleg öt pártra (csoportra, klikkre) szakadására gondolok. Minél több pártra oszlik a közösség annál ártalmatlanabb a klikkesedés.

A klikkesedés egyik alapvető problémája következő. Ha mindenki az egyéni véleményével, akár az egyéni érdekeit tükröző véleményével vesz részt a szavazásban, akkor ezeket a szavazatokat ügyesen, szakszerűen de mégis össze lehet vonni. (A helyes összesítés ott kezdődik, hogy jó a kérdés, amelyben szavazni lehet.) A helyesen összesített egyéni szavazatok adják ki a többség valódi véleményét. A klikkesedés által, viszont eltorzulnak az egyéni vélemények és így az összevont vélemény, döntés is torz lesz. Kétségtelen hogy jelenleg még általában hiányzik a szakszerű szavazás, a vélemények szakszerű összesítése is. Viszont ha ez kialakulna, akkor sem oldódik meg a klikkesedés problémája. Ez a kettő tehát két összefüggő, de különböző probléma, mindkettőt meg kell oldani, ha demokratikus szint emelésére törekszünk.

A klikkesedés pszichés eredete.

Az élőlények egyik alapvető evolúciós tulajdonsága: a közösségen belüli pozíciószerzés, leginkább e tulajdonságból alakult ki a klikkesedés. Egyes fejlett csoportokban élő állatoknál már igen jól megfigyelhető a klikkesedés, jelensége. A csimpánzcsapatban pl. minden egyed állandóan nagy figyelmet szentel annak, hogy csapatban milyen klikkek alakulnak ki, ill. annak hogy ő melyik klikknek a tagja. Az embereknél már az óvodában, iskolában kialakulnak a klikkek, de természetesen nemcsak gyerekekre jellemző. Az emberi közösségek minden szintjén (család, csoport, nép, nemzet, nemzetközi közösségek, népek nemzetek csoportja vagy összessége) megfigyelhető a klikkesedés. A klikkesedésen belül további folyamat az, hogy a sok kis csoport mellett kialakul a két nagyobb pártra szakadás. A folyamat másik jellemzője hogy az összetartozás mellett jelentkezik a másik a többi klikk utálata. Ebben az esetben már nemcsak az eltérő érdekek, tulajdonságok válasszák szét a klikkeket, hanem az hogy amit a másik klikk tesz az eleve rossz, mert a másik klikk eleve rossz. Ha a hatalmi verseny kieséses rendszerű, vagy vesztes klikknek mennie, pusztulnia kell, ez tovább fokozza klikkesedés problémáját, ilyenkor ellenséges klikkesedés alakul ki. A két pártra szakadás rendszerint abból a mechanizmusból alakul ki, hogy az ellenségem ellensége a barátom és ez végül is két nagy pártot, csoportot alakít ki.

A klikkesedés gyakran eljut a gyűlölködéshez, amely már felülírja a józan észt.

A klikkesedés egyik oka az önzés, az önérdekűség, de ebben még van némi racionalitás. A gyűlölködés, egy vagy több szembenálló csoport gyűlölete talán még az önzésnél is egy fokkal rosszabb, mert egyetlen cél (a másik csoport megsemmisítése, bármi áron) mozgat mindent. A gyűlölködésre viszont csak az ember képes, ilyen a természetben nincs.   

Az irodalom is bőven foglakozik a klikkesedés problémájával. Guliver, Legyek ura, Kazohinia, stb.

A klikkesedés tehát egy alapvető emberi tulajdonság, de az ember azért ember hogy még az alapvető emberi tulajdonságait is bizonyos mértékig kontrolálja, bizonyos keretek közé szorítsa. A klikkesedés tehát szükségszerű, de az ellenséges klikkesedés már nem szükségszerű, és a két pártra szakadás (nem a több pártra szakadás) sem szükségszerű. Továbbá az sem szükségszerű hogy az egyéneknek a klikken belül ne alakuljon ki, legalább részben az önálló véleményük.

Vannak, akik kifejezetten szeretnek ellenségeskedni, ellenségeskedő csoportokban képesek az identitásukat kialakítani, ez is egy lélektani ok.

Mi is klikkesedés fogalma.

Fölöslegesen károsan kialakul általában két szembenálló egymást gyűlölő, egymással harcoló méghozzá nemtelen eszközökkel harcoló csoport. Az egyén egy olyan nagy csoportba sodródik bele, amelytől eredetileg távol állt az egyéni nézete, érdeke.

Először is az értelmes ember nem harcol, hanem versenyez. Másfelől akkor versenyez, ha ez végeredményben nem okoz neki jelentős kárt. Tehát az  a harc ahol előreláthatólag mindkét fél  veszíteni fog értelmetlen és káros. Harmadsorban pedig akkor lehet a harcnak értelme, ha a szövetkezés, együttműködés szükségessége nincs jelen. Pl. két szomszéd között általában olyan erős az együttműködés szükségessége, hogy minden harc, minden éles verseny káros. Ennek ellenére a szomszédok gyakran összevesznek és hosszú- hosszú gyűlölködés harc alakul ki. Ennek az egyik oka a mit én: „mindenki rátesz egy lapáttal” jelenségnek neveznék. Nevezhetnénk ezt: „minden fél egy kicsit nagyobbat üt vissza” jelenségnek. Ennek a jelenségnek ugye az a lényege hogy az ellenséges viszony  átlép egy olyan határt amely után szinte visszafordíthatatlan. Ugye itt két pszichés butaság van. Nem kell egy fokkal nagyobbat visszaütni. Lehetőleg határ előtt vissza kell fordulni. Ez csak viszonyok elmérgesedése, de csak részben magyarázza a besodródás jelenségét. A nagy csoportba sodródást a következő jelenség magyarázza: „ az ellenségem, ellensége, a barátom” gondolkodás általánossága. Eredetileg X abszolút nem ért egyet Y-nal csak abban hogy mindketten ellenségüknek tartják Z-t Ez a kapocs azonban olyan erős hogy X és Y egy csapatba tartozik, és szükségszerűen megalkusznak, átveszik egymás nézeteit legalábbis azoknak jelentős részét. Ez a jelenség eszkalálódik és végül is kialakul a két szembenálló nagy csoport. Ebből pedig az a tanulság, hogy nem kell megalkudni, a közös gyűlölet nem lehet olyan nagy, hogy saját nézeteit feladja az ember. Van még a klikkesedésnek egy jelentős tényezője: a képzelt ellenségkép. A vezetés ezt, mint manipulációs eszközt használja, általában hatásosan, mert az emberek amúgy is hajlamosak ellenségképet kialakítani. Azért hajlamosak mert az ellenségkép látszólag egyszerűvé, átláthatóvá teszi a problémát. Tanulság: nem kellene manipulálni. A másik oldalon időt, energiát kell szánni társadalmi ismeretekre, e nélkül nincs tisztánlátás.

A felületes gondolkodás amúgy is jelentős probléma ennek pedig az egyik oka a következő általános gondolkodás: „amiben élünk, amiről állandó tapasztalatunk van, arról azt hisszük, hogy értünk hozzá”.  

A klikkesedés tehát egy olyan pszichés érzelmi jelenség, amely eltorzíthatja társadalmi véleményünk és ezzel az ismereteket, pontosabban az ismeretek fontossági kategorizálását.

A klikkesedés elterjedése (eszkalálódása) abból ered, ha lecsökkennek valódi választható alternatívák. Ezért tudatosan arra kell törekedni, hogy mindig, mindenhol (pártok, törvényjavaslat, program, stb.) legalább három-négy valódi válaszható alternatíva legyen.  

A klikkesedés további problémái. Az általános probléma, hogy az adott konkrét probléma, ügy megoldása helyett a hatalmi viszonyokra, koncentrálnak az emberek, arra hogy ki, melyik klikknek a tagja, arra hogy lehet a másik klikket legyőzni. Nyilvánvalóan, hogy valóságos problémák, ügyek megoldása ebben az esetben átlagosan sokkal rosszabb lesz, mint ellenséges klikkesedés nélkül. A másik probléma hogy állandó konfliktusok, harcok alakulnak ki, melyek az egyéneknek és közösség fejlődésének is ártanak.

A közvetlen demokrácia, a szavazások vonatkozásában a következő problémák alakulnak ki. Ha egyszerű (nem ellenséges) klikkesedés alakul ki akkor egyszerűen az történik, hogy résztvevők száma leszűkül, nem az egyének fognak szavazni, hanem az a kevés klikk, amelyik kialakult. Jóllehet a klikken belül elméletileg létrejöhet egy demokrácia, de egy pártokra tagolódó társdalomban klikkesedés általános jelenség a klikken belül is kialakulnak további klikkek. Tehát az egyéni vélemények alig érvényesülnek.

A fejletlen klikkesedés másik jellemzője hogy a benne résztvevő tagok szükségszerűen egy véleményre akarnak ill. kénytelek kerülni. Ez pedig azt jelenti, hogy általában a klikken belüli legerősebb vélemény lesz a domináló. A fejletlen klikkesedés tehát egy hatalomkoncentrációval jár együtt. Minél kevesebb a klikk annál inkább leszűkül a szavazásban részvevők száma, szélsőséges esetben a két pátra szakadáskor két véleményre szűkül le, és a két párt mögött valójában pár ember véleménye van. Ha nem ellenséges a klikkesedés, akkor azonban még a valóságos érdekek, valóságos problémák szerint zajlik a döntés, csak leszűkült részvevőkkel centralizáltan. Ha ellenséges klikkesedés alakul ki akkor ráadásul nem is valóságos érdekek, problémák mentén történik a döntés, a döntések jósága teljesen a háttérbe szorul. Pl. a mindenkori ellenzék érdeke, hogy a kormánypárt minden döntését vagy meghiúsítsa vagy leminősítse. Itt meg kell jegyezni, hogy negatív kritika előállításra általában az embereknek igen nagy tehetségük van. Persze a kormányoldal ugyanezt teszi az ellenékkel szemben, azt kritizálja, és nem engedi érvényesülni. Ha pedig változik a hatalom, akkor egyszerűen megfordulnak a szerepek. Jelenleg a következőket tapasztaljuk. Egyfelől a figyelem energia nagyobb része nem valóságos problémákra irányul, hol mit építsenek, milyen törvények szülessenek stb. hanem arról, hogy ki nyeri a választásokat. Másfelől ha valóságos problémákról van szó, akkor is szélsőséges vélemények jelennek meg. Harmadrészt szinte mindegy milyen vélemények vannak a döntést úgyis a kormányoldal, azon belül egy szűk csoport hozza meg.

Igen gyakoriak az elfogult kritikák vélemények, amelyek egyben jelzik a klikkesedést. Ha elfogultak vélemények, akkor nem lehet jó döntés. 

Briliáns zseniális a másik pártot érintő kritikákat hallunk. Valóban minden a helyén van a nyelvhasználat a logika és minden, még humoros is. Csodálom ezeket a kritikusokat.

Az egyik gond az, hogy túl sok a kritika és túl kevés az építő javaslat.

A másik gond ennél talán komolyabb. A kritikus látszólagos objektivitását cáfolja a tény, hogy a kritikák döntő többsége (95%-a) mindig a másik pártra irányulnak. Még ez sem lenne nagy baj, ha utólagosan, miután letisztultak az álláspontok a gyakorlat igazolta a megosztott hibázást a kritikus gyakorolna valami önkritikát. Az hogy az utólagos kritika is döntő többségben (95%-ban) a másik pártra irányul, végképp megcáfolja kritika objektivitását. Hölgyeim és uraim hiába briliáns megfogalmazás és érvelés, minden józan ember rájön a kritika egyirányúságából, hogy az elfogult kritika. Aki pedig elhiszi, hogy az egyik párt 95%-ban kiváló, alkalmas, a másik párt pedig csak 5%-ban alkalmas, vagyis teljesen alkalmatlan, aljas, elfuserált, (ez a kritika, ill. az önkritika, valamint a saját dicséretének, ill. a másik kritikájának, dicséretének aránya), az megérdemli, hogy manipulálják.

Máshol is említem, ahol a szidalmazás, ill. a dicséret aránya meghaladja a 75%-os arányt, ott nagy valószínűséggel, elfogultsággal állunk szemben.

A klikkesedés részben manipuláció eredménye. Igaz, hogy általában az emberek hajlamosak a klikkesedésre de klikkesedés erőssége már a vezetés politikájától függ. A vezetésnek érdeke klikkesedés, mert az jól beleilleszkedik a rendszerbe (pl. kétpártrendszer). Érdeke, mert az, oszd meg és uralkodj, elv érvényesül. Érdeke, mert lehetetlenné teszi a vezetés igazi megítélését.

Másfelől mondhatják: ezért szükséges hatalmi harc, hogy valóságos döntések a legkiválóbbak kezébe kerüljön. Tehát a hatalmi harc, ill. a hatalom csak egy eszköz. A cél pedig optimális esetben a legfőbb célok, a szükségletek (lelki, minőségi anyagi, anyagi) egyre magasabb szintű kielégítése. Valójában azonban az ellenséges klikkesedésben megfordul a helyzet: a hatalom lesz a cél és a valóságos célok legfeljebb eszközök, lesznek. Nem lehet az eszköz amire folyamatosan állandóan több figyelmet és energiát fordítanak mint a célra, ill. nem lehet az cél amelyre folyamatosan állandóan kevesebb figyelem és energia irányul mint az eszközre.

Mint azt korábban mondtam, ez az egész ugyan a vezetésből indul ki, de a középvezetés, értelmiségi réteg és lakosság a népréteg is jó partner, fogékony az ellenséges klikkesedés kialakítására. 

A jelenlegi döntéshozó mechanizmus úgy van kialakítva, hogy csak a fent vázolt mechanizmus érvényesülhet benne.

A tényleges demokrácia egyik alapelve az, hogy mivel a fent vázolt mechanizmus rossz olyan döntéshozó mechanizmust kell kialakítani, hogy abban a fent vázolt mechanizmus ne tudjon kialakulni. Ez pedig  egy olyan szavazásos döntéshozás, amelyben szinte kizárt a klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés kialakulása.

A klikkesedés problémáinak összefoglalása.

Az erős klikkesedés alkalmával nem több négy, öt, hat alapvető program (alternatíva) közül választ az egyén, és szinte minden egyén, hanem kettő közül. A klikk az egy ellenségeskedő harcban álló közösség, amely szükségszerűen erősen hierarchikus, diktatórikus közösség is.  Ezért már a javaslatok is a vezetés véleményét tükrözik, ami nem demokratikus. A választásban, döntésben túl sok lesz az érzelmi elem, és a szűk, közvetlen érdekelem. Másképpen: kevés benne a hosszabb távú egész közösségre vonatkozó, átgondolt, objektív jobbító szándék.  Pl. én ebben csapatban vagyok, hűséges vagyok, hozzájuk, mellesleg érdekem is, mert a másik az ellenséges csapat kikészít. A másik csapat, az ellenség, bármit mond, elvetem, utálom őket, nem szabad hogy hatalomra jussanak, stb.

További probléma az, hogy az ellenségeskedés eljut szavak szintjéről a cselekvések szintjére. A jelenlegi rendszerben ez csak általában addig fajul, hogy a másik klikk tagját kirúgja, és így-úgy betart neki. Az is egyfajta betartás, ha olyan programot állít össze, ami a másik érdekeit erősen sérti. A klikkesedés elméletileg és programszinten is szélsőségeket állít elő, a józan, ésszerű közép hiányozni fog. Még nagyobb baj, hogy nem a valós megoldandó ügyre, hanem a másik legyőzésére koncentrál. Fizikai harc, háború a jelenlegi rendszerben azért nem alakul ki. Viszont már ez a tettlegesség is elég, ahhoz hogy a közvetlen érdekelem domináljon, az elméleti viták helyett. 

A klikkesedés megszüntetése, csökkentése.

A manipuláció, főleg az ellenségképpel operáló manipuláció csökkentése is csökkenti a klikkesdést.

Egy viszonylag egyszerű csökkentés. Amennyiben valaki, vagy valakik, döntően, 80% felett, egy, vagy több csoportot (a másik oldalt, csoportokat) hibáztatják, és a másik csoportot (önmagukat, a maguk csoportját, a szimpatizáns csoportokat) még 20%-ban sem, úgy azok a valakik elvesztenék a szavahihetőségüket, vagyis leírnák magukat. Ezt a módszert akár a média is alkalmazhatná. De az egyszerű állampolgárnak mindenképpen alkalmazni illene.

Az is csökkentené a klikkesedést, ha ezekre a kirúgásokra, kiszúrásokra a jog jobban odafigyelne. Pl., ha jog behatárolná, a hatalomváltás utáni változásokat, menesztéseket, pozíciócseréket. Ez összevág a vezetés erősebb precízebb szabályozásával.

Természetesen a négy, öt független, viszonylag erős párt kialakulása, a valódi több-pártrendszer is csökkenti a klikkesedést. Általában tudatosan arra kell törekedni, hogy mindig (törvényjavaslat, párt, program, stb.) legalább kettő-négy valóságos alternatíva legyen.  

Kérdés hogy az általam vázolt: független, tudományos  demokratikus testületek vezetése  - rendszerben létrejöhet e a klikkesedés? Az biztos, hogy kevésbé, mint most, de teljesen nincs kizárva. Ezért talán az is fontos hogy az oktatás, tájékoztatás rámutasson és az emberekben, vezetőkben tudatosuljon a klikkesedés ártalma, és attól való tudatos tartózkodás. 

A klikkesedés kapcsán kitérés a demokratikus döntéshozásra.

A szavazások alapelvei.

A kérdés: hogy lehet ezt a klikkesedéstől mentes szavazást létrehozni?

Először is úgy, hogy a következő demokratikus alapelvek a közerkölcs a közfelfogás részei legyenek. 

Szavazásos döntésekre kell törekedni ahol csak lehetséges. Egyszerűbben ugyanez: a szavazásos döntések preferálása.

A szavazások lényege, ill. akkor lesznek jó a döntések, ha minden résztvevő az egyéni érdekével, önálló véleményével, vagy az egész közösség érdekeivel vesz részt a döntésben.

A klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés rossz meggátolja, a demokratikus szavazásos döntéseket.

A közös döntéshozással kapcsolatos felelősségre vonás csakis közösség az állam kiváltsága és feladata lehet, egyének csoportok ilyen felelősségre vonást nem tehetnek meg.

A fenti elveket nevezhetjük a demokrácia egy elv-csoportjának is. Másképpen nevezhetjük egy társdalom demokrácia-felfogásának, ill. annak egy jelentős részének. Egy társdalomnak, rendszernek lehet nagyon alacsony, alacsony, közepes, vagy fejlett a demokrácia-felfogása.

A fenti elvek igazának rövid bizonyítása.

A szavazásos döntések preferálása (előnybe részesítése).

A demokrácia nagy választóvonala az, hogy hol lehetséges, hol előnyős a szavazásos döntés.  Ha sehol sem lenne előnyős lehetséges, akkor is egyszerűbb lenne a megoldás, mert nem lenne szükség a szavazásos rendszerre, csak az optimális, demokratikus vezetés megszervezésén kellene gondolkodni. Mivel azonban sok esetben lehetséges, célszerű, és a legjobb megoldás a szavazásos döntés, több helyen pedig nem lehetséges nem célszerű (sürgős, ill. szakmai, ill. részlet problémák) ezért mindkét problémakör egyidejűleg áll fenn.

A választóvonal megtalálása, vagyis annak megtalálása, hol lehetséges, hol célszerű a szavazásos megoldás, és hol nem lehetséges, nem célszerű, egyfelől a társadalomtudomány feladata. Másfelől viszont felfogás kérdése. Vegyünk egy egyszerű példát: egy lakóközösség közös képviselőjének lehetséges módszereit.

A lakóközösségre vonatkozó törvény és egyéb belső szabályozás viszonylag pontosan előírhatja, hogy miben kell közgyűlésnek dönteni, és miben dönthet a közös képviselő. A gyakorlati életben azonban sok minden múlik a szemléletmódtól, a felfogástól. Egyébként a törvényt és szabályokat is emberek írják, akiknek vannak elveik felfogásuk.

Az első képviselő az ügyek nagyobb részében saját maga intézkedik. A második (másik) képviselő szinte minden intézkedése ellőtt, ha nem is hív össze közgyűlést, de körbejár a házba és kikéri a lakók véleményét. Ez a második képviselő évente kettő-három közös gyűlést (nem feltétlen szabályos közgyűlést) szervez, az első képviselő csak egyet, azt is kényszerűségből. Sok embernek az első képviselő módszere a szimpatikusabb, és nem éppen ok nélkül. Ez a lakóknak kényelmesebb, megoldás, az ügyek intézése is gyorsabban halad. A második módszer lassú, körülményes sok vitával terhelt. Én mégis azt mondom, hogy a két módszer közül, a második módszer, politika a jobb megoldás, és végső soron több előnye van, mint hátránya. Pl. lehetséges, hogy az első képviselő buta, vagy korrupt. Ha egyik sem, akkor is „a több szem többet lát” elv alapján jobb döntések születnek. A második esetben a lakók nagyobb aktivitásra vannak késztetve.  Kénytelenek elgondolkodni a ház közös problémáin és problémák megoldásain. Ez a nagyobb aktivitás, pedig valahol megtérül. Az első esetben, ahol nincsenek aktivitásra késztetve, ott lehet, hogy sokáig kényelmesen folyik az élet, de ha egyszer beüt egy komolyabb probléma, akkor azt a problémát egy felkészületlen lakóközösség fogja kezelni. A második esetben a lakók már edzésben vannak, már kialakult a közös döntés mechanizmusa. Ha kialakul a közös döntés jól bejáratott mechanizmusa, akkor már nem is lesz olyan lassú, macerás körülményes a második változat.

Ellenben mint rendszer a  „szabályos demokrácia” a jobb rendszer.  

Én mindent egybevetve azt mondom, hogy mindenki, legyen az, jogalkotó, egyéb vezető, egyszerű ember, közös képviselő, vagy képviselőt kiválasztó lakó a második módszert preferálja.  Ahol lehet a szavazásos döntéseket, részesítse előnybe.

A kisközösségek után nézzük meg a problémát nemzeti, össztársadalmi vonatkozásban.

Kezdjük egy gyakori ellenérvvel. Ha demokratikusabb rendszerben nagy szakértelmű, és elfogulatlan, csak valós problémákra, ügyekre koncentráló, lakosság érdekét szem előtt tartó testület hozza döntéseket, akkor mi értelme van a szavazásnak.  Válasz. Ez esetleg távolabbi jövőben lehetséges majd, de addig is döntéseket kell hozni. Egyelőre még messze vagyunk attól, hogy nagy szakértelmű, elfogulatlan, csak a valóságos problémákra, ügyekre koncentráló, a lakosság érdekét szem előtt tartó testületek hozzák a döntéseket. Ahhoz is a döntések sorozata kell, hogy ilyen testületek kialakuljanak. Másfelől, ha a jövőben ki is alakulnak ilyen testületek, azoknak is figyelembe kell venni a népréteg véleményét, ízlését, mert e nélkül nem jöhet létre olyan döntés, amelyik teljesen a lakosság érdekét szolgálja. Ebből az következik, hogyha létre is jön egy olyan döntéshozás, amelyben szakmai, elfogulatlan, stb., szinte tökéletes testületek (vezetés) dönt akkor az még mindig csak 50%-os demokrácia lesz.

Ha esetleg létrejönne egy tökéletes parlament (az ország legkiválóbb emberei döntenének abszolút elfogulatlanul csak az önálló, magas szintű szakmai véleményükre támaszkodva és csak a lakosság érdekeit szem előtt tartva), ez még mindig csak 50%-os demokrácia lenne. Jelenleg csak 2%-os a demokrácia mert: nem az ország legkiválóbb emberei döntenek. Mert a szakmai tudásuk, társadalomtudományos tudásuk nem a legmagasabb színvonalú. Mert nem elfogulatlanok, (nem az adott konkrét problémára, ügyre koncentrálnak) pl. az ellenséges klikkesedés, nagymértékben befolyásolja őket. Nem a lakosság érdekei a fő szempont, mert részben az ellenséges klikkesedés, részben a hatalom megtartása, erősítése, mint érdek kerül az előtérbe. Mert nem az önálló döntésük szerint döntenek (klikkesedés, frakciófegyelem, stb.) miatt.   Ha nem lenne ellenséges klikkesedés, csak klikkesedés mondjuk egy pozitív négypárt-rendszer, akkor beszélhetnénk 7-25%-os demokráciáról. Pozitív négypárt-rendszer a következő: a négy parlament csoport tagjai demokratikus úton kerülnek a parlamentbe. A négy csoport, frakció döntéshozó esélye ki van egyenlítve úgy, hogy a döntések nagyobb részében minden csoportnak a megválasztási arányukkal egyező arányban lehet valóságos beleszólása a döntésekbe.

A kiegyenlített szavazást szavazás-technikailag többféleképpen lehetne biztosítani. Pl. egy lehetséges módszer. Az un 51%-os törvények elfogadása nem 51%-nál, hanem a legnagyobb frakció arányának százaléka+ 1%-nál kezdődne. Pl. ha ilyen frakciók lennének: X párt 70%, Y párt 20%, Z párt 5%, L párt 5%. Az un 51 %-os törvény ebben az esetben 71%-nál kezdődne. Ekkor az egységes X frakcióhoz legalább még egy két ember szavazata kellene. A legegyszerűbb törvények elfogadáshoz 71% kellene. Természetesen, ha a törvény komolyabb, akkor nagyobb szavazati arány szükséges. Pl. ilyen elfogadási kategóriák lehetnének: 71%-os, 81%-os, 91%-os törvények.

Egy optimális parlamentben (optimális választási rendszer) azonban valószínűbb pl. a következő arány: X párt 40%, Y párt, 20%, Z párt 10%, L párt 5%. Ebben az esetben a törvény elfogadása 41%-nál kezdődne. Ebben az esetben még nyíltabb, több variációs (nem előre lefutott) lenne a szavazás. Az eredeti arányok is, azért megmaradnak a legnagyobb párt, tudja leginkább az akaratát érvényesíteni, de a többi párt sincs kizárva. Ebben az esetben a törvények kategorizálása: 41%-os, 61%-os, 81%-os törvények.

Ki lehet, más, a jelenleginél jobb, módszereket is találni.

Olyan rendszer kialakítása, amely garantálná, hogy az ellenzék (a kisebbség) javaslatai véleménye legalább 20%-ban megjelenjen a demokratikus döntéshozásban.

Mivel máshol részletesebben beszélek erről a rendszerről, ezért itt nem részletezem. A lényeg az, hogy ki lehet alakítani ilyen demokratikus (szavazásos) döntéshozó rendszert.  

Nevezzük ezt: szavazástechnikailag kiegyenlített, nyílt eredményű szavazásnak.

Megint meg kell jegyezni, hogy a demokráciatudomány egy tudomány, ebben az esetben szinte matematikai képzettséget igénylő tudomány.

A fenti esetben komoly számolást igényelne a parlament létszáma is. Itt arra utalnék vissza, hogy bizonyos határon felül már a túl nagy zsűri (a túl decentralizáltság) is káros lehet. A magyar parlament jelenlegi létszámával nincs baj, minden egyéb mással azonban van.

A demokrácia alapelveit bár több helyen elismétlem, de innen sem maradhat ki.

Mivel a következőkben nagyon sokat emlegetem a demokráciát, úgy gondolom, hogy a kedves olvasónak nem árt tisztában lenni, mit értek én demokrácia alatt. Nem azt értem, amit szokás érteni, ha egyáltalán ezt, ki lehet bogozni. Általában jelen rendszert ( minden rendszer magát baromi demokratikusnak tartja) azonosítják a demokráciával, ami természetesen nem igaz.

Bár a demokrácia lényegét (alapvető elveit, szabályait) csak tanulmány végén érthetjük meg előzetesen a fenti okokból már itt tanulmány elején is közölni szükséges.

Ez egy ismételt fejezet.

A közvetlen demokrácia és egyben a demokrácia alapvető elvei, (szabályai).

A közvetlen demokrácia (a nép, az adott közösség közvetlen részvétele a döntéshozásban, törvényalkotásban) a demokrácia lényege. (Nem a részben különleges, elválasztható része.) A demokrácia szintje, a demokrácia fejlődése azonos közvetlen demokrácia szintjével, fejlődésével. A demokrácia részben különleges és elválasztható része a demokratikus vezetés (a vezetés demokratizmusa). Ennek szintje is meghatározza a szélesen értelmezett (nem pontosan értelmezhető) demokrácia szintjét, csak kisebb hatással. A demokrácia szerves elválaszthatatlan része tehát a közvetlen demokrácia és a részben különleges elválasztható része a vezetés demokratizmusa.

1. A legfontosabb elv, az érintett többség dönt elv, az érintettség (érdekeltség) fokának a figyelembe vételével. A demokratikus döntésnek a demokratikus közösség többségének akaratát, véleményét kell tükröznie.  A szavazók akaratának egyéb ködös érvényesítése nem azonos valóságos döntéssel.  Mindig a többségi döntésnek kell érvényesülni csak ennek aránya a kérdéses, amit a demokrácia egyéb, szintén demokratikusan meghozott szabályai írnak elő.

Ez az elv azt is jelenti, hogy minden az egész nemzetet érintő kérdésekben ill. lehetséges változtatásokban az egész nemzetnek, a nemzet minden szavazóképes tagjának kell  (lehet) részt vennie. Pontosabban, könnyen elérhető lehetőséget kell adni, hogy minden szavazóképes nemzettag (minimum egy lehetséges nemmel, vagy igennel) kifejthesse a véleményét, és ezen vélemények többségét érdemben kell (minimum 20%-ban)  figyelembe venni. A részvétel, ill. a szavazás arányai, módjai, stb. sokfélék lehetnek. Az viszont egyértelmű, hogy minden  nemzetet érintő kérdésben a nemzet minden szavazóképes tagjának valahogy részt kell venni. Sokféle népszavazás lehetséges, de a nemzetet érintő kérdésben valamilyen népszavazást kell létrehozni.

2. Az érintettség fokának figyelembe vétele – elve. Azok vehetnek részt a döntésben, akik életét befolyásolja a döntés. Azok véleménye számít, elsősorban, erősebben, akik erősebben érintettek.

Pl. a magyar nemzetet, népet érintő kérdésről nem dönthetnek a franciák. A nemzeti kérdésben nem dönthet egy szűk belföldi csoport sem, még ha azt vezetésnek hívják, akkor sem. Nem dönthet egy pl. egy faluközösség sem, bár ők a nép tagjai, de nem reprezentatív kiválasztás.  Mindezek csak véleményezhetnek, amely vélemények figyelembevételének arányát, a demokrácia más, szintén demokratikusan eldöntött szabályai határozzák meg. Ugyanakkor egy faluközösség belső ügyéről nem dönthet a nemzet.

Azok véleménye számít erősebben, akik erősebben, akik erősebben érintettek -  ez összevág   a kisebbség védelmének, a kisebbségek arányos pozitív szavazati arányának elvével. Az érintettség foka, erőssége: az adott lehetséges döntés, vagy annak elmaradása, milyen mértékben hat, a szavazó életére. Az érintettség nem azonos a véleményező akaratának erősségével. (Bár ez utóbbit is figyelembe kell venni.)

A demokrácia szabályai pontosítják, hogy adott kérdés típusban, fajtában kik az érintettek.

Ha nemzeti kérdésről van szó, akkor: minél súlyosabb, lényegesebb nemzetet érintő kérdés annál nagyobb arányban kell érdemben figyelembe venni (elvileg 20-100% között) az összes szavazóképes nemzettag, ill. azok többségének akaratát. Gyakorlatilag, általában a választott vezetés szavazati aránya 20-80% között mozoghat ezért a nemzet többségének döntése is 20-80% között mozoghat.

3. A demokratikus döntés korlátai. Minden kérdésben lehetséges (szükséges) a demokratikus (többségi) véleményezés. Minden döntésnek, (akár vezetői, akár demokratikus döntés) az alkotmány (a népszavazási korlátok nélküli alkotmány) és a büntetőjog állítja az alapvető korlátokat. A demokratikus döntések további (kevésszer és ritkán adódó) korlátja a sürgős döntést igénylő döntések. Kis fontosságú kérdésekben még korlátja lehet, az erős szakmaiságot igénylő kérdések.

A lényeg az, hogy demokratikus (minden érdekelt) döntés, és  a vezetői (az érdekeltekből, csak egyesek) döntés, a korlátozás szempontjából nem különbözhet. Sajnos ez jelenleg nem természetes. A demokratikus döntések erősen korlátozva vannak, gondoljunk csak a népszavazási korlátokra, arra, hogy egy sereg témában nem szabad népszavazást tartani. Ez abból a terjesztett tévedésből adódik, hogy a nép döntése kegyetlenebbek, károsabbak lehetnek, mint a vezetői döntések. Valójában pont fordítva van, minél többen vesznek részt egy döntésben, annál kevésbé lehet az, szélsőséges. Igaz, ez kissé lezárja az abszolút jó döntések irányát is. Viszont a vezetői döntésekben az abszolút jó döntések azért ritkák, mert a vezetői érdekek, (nem az összesített érdek) érvényesülnek a döntésben.  Átlagosan a demokratikus döntések jobbak, jobb irányúak, mint vezetői döntések, ráadásul ki van zárva az abszolút rossz, kegyetlen népérdekkel szemben helyezkedő döntések.

Az alapvető korlátok, mint minden döntés, törvény esetében, itt is, az alkotmány és büntetőjog, de természetesen ezeken kívül is vannak korlátok. Pl. az erkölcs, vagy a többi törvény, amennyiben azokhoz illeszkedni kell.   Ha alkotmányos, alapvető döntésről van szó, akkor az alkotmány többi része, a büntetőjog és a felsoroltak, a korlátok.

Kétségtelenül vannak olyan sürgős esetek, amelyekben nincs idő demokratikus döntésre. Pl. egy hirtelen jövő katasztrófa. Valójában ezek nagyon ritkák, mert a döntések döntő többsége előre gondolkodó. Még a költségvetés az adózás is több hónapra előre gondolkodó. Ha több hónap van a döntéshozásra (megfelelő idő áll rendelkezésre) és annak végrehajtására, akkor a mai technikai állapotok, valamint a tervezett, szervezett végrehajtás lehetővé teszi a széleskörű közvélemény-kutatás (egyfajta népszavazás) alapú döntést.

A fontos döntés nem lehet erősen szakmai, legfeljebb lehetnek olyan összetevői, amelyek erősen szakmaiak. Ezért a fontos döntésekben mindenképpen be kell vonni az összes érintettet (csak demokratikus lehet), de általában be kell vonni a szakmai vezetést is. A - minden érintett, véleménye, de egyes szakemberek véleménye nagyobb arányban jelenjen meg - szerinti döntés, is demokratikus döntés. A kis fontosságú kérdésekben merülhet fel az erős szakmaiság illetve, az hogy ezeket fölösleges demokratikusan eldönteni.

Viszont, hogy ezen korlátokra való hivatkozással ne korlátozzák a kelleténél jobban, ezért szükséges a következő elv.

A demokratikus szabályoknak azonban pontosan le kell írni, a korlátokat. A demokratikus szabályoknak kell azt is pontosan leírni, hogy mely típusú, fajtájú kérdésekben milyen arányban  vesznek részt a döntéshozó egységek ( minden érintett és szakemberek csoportja). Két szabály azonban kimondható: nem nevezhető demokratikus döntésnek ha az összes érintett szavazati aránya a szakemberek csoportjához képest nem éri el a 25%-os arányt. Arra kell törekedni, hogy az összes érintett szavazati aránya ne legyen 50%-nál kevesebb.  

4. Először, elsősorban a legfontosabb döntéseket, de lehetőleg minden döntést demokratikusan (az érintettek által, azok legalább egyre nagyobb arányú bevonásával) kell eldönteni – elve.

Lehetőleg minden társadalmi döntést, demokratikusan kell meghozni. A teljes lakosságot érintő kérdésekben (ahol nincs kizáró ok) a döntésbe beszámító népszavazást, széles körű közvélemény-kutatást kell tartani. A társadalmi intézményeken belül pedig az ügyfelekre vonatkozik ez az elv.

Nemcsak a vezetői döntésekhez kapcsolódhat a többségi szavazás, de lehetséges a bárki által javasolt „új” kérdés, „új” törvény magszavaztatása.    

Ehhez kapcsolódva: olyan szavazási (pl. népszavazási) eljárásokat kell kialakítani, amelybe mindenki könnyen, de tájékozódva be tud kapcsolódni.

Mit is jelent ez? A kérdéseket, problémákat szelektálni kell és legfontosabbakat mindenképpen demokratikusan, kell eldönteni. Ez azonban nem jelenti, azt hogy csak legfontosabb kérdésekben van szükség demokratikus (többségi) döntésre. Minden felvetődő kérdést is, ha lehetőség van rá (nem rendkívül sürgős, nem erősen szakmai) demokratikusan kell eldönteni.

Tehát a következő három szempontot kell érvényesíteni szinte egyenlően. A kérdés fontossága. A kérdés aktualitása, függetlenül a fontosságtól. A kérdés demokratikus jellege (érinti e többséget, nem kell hozzá jelentős szakmai ismeret, stb.). Vannak olyan közepesen és kevésbé fontos kérdések, melyeket szinte kizárólag demokratikusan lehet helyesen eldönteni. 

5. További idevágó elv: a szavazók szakmai tudásának, és a vélemény erősségének figyelembe vétele. Mindez nem fordíthatja meg, a többség dönt elvét. Ellenben azt jelenti, hogy a szakmai vezetés véleménye nagyobb arányban számítson bele a döntéshozásba. Ellenben itt figyelembe kell venni a kérdéshez kapcsolódó szükséges szakmaiság mértékét. A legfontosabb kérdésekben mindenképpen a többség dönt elvének, kell érvényesülni. Azt is jelenti, hogy a szavazók választhatnak az erős, közepes és gyenge szavazat között.

6. Minden résztvevőnek (minden érintettnek) az adott kérdéshez kapcsolódó egyénileg átgondolt véleményével (igényével, érdekével) kell részt venni a döntéshozásban (szavazásban).

Az egyéni érdeken kívül, kizárólag a döntéshozásban összes érintett (a teljes közösség) érdekét lehet figyelembe venni.

Sem mások egyéni véleményét, sem a teljes közösségen belüli csoport, kisközösség, stb. véleményét nem szabad átvenni, ha az nem egyezik a saját véleménnyel, vagy a teljes közösség érdekével.

Ezt jogilag nem lehet, alig lehet szabályozni, ezért ez elsősorban egy értelmi, erkölcsi elv. Azért értelmi elv, mert bizonyítható, hogy csak így jöhet ki torzításmentesen többség akarata. 

Ugyanakkor ez az elv csak akkor érvényesíthető, ha érvényesül a 13. pont.

Mások véleménye, érdeke átvehető, de csak akkor, ha ez a vélemény, érdek, megegyezik az átvevő kérdéshez kapcsolódó érdekével.

Másképpen: eltorzul a demokratikus döntés, ha az adott kérdéstől eltérő érdekek, pl. pártérdek, félelem, karrier, stb. mentén döntenek. Illetve eltorzul, ha az átvevő, átgondolás, és a saját vélemény egyeztetése nélkül veszi át más véleményét.

Ugyanakkor ez az elv rámutat arra, hogy a képviseleti demokrácia és közvetlen demokrácia két különböző dolog. Többféle képviseleti demokrácia van, de ennek elemzése nem tartozik szorosan a témához.

Akinek nincs egyéni véleménye, az ne vegyen részt a szavazásban. A demokratikus közösség tagjának törekedni kell arra, hogy legyen egyénileg is átgondolt véleménye. A szavazónak az egyéni érdeke mellett, javasolt figyelembe venni az érintett közösség hosszabb távú érdekét is. Ez egyben, valószínűleg az ő egyéni érdeke is. Ezt az elvet csak korlátozottan lehet törvénnyel biztosítani, ezt elsősorban oktatással, tájékoztatással kell biztosítani.

Kétségtelen, hogy ezen elv a közvetlen demokrácia legkritikusabb pontja. A résztvevőknek meg kell tanulni, hogy ez a gondolkodás helytelen: a teljes közösség érdeke az, ha egyes személyek ( rajtam kívül álló személyek) vagy egyes csoportok érdeke jelenik meg. Ez nem lehet szempont csak véletlen egybeesés. De a véletlen egybeesés miatt nem szabad az önálló véleményt megváltoztatni. Az én véleményemnek mindenképpen eltérőnek kell lenni –gondolat szintén helytelen.

7. Az átgondoltság - elve. Jó, értelmes, kérdéssel, vitával, objektív tájékoztatással, megfelelő idővel biztosítani kell az átgondoltságot. Talán ezt az alapelv mögött kell lenni a legtöbb pontos szabálynak.   

8. Lehetőleg mindenkinek (minden érintettnek) jelenjen meg a véleménye valamilyen formában - elve. 

A többség dönt elv, akkor érvényesül, ha mindenki részt vehet a szavazásban, ill. a mindenkit képviselő reprezentatív (megfelelő nagyságú, minden rétegből összeálló) csoport részt vesz a szavazásban.

A mindenki rész vehet a szavazásban értelmezése. Minden olyan érintett egyén, akinek pl. a bíróság előtt is van saját felelőssége.

A reprezentatív csoport értelmezése. Olyan csoport, (csoportok összessége), aki reprezentálja az összes érintett embert. Az összes érintett ember pedig általában eltérő helyzetű, érdekű csoportokból, rétegekből (pl. városi és nem városi lakosság, bizonyos helyen élő, bizonyos jövedelemmel, életszínvonallal rendelkezők, bizonyos foglakozású, bizonyos élethelyzetű, bizonyos iskolai végzettségű, stb. csoportokból áll össze. Ezeket az eltérő helyzetű, érdekű csoportokat, rétegeket reprezentálják a reprezentatív csoport, alcsoportjai. Egyszeri és véletlenszerűen kiválasztott emberek az összes érintett rétegeiből, csoportjaiból. A kiválasztás legyen a réteghez, csoporthoz arányos. Egy lehetséges aránytáblázat. 10 millió egyrétegű érintett - 10ezer szavazó. 5millió egyrétegű érintett - 5 ezer szavazó.  1millió egyrétegű érintett - 1,5 ezer szavazó. 500 ezer egyrétegű érintett – 1ezer szavazó. 100 ezer egyrétegű érintett – 500 szavazó 50ezer egyrétegű érintett - 300 szavazó összesített szavazata 10ezer egyrétegű érintett – 200 szavazó. 5 ezer egyrétegű érintett 150 szavazó. 1 ezer egyrétegű érintett – 100 szavazó. 500 egyrétegű érintett - 70 szavazó. 100 egyrétegű érintett – 20 szavazó. Népszavazási szinten nincs értelme a kisebb egységeknek.  A reprezentatív egyének szavazati nem egyet, hanem többet jelentenek. Annyi szavazatot jelentenek, hogy az összes reprezentatív réteg csoport szavazat kitegye a lehetséges összes szavazat 15-20%-át. ( Ha mindenki szavaz akkor 120%-ék szavaz ez esetben. Természetesen a 120%-ot le kell osztani 100%ra.)  Tehát ha a reprezentatív rétegek,  csoportok  szavaznak akkor már le van adva a szavazatok 15-20%-a.

A reprezentatív rétegek, csoportok megszavaztatása nem más, mint a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás. Egyes, kisebb súlyú kérdéseket eldönthet a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás is.

Illetve elméletileg szóba jöhet a teljes képviselet, amikor a képviselő nem a saját véleményét, hanem a képviselt véleményét érvényesíti. Mindenki véleménye jelenjen meg, ez azt jelenti hogy azok véleménye (a szavazásról alkotott véleménye) is szelektáltan gyűjtve, számolva legyen akik nem tudnak, nem akarnak  szavazni. A távolmaradók véleményét is valamilyen szinten (nincs tudása, egyenlő jónak, rossznak látja az alternatívákat, értelmetlennek látja a kérdést, stb.) meg kell ismerni. 

9. Nem szabad megengedni (adott esetben meg kell változtatni az alkotmányt, meg kell változtatni a demokratikus alapelveket), ha demokrácia iránya megfordul, sérül, vagy jelentősen lelassul – elv. A demokrácia iránya: ha minél több kérdést, elsősorban fontos kérdést, demokratikusan (az érintettek egyre nagyobb bevonásával) döntenek el.

A demokrácia iránya sérül (elfordul): ha az összes döntéshozásban, (kiemelten a legfontosabb döntések), csökken a demokratikus (elsősorban a többségi szavazásos) döntések aránya. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb kérdések) demokratikusan (többségi szavazással) eldöntött kérdések száma. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb döntések) demokratikus döntésekben részt vevők száma.

És természetesen sérül, ha a többség akaratától eltérő döntések száma (a döntések jelentőségének figyelembevételével) nő.

Sérül (elfordul) a demokrácia iránya, ha a négy éves összesítés, stagnálást, vagy csökkenést mutat.

A további csökkenéseket, sérüléseket (fordulásokat) a demokratikus szabályozásnak kell tartalmaznia.

A pontos szabályoknak viszont rögzíteni kell,  a csökkenéseket, bővüléseket, ill azok mérését.

A demokrácia szabályai rögzítik azt, hogy mi a teendő, ha nem valósul meg a demokrácia iránya. 

10.  A többség dönt, a többség akarata, érdeke érvényesül, de a kisebbség (mint egyének, mint csoport, réteg, kisközösség) lehetséges érdeksérelme erősen be van határolva. Kiszámíthatóan senki nem kerülhet betegségbe szenvedésbe nyomorba, stb. A csoport, ha az érintettetek 0,01%-a akkor is csak 15% érdeksérelmet ( életszínvonal-csökkenést) szenvedhet, a csoport növekedésének arányában csökken lehetséges érdeksérelem. Az érintettek 49%-a legfeljebb 3%-os érdeksérelmet szenvedhet. Továbbá a kisebbség akaratának, érdekének, a döntéskiegyenlítési elv (a kisebbség a létszámához képest, nagyobb arányú szavazata) miatt meg kell jelennie.

A pontos szabályokat megint a mögöttes szabályozásnak kell előírni. Itt azért megjegyzem: ilyen korlátozást nemcsak demokratikus döntésre illene hozni, hanem a vezető döntésekre is. Sőt a vezetői döntésekre még a többségi érdeksérelem határait is meg kellene állapítani.

(Illetve, a kisebbség érdeke megjelenik, a választékbőség és alternatívanövelés, elv alapján.)

11. Érvényes minden demokratikus döntés amelyben  a széles reprezentatív rétegek, csoportok szavazása érvényes, valamint, ha az ezen felül szavazók aránya eléri az összes érintettek 20%-kát. Érvénytelen a szavazás akkor is, ha választási csalás történik. Az érvénytelen szavazásokat legalább egyszer meg kell ismételni. Minden érvényes szavazás egyben eredményes, mert egy, vagy kettő, vagy három új alternatíva (ember, vezető, szabályozó elv, törvény, stb.), valamint a régi alternatíva között kell választani.  A szavazás kimondhatja tisztán (pl. a nem szavazatok többségével): a régi alternatívát akarjuk, nem kell semmit tenni.  Vagy kimondhatja ugyanezt közvetve, ha két, vagy több szavazás is érvénytelen lesz.

Azon alternatíva győz, kerül végrehajtásra, amelyik legalább 1%, vagy 5%-kal többet kap, mint a második helyzet. Kivételes esetben legalább 10%-kal, vagy 15%-kal kell többet kapnia.

A választási csalások jelenleginél szélesebb körét a demokrácia pontos szabályai írják le.

12. A 2-5  választható  valódi  alternatívára törekvés – elve.

Nyilvánvalóan hogy 1 db alternatívából való választás az nem választás. Valójában egy kérdés már eleve 2 alternatívát jelent, mert a szavazó vagy elfogadja, vagy elutasítja. A kettőnél azonban több (3-6) alternatívára kell törekedni. Ez pl. úgy lehetséges, hogy szavazólapon kettő, három ugyanarra a témára vonatkozó kérdés jelenik meg.    Ha túl sok az alternatíva, akkor sem lehet átgondolt döntést hozni. A 2 valódi alternatíva (pl. igen, nem, vagy két párt.)  nem optimális, de még demokratikusnak mondható. A legoptimálisabb 3-4-5 valódi alternatíva, erre kell törekedni.

13. Az összetett kérdést, több pontból álló, akár egész törvényt elfogadó népszavazás (többségi szavazás) is lehetséges, csak ennek megvitatására ( a társadalmi vitára) arányosan több időt kell adni.

14.  A közvetlen demokrácia és a felelősségteljes vezetést össze kell illeszteni – elve. A közösségi döntést minden érintett (aki akar) döntését szét kell választani a kiválasztott csoport (vezetés) demokratikus döntésétől – elve. 

Szét kell választani közösségi döntést (népszavazást) és a közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntését.

A közösségi döntésért (népszavazásért) nem vonható senki felelősségre, bármi is legyen annak eredménye, következménye.  (A közösség, a nép esetében semmilyen esetben sem lehet kollektív felelősségről beszélni.) A népszavazásra, közösségi döntésre igazak a felsorolt demokrácia elvek. Nem lehet semmilyen következménye, névnélküli is lehet, saját önálló vélemény megjelenítése.

(Az egyéni önálló vélemény részletezése. Nem baj, jó, ha az egyéni, saját érdekek jelennek meg. Nem baj, jó, ha az egyén által a teljes közösség érdeke jelenik meg. Baj, rossz, ha az egyén által egy külső, vagy belső csoport, akár egyszemélyes csoport, érdeke, jelenik meg.)

A közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntésére, még ha az demokratikus is, más szabályok érvényesek. Itt lehetséges, sőt jó, ha megállapítják a lehetséges felelősséget. Erre a döntésre módosítva érvényesek a demokrácia felsorolt elvei. Lehet következménye: a döntéshozás károsságával arányos  külső, a közösség általi, jogi,  felelősségre vonás. A lehetséges titkosságot ebben az esetben utólag fel lehet oldani. Az egyéni saját véleménnyel való részvétel – elve helyett pedig a tudományosság és a közösségi érdek - elvének kell, kellene érvényesülni.

A felelősök és felelősség mértékének megállapítása, a kiválasztott csoport (vezetés) esetében. Ki milyen mértékben járult hozzá a hibás döntés létrejöttéhez. A hibás döntés mekkora kárt okozott a közösség életében ( pl. a statisztikai adatok változásból következtetve).

15. A választásban részt vevő egyszerű tagok nem vonhatók felelősségre, nem szenvedhetnek előnyt, hátrányt a szavazatuk miatt. Nekik biztosítani kell titkos szavazást. A választott vezetők (a jóval magasabb szavazati arányuk miatt) bizonyos esetekben felelősségre vonhatók a szavazatukért. Ezen esetek kizárólag a következők lehetnek: ha a választás olyan következményekkel jár, amelyek az egyéb jogszabályok szerint is felelősségre vonással járnak és ebben az adott szavazó felelőssége (megüti egy minimális jogi szankció mértékét) megállapítható.

Egyszerűbben: a választott vezetők akkor vonhatók felelősségre a szavazásuk miatt, ha teljes közösség érdeke, bizonyíthatóan a választott vezetés hibás szavazása miatt, bizonyíthatóan erősen sérül. Tehát a választott vezetők közvetlen a szavazás után, magáért a szavazásért nem vonhatók felelősségre.   Ha valaki ezért ad, kap előnyt, hátrányt, akkor ezt a demokrácia szabályzatának szankcionálni kell. Azt is szankcionálni kell, aki ezt az előnyt, hátrányt adja és azt is, aki elfogadja, tehát magát a szavazót is. Gyakorlatilag itt pl. frakcióból való kiszavazás jelenlegi szankciójáról van szó. Ez és minden ehhez hasonló a demokrácia elveivel ellentétes, ezért tiltani kell.  

Ki döntse el a közvetlen demokrácia alapelveit? Pl., ki döntse el hogy az én javaslataim jók vagy sem?

A demokrácia elveit, szabályait is demokratikusan kell eldönteni.  Az első lépcső a demokratikus alapelvek kialakítása. ( A pontos menet: valakik, én is benyújtom javaslatom. Az én javaslatom:  akarja e ön, hogy az alkotmány kiegészítő törvényeként létrejöjjön  a demokratikus elvek rögzítése az alábbi megfogalmazásban. Az én javaslatom az, hogy erről legalább egy évig tartson a társadalmi vita.)   

Majd a második lépcső: demokratikus részletes szabályzat kialakítása, a demokratikus alapelvek alapján.  A harmadik lépcsőben jöhetnek a konkrét szavazások. Ezért az általam, itt  leirt szabályok egy része csak javaslat.

Maguk demokratikus alapelvek is a legfontosabb, lakalapvetőbb kérdések közé tartoznak. mondhatjuk ezek is alkotmányos alapelvek.  Az alkotmányos alapelvek legfelsőbb foka a szinte változtathatatlan alapelvek. Ezek közül kiemelném. Mindennek folyamatosan fejlődni kell még az alkotmánynak is, igaz csak a fokozatosan kis lépésenként. A fejlődés csak a közvetlen demokrácia irányába mehet, a demokrácia irányát pedig a felsorolt alapelvek jelölik ki. Persze a felsorolt alapelvek nem egyformán fontosak, de az 1. és a 8. alapelvnek mindenképpen azon elvek közé kell kerülni,  amelyek szinte örök érvényűek, legfeljebb 30 évente változtathatók.

Gyakorlatilag hogy oldható meg  e tárgykörben a népszavazás. Pl. a vezetés elhatározza, hogy e tárgykörben népszavazásnak kell lenni.   Az egész elnevezése és iránya ez lehetne: a közvetlen demokrácia, mely alapelvei kerüljenek be az alkotmányba. Ehhez el kellene törölni azt a szabályt, hogy az alkotmányos kérdésben nem lehet népszavazást tartani. Egyébként sok országban nincs ilyen szabály.  Az én javaslataim mellé még egy, vagy két javaslatot kell tenni. A népszavazást csak jelenlegi szabályok szerint lehet megvalósítani. Persze az átgondolt, pártatlan objektív vitára most is lenne lehetőség. Elvileg tehát lehetséges, más kérdés gyakorlat.  

A demokrácia egyéb elvei a következő kategóriákba oszthatók. ( Ez csak a teljesség igénye nélküli felsorolás.)

A demokratikus döntéshez szükséges tudás elvei. A tájékoztatás elvei.

A szavazásnak mindig kell lenni egy valódi ( valós problémát megoldó)  jelentős és a szavazók előtt ismert céljának. Az objektív, több alternatívás, egyenlő megjelenésű, félrevezetések nélküli tájékoztatás.  A megfelelő idejű átgondolás, ill. vita elve. 

A javaslatbenyújtás elvei. Pl.: a bárki elv. Bárki javaslatot tehet, kiegészítve az érintettség fokának, a szakmai tudásnak a figyelembe vételével.

A döntések típusának, fajtájának szelektálása és ezekhez illesztett szabályozás elvei általában.

A javaslatok kiválasztásának, szelekciójának elvei.

Elsősorban a javaslat tartalma, építő jellege dönt.

Szempontok. Demokrácia irányultság. Új megoldás. A meglevő helyzet valós és esetleg újszerű elemzése. A legfontosabb aktuális problémák.

Elvileg minden javaslatot alaposan át kell tanulmányozni. Az áttanulmányozást felgyorsíthatja, hogy a javaslat csatlakozik  egy már meglevő javaslathoz, annak irányához. 

A javaslatszelektálók lehetnek. Elsősorban maga a többség, ha ez lehetséges.  Ha nem akkor a döntéshozás szabályai érvényesülnek javaslat kiválasztásnál is. A pontos szabályokat demokrácia szabályzatának kell rögzíteni.

Itt térnék ki arra, hogy a közvetlen demokrácia levezényléséhez is szükség van vezetőkre, vezetői döntéshozásra. Pl. akik a javaslatokat kiválasztják. Akik a kérdéseket besorolják, stb.

A demokratikus döntések szabályozása lényegében nem tér el a vezetői döntések szabályozásától : mindkettőben szükségesek a világos alapelvek, a demokratikus alapelvek, ezekhez kapcsolódó elvek és ezek mögött levő minden gyakorlati problémára kiterjedő elvek. Érvényesek a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás.

A helyes kérdésfeltevés elvei. Érthető legyen, egyértelmű legyen, megválaszolható legyen.

A döntéshozás elvei. Elsősorban az alapelvek. Erről már szó volt. A döntéshozó egységek, szavazati arányok megválasztása, a döntés fajtájától függően, demokratikus kialakított szabályzat szerint. 

A döntéshozó egységek kialakításnak elvei. A szavazati arányokat, döntéshozó a demokrácia mögöttes szabályozásnak kell leírni. Elsősorban a kérdések típusának fajtájának a figyelembevételével. Pontosan demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazatösszesítések elvei. A szavazatösszesítés szabályai mondják meg, hogy melyik döntéshozó egység szavazata mennyit ér. Illetve azt is megmondják, hogy végeredményben milyen döntés született. A döntéshozó egységek és szavazatösszesítés szabályai ezért összefüggnek, mindkettő célja az hogy a közvetlen demokrácia felsorolt 12 alapelve érvényesüljön. Pontosabban a demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazás teljes lebonyolításnak természetesen csalásmentesnek kell lenni. Optimális esetben választhat a szavazó: a szavazata titokban maradjon, vagy nyilvánosságra kerüljön.

A döntés végrehajtásának elvei. Nincs alapvető különbség a végrehajtás vonatkozásában a demokratikus döntés és a vezetői döntés között.

A közvetlen demokrácia magáról a döntésről, a jogalkotásról szól,  és nem a végrehajtásról. Persze a vezetés demokratizálódása, az általános demokrácia hozhat elveket a végrehajtással kapcsolatban is. Pl. már a javaslat is foglakozzon a végrehajtással.

Az elvek mögött mit is kell pontosan beszabályozni?

  Konkrétabban, pl., ha szükség van vezető, előzetes szelektáló, stb. szakmai testületre akkor kikből álljon, hogyan működjön, stb. A felsorolt demokrácia szabályok megalkotása.  

A vezetés demokratizálódásának néhány elve.

A demokratikus vezetés alapelve: a legalkalmasabb vezetők, a legnagyobb társadalomtudományos tudásuk, akik minden szempontból elfogulatlanok, és a demokrácia, vagyis a közvetlen demokrácia hívei.

A demokratikus közösség alapelve: a közvetlen demokráciát a lehetséges maximális mértékben kell alkalmazni. A vezetés hatalmát a lehetséges minimumra kell szorítani. Ellenben a vezetésnek decentralizáltnak kell lenni, ezért a létszáma nem lehet kevés.

A demokratikus közösség fejlődési alapelve: a közösség csak a demokrácia irányába, a demokratikus alapelvek felé fejlődhet.

A képviselet elve. A képviselő nem a saját véleményét mondja el. Vagy a maga nevében véleményez és akkor nem képviselő. Vagy képviselő, és akkor köteles a képviselt, vagy a képviseltek szintén demokratikusan egyeztetett véleményét torzítás nélkül közvetíteni. Ez az elv összefügg a második elvvel.

Néhány probléma.

A közösség akaratának tükrözésének problémája.  

A távolmaradás okainak a problémája.

A sürgős döntéshozás, rész-döntéshozás problémája.

A felgyorsítás, a futószalag-rendszerű demokratikus döntéshozás.

A kényszer nélküliség, ill. a torzítatlan lehetőleg objektív vélemények problémája.

Az javaslatok döntési alternatívák problémája. Pl. kettő vagy több egyforma alternatíva. Pl. csak rossz alternatívák. Stb.

Ezekre itt nem térek ki. de fontos megjegyezni: a problémák megoldása újabb szabályok meghozását eredményezheti

A távolmaradók részleges bevonása a szavazásba.

Gyakorlatilag ezt vagy egy kötelező népszavazással lehet megoldani – ez a rosszabb megoldás. Vagy a népszavazást követni kell a távolmaradók körére vonatkozó szélesebb közvélemény-kutatásnak.

Távolmaradás okai lehetnek: Az egyéni átgondolatlanság. A demokrácia felsorolt alapelvei sérülnek, (objektív tájékoztatás hiánya, rossz kérdés, stb.) ezért nem vesz részt a szavazásba. A felsorolt problémák megoldatlansága miatt nem vesz részt.

Ezért minden szavazásnál érdemes ezeket megvizsgálni, és orvosolni. A távolmaradás okai, indukálhatnak újabb határozatokat, újabb szabálymódosításokat, újabb szavazásokat.  Ezzel a távolmaradók jelentős része  is bevonható a demokratikus döntéshozásba. Ha viszont valaki azért nem szavaz, mert nem fogadja el a demokratikus közösséget ( nem ilyenben akar élni),  akkor annak két lehetősége van. Vagy kénytelen kelletlen annak szabályai, törvényei szerint élni,  mert a többség elfogadja. Vagy távozik a demokratikus közösségből.

Ha mindez megvalósul, akkor a demokratikus döntés a közösség döntő többségének akaratát fogja tükrözni.

Miért kell, miért jó, és miért lehetséges a közvetlen demokrácia?

Közvetlen demokrácia az a döntéshozási mechanizmus, amelyben a fenti elvek érvényesülnek.

(Közvetlen demokrácia: a közösség összes (nem szellemi beteg) felnőtt tagjának fegyelembevett közvetlen részvétele (részvételi lehetősége) a közösségre vonatkozó döntésekben.) 

1.  Mert a történelmi fejlődés még messze nem fejeződött be (a jelenlegi rendszer messze van az optimálistól), és a történelmi fejlődés, valamint a lehetséges alternatíva szinte kizárólag a közvetlen demokrácia felé mutat.   

2. Csak a közvetlen demokrácia képes biztosan (leginkább, 98%-ban) megakadályozni a diktatúra kialakulását.  A közvetlen demokrácia képes megszüntetni a vezetés önszabályozását, önellenőrzését, amely lehetővé teszi (nem zárja ki) a vezetésérdekeltségű, a hatalomérdekeltségű, a diktatórikus társadalom kialakulását.

A közvetlen demokrácia kizárja szélsőségesen népellenes döntéseket. A közös döntések döntően, átlagosan jobban képviselik a közösség érdekeit, mint az egyéni-vezetői döntések. Továbbá érvényesül a „több szem többet lát” elv.

Kétségtelenül a kiváló vezetés döntési színvonala magasabb, mint a többségi döntés színvonala. De közvetlen demokrácia nélkül igen csekély (10%-osesély) a kiváló vezetések kialakulása. Közvetlen demokrácia nélkül nagy valószínűséggel közepes (50%-os esély), gyenge, részben diktatórikus (25%-os esély) és diktatórikus (15%-os esély) vezetések jönnek létre. Közvetlen demokrácia nélkül a hosszabb távú átlagos döntési színvonal gyenge, tarkítva diktatórikus időszakok borzalmaival. A közvetlen demokrácia döntési színvonala közepes, jó.   

3. A közvetlen demokrácia által fejeződhet ki legpontosabban a többség (lakosság) igényei, szükségletei, szubjektív érzelmei, véleménye, világnézete, érdeke. E nélkül nem lehet jól működő, igazságos társadalmat kialakítani. A nép igényét ( a többség igényét) pontosan csak a nép ( a többség) tudja elmondani.

4. A közvetlen demokrácia nagyobb (magasabb színtű) közéleti aktivitásra, közélttel, közügyekkel kapcsolatos tudásra, közerkölcsre, felelősségre, törvénytiszteletre készteti a többséget (lakosságot).

5.  A közvetlen demokrácia érvényesíti a végfogyasztó (többség, lakosság) szempontjait a termelésben, a szolgáltatásban, az állami irányításban, szabályozásban.

6. A közvetlen demokráciát ki kell egészíteni (részben szükségszerűen ki is egészíti) a vezetés demokratizálódásával. Valamint ki kell egészíteni kisebbségek, kisközösségek önrendelkezésével és érdekérvényesítésével. Mindezekkel ki lehet egészíteni.

7. A lakosság kb. 50%-a már most alkalmas a demokráciára, másik kb. 30%-a könnyen alkalmassá tehető, és ez a kb. 80% elég a tényleges a jelenleginél sokkal nagyobb demokrácia érvényesüléséhez.

8. A technikai fejlettség jelenleg már lehetővé teszi a magasabb szintű, (közvélemény-kutatásra épülő) közvetlen demokráciát.

9. A modern hálózati, szervezeti társadalomban csak a közvetlen demokrácia által maradhat fenn az egyének egyénisége, önállósága.

Egyéb előnyök, szükségességek.

 Bármilyen jó, közérdekű, tudományos, bölcs vezetés is alakul ki, nem pótolhatja a 3., 4., 5. pontban leirt előnyöket. Ugyanakkor hosszabb távon csak a közvetlen demokrácia garantálhatja, hogy viszonylag népérdekű, tudományos bölcs vezetések legyenek. Ha nincs közvetlen demokrácia, akkor nincs arra garancia, hogy a közérdekű, tudományos bölcs vezetés helyett ne diktatórikus vezetés alakuljon ki. Bármilyen jók a vezetésre vonatkozó törvények, bármilyen jó az alkotmány, bármilyen jó a döntéshozó mechanizmus, ezek bármikor kijátszhatók, megváltoztathatók kivéve, ha van törvényes közvetlen demokrácia.

A demokrácia a tervezésről, ill. a döntéshozásról szól. A „közös ház” terveiről és a megvalósítás terveiről. Egy téglát nem képes ( nem is lenne hatékony) ezer ember megfogni, ezért a demokrácia nem szólhat a konkrét megvalósításról.

A közös (többségi) értelem és a közös (többségi) hasonló  irányú akarat hatalmas erőt képvisel. A demokráciának ezt kell megvalósítani. A széthúzó értelem, a széthúzó akarat,  gyenge erőt jelent.

Csak a közvetlen demokrácia által jöhet létre az arányos és igazságos hatalmi hierarchia. Közvetve kihat az arányos igazságos vagyoni hierarchiára is.

Mindezért a közvetlen demokrácia, a demokrácia fő tényezője. A demokratizálódás fő iránya a közvetlen demokrácia bővülése, erősödése.

A demokratikus vezetés kialakításának fő elvei.

A demokratikus vezetés csak kiegészítője (szükséges kiegészítője) a közvetlen demokráciának. A demokratikus vezetés csak tudományos és népérdekű lehet. Ezt biztosítja a közvetlen kiválasztás, leváltás, a döntéshozó szerkezet (döntéshozó, jogalkotó, jogalkalmazó testületek jellege, szerkezete, viszonya, munkakapcsolata), és a vezetésre vonatkozó törvények.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.

Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.

Persze a tényleges demokrácia csak akkor lesz sikeres, ha a vezetők és az általában az emberek demokrácia felfogása magas szintű lesz.

A következő elv: a szavazások lényege, ill. akkor lesznek jó a döntések, ha minden résztvevő az egyéni érdekével, önálló véleményével, vagy az egész közösség érdekeivel vesz részt a döntésben.

Ehhez a következő magyarázat szükséges. Természetesen nem arról van szó hogy ha pl. egy közösség, testület, stb. pl 300 főből állakkor 300 különböző véleménynek kel megjelenni. Ha 2 millióan szavaznak, akkor 2 millió vélemény jelenik meg. Egy adott problémának, ügynek 2, 3, 4, esetleg 5 komoly megoldási alternatívája van. Tehát nem lehet 20, 300, 2millió megoldási (szavazási) alternatíva. Az önálló vélemény azt jelenti, hogy a 2, 3, 4, 5 alternatívából azt választja ki amelyik az ő önálló véleményéhez a legközelebb áll. Vagyis a kiválasztásban nem követ, vagy kényszerül követni a saját véleményétől eltérő véleményt. A klikkesedés viszont eltorzítja az egyéni véleményeket. Nézzünk egy példát.  Adott kérdésben, mondjuk három lehetséges alternatíva alakul ki. Ha nem lenne klikkesedés, akkor mondjuk a második alternatívára szavaznának legtöbben, tehát ez fog érvényesülni. Ha van klikkesedés, akkor, mondjuk a laknagyobb klikk vezetése (többek között hatalmi harc, szemben állás a másik klikkel, stb.) az első alternatívát választja, és így az első alternatíva fog érvényesülni.

Elismételném, hogy miért torzítja el a véleményeket a klikkesedés. Ha pl. a   klikkesedés vezérli, akkor az nem önálló vélemény mert a véleménye a klikk véleményéhez igazodik, legtöbbször át sem gondolja hogy neki mi lenne a legjobb, neki mi az önálló véleménye. Egyébként a klikk véleménye általában hatalmi harcra koncentrál és az adott problémára, ügyre. Az egyéni érdek arra utal hogy a szavazásos döntésben az sem baj, ha a részvevők jelentős része önző, csak a saját érdekeit nézi. Ugyanis az egyéni érdekek összesítéséből jön ki a többség véleménye akarata. Ha klikkesedés van, akkor ez az egész folyamat felborul, meghiúsul. Az egyéni érdekek helyett egy klikk hatalmi érdekei kerülnek előtérbe és így természetesen az összesítés is torz lesz.

A következőket még megjegyzem.  Természetesen az nem hiba, ha az egyéni vélemény nemcsak az egyéni érdeket tartja szem előtt, hanem a közösség érdekét is. Minél több olyan ember van, aki részt vesz a szavazásban, aki az egyéni érdekein túl lépve mások érdekeire is figyel annál jobb (kiváló) lesz a szavazás végeredménye. Ha viszont a szavazás jól van megszervezve, szabályozva akkor még akkor is jó (nem kiváló) döntés születik, ha abban önző emberek vesznek részt.

A klikkesedés nem azonos a közösség érdekeinek figyelembe vételével. A különbség az adott problémára, ügyre való koncentrálásban van. A klikkesedésben nem erre koncentrálnak az emberek. Továbbá nem az egész közösség érdekét tartják szem előtt, csak a klikk érdekét.

Ha képviselők szavaznak, akkor természetesen az önálló véleményt, egyéni érdekeket másképpen kell értelmezni. A képviselőnek optimálisesetben csak minimális lehet az önálló véleménye  egyéni érdeke pedig nem lehet. A képviselőnek annak közösségnek (választókerület) az érdekét és véleményét kell átvennie, amelyiket képvisel. Ebben az esetben is lehetséges másokra odafigyelés, vagyis többi közösségre, az egész nemzetre való odafigyelés. Ezt leszámítva, a szavazás lényege, mechanizmusa azonos azzal mintha egyének szavaznának.

Minél több egyéni önálló vélemény (főleg a közösség érdekeit is szem előtt tartó egyéni vélemény) jelenik meg, annál demokratikusabb a döntéshozás. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy egy tag általában egyetért a saját pártjának, csoportjának, klikkjének véleményével, de lehet az ügyek problémák egy bizonyos részében (pl.20-30%), eltérhet a véleménye. Ez a 20-30%-ék pedig azt jelenti, hogy ő minden szavazáson, mint önálló véleményező vesz részt. A jövőben is lesz tehát klikkesedés ( a klikkesedés alapvető tulajdonság) csak az világnézeti klikkesedés pártosodás lesz,  amelyik szavazások előtt  az objektív tájékoztatáson keresztül fog hatni. Továbbá lesz olyan klikkesedés, amelyik az adott probléma ügy megoldása alkalmával jön létre. Olyan ellenséges klikkesedés, amelyik a csak a hatalmi harcra épül és a konkrét szavazásokban, jelentkezik remélhetőleg nem lesz. 

A következő elv: a klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés rossz, meggátolja a demokratikus döntéseket, szavazásokat.

Ezt már az előzőkben bizonyítottam.

A következő elv: a közös döntéshozással kapcsolatos felelősségre vonás csakis közösség az állam kiváltsága és feladata lehet, egyének csoportok ilyen felelősségre vonást nem tehetnek meg.

Ez már egy hosszabb elemzést igényel. 

A demokratikus, szavazásos döntések és a felelősség.

A szavazásos döntések egyik nagy problémája, hogy a rossz döntésekért való felelősségre-vonást akadályozhatják. Ha szavazás által jön létre a rossz döntés, akkor nem lehet tudni, hogy személy szerint ki döntött rosszul. 

A tényleges demokrácia egyik alapelve, hogy a döntések lehetőleg szavazással szülessenek meg. A másik alapelve az, hogy lehetőleg mindenki vállalja a rossz döntésért a felelősséget, ill. legyen valamilyen felelősségre-vonás. Ezt a két alapelvet kell összeegyeztetni.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy gyakorlatilag jelenleg sincs felelősségre-vonás a rossz döntésekért.  Tehát nem arról van szó, hogy tényleges demokrácia valamilyen fontos tényezőt lehetetlenné tesz. Másfelől nem is lehetetlen a két elv, cél párhuzamos megoldása.

A jövő demokratikusabb rendszerében, a döntések, a jelenleginél sokkal inkább a független társadalomtudomány által ki lesznek elemezve, és értékelve lesznek. Amennyiben egyértelműen bizonyíthatóan rossz döntésről van szó, akkor a tényleges demokráciában a felelősök arányosan felelősségre lesznek vonva. Kétségtelen hogy a döntések felében, harmadában, nem lehet bizonytani egyértelműen a rossz döntést. Viszont a másik felében, kétharmadában lehet bizonyítani.

A megoldáshoz először is kategorizálni kell.

A vezetés általi egyéni (nem szavazásos) döntések. Ezekért a döntéshozók egyértelműen felelősségre vonhatók.  A másik kategória, a szavazásos döntések, a következőkben ezekről lesz szó.

Olyan rossz döntések, melyek már kimerítik a bűntett fogalmát, (pl. háborús bűnök). Természetesen, ha egy közösség, testület, stb. büntetetett követ el akkor az sem menti fel, hogy az azzal kapcsolatos döntés, szavazással történt. Ilyenkor a felelősségre-vonás egyfelől kollektív lehet, másfelől lehet vizsgálni az egyéni felelősséget.

A másik kategória: nem bűntett, de egyértelműen, bizonyíthatóan ártalmas, káros döntések. Ennek lehetnek különböző fokozatai: enyhe közepes erősen káros, stb.

A kiderülés szerint is lehet kategorizálni. Ha ciklus közben derül ki a rossz döntés, akkor a felelősségre-vonás, a vezető testület leváltása lehet. Ha utána, akkor különböző lehetőségek vannak, a károkozás arányában. A legenyhébb felelősségre-vonás a történelmi, vagyis az hogy a nyilvánosságra hozzák (tankönyvekben és sok más helyen) hogy ezek az emberek (vezetők, emberek) hibás döntést hoztak.

A vezetők, ill. egy-egy kisközösség felelősségre-vonása lehet történelmi, de lehet konkrét is, valamilyen jogi szankció.  A népréteg, lakosság hibás döntése (pl. 500 főn felül) csak történelmi felelősségre-vonás, illetve kollektív felelősségre-vonás, ill. az önkritikus felelősségre-vonás lehet.

A felelősségre-vonás tehát lehetséges. Egyéni és konkrétan szankcionált. Lehet kollektív, azaz mindenki, aki részt vesz a döntésben, az hibás. Ez a kollektív felelősségre-vonás azonban nem túl jó, ezért ezt szelektálni, csökkenteni kell.

Lehet önkritikus felelősségre-vonás. A tényleges demokráciában az emberek a jelenleginél nagyobb százaléka elismeri, hogy adott esetben rossz döntést hoz, és ebből önként levonja tanulságot.

A szavazások (döntések) lehetnek nyíltak, minden szavazó szavazata ismert, a szavazó vállalja a döntését és azért a felelősséget. Lehet titkos a szavazás, a szavazó nem vállalja nyíltan a szavazatát, és felelősséget.

A népréteg, lakosság (népszavazás jellegű, 500 főn felüli) szavazások csak titkosak lehetnek. Nincs is értelme nyílt szavazásnak, hiszen konkrét a felelősségre vonás úgyis lehetetlen. Ugyanakkor a titkos szavazásban kevésbé lehetséges klikkesedés.

A vezető testület vagy egy kisközösség szavazása lehet titkos és nyílt. Ha nyílt, akkor mindenféle felelősségre-vonás lehetséges. Viszont a klikkesedés kialakulása erősebb. Ha titkos, akkor a konkrét személyes felelősségre-vonás nem lehetséges, a többi (kollektív, történelmi, önkritikus) viszont lehetséges.

Hogy befolyásolja a nyílt szavazás a klikkesedést. Lehetséges, és jelenleg gyakori az a jelenség, hogy valaki megtudván, hogy a másik ember hogy szavazott (szerinte rosszul szavazott), ezt saját eszközeivel szankcionálja. Pl. nem ad neki munkát, pl. nem áll vele szóba, stb. A lényeg az, hogy a szavazó a szavazata miatt hátrányos helyzetbe kerül. Mások meg csupán a szavazatuk miatt előnyős helyzetbe, kerülnek. Pl. a jelenlegi parlamentben, az a képviselő, aki kiszavaz a társai közül, annak nem lesz hosszú a képviselősége. Aki hűségesen követi a frakciót, pártot, gyakorlatilag pár embert, az minden butasága ellenére hosszú képviselőségre számíthat.  Ugyanez kisebb mértékben megtalálható a mindennapi életben is. A titkos szavazás elvileg ezt mérsékeli, hiszen egyrészt, a bíráló nem tudja, hogy kivel csesszen ki, vagy kit szeressen. Másrészt a szavazó sem fél annyira és könnyebben vállalja a saját véleményét.

A titkos szavazás tehát csökkent a klikkesedést, de nehezebbé teszi felelősségre- vonást.

Itt jön megint a demokratikus felfogások, elvek jelentősége. Ha a négy demokratikus felfogás (elv) különösen az utolsó felfogás a vezetés és általában az emberek tudatába beépül, akkor az ilyen önbíráskodó felelősségre-vonás ritkább lesz. Emlékeztetőül az utolsó felfogás, elv: a közös döntéshozással kapcsolatos felelősségre-vonás csakis közösség az állam kiváltsága és feladata lehet, egyének csoportok ilyen felelősségre-vonást nem tehetnek meg.

Ez a felfogás azt mondja ki, hogy szükséges a felelősségre-vonás, de az csak törvényesen az állam által szabályozottan lehetséges.

Összefoglalnám a fenti „káosz” lényegét.

Az alapprobléma az, hogy a szavazásos (demokratikus) döntéshozásban (főleg ha titkos a szavazás) elveszhet az egyéni felelősség és így felelősségre-vonás is.

A szavazásos döntéshozásban a kollektív felelősség mindenképpen megáll (máshol nincs kollektív felelősség, ez kivétel), igaz ez a kollektív felelősség kisebb felelősség, mint az egyéni (személyes) felelősség. Ugyanakkor az egyéni (név szerinti) szavazás is lehetséges, ekkor már az egyéni felelősség is kiszámítható, figyelembe vehető.

Nyilván itt ketté kell választani egy kisebb közösség, vagy egy testület szavazását, egy nagyobb közösség, vagy akár nép szavazásától. Az utóbbiban technikai okok miatt sem lehetséges (egyelőre nem lehetséges) az egyéni (név szerinti) szavazás és annak figyelembe vétele. Ekkor csak a csökkentett kollektív felellőség áll meg. Hogy ez gyakorlatilag mit jelent, arra itt nem térek ki. Csak annyit jegyzek meg, ha egy közösség rosszul szavaz (rosszul dönt), akkor azzal önmagának is árt, tehát eleve szankcionálja magát.

A továbbiakban a kisközösségek, testületek szavazásáról lesz szó. (A vezető testületek a népnek is árthatnak, használhatnak a szavazásos módszerrel meghozott döntésükkel.) 

Az egyéni szavazásnak két akadálya van. Az egyik, hogy döntés jóságától függetlenül, csakis, azért mert szavazata egy csoportba illik, vagy éppen abból kilóg, jelenleg még „szankcionálhatják” a szavazót. Ezt a jövőben a jog megakadályozza. A másik akadály az, hogy az egyéni felelősség sokakat visszariaszthat szavazástól. Ez természetes, nem kötelező szavazni, nem kötelező a hatalmat gyakorolni. Aki nem akarja a hatalmat gyakorolni, az álljon félre, és persze másképpen se gyakorolja hatalmat, és az esetleges sikerből is szerényen profitáljon. (Ha a rossz döntéshozásnak van büntetése, akkor a jó döntéshozást valahogy jutalmazni kell.)

Tehát végeredményben, a jövőben nem lesz akadálya az egyéni (név szerinti) szavazásnak, így a kollektív felelősség mellett az egyéni felelősség is kiszámítható, és létrejöhet egy teljes értékű felelősségre-vonás.

Sőt a szavazás egyik helyes alapelvének is meg kell valósulnia a jövőben: mindenki saját véleménye szerint szavazzon. A lényeges gát itt inkább az (itt is az), hogy az előzetes szankció (csak azért kerül hátrányba, mert a szavazata ide, vagy oda sorolja az illetőt) megszűnjön.

A következő feladat rajzolódik ki. Meg kell szüntetni az előzetes szankciót (csak azért kerül hátrányba valaki, mert szavazata ide, vagy oda sorolja be). Ezzel együtt a nyílt név szerinti szavazásokat kell preferálni (ahol lehet), amely lehetővé teszi a döntéshozás jóságától függő, teljes egyéni felelősség megállapítását. 

A szavazások alapvető szabályozása.

Egyfelől nemcsak közerkölcs ítélné el azokat, akik önbíráskodóan felelősségre vonják a szavazókat, de a jog is elítélné ezt.   Pl. a jog szankcionálná azt, (azért felelősöket) ha valaki frakciójából kiszavaz, és ezért bizonyíthatóan hátrányba kerül. Szankcionálna, minden bizonyíthatóan hátrányba kerülést. Tudom, hogy ez csak részmegoldás, mert ezek az önbíráskodások általában nem nyíltan történnek, de azért valamit jelentene egy ilyen törvény, főleg a törvény üzenete.

További megoldás. A demokrácia tudomány, és jog még pontosabban tudományosabban megállapítaná hogy vezető testületek ill. a kisközösségek mely esetekben, mely döntésekben, szavazhatnak titkosan, és mely estekben szavazhatnak nyíltan, ill. mely esetekben választhatnak szabadon a kettő között.

Az is közelebb vinne a megoldáshoz, ha vezető testületek ill. kisközösségek kiegyenlített nyílt eredményű szavazási mechanizmusát, a demokrácia tudomány és jog is, főleg a fontosabb testületek esetében, meghatározná.

A következő megoldás: a felelősség szelektálása állandó kérdésekkel.

A jövő szavazásainak, legyen az bármilyen szavazás (testületi, kisközösségi, népszavazás jellegű, titkos, nyílt, stb.), érdemes a következő kérdésekkel kiegészíteni. Persze jelenleg csak azok tudnak szavazni, akik elmennek. A jövőben azonban közvélemény-kutató jellegű a szavazások lesznek, így ezekre a kérdésekre  sokan tudnak majd válaszolni.

Ön azért nem szavaz, mert a felsorolt alternatívák egyikével sem ért egyet, nem kíván részt venni a szavazásban. Ön azért nem szavaz, mert a felsorolt alternatívák, Ön szerint közel egyenlők, eldönthetetlen a választás. Ön azért nem szavaz mert nem áll elég információ a rendelkezésre, és ez az Ön hibája, vagy a tájékoztatás hibája. A kérdésekre adott válasz azért is fontos, mert amennyiben azt válaszolja, hogy számára egyik alternatíva sem elfogadható, úgy nem vonható felelősségre sem egyénileg, de a kollektív felelősség sem vonatkozna rá. Ekkor ugyanis az illető kijelenti, hogy nem kíván részt venni a szavazásban. Ha például egy szavazás témája az, hogy valakit ártatlanul megverjenek vagy börtönbe csukjanak, akkor egyetlen lehetősége a vétség, ill. a kollektív vétség alól az, hogy kijelenti: én egyik alternatívával sem értek egyet, nem kívánok részt venni a szavazásban. Ugyanez arra nem igaz, aki információ hiány, vagy egyenlőség miatt nem kíván részt venni a szavazásban. Az, aki azt válaszolja, hogy nem kíván részt venni a szavazásban, nyilván nyilvánosságra akarja hozni e döntését, azért hogy őt ne terhelje felelősség. Ha tehát titkos is a szavazás e megoldás szerint azért elválaszthatók, akik felelősségre vonhatók, és akik nem vonhatók felelősségre. Aki nem szavaz, vagy bármilyen más választ ad, az felelősségre vonható, aki szavaz, de azt válaszolja hogy egyik alternatívával sem ért egyet, nem kíván részt venni a szavazásban az nem vonható felelősségre.

 Van másik értelme is ennek a három kérdésnek. Meg lehet állapítani belőle, hogy milyen magas színvonalon lett megszervezve a szavazás.  Alacsony a színvonal, ha sokan azt válaszolják, hogy nem kívánnak részt venni a szavazásban. Akkor is alacsony, ha sokan információhiány miatt nem képesek szavazni és ez nem az ő hibájukból történt. A vezetés, legalábbis a szervezők és azok felettesei a szavazások rossz szervezéséért is felelősségre vonhatók. Mivel a vezetések esteében általában maga vezetés szervezi a szavazásokat (pl. a parlament a parlamenti szavazásokat), ezért maga a szavazó testület is felelősségre vonható a rossz szervezésért. Ezen kívül felelősségre vonhatók, azért mert rossz döntést hoztak. Ha ez nyíltan történik, akkor azok, akik a rossz döntésre szavaztak. Ha pedig titkosan, akkor kollektíven az egész vezetés hibás, kivéve azok, akik elhatárolódtak a döntéstől.

A fenti négy megoldást (a szavazások miatti önbíráskodások szankcionálása, a nyílt és titkos szavazások pontosabb meghatározása, a kiegyenlített nyílt eredményű szavazási mechanizmus, a felelősség szelektálása állandó kérdésekkel) nevezzük a szavazások alapvető szabályozásának. A szavazások alapvető szabályozása részben demokráciatudományos, részben jogi, ill. közös feladat.

A négy alapelv (a szavazásos döntéshozás preferálása, lehetőleg mindenki önálló véleményével szavazzon, a klikkesedés főleg az ellenséges klikkesedés káros, csak az állam vonhat felelősségre a szavazásos döntéséért) kidolgozása és terjesztése társadalomtudományos, valamint oktatási, tájékoztatási feladat.

A tényleges demokráciában a következők is biztosítják azt, hogy nem legyen klikkesedés, ellenséges klikkesedés ill. a szavazások optimálisan legyenek végrehajtva, ill. azt, hogy emellett megmaradjon a felelősségre-vonás lehetősége.

A független tudományos, demokratikus testületek, egy sereg ok miatt kevésbé lesznek fogékonyak a klikkesedésre. Egyfelől testületek helyi szervezeti funkcióbeli szétválasztása miatt nehezen alakulnak ki klikkek. Másrészt, ha lesz is a testületek között, illetve a testületen belül némi hatalmi verseny az sem kieséses rendszerű lesz. Jelenleg úgy kerül egyik csoport hatalomra, hogy a másikat lehetetlenné teszi, ledegradálja. A jövő testületei egymástól függetlenül kerülnek pozícióba.  Továbbá az említett négy alapelv, ill. négy szabályozás meggátolja azt a kevés klikkesedést is, ami esetleg kialakulhat.

Visszatérnék arra a problémára, hogy az esetenkénti felelősségre-vonással, elveszhet a demokrácia, a szavazások lényege.

A népréteget, lakosságot (népszavazás jellegű szavazások) nem lehetséges felelősségre-vonás, a lakosságot legfeljebb a kollektív felelősség terheli ill. az önkritikus felelősségre-vonás lehetséges.

Ami pedig a vezetést illeti. Jelenleg valóban elveszik a demokrácia lényege azzal hogy pl. a parlamentben szinte kötelező jelleggel szavaznak a képviselők. Én éppen azt akartam kifejteni, hogy a jövőben ne legyen ilyen kötelező jellegű szavazás, még akkor sem, ha nyílt lesz a szavazás. Másfelől a felelősségre-vonás csak ekkor problémás, ha az szabályozatlan. Egyébként a felelősségre-vonás azért is szükséges, hogy a szavazók felelősségük teljes tudatában szavazzanak.

Jelenleg mindegyik, a történelmi felelősségre-vonás, a leváltás, az egyéni konkrét felelősségre-vonás létezik, de mindegyik szabályozatlan. Ha tiszták lesznek a felelősségre-vonás szabályai, akkor azt gondolom, hogy a szavazók ennek tudatában, a véleményük mégis vállalva nem semmisül meg a demokrácia lényege.  Összegezve: a rosszul szavazók felelősségre-vonása egy pontos differenciált törvény által jöhet létre, ez esetben nem veszik el a demokrácia lényege.

Amiről e fejezetben beszéltem az nagyrészt jövő zenéje. Jelenleg még a nyilvánvalóan rossz döntések, sincsenek szankcionálva. Természetesen nem börtönbüntetésre kell itt gondolni. Az viszont nagyon is igazságos lenne, hogy aki többször is rossz döntést hoz, történjen az akár szavazással, az távozzon a pozíciójából.   A jövőt viszont a jelenben kell kialakítani, legalábbis a kialakítását elkezdeni. A tényleges demokrácia kialakuláshoz pedig ezeket, a problémákat meg kell oldani.

Néhány más választással kapcsolatos jelenlegi feladat.

A jelenlegi államkapitalista rendszer keretein belül az embereknek arra kellene törekedni, ha számukra közel két párt közel egyformán szimpatikus, akkor a kisebb pártra szavazzanak. A választási szabályoknak arra kellene törekedni, hogy a parlamentben több kispárt jelenhessen meg. Ezek azért szükségesek, hogy a valamivel demokratikus négy-pártrendszer alakuljon ki a kétpártrendszer helyett.

Egyéb problémák, összefüggések.

Egy gondolat erejéig térjünk vissza a rendszeregyetértésre és hatalmi harcra (klikkesedésre). Az elméleti zavart az okozhatja, hogy a klikkesedést (általában kétpártrendszert) állítják szembe a rendszeregyetértéssel (nyílt vagy rejtett egypártrendszerrel). Ezek az emberek a harmadik elemet, a tényleges demokráciát nem veszik figyelembe. Valójában három tényező van, amit logikai sorrendbe lehet rakni.  Rendszeregyetértés (nyílt vagy rejtett egypártrendszer), klikkesedés (kétpártrendszer, esetleg három vagy négy de nagy különbségű párt döntéshozása), tényleges demokrácia (több közel egyenlő párt illetve mindenki a saját véleménye alapján vesz részt a döntésben). A fejlődés ugyanazon logika mentén halad: minél többen vesznek részt a döntésben annál fejlettebb rendszerről van szó. Még pontosabb, ha egy háromszög három pontjáról beszélünk (klikkesedés, rendszeregyetértés, tényleges demokrácia), mely három pont egymással részben szemben és távol áll, de mégis van összefüggés is.

Ezek szerint a fejlődés nem más, mint a döntéshozás decentralizálása. A decentralizálást én más értelemben használom, lehet azonban ilyen értelemben is használni, a demokrácia szintjével azonosítani.

Ebben az esetben azonban hozzá kell tenni, hogy nemcsak létszámmal, de az arányokkal, az irányokkal, a módszerekkel, és még sok mindennel kell törődni.

Itt vissza kell térni ahhoz a problémához, hogy a problémakörök kettéoszlanak azáltal, hogy szükség van vezetésre is (sürgős, szakmai, részlet problémák miatt) de szükség van közös döntésekre is. A két problémakör a vezetés demokratizálódása, és a társdalom demokratizálódása részben összefügg részben pedig elválik egymástól.

Pl. jó lenne, ha Magyarországot tízezer választókörzetre osztanák és ezek szerint tízezer parlamenti képviselő döntene az országos problémákról? Nem lenne jó, mert technikailag szinte lehetetlen lenne egy parlamenti szavazás lebonyolítása. Ugyanakkor a népréteg lakosság ennek ellenére nem venne részt a közvetlenül a döntésekben. Ez kapcsolódik a társadalom demokratizálódásának problémaköréhez. Továbbá a puszta létszámnövekedés nem oldaná meg, hogy képviselők, kiváló, a népet valóságosan képviselő emberek legyenek. Ez kapcsolódik a vezetés demokratizálódásának problémaköréhez.

Ez egy példa arra, hogy önmagában a döntések decentralizációja nem elég. A döntéseknek csak bizonyos irányú, arányú, szervezettségű, módszerű, stb. decentralizációja jó.

Feladatok

Egy viszonylag egyszerű csökkentés. Amennyiben valaki, vagy valakik, döntően, 80% felett, egy, vagy több csoportot (a másik oldalt, csoportokat) hibáztatják, és egy másik csoportot, csoportokat (önmagukat, a maguk csoportját, a szimpatizáns csoportokat) még 20%-ban sem, úgy azok a valakik elvesztenék a szavahihetőségüket, vagyis leírnák magukat. Ezt a módszert akár a média is alkalmazhatná. De az egyszerű állampolgárnak mindenképpen alkalmazni illene.

A manipuláció, főleg az ellenségképpel operáló manipuláció csökkentése is csökkenti a klikkesedést.

Az is csökkentené a klikkesedést, ha ezekre a kirúgásokra, kiszúrásokra a jog jobban odafigyelne. Pl. ha jog behatárolná, a hatalomváltás utáni változásokat, menesztéseket, pozíciócseréket.

Olyan rendszer kialakítása, amely garantálná, hogy az ellenzék (a kisebbség) javaslatai véleménye legalább 20%-ban megjelenjen a döntéshozásban.

Természetesen a négy, öt független, viszonylag erős párt kialakulása, a valódi több-pártrendszer is csökkenti a klikkesedést. Általában tudatosan arra kell törekedni, hogy mindig (törvényjavaslat, párt, program, stb.) legalább kettő-négy valóságos alternatíva legyen.

A klikkesedés, főleg az ellenséges klikkesedés, mint a demokrácia akadályának csökkentése: a hatalomváltás utáni változások behatárolásával. Ill. az elméleti vitákat nem kövesse gyakorlati szankció. Tudatos törekvés a legalább négy valóságos alternatívára (pártok, törvényjavaslatok, program javaslatok, stb.). Oktatás szerepe a klikkesedés tudatos, elkerülése. Az ellenségképpel operáló manipuláció csökkentése.

Egyéb demokráciával kapcsolatos feladatok.

Meg kell szüntetni az előzetes szankciót (csak azért kerül hátrányba valaki, mert szavazata ide, vagy oda sorolja be). Ezzel együtt a nyílt név szerinti szavazásokat kell preferálni (ahol lehet), amely lehetővé teszi a döntéshozás jóságától függő, teljes egyéni felelősség megállapítását.  

A szavazások, (módszerek, részvételi arányok, döntéskategorizálás, összeszámolási módok, stb.) tudományos vizsgálata.  A négy alapelv: a szavazásos döntések preferálása. Mindenki önálló véleményével és az adott problémára koncentrálva vegyen részt a szavazásban.  A közösségi döntésekkel kapcsolatos felelősségre vonás a közösség az állam kiváltsága. A négy alapelv terjesztése. A négy alapvető szabályozás: a szavazatok önbíráskodó szankciójának, szankciója. A titkos és nyílt szavazások pontos tudományos meghatározása, a kiegyenlített, ill. nyílt végű szavazómechanizmusok kialakítása. A felelősség szelektálása állandó kérdésekkel.

A rossz döntésekkel, szavazásokkal kapcsolatos tiszta, egyértelmű, arányos felelősségre-vonás (leváltás), ill. erre való törekvés.

Jelenleg a kispártok preferálása a szavazások alkalmával. A kispártok, mint kisebbségek viszonylagos döntéshozói kompenzálása.

A fenti feladatok egy független tudományos testületet vagy testületrészt (vezetésrészt) igényelnek.

A történelmi és százalékos értékelés.

A rendszerek demokratizálódtak a történelem során, de ezekre a szempontokra nem figyeltek. A klikkesedés nem csökkent. A felelősségre vonás nincs megoldva.

A több párti rendszer, leginkább a kétpártrendszer csak klasszikus kapitalizmusban és az államkapitalizmusban jött létre. Ezt nevezik a szinte tökéletes demokráciának, miközben ez ellenséges klikkesedés mellett csak 2%-os demokrácia. Másfelől ha négy-pártrendszer lenne, és nem lenne ellenséges klikkesedés hatalmi harc, és választási rendszer is demokratikusabb lenne akkor ez demokrácia elérhetné 30-40%-os demokráciát. Kérdés, hogy most melyiket értékeljem. Az átlagos változatot a 2-5%-os demokráciát vagy a kiváló változatot a 30-40%-os demokráciát. Ugyanakkor az egypártrendszernek (központosított hatalomnak) is lehetnek diktatórikusabb és demokratikusabb változatai. Pl. nem mindegy, hogy az egy párt belső demokráciája milyen? Elképzelhető egy olyan politikai irány mikor a vezetés éppen az ellenséges klikkesedés elkerülése miatt választja az egypártrendszert, viszont az egypártrendszeren belül egy magas szintű belső demokráciát épít ki. Elképzelhető, de ennek a gyakorlati megvalósulási esélye több okból igen csekély. A történelem is ezt bizonyítja. Tehát a többpártrendszer általában demokratikusabb, mint az egypártrendszer.

Az ellenhatalmi rendszert, a képviseleti rendszert, a hatalmi fékek erősödését már, mint a demokratizálódást egyszer pozitív folyamatként értékeltem. Kérdés hogy e rendszertényezőben is ugyanezt kell értékelni, vagy ennek van egy önálló aspektusa. Felvethető a kérdés: rendben van hogy kialakult az ellenhatalmi rendszer (egyik hatalmi egység, ág ellenőrzi, kiegyenlíti a másik hatalmi egységet, ágat), de miért kell az ellenséges klikkesedésre rájátszani. Ugyanakkor nem mindenhol játszanak rá. Az sem lenne igazságos, ha csak az ellenséges klikkesedést értékelném mindentől elvonatkoztatva. Ebben az esetben megállapíthatnám, mivel ez a diktatúrákba és egypártrendszerbe nem illeszkedik bele, ezért e rendszerekben a vezetés ezt nem generálja és így csekélyebb mértékben jelentkezik. Hozzá kell tenni, hogy nincs olyan rendszer, ahol ez ne jelenne meg. A brezsnyevi szocializmusban pl. a vicclapok kedvenc témája volt a fúrás. Ez azt jelentette, hogy a vezetők fúrták egymást (lejáratták egymást, feljelentették egymást, stb.), nem csak viccekben, de a valóságban is. A brezsnyevi szocializmusban így jelentkezett a klikkesedés a hatalmi harc. Ezzel együtt mivel ez nem volt a rendszer szerves része, politikai síkon sokkal csekélyebben jelentkezett, mint az államkapitalizmusban. Ugyanakkor az sem lenne igazságos, ha ezért a brezsnyevi szocializmust magasabbra értékelném.

Be kell vallanom, ezen az alapon nem tudok értékelni.

Így hát maradok az egyszerűbb változat mellett: a felsorolt feladatok szerint értékelek. Melyik rendszerben milyen fokon teljesítették a felsorolt feladatokat. Azt kell mondanom, hogy egyik rendszerben sem teljesítették. Nyilván hogy a demokratizálódással valamennyit fejlődött a vetés és lakosság demokrácia-felfogása. Az is nyilvánvaló hogy a demokratizálódással együtt valamennyire, halványan, nyomokban megjelenik a szavazások szabályozása. Tudatos építkezésről, teljesítésről azonban nem beszélhetünk.

A százalékos értékelés.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,6%, klasszikus kapitalizmus 0,8%, államkapitalizmus 1,2%, brezsnyevi szocializmus 1%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,2%?  A tényleges demokráciában mikor a felsorolt feladatok tudatosan lesznek teljesítve és ezáltal teljesülnek is akkor e rendszertényező 2%-ot fog jelenteni.