84. VERSENY Haladás Külpolitika Egyéb fontos témák

Rabszolgatartó rendszer 1,2%, feudalizmus 1,8%, klasszikus kapitalizmus 2,6%, jelenlegi államkapitalizmus 3,2%, brezsnyevi szocializmus 2,6%, jelenlegi kínai szocializmus 3,1% (?). Amennyiben a felsorolt célok, feladatok teljesülnek a tényleges demokráciában elegendő jó verseny alakul ki az 4%-ot ér.

A választékbőség. Az optimális választékbőség és az előzetes szelekció. Rendszertényező. ABC/2 ábra. Más ábrák.

Rabszolgatartó rendszer 0,4%, feudalizmus 0,8%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,6%, brezsnyevi szocializmus 1,3%, jelenlegi kínai szocializmus 1,6% (?). A tényleges demokráciában elérhető százalék, ha felsorolt feladatok nagyrészt teljesítve lesznek 2%.

A megújulás, fejlődés, haladás (külön) gyakorlati szempontból. Rendszertényező. Az ABC/2 ábra. A D jelű (fejlődés) ábrák.

Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,6%, államkapitalizmus 2%, brezsnyevi szocializmus 1,8%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,9%? Tényleges demokrácia 3%.

Néhány a jövővel kapcsolatos ismétlés. Elméleti rendszertényező.

A demokrácia (külön) gyakorlati szempontból. Rendszertényező. Az ABC/2 ábra. A demokratikus e. ábrák.

Rabszolgatartó rendszer 0,3%, feudalizmus 0,7%, klasszikus kapitalizmus 1,2%, jelenlegi államkapitalizmus 1,7%, brezsnyevi szocializmus 1,4%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,5%? A tényleges demokrácia 3%

A nemzetközi problémák. A világ az emberiség jövője.

Tartalom:

A háború. ABC/2 ábra. Más ábrák. Elméleti rendszertényező.

A természeti erőforrások fogyása és a világ. Az ABC/2 ábra, A B/10 ábra. Elméleti rendszertényező.

A jelenlegi világvezetés. A fejlődéshez szükséges világszövetség. Megszállások és szövetségek. Az ABC/2 ábra. A K jelű ábrák. Elméleti rendszertényező.

A külpolitikai kategóriák. A külföld, a világ, mint felettes hatalom. Elméleti rendszertényező.

Az Európai Unió (egyszerűen EU). Elméleti rendszertényező.

A jövőbeli optimális világszövetség, ill. EU alapvetései. Kénytelen vagyok az EU-ról szóló elmélkedésem pontosabban az EU jogegyenlőtlenségére vonatkozó állításom kiegészíteni. De ez nem baj, mert jó kis, (nagy) problémák kerülnek a felszínre. Elméleti rendszertényező.

Külpolitika és béke. Rendszertényező. Az ABC/2 ábra. A K jelű ábrák. Más ábrák.

Rabszolgatartó rendszer 1,5%, feudalizmus 2,5%, klasszikus kapitalizmus 4%, jelenlegi államkapitalizmus 5,5%, brezsnyevi szocializmus 5%. Jelenlegi kínai szocializmus 5,4%? Az ötven éven belül elérhető tényleges demokrácia 8%.

Az új halmozódó nemzetközi problémák megoldatlansága és ezek erősödése. Rendszertényező. D jelű ábrák.

Rabszolgatartó rendszer 0%. történelmi feudalizmus 0%. történelmi klasszikus kapitalizmus 0%, jelenlegi államkapitalizmus -4,2. jelenlegi kínai szocializmus -1,1 ( kerekítve). A tényleges demokrácia 0%.

A többi rendszert nem számolom a táblázatba, de azért felsorolom: iszlám államok

-0,9% ( kerekítve) jelenlegi kommunista államok – 0,4%, jelenlegi egyéb államok -0,4%

A rendszerek és azok alapvető egyszerű logikája, az ABC/3 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező.

Alapvetések a nemzetről, népről, a nemzet fogyásáról, a kultúráról. Elméleti rendszertényező.

A nacionalizmus (rasszizmus) és népkarakter. Az ABC/2 ábra, és más ABC és egyéb ábrák. Elméleti rendszertényező.

A globalizálódás és globalizáció. Az ABC/2 ábra, és más ABC és egyéb ábrák. Elméleti rendszertényező.

Néhány fontos, nem kifejezetten nemzetközi probléma befejezése, kiegészítése.

Az ABC/2 ábra, és más ABC és egyéb ábrák.

Tartalom:

A népi (néprétegű, lakossági) elégedetlenség, népi zavargások, népfelkelések, forradalmak. Az ABC/2 ábra, és más ABC és egyéb ábrák. Elméleti rendszertényező.

A kommunizmus és a kommunista jellegű kisközösségek. Elméleti rendszertényező.

Az ABC/1 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező.

Kimaradt és összefoglaló gondolatok a demokráciáról. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák. Elméleti rendszertényező.

Hozzunk létre egy korszerű népszavazási, közvélemény-kutatási rendszert. Hozzuk létre a VAKITFED Demokratikus Néptársaságot. Elméleti rendszertényező.

A következő egység emlékeztető címe:

Egyéb, különálló, fontos rendszertényezők.

A kiinduló megállapítások ismételgetése.

E tanulmány lényege, a szinte mindenhová illeszkedő megállapítások, a történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői.

Az emberiség, a társadalomfejlődés legfőbb célja: minél több ember (és állat élőlény is) éljen egyre kellemesebben, jobban egészségesebben boldogabban.

A minél több ember azt jelenti, hogy nem csak a kiváltságos réteg, csoport, nép, éljen kellemesen egészségesen boldogan, hanem nép, a lakosság, a népek sokasága, az emberek döntő többsége. A minél több ember azt is jelenti, hogy a jövő generációi is éljenek jól, sőt jobban éljenek, mint elődeik.

A kellemes élethez hozzátartozik az igazságosság, a biztonság, az önrendelkezés, azon érzés, hogy saját életemet én döntöm el. És még sok minden.

Az ember, emberiség eddig és jelenleg is, leginkább a legfőbb cél ezen „parancsolatát” szegte meg: minél több ember. Ezért a történelmi rendszerfejlődés lényege: az igazságos arányos hatalmi, vagyoni szélesen értelmezett életszínvonalbeli hierarchia, vagyis az emberek közötti igazságos különbség. Nem egyenlőségről van szó, hanem arányos, igazságos különbségekről. A történelmi rendszerfejlődés tényezői lényegében mind e tőből (arányos és igazságos különbségek) fakadnak.

A történelmi rendszerfejlődés alapvető tényezői (nem fontossági sorrendben).

1. A központi hatalom (állam) elit vezetés, jogalkotás, papság (oktatás, tájékoztatás, világnézet, stb.) katonaság, rendőrség (fegyveres kényszerítő hatalom), a hivatalnokok (a jogalkalmazás), stb. az uralkodó osztályt, vagy a népet szolgálja.

2. A vezetés mennyire küzdi le (önként, ill. kényszerítve) a vezetés szükségszerű negatívumait (hatalmi harc, rendszeregyetértés stb.).

3. Az arányos igazságos különbség a tekintetben, hogy mekkora hatalmi vagyoni különbség van az elit réteg, a középosztály, és legalsó kizsákmányolt, gazdaságilag és hatalmilag is szegény réteg között.

4. A legalsó kizsákmányolt leigázott réteg nagysága és a hatalmi vagyoni nincstelenség foka, a leigázottság foka.

5. Az előzővel is összefüggésben a hódító háborúk és egyéb kényszerítő, vagy trükkös hódítások száma, mennyi embert és milyen fokon igáznak le, zsákmányolnak ki ilyen eszközökkel. A természettudományos technikai fejlődés felhasználása, pl. építő munkára, vagy háborúra.

6. A demokrácia szintje a közügyek (a népet érintő ügyek) mennyire decentralizáltak, és reprezentatívak (minden réteg csoport részt vesz benne). A nép, a középosztály, és legalsó réteg, a lakosság, közvetlen érdemi részvétele a közügyekről szóló döntésekben.

7. Az önhibájukon kívül gyengék, támogatásra szorulók (gyerekek, idősek, betegek, stb.) támogatása.

8. A hasznos, építő, tehetséges munka, alkotás (amely az igaz tudással arányos) értékelése bárki is végzi azt, értékelése általában. A kivételek nem számítanak, csak az átlag. A szabályozott igazságos versenyek nagyságrendje.

9. A csalás, trükközés, ravaszság, spekuláció, manipuláció bizonyos fajtájú tisztességtelenség elfogadása ill. elvetése. Általában az állati érvényesülés (erőszak, ravaszság) elfogadása, ill. elvetése.

Másodlagos tényezők, avagy a történelmi rendszerfejlődés egyéb fontos folyamatai, alakulásai.

Katonás társadalom (erős nagykirály, központi vezetés) szervezettség együttműködés, vagy anarchikus, individualista (kiskirályok sokasága, a szomszéd is uralkodhat, stb.) társadalom.

Az állam (a központi szerveződés) nagysága és szerepe. Másodsorban a világ, a népek az emberiség központi szerveződése.

A természettudományos és technikai fejlődés és annak hatásai.

A természetes globalizálódás, és a rákapcsolt mesterséges globalizáció.

Az embernek, emberiségnek nemcsak a legfőbb célt megvalósító képessége nő, de veszélyforrás minősége is nő, mely a megmagyarázott téveszmékből és a természettudományos, technikai fejlődés rossz alkalmazásából ered.

A verseny (külön). Rendszertényező. Az ABC/2 ábra. Más ABC és egyéb ábrák.

(A külön megjegyzés annak szól, hogy ez rendszertényező egy szétszórt, sok más rendszertényezőbe beépülő rendszertényező, de mégis, itt és most külön gyakorlati tényezőként is megjelenítem. Egyébként ez az oka, hogy viszonylag kis százalékra van értékelve.)

Ismétlés.

Amennyiben az emberek általában konfliktusfüggők, akkor fölöslegesek e tanulmány elmélkedései. Hiszen akkor az emberek keresnek és találnak okot a konfliktusra, akkor reménytelen a békés problémamentes világon gondolkodni. Én inkább így fogalmazok: elérhető, hogy általában az emberek ne konfliktusfüggők legyenek, hanem versenyfüggők. És amennyiben a versenyek békések, igazságosak és szabályozottak, akkor lényegében feloldódik a probléma.

Érdemes átolvasni a piacgazdaságról, versenygazdaságról szóló fejezeteket (4. tanulmányrész utolsó harmada).

De a verseny szinte mindennel összefügg.

Először is megjegyzem, hogy az egyszerűsített rendszerfejlődés keretén belüli országok közötti (fejlődési, fejlettségi) verseny egy más szemszögből vizsgálja versenyt. Itt és most azt vizsgálom, hogy egy rendszeren belül milyen szerepe van versenynek. A különböző gazdasági, társadalmi versenyekről már itt-ott szó volt. E fejezetben összefoglalnám és kiegészíteném az eddig elmondottakat.

Ezt az igen lényeges és nagy témát kivételesen egy személyes élménnyel kezdeném. A rendszerváltás idején az egyik vállalatigazgató sopánkodott: nem értette miért is, kinek is jó ez a rendszerváltás. Konkrétan ezt kérdezte: kinek jó hogy ütik? Nyilván itt arra utalt, hogy a brezsnyevi szocializmus langyos pocsolyája, nyugis élete hirtelen átváltozott egy hektikus kavargó küzdelmes életté. Én akkor azt feleltem neki: kell a verseny az embereknek. A mai napig is fenntartom a brezsnyevi szocializmus „bukásának” egyik jelentős oka volt a verseny hiánya. Ezzel azt a véleményem is kifejezem, hogy a verseny egy nagyon jelentős rendszereket, rendszerváltásokat meghatározó tényező.

Itt megjegyezném, hogy a kádárizmus, bár elindult a jelenlegi kínai szocializmus irányába több okból megtorpant és végül is megmaradt a brezsnyevi szocializmus határain belül.

Néhány többi ok (a brezsnyevi szocializmus bukása) felületes felsorolása: a túlzott és igazságtalan hatalmi hierarchia, ill. az ebből eredő rossz döntések. Az előzővel összefüggésben, a gyenge demokrácia (minimális érvényesülése a népvéleménynek). A jóléti lemaradás, melynek szintén több oka van (rossz termelés, fogyasztás, stb.) Az otromba manipuláció. A fegyverkezési verseny elvesztése, ill. annak költséghatásai. A vezetés átfordulása, ráébredvén, hogy a kapitalista rendszerben jobban érvényesítheti az érdekeit. Még további okokat is lehetne sorolni, de most nem ez a téma.

Ugyanakkor a tényezők összefüggnek, az okok más szemszögből következmények lesznek és a következmények egyben okok is.

Miért nem sikerült brezsnyevi szocializmusban létrehozni egy igazi munkaversenyt? Ezen elgondolkodva rájöhetünk, hogy mi a verseny lényege.

Szóval brezsnyevi szocializmusban is próbálkoztak, de nevetségbe fulladt. Talán unalmasnak tűnik, de verseny lényege is a teljesítmény alapú elbírálás, azaz, az arányos, igazságos különbség, valamint a szabályozás arany középútja, vagyis az, hogy a versenyzőnek legyen mozgástere, önrendelkezése, szabadsága. A brezsnyevi szocializmusban azért nem jöhetett létre verseny, mert nem igazán jött létre a teljesítmény alapú elbírálás, a különbségek egy fokkal kisebbek voltak az arányosnál, igazságosnál, és mert túlszabályozás volt, vagyis nem volt elegendő, mozgástér, önrendelkezés, szabadság. Ugyanakkor már az sem verseny, hanem szabálytalan harc, ha túl nagyok a különbségek, ha alulszabályozás van, ha túl nagy és anarchikus a szabadság.

Miért okozhatta többek közt a verseny hiánya a brezsnyevi szocializmus bukását?

Egyrészt az emberek elégedetlenek voltak, mert hiányzott az egyik alapvető szükségletük kielégítése, a becsvágy versenyszellem kielégítése. Másrészt a jó, hasznos verseny hiánya, az káros versenyeket okoz, melyek negatívan hatnak a rendszerre. Harmadrészt a piacgazdaság, mely egyben versenygazdaság hiánya károsan hatott a gazdasági teljesítőképességre. Egyrészt hiányzott a verseny mint munkamotiváció. Másrészt hiányzott a piacgazdaság önszabályzó, természetes kiválasztódást segítő automatikus mechanizmusa. A brezsnyevi szocializmusban két nagy verseny hiányzott, ami a kapitalizmusban megvan. A versenygazdaság és a pártok vetélkedése. Persze mindez nem jelenti azt, hogy a kapitalizmusban minden rendben van, csak azt, hogy ebből a szempontból egy fokkal jobb a helyzet mint a brezsnyevi szocializmusban. Azt azonban jelenti, hogy a verseny a rendszer egy nagyon fontos tényezője. A verseny hiánya, rosszasága akár egy rendszer bukását is jelentheti.

Elmélkedés a versenyről.

Én abból indulok ki, hogy az ember a természeténél fogva szinte mindent versenynek tekint. Versenyzünk a szomszéddal, a kollégákkal, és még lehetne sorolni. Összehasonlítjuk a házunkat, a kerületünket, a városunkat, az országunkat más házakkal, kerületekkel, városokkal, országokkal, és még lehetne sorolni. Nagyon sokféle verseny van, ezek nagyobb része rejtett verseny. Én azt mondom: hogyha már úgyis versenyzünk, akkor ezeket a versenyeket ott ahol lehet és ahol nem káros, nyílttá kell tenni. Persze nem mindegy, hogy milyenek ezek a versenyek. Ugyanakkor alapos átgondolást igényel, hogy hol lehetséges és hol lehet káros a verseny. A verseny mellett ugyanis ott van az együttműködés. Az együttműködés nem ellentétes a versennyel, de egy másféle viszony.

Nézzünk egy példát, mondjuk egy közösség házat akar építeni. Már az elején elkezdődik egy verseny az elképzelések versenye. Az egyik ember ide akarja építeni, a másik máshova, a harmadik ilyennek képzeli, a negyedik olyannak és így tovább. Ha létre jön a demokratikus választás, szavazás folyamata (az elképzelések objektív ismertetése, a demokratikus szavazás akkor ez nem más, mint a rejtett szabályozatlan verseny nyílttá és szabályozottá tétele. A demokrácia tehát a verseny szempontjából ezt jelenti. Azt gondolnánk azonban hogy ezzel vége a versenynek, de nem így van. A házat építők egyszer csak azon kapják magukat, hogy pl. a munkagyorsaságban, munkaminőségben versenyeznek egymással. Kérdés, hogy pl. ezt a versenyt érdemes szabályozni nyílttá tenni, ugyanis ennek is lehet hátránya. Ha viszont nem tesszük nyílttá, akkor a gyorsabban dolgozó jogosan reklamálja, hogy az ő elismertsége nincs arányban a munkájával. Ekkor mondjuk, bevezetik a teljesítménybérezést, ami megint csak nem más, mint egy rejtett verseny, nyílttá és szabályozottá tétele. Úgy tűnik, hogy általában a rejtett versenyek nyílttá és szabályozottá tétele, jó dolog, és ennek többféle megoldása van. Lehetnek azonban kivételek. Például, ha nem lehet leellenőrizni a minőséget akkor a teljesítménybérezés már károssá válhat, hiszen hiába készül el a ház gyorsan, ha az rossz minőségű lesz. A mindig, mindenhol verseny az emberek agyára mehet, kétségkívül hogy lélektani okokból, de más okokból is szükség van versenymentes területekre.

Ez az egész példázat, többek között azt igazolja, hogy a verseny állandóan jelen van, szinte mindennel összefügg és érdemes a társadalmi, gazdasági folyamatokat a verseny szempontjából elemezni.

A becsvágy, versenyszellem alapvető szükséglet, alapvető tulajdonság és érzelem. A becsvágy, versenyszellem erősen összefügg a sikervággyal, kitűnni vágyással, megkülönböztetés vággyal. A becsvágy versenyszellem egy határig normális, sőt pozitív, de könnyen eltorzulhat és kialakulhat a túlzott hatalomvágy birtoklásvágy, kapzsiság, felsőbbrendűségi érzés, amelyek mind az egyén mind a társadalom szempontjából negatív hatásúak. Ha a becsvágy-versenyszellem szükséglete nincs kielégítve az éppolyan következményekkel, jár, mintha más szükségletek (igazságosság, önrendelkezés, anyagi jólét, stb.) nem lennének kielégítve, vagyis általános „boldogtalanságot”, elégedetlenséget okoz.

A becsvágy, versenyszellem tulajdonsága azt eredményezi, hogy a kisebb-nagyobb, konkrét és rejtett versenyek halmazában élünk.

Ha pl. egy társaság összejön, akkor a nők közt rejtetten szépségverseny, a férfiak közt bölcsességi verseny zajlik.

A versenyek többféleképp kategorizálhatók. Vannak rejtett és konkrét, nyílt versenyek, a konkrét verseny mikor kijelentődik, hogy verseny van, annak van célja, győztese, rangsora, és szabályai. A rejtett versenyben ezek a jellemzők kisebb-nagyobb részt hiányoznak. Vannak jelentéktelen mindennapos versenyek és jelenetős nagyobb társadalmi szintű versenyek. Van a hatalmi verseny, a vagyoni, jóléti verseny, és ezen felül még viszonylag jelentős, a népszerűségi, megbecsültségi verseny. A termelési, vagyoni, jóléti versenyt más vonatkozásban nevezhetjük gazdasági versenynek.

Van egyének közti verseny és csapatverseny, úgy, mint csoportok közti verseny, rétegek közti verseny, népek nemzetek közötti verseny. Az emberi közösségek, főleg a munkaközösségek az esetek többségében egyben versenyközösségek is. Kialakul egy közösségen belüli verseny és kialakul a közösségek közötti verseny. A társadalom az egy nagy munkaközösség.

Van okossági, ügyességi, erő, szimpátia, stb. verseny. Sport, művészeti, munka, szakmai, tudományos, stb. verseny és még lehetne sorolni.

Van párhuzamos és egymás ellen irányuló verseny.

A verseny szereplői a versenyzők, a szurkolók, melyek gyakran azonosulnak a versenyzőkkel, a szabályalkotók a zsűri és a bírók.

Pl. a háborút, nevezhetnénk egy rejtett, nemzetek közötti, társadalmi jelentőségű, erőt mérő, rossz versenynek. Csakhogy a rossz verseny már nem verseny, hanem szabályozatlan harc.

Igen lényeges kategória: a nemzetek országok közötti, ill. a nemzetközi verseny.

Korábbi fejezetekben (gazdaság fejezetek végén) szó volt erről (D/5 ábra), ezért csak szűken térnék ki rá.

Lényegében az országok közötti versenyre is igaz, amit általában versenyről elmondtam, elmondok.

A nemzetközi versenyek közül a legfontosabb az országok (nemzetek) közötti verseny. Ugyanis van még a világ egyéni versenye, és vannak különböző nemzetközi versenyek. Az országok közötti természettudományos, technikai, termelési, gazdasági, jóléti, politikai (rendszer), megbecsültségi verseny elsősorban a nemzetközi versenyszabályok szerint alakul, ami viszont az államkapitalista rendszerből adódik.

Ugyanakkor korunk egyik frázisa: növeljük a versenyképességet. Két probléma van. Egyrészt ez így, magyarázat nélkül, csak frázis. Másrészt ez rejtetten arról szól, (minden frázisnak van egy rejtett célja), hogy vegyünk részt egy nagytőke-ajnározási versenyben, és abban szerepeljünk jól. Megint arról van szó, hogy nem árt tisztázni, mi a verseny célja, mik a szabályai, stb..

Megjegyzem a katonai, fegyverkezési, hódítási versenyt nem tartom versenynek (inkább szabályozatlan harc) ezért ezzel, mint verseny nem foglalkozom.

Tehát a versenyt is azáltal lehetne igazságosabbá, szabályozottabbá tenni, ha egy fejlettebb, igazságosabb (igazságos és arányos hierarchia), demokratikusabb rendszerből erednének a szabályai.

Ami még fontos az a pontosabb, igazságosabb mérés, az hogy mindenki az országon belül élők és a kívül élők is hogy valójában az ország (nemzet) hol is áll ebben a versenyben. Ezt pedig elsősorban a pontosabb összehasonlító statisztikával lehet megoldani.

A direkt versenyek (sport, tudományos, stb.) hasznosak azokat bővíteni kellene.

Ezen kívül nemcsak az országon belüli versenyeket kellene szorgalmazni, bővíteni, hanem a különböző nemzetközi versenyeket is. A nemzetközi sportversenyek rendben vannak, de még több művészeti, tudományos és munkaversenyt kellene rendezni. Továbbá, e nemzetközi versenyeket igazságosabbá kellene tenni. Jelenleg is vannak különböző művészeti és tudományos díjak (Oszkár, egyéb film, komolyzenei előadók, Nobel, stb.) ezek is egyféle versenyek. Még több versenyt, díjat kellene rendezni.

Az igazságosságról egyfelől az jut eszembe, hogy olyan versenyeket kellene rendezni, amelyekben minden nép, nemzet részt tudna venni. Pl. egy táncversenyben, vagy egy kézműves versenyben az elmaradott országok is jó eséllyel indulhatnának. Szóval ki lehet találni ilyeneket.

Másfelől pl. egy bizonyos könnyűzenei verseny jut eszembe, amelyik láthatóan abszolút igazságtalan. Véletlenül mindig úgy alakul, hogy az egymást kedvelő országok, egymás produkciójára szavaznak. Szóval a szimpátia dönt és nem a produkció. Nos az ilyen versenyekre semmi szükség, ezek inkább ártanak, mint használnak. A verseny tehát ez esetben is legyen igazságos, egyenlő esélyű, csakis a hasznos teljesítményt, produkciót értékelő, és a díjazás legyen arányos. Minden igazságos versenynek ez az alapja.

Továbbá fokozni kellene e versenyek népszerűségét, ez pedig elsősorban a média, főleg a televízió feladata lenne.

A túlzott nacionalizmus legyőzésében is igen jelentős szerepe lenne az igazságos nemzetközi versenyeknek. A versenynek kiváltképp a direkt versenynek és még inkábba sportversenynek van egy olyan hatása is, hogy az indulatok, nem harcot, háborút indukálnak, hanem versenyt. Illetve nem harcban, háborúban vezetődnek le az indulatok, érzelmek, hanem versenyben.

A legfontosabb kategória azonban: van jó verseny, azaz verseny, és rossz verseny, azaz szabályozatlan harc.

Az emberi kapcsolatok feloszthatók, együttműködésre mely tovább osztható, verseny nélküli és szabályozott verseny együttműködésre. A szabályozott verseny tehát egyfajta együttműködés, hiszen a tagok elfogadnak egy közös célt szabályrendszert. Az önkéntes együttműködés és a szabályozott verseny tehát nem ellentétes, sőt.

A verseny és az együttműködés között lényegében a különbség, hogy verseny a következő gondolat, érzés jegyében zajlik: gyere, mérjük össze az erőnket, ügyességünket, tudásunkat. Az együttműködésben nincs ez a vetélkedési, összemérési érzés, gondolat.

A kényszerű együttműködés a túlszabályozottság azonban már kizárja versenyt, legalábbis eltorzítja. A verseny nélküli együttműködés korlátozott, mert a becsvágy-versenyszellem valahogy érvényre jut. Ezen felül van még a közömbös egymás mellett élés, melyre egyre kisebb a lehetőség. A harmadik lehetséges variáció a szabályozatlan harc. Elvileg még lehetséges a szabályozatlan verseny nélküli együttműködés, ez azonban rendszerint átcsap szabályozatlan harcba. Azért kell mindezt tisztázni, mert a választás vagylagos. Lényegében arról van szó, hogy vagy a szabályozott jó versenyt lehet választani vagy a szabályozatlan harcot, ugyanis a többi variáció különböző okból korlátozott.

A szabályozatlan versenyből miként lesz szabályozatlan harc, ezt nem kell különösen fejtegetni. A jó verseny feltétele tehát elsősorban a szabályozottság, de ennek mértéke sem mindegy. Ha alulszabályozás történik, akkor szabályozatlan harc alakul ki, Ha túlszabályozás van, akkor egy kényszer-együttműködés alakul ki, mely előbb utóbb szintén átalakul szabályozatlan harccá. Tehát mind az alulszabályozottság mind a túlszabályozottság megakadályozza versenyt. Fordítva is igaz: a jó verseny egyúttal biztosítja az arany középutat az alulszabályozás és túlszabályozás között.

A sportból igen jó példákat lehet meríteni.

Pl. ha a futball szabályrendszeréből kivennénk tíz szabályt, akkor alulszabályozás alakulna ki a meccsek eldurvulnának, nem lenne biztosítva a jobbik győzelme, szabályozatlan harc alakulna ki. Ha betennénk tíz újabb szabályt, akkor is megszűnne a verseny, de most a túlszabályozás következtében. Ha megszűnne a futballmérkőzések versenye, akkor az emberek máshol vezetnék le a versenyszükségleteiket.

A jó verseny további feltételei. A szabályozás legyen egyértelmű, érthető. Legyen izgalmas, legyen tétje. Ne legyen kegyetlen, megalázó. A díjazás, a sorrend legyen világos, de ne legyen megalázó, és aránytalan. Az elbírálás legyen objektív, igazságos minél kevesebb legyen benne a szubjektív elem. A résztvevők érvényesíthessék a kreativitásukat, okosságukat, de ne érvényesüljön a ravaszság, a kijátszás. Ugyanis ha ravaszságot elismerjük, mint versenyzői erényt, akkor a játékszabályokat is ki lehetne játszani, ami által a versenyből szabályozatlan harc lesz. A szabály ne csak az egyenlő feltételeket biztosítsa, de az egyenlő esélyeket is. Erre jó példa egyes sportágak súlycsoportokra való szétszedése. Egyenlő feltétel, ha egy súlycsoport lenne. Egyenlő esély, ha több súlycsoport van. Lám a kettő nem ugyanaz az egyenlő esély megteremtésének is vannak módszerei. Ezen kívül a verseny lehetőleg legyen hasznos célú (építő jellegű) és eszközű, de semmi esetre sem legyen káros célú és eszközű. Továbbá a verseny legyen sportszerű, érvényesüljenek benne a lovagiasság szabályai. Ha az előbb említett feltételek hiányoznak, akkor a verseny vagy kényszer-együttműködéssé, vagy szabályozatlan harccá alakul át.

Most itt azért meg kellene indokolni, hogy a szabályozatlan harc miért rosszabb, mint a verseny. Több okból, de ezeket nem sorolnám fel, hiszen viszonylag egyértelmű dologról van szó. Az ellenkező felfogásukat pedig ezer érvvel sem tudnám meggyőzni.

A konkrét, nyílt versenyeknek sokkal nagyobb az esélyük, hogy szabályozott, jó verseny váljék belőlük, mint a rejtett versenyeknek.

A jó versenyek tehát azért hasznosak egyrészt, mert segítenek kielégíteni a felgyülemlett becsvágy-versenyszellemet. Ha ez nem elégül ki jó versenyek (pl. sportversenyek keretei között), akkor keres magának valamilyen szabályozatlan harcot és annak keretein belül elégül ki. Másrészt hasznos, mert a jó verseny egy igazságos és arányos hierarchiát alakít ki. Harmadrészt a hasznos célú verseny további speciális hasznosságot erősít. Pl. a sportversenyek, erősítik az egészséget, az egészséges életmódot.

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk: bizonyos helyzetekben a leghasznosabb a jó (szabályozott, de nem túlszabályozott, izgalmas, de nem megalázó, stb.) verseny. Bizonyos helyzetekben leghasznosabb a verseny nélküli együttműködés. A szabályozatlan harc minden helyzetben káros. Bizonyos mennyiségű jó versenyre szükség van. Azokban a helyzetekben mikor a jó verseny lenne a hasznos megoldás, de ezt a túlszabályozás megakadályozza, kényszer, ill. látszat együttműködés jön létre, ami szintén káros.

A szabályozott, igazságos, hasznos célú, nem kieséses rendszerű versenyek felfoghatók szövetségnek is. Szövetségek, mert e résztvevő felek megegyeznek, hogy a versenyzés feltételeiben. Szövetség, mert az ilyen versenyek nem hátráltatják, nem károsítják a résztvevőket, azok hasznára válnak.

Itt megjegyzem a kiesés típusú versenyzés mikor a verseny célja a másik megsemmisítése kiszorítása. Ez lehet, hogy izgalmas sportverseny de általános társadalmi, gazdasági versenymódszerként nem alkalmazható.

Ebből fakadóan azt is megállapíthatjuk, hogy az un laza szövetségek, amelyek átfordulhatnak szabályozatlan ellenségeskedésbe, harcba nem eléggé szabályozottak, igazságosak, nem hasznos célúak és kiesése rendszerűek. A közepes és erős szövetségek párosodhatnak a szabályozott, igazságos hasznos célú nem kieséses rendszerű versenyekkel.

A gazdasági, társadalmi verseny nem a másik legyőzésének, nem a mástól való elvétel versenye, hanem a szükségletek kielégítésének, a szélesebb életszínvonal-emelésének versenye.

A verseny alapelve kétségtelen, hogy az szabályozott, igazságos és békés legyen. A gazdasági, társadalmi verseny másik alapelve azonban fenti mondat.

De mit is jelent ez az alapelv.

A gazdasági társadalmi versenyt (pl. a nemzetek közötti gazdasági versenyt) nemcsak sportversenyhez hasonlíthatjuk, hanem egyfajta szellemi vetélkedőhöz, játékhoz (sakkhoz, kártyázáshoz, stb.) is. A szellemi játékoknak megvan maguk elveik, mechanizmusaik, stratégiájuk, amelyek ismerete, betartása győzelmet jelent, a figyelmen kívül hagyása pedig vesztéssel, lemaradással jár. (Egyébként a sportversenyeknek is van elmélete.) Azt gondolom, hogy abba bele kell nyugodni, hogy ezek versenyek elméleti, stratégiai versenyek. Még akkor is, ha ezeket az elméleti, stratégiai versenyeket a vezetések vívják, de népek élvezik, vagy szenvedik. A versenyek szabályain azonban sok múlik. Nagyjából két típusú verseny különböztethető meg. Az egyiket nevezzük a csapatstratégián alapuló versenynek. Mondjuk ennek modellje egy olyan sakkjáték, amelyben a vezetés játékos és bábuk a nemzet tagjai. Ha a sakkjátékos nem ismeri a sakk elméletét stratégiai elveit, akkor veszít és a bábuk az emberek, sínylik meg ezt. A jövőre vonatkozó hasonlat, ha csapatok versenyéhez hasonlítjuk pl. a nemzetek versenyét, amelyben a csapatstratégiák is számítanak, és az edző, mint stratégia megalkotója kiemelt szerephez jut. A másik típusú játék, amikor a résztvevő egyének tudása, munkája, okossága határozza meg a saját sikerüket. Sajnos meg kell állapítani, hogy a jelen társadalmi-gazdasági versenyek a nemzetek közötti verseny inkább az előző játékhoz hasonlóak. Tehát az emberek döntő többsége inkább bábú, mintsem résztvevő. Pontosabban ez a jelen versenyek logikája: ha egyenlő tudású, egyelően jó stratégiájú csapatok (vezetések) mérkőznek, akkor az egyéni különbségek számítanak. De csak ekkor. Ha vezetés buta és rossz stratégiát alkalmaz, akkor az egyéni teljesítmények nem számítanak. Itt jön a képbe verseny alapelve. A jelenlegi verseny-alapelv: megengedhető, jó a verseny, ha nem erőszakosan, hanem versenyen belül (amely verseny önmagában igazságos szabályozott is, csak éppen csapatstratégiai típusú) győzzünk, kifosszuk a másikat. Természetesen ez hibás alapelv. Ez jön létre jelenben pl. a nemzetek közötti gazdasági versenyben. Ha valóban az egyének közötti igazságos verseny az egyének termelésének versenye a cél, akkor az irányító vezetéseket ki kell oktatni, sőt szinte rá kell kényszeríteni, hogy jó stratégiával játszanak. Vagy olyan szabályokat kell hozni, hogy csak egyenlő stratégiával lehet játszani. Vagy olyan játékot, játékstruktúrát kell kitalálni, amelyekben a csapatstratégiának kicsi a jelentősége. Vagy mindhármat egyszerre. Nos erről szól az, hogy jövő versenyének ez lesz az egyik alapelve: a gazdasági társadalmi verseny nem a másik legyőzésének, nem mástól való elvétel versenye, hanem a szükségletek kielégítésének, a szélesebb életszínvonal-emelésének versenye. Ehhez még hozzátehetjük: a társadalmi, gazdasági versenyek célja, hogy az egyének tudásuk, teljesítményük alapján legyenek díjazva. Ezek az alapelvek meghatározzák, hogy olyan igazságos versenyt alakítsanak ki, amelyben a vezetések szinte kénytelen jó csapatstratégiával játszani, amelyben közel egyenlő csapatstratégiák lehetnek, amelyekben csapastratégiák kis jelentőségűek.

A nagy társadalmi versenyek elemzése.

Három nagy általános társadalmi verseny van: A hatalmi (döntéshozói pozícióba jutás), vagyoni (jövedelmi, jóléti, stb.), és a népszerűségi (szimpátia) verseny, illetve a verseny során kialakuló hierarchia.

Először nézzük meg a népszerűségi versenyt, ugyanis erről még, szemben a másik kettővel, nem volt szó. Kétségtelen, hogy a népszerűségi versenyre és hierarchiára máshol is kitérhettem volna.

Az igazságtalan népszerűségi verseny.

A társadalmi alapvető versenyek harmadik ága a hatalmi és vagyoni verseny mellett a népszerűségi verseny. A népszerűségi verseny alatt elsősorban azt értem, amikor a személy a személyiség megítélése és a személy teljesítménye, munkája, tevékenysége egyszerre kerül megítélésre. Pl. a gazdasági verseny mögött is személyek, személyiségek vannak mégis csak teljesítmény, a munka kerül ítélkezés alá, vagyis versenyhelyzetbe. A népszerűségi versenyben a produkció és az előállító ember szimpatikussága egyszerre jelenik meg. Első látszatra ez a verseny inkább a magánügy, mintsem közügy. Több okból azonban mégis közüggyé válik mégis érdemes kitérni rá. Az egyik ok, hogy összefügg a hatalmi vagyoni versennyel. A másik ok hogy egyre több ember egyre nagyobb jelentőséget tulajdonit ennek a versenynek.

Nézzük az összefüggéseket. Minden verseny alapja a becsvágy-versenyszellem ill. sikervágy, elismerésvágy, mint alapvető emberi szükségletek. A hatalom és vagyonvágy is egyféle sikervágy. A hatalom, ill. a vagyon csak egyféle eszköz a sikerességre, legalábbis kezdetben, később azonban önálló aspektusai lesznek mindhárom versenynek. Ugyanakkor pont a fenti mentalitás, felfogás a társadalom rákfenéje. A hatalom nem lehet az egyéni sikerek eszköze, sem mércéje. A hatalom a „népboldogítás”, a másoknak használás, eszköze lehet. Az egyéni siker mércéje pedig a másoknak hasznosság lehet. Legalábbis a fejlettebb jövőben.

A direkt siker, a népszerűség, a gyerekek, fiatalok elsősorban népszerűek akarnak lenni.

A vagyoni verseny természetesen összefügg a népszerűségi versennyel és ez bizonyos foglalkozásokban természetes. Általában akik emberekkel foglalkoznak, embereket szórakoztatnak, azoknak nem árt, ha népszerűek.

A politikusok a vezetők is emberekkel foglalkoznak, mégsem helyes, ha népszerűségre törekednek. Egyfelől a döntéshozó azért nem úgy foglalkozik az emberekkel, mint pl. egy színész, egy művész, egy eladó, stb.

A hatalmi és népszerűségi verseny jelenleg összekapcsolódik, ez már szerintem nem helyes. Szerintem nem helyes, ha egy vezetőt, elsősorban az érdekessége, kellemessége jó fellépése, jó beszédkészsége, szimpatikussága alapján ítélnek meg és nem a jó vezetői tulajdonságai, ill. valós teljesítménye (hogy működik az általa vezetett terület) alapján ítélnek meg. A jó vezetői tulajdonságok: a közösségi aktivitás, a demokratikusság, a széles látókör, a jó szervezőképesség, a magas szintű társadalomtudományos ismeretek és a jó döntések. Ezek a tulajdonságok nem azonosak a népszerűség tulajdonságaival. Előfordulhat és gyakran elő is fordul, hogy egy viszonylag rossz, rossz döntésekkel hozó vezető azért maradhat vezető mert népszerű, mert érdekes, kellemes, jó beszédkészségű. Ugyanakkor jó vezetői tulajdonsággal rendelkezők, de kevésbé szimpatikus emberek nem kerülhetnek pozícióba. Itt, most a taktikázást (talpnyalás, könyöklés, taposás intrika, hazudozás stb.), mint pozícióba kerülési tényezőt nem értékelem, ez egy másik problémakör. Visszatérve, nyilvánvalóan a társadalom szempontjából káros, ha a vezetésbe rossz vezetők, rossz döntéshozók, ámde szimpatikus, jó beszédkészségű emberek kerülnek.

Természetesen az nem baj, ha egy vezető, egy politikus munkáját elismerik. A politikus munkája akkor jó, ha az általa irányított terület jól működik. Az elismerés pedig az, hogy nem váltják le, ill. adott esetben újra választják. Remélhetőleg a jövőben az emberek alig fogják ismerni a politikusok nevét, csak azt mondják: ez a vezetés nagyszerű és tiszteletre méltó, amaz pedig nem csapnivaló. A jelenlegi éljenzés tapsvihar, személyi kultusz remélhetőleg eltűnik. Nemcsak szocializmusban volt személyi kultusz de most is az van. Nem a népszerűséggel van baj, hanem azzal, hogy a hatalmi versenyt leredukálják népszerűségi versennyé. Azt mondom, hogy a hatalmi, vezetési versenyt nem szabad ötvözni a népszerűségi versennyel. Azt nem mondom, hogy vezető legyen ismeretlen, azt sem mondom, hogy az emberek ne mondjanak róla jó, vagy rossz véleményt, ne bírálják el a teljesítményét. Azt viszont állítom, hogy a teljesítményét a vezetői érdemei, valós teljesítménye szerint ítéljék meg és ne az érdekessége, kellemessége, jó beszédkészsége alapján ítéljék meg. Azt is mondom, hogy vezető személye, jelleme, regnálásnak idején kerüljön a háttérbe, az emberek a vezetést bírálják és ne személyt és a regnálása után, legyen népszerű, elismert a vezető, amennyiben rászolgált. Ha pedig nem szolgált rá, az általa működő területek rosszul működnek, akkor le kell váltani, úgy, mint egy rossz, de személyiségileg kevésbé ismert vezetőt. A vezetés-kiválasztáskor valamennyire fontos a személyiség, a program sokkal fontosabb, de a személyiséget igazán a vezetés-kiválasztó szakemberek képesek megismerni.

Ezért két különböző versenynek kell lennie különböző szabályokkal. A két versenyt hatalmi, vezetői versenyt és a népszerűségi versenyt nem szabad keverni. Gyakorlatilag ezt úgy lehet szétválasztani, ha a vezető ritkán és csak politikai alkalmakkor szólal meg. Nem szerepel mindenféle szórakoztató műsorban, nem téma a magánélete, arcképe nem virít minden utcasarkon, stb.. A jövő demokratikus rendszerében be lesz határolva a vezetők megjelenése, még a kampányban is korlátozva lesz. A vezetők a jövőben elsősorban a programjuk által az objektív tájékoztatás keretén belül fognak megjelenni, másodsorban a szóvivők által, és csak mellékesen személyesen, de ezek a személyes megjelenések is szabályok közé lesznek szorítva. Ennek megvalósítását vehetjük egy feladatnak. Jelenleg nem ez helyzet. Jelenleg a médiának, elsősorban közszolgálati médiának kellene ez irányban változnia. Én azt sem vitatom, hogy a múltban voltak annak pozitív vonatkozásai, hogy a vezetők népszerűek akartak lenni, hiszen ez azt jelentette, hogy kénytelenek voltak a nép igényeit valamennyire figyelembe venni. Ugyanakkor több olyan példa van, hogy ez átfordul manipulációvá, negatív jelenséggé, lásd Hitler, vagy Sztálin példáját.

A legfontosabb lépés tehát a népszerűségi verseny szétválasztása a hatalmi (vezetési) versenytől. Ezután következhet a népszerűségi verseny igazságosabbá tétele.

Először is tisztázni kellene mi az igazi népszerűség, mert jelenleg ez is hamisan van megítélve. Az igazi népszerűség egy olyan viszonyszám ahol a célszemélyt kedvelő, tisztelő, szerető emberek számából kivonódik az őt nem tisztelő, nem kedvelők száma. Ezek szerint Miska pincér, akit ezer ember kedvel és kétszáz nem, tízszer népszerűbb, mint X politikus, akit egymillió ember kedvel, de kétmillió nem. Magyarország egyik legnépszerűbb embere Lenke néni volt, egy óvó néni, aki egész életében lelkiismeretesen, kedvesen türelmesen nevelt fel több ezer gyermeket. Még nyugdíjas korában is dolgozott, és amikor nyolcvanöt éves korában meghalt, a temetésén „csak” kb. ezer ember jelent meg, de ez az ezer ember valóban tiszteletét, háláját rótta le, és nem protokollból, kíváncsiságból ment el. Ellensége, ellenérzője, olyan ember, aki nem tartotta volna szimpatikusnak, szinte nem volt. Az igazi népszerűség, tehát az, hogy az adott ember ismerői közül milyen arányban oszlik meg a tisztelők, a kedvelők, ill. a jogosan kritizálók, az utálók száma. Az ismertség nem népszerűség. Mind a médiának, mind az embereknek az igazi népszerűséget kellene értékelni.

A valóban népszerű emberek érdemelnék meg, hogy ismertek legyenek.

A jelenlegi népszerűségi verseny más okból is igazságtalan.

A jelenlegi ismertségi hierarchia éppolyan aránytalan és igazságtalan, mint a hatalmi ill. vagyoni hierarchia. A népszerűség igénye is a becsvágy versenyszellem alapvető szükségletéből ered. Ezért nem lehet erre a problémára legyinteni. Induljunk ki abból, hogy népszerűségi versenyben, optimális esetben kb. egyenlő arányban, van értékelve a személyiség szimpatikussága és személy teljesítménye, hasznos munkája. Jelenleg azonban a hasznos munkával, a valós teljesítménnyel, kiváló képességekkel alig foglakozik a versenycsináló média. Kétségtelen az, az emberek hibája, hogy elfogadják ezt a versenyt bele mennek ebbe a játékba. Röviden tehát azért igazságtalan a jelenlegi népszerűségi verseny mert a valós teljesítmény, a hasznos munka, a kiváló képesség szinte alig vannak figyelembe véve. Egyszerűbben fogalmazva: minden ostoba, értéktelen emberből sztárt lehet csinálni, és csinálnak is.

Jelenleg, mondjuk Magyarországon, van ötszáz ismert ember, ugyanakkor van legalább tízezer kiváló ember (tudósok, művészek, orvosok, kiváló szakemberek, stb.) aki megérdemelné, hogy ismert legyen. Kérdés, hogy a jelenlegi, ötszáz ismert ember egyáltalán objektívan mérve beleférne a tízezer kiváló ember közé? Gyanítom, hogy nem vagy csak részben. Az ismertségi hierarchia azonban egyértelműen aránytalan és igazságtalan.

Mindennek az elsődleges oka a profitorientált média és abból eredő sztárkultusz, sztárcsinálás.

Praktikusan viszont arról van szó, hogy az emberek talán igénylik hogy e területen is kialakuljon egy össznépi (országos) hierarchia egy össznépi verseny. Ha már ez így alakult és kialakult az országos, ill. világ népszerűségi részben rejtett verseny, akkor legalább valamennyire igazságossá és arányossá kellene tenni a népszerűségi elbírálást, ill. a rangsort (hierarchiát).

Egyébként pedig az lenne az üdvős, ha lehetőség szerint minden rejtett versenyt nyílttá, átláthatóvá, szabályozottá lehetne tenni. A népszerűségi rejtett verseny megváltoztatására praktikusan a közszolgálati médiának van lehetősége. Ha közszolgálati média a magánmédiával szemben a valóban kiváló embereket, akik egyben szimpatikusak is, és csakis azokat mutatná be, akkor ez valamit javíthatna a helyzeten. A kiváló emberek között persze nemcsak sztahanovista esztergályosok, hanem érdekes színes egyéniségek is lehetnek. Viszont különbséget kell tenni az igazi tisztelet, csodálat és a között, hogy valamire a furcsasága, szokatlansága, esetleg az undorítósága miatt rácsodálkozunk. Rácsodálkozásra is szükség van, de ez nem szoríthatja ki az igazi tiszteletet, csodálatot.

A bemutatott kiváló emberek népszerűségét közvélemény-kutatással lehetne pontosítani. Továbbá a népszerűségi rangsorba bekerülhetnek azok az emberek is akik saját kisközösségükön belül népszerűek. Továbbá ez a népszerűség az igazi népszerűséget mérné és nem az ismertséget.

Ha sorba raknak száz személyt és az embereknek rangsorolni kell őket tisztelet, stb. szerint az pontatlan mérés. Pontatlan, mert a tisztelők véleménye kifejeződik, de az ellenérzők véleménye nem fejeződik ki. Egyébként az a példa arra is jó, hogy megmutassa az objektív közvélemény-kutatás egy külön szakma, lehet jól és rosszul, manipulálva csinálni. Továbbá párhuzamot vonhatunk a jelenlegi képviselőválasztással (pártválasztással). Mi történik egy ilyen szavazáson? A tisztelők véleménye kifejeződik az ellenérzők véleménye, viszont nem. Ha úgy tennék fel a kérdést a szavazócédulán, hogy jelölje be azt a pártot, amelyik hatalomra jutását szeretné, és egyúttal jelölje be azt a pártot, pártokat, amelyiknek hatalomra jutását ellenzi, akkor a kivonás után egészen más eredmények jönnének ki. Szerintem ez a pontosabb felmérés.

Visszatérve: a közszolgálat média feladata lenne, hogy a jelenleginél igazságosabb, arányosabb népszerűségi rangsort alakítson ki. Meg kell azonban jegyezni: a közfelfogás változása nélkül (itt is), nem lehet igazán igazságossá tenni a versenyeket és köztük a népszerűségi versenyt.

A három verseny munkamegosztása ezek szerint a kiválóságot (hasznos alkotó teljesítményt) mérné a hatalmi, ill. vagyoni verseny és a hierarchia. A szimpátiával, kellemességgel ötvözött kiválóságot mérné a népszerűségi verseny és rangsor. Ugyanakkor az országos, jelenleg világ népszerűségi verseny jelentőségének csökkennie kell, mert a médiának, de még inkább az embereknek tudomásul kell venni, hogy a színfalak mögött egy sokkal lényegesebb népszerűségi verseny zajlik, a szerény, de nagyszerű egyéniségek (orvosok, mérnökök, tudósok, újítók, művészek, Miska pincérek, Lenke nénik, stb.) versenye. A bulvármédia leghatásosabb ellenszere, ha azt nem olvassák, nem nézik. Természetesen nem valamiféle kultúrforradalom mellett kardoskodom. Legyen bulvármédia, jelenjenek meg új izgalmas, érdekes, polgárpukkasztó személyiségek. A polgárpukkasztásnak (új, szokatlan életvitel, viselkedés, kultúra) egyébként a fiatalok sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítnak, mint az idősek. Ez a téma szintén hosszabb elemzést igényelne, sok mindennel összefügg, többek között a kultúra problémakörével is. Visszatérve: azt azért be lehet látni, hogy ami jelenleg folyik, az nem jó. A bulvármédia nemcsak sekélyes, de szerintem egyhangú és unalmas is. A népszerűségi verseny nemcsak igazságtalan, de egyhangú és unalmas is, legalábbis az értelmes emberek számára. Ez az egész inkább szellemi szemetelés, ill. egyféle manipuláció kezd lenni.

Összefoglalva, általában a versenyek a produkciókat értékelik és nem az alkotó szimpátiáját. A művész, a tervező, a sportoló, stb., és remélhetőleg a jövőben politikus produkcióját nézzük, és nem ezen emberek szimpatikusságát. Kivétel a népszerűségi verseny ahol a produkció mellett megjelenik a szimpatikusság, a benyomás is, mint versenytényező. A társadalom minden szintjén folynak nyílt vagy rejtett népszerűségi versenyek, ezek szükségszerűek. Az egyik hiba, ha szimpatikusság mellett nem értékelnénk a produkciót. A másik hiba, ha a ismertséget tarjuk népszerűségnek. A harmadik hiba, ha népszerűségi verseny a kelleténél nagyobb jelentőséget kapna, elnyomná, a produkcióra épülő versenyeket. Kiváltképp, hiba, ha ez a vezetők, a politikusok versenyére lenne jellemző. Ezeket a hibákat elsősorban a közszolgálati média és az emberek felfogása képes korrigálni.

Kezdjük egy idevágó ismétléssel.

A társadalmi szintű hatalmi és vagyoni verseny.

A múlt rendszerei (rabszolgatartó rendszer, feudalizmus) egy olyan, még igazságtalanabb (érvényesülési, hatalmi, vagyoni) versenyre, inkább harcra épültek akol erősen jelen volt direkt, tettleges erőszak. Ugyanakkor egy fokkal nyíltabb, beismertebb volt ez a harc. A jelen államkapitalista rendszerében a tettleges erőszak alig van jelen, de ez még nem jelenti, azt hogy jelen rendszere egy igazságos, tényleges teljesítményekre, alapuló versenyre épülne. A jelen rendszere egy harcos jellegű, igazságtalan (érvényesülési, hatalmi, vagyoni) verbális, trükkös áskálódó, nem nyílt „versenyre” épül, amely csak idézőjelben nevezhető versenynek. Ebből is ered, hogy a vezetés nem foglalkozik (lényegtelennek tartja, tagadja, stb.) az optimális értékekkel, arányokkal, ugyanis az optimális értékekre, arányokra való törekvés, ha nem is azonosság, de közös cél lenne. Mindebből pedig egy olyan politizálás ered, amelyben a tényleges megoldások helyett a hatalmi, vagyoni harcok a meghatározók legalábbis ez a rejtett háttérigazság. És persze mindez összefügg az igazságtalan, aránytalan hatalmi, vagyoni hierarchiával.

A jelenlegi vagyoni és hatalmi verseny, jellemzően nem szabályozott nem igazságos nem hasznos célú, de kieséses rendszerű, tehát rossz verseny. Ez az egész tanulmány lényegében azt bizonygatja, hogy mért ilyenek ezek a versenyek.

Mi történik pl. jelenlegi hatalmi (politikai) a versenyben. A hatalmi verseny inkább hatalmi harcnak nevezhető. A pártok, oldlak, nem a pozitív teljesítményükkel akarják megnyerni, hanem a másik oldal lejáratásával, rágalmazásával, stb. akarják megnyerni a versenyt. Ezt konkrétan is tapasztaljuk. Ennek az eredménye, hogy amíg pozitív verseny párosulna egy jó döntéshozással addig ez a kiesés típusú verseny, nem párosul azzal. Sőt a hatalmi harc oly mértékben felemészti az időt és energiát, hogy a jó döntésekre nem marad abból elég. A döntéshozó mechanizmus elégtelensége az ami ezt a kiesés típusú versenyt kialakítja. Pontosban itt arról van szó, hogy az alulmaradt párt, ill. oldal négy évig nem képes érdemben beleszólni a döntéshozásba. A feles törvényeket a kormányoldal hozza meg a kétharmados háromnegyedes törvények nem jönnek létre. Ezzel egyébként egy váltakozó egypártrendszer alakul ki. Ha döntéshozó mechanizmus úgy lenne kialakítva, hogy az alulmaradt pártok oldalak is legalább is részben 25%-ban részt vehetnének a törvénykezésben már javulna helyzet. Javulna helyzet, ha képviselők egyéni szakmai véleményük szerint döntenének és nem a pártutasítás szerint. A problémákat még hosszasan lehetne sorolni. Már többször megállapítottam de itt is megteszem a következőt. A jelenlegi döntéshozó rendszer (egyféle hatalmi verseny) részbeni átalakítása hatalmas nehézségek árán csak viszonylagos javulás lenne tapasztalható. Pl., ha létrehozunk egy másfajta parlamentet, akkor is megmarad, az objektív vezetés-kiválasztás problémája. Akkor is megmarad vezetés önmaga feletti döntése, ellenőrzése, az önirányítás problémája. Akkor is kérdésessé válik, hogy a népréteg hogy vesz részt a döntésekbe. Ezért érdemesebb egy új döntéshozó mechanizmust, azaz, új hatalmi verseny rendszert létre hozni.

Induljunk ki abból hogy minden rejtett versenyt és minden rossz versenyt át kellene alakítani nyílt és jó versennyé. A jelenlegi hatalmi verseny részben rejtett verseny, és egyértelműen rossz verseny. Ugyanez igaz a vagyoni versenyre. A jó verseny feltételei (szabályozottság arany középútja, az arányos de egyértelmű megkülönböztetés, stb.) szinte ugyanazok, mint a fejlettebb demokratikusabb rendszer feltételei. Azért ezek az össztársadalmi versenyek bizonyos szempontból különlegesek. Egy átlagos versenyen, nem szokás a az adott tényleges teljesítményen kívül nem szokás egyéb szempontokat (önhiba, önérdem)figyelembe venni. Pl., nem veszik figyelembe, hogy a teniszezőnek azért rosszabb a teljesítménye, mert gyerekkorában nem volt a szüleinek pénze, így nem tudott edzésre járni. A legalsó rétegnél és részben a néprétegnél is azonban ezt az önhibát, önérdemet figyelembe kell venni. A vezetőrétegnél viszont nem lehet figyelembe venni. Nem mondhatjuk, hogy kérem maga nagyon buta de ez nem a maga hibája ezért kinevezzük vezetőnek. Azt viszont mondhatjuk, sőt kell mondani, hogy kérem maga az önhibáján kívül nem képes dolgozni, ezért segélyt kap. Ez az ellentmondás kétségkívül különlegessé, és verseny szempontjából valamennyire igazságtalanná teszi a társadalmi, vagyoni versenyt. Ez az „igazságtalanság” azonban nem abszolút igazságtalanság, az igazságos elbírálásba be kell vonni az abszolút igazságosság szabályait. A társadalmi szintű hatalmi vagyoni verseny különleges szabályai nem kérdőjelezik meg a verseny jelleget és a jó verseny szükségességét.

A demokrácia és a verseny.

Idevágó ismétlés.

A fejlett rendszer két alapvető feltétele szorosan összefügg. Nincs demokrácia, igazságos szabályozott verseny nélkül, nincs igazságos szabályozott verseny, demokrácia nélkül. A választási (szavazási) szabályoknak ki kell zárniuk a csalásokat. Pl.: egy ember egynél, ill. a megengedettnél több szavazatot ad le. A válaszhatók nem egyforma arányban, egyforma reklámmal jelennek meg. A választás előre megbeszélt, megegyezéses. Stb..

A választási szabályoknak biztosítani kell, hogy a produktumokat értékeljék, és ne a mögöttük levő embereket, a rokonszenvet, ellenszenvet, népszerűséget, stb..

És lehetőleg produktum tartalmát és nem a tálalást, a reklámot értékeljék. Mindezt pedig legegyszerűbben úgy lehet megoldani, hogy a produktum alkotóját csak az értékelés után ismerik meg az értékelők, már amennyiben ez lehetséges. És sokszor lehetséges.

A jövő fejlettebb rendszerét precízen meg kell tervezni a verseny szempontjából.

A tényleges demokráciában is biztosítani kell a megfelelő mennyiségű és jóságú versenyt.

A tényleges demokráciában megmarad a piacgazdaság, igaz valamivel szabályozottabban ( hasznos munka, hasznos termék mérése, tisztességes haszon bevezetése, munka nélküli jövedelmek kiszűrése, stb.), mint jelenleg. Nem a túlszabályozás irányába megy el, hanem a jelenlegi alulszabályozottság felől megy el az arany középút irányába. A jelenlegi rossz gazdasági versenynek át kell alakulnia jó versennyé. A jelenlegi gazdasági verseny másik komoly hibája hogy a profitszerzési (jövedelemszerzés, vagyonszerzés, stb.) verseny szétválik a hasznos munka termelésének versenyétől. Nyilvánvaló, hogy ez a jelenlegi két különböző verseny ideális esetben lényegében egy verseny. A jelenlegi hibás helyzetnek a tényleges demokráciában meg kell szűnni és egységes, igazságos gazdasági versenyrendszernek kell létrejönnie. Mindez persze azokra területekre vonatkozik ahol lehetséges a profitszerzési verseny.

E tanulmány során többször kitértem a következő igazságra: magángazdaságnak ott van helye, ott hasznos ahol ki tud alakulni valódi gazdasági (termelési, profitszerzési, stb.) verseny. A valós verseny kialakulásának pedig több feltétele van: egyenlő feltételek, széles határok közé terelt, de azért szabad ár és bérképzés, stb. A tényleges demokráciában egyrészt arra kell törekedni, hogy minél több valós verseny alakuljon ki. Másrészt pedig arra kell törekedni, hogy ahol nem alakul ki valós gazdasági verseny azon gazdasági területek ne legyenek magángazdasági vállalkozások, azaz ott a hatékony állam gazdálkodjon.

Mi lesz viszont a pártok közötti versennyel, hiszen a demokratikus döntéshozás nem erre épül. A pártok közötti verseny részben megmarad, a pártok, mint világnézeti, programalkotó, szövetségek vetélkedhetnek egymással a tudatformálás és az elfogadott törvényjavaslatok irányába. Kétségkívül a pártok hatalomszerzési versenye megszűnik. A vezetést illetően, vezető-kiválasztásig, szemben a jelenlegivel egy nyílt és jó verseny alakul ki. A kiválasztás után szerintem nem tanácsos a verseny, tehát a leváltásig együttműködésnek kell létrejönnie. A múltbeli és jelenlegi ellenhatalmi rendszer lényege az, hogy a vezetők állandó (nemcsak a kiválasztásig) állandó versenyhelyzetben vannak. Ez akkor lenne viszonylag hasznos, ha jó versenyben lennének. Ez azonban különböző okokból (pl. a versenyelmélet és gyakorlat hiánya) a legritkább esetben jön létre. Jelenleg gyakran a jó verseny átcsúszik rendszeregyetértésbe, még gyakrabban szabályozatlan harcba.

Szerintem, nem lenne tanácsos, ha a tényleges demokráciában a független tudományos demokratikus testületek rivalizálnának egymással. Kétségtelen a testületek feladatai részben átfedik egymást, ami okot adhatna a rivalizálásra. A szabályrendszerrel lehet megoldani, hogy együttműködés vagy verseny alakuljon ki. Más a verseny szabályrendszere és más az együttműködés szabályrendszere. Mindig el kell dönteni, hogy jó verseny, avagy együttműködés e az optimális megoldás és tudni kell hogy melyiket milyen szabályrendszer szolgál ki. Önmagában a kijelentésnek is van jelentősége: ebben a helyzetben verseny van, abban a helyzetben együttműködés van. Csak úgy lehet keverni a kettőt, ha világosak a szakaszok.

A független tudományos demokratikus testületek versenye nem kieséses rendszerű lenne. Nem állna elő a jelenlegi helyzet, hogy egy testület leváltásával, részleges szüneteltetésével egy másik testület kerülne hatalomra. Ezáltal a hatalmi harc nem akadályozná a döntéshozást. Ugyanakkor egy pozitív jellegű verseny mégis kialakulhatna, amelynek célja az lehetne, hogy melyik testülettel elégedettebb a népréteg melyik testület képes a 8 éves ciklusát leváltás nélkül végigvinni. A verseny célja továbbá a jó vezetőknek kijáró utólagos magas fokú társadalmi történelmi megbecsültség.

A munka menetközben értékelése is egyfajta verseny, viszont a demokratikus elismertségben (közvélemény-kutatás, dolgozók ügyfelek véleménye, stb.) kifejeződne, aminek csúcspontja a demokratikus (A/ 4 ábra.) leváltás ill. újraválasztás lenne. Ugyanez érvényes a nem versenyszférákra (profitszerzési versenyektől mentes területekre). Az állam a vezetés (jogalkotás, jogalkalmazás, stb.) is, profitszerzési versenytől mentes terület. Továbbá még ilyen terület (legalábbis annak kellene lennie) az egészségügy, oktatás, természetvédelem, igazságszolgáltatás, stb. területek.

Kétségtelen a tényleges demokráciában a mindent egybevetve a jelenlegihez képest valamivel kevesebb, a brezsnyevi szocializmushoz képest viszont több lenne a direkt politikai verseny. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a demokratikus döntéshozás az nem más, mint a vélemények, elképzelések, érdekérvényesítések versenyének nyílt és szabályozott versennyé tétele. A fejezet elején felhozott házépítési példában vázoltam ezt. Ez azt jelenti, hogy a tényleges demokráciában politikai szempontból is több lenne a jó, szabályozott verseny, mint a jelenlegi államkapitalizmusban, ahol ezen versenyek jelentős része szabályozatlan harc. A demokratikus döntéshozói verseny igazi megoldása többszörös szavazati jog bevezetése lenne. Erről egy korábbi fejezetben már szó volt.

Kétségtelen hogy tényleges demokráciában is létre kellene hozni olyan versenyeket amelyben, legalábbis részben, a hatalom és vagyon fóbiás emberek kiélhetnék szenvedélyüket, túlzott hatalom és vagyonvágyukat. A tényleges demokrácia nagy problémája hogy mit tegyen ezekkel, az emberekkel. Jelenleg szerintem sok olyan ember van, akinél túlzott hatalom és vagyonvágy nem szenvedélybetegség miatt alakul ki csak egyszerűen nem érti a verseny lényegét. A verseny lényege ugyanis nem az, hogy az aranyérem hatalmas nagyságú, több tonnás legyen, hanem az a tudat hogy viszonylag én vagyok a legjobb. Azt gondolom, hogy a helyes rendszer mellett, az oktatásnak, tájékoztatásnak is lenne szerepe abban, hogy a túlzott hatalom és vagyonvágyban szenvedők kevesebben legyenek és elszigetelődjenek.

Egy rendszer annál jobb, annál fejlettebb minél több benne a nyílt, szabályozott, jó verseny. Mindez nem jelenti azt, hogy minden verseny jó, vagy jóvá tehető. Először is vannak a káros célú versenyek. A fegyverkezési verseny például káros célú verseny. Pl., ha közutakon versenyeznek az autók az ártalmas.

Azután vannak olyan területek szférák, amelyek nem alkalmasak a profitszerzési versenyre, ha itt verseny folyik az is ártalmas.

A pontos megfogalmazás tehát a következő: minden olyan nyílt, szabályozott, jó versenyre szükség van, amelyik nem ártalmas.

A gazdasági versenyről, pontosabban versenygazdaságról (piacgazdaságról) más fejezetekben igen bőven elmélkedem. Erre itt, most nem térek ki.

Viszont ki kell térni a legújabb frázisra: növelni kell a versenyképességet.

Pontosan senki nem árulja el, talán a hangoztatók sem tudják, miről is van szó.

Feltételezhető hogy valamilyen nemzetközi termelési versenyre utalnak, leginkább GDP számainak versenyére. A jelek még inkább arra mutatnak, hogy egyféle nagytőke ajnározási (pl. további engedmények, adócsökkentések) versenyről van szó, a nemzetközi termelési verseny ürügyén. Most itt nem térek ki arra, hogy kis és középvállalkozásoknak milyen fontos szerepe van a termelésben, viszont az ő érdekeik a nekik kedvező politika, nem azonos nagytőke ajnározó politikával.

Ha már termelési verseny, akkor miért felejtődik el az innovációs verseny?

Több korábbi fejezetben foglalkoztam azzal, hogy a GDP milyen pontatlan szám, és ami ennél is fontosabb: milyen messze áll a szélesebben vett életszínvonaltól. Logikusan életszínvonal-versenyről beszélhetünk, ennek lenne értelme. Csak néhány vonatkozás arra, hogy a magángazdasági termelés (a GDP leginkább ezt méri, de azt is pontatlanul) és az életszínvonal milyen messze áll egymástól.

Az állami szolgáltatások, valamint a lelki és minőségi anyagi szükségletek (igazságosság, biztonság, egészség, tudás, stb.) fontosabbak (életszínvonal szempontjából is), mint magángazdasági termelés. A feketegazdaság nem zéró termelést jelent, csak egy kissé rosszabb hatékonyságú termelést, és egyfajta igazságtalan elosztást. Hozzá kell tenni, az igazságtalan elosztásnak ez csak a kisebb része, rengeteg legális módja van az érdemtelen jövedelemszerzésnek.

Ha valós termelési versenyről van szó, akkor az állami szolgáltatásokat és részben a feketegazdaságot is be kellene számítani. De nem szabadna beszámítni sok olyant (pl. hitelezések, termelés nélküli fogyasztás, stb.) amit jelenleg beszámítnak a GDP-be. Vagy csak GDP versenyről van szó? Akkor viszont ez egy öncélú verseny, mert az igazi dolgokhoz alig van köze. Vagy életszínvonal-versenyről van szó? Akkor azt, talán illene mérni. Pl. mérni, kellene az emberek munkájához képesti a reáljövedelmét, az egészségi állapotát, a szabadidejét, az állammal való elégedettségét, stb. Itt viszont előjön az átlag, ill. leggazdagabb réteg életszínvonalának problémája. Pontosabban az, hogy ezen réteg életszínvonalát nem szabad az átlagba beszámítani. Minderről már máshol bőven beszéltem.

Tehát az sincs tisztázva milyen versenyről, van szó. Az pedig hogy mit értenek versenyképesség alatt, és azt hogyan lehet növelni, egy újabb rejtély. Itt is csak sejtések vannak: minél nagyobb a vállalkozás nyeresége, tőkéje, annál versenyképesebb. Természetesen ez is egy pontatlan, felületes, féligazságot tartalmazó elképzelés.

Mit akarok mindezzel mondani. Csak annyit, ha már használnak egy szót, egy mondatot (versenyképesség, versenyképesség növelés), ráadásul ezt okként használják, akkor talán illene megmondani, milyen versenyre gondolnak. Csak használják, így alakulnak ki a frázisok, demagógiák, és azokra épülő politikák.

Az idevágó lényeg a következő: a verseny, versenyképesség ezek gyűjtőfogalmak. Önmagában e szavaknak nincs értelme. Pontosan meg kell mondani, milyen versenyre, gondolnak, annak melyek szabályai milyen a mérése, stb. Ez az egész (verseny, versenyképesség, versenyképesség érdekében, versenyképesség növelés) így értelmetlen.

Az innovációs versenyekről, az innovációról szóló (5. tanulmányrészben található) fejezetben beszélek.

Az innováció (ötlet, újítás, megújulás) és a verseny elválaszthatatlan ikertestvérek. Az újító, a megújuló élre tör, elől jár, vagyis első a versenyben. Csak az lehet az elsők között, aki gondolkodik, akinek vannak ötletei, aki megújul, aki fejlődik.

Visszatérve a direkt versenyekre: néhány ötlet új, konkrét verseny létrehozására.

A sportversenyeket bővíteni kell. A művészeti versenyeket, vetélkedőket még inkább bővíteni kell. A tudományos versenyeket, vetélkedőket szintén ugyanakkor ezeket a média (közszolgálati média) által népszerűvé, izgalmassá kell tenni. Van ezekre jó példa. A popénekes verseny, lázba hozott egy egész országot. Ha ezek a versenyeknek van komoly tétjük, jó szabályzatuk akkor ez nem nehéz. Sokkal több és izgalmasabb innovációs versenyt, bemutatót kell tartani. Ezen kívül itt van a munkaversenyek igen széles palettája. Miért ne lehetne szakmák szerint komoly versenyeket tartani. Pl. melyik brigád, épít fel gyorsabban és jobban egy adott épületet. A munkaversenyeknek szinte kimeríthetetlen a lehetősége. Létre lehetne hozni nagyszabású, komoly elismerésű, díjazású nemzetközi tudományos olimpiát, művészeti olimpiát, vagy akár munkaolimpiát. Továbbá bővíteni kellene, a különböző díjazásokat. Legyen több díj, elismerés, olyasmi, mint a Nobel, Oszkár, Kossuth és egyebek.

A jelenlegi vetélkedők (tv, stb.) általában több szempontból is igen silányak, ezeket is lehet fejleszteni és még gyakoribbá tenni.

Egyszóval rengeteg lehetőség van. Természetesen nemcsak országos versenyeket kell színvonalasabban, nagyobb számban rendezni, de helyi és nemzetközi versenyeket is.

A sport a testedzés, a sportverseny hasznos, folyamatosan fejlesztendő.

Egészség és erkölcsnövelő. Munkaképesség növelő. A káros, erőszakos indulatok viszonylag békés levezetése. A népnek sikerérzéseket, örömet okoz. Ne sorolom. Kérdés hogy sportfejlesztéssel, (a napi testedzéssel, a tömegsporttal és az élsporttal) ki foglakozzon. Foglakozhat az oktatás, ill. azt felügyelő testület. Foglakozhat a kultúra, ill. azt felügyelő testület. De versennyel foglalkozó testület is foglalkozhat a sporttal, kiváltképp a versenysporttal.

Feladatok.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy szükség van egy független tudományos, demokratikus testületre mely a rendszert átvizsgálja a verseny, a versenyelmélet szempontjából. Megállapítja azokat a területeket ahol lehetséges a verseny és maghatározza azokat területeket, ahol a versenyzés ártalmas, megállapítja a káros ill. hasznos célú versenyeket. Fel kell fedezni a rejtett versenyeket és azokat a lehetőség szerint nyílttá, szabályozottá kell tenni. Azonosítsa rossz versenyeket, és azokat alakítsa át jó versennyé. A versennyel kapcsolatos frázisok megszüntetése, az adott verseny pontosítása.

A közösségek, nemzetek közötti versenyt ne a vezetések minősége döntse el, ezért csapatstratégia vonatkozásában segíteni kell csapatokat.

A magángazdaság vonatkozásában a kettős összehangolt cél: a valós (egyenlő esélyű, piactorzító tényezőktől, monopolhelyzettől, tisztességtelenségtől, csalásoktól mentes verseny, ill. a tisztesség keretein belül szabad ár és bérképzés, stb.) verseny kialakítása. Ahol ez nem lehetséges ott állami gazdálkodás. Az államon belüli részleges versenyek kialakítása Az innovációs verseny, a gazdasági versenyen túli propagálása, fejlesztése, preferálása.

A hatalmi versenyek vonatkozásában: a vezető-kiválasztási verseny valós képességek, és program szerint. Javaslatok és programok versenye. A végrehajtásban már ne legyen verseny. A népszerűségi (rokonszenvi) verseny függetlenítése a hatalmi versenytől. Igazságosabb (hatalmi versenytől független) népszerűségi verseny kialakítása a közszolgálati média segítségével.

Minél több új konkrét direkt verseny (sport, munka, tudományos, művészeti, stb.) létrehozása.

A sport és a versenysport folyamatos fejlesztése.

Minden új és régi verseny vonatkozásában a helyes versenyszabályok kialakítása és azok felügyelete. Általában a jó szabályozott igazságos, hasznos célú nem kieséses rendszerű versenyek kialakítása, a szabályozatlan harc csökkentese. Természetesen ehhez ismerni kell a versenyelméletet, és azt adaptálni szükséges a társadalmi gazdasági rendszerbe. Ehhez persze létre kell jönnie a versenytudománynak, a társadalomtudomány és oktatás egyik lényeges ágának.

Még több, népszerűbb belföldi és nemzetközi művészeti, tudományos, munkaversenyt kell létrehozni. A nemzetközi versenyekben minden nemzet részt tudjon venni, illetve ezek igazságosak legyenek.

Az országok közötti technikai, termelési, jóléti, politikai (rendszer) versenyt pedig a pontosabb, igazságosabb összehasonlító statisztikával annak ismertetésével kell igazságosabbá tenni.

A hatalmi és vagyoni verseny jó és igazságos verseny legyen, de ezt sok, a többi rendszertényező képes biztosítani. Így ezt nem tartozik közvetlen e rendszertényező feladata közé.

Mindezen feladatok megvalósítása egy független tudományos demokratikus testületet (vezetésrészt) igényel.

E rendszertényező értékelése.

Leegyszerűsítve az értékelés szempontja, az hogy az egyes rendszerekben milyen arányú a szabályozatlan harc, a jó versennyel szemben. Másrészt a túlszabályozott verseny mennyire torzította el a jó verseny és a kényszer-együttműködés arányát, ezzel milyen mértékben alakult ki a jó verseny hiánya. Egyébként a kényszer-együttműködés jelentős része szükségszerűen átfordul szabályozatlan harccá. Ez utóbbi értékelés elsősorban a brezsnyevi szocializmusra vonatkozik. A többi rendszerben is lényegében jó verseny hiányát értékelem csak, bizonyos szempontok arányok mások. Pl. a jelenlegi államkapitalizmusban, ki van elégítve az emberek becsvágy-versenyszelleme csak az a kielégítés káros mert jelentős mértékben még mindig szabályozatlan harccal történik. A brezsnyevi szocializmusban kevesebb volt valamennyivel a szabályozatlan harc, az összhelyzet azonban rosszabb volt, mert nem volt kielégítve egy lényeges alapvető szükséglet. A szocialista világnézet egyik hibás felfogása, amely feltételezte, hogy a becsvágy-versenyszellem az egy olyan szükséglet, amely képes nagymértékben csökkenni. A változás csak abból a szempontból lehetséges, hogy a becsvágy-versenyszellem szükségletét az emberek a jó versenyek keretén belül elégítsék ki.

Értékelés további szempontja lehetne, hogy mely rendszerben jött létre tudatos, átgondolt versenyelmélet és annak gyakorlati alkalmazása. Ebből a szempontból minden eddigi rendszer egyforma, mert egyikben sem jött létre, viszont a jövő demokratikusabb rendszerében ki kell alakulnia.

Rabszolgatartó rendszer 1,2%, feudalizmus 1,8%, klasszikus kapitalizmus 2,6%, jelenlegi államkapitalizmus 3,2%, brezsnyevi szocializmus 2,6%, jelenlegi kínai szocializmus 3,1%?. Amennyiben a felsorolt célok, feladatok teljesülnek a tényleges demokráciában elegendő jó verseny alakul ki az 4%-ot ér.

A választékbőség. Az optimális választékbőség és az előzetes szelekció. Rendszertényező. Az ABC/2 ábra. Más ábrák.

Érdemes átolvasni a piacgazdaságról, versenygazdaságról szóló fejezeteket (4. tanulmányrész utolsó harmada).

Az optimális uniformizálás.

Ha belekondulunk, megint egy rendkívül szerteágazó problémakörrel állunk szemben. Ezért e fejezetrész egyféle elméleti összefoglaló.

A természet, Isten dolgai, hasonlóak, de nem egyformák. A kis különbségek is különbségek. De az apró különbségek nem különbségek.

Az emberi társadalom, ha nem erőszakolják meg akkor önmagától is képes kialakítani a nagyjából optimális uniformizálást.

Az egyik vonatkozás, a termelés-fogyasztás vonatkozás.

A tömeggyártás valamivel olcsóbb hatékonyabb, de a mai technika mellett nem sokkal. Ugyanakkor az egyéneknek megfelelő munka és munkaszervezés (ez a tömeggyártásban kevésbé lehetséges) egy óriási munkamotiváció, ami kompenzálja a tömeggyártás előnyeit. A kis és középvállalkozói (5-100 fős munkaközösségek) munkavégzés általában megfelelő. Nyilván nem lehet minden embernek pl. egyedi autója, lakása, de pl. a brezsnyevi szocializmusban túlzott uniformizálás volt, többek között a tömeggyártás túlértékelése miatt.

Az uniformizálás igénye rendkívül eltérő, van, aki kimondottan szereti (szeret egyenruhába járni, stb.) van, aki utálja. Az arany középutat, avagy többség igényét kell irányadónak tekinteni.

A másság, a külsődleges kilógás, (pl. piros papucsot visel a fején, a házának tetején zöld oroszlánszobor van, stb.) csak zavarja az embereket nem károsítja. A zavarást az emberek fejében és a jogban is szét kell választani bűntől. A zavarás egy enyhébb vétség, (de azért vétség) mint a bűn.

Korunk egyik jellemző erkölcsi polémiája, hogy liberális felfogás szerint a bűnnek van egy éles határa, addig szankcionálható, e határ után mindent mindenki köteles mosolyogva elfogadni. Valójában pedig van egy átmenet, tehát sor így következik: büntetés, enyhébb büntetés, saját eszközökkel való rosszallás, helytelenítés, elutasítás, lehetőleg udvarias megszólás és ezután jön az elfogadás. A liberális felfogás, politika azt mondja, hogy az ember természetéből eredő - saját eszközökkel való rosszallást, helytelenítést, elutasítást, udvarias megszólást - tessék kérem elfelejteni, ha nincs bűn, akkor kötelező mosolyogva elfogadni.

A problémakör (az optimális uniformizálás) összefügg a szélesen limitált, alternatívált szabályozással is.

Nem szabad direkt, vagy indirekt erőszakkal, kényszerrel uniformizálni.

Azért az alapvető életszínvonal különbségeket (pl. az átlagéletkor 10-20 évvel rövidebb) és az alapvető igazságtalanságokat nem szabad az ellen-uniformizálás ürügyén elfogadni.

Ha valaki pl. az aránytalan kevés jövedelme okán idő előtt meghal, arra már nem lehet azt mondani: ja kérem sokféle színes világban élünk, de jó, hogy ilyen világban élünk.

A rossz, a diktatórikus társadalom (rendszer) és az uniformizálás összefüggései.

A diktatúrának két jellemzője van. Az egyik az óriási különbségek, a másik a kényszer. Pl. egy katonatársadalom, (pl. a kommunizmus) amennyiben abban kis különbségek vannak, és az önkéntes, nem nevezhető diktatúrának. Csakhogy gyakorlatilag szinte nem létezhet ilyen nagy-társadalom. Mert a katonatársadalomban szinte szükségszerűen kialakulnak az óriási különbségek (hatalmi különbségek mindenképpen) és szinte szükségszerűen a kényszer is jelen van. Mert az emberek (emberiség) jelentős része nem szereti katonatársadalmat, abban nem érzi jól magát. A katonatársadalom gyakorlatilag egy ellentmondásos társadalom. Egyfelől jelen van benne az egyenlőség az uniformizálás, és ennek az ellentéte is jelen van az óriási különbségek, és a kényszer.

(Ne felejtsük el, hogy van anarchikus diktatúra is ill. elfedett, nem nyilvánvaló diktatúra is. Létrejöhet anarchikus és elfedett katonatársadalom is.)

Tehát van összefüggés, de a lényeg mégis az igazságos arányos különbségekben és a kényszer erősségében keresendő.

Nincs uniformizálás, azaz egyediség van, nyilvánvalóan az egyéniség, az önálló akarat, az önrendelkezés egyik vonatkozása. De van egy másik szükséglet és szükségesség is. Ez pedig a rend, fegyelem, a szervezettség, az együttműködés szükségessége. Mindig felmerül a kérdés: mekkora és milyen az emberi társadalomnak leginkább megfelelő rend, fegyelem, szervezettség, együttműködés?

Egyfelől mindig előjön az arany középút megtalálása.

Másfelől előjön, hogy problémakört szét kell bontani különböző problémakörökre (termelés-fogyasztás, szabályozás, jog, diktatúra-demokrácia, stb.).

Harmadsorban meg kell tanulni az embereknek (és gyerekeknek is), hogy vannak időszakok, helyzetek, amikor a rendnek, fegyelemnek, szervezettségnek együttműködésnek, kell erősebben dominálni, és más lazább időszakokban, helyzetekben kevésbé kell dominálni a felsoroltaknak.

Az optimális uniformizálás és a választékbőség problémaköre szorosan összefügg.

Érvényesüljön a lehető, legtöbb alternatíva – elv.

Vannak területek, pl. az állam belső szabályozása, ahol lehetséges alternatívák meglehetősen korlátozottak. Úgy is fogalmazhatok, hogy a fenti elv nem mindenhol, de sok területen érvényesülhet.

Itt nemcsak a piacgazdasági áruk és szolgáltatások választékbőségéről van szó.

Az állami szolgáltatások választási lehetőségéről is: pl. az orvos, a korház, az iskola választási lehetőségéről. Továbbá a művészetek, kultúrák közötti választási lehetőségről. Továbbá az információ, elméletek közötti választási lehetőséről. Továbbá, a nézetek, elvek, világnézetek, vallások, kultúrák közötti választási lehetőségről. Továbbá a vezetések, programok közötti választási lehetőségről.

Igen lényeges terület a közösségek közötti választás, illetve a rendszerek, életmódok (kultúrák) közötti választás. Erről egy korábbi „a helyes kisközösségi politika” c, fejezetben már elmélkedetem. Az önrendelkezés foka, demokrácia foka, a különböző életmódok (kultúrák), a rendszerek közötti választást a kisközösségi politikával lehet megoldani. Ez is mint minden más gyerekcipőben jár. Nincsenek kidolgozva a közösségek jogai, de még az alapelvek sincsenek tisztázva.

Tulajdonképpen ez egyfajta döntéshozási logika is, amelynek a kényege: ha viszonylag zéró veszteséggel, kis erőfeszítéssel adhatunk választékot kevés embernek, akkor miért ne adjunk. A lehetséges legnagyobb választékbőséget tehát az határozza meg hogy az a társadalom, a többség számára mennyire káros.

Természetesen nem szabad a ló másik oldalára átesni és a többség számára valamilyen okból káros választékbőséget produkálni, csak azért, mert ez egy demokratikus, humánus elv. A választékbőség elve nem írhat felül, más fontos elveket, mint pl. az igazságosság elveit. Pl. a bűnözőknek, nem adhatunk fürdőszobás lakosztályt a választékbőség jegyében.

Miért hasznos a választékbőség?

Ha a cél a szükségletek kielégítése, akkor az nyilván fokozottabban jön létre, ha mindenki megtalálja maga igényének megfelelő szükséglet-kielégítést.

Továbbá, mit sem ér az önrendelkezés (szabadság), ha nincs választási lehetőség, ha egy adott kényszerhelyzetből lehet választani, pontosabban nem lehet választani. Az önrendelkezés alapvető szükséglet és így a választási lehetőség is alapvető szükséglet. Hogy ez így van az is igazolja, hogy létezik a vásárlási kényszer mint szenvedélybetegség. Tulajdonképpen ekkor a cél nélküli önmagában levő választás-igény uralkodik el az emberen. Egyébként létezik a cél nélküli, a versenyzés érzéséért való versenyzés is, ami leginkább átfordul szabályozatlan harcba. Illetve sokféle mánia lehetséges de mindegyik arról szól hogy egy szükséglet igény (vágy) a többi felé emelkedik, megszűnik az egyén kiegyensúlyozott sokszínű igény-rendszere. Társadalmilag inkább értékrend-torzulásról beszélhetünk.

A választásért való választás is káros, nemcsak az egyén, de a társadalmi pazarlás a természetpusztítás miatt is. Sajnos a fogyasztói rendszer a vásárlási mánia kialakulását, ha indirekt is, de erősíti, ezt a mániát, manapság már tömeges méretű.

Ez egy káros mellékhatása a választékbőségnek. Folytassuk azonban a pozitívumok elemzésével. A választás segíti az értelmes, önálló akaratszabadsággal rendelkező egyéniség kialakulását. A választékbőség nélkül nem alakulhat ki a kiválasztódás mechanizmusa, melynek lényege: a gyenge rossz minőségű eltűnik a jó, megmarad. Ez a mechanizmus hosszú távon részben (nem teljesen) biztosítja a fejlődést.

Az önrendelkezés kiteljesedése, a teljesebb értelmesebb, önállóbb egyéniség, valamint a kiválasztódás mechanizmusa általi fejlődés, olyan erős pozitívumok, hogy számos káros mellékhatás ellenére is kijelenthetjük: a választékbőség (választási lehetőség bővülése) általában hasznos, és fejlesztendő. Nyilvánvaló, hogy még a jelenlegi választékbőség szempontjából a legfejlettebb rendszerben sem teljes a választékbőség, számos olyan terület van, ahol lehet és kell fejleszteni a választékbőséget, ez az egyik feladat: Ugyanakkor feladat a káros, trükkös választékbőség. Ill. látszat választékbőség csökkentése is.

Egy másik káros oldala a választékbőségnek hogy örökös szüntelen választási kényszer rendkívül macerás, idegesítő, energia és időigényes, főleg ha az nincs megkönnyítve az objektív tájékoztatással.

Kitérés a trükkös, látszat választék-bőségre.

A látszat, trükkös választékbőség ( kínálat) valósul meg: ha nagy a választék de az lényegében azonos, nincs meghatározó különbség. Ha nagy a választék, különbség is van, de a választék mindegyike a lehetségesnél rosszabb minőségű, vagy drágább (nehezen hozzáférhető, túl nagy az áldozat). Másképpen, ha nagy, sőt hatalmas a választék, de abból igen kevés a jó, a minőségi, a nagyobb rész silány. Ilyenkor jön elő a szemétdomb effektus: minél nagyobb a szeméthalom annál nehezebb kiválasztani a kevés értéket belőle. Ez az effektus az információ, elméletek vonatkozásában manapság igen jellemző. Továbbá trükkös látszat választékbőség jön létre, ha választás ellenoldala a kereslet akadályozva van. Minél több ember választ annál inkább érvényesül a kiválasztódás mechanizmusából adódó fejlődés. (A többség számára rossz eltűnik a jó megmarad.) Minél több ember választ annál inkább érvényesülnek a választás pozitívumai.

A gazdaságban igen gyakori a trükkös látszat választékbőség. A monopol helyzet, a rejtett árkarterek, az agymosó reklámok, a rafinált üzleti megoldások vagy választékszűkülést, vagy trükkös, látszat választékbőséget okoznak. Ugyanezek gátolják az igazságos versenyt.

A látszat, trükkös választékbőség természetes határa, hogy bizonyos számú választási lehetőségen felül nincs igazi választék. Hiába van ezerféle cipő a polcon, a választék nem százszorosa annak, ha csak tízféle cipő van. Az a veszély is fennáll hogy több száz gyenge minőségű és ehhez képest drága cipő csak balekok (óvatlan, jóindulatú emberek) számára készül. Egy telefontársaság (lehet ez biztosító, bank, stb.) pl. húszféle szolgáltatási csomagot ajánl. Logikusan megközelítve ez húszféle csomag nem lehet egyenlően előnyős, tehát akkor ebből tizenöt előnytelen. Erre persze lehet mondani, hogy mindenkinek más az előnyős. A Róbert bácsi azonban, azt tenné, hogy a fogyasztó, adott havi fogyasztási struktúrája alapján, kiszámolná a legolcsóbb variációt, és ezt számlázná. Nem ezt teszik a társaságok, mert nem Róbert bácsikról van szó, hanem tőkésekről. Minél kevesebbet fizet a fogyasztó, annál kisebb lesz a szolgáltató haszna. A húszféle variációból tizenöt azért van, hogy az óvatlan kisember besétáljon a csapdába. Ugyanez igaz a banki szolgáltatásokra és általában minden termékre, szolgáltatásra.

Összefoglalva, a trükkös választékbőség egyik célja elhitetni, az emberekkel hogy van választási lehetőségük, miközben nincs. Eközben, és az már a másik cél, az óvatlan, jó szándékot feltételező, saját munkájával törődő embernek eladni a rossz, olcsó produktumot.

A trükkös, látszat választékbőség nemcsak a termékek vonatkozásában lehetséges, hanem a társadalmi élet más területein is kialakulhat és jelenleg szép számmal ki is alakítják. Pl. a képviselő, ill. helyhatósági választás is trükkös, látszat választási lehetőség. Egyrészt a választékbőség (kínálat) szűkebb a lehetségesnél. A választék mindegyike a lehetségesnél alacsonyabb színvonalú. (Több rossz közül való választás, nem választás) A kereslet, a keresleti kiválasztás gátolva van, mert pl. nincs leváltási lehetőség. Az egyenlőtlen kampány és az agymosó reklám között is nyilvánvaló a párhuzam. Az előzőkből kiderült, hogy a demokratikus választás összefügg a valódi választékbőséggel.

A valódi választékbőség és az igazságos verseny között is nyilvánvaló a párhuzam. A különbség talán úgy fogalmazható meg, hogy elvileg az együttműködésben is létrehozható valódi választékbőség.

Az állam, az irányítás feladata lenne, hogy a hasznos választékot bővítse, a trükkös, látszatválasztékot csökkentse. A direkt szelekció általában csak korlátozottan ajánlott, viszont az objektív tájékoztatás lehetőséget ad a jó választásra, indirekt módon gátolja a trükkös, látszat választékbőséget. Az objektív tájékoztatás nemcsak felsorolás de rendszerezett, elemezett tájékoztatás. Pl. egy adott termékcsoport minden lényeges paraméterének összehasonlítása. Olyan szempontok tulajdonságok elemzése is, amelyet a gyártó kereskedő nem szívesen hangoztat. Ugyanez igaz minden más választásra, ill. azzal kapcsolatos tájékoztatásra.

A túlzott választékbőség problémája.

Ennek az elmélkedésnek is van e tanulmányban előélete. Pl. érdemes a „néhány mellékes, e tanulmányból kimaradó, de azért fontos kategória” c. fejezetet átolvasni.

Az legfontosabb társadalmi probléma az hogy fenntartható e az egyenletes fejlődés a szükségletek egyre arányosabb fokozottabb kielégítése. Mégis úgy tűnik, hogyha ezt az előző problémát megoldja az emberiség, a jóléti társadalmakban jelentkezhetnek újabb problémák. Olyan problémák, melyek már most is jelentkeznek. Az egyik ilyen a túlzott választékbőség problémája. A túlzott választékbőség bizonyos vonatkozásban azonos a trükkös, átverős választékbőséggel.

Az alapprobléma tulajdonképpen az, hogy a választéknak nincs meg az élőszelekciója. Itt persze felmerülnek a következő ellenvetések. Ki végezze el az előzetes szelekciót? Ha nem a lakosság az emberek csinálják az előzetes szelekciót, akkor az torz, elfogult lesz. Ez jelenleg azért merül fel, mert az emberek nem hiszik el, hogy lehetnek olyan elfogulatlan szakemberek, akik részrehajlás nélkül képesek lennének, a valódi, az emberek érdekét néző előzetes szelekciót elvégezni. Még kevésbé hiszik el, hogy az állam lenne képes ilyen szakembereket kiállítani.

Itt viszont a demokrácia egyik alapproblémája is előjön. Igaz ez inkább a jövő problémája. Az rendben van, hogy a lakosság dönt minden lényeges kérdésben, de hogyan választódnak ki a lényeges kérdések és azokra adott négy-őt lényeges válaszalternatíva. Ugyanis az a helyzet, hogy száz, vagy ezer, vagy annál is több kérdéshalmazból (problémahalmazból) gyakorlatilag egy embernek igen nehéz kiválasztani a leglényegesebb (legsürgősebben, leginkább megoldandó) problémát kiválasztani. És ha ez meg is történik, akkor is ezekre adott megoldások száma megint csak elérheti a százat, vagy ezret, vagy annál is többet.

A túlzott választékbőség azonban megjelenhet a jelenlegi hétköznapok szintjén is. Megjelenhet a tárgyi termékek, szolgáltatások szintjén és annál fokozottabban a szellemi termékek szintjén. A szellemi termékek szintjén azért jelenik meg fokozottabban, mert silány szellemi terméket, könnyebb gyártani, mint silány tárgyi terméket.

Nézzük meg azonban egy egyszerű példával, hogy mi is a baj a túlzott választékbőséggel.

Van a környeztünkben pl. ötven műszaki üzlet, amelyikben lehet mosógépet vásárolni. Továbbá van a piacon összesen ötven típusú mosógép, többnyire eltérő árral. Tehát a választónak (a fogyasztónak) igen nehéz dolga van. Igen sok idejét, energiáját elveszi, hogy a jó választás érdekében egyfelől át kell néznie az összes típus tulajdonságait, árait. Ez legalább ötven, vagy annál is több adatsor átnézése, értékelése. És akkor még ott van a többi termék is. És ha átnézi, még akkor is fennáll a tévedés lehetősége. Minél nagyobb a választékbőség, annál nagyobb a tévedés lehetősége. De a termelőknek, legalábbis a jó, (viszonylag olcsó) terméket előállítóknak sem kedvező ez helyzet. Ugyanis ebben helyzetben a kelleténél több silány terméket, és a kelleténél kevesebb jó terméket fognak megvásárolni. A silány terméket gyártók éppen e jelenség által maradhatnak a piacon. Kijelenthető, hogy ez esetben (mosógép esetében) az ötvenes szám már túlzott, optimálisabb lenne a húszas szám. Méghozzá a legjobb húsz típus. A szellemi termékek vonatkozásában ezek a számok jelentősen megnőnek. Mivel foglalkozzon pl. az ember a szellemi önképzés, önépítés keretében? Irdatlan mennyiségű információ elmélet, művészet árad az ember felé. Nem árt, ha az ember szétválasztja: ez az információ csak a könnyed szórakozás keretében áramlik hozzám, lényegében el kell felejtenem. Illetve, ez az információ, viszont lényeges ennek bennem részben meg kell maradnia.

Ez tehát belső szelekció, amely fontos, de sajnos önmagában nem elég. A jövő fejlettebb rendszerében szükség van egy külső objektív előzetes szelekcióra is. Először is azt kell látni, hogy minden terméknek megvan az optimális választéka. A múltban a túl kicsi választék volt a probléma. Jelenleg vegyes a helyzet, de már esetenként megjelenik a túl nagy választék problémája is. A jövőben valószínűleg egyre inkább a túl nagy választék problémája jelenik meg, persze a jelenlegi tendencia mellett.

Mielőtt tovább mennék, egy kicsit kategorizálnák, milyen előzetes szelekciók lehetnek:

A politikai programok, a törvényjavaslatok előzetes szelekciója. A politikai vezetőjelöltek előzetes szelekciója. A szellemi termékek, a szellemi önképzés előzetes szelekciója. A tárgyi termékek, szolgáltatások előzetes szelekciója.

Milyen a jó előzetes szelekció? Elfogulatlan, tárgyilagos, objektív, és az emberek szemében is az. Elsősorban, ha lehetséges, akkor véleményez. Ha ez nem lehet, akkor indirekt, szabályoz pl. magasabb adóval. Ha ez sem lehet, akkor limitáltan, alternatívákat nyújtóan szabályoz. Ha ez sem lehet, akkor direkt szabályoz, tilt. Tehát a szelektálás lehetőleg direkt ne korlátozza megjelenést, és csak befolyásolja (ne határozza meg) a választást.

Mint ahogy korábban szó volt róla, elképzelésem szerint a jövő rendszerében lesznek független, tudományos, demokratikus testületek, melyek a politikai programokat, a törvényjavaslatokat, valamint vezető jelölteket előzetesen szelektálnák a fenti elvek alapján.. Tovább arról is volt szó, hogy tárgyi termékek, szolgáltatások előzetes szelekciója sem lehetetlen, ugyancsak független, tudományos, demokratikus, testületek szervezetek által. Itt többféle elképzelés is lehetséges. Az egyikről az adózás keretén belül beszéltem. Már most is vannak termékek, amelyek a károsságuk kapcsán magasabb adót fizetnek. Egy másik elképzelés szerint az adott szervezet összehasonlító véleményezéseket adna ki. Pl. az összes mosógép közül kiemelné a legjobb húszat és persze adatokkal meg is indokolná a szelekciót. Erről talán a fogyasztástorzító fejezet keretén belül beszéltem.

Néhány további gondolat az előzetes szelekcióról.

A probléma akkor merül fel, ha túl nagy választék. Kis, közepes választék szelekcióját a lakosság a népréteg (a közvetlen demokrácia) is el tudja végezni.

Az előzetes szelekciónak persze csak a közepes optimális választékra kell leszűkíteni a választékot. Pl. az énekes verseny alkalmával 50 főre. Ebből az ötven főből már a közönség is képes választani. Mindennek (terméknek, szolgáltatásnak, elméletnek, programnak, törvényjavaslatnak vezetőjelöltnek, stb.) a célja, hogy végső a népréteg (lakosság) általi választék legyen. Minden lakosság általi választéknak van egy optimális nagysága. Azon nagyság, amely a lehető legnagyobb, de a lakosság képes a választást végrehajtani. Az optimális választék nagyságát meghatározza a választás bonyolultsága, a fontossága, a döntési idő, az eredeti választék nagysága és választék jellege.

Az előzetes szelekciót kétségkívül független, elfogulatlan, tudományos (szakmai), demokratikus testületnek (zsűrinek) kell elvégeznie. Ellenben az előzetes szelekció ellenőrzésébe is be lehet vonni a lakosságot és a civil szférát. Ettől válik a szelektáló testület demokratikussá. Minderre egy későbbi fejezetben még visszatérek.

A legnehezebb kérdés kétségtelenül a szellemi termékek előzetes szelekciója. Itt jelenleg egy ellentmondásos helyzet van. Egyfelől a hivatalos oktatás, tájékoztatás politika felől talán még mindig túl kicsi a választékbőség. Ezt a választékbőséget az állami oktatásban, tájékoztatásban hogyan lehet az optimális szám közelébe vinni erről már szintén beszéltem.

Másfelől viszont a minden máshonnan (társadalom, média, internet, stb.) érkező információ, hír, elmélet, művészet, stb. választéka már túl nagy. Az egyén felé csak áramlik a sokmillió információ, szinte ideje sincs azokat érdemben átnézni, szelektálni. A rossz hamis elméletek, hírek információk, művészetek kiszorítják a jó az igaz az értékes információkat, híreket, elméleteket, műveket. Az egyén szellemi, lelki önképzése, építkezése így kétségessé válik. Kérdés: mi lenne, ha jelenleg élne Jézus, Spinoza, Voltaire, Marx, stb., akik valószínűleg a kornak megfelelő nagyszerű szellemi alkotásokat hoznának létre? Nagy valószínűséggel a gondolataik nem tudnának elterjedni oly mértékben, ahogy azok elterjedtek saját korukban, ill. a korábbi évezredekben, évszázadokban.

Félő viszont, e nélkül nincs igazán fejlődés. Megmondom őszintén, gőzöm sincs, hogyan oldhatná meg ezt a rendszer. Némely, kirívóan káros szellemi termékeket (pl. akciófilmek, bugyuta műsorok, stb.) minősíthetne az állam, pl. erősebben, adóztathatná. Ugyanakkor a szellemi termékek többségét nem képes az állam és más sem objektívan szelektálni. Arról van némi elképzelésem, hogy az egyének hogyan oldhatnák meg (csak részben képesek megoldani) ezt a problémát. Erről egy másik rendszertényezőben beszélek.

Mindenesetre úgy gondolom, hogy a jövő fejlettebb rendszere foglalkozna ezzel a problémával.

A választékbőséggel kapcsolatos feladatok problémája.

A választékbőség fogalma igencsak általános. Ez olyasmi lenne, mint az esélyegyenlőségi minisztérium, ami annyira általános, hogy nem szól semmiről. Lényegében van a politikai jellegű választékbőség és van a gazdasági választékbőség. A politikai jellegű választékbőség, pl., hogy a lelki szükségletek kielégítése között is választhassunk. Pl. hogy életmódok rendszerek között is választhassunk. Pl., hogy vezetések között is választhassunk. Ezt a választékbőséget a különböző rendszertényezők talán biztosítják. A gazdasági választékbőség az, hogy termékek, szolgáltatások között választhassunk szélesebb értelemben. Ebbe beletartozik az, hogy választhassunk pl. az iskolák között, az orvosok között, a sportok között, a munkák között, az információk a tájékoztatások, stb. között. Természetesen választhassunk a konkrét árúk között, vagyis legyen árubőség és választékbőség. Aki figyelmesen elolvasta ezt a tanulmányt, az rájöhetett arra, hogy a választékbőség növekedésének mesterséges és természetes gátjaival a különböző fejezetekben foglalkoztam, jóllehet nem így neveztem a problémát. A természetes szükségszerű gátakkal nincs mit tenni, a mesterséges fölösleges gátakat azonban le lehet rombolni.

Az én elképzelésem szerint lehetséges, és szükséges egy olyan testület amelyik kimondottan a felsorolt és a felsorolásból hiányzó választékbőséggel foglalkozik, azok mesterséges fölösleges gátjait és azok megszüntetésének lehetőségét vizsgálná és ezen vizsgálatokat gyakorlati törvényekben, hatósági eljárásokban, intézkedésekben is realizálná. Ha van versenyhivatal, akkor lehet választékbőség hivatal, ill. ilyen legfelső jogalkotó, irányító, felügyelő testületrész is. Továbbá eme testület, szervezet foglalkozna a trükkös választékbőséggel Továbbá a túlzott választékbőséggel és az előzetes szelekcióval. Persze az előzetes szelekcióval, más testületek, szervezetek is foglalkoznak.

Valamint lehetnek ilyen tevékenységű jogalkalmazó, ellenőrző szervek is.

Általános feladat.

Szükséges, hogy a választék minden tekintetben bővüljön. Ez azonban nem jelentheti a fölösleges termékek, szolgáltatások megjelenését, a szelekció, az átgondoltság, a tervezettség hiányát. És nem jelenti a káros termékek, szolgáltatások megjelenését. (És ide lehet venni a szellemi termékeket is.) Sőt, a pontos kiszámolást, a pontos szelekciót, a pontos tervezést jelenti, azt, hogy pontosan annyi fajta hasznos termék, szolgáltatás jelenjen meg amennyire igény van.

(Az igények pedig fokozatosan bővülnek) És káros termék, szolgáltatás akkor sem jelenhet meg, ha igény van rá.

Feladatok.

Az optimális uniformizálás elveinek tisztázása.

A társadalmi, gazdasági rendszer átvizsgálása és ahol lehet a választék bővítésének elősegítése az állam eszközeivel (hitel, adó, könnyített szabályozás, közvetlen segítség, oktatás, tájékoztatás). Bő, de eltérő, ugyanakkor a lehetőségekhez képest jó minőségű választék feltételinek megteremtése. A trükkös, látszat választékbőségek kiszűrése, adott esetben direkt ellenintézkedés. A túlzott választék csökkentése elsősorban előzetes véleményező szelekcióval. Az objektív tájékoztatás biztosítása. Általában a választékot bővíteni kell, az optimális szintig az állami területeken (közoktatás köztájékoztatás, egészségügy, és más állami szolgáltatások). A trükkös, választékbőség mindenhol lehetséges. Általában a választékot objektívan szűkíteni, szelektálni kell az optimális szintig. A jelenben egyes magángazdasági termékek szolgáltatások vonatkozásában, de főleg a szellemi termékek vonatkozásában. Elsősorban a médiákon, interneten, egyéb forrásokból hömpölygő értéktelen információk, hírek, elméletek, álművészetek problémájáról van szó. A szellemi szemetelés és az információrobbanás problémájáról.

(A jövőben pedig valószínűleg túlzott választék lehet a politikai programok, a törvényjavaslatok a vezetőjelöltek vonatkozásában. Jelenleg e területeken nincs túlzott választék, legfeljebb a trükkös választékbőség van. De már most is szükséges lenne a független tudományos demokratikus testület előzetes szelekciója, a vezetőjelöltek vonatkozásában.)

Az optimális előzetes szelekció, ill. az optimális lakossági választék biztosítása a rendszer minden területén, ahol erre szükség van.

Ezek a feladatok egy független, demokratikus tudományos testületet (vezetésrészt) igényelnek. Kell egy olyan testület, ill. szervezett, amelyik ezen problémakör ismerője és felügyelője.

Kétségtelen hogy e testület és több más testület (pl. a jó versenyért felelős testület) feladatai átfedik egymást. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a feladatok között van olyan, amit más testület nem oldhat meg, ezért ez egy önálló feladatkör és rendszertényező, amely független tudományos demokratikus testületet, testületrészt igényel.

A keresleti kiválasztás biztosítása lényegében nem más, mint annak a megakadályozása, hogy egy szűk kisebbség véleménye választása érvényesüljön. Ez pedig nem más, mint a demokrácia biztosítása. Ezt természetesen nem sorolom e rendszertényező feladatai közé. A demokrácia ezer feladatából minden rendszertényezőre jut néhány.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

A történelmi értékelés szempontjai hasonlók, mint a verseny értékelésének szempontjai, viszont a jelentősége jóval kisebb.

A korábbi rendszerekben több okból nem volt valódi választékbőség. Egyrészt a gazdasági technikai fejletlenség miatt. Másrészt a vezetésnek sokkal kényelmesebb egy egységesítő politikát folytatni, mint választékbővítő politikát. Ráadásul a diktatúrák pedig hajlamosak is az egységesítésre. Voltak olyan rendszerek, melyek nem gátolták, de nem is segítették a választékbővülést. Talán az államkapitalizmus az egyetlen olyan rendszer ahol főleg tudat alatt, ráérzett a vezetés hogy választékbővülés (a verseny is) hasznos és ezért támogatni kell. Ráérzett arra, hogy a választékbővülés (a verseny is) önmagában nem okoz teljes demokráciát nem fenyegeti a rendszert, viszont hangulatjavító (szükségletkielégítő) tényező. Persze a jelenlegi rendszerben is igen nagyarányú a trükkös, látszat választékbőség, itt sem alakult ki a tudatos, tudományos elmélet és ebből adódóan ilyen gyakorlat sem. Sajnos a brezsnyevi szocializmus még idáig sem jutott el. Bár brezsnyevi szocializmus már nem volt kifejezetten egységesítő, uniformizáló, mint a sztálinizmus, de indirekt módón az volt. A túlzott központi irányítással, a túlszabályozással, a piacgazdaság elvetésével, és egyebekkel gátolták a választékbőséget.

Ismétlem a jelen rendszer értékelését az húzza le, hogy igen jelentős a trükkös, látszat választékbőség.

A verseny és a választékbőség összefügg, de nem ugyanaz. Ha együttműködési szabályrendszer van kidolgozva, akkor a kiválasztódás törvénye működhet rivalizálás nélkül is.

A megújulás, fejlődés (külön) gyakorlati szempontból. Rendszertényező. Az ABC/2 ábra. A D. jelű ( fejlődés) ábrák.

Ez is egy összefoglaló, kiegészítő jellegű fejezet (hiszen az egész tanulmány jobbára a fejlődésről szól), amely kiegészítő (kimaradt) feladatokat is megfogalmaz.

Ismétléssel kezdem.

A társadalmi alapvető ellentmondásai és azok feloldása. Mi a helyes nézet, és ebből adódó cselekvés. A természettudományos igazságok, és a társadalomtudományos igazságok (a jó, kellemes, az igazságosság) igazságai, ezekből is társadalomtudományos alapigazságok.

Kezdjük onnan, hogy kétféle igazság van, az igaz, igazságai, és a jó a kellemes, az igazságosság igazságai. Az igaz, igazságait nevezhetjük az érzékelés az érzékszervek igazságainak is. (És nevezhetjük természettudományos igazságoknak is amennyiben az emberek kívüli világra jellemzőek. A jó, a kellemes, az igazságosság (a hasznos a szép, stb.) igazságait, nevezhetjük az érzések, érzelmek igazságainak. (És nevezhetjük társadalomtudományos igazságoknak amennyiben azon világra jellemzőek, amelyben az ember áll a központban.)

Az érzékszervek igazságai (a műszerek mérése is végső soron az érzékszerveinken keresztül hatnak) bizonyíthatóbbak, konkrétabbak. Ez abból ered (abból is), hogy az érzékelés megfoghatóbb, konkrétabb és egységesebb, mint az érzése, érzelem.

Ebben a tanulmányban azt állítom, sok módón bizonyítom, hogy mindkét igazság a természet, Isten igazságai. Vagyis, hogy nem az ember hozza létre az igazságokat, az ember csak felfedezi, bizonyítja, alkalmazza az igazságokat. Ugyanakkor itt egy másik állítást is teszek: a jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot.

Nézzünk pl. egy természettudományos igazságot: a föld gömbölyű és forog a tengelye körül.

Ezt viszonylag könnyű konkrétan bizonyítna. Pl. valaki kinéz egy űrhajóból, vagy onnan filmet készít. Vagy elindul egy hajóval, repülővel egy irányban és megérkezik oda, ahonnan elindult. A közvetett bizonyítékok is elég konkrétak, így tehető össze a nap a hold, a csillagok, a bolygók mozgása logikusan. Ez az igazság, (a föld gömbölyű) akkor is gazság volt, amikor az emberek azt hitték, hogy nem gömbölyű. És akkor is igazság volt, amikor csak egy ember, vagy néhány ember gondolta azt, hogy gömbölyű. De fel kell tenni a kérdést, mit ér az igazság, anélkül, hogy az emberek felismerik, elfogadják és alkalmazzák? Sajnos azt kell erre válaszolni, hogy az emberi felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül az igazság értelmetlen haszontalan. Árnyaltabban fogalmazva: az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában. Azt mondom, az igazságnak ezek szerint két kiterjedése van: ez egyik az igazságtartalma, beleesik az igazság 30%-os mezőjébe. Az ember számára hasznos igazságnak tartalmazni kell az előző kiterjedést, feltételt, és tartalmaznia kell azt is, hogy az emberek felismerjék, elfogadják és alkalmazzák. Az ember számára hasznos igazság, magasabb rendű igazság, mint az egyszerű igazság.

Most felsorolok néhány társadalomtudományos alapigazságot. Ezek az én véleményem szerinti alapigazságok de ez sem biztos.

1. Az emberi élet legfőbb célja, hogy minél több ember, (beleértve magamat is) és állat is, éljen, egyre jobban, kellemesebben, egészségesen, igazságosabban, boldogabban. (Talán növény is.)

2. Az ember önakaratából képes egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban élni, van ilyen fejlődési lehetőség. Valószínűleg mindig is lesz ilyen fejlődési lehetőség, de jelenleg és még sokáig biztosan van ilyen fejlődési lehetőség.

3. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás. Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)

Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel, másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)

4. A jó, a kellemes az igazságosság igazságai (főleg az alapigazságok) részben természeti Isteni igazságok (bizonyíthatók és bizonyítás erősségével arányosan igazságok), részben a többség elfogadása és ebből fakadó cselekvése határozza meg az igazságot. Az igazság, felismerés, elfogadás és alkalmazás nélkül valamennyivel értelmetlenebb, haszontalanabb, mint felismeréssel, elfogadással, alkalmazással, kiváltképpen a társadalomtudományos igazságok vonatkozásában.

Azért ezeket, az igazságokat nehezebb konkrétan bizonyítani, mint pl. azt, hogy a föld gömbölyű.

De itt elém, vagy az emberek elé állhat, egy másik ember és azt mondhatja ezek a te igazságaid, de az én igazságaim egészen mások. Pl. ezek.

Nem minél több ember éljen egyre jobban, kellemesebben, egészségesebben, igazságosabban, stb. csak az emberek egy kiváltságos része csoportja (rétege, népe) éljen egyre jobban, kellemsebben egészségesebben, stb..– mondja a másik ember.

A második ponttal sem értek egyet, mert szerintem, az emberi fejlődés véges, pl. azért, mert egy bizonyos szint felett nem fokozható, a jobb, kellemesebb élet. És jelenleg már elértük ezt a szintet. És az önálló akarat sincs – mondja másik ember.

És egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges. A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.

A harmadik pont ezek szerint így módosul, Bizonyos emberek, csoportok, népek nemzetek pl. a felsőbbrendűségük miatt, árthatnak másnak. Az indokolatlan másnak ártás nem mindig bűn – mondja a másik ember.

Tehát egy másik embernek ezek a nézetei. (Egy harmadik ember pedig azt mondja, egyiktőknek sincs igaza, mert ez, és ez az igazság. Egy negyedik ember pedig megint más, igazságokkal áll, elő és így tovább.)

Na akkor ezek a vitatkozó emberek, ha normálisak azt mondják: akkor érveljünk, bizonyítsunk, így döntsük el, kinek van igaza. És lehet is érvelni, bizonyítani még az ilyen elvont kérdésekben is. Vannak logikai érvelések, bizonyítások, vannak statisztikai érvelések bizonyítások, és talán egyebek is. De az is kétségtelen, hogy a konkrét bizonyításnak (itt a film, láthatod a saját szemeddel) alig van lehetősége.

5. Itt jön az én alapigazságom, amely negyedik pontból ered: akkor mindenki mondja el a saját igazságát, annak bizonyítását és az igazság az lesz, amit elfogadnak az emberek, méghozzá amit, minél több ember elfogad. Még pontosabban, az lesz az igazság (de ez elsősorban a társadalomtudományos, a jó, a kellemes, az igazságos alapigazságára vonatkozik), amit az emberek többsége elfogad és a többségen belül is, amit minél több ember elfogad, feltéve, ha a tájékoztatás egyenlő és egyenes, őszinte.

De miért is igazság, szerintem a fenti igazság. Valakinek, valakiknek el kell dönteni, hogy mi az igazság. Mert elmondnak kettő, vagy három, vagy négy, stb. igazságot, de ezek így önmagában csak elmondások lesznek. Ha senki nem fogadja el ezeket, akkor ezek csak üres szavak, pusztába kiáltott mondatok lesznek. Ha hatmilliárdból csak ketten-hárman fogadják el, annak sincs sok értelme. Ebből a logikából kiindulva: minél többen fogadják el, annál több értelme lesz az igazságnak, annál magasabb rendű lesz az igazság, amelynek azért van egy másik kiterjedése is: valóban a természeti, Isteni igazságot tartalmazza. Döntse el egy szűk (tudós, vagy más) csoport, melyik a nagyobb igazság – jöhet a felvetés. De ezzel csak egy újabb vitát nyitunk: kikből álljon ez a szűk csoport? Miért pont azokból és mi garantálja, hogy ilyen általános alapvető társadalomtudományos (a jó, kellemes igazságos igazságait) igazságokat bárki képes elfogulatlanul eldönteni. Ez a vita ugyanolyan eldönthetetlen lesz, mint az eredeti vita. Egyébként pedig mivel a kellemest, a jót kell eldönteni, tehát érzésekről, érzelmekről van szó, csak mindenki összesített érzése adhat ki egy átlagos általános egyben igaz megoldást. Tehát marad az egyetlen megoldás a többség elfogadása, a többség döntése határozhatja meg az igazságot.

Tehát én előálltam ezzel a négy igazsággal, és e tanulmányban további ezer igazsággal, mások is álljanak elő, és aztán döntsön a többség.

6. Mielőtt tovább megyek, megint meg kell fogalmazni egy alapvető igazságot: a közvetlen demokrácia, a többség elfogadása, döntése, többek között egy alapvető igazság-meghatározó tényező.

Az egy külön tanulmányt érdemel, hogy gyakorlatilag hogyan fogadhatja el, ill. fogadja el a többség az igazságot. Mert itt a népszavazási rendszerről is szó van, az alkotmánymosósításról is szó van, és az emberi tudat alakulásáról is szó van.

A négy pontból a harmadikat tulajdonképpen már elfogadta az emberiség többsége.

Ismételt 3. pont. A jó, kellemes, igazságos, stb. élet ellen hat az indokolatlan másnak ártás. Ezért az indokolatlan másnak ártást meg kell szüntetni, el kell ítélni, meg kell büntetni. (Ne ölj, ne lopj, stb. a tízparancsolat egy része is erről szól, nem szabad másnak ártani.)

Indokolt másnak ártás, ami önvédelmi jellegű. A közösség szerve az állam elítél egy veszélyeztetőt, de csak akkor, ha veszélyeztetés igen erős, vagyis igen nagy valószínűséggel másnak ártásba torkollik. Vagy elítél egy másnak ártót, amit végső soron önvédelemből tesz. (Egyrészt visszaszerzi a visszaszerezhetőt. Másrészt a valószínűleg erősen veszélyeztetőt semlegesíti. Harmadrészt a többiek számára példát mutat: nem ártsatok másnak.)

A másik három pontot nem egyértelműen fogadta el, csak részben esetleg jelentős részben. A harmadik pontot elfogadta az emberiség annak ellenére, hogy nem történt ez ügyben népszavazás, sok alkotmány nem is tartalmazza. És az emberiség fogadta el annak ellenére, hogy gyakorlatilag csoportok, közösségek, népek, nemzetek vannak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy lehetséges egy elfogadás, amely nem népszavazással történik, amelyik lassú és kanyargós, de mégis egyértelmű és az egész emberiségre vonatkozó elfogadás. Tehát létezik ilyen, nem lehetetlen. (Ugyankor én azt mondom, hogy fel is lehet gyorsítani az ilyen elfogadásokat, de erre itt nem térek ki.)

Ha a harmadik pont jelenleg el van fogadva, akkor már van legalább egyetlen biztos pont, amiből ki lehet indulni.

A következő „igazság: egyébként nincs emberiségi többség. Az emberiség csoportokra, közösségekre, népekre, nemzetekre oszlik, ha van is „többség dönt” elv, akkor is csak ezen csoportok, közösségek, népeken nemzeteteken belül lehetséges. A csoportoknak közösségeknek, népeknek, nemzeteknek pedig önrendelkezést kell adni, vagyis nekik kell eldönteni, (más nem szólhat bele) hogy többek között milyen társadalomtudományos alapigazságokat fogadnak el – mondja a másik ember.

Ezt az igazságot én hajlandó vagyok elfogadni. De ha el is fogadom (bárki elfogadja) akkor is utána kell tenni az emberiség által elfogadott harmadik pontot, amely ez esetben így szól. Rendben van minden csoport, közösség, nép, nemzet maga határozza meg az alapvető igazságokat, de másnak, más csoportnak, közösségnek, népnek, nemzetnek, indokkatlanul nem árthat. Beleértve a jövő embereit, akik most gyerekek és talán azokat is, akik ezután fognak megszületni. És mit jelent ez.

Azt, hogy mégis eljutottunk az emberiségig. És azt is jelenti, hogy az első pont is valószínűleg igaz. Ha senki nem árthat másnak, akkor azt sem teheti, hogy a másikat akadályozza abban, hogy jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb élete éljen. Minél több ember, a lehető legtöbb ember éljen jól kellemesen, egészségesen igazságosan, ez csak azzal lehet összhangban, hogy tilos a másnak ártás. Nem minden embernek kell jól, kellemesen, egészséges, igazságosan élni, csak az emberek egy részének - ez azt jelenti, hogy lehet ártani azoknak, akik nem tartoznak a kiváltságos emberek közé. Mert mit mond, és mit tesz ez az önző társaság. Mi nem vagyunk senki ellen mi csak saját érdekeinket, követjük. Ehhez mindenkinek joga van, a gyengéknek is meg van adva az esély erre. A tolvaj a rabló, a gyilkos is vallhatja ezen „igazságot”, mindenki rabolhat, lophat, gyilkolhat, tehát egyenlőség van. De az igazságossági alapelv, a harmadik pont, amelyet viszont már az emberiség többsége elfogadott, ezért igazság, kimondja: nem árthatsz másnak.

Viszont gyakorlatilag harmadik pont sem érvényesül teljesen, mert, pl. érdemtelen jövedelemszerzéssel jelenleg is, lehet ártani másnak. Pontosabban, amíg nincs pontosan tisztázva, értelmezve mit is jelent a „tilos indokolatlanul mának ártani”, amíg jogi alapelvek nincsenek tisztázva (betartva pedig még kevésbé) addig ezek az alapigazságok csak részben hasznosított (hasznos) igazságok. Pl., addig nem lehet a másnak ártást elméletileg megszüntetni, amíg nem tisztázott az arányosság. Mert másnak ártás létrejöhet úgy is, hogy valaki a közös tartályba betesz X mennyiségű hasznos munkát, terméket, de annak az ötszörösét veszi ki. És akkor a másiknak, könnyen kiszámolható, a hasznos munkájának csak az ötödrésze jut. Ha pedig a hasznos munkát szinte lehetetlen pontosan megállapítani, akkor az arányosságot kell pontosan megállapítani. Tehát elég sok mindent kell értelmezni azzal kapcsolatban: mikor jön létre a másnak ártás. Ha helyesen van értelmezve a „tilos másnak ártani” akkor a már szinte minden társadalomtudományos alapigazság jelentős részben bizonyított.

Tehát az emberiség számára hasznos igazságok, magasabb rendű igazságok ezek szerint nem kettő, de három feltételhez vannak kötve. Egyrészt legyen magas az igazságtartalmuk. Másrészt a többség, minél több ember ismerje, fogadja el, és alkalmazza azokat. Harmadrészt, az alkalmazás legyen szinte teljes, vagyis az igazság legyen helyesen kibontva, értelmezve és ezek szerint legyen megvalósítva.

De kétségtelenül a második pont, amely jelenleg legkevésbé elfogadott.

Vagyis, hogy van fejlődési lehetőség, lehet sokkal jobb, kellemesebb, egészségesebb, igazságosabb életet élni, főleg ha a jelen állapotaiból indulunk ki. Ugyanis jelenleg mást sem hallunk, mint azt, hogy ez már a szinte tökéletes rendszer. Mert ezen állítás azt mondja, hogy fejlődhet pl. az autó, a mosógép, a gyógyítás, stb. tehát ebben az irányban van némi fejlődés. De pl. az igazságszolgáltatás, nem fejlődhet, a társadalmi igazságtalanságok is fennmaradnak, vagyis azért nem mindenkinek jár majd a legmagasabb fokú egészség. A jelen igazságtalan háborúi is fennmaradnak, mint pl. az iraki háború. Fennmarad az is, hogy bizonyos problémák, (mint pl. a természetpusztítás) megoldatlan kardként lógnak az emberiség feje felett. És még sorolhatnám a rendszerből eredő azon problémákat, amelyek miatt a jelen és sokak szerint a jövő élete is, megreked egy viszonylag rossz, kellemetlen egészségtelen, igazságtalan szinten. De sajnos ettől sokkal veszélyesebb a helyzet. Mert fel kell tenni a kérdést: miért jöhetett létre az emberiség történelmében az 1910-1945-ig tartó szakasz (vagy 1910 -1953-ig tartó szakasz), amikor nemcsak megrekedt a fejlődés, de az átlagosnál mondjuk kétszáz millióval többen oktalanul szenvedtek, és ennek a negyede meg is halt. És sajnos meg kell állapítani, hogy nemcsak stagnálás van, de létezik válság-láncreakció is, mély hullámvölgy is van. Sőt világ-katarzis is lehetséges.

Az 1910-45-ig tartó szakasz azért jött létre, mert nem volt elégséges a fejlődés.

Ekkora katarzis nem jöhetett véletlenül össze, és az sem indok hogy megszületett néhány diktátor. És az sem indok hogy az emberek egy része előítéletes, soviniszta, rasszista volt. És az sem indok, hogy a szélsőséges politikai erőket nem korlátozták eléggé. Illetve ezek csak résztényezők voltak, a sok között. Az indok: a társadalmi és erkölcsi fejlődés nem volt elégséges, már jó ideje nem volt elégséges, csak ebben az időszakaszban erjedtek meg a problémák

A fejlődést is értelmezni kell. Mert az rendben van, hogy szükséges változás, de a változás lehet rossz irányú is. Merre van a jó irány, ez az egyik kérdés.

És másik kérdés: hogyan menjünk a jó irányban lassan békésen, vagy gyorsan, esetleg erőszakosan? Egyenletesen, vagy ha megérett helyzet?

Mi jelent a szélsőségesség: erőszakos változtatást? Vagy csak gyors erőteljes, nagyarányú változtatást? Vagy rossz irányú változtatást?

A jó irány arra van ahol a nagyobb, a magasabb rendű igazságok (célok) vannak.

Az előzőek értelmében, az a stratégiai jó irány, amit annak tart a nép.

„Döntsön a többség” elvnek azonban van egy feltétele, az egyenlő és öszinte (nem manipulatív) tájékoztatás. És ez sajnos jelenleg nincs meg.

A nagyon lassú, békés változással az a baj, hogy az már stagnálás, amely nem tart lépést a természettudományos, technikai fejlődéssel, valamint az emberek igénynövekedésével. Jó példa erre: a természetrombolással nem tart lépést a természetrombolás rendszerbeli megállítása. Az államnak, a jelenleginél sokkal radikálisabb lépéseket, változásokat (anyagi fogyasztáscsökkentést, innovációs stratégiát, ez irányú oktatást, stb.) kellene tennie, hogy lépést tartson a fejlődés a szükséges fejlődéssel. Ugyanakkor a béke, a demokrácia, az igazságosság felé nem lehet erőszakkal haladni. A rossz irányú és az erőszakos változás: rossz változás. A nagyon lassú, békés változás: szintén rossz változás. A nagyon gyors, jelentős változás: rossz változás. Viszont ha lemaradás van, akkor sietni kell. Talán egyszer a társadalomtudomány meg tudja mondani, hogy milyen helyzetben mennyi kisebb törvényt, nagyobb törvényt kell meghozni, megváltoztatni, hogy az optimális fejlődés fennmaradjon.

Tehát a fejlődés alapigazságát is értelmezni kell, vagyis meg kell állapítani további fejlődési alapelveket.

Kitérés az alapvető társadalmi ellentmondásokra.

Pl., az előbb felvettetem, hogy majd a jövő társadalomtudományának kell megoldania, előtte viszont éppen a „többség döntése a jó” elvének fontosságát bizonygattam. Aztán a fejlődéssel kapcsolatos ellenmondásokat is felvetettem. Aztán ott van alapvető társadalmi igazságok és az önrendelkezés ellentmondása, melyet fel is oldottam. De hosszasan lehetne sorolni az ellentmondásokat is.

Tulajdonképpen a társadalmi ellentmondások döntő többsége nem feloldhatatlan ellentmondás, csupán egy nagyon kényes egyensúly. Vagy úgy is fogalmazhatok, hogy az optimális járható út, gyakran leszűkül egy nagyon keskeny, sok elemzést kívánó útra. Amely út szinte nincs (vagy az egyik szakadékba esünk bele, vagy a másikba), ha csak felületesen és elméletileg gondolja át a gondolkodó a problémát.

De kétségtelenül van egy alapvető ellentmondás, amelyen bármennyit gondolkodok, nem látok igazi megoldást. Ez pedig a következő: a vezetés egésze (többsége), amelynek meg kellene oldani az ellentmondásokat (a múltban és jelenleg csak ő van abban a helyzetben), nem tudja, és nem is akarja azokat megoldani.

Foglaljuk össze az eddig elmondottakat.

E fejezetben egyfelől az alapvető társadalmi igazságról elmélkedetem, másfelől az általam vélt igazságokat állapítottam meg és bizonygattam. Hozzátéve, hogy ezen igazságok, igazát nem csak e fejezetben, hanem az egész tanulmányban bizonygatom.

Megállapítottam hogy négy, ill. hat igazság közül a harmadik, amely leginkább elfogadott, de itt is komoly értelmezési hibák vannak, ezért gyakorlatilag csak részbe realizálódik. A többi igazság ennél is kevésbe elfogadott, és megvalósuló, kiváltképpen a második igazság.

Azt is hozzá kell tenni, hogy ezen alapvető igazságokból sok-sok igazság levezethető. Tehát az alapvető társadalmi igazságok nemcsak önmagukban levő igazságok, hanem kiindulópontok.

Az igazságról szóló elmélkedésem pedig azzal bővült, hogy megállapítottam ezzel kapcsolatosan két további igazságot, az ötödik, és a hatodik igazságot.

De két különálló egyfelől elmélkedés úgy kapcsolódik össze, hogy érdemes mindent az alapvetésektől kezdve elemezni, így tisztábban láthat az ember. Az én igazságaimat egészen az igazság elemzéséig vezetem vissza.

Másfelől úgy kapcsolódik össze, hogy ez a hat igazság (és a többi ezer) az én igazságom, és persze ezen kívül még sok-sok igazságnak vélt kijelentés létezik, de akkor döntsön (elfogadjon) a többség. Döntsön minden egyén, csoport, közösség, nép, nemzet külön-külön, de ezek a döntések is összegződnek, tehát dönthet az emberiség is.

A külön megjegyzés annak szól, hogy ez rendszertényező egy szétszórt, sok más rendszertényezőbe beépülő rendszertényező, de mégis, itt és most külön gyakorlati tényezőként is megjelenítem. Egyébként ez az oka, hogy viszonylag kis százalékra van értékelve.

A fejlődés az előzőnél jobb, több, de elsősorban minőségében jobb, az ember számára kellemesebb állapot.

A megújulás, átalakulás, fejlődés, előrelátás, célzatosság tervezettség összefügg.

Tulajdonképpen az eddigi fejezetben már meg lett tárgyalva ez a rendszertényező. Minden rendszertényező tartalmazza a jövőbeli feladatokat, ez nem más, mint a rendszer megújulása, a fejlődés biztosítása. Ezen felül több rendszertényező szól kifejezetten a megújulásról mint pl. a gazdasági fejezetben az innováció tényező, vagy a jogi tényezők közül a jogfejlődés című fejezet, és még lehetne sorolni. Valójában önmagában nincs is olyan tényező, hogy fejlődés, megújulás. Csak valamilyen, ill. valaminek, valakinek a fejlődése, megújulása van. Ha ez így van, akkor miről szól ez a rendszertényező? A fejlődésnek, a megújulásnak is van önálló elmélete. Olyan ez mint mondjuk az áramlástan. Csak valaminek az áramlásáról lehet szó, ugyanakkor a különböző áramlásoknak vannak közös törvényszerűségei. Ez a rendszertényező a fejlődés megújulás néhány lényeges közös törvényszerűségét említi meg. A következő kérdés: akkor ez miért gyakorlati, mért nem elméletei rendszertényező? Azért gyakorlati rendszertényező, mert szerintem szükség van egy olyan testületre amelyik az egész társadalmat figyeli, átvizsgálja, átnézi, abból a szempontból hogy valahol sérül e a fejlődés elvrendszere. Illetve vizsgálja, hogy vannak e olyan területek amelyek lemaradtak, amelyek nem fejlődnek eléggé. Továbbá olyan törvényjavaslatok, intézkedések, kidolgozásán fáradozik, amelyek a fenti lemaradásokat kiküszöbölik, illetve amelyek a megfelelő fejlődést biztosítják. Illetve, olyan törvényjavaslatok kidolgozásán fáradozik, amelyek még jobb még helyesebb irányú még optimálisabb még gyorsabb fejlődést biztosítanak. A fejlődésnek is van fejlődése.

Ennek a fejezetnek lesz egy olyan része, melyben arra keresek választ, hogy egy viszonylagos lelassulás egy megállás következménye miért okozza a jó irány megváltozását, miért okozza a rossz irányba fordulást? A válaszom a következő: egyrészt a versenyben való lelassulás egy lemaradást okoz. Nyilvánvaló, hogy az országok közt verseny van tehát, ez a lemaradás nyilvánvaló. Van azonban egy ennél rejtettebb verseny is. Úgy tűnik, hogy az ember, pontosabban a tudatos rendszer versenyez a szükségszerű emberi akarattól független tényezőkkel. Ennek néhány példája. Az ember természettudományos technikai fejlődése szükségszerűbb, mint a társadalomtudományos és világnézeti fejlődése. Az ember tehát képes olyan technikai eszközöket, olyan termékeket előállítani, amit a társadalomtudományi és világnézeti fejlődés lemaradása okán nem képes jó irányba fordítani. Gondolok itt a tömegpusztító fegyverekre és a természetpusztításra. Ennek eredménye akár tragédia világpusztulás is lehet. Minél nagyobb a technikai értelem és a társadalomtudományos és világnézeti értelem közt annál gyorsabban rohan a vesztébe az ember. Egy másik példa: az állandóan növekvő szükségleteket nevezhetjük szükségszerű tényezőnek. Ha lelassul a rendszer fejlődése, akkor az állandóan növekvő szükségletek mellett a szükséglet-kielégítés lemarad. Ennek következménye az elégedetlenség az önző erőszakos viselkedés fokozódása. A szabályozatlan harc fokozódása, mind az egyének mind közösségek vonatkozásában. A belső és külső háborúk sűrűsödése. Itt is egyféle versenyről, ill. lemaradásról van szó a rendszer és szükségszerű tényezők közt. Úgy is fogalmazhatunk az emberi akarattól független fejlődés halad a maga útján és ha ezt nem követi a az emberi akarattól függő fejlődés akkor annak tragikus következménye lehet. A társadalmi- gazdasági rendszer, ill. az ember (társadalomtudományos, világnézeti) megújulása átalakulása, fejlődése tehát nem egyszerűen egy kellemesebb állapot létrehozása, hanem bizonyos esetekben a tragédia megelőzése.

A fejlődéssel kapcsolatos következő probléma, amin érdemes elmélkedni összegezve így szól: vagy folyamatos fejlődés jön létre, vagy hektikus fejlődés. Látszólag ez egy nyilvánvaló és bárgyú megállapítás, szerintem mégis fontos probléma. Azt gondolom, hogy a hektikus fejlődés haladás, megállni majd elindulni, felgyorsulni, majd lelassulni, megállni, és így tovább nem kellemes. Ráadásul a megállások lelassulások könnyen átmehetnek válsághelyzetbe. Az eddigi rendszerekben több okból egy hektikus rendszer ill. társadalmi fejlődés jött létre. Ennek az ellenszere nem más mint a viszonylag egyenletes, folyamatos erőteljes fejlődés. Egyébként ezt a magánéletre is javaslom. Ugyanakkor az állandóan átépülő ház modelljében arról is szó volt, hogy a hektikus felújítás bizonyos szempontból kényelmesebb hatékonyabb, mint a folyamatos, hiszen ha fel kell fordítani mindent, akkor az egyszerre történjen, azután jöhet egy nyugis szakasz. Ebben is van igazság, de csak akkor, ha olyan helyzet van amibe a folyamatos fejlődéssel járó kisebb változtatások nagy felfordulással járnak. Az eddigi rendszerekben ilyen helyzet, ilyen környezet alakult ki. Úgy gondolom, hogy a jövő rendszerében a folyamatos fejlődésnek természetesnek kell lenni. A rendszert mind emberi világnézeti felfogás vonatkozásban, mind tudományos vonatkozásban mind a mechanizmusok, módszerek, törvények vonatkozásában úgy kell kialakítani, hogy a folyamatos fejlődés természetes legyen. Hozzá kell tenni nem abszolút folyamatosságról van szó, mert az lehetetlen, hanem egy viszonylag enyhébb hektikusságról. Egy enyhe ciklikusság, hektikusság szükségszerű (törvényszerű), viszont a múltbeli és jelenlegi túlzott hektikusság nem szükségszerű.

Ez egy ismételt fejezetrész. Az alkotmányról szóló fejezet ugyanezt a fejezetrészt tartalmazza.

Az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés kialakítása.

Tulajdonképpen ez a lényeg, mármint a folyamatos, egyenletes, de dinamikus fejlődés. Talán a fejezet címének is ezt kellett volna adni. Mert ez az igazi feladat. A történelem során szinte szükségszerűen volt társadalmi fejlődés. De ez fejlődés hektikus, válságokkal tarkított hullámlépcsős volt. Ami nem jött létre ami minden szempontból sokkal jobb, amit ki kell alakítani: az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés.

A kérdés tehát ez: hogyan lehet gyakorlatilag olyan rendszert létrehozni, amely biztosítja a folyamatos, egyenletes fejlődést? A tanulmány során már többször foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de nézzük meg újra.

Az egyik szempont hogy egy állandó változás biztosítva legyen. A másik szempont hogy meg kell határozni a fejlődés irányait, mert a változások alapvetően ez irányban történhetnek.

Mielőtt továbbmennék két fontos megállapítás, amikről már szintén beszéltem.

A fejlődésnek két módja lehet, leegyszerűsítve. A folyamatos egyenletes, de viszonylag dinamikus fejlődés, ill. az ugyanilyen rendszerváltás. Ekkor nem szükséges gyorsított fejlődés, ill. rendszerváltás. Ha viszont stagnálás, a kelleténél lassabb fejlődés, esetleg visszafejlődés van, akkor a gyorsított fejlődés, ill. rendszerváltás (kettő, három, négy, nagyobb lépcsőben, ugrásban végbemenő) szükséges. Jelenlegi helyzetben pl. már gyorsított fejlődésre, rendszerváltásra van szükség.

A következőkben azzal az esettel foglakozom, amikor nem szükséges a gyorsított fejődés, rendszerváltás.

A másik megállapítás: a jelen rendszerben pont az alkotmány, alkotmánymódosítás, bővítés az egyik terület, amelyben nem lehetséges népszavazás. A jövő fejlettebb rendszerében pont az alkotmány, alkotmánymódosítás, bővítés lesz az, amelyben szinte kötelező lesz a népszavazás.

Visszatérve: nézzük meg, hogyan lehet meghatározni a fejlődés irányait. A következő kérdések merülhetnek fel. Milyen mélységig kell a fő irányokat kijelölni? Három, négy alapvető főirány? Tíz, húsz alapvető főirány? Ötven, száz alapvető főirány? Vagy ennél is több?

Ki jelölje ki az alapvető főirányokat? Mennyre legyenek változtathatók az alapvető főirányok?Az én véleményem és talán ezek a többség számára elfogadható vélemény. Az egyik alapvető főiránynak mindenképpen a demokratizálódásnak, a lakosság érdemi részvétele a döntésekben, kell lenni.

Ebből következik hogy a főirányok végső döntését, elsősorban a lakosságnak kell meghoznia. Az is egyértelmű hogy megoldást az alkotmányban kell keresni.

Az alkotmánynak kell tartalmazni a fő irányokat. A jelenlegi alkotmány nem jelöl ki irányokat. A jövő alkotmányának ki kell jelölnie a fejlődés irányait.

Én egy több lépcsős alkotmányt képzelek el. A csúcsán helyezkedik el az a három-négy legalapvetőbb főirány (cél), és legeslegfőbb törvény, amelyet csak ritkán lehet változtatni, pl. csak 25-30 évente. Vagy ezeket nem lehet változtatni. Alatt helyezkedne el a tíz-tizenöt alapvető legalapvetőbb irány, ill. törvény amelyet ritkán lehet változtatni mondjuk 15 évente. Alatt helyezkedne el az alkotmány többi része ( alapvető törvények) amelyet viszont öt évente lehetne, sőt kell változtatni. Persze nem az egészet, de erre majd visszatérek. Tehát a legalapvetőbb törvények egyike éppen magára az alkotmány ilyen felépítésére, változtatására vonatkozna.

Az alkotmány felépítése tehát. Legalapvetőbb fő irányok célok, törvények (30 év, 4-6 db) Legalapvetőbb törvények (15 év, 10-20db.) Alapvető törvények (5 év 70-200 db.) (Az alkotmányos törvényeket magyarázó törvények.)

Kezdjük azzal hogyan változhatna az alkotmány nagyobbik fele (nem legalapvetőbb irányok, törvények). A legalapvetőbb törvények egyike előírná hogy őt évente az alkotmánnyal kapcsolatos népszavazást kell tartani.

Pl. a minimális változtatás. A népszavazásnak 5 évente legalább 2 alkotmányos törvényt (nem legalapvetőbb) meg kell változtatni (módosítani, és 1 új alkotmányos törvényt kell hozni. Vagy 2 új alkotmányos törvényt kell hoznia és 1-et módosítani. Vagy legalább 3 alkotmányos törvényt kell módosítani.

Pl. a maximális változtatás. Előírná, viszont azt is hogy legfeljebb 4 alkotmányos törvényt módosíthat, ekkor 1 új törvényt hozhat. Vagy 3 új törvényt hozhat, ekkor még 1-et módosíthat. Vagy 3-at módosíthat, és akkor 2 új törvényt hozhat. Még be lehetne vezetni olyan egységeket, mint: részletmódosítás ebből kettő érne egy jelentős módosítást. Illetve a kiegészítő új törvényt, ami nem jelentene egy egész új törvényt.

Persze azt is előírná ez törvény, hogy a legfőbb irányok irányában mehetnek ezek a változtatások, új törvények. Mindezt pedig demokratikus népszavazás keretében kell megtenni, amit szintén leírna a legalapvetőbb törvény. Pl. mindenki tehet javaslatot, és ezen javaslatok szelekciója következőképpen történik. Itt és most nem taglalom a valóban demokratikus népszavazást, mert ezzel korábban sokat foglalkoztam. A minta lényegében az A/6-os ábrán látható.

Elképzelésem szerint milyen törvények lennének a legalapvetőbb törvények között. A legalapvetőbb törvényeket, irányokat szintén népszavazással lehet megváltozatni, csak itt a minimális idő hosszabb (pl. 15, 30 év) és nincs változtatási kötelezettség.

Néhány legalapvetőbb alkotmányos törvény (cikkely) vázlata.

A Magyar Köztársaság fejlődési főiránya demokratizálódás. Ez azt jelenti, hogy nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés, az állam részéről, amely a lakosság döntési arányát, bármelyik döntésben csökkentené. Azt jelenti, hogy a legfőbb törvények, ill. az alkotmány mosósításában, bővítésében részt vevő törvényeket legalább 75%-ban lakosságnak kell helybenhagyni. Továbbá azt jelenti és itt egy olyan felsorolás következne, amit itt és most nem írok le.

A Magyar Köztársaság fejlődési főiránya az igazságos és arányos vagyoni hatalmi hierarchia, és ezzel összefüggésben a valós, hasznos teljesítményeken alapuló vagyoni és hatalmi hierarchia. Igazságos és arányos hatalmi, vagyoni hierarchia minimálisan akkor jön létre, ha a legszegényebb, és legkevésbé jogérvényesítő tízezer fő és leggazdagabb, és legnagyobb hatalommal rendelkező ezer fő (jogalkotó elit, legfőbb testületek vezetői) között a különbség nem több mint 70-szeres. (Ez az utolsó népszavazási döntés, mely xxx évig van érvényben. A különbségeket X szervezetek számolják ki, Y módszer szerint. Jelenleg az különbség a különbség 140-szeres.) Ebből az következik, hogy nem jöhet létre olyan törvény intézkedés, az állam részéről, mely a vagyoni, hatalmi hierarchiát nem a megállapított érték felé ( 70-szeres) alakítaná, hanem attól eltérő irányban. Továbbá azt jelenti, hogy az államnak kötelessége minden olyan helyzetet kivizsgálni és lehetőség szerint változtatni amelybe a különbségek helytelen irányban változnak. Továbbá azt jelenti, hogy, stb., stb.

A Magyar Köztársaságban a fejlődés alapvető céljai. A demokratizálódás. Az arányos és igazságos hatalmi, vagyoni hierarchia. A lakosság (széles többség) általános életszínvonalának emelése, a lelki szükségletek (igazságosság, biztonság, önrendelkezés), minőségi anyagi szükségletek (egészség, tudás, egészséges természetes környezet, érdekes hasznos munka), anyagi szükségletek, és egyéb nem káros szükségletek egyre arányosabb és fokozottabb kielégítése. Továbbá a lakosság társadalomtudományos tudásának, erkölcsének emelése. Ezért nem jöhet létre olyan törvény, intézkedés melynek rövid, vagy hosszabb távú eredménye ezen célokkal eltérő irányú, ill. szembe haladást okoz.

Tehát szerintem ilyesmi törvények alkotnák legalapvetőbb alkotmányos törvényeket. Ez a rendszer legfelső szinten, alkotmányos szinten megoldaná a folyamatos fejlődést. Kérdés hogy alacsonyabb szinte hogyan lehet biztosítani? Ha alkotmányos szinten módosítva van akkor már részben alacsonyabb szinten is biztosítva van.

Másfelől viszont az alkotmány azt is előírhatná hogy 4 évente mi az minimális (pl. 6%) és maximális (pl. 18%) változtatás, bővítés, amit az alacsonyabb rendű törvénykezésekben ( BTK, PTK, eljárási jog, államjog, állami intézményekre vonatkozó jog, stb.) is meg kell, ill. meglehet tenni. Vagyis a jog, a törvénykezés minden nagyobb egységének változnia kell, de csak limitáltan.

Tehát szerintem, ki lehet alakítani olyan rendszert, amely nagyjából magában hordozza az egyenletes folyamatos, viszonylag dinamikus fejlődést.

A gyorsított fejlődés, rendszerváltás (kettő, három, négy nagyobb lépcsős ugrás által megvalósítható), alkotmány és jogváltozása.

Először is legalapvetőbb törvények egyike rögzítené azt, hogy jelenleg gyorsított fejlődésre, rendszerváltásra van szükség, ami pl. a következőkkel jár. (A gyorsított fejlődésnek, rendszerváltásnak is vannak fokozatai, ezért az alábbi csak egy példa.)

Az alkotmány változása ebben a helyzetben. Először is a legalapvetőbb törvényeket, irányokat, célokat is létre kell hozni, ezért ebben az időszakban az időhatárt le kell csökkenteni 15-30 évről 5 évre. Tehát minden alkotmányos törvényt, beleértve a legalapvetőbb törvényeket is 5 évente kell, lehet változtatni népszavazással. Továbbá minimális és maximális szint is bővülne.

Pl. a minimális változtatás. 5 évente minimálisan meg kell alkotni legalább 6 új alkotmányos törvényt (beleértve a legalapvetőbb törvényeket is) és emellett 1-et kell módosítani. Vagy 5 új törvény, 3 módosítás. Vagy 4 új törvény és 4 módosítás kötelező.

Pl. a maximális változtatás: legfeljebb 12 új alkotmányos törvény és ekkor 8 módosítás, vagy ennél kevesebb új törvény és több módosítás, egészen a 8 új törvény és 16 módosításig lehetséges.

A jog, a törvénykezés egyéb részeinek, egységeinek változása gyorsított fejlődés rendszerváltás esetén. Pl. minimálisan 18%-ban kell változnia, maximálisan, 40%-ig változhat 5 év alatt.

Szintén népszavazás dönti azt el, hogy gyorsított, vagy normális (egyenletes, folyamatos de viszonylag dinamikus) fejlődés szükséges a következő időszakban.

A fejlődés egyéb problémái.

A következő probléma a megújulás, fejlődés, változatosság, célzatosság szükségletének összeegyeztetése más szükségletekkel, mint nyugalom, változatlanság, hagyomány. Ez a rész összefügg az előző elmélkedéssekkel. Az egymással rivalizáló, részben egymással ellentétes szükségletek helyes arányáról van szó. A viszonylag folyamatos és dinamikus fejlődés nagyjából biztosítja a viszonylag helyes arány kialakításának lehetőségét. Hozzá kell tenni a szükségletek egyénenként, igen csak eltérhetnek. A társadalmi szükséglet egy átlagszükséglet. A társadalmi szükségletek helyes aránya lehetővé teszi, hogy minden egyéni eltérő szükséglet viszonylag jól kielégüljön. A folyamatos megújuláson, fejlődésen kívül vannak még más módszerek is, melyek elősegítik az eltérő szükségletek összeegyeztetését.

Lényeges, hogy lássuk a hagyomány és a megújulás nem mindig ellentétes. Ha egy elhanyagolt, de jó hagyományt előveszünk az megújulás. Ha egy elhanyagolt, korábbi már elvetett, de jó megoldást előveszünk, a kor szelleméhez alakítunk, az is megújulás. Az elmélkedést itt most lezárnám, megjegyzem azonban, hogy lesz még egy elég terjedelmes fejezet, amely a rendszerfejlődéssel fog foglalkozni.

Térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy ez miért gyakorlati rendszertényező?

Induljunk ki abból, hogy minden rendszertényezőnek elméletinek és gyakorlatinak van tudománnyal, oktatással, tájékoztatással kapcsolatos feladata. Másképp fogalmazva: minden rendszertényezőt tudományosan elemezni kell, valamint oktatni kell és azokról azok alapján a tájékoztatás is szükséges. Viszont nem minden rendszertényezőnek van államigazgatási, jogalkotási feladata csak a gyakorlati rendszertényezőknek. A megújulás, fejlődés rendszertényezőnek, mivel fontos és nagy elméleti anyag, igen jelentős és sok a tudományos oktatási és tájékoztatási feladata van. Ha ilyen jelentős elméleti anyag, akkor viszont szükség van arra, hogy ezt az elméletet egy független demokratikus tudományos testület átvigye a gyakorlatba. Minden jogalkotó testület foglalkozik ugyan a fejlődéssel, de nem kimondottan a rendszerfejlődés tudománya szerint.

A konkrét feladat tehát a rendszerfejlődés elméletének, tudományának fejlesztése és ennek gyakorlati megvalósítása, adaptálása. A rendszer átvizsgálása a fejlődés szempontjából a lemaradások pótlása.

Az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődés biztosítása az alkotmány és törvények minimális és maximális változtatásával, bővítésével. Illetve a legfőbb irányok kijelölésével.

Ez a feladat egy, vagy több független, tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényel.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése. Ha jövő demokratikusabb rendszerében a tényleges rangjára emelt rendszerfejlődés tudománya a gyakorlatban is nagyrészt érvényesül az 3%-ot ér. Ugyanakkor ez történelmileg egy nehezen értékelhető rendszertényező. Nem volt rendszerfejlődés tudomány és még kevésbé volt olyan szándék hogy az a gyakorlatba érvényesüljön. A nehezen értékelhető rendszertényezőkről, és azok egyszerűsített értékeléséről már korábban már szó volt. A fejlődés egy szétszórt tényező, minden rendszertényezőben megjelenik. A történelmi értékelése is szétszórt, hiszen amikor egy rendszertényezőt történelmileg és százalékosan értékelek, akkor egyfajta fejlődést értékelek. Ugyanakkor az, hogy ez egy szétszórt tényező. Továbbá igen erős átfedések vannak, vagyis a fejlődéssel kapcsolatos feladatokat már más rendszertényezők is tartalmaznak. Ez választ ad arra is hogy az értékelés miért ilyen rövid, és miért ilyen alacsony százalékokból áll.

Az értékelés ezek szerint. Rabszolgatartó rendszer 0,6%, feudalizmus 1%, klasszikus kapitalizmus 1,6%, államkapitalizmus 2%, brezsnyevi szocializmus 1,8%. Jelenlegi kínai szocializmus 1,9%? Tényleges demokrácia 3%.

Hozzá kell tenni: a marxizmus elég jelentősen foglakozott, foglakozik a rendszerfejlődéssel, elméletei azonban a túlságos leegyszerűsítés, a kapitalizmussal való minden áron való szembehelyezkedés miatt jórészt helytelenek.

Néhány a jövővel kapcsolatos ismétlés. Elméleti rendszertényező.

Ismétlés.

A legfontosabb gazdasági alapelvek, evidenciák felsorolása.

Mikor működik, teljesít legjobban, leghasznosabban a gazdaság általában, folyamatában, hosszabb távon átlagosan? A gyenge teljesítményű ingadozó gazdaságban a felületes szemlélő beleshet abba hibába, hogy mindig csak egy szakaszt értékel és azt is az előző szakaszhoz képest. Mivel az előző szakasz is általában gyenge, ezért az ennél jobb szakasznál már ujjong az elemző. A rossz szakaszt pedig kevésbé tartja rossznak. Ez a felsorolás kilép ebből a földhöz tapadt látásmódból, felülről, folyamatában nézi a gazdaságot.

1. A gazdaság akkor működik és teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha be vannak tartva optimális értékek, arányok, és ezzel összefüggésben egyensúlyi állapot van.

A lényeg az, hogy az értékeket, arányokat (pl. az állam, az adó, a hitelfelvétel, a hitelforgalom, a megtakarítás, az alapkamat, a devizaárfolyam, az áremelés, stb. nagysága, struktúrája, aránya) nem gazdasági, nem „szakértői”, nem politikai alkuknak kell kialakítani, hanem ezeknek van egy tudományos optimális értéke.

Természetesen ez az optimális érték, arány, normális gazdaságban, kis mértékben változik a technikai, termelési, ill. az igény és fogyasztásfejlődéstől. Kissé változik az ország speciális változásaitól. Kissé változik az ország lakosságának speciális igényeitől, jövőútjától. Mindezek beszámításával jönnek létre az optimális értékek, arányok. És amennyiben ezek létrejönnek, akkor az egyensúlyi állapot is kialakul. Gyakorlatilag az egyensúlyszámításból is el lehet jutnia az optimális értékekhez.

1/a. Ha a fenti evidencia érvényesülne, akkor talán nem kellene állandóan süket fülek mellett kiabálni: az eladósodás rossz, a túl erős forint rossz, a kis, gyenge állam rossz, az állami inflációgerjesztés rossz, a kis és középvállalkozások elhanyagolása rossz, a nagytőke túlzott aránya rossz, stb..

2. A gazdaság akkor működik és teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a fejlődés egyenletes, folyamatos (kis lépéses), széleskörű, de viszonylag dinamikus. Ennek egyik feltétele, hogy legyenek hosszabb távú, viszonylag következetesen betartott tervek. Akkor sem szabad hirtelen nagy változást csinálni, ha az történetesen jó irányba történik. Soha nem szabad elégedetten leállni.

Ezt az alapelvet össze lehet kötni az első alapelvvel. Egyébként az alapelveket össze lehet kötni.

3. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha pénz elemzés és tervezés mellett, (sőt egy fokkal fontosabb, mint a pénz) elvégzik a termelés-fogyasztás elemzést és tervezést és ez is meghatározza (sőt egy fokkal fontosabb, mint a pénz) az intézkedéseket, tennivalókat.

4. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha az elemzésbe, tervezésbe beleteszik a többség igényét, és pszichés reakcióit (tisztességesség, munkamotiváció, pánikreakció, stb.). A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a döntő többség nyugodtan, biztonságosan, de versenyezve és önállóan kalkulálva, önálló ötleteit megvalósítva él és dolgozik. Ha az igazságos és szabályozott verseny és az együttműködés aránya megfelelő. Ha a döntő többség szükségletei széleskörűek (igazságosság, biztonság egészség, tudás, kultúra, stb.) nemcsak az anyagi, tárgyi, testi fogyasztásra koncentrálódnak.

5. A tisztesség, tisztességtelenség (beleértve az aránytalan igazságtalan jövedelmeket, a gyors és nagyarányú profitra való törekvést, a spekulációt, a trükközést, stb.) valóságos gazdasági, termelési tényező, a gazdaság attól függően működik, teljesít jobban, hasznosabban, minél tisztességesebb.

6. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a munkák, termékek, szolgáltatások a tényleges hasznosság (nem fölösleges, ártó, de lelket, testet, természetet építő) szerint is értékelve vannak.

7. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha makró-folyamatokat (pl. természetpusztítás, népesedés, világegyensúly, stb.) is beleteszik az elemzésbe, tervezésbe, gyakorlati megvalósításba. A gazdaság akkor működik, teljesít a legjobban, leghasznosabban, ha a természeti és a humán erőforrások vissza-pótlódnak, sőt növekednek.

9. A pénzügyi egyensúlytalanságok, válságok (melyek döntően az igazságtalan, aránytalan pénzelosztásból, jövedelem, vagyon, fogyasztáselosztásból erednek) termeléscsökkenést okoznak.

10. Aki (akik) érdemtelenül hasznosul, az másnak, másoknak, (elsősorban a becsületes dolgozóknak) kárt okoz, pontosabb megfogalmazása. Aki (akik) életében (hosszabb távon) pl. 20%-ot meghaladóan többet fogyaszt (ez döntően az érdemtelen pénzjövedelem, pénzszerzés által jön létre), mint amennyi a hasznos termelése, az végső soron azok elfogyasztható javait, csökkenti akik hasznos termelésük mellett nem fogyasztják mások javait. Ebbe a mások elől való elfogyasztásba, bele kell érteni a nemzeti vagyont, és a természeti erőforrások elfogyasztását is.

Sokszor a konkrét részletes elemzéssel nehéz eldönteni, hogy kinek mi a szerepe gazdaságban, ekkor az utóbbi evidenciával viszonylag könnyebben elemezhető a helyzet.

11. Az állam feladata, hogy fenti evidenciákat példamutatóan betartsa, valamint az hogy magángazdaságot (a szabadság, a verseny fenntartása mellett) a fenti evidenciák betartására ösztönözze, terelje, esetleg kényszerítse, mivel még a normális piacgazdaság sem képes segítség nélkül teljesen betartani e evidenciákat.

12. Mindezen evidenciák érvényesülését meghatározza a politikai rendszer. Mindezen evidenciákat a fejlett, demokratikus, tudományos vezetésű (fejlődő, demokratizálódó, értelmesebbé váló) politikai rendszer képes érvényesíteni.

Mindezek az evidenciák, a jelenben nem érvényesülnek, ezért a jelen gazdasága rosszabbul működik, teljesít a lehetségesnél. A „nem érvényesülés” a politikai rendszert is minősíti.

Ismétlés.

A társadalomtudománynak ki kell dolgoznia a jövő függetlenségi (önrendelkezési, önállósági) fokozatait, kategóriáit.

Vázlatosan elvileg a következőkre gondolok.

Pl. 7%-os függetlenség (93%-os közösségbe olvadás, együttműködés elsősorban nemzeti közösség, többségi társadalom szempontjából). A civil közösségek, civil szerveződések, kisközösségek, nemzetiségek, stb. döntően e kategóriába, fokozatba tartoznának. A jog, jogrendszer, jogalkalmazás, a demokráciaszint, a döntéshozó mechanizmus, a szociális rendszer, az oktatási rendszer, gazdasági, pénzügyi rendszer, stb., átlagosan 7%-ban térhet el a közöstől. Persze a függetlenség határait ki kell jelölni. Többek között ki kell dolgozni, hogy mi az, ami semmiképpen sem fér bele ebbe a 7%-ba.

Pl. 17%-os függetlenség (83%-os közösségbe olvadás, együttműködés elsősorban a nemzeti közösség, többségi társadalom szempontjából). Pl. egyes civil közösségek, civil szerveződések, kisközösségek, nemzetiségek, stb. e kategóriába, fokozatba tartozhatnak. A jog, jogrendszer, jogalkalmazás, a demokráciaszint, a döntéshozó mechanizmus, a szociális rendszer, az oktatási rendszer, gazdasági, pénzügyi rendszer, stb., átlagosan 17%-ban térhet el a közöstől. E kategóriába, fokozatba tarozás feltételeit is ki kell dolgozni. Pl. az autonómiát kívánó nemzetiségiek e kategóriába, tartozhatnak. Persze a függetlenség határait ki kell jelölni. Többek között ki kell dolgozni, hogy mi az, ami semmiképpen sem fér bele ebbe a 17%-ba.

Itt azonban kitérnék egy fontos szabályra.

A függetlenség, önállóság egyben önfenntartást is jelent. Illetve azt is jelenti, hogy a közösség életébe, a függetlenség arányába szólhatnak bele. Vagyis a részben független közösség (a részben független tag) a támogatásokból is arányosan kevesebbet kaphat. Illetve azt is jelenti, hogy a közös döntéshozásokba arányosan kisebb a döntéshozási joga. Tehát az nem megy hogy egy közösség (egy tag) egyfelől élvezi a nagyobb függetlenség kiváltságait, másfelől élvezi a közös támogatás, és a közös döntéshozás kiváltságait. Legalábbis ezen elveknek kellene lenni a kiindulásnak, ehhez képest határoznák meg demokratikusan a támogatás mértékét, és a döntéshozási mechanizmust.

A jövőben demokrácia lesz, ami azt jelenti, hogy a nagyközösség, a többségi társdalom is demokratikusan dönt, és a közösség (a többség) akarata bármi lehet. Viszont demokratikus döntés először a kiinduló alapleveket határozza meg, és az azoktól való aktuális eltérés feltételeit, nagyságát. Tehát az aktuális döntés mégsem lehet bármi, feltételezve, hogy jó (legalábbis nem rosszak) kiinduló alapelvek alakulnak ki, és azok idővel javulnak (több esély van a javulásra, mint a romlásra).

Visszatérve, pl. 70%-os függetlenség (30%-os közösségbe olvadás, együttműködés). Elsősorban az egyes nemzetek és egyes nemzetközi szövetségek, vagy a világszövetség viszonyára gondolok. A jog, jogrendszer, jogalkalmazás, a demokráciaszint, a döntéshozó mechanizmus, a szociális rendszer, az oktatási rendszer, gazdasági, pénzügyi rendszer, stb., átlagosan 70%-ban térhet el a közöstől. E kategóriába, fokozatba tarozás feltételeit is ki kell dolgozni. Többek között ki kell dolgozni, hogy mi az, ami semmiképpen sem fér bele ebbe a 70%-ba.

Más a nemzetközi szövetségen kívüli nemzetek sem lehetnek teljesen függetlenek, ők sem tehetnek azt, amit karnak. Tehát lenne egy 90%-os függetlenségi fokozat, kategória is.

Ismétlés.

A jövőt illetően nem muszáj történelmi rendszerekben gondolkodni, hiszen az csak egy elnevezés. De azért azt is látni kell, hogy szabadon választott kívánságműsort sem lehet előadni. Az alapvető elveket is meg kell nevezni, és a konkrét faladatokról, a kivitelről sem szabad elfeledkezni. Azt is látni kell, hogy az elveknek azért össze kell illeszkedni, ellentétes elvekkel (valóságos és nem deklarált elvekről van szó) nem jöhet létre rendszer, valamelyik ellentétes elv kiesik.

Az már egyfajta jövőkép, ha valaki azt mondja én egy svéd, finn, dán, holland, osztrák, svájci, japán stb., modellben látom a jövőt. Azt is látni kell, hogy a jóval fejlettebb rendszerváltozatot az elmaradott országnak nagyon nehéz létrehozni. És azt is látni kell, hogy az alacsony rendszerváltozatú országnak akkor van nagyobb esélye, ha világ is előrelép. Hogy lehet azt elérni, pl. Magyarországnak, hogy a vezetők már olyan kis hibákért lemondjanak amilyenek miatt, lemondanak az említett svéd, finn, stb. vezetők? Ez a példa mutatja, hogy a rendszerváltozat-váltás sem sokkal könnyebb, mint a rendszerváltás. Hazánk a rendszerváltozás után kihagyta azt a lehetőséget, hogy egy fejlettebb rendszerváltozatba ugrott volna ez az utólagos, lecsúszott helyzetből való ugrás már nem könnyű.

Az is egyfajta jövőkép, ha valaki azt mondja én a jelenlegi kínai szocializmus modelljében, látom a jövőt. Az szerintem nem jövőkép, ha valaki a Kádár-rendszer visszacsinálásában látja a jövőt. Egyrészt az egy eltűnt rendszer. Másrészt talán az kijelenthető, hogy a Kádár-rendszert nem lehet jobban csinálni, annál amilyen volt.

Visszatérve a jelenlegi kínai szocializmushoz. Sajnos nagyon keveset tudunk róla, szándékos hallgatás van. Ami kitetszik: egy kis és középvállalkozásokra épülő magángazdaság, és egypártrendszer van. Egypártrendszer van, viszont a korrupt, népellenes vezetőket igen szigorúan megbüntetik, vagyis a jog biztosítja demokráciát. Nekem ezzel kapcsolatban kétségeim vannak, hiszen jöhet egy olyan diktatórikus vezetés, aki megváltoztatja jogot. Az is igaz, hogy a kötelező népválasztás, (a vezető erők kiválasztása, sok szabadon megmutatkozható pártból) szintén csak egy jog, amit meg lehet változtatni.

Nekem az a véleményem, hogy csak közvetlen demokrácia, a nép, képes igazi ellenőrzésre, ellenhatalomra. Igaz, hogy a diktátor a népet is le akarja váltani, és ha nép gyenge, akkor sikerül is neki. Tehát valahol lényeg az, hogy csak ott nincs visszalépés, csak ott van a fejlődés biztosítva, ahol nép erős és erősen demokratikus. Ebben a tekintetben viszont nem ismerem Kínát. Ha Kínában (de ez minden országra érvényes) nincs erős, és erősen demokratikus nép, akkor bármilyen rendszer rosszra fordulhat. Az erős és erősen demokratikus nép pedig valószínűleg csak a huzamosabb magasabb fokú demokráciába tud kialakulni. Igaz, hogy a népet vissza is lehet butítani, idő és manipuláció kérdése. Viszont időigényes tehát mégis számít a nép állapota.

Ismételt fejezetrész.

A jövő fejlettebb társadalma és a zagyva, ostoba, tisztességtelen beszéd.

A jövő fejlettebb társadalmában is lehet zagyságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket (persze a rágalmazás, becsületsértés, csalás, stb. keretén kívül) beszélni, hiszen szólásszabadság lesz. Sőt, az alternatív vélemény, mivel bizonyos határ alatt a zagyvaság, ostobaság nem más, mint alternatív vélemény, a jelenleginél is gyakoribb, elfogadottabb lesz. Van azonban egy bizonyos határ, amikor az alternatív vélemény már átlép zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség kategóriájába. Ha valaki többször, láthatóan tudatosan (a meggyőzés ellenére) jelentős zagyvaságokat, ostobaságokat, tisztességtelenségeket beszél, akkor az átlépi ezt a határt. A jövő társadalmában reményeim szerint ezt a határt az egyének érzékelik, és ekkor az egyének előtt írja le magát a kijelentő. A határt átlépőktől az egyének fordulnak el, az egyének lesznek azok, akik az ilyen embereket nem szívesen hívják meg, az ilyen embereket nem hallgatják meg, akik az ilyen emberekkel nem szívesen társalognak.

Tehát három különbség bontakozik ki, a jelen és a fejlettebb jövő között, e vonatkozásban. Az egyik, a legfontosabb, a bizonyos határ viszonylag pontos érzékelése, amely felett minden rendben van, az alatt viszont baj, veszély van, és el kell fordulni. A határ alatt elsősorban elfordulás reakciója léphet be. Az elfordulás a másik különbség, mert jelenleg nem ez az elsődleges reakció. A harmadik különbség, hogy a jövőben mindez, lényegileg az egyénekből indul ki, lényegileg nem lesznek megmondó emberek, megmondó pártok, megmondó csoportok. Természetesen lehetnek ilyen emberek, pártok, csoportok, hiszen szólásszabadás lesz, csak ezek a vélemények átmennek az egyén kritikai szűrőjén és így remélhetőleg, csak a jó, az igaz, az okos vélemények átalakulnak egyéni véleménnyé. Ehhez (az egyéneknek legyen egy megfelelő kritikai szűrője, és azt a rövid távú önérdek se torzítsa el) szükséges egy színvonalas társadalomtudományos oktatás, tájékoztatás, és a rövid távú önérdek károsságának felismerése. Ez lesz tehát a három különbség.

De az elfordulásra, elutasításra, mint elsődleges reakcióra, visszatérek.

A lehetséges reakciók.

Tiltás, és valamilyen szankcionálás. Természetesen ez nem jöhet szóba.

Reménytelen értelmetlen vég nélküli vita. A határátlépés meghatározásban már benne volt az kitétel, hogy az beszél ostobaságot aki a meggyőzés, az ésszerű vita ellenére beszél ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget. Ezután már csak reménytelen, értelmetlen vég nélküli vita jöhet, ami természetesen nem lehet elsődleges reakció (megoldás). Viszont ez még elfogadható reakció, mellékes megoldásnak elmegy.

A kinevetés reakciója. Ez sem ajánlatos elsődleges megoldásnak. Először is ez nem jóízű humor, hanem gúny. De nem ez a fő probléma. A probléma az, hogy akit kinevetünk, azt végig kell hallgatni, ott kell lenni, amit korunkban lefordítottak népszerűségre. Az ostobaságot, zagyvaságot, tisztességtelenséget beszélő, kvázi egy megnevettető népszerű emberré alakulhat át. Ezért ez sem lehet elsődleges reakció (megoldás).

Így aztán (a szankció, kinevetés helyett) elsődleges reakciónak (megoldásnak) marad az elfordulás, az elutasítás. Az eredeti meggyőzésnek mindent meg kell előznie, az kihagyhatatlan, az értelmetlen, vég nélküli vita pedig alkalmazható, ha van rá idő, idegzet, és nem kelti a zagyvaság, ostobaság, tisztességtelenség elfogadásnak látszatát. Belép egy újabb határvonás szükségessége, az eredeti meggyőzés és az értelmetlen vita határvonalának meghúzása.

Ez egy ismételt fejezetrész.

Újabb elmélkedés a felelősségről.

Ne felejtsük el két alapfelfogás, van. Szerintem mindkettő igaz, ezért részben félig az egyik érvényesül, részben félig a másik érvényesül.

Az egyik: a rossz gépezetben (rendszerben) az átlagos csavar, alkatrész (az emberek többsége) rossz célokat szolgál, ill. rosszul működik.

A másik: az átlagos alkatrésznek csavarnak ( az emberek többségének) is van önálló akarata, a rendszert (a gépezetet) ezen akaratok alakítják ki.

Kétségtelenül az egyik örök alapvető kérdés, hogy jelenleg kinek (elitvezetőnek, középvezetőnek, nagyvállalkozónak, értelmiséginek, átlagos kisembernek, stb.) mekkora lehetősége, esélye van társadalmi ügyekbe való érdemi beleszólásra. Talán a legfőbb kérdés az, hogy az egyszerű kisembernek mekkora a beleszólása. A „jelenleg” szó azért fontos, mert pl. a közvetlen demokrácia rendszerében más arányok lennének. De hogyan érhető el a közvetlen demokrácia, ha egyszerű kisemberek nem küzdenek érte. A beleszólás lehetősége arányos a felelősséggel. Nagyon sok oldalról közelíthető meg a probléma, és minden megközelítés más eredményhez vezet. Ha a kisember felelősségét felnagyítjuk, akkor kétségkívül a vezetők és végső soron a természet, Isten jóvoltából (jobb képességek, nagyobb szerencse) nagyobb beleszólási lehetőséggel bírok felelősségét lecsökkentjük, ami nem lenne jó. De az sem lenne jó, ha az egyszerű kisember ezen indokkal fordulna el a politizálástól (közügyektől) : úgysem számit, mit mondok, mit teszek. Az egyszerű kisember is törekedhet vezetői, beleszóló pozícióra, és ennek elérése rajta is múlik. De ez a gondolatsor (miért nem mentél politikusnak) sem vezethet jó eredményre, hiszen nyilvánvalóan egy bizonyos arány beáll, nem kerülhet mindenki jelentős beleszóló pozícióba. Talán hibás az a számolás, amikor az összes beleszólást, felelősséget 100-nak vesszük, és ezt próbáljuk meg szétosztani pl. 10 millió embere. Ha nem is hibás mindenképpen szükség van egy másik számításra. Vagy több másik számításra.

Tételezzük fel hogy minden ember halála után, ha nem is pontosan így, de végső soron valahogy odaáll a természet, Isten elbíráló mechanizmusa elé, aki ezt is vizsgálja: neked mekkora volt a közéleti aktivitásod, és az mennyire volt átgondolt, tudatos. Mekkora energiát fordítottál arra, hogy világot, a társadalmat jobbá tedd. Mekkora áldozatot hoztál ezért. (Sokféle közéleti aktivitás van. A különböző foglakozások különböző közéleti aktivitást adnak. De nem elég a foglalkozás, azt kiegészítve, amellett szükség lenne még egyéni közéleti aktivitásra is. Közéleti aktivitás pl. az is, ha valaki szomszédinak segít.) A ráfordított energia áldozat ( ez már mennyiség és minőség szorzata) talán nagyjából egyenesen arányos a jó döntésekkel, cselekvésekkel.

A mennyiség beszorzódik a minőséggel. Lehet, hogy egy politikus, egy tv személyiség, egy újságíró, egy ügyész, egy ügyintéző és még hosszan sorolhatnám mennyiségben, sokat fogalakozik az emberekkel, társdalommal, de ha ezt rossz minőségben (önző érzésekkel, nem javító szándékkal, esetleg kárt okozva, teszi) akkor a mennyiség csak növeli a rosszat. Tehát a mennyiség és a minőség szorzata számít. Ugyanakkor egy tudós, aki végső soron az emberek a társadalom, a természet javításán munkálkodik (mindezek Isten, természet alkotása) és ezt jó minőségben hasznosan teszi, hasznot hajt, mindez csak lelkiismeretes hozzáállással lehetséges, annak kiválót kell adni a társadalmi aktivitására, hasznosságára is. Ha a tudós fegyvert, haszontalan káros dolgot állít elő, akkor már baj van az átgondoltságával, a lelkiismeretével, az önzetlenségével, és persze baj van hasznosságával. A mennyiség és minőség szorzata számít. A másvilági megítélés is ezt értékeli.

Ebben az értelemben nem nagyon számít, hogy az ember, vezető pozícióban volt, vagy egyszerű állampolgár volt, hiszen a vezető is lehet önző szándékú, a kisember is lehet önzetlen társadalmat segítő szándékú. Az egyszerű kisember is termel, dolgozik és fogyaszt és nem mindegy, hogy mit. De azért az elbíráló mechanizmus ezt is vizsgálja: én természet, Isten mekkora lehetőséget adtam neked és azzal te hogyan éltél. Talán egyszer tudományosan is bizonyítható lesz, hogy az elbíráló mechanizmus valami ehhez hasonló módón fog működni. Én téged 50%-ban az közéleti aktivitásod, a társadalom javításába fordított energia, a hozott áldozat (a jó döntések, cselekvések) alapján ítéllek meg. De ha neked kevés lehetőséget adtam (rossz képességeket, kevés szerencsét) akkor csak 20%-os lesz a társadalmi felelősséged. Ha viszont nagy lehetőséget adtam, akkor 80%-os lesz a társadalmi felelősséged.

Érdemes ezt a gondolatsort beleilleszteni a másvilági elbírálás (külső érzésmechanizmus) elméletébe. Érdemes ezt a gondolatsort hozzáilleszteni az arányos szeretet, tisztelet elméletébe.

A kérdés a következő: kimondhatjuk e azt, hogy még az egyszerű kisember is legalább 20%-ban felelős azért, hogyan alakul a társdalom, a nemzet sorsa? Illetve, hogy egy elit vezető legalább 80%-ban felelős azért, hogyan alakul a társadalom a nemzet sorsa? Én azt mondom, hogy kimondhatjuk. Sőt ha érzésmechanizmust elemezzük, akkor a másvilági ítélkezésben is hasonló számok jönnek ki. Persze 20, ill. 80% nem feltétlen negatív megítélés, ez lehet pozitív is, illetve ezek sem egyformák.

Ugye itt a felelősséget ez egyén teljes felelősségéhez mérjük. Nem az összesített 10millió ember felelősségéhez mérjük. Vagyis azt mondjuk a teljes felelősség mindenkinél 100. Ennek 20%-a társadalmi felelősségre vonatkozik. Mondjuk 40%-a az családi felelősségre vonatkozik. Mondjuk 20%-a az egyén saját boldog értelmes életélésére vonatkozik. 20% egyéb felelősségre vonatkozik. Ha így számoljuk a felelősséget, akkor nem túlzás azt mondani, hogy még az egyszerű kisember is legalább 20%-ban felelős a társadalom alakulásáért.

(Ugyanakkor egy másik fejtegetésemben elmondtam, hogy az önző, károkozó vezetés, elitvezetés, nem egy-két emberből áll, és nem is százból. Mindenkinek a saját felelősségének megfelelő büntetést, jutalmazást kell kapnia. Csakhogy nagyon is kis különbségek lehetségesek az elitvezetés, a felső tízezer tekintetében, pontosabban zsarnokvezető tízezer jelentős segítőjének tekintetében. Vagyis a zsarnok, népnek károkozó vezető felelőssége és büntetése sajnos csak maximális lehet (jelenleg szinte csak másvilági büntetésről beszélhetünk), de pl. az 1561.-dik segítőjének a felelőssége sem sokkal kisebb, mint a zsarnok vezető felelőssége.)

Az biztos, ha sok (a többség) kisember nagy aktivitással átgondoltan tudatosan él társadalmi életet, vesz részt a maga módján a közügyek intézésében (reklamál, politizál, tüntet, tudatosan fogyaszt, stb.) akkor szinte biztosan megváltozik a társadalom. E számolás okoskodás szerint nincs helye ezeknek, a gondolatoknak: nem számít, mit teszek, ezért nem teszek semmit, csak az egyéni kis életemmel és esetleg családommal foglalkozom.

De azért még e számolás szerint sem egyformák a felelősségek. A felelősségek arányában történik a büntetés, jutalmazás.

A felelősség kérdését megközelíthetjük a társadalom, mint bárka-modell alapján is.

A felelősség kérdést megközelíthetjük a hatalmi hierarchia alapján is.

A demokrácia (külön) gyakorlati szempontból. Rendszertényező. ABC/2 ábra. A demokratikus e. ábrák.

A jelen politikai vezetés és társadalomtudomány demokratikus szintje igen alacsony, mivel a demokrácia-felfogása is igen alacsony, még addig sem jutottak el, hogy vannak különböző demokráciaszintek. Pontosabban a jelen felfogás szerint kettő szint van, a teljes demokrácia, és a diktatúra (zsarnokság autoritárius rendszer, stb.). Szerintük két szint van, és jelenlegi rendszer, maga a szinte teljes demokrácia.

Valójában a demokrácia, demokráciaszint, mint bármi más, (pl. az életszínvonal) egy százas, (vagy tízes, vagy ezres, stb.) skálán helyezhető el. És valójában a jelen demokráciaszint, jelenlegi szintje elnézően is az ötvenes szintnél tart. Hiszen hogyan lehetne magasabb, ha már puszta felfogása is teljesen torz, és persze ez a gyakorlati demokráciát is alacsony szinten tartja.

Kicsit részletesebben, azt vallják, hogy amennyiben elvileg többpártrendszer van és amennyiben a kormányzó párt elvileg négy-öt évente leváltható, akkor az már a szinte teljes demokrácia. Az nem érdekli őket, hogy ez az elvi lehetőség gyakorlatilag mennyiben realizálható, ill. realizálódik. Az sem érdekli őket, hogy a leváltás mennyiben történik a nép, lakosság többsége által. (Nagyjából a nép által történik, de azért az arányoknak nagy jelentősége van.) Az sem érdekli őket, hogy valójában milyen a hatalmi, a döntéshozó hierarchia. Nem érdekli őket, hogy a pártoknak milyen a belső demokráciája. Az sem érdekli őket, hogy ez alatt a 4-5, vagy 10-15 év alatt akár 1-2-3 ember irányíthatja az országot, hozhat meg minden lényeges döntést. Az sem érdekli őket, hogy mennyi népszavazás van. Az sem érdekli őket, hogy a lakosság a népréteg, érdemben, mennyiben szólhat bele a nagyobb ügyek és a kisebb ügyek eldöntésébe. És még sok minden nem érdekli őket.

Valójában az, hogy elvileg leváltható pártok, vezetések vannak, mely leváltásba és az új vezetés kijelölésében nagyjából a nép is részt vehet, legfeljebb a százas skálán a negyvenes szintre elég. Ugyanis e három fontos vonatkozáson kívül a demokráciának, a demokráciaszintnek legalább ötven fontos, alapvető vonatkozása van.

Ismétlem, addig, amíg a jelen rendszer demokrácia-felfogása ilyen alacsony (csak demokrácia és diktatúra van, és ha elvileg több leváltható és kinevezhető párt van, amely leváltásba és kinevezésbe valahogy a nép is részt vesz, akkor az már a teljes demokrácia), addig a demokráciaszint is alacsony. Hiszen akkor még az sem állapítható meg, hogy valójában emelkedik, javul, vagy csökken, romlik a demokráciaszint. Akkor az sem állapítható meg, hogy egy-egy vezetés emelte, vagy rontotta a demokráciaszintet. Abból pedig, hogy jelenleg alacsony a demokráciaszint az következik, hogy a demokrácia elsősorban út, irány, és nem állapot.

Talán furcsa, hogy egy gyakorlati rendszertényezőt egy elvgyűjteménnyel kezdek. A lényeg viszont az, hogy akkor valósul meg gyakorlatban a demokrácia, ha az alábbi pontos elvek gyakorlati élet a társadalmi élet minden területén de leginkább a legfelső döntéshozásban érvényesülnek.

Ismételt fejezet.

Mivel eddig és a következőkben nagyon sokat beszéltem demokráciáról, úgy gondolom, hogy a kedves olvasónak nem árt tisztában lenni, mit értek én demokrácia alatt. Nem azt értem, amit szokás érteni, ha egyáltalán ezt, ki lehet bogozni. Általában jelen rendszert (minden rendszer magát baromi demokratikusnak tartja) azonosítják a demokráciával, ami természetesen nem igaz.

Bár a demokrácia lényegét (alapvető elveit, szabályait) csak tanulmány végén érthetjük meg előzetesen a fenti okokból már itt tanulmány elején is közölni szükséges.

A demokrácia lényege a nép uralma, azaz a nép beleszólása a döntéshozásba, a törvényalkotásba, akár a vezetés-kiválasztáson keresztül akár közvetlenül. Ha csak az elit vezetés kiválasztását (azt is vitathatóan) gyakorolhatja a nép, az messze van a teljes demokráciától.

Egy másik megfogalmazásban a lényeg: minél decentralizáltabb és reprezentatívabb a közös ügyekben való döntéshozás, annál magasabb színtű a demokrácia. A legdecentralizáltabb és legreprezentatívabb döntéshozás az, ha nép a lakosság, a vezetettek sokasága is részt vesz a döntéshozásban.

Manapság (és a múltban is), igen sok téveszme forog a demokrácia meghatározása körül, szerintem ez nem tartozik közéjük. A demokrácia nem azonos pl. a szólásszabadsággal, az önrendelkezéssel, a jogegyenlőséggel, stb.. Mindezekkel összefügg, de nem azonos. Viszont szinte azonos az arányos és igazságos hatalmi hierarchiával, a melyről e tanulmányban szintén sok szó esik. Talán a legnagyobb tévedés hogy a demokrácia egy inkább anarchikus de legalábbis individualista társadalmat feltételez. Ebben érzi jól magát, ill. ez lesz a demokrácia következménye. Tévedés, a demokráciában a közösség a nép a lakosság nagyon fegyelmezetten, szabályok szerint vesz részt a döntéshozásban, és még fegyelmezettebben a döntések végrehajtásában. Ugyanakkor az is igaz, hogy a demokrácia mégsem katonás társadalom. Az individualista és a katonás társadalom olyan ötvözete, mely mindkettőből csak a jót gyűjti össze.

A következő alapelv is bevezető alapelv:

Minél fontosabb, minél általánosabb (minél több embert érint komolyan) a közügy annál szélesebb körű döntésre van szükség, annál indokoltabb az egész közösség (lakosság, állampolgárok, stb.) érdemi bevonása a döntéshozásba. Illetve ezen túl minden olyan döntésbe indokolt a nép, a közösség bevonása, mely a közízléssel, közérzettel kapcsolatos.

Másképpen: a közízléstől mentes, kevésbé fontos szakkérdések eldöntésébe nem annyira indokolt a nép bevonása.

A demokrácia megértésének alapvetései.

Ha csak nagyon bölcs népérdekű és olyan vezetők lennének, akik sok véleményt hallgatnak meg komolyan (széleskörűen tájékozódnak, és komolyan veszik az információkat, véleményeket), akkor nem lenne szükség demokráciára. Mert az ilyen vezető jobb döntést tud hozni, mintha közösen kellene szavazni nálánál kevésbé bölcs, kevésbé népérdekű emberekkel. Csakhogy a történelem azt bizonyította, hogy az ilyen vezető ritka, mint a fehér holló. Ennél sokkal gyakoribb, hogy a vezető nem bölcs, nem népérdekű és csak a saját véleményét tartja kiválónak, más véleményeket nem vesz komolyan. Egyszóval a vezetők inkább diktatórikusak, tisztelet a kivételnek. Ezért lassan évezredek és rendszerek alatt alakult és kialakult a demokrácia jelenlegi elvi rendszere.

És még egy megjegyzés. Annál nagyobb a demokrácia minél több önálló átgondolt vélemény jelenik meg a döntésben. Ez egyébként sok módón jöhet össze. De csak azért nem kell eltérőnek a véleménynek hogy valaki ellensúlyt képezzen. Az önálló vélemény lehet egyetértő vélemény is. De ha valóban eltérő a véleménye, akkor az is jelenjen meg.

A demokrácia más megközelítésben egy elvi rendszer.

Mi ennek az elvi rendszernek a lényege pl. a jelenlegi rendszerben, az államkapitalizmusban.

Van egy hatalmi centrum, főhatalom (jelenleg ez időszakra választott) ez az éppen uralkodó pártból, pártokból, azok vezetéséből áll. Ez uralja parlamentet, a kormányt, és még sok mindent. A hatalmi centrumnak (a vezetők gyakrabban nem bölcsek, nem népérdekűek, stb.) többnyire van egy további centralizálási (még több hatalmat akar) szándéka, és cselekvése. Az elvi rendszer, amiatt hogy van egy erős hatalmi centrum és az további hatalmat akar, és erre van bizonyos módja eszköze, - ellensúlyokat, ill. hatalmi fékeket állított elő.

Nagyon sok ellensúlyt lehet manapság felsorolni. Az ellenzék, a független testületek, a köztársasági elnök, a független bíróság, a politikai média, a nyilvánosság, a közvetlen demokrácia, pl. a népszavazások (jelenleg ez gyenge), a külföld, és még lehet sorolni. Máshol hatalmi féknek ellensúlynak veszem magát a törvényeket, az alkotmányt is, a „független” magángazdaságot, a „független” kisközösségeket is. És persze az is hatalmi fék, hogy a vezetés csak időszakosan van kiválasztva, sőt elvileg fennáll az időközbeni leváltás lehetősége is. És persze azt se felejtsük ki, hogy ezek az ellensúlyok lényegében testületek, és testületeknek van egy belső demokráciája is. Sőt a főhatalomnak az uralkodó pártnak is van egy belső demokráciája.

Talán így is fel lehet osztani: hatáskör-kivonó ellensúlyok, és beleszóló ellensúlyok.

Nagyon sok ellensúlyt lehet sorolni, de ezek egy része jogalkalmazó és nem jogalkotó, tehát csökkentett ellensúly. Más része pedig nem egészen független, sőt alig független ellensúly. Illetve az egy-egy ellensúly hatalma sokkal kisebb, mint a főhatalom hatalma és lényegében az oszd meg és uralkodj elve érvényesül, vagyis a különböző ellensúlyok nem nagyon képesek összesíteni a véleményük és hatalmuk. Tehát a főhatalom a sok kis ellensúlyt egyenként ilyen-olyan eszközzel, módszerrel képes „legyőzni”.

De ami legfontosabb, hiába van sok ellensúly ezek döntően a vezetés szemszögéből nézik a világot (nem igazán népérdekűek), ezért ezek az ellensúlyok egyfajta szövetséget is képeznek. Ezek az ellensúlyok többnyire maguk is vezetők, vezetések, tehát kvázi csak decentralizálódik a vezetés. A nép szemszögéből, csak a nép képes nézni világot. Kivéve a nagyon bölcs népérdekű, széleskörűen tájékozott vezetőket, de ők nagyon ritkák.

Tehát hiába csatlakozna még további ötven, vagy száz ellensúly, a meglevő húszhoz, a helyzet ezzel nem változna érdemben. Látjuk, hogy hiába van húsz ellensúly, gyakran ez is kevés. Mert hiányzik az igazi ellensúly a nép, a népréteg, a lakosság a nép többségének közvetlen részvétele, beleszólása.

Tehát magasabb szintű demokrácia, akkor fog kialakulni, ha az igazi ellensúly, a nép véleménye is erősen, érdemben megjelenik az irányításban, ellenőrzésben és a jogalkotásban. Ez a közvetlen demokrácia.

A közvetlen demokrácia és egyben a demokrácia alapvető elvei, (szabályai).

A legfelső elv:

A demokrácia: a közösség (nemzet, nép, nemzetközi közösség, nemzeten belüli közösség) életét meghatározó döntésekben, a közösség lehető legtöbb tagjának döntése, amely békés, csalásmentes, egyéni önálló véleményeket tükröző szavazással valósul meg.

A demokráciát, mint népuralmat, ill. a demokráciaszintet ebből a pontos meghatározásból (alapvető jogelvből, jogszabályból) szükséges levezetni, mert, a pontatlan, fogalmi kiindulás (pl. népuralom) ellentmondásos értelmezésekhez és meghatározásokhoz vezethet. Tehát a viszonylag pontos meghatározásból kell kiindulni, azt kell kiszélesíteni: adott esetben, adott helyzetben, időszakban mennyire valósult meg a demokrácia.

Az indoklás egyszerűen annyi, hogy csak a békés csalásmentes befolyásolatlan egyénekre lebontott a lehető legszélesebb körű szavazás, ami képes a véleményeket, álláspontokat pontosan összesíteni. A forradalom, népfelkelés iránya talán kivehető, de ezen túl rendkívül zavaros pontatlan és sokféle cél jelenik meg. Ha a közösség vezetése dönt a közösség ügyeiről (közösség életét meghatározó döntésekben), akkor logikailag is levezethető, hogy az nagyobb valószínűséggel fogja a vezetés, mint a közösség egy szűk rétegének véleményét tükrözni, mint azon döntés, melyben sokan a közösség kisebb-nagyobb hányada is részt vesz. A szavazás, melynek több formája lehet, de lényegégében arról szól, hogy adott kérdésben, tárgykörben mindenki egyéni önálló véleményét számszerűen összesítik, amelyik gyakorlatilag bizonyíthatóan a legpontosabb közös döntést (népakaratot) tükrözi. Logikailag levezethető, hogy a népuralom, a demokrácia a fenti meghatározás realizálásából jön leginkább létre.

A közvetlen demokrácia (a nép, az adott közösség közvetlen részvétele a döntéshozásban, törvényalkotásban) a demokrácia lényege. (Nem a részben különleges, elválasztható része.) A demokrácia szintje, a demokrácia fejlődése azonos közvetlen demokrácia szintjével, fejlődésével. A demokrácia részben különleges és elválasztható része a demokratikus vezetés (a vezetés demokratizmusa). Ennek szintje is meghatározza a szélesen értelmezett (nem pontosan értelmezhető) demokrácia szintjét, csak kisebb hatással. A demokrácia szerves elválaszthatatlan része tehát a közvetlen demokrácia és a részben különleges elválasztható része a vezetés demokratizmusa.

Másképpen a demokrácia lényege:

Mindig, a jövőben is szükség lesz szakértő vezetésre, csak kisebb hatalommal rendelkezőre. A demokrácia lényege, hogy a nép, többség, vezetettek, a jelenleginél nagyobb mértékben, a lehetőségek szerint legnagyobb mértékben, optimális arányban, közvetlenül (népszavazás, széleskörű közvélemény-kutatás, közvetlen javaslattevés, komolyan vett kérelmek, panaszok) vegyenek részt a társadalmi lét szabályainak kialakításában.

1. Az egyik legfontosabb elv, az érintett többség dönt elv, az érintettség (érdekeltség) fokának a figyelembe vételével. A demokratikus döntésnek a demokratikus közösség többségének akaratát, véleményét kell tükröznie. A szavazók akaratának egyéb ködös érvényesítése nem azonos valóságos döntéssel. Mindig a többségi döntésnek kell érvényesülni csak ennek aránya a kérdéses, amit a demokrácia egyéb, szintén demokratikusan meghozott szabályai írnak elő.

Ez az elv azt is jelenti, hogy minden az egész nemzetet érintő kérdésekben ill. lehetséges változtatásokban az egész nemzetnek, a nemzet minden szavazóképes tagjának kell (lehet) részt vennie. Pontosabban, könnyen elérhető lehetőséget kell adni, hogy minden szavazóképes nemzettag (minimum egy lehetséges nemmel, vagy igennel) kifejthesse a véleményét, és ezen vélemények többségét érdemben kell (minimum 20%-ban) figyelembe venni. A részvétel, ill. a szavazás arányai, módjai, stb. sokfélék lehetnek. Az viszont egyértelmű, hogy minden nemzetet érintő kérdésben a nemzet minden szavazóképes tagjának valahogy részt kell venni. Sokféle népszavazás lehetséges de a nemzetet érintő kérdésben valamilyen népszavazást kell létrehozni.

2. Az érintettség fokának figyelembe vétele – elve. Azok vehetnek részt a döntésben, akik életét befolyásolja a döntés. Azok véleménye számít, elsősorban, erősebben, akik erősebben érintettek.

Pl. a magyar nemzetet, népet érintő kérdésről nem dönthetnek a franciák. A nemzeti kérdésben nem dönthet egy szűk belföldi csoport sem, még ha azt vezetésnek hívják, akkor sem. Nem dönthet egy pl. egy faluközösség sem, bár ők a nép tagjai, de nem reprezentatív kiválasztás. Mindezek csak véleményezhetnek, amely vélemények figyelembevételének arányát a demokrácia más, szintén demokratikusan eldöntött szabályai határozzák meg. Ugyanakkor egy faluközösség belső ügyéről nem dönthet a nemzet.

Azok véleménye számít erősebben, akik erősebben, akik erősebben érintettek - ez összevág a kisebbség védelmének, a kisebbségek arányos pozitív szavazati arányának elvével. Az érintettség foka, erőssége: az adott lehetséges döntés, vagy annak elmaradása, milyen mértékben hat, a szavazó életére. Az érintettség nem azonos a véleményező akaratának erősségével. (Bár ez utóbbit is figyelembe kell venni.)

A demokrácia szabályai pontosítják, hogy adott kérdés típusban, fajtában kik az érintettek.

Ha nemzeti kérdésről van szó, akkor: minél súlyosabb, lényegesebb nemzetet érintő kérdés annál nagyobb arányban kell érdemben figyelembe venni ( elvileg 20-100% között) az összes szavazóképes nemzettag, ill. azok többségének akaratát. Gyakorlatilag, általában a választott vezetés szavazati aránya 20-80% között mozoghat ezért a nemzet többségének döntése is 20-80% között mozoghat.

3. A demokratikus döntés korlátai. Minden kérdésben lehetséges (szükséges) a demokratikus (többségi) véleményezés. Minden döntésnek, akár vezetői, akár demokratikus, az alkotmány (a népszavazási korlátok nélküli alkotmány) és a büntetőjog állítja az alapvető korlátokat. A demokratikus döntések további (kevésszer és ritkán adódó) korlátja a sürgős döntést igénylő döntések. Kis fontosságú kérdésekben még korlátja lehet, az erős szakmaiságot igénylő kérdések.

A lényeg az, hogy demokratikus (minden érdekelt) döntés, és vezetői (az érdekeltekből, csak egyesek) döntés a korlátozás szempontjából nem különbözhet. Sajnos ez jelenleg nem természetes. A demokratikus döntések erősen korlátozva vannak, gondoljunk csak a népszavazási korlátokra, arra, hogy egy sereg témában nem szabad népszavazást tartani. Ez abból a terjesztett tévedésből adódik, hogy a nép döntése kegyetlenebbek, károsabbak lehetnek, mint a vezetői döntések. Valójában pont fordítva van, minél többen vesznek részt egy döntésben, annál kevésbé lehet az, szélsőséges. Igaz, ez kissé lezárja az abszolút jó döntések irányát is. Viszont a vezetői döntésekben az abszolút jó döntések azért ritkák, mert a vezetői érdekek, (nem az összesített érdek) érvényesülnek a döntésben. Átlagosan a demokratikus döntések jobbak, jobb irányúak, mint vezetői döntések, ráadásul ki van zárva az abszolút rossz, kegyetlen népérdekkel szemben helyezkedő döntések.

Az alapvető korlátok, mint minden döntés, törvény esetében, itt is, az alkotmány és büntetőjog, de természetesen ezeken kívül is vannak korlátok. Pl. az erkölcs, vagy a többi törvény, amennyiben azokhoz illeszkedni kell. Ha alkotmányos, alapvető döntésről van szó, akkor az alkotmány többi része, a büntetőjog és a felsoroltak, a korlátok.

Kétségtelenül vannak olyan sürgős esetek, amelyekben nincs idő demokratikus döntésre. Pl. egy hirtelen jövő katasztrófa. Valójában ezek nagyon ritkák, mert a döntések döntő többsége előre gondolkodó. Még a költségvetés az adózás is több hónapra előre gondolkodó. Ha több hónap áll rendelkezésre, a döntéshozásra és annak végrehajtására, akkor a mai technikai állapotok, valamint a tervezett, szervezett végrehajtás lehetővé teszi a széleskörű közvélemény-kutatás (egyfajta népszavazás) alapú döntést.

A fontos döntés nem lehet erősen szakmai, legfeljebb lehetnek olyan összetevői, amelyek erősen szakmaiak. Ezért a fontos döntésekben mindenképpen be kell vonni az összes érintettet (csak demokratikus lehet), de általában be kell vonni a szakmai vezetést is. A - minden érintett, véleménye, de egyes szakemberek véleménye nagyobb arányban jelenjen meg - szerinti döntés, is demokratikus döntés. A kis fontosságú kérdésekben merülhet fel az erős szakmaiság illetve, az hogy ezeket fölösleges demokratikusan eldönteni.

Viszont, hogy ezen korlátokra való hivatkozással ne korlátozzák a kelleténél jobban, ezért szükséges a következő elv.

A demokratikus szabályoknak azonban pontosan le kell írni, a korlátokat. A demokratikus szabályoknak kell azt is pontosan leírni, hogy mely típusú, fajtájú kérdésekben milyen arányban vesznek részt a döntéshozó egységek (minden érintett és szakemberek csoportja). Két szabály azonban kimondható: nem nevezhető demokratikus döntésnek, ha az összes érintett szavazati aránya a szakemberek csoportjához képest nem éri el a 25%-os arányt. Arra kell törekedni, hogy az összes érintett szavazati aránya ne legyen 50%-nál kevesebb.

4. Először, elsősorban a legfontosabb döntéseket, de lehetőleg minden döntést demokratikusan (az érintettek által, azok legalább egyre nagyobb arányú bevonásával) kell eldönteni – elve.

Lehetőleg minden társadalmi döntést, demokratikusan kell meghozni. A teljes lakosságot érintő kérdésekben (ahol nincs kizáró ok) a döntésbe beszámító népszavazást, széles körű közvélemény-kutatást kell tartani. A társadalmi intézményeken belül pedig az ügyfelekre vonatkozik ez az elv.

Nemcsak a vezetői döntésekhez kapcsolódhat a többségi szavazás, de lehetséges a bárki által javasolt „új” kérdés, „új” törvény magszavaztatása.

Ehhez kapcsolódva: olyan szavazási (pl. népszavazási) eljárásokat kell kialakítani, amelybe mindenki könnyen, de tájékozódva be tud kapcsolódni.

Mit is jelent ez? A kérdéseket, problémákat szelektálni kell és legfontosabbakat mindenképpen demokratikusan, kell eldönteni. Ez azonban nem jelenti, azt hogy csak legfontosabb kérdésekben van szükség demokratikus (többségi) döntésre. Minden felvetődő kérdést is, ha lehetőség van rá (nem rendkívül sürgős, nem erősen szakmai) demokratikusan kell eldönteni.

Tehát a következő három szempontot kell érvényesíteni szinte egyenlően. A kérdés fontossága. A kérdés aktualitása, függetlenül a fontosságtól. A kérdés demokratikus jellege (érinti e többséget, nem kell hozzá jelentős szakmai ismeret, stb.). Vannak olyan közepesen és kevésbé fontos kérdések, melyeket szinte kizárólag demokratikusan lehet helyesen eldönteni.

5. További idevágó elv: a szavazók szakmai tudásának, és a vélemény erősségének figyelembe vétele. Mindez nem fordíthatja meg, a többség dönt elvét. Ellenben azt jelenti, hogy a szakmai vezetés véleménye nagyobb arányban számítson bele a döntéshozásba. Ellenben itt figyelembe kell venni a kérdéshez kapcsolódó szükséges szakmaiság mértékét. A legfontosabb kérdésekben mindenképpen a többség dönt elvének, kell érvényesülni. Azt is jelenti, hogy a szavazók választhatnak az erős, közepes és gyenge szavazat között.

6. Minden résztvevőnek (minden érintettnek) az adott kérdéshez kapcsolódó egyénileg átgondolt véleményével (igényével, érdekével) kell részt venni a döntéshozásban (szavazásban).

Az egyéni érdeken kívül, kizárólag a döntéshozásban összes érintett (a teljes közösség) érdekét lehet figyelembe venni.

Sem mások egyéni véleményét, sem a teljes közösségen belüli csoport, kisközösség, stb. véleményét nem szabad átvenni, ha az nem egyezik a saját véleménnyel, vagy a teljes közösség érdekével.

Ezt jogilag nem lehet, alig lehet szabályozni, ezért ez elsősorban egy értelmi, erkölcsi elv. Azért értelmi elv, mert bizonyítható, hogy csak így jöhet ki torzításmentesen többség akarata.

Ugyanakkor ez az elv csak akkor érvényesíthető, ha érvényesül a 13. pont.

Mások véleménye, érdeke átvehető, de csak akkor, ha ez a vélemény, érdek, megegyezik az átvevő kérdéshez kapcsolódó érdekével.

Másképpen: eltorzul a demokratikus döntés, ha az adott kérdéstől eltérő érdekek, pl. pártérdek, félelem, karrier, stb. mentén döntenek. Illetve eltorzul, ha az átvevő, átgondolás, és a saját vélemény egyeztetése nélkül veszi át más véleményét.

Ugyanakkor ez az elv rámutat arra, hogy a képviseleti demokrácia és közvetlen demokrácia két különböző dolog. Többféle képviseleti demokrácia van, de ennek elemzése nem tartozik szorosan a témához.

Akinek nincs egyéni véleménye, az ne vegyen részt a szavazásban. A demokratikus közösség tagjának törekedni kell arra, hogy legyen egyénileg is átgondolt véleménye. A szavazónak az egyéni érdeke mellett, javasolt figyelembe venni az érintett közösség hosszabb távú érdekét is. Ez egyben, valószínűleg az ő egyéni érdeke is. Ezt az elvet csak korlátozottan lehet törvénnyel biztosítani, ezt elsősorban oktatással, tájékoztatással kell biztosítani.

Kétségtelen, hogy ezen elv a közvetlen demokrácia legkritikusabb pontja. A résztvevőknek meg kell tanulni, hogy ez a gondolkodás helytelen: a teljes közösség érdeke az, ha egyes személyek (rajtam kívül álló személyek) vagy egyes csoportok érdeke jelenik meg. Ez nem lehet szempont csak véletlen egybeesés. De a véletlen egybeesés miatt nem szabad az önálló véleményt megváltoztatni. Az én véleményemnek mindenképpen eltérőnek kell lenni –gondolat szintén helytelen.

7. Az átgondoltság - elve. Jó, értelmes, kérdéssel, vitával, objektív tájékoztatással, megfelelő idővel biztosítani kell az átgondoltságot. Talán ezt az alapelv mögött kell lenni a legtöbb pontos szabálynak.

8. Lehetőleg mindenkinek (minden érintettnek) jelenjen meg a véleménye valamilyen formában - elve.

A többség dönt elv, akkor érvényesül, ha mindenki részt vehet a szavazásban, ill. a mindenkit képviselő reprezentatív (megfelelő nagyságú, minden rétegből összeálló) csoport részt vesz a szavazásban.

A mindenki rész vehet a szavazásban értelmezése. Minden olyan érintett egyén, akinek pl. a bíróság előtt is van saját felelőssége.

A reprezentatív csoport értelmezése. Olyan csoport, (csoportok összessége), aki reprezentálja az összes érintett embert. Az összes érintett ember pedig általában eltérő helyzetű, érdekű csoportokból, rétegekből (pl. városi és nem városi lakosság, bizonyos helyen élő, bizonyos jövedelemmel, életszínvonallal rendelkezők, bizonyos foglakozású, bizonyos élethelyzetű, bizonyos iskolai végzettségű, stb. csoportokból áll össze. Ezeket az eltérő helyzetű, érdekű csoportokat, rétegeket reprezentálják a reprezentatív csoport, alcsoportjai. Egyszeri és véletlenszerűen kiválasztott emberek az összes érintett rétegeiből, csoportjaiból. A kiválasztás legyen a réteghez, csoporthoz arányos. Egy lehetséges aránytáblázat. 10 millió egyrétegű érintett - 10 ezer szavazó. 5 millió egyrétegű érintett - 5 ezer szavazó. 1 millió egyrétegű érintett - 1,5 ezer szavazó. 500 ezer egyrétegű érintett – 1 ezer szavazó. 100 ezer egyrétegű érintett – 500 szavazó 50 ezer egyrétegű érintett - 300 szavazó összesített szavazata 10 ezer egyrétegű érintett – 200 szavazó. 5 ezer egyrétegű érintett 150 szavazó. 1 ezer egyrétegű érintett – 100 szavazó. 500 egyrétegű érintett - 70 szavazó. 100 egyrétegű érintett – 20 szavazó. Népszavazási szinten nincs értelme a kisebb egységeknek. A reprezentatív egyének szavazati nem egyet, hanem többet jelentenek. Annyi szavazatot jelentenek, hogy az összes reprezentatív réteg csoport szavazat kitegye a lehetséges összes szavazat 15-20%-át. ( Ha mindenki szavaz akkor 120%-ék szavaz ez esetben. Természetesen a 120%-ot le kell osztani 100%- ra.) Tehát ha a reprezentatív rétegek, csoportok szavaznak akkor már le van adva a szavazatok 15-20%-a.

A reprezentatív rétegek, csoportok megszavaztatása nem más, mint a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás. Egyes, kisebb súlyú kérdéseket eldönthet a szélesebb, pontosított közvélemény-kutatás is.

Illetve elméletileg szóba jöhet a teljes képviselet, amikor a képviselő nem a saját véleményét, hanem a képviselt véleményét érvényesíti. Mindenki véleménye jelenjen meg, ez azt jelenti hogy azok véleménye (a szavazásról alkotott véleménye) is szelektáltan gyűjtve, számolva legyen akik nem tudnak, nem akarnak szavazni. A távolmaradók véleményét is valamilyen szinten (nincs tudása, egyenlő jónak, rossznak látja az alternatívákat, értelmetlennek látja a kérdést, stb.) meg kell ismerni.

9. Nem szabad megengedni (adott esetben meg kell változtatni az alkotmányt, meg kell változtatni a demokratikus alapelveket), ha demokrácia iránya megfordul, sérül, vagy jelentősen lelassul – elv. A demokrácia iránya: ha minél több kérdést, elsősorban fontos kérdést, demokratikusan (az érintettek egyre nagyobb bevonásával) döntenek el.

A demokrácia iránya sérül (elfordul): ha az összes döntéshozásban, (kiemelten a legfontosabb döntések), csökken a demokratikus (elsősorban a többségi szavazásos) döntések aránya. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb kérdések) demokratikusan (többségi szavazással) eldöntött kérdések száma. Ha csökken (kiemelten a legfontosabb döntések) demokratikus döntésekben részt vevők száma.

És természetesen sérül, ha a többség akaratától eltérő döntések száma (a döntések jelentőségének figyelembevételével) nő.

Sérül (elfordul) a demokrácia iránya, ha a négy éves összesítés, stagnálást, vagy csökkenést mutat.

A további csökkenéseket, sérüléseket (fordulásokat) a demokratikus szabályozásnak kell tartalmaznia.

A pontos szabályoknak viszont rögzíteni kell, a csökkenéseket, bővüléseket, ill azok mérését.

A demokrácia szabályai rögzítik azt, hogy mi a teendő, ha nem valósul meg a demokrácia iránya.

10. A többség dönt, a többség akarata, érdeke érvényesül, de a kisebbség (mint egyének, mint csoport, réteg, kisközösség) lehetséges érdeksérelme csak határok között sérülhet. Kiszámíthatóan senki nem kerülhet betegségbe szenvedésbe nyomorba, stb. Ha a csoport, csak az érintettetek 0,01%-a akkor is csak 15% érdeksérelmet (életszínvonal-csökkenést) szenvedhet, a csoport növekedésének arányában csökken lehetséges érdeksérelem. Az érintettek 49%-a legfeljebb 3%-os érdeksérelmet szenvedhet. Továbbá a kisebbség akaratának, érdekének, a döntéskiegyenlítési elv (a kisebbség a létszámához képest, nagyobb arányú szavazata) miatt meg kell jelennie.

A pontos szabályokat megint a mögöttes szabályozásnak kell előírni. Itt azért megjegyzem: ilyen korlátozást nemcsak demokratikus döntésre illene hozni, hanem a vezető döntésekre is. Sőt a vezetői döntésekre még a többségi érdeksérelem határait is meg kellene állapítani.

(Illetve, a kisebbség érdeke megjelenik, a választékbőség és alternatívanövelés, elv alapján.)

11. A közös döntés legyen a lehető leginkább reprezentatív. Érvényes minden demokratikus döntés amelyben a széles reprezentatív rétegek, csoportok szavazása érvényes, valamint, ha az ezen felül szavazók aránya eléri az összes érintettek 20%-kát. Érvénytelen a szavazás akkor is, ha választási csalás történik. Az érvénytelen szavazásokat legalább egyszer meg kell ismételni. Minden érvényes szavazás egyben eredményes, mert egy, vagy kettő, vagy három új alternatíva (ember, vezető, szabályozó elv, törvény, stb.), valamint a régi alternatíva között kell választani. A szavazás kimondhatja tisztán (pl. a nem szavazatok többségével): a régi alternatívát akarjuk, nem kell semmit tenni. Vagy kimondhatja ugyanezt közvetve, ha két, vagy több szavazás is érvénytelen lesz.

Azon alternatíva győz, kerül végrehajtásra, amelyik legalább 1%, vagy 5%-kal többet kap, mint a második helyzet. Kivételes esetben legalább 10%-kal, vagy 15%-kal kell többet kapnia.

A választási csalások jelenleginél szélesebb körét a demokrácia pontos szabályai írják le.

12. A 4-6 választható valódi alternatívára törekvés – elve.

Nyilvánvalóan hogy 1 db alternatívából való választás az nem választás. Valójában egy kérdés már eleve 2 alternatívát jelent, mert a szavazó vagy elfogadja, vagy elutasítja. A kettőnél azonban több (3-6) alternatívára kell törekedni. Ez pl. úgy lehetséges, hogy szavazólapon kettő, három ugyanarra a témára vonatkozó kérdés jelenik meg. Ha túl sok az alternatíva, akkor sem lehet átgondolt döntést hozni. A 2 valódi alternatíva (pl. igen, nem, vagy két párt.) nem optimális, de még demokratikusnak mondható. A legoptimálisabb a 4-6 valódi alternatíva, erre kell törekedni.

13. Az összetett kérdést, több pontból álló, akár egész törvényt elfogadó népszavazás (többségi szavazás) is lehetséges, csak ennek megvitatására ( a társadalmi vitára) arányosan több időt kell adni.

14. A közvetlen demokrácia és a felelősségteljes vezetést össze kell illeszteni – elve. A közösségi döntést minden érintett (aki akar) döntését szét kell választani a kiválasztott csoport (vezetés) demokratikus döntésétől – elve.

Szét kell választani közösségi döntést (népszavazást) és a közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntését.

A közösségi döntésért (népszavazásért) nem vonható senki felelősségre, bármi is legyen annak eredménye, következménye. (A közösség, a nép esetében semmilyen esetben sem lehet kollektív felelősségről beszélni.) A népszavazásra, közösségi döntésre igazak a felsorolt demokrácia elvek. Nem lehet semmilyen következménye, névnélküli is lehet, saját önálló vélemény megjelenítése.

(Az egyéni önálló vélemény részletezése. Nem baj, jó, ha az egyéni, saját érdekek jelennek meg. Nem baj, jó, ha az egyén által a teljes közösség érdeke jelenik meg. Baj, rossz, ha az egyén által egy külső, vagy belső csoport, akár egyszemélyes csoport, érdeke, jelenik meg.)

A közösségből kiválasztott csoport (vezetés) döntésére, még ha az demokratikus is, más szabályok érvényesek. Itt lehetséges, sőt jó, ha megállapítják a lehetséges felelősséget. Erre a döntésre módosítva érvényesek a demokrácia felsorolt elvei. Lehet következménye: a döntéshozás károsságával arányos külső, a közösség általi, jogi, felelősségre vonás. A lehetséges titkosságot ebben az esetben utólag fel lehet oldani. Az egyéni saját véleménnyel való részvétel – elve helyett pedig a tudományosság és a közösségi érdek - elvének kell, kellene érvényesülni.

A felelősök és felelősség mértékének megállapítása, a kiválasztott csoport (vezetés) esetében. Ki milyen mértékben járult hozzá a hibás döntés létrejöttéhez. A hibás döntés mekkora kárt okozott a közösség életében ( pl. a statisztikai adatok változásból következtetve).

15. A választásban részt vevő egyszerű tagok nem vonhatók felelősségre, nem szenvedhetnek előnyt, hátrányt a szavazatuk miatt. Nekik biztosítani kell titkos szavazást. A választott vezetők (a jóval magasabb szavazati arányuk miatt) bizonyos esetekben felelősségre vonhatók a szavazatukért. Ezen esetek kizárólag a következők lehetnek: ha a választás olyan következményekkel jár, amelyek az egyéb jogszabályok szerint is felelősségre vonással járnak és ebben az adott szavazó felelőssége (megüti egy minimális jogi szankció mértékét) megállapítható.

Egyszerűbben: a választott vezetők akkor vonhatók felelősségre a szavazásuk miatt, ha teljes közösség érdeke, bizonyíthatóan a választott vezetés hibás szavazása miatt, bizonyíthatóan erősen sérül. Tehát a választott vezetők közvetlen a szavazás után, magáért a szavazásért nem vonhatók felelősségre. Ha valaki ezért ad, kap előnyt, hátrányt, akkor ezt a demokrácia szabályzatának szankcionálni kell. Azt is szankcionálni kell, aki ezt az előnyt, hátrányt adja és azt is, aki elfogadja, tehát magát a szavazót is. Gyakorlatilag itt pl. frakcióból való kiszavazás jelenlegi szankciójáról van szó. Ez a szankció és minden ehhez hasonló a demokrácia elveivel ellentétes, ezért tiltani kell.

16. A fejlett rendszer két alapvető feltétele szorosan összefügg. Nincs demokrácia, igazságos szabályozott verseny nélkül, nincs igazságos szabályozott verseny, demokrácia nélkül. A választási (szavazási) szabályoknak ki kell zárniuk a csalásokat. Pl.: egy ember egynél, ill. a megengedettnél több szavazatot ad le. A válaszhatók nem egyforma arányban, egyforma reklámmal jelennek meg. A választás előre megbeszélt, megegyezéses. Stb..

17. A választási szabályoknak biztosítani kell, hogy a produktumokat értékeljék, és ne a mögöttük levő embereket, a rokonszenvet, ellenszenvet, népszerűséget, stb.. És lehetőleg produktum tartalmát és nem a tálalást, a reklámot értékeljék. Mindezt pedig legegyszerűbben úgy lehet megoldani, hogy a produktum alkotóját csak az értékelés után ismerik meg az értékelők, már amennyiben ez lehetséges. És sokszor lehetséges.

Ki döntse el a közvetlen demokrácia alapelveit? Pl., ki döntse el hogy az én javaslataim jók vagy sem?

A demokrácia elveit, szabályait is demokratikusan kell eldönteni. Az első lépcső a demokratikus alapelvek kialakítása. (A pontos menet: valakik, én is benyújtom javaslatom. Az én javaslatom: akarja e ön, hogy az alkotmány kiegészítő törvényeként létrejöjjön a demokratikus elvek rögzítése az alábbi megfogalmazásban. Az én javaslatom az, hogy erről legalább egy évig tartson a társadalmi vita.)

Majd a második lépcső: demokratikus részletes szabályzat kialakítása, a demokratikus alapelvek alapján. A harmadik lépcsőben jöhetnek a konkrét szavazások. Ezért az általam, itt leirt szabályok egy része csak javaslat.

Maguk demokratikus alapelvek is a legfontosabb, lakalapvetőbb kérdések közé tartoznak. Mondhatjuk ezek is alkotmányos alapelvek. Az alkotmányos alapelvek legfelsőbb foka a szinte változtathatatlan alapelvek. Ezek közül kiemelném. Mindennek folyamatosan fejlődni kell még az alkotmánynak is, igaz csak a fokozatosan kis lépésenként. A fejlődés csak a közvetlen demokrácia irányába mehet, a demokrácia irányát pedig a felsorolt alapelvek jelölik ki. Persze a felsorolt alapelvek nem egyformán fontosak, de az 1. és a 8. alapelvnek mindenképpen azon elvek közé kell kerülni, amelyek szinte örök érvényűek, legfeljebb 30 évente változtathatók.

Gyakorlatilag hogy oldható meg e tárgykörben a népszavazás. Pl. a vezetés elhatározza, hogy e tárgykörben népszavazásnak kell lenni. Az egész elnevezése és iránya ez lehetne: a közvetlen demokrácia, mely alapelvei kerüljenek be az alkotmányba. Ehhez el kellene törölni azt a szabályt, hogy az alkotmányos kérdésben nem lehet népszavazást tartani. Egyébként sok országban nincs ilyen szabály. Az én javaslataim mellé még egy, vagy két javaslatot kell tenni. A népszavazást csak jelenlegi szabályok szerint lehet megvalósítani. Persze az átgondolt, pártatlan objektív vitára most is lenne lehetőség. Elvileg tehát lehetséges, más kérdés gyakorlat.

A demokrácia egyéb elvei a következő kategóriákba oszthatók. (Ez csak a teljesség igénye nélküli felsorolás.)

A demokratikus döntéshez szükséges tudás elvei. A tájékoztatás elvei.

A szavazásnak mindig kell lenni egy valódi (valós problémát megoldó) jelentős és a szavazók előtt ismert céljának. Az objektív, több alternatívás, egyenlő megjelenésű, félrevezetések nélküli tájékoztatás. A megfelelő idejű átgondolás, ill. vita elve.

A javaslatbenyújtás elvei. Pl.: a bárki elv. Bárki javaslatot tehet, kiegészítve az érintettség fokának, a szakmai tudásnak a figyelembe vételével.

A döntések típusának, fajtájának szelektálása és ezekhez illesztett szabályozás elvei általában.

A javaslatok kiválasztásának, szelekciójának elvei.

Elsősorban a javaslat tartalma, építő jellege dönt.

Szempontok. Demokrácia irányultság. Új megoldás. A meglevő helyzet valós és esetleg újszerű elemzése. A legfontosabb aktuális problémák.

Elvileg minden javaslatot alaposan át kell tanulmányozni. Az áttanulmányozást felgyorsíthatja, hogy a javaslat csatlakozik egy már meglevő javaslathoz, annak irányához.

A javaslatszelektálók lehetnek. Elsősorban maga a többség, ha ez lehetséges. Ha nem akkor a döntéshozás szabályai érvényesülnek javaslat kiválasztásnál is. A pontos szabályokat demokrácia szabályzatának kell rögzíteni.

Itt térnék ki arra, hogy a közvetlen demokrácia levezényléséhez is szükség van vezetőkre, vezetői döntéshozásra. Pl. akik a javaslatokat kiválasztják. Akik a kérdéseket besorolják, stb.

A demokratikus döntések szabályozása lényegében nem tér el a vezetői döntések szabályozásától: mindkettőben szükségesek a világos alapelvek, a demokratikus alapelvek, ezekhez kapcsolódó elvek és ezek mögött levő minden gyakorlati problémára kiterjedő elvek. Érvényesek a vezetésre vonatkozó egyre precízebb szabályozás.

A helyes kérdésfeltevés elvei. Érthető legyen, egyértelmű legyen, megválaszolható legyen.

A döntéshozás elvei. Elsősorban az alapelvek. Erről már szó volt. A döntéshozó egységek, szavazati arányok megválasztása, a döntés fajtájától függően, demokratikus kialakított szabályzat szerint.

A döntéshozó egységek kialakításnak elvei. A szavazati arányokat, döntéshozó a demokrácia mögöttes szabályozásnak kell leírni. Elsősorban a kérdések típusának fajtájának a figyelembevételével. Pontosan demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazatösszesítések elvei. A szavazatösszesítés szabályai mondják meg, hogy melyik döntéshozó egység szavazata mennyit ér. Illetve azt is megmondják, hogy végeredményben milyen döntés született. A döntéshozó egységek és szavazatösszesítés szabályai ezért összefüggnek, mindkettő célja az hogy a közvetlen demokrácia felsorolt 12 alapelve érvényesüljön. Pontosabban a demokrácia mögöttes szabályzata írja le.

A szavazás teljes lebonyolításnak természetesen csalásmentesnek kell lenni. Optimális esetben választhat a szavazó: a szavazata titokban maradjon, vagy nyilvánosságra kerüljön.

A döntés végrehajtásának elvei. Nincs alapvető különbség a végrehajtás vonatkozásában a demokratikus döntés és a vezetői döntés között.

A közvetlen demokrácia magáról a döntésről, a jogalkotásról szól, és nem a végrehajtásról. Persze a vezetés demokratizálódása, az általános demokrácia hozhat elveket a végrehajtással kapcsolatban is. Pl. már a javaslat is foglakozzon a végrehajtással.

Az elvek mögött mit is kell pontosan beszabályozni?

Konkrétabban, pl., ha szükség van vezető, előzetes szelektáló, stb. szakmai testületre akkor kikből álljon, hogyan működjön, stb. A felsorolt demokrácia szabályok megalkotása.

A vezetés demokratizálódásának néhány elve.

A demokratikus vezetés alapelve: a legalkalmasabb vezetők, a legnagyobb társadalomtudományos tudásuk, akik minden szempontból elfogulatlanok, és a demokrácia, vagyis a közvetlen demokrácia hívei.

A demokratikus közösség alapelve: a közvetlen demokráciát a lehetséges maximális mértékben kell alkalmazni. A vezetés hatalmát a lehetséges minimumra kell szorítani. Ellenben a vezetésnek decentralizáltnak kell lenni, ezért a létszáma nem lehet kevés.

A demokratikus közösség fejlődési alapelve: a közösség csak a demokrácia irányába, a demokratikus alapelvek felé fejlődhet.

A képviselet elve. A képviselő nem a saját véleményét mondja el. Vagy a maga nevében véleményez és akkor nem képviselő. Vagy képviselő, és akkor köteles a képviselt, vagy a képviseltek szintén demokratikusan egyeztetett véleményét torzítás nélkül közvetíteni. Ez az elv összefügg a második elvvel.

Néhány probléma.

A közösség akaratának tükrözésének problémája.

A távolmaradás okainak a problémája.

A sürgős döntéshozás, rész-döntéshozás problémája.

A felgyorsítás, a futószalag-rendszerű demokratikus döntéshozás.

A kényszer nélküliség, ill. a torzítatlan lehetőleg objektív vélemények problémája.

Az javaslatok döntési alternatívák problémája. Pl. kettő vagy több egyforma alternatíva. Pl. csak rossz alternatívák. Stb.

Ezekre itt nem térek ki. de fontos megjegyezni: a problémák megoldása, újabb szabályok meghozását eredményezheti.

A távol-maradók részleges bevonása a szavazásba.

Gyakorlatilag ezt vagy egy kötelező népszavazással lehet megoldani – ez a rosszabb megoldás. Vagy a népszavazást követni kell a távolmaradók körére vonatkozó szélesebb közvélemény-kutatásnak.

Távolmaradás okai lehetnek: Az egyéni átgondolatlanság. A demokrácia felsorolt alapelvei sérülnek, (objektív tájékoztatás hiánya, rossz kérdés, stb.) ezért nem vesz részt a szavazásba. A felsorolt problémák megoldatlansága miatt nem vesz részt.

Ezért minden szavazásnál érdemes ezeket megvizsgálni, és orvosolni. A távolmaradás okai, indukálhatnak újabb határozatokat, újabb szabálymódosításokat, újabb szavazásokat. Ezzel a távolmaradók jelentős része is bevonható a demokratikus döntéshozásba. Ha viszont valaki azért nem szavaz, mert nem fogadja el a demokratikus közösséget (nem ilyenben akar élni), akkor annak két lehetősége van. Vagy kénytelen kelletlen annak szabályai, törvényei szerint élni, mert a többség elfogadja. Vagy távozik a demokratikus közösségből.

Ha mindez megvalósul, akkor a demokratikus döntés a közösség döntő többségének akaratát fogja tükrözni.

Miért kell, miért jó, és miért lehetséges a közvetlen demokrácia?

Közvetlen demokrácia az a döntéshozási mechanizmus, amelyben fenti elvek érvényesülnek

(Közvetlen demokrácia: a közösség összes (nem szellemi beteg) felnőtt tagjának fegyelembevett közvetlen részvétele (részvételi lehetősége) a közösségre vonatkozó döntésekben.)

1. Mert a történelmi fejlődés még messze nem fejeződött be (a jelenlegi rendszer messze van az optimálistól), és a történelmi fejlődés, valamint a lehetséges alternatíva szinte kizárólag a közvetlen demokrácia felé mutat.

2. Csak a közvetlen demokrácia képes biztosan, (leginkább, 98%-ban) megakadályozni diktatórikus vezetések kialakulását. A közvetlen demokrácia képes megszüntetni a vezetés önszabályozását, önellenőrzését, amely lehetővé teszi (nem zárja ki) a vezetésérdekeltségű, a hatalomérdekeltségű, a diktatórikus társadalom kialakulását. A közvetlen demokrácia kizárja szélsőségesen népellenes döntéseket. A közös döntések döntően, átlagosan jobban képviselik a közösség érdekeit, mint az egyéni-vezetői döntések. Továbbá érvényesül a „több szem, többet lát”, elv.

Kétségtelenül a kiváló vezetés döntési színvonala magasabb, mint a többségi döntés színvonala. De közvetlen demokrácia nélkül igen csekély (10%-osesély) a kiváló vezetések kialakulása. Közvetlen demokrácia nélkül nagy valószínűséggel közepes (50%-os esély), gyenge, részben diktatórikus (25%-os esély) és diktatórikus (15%-os esély) vezetések jönnek létre. Közvetlen demokrácia nélkül a hosszabb távú átlagos döntési színvonal gyenge, tarkítva diktatórikus időszakok borzalmaival. A közvetlen demokrácia döntési színvonala közepes, jó.

3. A közvetlen demokrácia által fejeződhet ki legpontosabban a többség (lakosság) igényei, szükségletei, szubjektív érzelmei, véleménye, világnézete, érdeke. E nélkül nem lehet jól működő, igazságos társadalmat kialakítani. A nép igényét (a többség igényét) pontosan csak a nép ( a többség) tudja elmondani.

4. A közvetlen demokrácia nagyobb (magasabb színtű) közéleti aktivitásra, közélttel, közügyekkel kapcsolatos tudásra, közerkölcsre, felelősségre, törvénytiszteletre készteti a többséget (lakosságot).

5. A közvetlen demokrácia érvényesíti a végfogyasztó (többség, lakosság) szempontjait a termelésben, a szolgáltatásban, az állami irányításban, szabályozásban.

6. A közvetlen demokráciát ki kell egészíteni (részben szükségszerűen ki is egészíti) a vezetés demokratizálódásával. Valamint ki kell egészíteni kisebbségek, kisközösségek önrendelkezésével és érdekérvényesítésével. Mindezekkel ki lehet egészíteni.

7. A lakosság kb. 50%-a már most alkalmas a demokráciára, másik kb. 30%-a könnyen alkalmassá tehető, és ez a kb. 80% elég a tényleges a jelenleginél sokkal nagyobb demokrácia érvényesüléséhez.

8. A technikai fejlettség jelenleg már lehetővé teszi a magasabb szintű, (közvélemény-kutatásra épülő) közvetlen demokráciát.

9. A modern hálózati, szervezett társadalomban, csak a közvetlen demokrácia által maradhat fenn, az egyének egyénisége, önállósága.

Egyéb előnyök, szükségességek.

Bármilyen jó, közérdekű, tudományos, bölcs vezetés is alakul ki, nem pótolhatja a 3., 4., 5. pontban leirt előnyöket. Ugyanakkor hosszabb távon csak a közvetlen demokrácia garantálhatja, hogy viszonylag népérdekű, tudományos bölcs vezetések legyenek. Ha nincs közvetlen demokrácia, akkor nincs arra garancia, hogy a közérdekű, tudományos bölcs vezetés helyett ne diktatórikus vezetés alakuljon ki. Bármilyen jók a vezetésre vonatkozó törvények, bármilyen jó az alkotmány, bármilyen jó a döntéshozó mechanizmus, ezek bármikor kijátszhatók, megváltoztathatók kivéve, ha van törvényes közvetlen demokrácia.

A demokrácia a tervezésről, ill. a döntéshozásról szól. A „közös ház” terveiről és a megvalósítás terveiről. Egy téglát nem képes ( nem is lenne hatékony) ezer ember megfogni, ezért a demokrácia nem szólhat a konkrét megvalósításról.

A közös (többségi) értelem és a közös (többségi) hasonló irányú akarat hatalmas erőt képvisel. A demokráciának ezt kell megvalósítani. A széthúzó értelem, a széthúzó akarat, gyenge erőt jelent.

Csak a közvetlen demokrácia által jöhet létre az arányos és igazságos hatalmi hierarchia. Közvetve kihat az arányos igazságos vagyoni hierarchiára is.

Mindezért a közvetlen demokrácia, a demokrácia fő tényezője. A demokratizálódás fő iránya a közvetlen demokrácia bővülése, erősödése.

A demokratikus vezetés kialakításának fő elvei.

A demokratikus vezetés legfelső elve azonos a demokrácia legfelső elvével, és általában a demokrácia elvei érv érvényesek a demokratikus vezetésre is.

A demokratikus vezetés csak kiegészítője (szükséges kiegészítője) a közvetlen demokráciának. A demokratikus vezetés csak tudományos és népérdekű lehet. Ezt biztosítja a közvetlen, többségi kiválasztás, leváltás, a döntéshozó szerkezet (döntéshozó, jogalkotó, jogalkalmazó testületek jellege, szerkezete, viszonya, munkakapcsolata), és a vezetésre vonatkozó törvények.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik jelentős tényezője: a magángazdasággal és civilszférával arányos, erős hatékony, korrupciómentes, népnek szolgáló, szolgáltató, az igazságosságot, az önrendelkezést, a biztonságot, az egészséget, a tudást, a természetvédelmet is szolgáltató állam.

A szélesen értelmezett demokrácia egyik lényeges tényezője: az igazságosság, önrendelkezés, biztonság, egészség, tudás tekintetében egyenlő lehetőségeket (kvázi egyenlőséget), a hatalmi, vagyoni hierarchia (életszínvonal) tekintetében az arányos, igazságos különbségeket biztosító jog.

Azonban a demokrácia lényege, a legfontosabb tényező a népréteg (a lakosság, a döntő többség) érdemi részvételének lehetősége a törvényhozásban.

Sok helyre szóló fontos kiegészítés.

Az állam, az adóztatás és főleg az állam eladósítása, diktatórikus és erkölcstelen oldala, mindaddig fennmarad, amíg az állampolgárok bizonyos szinten, a jelenleginél sokkal inkább, nem szólnak bele, hogy mekkora legyen az adó (és az adósság) és azt mire költsék el. És ez a bizonyos színtű beleszólás csak közvetlen beleszólással lehetséges.

A teljes fejezetrész az államról, a rendszerről szóló, 2. tanulmányrészben olvasható.

Mit jelent a sokat emlegetett arányos, igazságos jövedelmi (vagyoni) hierarchia? Igazságtalan a jövedelemelosztás (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha (pl. egy ezres) jövedelmi skálán nem kerül szinte minden ember (emberek 95%-a) a hasznos munkájának megfelelő helyére. (Ettől még skála lehet normális (arányos), lehet túlságosan széthúzott, vagy netán túl szűk.)

Aránytalan a jövedelemelosztás, (egyben vagyoni és anyagi életszínvonal elosztás), ha ezen a jövedelemi skálán szinte minden ember a megérdemelt helyére kerül, de skála túlságosan széthúzott, (egyes részei széthúzottak) túl nagyok a különbségek, netán a skála túl szűk. Természetes amennyiben aránytalan az elosztás annyiban igazságtalan is.

Ugyanez vonatkozik a hatalmi hierarchiára is.

Az államkapitalizmusban aránytalan és igazságtalan (vagyis duplán igazságtalan) a hatalmi elosztás, a jövedelemelosztás és egyben a vagyonelosztás, az életszínvonal-elosztás.

A brezsnyevi szocializmusban igazságtalan és aránytalan volt a hatalmi elosztás, A jövedelmi elosztás kevésbé volt aránytalan ( kissé szűk volt a skála), de igazságtalan volt.

Az igazságos, arányos hatalmi hierarchia, csak a közvetlen demokrácia magas szintjével alakítható ki.

A kérdés tehát az, hogy lehet a fenti elveket a gyakorlati életben érvényesíteni.

Megjegyzem,, hogy ez rendszertényező egy szétszórt, sok más rendszertényezőbe beépülő rendszertényező, de mégis, itt és most külön gyakorlati tényezőként is megjelenítem. Egyébként ez az oka, hogy viszonylag kis százalékra van értékelve.

Az egész tanulmány szinte demokráciáról, a demokratizálódásról szól. Szinte minden rendszertényezőnek van valamilyen demokratikus vonatkozása. A döntéshozó mechanizmusról szóló tanulmányrész pedig jelentős részben a demokráciáról szól. A demokrácia egy szétszóródó tényező. Ugyanakkor a demokrácia kapcsán sem lenne jó, ha sok bába között elveszne a gyerek. Szükség van egy olyan testületre, aki azon felül, hogy ismeri a demokrácia elméletét, a demokrácia gyakorlati sérülésének szempontjából is figyeli, vizsgálja a rendszer minden szegmensét. Illetve mivel a demokráciának is van fejlődése, ezt a fejlődést törvényjavaslatok intézkedések formájába, a gyakorlati rendszerbe adaptálja.

Az eddigi részekben már sok mindent elmondtam a demokráciáról, és lesz még egy elég terjedelmes fejezet, ami szintén a demokráciáról szól. Ebben a fejezetben azonban ki szeretnék térni egy olyan összefüggésre, amiről eddig még nem volt szó, és amely nélkül a gyakorlati demokrácia nem működhet jól.

A kisebbség méltányossága.

A demokrácia egyféle felosztása: A közös, együttes (többség és kisebbség) döntés. A döntés során a többség akarata érvényesül. A döntés előtt, közben és után a kisebbség méltányos kezelése. Ez három összefüggő, de mégis különböző probléma, amit nem jó összekeverni.

Az együttes döntés során még nem lehet tudni, hogy a döntés során kiből lesz a többség és kiből a kisebbség. Egy „porul járó” kisebbség azonban a döntés során mégis kialakul. Azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy a demokrácia lényege a többség akaratának az érvényesülése. Azt fel lehet vetni, vajon a demokrácia a legjobb módszer, mivel mindig kialakul egy érdekeiben részben sérülő kisebbség? Erre elég egyszerű a válasz. A nem demokratikus döntésben is szükségszerűen kialakul egy érdekeiben sértett kisebbség. Ugyanakkor a nem demokratikus döntésben (kisebbség által meghozott döntésben) elég nagy az esélye annak is, hogy a többség lesz az, aki porul jár, akinek az érdekei sérülnek. Tehát a két lehetséges alternatíva közül a demokratikus döntés a jobb. Az érdekeiben sérülő kisebbség problémája azonban nagyrészt orvosolható. A tényleges demokrácia nyilván nem arról szól, hogy a többség hoz egy olyan döntést, hogy a kisebbséget el kell pusztítani. Ezért a demokráciát ki kell egészíteni a döntésben alulmaradt kisebbség méltányossági jogaival. Ez nem azonos az un. kisebbségi jogokkal. Nem arról van szó, hogy a kisebbségek jogait, érdekeit úgy védjük, hogy nincs szükség demokratikus, együttes döntésre. Arról van szó hogy mindig szükség van demokratikus, együttes döntésre, csak az korlátozva van, bizonyos szempontokból. Pl. a demokratikus döntés során a senkinek, semelyik kisebbségnek az életszínvonala nem csökkenhet 5%-nál nagyobb mértékben. Senkinek, semelyik kisebbségnek nem romolhat az egészségügyi helyzete. Lehetne még sorolni ezeket, a törvényi korlátozásokat. A lényeg az, hogy szükség van olyan törvényekre, jogokra, amelyek összhangba hozzák a többségi döntést, a többség érdekeit és kisebbség méltányosságát.

Korábban szó volt, arról hogy a demokráciának szigorú szabályai vannak. Gondolok itt többek között az optimális döntéshozásra. Pl. három egység vesz részt a döntéshozásban. Az egyik egység kijelölt szakértők, képviselők csoportja, a másik egység az önként szavazók csoportja, a harmadik egység a reprezentatív népképviselet. A reprezentatív népképviselet az a csoport, amely önként esetleg nem szavazna, de felkérésre elmondja véleményét. Azért reprezentatív, mert a szavazók minden rétege arányosan van képviselve benne. A reprezentatív népképviselet döntése nélkül nincs igazságos demokratikus döntés. Erre a témára egy másik fejezetben visszatérek.

Ezt a példát csak azért hoztam fel, hogy érzékeltessem a demokrácia az egy tudomány. A kisebbségek méltányossága is jogi valamint demokratikus szaktudást igényel. A demokratikus rendszer demokratikus törvények, módszerek, mechanizmusok halmaza.

Jogszűrés a demokratikus elvek szempontjából.

Először is szükség lenne egy olyan gyűjteményre, amely tartalmazná a demokrácia legfőbb elveit. (A fejezet elején én felsorolok egy elvgyűjteményt, kiindulásnak szerintem nem rossz.) Ennek legfontosabb része az alkotmányban is megjelenne. Kibővített változatából indulna ki a jogszűrő testület. Arra, hogy ennek az elvgyűjteménynek mit kellene tartalmazni bővebben, nem térnék ki, szűken meg nem lehet kitérni. Népérdek, többség érdeksérülése, a többségi részvétel biztosítása döntéshozásban és még hosszan lehetne sorolni. Arra sem térnék ki, hogy kinek kellene megalkotni azt az elvgyűjteményt, mert ennek több variációja is lehetséges. Mindenesetre az elvgyűjtemény elfogadása csak demokratikus lehet már azért is, mert annak része az alkotmányban is szerepelne.

A jogszűrő testület feladata tehát az lenne, hogy minden új és visszamenőleg régi törvényt megvizsgálna abból a szempontból, hogy az nem sérti-e a demokratikus elveket. Amennyiben sérti akkor a szokásos eljárással (módosítási javaslat visszaküldés a javaslattevőnek, stb.) megszűrné ezeket, a törvényeket.

E tanulmány során tulajdonképpen már elemeztem demokrácia gyakorlati megvalósításának módjait, eszközeit.

Itt most megelégszem a vázlatos felsorolással.

Előzetes feladatok

Jogszűrés, a demokratikus elvek szempontjából.

A demokrácia tudomány kialakítása a demokrácia oktatása.

Minden jelentős döntésben népszavazás, vagy széleskörű közvélemény-kutatás tartása.

Általában egy fejlett közvélemény-kutató rendszer kialakítása.

Illetve, egy fejlett panasz és javaslati rendszer kialakítása.

Olyan törvényhozás kialakítása melyben a nép automatikusan valamilyen arányban részt vesz. (Pl. a demokratikus futószalag-rendszerű törvényhozás.)

A számítógép, és az informatikai eszközök alkalmazása a közvetlen demokrácia szolgálatában, a népszavazások lebonyolításában.

A választások demokratizálódása, az időközi választás (leváltás) lehetősége.

Az intézményi demokrácia fejlesztése.

A vezetési demokrácia fejlesztése (a vezetés demokratizálódása). (Ez sok fejezetből, részből áll.)

A közvetlen demokrácia alapelveinek, alapvető törvényeinek megjelenítése az alkotmányban.

A demokrácia népszerűsítése.

A teljes tanulmány szerint, az egyszerű gyakorlati demokrácianövelő feladatok.

Néhány egyszerű, alapvető, konkrét feladat, törvénybe, akár az alkotmányba foglalható feladat.

Az alábbiakat, 8 éven belül el kell érni:

A közvetlen demokrácia kiépítésének feladatai.

1. Évente legalább 1 népszavazás létrejöjjön.

2. Létre kell hozni, és népszerűvé kell tenni, az állami, internetes népszavazási és közvélemény-kutatási rendszert, és az ott összesített döntések legalább 15%-ának alapján törvényeket kell hozni, módosítani.

3. Minden állami munkaközösségben (munkahelyen hivatalban, stb.) és minden lakóhelyi közösségbe, valamint pártba, szakszervezetbe, más fontos civil közösségbe, évente legalább egy közgyűlésnek kell lenni. Ahol megjelennek a dolgozók az ügyfelek, ill. azok valóságos képviselői, és ezen közgyűlésekben elfogadott döntéseknek be kell kerülni a közösség szabályzatába, törvényeibe, ill. a kifelé irányuló szabályzatába, törvényeibe. Úgy, hogy az említett belső és külső szabályok, törvények legalább 15%-a, a közgyűlés döntései alapján jöjjenek létre.

A közgyűlések formáját, módját korszerűsíteni, kell úgy, hogy a résztvevők (dolgozók, ügyfelek, tagok, stb.) szinte mindegyike részt tudjon venni távolról is, és képes legyen javaslatot tenni ill. szavazni. A mai technika mellett ez lehetséges.

Az állami vezetés demokratizálódásának feladatai, szintén 8 éven belül kell elérni.

1. Ki kell jelölni a legfelső vezetés és felső-közép vezetés feladatát, munkakörét, határkörét és ehhez a képest a lehető legmagasabb létszámot. A hatásköröket az egyenlőségre törekvés elvén kell szétosztani és nem a piramis elv alapján.

Beszéljünk itt és most 1ezer legfelső vezetőről, és 10 ezer felső-középvezetőről, és emellett a polgármesteri hivatalok vezetőiről.

2. Az országgyűlésben levő képviselők legalább egyharmadának pártoktól független képviselőnek kell lenni. 1 párthoz tartozó képviselők legfeljebb a felét tehetik ki az összes képviselőnek. Amennyiben a képviselők egyharmada, vagy akár fele párttag, akkor legalább 3 pártnak kell az országgyűlésben részt venni. Ez alatt (51% a független képviselők aránya) legalább kettő pártnak kell bekerülni. El kell érni, hogy a legfelső vezetés minden tagját alapos és egyenlő egyéni megmérettetés után a nép válassza ki. (Ilyen irányba kell módosítani a választási törvényeket.)

A polgármesteri választások is hasonlóan működhetnek, vagyis csak egyéni (nem pártlistás) jelöltek indulhatnak, az indulók fele nem lehet párttag.

3. A legfelső vezetés más tagjai legfeljebb fele arányban lehetnek párttagok, ill. az egy, 1párthoz erősen kötődőek legfeljebb legfelső vezetés 30%-t tehetik ki. Egyes pozíciókat, (pl. független intézmények vezetőit) a pozíciók 40%-át, egyáltalán nem tölthetnek be párttagok.

4. Az országgyűlési döntések 20%-át (egyötödét, kvázi minden ötödiket) az aktuális ellenzéknek meghozni, az alapján, hogy melyikben volt legkisebb, a többségi döntés, ill. többség választhatja ki öt ilyen döntésből, hogy melyiket engedi át ellenzéki döntésnek.

5. A frakciófegyelem direkt kikövetelését szankcionálni kell.

6. A legfelső vezetés legalább 10%-át (a legrosszabb 10%-át), objektív mérőrendszer alapján kettő év után le kell váltani, (a legfelső vezetésből 5 évre kizárni), időközi választást, újraválasztást kell tartani.

7. A felső-középvezetők legfeljebb 40%-a lehet párttag, 1 párt tagjai legfeljebb 20%-át, tehetik ki a felső-középvezetésnek. Egyes pozíciókat, a pozíciók 50%-át nem töltheti be párttag.

8. A felső-középvezetők, objektív mérőrendszer alapján, kettőévente, legalább 10%-át, (a legkevésbé alkalmasakat) le kell váltani, őket a legfelső és felső-középvezetésből 5 évre kizárni, ill. 2 évente legfeljebb 25%-át le lehet leváltani.

9. Az említett objektív mérőrendszer alapjai: a rájuk bízott terület statisztikai romlása, (vagy a lehetségesnél kisebb javulása) az induláshoz képest, ill. bizonyos szükségszerű tendenciához képest. Továbbá, az elintézetlen (de elintézhető) konkrét panaszok problémák száma, aránya, ill. a nép (tagság, dolgozok, ügyfelek) elégedettsége. A leváltandó személy elfogadható védekezése abból állhat, hogy nem az objektív mérőrendszer, hanem a felettesek felé tett kritika, érdeksértés miatt lett leváltva.

A legfelső vezetés vonatkozásában a tagság, a dolgozók, az ügyfelek azonosak a választópolgárokkal, ill. a rájuk bízott terület az ország, a nemzet.

Jelenleg nem a demokrácia népszerűsítése, hanem a lejáratása folyik.

Minden népszavazás ellőtt, közben után elkezd huhogni a degradálók hada. Ez így volt a 2008. március 9.-i népszavazáskor is. Azért ezt a népszavazást ne felejtsük eldicsőíteni. Ez volt a viszonylag legsikeresebb népszavazás olyan népszavazás, amelyik a jövőt villantotta be, bepiszkolt országunkba. Ez a népszavazás megmutatta, hogy a magyar nép még ilyen manipulált állapotában is alkalmas döntésre.

Persze itt is ment az acsarkodás, a degradálás. Fúj ezek lényegtelen kérdések. Ezek nem népszavazási kérdések mondták azok, akik még egy állítólagos népszavazási kérdést sem javasoltak.

Az ingyen sört mindig meg lehet szavaztatni, stb. Anélkül, hogy a nyilatkozatokat elemezném, szerintem arra sem méltóak, egy dolog azért kitűnik a megjegyzésekből. Az hogy abszolút mértékben lenézik a népet. Nem a nép egy részét, csoportját nézik le, hanem nép egészét. Pl., hú ezek a pórok hogy fogják értelmezni a kérdéseket.

Feltételezik, hogy a döntő többség egy mondatot sem képes értelmezni. Feltételezik, hogy az emberek elmennek lényegtelen kérdésekre szavazni. Feltételezik, hogy az emberek többsége kizárólag a rövid távú érdeke mentén szavaz. Az emberek többsége szerintük arra sem képes, hogy időben, a jövő szempontjából is megítélje a dolgokat.

Vagy demokráciát akarták ezek lejáratni a népen keresztül? Ugyanis kettő összefügg. Aki lenézi a népet, az lenézi a demokráciát. Aki utálja érdekei ellen valónak, tartja demokráciát, az utálja, érdekei ellen valónak tarja a népet.

Tisztelt honfitársaim legyünk vájt fülűek ezekkel, a megjegyzésekkel szemben. Aki lenézi a népet az nem demokrata.

A demokráciaszint objektív számítások alapján.

A demokrácia mérése, azaz a demokrácia szintjének mérése.

Már sokszor elmondtam: addig semmi sincs, amíg nincs pontos mérés. Hiszen addig csak mérés, tények nélküli szövegelések vannak.

A demokráciaszint mérésében (legyen az kisközösség vagy egy nemzet, ill. rendszerváltozat demokráciaszintje) az említett meghatározásból indulhatunk ki.

Minél decentralizáltabb és reprezentatívabb a közös ügyekben való döntéshozás, annál magasabb színtű a demokrácia. A legdecentralizáltabb és legreprezentatívabb döntéshozás az, ha nép a lakosság, a vezetettek sokasága is részt vesz a döntéshozásban.

A meghatározás néhány kifejezését azért értelmezni kell. A döntéshozás alatt, a minél több, minél komolyabb, a közösséget érintő döntéseket kell érteni, és nemcsak a vezetés-kiválasztást. A vezetés-kiválasztás csak egy döntés a sok közül. Részt vesz a döntéshozásban, azaz önálló (önállóan átgondolt) véleményével vesz részt. (Lehetőleg manipulálatlan, elfogulatlan, a közérdeket is figyelembe vevő, objektív tájékoztatás után megjelenő legyen a vélemény. Mindezt csak részben lehet garantálni és mérni.)

Valamennyire mérni kell a vélemények önállóságának fokát is. Nyilvánvalóan pl., az un. frakciófegyelem megakadályozza az önálló véleményt. Az objektív tájékoztatást, véleményem szerint lehet mérni.

A decentralizáltság mérése egyszerűen: az adott közügy eldöntésben hányan vesznek részt konkrétan. Sajnos itt nem lehet figyelembe venni: de én egy sereg embert meghallgattam, és úgy alakítottam ki a saját véleményem. Ez bizonyíthatatlanság kategóriájába esik. Ami tény, hogy számszerűen közvetlenül hányan vettek részt a döntéshozásban.

A reprezentatívság foka pedig akkor magas, ha társadalom minden rétegéből, nagyobb csoportjából, közösségéből arányosan vesznek részt a döntéshozásban, közvetlenül. Vagyis az előzőek szerint, nem hivatkozás: de én képviselem ezt vagy azt a réteget, csoportot. Ez tényszerűen akkor lenne az ha, minden döntéshozás után megszavaztatnák a képviselt réteget, csoportot: valóban az ő összesített véleményük került bele a döntéshozásba. A négyéves leváltás szintén nem biztosíték, mert akkor már megtörtént a döntéshozás. (Egyébként pedig általában le is váltják a vezetőket, ami azt jelenti, hogy a nép, azt gondolja: nem az ő véleményük került be a döntéshozásba. De ez már a veszett fejsze nyele.)

A jelenlegi demokráciaszint ezek szerint csak ennyivel magasabb, mint pl. feudális rendszer demokráciaszintje:

A király és tanácsadói helyett (pl. 10 ember) itt egy a parlament egy része (pl. 200 ember) hozza a döntéseket. (Bár ez a 200 ember is vitatható, pl. frakciófegyelem és egyebek miatt.)

És a nagyobb különbség, hogy a királyt és tanácsadóit szintén kevés ember választotta meg. A parlamentet pedig most már sok ember választja meg, de több okból ez még mindig nem a nép döntő többsége és nem is a többsége. Nagyjából azért elmondható, a négy év alatt felmerülő pl. 20 legfontosabb kérdés egyikében a vezetés-kiválasztásban a nép is részt vesz, és ez önmagában is 0,5% demokráciaszint. Az ezért elmondható, hogy a jelenlegi rendszer demokráciaszintje több okból többszöröse a feudális rendszer demokráciaszintjének. De több okból csak hányada egy olyan rendszer demokráciaszintjének, ahol négyévente felmerülő 20 legfontosabb közügyet népszavazással döntenék el. És további fontos pl. 200 közügyi kérdésben, széleskörű reprezentatív közvélemény-kutatás alapján a nép is, legalább 50%-ban részt venne a döntéshozásban.

Nagyjából ezen elvek alapján lehet kidolgozni a demokráciaszint mérését. És szerintem, ki lehet dolgozni, ha megvan (meg lenne) a politikai, vezetői akarat.

Másképpen a mérés.

Nagyon fontos látni, hogy a demokrácia lényege a következő: pl. egy év alatt a vezetettek (beosztottak ügyfelek, tagság, hatalmi funkció nélküliek, népréteg) által hozott döntések száma (aránya), a közösségre vonatkozó hozott összes döntés vonatkozásában. Természetesen a döntések jelentősségét is fegyelembe kell venni. Ez a számsor adja meg a demokrácia nagyságát döntően, pl. 75%-ban.

Tehát ha pl. egy évben az összes döntés 20%-át hozza meg a közösség tagsága (a vezető csak egy tag nincs kiemelt döntése), és következő évben ez az arány csak 10%, akkor csökkent a demokrácia. Mit is jelent ez? Egy közösség tagsága (legyen az pl. az ország néprétege, lakossága) úgy dönt, hogy vezetés kezébe adja a hatalmat, ez az adott döntés természetesen demokratikus módón jött létre. (A tartalma már nem annyira.) És mivel ez egy jelentős döntés, mondjuk, azt hogy ebben az évben már 40%-ban a tagság döntött az összes döntés vonatkozásában. Viszont ezután ebben az évben és következő években a tagság már nem dönt, pl. 4 évig. Ekkor a 4 év vonatkozásában van a tagságnak összesen egy 40%-os döntése, ez évi 10%-os demokráciaszint. A másik esetben úgy dönt, hogy nem adja át hatalmat a vezetésnek. Mondjuk, azt hogy ez kisebb fajsúlyú 20%-os döntés, bár ezen is lehet vitatkozni. Viszont még ebben az évben és a következő 3 évben is pl. 20%-ban dönt a tagság az összes döntés vonatkozásában. A 4 év alatt ekkor az összes döntése 100% lesz, 4 évre lebontva 25%-os. Tehát a két és félszeresével lesz magasabb a demokráciaszint ez utóbbi esetben (mikor a tagság nem adta át hatalmat), mint az első esetben (mikor a tagság átadta a hatalmat).

Az elit vezetés kiválasztása talán a legjelentősebb döntés az egész társadalom vonatkozásában. De ezen kívül, több más majdnem ennyire jelentős döntés van. Pl. az elit vezetés idő előtti leváltása. Pl. az alkotmánymódosítás. Pl. a jelentős törvények megalkotása, módosítása. És akkor még ott vannak a közepesen jelentős és a kevésbé jelentős döntések az egész társadalom vonatkozásában. Mindezeket figyelembe kell venni, amikor az éves ill. több éves demokráciaszintet számítják.

A vezetés (a vezetési döntés) decentralizációja (lehet az területi, irányítás-területi, jogalkotási, jogalkalmazási, bírói, emberszám alapú, stb.) amely a vezetés demokratizálódása, szintén így mérendő. A decentralizáltság fokát (mennyi vezető dönt egy adott közösségben) kell mérni éves leosztásban. Vagyis a decentralizált vezetés lehet, hogy egységesen, önként, demokratikusan centralizál, ez azonban csak egy döntés. A következő évben, években a centralizáltabb hatalom, kisebb demokráciaszintet jelent.

A decentralizált vezetés rosszabb is lehet, mint a centralizált, csak ez kevésbé valószínű. Sajnos a vezetés-kiválasztásnak jelenleg is van egy jelentős véletlenszerű aspektusa. A decentralizáltságból (szélesen értelmezett decentralizáltság) adódó demokráciaszint nem biztosan, csak valószínűleg emeli a jó, népérdekű döntések lehetőségét. Pontosabban, nagy valószínűséggel csökken, a rossz, a népérdek ellenes, a vezető érdekű döntések lehetősége. Itt arról van szó, hogy minél szűkebb a vezetés, az annál inkább lehet, egységesen rossz. Igaz, jó, kiváló is kevésbé lehet, de a rossz lehetséges megfékezése az erősebb tényező. Ha egy fő vezet, akkor az, vagy rossz, vagy közepes, vagy jó, ha két emberről van szó, akkor már más a valószínűség. Nem akarom ezt folytatni, egyszerű valószínűség-számításról van szó. Minél többen vannak annál valószínűtlenebb, hogy egységesen rossz a vezetés, az átlag annál inkább közeledik az átlagoshoz.

Minél kisebb a diktatúra, minél inkább érvényesülnek az emberi jogok, annál nagyobb a demokrácia. Feltételekkel, megjegyzésekkel, de elfogadom ezen gondolatot, viszont akkor meg kell nézni pontosan: mennyire érvényesülnek az alapvető emberi jogok.

Itt van mindjárt azon alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon kifejtheti, elmondhatja a véleményét, a világnézetét, és gyakorolhatja is a világnézetét, vallását, ha az elmondás, gyakorlás nem esik bele a büntetőjog kategóriájába. Egyszerűbben, ha nem okoz valakinek kárt, ártalmat, leszámítva, hogy egyeseket sérthet, zavarhat ez. De az alapvető emberi jog éppen arról szól, hogy sértéseket, zavarásokat űbereli az alapvető emberi jog.

Hát azért vannak itt direkt büntető-törvények is, pl. a holokauszt tagadása, vagy kommunizmus bűneinek tagadása. Még gyakoribb, hogy nincs direkt büntetés, csak indirekt mellőzés és egyéb ilyen-olyan hátrányok érhetik az őszintén beszélőt. De a lényeg az, hogy az alapvető emberi jognak így kellene szólni: mindenkinek joga van ahhoz, hogy kifejtse véleményét és ahhoz is joga van, hogy a közügyekről szóló véleményét komolyan vegyék, érdemben figyelembe vegyék. Ez ugyebár a demokrácia alapvető emberi joga lenne. Ez már egy újabb, vagy módosított alapvető emberi jog. Azt is tudjuk, hogy ez a jog manapság még messze nem érvényesül, sőt szinte nincs is. Összességében a szabad véleménynyilvánítás joga manapság e rendszerben 60-80%-ban nagyjából érvényesül. Ugyanez elmondható a többi alapvető emberi jogról is. Most én itt nem veszem elő az összes alapvető emberi jogot, de otthon nyugodtan elő lehet venni és megnézni, mi a helyzet. És mint az előző példából kiderült, alapvető emberi jogok jelenleg hiányoznak is, illetve hiányosak. Hogy mást ne mondjak, hiányzik az igazságos, arányos érvényesülésről, jövedelemszerzésről, vezetői pozíciószerzésről szóló emberi jog, illetve ez alig érvényesül.

Nagyon elnézően, az alapvető emberi jogok összességében, átlagosan jelenleg nagyjából, 70%-ban érvényesülnek. Ez azt jelenti, ha innen nézzük a demokráciát, még akkor sem teljes a jelen demokrácia, még van némi (ezért a 30% jelentősnek mondható) diktatúra.

Ha viszont az előző fejezetrész szempontjából mérem a demokráciát, (a népréteg mekkora arányban dönt az őt érintő fontosabb ügyekben), akkor a jelenlegi demokráciaszint szerintem a 40%-ot sem éri el.

Elismerem, hogy az államkapitalizmus a történelem eddigi legmagasabb szintű demokráciája, de azt már nem, hogy ez a teljes demokrácia. Nyilvánvalóan itt is egy folyamatos, de hektikus történelmi fejlődésről van szó. Nyilvánvalóan nem két kategória van, diktatúra és demokrácia, hanem sok kategória és a teljes demokrácia még messze van.

Ismételt fejezet.

A demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan. Elméleti rendszertényező.

A legfelső elv.

A demokrácia-tudomány egy bonyolult egzakt tudomány, legalábbis annak kellene lenni. A demokráciaszint mérése, emelése.

A demokrácia alapproblémája, a következő két állítás ellentmondása.

Sok okból, minél szélesebb körű a döntés (minél többen részt vesznek benne), annál jobb.

Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.

Az első állítás mellett szóló érvek.

1. A döntések nemcsak a szakszerű megoldásokról szólnak, de az érdekekről, igényekről, ízlésekről is szólnak.

2. Kérdés, hogy mi a szakkérdés. Talán szűkebb körről van itt szó, mint ahogy egyesek a szaktudást túlmisztifikálva, mindent szakkérdésnek tüntetnek fel.

3. Több szem többet lát. A kívülállónak, a szakértelem nélkülinek lehetnek olyan meglátásai, ötletei, amit a szakember nem vesz észre.

4. A szakértelem nélküliek is felfoghatják a döntendő dolog lényegét, ha megfelelően oktatják, tájékoztatják őket. Tehát elérhető, hogy döntésképesek legyenek. Ráadásul, ezáltal műveltebb okosabb emberek lesznek.

5. A döntésben való részvétel jó érzést ad az embereknek, mondható, alapvető szükséglet lesz kielégítve. A döntésben résztvevő, tiszteletben tartja döntést, annak megvalósításában aktívabban vesz részt. Ha kihagyják a döntésből, akkor az rossz érzést kelt benne, irányítottnak kizsákmányoltnak lenézettnek érzi magát, ellenségesen fog viszonyulni a döntéshozókhoz és a döntéshez is.

6. Minél kevesebben hoznak egy döntést annál nagyobb lesz a tévedés, ill. a visszaélés esélye. Annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy a döntés csak kevesek érdekét, igényét, ízlését tükrözi.

7. A kiemelt döntéshozónak (sok lényeges kérdésben neki kell dönteni) több okból elborulhat az agya (szükségszerű vezetői negatívumok), diktátor válhat belőle, mellesleg ideje sem lesz jó döntéseket hozni. A történelem tanulsága, hogy voltak jó uralkodók is de a rossz, zsarnoki uralkodók ötször többen voltak.

Ugyanakkor, kétségtelenül, a második állításban is van igazság. (Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.)

Ugyanakkor a szakértők is elég sokan lehetnek, az hogy a szakértők döntsenek a szakproblémákban, nem jelenti ezt: minél kevesebb a döntéshozó, annál jobb.

Ezért fel kell tételezni, hogy valakik viszonylag meghúznak egy bizonyos határt, és besorolják az ügyeket: ez általános ügy, általános probléma, ez pedig szakkérdés.

A szakkérdésre vonatkozó szabály: abban döntsön az optimális számú szakember.

Az általános ügyekre, problémákra vonatkozó szabály pedig: a döntés legyen minél szélesebb körű. A kettő közötti mezsgyében pedig a szabály: részben legyen minél szélesebb körű a döntés, de a kérdést részben, pl. 50%-ban az optimális számú szakemberek döntsék el.

Feltételezve, hogy a határvonal meg van húzva, a valódi szakkérdések megfelelő módón vannak kezelve, és abból kiindulva, hogy a jelenlegi határvonal, felettébb pontatlan (túl sok mindent minősítenek szakkérdésnek) ki kell jelenteni, a demokrácia alaptörvénye: a döntés legyen minél szélesebb körű, a döntésben érintettek közül vegyenek részt minél többen a döntésben, mert így jobb döntések születnek.

A minél szélesebb körű döntés, egyfelől azt jelenti, hogy népet, a lakosságot, másfelől az ügyfeleket, dolgozókat, tagokat, stb. be kell vonni a döntésbe. Másfelől azt jelenti, hogy a vezetői döntések is legyenek minél szélesebb körűek.

A demokrácia legfőbb törvénye: az érintettek (minél több érintett) hozzák meg a rájuk vonatkozó ügyekben a döntéseket. Ez a nemzeti ügyek, (pl. az alkotmány biztosan nemzeti ügy, de a médiatörvény is jelentősen nemzeti ügy) vonatkozásban ezt jelenti: az ország lakossága (minél többen) hozzák meg, legalábbis fogadják el e törvényeket.

Ezek után készítsünk el a demokrácia táblázatát.

Magas a demokráciaszint, ha érvényesül a legfőbb törvény, függetlenül attól, hogy a demokratikusan választott vezetés döntéshozása milyen demokratikus szinten van.

A nagy felosztás.

50%-os a nemzeti demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazások népválasztások teljesen rendben vannak.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazásokon, népválasztásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

Ha mind a három teljesen rendben van egy országban (nemzetben), akkor 100%-os a demokráciaszint.

Mikor vannak rendben az országos népszavazások népválasztások, avagy az 50% felosztása.

Mivel a döntéshozó emberek akkor vesznek részt igazán a döntéshozásban saját elfogulatlan véleményükkel, ha azt szabadon (semmitől sem determinálva) adhatják le, és ha azt objektív tájékoztatás előzi meg, ezért az 50%-ot osszuk fel így.

Elsődleges elemek, feltételek.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

3. A szavazók (felnőtt állampolgárok) szabadon (semmitől sem determinálva, félelemtől, előnyszerzéstől, manipulációtól, stb. determinálva) adhatják le a szavazatukat. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Például, ha népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyek háromnegyedében nincs népszavazás, népválasztás, akkor a demokráciaszint eleve 12%-ot esik.

Ha az objektív tájékoztatás csak 50%-ban objektív és egyben elegendő, akkor a demokráciaszint újabb 8%-ot esik.

Ha van némi determináció, pl. 12%-os akkor újabb 2%-kal esik a demokráciaszint.

Nagy jóindulattal, mondjuk azt, hogy a jelen államkapitalista rendszerben nagyjából ez helyzet, vagyis az 50%-os lehetséges demokráciaszintből eleve csak 28% marad.

Hozzá kell tenni, ha három pont közül bármelyik is 85%-ban vagy afelett sérül, (csak 15%-ban vagy azalatt érvényesül), akkor zéró demokráciaszintről beszélhetünk, legalábbis népszavazások népválasztások tekintetében. Tehát van egy minimális határ. Matematikailag inkább görbékről beszélhetünk, de nem akarom túlbonyolítani.

A másodlagos elemek, feltételek az országos népszavazások, népválasztások tekintetében.

4. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minél többen szavaznak az érintettek a szavazásra jogosultak, az állampolgárok közül. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

5. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha a szavazás minél inkább reprezentatív. (A társadalom minden rétegéből, osztályából, csoportjából (kor, foglalkozás, lakóhely, nemzetiség, vallás, jövedelmi, vagyoni viszony, stb.) arányosan vesznek részt a szavazáson. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

6. Egy adott kérdés eldöntésének demokráciaszintje annál magasabb, minél nagyobb az egyetértők száma. Nagy jóindulattal, 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

(Ez a pont szól a feles és kétharmados, ill. különböző arányú szavazásokról.)

Ezeket nevezem én a demokráciaszint leírt 6 pontjának.

Például, az előbb említett 28%-os demokráciaszint tovább esik 5%-ot ha az állampolgárok fele nem megy el szavazni. Újabb 5%-ot esik, ha reprezentativitás csak 50%-os. És pl. egy olyan szavazásnál, melynél csak 51%-kal győz a döntés újabb 5-10%-kot esik a demokráciaszint. Egy olyan szavazásnál, melynél 70%-kal győz a szavazás (a szavazók közül ennyin értenek egyet) a demokráciaszint 3-7%-ot esik. A két szavazás értéke között 2-3%-os különbség van.

Nagyjából átlagosan ez helyzet a jelenlegi népszavazásoknál, népválasztásoknál, tehát a 28%-os demokráciaszint tovább csökken, és végül 10-15% körüli lesz, a lehetséges 50%-hoz képest. A jövő demokratikus rendszerében ez az érték legalább 30-35%-os lesz.

E pontoknál, másodlagos tényezőknél is vannak minimális „át nem léphető” határok.

Az itt leirt számok, százalékok természetesen nem pontos számok, de azért nagyságrendileg rendben vannak tehát a vázlathoz elegendők.

Itt elég hosszan illene tisztázni: mik a népszavazásra jogosult kérdések, ügyek, azok, amelyekben népszavazást, népválasztást érdemes szükséges tartani. Mi az objektív tájékoztatás. Mi a determináció. Mi a reprezentáció. Stb.. Egyelőre ezekre nem térek ki (e tanulmányban itt-ott azért kitértem ezekre), inkább folytatom.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a népszavazásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

Nagyon röviden két elemből áll össze ez a nagyobb demokráciaegység.

Ha minél több tag, ügyfél, dolgozó, stb. minél több kérdésben vesz részt a helyi, kisközösségi, stb. ügyek döntésében, annál magasabb a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciaszint. A másik elem pedig, hogy nagyjából a felsorolt 6 pont alapján lehet a helyi, kisközösségi, stb. döntések demokráciaszintjét is mérni.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

5% demokráciaszint emelkedést jelent, ha az ország-vezetésen állami-vezetésen kívüli vezetőket demokratikusan választják és azok demokratikusan működnek.

20% demokráciaszintet jelent ha az ország-vezetést, állami-vezetést demokratikusan választják, és az demokratikusan működik.

1. Annál magasabb a demokráciaszint, ha minél több ország-vezetőt, állami vezetőt, (a legfelső 1000 vezetőig) demokratikusan választják. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet. Természetesen ez minden vezetésre vonatkozik, a független, tudományos demokratikus testületekből álló vezetést, vezetőit is demokratikusan (minél többeknek) kell választani.

2. Annál magasabb a demokráciaszint, ha leirt 6 pont minél inkább érvényesül a vezetők kiválasztásában. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2/a Az állami középvezetők (1000 fő alatti) demokratikus kiválasztása 0-tól 2%-ig határozza meg a demokráciaszintet (szintén a mennyiség és a leírt 6 pont határozza meg), de ez már nem a népválasztások része, mivel azokat az ügyfelek, dolgozók, tagok, stb. választják. Tehát a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciához csatolható.

Ha népválasztások (a legfelső vezetés népválasztása) teljesen rendben vannak akkor az 50%-os népválasztás, népszavazás nagy demokráciaegység kb. negyedrészben (másképpen a nemzeti demokrácia 12%-ban) rendben van. A népszavazások ezek szerint háromszor fontosabbak a demokrácia szempontjából, mint a népválasztások.

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mikor valósul meg ez a 17%-os demokráciaszint?

Most egy egészen más szempontból közelítem meg a kérdést. A jövő demokratikus szavazási rendszerében egy átlagos állampolgár amennyiben akarja, képes évi 200 (4x50) vezetőt egyénileg is értékelni és kiválasztani, és 8 fontos közügyben (nemzeti ügyben) dönteni. De ez utóbbiakat több okból nem képes teljes részletességgel átgondolni. Évi 2 közügyet (nemzeti ügyet) képes önállóan eldönteni és a további 6 közügyet (nemzeti ügyet) a vezetéssel közösen képes csak eldönteni. Ez tehát kijelöli az optimális számokat.

Amennyiben egy állampolgárnak lehetősége lesz évi 200 legfelső vezető kiválasztásában (a népválasztás döntése legalább 50%-os), lehetősége lesz évi 6 a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése átlagosan legalább 50%-os), és lehetősége lesz évi 2 nagyon fontos, a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése 100%-os) akkor az 17% demokráciaszintet jelent.

(A többi fontos és kevésbé fontos közügyet, nemzeti ügyet a vezetésnek kell eldönteni. Tehát, nem kell aggódniuk, marad elég munkájuk.)

Ugyanakkor érdemes felsorolni milyen ügy-típusokban szükséges népszavazás, ill. széleskörű közvélemény-kutatás.

1. Negyedévente 50 legfelső vezető, egyéni induló (a pártlistás variáció megszűnne) kiválasztása.

2. Ez egyben a programokról, tervekről szóló szavazás is lenne. A kiválasztás végén (pl. az összesítésből) mindenképpen ki kell derülnie, hogy mely politikai, gazdasági, nemzeti fejlesztési terv, stb. irányba akarnak menni az emberek.

3. Évente a költségvetésről (költségvetési szavazólap).

4. Ciklus közepén 2 évente, ill. a 3. évben is, az aktuális vezetés értékelése, esetleges leváltása.

5. 5 évente az alkotmány-módósításról.

6. Évente a legfontosabb, de leginkább elhanyagolt problémák kiválasztása. Másképpen, a közvélemény szerint mely ügyekben kellene a legsürgősebben lépni.

7. Félévente, az állami hivatalok szervek, cégek ill. a magáncégek értékelése.

8. (Mellesleg az állampolgári panaszok, javaslatok, és azok összesítésnek fóruma. Mely összesítést akár felsoroltak szerint is el lehet végezni.)

(Az technikai kérdés, hogy a felsorolt témák folyamatosan vannak terítéken, vagy ciklikusan. Az összesítést, a szavazásértékelést viszont bizonyos ciklusonként lehet elvégezni.)

9. És végül, valaki, leginkább a vezetés által benyújtott törvényjavaslatok eldöntése, az aktuális fontos törvényekről szóló népszavazás.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Többek között akkor objektív a tájékoztatás, ha egy normális, optimális, értékelhető vita alakul ki. Egy bírósági tárgyalás sem más, mint normális, optimális, értékelhető vita.

Érdemes számba venni, hogy tulajdonképpen miben kell dönteni az embereknek. Milyen változatok lehetnek.

(A konkrétság miatt képzeljük el, hogy pl. a javasolt törvény egy új médiatörvény.)

1. A megváltoztatandó dolog (pl. a fennálló médiatörvény) úgy jó ahogy van, nincs szükség változásra.

2. Szükség van a változtatásra, és a b változat a legjobb, a többi változat nem jó.

3. Szükség van a változtatásra, és a c változat a legjobb, a többi változat nem jó.

4. Szükség van a változtatásra, és a d változat a legjobb, a többi változat nem jó.

(Olyan változat nem lehet, hogy változtatásra van szükség, de ez sem jó, meg az sem jó, semmi sem jó.)

Lényegében négy ügyvédre, négy összefogott (minden lényeges szempontot felsorakoztató), és tényekkel alátámasztott érvelésre van szükség.

Kik legyenek az ügyvédek, egyben a változat, ill. érvelés-kialakítók. Nyilván azok, akik törvényjavaslatot beadják, és köréjük csoportosuló politika erők.

1. Az aktuális vezetésnek kell az egyik „ügyvédnek”, az egyik változat, érvelés kialakítónak lenni.

2. Valószínűleg az ellenzék, vagy annak egy része lehet a másik ügyvéd, a másik változat, érvelés kialakítója.

3. Jó lenne, ha a független társadalomtudomány (politikai sajtóval együtt) is kialakítana egy változatot, érvelést.

4. És jó lenne, ha a népréteg (civil szféra) valamilyen úton-módón szintén kialakítana egy változatot, érvelést.

Akkor alakul ki objektív vita, ha az érvelést alátámasztják a tények, vagyis valós fontos statisztikai adatok. Tehát az érveléseknek tartalmazni kell a valós fontos statisztikai adatokat. De itt viszont szükséges a statisztikai adatokra felügyelő független testület, mely egyfelől ellenőrizné, hogy valósak az adatok, másfelől azért megállapítaná: hohó, ez is egy adat, csak sokkal lényegtelenebb, mint a másik adat.

De ami talán a legfontosabb, a változatok, érvelések nem össze-vissza, nem részletekben, nem zavarosan, nem elkapkodva, ahogy jelenleg, hanem egymás mellett, egymás után, teljes egészben, tehát összehasonlíthatóan értékelhetően jelenjenek meg.

Mivel a változatok tartalmazzák a javaslatot, és azok melletti érvelést az állampolgároknak, csak a pl. négy változatból meg kell jelölni azt amelyiket leginkább jónak tartja. Pl. így lehet egy viszonylag bonyolult problémát egyszerű kérdésre, kérdésekre lebontani. (A bírósági tárgyaláson is képes az esküdtszék egy viszonylag bonyolult ügyben ítéletet hozni.)

Mindez tehát a döntés előtti vitáról és egyben az objektív tájékoztatásról szólt.

Mitől lesz független (elfogulatlan, objektív, csak népérdekű) egy vezetőtestület.

Azért azt fontos megjegyezni: a népérdektől semmiképpen nem kell függetlennek lenni a testületnek. Függetlennek kell, lenni az egyéni érdektől, a hatalmi érdektől, a vagyoni érdektől, a csoportérdektől, a pártérdektől.

Kitérés a függetlenségre és az önálló hatáskörre.

Az első gondolat ez: minél nagyobb egy testületnek az önálló hatásköre annál nagyobb az önállósága, azaz annál nagyobb a függetlensége. Csakhogy ez a függetlenség nem garantálja a népérdekűséget, az egyéni érdektől, csoportérdektől, vagyoni érdektől, hatalmi érdektől (rossz érdekektől) való függetlenséget. Sőt nagy önálló hatáskör, azt jelenti, hogy külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés hiányában akadálytalanul érvényesítheti a felsorolt nem kívánatos érdekeit.

Csakhogy az sincs garantálva, hogy a külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés, csakis népérdekű, nem egyéni, csoport hatalmi, vagyoni, stb. érdekű. Ezért ezt az egész felvetést el kell felejteni, és vissza kell térni a demokrácia alapvetéseihez.

1. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független) egy testület, ha rá vonatkozó szabályozás (és ellenőrzés) részletes és ezt a szabályozást (és ellenőrzést) minél többen hozzák. Vagyis a szabályok kialakításban részt vesz a nép, részt vesznek az állampolgárok. (Kisebb közösségekben, a tagok, ügyfelek, dolgozók, stb.) Illetve ha a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a szabályozásban, ellenőrzésben.

(Meg kell jegyezni, hogy vezetés széles köre, akkor valósul meg, ha a politikai ideológiai csoportok száma is sok. Mondhatjuk: ez a vezetés reprezentációja.)

Sajnos a badar gyerekeknek (egyes vezetőknek) ilyen szájbarágósan kell elmondani a nyilvánvalóságokat. Ezért az ellenkező oldalról is megfogalmazom: annál kevésbé lesz a vezetőtestület a rossz érdekektől független, minél kevesebb ember, minél szűkebb az a politikai erő, aki szabályozza, aki ellenőrzi, aki kinevezi, aki leválthatja.

2. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha minél többen vesznek részt a kiválasztásban és leváltásban. A nép az állampolgárok, és a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a kiválasztásban és leváltásban.

Akkor lesz leginkább népérdekű (rossz érdekektől független), és tudományos, ha a testületbe kerülő vezetők egyéni megmérettetés alapján lesznek kiválasztva. A sportcsapatba is egyénileg kerülnek a sportolók, és utána alakul ki csapat.

3. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha a nép leválthatja. Ez pedig azt jelenti, hogy annál kevésbé lesz népérdekű, és kevésbé lesz a rossz érdekektől független, ha a vezetőtestület be van „betonozva” a hatalomba. Be van betonozva, vagyis a mandátuma hosszú ideig szól, és a nép, ill. a vezetés széles köre nem válthatja le. Ha be van betonozva, akkor azt tesz, amit akar. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a vezető, vezetőtestület mandátuma 4-5 évig tarthat, ezután újra meg kell méretnie magát, és ciklus közben le lehet váltani.

4. Akkor lesz független a testület, ha a testület döntéshozása a leirt 6 pont (országos népszavazás) alapján valósul meg.

5. Ezeken kívül pedig akkor lesz független, ha a közvetlen felettesétől, a közvetlen felettes hatalomtól bizonyos fokig független marad. Kihangsúlyozom, nem a néptől, nem a széleskörű vezetéstől kell bizonyos fokig függetlennek maradnia, hanem a közvetlen felettes hatalomtól. Ez egy nemzet esetében leginkább az uralkodó pártok vezetői, akik meghatározzák a döntéshozó frakciót, a kormányt. Jogilag a pártoktól, a legnagyobb döntéshozó frakcióktól és a kormánytól kell viszonylag függetlennek lenni a független vezető testületeknek.

Bizonyos fokig független, vagyis eme közvetlen hatalom, szigorú szabályok mellett válthat le, nevezhet ki, változtathat a jövedelmen (növelhet, csökkenthet), változtathat a szabályozáson, hatáskörön, stb.. De végül, ez a pont is arról szól, mivel valakiknek azért változtatnia kell, hogy minél többen, minél nagyobb reprezentációval vegyenek részt a döntéshozásban, azon döntésekben, azon törvényekben is, amelyek a vezetésre vonatkoznak.

Ha a vezetőtestületek eme függetlensége (a rossz érdekektől való függetlensége) biztosítva van, akkor e testületek tudományossága és demokratizmusa is biztosítva lesz, ha nem is teljesen, de jelentős részben biztosítva lesz.

Arra kell törekedni, hogy viszonylag sok, (valójában optimális számú) független tudományos demokratikus vezetőtestület jöjjön létre. Nem szabad összevonni, centralizálni e testületeket, ugyanakkor a fölöslegességet is el kell kerülni.

Ha aktuális szűk körű legfelső vezetés (pl. uralkodó pártok, legnagyobb frakciók, kormány) fél a széleskörű vezetés galádságaitól, és valóban népérdekű, akkor támaszkodjon a népre, kérje ki a nép véleményét, vagyis tartson népszavazást.

Mindezek tükrében vizsgáljuk meg pl. a Fidesz, 2010-es ténykedéseit, és ténykedéseinek indoklását. De erre már egy másik fejezetben kerül sor.

Technikailag a jövő népszavazási rendszere, amelyet már most is meg lehetne valósítani, legalábbis ami a technikai állapotot illeti.

A vitaszakasz általában 3 hónapig, a szavazat-leadási szakasz általában 1,5 hónapig (6 hétig) tart. Pl. egy adott ügy népszavazása, és vitaszakasza április 1-től június 30-ig tart, a szavazat-leadási szakasza május 15-től június 30-ig tart.

Az objektív vitához szükséges négy összegzett javaslat-változatot és azokhoz tartozó érvelés mindenkihez eljuttatott nyomtatott kiadványban jelenik meg, ezen kívül megjelenik a közmédiákban, az interneten és magában SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) felhasználói képernyőjén. (A szavazatleadók képernyőjén)

Ugyanígy jelenik meg a vitához, ill. a döntéshez szükséges minden lényeges információ. Összeszedve, összesítve, egymás mellett, rendszerezve, mindenkihez eljuttatva, stb..

A szavazat-leadás gyakorlatilag 95%-ban elektronikusan számítógépes rendszerben működik. Az egyik eleme, az áruházak, hivatalok (pl. polgármesteri hivatalok, postahivatalok) előterében, őrzött köztereken felállított egyszemélyes aut. zárt szavazófülkék, ezekben is lehet szavazni. A másik eleme az otthoni számítógéphez csatolt szavazókészülékek. Vagy fülkében, vagy otthon lehet szavazni.

Ezeken kívül bizonyos hivatalokban le lehet adni hagyományosan is a szavazatot. Illetve telefonon, is lehet adni. Esetleg ajánlott levélben, de ezek kevésbé biztonságosak.

A biztonsági elemek, melyek azt hivatottak kivédeni, hogy egy ember egy szavazatot adjon le, ill. hogy a szavazás ne legyen lefizetett, kényszerített a következők:

Mindenkinek lenne egy személyes szavazószáma. És még egy szabadon választott jelszava. És szerintem a szavazat-leadó készülékbe be lehet építeni ujjlenyomat, vagy tenyérlenyomat azonosítót. (A név titkos, csak azt kell megállapítani, hogy adott szavazószámú valaki adja le a szavazatot. A név függetlenül és titkosan van kezelve.)

A mobiltelefonos azonosítás is működhet.

A kézlefedő záró-lap is egy biztonsági elem, illetve, hogy a képernyőn nem jelenik meg a leadott szavazat, csak az, hogy le lett adva. (Külső ember nem láthatja hogy mire szavazott az illető. A közterületű szavazófülkében nem szükséges, mert oda csak egy ember léphet be, és zárt, nem lehet belátni.)

Továbbá, biztonsági elem, hogy a szavazatlezárásig mindenki módosíthatja a szavazatát. Sőt a szavazat lezárása után két napig még visszavonhatja a szavazatát.

És persze a csalásokat, kényszerítéseket be is lehet jelenteni.

A kérdések, a pontos szavazással kapcsolatos információk, és a válaszok egy képernyőn jelennek meg. Technikailag hasonló dologról van szó, mint a jelenlegi internetes adatlap ill. szavazólap kitöltések.

Az igen, féligen, nem, továbblépés megjelenik, de a megjelölés nem jelenik meg, legalábbis az otthoni szavazókészülékek esetében.

Lesz fél-értétű, ½ értékű igen szavazat, amely jelentősen pontosítja a szavazást.

Egy igen mellett, le lehet adni több fél-értékű szavazatot, ill. le lehet adni csak fél-értékű szavazatokat. A fél-értékű szavazat jelentése: nem akarom határozottan, vannak fenntartásaim, de a nem utasítom el teljesen.

Ha valaki nem ad le szavazatot, akkor megjelennek azok a kérdések, hogy miért nem adott le szavazatokat. (információhiány, stb.) Ha erre válaszol, ez is egyfajta részvétel. Illetve le lehet vonni következtetéseket.

A reprezentációt, a SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) számolja ki. A reprezentációhoz szükségesek bizonyos adategyeztetések. A reprezentatív szavazatok 2 szavazatot érnek. A véletlenül kiválasztott nem reprezentatív szavazatok csak 1 szavazatot érnek. A név mindenképpen titkos marad.

A távolabbi jövőben megvalósul a többszörös szavazati jog (egy ember) szavazata nem egyet ér.

Az SZSZR még sok mindent kiszámolhat. Pl., hogy mikor van szavazategyenlőség, mikor van érvényes szavazás, milyen szavazóegységek (szakmai vezetés, nép, stb.) szükségesek, egy szavazatnak mekkora a befolyásoló értéke, stb., és minderről tájékoztatja a szavazót.

A szavazástechnika alapvető matematikai törvényei.

A jó, pontos szavazás: amely során kialakult döntés, leginkább tükrözi az adott közösség (lehet ez egy nemzet is) érdekét, igényét ízlését, világnézetét, véleményét, amely legkevésbé sérti a kisebbség érdekét. Mert ez a döntés valószínűleg jobban szolgálja a közösség fejlődését, tehát valószínűleg jobb, mintha közösség egy szűk csoportja döntene.

Vélemény ez esetben: vélemény, érdek, igény, ízlés, világnézet.

A szavazás alaptörvénye: minél többen, szavaznak, és a szavazatban minél inkább csak saját véleményük és csak közérdek jelenik meg (külső érdek nem jelenik meg és az önzés is korlátozott) annál pontosabb, jobb lesz a döntés. Átlagosan valószínűen annál jobb, pontosabb lesz.

A második alaptörvény: minél inkább reprezentatív a szavazás, a közösség minden csoportjának véleménye arányosan jelenik meg a szavazat, végeredményében annál pontosabb, jobb lesz a szavazás.

Figyelem, itt nem arról van szó, hogy mindenki szavazhat, de aztán egyes csoportok véleménye mégis elveszik. Gyakorlatilag van szó, hogy a szavazás szempontjából biztosan elvesző csoportok véleményét is különböző technikákkal bele kell szőni a szavazás végeredményébe. Erre még visszatérek.

Ha a vezetés (a „képviselők”) szavaznak, a reprezentáció törvénye arról szól, hogy annál pontosabb jobb lesz a szavazás, ha a társadalom minden csoportjának vezetései („képviselői”) szavazhatnak, pontosabban, ha szavazatuk arányosan beszámíthat a végeredménybe. Egyszerűbben, minél szélesebb, érdekében, világnézetében eltérő vezetés szavaz annál pontosabb, jobb lesz a szavazás. Másképpen: akkor lesz pontos, jó a vezetői szavazás, ha sok olyan vezető szavaz, aki a társadalom különböző csoportjaiból arányosan kerül ki, és olyan önálló véleményével szavaz, amely önálló véleményében szükségszerűen benne van ama csoport érdeke, melyből kikerül, mely őt támogatja, melynek a „képviselője”. Leegyszerűsítve: az önállóan induló vezetők demokratikusabb vezetést hozhatnak létre, mint a pártok által választott vezetők.

Ugyanakkor az első törvény szerint, a vezetők („képviselők”) szavazása, választása általános fontos kérdésekben átlagosan valószínűen pontatlanabb rosszabb, mint a népszavazás, népválasztás.

És még egy alaptörvény, a szavazás pontosabb, mint a nem szavazás útján adott véleményadás. Mert gyakori ez az érvelés: de hiszen mi kikértük a szakértők, az emberek, stb. véleményét. Igen kikérték, csak ez felettébb, hiányos pontatlan véleményadás, ill. az összesítése is teljesen szubjektív.

Ha az eldöntendő kérdés több alternatívában (3-4-5 alternatívában) jelenik meg, az pontosabb döntést jelent, mintha kettő (igen-nem) alternatívában jelenik meg. Hat alternatíva felett viszont a bonyolultság zavarosság miatt csökken a pontosság.

Pl. az eldöntendő kérdés megjelenése: akarja e ön B változatot, akarja e ön C változatot, akarja e ön D változatot, egyiket sem akarja. Ez tehát 4 alternatíva, szemben pl. ezzel : akarja e ön, B változatot. Értelemszerűen ebben benne van, hogy nem akarja ön B változatot, ez tehát kettő változat.

Az hogy pl. a 4 alternatíva jobb, mint a 2, sok mindenre kiterjed. Pl. arra, hogy a 4 párt szavazható megjelenése, jobb, mint a 2 párt, vagy 1 párt szavazható megjelenése.

De itt már jelentkezik a másik probléma: meg kell szüntetni az 1 alternatívás, pontosabban az alternatíva nélküli választásokat. Mert jelenleg vannak olyan szavazások, választások melyekben nincs benne az elutasítás lehetősége. Mert egy változat van, de azt gyakorlatilag nem lehet elutasítani.

Pontosabb a szavazás, ha szavazók számára nemcsak az igen, nem válasz áll rendelkezésre, hanem pl. egy ötös skálán, pontozhatnak.

Most itt a szavazással eldöntendő sportágak jutnak eszembe. Nem véletlenül pontoz a zsűri, mert így pontosabb végeredmény alakul ki. Szavazástechnikailag át lehet váltani, pl. a két véleményű szavazást (igen, nem) pl. az öt véleményű szavazásra (ötös skálán való pontozás). Vagy egyszerűbben létre lehet hozni: félértékű és negyedértékű szavazatokat.

Az érintettség törvényei. Az erősebben érintettek kapjanak nagyobb szavazati arányt, ha igényről, ízlésről, világnézetről, a saját életük rendezéséről van szó. Az erősebben érintettek kapjanak kisebb szavazati arányt, ha az ő megítélésükről van szó. Tehát a szavazás tárgya határozza meg, hogy a szavazás tárgya általi erősebb gyengébb érintettség mennyiben változtatja a szavazási arányt.

A szavazási arányok törvényei. Ki mekkora szavazati aránnyal rendelkezhet.

A többszörös szavazati arány két úton hozható létre. Az egyik: egyes egyének kapnak magasabb szavazati arányt (többszörös szavazati jogot), ez inkább a jövő útja. A másik, ha szavazókat olyan szavazó egységekre bontják, melyben az egyes szavazóegységekben levő tagok szavazati aránya magasabb mint a népszavazás 1 szavazati aránya.

Jelenleg pl. a társadalmi csoportok vezetőinek (pl. parlamenti képviselőknek) gyakorlatilag nem 1 a szavazati arányuk, hanem pl. 10 000. Nem egy (1) szavazattal rendelkeznek hanem pl. 10 000-rel. Pontosan nem lehet tudni, az biztos, hogy nagyon sokkal, nagyságrendileg (pl. 6 millió/300= 20 000).

Kik rendelkezhetnek magasabb szavazati aránnyal:

A társadalom egyes csoportjainak demokratikusan választott vezetői („képviselők”).

Társadalmi szempontból kiváló emberek.

Az adott szavazásra bocsátott kérdés szakismerői.

Az érintettség törvényei szerint, is változhat a szavazati arány.

A reprezentáció biztosítása is változtat a szavazati arányokon.

Ugyanakkor ez összefügg az alábbival.

A szinte biztosan kisebbségi véleményben maradó, kisebbségi csoportok nagyobb szavazati aránya.

Ez utóbbira egy-két példa.

Az unióban a tagországok szavazati aránya nem egészen a lakosság arányával azonos. A kisebb országoknak magasabb szavazati aránya van.

A másik példa legyen egy 1000 tagú közösség melyből 100 ember más nemzetiségű.

A harmadik példa legyen pl. egy 300 tagú parlament, amelyben a kormánypártok 200 mandátummal az ellenzék összesen 100 mandátummal rendelkezik. A probléma az, hogy ez a 100 tagú ellenzék mindig kisebbségben marad, kvázi mintha nem is lenne. Az egyik megoldás, ha az ellenzéki pártok szavazati arányát ebben az esetben felemelik pl. 50%-kal. (Vannak erre pontosabb matematikai képletek, ebbe most nem mennék bele.) Így ők pl. nem 100, de 150 mandátummal rendelkeznek. Igaz ez még mindig kisebbséget jelent, de adott vitatott kérdésben ez már megváltoztathatja a szavazást, főleg ha nem lenne frakciófegyelem. Ha nem lennének frakciók, ill. frakciófegyelem sokkal több lenne az olyan kérdés, melyben a döntés több oldalra billenhet el. Mi értelme az olyan vitának, mikor úgy is csak az egyik fél győzhet?

Visszatérve, a kérdés jellege is eldönti, hogy a különböző szavazóegységeket (kik mekkora szavazati arány-növekedést kapnak) hogy állítják össze. A különböző szavazóegységek optimális összeállítása a demokrácia-tudomány egy külön szakága, melyre itt nem térek ki.

A szavazási kérdés fontosságának problémája. Egyben a kétharmados döntések problémája.

Azzal kezdem, hogy a döntések alkalmával mindig lesznek olyan döntések melyekben kettő, vagy több közel egyenlő alternatíva áll szemben egymással. Ezek a dilemmák. Ugyanakkor ez esetekbe is csak egy alternatívát kell, lehet választani, ami azt jelenti, hogy hiába áll ez egyik alternatíva 51%-on a másik 49%-on mégis az 51%-ost kell elfogadni. Főleg ha sürgős a döntés. Ugyanakkor a dilemma nem válogat, ugyanúgy létrejöhet fontos kérdésekben, mint kevésbé fontos kérdésekben. Ugyanakkor a döntéseket nem lehet korlátlanul halogatni, tehát a döntés előbb-utóbb sürgős lesz. Ugyanakkor az is jogos felvetés, hogy a fontos döntések ne legyenek elkapkodva, ill. legyen bennük nagyobb egyetértés, főleg ha még nem sürgősek. Ez csak azt jelenti, hogy az aktuálisan nem sürgős, fontos döntéseket, egy ideig el lehet halasztani, hátha összejön egy nagyobb egyetértés. De csak egy ideig. Ez azt jelenti, hogy az un. kétharmados döntéseket, melyek fontos döntések, ha nem sürgősek pl. 3-5 évre el lehet halasztani (hátha összejön a nagyobb egyetértés), de nem tovább. Ezután akkor is dönteni kell, ha csak 51%-os az egyetértés. Vagyis a jelenlegi kétharmados törvénykezési szabály rossz. De akkor mit lehet tenni a fontos kérdések vonatkozásban? Azt, hogyha fontos kérdésben nem jön össze a kétharmados egyetértés, és az már nem halogatható (3-5éven túl, vagy másik ciklusban sem) akkor népszavazással kell eldönteni a kérdést, legalábbis a népszavazás eredményét is be kell számítani a döntésbe.

A kétharmados győzelem problémája.

Kezdjük az otthon maradók (nem szavazók) problémájával. Bár lennének, olyan technikák melyekkel meg lehetne ismerni, a nem szavazók indokait, de jelenleg nincs ilyen felmérés. Azért logikusan ki lehet következtetni.

Kétségtelenül vannak olyan emberek, akik azért nem mennek el, mert azt mondják, minek menjek el úgyis az általam akart párt győz, kvázi az otthon maradásukkal egyetértenek a népszavazás eredményével, csakhogy ezek igen kevesen vannak. Azok is kevesen vannak, akik két jó párt közül nem tudnak választani. Akik leginkább elmennek, azok, akik határozottan egyetértenek valamely párt politikájával. Elvileg azok is elmennének, akik valamely pártot utálják, (nehogy ők nyerjenek, ezért a másikra szavazok), de csak akkor, ha van válaszható alternatíva. Vagyis a másik pártot szignifikánsan kevésbé utálják.

Ezért az otthon maradók döntően a következőkből állnak össze: akik az egész politikából kiábrándultak, akik az összes pártot, beleértve a győztes pártot utálják, bojkottálják. Ők teszik ki az otthon maradók kb. 60%-át. És akiket más okból nem érdekel a szavazás, nem tartják fontosnak, nincs ilyen irányú ismeretük, akik talán azt sem tudják, hogy választás van. Ők teszik ki az otthon maradók 20%-át. Erre a kettő rétegre semmiképpen nem lehet azt mondani, hogy a győztes párttal szimpatizálnának. Az otthon maradók 60%-a kifejezetten utálja a győztes pártot, és ebből még az sem von le, hogy a többi pártot is utálja.

A győztes párt szempontjából jóindulatúan állapítsuk meg a törvényt: az otthon maradók (nem szavazók) háromnegyede (75%) nem ért egyet a győztes párt programjával, politikájával, nem ismeri el azt jó vezetésnek, nem választja azt „képviselőnek”.

Nézzük meg azt az esetet, amikor a szavazó állampolgárok 54%-a megy el szavazni, és abból 37%, tehát több mint kétharmada szavaz a győztes pártra. Ekkor az összes szavazópolgár 37+11,5= 48,5%-a szavaz valójában a győztes pártra. Ez nem kétharmad, sőt 50% alatt van.

A kétharmados győzelem felmagasztalása egyfelől ezért hiba. Másfelől azért hiba, mert a kétharmados törvénykezés, amely a kétharmados győzelemmel összefügg, rossz. Harmadsorban azért hiba, mert ez önmagában alig emeli a demokráciaszintet, ugyanis ez csak egy népválasztás, a lehetséges többi népi döntés közül. Negyedsorban azért hiba, mert a parlament sem az itt leirt törvények szerint működik tehát egy alacsony demokráciájú testület kétharmadáról van szó.

Feladatok.

Mi hát demokrácia fejlesztésének feladata? Mindaz, amit leírtam, (lényegében, valami hasonlót) meg kell valósítani. És ha mindennek a lényegében való megvalósítása, a döntéshozó mechanizmus fejlesztésnek alapvető feladata.

A gyakorlati demokrácia rendszertényező fő feladatai, melyek számos részfeladatot igényelnek.

A döntéshozó mechanizmus tanulmányrészben felsorolt feladatokon túl.

Az alapvető demokratikus elvek gyűjteményének megalkotása ill. fejlesztése. Az alapelvek szerinti jogszűrés.

Az alábbi más rendszertényezőkhöz (testületekhez) kapcsolódó feladatok párhuzamos felügyelete.

A demokrácia tudomány kialakítása, a demokrácia oktatása.

Minden jelentős döntésben népszavazás, vagy széleskörű közvélemény-kutatás tartása.

Általában egy fejlett közvélemény-kutató rendszer kialakítása, működtetése.

Illetve, egy fejlett panasz és javaslati rendszer kialakítása, működtetése.

Olyan törvényhozás kialakítása melyben a nép automatikusan valamilyen arányban részt vesz. (Pl. a demokratikus futószalag-rendszerű törvényhozás.)

A számítógép, és az informatikai eszközök alkalmazása a közvetlen demokrácia szolgálatában, a népszavazások lebonyolításában.

A választások demokratizálódása, az időközi választás (leváltás) lehetősége.

Az intézményi demokrácia fejlesztése.

A vezetési demokrácia fejlesztése (a vezetés demokratizálódása). (Ez sok fejezetből, részből áll.)

A közvetlen demokrácia alapelveinek, alapvető törvényeinek megjelenítése az alkotmányban.

A demokrácia népszerűsítése.

A demokrácia elméletének fejlesztése.

A demokratikus elvek módszerek, mechanizmusok ismerete, azok adaptálása a gyakorlatba és a törvényekbe. A rendszer vizsgálata, ill. a sérülések orvoslása (törvényjavaslat, intézkedés) a demokratikus elvek, törvények, módszerek, mechanizmusok szempontjából. A demokrácia fejlesztése törvényjavaslat intézkedés által. Egyre jobb demokratikusabb törvények, módszerek, mechanizmusok kidolgozása és gyakorlati adaptálása. Pl. a méltányossági törvények kidolgozása adaptálása.

Feladat a demokráciaszint pontos értelmezése és mérése.

A pontos mérés adja meg a valós demokráciaszintet. A valós demokráciaszint dönti el, hogy az adott nemzet az adott rendszer, rendszerváltozat hol áll, és milyen ütemben kell fejleszteni a demokráciát. Illetve lényegében meghatározza a fejlesztés irányát is, hiszen a fejlődés alapja, hogy fokozatosan emelkedjen a demokráciaszint, ezt pedig megint a pontos méréssel lehet ellenőrizni

A korábbi feladatok.

A teljes tanulmány szerint, az egyszerű gyakorlati demokrácianövelő feladatok.

Néhány egyszerű, alapvető, konkrét feladat, törvénybe, akár az alkotmányba foglalható feladat.

Az alábbiakat, 8 éven belül el kell érni:

A közvetlen demokrácia kiépítésének feladatai.

1. Évente legalább 1 népszavazás létrejöjjön.

Az állami vezetés demokratizálódásának feladatai, szintén 8 éven belül kell elérni.

Beszéljünk itt és most 1 ezer legfelső vezetőről, és 10 ezer felső-középvezetőről, és emellett a polgármesteri hivatalok vezetőiről.

A polgármesteri választások is hasonlóan működhetnek, vagyis csak egyéni (nem pártlistás) jelöltek indulhatnak, az indulók fele nem lehet párttag.

5. A frakciófegyelem direkt kikövetelését szankcionálni kell.

A legfelső vezetés vonatkozásában a tagság, a dolgozók, az ügyfelek azonosak a választópolgárokkal, ill. a rájuk bízott terület az ország, a nemzet.

Mindez egy, vagy több független tudományos demokratikus testületet, testületrészt (vezetésrészt) igényel.

E rendszertényező értékelése.

A történelmi értékelés azonos az általános demokratikus fejlődéssel, ill. a szempontok hasonlók, mint az előző (fejlődés) fejezetben. Lényegében a demokrácia fejlődésének történetét már más fejezetekben elmondtam. A százalékos értékelés azért alacsony, mert lényegében egy szétszórt tényezőről van szó, tehát nem ez az egyetlen rendszertényező és testület, amelyik a demokráciáért felelős. Úgy is fogalmazhatok, hogy demokráciával kapcsolatos feladatokat más rendszertényezők, elsősorban a döntéshozó mechanizmus rendszertényezői, tartalmazzák.

Page updated

Google Sites

Report abuse