A következő egység emlékeztető tartalma:

Néhány fontos, nem kifejezetten nemzetközi probléma befejezése, kiegészítése.

A népi (néprétegű, lakossági) elégedetlenség, népi zavargások, népfelkelések, forradalmak. Az ABC/2 ábra, és más ABC és egyéb ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                                                                             

A kommunizmus és a kommunista jellegű kisközösségek. Elméleti rendszertényező.                                                                                                                            

Az ABC/1 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező.                                            

Kimaradt és összefoglaló gondolatok a demokráciáról. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák. Elméleti rendszertényező.                                                                             

Hozzunk létre egy korszerű népszavazási, közvélemény-kutatási rendszert. Hozzuk létre a VAKITFED Demokratikus Néptársaságot. Elméleti rendszertényező.   

A népi (néprétegű, lakossági) elégedetlenség, népi ellenállások, zavargások, népfelkelések, forradalmak. Az ABC/2 ábra, és más ABC és egyéb ábrák. Elméleti rendszertényező. 

Sok helyre szóló ismétlés.

A politikai, gazdasági vezetés (beleértve nagytőkét) vezetés minden hibájának, rossz koncepciójának, a következménye, végül is a becsületes dolgozó réteg azok családja (akik jellemzően az alacsony és átlagos jövedelműek) szélesen értelmezett életszínvonal-csökkenése. Mivel végső soron csak két réteg van a becsületes dolgozó réteg, és az érdemtelenül hasznosuló, és mivel az utóbbi a neve szerint sem lehet porul járó, így marad a becsületes dolgozó réteg, mint károsuló.

Mégis hibás az a következtetés, hogy akkor nem érdemes becsületesen dolgozni, mert ha kialakul egy tisztességtelenségi verseny, akkor is a viszonylag becsületesek lesznek a nagyobb károsulók, csak akkor mindenki fokozottan károsul. Pl. az érdemtelenül hasznosulók egy fokkal, károsulnak, a viszonylag becsületesek (akik a természetüknél és hitüknél fogva nem tudják teljesen levetkőzni az önzetlenségüket, becsületességüket) három fokkal károsodnak.  Érdemes becsületesen dolgozni, de csak úgy érdemes igazán, ha közben a becsületes dolgozó egy jobb, igazságosabb rendszerért is küzd, tesz.

A becsületes munka, a becsületes tevékenység természetesen lehet szellemi munka is, de nem lehet a rossz rendszert direkt szolgáló munka. Természetesen, a magas jövedelmű, jól élő is lehet becsületes dolgozó (de ő is kevesebbet kap, mint amennyit ad) csak ez a múlt és jelen társadalmában nem jellemző. 

Tehát a normális, értelmes átlag ember (aki becsületes is) a saját valamint gyerekei, unokái érdekében és nemzet érdekében benyeli az érdemtelen károsulást, de közben fennmarad a reménye, mert tesz azért, hogy ez az érdemtelen károsulása csökken, ez az, amit ésszerűen tehet.

A jobb, igazságosabb rendszeren gondolkodni, mert ez a tevés első lépcsője, (ha nincs jó elképzelés, akkor a tevés is hibás), tehát a normális, becsületes embernek ésszerűségből, saját maga és családja érdekében is szükséges.

Kétségtelenül dilemma, hogy van e olyan pont, és hol van az pont, amikor a becsületes ember ésszerűen azt mondja: ez már annyira igazságtalan rossz helyzet hogy többet nem dolgozom becsületesen, csak a jobb, igazságosabb rendszerért küzdök.  

Az eltorzult történelmi forradalmak (eltorzult gyorsított rendszerváltások) jellemző menete.

Az igazi, teljes forradalmak lényegileg gyorsított rendszerváltások lennének, azonban a történelem során jellemzően, döntően eltorzult forradalmak jöttek létre.

A rendszert itt egy olyan omladozó épülethez hasonlítom, amit újjá kell építeni, és egyben át kell építeni. A rendszerváltás nem egyszerű felújítás, hanem átépítés.

Tehát a kezdet ebben a folyamatban, az hogy a régi rendszer, mintegy magától is lerombolódik, tönkremegy, düledezik. Az emberek jelentős része, a forradalmi vezetés, a forradalmi ifjúság felismeri az újjáépítés egyben átépítés szükségességét. A régi vezetés, mint a régi rendszer része viszont ragaszkodik a régi rendszerhez, legfeljebb felújításban gondolkodik.

Az omladozó rendszert az átépítés miatt egyébként szükségszerűen tovább kell rombolni csak ennek mértéke nem mindegy. 

Az optimális forradalomnak két fontos feltétele lenne. Az átépítő viszonylag pontosan tudja milyenre, akarja átépíteni a rendszert. A másik, hogy az átépítő lehetőleg csak annyit rombol, ami az átépítéshez szükséges.

Ha mindez gyorsított ütemben, de mégis fokozatosan tervezetten történik, akkor beszélhetünk optimális forradalomról. Tehát nem elég: vágjunk bele romboljunk, építsünk, majd kialakul valami – felfogás. Általában viszont ez a felfogás uralja a forradalmakat. És általában a folyamat elmegy a túlzott rombolás ill. nem megfelelő rombolás irányába. Egyes részeket a kelleténél jobban lerombolnak, más részeket a kelleténél kevésbé rombolnak le, összességében azonban a lerombolás „eszménye” alakul ki. „A múltat végképp eltöröljük” felfogás nemcsak a kommunistákra jellemző, szinte minden forradalmi vezetésre, ifjúságra jellemző.  Miért lesz úrrá jellemzően a forradalmi vezetésen, a forradalmi ifjúságon a régi rendszer gyűlölete, ennek is megvan maga magyarázata. Azért itt jelentős tényező a forradalmi vezetés, ifjúság karriervágya, hatalomvágya, amely az önámítással áttranszformálódik gyűlöletté, a régi rendszerrel szembeni gyűlöletté.  Ezzel az a baj, hogy most már nemcsak az önző érdekek, de az indulatok (túlzott érzelmek) irányítják a politikát. Pontosabban az a baj, amit elmondtam, a kelleténél nagyobb rombolást végeznek, ártatlan embereket is meghurcolnak, illetve az egész folyamat kaotikussá válik. Tehát nincs tudatos tervezett átépítés. És a népérdek is elfelejtődik, sőt az oktalan rombolás közvetve, vagy közvetlenül a népet sújtja leginkább.   Közben jellemzően kialakul a forradalmi vezetés, ifjúság belső hatalmi harca is. Közben a régi vezetés egy része is, jellemzően a köpönyegforgató, elvtelen része, is betaktikázza magát a „forradalomba”. Így torzulnak el a „forradalmak, a gyorsított rendszerváltások”, melyeket ezután már kétségesen nevezhetünk forradalomnak. Tulajdonképpen azzal, hogy leverik a forradalmat, fel is magasztalják azt.  Mert akkor megmarad a „minden csodálatos lett volna” ideája. De ez az egész azokról a „forradalmakról, gyorsított rendszerváltásokról” szól, amelyeket nem vertek le, amelyek valójában megmutatják a jellemző menetet. Ezzel együtt én sem vagyok forradalom-ellenes, csak nem ártana már ez ügyben is tisztán látni. 

Bevezető elmélkedések.

Először arra gondoltam, hogy kategorizálom a népi ellenállásokat, de aztán rájöttem, hogy oly sokféle, fajta van, hogy nem érdemes mindet felsorolni. Ettől függetlenül, az elemzőnek és magának az ellenállónak is illik tudnia milyen fajta ellenállásban, vesz részt. Népi ellenállás az, amikor a nép többsége a vezetés, ill. vezetést kiszolgáló állam, és a fegyveres erők ellen fordul, nyilván azért, mert törvényes módón nem képes azt eltávolítani. Legalábbis akkor nem, amikor az ellenszenv már ezt esedékessé tenné.  Tehát egy fejlett demokratikus rendszerben a népi ellenállás értelemszerűen megszűnik. A jelenlegi Magyarország még nem ilyen rendszer. A népi ellenállás lehet békés, sőt lehet rejtetten békés, és nyílt, de békés. És lehet alapvetően békés, de erőszakos zavargásokkal tarkított. És persze lehet már jellemzően erőszakos, harcos, ekkor beszélhetünk népfelkelésről, forradalomról. Az sem mindegy, hogy lakosság mekkora része vesz abban részt, annak mennyi az aktív és a passzív, az ellenállással szimpatizálók hányada.  Persze itt sok átmenet van. Ez jelöli ki, hogy milyen erős az ellenállás. Tehát az elemi cél, szembefordulás a regnáló hatalommal, annak leváltása, a régi rend valamilyen fokú eltörlése, megváltoztatása. De miért is?

Azért mert a vezetés külföldi elnyomókból áll, és azoknak hazai kiszolgálóiból áll. A cél tehát a külföldi elnyomás megszüntetése. Ez egy viszonylag egyértelmű cél, az ilyen ellenállások viszonylag tiszták, (nem annyira zavarosak). A másik elemi cél (de ez már zavarosan jelenik meg) a hazai diktatúra, a hazai rendszerváltozat, ill. hazai rendszer, és egyben nemzetközi rendszer elleni tiltakozás, annak megváltoztatása. Persze a kettő a külföldi elnyomás és hazai rendszer gyakran ötvöződik, így az ellenállás is ötvöződik, sokféle variációja lehet.  Ha már megjelenik az a második elemi cél, akkor már erősen zavarossá, szinte céltalanná válik az ellenállás. Hiszen már maga az elemi cél (a régi vezetésnek, és a rendszerváltozatnak, és az egész rendszernek meg kell változnia)   is rejtetten homályosan jelenik meg, „a miért, a hová, mi is legyen pontosan” kérdésekre pedig nincs válasz. Ugyanis a történelem során még egyik nép sem jutott el addig a társadalomtudományos szintig, hogy pontosan tudja mi a rendszerváltozat, mi a rendszer, mi demokrácia, stb.. Csak addig jutottak, jutnak el az emberek: ez jelenlegi helyzet nem jó, ezzel valami baj van.  A tisztán függetlenségi ellenállás ehhez képest egyszerű: a rendszer nagyjából maradhat, de a külföldi vezetés, annak kiszolgálói tűnjenek el.  Ismétlem, szinte nincs tisztán függetlenségi ellenállás. De azért van elsősorban, jellemzően függetlenségi ellenállás (csak másodsorban jelenik meg a rendszerváltás, akkor is rejtetten zavarosan). Szerintem a magyar ellenállások forradalmak (1948, 1956) ilyenek, jellemzően függetlenségi ellenállások voltak. És van elsősorban vezetésváltó, (rendszerváltozat-váltó, rendszerváltó) ellenállás, forradalom, stb. Ebben is zavarosan jelenik meg a rendszerváltás célja, de nem másodlagosan. Itt ugyanis nincs, vagy csak jelentéktelen a függetlenségi vonatkozás. Ilyen pl. nagy francia forradalom, vagy pl. az orosz októberi forradalom.

Még úgy is kategorizálhatunk, hogy van alulról szervezett, felülről szervezett és innen is, onnan is szervezett ellenállás.

De mindjárt kategorizáljuk a 2007-es magyar ellenállást. Ez népi ellenállás volt, mert a nép többsége többnyire, mint a passzív szimpatizáns részt vett benne. Ez egy alulról is, felülről is szervezett ellenállás volt. Ez egy nyílt, de békés ill., békés, de erőszakos zavargásokkal tarkított ellenállás volt. Mivel itt gyenge volt a függetlenségi aspektus ez egy vezetésváltó, rendszer-változatváltó ellenállás volt. Pontosabban ez egy vezetésváltó, esetleg rendszerváltozat-váltó ellenállás volt. Többek között azért nem volt rendszerváltó, mert a történelmi helyzet a rendszerváltást nem predesztinálta. Jó kérdés: egyáltalán egy kis nép képes e rendszerváltó ellenállást, forradalmat csinálni? A rendszerváltó forradalmak nem a világos cél (pontosan tudjuk milyen rendszert, akarunk, hogyan akarjuk) miatt lesznek rendszerváltók. Egyrészt nagyjából azért van egy cél, új, alapvetően más rendszert akarunk. Másrészt a régi rendszer (az egész nemzetközi rendszer) omladozik válsághelyzetben, van. 2007-ben Magyarországon az említettek közül egyik sem volt jelen. Viszont a vezetésváltás, sőt a rendszerváltozat-váltás, mint kimondott cél, és mint történelmi feltétel is jelen volt.

Az ellenállásoknak, forradalmaknak, stb. van egy konkrét (zavaros elemi cél, és vannak megfogalmazott követelések) célja (céljai), és ezek megvalósulása a konkrét haszon, jelentősség. Ez a konkrét sikeresség tényezője. 

Az ellenállásoknak, forradalmaknak, stb. van egy általános haszna, jelentőssége ez pedig a következő: velem, a néppel, nem lehet bármit megtenni. Én a nép, viszonylag egységesen és határozottan, (ha kell harcosan) tiltakozom, ellenállok. Lehet, hogy felettem a nép felett uralkodnak, (engem leigáznak), de ez az uralkodás nem könnyű, ezt én képes vagyok megzavarni, megváltoztatni, egyes uralkodókat megbüntetni. Az ellenállások, forradalmak sorozatával (mert én kitartó vagyok) képes vagyok az uralkodást, az elnyomást hosszabb távon megszüntetni. Az uralkodóknak résen kell lenni, félniük kell. És el kell gondolkodniuk, egyáltalán van értelme így uralkodni.

Az ellenállások, forradalmak, stb. konkrét célja, haszna, jelentőssége általában elbukik, ritkábban megvalósul. Azonban az általános haszna, jelentőssége mindig érvényesül. A történelmi tendencia azt mutatja, hogy az általános haszon nemcsak fikció, nemcsak kívánság, nemcsak szózat, hanem gyakorlati tényező. A társadalmi fejlődés nem jöhetett volna létre ellenállások forradalmak, stb. nélkül. Ez a fejlődés egyik (nem egyedüli) jelentős tényezője.  

A konkrét sikeresség, és az általános haszon mellett azonban van az ellenállásoknak, forradalmaknak, stb. egy olyan tényezője, amely leginkább meghatározza az ellenállás értelmességét, jóságát. Ez pedig az, hogy nép pontosan tudja hogy mit akar, amit akar, az biztosan jó, és azt hogyan akarja elérni. Nevezzük ezt a tudatos (tudományos), tervezett változtatás tényezőjének.

Ez a harmadik tényező is több fokozatú. Minél tudatosabb, tervezettebb a változtatás annál sikeresebb lesz a ellenállás, forradalom, stb. Illetve minél tudatosabb tervezettebb a változtatás, annál inkább szolgálja fejlődést.

Az ellenállások, (forradalmak, stb.) értelmességét, jóságát egy százas skálán helyezem el, és azt mondom: az általános haszon eleve 40%-os jóságúvá tesz szinte minden népi ellenállást, (forradalmat, stb.). Viszont további 0-40% között van az ellenállás (forradalom, stb.) jósága aszerint, hogy az mennyire, tudatos, tervezett. És maradék 20%-ot a konkrét sikeresség foka határozza meg. (A konkrét sikeresség szoros összefüggésben van a tudatossággal, tervezettséggel.)

Ez azt jelenti, hogy egy olyan ellenállás (forradalom, stb.), amely egyáltalán nem tudatos, tervezett, és valószínűleg nem is sikeres, az csak 40%-osan jó, értelmes, vagyis inkább értelmetlen. Legalább 20%-osan közepesen tudatosnak, tervezettnek kell lenni az ellenállásnak (forradalomnak, stb.), ahhoz hogy az értelmes, jó legyen. Ez valószínűleg magával von egy legalább 5%-os konkrét sikerességet. Ekkor az összesített jóság, értelmesség 65%-os lesz, ami már jó, igaz nem kiváló. Kiváló és teljesen értelmes az ellenállás (forradalom, stb.), ha az összesített százalék mondjuk 85% feletti (van egy erős 30%-os tudatosság tervezettség, és van egy nagyobb arányú konkrét sikeresség 15%).

A sikeresség arányos azzal, hogy nép mekkora hányada áll az ellenállás, (forradalom, stb.) mögött, ezt tehát külön nem kell számítani. Viszont néhány százalékot levon az ellenállás értékéből (hasznosságából, értelmességéből), hogy az mennyire erőszakos, véres. Ha indokolatlanul, és kifejezetten erősszakos véres, akkor talán 20%-kal is csökkenhet a jósága, értelme. Tehát az erőszak indokoltságát is értékelni kell. Továbbá pár százalékkal (5-10%-kal) csökkenti az értékét, a megjelenő bűnözés aránya, azon bűnözésé, amely nem támogatja, hanem kihasználja az ellenállást, forradalmat, stb. A legjelentősebb tényező azonban a tudatosság, tervezetség.

Sajnos ki kell jelenteni: a tudattalan, tervezetlen (teljesen átgondolatlan, zavaros, spontán) és sikertelen ellenállás (forradalom, stb.) akkor is értelmetlen, ha érvényesül az általános haszna, értelme. A tudatosság tervezettség azt jelenti, hogy fejlődést szolgálja, és azt jól, tervezetten megvalósíthatóan szolgálja.

Alapvetően jó a cél, csak az eleve, biztosan bukásra van ítélve, vagy más okból, nyilvánvalóan látható károkat okoz a nemzetnek – ez pl. gyengén tervezett ellenállás, forradalom, stb.

Pl. a Dózsa György féle felkelés, lázadás összesített értékelése inkább negatív, legalábbis szerintem. Mert ugyan megvolt az általános haszna (urak nem tehettek azt amit akartok), de egyébként nagymértékben tervezetlen, céltalan, átgondolatlan volt, és ebből adódóan  végsős soron a nemzeti függetlenség (bekövetkezett a török hódítás) rovására ment.  

Az erőszakos ellenállások, harcok.

Más rendszertényezőkben elmondom, hogy a válság időszak több részre osztható, megnő az elégedetlenség, minden szinten megszaporodnak a konfliktusok, szabályozatlan harcok. Minél mélyebb a válság, annál inkább erősödik ez a folyamat. A konfliktusok, szabályozatlan harcoknak néhány szintje. Egyének közötti konfliktusok. A bűnözés erősödése. Az állam és nép közötti konfliktusok, harcok. Az országok, nemzetek közötti konfliktusok harcok.

E fejezetben nem sorolom a rendezett, békés konfliktusokat, pl. a rendezett vitákat, a konfliktusok közé. A konfliktusok alatt, itt a lezáratlan, gyűlölködő, néha tettlegességbe fajuló vitákat értem.

A konfliktusok, szabályozatlan harcok, az együttműködés és a szabályozott versenyek mellett, helyett jönnek létre.  Bizonyos értelemben tehát mindenképpen negatív jelenségek. Ugyanakkor teljesen békés, konfliktusoktól mentes világ valószínűleg soha nem jön létre, itt tehát a kelleténél, lehetségesnél nagyobb arányú, konfliktusokról, szabályozatlan harcról beszélek. A lehetségesnél nagyobb arányú konfliktusok, szabályozatlan harcok elmosódó határát éppen ez adja meg: voltak már békésebb időszakok, amikor jóval kevesebb konfliktus, szabályozatlan harc volt. Ezekhez a viszonylag békésebb időszakokhoz, lehet viszonyítani a harcos időszakokat.  Ha a társadalomtudomány magasabb szinten állna, akkor ennél objektívabb mérést is ismerne, pl. megközelítőleg ki tudná számolni az egy évi, egy főre eső konfliktus, szabályozatlan harc átlagát.

Itt és most elsősorban az állam és a nép közötti konfliktusok és harcokról lesz szó. A függetlenségi mozgalmakat én nem sorolom ebbe a kategóriába, bár azok is a hatalom, a regnáló állam és a nép között jön létre, de mégis inkább a nemzetek, népek közötti konfliktusok kategóriájába tartozik. A függetlenségi mozgalmakat megelőzi valamilyen nyílt, vagy burkoltabb hódítás. Az egyének közötti konfliktusok harcok, negatív jelenségek. A bűnözés erősödése, a közbiztonság romlása szintén negatív jelenség. Ugyanakkor mindkettőnek van jelzés értéke, és tömeges aspektusa. A hódító háborúk szintén negatív jelenségek, ennek reakciója a függetlenségi mozgalmak, pedig egy kényszerű reakció.

A nép és az állam közötti konfliktusok, harcok lehetnek negatív irányúak, és pozitív irányúak, de általában összességében, és történelmi távlatokban a fejlődést szolgálták, szolgálják.

Van egy jellemzője a tömeges megmozdulásoknak, mégpedig az hogy résztvevők jelentős része önkéntes. Nem nevezem tömeges, népi  akciónak, ha egy pár tíz, esetleg száz beszervezett, valamilyen módón fizetett ember csinálja a fesztivált. Azt sem nevezem tömeges, népi megmozdulásnak, ha a megmozdulást éppen az állam, vagy a vezető politikai erő szervezi. Ezért pl. a náci akciókat, zsidó pogromokat nem sorolom ebbe a kategóriába.   Sőt az is kétséges, ha megmozdulást egy ellenzéki, de mégis legitim politikai erő szervezi. Ezek a megmozdulások, az állam a vezetés akciói. Amennyiben ez fejezet az állam és a nép viszonyáról szól, úgy ezek is ide tartoznak, de pont az ellenkező oldalt képviselik. Az állam akciója a néppel szemben, és nem a nép akciója az állammal szemben. Itt most elsősorban azokat a népi megmozdulásokat taglalom, amelyek közvetlen, vagy közvetett célja általában az állam, a legitim hatalom. Az önkéntesség azonban nem olyan egyértelmű, de valamilyen szinten jelen kell, hogy legyen, amennyiben népi megmozdulásról beszélünk.

A részvétel, a végrehajtás mindig népi, a kezdeményezés, a szervezés azonban már több csoportra osztható.

Egy illegális belső politikai erő szervezi a népi megmozdulást. Szinte spontán, különösebb szervezés nélkül alakul ki a népi megmozdulás.  Ezek között is vannak átmenetek, de ezek egyértelműen népi megmozdulások. Ha egy külföldi erő, netán egy titkosszolgálat szervezi a népi megmozdulást, akkor az megint csak határeset. Ilyen a világtörténelemben jóval több volt, van, mint azt gondolnánk. Ha pedig maga a legfelső hatalom, vagy pedig hatalom egy része szervezi, erről már szó volt, akkor az egy másik kategória. Ha pedig nem tömeges a megmozdulás ( csak egy  érdekvezérelt, felfogadott csoport csinálja), akkor az megint másik kategória.

A népi megmozdulások jellemzői: a részbeni népi kezdeményezés, jelentős népi részvétel, spontaneitás, önkéntesség. Továbbá, az elégedetlenség, az állammal, a hatalommal, a rendszerrel való szembenállás. 

A nép (csoportok, nemzetiségiek, rétegek, vagy éppen a lakosság jelentős része) és az állam közötti konfliktusokat, harcokat elsősorban el kell választani a bűnözéstől. A bűnözés is lehet csoportos, de nem tömeges. Ha alkalmanként egyszerre több száz vagy éppen több ezer ember zavarog, tör, zúz, akkor az tömeges akció. Továbbá a bűnözés mindig titokban, nem nyíltan történik, a tömeges akciók, nyíltan történnek. Továbbá, a bűnözés motivációja közvetlen haszonszerzés, a tömeges akcióknál ilyen nincs, legfeljebb közvetett haszonszerzésről lehet szó. A különbség tehát egyértelmű. A kettő közötti átmenet, pl. a szurkolói randalírozás (futball-huliganizmus). Én még ezt sem sorolnám egyértelműen a bűnözés kategóriájába, az előző feltételek szerint ez is inkább a tömeges, népi akciók közé sorolható. Minden tömeges megmozdulás bizonyos mértékben jelzi, egy viszonylag nagyobb csoport, réteg valamilyen vélt vagy valós elégedetlenségét. Ha pedig ez az elégedetlenség csak vélt, akkor is azt jelzi a tömeges megmozdulás, főleg rendszeres tömeges megmozdulás, hogy az állam valamit rosszul csinált.

Minden népfelkelés, forradalom úgy kezdődik, hogy a megmozdulásokat, a vezetés, és a tisztes, de felületesen gondolkodó polgárok, közönséges bűnözésnek, a csőcselék randalírozásának vélik és így is kezelik.  Többszörösen is tévednek. Egyrészt nem gondolják végig, az előzőkben taglalt különbségeket, a bűnözés és a  népi tömeges megmozdulások közötti különbségeket.

Ne felejtsük el, ha egy utált és rosszul működő vezetés működése következtében a bűnözés, (a huliganizmus) is felerősödik. És a bűnözök (agresszióra hajlamosak) között is egyre több lesz az okkal elégedetlenkedő, a jogosan felháborodó.  A társadalom minden rétege (kivéve a gazdagokat, hatalommal rendelkezőket) egy-két-három fokkal elégedetlenebb, ingerültebb lesz. Tehát a forradalmi helyzet generálója a rossz vezetés, ill. annak rossz intézkedései, és nem a „csőcselék”. Minden forradalomban megjelennek, a bűnözök, az agresszióra hajlamosak, de ez a megjelenés nem jelenti azt, hogy nem népi zavargásról, felkelésről, esetleg forradalomról van szó.

Másfelől azért tévednek, mert így ezek a megmozdulások rosszul lesznek kezelve, miáltal azok gyakran terjednek, eszkalálódnak, egyre súlyosabbak lesznek. Lehet, hogy gyorsabb, lehet hogy lassabb ez a folyamat, de ha a „probléma szőnyeg alá söprése” történik, akkor a szőnyeg alá söpört bili, előbb-utóbb kiborul. A helyes kezelés alapja a következő: a népi, tömeges megmozdulások, valamilyen alapvető, legalábbis nagyobb vezetési, rendszer hibára vezethetők vissza.  Ezt a hibát, az okozót, kell megkeresni és megjavítani. Az általános gyakorlat, miszerint ezeket a zavargókat leverjük, jól megbüntetjük, ezzel el van intézve az ügy, rendszerint a visszájára fordul. Hiába van erre már sok ezer példa, úgy látszik a vezetés, ebből sem képes okulni.

Többek között a vezetés, a csőcselék zavargásának, bűnözésnek minősítette, a nagy francia forradalmat, az 1948-as forradalmakat, a különböző parasztfelkeléseket a munkás-megmozdulásokat (tüntetések, sztrájkok) és még hosszasan lehetne sorolni.

A harcok (forradalmak, stb.) hibája nem a bűnözés megjelenésében (harcot támogató, részben megváltozó bűnözők, ill. harcot kihasználó bűnözők) van, mert az szinte szükségszerű és viszonylag kisebb arányú. A fő baj a tudattalanság, tervezetlenség, céltalanság.  

A népi zavargások akciók több irányban terjedhetnek. Lehet belőlük polgárháború, ami nem mindig pozitív. A polgárháborúk egy része, a semmire sem vezető, csak pusztítást, szenvedést hozó, anarchikus harcok sorozata. A polgárháborúk ugyanakkor lehetnek pozitívak, kvázi forradalmak. Lehet belőlük forradalom. Bár a forradalmak pozitívak, mégis érdemes kategorizálni. A főleg nemzeti függetlenség célzatú, eredetű felkelések forradalmak. Ezeket én egy másik kategóriába sorolom. Az ötvözött célú, részben függetlenség célú, részben hatalomváltó, rendszerváltó forradalmakat, már ebbe kategóriába sorolnám. A főleg hatalomváltó, rendszerváltó forradalmakat pedig egyértelműen ide lehet sorolni. A forradalmak ugyanakkor lehetnek sikeresek és sikertelenek. Általában sikertelenek a forradalmak, elsősorban, azért mert az elégedetlenségen, hatalom megbuktatásán kívül nincs határozott elképzelés terv, program. Gyakori, hogy az un. forradalmi vezetés átalakul, új diktatórikus vezetéssé. Átalakul, mert eleve hamis szándékú volt. Vagy átalakul, mert a hatalom megdöntésén túl, nincs tisztában a demokratizálódás folyamatával nincs ilyen irányú határozott és pontos terve programja. A zavaros elképzelések, demokratizálódás ismeretének hiánya pedig diktatúrához vezet. Ezek a forradalmak nemcsak eltorzulnak, de általában meg is buknak. Megbuknak, továbbá forradalmak, népfelkelések, azért, mert leverik őket. Ugyanakkor még az elbukott forradalmak, népfelkelések, is bizonyos értelemben hasznosak.

Itt vissza kell térni ahhoz az alapproblémához, hogy minden konfliktus, szabályozatlan harc negatív, amennyiben az, az együttműködés, szabályozott verseny helyett történik. Ennek a problémának két megoldása van. Minden harc, még a forradalom is negatív, amennyiben a vezetés folyamatos demokratizálódással, a népnek kedvező politikával megelőzhetné még a forradalmakat is. Azért még a forradalmak is rengeteg kiváló és ártatlan ember szenvedését, halálát okozzák. Ha viszont abból indulunk ki, hogy vezetés nem képes folyamatos demokratizálódásra, a népnek kedvező irányításra, úgy a forradalmak pozitívak. Ez az egyetlen eszköz marad, nép erőszaka, a fejlődés biztosítására. Persze még a jó értelmes ellenállás, forradalom is  visszájára fordulhat, de csak rövid távon, ha azt leverik, megtorolják, a forradalom ürügyén még diktatórikusabb rendszert hoznak létre. Vagy, ha az ellenállást, forradalmat, forradalmi eszméket, a vezetés sunyin meglovagolva, átalakítva, manipulálva a saját hatalmának megerősítésére fordítja. Hosszabb távon viszont mégis az érvényesül, hogy ezen eszmék megjelentek, és ezen eszmékért emberek sokasága kiállt, küzdött. Ezen eszmék jók, igazak, érdemes értük küzdeni. Erről szól az ellenállások, forradalmak, stb., általános haszna. Viszont az általános haszon kevés, ha nincs mellette legalább egy kevés tudatosság, tervezettség.  

A békés ellenállások.

Térjünk oda vissza, hogy forradalmak is feloszthatók sikeres forradalmakra és sikertelen forradalmakra. A sikeres forradalmak, általában azok melyek egyértelműen demokratizálás célzatúak és erre határozott pontos programjuk van. A sikertelen forradalmak összességében rosszabbak, mint sikeres forradalmak, de azért részben hasznosak is. Elsősorban azért hasznosak, mert ezek azért vezetésnek problémát okoznak, rávilágítanak, arra hogy hatalmuk korlátozott. Illetve rámutatnak, arra hogy érdemes a forradalmakat megelőzni, méghozzá nem szigorral, diktatúrával, hanem demokratizálódással. Ezt a rámutatást azonban a vezetés nem mindig látja meg, ill. gyorsan elfelejti.

A forradalmakat tovább lehet csoportosítani, úgy, mint csendesebb vértelenebb ellenállások, harcosabb véresebb forradalmak. Kétségkívül a legpozitívabb forradalom az, amelyik csendes, vértelen, de éppen a határozott és jó irányú célja, programja miatt következetes, és éppen ezért sikeres. Érdemes minden forradalmat csendes békés, de következetes ellenállásként kezdeni. A kérdés az, hogy ha ez így sikertelen, akkor hol az a határ, amikor már muszáj az erőszakhoz folyamodni. Az, hogy minden forradalmat érdemes békés következetes forradalomként kezdeni, azt jelenti, hogy a lakosságnak folyamatosan kritikusnak, továbbá, határozott és közel egyirányú elképzelésének kell lennie. Továbbá, a saját békésebb és nagyrészt legitim eszközeivel, a kritikáját, elképzelését folyamatosan érvényesíteni kell, pontosabban, meg kell próbálni érvényesíteni. Ha nem így tesz, akkor kialakulhat egy olyan helyzet, amelyben, már nem lehetséges a békés forradalom.

A békés tömeges, népi megmozdulások, ill. ezek eszközei.

Van még egy kategória, amit nevezhetek a legcsendesebb forradalomnak is, de nevezhetek állampolgári ellenállásnak elégedetlenségnek is. Minden népi zavargás, felkelés, forradalom lényege „amilyen az adjon Isten, olyan fogadj Isten” vagyis valamiféle reakció az állam működésére, politikájára. Ha az állam ellenségesen, lekezelően viszonyul az állampolgárokhoz akkor az állampolgár is ellenségesen fog az államhoz viszonyulni. Ennek az ellenséges viszonynak több vonatkozása van. Van a sokszor emlegetett demokratikus szint vonatkozása. Van ennél egy hétköznapibb vonatkozása: az állami szervek, hivatalok hogy bánnak az állampolgárral. Lényegében ez is a demokratikus szint része. Ugyanakkor a demokráciát nemcsak az elvek szintjén kell megteremteni. Ha ötször beidéznek, ha tíz papírt kell kiállítani, ha nem intézik el az ügyeket, ha az ügyintéző lekezelő, udvariatlan, akkor hiába van elméleti szinten demokrácia. Emiatt is kialakulhat az állampolgárban az ellenállás. Az ellenállás alapvető kiváltó oka azonban a nyomorgás, a gyenge életszínvonal.

A csendes, békés népi tömeges megmozdulások néhány alapvető jelensége, ill. eszköze. Eszközök azért, mert ezek nép kezében levő eszközök, amelyekkel valamilyen változást elérhetnek.

A legcsendesebb, sőt már rejtett ellenállás, a vezetés, a rendszer megvetése, kinevetése, bojkottja, az önkéntes együttműködés eltűnése, ahol lehet (nincs különösebb büntetés) a törvények megszegése. Ahol lehet, a vezetésnek, a rendszernek ártás. Ahol lehet a rendszer elveinek, normáinak megszegése. Szerintem a brezsnyevi szocializmus bukásának az egyik tényezője pont az ilyen fajta, csendes, rejtett ellenállás volt. 

A nyílt, de békés ellenállás. Gyakori tüntetések, gyűlések, ill. sztrájkok szervezése, ill. abban való részvétel. A vezetés bojkottálása. Pl. nem hallgatja meg a vezetőket, tudatosan elfordul a politikától. Pl. nem megy el szavazni választani. Itt meg kell jegyezni, hogy nem arról van szó, hogy egyik, vagy másik vezetést bojkottálja valaki, hanem a vezetés egészét. Tehát tudatosan ezért nem szavaz. Ennek másik vonatkozása: bizonyos törvények megszegése. Ennek szervezettebb változata az állampolgári elégedetlenségi mozgalom, ill. annak szervezése, abban való részvétel.. Pl. egységesen (nagyobb csoport), nem fizetnek be, valamilyen adót.

Az állami szervek, hivatalok szóbeli írásbeli kritikája. Ez azt jelenti, hogy még az apróbb problémák, hibák mellet sem megy el az állampolgár, mindent szóvá tesz, reklamál, gyakran írásban, adott esetben vizsgálatot kér, perel, fellebbez.

A rendszerrel szembenálló, rendszert kritizáló világnézet terjesztése.

A rendszert logikájától idegen fogyasztás, viselkedés.

Továbbá a tudatos ellenálló nem vállal rendszerkiszolgáló munkát. Bár itt felmerül a belülről reformálni problémája. adott estben és ez igen ritka, ha lehetősége van belülről reformálni, akkor elvállalhat ilyen munkát. Azonban ha mégis úgy alakul hogy inkább kiszolgáló lesz mint reformáló, akkor illő abbahagynia ezt a munkát.

A rendszertől idegen, hasznos munka megválasztása is egyféle békés ellenállás.

Továbbá, nyilvánvaló hogy amennyiben alkalma van (pl. népszavazáskor, választáskor) akkor a választásával, szavazatával is helyes utat képviselje. Mindenesetre át kell gondolnia a dolgokat és nem szabad a különböző manipulációknak bedőlnie. Adott esetben a helyes út, a választás vezetés bojkottja.

Nagyjából ezek az eszközei a békés, de ellenálló, változtatni akaró állampolgároknak. Jelenleg ezek az eszközei a békés tömeges, népi megmozdulásoknak.

Ki kell azonban térni néhány eszközre. A törvények megszegése, bojkottálása veszélyes eszköz, mert gyakori hogy ez által más békés állampolgároknak árt. Egyébként szinte minden eszköz árt másoknak, valamilyen mértékben de főleg a törvények megszegése. Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy milyen törvényt szegnek meg. A másik probléma az, hogy a vezetés bojkottálása, a politikától való elfordulás szemben áll a többi eszközzel. Másfelől e tanulmányban is többször kitértem, arra, hogy ez nem megoldás. Kétségtelen hogy én elsősorban azokra gondoltam, és ezek vannak többen, akik nem tudatosan teszik ezt. Ha valaki viszont ezt tudatosan teszi, akkor annak a többi eszköz mellett kell ezt tennie. Vagyis alkalomadtán tüntet, sztrájkol, reklamál, kritizál és alkalomadtán pl. nem megy el szavazni választani. Tehát csak akkor beszélhetünk erről, mint ellenálló eszközről, ha nem általában teszik ezt, hanem átgondolva, szelektálva.

Az állami szervek, szóbeli írásbeli kritikája, talán mint tömeges megmozdulás,

 újnak tűnhet, hiszen ez egy egyéni módszer. Én viszont úgy gondolom, hogy amennyiben igen sok ember él ezzel az eszközzel akkor az egyrészt megnehezíti a hivatalok működést, tehát elvileg kénytelenek változtatni. Másfelől jelzi hivatalok dolgozóinak, vezetőinek és azok vezetőinek, hogy valami nincs rendben. Ez lenne a logikus, de rendszer nem mindig logikus. A reakció erre lehet az, hogy egyszerűen még inkább kidobálják a reklamációkat, vagy rosszabb esetben  tovább bürokratizálják, szigorítják és még ellenségesebbé teszik a hivatalt – majd elveszem én a reklamálók kedvét – alapon. Ennek ellenére én ezt is egyféle eszköznek tekintem. Ugyanis az említett ellenreakciónak is vannak határai, ha minimálisan az államkapitalizmus demokratikus szintjében gondolkodunk. Hosszabb távon inkább az történne, hogy előbb az említett ellenreakció alakulna ki, majd mégis kénytelenek lennének pozitív irányban mozdulni.

Itt jönne azon rész, ami azt taglalná, hogy tudatosságnak, szervezettségnek milyen szerepe van, de előtte még másról lesz szó.

A jézusi békés ellenállás, átalakítást is meg kell említeni. Gyülekezzünk (ha kell titokban) beszélgessünk, terjesszük az igaz tanokat – talán így lehet összefoglalni a lényegét. 

Mit tehet az átlagember, mint ellenálló.

Bár én a békés ellenállást preferálom, azért nem lehet elvetni, hogy egyes esetekben csak az erőszakos harc lehet a járható út. Nem feltétlen gyilkolás, rombolás, fegyverek használata. Ha forradalom tervezet, tudatos és nincs más járható út, akkor a harcosok direkt támogatása, vagy akár passzív rokonszenv, egyetértés elfogadható.

Mit tehet az átlagember, mint békés ellenálló?

Betagolódhat egy politikai, eszmei civil szervezetbe (lényegében a pártok is ilyenek, legalábbis ilyeneknek kellene lenni), és azon keresztül működik.

Ennek azonban vannak veszélyei. A tag egyéni véleményének és annak érvényesülésének, a civil szervezeten belül is érvényesülni kell. A tag egyéni véleményének, akaratának döntően meg kell egyezni a szervezet véleményével. Csak így van értelme ennek az egésznek. Kétségtelen a szervezetek, közösségek megnövelik a politikai erőhatást: mi itt sokan egyöntetűen ezt akarjuk. Azonban ha ez a vélemény akarat, pár ember véleményét jelenti, és nem szervezet tagjainak véleményét, akkor eltorzulhat az egész. Pláne, ha valamilyen érdekszövetség, valamilyen karrierszövetség alakul ki és nem eszmei közösség.

Talán a jövőben kialakulnak azok az igazi, demokratikus eszmei szövetségek amelyek a valóban hasonló nézetű emberekből állnak.

Mit tehet az átlagember, mint magánember, mint békés ellenálló?

Az alapkérdés az, hogy a magánemberi részvétel az szükségszerűen egy gyenge megosztott részvétel?  Másképpen: kialakulhat egy olyan össznépi mozgalom, amelynek mégis van ereje? Szerintem nem reménytelen az ügy.

A magánember esetenként, változóan csatlakozzon azon megmozduláshoz, tüntetéséhez, sztrájkhoz, engedetlenségi mozgalmakhoz, amelyekkel egyetért, és amely végeredménye, összesített hatása, a fejlődés. 

A magánember politizáljon (foglakozzon a közügyekkel) aktívan, de átgondoltan. Használja ki a közvetlen demokrácia lehetőségét, szavazzon, válasszon. Adott esetben a bojkott is tudatos szavazás.

A magánember legyen tudatos átgondolt fogyasztó. Legyen tudatos autodidakta társadalomtudományos tanuló, gondolkodó, művelődő. Legyen tudatos, átgondolt munkavállaló.  Legyen tudatos, átgondolt, aktív reklamáló, igazságkereső.

Kiegészítve az előzőkkel. Keresse, és ha megtalálta csatlakozzon azon civil eszmei tisztességes politikai szervezetekhez, amelyekkel egyetért, amelyekben érvényesül a véleménye. Adott, indokolt esetben (pl., mint szimpatizáns) csatlakozzon a harchoz.

Szerintem nem jó módszer, a cél nélküli ártás: szinte mindegy hol, mikor csak keltsünk zavart, rossz működést, elégedetlenséget. Ezekre végül is nép farag rá. És ez egy jó kibúvó: az ártók az okai mindennek és nem a vezetés, nem a rendszer.

Kiegészítések az előzőkhöz.

A rossz rendszertől eltérő, fogyasztás, életvitel. Állampolgári engedetlenségi mozgalmakban való részvétel. Netán ilyenek szervezése. A rossz törvények nyilvános megszegése. A konfliktusok a pereskedés felvállalása. A kritika, a reklamáció, már kisebb hibák esetében is. A kritikájának, véleményének a terjesztése, minden lehető eszközzel. Olyan munka, amely hasznos, azért is, mert nem szolgálja a rossz rendszert. A rendszert szolgáló munkát, csak akkor szabad elvállalni,  ha megvan belülről reformálás lehetősége. Amint a kiszolgálás aránya nagyobb lesz, mint a belülről reformálás aránya, ki kell lépni. A mikroközösségén belül a helyes demokratikus gondolatok magatartások terjesztése. Adott választáskor, szavazáskor az átgondolt helyes választás, esetenként a bojkott. Adott esetben a vezetés bojkottja. Általában a magas szintű társadalomtudományos és politikai tudás és ilyen irányú önálló vélemény. Önmagában, a hat szellemiség (igazságosság, önrendelkezés, közösségi, változtatási, átgondoltság, vitakultúra) fejlesztése. Átgondoltsággal védekezés a manipulációk ellen.

E fejezetrész nyilvánvalóan összefügg azon fejezetekkel, melyekben a kisember, átlagember felelősségéről van szó. 

Az államkapitalizmus és a békés népi megmozdulások.

Kétségtelen az államkapitalizmus zseniális abban a  tekintetben, hogyan lehet ezeket az eszközöket kordában tartani, hogyan lehet a békés tömeges, népi megmozdulásokat úgy kezelni, hogy azok ne okozzanak különösebb problémát. Ne fajuljanak el, sőt nem is kelljen rájuk komolyabban figyelni. Általában az államkapitalizmus zseniális a manipulációban, mindenféle manipulációban. Az államkapitalizmus a tömeges, népi megmozdulásokat beintegrálja  a rendszerbe és kezelhetővé teszi. Az egyszerű de „jó” módszer lényege az, hogy lehet is meg nem is, van is meg nincs is. Lehet tüntetni, de mégis korlátozva van. A sztrájkra ugyanez vonatkozik. Ráadásul mindkettőt, de főleg a tüntetéseket, gyűléseket maga vezetés, a pártok szervezik. Tehát nemcsak megengedik, de szervezik is azokat. Igaz, hogy ezek lényegében nem népi megmozdulások, de lélektani hatásukban részben azok.

Lehet kritizálni, más világnézetet terjeszteni, reklamálni, egy kicsit figyelembe is veszik de nem nagyon. Lehet beszélni, de nem törődnek vele. A vezetés bojkottja sem probléma, legfeljebb lejjebb viszik a szükséges érvényes szavazatok arányát.

Itt van például a rendszer logikájától idegen fogyasztás viselkedés beintegrálása. Erről nekem a hippi mozgalom jut eszembe. Az annak idején valóban az államkapitalista rendszertől idegen viselkedés, fogyasztás volt. Megvetette a magántulajdont, karriert, vagyont, a tisztes polgári életet, a fegyveres harcot, stb. Mondhatjuk hogy rendszerrel szembeni értékrendet követett. A rendszer csak pár évig akarta ezt elsöpörni, aztán jobbat talált ki, elfogadta, sőt propagálta támogatta ezt a mozgalmat. Ennek következtében a hippi mozgalom kifujt. Manapság pedig mi van. A másság, az eltérés, a kisebbségek állami elfogadásán túl, létrejött ezek, ajnározása, pozitív diszkriminációja, igaz elsősorban szavakban. Azt, ahogy leszerelte hippi mozgalmat, beépítette az eszmerendszerébe, politikai tőkét kovácsolt belőle.

Mindez a neoliberalizmus nagy találmánya, lényegében erre épül fel elméletileg és gyakorlatilag a neoliberalizmus.

Itt persze most sokan felháborodnak: olyan dolgokat említek negatív felhanggal, ami pozitív. Pozitív, hogy a kisebbségek, nincsenek elnyomva, pozitív, hogy lehet tüntetni, sztrájkolni, lehet beszélni, reklamálni. Tulajdonképpen ezek mutatják, hogy jelenlegi rendszer demokrácia. Mindezt azért korlátozva – ezt fontos hozzátenni.  Aláírom, hogy mindezeknek van demokratikus vonatkozásuk, emelik a demokratikus szintet. A kérdés az, hogy mennyire? Induljunk ki abból, hogy  a demokratikus szint alapvető tényezői, a vezetés demokratizálódása, a közvetlen demokrácia, a lakosság részvétele a döntéshozásba, valamint az arányos és igazságos hierarchia, és ezek alig változtak ill. viszonylag alacsony szinten vannak. Ha pedig ez így van, akkor a demokratikus szint szempontjából, mi a jelentősége az előbb említett pozitívumoknak? Röviden: kevés. Bizonyos mértékben emelik a demokratikus szintet, de nem alapvetően. Ugyanakkor az is tény, hogy szinte lehetetlenné vált az, hogy a békés tömeges megmozdulásokkal, akciókkal komolyabb társadalmi változás legyen elérhető. Mondhatjuk, hogy vértelen csendes forradalom gyakorlati lehetősége szinte megszűnt. Tegyük be ezt a kettőt (az enyhe demokratizálódást és csendes forradalom lehetetlensége), a mérleg két serpenyőjébe.

Van itt még egy érdekes jelenség. Mi játszódik le sok állampolgárban lélektanilag. Én elégedetlen vagyok, és ezt meg akarom mutatni. Megmutattam, hagyták, sőt beintegráltak a társadalomba. Megszűnt az elégedetlenségem. Ez egy olyan rendszer, amelyben nem tudok huzamosabb ideig elégedetlen lenni, tehát ez a szinte tökéletes rendszer. Ez nem, mint okoskodás jön létre, hanem inkább benyomás, érzelmi impresszió. Értelmileg viszont azért van tévedés, mert a rendszer nem megszünteti az elégedetlenség okát, csak jól kezeli az elégedetlenséget. Olyasmi ez mikor az étteremben felháborodok az ehetetlen ebéd miatt. Mire az étterem dolgozói különböző eszközökkel, egy kis magyarázat, egy kis kompenzáció (egy kis sütemény), egy kis elnézés, ügyesen leszerelik a felháborodásom. De főleg ezzel szerelik le: uram nyugodtan kiabáljon, reklamáljon, mert nálunk azt is szabad. Mire én elégedetten hazamegyek és megállapítom, milyen jó étteremben voltam. Néha azért elbizonytalanodom - lehet, hogy ez az étterem mégsem jó?  Összegzésül elmondható, hogy a jelenlegi államkapitalizmusban az elégedetlenség leszerelése, a népi, tömeges akciók beintegrálása, kezelhetővé tétele, részben demokratizálás, részben viszont egyfajta manipuláció, amennyiben ebből vitorlából kifogják a szelet. Az hogy mennyire zseniális az államkapitalizmus, akkor jövünk rá, ha megnézzük mi volt a brezsnyevi szocializmusban.

Brezsnyevi szocializmus és békés népi megmozdulások.

A brezsnyevi szocializmus (konkrétabban a Kádár rendszer, nekem arról vannak tapasztalataim), részben azért bukott meg, mert az emberek, elsősorban az ifjúság érvényesíteni tudta a felsorolt tömeges népi megmozdulások eszközeit. Mindezt pedig azért tudta érvényesíteni, mert brezsnyevi szocializmus egy merev rendszer volt, nem volt képes ezeket az eszközöket kezelni.  Voltak tüntetések, igaz nem sok, ezek viszont nagyot durrantak. Emlékszem például mekkora balhé keletkezett abból, hogy Lenin kezébe zsíros kenyeret tettek. Valami hasonló számítana e manapság? A vezetést, a politikát pedig egyfelől könnyebb volt bojkottálni, mert csak egy vezetés volt, másrészt ezt is mereven kezelték. A politikától való elzárkózás, a politikai vezetők kinevetése, az ünnepségeken való ásítozás, valahogy jelentőséget nyert. A vezetést mindez bosszantotta, az emberek pedig félig tudatosan és nagyjából egységesen így viselkedtek. Ugyancsak nehezen viselte el (tiltotta, szankcionálta) és éppen ezért felértékelődött a rendszerrel szembenálló, kritizáló világnézet, ill. annak terjesztése. Magyarországon is megvolta hippi korszak megfelelője, nevezhetjük beat korszaknak. Persze itt ez az egész úgy adaptálódott, hogy magyar fiatalok a szocialista rendszer logikájától eltérően fogyasztottak, viselkedtek. Ellenben amíg az államkapitalizmus pár év alatt integrálta, befogadta, magához idomította ezt, addig a  szocialista rendszernek ehhez több évtized kellett, és akkor sem sikerült tökéletesen. Évekig cirkuszoltak hosszú haj miatt, a farmer miatt, a rock zene miatt, és minden jelentéktelen apróság miatt. Az akkori fiatalokban volt valami részben tudatos, részben tudatalatti, de nagyjából egységes rendszerelutasító érzés, viselkedés. Igaz hogy az akkori magyar ifjúság könnyebb helyzetbe volt, mint a jelenlegi. Egyfelől világos volt célpont, a szocializmus. Másfelől volt értelme, volt foganatja az ellenkezésnek. A békés tömeges népi eszközök hatottak, és ezt az ifjúság is érzékelte, ha nem is mindig tudatosan. A brezsnyevi szocializmus egy olyan étteremhez hasonlítható, ahol miután felháborodtam a pocsék étel miatt, nemhogy lecsitítanának, hanem jól megvernek. Ebből az étteremből hazamenvén azonban, azt mondom -  na ide sem teszem be többet a lábam. Tehát képes vagyok egyértelmű véleményt alkotni.

Sok ostobaság van a világon, de ahhoz fogható nincs, ha egy hatalom fél az elégedetlenségtől, kémkedik utána, tiltja és bünteti azt. Ha ezt megvizsgáljuk pusztán logikai szempontból, az ostobaságok tömkelege tárul elénk.

Ezzel megszűnik az elégedetlenség? Inkább nő, hiszen az elfojtott elégedetlenség a kémkedés, tiltás, büntetés nem éppen örömteli, elégedettséget okozó dolgok. A lefojtott elégedetlenség, jobb, mint a nyílt? A hatalomnak az a jó, ha titkolják, vagy az, ha tud róla? Azzal, hogy kémkedik utána, és tiltja, bünteti pont azt éri el, hogy titkolják. Tehát kialakul az önerősítő kör. Minél inkább kémkedik utána, annál kevesebbet tud, mert annál inkább titkolják. Amit tiltanak az egyébként is, csak erősödik, főleg ha az, gondolat. A gondolatot nem lehet tiltani.  És ha valaki elégedetlen, az rossz ember, vagy az építő kritikájával használni akar?  És ha valaki elégedett, valószínűleg megjátszottan, akkor az, jó ember? És még lehetne sorolni. 

A brezsnyevi szocializmus nem diktatúra volt, hanem egy felettébb ostoba rendszer.

Nagyon érdekes viszont az, hogy a brezsnyevi szocializmus  nem szervezkedés, forradalom által bukott meg, hanem az által ( legalábbis az egyik jelentős ok volt), hogy az átalagemberek oly sokan és olymértékben fordultak el rendszertől ( volt aki kinevette, volt aki megvetette, volt aki ártott neki), hogy az elvesztette a jelentőségét, értelmét. Tehát az átlagemberek reakciója számít, ezt bizonyította rendszer bukása. A rendszer egyébként többszörösen hibás logikája ez volt, nem számít az átlagember véleménye, csak ne legyen szervezkedés. Az érdekesség az, hogy nem a szervezkedések, hanem az átlagember véleménye döntötte el a rendszer sorsát. 

Megjegyzésképpen azért fontossági sorrendben felsorolnám a brezsnyevi szocializmus bukásának okait. A szocialista vezetés ráébredvén, hogy most már a vezetés szempontjából macerásabb, rosszabb, bizonytalanabb rendszer a szocializmus, mint az államkapitalizmus, ezért egyszerűen átnyergelt. A szocializmus lemaradt katonai versenyben. A szocializmus lemaradt a technikai és gazdasági versenyben. Lemaradt az életszínvonalbeli versenyben. Ezekben pedig azért maradt le elsősorban, mert túlszabályozott volt, túl államosított volt a gazdasága, ill. az innovációt nem becsülte, rosszul kezelte. Továbbá, megbukott a népi elégedetlenség miatt, ami kialakult részben a viszonylag alacsony életszínvonal miatt, részben az alacsony demokratikus szint miatt, részben rendszer merevsége miatt, részben az otromba manipuláció miatt. Az elégedetlenség önmagában nem elég annak érvényesülni is kell. Ez pedig képes volt érvényesülni, hatni, a csendes népi, tömeges megmozdulások, vélemények (kinevetés, megvetés, ártás) által, amit a szocializmus nem volt képes leszerelni.

Továbbá a bukásban szerepe volt a külföldi propagandának és titkosszolgálati tevékenységnek is.

A brezsnyevi szocializmus békés rendszerváltása elsősorban az utánfutó rendszerváltás miatt jöhetett létre. Másodsorban azonban a szocialista rendszer jellege miatt, pontosabban, amiatt hogy békés népi megmozdulások képesek voltak hatni.

A kérdés, az hogy mit lehet tenni az államkapitalizmusban, ha a csendes vértelen forradalom az egyik legjobb megoldás.

Kétségtelen nem egyszerű a kérdés, hiszen mint kifejtettem az államkapitalizmus ezt igen jól kezeli, megtöri az erejét. Azért azt gondolom, ha az állampolgárok jóval nagyobb része, jóval tudatosabban használná ezeket az eszközöket (tüntetés, gyűlések, sztrájk, a vezetés bojkottja, bizonyos törvények bojkottja, a folyamatos kritika, reklamálás, a rendszerrel szemben álló világnézet terjesztése, a rendszer logikájától idegen fogyasztás, viselkedés),  akkor ez hozzájárulhatna egy csendes békés rendszerváltáshoz. A tudatossághoz hozzátennék még néhány szempontot. A tüntetések, gyűlések, sztrájkok, amelyekben részt vesz a tudatos állampolgár, ne párt, ill. vezetésszervezésűek,  legyenek, hanem főleg népi kezdeményezésűek.  Továbbá ha tudatos állampolgár, pl. tüntetés miatt dugóba kerül, vagy egy reklamáló miatt többet kell várnia, akkor azt viselje el. Általában ez okból létrejövő a kellemetlenségeket viselje el, és ne háborogjon.

A tudatos népi megmozdulások bővülése mellett, azért szükség van a vezetés szemléletváltására is, a békés rendszerváltáshoz.

További kérdés, hogy a tényleges demokráciának hogyan kell kezelnie, békés népi megmozdulásokat. Feltételezésem szerint a közvetlen demokráciából adódik, hogy ezek a békés népi megmozdulások rendszer részét alkotják. Pl. a rendszer kritikája nemcsak elmondható lesz, de figyelembe is veszik. A reklamáció, változtató javaslatokat ugyancsak. Másfelől rendszer úgy lesz megalkotva, hogy az egyenletes dinamikus fejlődés szinte kötelező lesz. A folyamatos és szükséges rendszerváltás be lesz építve a rendszerbe, többek között az alkotmányba. Ennek ellenére létrejöhet az a helyzet, hogy ezek rosszul működnek, ugyanakkor a békés népi megmozdulások még inkább be vannak építve a rendszerbe, tehát nem érvényesülhetnek. Ezért biztonsági tartalékként a békés népi megmozdulásokat egyfelől oktatni kell. Másfelől ezeket még a jelenleginél is inkább engedni kell. Kevésbé kell a tüntetéseket, sztrájkokat korlátozni. Nem szabad korlátozni, szankcionálni, még háttérben sem a rendszerkritikát, rendszerrel szembenálló véleményeket. Ezeket még a jelenleginél is inkább liberalizálni kell, és ezt a jognak kell biztosítani.

E fejezetben kategorizáltam népi megmozdulásokat, forradalmakat, és ezzel remélhetőleg rávilágítottam, hogy ez egy összetett, szerteágazó problémakör, amit nem szabad felületesen megítélni. Nem szabad átgondolatlanul kijelenteni: ez csőcselék, ezek bűnözők, ezek terroristák, ez diktatúra, ez demokrácia, stb. Mindezeket csak alapos átgondolás után lehet kijelenteni.

A rendszerváltó népi megmozdulások.

Először is kategorizáljunk. A népi megmozdulások célja lehet, egy egyszerű vezetésváltás. Célja lehet egy rendszerváltozat-változás. Valamint célja lehet egy rendszerváltás. Persze, nem beszélhetünk teljesen tudatos, egyértelmű célról, de összességében mégis a fenti célok jöhetnek ki.

Azt is megállapíthatjuk, hogy célvezérelt népi megmozdulásokhoz szükség van valamilyen szerveződésre és vezetésre. Ha a cél a rendszerváltozat váltás, vagy rendszerváltás, akkor pedig egy új, újszerű szerveződésre és vezetésre van szükség.

Itt csatlakozzunk az előző fejezetrészhez. Nem mindegy, hogy az előzőleg felsorolt népi tiltakozások megmozdulások összesített célja mi.

Általában a következő dilemma fel szokott lépni általában vezetés oldaláról. Az rendben van hogy le akarják váltani a vezetést, de nem lesz ebből baj, nem lesz ebből rendszerváltás. Itt az a kérdés, hogy a helyzet mire érett meg. A rendszerváltozat-váltáshoz szükséges egy arra megérett helyzet, ami több tényezőből áll össze. A rendszerváltáshoz egy ennél is érettebb helyzet szükséges.

Valójában optimális esetben egy békés, folyamatos, egyenletes, viszonylag dinamikus rendszerváltozat, ill. rendszerváltás szükséges. Ez még eddig nem lett felismerve, tehát erről a szükségességről itt nem gondolkodom.

Viszont bármelyik, a tiltakozásokról, megmozdulásokról van szó, azok elsősorban gyengítik, rombolják az előző vezetést, vagy a rendszerváltozatot, vagy a rendszert. De a népi tiltakozásoknak, megmozdulásoknak van, lehet építő vonatkozása is, körvonalazhatják, és célként megjelölhetik az új vezetést, az új rendszerváltozatot, az új rendszert. Ne árt, ha ezzel a két kategóriával is tisztában vagyunk.

Érdekes kérdés: mi a különbség a népi tiltakozások, megmozdulások és rendszerváltó megmozdulások között? Egy erősebb, szélesebb népi megmozdulásra van szükség. Az egész folyamat egy viszonylag határozott irányba az új rendszer felé menjen. Az új irány az új rendszer tehát valahogy körvonalazódik. Az új rendszert persze idézőjelbe kell tenni. Az új rendszer körvonalainak természetesen először elméletileg kell létrejönni. Ehhez szükségesek az ilyen irányú elméletek, eszmék megjelenése. Szükségesek az új rendszerváltó gondolkodók. Nevezzük őket elméleti forradalmároknak.

A rendszerváltások, a részbeni rendszerváltások (kisebb hullámlépcsők) a történelem során jellemzően a következőképpen jöttek létre. A rendszer válsága felerősödött, hanyatló szakasz alakult ki. A nép életszínvonala csökkent, elégedetlensége nőtt. A meglevő amúgy is gyenge rendszert még jobban szétverték, vagy népi harcok, vagy a háborúk, ill. egyéb válságok, ill. ezek keveréke. Ekkor már megvoltak az új rendszer körvonalai.  Az új vezetés (új és régi vezetők keveréke) a körvonalazott új rendszerből egy részben új rendszert épít fel.

Elméletileg még a következő rendszerváltások lehetnek. A régi vezetés ráébred, és önmagától indul el az új rendszer felé gyorsabban, vagy lassabban, de határozottan. A nép (beleértve az értelmiséget, középvezetést) olyan erős és egy irányú nyomást gyakorol, hogy a régi vezetés kénytelen az új irányba elindulni. Ez gyakorlatilag csak akkor jöhet létre, ha kialakul egy olyan elég széles és erős új közösség (egyszerű emberekből, értelmiségiekből) amelyik új eszméket, elméleteket hirdet, amelyik körvonalaz egy új rendszert, és ez a közösség nő erősödik és cselekvésre is képes lesz. Ehhez hasonló közösségekre volt szükség az előzőleg említett történelmi rendszerváltásokhoz.

Ha a hatékony népi tiltakozások, megmozdulásokról beszélünk akkor is eljutunk egy új, újszerű eszmei közösség, közösségek kialakulásának szükségességéhez.

 Békés módón is kialakulhat ilyen közösség. Elméletileg működhet alapvetően békésen. Ezekhez az szükséges, hogy valódi, egységes  eszmei közösség legyen. Vagyis a tagok nagyon hasonló, alapvető elveket, célokat, világnézetet és hosszabb távú programot valljanak. Szükség van még arra is, hogy ez közösség növekedjen és erősödjön. Azt gondolom, hogy eszmerendszer akkor lehet népszerű és egyre népszerűbb, ha az újszerű, és a fejlődés irányába mutat. Kétségtelenül az is tényező, hogy köztudat mennyire érett ennek befogadására.

Kérdés hogy az új közösségnek érdemes e pártot képezni, vagy párthoz kapcsolódnia, vagyis betagolódjon a fennálló rendszerbe? Ennek elég sok veszélye van. Egyrészt akkor tagolódhat be, ha kompromisszumokat köt. A betagolódással elveszti az újszerűségét és a fennálló rendszer egy része lesz.  Ekkor már részben lemondhat az esetleges rendszerváltozat változtató  céljáról és egészen lemondhat a rendszerváltó  céljáról. Másrészt a rendszer jellemzői megjelennek a közösségben, pl. a külső hatalmi harchoz csatlakozás, ill. a belső hatalmi harc. Nekem az véleményem, hogy nem érdemes betagolódnia a meglevő rendszerbe, ami persze  korunkban már nem jelent illegális működést. Az eszmerendszer és a közösség legyen békés. Vannak ilyen civil szervezetek mint pl. a zöldek, természetvédők, jogvédők, stb.

A másik kérdés, hogy az eszmei közösség, mikor és hogyan legyen cselekvő közösség.

Azt gondolom, hogy népi tiltakozások megmozdulások hatékonyságát növelik ezek, a fentiekhez hasonló civil szervezetek, közösségek. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a rendszerváltozat változáshoz, rendszerváltozáshoz még újszerűbb, kiterjedtebb, haladóbb, egységesebb, valóságosabb eszmerendszerre és közösségre, közösségekre van szükség.

Ha az összes népi tiltakozás megmozdulás korszerűen erősen van jelen, és ha meglevő vezetés egy kicsit értelmesebb, erkölcsösebb, akkor talán lehetséges egy válságoktól mentes rendszerváltás. Illetve, kialakulhat az átállás, a folyamatos, de viszonylag dinamikus fejlődésre.

Egy végső megállapítás: a jövő fejlettebb rendszerének nem gátolni, nem tűrni, de támogatnia kell a békés népi tiltakozásokat, megmozdulásokat, mert ezek szintén a fejlődés biztosítékai. Ha népnek nincs oka, akkor nem tiltakozik, nem szervezkedik. Ha pedig van oka, akkor valami nincs rendben, amit ki kell javítani.

Ki kellene találni új az átlagemberek, magánemberek számára megfelelő alulról szervezkedő mozgalmakat.

A probléma az, hogy az átlagemberek többsége szerény, kerüli a feltűnést. Továbbá nem szeret birkásodni, kerüli tömeget, kerüli az ordibálást. Egyébként is a tüntetéseket valamely politikai erő szervezi, és ezen politikai erő hasznát szolgálják. Ráadásul általában olyan politikai erőről van szó, amelynek nézete meglehetősen messze áll az átlagember véleményétől.

Létre lehetne hozni az  Épánev (én pártatlan állampolgár nagyon elégedetlen vagyok) mozgalmat. Az ember nem lehet állandóan nagyon elégedetlen, tehát ezen mozgalomban akkor aktivizálná magát az átlagember, amikor a szokásosnál is elégedetlenebb. 

Az Épánev mozgalom résztvevői állandóan levelet írnának a legfelsőbb vezetésnek, pl. a Miniszterelnöki hivatalnak, az országháznak, stb. amelyek tartalma: nagyon elégedetlen vagyok. A levelek elárasztanák ezen hivatalokat.  Az Épánev mozgalom részvevői hordhatnák Épánev feliratú trikókat, más dolgokat. Az Épánev mozgalom hívei bizonyos időpontokban bizonyos helyeken sétálnának. Pl. vasárnap 4 és 6 óra között a Hősök terén.  Más köztereken, parkokban is, de azonos időpontban.

 A kommunizmus és a kommunista jellegű kisközösségek. Elméleti rendszertényező. 

Bár korábban azt mondtam, hogy a kommunizmus egy zavaros és értelmezhetetlen fogalom. Még akkor is az, ha egyes vezetések, akár a sztálinizmust ill brezsnyevi szocializmust kommunizmusnak nevezték időnként helyenként. Még akkor is az, ha ezek vezetések időnként éppen a saját rendszerüket nevezték kommunizmusnak, azután elismerték, hogy az mégsem kommunizmus. Szerintem még ők sem voltak tisztában fogalommal. Még én sem tudom, hogy ki mire gondol, amikor a kommunizmusról beszél. Azt nem tudom, hogy más mire gondol, de azt tudom, hogy én mire gondolok.

Nemcsak a zavarosság miatt érdemes ezzel témával foglalkozni. A kommunizmus egy olyan eredeti, a többi rendszerből kilógó eszmény eszmerendszer világnézet volt, van, ami soha nem valósult meg. Azt kell megvizsgálni, hogy ez egy téves eszmény, eszmerendszer, ami soha nem valósítható meg.  Vagy majd a távolabbi jövőben megvalósítható, de múltban és jelenben nem volt, nincs olyan vezetés, olyan a lakosság, ami képes megvalósítani.

Nézzük az eszmerendszer néhány alapelvét. Osztálynélküli társadalom. Mindenki képessége szerint dolgozik, ad, mindenki szükségletei szerint részesül, kap. A lét határozza meg a tudatot. Ki lehet alakítani a szocialista embertípust, azt az embert, aki nem kér, követel többet, mint az átlagos, szerény szükséglet és a munkaintenzitását nem az egyre magasabb igénye határozza meg, hanem a képessége. A becsvágy, versenyszellem igényét pedig majd a munkaverseny elégíti ki. Első látszatra is kitűnik hogy ez egy elég felületes eszme, sok lényeges kérdéssel nem foglakozik. Mi van például a hatalmi, vagyoni hierarchiával? Mi van a demokráciával, nép részvételével a döntéshozásban?

Nézzük például a munkaverseny részét. Ha verseny díjazása nem jár anyagi előnyökkel, vagy ezek az anyagi előnyök túl jelentéktelenek, akkor egyrészt a tét hiányában komolytalan lesz a verseny. Másfelől a vagyoni hierarchia, azért lesz aránytalan, mert túl kicsi lesz. A hatalmi hierarchia arányosságát pedig az általam felsorolt demokratikus tényezők tudnák biztosítani, de ezzel az eszmerendszer nem foglalkozik. Emlékeztetőül néhány demokratizáló, hatalmi hierarchiát érintő tényező: a vezetés decentralizáltsága, az objektív vezető-kiválasztás, leváltás, a közvetlen demokrácia, a népszavazások, az alapvető politikai jogok bővülése, az optimális önrendelkezés. A brezsnyevi szocializmus hibái visszavezethetők e hiányosságokra. Az osztálynélküli társadalom például azért lehetetlen, mert vezetésre minden társadalomban szükség lesz, és a vezetés egy külön osztályt alkot. Kétséges továbbá az is, hogy csak meggyőzés által létrejöhet e az, hogy az emberek önként, átlagos szerény mértékben fogyasszanak. A legnagyobb baj az, hogy nincs megállapítva pontosan hatalmi, vagyoni, hierarchia nagysága. Nem foglakozik ezzel a kérdéssel: mi lenne az optimális hatalmi vagyoni hierarchia? Ötszörös, tízszeres, harmincszoros, ötvenszeres, stb.? Úgy tűnik e kérdés tisztázása nélkül, nem lehet a jövő társadalmát létrehozni.

Kijelenthető hogy a kommunizmus nagy társadalmi szinten az említett alapelvek mellett nem hozható létre. Jelentős kiegészítés mellett létrehozható, de ekkor már nem kommunizmusnak kell nevezni, hanem tényleges demokráciának.

A kommunizmus kisközösségi szinten megvalósítható és gyakran meg is valósul.

A kommunizmus sok fiatal számára valamilyen diktatórikus rendszert jelent. Nem tudom, hogy ki volt az aki kitalálta a kommunista diktatúra kifejezést, de nagyon rafinált és manipulációban jártas ember lehetett. A kommunizmus így egyenlővé vált a diktatúrával, holott a kettőnek semmi köze egymáshoz. Valószínűleg mivel a kitalálója (később a használói), a kommunista eszméjétől félt nemcsak agy adott rendszert akart lejáratni de egy füst alatt egy eszmét is. Nos ez sikerült neki.

Kommunista jellegű kisközösségek már régóta voltak, vannak, és remélem, lesznek is. Ilyenek pl. a buddhista kolostori közösségek, a keresztény kolostori közösségek, a mormon vallási közösségek, a zsidó kibucok és még lehetne sorolni. A lényege ezen a kisközösségeknek: az önkéntesség melletti nagyfokú egyenlőség, önkéntes és öntudatos munkavállalás (mindenki tudja maga feladatát, nem kell utasítani). Továbbá az önkéntes visszafogott fogyasztás (mindenki csak szükségleteinek megfelelően és társai érdekeivel nem ütközően fogyaszt). Láthatjuk, hogy ennek semmi köze nincs a diktatúrához. Kétségtelenül lehetséges egy olyan rendszer, mikor a nagyhatalmú emberek a lakosságra kényszerítenek egy egyenlő szegénységet. Mondjuk ilyen volt sztálinizmus, hozzátéve, hogy a szegénység az ország helyzetéből is adódott. Tehát még sztálinizmusban sem az volt a helyzet hogy lett volna mit elosztani, de szegénységet kényszeríttették az emberekre. Azért volt szegénység, mert le volt robbanva az ország.  Ezzel együtt a sztálinizmus nem kommunizmus, hanem diktatúra volt. Diktatúra volt, mert nem volt önkéntes és voltak nagyhatalmú emberek. A sztálinizmus jó és pontos elnevezése: államosított diktatúra. A kommunizmus önkéntes és nincsenek benne nagyhatalmú emberek. A sztálinizmus tehát legfeljebb kommunizmusnak titulált diktatúra volt, ami nem azonos kommunista diktatúrával.  Ha egy diktatúra magát pl. demokratikusnak titulálja, attól még nem illik rá a demokratikus diktatúra kifejezés. A brezsnyevi szocializmusnak, melyet szintén kommunista diktatúrának szokás nevezni, pedig semmi köze, még a sztálinizmusnál is kevesebb köze volt, a kommunizmushoz. A brezsnyevi szocializmus jó, pontos, rövid elnevezése: államosított rendszer. Egyfelől már maguk a vezetők is elismerték hogy messze vannak kommunizmustól, ezért nevezték szocializmusnak. Tehát az sem mondható hogy ez kommunizmusnak titulált rendszer volt. Másfelől ebben rendszerben már csökkent diktatúra. Továbbá már nem volt vagyoni egyenlőség sem. Kétségtelen, hogy a vagyoni különbségek talán egy kevéssel kisebbek voltak, mint az arányos vagyoni hierarchia, de nem ez volt a fő baj. A fő baj az volt hogy hatalmi különbségek, bár csökkentek de még mindig nagyok voltak. Továbbá túlszabályozottság, a túlzott államosítás, kisvállalkozások hiánya volt a fő probléma. És még sorolhatnám a problémákat, kétségkívül sok volt, de ennek semmi köze kommunista diktatúrához. A Marxizmus-Leninizmus abban tévedett, hogy azt gondolta, a kommunista kisközösségek mintájára létre lehet hozni egy nagy társadalmat, egy egész rendszert. Nem lehet létrehozni két okból. Egyfelől csak kevés ember van, aki a valódi kommunizmusra (önkéntes munka, önkéntes társakra odafigyelő fogyasztás) képes. Másfelől, ami megy kisközösségi szinten, az nem biztos, hogy megy nagyközösségi, társadalmi szinten. A kommunizmus nagyközösségi, rendszer szinten nem valósítható meg, ennek okairól részben e fejezetben, részben a következő fejezetben beszélek. Tehát a Marxizmus-Leninizmus tévedett de ez nem azt jelenti, hogy ezek az elméleti emberek valamilyen diktatórikus rendszer akartak kitalálni. Sőt ezen emberek egy része túl naiv volt, azt gondolták, hogy a valódi kommunizmus, rendszer szinten is megvalósítható. Ami gyakorlati vezetés egy részének hitványságát jelenti, azt szét kell választani az eszme, az elmélet minőségétől. Az eszme létrehozói nem olyan eszmét akartak létrehozni, amely alacsony demokratikus szintet valósít meg. Kétségtelen, viszont, hogy az eszme létrehozóinak, követőinek, akaratával ellentétben az eszme hiányossága miatt, viszonylag alacsony demokratikus szint alakult ki.   

Itt jegyzem meg, hogy a bolsevik diktatúra kifejezés is torz. Amennyiben a bolsevizmus a többségi akarat, többségi érdek érvényesítése, úgy bolsevizmus nem más, mint a demokrácia. A probléma ugyanaz: a gyakorlati rendszer nem bolsevik, hanem diktatórikus volt.

 A kommunizmus összekapcsolása, egyenlővé tétele tehát diktatúrával egy torzítás, több mint csúsztatás. A kommunista diktatúra kitalálói, használói tehát nem alaptalanul félnek a kommunista eszmétől. Kétségkívül, hogy az a megvalósíthatóság esetén demokratikusabb rendszer lenne, mint az államkapitalizmus. A kommunista diktatúra kifejezés nem más, mint egyfajta nyelvi eszközzel magvalósított manipuláció.

Mindezt nemcsak azért mondtam el, hogy a kommunizmus fogalmát tisztázzam, hanem azért is hogy kommunista eszmét, amely kisközösségi szinten kialakulhat, megvédjem. Egy-két őrültnek netán eszébe juthat a kommunista jellegű kisközösségeket betiltani. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az őskeresztény közösségek is kommunista jellegűek voltak.

A kommunista pártokat, kommunizmust, mint ideológiát az elmondottak után könnyebb értékelni. Amennyiben rendszer szinten akarják érvényesíteni az ideológiájukat, úgy tévednek. Manapság egyébként már nem érdekli a politikusokat az ideológia. Csak hatalom és siker érdekli őket, e szerint változtatják elveiket.

A kommunizmus össztársadalmi, rendszer szinten azonban nem alakítható ki.

A jövő társadalomtudományának fel kellene mérnie, mik az ember (emberiség többségére jellemző) eredendő alig változtatható tulajdonságai, mik a változtatható tulajdonságai, és e szerint szervezné meg a rendszert, a társadalmat. Pontosabban az eredendő alig változtatható tulajdonságaihoz alakítaná a rendszert, és a változtatható tulajdonságokat pedig az így kialakult jó rendszerhez alakítaná, pl., neveléssel, oktatással. Nincs értelme azon fölösleges erőlködésnek, amely az ember eredendő tulajdonságainak átalakítására törekszik. 

Ezért nem lehet a kommunizmus rendszer, mert többek között a birtoklásvágy teljes levetkőzése lehetetlen, kivéve az emberek szűk rétegét. A kommunizmus egy olyan társadalom lenne, amelyben nem lenne magántulajdon, birtoklásvágy, és ezáltal még sok minden nem lenne, legalábbis a lehetségesnél kevésbé lenne. Az igazi önkéntes kommunizmus nem borzalom, csak lehetetlenség, legalábbis társadalmi vonatkozásban. A kényszerű kommunizmus (amelyben a kényszerítés a lényeg, és a többi csak egy megfelelő ürügy) viszont már ürügyes diktatúra. Viszont többféle ürügyes, vagy nyílt diktatúra van, nemcsak az ürügyes kommunizmus. Létezik pl. az ürügyes kommunizmus ellentéte, az anarchikus, az önzőségen alapuló diktatúra, ill. annak puhább változatai. Létezik pl. az ürügyes kommunizmus ellentéte, az anarchikus, az önzőségen alapuló diktatúra, ill. annak puhább változatai. Anarchikus diktatúra, amikor az önzőbb, „erősebb”, rafináltabb ember, a társadalmi korlátok (törvények) hiányában kizsákmányolja azt az embert, aki tehetséges, okos, csak kevésbé önző, kevésbé rafinált, aki a szerénysége, erkölcsössége, munka-szeretete miatt nem viszonozza kizsákmányolást. Ennek kizsákmányolásnak is van egy nyíltabb, durvább és puhább, rejtettebb változata.

A kommunizmus össztársadalmi, rendszer szinten nem alakítható ki, de ettől a kommunizmus eszméje, ill. a kommunizmus kisközösségi szinten, nem az ördögtől való dolog. Más kérdés, hogy a sztálinizmus, és a brezsnyevi szocializmus nem is volt valódi kommunizmus. 

A magyarországi a rendszerváltás után 18 évvel is töretlen erejű, kommunistázás, múlt rendszer szidalmazása. A jelen problémai elsősorban a 20 évvel ezelőtti (kommunista diktatúrából) rendszerből erednek - felfogás és propaganda.  

A fentieket én leegyszerűsítve: túlzott kommunistázásnak nevezem. Még egyszerűbben: kommunistázásnak.

E fejezetben némely torz „eszméről”, pontosabban a kommunistázásról van szó. De azért látni kell, hogy torz eszme nélkül is lehet egy társaság, hihetetlenül romboló és pofátlanul gusztustalan. Ilyen társaság a 2004-es év körüli MSZP. Lényegében ennek a társaságnak nincs eszméje, nincs ideológiája, még torz sincs neki. Pontosabban ezt a társaságot a kisstílű, gerinctelen hatalom és vagyonszerzés vezérli. Nevében ugyan baloldalinak nevezi magát, de ez nem több mint elnevezés. Éppen azért, mert nincs eszméje, veszi át az SZDSZ nagytőke-ajnározás eszméjét és politikáját, ami egyébként ellentétes az un. szocialista (rossz elnevezéssel, kommunista eszmével) eszmével. Tehát gyakorlatilag egy utánzó nagytőke-ajnározó politikát folytat, amelyet azon elnevezésével és olyan frázisokkal tarkít, amelyek ellentétesek a gyakorlati politikájával. Tehát ez a társaság a jelen lehetségesség legalsó szintjére süllyedt, ennél torzabbat én nem tudok elképzelni. Ez a társaság lényegében 2006-2010-ben ül egy romhalmaz, egy általuk tönkretett ország tetején és viszonylag nagyhangon politizál, vádaskodik, kritizál, vezetésre aspirál, bizonygatja hogy még mindig ő a legalkalmasabb, stb.. És mindezt az általuk lerombolt romhalmaz tetejéről teszi. Szerintem ez a pofátlanság csúcsa.

De visszatérnék a kommunistázáshoz.

Tehát mindjárt megállapíthatjuk, hogy a lehetséges gyakorlatilag létező kommunisták az MSZP tagjai, ellentétesek azokkal, akiket torzan valamilyen alapon kommunistáknak nevezhetők. Az eredetüknek annyi köze volt a Kádár rendszerhez, hogy azt ők voltak a rendszer árulói. De az eredethez képest történt egy további 90 fokos fordulat, ami így 180 fokos lett. Tehát torzan van értelmezve, hogy mi a kommunizmus, ki a kommunista, de bármilyen torzan értelmezik, az MSZP-re akkor sem illik ez az elnevezés, márpedig rájuk is vonatkoztatják. (Ezt gyakran maguk a kommunistázók is elismerik: ezeknek aztán semmi köze a baloldalhoz.)

Hacsak nem, minden rossz gyűjtőneve: kommunista. Jó ez már nyelvújítás kérdése, ezentúl a politikai elvtelent, gerinctelent, önérdekűt, népellenest, diktatórikust, stb., nevezzük kommunistának. De, akkor legyen ez következetes. Akkor Néró császár, Hitler, Horthy és minden rossz politikus kommunista volt.

Hogyan nevezzük akkor a sztálinista (diktatórikus) „rendszert”?

Szerintem a jó és pontos elnevezése: államosított diktatúra. Vagy: sztálinista diktatúra. A brezsnevi szocializmus másik jó és pontos neve: államosított rendszer.

A kommunistázás lényege a túlzottság, elfogultság és a gusztustalan aspektus.

Ugyanakkor ez történelmi jelenség, az új vezetés a régi rendszert szidalmazza, a régi rendszer rosszasága bizonyítja az új rendszer jóságát.

A problémakört ilyen témakörökre osztom fel.

Miért ostobaság a kommunistázás. Miért gusztustalan a kommunistázás.

Miért káros a kommunistázás. Miért jött létre a mindenkinek, de kommunistázóknak is ártó kommunistázás.

Miért ostobaság a kommunistázás.

Magyarország sok mindenben „élenjárt” (pontosabban hátul járt) a rendszerváltó országok között (és világviszonylatban is).  Az egyiket már említettem: a nagytőke-ajnározás. Egy másik ilyen a hosszas és elkésett, eltúlzott (18évvel a rendszerváltás utáni) kommunistázás.

Lényegében ez két „eszmei irányzat” egymással szemben, egymás mellett határozta meg rendszerváltás utáni Magyarországot. A nagytőke ajnározás, egy valóságos politikai törésvonal, a kommunistázás egy kreált politikai törésvonal, de a kárai ennek is valóságosak. Érdekes a két irányzat viszonya.

De miért is ostobaság?

Pl. ostoba, azért mert nem volt kommunizmus, nem voltak kommunisták. Legfeljebb ál-kommunisták voltak. A brezsnyevi szocializmus pedig semmilyen szempontból nem nevezhető kommunizmusnak. Erről több helyen elmélkedem, itt nem térek ki rá részletesen. Pl. ostoba, mert a két rendszer (brezsnyevi szocializmus, jelenlegi államkapitalizmus között összesítve nincs hatalmas különbség (egyik nem az átkos diktatúra, a másik nem a szinte tökéletes demokrácia), erről még több helyen még hosszasabban még több helyen elmélkedem, erre sem térek ki hosszabban. Pl. ostoba, mert a sztálinizmust összekeverik a brezsnyevi szocializmussal, szintén beszéltem róla.

Pl. ostoba, mert a magyarországi rendszerváltozat (a Kádár rendszer) volt a legfejlettebb rendszerváltozata a brezsnyevi szocializmusnak, a jelen magyar rendszer pedig szinte a legalacsonyabb rendszerváltozata az államkapitalizmusnak.

Ostoba, mert a jelen rendszerváltozat egyre rosszabb gyatrább lesz, miközben egyre jobban szidják a múlt rendszert. Van egy olyan bölcs közmondás, közfelfogás, hogy mindenki először söpörjön maga portája előtt. Vagyis ostoba és gusztustalan az, aki háza előtt ott hever a szemétkupac, de azon másikra mutogat, akinek a háza előtt szintén szemétkupac van. A közfelfogás szerint jogosan ostoba és gusztustalan akkor szidni a múlt rendszert, és kommunistázni, amikor a jelen rendszer is egyre hitványabb oldalát mutatja meg.

És utoljára, de nem utolsó sorban: ostoba, mert káros. Méghozzá elsősorban a népnek káros, másodsorban maguknak, a kommunistázóknak káros és legkevésbé az un. kommunistáknak káros.

Minden baj abból ered, hogy a magyar köztudat alacsony szintű, nincs összefogás, nincs civil érdekérvényesítés, nincs tüntetés, nincs forradalom, és mindez a Kádár rendszerből ered elsősorban  - szól az egyik gyakori hamis érv. Ennek cáfolata.

Tehát mindez nem 3-5 évvel a rendszerváltás után hangzik el hanem 15-20 évvel. Már látom a jövőt 30 év múlva 2040-ben is ez a szöveg marad, minden baj forrása a Kádár rendszer. Azért itt tudományos szempontból sem árt elgondolkodni, azon hogy a régi rendszernek mekkora kisugárzása, és mit nevezhetünk a régi rendszer hatásának. Szerintem legfeljebb öt évig beszélhetünk, a régi rendszer hatásáról.

A házátépítés hasonlat.

Adva van egy rossz állapotú épület (a múlt rendszer) és új vezetés költözik az épületbe, aki jogosan át karja alakítani, újjá akarja építeni az épületet. Öt évig szerintem ez a társaság jogosan hivatkozhat a múlt rendszer hatásaira. Öt év után és minél inkább távolodik a rendszerváltás, annál kevésbé jogos, annál faramucibb, és gusztustalanabb a hivatkozás. Nem azért, mert ilyenkor nem jöhet elő a régi épület egyik, másik hibája. Hanem azért, mert ekkor felvetődik a kérdés: tíz-húsz év múlva is előjött ez a múltból eredő hiba, de akkor te kedves barátom, hogy építetted át ezt az épületet? Tehát öt év után az erkölcsös, nem okolhatja a régi rendszert, csak az átépítőket. Azért 18 évvel a rendszerváltás után már nem szabadna (a józanész és erkölcs szerint nem szabadna) a régi rendszert okolni bármilyen hibáért is.   Ki felelős melyik rendszer, azért ha a régi rendszer egyes részeit nem változtatja meg kellőképpen. A jelen rendszer.

Azért itt megint előjön az ostobaság, a mindent fordítva csinálnak, a piripócs jelenség is. Tehát a normális az lett volna, ha a rendszerváltás első öt évében  intenzíven átalakítanak, szidják a múlt rendszert, esetleg kommunistáznak, aztán pedig szépen takarékra teszik a kommunistázást. De nem, ez is pont fordítva történt, történik. Akkor nem, most meg elkésetten és fölöslegesen, sőt ártón igen, ennek így semmi értelme.

Természetesen ez az előzők miatt sem igaz, hogy a közösségi szellemiség hiányáért (nincs aktivitás, nincs tüntetés, beletörődő a társdalom, stb..) a múlt rendszert okolják.

De más miatt sem.

E tanulmány megteszi azt, hogy pontról pontra tényezőről tényezőre összehasonlítja a két rendszert. Amit itt ki lehet emelni a közösségi szellemiség, a társadalom összefogásának összehasonlítása.

Az egyik rendszerben a túlzott államosítás és valamivel nagyobb diktatúra akadályozta a közösségi szellemiséget. Bár vitatható, hogy diktatúra akadályozza a közösségi szellemiséget, mert ugyanakkor gerjeszti is azt.

A jelen rendszer pedig a túlzott fogyasztással, az önmegvalósítás istenítésével, stb. pedig egy kifejezetten individuális szellemiségű társadalmat alakít ki. (Egyébként a Kádár rendszerben magvolt közösségi szellemiség propagálása, igaz rossz célokra irányítva, de mégis volt valami.) Vagyis ez a rendszer is jelentősen gátolja, rombolja a közösségi szellemiséget. És persze a sok badarság, hazudozás és politikai taktikázás, beleértve a kommunistázást is, rombolja a közösségi szellemiséget. Ugyanis, ha valaki elfordul, (pontosabban elfordítanak) a közügyektől akkor az elfordul a közösségtől is. A lényeg az, hogy sajnos e rendszer, rendszerváltozat sem sokkal jobb a közösségi szellemiség szempontjából, mint a Kádár rendszer, rendszerváltozat.

És még egy érv. Ha igaz lenne a múlt rendszer hatása – elmélet, akkor következőket kellene tapasztalni. Az idősebbeknek, mint a Kádár rendszerben szocializáltaknak, a közösségi szellemisége, a közösségi aktivitása, és a múlt rendszer elutasítása alacsonyabb szintűnek kellene lenni, a fiatalabbaknak ezzel szemben, mint e rendszerben szocializáltaknak közösségi aktvitása, közösségi szellemisége, és a múlt rendszer elutasítása magasabb szintűnek kellene lenni. Ezt viszont nem tapasztalható, sőt inkább az ellenkezője látszik. A közösségi aktivitása az idősebbeknek magasabb. Ami pedig a múlt rendszert illeti megosztott a fiatalság és az idősebbek is. De nép nagyobb része szerintem nagyon is reálisan nem tesz hatalmas különbséget a két rendszer közé, mindkettőnek látja a jó és a rossz oldalát.

Ha valaki elkezd sopánkodni, hogy ilyen, meg olyan a társadalom, és ennek oka a múlt rendszer, akkor én ezt gondolom: sokkal inkább az ilyen sopánkodások az okai annak, hogy ilyen meg olyan a társadalom. Egyébként szerintem, ahhoz képest amilyen butító özönvízben sodródik a magyar nép, rendben van. Most már azért, a vezetés helyett a nép szidalmazásáról sem ártana leszokni. 

Azért nyilvánvalóan a múlt rendszer szidalmazása, és egy ellenségkép kialakítása a jelen rendszer felértékelését jelenti, jelentené. Tehát a kommunistázásnak van egy ilyen célja is. Tulajdonképpen, ha a kommunistázásnak nem lennének káros mellékhatásai, a kommunistázó három legyet ütne egy csapásra. Felértékelné a jelen rendszert. Megmagyarázná, (a népet átverve) a jelen rendszerváltozat hibáit. És lejáratná a politikai ellenfelét. Csakhogy a kommunistázásnak vannak káros mellékhatásai, sőt ezek nagyobbak a főhatásnál, ezért nemhogy három, de egy legyet sem üt agyon. És azért ez az istenadta nép sem oly balga, hogy mindent bevegyen.

Gusztustalansági aspektusok.

Az előzők miatt.

A piripócs jelenség miatt.

Söpörjön mindenki a saját háza táján - miatt.

Kilóg a lóláb, a gyűlölködés is és a politikai taktika is.

De leginkább azért gusztustalan, mert elsősorban a fiatalok kommunistáznak.

Én magam is megvetettem a Kádár rendszert, én magam is úgymond ellenzéki voltam. Ráadásul nekem aztán semmi tisztségem nem volt ebben a rendszerben. A „szegény” középosztályhoz tartoztam, ahogy az emberek 90%-a. Nekem sem voltak kiváltságaim, gyakorlatilag is ismerem a rendszer rossz és jó oldalát. De azért a normális ember, nem az érzelmeiből próbál kiindulni, hanem az értemével elemez.

Pl. az a jelenség is megfigyelhető, hogy azok kommunistáznak a leginkább (ebben benne van a múlt rendszer szidalmazása), akik viszonylag akkor is elismertek voltak. Talán még ennél is gusztustalanabb, ha egy olyan fiatalember kommunistázik, aki érdemben nem tapasztalhatta meg a rendszer gyakorlatát. Nem élhette át. Pláne, ha ez a fiatalember szülei a kiváltságos, az elismertebb rétegbe tartoztak.

Nem az a baj, ha egy okos fiatal tanít, magyaráz egy buta idősnek, akár arról, amit az idős átélt és a fiatal nem. Az a baj, az a gusztustalan, ha a fiatalok egy csoportja (azok, akik nem élték át), az idősebbek nagyobb részének (a többség nem lehet buta öreg) elmagyarázza, hogy valójában mi volt az, amit átéltek, valójában hogy is értékeljék saját tapasztalatukat.  

Egyébként ez is történelmi jelenség. Pl. ott volt a fényes szelek ifjúsága. Személy szerint nekem szimpatikus, a lázadó, az időseket felrázó, a változtató ifjúság, de az nem szerencsés, az bűzlik, ha ez az ifjúság elsősorban a múlttal, és nem a jelennel, és a jövővel foglalkozik.

Nyilvánvalóan ekkor az ifjonti hevület mögött azért ott van a karrierizmus. A karrieristák nagyon jó tudják (érzékük van hozzá), hogy mit lehet, sőt mit kell hangoztatni karrier érdekében és mit nem szabad hangoztatni. Persze ez nem korfüggő, csak annyiban, hogy saját tapasztalat híján még inkább kilóg a lóláb.

 Elárulom a kedves olvasónak, hogy 20-30-40-50 év múlva (szerencsés esetben) éppolyan borzalommal, vegyes lenézéssel, kimosolygással fognak jelen éveinkre gondolni, mint ahogy mi gondolunk a korábbi időkre, pl. sztálinizmusra. Vagy ahogy a korábbi években pl. szocializmusban a még korábbi évekre pl. a Horthy korra gondoltak. Borzalommal, vegyes lenézéssel fognak (fogunk) gondolni a jelen hihetetlen bizonytalanságára, a kifinomult mégis egyértelmű manipulációra. Arra hogy a szabadság ünnepén október 23.-án, vagy verték az embereket, vagy egy rendőrökkel, kordonokkal teli, de kihalt utcákon „folyt az ünneplés”. És elárulom éppen azok fognak a legjobban borzongani, akik ezt most nem teszik, vagy éppen azok, akik a borzalmak okozói. Úgy látszik, mindig megmarad a két tábor. A kisebbség, aki az igazi jelenben él, azzal foglakozik, és a többség, aki az elferdített múlt árnyékában  él – „most már sokkal jobb” - jelszóval az ajkán.

A kommunistázás károkozása.

Az alapképlet az, hogy a rendszerváltás után tíz évvel, három politikai erő alakul ki. Az elégséges (kettes fölé, esetleg hármas alá, osztályzatot érdemlő) alkalmassággal bíró, kommunistázó jobboldal. Az elégtelen (egyes osztályzatot érdemlő), nagytőke-ajnározó liberális oldal. És az elégtelen (egyes osztályzatot érdemlő) valójában elvtelenül alkalmatlan, de nagytőke-ajnározó politikát folytató, magát baloldalnak nevező oldal. Ebből a konstellációból nyilvánvalóan nem sülhetett ki jó.

A rendszerváltás utáni magyar politizálás egyik legnagyobb hibája, a gyűlölködés, a minden együttműködést megakadályozó klikkesedés, két táborra oszlás, a másik elsöprése bármi áron, akár nemzet ártalmára – kialakulása volt. (Van egy optimális szembenállás, ami a politikai kontrollt, ellenőrzést biztosítja, de még nem gátolja az együttműködést. A túlzott egyetértés, szövetség sem jó. Nyilvánvalóan Magyarországon az optimális szembenállástól a gyűlölködés irányába torzult el a közélet.) Szerintem e torzulásba, a gyűlölködés kialakulásába, ha nem is kizárólagos, de kiemelkedő szerepe volt a túlzott kommunistázásnak.

Valójában a túlzott és gusztustalan kommunistázás fordította el, és radikalizálta az SZDSZ-t is. És persze az MSZP-t is, hiszen a célkeresztben valójában ők voltak. Az ostoba és gusztustalan kommunistázás hozta össze ezt a két alkalmatlan politikai erőt, és teremtett egy erős alkalmatlan politikai erőt.

Én magam is (aki azt vallom, hogy Fidesz a kevésbé rossz) belátom, hogy tényleg sugárzik egyfajta agresszív pökhendiség a Fideszből, szerintem a kommunistázás miatt. Másrész a jól érzékelhető karrierizmus miatt. Egy csomó ismerősöm, elhúzza a száját: miért a Fidesz ugyanolyan gusztustalan. Általában rákérdezetem: miért, de nem kaptam választ, csak annyit: nézzél rájuk. Szerintem a túlzott, gusztustalan kommunistázás kelti ezt a visszatetsző hatást.

(Egyébként pedig a Fidesz sem értett a gazdasághoz, a pénzügyekhez, de ez egy másik téma.)

Valójában a Fidesz és a jobboldal nem nagyon zsidózott, cigányozott nem nagyon tett rasszista kijelentéseket. Ellenben igen aktívan és gusztustalanul kommunistázott. E rendszerben, viszont semmi nem hat egyenes úton. A kommunistázásért nyíltan nem ítélhették el a Fidesz-t. A gusztustalanság az ostobaság azonban visszataszító, jogosan ellenérzéseket vált ki. Ezek az ellenérzések, még akkor is jogosak, ha maguk az ellenérzők sem különbek, sőt. Ezért kommunistázó jobboldalt (elsősorban a Fidesz-t) bírálni kellett, és ez bírálat a jogtalanul a rasszizmus bűnét kente a Fidesz-re. Ez a gyűlölködés kialakulásának egy vonulata.

A kommunistázás tette teljesen rosszá, alkalmatlanná, és erősítette meg a talán elégségesen rossz, alkalmatlan, másik két politikai erőt, a liberális, és a szocialista oldalt.

De azt se felejtsük el hogy a Fidesz két választást azért elvesztett, ennek pedig egyik jelentős oka, hogy lakosság is ostobának, és gusztustalannak tartotta a kommunistázást.

A kommunistázás a valós, értelmes politikai ellenállás (nagytőke-koráthozás, az önérdekűség, gerinctelenség leleplezése, stb.) helyett létrehozott egy valótlan, álságos politikai ellenállást, ezzel a valós, értelmes politikai ellenállást taccsra tette. Összességében a kommunistázás sok mással együtt hatalmas károkat okozott, okoz.

Miért jött létre a túlzott, a kommunistázóknak is ártó kommunistázás?

(Ne felejtsük el, hogy két választást, az ellenszenves és rosszul irányító ellenfelek ellenére, elvesztett a Fidesz.)

Erről könyvet lehetne írni. Én csak egyszerűen ezt mondom: az ostobaság, a gusztustalanság, a hatalmi harc, a politikai taktikázás, a rendszervédelem, a karrierizmus, a klikkesedett gyűlölködés keverékéből jött ki a túlzott, az elkésett, az ártalmas kommunistázás.

De jó lenne, ha abbahagynák. E úgy látom ez már a vérükben van. Bár tévednék.

Lehet, hogy engem is elítélnek a kommunizmus bűneinek tagadásért?

Ugyanis én tagadom, hogy a sztálinizmus, vagy akár brezsnyevi szocializmus igazi kommunizmus lett volna.  Azt nem tagadom, hogy sztálinizmusnak voltak bűnei. Sőt brezsnyevi szocializmusnak is voltak bűnei.  Sőt azt sem tagadom, hogy minden rendszernek voltak bűnei, a jelen rendszernek is vannak bűnei. Miért nem hoznak akkor olyan törvényt, hogy tilos rabszolgatartó rendszer bűneinek tagadása, vagy a feudalizmus bűneinek tagadása. Ezen az alapon a törvény megtilthatja minden bűn tagadását. És egyébként is a történelmi fejlődés az egy folyamat.

És egyébként vannak bűnök és vannak erények, és vannak közömbös (se nem bűnök, se nem erények) tulajdonságok. Ezek aránya adja ki az összesített jóságot. Mert valaki azt mondja: jó én nem tagadom azt a tíz bűnt (tényleg pontosan milyen bűnökről van szó) amit a törvény előír, de felsorolok száz erényt, akkor ez az ember pozitívan beszél arról a rendszerről.  A másik tagad egy bűnt, de egy erényt sem említ, akkor ő jobban elítéli az adott rendszert, mint az előző, mégis őt ítélik el. Akkor most mit lehet hangoztatni? Pl. az erényeket lehet hangoztatni? Vagy aki az erényeket hangoztatja, az már tagadja bűnöket?

És azért egy ilyen bírósági tárgyalás sem lehet semmi. Szerintem utoljára az inkvizíció hozott ilyesmi ügyekben (valaki, valami egyház-ellenes mondatot mondott) bírósági döntést. Mert a sztálinizmusban, ill. az 50–es évek Amerikájában tudták hogy elvont mondatokért nem lehet senkit elítélni, az nevetségbe fullad, ezért konkrét cselekvéseket kreáltak. (Ez nem visszalépés?) 

Vagy azt várják el az emberektől, hogy a sztálinizmust és a brezsnyevi szocializmust jobban utálják, mint a többi rendszert. De legfeljebb arra tudnak hatni, hogy az emberek nem beszélnek a nyilvánosság előtt a különböző szimpátiájukról. Arra nem, hogy mit éreznek, gondolnak, egymás között mit beszélnek. És egyébként ezek a tiltások mindig visszafele szoktak elsülni. Szóval én ezt az egész törvényt úgy ahogy van, nem értem. Tagadom, hogy ez a törvény értelmes törvény lenne. Akkor most elítélnek?

És egyébként pedig hol van a híres szólásszabadság?

Én vagy 10 évet éltem az un reform-szocializmusban, amelyben az alábbi volt egyik központi kérdés. De persze a probléma nemcsak szocializmusban, de minden rendszerben nyíltan vagy burkoltan, többé vagy kevésbé, de jelen van.

Elmélkedés a belülről való megreformálásról, fejlesztésről.

Mi a baj ezzel a gondolkodással? Tudom, hogy rendszer melynek fontos alkatrésze vagyok nem jó, de inkább én a jóindulatú (okos) ember vagyok a főalkatrész (én javítok a rossz rendszeren), mintsem a főalkatrész más rosszindulatú, ostoba ember legyen.

Tehát, mi a baj ezzel a gondolkodással?

Először is tételezzük fel, hogy az emberünk valóban jóindulatú és okos ember.

Másodszor tételezzük fel, ezt már nehezebb elképzelni, hogy a rossz rendszerben bekerülve nem kerül a rendszer szintjére, nem válik belőle rosszindulatú, önző, egyoldalúan látó, tehát ostoba ember. Tehát a rossz rendszer nem darálja be, nem lesz annak része.

Még ekkor is: a jó főalkatrész, egy rossz rendszert tesz működőképessé. Tehát egy ideig a rossz rendszer működőképessége erősödik, erősebbé válik a rossz rendszer.

Egy fontos megjegyzés: a vezetés vonatkozásában mindig erősen jelen van az önámítás pszichés jelensége. És a vezető a jó fogalmazásának, érvelésének (lehet ez hamis is) köszönhetően, képes saját magát is meggyőzni a rossz, ellentmondásos helyzet jóságáról, tisztaságáról. 

Ezért szerintem két helyes megoldás van.

Én nem akarok egy rossz rendszerbe bekerülni, a rossz rendszert kívülről akarom megváltoztatni.

Vagy: én vállalom, hogy bekerülök egy rossz rendszerbe, de a fő célom, az hogy magát a rendszert megváltoztassam. E célom mellett következetesen kitartok, nem lehet ürügy, taktika, és semmilyen ok, ami ettől eltéríthet. És ismerem saját gyengeségem, pontosan ismerem rendszert is, van határozott jövőképem, tudom hogy honnan, hová (és ez egy biztosan egy jobb állapot) és hogyan akarok eljutni. Ráadásul az okos ember nem szétzilálni akarja a rossz rendszert, hanem tudatosan egy jobb rendszerré akarja azt átváltoztatni. Az okos ember tudja, hogy melyik az ennél jobb rendszer, nem más hasonló rossz, vagy rosszabb rendszert tart jónak.

Tehát sok feltétel szükséges ahhoz, hogy valaki a belülről való megváltoztatás, fejlesztés igényének megfeleljen.  Valójában ez sokkal erősebb kiválóságot igényel, mint a kívülről való megváltoztatás, fejlesztés. Gyakorlatilag azoknak akik, valóban a belülről való megváltoztatás törekvésével kerülnek hatalomra, csak 10%-a, aki valóban alkalmas erre. Ráadásul a hatalmon levők 90%-ának nincs ilyen irányú határozott törekvése. Az ő (90%) törekvésük a hatalom, kvázi a rendszer stabilizálása. Tehát nagyon elnézően számolva is a vezetés 1%-ról van szó, ha valódi belső reformról beszélünk. 

Ugyanakkor az ilyen kiváló igaz ember csak nagyfokú, színjátszással, magalkuvással kerülhet az elitvezetésbe. Ugyanis a rendszer megszűri a vezetőaspiránsokat, csak a híveit engedi be. De a bejutás után is szűr a rendszer. Ha a rossz rendszer felfedezi hogy „ellenség” van benne, akkor, vagy még erősebben be akarja azt olvasztani, vagy ki akarja magából vetni, vagy meg akarja semmisíteni. Tehát a kiválónak, meg kell alkudni, és színlelni kell, ami ugyebár ellentmondás. Ha pedig vezető lett, akkor hatnak rá a vezetés szükségszerű negatívumai, pl. az elzártság, az időhiány, stb.

Tehát a belső reformra való törekvőt nagy valószínűséggel bedarálja, maga képére alakítja át a rendszer.

És még egy konklúzió: a belülről való reformálás (megváltoztatás, fejlesztés) nem járhatóbb út, mint a kívülről való megváltoztatás, fejlesztés.

Annak van a legkisebb esélye, tényleg átalakul a rendszer, legalábbis részben átalakul.

Ha ezek (bedarálás, vezetési negatívumok, stb.) megjelennek, akkor a jóindulatú, erkölcsös, okos embernek ki kell lépni a rendszerből, és kívülről kell a megváltoztatást megpróbálni.

Mi van, ha jóindulatú, okos ember vacillál: részben jó, részben rossz ez a rendszer. A helyes kérdés ez: elméletileg van e ennél jobb rendszer? Mert ha van, akkor ez rossz. Ha vacillál, akkor már elfogadja, a rossz rendszert.

Ez gondolatmenet eligazít, abban hogy a vezetőket, hogy ítéljük meg, pl. Kádár Jánost miként ítéljük meg. A kérdés az, hogy Kádár János valóban, rendszert akart változtatni, vagy csak rendszerváltozatot akart változtatni, vagy csak kisebb változtatást akart. Idekapcsolódik az a gondolat is, hogyha a cél hasznossága nem sokkal nagyobb, mint eszköz rosszaságának ártalma, akkor nem szabad a rossz eszközt használni. Tehát mi volt Kádár János szándéka. Úgy tűnik, hogy legfeljebb rendszerváltozatot akart változtatni de még ez is kétséges.  Úgy tűnik, hogy a rossz eszköz (a forradalmárok megbüntetése) valamint az hogy végül is inkább kiszolgált egy rossz rendszert mintsem változtatott azon nem adhat neki pozitív megítélést. Meg kell jegyezni a forradalmárok kivégzésben nem az övé legnagyobb felelősség, ő tettestárs, kiszolgáló volt. Nélküle is hasonló állapot jött volna létre.   Ugyanakkor sajnos meg kell állapítani, magyar vezetők többsége, főleg az újkori vezetők és az utolsó évszázad vezetői egy-két kivételtől eltekintve Kádár Jánosnál is rosszabb osztályzatot érdemelnek. És persze világ vezetői is, és brezsnyevi szocializmus vezetői sem voltak nála jobbak átlagosan. Sőt rendszer (brezsnyevi szocializmus) vezetői közül ő legjobbak közé tartozott.   Ez ugyan nem fordítja meg Kádár János megítélését, de az ítélkezése mellé e megjegyzést kell tenni: a többiek (átlagosan) még rosszabbak voltak. Kádár János esetében megjelent egy inkább gyenge belső reform törekvése, e reform népérdekű is volt (nemcsak saját érdekű) és e reform, nemcsak a széteső rendszerben jelent meg. Mindez összességében nem érdemel rossz osztályzatot, inkább a közepes osztályzat a reális.

És elgondolkodhatunk a reform-szocialisták megítélésén is.

Az eleve gyanús, ha egy vezető menetközben, ráadásul akkor, amikor recseg-ropog a rendszer, ébred rá a belső reform szükségességére. Gyanús, de nem kizárt. Szerintem a magyar reform-szocialisták esetében erős szerepe volt a következő gondolatnak: akkor tarthatom meg biztosabban hatalmam, ha reformálok, ha nem vetem el a rendszerváltás lehetőségét. Egyébként pedig az új rendszer a vezetés, hatalmon maradás, és főleg vagyonszerzés szempontjából előnyösebbnek, kényelmesebbnek tűnik.

Ez a gondolat azonban történelmi általánosságban is érthetőbbé teszi a belső reform, és általában változtatások, fejlesztések folyamatát.

Nem az a baj, hogy a változtatás felmerül a vezetésbe, a baj az, hogy csak akkor merül fel, ha már válságszakasz van, ha már a rendszer szétesőben van. És a baj az, hogy változtatási gondolatban igen erősen dominál a saját hatalmi, vagyoni érdek.

Ha csak közepesen dominálna a saját érdek, a népérdek lenne a másik fele, és nemcsak széteső rendszer esetében merülne fel a jelentős változtatás szükségessége, akkor már szinte jóindulatú, okos emberekről, vezetőkről lenne szó. Ugyanakkor a kívülről reformálók, fejlesztők között szükségszerűen több a valóban jóindulatú, népérdekű ember.

Valójában kommunistázás, (a kommunista diktatúra emlegetése) nagyon is egyszerűen analizálható.

Három torz nézet kavarodásából áll össze. Az első az, a torz nézet, amivel már sokat foglalkoztam, amit már sokszor megcáfoltam: a jelenlegi rendszer (államkapitalizmus) maga a demokrácia, a szinte tökéletes rendszer, ezért ez ettől eltérő rendszerek, (és ami jelentősen eltér az a brezsnyevi szocializmus) az csak diktatúra lehet. Mivel én a különböző rendszereket 70 rendszertényező alapján osztályoztam és azokat összesítettem (ABC/4, ABC/5, ABC/6 ábra) kijelenhetem a következőket. A jelenlegi rendszer messze nem a demokrácia (a szinte tökéletes rendszer) és a rendszerek között nincs olyan hatalmas különbség, mint ahogy ez a torz felfogás beállítni igyekszik. Valóban valamivel demokratikusabb, jobb a jelenlegi rendszer, mint pl. brezsnyevi szocializmus, de nem ég és föld a különbség. A jelenlegi kínai szocializmushoz képest pedig még kisebb a különbség. A fasizmust és sztálinizmust pedig nem is vettem a rendszerek sorába, szerintem jogosan. És egyébként pedig alapvetően torz, két kategóriába (diktatúra, ill. demokrácia) sorolni a rendszereket, országokat. 

Ismétlem, az első az, a torz nézet, amivel már sokat foglalkoztam, amit már sokszor megcáfoltam: a jelenlegi rendszer (államkapitalizmus) maga a demokrácia, a szinte tökéletes rendszer, ezért ez ettől eltérő rendszerek, (és ami jelentősen eltér az a brezsnyevi szocializmus) az csak diktatúra lehet.

Különösen a volt szocialista országokban jön elő: a múltat végkép eltörölni, nehogy a jónép itt valamilyen ellenforradalmat csináljon, vagy legalábbis visszasírja pl. a Kádár-rendszert.

A másik torz nézet. Szerintem hatalmas ostobaság pl. brezsnyevi szocializmust (vagy akár sztálinizmust) azonosítani pl. egy kolostori kommunában meglevő rendszerrel. Ugyanis a kolostori kommunában meglevő rendszer az igazi kommunizmus. Ettől pedig jelentősen eltért a brezsnyevi szocializmus.

A harmadik torz nézet az már egy kicsit magyar vonatkozású. Hatalmas ostobaság az MSZP-ét azonosítani a brezsnyevi szocializmus képviseletével. Hiszen pont az, a probléma, és ezt még a jobboldal is elismeri józanabb perceiben, hogy az MSZP tetteiben teljesen a neoliberalizmus (a szocialista ideológiával szinte ellentétes ideológia) képviselője lett.

Tehát ezen három ostobaság összekutyulásból jön létre a kommunistázás tripla ostobasága. 

Az ABC/1 ábra elemzése. Elméleti rendszertényező.

Tulajdonképpen nincs itt nagyon sok elemezni való dolog. Az ábra lényegében vázolja azokat a tényezőket, témákat, amelyek más ábrán nem jelentek meg, vagy csak áttételesen jelentek meg. Elsősorban, e tanulmányrészben taglalt rendszertényezőkről van szó. Persze ide is vonatkozik az igazság: minden, mindennel összefügg. Tehát e tanulmányrészben tárgyalt rendszertényezők összefüggnek egymással, és minden más rendszertényezővel. Ez az ábra így egyfajta összefoglalása lett az egész tanulmánynak.

Különösen úgy hogy rajta vannak a jelenleg legfontosabb alapvető fejlődési fejlesztési irányok, amelyek szintén összekapcsolják a rendszertényezőket.

Ezek egy kicsit más szempontból taglalják a legfőbb célokat. Ugyanis ott van a jelenleg szócska. Vagyis arról van szó, hogy mik azok az alapvető célok, irányok, amelyek jelenleg egy fokkal még a többihez képest is le vannak maradva, amelyekre jelenleg még fokozottabban kell figyelni, amelyeket előtérbe kell helyezni. Ugyanakkor, ezek nagy általános célok, de ezeket is meg kell nevezni. Külön, külön persze ezekről már sokat beszéltem, meg is indokoltam a fontosságukat, és valóságos hasznos tartalmukat. Megindokoltam, hogy miért jók, szükségesek ezek az irányok, de az sem árt, ha egymás mellett felsorolva is megjelennek. A lényeget nem lehet elégszer ismételni.

Egyszerűen itt is felsorolom ezeket a jelenleg legfontosabb irányokat.

A közvetlen demokrácia fokozott fejlesztésének – iránya. Az arányos és igazságos (hatalmi, vagyoni) hierarchia kialakításának - iránya.

A nagyobb és konkrétabb vezetői felelősség – iránya.

A civil szféra fokozottabb fejlesztése – iránya.

A közepes demokratikus világszövetség kialakításának – iránya.

Egy igazságosabb, logikusabb pénzügyi világ-rendszer – iránya.

A hódító háborúk és a rejtett kizsákmányolások megszüntetésének – iránya.

A társadalomtudomány fokozott fejlesztése, bevonása a vezetésbe – iránya.

Az egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus (a gazdaság, társadalom minden része) fejlődés kialakítása – iránya.

A normál, (nem kapzsiságdeterminált) piacgazdaság mellett egy viszonylag nagy, erős, hatékony, tisztességes állam – iránya.

Az állam, mint a társadalom szervezett öngondoskodásának, és profit nélküli szolgáltatásának - iránya.

A logikus, szervezett, átlátható, tiszta állam – iránya.

Manipuláció helyett az őszinte meggyőzés - iránya.    

Az igazságos, szabályozott verseny (sok verseny) kialakításának – iránya. 

A kis és középvállalkozások fokozottabb fejlesztésének – iránya.

A természetrombolás megállításának - iránya.

A hasznos termelés és a viszonylag visszafogott (mérsékelt puritanizmus) fogyasztás – iránya.  

Elsődleges a termelés és a fogyasztás alakulása (ez egy fokkal még a pénzmozgásnál is fontosabb) – iránya.

A lelki (igazságosság, önállóság, biztonság, stb.) és minőségi anyagi szükségletek (egészség, tudás, egészséges környezet, kultúra, hasznos érdekes munka, stb.) fokozottabb kielégítésének – iránya.

A fentiekkel tehát jelenleg komoly problémák vannak. Azt is mondhatom, hogy jelenlegi rendszer (államkapitalizmus) azért van messze a jó, a fejlett rendszertől, mert a fenti problémák nincsenek megoldva.

Fogalmazzunk egy kissé másképpen.

A jelenlegi rendszerrel kapcsolatosan azt mondják pl.: szabadság. De akkor eszébe jut az embernek a manipuláció. Vagy eszébe jut a nyomorgó (ezért, természettől, betegségtől, éhségtől függő) széles réteg. Vagy eszébe jutnak a rendszer bedaráló gépezetei, a fogyasztás, a pénzhajhászás, a bürokrácia, a jogi csűrcsavar, stb. Vagy eszébe jut a természeti csapásoktól való függés, ami a természetrombolás következménye.

Azt mondják, pl.: demokrácia. De akkor eszébe jut az embernek a kétpártrendszer, az hogy általában két rossz között választhat. Eszébe jut, hogy döntések mégis a vezetés érdekeit, a nagytőkések érdekeit, és nagy pártok érdekeit szolgálják.  Eszébe jut a kisember beleszólásának hiánya. Eszébe jut az, hogy már mennyi egyszerű, banális hibával találkozott. Eszébe jut, hogy már mennyi egyszerű használható ötlete, javaslata lett volna, de senki sem hallgatja meg, legalábbis érdemben nem hallgatja meg.

Azt mondják környezetvédelem. De akkor az ember eszébe jut, hogy összességében mégis romlik a helyzet.

Azt mondják, hogy igazságosság. De akkor eszébe jut az embernek a hatalmas különbség. Eszébe jut az, hogy pl. egy pénzügyi spekulátor tízszeresét keresi a nagy tudású, lelkiismeretes orvosnak. Vagy eszébe jut, hogy olyan vezetők élik vígan világukat, sokszor hatalomba maradva, elismerten, gazdagon, akik hatalmas károkat okoztak.

Eszébe jut, hogy a hasznos munkáját, ill. az abból eredő jövedelmét már hányszor vámolták le, tüntették el, bankok, az állam, és még sorolhatnám.  Ki tudja, hogy melyik önző, haszontalan ember palotájában, luxus autójában van a hasznos munkája.

És eszébe jut, hogy azért összességében egyre nőnek a különbségek.

Az ember eszébe jutnak, a jelenleg is gyakori igazságtalan háborúk, ill. az igazságtalan, semmit meg nem oldó „békék”.

Eszébe jutnak az embernek még a parttalan, csapongó, sehová nem jutó viták, az esetleges, rövid távú, össze-vissza „megoldások” sokasága,  és még sorolhatnám. 

Kimaradt és összefoglaló gondolatok a demokráciáról. A demokratikus e. ábrák, és más ábrák. Elméleti rendszertényező. 

Ismétlés.

A jelen politikai vezetés és társadalomtudomány demokratikus szintje igen alacsony, mivel a demokrácia-felfogása is igen alacsony, még addig sem jutottak el, hogy vannak különböző demokráciaszintek. Pontosabban a jelen felfogás szerint kettő szint van, a teljes demokrácia, és a diktatúra (zsarnokság autoritás rendszer, stb.). Szerintük két szint van, és a jelenlegi rendszer, maga a szinte teljes demokrácia.

Valójában a demokrácia, demokráciaszint, mint bármi más, (pl. az életszínvonal) egy százas, (vagy tízes, vagy ezres, stb.) skálán helyezhető el. És valójában a jelen demokráciaszint, jelenlegi szintje elnézően is az ötvenes szintnél tart. Hiszen hogyan lehetne magasabb, ha már puszta felfogása is teljesen torz, és persze ez a gyakorlati demokráciát is alacsony szinten tartja.

Kicsit részletesebben, azt vallják, hogy amennyiben  elvileg többpártrendszer van és amennyiben a kormányzó párt elvileg négy-öt évente leváltható, akkor az már a szinte teljes demokrácia. Az nem érdekli őket, hogy ez az elvi lehetőség gyakorlatilag mennyiben realizálható, ill. realizálódik. Az sem érdekli őket, hogy a leváltás mennyiben történik a nép, lakosság többsége által. (Nagyjából a nép által történik, de azért az arányoknak nagy jelentősége van.) Az sem érdekli őket, hogy valójában milyen a hatalmi, a döntéshozó hierarchia. Nem érdekli őket, hogy a pártoknak milyen a belső demokráciája. Az sem érdekli őket, hogy ez alatt a 4-5, vagy 10-15 év alatt akár 1-2-3 ember irányíthatja az országot, hozhat meg minden lényeges döntést. Az sem érdekli őket, hogy mennyi a népszavazás van. Az sem érdekli őket, hogy a lakosság a népréteg, érdemben, mennyiben szólhat bele a nagyobb ügyek és a kisebb ügyek eldöntésébe. És még sok minden nem érdekli őket.

Valójában az, hogy elvileg leváltható pártok, vezetések vannak, mely leváltásba és az új vezetés kijelölésében nagyjából a nép is részt vehet, legfeljebb a százas skálán a negyvenes szintre elég. Ugyanis e három fontos vonatkozáson kívül a demokráciának, a demokráciaszintnek legalább ötven fontos, alapvető vonatkozása van.

Ismétlem, addig, amíg a jelen rendszer demokrácia-felfogása ilyen alacsony (csak demokrácia és diktatúra van, és ha elvileg több leváltható és kinevezhető párt van, amely leváltásba és kinevezésbe valahogy a nép is részt vesz, akkor az már a teljes demokrácia), addig a demokráciaszint is alacsony. Hiszen akkor még az sem állapítható meg, hogy valójában emelkedik, javul, vagy csökken, romlik a demokráciaszint. Akkor az sem állapítható meg, hogy egy-egy vezetés emelte, vagy rontotta a demokráciaszintet. Abból pedig, hogy jelenleg alacsony a demokráciaszint az következik, hogy a demokrácia elsősorban út, irány, és nem állapot.

Miről szól a közvetlen demokrácia.

Többek között arról szól, hogy az érzés, ízlés igazságok közül az a nagyobb igazság, melyet több ember tart annak.

Többek között arról szól, hogy több szem többet lát, vagyis bárkinek lehet jó gondolata, ötlete. Kár lenne ezt a rengeteg sok jó gondolatot, ötletet, kihagyni csak azért, mert eme emberek nincsenek benne a vezetésbe.

Többek között arról szól, hogy közvetlen demokrácia magas foka, az önrendelkezés (szabadság) érzését adja.

Többek között arról szól, hogy a többség viszonylag pontos érdeke legnagyobb valószínűséggel akkor jön, ki ha minél több ember önálló véleményét összesítik.

Többek között arról szól, hogy a többségi döntés, lehet hogy nem kiváló, de nagy valószínűséggel nem rossz, és nem népérdek ellenes.

Többek között arról szól, hogy a vezetés hajlamos az önérdekűségre, és az egyetlen biztos ellensúly a nép véleménye ill. a nép érdekének közvetlen megjelenése.

Többek között arról szól, hogy az igazságos, arányos hatalmi hierarchia csak a közvetlen demokráciával tud kialakulni.

Többek között arról szól, hogy az együttműködés, a kompromisszum és így harc, a háború, az ellenségeskedés elkerülésének egyik módja.

És még sokkmindenről szól.

Először kapcsolódjunk az előző témához, pontosabban a megvalósíthatóság problémájához. Mondhatjuk szép, szép a közvetlen demokrácia eszméje, egy erre épülő rendszer gondolata, de megvalósíthatatlan, csak úgy, mint a kommunizmus.

A tényleges demokrácia (közvetlen demokráciára épülő demokrácia) eleve nem úgy indulna, hogy az adott meghatározott célok feladatok, módszerek szentírás, amin nem lehet változtatni. A tényleges demokrácia számol a változással, fejlődéssel, általában egyenletes de dinamikus fejlődésre törekszik de nem zár ki egy-egy lehetségesebb élesebb fordulatot sem. A lényeges különbség, kommunizmus és tényleges demokrácia között a döntéshozásban van. Minden rendszernek szüksége van döntéshozásra, és ez döntéshozás vagy diktatórikus viszonylag diktatórikus, vagy viszonylag demokratikus, ill. demokratikus. A kommunizmus elmélete nem fektetett elég hangsúlyt a döntéshozásra, pontosabban a demokratikus döntéshozásra. Megjegyzem a kezdeti elvekben igen hangsúlyos (bár homályos) szerepe volt a demokráciának, csak ez később elsikkadt, jött a proletárdiktatúra elmélete. Egy másik lényeges szempont, hogy az önkéntességnek a tényleges demokráciában nagyobb motivációjának (a döntéshozásban való részvétel, illetve a magángazdasági sikeresség, stb.) kell lenni. A tényleges demokrácia az arányos és igazságos hierarchiára törekszik és nem egy közel egyenlő hierarchiára. A kommunista elméletben nem törődtek az érvényesülés motivációjával és a lehetségesnél nagyobb fokú egyenlőségre törekedtek. Mindezért azt mondom, hogy a kommunizmus elve, elmélete rendszer szinten nem valósítható meg, ennél nagyobb a valószínűsége tényleges demokrácia megvalósíthatóságának. Ugyanakkor vannak azonosságok. A kommunista elmélet abban bízott, hogy az oktatás tájékoztatás erejével lehet formálni az embereket. Lehet, hogy az emberek többségét akár át is lehet alakítani, de hogy lehet átalakítani azokat túlzottan vagyon és hatalomvágyó embereket, akik eme tulajdonságuknál fogva vezetők lesznek? Sehogy. Tehát lehet hogy kialakítható a kommunista embertípus, de nem alakítható ki a kommunista vezetőtípus, eltekintve a kivételektől. A tényleges demokráciának hasonló a problémája. Elvileg kialakítható a demokratikus embertípus oktatással, tájékoztatással, stb., de nem alakítható ki a demokratikus vezetőtípus. Márpedig e nélkül nem megy a dolog.

Valahogy a vezetőket rá kellene vezetni, arra hogy a tényleges demokráciában is legalább olyan sikeresek lennének, mint ebben rendszerben. A tényleges demokráciában is szükség van okos, tehetséges emberekre, jogalkotókra, szaktörvénykezőkre, jogalkalmazási vezetőkre, tudatformálókra, elméleti emberekre, tanárokra és még lehetne sorolni. Sőt a tényleges demokráciában bővülne a legfelső vezetés és középvezetés is. Igaz, hogy a hatalmi vagyoni különbségek kisebbek lesznek, de ezek a kisebb különbségek nagyobb társadalmi és történelmi megbecsüléssel járnának. Melyik politikus élvezi, hogy lebecsmérlik, szidják részben szemtől-szembe, de főleg a háta mögött? Azt gondolom, hogy a szerényebb és a jobb képességű vezetőket meg lehetne győzni. Csakhogy a rosszabb képességű de jól taktikázó vezetőket nem lehet meggyőzni. Nem lehet azokat sem meggyőzni, akik, túlzott már-már beteges hatalomvágyban, vagy kapzsiságban (birtoklásvágy, vagyonvágy) szenvednek. Ezek pedig nincsenek kevesen.

Tényleg, a pszichológia miért nem ismer ilyen szenvedélybetegséget, mint hatalmi fóbia, vagy mint vagyonfóbia? Nincsenek ilyen szenvedélybetegségek? Dehogy nincsenek. Érdekes, már olyan szenvedélybetegséget is ismerünk, mint munkamánia. Érdekes módón pont ezek (hatalomfóbia, vagyonfóbia) a szenvedélybetegségek maradtak ki. Itt már társadalomtudományok, (adott esetben a pszichológia) megalkuvásáról van szó. Mindenesetre valahogy a tényleges demokráciában is békésen kezelni kellene ezeket az embereket. Valami olyan versenyt kellene kitalálni, amelyben kiélhetnék a szenvedélyüket, és nem valóságos gazdaságot, politikát terhelnék a pszichés problémájukkal.

Mindenesetre főleg eme emberek miatt, akik most javarészt vezetők, kétséges, hogy a tényleges demokrácia békésen, és válság nélkül létrejöhessen.

Abban nem kételkedem, hogy az ellenérvek tömege alakulna ki, amennyiben a tényleges demokrácia elvei elkezdenének terjedni. Én, mondjuk fel tudok hozni ötszáz elég jó érvet a tényleges demokrácia mellett. Viszont van, pl. százezer komoly ellenzője ennek, aki felhoznak majd ötezer ellenérvet. A hibás elméletek megalkotásához különös tehetsége van az embereknek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy e tanulmányban leirt elméletnek mindössze 1%-os terjesztési lehetősége, szemben a nagyhatalmú ellenérvelőkkel, akiknek mondjuk 80%-os terjesztési lehetőségük van. Ez összesen 800-szoros túlerő, azt hiszem ekkora túlerővel még az igazság sem tud megbirkózni. Nyilván ötezer ellenérvet nem lehet felsorolni, sem megválaszolni.

Legfeljebb kategorizálni lehet. Ellenérvek melyek bizonyítják, hogy az általam vázoltak nem is demokrácia, valami más a demokrácia. Itt egy sereg áldemokráciát lehetne felsorolni. A lekülönbözőbb dolgokat hallottam már demokráciának titulálni. Aztán lesznek ellenérvek melyek, azt bizonygatják majd, hogy ezt nem lehet megvalósítani. Aztán lesznek ellenérvek, amelyek a részletkérdésekbe akadnak bele, és azok esetleges tévedéseit forgatják ki. Aztán lesznek ellenérvek, melyek majd azt bizonygatják hogy egyfajta demokráciát meg lehet valósítani, de az milyen borzalmas rendszer lesz. Szóval lesz ellenérv jócskán.

Az áldemokrácia néhány tipikus példája. A demokrácia egyenlő a szabadsággal. A demokrácia egyenlő, nem félni. A demokrácia egyenlő a szólás és világnézeti szabadsággal. A demokrácia egyenlő a többpártrendszerrel. A demokrácia egyenlő a piacgazdasággal.

A demokrácia az, ha a vezetés népérdekű döntéseket hoz. (Szerintük népérdekű, megkérdezés, mérés nincs.) Demokrácia az, ha vezetést kétharmaddal választják. Demokrácia az, ha a szűk vezetés kétharmada hozza a döntéseket.

A fentiekkel két probléma van. Egyrészt egy résztényezőt tesz egyenlővé az egésszel. A sok tényező közül kiemel egyet, a többit elfelejti – a leggyakoribb gondolkodási hiba. Másfelől ha összevonjuk a fentieket, vagyis azt mondjuk: a szabadság, a nem félni, a szólás és világnézeti szabadság, a többpártrendszer, a piacgazdaság - együttesen egyenlő a demokráciával – ez sem lenne igaz. Kimaradna ugyanis a demokrácia lényege: a lakosság érdemi beleszólása a lakosságot érintő kérdésekbe. Tessék kérem megmondani, hogy az előző tényezők melyike garantálja a lakosság érdemi beleszólását a döntésekbe.

Az előző tényezőkre legfeljebb azt mondhatjuk, hogy ezek a tényezők egy viszonylag fejlettebb demokratikusabb rendszert jelentenek. Azt jelentik, hogy nincs diktatúra. A rendszerek azonban nem egy kétfokú skálán helyezkednek el, diktatúra és demokrácia, hanem egy minimum százfokú skálán, mely skálán még az ötvenes szintet sem értük el.

Mielőtt tovább megyünk, röviden foglaljuk össze tényleges demokrácia főbb jellemzőit. Közbe kell vetni: a tényleges demokrácia sem abszolút demokrácia csak jelenlegi államkapitalizmusnál nagyobb demokrácia. 

Tehát a tényleges demokrácia rendszer jellemzői. A gazdasági rendszer a fejlett magán-kisvállalkozásokra, középvállalkozásokra épül.  Az állam szerepe arányos lesz. Erre majd visszatérek. A politikai rendszernek egyrészt az lesz az alapja, hogy a lakosság (népréteg) a lehető leginkább részt vegyen a döntéshozásban, de azután egy egységes végrehajtás legyen. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a döntéshozás a követlen demokráciára alapul. A lakosság közvetlenül nem képviselőn, vezetőn keresztül szólhat be a döntéshozásba. Másfelől egy hatalmi és vagyoni céloktól mentes, független, tudományos szakmai, demokratikus intézményrendszerben dolgozó vezetés vesz részt a döntéshozásban. 

Továbbá az arányos (a jelenleginél jóval csekélyebb) és igazságos vagyoni, hatalmi hierarchiára való törekvés lesz a politikai rendszer alapja.

Az állam és a demokrácia.

Mit jelent az, hogy az állam szerepe arányos lesz. Ez azt jelenti, hogy az eddigi rendszerektől eltérően ezt a kérdést előítéletektől mentesen kezeli ez a rendszer. Nem úgy indul a kérdésnek, hogy az állam jó, nem is úgy hogy az állam rossz. Pontosabban arról van szó, hogy az állam szerepének erőségének van vagy ötven jelentősebb vonatkozása, és van legalább húsz alapelve. A tényleges demokráciában minden vonatkozást minden elvet alaposan meg fognak vizsgálni és azt az arányt, erősséget, szerepet fogják megállapítani, amely összességében a lekedvezőbb a lakosságnak. Ezek szerint mégis van egy alapelv: ez pedig az, hogy lakosság népréteg összességében és hosszabb távon jól járjon, a szükségletei minél inkább kielégüljenek. Tehát van ötven vonatkozás: pl. magángazdaság állami szükséglet-kielégítés aránya, magándöntések állami döntések aránya, egyének, kisközösségek, önállósága. Továbbá a különböző ágazatok (oktatás, egészségügy, kultúra, stb.) különböző szerepeket, arányokat kívánnak. Az állam összesített aránya, szerepe, ezekből a különböző arányokból, szerepekből áll össze. Ráadásul e vonatkozásokat egymással is egyeztetni kell. Ezért nem mondanék szívesen konkrét arányt, mondjuk azt, hogy ez az arány legyen 70-30% a civil szféra javára. A rendszer újdonsága az állam vonatkozásában, az előítéletektől mentesség lesz. Másrészt újdonság lesz az is, hogy az állami szerepvállalás nem egy vezetés szerepvállalása lesz, hanem a népréteggel közös szerepvállalás lesz.

Az állam szerepvállalása erőssége többek között arra az egyszerű felismerésre alapul, hogy a piacgazdaság nem képes minden esetben a lakosság érdekei szerint működni. Nézzünk néhány példát. A gyógyszergyáraknak az hoz profitot, ha az emberek betegek, mert ezáltal tudnak több gyógyszert eladni. Az autógyáraknak nem érdekük pl. akkumulátoros autókat gyártani, mert akkor át kellene állni egy másik típusra, amely átállás veszteséget okozna. A kőolaj kidolgozás, feldolgozás, kereskedelemnek pedig kifejezetten tönkremenést okozna. Elismerem, hogy a fenti példák szélsőségesek, túlzottan leegyszerűsítettek, azt azonban jelzik, hogy a piacgazdaság és a lakosság érdeke nem azonos. A piacgazdaság nem képes igazságos versenyt önmagától létrehozni, ez most is nyilvánvaló. Ezért van állami szabályozás és felügyelet, ezért működik, pl. a versenyhivatal. Mi is az igazságos verseny? A profitok (jövedelmek, bérek) olyan elosztása, amelynek alapja a jó, a korszerű, a hosszabb távon is hasznos (pl. környezetkímélő) termék, szolgáltatás előállítás. Továbbá, igazságos verseny, ha mindenki valós képessége, teljesítménye alapján érvényesül, és e szerint részesül a termékekből, szolgáltatásokból. A valós képesség és teljesítmény pedig az, ha az önhibán kívüli teljesítmény és képesség gátló tényezőket figyelembe vesszük. A humanizmus méltóság elve pedig az, hogy függetlenül versenytől, minden embernek joga van egészségesen és elfogadhatóan (nem nyomorogva) élni.

Jelenleg mindez nincs, és ezzel lényegében sérül az igazságos jövedelem és vagyon elosztás, és sérül a termékek szolgáltatások minőségének hasznosságának fejlődése is. A jövőben tehát olyan állam jön létre, amelyik, biztosítja az igazságos versenyt és biztosítja a humanizmus és méltóság elvét.

Már sokszor emlegettem hogy a demokrácia egy tudomány. Méghozzá olyan széleskörű tudomány, hogy külön ágakra, szakokra osztható. Egy külön tudományág lesz a közvetlen demokrácia. A közvetlen demokrácia is tovább oszlik külön szakokra. Bár részleteiben a tanulmány során már említettem ezeket most vázlatosan mégis megint felsorolnám. A közvetlen demokrácia elvei. Az objektív tájékoztatás. A helyes kérdésfeltevés tudománya (érthetőség, világos és több alternatíva, stb.).

A közvetlen demokrácia módjainak ismerete, pl.: népszavazás, széleskörű közvélemény-kutatás. A közvélemény-kutatás különböző céljai: vélemény-megismerés további felhasználás (program, törvényjavaslat elkészítés, tudományos munka, stb.) miatt. Vélemény-megismerés döntéshozási célból. Adott konkrét kérdésben való döntés. Általános (pl. nagy-vonalú költségvetés, világnézet, alapvető célok, stb.) kérdések egy csoportjával kapcsolatos vélemény-megismerés.

Kérdés nélküli közvélemény-kutatás. Ez az, amikor egy testületnek fórumnak mindenki elmondhatja, megírhatja a panaszát, javaslatát, véleményét.  A testület egyrészt ha konkrét ügy akkor a megfelelő szervnek továbbítja de előtte feldolgozza a véleményt. Ha nem konkrét, akkor csak feldolgozza. Az összesítés feldolgozás egy külön tudomány. Általában közvetlen demokrácia külön tudománya vélemények összesítése feldolgozása, kategorizálása. Egyfelől különböző célokból összesíthetik, kategorizálhatják a véleményeket. Másfelől fontos alapelv hogy véleményekből kell meghatározni a döntést és nem fordítva: úgy kategorizálni a véleményeket, hogy az egy adott döntést igazoljanak. Ezért az összesítésnek, kategorizálásnak külön szabályzata lesz, ami ezt kizárja.

További tudomány a különböző döntésekhez kiválasztani a megfelelő döntéshozó egységeket és „szavazati” arányokat. Pl. intézményi döntések, helyi döntések, szaktörvények, általános törvények, ill. előkészítő felmérés törvényjavaslat elfogadás, stb. A döntéshozó egységek általában lehetnek a felettes vezetés, független szakemberek, a népréteg méghozzá az önként szavazók és a reprezentatív csoport. A reprezentatív csoport akár tízezer főt is jelenthet. Egyébként a reprezentáció összeállítása is külön szakma.

A tudomány, oktatás és a demokrácia.

Tehát ezek az egységek, azonban nem mindegy hogy milyen döntésben, milyen arányban vesznek részt. Itt külön tudomány az előrelátható kisebbségi érdekeltségűek döntéshozói kompenzációja. Pl. az a rendszer, hogy az EU parlamentben a kisebb országok a lakosságukhoz mérten nagyobb arányban vehetnek részt. Ennek lehetnek más módszerei is.

Külön tudományág a szavazások alapvető szabályozása is. Ezen belül a nyílt eredményű szavazások biztosítása.

A következő tudományág az eredmény, eredményesség megállapítása. Milyen szavazati arányoknál lehet elfogadott egy-egy döntés.

Mindezek tudományok, ami azt jelenti, hogy nem eseti módón történik ezek kiszámolása, megállapítása. A demokrácia tudomány meghatároz döntéshozási, véleményezési fajtákat, típusokat és előre kiszámolja ezek lehetséges objektív megoldásait. A végrehajtó szakemberek pedig ezen tudományosan kiszámolt és előre megirt szabályok keretei között mozoghatnak. Egyébként a jövő törvényei tele lesznek szavazati szabályokkal, arányokkal, százalékokkal. Ezt is a demokrácia tudomány képes pontosan megállapítani.

Természetesen a demokrácia tudományának kell a demokrácia elveit, elméletét megfogalmazni.

E tudományt egyelőre még csak kapizsgáljuk.

A demokrácia technikai feltételei. A számítógép és az informatika fejlődését általában az a gazdaság, a kereskedelem, a tudományok fejlődésével szokták összekapcsolni. Van azonban ennek talán még az előzőnél is lényegesebb vonatkozása, ez pedig a gazdasági társadalmi rendszer fejlődése és ezen belül is leginkább a közvetlen demokrácia megvalósíthatósága. Pl. informatika, számítógép által mérni lehet, a vagyoni helyzetet. Ki lehet számítani a bonyolult adózást. Amire ezek az eszközök igazán alkalmasak, az közvetlen demokrácia, a közvélemény-kutatások. A jövő közvélemény-kutatása pl. szavazati, szg. kártyával fog működni egy ember-egy szavazat elv fog érvényesülni. Amennyiben pedig létrejön a többszörös szavazati jog az is könnyen megvalósítható lesz ily módón. Az objektív tájékoztatás, a kérdések feltevése, a vélemények leadása, az összesítés és mindenben részt vehet a számítógép és a fejlett informatika. Mintha ezeket, az eszközöket szinte erre teremtették volna. A közvetlen demokrácia technikai feltételei tehát megvannak, nem lehet arra hivatkozni, hogy ez körülményes és magvalósíthatatlan. Az informatika fejlődése a rádió televízió, Internet, számítógép alkalmas arra, hogy megoldandó problémákat, kérdéseket, az ehhez kapcsolódó általános és egyéni tájékoztatást, közölje. Továbbá alkalmas arra, hogy a beérkező szavazatokat regisztrálja összesítse.  A számítógépnek van még egy nagy előnye, ha zárt rendszerű, akkor lehet titkos.

A fentiekről egyébként eszembe jut a történelmi egyszerűsített rendszerfejlődés. A tudat fejlődése a természettudományos és technikai fejlődés, és a rendszer fejlődése összhangban képes fejlődni. Ahogy pl. az ősközösség meghaladásához, a feudalizmus kialakulásához is szükség volt, pl. a fémfeldolgozásra, nagy és tartós kőépületek megépítésére, úgy tényleges demokrácia kialakítására szükség van egy magasabb informatikai, számítástechnikai színvonalra.  Nos ez a technikai színvonal megvan, ez már nem akadálya a rendszerfejlődésnek.

A nép alkalmatlan a demokráciára, vagy csak alkalmatlan helyzetben van?

Kétségtelen elég nagy azon népszavazások, többségi döntések aránya amelyekből esetleg az következtetés vonható le, hogy a nép rosszul dönt. Az hogy a rendszerváltás utáni vezetések nem váltak be az nem nép döntésének hibája. Egyszerűen két-három rossz között lehetett választani.

A 2004-es kettős állampolgárságról ill. egészségügy privatizációjáról szóló népszavazás viszont úgy tűnik hogy hibás döntés volta nép részéről Azaz lehet hogy nem is lakosságban volt a hiba.  A demokráciatudomány alacsony ismeretéről árulkodik, hogy senki nem tette fel a kérdést hogy ez a népszavazás jól volt megrendezve? Lehet, hogy itt kell keresni a kudarc okát? Először is minden népszavazás ellőtt és közben beindul a károgók hada. A törvény túlságosan leszűkíti a népszavazással eldönthető kérdéseket, túlságosan nehéz feltételeket szab, ennek ellenére, ha nagy nehezen létrejön egy népszavazás, akkor is beindul a károgók hada. Minek ez, nincs értelme, túl drága, képtelenség, a nép nem képes ebben dönteni, és ehhez hasonló megjegyzések nyilatkozatok áradnak a médiából. (A múltkor pedig valaki ezt mondta tv-ben: Svájcban már szélsőséges, eltúlzott a közvetlen demokrácia. Valóban Svájc szinte nyomorog a szélsőséges eltúlzott közvetlen demokrácia miatt – mondom gúnyosan.)

Csoda hogy az embereknek elmegy a kedve a népszavazástól? Aztán itt van a tájékoztatás, azt sok mindennek lehet nevezni csak objektív tájékoztatásnak nem. Nem azért, mert nem egyenlők a kampányidők, ez legkisebb hiba. Egyszerűen hiányzik a független szakértől elemzése magáról a kérdésről. Mert olyan elemzés csurig van ami az esélyekről szól, a pártharcokról és minden másról, csak maga kérdés nincs elemezve. A pártok a maguk szélsőséges álláspontját elmondják de ezek szélsőséges vélemények. Pont az objektív szélsőségektől mentes elemzés hiányzik. Egyébként Magyarországon vagy nincsenek független egyik párthoz sem kötődő szakértők, vagy azt hiszik, hogy nekik nem szabad magát a témát elemezni. Mindenki azt elemzi, hogy ki mit mond, ill. mit mond a másik. A helyes persze az lenne, hogy a véleménymondót ne érdekelje, mit mond a másik csak tárgyra koncentráljon. A jövőben talán lesz egy olyan íratlan, vagy írott szabály, hogy akinek a mondandója 20%-ot meghaladóan a másik vélemény elemzése lesz, az elveszti a hitelességét. Ha pedig ez az elemzés ne is a tárgyra koncentrál, akkor már a harmadik mondat után elveszti a hitelességét.  Jelenleg a helyzet, az hogy a tárgytól függetlenül arról van szó, hogy mit mond a másik, illetve és ez már agyrém, arról van szó hogy a múltban mit mondott a másik.

A népszavazásra teljes volt az emberek fejében a káosz. Ez nem objektív tájékoztatás, hanem annak ellenkezője. A másik probléma vélemények felületessége. Hát kérem ezek a pár perces, egymás szavába vágó vitaműsorokat mintha direkt az objektív tájékoztatás ellen találták volna ki. Az objektív tájékoztatás az lenne, hogy van a tárgyra koncentráló három-nyolc, ebből legalább egy-kettő független szakemberek által összeállított alapos precíz, mondjuk írottan hat-tíz oldalas szóban 20-30 perces vélemény, érvelés, külön elmondva, leírva. És ezek egymás melletti bemutatása. Tessék kérem ezeket összevetni elgondolkozni. Tehát kialakul 2, 3, 4 komplex minden jelentős tényezőt magába foglaló megoldási javaslat úgy hogy azokat az kormányoldal az ellenzék és  a független szakértők, vagy mások ill. ezek valamelyik variációja állítana össze. Az objektív tájékoztatás pedig azt jelenti, hogy minden komplex megoldási javaslat egyenlő időben egyenlő módón, koncentrálva egymás mellett kerülne nyilvánosságra. Továbbá ha a független szakértők nem is tesznek le külön megoldási javaslatot, akkor is kötelezően részt kell venni az értékelésben, állást kellene foglalniuk, hogy melyik javaslatot tartják jónak ill. kevésbé jónak. Így jönnének ki a következő variációk: 2 javaslat mellett, négy érvelés, 3 javaslat mellett három, vagy hat érvelés, 4 javaslat mellett négy, vagy nyolc érvelés. A 3-8 érvelésben így lenne benne legalább egy-kettő, esetleg három független szakértő általi érvelés.  Az érvelések után jöhetne a népszavazás.

Ez egy egyszerű és jó megoldás. Jelenleg, viszont hetekig folyik a semmiről a vita. Szerintem ötven év múlva nagy derültséget fog okozni ezekre, a népszavazásokra való visszaemlékezés.

Itta következő megjegyzést, tenném. Az általános képviselő választások (amelyek szintén népszavazások) még ennél is szörnyűbbek. Csak néhány elemet emelnék ki. Világos, de azért konkrét programok helyett a másik fél lejáratása. Világos és konkrét programok helyett értelmezhetetlen frázisok. A jövő helyett a múlttal való foglakozás. A világos és konkrét programok helyett a felelőtlen ígérgetések halmaza. Az ígérgetésnek talán legnagyobb negatívuma az, hogy egy részét kénytelenek betartani.  Az egész kampány célja: a mindenáron hatalomra jutás. Mindegy hogy mivel, hogyan de az „együgyű” választót a mi oldalunkra kell állítani. Ráadásul azt fel sem tételezik, hogy az együgyű választó talán értékelné a világos, de konkrét, a jövőre vonatkozó programot. Az együgyű választó viszont ezt kénytelen időnként elviselni. Ha tehetné, (ha pl., lenne ilyen népszavazás) akkor az egész vezetést (kormányoldal és ellenzék maghatározó embereit) leváltaná. Többek között azért sem teheti, mert azokat a kispártokat, akik még indulnak a választáson, nem ismeri. Elvileg szavazhatna rájuk, azonban az ismeretlenség egy gyakorlati lehetetlenséget hoz létre. Gyakorlatilag a szavazó nem képes a vezetést leváltani. Abban dönthet, hogy a vezetés melyik része legyen az elit, a kormányzó vezetés. Ez az egész megint felveti a kérdést: a többpártrendszer önmagában mennyire demokratikus?

A jelenlegi választási kampányok borzalmasak. Itt kitérhetnék az ellenőrizhetetlen pénzmozgásokra. Az egyenlőtlen és objektivitástól mentes tájékoztatásra. Többek között törvényekkel lehetne szabályozni, hogy miből állhat egy választási kampány. Pl. így: a múlt időszakának értékelése, max. 20%. Ezt is, a független nemzeti statisztikai testület összeállított statisztikai adatai alapján.   A vezetők személyes értékelése, max. 10%.   Más programok értékelése, kritikája max. 20%. A saját jövőre vonatkozó, részletes, konkrét (frázisoktól mentes) program ismertetése 50%. A százalékok az időre, a költségre, az elhangzott mondatok (szóbeli és írásbeli) arányára vonatkozik. A magánmédia behatárolása ezen időszakban. A közszolgálat média feladatai ezen időszakban. A kérdés itt megint az, hogy miért nem születnek ilyen törvények?  A válasz megint ez: a rendszer (a vezetés) nem engedi magát demokratizálódni, azaz a rendszer demokratikus szintje a jelenlegi alacsony demokratikus szinten van.

Visszatérve a 2004-es népszavazásra. Mindezek ellenére szerintem a nép jól döntött. Ugyanis hiba volt az, hogy ezekre a kérdésekre kétharmados döntést írtak elő. Valójában ennek népszavazásnak véleményező népszavazásnak kellett volna lennie és elég lett volna az 50,1%-os szavazati arány. A lakosság ugyanis nem dönthetett a lényegi kérdésben, csak azt dönthette el, hogy a parlament köteles ezzel foglakozni. Ha pedig nem dönthet, akkor az nem lehet ügydöntő népszavazás. Van itt egy lélektani momentum is: ha nem dönthetek igazán, akkor nem is veszem komolyan a döntést. Nem tudom hogy ki alkotta népszavazási törvényt, és ki állapította meg e népszavazás szabályait, de hogy ezen emberek nem jártasak a demokráciatudományban, az biztos. Az, hogy ez a szempont (a rossz kiírás, rossz elfogadási arány) senkinek nem tűnt, fel azt jelenti, hogy nagyon alacsony színvonalú a demokrácia ismerete.

Az egészből levonhatjuk a következtetést: nem a lakosság döntésben volt a hiba, hanem az alacsony színvonalú demokráciában ill. demokráciával kapcsolatos ismeretek hiányában. A kettő ugyanis összefügg: nem lehet magas színvonalú egy demokrácia, ha demokráciával kapcsolatos ismertek hiányosak kezdetlegesek.

Bár EU alkotmányát elfogadó francia, holland népszavazás részleteit nem ismerem de az szűrődött le hogy itt is egy rendkívül alacsony színvonalú rosszul előkészített, rosszul megszervezett népszavazásról volt szó. Valószínűleg nemcsak Magyarországon erősen hiányosak a demokrácia ismeretei, hanem az egész világon. A legerősebb közvetlen demokrácia és legnagyobb demokráciaismeret véleményem szerint Svájcban van. Itt a legnagyobb a népszavazások és a helyi népszavazások aránya, ill. itt van közel négy egyenlő párt a parlamentben. Úgy tűnik, hogy Svájcban a nemzetiségi kérdések is rendben vannak. Politikai rendszerét illetően Svájc, az államkapitalizmus talán legfejlettebb, de mindenképpen egyik lefejlettebb országa. Erről az jut eszembe, hogy a Magyarországi vezetésnek soha nem volt Svájc a példája. Nem volt példája Svédország, sem ahol pedig igen erős az állam. Nem volt példája Norvégia, Finnország, Dánia sem.  Ráadásul ezen országok lakosságszámban is hasonlók Magyarországhoz. A magyar vezetés állandóan Németországhoz, Franciaországhoz, Angliához hasonlította magát. Mi ez megalománia vagy butaság? Mindenesetre Magyarországnak megvolt az esélye hogy a „rendszerváltozáskor” ugorjon egyet, rögtön egy demokratikusabb államkapitalizmust hozzon létre. Ehelyett csosszant egyet, és azóta meg toporog. Magyarországgal, pontosabban a magyar vezetéssel kapcsolatban mindig az, az érzésem, hogy egy háttéralkukat kötő, sumákoló, vezetése van, és így az országnak is ilyen jellege van.  Az biztos, akár véletlen, akár szándékos, hogy a Magyarországi gazdasági, pénzügyi, politikai folyamatok úgy alakultak, ahogy az a nagytőkének leginkább megfelelt.

 Persze lehet mondani: Svájc megteheti, mert gazdag ország. Én viszont megfordítom: valószínűleg azért lett gazdag, és független ország mert már régóta demokratikus ország.

A rossz döntések oka tehát nem nép alkalmatlansága, hanem a rendszer (a vezetés) alkalmatlansága. A rendszer nem képes jó döntést hozni és nem képes olyan feltételeket teremteni, hogy a nép jó döntést hozzon. A nép olyan helyzetben van, amelyben a demokráciára való alkalmassága nem derülhet ki.

Azért választjuk a vezetőinket, azért kapják a fizetésüket, hogy ők hozzák a döntéseket – hallani manapság gyakran ezt a féligazságot. Általában ezzel a közvetlen demokrácia pl. egy népszavazás értelmetlenségét, akarják bizonygatni.

Én viszont ezt a gondolatot tartom értelmetlennek. Rendben van, azért kapják a fizetésüket, de mégsem hoznak jó döntéseket. És akkor most mi van?

Még a jó vezetés sem tudhatja pontosan, hogy mi a nép igénye. A nép igényét, maga a nép tudja pontosan elmondani.

Aki ezt állítja az, valami ilyesmit mond: emberek engem a közügyek (egyébként azok engem is érintenek) abszolút nem érdekelnek. Lehet, hogy eszem sincs hozzá elég. A lényeg az, hogy én ilyen dolgokkal nem foglalkozom és nem is akarok foglakozni.  Az ókori görögöknél ezeket nevezték idiótáknak.  Szerintem is megfelelő ez a jelző.  Mit is mond az ilyen ember: emberek engem az engem érintő fontos dolgok nem érdekelnek, lehet, hogy eszem sincs hozzá elég. A lényeg az, hogy én nem foglalkozom az engem érintő fontos dogokkal, és nem is akarok azokkal foglalkozni.

Egyébként azért is szükséges a közügyekkel foglakozni, hogy a fölösleges közügyek (bürokrácia, pénzügyi intézkedések, jogi perpatvarok, stb.) ne vonják el a szabadidőt és a munkaidőt.  Vagyis hiába tartózkodna valaki a közügyektől, de közügy nem tartózkodik tőle. Ha nem nyilvánítja ki az akaratát: pl. engem hagyjanak békén a fölösleges közügyekkel, akkor annyi fölösleges közügyet kap a nyakába, hogy nem győzi kapkodni a fejét. A legjobb megoldás még az idióta számára is az, ha általában foglakozik a közügyekkel, ha kinyilvánítja a véleményét, igényét, akaratát.     

A vezetés demokratikus szintje, alacsonyabb, mint a nép demokratikus szintje.

Kétségbe lehet vonnia nép alkalmasságát a demokráciára, de ilyenkor mindig fel kell tenni a kérdést: a vezetés alkalmasabb a demokráciára? A jelenlegi hatalmi vagyoni jellegű vezetés eleve nem lehet alkalmas a demokráciára, hiszen a demokrácia sérti az alapvető érdekeit. Az alkalmatlansága többek között a demokratikus ismertek hiányából is kitűnik. Egyszerűbben fogalmazva: nincsenek tisztában azzal, hogy mi demokrácia, mi a demokratikus működés. Továbbá kitűnik abból, hogy nem hoz létre olyan rendszert, amelyben a nép alkalmas lehet a demokráciára.

Nézzünk a vezetés demokrácia ismereteinek hiányát. Ennek egy tipikus példája, a 2005-ös Köztársasági Elnök választás.

Elöljáróban nézzük meg hogy egy pl. egy 300-as csoport, testület, stb. mikor nevezhető demokratikusnak. Megjegyzem a parlament is csoport, testület. A jövőben, igen lényeges, hogy csoportok, testületek, közösségek, amelyek demokratikusan működnek, szavazással hozzák meg a döntéseiket, a demokrácia valós szabályai szerint működjenek.

Ha a csoport, közösség, kettő vagy több klikkre, pártra, stb., osztódik és abból folyamatosan az egyik dominál, akkor minden szavazás ellenére nem beszélhetünk demokráciáról. A feles döntésekben (törvényekben) mindig az lesz amit a domináló csoport ( kormányoldal, stb.) akar. Az ennél nagyobb arányú, pl. kétharmados döntések, pedig érvénytelenek lesznek, ha a domináló csoport nem éri el a kétharmadot. Ha egy domináló többséget alkotó csoport van, akkor nincs értelme a szavazásnak, akár egyenesben is kihirdethetnék a döntéseket szavazás nélkül. Sőt mondhatjuk hogy ez nem más, mint egy áldemokráciával legalizált diktatúra, egypártrendszer. Jelenleg általában így működnek a parlamentek. Nevezzük ezt váltakozó egypártrendszernek, azaz 2%-os demokráciának. 2%-os azért mert időnként (négyévente), azért megvan váltakozás lehetősége. Itt persze bejönne a választási rendszer az igazi váltakozás lehetősége is a problémakörbe. Amennyiben nem jelenhet meg új párt a tájékoztatás, ill. az egyéb szabályok miatt, akkor az váltakozás lehetőségét is csökkenti. Ez, a választási rendszer egy másik problémaköre a demokráciának.

A harmadik problémakör a klikken, párton belüli döntéshozatal. Ha domináló csoport döntése úgy alakul ki, hogy a domináló csoport tagjai, mint független emberek ( szakértők) szavaznak a közös véleményre, akkor nem történik más mint leszűkül a döntéshozók létszáma mondjuk 300-ról 160-ra. Ha viszont az történik hogy 3-4 ember dönt és a többiek ezt általában indirekt, direkt kényszer miatt követik akkor valójában ez a 3-4 ember dönt. Jelenleg általában ez a helyzet a parlamenti döntéseknél.

Itt még meg kellene jegyezni, hogy a szakemberséggel sincs minden rendben. Megkérdőjelezhető a képviselők szakértése és társadalomtudományos felkészültsége. Hiába van azonban szakértelem, ha nem dönthet az illető.

 Visszatérve ha két olyan klikk, párt, van a közösségben amelyik egyenlő eséllyel indulhat minden egyes szavazáskor (döntésnél), akkor az kétpártrendszer lenne. Ezt nevezzük 6%-os demokráciának. Ezt pl., úgy lehetne megoldani, hogy kisebbik párt valamilyen szavazástechnikai módszerrel egyenlő eséllyel szavazhatna. Itt csak egy kisközösség vagy testület (intézmény, parlament) demokráciájáról beszélek. Egy ország demokráciája ennél szerteágazóbb (soktényezős), de ez az egyik leglényegesebb része.

Persze erre azt szokták mondani, hogy az emberek egy programot választanak, és kormányoldalnak joga van a programját érvényesíteni.  Meg azt is szokták mondani, hogy az országnak kormányozhatónak kell lenni. A válaszom ez. Egyrészt a programok felületesek és nem szokták azokat betartani. Másrészt nincs objektív tájékoztatás, ill. a programok zavarosak így az emberek nem programokra szavaznak. Harmadrészt, ha igaz lenne, hogy programokra szavaznak, akkor mi értelme van parlamenti rendszernek, a parlamenti szavazásoknak? Akkor legyen egy olyan rendszer, hogy négy évente a legjobb  (tüzetes, érthető, végrehajtható)  programok kerülnek megszavazásra és akkor kerüljön a programkészítő társaság hatalomra és ne zavarja a munkáját semmi. Viszont ebben az esetben is leválthatónak kell lenni ennek a társaságnak, pl. akkor, ha nem hajtja végre a programját.  Valójában ez az egész azért sem igaz, mert a döntések többsége nem programról szól, hanem az éppen felmerülő problémákról. Ami pedig az ország kormányozhatóságát illeti: nem szabad összekeverni a döntések ilyen-olyan kialakulását a végrehajtás egységességével. Hiába egységes, centralizált egy döntéshozás, jogalkotás, ha rossz a végrehajtás a szaktörvénykezés, a jogalkalmazás, az intézményrendszer és ezek szabályozása.

Tehát ezeket, a vonalakat felejtsük el.

Azt azonban hozzátenném, hogy jelenleg a programválasztás és képviseleti rendszer úgy van összekavarva, hogy sem egyik, sem másik nem jön létre.

Maradjunk abban, hogy elsősorban a döntéseknek, a jogalkotásnak kellene demokratikusnak lenni, erről szól a demokrácia.

Mi is a demokratikus döntéshozás lényege? Az hogy az adott közösség, testület csoport, stb., minden tagjának véleménye alapján alakuljon ki egy közös döntés. Ez az alapelv, amit nem szabad elfelejteni.

Ha váltakozó egypártrendszer van, akkor az előző alapelv szerint az csak 2%-os demokrácia. Jelenleg döntő többségben ez van, mert gyakorlatilag egy párt döntése alapján alakulnak ki a törvények.  Ha valódi kétpártrendszer lenne (legalább két párt döntése alapján alakulnak ki a törvények),  akkor az 6%-os demokráciát jelentene, mert bővülne a valódi döntéshozók száma. A valódi kétpártrendszer azt jelenti, hogy nincs ellenséges klikkesedés, és nincsenek szövetségek háttéralkuk csak az adott probléma ügy tárgyilagos elbírálása, és a két fél, kb. egyenlő döntéshozó erővel rendelkezik. Ha valódi három-pártrendszer lenne (három egyenlő esélyű klikk, párt szavazhat), akkor az kb. 10%-os demokrácia lenne. Ha valódi négy pártrendszer lenne, akkor az 13%-os demokrácia lenne, ha valódi öt pártrendszer lenne, akkor az 15%-os demokráciát jelentene, és így tovább. Ellenben lehet akár száz párt is, ha a népréteg, a többség véleménye ismeretlen. Ekkor csak a maximális demokrácia legfeljebb csak 30%-os lehet.

50%-os demokráciát jelentene a parlamenti demokrácia esetében, ha mind a 300 képviselő, az önálló szakértői véleményét (minden képviselőnek lenne egy szakértő gárdája), ill. részben a választókörzete akaratát képviselné. Ez akkor alakulhatna, ki ha egyéni képviselőket lehetne választani, ill. meg lenne akadályozva parlamenten belüli klikkesedés.  Ez még mindig nem egy szervezett közvetlen demokrácia. Az általam javasolt, a döntéshozó mechanizmusban vázolt demokrácia, kb. 70%-os demokráciának felel meg. Most itt az egyéb feltételekről, mint objektív tájékoztatás, stb., nem beszélek.

A parlamenti demokrácia tehát maximálisan 50%-os demokrácia lehet.  Ehhez többek között az kell, hogy minden képviselő független legyen, alkalmas legyen, és magas szintű társadalomtudományos ismeretekkel rendelkezzen, valamint az hogy a választókörzetében élő emberek (többség) véleményét jelentős részben magévá tegye ill., képviselje. Ezen feltételek mellett tehát nem valósul meg a függetlenség, mert a képviselők párttagok. Nem valósul meg a tudás. Valamint nem valósul meg a választókörzetben élő emberek véleményének figyelembe vétele. Ez már azért sem valósul meg, mert a képviselő a pártjának a véleményéhez kénytelen alkalmazkodni. Azt csak mellékesen jegyzem, meg hogy az emberek jelentős része nem is tudja ki a képviselője. Túl optimista vagyok ha azt mondom hogy az emberek 1%-a az akinek véleménye egyáltalán képviselő tudomására juthat.

Mivel egy képviselő csak részben tudná választókörzete akaratát képviselni (a lakosság pontos véleményét csak a lakosság tudná megmondani, mondjuk közvélemény-kutatás által). Így optimális (a parlamenti demokráciához képest optimális) esetben a másik 50% a lakossági véleményből alakulna ki. Tehát, ha megvalósulna a „minden képviselő független szakértő és képviselő” akkor beszélhetnénk képviselet rendszerről, 50%-os demokráciáról.

E tanulmányban (főleg döntéshozó mechanizmus fejezetekben) én egy magasabb szintű demokratikus rendszert vázoltam. Anélkül, hogy a különbségeket kielemezném (pl. mi különbség az egyéni képviselő és egy független a problémakörhöz értő testült között, stb.) a következőt jegyezném meg. Erősen valószínű, hogy a jelenlegi rendszerben még ezt az 50%-os optimális parlamenti demokráciát sem lehet létrehozni. Létre lehetne hozni, azonban egy 20-30%-os parlamenti demokráciát. Jelenleg Magyarországon, és az államkapitalista országok többségében legfeljebb átlagosan 4-8%-os a demokratikus szint. Gyakorlatilag viszont az optimális szint, e rendszerben a 30%-os szint lehetne. Az elméleti 50%-os szintet, e rendszerben sok tényező miatt szinte képtelenség elérni.  A tényleges gyakorlati szint átlagosan mindig alacsonyabb, mint gyakorlati optimális szint, ezért van csak 6-8%-os demokratikus szint. A 30%-os demokratikus szintet azonban, ahogy Svájc példája mutatja, el lehetne érni.

A szavazások titkossága is emelheti a demokratikus szintet. Ha titkos a szavazás akkor a szavazók bátrabban képviselhetik az egyéni, önálló véleményük. 

Erről az egészről egyébként a „szavazások alapvető elvei és szabályozása” c. fejezetben már szó volt.

A hosszúra nyúlt bevezető után térjünk rá magára a Köztársasági Elnök választására. Itt már arról, demokratikus szintről beszélek, ami csak parlament belső működésére vonatkozik. Ez bármilyen közösség, bármilyen testület, intézmény demokráciájához hasonlítható.

Magyarországon a Köztársasági Elnököt a parlamenti képviselőknek titkos szavazással kell megválasztani. Nem közvetlen nép-választással, ami egy fokkal demokratikusabb lenne. Szerintem a jogalkotó, e szabály kitalálója valami ilyesmit gondolhatott: néha nem árt, ha ezt a 2%-os alacsony demokratikus szintet, egyes döntések alkalmával felemeljük, mondjuk 6%-os szintre Ha titkos a szavazás akkor a képviselők nem lesznek kénytelenek a frakciójuk intelme szerint dönteni és előfordulhat, hogy nem a legnagyobb párt jelöltje fut be. Tehát nyílt eredményű (nem elve lefutott) lesz, vagyis demokratikusabb döntés jöhet létre.

Tehát a jogalkotó és minden normális ember egész egyszerűen képzelte el ezt a választást. Van, mondjuk két jelölt és a képviselők minden egyeztetés, minden taktikázás, minden pártérdek nélkül bemennek a szavazófülkébe, és a megjelölik a számukra szimpatikusabb, szerintük jobb jelöltet. Tehát a képviselők ez esetben kivételesen az önálló véleményük alapján (nem pártvélemény alapján), demokratikusan választanak. Ahány emberrel beszéltem, és állíthatom ezek normális emberek voltak, ilyen egyszerűen képzelték el ezt a szavazást.

Nem így a képviselők. Először is elkezdődött az egyeztetés, a taktikázás.

Az igazi döbbenet viszont az volt, amikor egyes képviselők elkezdtek árulásról, hűtlenségről, és még ki tudja miről beszélni, majd megmutogatták, ill. ellenőrizgették egymás szavazatait.

Mondjuk, ha egy háborúról kellett volna dönteni, akkor még érhető lett volna a nyílt szavazás igénye, ebben az esetben mindenki vállalja a döntéséért a felelősséget. Viszont ha háborúról kellene dönteni, akkor mindenkinek név szerint fel kellene jegyezni a szavazatát, és minden képviselőnek vállalni kellene ezért a döntéséért az esetleges felelősségre vonást. Ilyen szabály mellesleg nincs parlamentben. A leváltáson kívül, eddig egyetlen képviselőt, kormánytagot nem vontak felelősségre bármilyen rossz döntést részvételében működött közre. Mert rossz döntés azért enyhén szólva akadt elég. A leváltás is csak időszakos, négy évig mint ellenzéki képviselő tömi a zsebét, aztán négy év után a már a hatalmát is visszakaphatja. Tehát a leváltás sem igazi büntetés. 

Itt azonban nem erről volt szó. Szerintem olyan alacsony képviselők, pártvezetők demokrácia-felfogása, hogy nem is értették, miről van szó.

A legmegdöbbentőbb azonban az utólagos reagálás volt. Tulajdonképpen az történt hogy a képviselők akárhogy próbálkoztak csak félig sikerült nekik elrontani a szavazást. Végeredményben egyszer kivételesen nem az a jelölt került megválasztásra, akit a legnagyobb párt jelölt. Ráadásul az a jelölt került megválasztásra, akit feltehetően egy népválasztás (népszavazás) esetén is befutó lett volna. Ennek ellenére a reakciók vereségről, hatalomvesztésről, rossz taktikázásról, hibáról szóltak. Félreértés ne essék, a hibát, nem ezen  demokráciaellenes magatartással kapcsolatban emlegették, hanem azért mert  nem legnagyobb párt jelöltje győzött.  Nemcsak a politikusok reakciói, hanem a politikai elemzők, a közszereplők, a politikai újságírók kommentárjai is erről szóltak. Ez azt jelzi, hogy ezek a felsorolt emberek, kvázi átalakulnak, szemléletmódban átalakulnak politikussá. A normális emberek itt már teljesen elvesztették a fonalat. Egy értelmetlenséget még meg lehet érteni. Az ételemtelenségre kontrázó (az értelmetlenséget másik értelmetlenséggel cáfoló) értelmetlenséget már nehezebb megérteni. Az ételemtelenségre kontrázó, ételemtelenségre kontrázó értelmetlenséget már szinte lehetetlen megérteni. Ez esetben legalább ötszörös értelmetlenségről beszélhetünk. Hozzá kell tenni, hogy ez az ügy és a reakciók is hónapokig tartottak, miközben egy sereg megoldatlan problémával küzd az ország.

Egyszerűen nem is lehet érteni, hogy jön ide a vereség kifejezés. Állítólag a Köztársasági Elnök egy pártok felett álló, pártoktól független hatalom. Ha vereségről beszélnek, akkor lehet, hogy ez a pártok felettiség nem is igaz? A politikusok szempontjából vereség, győzelem a képviselőválasztás eredménye. Ennek a választásnak szinte semmi köze nincs a képviselőválasztáshoz. Továbbá pont az párt beszélt leginkább vereségről, aki a közvetlen (nép általi) Köztársasági Elnök választás mellett kardoskodik. Lehet hogy ez is blöff?

A miniszterelnök, pl. arról beszélt, hogy ez regnálásának legnagyobb kudarca. Szóval, az ország eladósodása, a munkanélküliség növekedése, az ország région (rendszerváltó országok) belüli visszaesése számára kisebb kudarc, mint az hogy a látszólagos tekintélye, hatalma csorbult. Valójában magától a választástól nem csorbult a kormányzópárt tekintélye és hatalma (a nép, a többség ezt nem vette annak). Amitől csorbult ( sajnos nem eléggé), az pont a választás körüli cirkusz és annak utólagos  reagálása.  Hozzáteszem hogy az ellenzék lényegében úgy gondolkodott, mint a kormányzópárt, a helyzet értelmes elemzése helyett, saját vélt hatalomnövekedésükre, tekintélynövekedésükre tették a hangsúlyt.  

Számomra pont a reakciók bizonyították a következőket. A politikusoknak politikai elemzőknek, újságíróknak, halvány fogalmuk sincs arról, hogy mi a demokrácia. A vezetés egésze teljesen be van zárulva maguk teremtette és csak maguknak fontos, szűk, esetleges (nem is távlati) hatalmi csatározások légkörébe. A vezetők többségét elsősorban az izgatja, arra fordítják az energiájukat, hogy az éppen adódó hatalmi csatákból győztesen kerüljön ki. Sőt még ez sem igaz, az izgatja őket, arra szánják az energiájukat, hogy a szemben álló fél nehogy győztesként kerüljön ki. Az ország helyzete ehhez képest alig izgatja őket. Az pedig hogy ilyen logikai zűrzavar, az értelmetlenségek halmaza jött létre megkérdőjelezi a széles látókörű értelmi képességeket.  Ha valaki kicsinyes hatalmi előnyökért sóvárgó ember, de rafinált, akkor van annyi esze, hogy a tulajdonságait letagadja.

Erről az egészről nekem a vezetés szükségszerű negatívuma jut eszembe, pontosabban ez: a vezető elsődleges célja szükségszerűen a hatalmának megtartása, növelése, és mindent ezen elsődleges céljának fog alárendelni. Minden más cél, többek között vezetettek jóléte, ezért kiszolgáló cél, ill. másodlagos cél lesz.

Még ez is ideillik: a vezetés szükségszerűen demokráciaellenes, mert minden demokrácianövekedés hatalmának gyengülését okozza.

Állítom hogy a lakosság többségének demokrácia-felfogása fejlettebb, mint a politikusoké. A politikusok egyszerűen annyira be vannak zárva, bele vannak merevedve a maguk szűk világába (hatalmi harcos, taktikázós, stb.), hogy nem is látnak abból ki. Olyan ez mikor a vakond hihetetlenül jól ismeri a maga kis világát, de azt nem látja, hogy mi van azon kívül.  Egyszerűen képtelen kilépni a saját szempontjai (hatalom megtartás, hatalomerősítés) közül.

Ehhez az egészhez még a következőket kell hozzátenni. Ez csak egy példa volt a sok közül, viszont olyan példa, amelyik viszonylag tisztán megmutatta a vezetés lemerevedett, beszűkült, demokráciaellenes szellemiségét.  Itt még manipulációról sem beszélhetünk, hiszen sokkal népszerűbb lett volna egy olyan reagálás, amely e választás pozitívumait emeli ki. Azzal hogy vereségnek tekintették a választást, és ezt még hangoztatták is, azt érték el, hogy a népréteg butább része, egy tehetetlen társaságnak nézze őket. Ugyanakkor népréteg nagyobb értelesebb része előtt, sikerült a vezetés, parlament egészét még inkább lejáratni, még a maradék kevés tiszteletet is lenullázni.

A jelenlegi demokráciában milyen lehetősége van népnek leváltani a vezetést, ez a kérdés is állandóan felszínre kerül.

Itt felmerül a kérdés: mi van, ha egy választáson a részvétel csak 30%-os lesz? Sőt mi van, ha csak 20, vagy 10%-os a részvétel. Szerintem ésszerű és demokratikus lenne egy olyan szabály, hogy 40%-os részvétel alatt a parlamentet fel kell oszlatni, és új választási szabályok mellett, új emberekkel, új választást kell tartani. Ha nincs ilyen, akkor az lehetetlenné válik a vezetés leváltása.

Ezután térjünk rá arra a kérdésre, hogy a lakosság mennyire alkalmas a demokráciára. Azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy a bármennyire alkalmas lakosság a demokráciára, vezetés sokkal kevésbé alkalmas rá. A demokráciára alkalmassághoz nemcsak jó döntési képesség kell, hanem az is szükséges hogy résztvevők értsék a demokrácia lényegét. A köztársasági elnök választásából, de másból is kitűnt, hogy a vezetés egyszerűen nem érti mi az a demokrácia.

A vezetés és demokrácia viszonyához talán még ez is hozzátartozik. Nem tudom, megfigyelték-e, hogy a politikusok milyen gyakran  használják a következőkhöz hasonló megjegyzéseket: az emberek  azt gondolják… Az embereket az érdekli…. Az embereket ez nem érdekli…. Az emberek azt szeretnék…Az emberek azt akarják… Stb. Ráadásul legtöbbje még azt sem teszi elé hogy „szerintem”.  Ezekkel  a kiszólásokkal igazolják általában véleményük, bizonygatják programjukat.  A közvetlen demokráciára szükség van, ezt bizonyítja az emberekre való gyakori hivatkozás. Én el tudom képzelni hogy egyes politikusok elhitetik magukkal hogy ők valóban mindentudók, még az emberek véleményét és akaratát is ismerik.  Ehhez az egészhez következő megjegyzéseket tenném. Ha ennyire fontosnak tartják, hogy ez a hivatkozás legyen, akkor kérdezzék meg az embereket, hogy valóban mi a véleményük-akaratuk. Addig, viszont amíg ezt nem kérdezték meg, ezt legfeljebb csak sejtik, addig ne hivatkozzanak az emberekre.

Visszatérve: a nép alkalmassága demokráciára. 

A népréteget nem gátolja demokrácia felfogásában és gyakorlatában, a vezetés szükségszerű tulajdonságai, mert nem vezető.

Más tényezők azonban zavarhatják.

A népszavazások annak ellenére, hogy hiányzik az objektív tájékoztatás, hogy rosszul vannak szervezve a szavazások, hogy rossz a kérdés, stb. nagyjából kb. átlagosan 40-60%-ban helyes döntést hoznak. A lakosság által hozott döntések átlagosan még a jelenlegi körülmények között sem rosszabbak, mint a vezetés által hozott döntések. Ezek  döntések, mivel közvetlen demokrácia csak baba cipőben jár, jelentősen javulhatnak. A vezetés által hozott döntések is javulhatnak, mint független, tudományos (hatalmi harcoktól, stb. alig terhelt, torzított döntések) döntések, ellenben ehhez is demokratikusabb rendszer kellene.

Kijelenthető, hogy még a jelenlegi állapotok mellett is a lakosság 40%-a alkalmas közvetlen demokráciára. Az is kijelenthető hogy mindig lesz a lakosságnak egy kb. 15%-a amelyik bármilyen jó körülmények ellenére sem lesz alkalmas a közvetlen demokráciára. A kérdés az, hogy mi lesz a maradék 45%-kal? 

Azt még hozzá kell tenni, hogy az egyszerűség kedvéért bontottam fel a lakosságot, alkalmas és alkalmatlan személyekre. Valójában ez bonyolultabb, a végeredményen viszont nem változtat. Valójában egy jelentős rétegnél arról van szó, hogy egy személy néha átgondolt, jó döntést hoz, alkalmas a demokráciára máskor átgondolatlan, rossz döntést hoz, alkalmatlan a demokráciára.  Ha javul a személyek alkalmassági mutatója, (egyre több, átgondolt jó döntést hoz), az olyan mintha egyre több személy lenne alkalmas a demokráciára.

A maradék 45% alkalmassági mutatója 10%-kal javulna, ha a társadalomtudományok oktatása, és főleg a demokrácia oktatása fejlettebb lenne. További 8%-kal javulna az alkalmassági mutató, ha csökkenne a manipuláció. További 7%-kal javulna, ha objektív tájékoztatás lenne, ha szavazások rendesen lenének megszervezve, ha a kérdések jók lennének.

További 10%-kal javulna, ha növekedne a népréteg demokrácia irányú motiváltsága.

A motiváltság azonban összetett tényező. Itt elsősorban nép tudatáról, világnézetéről van szó, ezen belül is kiemelném a népréteg egyszerűsített világnézetét. A hat szellemiség: zavarja, és tettekre készteti az igazságtalanság, zavarja és tettekre készteti az hogy feje felett intézkednek, törvénykeznek. Ez röviden, az igazságosság, és az önrendelkezés szükséglete. Zavarja és tettekre készteti hogy rossz közhangulat, rosszak az emberi kapcsolatok, az ország, a világ helyzete. Érdekli más emberek élete, véleménye, önzetlen, segítőkész. Ez röviden a közösségi szellemiség. Zavarja, és tettekre készteti hogy helyzet, az élet lehetne jobb is, az hogy minden áll semmi lényeges nem változik. Sok érdekes, új dolog van a világban. Lehet, hogy nem ikerül legalább megpróbálom Ez röviden a változtatás (fejlődés) szellemisége. Zavarja az átgondolatlanság felületesség. Tisztában van a helyes vitakultúrával, a gerinces, de udvarias kritika, valamint a kritika elfogadásának elveivel. Ez röviden a helyes vitakultúra szellemisége.

Korábban megállapítottam hogy egy nép (népréteg) világnézete, tudata, önmagától, a vezetés segítsége nélkül igen lassan alakul át javul meg. Ez akár évszázadokig is eltarthat. Tudatos oktatással, tájékoztatással, a rendszerből (vezetésből) áradó világnézettel, azonban néhány évtizedre is lerövidíthető ez az idő. Persze csak akkor, ha ez világnézet a fejlődéssel kompatíbilis, ettől eltérő világnézetet, hosszabb távon bukásra van ítélve.

A vezetés segítségével a többi tényező vonatkozásában (társadalomtudományos és demokrácia ismeretek, manipulálhatóság, demokratikus döntéshozás) is viszonylag gyorsan alkalmas lehet a népréteg egy magasabb szintű demokráciára.

Ezek szerint nem elérhetetlen hogy lakosság 85% alkalmas legyen a közvetlen demokráciára.  Ne egyszerűsítsük le azonban a problémát. Induljunk ki abból hogy az itt felsorolt 15%-kokhoz, illetve ezen tényezők javulásához idő kell. A következő azonban lehetséges. Öt éven belül a társadalomtudományos oktatás, ill. a demokrácia oktatása 4%-kal javulhat. Öt éven belül a manipuláció 5%-kal csökkenhet. Öt éven belül 6%-kal magasabb szinten jöhetne létre a népszavazások előtti objektív tájékoztatás, a szavazások szervezése és egyebek. Öt éven belül tehát reálisan a népet alkalmassá lehetne tenni a közvetlen demokráciára, hiszen az említett javításokkal, fejlődésekkel a lakosság 60%-a lenne alkalmas a közvetlen demokráciára. Ehhez még hozzávehetjük azt kb. 5%-os fejlődést, ami abból ered, hogy a lakosság felelősségtudata megnő azzal, ha tudja hogy valóban a döntése szerint alakulnak ki a törvények, költségvetés stb. Ha pedig nagyobb a felelősségtudata, akkor alaposabban átgondolja a problémákat is. Ezek szerint a lakosság alkalmasságával tehát nincs semmi baj. A vezetésnek kellene, viszont fejleszteni a fejlesztendőket és főleg olyan rendszert kialakítani, amelyben a lakosság megmutathatja, hogy alkalmas döntéshozásra. Megint eljutottunk a vezetéshez, mint a legfőbb akadályhoz.

A jelenlegi rendszer általában valamilyen szinten figyelembe veszi a lakosság (népréteg) véleményét, de annak legrosszabb arcát hozza felszínre. A népszavazásokon és a négyéves választásokon kívül is figyelembe veszi lakosság véleményét, ez tendencia erősödik, mindez pozitív jelenség. Még akkor is pozitív tendencia, ha ezek a jelenségek (népréteg véleményének kikérése) általában nem a demokrácia erősítése miatt jönnek létre, hanem hatalom megszerzésének, megerősítésének érdekében. Pontosabban a cél, hogy hatalmi erőnek akár választások megnyeréséhez, akár más célok, megvalósításhoz legyen tömegbázisa.

Erre persze lehet mondani: mindegy hogy milyen célból, de a végeredmény mégis a demokrácia erősödése. Van azonban a fals célok mellett egy másik jelentősebb probléma, mégpedig az hogy ezek véleménykérések (tömegakciók) úgy vannak megcsinálva, hogy abban lakosság a legrosszabb arcát mutatja.

Egyfelől hivatkoznék itt a bugyuta felmérésekre, a bugyuta kérdésekre. A kérdések döntő többsége lényegtelen és ráadásul értelmetlen. Ezekre a egyszerűen nem lehet értelmes választ adni, így hát a lakosság nem is ad értelmes választ. Másképpen: fennáll annak a veszélye, hogy a közvetlen demokráciát inkább lejáratják, mintsem fejlesztenék.

A probléma másik oldalát egy példázattal vázolnám. A tényleges demokráciában a környezetszennyezés és energiaválság megoldása miatt azt mondaná  a vezetés: tisztelt emberek  a környezetszennyezés és energiaválság miatt azt tartjuk a legjobb megoldásnak, ha személyautó forgalmat csökkentjük, ennek legegyszerűbb módja, ha az olaj ( gázolaj, benzin) árát fokozatosan ( pl. évi 5%-kal) emeljük. Ezzel párhuzamosan fejlesztjük a tömegközlekedést és az alternatív erőforrásokkal működő személyautók gyártását. Ehhez kérjük a támogatásukat.

Valószínűleg ezt népszavazással is szentesítenék.

Jelenleg mi történik. Különböző homályos, sunyi profitérdekeltségű célokból egyik napról a másikra felszökik az olaj (gázolaj, benzin) ára. A végeredmény az olajáremelés akár jó is lehetne, de a rossz módszer miatt mégsem lesz jó.  Hogy a háttérben milyen csaták folynak a különböző érdekeltségű nagytőkések és politikai vezetők között az egy külön kérdés. Tény viszont, hogy lakosság is főleg az autósok is az ilyen módón történő olajáremelés ( benzin, gázolaj) miatt elkezdenek tiltakozni. Többek között ezt is figyelembe veszi a vezetés (nem akar rossz pontot gyűjteni a választásra) és az olajárat igyekszik csökkenteni. A végeredmény, viszont az hogy lakosság a népréteg látszólag butaságáról és az önzőségéről tesz tanúbizonyságot. Valójában ez a rossz módszer hibája.

A jelenleg rendszer tehát egyfelől demokratizál, másfelől ezt úgy teszi, hogy a lakosság legbutább, legönzőbb oldalát mutassa. A jelenlegi rendszer egyfelől demokratizál, másfelől lejáratja a demokráciát, a közvetlen demokráciát. A végeredmény a legjobb esetben is nulla.

Most térjünk rá a demokrácia igényére, motivációjára, méghozzá egy egészen másik szempontból. Azt gondolom, hogy a legtöbb ember átesik egy olyan korszakon 14-20 éves kora körül, amikor két dolog lesz jellemző rá. Az egyik, hogy elszakad, szembe kerül a szüleivel és általában felnőtt társadalommal. A másik, hogy ezzel párhuzamosan a saját korosztályának baráti társaságában érzi jól magát, egyszerűbben fogalmazva bandába verődik. Én ki merem jelenteni, hogy e jelenség mögött, jelentős részben a demokrácia igénye áll. Igaz hogy ez az igény nem tudatos és kissé illuzórikus, de mindez a lényegen nem változtat. Életem egyik legszebb időszaka mikor szinte naponta összejöttem a barátaimmal. Én már akkor ezt gondoltam: milyen jó hogy ebben társaságban nincs vezető, nincs vezéregyéniség. Egyes barátaim azt mondták: milyen jó bulizni. Szerintem a cél nem bulizás volt. Lelkünk mélyén az volt a cél, hogy egy demokratikus közegben legyünk, a bulizás csak ennek az eszköze volt. Azért illuzórikus, mert egy baráti társaságban sokkal könnyebb demokráciát teremteni, mint egy lakóközösségben, vagy munkaközösségbe. A társadalom pedig lakközösség és munkaközösség. Maga pszichés igény, vágy azonban megvan, és én most erről beszélek. Úgy is fogalmazhatok, hogy demokrácia (önrendelkezési, közösségi szellemiség) igénye alapvető szükséglet.  Ha csak az önrendelkezés szükségletéről lenne szó, akkor csak az elszakadás jelentkezne. A társaságba (csapatba, bandába) verődés azt jelzi, hogy itt többről van szó, hozzátéve, hogy ezek a társaságok általában demokratikus jellegűek.  Demokratikus jellegűek, mert a közös döntéshozás és a közös végrehajtás jellemző rájuk.  A tudatalatti (néha tudatos) folyamat a következő: a fiatal felismeri hogy a kis társadalmak, család, iskola, stb. ill. az egész társdalom nem eléggé demokratikus. Felismeri ezt és éppen ezért elege lesz ezekből, a társadalmakból, egy demokratikusabb közösségbe akar tarozni. Ezt a baráti társaságban meg is találja, hiszen a társak zöme is pont ezért került az adott társaságba. Ezért, ezekben társaságokban szinte szükségszerűen kialakul a demokratikus jelleg. Ezért a fiatalok jobban érzik magukat, mint kinti kevésbé demokratikus társdalomban.  Tisztelt felnőtt olvasók, kérem gondoljanak vissza fiatalkoruk érzéseire, a kiábrándultságra, a baráti társaságban töltött felhőtlen pillanatokra, és az egész életérzésre, mert az nem volt más mint a demokrácia igénye.

Idővel miért marad abba, miért csökken ez az igény? Ennek szerintem több oka van. Tudat alatt talán ráébrednek a fiatalok, hogy ez illuzórikus igény, az élet más. Ez azonban nemcsak önkéntes ráébredés, özönlik az életből a demokrácia lehetetlenségét igazoló, a demokráciát lejárató információk sokasága. Továbbá rendszerből árad a individualizmus és ez demokratikusság szellemiségével ellentétes. A végeredmény az lesz hogy demokratikus szellemiségű fiatalból egy átlagos, hiányos szellemiségű, ember válik.  Én nem csodálom, hogy megadják magukat.

Mindent egybevetve, összességében a nép alkalmas lenne demokráciára, ha vezetés ebben segítene neki. Ellenben a vezetéstől nem várható el ilyen irányú segítség, mert nem érdeke a demokrácia fejlesztése. Sőt a természeténél fogva inkább gátolja demokratikus fejlődést, mintsem segíti.

Ha abból a szempontból nézzük a nép alkalmasságát demokráciára, hogy a vezetéstől ilyen irányú segítségre nem számíthat, akkor már közel sem ilyen kedvező a kép.  A népréteg jelenleg alkalmatlan a demokráciára, mert kevés társadalomtudományos demokráciával kapcsolatos ismerete. Mert manipulálható. Mert nem eléggé motivált, hiányzik belőle demokratikus szellemiség. Mindezen önmagától segítség nélkül kellene változtatni. Így már elég valószínűtlen, hogy rövid időn (pl. 30év) belül jelentősen önmagától alkalmassá váljon. Sőt nemcsak alkalmassá kell vállalnia, de saját magának kellene létrehoznia, kivívnia demokratikusabb rendszert.

Mint arról korábban már elmélkedtem a néprétegnek jelenleg is lennének viszonylag békésebb eszközei arra hogy a vezetést szinte rákényszerítse a változtatásra. Az egyik baj hogy nem ismeri ezeket az eszközöket, ill. ha ismeri is, jelenleg nem képes ezeket hatékonyan szervezetten használni. A másik baj hogy a szervezettséghez szükséges egy vezetés, amely vezetés, nem a jó irányban vezeti, hanem inkább megvezeti népréteget.  Egyszerűbben fogalmazva egy áldemokratikus „forradalmi” vezetés szervezi a népi ellenállást. Áldemokratikus jelentheti azt is hogy a céljai valójában diktatórikusak, de jelentheti azt is hogy nem ismerik a demokratizálódás elveit, elméletét. A harmadik baj az hogy pl. a „forradalmi” vezetés elégtelensége, ill. más okokból a viszonylag békés ellenállás, könnyen harcossá, fegyveressé,  válhat. Méghozzá zavaros, egységes cél nélküli, harcok, háborúk törhetnek ki, amelyek, nemhogy javítanának helyzeten, de rontanak azon. Háborús válság alakulhat ki, amelyhez csatlakozhat a többi válság, és végül kialakul a válság- láncreakció.

Összegezve e fejezet lényegét: A népréteg a vezetés segítségével, támogatásával, már minimális támogatásával is alkalmas lehet, a jelenleginél fejlettebb demokráciára. A vezetés segítsége nélkül főleg a vezetés ellenében rövid időn belül (30év) szinte nem lehet alkalmas (ennek esélye minimális), a fejlettebb demokráciára. Annak az esélye pedig, hogy a vezetés ellenében válság nélkül létrehozzon egy demokratikusabb rendszert még az előzőnél is minimálisabb. A népréteg hibái: az érdeklődés és önképzés hiánya társadalomtudományok és demokrácia irányában. A manipulálhatóság. Az egyszerűsített világnézet, hat szellemiség hiányossága. Nem ismeri az adott rendszeren belüli békés, részben békés, és harcos, helyzet és rendszerváltoztatási lehetőségeit. Ezek azok a tényezők, amelyekben néprétegnek önmagától kellene fejlődni, amelyekben a rendszer előtt kellene járnia.

Ez mind nagyon szép és jó, csakhogy fel kell tenni a kérdést: hogyan jut az egyénnek annyi ideje, és energiája, hogy az állam és még ennyi kisközösség életében aktívan részt vegyen? És akkor kapcsolódjunk a követlen demokráciához, ami ugyancsak szép és jó: de, honnan lesz az embereknek ideje, energiája a közvetlen demokrácia színvonalas műveléséhez?

Mert manapság azt tapasztalhatjuk, hogy a dolgozó holtfáradtan, hazaér és még a családjára sincs ideje. De merjünk a jövőbe gondolkozni, célokat kitűzni. Manapság azért átlagosan napi 9 órákat dolgoznak az emberek, már aki dolgozik. Induljunk ezért abból ki, hogy a technika a gépesítés fejlődik és azért az emberi fogyasztás sem lesz mindig ennyire kapzsi, harácsoló, vagyis átgondoltabb, és mérsékletesebb lesz. És a fölösleges, improduktív munkák is csökkennek. Ekkor talán elég lesz napi hat óra munka, a fogyasztás megtermelésére. Marad tehát, napi három óra, és azért ez, sok mindenre elég lehet.

Mindenesetre, itt megint a politikai, társadalmi élet és a gazdaság találkozásával szembesülhetünk. Tehát a politikai, társadalmi célokból is fontosak a gazdaság említett feladatai, mint innováció, mint az anyagi szükségletek mérsékelése, mint az improduktív ágazatok (biztonsági őrség, pénzügy, könyvelés, marketing, stb.) csökkentése, és mint a jó termelés és fogyasztásstruktúra. Ugyanakkor az oda-vissza láncolat halad tovább, a gazdasági célok viszont több szálon is visszakapcsolódnak a politikához. 

 Mi a kapcsolat a demokratizálódás és válság-láncreakció között.

Az előzőkben már vázoltam a legerősebb kapcsolatot. A demokrácia hiánya ill. a demokrácia hiányából eredő rosszabb életszínvonal miatt fokozódik az emberek elégedetlensége, amely végül is harcokba, háborúkba és ennek következtében válság-láncreakcióba torkollhat. A válságszakaszok kialakulását, a hullámlépcsős fejlődést taglaló fejezetben elemzem részletesen. A részletes elemzés mutatja meg a konkrét összefüggéseket a demokratikus szint és a válságok kialakulása között.

E tanulmány során elég hosszasan fejtegettem, hogy demokratizálódás hogy függ össze az életszínvonallal, amely nemcsak az anyagi de lelki szükségletek kielégítését is jelenti. A tanulmányból kiderülhetett az is, hogy jelenlegi rendszernek ezer komolyabb hibája van és ebből legalább ötven, alapvető hiba. Ebből is talán az következik hogy e rendszer keretein belül nem igen lehetséges az egyre nagyobb, összetettebb problémákat megoldani. Vázoltam azt is, hogy demokratizálódás miként függ össze egy fejlettebb tudat kialakulásával. A fejlettebb tudat pedig azt jelenti, hogy az emberek igyekeznek békésen, és hatékonyan megoldani problémákat, tehát a válság-láncreakció kialakulása kisebb lesz. Hivatkoztam a nagy történelmi folyamatokra és említettem konkrét összefüggéseket. Pl. szóltam arról, hogy egy jelenlegi átlagos államkapitalista vezetés miért nem képes hatékonyabban fellépni a környezetszennyezés ellen. Pl. azért, mert ezzel szembekerülne nagytőke érdekeivel. Továbbá sokat beszéltem a világpolitikai helyzetről, arról hogy jelenlegi államkapitalista külpolitika, és aránytalan hierarchia felfogás, gyakorlat, egyre nagyobb konfliktusokat generál.

A történelmi fejlődés válságokkal (háborúkkal, szenvedésekkel, pusztulással tarkítva) szabdalva, lassan bukdácsolva, de mégis, valahogy haladt a maga útján. Az mondhatnánk, legfeljebb ezután is így lesz. Ez azonban egyáltalán nem biztos.  Több jel arra mutat, hogy a válság-láncreakciók egyre mélyülnek, és az időtényező egyre fontosabb lesz. Több jel arra mutat, hogy az „ej ráérünk arra még” felfogás, és gyakorlat korunkban sokkal veszélyesebb, mint korábban.

Néhány lehetséges jövőkép.

A vezetés minimális segítségével a népréteg alkalmassá válik a demokratikusabb rendszerre, és együtt a vezetés és nép viszonylag békésen létrehoz egy demokratikusabb rendszert, és ennek következtében el lesznek kerülve a mélyebb válságok. Ennek esélye pár százalék.

Anélkül hogy rendszer egy demokratikusabb állapotba kerülne, a jelenlegi rendszer keretein belül, a vezetés kiváló működése következtében sikerül elkerülni a mélyebb válságokat. Ennek esélye pár százalék.

Sikerül a demokratikusabb rendszer létrehozása, de nem sikerül elkerülni a mélyebb válságokat. Ennek esélye, pár százalék.

Megjelennek a kisebb, de jelenleginél nagyobb válságok, és vezetés valamint népréteg ennek hatására felébred, és együttesen céltudatosan létrehoznak egy demokratikusabb rendszert és ezzel párhuzamosan hatékonyan lépnek fel a válságok (háborús, gazdasági, pénzügyi, erkölcsi, természetpusztítási, egészségi) ellen, minek következtében sikerül elkerülni a világkatasztrófát. Ennek már nagyobb esélye van. Talán ez az olyan még elfogadható megoldás, amelynek van bizonyos reális (20-30%) esélye. Ellenben az időtényező itt is probléma. Pontosabban fennáll annak a veszélye, hogy ez felébredés már túl későn lesz.

A következők már elfogadhatatlan, mindenképpen elkerülendő jövőképek. Nem jön létre demokratikusabb rendszer, nem ébred fel (későn ébred fel), sem vezetés, sem népréteg, egyre erősödnek válságok, kialakul a válság-láncreakció majd a világkatasztrófa. Sajnos ennek az esélye a legnagyobb. További két variáció jöhet létre: a világkatasztrófa olyan mértékű lesz, hogy még újra lehet kezdeni. Az újrakezdés ez esetben a rendszerváltás, a demokratikusabb rendszer kialakítása lesz.

Vagy olyan mértékű lesz világkatasztrófa, hogy nem lehet újra kezdeni. Ennek is van 20-30% esélye.

Javaslataim néhány társadalomtudományos kifejezés, elsősorban demokrácia szó köznapi használatára.

Már többször mondtam, hogy fontosnak tartom, hogy legalább az alapvető fogalmak viszonylag egységesen mindenki számára érthetően legyenek használva. Egyfelől a zavaros fogalmakból csak zavaros elméletek születhetnek. Másfelől, nincs esély az értelmes megbeszélésre, vitára, ha fellép a Bábeltorony jelenség, vagyis az emberek elbeszélnek egymás mellett.

A politika kifejezést szerintem csak előtaggal kellene használni, úgy mint: pártpolitika, hatalmi politika, közügypolitika, irányításpolitika, stb.

A szabadság kifejezés használatát nem javaslom, helyette inkább az önrendelkezés kifejezést kellene használni. Ugyanakkor az önrendelkezés kifejezést a következő előtaggal kellene használni: vezetett-önrendelkezés. Ez utalna arra, hogy itt nem a népréteg önrendelkezéséről van szó, hanem elsősorban a vezetés önrendelkezéséről.

A demokrácia kifejezés alapértelmezése: népuralom. Népuralom, úgy mint a népréteg lakosság önrendelkezése, ill. döntéshozási nagysága.

Jelenleg a demokrácia kifejezést leginkább úgy használják, hogy az azonos a jelenlegi rendszerrel. A kisebb baj ebben az, hogy ez felületes, a pontos kifejezés ez lenne: a jelenlegi demokratikus rendszer. A nagyobb baj az, hogy a kijelentő szerint, a demokrácia és diktatúra között nincs semmi. Általában a szocialista rendszert szokás diktatúrának nevezni, ami ugyancsak pontatlan, sőt téves. A feudalizmus, a rabszolgatartó rendszer, minek nevezhető, demokráciának vagy diktatúrának?  A másik baj az, hogy ezek szerint, ez a tökéletes demokrácia, nincs ennél nagyobb demokrácia, ami képtelenség. Ezért én azt javaslom, hogy demokrácia kifejezést csak előtaggal kellene használni. Úgy mint: kemény diktatúra, puha diktatúra, alacsony demokrácia, közepes demokrácia, teljes demokrácia. Ez talán még jobb lenne: feketedemokrácia, szürkedemokrácia, okkerdemokrácia, bézsdemokrácia, fehérdemokrácia.  Persze ezután is lehetnek olyanok, akik a szocializmusra azt mondják: feketedemokrácia (kemény diktatúra), a jelenlegi rendszerre pedig azt mondják, hogy fehérdemokrácia (teljes demokrácia). Kétségtelenül a hazudozók ellen nincs védekezés, talán egy lépéssel mégis közelebb jutnánk a valósághoz. 

Az Eurovíziós dalversenyen mindig kibukok, tulajdonképpen az antidemokratikus megoldása bosszant.  Pedig látszólag teljesen demokratikusan történik a szavazás. Ez csak játék, az csak fesztivál – rendben van, de akkor miért tartanak szavazást. Akkor ne tartsanak szavazást, és ne nevezzék versenynek. Egyébként ez a dolog csak azért izgat, mert a félrecsúszott demokráciának és egyben az igazságtalan versenynek egyfajta modelljéről van szó. Egyfajta modell, vagyis következtetni lehet belőle a versenyek és a demokratikus döntések széles körére. A vezetők, a politikusok, ill. a politikai programok kiválasztásra. A pályázatokra. A pontozásos sportágakra és egyéb versenyekre.

(Ugyanakkor jelzi, hogy a demokráciával, egyben az igazságos versennyel, nemcsak kis hazánkban van baj. Itt van ez a fesztivál, hatalmas erő, pénz, technika, apparátus, és művidámság van bevetve, mégis az emberek jelentős része keserű szájízzel kapcsolja ki a tévéjét. Felvetődik a kérdés: miért csinálják? Hiszen lehetne ez egy nagyszabású fesztivál, verseny nélkül.)

Visszatérek oda, hogy látszólag minden rendben van a szavazással, a szakértő zsűrik is szavaznak, és a nép is szavaz, ez rendben van ez egy klasszikus megosztott demokrácia. Az is nagyjából rendben van, hogy saját magukra nem szavazhatnak az indulók. Ugyanakkor X ország szinte mindig Y, Z országnak ad magas pontot, Y ország X-nek és Z-nek. B ország mindig C-nek és D-nek és így tovább. Továbbá kétséges, hogy valóban a legjobb dalok kerülnek az első helyekre. Továbbá pl. egy olyan országnak, mint pl. Magyarország semmi esélye, hogy valaha megnyerje ezt a versenyt. És nem állítom, hogy Magyarország eddig nem a megérdemelt helyezéseket érte el, nem értek a dalokhoz, de racionálisan átgondolva: adja elő, bár a legjobb dalt, akkor sem fog az első öt helyre kerülni. Ez logikusan abból adódik, hogy sajnos minket, mint országot, nemzetet, enyhén szólva nem nagyon kedvelnek. Nem tartozunk egy táborba sem. Az már komoly probléma, hogy táborok, klikkek alakulhatnak ki. Persze lehet mondani – hát ilyen elfogultak, szubjektívek a szavazók. Csakhogy a szavazás lebonyolítójának is van felelőssége, neki kell az elfogulatlan szavazás körülményeit megteremteni.

És itt jöjjön az ismétlés a demokrácia alapelveiből.

16. A fejlett rendszer két alapvető feltétele szorosan összefügg. Nincs demokrácia, igazságos szabályozott verseny nélkül, nincs igazságos szabályozott verseny, demokrácia nélkül. A választási (szavazási) szabályoknak ki kell zárniuk a csalásokat. Pl.: egy ember egynél, ill. a megengedettnél több szavazatot ad le. A válaszhatók nem egyforma arányban, egyforma reklámmal jelennek meg.  A választás előre megbeszélt, megegyezéses. Stb..

17. A választási szabályoknak biztosítani kell, hogy a produktumokat értékeljék, és ne a mögöttük levő embereket, a rokonszenvet, ellenszenvet, népszerűséget, stb.. És lehetőleg produktum tartalmát és nem a tálalást, a reklámot értékeljék. Mindezt pedig legegyszerűbben úgy lehet megoldani, hogy a produktum alkotóját csak az értékelés után ismerik meg az értékelők, már amennyiben ez lehetséges. És sokszor lehetséges.

A problémát tehát megközelíthetjük az igazságos szabályozott verseny oldaláról és megközelíthetjük a demokrácia oldaláról, ugyanoda lyukadunk ki.

Tehát e dalverseny szabályzata (de általánosítsunk, ne csak ezt a dalversenyt nézzük, de minden választást, szavazást) biztosítja az emberek, a nép szavazását, azonban nem biztosítja, hogy ez a szavazás csalásmentes legyen. Egy ember, vagy akár egy vállalat, vagy bárki akár több ezer szavazatot is leadhat. Nem biztosítja, hogy ne történjen konspiráció. Nem biztosítja, hogy magát a dalt ill. az előadót (a produktumot) értékeljék, és ne az országgal való rokonszenv, ellenszenv határozza meg a szavazás eredményét. És az átgondoltság elve is kétségesen van biztosítva. És így már félrecsúszik az egész. De hát, akkor hogy oldják meg? Ha igazságosan nem tudják, akkor sehogy. Egyébként pedig szerintem, elképzelhető lenne a következő rendszer.

A fesztivál előtt egy héttel kapnák meg a szakértők a dalt, de név és ország nélkül, csak hangfelvételen. Mindenki angolul énekelne. Ennek alapján pontoznának a szakértők.  A nép is hasonlóan név és ország nélkül, csak a dalra, de a klipre szavazna első körben, akár egy hétig is. És végül, mert itt azért az adott előadás is számít, az előadás után is szavazna nép. A szekértők szavazása 50%-ban számítna, a két népi szavazás 25-25%-ban számítana. A szakértőkbe be kellene vonni független, tehát Európán kívüli embereket is. Mindezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem: ki lehet találni független, elfogulatlan szavazási rendszert is. A lényeg, hogy a demokrácia elvei érvényesüljenek. Talán még azt is meg lehet jegyezni: szinte minden esetben, versenyben másfajta (egy kicsit eltérő) szavazási rendszer biztosítja az objektív eredményt.

Talán arra is ki kellene térni, hogy miért fontos, hogy a produktum legyen elbírálva, értékelve.  Ugyanis amellett is lehet érveket találni, hogy az embereket, az alkotókat értékeljék és ne produktumokat. Pl. azért, mert ez egy nagyszerű alkotó, akkor feltehetően minden alkotása nagyszerű. Feltehetően, lehetségesen, de nem biztosan. Vagyis így vacak produktumok is bekerülhetnek abba a körbe, amelybe élünk.   Ha viszont a produktum van értékelve, attól függetlenül, hogy ki alkotta azt, akkor biztosan, legalábbis nagyobb valószínűséggel élünk jó produktumok között. 

Újra és újra érdemes felsorolni (a teljesség igénye nélkül) a jelen rendszerben miért van a demokrácia szintje, jóindulatúan is középszinten, tehát a jó szint is messze van.

Itt talán azzal kezdem: a jelen rendszer lehetővé teszi, hogy egy diktatórikus társaság akár egy év alatt is két fokkal lerontsa a demokrácia szintjét. A magasabb színvonalú demokráciában ez lehetetlen lesz.

Továbbá: a nép többsége nem képes leváltani választási ciklus közben a legfelső vezetést. A leváltás fontosabb, mint a kiválasztás, ugyanis a vezető menet közben is megbolondulhat.

A nép általi vezető-kiválasztás nagyon messze van ettől: a legkiválóbb és legjobb programot bemutató emberekből, a nép által kiválasztásra kerülnek az elit, és felső-közép vezetők.

A programokat nem tartják be, tehát azok nem számítanak.

Nem a legkiválóbbak kerülnek vezető-aspiránsi helyzetbe.

A felső-közép vezetőket nem a nép választja.

Továbbá, ha egy embernek, bárkinek (kivéve az elit vezetés néhány emberét), bármilyen jó, kiváló közérdekű elgondolása van, azt a kutya sem veszi figyelembe.

A népet még azon kérdésekben sem kérdik meg, amikor kifejezetten a nép többségének ízlése, igénye, érzése lenne a mérvadó, a többi kérdésről nem is beszélve.

Hozzunk létre egy korszerű népszavazási, közvélemény-kutatási rendszert. Hozzuk létre a VAKITFED Demokratikus Néptársaságot. Elméleti rendszertényező. 

Kezdjük egy ismétléssel. 

A demokrácia egyszerűen, gyakorlatiasan. Elméleti rendszertényező.

A legfelső elv.

A demokrácia: a közösség (nemzet, nép, nemzetközi közösség, nemzeten belüli közösség) életét meghatározó döntésekben, a közösség lehető legtöbb tagjának döntése, amely békés, csalásmentes, egyéni önálló véleményeket tükröző szavazással valósul meg.

A demokráciát, mint népuralmat, ill. a demokráciaszintet ebből a pontos meghatározásból (alapvető jogelvből, jogszabályból) szükséges levezetni, mert, a pontatlan, fogalmi kiindulás (pl. népuralom) ellentmondásos értelmezésekhez és meghatározásokhoz vezethet. Tehát a viszonylag pontos meghatározásból kell kiindulni, azt kell kiszélesíteni: adott esetben, adott helyzetben, időszakban mennyire valósult meg a demokrácia.

Az indoklás egyszerűen annyi, hogy csak a békés csalásmentes befolyásolatlan egyénekre lebontott a lehető legszélesebb körű szavazás, ami képes a véleményeket, álláspontokat pontosan összesíteni. A forradalom, népfelkelés iránya talán kivehető, de ezen túl rendkívül zavaros pontatlan és sokféle cél jelenik meg. Ha a közösség vezetése dönt a közösség ügyeiről (közösség életét meghatározó döntésekben), akkor logikailag is levezethető, hogy az nagyobb  valószínűséggel fogja a vezetés, mint a közösség egy szűk rétegének véleményét tükrözni, mint azon döntés, melyben sokan a közösség kisebb-nagyobb hányada is részt vesz. A szavazás, melynek több formája lehet, de lényegégében arról szól, hogy adott kérdésben, tárgykörben mindenki egyéni önálló véleményét számszerűen összesítik, amelyik gyakorlatilag bizonyíthatóan a legpontosabb közös döntést (népakaratot) tükrözi.  Logikailag levezethető, hogy a népuralom, a demokrácia a fenti meghatározás realizálásából jön leginkább létre.

A demokrácia-tudomány egy bonyolult egzakt tudomány, legalábbis annak kellene lenni. A demokráciaszint mérése, és szintjének emelése.

A demokrácia alapproblémája, a következő két állítás ellentmondása.

Sok okból, minél szélesebb körű a döntés (minél többen részt vesznek benne), annál jobb.

Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.

Az első állítás mellett szóló érvek.

1. A döntések nemcsak a szakszerű megoldásokról szólnak, de az érdekekről, igényekről, ízlésekről is szólnak.

2. Kérdés, hogy mi a szakkérdés. Talán szűkebb körről van itt szó, mint ahogy egyesek a szaktudást túlmisztifikálva, mindent szakkérdésnek tüntetnek fel.

3. Több szem többet lát. A kívülállónak, a szakértelem nélkülinek lehetnek olyan meglátásai, ötletei, amit a szakember nem vesz észre. 

4. A szakértelem nélküliek is felfoghatják a döntendő dolog lényegét, ha megfelelően oktatják, tájékoztatják őket. Tehát elérhető, hogy döntésképesek legyenek. Ráadásul, ezáltal műveltebb okosabb emberek lesznek.

5. A döntésben való részvétel jó érzést ad az embereknek, mondható, alapvető szükséglet lesz kielégítve. A döntésben résztvevő, tiszteletben tartja döntést, annak megvalósításában aktívabban vesz részt. Ha kihagyják a döntésből, akkor az rossz érzést kelt benne, irányítottnak kizsákmányoltnak lenézettnek érzi magát, ellenségesen fog viszonyulni a döntéshozókhoz és a döntéshez is.

6. Minél kevesebben hoznak egy döntést annál nagyobb lesz a tévedés, ill. a visszaélés esélye. Annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy a döntés csak kevesek érdekét, igényét, ízlését tükrözi.

7. A kiemelt döntéshozónak (sok lényeges kérdésben neki kell dönteni) több okból elborulhat az agya (szükségszerű vezetői negatívumok), diktátor válhat belőle, mellesleg ideje sem lesz jó döntéseket hozni. A történelem tanulsága, hogy voltak jó uralkodók is de a rossz, zsarnoki uralkodók ötször többen voltak.

Ugyanakkor, kétségtelenül, a második állításban is van igazság. (Ha egy szakkérdésbe, a szakértelem nélküliek is beleszólnak akkor, abból rosszabb döntés születik, mintha csak a szakértők döntenének.)

Ugyanakkor a szakértők is elég sokan lehetnek, az hogy a szakértők döntsenek a szakproblémákban, nem jelenti ezt: minél kevesebb a döntéshozó, annál jobb.  

Ezért fel kell tételezni, hogy valakik viszonylag meghúznak egy bizonyos határt, és besorolják az ügyeket: ez általános ügy, általános probléma, ez pedig szakkérdés.

A szakkérdésre vonatkozó szabály: abban döntsön az optimális számú szakember.

Az általános ügyekre, problémákra vonatkozó szabály pedig: a döntés legyen minél szélesebb körű. A kettő közötti mezsgyében pedig a szabály: részben legyen minél szélesebb körű a döntés, de a kérdést részben, pl. 50%-ban az optimális számú szakemberek döntsék el.

Feltételezve, hogy a határvonal meg van húzva, a valódi szakkérdések megfelelő módón vannak kezelve, és abból kiindulva, hogy a jelenlegi határvonal, felettébb pontatlan (túl sok mindent minősítenek szakkérdésnek) ki kell jelenteni, a demokrácia alaptörvénye: a döntés legyen minél szélesebb körű, a döntésben érintettek közül vegyenek részt minél többen a döntésben, mert így jobb döntések születnek.

A minél szélesebb körű döntés, egyfelől azt jelenti, hogy népet, a lakosságot, másfelől az ügyfeleket, dolgozókat, tagokat, stb. be kell vonni a döntésbe. Másfelől azt jelenti, hogy a vezetői döntések is legyenek minél szélesebb körűek.

A demokrácia legfőbb törvénye: az érintettek (minél több érintett) hozzák meg a rájuk vonatkozó ügyekben a döntéseket. Ez a nemzeti ügyek, (pl. az alkotmány biztosan nemzeti ügy, de a médiatörvény is jelentősen nemzeti ügy) vonatkozásban ezt jelenti: az ország lakossága (minél többen) hozzák meg, legalábbis fogadják el e törvényeket.

Ezek után készítsünk el a demokrácia táblázatát.

Magas a demokráciaszint, ha érvényesül a legfőbb törvény, függetlenül attól, hogy a demokratikusan választott vezetés döntéshozása milyen demokratikus szinten van.

A nagy felosztás.

50%-os a nemzeti demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazások népválasztások teljesen rendben vannak.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha az országos népszavazásokon, népválasztásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

Ha mind a három teljesen rendben van egy országban (nemzetben), akkor 100%-os a demokráciaszint.

Mikor vannak rendben az országos népszavazások népválasztások, avagy az 50% felosztása.

Mivel a döntéshozó emberek akkor vesznek részt igazán a döntéshozásban saját elfogulatlan véleményükkel, ha azt szabadon (semmitől sem determinálva) adhatják le, és ha azt objektív tájékoztatás előzi meg, ezért az 50%-ot osszuk fel így.

Elsődleges elemek, feltételek.

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

3. A szavazók (felnőtt állampolgárok) szabadon (semmitől sem determinálva, félelemtől, előnyszerzéstől, manipulációtól, stb. determinálva) adhatják le a szavazatukat. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Például, ha népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyek háromnegyedében nincs népszavazás, népválasztás, akkor a demokráciaszint eleve 12%-ot esik.

Ha az objektív tájékoztatás csak 50%-ban objektív és egyben elegendő, akkor a demokráciaszint újabb 8%-ot esik.

Ha van némi determináció, pl. 12%-os akkor újabb 2%-kal esik a demokráciaszint.

Nagy jóindulattal, mondjuk azt, hogy a jelen államkapitalista rendszerben nagyjából ez helyzet, vagyis az 50%-os lehetséges demokráciaszintből eleve csak 28% marad.

Hozzá kell tenni, ha három pont közül bármelyik is 85%-ban vagy afelett sérül, (csak 15%-ban vagy azalatt érvényesül), akkor zéró demokráciaszintről beszélhetünk, legalábbis népszavazások népválasztások tekintetében. Tehát van egy minimális határ. Matematikailag inkább görbékről beszélhetünk, de nem akarom túlbonyolítani.

A másodlagos elemek, feltételek az országos népszavazások, népválasztások tekintetében.

4. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minél többen szavaznak az érintettek a szavazásra jogosultak, az állampolgárok közül. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

5. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha a szavazás minél inkább reprezentatív. (A társadalom minden rétegéből, osztályából, csoportjából (kor, foglalkozás, lakóhely, nemzetiség, vallás, jövedelmi, vagyoni viszony, stb.) arányosan vesznek részt a szavazáson. 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

6. Egy adott kérdés eldöntésének demokráciaszintje annál magasabb, minél nagyobb az egyetértők száma. Nagy jóindulattal, 0-tól, 10%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

(Ez a pont szól a feles és kétharmados, ill. különböző arányú szavazásokról.)

Ezeket nevezem én a demokrácia leirt 6 pontjának.

Például, az előbb említett 28%-os demokráciaszint tovább esik 5%-ot ha az állampolgárok fele nem megy el szavazni. Újabb 5%-ot esik, ha reprezentativitás csak 50%-os. És pl. egy olyan szavazásnál, melynél csak 51%-kal győz a döntés újabb 5-10%-kot esik a demokráciaszint. Egy olyan szavazásnál, melynél 70%-kal győz a szavazás (a szavazók közül ennyin értenek egyet) a demokráciaszint 3-7%-ot esik. A két szavazás értéke között 2-3%-os különbség van.

Nagyjából átlagosan ez a helyzet a jelenlegi népszavazásoknál, népválasztásoknál, tehát a 28%-os demokráciaszint tovább csökken, és végül 10-15% körüli lesz, a lehetséges 50%-hoz képest.  A jövő demokratikus rendszerében ez az érték legalább 30-35%-os lesz.

E pontoknál, másodlagos tényezőknél is vannak minimális „át nem léphető” határok.

Az itt leirt számok, százalékok természetesen nem pontos számok, de azért nagyságrendileg rendben vannak tehát a vázlathoz elegendők.

Itt elég hosszan illene tisztázni: mik a népszavazásra jogosult kérdések, ügyek, azok, amelyekben népszavazást, népválasztást érdemes szükséges tartani. Mi az objektív tájékoztatás. Mi a determináció. Mi a reprezentáció. Stb.. Egyelőre ezekre nem térek ki (e tanulmányban itt-ott azért kitértem ezekre), inkább folytatom.

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a népszavazásokon kívüli közvetlen demokrácia (dolgozók ügyfelek, tagok, kisközösségi tagok) teljesen rendben van.

Nagyon röviden két elemből áll össze ez a nagyobb demokráciaegység.

Ha minél több tag, ügyfél, dolgozó, stb. minél több kérdésben vesz részt a helyi, kisközösségi, stb. ügyek döntésében, annál magasabb a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciaszint. A másik elem pedig, hogy nagyjából a felsorolt 6 pont alapján lehet a helyi, kisközösségi, stb. döntések demokráciaszintjét is mérni. 

25%-os demokráciaszintet jelent, ha a vezetést demokratikusan választják és az demokratikusan működik.

5% demokráciaszint emelkedést jelent, ha az ország-vezetésen állami-vezetésen kívüli vezetőket demokratikusan választják és azok demokratikusan működnek.

20% demokráciaszintet jelent ha az ország-vezetést, állami-vezetést demokratikusan választják, és az demokratikusan működik.

1. Annál magasabb a demokráciaszint, ha minél több ország-vezetőt, állami vezetőt, (a legfelső 1000 vezetőig) demokratikusan választják. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet. Természetesen ez minden vezetésre vonatkozik, a független, tudományos demokratikus testületekből álló vezetést, vezetőit is demokratikusan (minél többeknek) kell választani.

2. Annál magasabb a demokráciaszint, ha  leirt 6 pont minél inkább érvényesül a vezetők kiválasztásában. 0-tól 4%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

2/a Az állami középvezetők (1000 fő alatti) demokratikus kiválasztása 0-tól 2%-ig határozza meg a demokráciaszintet (szintén a mennyiség és a leírt 6 pont határozza meg), de ez már nem a népválasztások része, mivel azokat az ügyfelek, dolgozók, tagok, stb. választják. Tehát a népszavazáson, népválasztáson kívüli közvetlen demokráciához csatolható.

Ha népválasztások (a legfelső vezetés népválasztása) teljesen rendben vannak akkor az 50%-os népválasztás, népszavazás nagy demokráciaegység kb. negyedrészben (másképpen a nemzeti demokrácia 12%-ban) rendben van. A népszavazások ezek szerint háromszor fontosabbak a demokrácia szempontjából, mint a népválasztások.

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet. 

1. Annál nagyobb a demokráciaszint, ha minden népszavazásra, népválasztásra jogosult ügyben, népszavazás, népválasztás van. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mikor valósul meg ez a 17%-os demokráciaszint?

Most egy egészen más szempontból közelítem meg a kérdést. A jövő demokratikus szavazási rendszerében egy átlagos állampolgár amennyiben akarja, képes évi 200 (4x50) vezetőt egyénileg is értékelni és kiválasztani, és 8 fontos közügyben (nemzeti ügyben) dönteni. De ez utóbbiakat több okból nem képes teljes részletességgel átgondolni. Évi 2 közügyet (nemzeti ügyet) képes önállóan eldönteni és a további 6 közügyet (nemzeti ügyet) a vezetéssel közösen képes csak eldönteni. Ez tehát kijelöli az optimális számokat.

Amennyiben egy állampolgárnak lehetősége lesz évi 200 legfelső vezető kiválasztásában (a népválasztás döntése legalább 50%-os), lehetősége lesz évi 6 a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése átlagosan legalább 50%-os), és lehetősége lesz évi 2 nagyon fontos, a legfontosabb közügyben (nemzeti ügyben) dönteni (a népszavazás döntése 100%-os) akkor az 17% demokráciaszintet jelent.

(A többi fontos és kevésbé fontos közügyet, nemzeti ügyet a vezetésnek kell eldönteni. Tehát, nem kell aggódniuk, marad elég munkájuk.) 

Ugyanakkor érdemes felsorolni milyen ügy-típusokban szükséges népszavazás, ill. széleskörű közvélemény-kutatás.

1. Negyedévente 50 legfelső vezető, egyéni induló (a pártlistás variáció megszűnne) kiválasztása.

2. Ez egyben a programokról, tervekről szóló szavazás is lenne. A kiválasztás végén (pl. az összesítésből) mindenképpen ki kell derülnie, hogy mely politikai, gazdasági, nemzeti fejlesztési terv, stb. irányba akarnak menni az emberek.

3. Évente a költségvetésről (költségvetési szavazólap).

4. Ciklus közepén 2 évente, ill. a 3. évben is, az aktuális vezetés értékelése, esetleges leváltása.

5. 5 évente az alkotmány-módósításról.

6. Évente a legfontosabb, de leginkább elhanyagolt problémák kiválasztása. Másképpen, a közvélemény szerint mely ügyekben kellene a legsürgősebben lépni.

7. Félévente, az állami hivatalok szervek, cégek ill. a magáncégek értékelése.

8. (Mellesleg az állampolgári panaszok, javaslatok, és azok összesítésnek fóruma. Mely összesítést akár felsoroltak szerint is el lehet végezni.) 

(Az technikai kérdés, hogy a felsorolt témák folyamatosan vannak terítéken, vagy ciklikusan. Az összesítést, a szavazásértékelést viszont bizonyos ciklusonként lehet elvégezni.)

9. És végül, valaki, leginkább a vezetés által benyújtott törvényjavaslatok eldöntése, az aktuális fontos törvényekről szóló népszavazás.

2. A szavazók (az állampolgárok) a szavazás előtt objektív tájékoztatásban részesülnek. 0-tól 17%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Többek között akkor objektív a tájékoztatás, ha egy normális, optimális, értékelhető vita alakul ki. Egy bírósági tárgyalás sem más, mint normális, optimális, értékelhető vita.

Érdemes számba venni, hogy tulajdonképpen miben kell dönteni az embereknek. Milyen változatok lehetnek.

(A konkrétság miatt képzeljük el, hogy pl. a javasolt törvény egy új médiatörvény.)

1. A megváltoztatandó dolog (pl. a fennálló médiatörvény) úgy jó ahogy van, nincs szükség változásra.

2. Szükség van a változtatásra, és a b változat a legjobb, a többi változat nem jó.

3. Szükség van a változtatásra, és a c változat a legjobb, a többi változat nem jó.

4. Szükség van a változtatásra, és a d változat a legjobb, a többi változat nem jó.

(Olyan változat nem lehet, hogy változtatásra van szükség, de ez sem jó, meg az sem jó, semmi sem jó.)

Lényegében négy ügyvédre, négy összefogott (minden lényeges szempontot felsorakoztató), és tényekkel alátámasztott érvelésre van szükség.

Kik legyenek az ügyvédek, egyben a változat, ill. érvelés-kialakítók. Nyilván azok, akik törvényjavaslatot beadják, és köréjük csoportosuló politika erők.

1. Az aktuális vezetésnek kell az egyik „ügyvédnek”, az egyik változat, érvelés kialakítónak lenni.

2. Valószínűleg az ellenzék, vagy annak egy része lehet a másik ügyvéd, a másik változat, érvelés kialakítója.

3. Jó lenne, ha a független társadalomtudomány (politikai sajtóval együtt) is kialakítana egy változatot, érvelést.

4. És jó lenne, ha a népréteg (civil szféra) valamilyen úton-módón szintén kialakítana egy változatot, érvelést.

Akkor alakul ki objektív vita, ha az érvelést alátámasztják a tények, vagyis valós fontos statisztikai adatok. Tehát az érveléseknek tartalmazni kell a valós fontos statisztikai adatokat. De itt viszont szükséges a statisztikai adatokra felügyelő független testület, mely egyfelől ellenőrizné, hogy valósak az adatok, másfelől azért megállapítaná: hohó, ez is egy adat, csak sokkal lényegtelenebb, mint a másik adat.

De ami talán a legfontosabb, a változatok, érvelések nem össze-vissza, nem részletekben, nem zavarosan, nem elkapkodva, ahogy jelenleg, hanem egymás mellett, egymás után, teljes egészben, tehát összehasonlíthatóan értékelhetően jelenjenek meg.

Mivel a változatok tartalmazzák a javaslatot, és azok melletti érvelést az állampolgároknak, csak a pl. négy változatból meg kell jelölni azt amelyiket leginkább jónak tartja. Pl. így lehet egy viszonylag bonyolult problémát egyszerű kérdésre, kérdésekre lebontani. (A bírósági tárgyaláson is képes az esküdtszék egy viszonylag bonyolult ügyben ítéletet hozni.)

Mindez tehát a döntés előtti vitáról és egyben az objektív tájékoztatásról szólt. 

3. Annál magasabb a demokráciaszint, ha sok, megfelelő számú független (mindentől független csak a népérdektől nem) tudományos, demokratikus testületre oszlik a vezetés. (Másképpen, ha a hatalommegosztás optimális. A parlament is elvileg egy független, tudományos, demokratikus testület.) 0-tól 12%-ig határozza meg a demokráciaszintet.

Mitől lesz független (elfogulatlan, objektív, csak népérdekű) egy vezetőtestület.

Azért azt fontos megjegyezni: a népérdektől semmiképpen nem kell függetlennek lenni a testületnek. Függetlennek kell, lenni az egyéni érdektől, a hatalmi érdektől, a vagyoni érdektől, a csoportérdektől, a pártérdektől.

Kitérés a függetlenségre és az önálló hatáskörre.

Az első gondolat ez: minél nagyobb egy testületnek az önálló hatásköre annál nagyobb az önállósága, azaz annál nagyobb a függetlensége. Csakhogy ez a függetlenség nem garantálja a népérdekűséget, az egyéni érdektől, csoportérdektől, vagyoni érdektől, hatalmi érdektől (rossz érdekektől) való függetlenséget. Sőt nagy önálló hatáskör, azt jelenti, hogy külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés hiányában akadálytalanul érvényesítheti a felsorolt nem kívánatos érdekeit.

Csakhogy az sincs garantálva, hogy a külső kontroll, szabályozás, ellenőrzés, csakis népérdekű, nem egyéni, csoport hatalmi, vagyoni, stb. érdekű. Ezért ezt az egész felvetést el kell felejteni, és vissza kell térni a demokrácia alapvetéseihez.

1. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független) egy testület, ha rá vonatkozó szabályozás (és ellenőrzés) részletes és ezt a szabályozást (és ellenőrzést) minél többen hozzák. Vagyis a szabályok kialakításban részt vesz a nép, részt vesznek az állampolgárok. (Kisebb közösségekben, a tagok, ügyfelek, dolgozók, stb.) Illetve ha a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a szabályozásban, ellenőrzésben.

(Meg kell jegyezni, hogy vezetés széles köre, akkor valósul meg, ha a politikai ideológiai csoportok száma is sok. Mondhatjuk: ez a vezetés reprezentációja.)

Sajnos a badar gyerekeknek (egyes vezetőknek) ilyen szájbarágósan kell elmondani a nyilvánvalóságokat. Ezért az ellenkező oldalról is megfogalmazom: annál kevésbé lesz a vezetőtestület a rossz érdekektől független, minél kevesebb ember, minél szűkebb az a politikai erő, aki szabályozza, aki ellenőrzi, aki kinevezi, aki leválthatja.

2. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha minél többen vesznek részt a kiválasztásban és leváltásban. A nép az állampolgárok, és a vezetés minél szélesebb köre vesz részt a kiválasztásban és leváltásban.

Akkor lesz leginkább népérdekű (rossz érdekektől független), és tudományos, ha a testületbe kerülő vezetők egyéni megmérettetés alapján lesznek kiválasztva. A sportcsapatba is egyénileg kerülnek a sportolók, és utána alakul ki csapat.  

3. Akkor lesz leginkább népérdekű (a rossz érdekektől független), ha a nép leválthatja. Ez pedig azt jelenti, hogy annál kevésbé lesz népérdekű, és kevésbé lesz a rossz érdekektől független, ha a vezetőtestület be van „betonozva” a hatalomba.  Be van betonozva, vagyis a mandátuma hosszú ideig szól, és a nép, ill. a vezetés széles köre nem válthatja le. Ha be van betonozva, akkor azt tesz, amit akar. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a vezető, vezetőtestület mandátuma 4-5 évig tarthat, ezután újra meg kell méretnie magát, és ciklus közben le lehet váltani.

4. Akkor lesz független a testület, ha a testület belső döntéshozása a leirt 6 pont (országos népszavazás) alapján valósul meg.

5. Ezeken kívül pedig akkor lesz független, ha a közvetlen felettesétől, a közvetlen felettes hatalomtól bizonyos fokig független marad. Kihangsúlyozom, nem a néptől, nem a széleskörű vezetéstől kell bizonyos fokig függetlennek maradnia, hanem a közvetlen felettes hatalomtól. Ez egy nemzet esetében leginkább az uralkodó pártok vezetői, akik meghatározzák a döntéshozó frakciót, a kormányt. Jogilag a pártoktól, a legnagyobb döntéshozó frakcióktól és a kormánytól kell viszonylag függetlennek lenni a független vezető testületeknek.

Bizonyos fokig független, vagyis eme közvetlen hatalom, szigorú szabályok mellett válthat le, nevezhet ki, változtathat a jövedelmen (növelhet, csökkenthet), változtathat a szabályozáson, hatáskörön, stb.. De végül, ez a pont is arról szól, mivel valakiknek azért változtatnia kell, hogy minél többen, minél nagyobb reprezentációval vegyenek részt a döntéshozásban, azon döntésekben, azon törvényekben is, amelyek a vezetésre vonatkoznak.

Ha a vezetőtestületek eme függetlensége (a rossz érdekektől való függetlensége) biztosítva van, akkor e testületek tudományossága és demokratizmusa is biztosítva lesz, ha nem is teljesen, de jelentős részben biztosítva lesz.

Arra kell törekedni, hogy viszonylag sok, (valójában optimális számú) független tudományos demokratikus vezetőtestület jöjjön létre. Nem szabad összevonni, centralizálni e testületeket, ugyanakkor a fölöslegességet is el kell kerülni, vagyis a decentralizációnak is vannak határai.

Ha aktuális szűk körű legfelső vezetés (pl. uralkodó pártok, legnagyobb frakciók, kormány) fél a széleskörű vezetés galádságaitól, és valóban népérdekű, akkor támaszkodjon a népre, kérje ki a nép véleményét, vagyis tartson népszavazást.

Mindezek tükrében vizsgáljuk meg pl. a Fidesz, 2010-es ténykedéseit, és ténykedéseinek indoklását. De erre már egy másik fejezetben kerül sor.

Technikailag a jövő népszavazási rendszere, amelyet már most is meg lehetne valósítani, legalábbis ami a technikai állapotot illeti.

A vitaszakasz általában 3 hónapig, a szavazat-leadási szakasz általában 1,5 hónapig (6 hétig) tart. Pl. egy adott ügy népszavazása, és vitaszakasza április 1-től június 30-ig tart, a szavazat-leadási szakasza május 15-től június 30-ig tart.

Az objektív vitához szükséges négy összegzett javaslat-változatot és azokhoz tartozó érvelés mindenkihez eljuttatott nyomtatott kiadványban jelenik meg, ezen kívül megjelenik a közmédiákban, az interneten és magában SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) felhasználói képernyőjén. (A szavazatleadók képernyőjén)

Ugyanígy jelenik meg a vitához, ill. a döntéshez szükséges minden lényeges információ. Összeszedve, összesítve, egymás mellett, rendszerezve, mindenkihez eljuttatva, stb..

A szavazat-leadás gyakorlatilag 95%-ban elektronikusan számítógépes rendszerben működik. Az egyik eleme, az áruházak, hivatalok (pl. polgármesteri hivatalok, postahivatalok) előterében, őrzött köztereken felállított egyszemélyes aut. zárt szavazófülkék, ezekben is lehet szavazni. A másik eleme az otthoni számítógéphez csatolt szavazókészülékek. Vagy fülkében, vagy otthon lehet szavazni.

Ezeken kívül bizonyos hivatalokban le lehet adni hagyományosan is a szavazatot. Illetve telefonon, is lehet adni. Esetleg ajánlott levélben, de ezek kevésbé biztonságosak.

A biztonsági elemek, melyek azt hivatottak kivédeni, hogy egy ember egy szavazatot adjon le, ill. hogy a szavazás ne legyen lefizetett, kényszerített a következők:

Mindenkinek lenne egy személyes szavazószáma. És még egy szabadon választott jelszava. És szerintem a szavazat-leadó készülékbe be lehet építeni ujjlenyomat, vagy tenyérlenyomat azonosítót. (A név titkos, csak azt kell megállapítani, hogy adott szavazószámú valaki adja le a szavazatot. A név függetlenül és titkosan van kezelve.)

A mobiltelefonos azonosítás is működhet.

A kézlefedő záró-lap is egy biztonsági elem, illetve, hogy a képernyőn nem jelenik meg a leadott szavazat, csak az, hogy le lett adva. (Külső ember nem láthatja hogy mire szavazott az illető. A közterületű szavazófülkében nem szükséges, mert oda csak egy ember léphet be, és zárt, nem lehet belátni.)

Továbbá, biztonsági elem, hogy a szavazatlezárásig mindenki módosíthatja a szavazatát. Sőt a szavazat lezárása után két napig még visszavonhatja a szavazatát.

És persze a csalásokat, kényszerítéseket be is lehet jelenteni. 

A kérdések, a pontos szavazással kapcsolatos információk, és a válaszok egy képernyőn jelennek meg. Technikailag hasonló dologról van szó, mint a jelenlegi internetes adatlap ill. szavazólap kitöltések.

Az igen, féligen, nem, továbblépés megjelenik, de a megjelölés nem jelenik meg, legalábbis az otthoni szavazókészülékek esetében. 

Lesz fél-értétű, ½ értékű igen szavazat, amely jelentősen pontosítja a szavazást.

Egy igen mellett, le lehet adni több fél-értékű szavazatot, ill. le lehet adni csak fél-értékű szavazatokat. A fél-értékű szavazat jelentése: nem akarom határozottan, vannak fenntartásaim, de a nem utasítom el teljesen. 

Ha valaki nem ad le szavazatot, akkor megjelennek azok a kérdések, hogy miért nem adott le szavazatokat. (információhiány, stb.) Ha erre válaszol, ez is egyfajta részvétel. Illetve le lehet vonni következtetéseket.  

A reprezentációt, a SZSZR (számítógépes szavazatösszesítő rendszer) számolja ki. A reprezentációhoz szükségesek bizonyos adategyeztetések. A reprezentatív szavazatok 2 szavazatot érnek. A véletlenül kiválasztott nem reprezentatív szavazatok csak 1 szavazatot érnek. A név mindenképpen titkos marad. 

A távolabbi jövőben megvalósul a többszörös szavazati jog (egy ember) szavazata nem egyet ér. 

Az SZSZR még sok mindent kiszámolhat. Pl., hogy mikor van szavazategyenlőség, mikor van érvényes szavazás, milyen szavazóegységek (szakmai vezetés, nép, stb.) szükségesek, egy szavazatnak mekkora a befolyásoló értéke, stb., és minderről tájékoztatja a szavazót. 

A szavazástechnika alapvető matematikai törvényei.

A jó, pontos szavazás: amely során kialakult döntés, leginkább tükrözi az adott közösség (lehet ez egy nemzet is) érdekét, igényét ízlését, világnézetét, véleményét, amely legkevésbé sérti a kisebbség érdekét. Mert ez a döntés valószínűleg jobban szolgálja a közösség fejlődését, tehát valószínűleg jobb, mintha közösség egy szűk csoportja döntene.

Vélemény ez esetben: vélemény, érdek, igény, ízlés, világnézet.

A szavazás alaptörvénye: minél többen, szavaznak, és a szavazatban minél inkább csak saját véleményük és csak közérdek jelenik meg (külső érdek nem jelenik meg és az önzés is korlátozott) annál pontosabb, jobb lesz a döntés. Átlagosan valószínűen annál jobb, pontosabb lesz.

A második alaptörvény: minél inkább reprezentatív a szavazás, a közösség minden csoportjának véleménye arányosan jelenik meg a szavazat, végeredményében annál pontosabb, jobb lesz a szavazás.

Figyelem, itt nem arról van szó, hogy mindenki szavazhat, de aztán egyes csoportok véleménye mégis elveszik. Gyakorlatilag van szó, hogy a szavazás szempontjából biztosan elvesző csoportok véleményét is különböző technikákkal bele kell szőni a szavazás végeredményébe. Erre még visszatérek.

Ha a vezetés (a „képviselők”) szavaznak, a reprezentáció törvénye arról szól, hogy annál pontosabb jobb lesz a szavazás, ha a társadalom minden csoportjának vezetései („képviselői”) szavazhatnak, pontosabban, ha szavazatuk arányosan beszámíthat a végeredménybe. Egyszerűbben, minél szélesebb, érdekében, világnézetében eltérő vezetés szavaz annál pontosabb, jobb lesz a szavazás. Másképpen: akkor lesz pontos, jó a vezetői szavazás, ha sok olyan vezető szavaz, aki a társadalom különböző csoportjaiból arányosan kerül ki, és olyan önálló véleményével szavaz, amely önálló véleményében szükségszerűen benne van ama csoport érdeke, melyből kikerül, mely őt támogatja, melynek a „képviselője”. Leegyszerűsítve: az önállóan induló vezetők demokratikusabb vezetést hozhatnak létre, mint a pártok által választott vezetők.

Ugyanakkor az első törvény szerint, a vezetők („képviselők”) szavazása, választása általános fontos kérdésekben átlagosan valószínűen pontatlanabb rosszabb, mint a népszavazás, népválasztás. 

És még egy alaptörvény, a szavazás pontosabb, mint a nem szavazás útján adott véleményadás. Mert gyakori ez az érvelés: de hiszen mi kikértük a szakértők, az emberek, stb. véleményét. Igen kikérték, csak ez felettébb, hiányos pontatlan véleményadás, ill. az összesítése is teljesen szubjektív.

Ha az eldöntendő kérdés több alternatívában (3-4-5 alternatívában) jelenik meg, az pontosabb döntést jelent, mintha kettő (igen-nem) alternatívában jelenik meg. Hat alternatíva felett viszont a bonyolultság zavarosság miatt csökken a pontosság.

Pl. az eldöntendő kérdés megjelenése: akarja e ön B változatot, akarja e ön C változatot, akarja e ön D változatot, egyiket sem akarja. Ez tehát 4 alternatíva, szemben pl. ezzel : akarja e ön, B változatot. Értelemszerűen ebben benne van, hogy nem akarja ön B változatot, ez tehát kettő változat.

Az hogy pl. a 4 alternatíva jobb, mint a 2, sok mindenre kiterjed. Pl. arra, hogy a 4 párt szavazható megjelenése, jobb, mint a 2 párt, vagy 1 párt szavazható megjelenése.

De itt már jelentkezik a másik probléma: meg kell szüntetni az 1 alternatívás, pontosabban az alternatíva nélküli választásokat. Mert jelenleg vannak olyan szavazások, választások melyekben nincs benne az elutasítás lehetősége. Mert egy változat van, de azt gyakorlatilag nem lehet elutasítani.

Pontosabb a szavazás, ha szavazók számára nemcsak az igen, nem válasz áll rendelkezésre, hanem pl. egy ötös skálán, pontozhatnak.

Most itt a szavazással eldöntendő sportágak jutnak eszembe. Nem véletlenül pontoz a zsűri, mert így pontosabb végeredmény alakul ki. Szavazástechnikailag át lehet váltani, pl. a két véleményű szavazást (igen, nem) pl. az öt véleményű szavazásra (ötös skálán való pontozás). Vagy egyszerűbben létre lehet hozni: félértékű és negyedértékű szavazatokat. 

Az érintettség törvényei. Az erősebben érintettek kapjanak nagyobb szavazati arányt, ha igényről, ízlésről, világnézetről, a saját életük rendezéséről van szó. Az erősebben érintettek kapjanak kisebb szavazati arányt, ha az ő megítélésükről van szó. Tehát a szavazás tárgya határozza meg, hogy a szavazás tárgya általi erősebb gyengébb érintettség mennyiben változtatja a szavazási arányt. 

A szavazási arányok törvényei. Ki mekkora szavazati aránnyal rendelkezhet.

A többszörös szavazati arány két úton hozható létre. Az egyik: egyes egyének kapnak magasabb szavazati arányt (többszörös szavazati jogot), ez inkább a jövő útja.  A másik, ha szavazókat olyan szavazó egységekre bontják, melyben az egyes szavazóegységekben levő tagok  szavazati aránya magasabb mint a népszavazás  1 szavazati aránya.

Jelenleg pl. a társadalmi csoportok vezetőinek (pl. parlamenti képviselőknek) gyakorlatilag nem 1 a szavazati arányuk, hanem pl. 10 000. Nem egy (1) szavazattal rendelkeznek hanem pl. 10 000-rel. Pontosan nem lehet tudni, az biztos, hogy nagyon sokkal, nagyságrendileg (pl. 6 millió/300= 20 000).

Kik rendelkezhetnek magasabb szavazati aránnyal:

A társadalom egyes csoportjainak demokratikusan választott vezetői („képviselők”).

Társadalmi szempontból kiváló emberek.

Az adott szavazásra bocsátott kérdés szakismerői.

Az érintettség törvényei szerint, is változhat a szavazati arány.

A reprezentáció biztosítása is változtat a szavazati arányokon.

Ugyanakkor ez összefügg az alábbival.

A szinte biztosan kisebbségi véleményben maradó, kisebbségi csoportok nagyobb szavazati aránya.

Ez utóbbira egy-két példa.

Az unióban a tagországok szavazati aránya nem egészen a lakosság arányával azonos. A kisebb országoknak magasabb szavazati aránya van.

A másik példa legyen egy 1000 tagú közösség melyből 100 ember más nemzetiségű.

A harmadik példa legyen pl. egy 300 tagú parlament, amelyben a kormánypártok 200 mandátummal az ellenzék összesen 100 mandátummal rendelkezik. A probléma az, hogy ez a 100 tagú ellenzék mindig kisebbségben marad, kvázi mintha nem is lenne.  Az egyik megoldás, ha az ellenzéki pártok szavazati arányát ebben az esetben felemelik pl. 50%-kal. (Vannak erre pontosabb matematikai képletek, ebbe most nem mennék bele.) Így ők pl. nem 100, de 150 mandátummal rendelkeznek. Igaz ez még mindig kisebbséget jelent, de adott vitatott kérdésben ez már megváltoztathatja a szavazást, főleg ha nem lenne frakciófegyelem. Ha nem lennének frakciók, ill. frakciófegyelem sokkal több lenne az olyan kérdés, melyben a döntés több oldalra billenhet el. Mi értelme az olyan vitának, mikor úgy is csak az egyik fél győzhet?

Visszatérve, a kérdés jellege is eldönti, hogy a különböző szavazóegységeket (kik mekkora szavazati arány-növekedést kapnak) hogy állítják össze. A különböző szavazóegységek optimális összeállítása a demokrácia-tudomány egy külön szakága, melyre itt nem térek ki. 

A szavazási kérdés fontosságának problémája. Egyben a kétharmados döntések problémája.

Azzal kezdem, hogy a döntések alkalmával mindig lesznek olyan döntések melyekben kettő, vagy több közel egyenlő alternatíva áll szemben egymással. Ezek a dilemmák.   Ugyanakkor ez esetekbe is csak egy alternatívát kell, lehet választani, ami azt jelenti, hogy hiába áll ez egyik alternatíva 51%-on a másik 49%-on mégis az 51%-ost kell elfogadni. Főleg ha sürgős a döntés. Ugyanakkor a dilemma nem válogat, ugyanúgy létrejöhet fontos kérdésekben, mint kevésbé fontos kérdésekben. Ugyanakkor a döntéseket nem lehet korlátlanul halogatni, tehát a döntés előbb-utóbb sürgős lesz. Ugyanakkor az is jogos felvetés, hogy a fontos döntések ne legyenek elkapkodva, ill. legyen bennük nagyobb egyetértés, főleg ha még nem sürgősek. Ez csak azt jelenti, hogy az aktuálisan nem sürgős, fontos döntéseket, egy ideig el lehet halasztani, hátha összejön egy nagyobb egyetértés. De csak egy ideig. Ez azt jelenti, hogy az un. kétharmados döntéseket, melyek fontos döntések, ha nem sürgősek pl. 3-5 évre el lehet halasztani (hátha összejön a nagyobb egyetértés), de nem tovább. Ezután akkor is dönteni kell, ha csak 51%-os az egyetértés. Vagyis a jelenlegi kétharmados törvénykezési szabály rossz. De akkor mit lehet tenni a fontos kérdések vonatkozásban? Azt, hogyha fontos kérdésben nem jön össze a kétharmados egyetértés, és az már nem halogatható (3-5éven túl, vagy másik ciklusban sem) akkor népszavazással kell eldönteni a kérdést, legalábbis a népszavazás eredményét is be kell számítani a döntésbe. 

A kétharmados győzelem problémája.

Kezdjük az otthon maradók (nem szavazók) problémájával. Bár lennének, olyan technikák melyekkel meg lehetne ismerni, a nem szavazók indokait, de jelenleg nincs ilyen felmérés. Azért logikusan ki lehet következtetni.

Kétségtelenül vannak olyan emberek, akik azért nem mennek el, mert azt mondják, minek menjek el úgyis az általam akart párt győz, kvázi az otthon maradásukkal egyetértenek a népszavazás eredményével, csakhogy ezek igen kevesen vannak. Azok is kevesen vannak, akik két jó párt közül nem tudnak választani. Akik leginkább elmennek, azok, akik határozottan egyetértenek valamely párt politikájával. Elvileg azok is elmennének, akik valamely pártot utálják, (nehogy ők nyerjenek, ezért a másikra szavazok), de csak akkor, ha van válaszható alternatíva. Vagyis a másik pártot szignifikánsan kevésbé utálják.

Ezért az otthon maradók döntően a következőkből állnak össze: akik az egész politikából kiábrándultak, akik az összes pártot, beleértve a győztes pártot utálják, bojkottálják. Ők teszik ki az otthon maradók kb. 60%-át. És akiket más okból nem érdekel a szavazás, nem tartják fontosnak, nincs ilyen irányú ismeretük, akik talán azt sem tudják, hogy választás van. Ők teszik ki az otthon maradók 20%-át. Erre a kettő rétegre semmiképpen nem lehet azt mondani, hogy a győztes párttal szimpatizálnának. Az otthon maradók 60%-a kifejezetten utálja a győztes pártot, és ebből még az sem von le, hogy a többi pártot is utálja.

A győztes párt szempontjából jóindulatúan állapítsuk meg a törvényt: az otthon maradók (nem szavazók) háromnegyede (75%) nem ért egyet a győztes párt programjával, politikájával, nem ismeri el azt jó vezetésnek, nem választja azt „képviselőnek”.

Nézzük meg azt az esetet, amikor a szavazó állampolgárok 54%-a megy el szavazni, és abból 37%, tehát több mint kétharmada szavaz a győztes pártra. Ekkor az összes szavazópolgár 37+11,5= 48,5%-a szavaz valójában a győztes pártra. Ez nem kétharmad, sőt 50% alatt van.

A kétharmados győzelem felmagasztalása egyfelől ezért hiba. Másfelől azért hiba, mert a kétharmados törvénykezés, amely a kétharmados győzelemmel összefügg, rossz. Harmadsorban azért hiba, mert ez önmagában alig emeli a demokráciaszintet, ugyanis ez csak egy népválasztás, a lehetséges többi népi döntés közül. Negyedsorban azért hiba, mert a parlament sem az itt leirt törvények szerint működik tehát egy alacsony demokráciájú testület kétharmadáról van szó. 

Mi hát demokrácia fejlesztésének feladata? Mindaz, amit leírtam, (lényegében, valami hasonlót) meg kell valósítani. És ha mindennek a lényegében való megvalósítása, a döntéshozó mechanizmus fejlesztésének alapvető feladata. 

Sokat elmélkedtem a demokrácián, a közvetlen demokrácián, és arra a következtetésre jutottam, hogy az első legfontosabb teendő mégis egy korszerű népszavazási rendszer létrehozása. E nélkül eléggé kilátástalan a továbblépés.

Mert mi az, hogy népvélemény, ha nincs ilyen rendszer. Mert még népvélemény sem lehetséges ilyen rendszer nélkül, és akkor még hol van az, hogy a vezetés ezt a véleményt figyelembe vegye.

Úgy is fogalmazhatok, ha nem lehetséges egy ilyen korszerű közvélemény-kutatási népszavazási rendszer létrehozása, akkor a közvetlen demokráciáról szóló elmélkedésem semmire sem jó, sőt hamis elmélkedés. Ezért is írtam meg ezt a fejezetet. Másfelől lehetséges, hogy nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is, sőt alulról kezdeményezetten létrejöhet egy ilyen rendszer. 

És arra a gondolatra jutottam, hogyha a vezetés nem is hajlandó egy ilyen rendszert létrehozni, azért a mai állapotok mellett (elsősorban az internetre gondolok) nem lehetetlen egy ilyen rendszert szépen fokozatosan alulról felépíteni. Illetve akkor lehetséges, ha vezetés nem akadályozza ezt. A modern népszavazási rendszer első lépései, a kezdeti változat létrehozása.

Az alábbi rendszer szerintem megfelelő neve: korszerű, közvélemény-kutatató, népszavazó, rendszer, ill. annak az első változata. Rövidítve: kknr

Ugyanakkor szükséges egy konkrétabb közösség, melynek neve javaslatom szerint: VAKITFED (vélemények, ajánlások a közügyekről, az igazságosság, tudomány, fejlődés, elfogulatlanság, demokrácia szellemében) Demokratikus Néptársaság.

A korszerű népszavazási (közvélemény-kutatási) rendszer első változatának általános céljai.

Tulajdonképpen ezt az első változatot hivatalosan, jogilag nem lehet népszavazásoknak nevezni, ezek egyfajta közvélemény-kutatások.

Az első és általános cél természetesen egy korszerű népszavazási rendszer létrehozása. Ezzel egyrészt meg lehetne mutatni a politikai vezetésnek, hogy a politikai vezetés is létre tudna hozni egy ehhez hasonlót, egy olyan rendszert, amelynek a véleményét önként és dalolva venné figyelembe. Egyszerűbben, megmutatása annak, hogy hivatalosan és rendszertényezőként is ki lehet építeni egy korszerű népszavazási rendszert.

De azért ne vessük el annak a lehetőségét, hogy ez a közvélemény-kutatási (népszavazási) rendszer már a jelen viszonyai között is képes lesz érdemben beleszólni a törvények kialakításába. És természetesen képes lesz a közvéleményt, az emberek tudatát jelentősen befolyásolni méghozzá a hozzáértés, az aktivitás, a társadalmi érdek irányába.

Mindebből az következik, hogy az általános cél, hogy egyre többen, idővel igen sokan csatlakozzanak ehhez a rendszerhez, ráadásul olyanok csatlakozzanak, akik komolyan veszik ezt a rendszert. A távlati cél az, hogy kialakuljon egy komoly jelentékeny (és korszerű) népi mozgalom, amit a vezetés is komolyan vesz, illetve kénytelen komolyan venni.

Egyéb fontosságok.

Mindenek előtt le kell szögezni: egy véleménynyilvánítási, ill. szavazási ciklus negyedévig (3 hónapig) tartana, amint ez letelik, egy újabb ciklus kezdődik. Természetesen az nem irható elő, hogy az új ciklusba csak új témák jelenjenek meg. Akár a régi témákkal, problémákkal akár újakkal foglalkozik az új ciklus, az mégis egy különálló új ciklus lenne. Ez szükséges, e nélkül káosz alakulna ki.

Mindenki, bárki beléphet a Vakitfed demokratikus néptársaságba, ill. a kknr rendszerbe.  Mindenki, bárki, minden rovatot negyedévente egyszer használhat. Negyedévente egyszer írhat véleményt, egyszer javasolhat, egyszer szavazhat, de minden témában.

Az egyéni email cím és jelszó (regisztráció) biztosíthatná, hogy egy hozzászóló, szavazó, egy témában, egy szavazásban egyszer tudjon részt venni.

Érdemes azon is elgondolkodni, hogy azok is hozzászólhassanak (nyilván kisebb hangsúllyal és külön rovatban), akik nem akarják magukat regisztrálni.

A konkrétabb a célok témák, rovatok.

Az aktuális nemzetvezetés (parlament, kormány) aktuális intézkedéseinek, törvényeinek, értékelése, megszavazása vagy elvetése, a módosító javaslatok meghozatala. Illetve, ezzel foglalkozó rovat.

Az aktuális legfontosabb társadalmi, gazdasági problémák (elsősorban azok amelyek vonatkozásában az aktuális vezetésnek intézkednie kellene, törvényt kellene hozni, de nem teszi) megfogalmazása. Egyszerűbben: a fontos, ill. fontos és sürgős, de elhanyagolt, rosszul kezelt társadalmi gazdasági problémák rovata. Ez egyben az aktuális (a negyedév) legfontosabb (eddig megoldatlan és jelenleg leginkább megoldandó) problémái.

(Egyben ez lenne a vakitfed demokratikus néptársaság levelének rovata.)

Nem biztos, hogy a legfontosabb probléma a közelmúltban merült fel. Az is lehetséges, hogy éppen azért válik fontossá és sürgőssé, mert már régóta el van hanyagolva. Az aktuálisan leglényegesebb probléma kiválasztásáról van szó, amely nélkül nem lehet a gazdasági, társadalmi hanyatlást megállítni illetve e nélkül nem lehet fejlődés. 

De természetesen lehet ez egy aktuálisan felmerülő viszonylag új probléma is. Ez a rovat negyedévente 2-5 javaslatot (kvázi követelést) választhat ki. Ezekből 1-2 az aktuális nemzetvezetés (parlament, kormány) aktuális intézkedéseinek, törvényeinek, értékelése, megszavazása vagy elvetése, a módosító javaslatok meghozatala rovatból is bekerülhet. Nyilván az elvetés, a módosítás követelése lehet javaslat (követelés). A dicséret nem lehet követelés. 

A lényeg az, hogy ez a rovat éppen azokkal a problémákkal foglalkozna, melyeket a nemzetvezetés rosszul kezel, vagy melyekkel nem foglalkozik kellő figyelemmel. Ugyanakkor itt konkrét (lehetőleg következő 1-5 évre vonatkozó) javaslatokat (kvázi követeléseket, programokat) kell megfogalmazni, így ezen hozzászólások elválaszthatók az általános gazdasági társadalmi elmélkedésektől.

A konkrét célok. 

Ezért szükséges egy alkotmánybírósági beadvány rovat.

Lehetőleg negyedévente, de félévente „kötelezően” egy legalább öt, legfeljebb húsz oldalas levél megfogalmazása, amely elsősorban az aktuális nemzetvezetésnek szól, de a nyílt változata természetesen mindenkinek szól. Ebben a levélben többek között meg kell konkrétan, tisztán fogalmazni: a társaság (a szavazók társasága) milyen intézkedéseket, törvényeket, vagy éppen visszavonásokat, módosításokat vár el a vezetéstől. Meg kell fogalmazni egyfajta „követelést” mondjuk 2-5 pontban.

Időközben a vezetés szinte lehetetlenné tette, hogy az állampolgárok, alkotmánybírósági döntést kérjenek, ebből is látszik, milyen ingatag a jelenlegi demokrácia, ill. hogy a népnek magas fokú szervezettségben kell működnie, amennyiben a saját akaratát érvényesíteni akarja.

Ez lenne a Vakitfed demokratikus néptársaság levelének rovata.

(Egyben ez lenne a fontos, ill. fontos és sürgős, de elhanyagolt, rosszul kezelt társadalmi gazdasági problémák rovata.)

Lennének általános célok is, de ezek megtárgyalása előtt kitérek a megvalósításra. Mert a megvalósítás adhat választ arra is, hogyan lehet megvalósítani a konkrét célokat.

A felsorolt fő rovatokat (és általában minden rovatot) a következő alrovatokra érdemes felosztani.

Hozzászólások a fő témához. Ez tulajdonképpen a demokrácia szabályai szerint az objektív tájékoztatás rovata.

Ebben jelenik meg a javaslatok, valamint szavazatok indoklása, magyarázata.

A fő témához (a fő rovathoz) kapcsolódó konkrét javaslatok rovata. (Itt csak a pár mondatos, lehetőleg érthető és javaslatként értékelhető lényeg jelenhet meg.)

A javaslat-kiválasztás, a javaslatokról való szavazás rovata.(A lényeg az, hogy minél többen szavazzanak. Akkor is válasszanak egy javaslatot, ha ez nem az ő javaslatuk, akkor is, ha azzal nem értenek teljesen egyet, de viszonylag leginkább elfogadhatónak tartják.)

Természetesen szükség van a szavazások összesítésére, ill. ilyen rovatra is. Azt a szabályt szükséges meghozni, hogy egy javaslat csak akkor kerülhet kiválasztásra amennyiben a legtöbb szavazatot kapta és a szavazók legalább 10%-a azt megszavazza.  Ezért az összesítés rovatba érdemes azon öt javaslatot felsorolni, amely addig a legtöbb szavazatot kapta. Ugyanakkor felmerül, a „ki van ellene” problémája. Mert az rendben van, hogy 10% elfogadja, de lehet hogy 60% nem fogadja el, kifejezetten ellenzi. A demokrácia szabályai szerint több elfogadónak kell lenni, mint ellenzőnek. Ugyanakkor az is igaz, hogy könnyebb valamit ellenezni, szétrombolni, magakadályozni, mint létrehozni. Vagyis létrejöhet az, hogy nem kerül kiválasztásra egy javaslat sem. Márpedig döntés nélkül nincs értelme ennek az egésznek.

És az is igaz, hogy ebben a rendszerben (bárki javasolhat, sok javaslat jelenik meg), ha valakinek nem tetszik egy javaslat, akkor annak érvényesülését úgy is magakadályozhatja, hogy ő maga jobb javaslatot tesz. Illetve úgy, hogy a témához kapcsolódó hozzászólások rovatban leírja a véleményét, ezzel befolyásolva az elfogadók számát.

Mindent összevetve a következő szabály tűnik jónak. A kifejezetten ellenzők szavazatát is mérni kell, de csak részben, félig kell figyelembe venni. Vagyis, ha a kifejezetten ellenzők kétszer annyian vannak, mint az elfogadók, csak akkor akadályozhatják meg a javaslat elfogadását.

Tehát az a javaslat kerül kiválasztásra, amely a legtöbb szavazatot kapja, de csak akkor, ha legalább 10% szavazatot kap, illetve, ha azt nem ellenezik kétszer annyian, mennyien elfogadják.

(A jelen szavazások alkalmával egy-két javaslat jelenik meg, és ebből létre lehet hozni pl. 51%-os elfogadást.  Csakhogy ezen esetekben általában már megjelenik valamilyen előzetes javaslatszelekció, amely javaslatszelekció viszont már nem teljesen demokratikus. Ebben a rendszerben nagy tömegek szavaznak és nincs előzetes javaslatszelekció. Megjelenhet 20-50-100 javaslat is, így az egy javaslatra jutó elfogadás nyilván megoszlik. Ezért szükséges a demokrácia szabályait módosítani, de a többség akaratának érvényesülése azért nem sérül.)

De még e vázolt népszavazási rendszerben sem mindig jó ez a szavazás-összesítés.

Mert vannak lassan változtatható döntések, ilyenek az alapszabályok, az alkotmány. És ilyenek azon döntések, melyek egyesek, vagy sokak kifezezett érdeksérelmét okozzák. Ezen esetekben az csak akkor kerülhet elfogadásra a javaslat, döntés, ha az ellenzők (a nemmel szavazók) száma kevesebb, mint az elfogadók (az igennel szavazók) száma.

Hogyan jön létre a konkrét célok teljesítése?

Azon népszavazási kezdeményezés lesz beadva (pl. egy negyedévben), amelynek a javaslata nyer, amely a szavazók által ki lesz választva.

Azon alkotmánybírósági beadvány lesz beadva (pl. egy negyedévben), amelynek javaslat nyer, amelyik a szavazók által ki lesz választva.

A Vakitfed demokratikus néptársaság levele, nyilvánvalóan a fontos, ill. fontos és sürgős, de elhanyagolt társadalmi gazdasági problémák rovatához kötődik. Tehát ebbe a rovatba beérkeznek azon kvázi javaslatok (egyben követelések) amelyek vázolják, hogy ki mit tart aktuálisan (ez lehet egy elhanyagolt régi ügy is) legfontosabb, legsürgetőbb társadalmi gazdasági problémáknak.  És ezek közül választják ki a szavazók a szerintük legfontosabb 2-5 javaslatot (kvázi követelést).

És ezek (az ezekhez tartozó indoklással) kerülnének a levélbe.

A fő témához kapcsolódó hozzászólások rovatának, és a fő témához (a fő rovathoz) kapcsolódó konkrét javaslatok rovatának összefüggése.

A javaslattevők nagyobb része remélhetőleg meg is indokolja, magyarázza a javaslatát. Az indoklás, magyarázat legfeljebb 3 apró-betűs oldal lehet. Ha ennél hosszabb, akkor csak az első 3 oldalt lehet megjeleníteni. Ebben lehet egy legfeljebb 10 mondatos 150 szavas kiemelés. Az ennél hosszabban tartó kiemelés végét szintén le kell vágni az adott határig. Plusz, az indoklás végén lehet egy jelszó szerinti utalás (ráklikkelve előhívás) a konkrét javaslatra, amely a fő témához (a fő rovathoz) kapcsolódó konkrét javaslatok rovatában jelenik meg. Illetve a konkrét javaslat után lehet egy jelszó szerinti utalás (ráklikkelve előhívás) az indoklásra, amely a fő témához kapcsolódó hozzászólások rovatában jelenik meg. Ezzel meg lehet oldani az indoklást, a magyarázat, ill. egyben az objektív tájékoztatást.

A fő témához kapcsolódó hozzászólásokban nemcsak a javaslatok indoklása magyarázata jelenik meg, hanem a szavazatok indoklása magyarázata is. Pl. én azért szavaztam igennel, mert… Én azért ellenezem, szavaztam nemmel, mert… Én azért tartozódtam nem szavaztam, mert… A szavazatok lehetnek névtelenek is, de aki azt szeretné hogy jelszava vagy akár a teljes neve is nyilvánosság elé kerüljön, szerintem ennek sem lehet akadálya. 

 A népszavazás kezdeményezés rovata, ill. amennyiben a vezetés lehetetlenné teszi (pl. a törvényeivel, népszavazás-korlátozással, stb.) a halasztott érvényű (elvi) népszavazás rovata.

A legfontosabb legégetőbb, legtöbb embert érintő, legaktuálisabb problémák kapcsán érdemes, szükséges népszavazást tartani. Függetlenül attól, hogy az alkotmány lehetővé teszi, vagy sem, a népszavazást. Persze, ha nem teszi lehetővé, vagy a vezetés egyéb trükkel akadályozza, akkor jöhet szóba a halasztott érvényű népszavazás. Ha pl. 200 ezer ember kezdeményez (ez eme népszavazási rendszer keretében kknr is létrejöhet, az aláírásokat külön össze lehet gyűjteni) népszavazást, akkor népszavazást kell tartani. Amennyiben a költségvetést, alkotmányt, stb. érinti a kérdés, akkor 400 ezer embernek kell kezdeményezni a népszavazást. A népszavazás kezdeményezési rovat, abból áll, hogy eme rendszerbe felmerülő, minden probléma (külön kiemelve „az aktuális (a negyedév) legfontosabb (eddig megoldatlan és jelenleg leginkább megoldandó) problémáit”) bekerülne a népszavazás-kezdeményezés témái rovatba. Tovább e rovatba bárki javasolhat, kérdéseket, témákat. Tehát e rovatba lehetőleg fontossági sorrendben lenne 100 javasolt téma, ill. kérdés. A szavatok arra irányulnak első körben, hogy az egyes népszavazási javaslatokhoz, kezdeményezésekhez mennyien csatlakoznak. 100 ezres (esetleg 50 ezres) csatlakozásnál már érdemes a kérdést, témát kiemelni, és külön szavaztatni. 200, ill. 300, ill. 400 ezres csatlakozásnál (ekkor már aláírást is kell gyűjteni) pedig be kell adni a vezetésnek, az aktuális hivataloknak a népszavazás-kezdeményezést. Ha népszavazást a vezetés ilyen-olyan ürüggyel megakadályozza, akkor e népszavazási rendszer keretében lenne a népszavazás megtartva, amely természetesen csak részben szabályos népszavazás, de arra elég, hogy egy jövőbeli demokratikusabb rendszerben igazi szabályos népszavazás jöjjön létre a kérdés kapcsán. Illetve arra is jó, hogy a nép véleménye kiderüljön. És, hogy kiderüljön, a vezetés nagy ívben lenézi a nép véleményét.

Pl., valaki azt javasolta volna, 2011. januárban, hogy tartsanak népszavazást e kérdésben: Ön szerint az alkotmányt el lehet fogadni népszavazás nélkül. Az alkotmány csak népszavazási elfogadás (ha a szavazók 50%+1 fő elfogadja) után léphet hatályba. Ha ehhez a kezdeményezéshez 300 ezren csatlakoznak, akkor a demokrácia szellemében és e rendszer szellemében népszavazást kell tartani e kérdésben. Ha vezetés ezt nem teszi lehetővé, akkor kerül be a kérdés, a halasztott hatályú (elvi) népszavazások rovatába. 

Ezek után, tulajdonképpen kettő népszavazási kérdés rajzolódik ki, a kettőt egyszerre is le lehet bonyolítani. (Gyakran, sajnos csak a kknr keretében lehet, szükséges szavazni.) Első kérdés: Ön szerint az új alkotmány csak akkor kerülhet hatályba, ha többség elfogadja, vagyis népszavazást kell az elfogadásról tartani? (igen - nem)

Ön a jelenlegi alkotmányt (alkotmánytervezetet) összességében elfogadja? (igen - nem)

A másik egyszerűbb megoldás: ötös skálán (elégtelen, gyenge, közepes, jó, kiváló) értékelje, pl. az új alkotmányt. Ebből ugyanúgy megtudható, hogy mi az emberek véleménye, azonban az elvi népszavazás komolyabbá teszi a véleményezést. 

Az általános rovatok:

Mielőtt továbbmennék néhány problémát, azért vázolok.

A jelen politikai csatározásaiba való beleszólás és a választási harcba való beleszólás, az ilyen irányú értékelés nem lehet cél, ugyanis a korszerű népszavazási rendszernek éppen az a célja, hogy egy olyan népi véleménynyilvánítást (döntéshozást) alakítson ki, amilyen jelenleg nincs.

De mivel a demokrácia szabályai szerint minden hozzászólást meg kell jeleníteni, ezért az ilyen hozzászólásoknak véleményeknek egy külön rovatot kell biztosítani. De az a rovat nem lehet a rendszer szorosabb része.

A szelekció problémája.

Abból kell kiindulni, hogy ebben a rendszerben minden hozzászólásnak meg kell jelennie. Mert kerülni kell az elvető szelekciót. Ugyanis azon szelektáló ember, aki meghatározza, hogy ez, vagy az a vélemény nem kerülhet be a rendszerbe szükségszerűen óriási hatalommal rendelkezik, ez pedig ellenkezik a közvetlen demokráciával. Viszont azon szelekciót nem lehet elkerülni, hogy valaki, valakik a megfelelő rovatba sorolják be a hozzászólásokat. A hozzászóló ugyan egy adott rovatba írja le véleményét javaslatát, de lehet hogy rossz helyre. És az is lehet hogy a hozzászólása, javaslata egy rovatba sem illik be. Ezért lehetőleg olyan rovatokat kell létrehozni, amelyekbe minden hozzászólás javaslat besorolható, és ráadásul még hasznosítható is legyen.

De ezzel együtt is szükséges, hogy valaki, valakik a megfelelő rovatokba tegyék a rossz helyre tett hozzászólásokat, véleményeket, de erre még visszatérek.

Egyébként e szelekció tévedése könnyen, hamar kiderül, mert nyilvánvalóvá válik, ha egy értékes konkrét hozzászólást, pl. az értékelhetetlen rovatba tesz a szelektáló.

Az időrendűség problémája szerintem, nagyjából meg van oldva azzal, hogy egy szavazási ciklus negyedévig tarthat.

Hogy lehet megoldani a hosszúság, érthetőség problémáját?

Ugyanis érkezhetnek akár 10-20-30 oldalas, sőt még hosszabb hozzászólások, és minden hozzászólásnak meg kell jelennie. Szerintem a legjobb megoldás, ha minden hozzászólás első 3 oldala, de annak apró-betűs változata jelenik meg, amely normál betűmérettel kb. 8 oldal. És ebből, ami kiemelten megjelenhet, legfeljebb, az 10 mondat, és 150 szó. A jó hozzászólás tömörít és lényegesít.  Ez a szabály minden rovatra érvényes. Természetesen az általános hozzászólások, az indoklások, magyarázatok alrovatokban merülhetnek fel ilyen hosszúsági problémák.

A konkrét javaslat hosszúsága pedig, szintén legfeljebb 10 mondat és 150 szó lehet. Ezt is be kell határolni, hiszen áttekinthetetlenséget okoz, ha hosszú zavaros javaslatok jelennek meg a javaslatok alrovatban.

Minden rovat több a l- rovatra tagolódik

Elsődleges, vélemények, javaslatok. Csatlakozás valamely véleményhez, javaslathoz. Szavazás a legnépszerűbb véleményekről, javaslatokról. Stb..

A reprezentatív szavazás (közvélemény-kutatás) problémája

Mint arról már beszéltem a jól működő népszavazás (közéleny-kutatás) másik lába reprezentatív szavazás: minden társadalmi réteg arányosan és lehetőleg nagy számban (több ezres számban) képviselve legyen a szavazásban. Ugyanis előfordulhat, hogy az önkéntes szavazók aránytalanul képviselik a társadalmat. A reprezentatív szavazás lebonyolításhoz már különböző hivatalos jogosítványokra van szükség. De hogyan lehet megoldani a problémát ebben a rendszerben. Ha elég sok résztvevő, szavazó vállalná a nevét, foglalkozását, lakhelyét (megye város kerület, a pontos cím nem számít) vagyoni, társadalmi állapotát, iskolázottságát, családi állapotát, egyéb adatait, akkor ezekből ki lehetne választani a reprezentatív szavazókat. A pontos név, lakhely csak ahhoz szükséges, hogy a megadott adatok helyességét le lehessen ellenőrizni, ennek nem kell a nyilvánosság elé jutni. Remélhetőleg rá lehet beszélni a szavazók jelentős részét, hogy lépjenek be a reprezentatív szavazók táborába vállalják, merjék vállalni a pontosabb adataikat is. 

De itt felvetődik az ellenőrzés problémája, amely ez esetben és még egy esetben szükséges. Ez a másik eset pedig: a független tudományos vezetés nép általi kiválasztása.

A korszerű népszavazási rendszer vezetésének problémája.

Két részre lehet osztani a vezetést. Egy elvi, elméleti vezetésre. Pl. olyan emberekre, akik gyakran és okosakat szólnak hozzá, akik javaslatai többször kerülnek kiválasztásra. A legegyszerűbb, ha eme emberek kétszeres, vagy a későbbiekben akár ötszörös szavazati jogot kapnak. Illetve el lehet azon gondolkodni, hogy eme emberek hozzászólásai, javaslatai külön alrovatba kerüljenek. Illetve, hogy e vezetést össze lehet kapcsolni, a független, tudományos vezetés nép általi kiválasztása, rovattal.

A vezetés másik része pedig az operatív vezetés. Akik a konkrét tennivalókat megteszik. Mert azért valakinek ezt a rendszert működtetni szükséges. Bizonyos szelekcióra is szükség van. Bizonyos ellenőrzésre is szükség lehet.

Az elvi vezetés azon részét, amely önkéntesen hajlandó konkrétan ténykedni össze lehet kapcsolni az operatív vezetéssel. Illetve, akik önkéntes és jó munkát vállalnak azok bizonyos szempontból kiváló emberek.

A rendszer bonyolultsága és a fokozatos kiépítés problémája.

Ezt a bonyolult rendszert nyilvánvalóan csak fokozatosan lehet kiépíteni. Azért szükséges felvázolni a teljes bonyolult rendszert, hogy a résztvevők lássák, nagyjából hová kell eljutni, és hogy a fokozatos és következetes kiépítés szándéka nem törjön meg. Minden évben előre kell lépni új rovatot, rovatokat kell létrehozni, és javítani kell e meglevő rendszeren.  Milyen rovatok szükségesek az induláskor, ez egy külön problémakör. Egyelőre az egyszerűség miatt csak annyit mondok, hogy az itt vázolt rendszer felének, harmadának mindenképpen benne kell lenni az induló rendszerbe. A cél pedig az, hogy az indulástól számított öt éven belül az itt vázolt teljes rendszer, legalábbis annak módosított, de nem csökkentett változata működjön.

És azt se felejtsük el, hogy ezt az egész vázolt rendszert még tovább lehet és érdemes fejleszteni. Ez csak az első lépés, ill. szakasz. Tehát ez nemcsak egy ötéves terv, hanem sok-sok éves, talán évszázados terv is lehet. Hiszen a közvetlen demokrácia fejlesztésén gondolkodva, hatalmas perspektíva jelenik meg a gondolkodó előtt.

Mindez gyakorlatiasan:

Ha Ön nem vállalja hogy regisztrált, jelszóval ellátott szavazó legyen, akkor szavazata csak 1 pontot ér. Sorozat-szavazásra utaló esetekben még ez 1 pont is megvonható. Ha Ön vállalja, hogy regisztrált jelszóval ellátott (aki 60 napon keresztül egy kérdésben csak 1 szavazatot adhat le), szavazó legyen, akkor a szavazata 100 pontot ér. Ha Ön vállalja hogy regisztrált szavazó legyen, és a résszeletesebben is megadja az adatait (lakóhely nagyjából, lakáskörülmény, jövedelem, családi viszonyok, életkor, foglalkozás, stb.), így bekerüljön valamely társadalmi osztály, réteg rovatba, azaz reprezentált tag lesz, akkor az Ön szavazata 125 pontot ér. Természetesen a név megadása nem kötelező, tehát a szavazás titkossága biztosított. Ha Ön vállalja hogy nevét is megadja, lehetővé teszi adatainak ellenőrzését, akkor a szavazata 200 pontot ér. Lehetősége van arra is, hogy belépjen: a véleményét nyíltan vállalók csoportjába.  Ha ettől elzárkózik, akkor a szerkesztőség vállalja a megadott adatok titkos kezelését.

A szerkesztőség fenntartja azon jogát, hogy a trágár, értelmetlen véleményeket, javaslatokat, ill. a személyes ügyeket, a trágár, értelmetlen, ill. személyes ügyek (nem közügyek) vélemények, javaslatok rovatába tegye be. E rovatok akár rövidítve is megjelenhetnek. 

Milyen általános rovatok szükségesek még.

Az aktuális nemzetvezetés (parlament, kormány) aktuális intézkedéseinek, törvényeinek, törvényjavaslatainak értékelése, megszavazása vagy elvetése, a módosító javaslatok meghozatala. Illetve, ezzel foglalkozó rovat.

Ez a rovat, túl azon hogy részben megjelenhet egy másik rovatban, tulajdonképpen értékelné az aktuális vezetést.  Ezen értékkést persze még ki kell dolgozni. A hosszúságra való tekintettel itt erre nem térek ki bővebben.

De azért azt látni kell, hogy ez is általános rovat, a kezdeti változatban nincs további célja. Itt tehát nem politikai ellenfelek, barátok értékelik az aktuális vezetést, hanem a nép.

Konkrétan ez ebből a rovatból állhat: milyennek tartja (kiváló jó, közepes, gyenge, elégtelen) az ország-vezetés legutolsó x-y intézkedését, törvényjavaslatát, törvényét, ill. programját. És itt annyi alrovat lenne, ahány aktuális negyedévben megjelenő) fontosabb intézkedés, törvényjavaslat, törvény program megjelenik. A fő témához kapcsolódó indoklások magyarázatok rovatba jelenik meg annak indoklása, magyarázata, hogy ki miért adott olyan értékelést, amit adott.

Ugyanakkor szükséges még egy „al” rovat: az aktuális intézkedésekhez, törvényjavaslatokhoz, törvényekhez, a nép kiegészítő, módosító javaslatai.   

A fő témához kapcsolódó indoklások magyarázatok rovatba jelenik meg a módosítások kiegészítések indoklása.

Ugyanakkor megjelenhet egy másik rovat is: a kimaradt intézkedések, törvényjavaslatok, törvények, programpontok rovata. De ez már összefügg a fejezet elején említett rovattokkal. Ebből (ebből is) állna össze a nép levele, a népszavazási kezdeményezés, az alkotmánybírósági beadvány. 

Mindebből viszont összeállhat: a nép összesített értékelése, illetve a nép leváltási igénye rovat. A szabály itt az lehet, hogy amely vezetés, vezetés-rész gyenge, vagy elégtelen összesített osztályzatot kap, mondjuk egy éven keresztül azzal elégedetlen a nép, azt a nép szerint le kell váltani. A leváltási igényről külön nem szükséges szavazni, mert aki hosszasan gyenge, elégtelen értékelést kap, az automatikusan leváltódik. Ennek részleteit azért még ki kell dolgozni. (Pl. a kiváló, jó közepes az elfogadott igen szavazat, a gyenge, elégtelen a nem szavazat. De van más kidolgozásra váró részlet is.)

Innen kezdve azon rovatok következnek, amelyek eredete: minden véleménynek meg kell jelennie, de a káosz elkerülése miatt, különböző rovatban kell megjelennie. De a rovatok, pontosabban azokban megjelenő népvélemények, népszavazások, nemcsak szükségesek, de hasznosak is. 

Ugyanakkor szükséges: a meglevő, hatályba levő törvényekkel kapcsolatos állampolgári (és szakértői) panaszok, javaslatok rovata.

Azaz, a rossz törvények rovata.

A részletesebb elemzésre itt és most nem vállalkozom. Mindenesetre szükség van arra, hogy kiderüljön melyek a leginkább rossz törvények, amelyeket természetesen a közvélemény szerint sürgősen meg kell változtatni. 

Az alábbi jogelv értelmében szükséges e rovat.

A törvények (beleértve az alkotmányt is) egy része szükségszerűen rossz, (végső soron, hosszú távon minden törvény), időnkénti módosításra szorulnak. Mely módosítás egyik módja a törvény eltörlése és új törvény alkotása. Szükségszerűen azért rosszak, mert lehet, hogy a megalkotott törvény eredendően hibás rossz, vagy ha jó is, a szükségszerű társadalmi körülmények változásával elavul.  A törvények szinte egyetlen jó módosítási lehetősége, ha a törvénnyel kapcsolatos állampolgári és szakértői panaszokat (a hibák feltárása) és esetleges megoldási javaslatokat, állandóan gyűjtik, rendszeresen összegzik, és ennek alapján rendszeres törvénymódosításokat hajtanak végre.

És egy idetartozó fontos megjegyzés.

Az emberek, a törvények (rendeletek, szabályzatok), a rendszer alapvető viszonya.

Hiába lennének az emberek erkölcsösek, becsületesek, önzetlenek egymást szeretők, ha a törvények hibásak, rosszak. Ráadásul az emberek legalább egy százaléka bizonyosan nem erkölcsös, önzetlen, és ez már elég ahhoz, hogy pontos részletes törvényeket szükséges készíteni. De ha egy ezrelék lenne, akkor is szükséges lenne. De ha mindenki erkölcsös becsületes, önzetlen (senki, de senki nem lenne rossz ember) akkor is igazságtalan és sokak számára életet megkeserítő körülmények közé zárják az embereket a rossz, hibás törvények. Mert pl. X ember, közösség hivatal, cég, a rossz törvény értelmében igazságtanul árt Y embernek, közösségnek. És a rossz törvény értelmében kénytelen ártani, hiszen a törvényt be kell tartani. És az igazságszolgáltatásnak, a jogorvoslatnak is be kell tartani. Ezért a legfontosabb, hogy ne legyenek rossz, hibás törvények, de ehhez a törvényalkotás szellemét a vezérlő elveket és a törvényalkotás és törvénymódosítás rendszerét (az erre vonatkozó törvényeket is) meg kell változtatni. És ez már nem más mint rendszerváltás, ill. rendszerváltozat-váltás.

A költségvetés lehetséges módosítása, az állampolgárok által – rovat.

A költségvetési szavazólap alapján. 

Újra említem az aktuális pártharcok, politikai küzdelmek, hatalmi vetélkedések rovatát.    Mint mondtam ez csak egy mellékes rovat, az egész közélet ezzel foglalkozik, nincs szükség egy újabb fórúmra, ahol ezzel foglalkoznak. Ez a rovat csak azért szükség, hogy az ilyen irányú hozzászólásokat legyen hol elhelyezni.

Mindig abból kell kiindulni, hogy nem lehet olyan szelekció, mely szerint bizonyos hozzászólások, javaslatok nem jelennek meg, vagyis a demokrácia szabályai szerint minden hozzászólásnak, javaslatnak meg kell jelennie. Csak olyan szelekció lehet, amely elhelyezi a hozzászólásokat, javaslatokat a megfelelő rovatba. Egyébként e szelekció tévedése könnyen, hamar kiderül, mert nyilvánvalóvá válik, ha egy értékes konkrét hozzászólást, pl. az értékelhetetlen rovatba tesz a szelektáló.

Ezzel együtt talán szükséges egy ilyen rovat is: a hibás szelekció felvetésének rovata.

És megemlítem a másik szelekciót, ez pedig a hosszúsági szelekció.

Visszatérve, mivel minden hozzászólásnak meg kell jelennie, ezért külön rovatot kell biztosítani az értékelhetetlen, esetleg trágár hozzászólásoknak. A trágár, értelmetlen, ill. személyes ügyek (nem közügyek)  vélemények, javaslatok rovata. Egyébként ezek is tanulságosak, ezeket is szükséges értékelni. E rovatot is szükséges összesíteni.  Az ilyen hozzászólások arányából és ennek alakulásból az alábbiakra lehet következtetni. A társadalom társadalomtudományos tudására érettségére. Ezzel kapcsolatosan arra, hogy a jelen rendszer, a jelen társadalom, rendszer, vezetés milyen embereket „nevel”. Illetve következtetni lehet a társadalmi elégedettségre.

Innen kezdve a kifejezetten hasznos, elengedhetetlen rovatok következnek.

A további rovatok egyike ez is kihagyhatatlan rovat: az általános népi, panasz, javaslati, rovat. Ide kerülnének azok panaszok, javaslatok, amelyek bármilyen állami szervvel ill. magáncéggel kapcsolatosak. Ezért ezt a rovatot is ketté lehet osztani állami, önkormányzati szervekkel, intézményekkel kapcsolatos panaszok, javaslatok. És magáncégekkel kapcsolatos panaszok, javaslatok. Természetesen e rovatokat sokoldalúan lehet fejleszteni. Külön fejezetet igényelne, hogy ezt a rovatot, hogy lehetne jól elkészíteni. Milyen alrovatok szükségesek. Milyen további lépések (pl. jogi tanácsadás, hatóságokhoz írt panaszok, jogorvoslati kérelmek, javaslati levelek, stb.) követnék az első lépést, azt hogy nyilvánosság előtt is megjelenik a konkrét panasz, javaslat. És természetesen e rovatot is szükséges összesíteni, amely összesítés már kapcsolódik a következő rovathoz.

Az állami szervek, intézmények, hivatalok, vállalatok értékelése, osztályozása. Illetve a magáncégek értékelése, osztályozása - rovat

A lényege ezeknek, hogy ezek a szervek, intézmények, vállalatok, cégek jól működnek, mások jól-rosszul. Megint más a szervek, intézmények vállalatok, cégek rosszul, átverősen (népérdek ellen) működnek, mindezt nyilvánosságra kell hozni. Pl. ezért: vigyázat ez egy rosszul működő cég, érdemes elkerülni.  Vagy ezért: ez egy rosszul működő állami, önkormányzati intézmény nem szabad hinni neki, ill. meg kell változtatni.

Az értékeléssel már több helyen foglalkoztam, pl. beszéltem az elutasított, teljesítetlen panaszok, kérelmek, javaslatok arányáról. A pontos értékelés elég bonyolult lenne, de itt és most nem folytatom.

És szükség van: általános társadalmi, gazdasági elmélkedések rovatra.

Itt tárnék vissza, arra hogy mi legyen az egyik témában se igazán illő, de amúgy komoly gondolatokat tartalmazó hozzászólásokkal. Mi legyen a túl hosszú hozzászólásokkal. Mivel minden hozzászólásnak meg kell jelennie. Ezen hozzászólások kerülnének ide. Pl. e tanulmány részei is kerülhetnének e rovatba.  

A modern népszavazási rendszer (e rendszer) továbbfejlesztésnek, módosításának rovata. E népszavazási (közvélemény-kutatási) rendszernek függetlennek kell lenni, azt csak saját szavazói alakíthatják. Ugyanakkor e rendszernek is fejlődnie kell. Tehát szükséges egy ilyen rovat és hozzátartozó alrovatok. Úgy, mint javaslatok. Szavazás a javaslatokról. Szavazások összesítése. A témához tartozó hozzászólások, a javaslatok, ill. szavazatok indoklása.

Az egyéb közvélemény-kutatások rovat. Sokféle közvélemény-kutatásra lenne szükség korunkban, társadalmunkban. Pontosan milyenekre, arra itt nem térek ki. Talán egyet javasolhatok. A költségvetési szavazólapon megjelenő szavazást (közvélemény-kutatás) bele lehet tenni e népszavazási rendszerbe. Tulajdonképpen egy külön rovat lenne szükséges, melynek neve: milyen közvélemény-kutatások legyenek? Ez a rovat természetesen annyi alrovatra osztódik, amennyi közvélemény-kutatás létrejön, plusz egy az említett (milyen közvélemény-kutatások legyenek) rovatra.

És végül de nem utolsó sorban elérkeztem a rovathoz melynek neve: a nép által kiválasztott lehetséges független tudományos vezetés. Másképpen: független, tudományos vezetés nép általi kiválasztása. Ez szükségszerűen egyben: a jelenlegi vezetés értékelésének, leváltásának véleményezése.

Miért is szükséges ez? Vezetésre a jövőben is szükség lesz.

Nagy valószínűséggel a független tudományos vezetés, lehet kiváló vezetés.

Független tudományos vezetést, semmilyen vezetés nem képes kiválasztani, (esetleg csak véletlenszerűen képes).

Tehát a független tudományos vezetést csak a nép (amely kiválasztásban jelentősen részt vesz a nép) képes kiválasztani.

Induljunk ki abból a felvetésből (szerintem valótlan felvetésből), hogy a jelen rendszer arról szól, hogy nép kiválasztja a kvázi független, tudományos testületet (vezetést) ez a parlament, és ez választja a további független tudományos vezetést. Most abba ne menjünk bele, hogy jelenleg a parlament miért nem független, tudományos vezetés. Pártrendszer, választási harc, stb..

Inkább induljunk ki abból, hogy rendben van, nagyjából ki van választva egy viszonylag független, tudományos vezetés, de amikor már ez választ egy újabb vezetést, akkor az már nem lehet elfogulatlan választás. Még akkor sem tudja magát semlegesíteni a vezető a személyes, és az elvi szimpátiájától ill. ellenszenvétől, ha kifejezetten arra törekedne. Ráadásul ott van a hatalmi szimpátia ill. ellenszenv, ez nem szüntethető meg egészen, csak csökkenthető. De ha ez utóbbi nem lenne, tehát nem lenne hatalmi, vagyoni érdekeltség, akkor még mindig ott van az első probléma: még akkor sem tudja magát semlegesíteni a vezető a személyes, és az elvi szimpátiájától ill. ellenszenvétől, ha kifejezetten arra törekedne.  Tehát ez a rendszer nem igazán jó: a nép kiválaszt egy független tudományos vezetést és azután minden további vezetést ez a vezetés választ ki. Mert a további vezetések már kevésbé nem lesznek függetlenek, tudományosak. Ezért minél több vezetés-kiválasztásba részt kell venni a népnek. De ezen kívül vannak más feltételek is.

A jelen rendszerben (akár jelentős a hatalmi ellensúly, akár jelentéktelen), nem lehet független tudományos vezetést kiválasztani. Gondolhatunk akár magyarországi Köztársasági elnök, az MNB, az ÁSZ, az Alkotmánybíróság, stb. megválasztására. De nézhetünk nemzetközi példákat is. Hogy választják ki pl. az EU elnökét? Először is nem lehet teljes hatalmi ellensúly, mindig van dominancia. Ha van jelentős hatalmi ellensúly, akkor valószínűleg az erősebben domináló erő választ, az alkuk következtében inkább középszerű embert. Tehát eme ember sem lesz teljesen független és még kevésbé tudományos, a valószínűség-számítás értelmében.  Ha nincs jelentős ellensúly, akkor pedig nyilvánvalóan a hatalmi erő bővíti a sorait, vagyis akkor valószínűleg kevés esély van a függetlenségre. (A nincs kizárva, az előfordulhat, az más dolog, mint a valószínűség.)

Az alábbi rendszer tehát nem képes a legfüggetlenebb, legokosabb, a leginkább népérdekű embert kiválasztani, de sokkal inkább képes, mintha a vezetés választana.

(A jelen cél, hogy már most legyenek ilyen független tudományos (jelentős nemzeti döntéseket hozó) testületek. A további cél, hogy ezek száma, és befolyása, jelentősége növekedjen. Hogyan miként növekedjen, az egy másik tanulmányt érdemel. De e fejezet kapcsán legalább még három testületet meg kell említeni: a statisztikai adatokat felügyelő (a valós helyzetet értékelő) testületet. A közvetlen demokráciát, fejlesztő testületet.  A független tudományos vezetés-kiválasztó testületet (amely nem önmagában csak a népi kiválasztással együtt választana).

A konkrét megoldás.

Tehát maradjunk abban, hogy kezdetben nyolc alrovat lenne. Köztársasági elnök, az MNB, az ÁSZ, az Alkotmánybíróság. Valamint a statisztikai adatokat felügyelő (a valós helyzetet értékelő) testületet. A közvetlen demokráciát, fejlesztő testületet.  A független tudományos vezetés-kiválasztó testületet (amely nem önmagában csak a népi kiválasztással együtt választana).

És a nyolcadik: a nemzeti fejlesztési testület.

(És talán még ezen alrovat is elképzelhető: független parlamenti képviselők kiválasztása. És talán ezen alrovat is elképzelhető: nemzeti független tudományos igazságszolgáltatási testület kiválasztása.)

Mind a nyolc, (vagy tíz) testületbe egy tíztagú (kezdetben öttagú) vezető testületet kell kiválasztani, e rendszer szabályai szerint. A tíztagú (kezdetben öttagú) testület közös állásfoglalása a tíz tag (öt tag) demokratikus szavazásával jöhet létre.

Tehát ezek mind a nép által kiválasztott független, tudományos testületek lennének. Nyilván kezdetben ezek kvázi árnyék-testületek lennének. Az megint egy másik probléma, hogy lehetne e testületeket jelentőssé tenni.

A korszerű népszavazási rendszer második szakaszában lehet olyan problémákat megoldani, mint a független tudományos testületek fejlődése, számának, jelentőségének növelése, a korszerű népszavazási rendszer további belső fejlődése, ill. a korszerű népszavazási rendszer jelentőségének, befolyásának növelése, úgy hogy illeszkedjen a rendszer más tényezőihez.  A távlati cél az, hogy a korszerű népszavazási rendszer és a független, tudományos testületek valahogy, valamennyire belépjenek a jogalkotás folyamatába.

A független, tudományos vezetés nép általi kiválasztásának rovata, ill. ennek javaslati alrovata az alábbiakra osztódna.

(Mindenki önmagát javasolhatná, viszont lehetnek ajánlások.)

Hová és miért jelentkezik a vezetőaspiráns.

A neve és egyéb adatai. Lakhelye, vagyoni állapota, iskolázottsága, családi állapota, stb.

Előélete és eddigi munkássága (kvázi életrajza).

Az ajánlók felsorolása és rövid ismertetése (ki miért ajánlja).

Egyfajta ajánlat, ha a népszavazási rendszerben aktívan és jól szerepel.

(Egyébként is mérni szükséges, hogy e vázolt rendszerben ki mennyire aktív és hoz jó döntéseket.)

Konkrét kérdésekre válaszolva, az igazi világnézete. (A világnézet tanulmányrészben foglalkoztam ezzel a problémával. Pl. mekkora különbségeket tart elfogadhatónak ember és ember között.)

Konkrét kérdésekre válaszolva a valóságos politikai törésvonalakra adott válaszai. (pl. nagytőke-ajnározás, vagy korlátozás, az állam nagysága szerepe, stb.)

Annak bizonyítása, hogy ő miért független, miért tudományos, miért népérdekű.

A jelentkező önálló programja (jövőbeli tennivalók) de ez is előre tematizálva.

(És lehetőleg frázisok nélkül, mert azok inkább leminősítik a jelentkezőt)

Itt jön a probléma, hogy a jelentkező állításainak valóságosságát le kellene ellenőrizni. Ami kezdetben nyilvánvalóan nehézkes.

És nem ártana egy személyes elbeszélgetés és egy kvázi pszichológiai teszt sem.

Most itt lépne be a rendszerbe, hogy létrejöhet a vezetés-kiválasztó független tudományos testület, melynek éppen ez lenne a feladata. Az ellenőrzés, és a közvetlen beszélgetés alapján egy véleményezést és egy minősítést (kiváló, jó, közepes gyenge elégtelen) állapíthatna meg e testület. Kérdés, hogy kezdetben ez a testület kikből álljon össze, mert a kiválasztó testület, kiválasztó testülete nem létezik. Pl., a népszavazási rendszer elvi és operatív vezetőiből állhat össze vezető-kiválasztó független tudományos testület kiválasztó testülete. A munka értékelését ez esetben is a tagok szavazata adná meg. 

Tehát javaslatok és a kiválasztó testület értékelése alapján a szavaznának szavazók, és választanák ki a független tudományos vezetést.

És szükség van még egy rovatara: a nép által választott független tudományos vezetés folyamatos (negyedéves) értékelése. Vagyis ha gyengén, elégtelenül működik a választott vezető (pl. egy éven keresztül), akkor automatikusan leváltódik, és ekkor új vezetőt kell választani. Na most ez az értékelés megint egy nehéz ügy, amíg nincs konkrét feladata a testületnek.

Amíg nincs feladata a testületeknek, addig kétévente új testületeket kell választani. Persze, ha van elég jelentkező.

Lehet, hogy ez az egész vezetés-kiválasztás csak játéknak tűnhet.  Ugye itt arról van szó, hogy elvileg és gyakorlatilag létre lehet hozni egy olyan rendszert, amelyben a nép képes kiválasztani a független tudományos vezetést. És ez az egész működőképes lenne, ha a jelen nemzetvezetése ezt az egészet felkarolná. Vagyis hogy létrehozás lehetséges, a többi már vezetésen múlik. Senki nem mondhatja: minek ezzel foglalkozni, úgysem lehetséges létrehozni. 

Néhány további rovat:

A hosszabb közlések rovata.

A költségvetési szavazás rovata. Pl. a költségvetési szavazólap mintájára.

Társadalmi problémakörök megoldási pályázata. Pl. a pályázat címe: az egészségügy reformja. 

Visszatérek az egész, a teljes rendszerre. Ha ezt az egész népszavazási rendszert a nemzetvezetés felkarolná, pontosítaná a szavazást, kizárná csalásokat, propagálná a rendszert, a szavazatok eredményét figyelembe venné, a kiválasztott embereknek funkciót adna, akkor már létre is jönne egy modern népszavazási és közvélemény-kutatási rendszer. És kialakulna a demokratikus, fejlettebb rendszer alapja.

Viszont arra is vigyázni kell, hogy a tényleges politikai vezetés ne szóljon bele a rendszerbe (a felkarolás nem jár feltétlenül beleszólással) annak alapvető alakulása alulról, ill. belülről jöjjön. Ugyanis ha beleszól, akkor már saját céljaira saját arcára formálja.

Valószínűleg a politikai vezetés egy ilyen modern népszavazási, közvélemény-kutatási rendszert a közeljövőben nem fog felkarolni. Ez esetben is, több okból is érdemes létrehozni, feltéve, ha vezetés nem akadályozza. (Ha akadályozza, akkor nem lehet létrehozni, viszont lelepleződne a vezetés.) Több okból érdemes, egyrészt megmutatná, hogy lehetséges ilyent létrehozni. Másrészt, ha sokan csatlakoznának a rendszerhez, az nyomásgyakorlás lenne a vezetésre. Tisztelt vezetés, a javasoltakat, a nép levelét, a népszavazási kezdeményezést, az alkotmánybírósági beadványt, tessék már komolyan venni, mert sokak (esetleg milliók) véleményét tükrözi. Tisztelt vezetés, tessék már ezt a népszavazási, közvélemény-kutatási rendszert felkarolni, támogatni, mert sokak a résztvevők (esetleg milliók) ezt fontosnak tartják.

Tehát, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mi egyszerű emberek hozzunk létre egy ilyen, ehhez hasonló rendszert. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt honfitársaim hozzuk létre a kknr-t (korszerű közvélemény-kutató, népszavazó rendszert).

Hozzuk létre a VAKITFED (vélemények, ajánlások a közügyekről, az igazságosság, tudomány, fejlődés, elfogulatlanság, demokrácia szellemében) Demokratikus Néptársaságot. Ez egy eszmei közösség lenne. A közösség elvi szabályzatát a demokratikus alapelvek tartalmazzák. A közösség nevében benne van, hogy a közösség mit vár el a tagjaitól. 

A közösség gyakorlati működése egy internetes (vakitfed nevű) fórumon keresztül történne, e fejezet, vázlat (a kknr) alapján.

Újabb kitérés a jövő, panasz javaslati, jogorvoslati rendszerére, mivel erről már több helyen szó volt. Egyfelől meg szervezni a leadás oldalát, hogyan kik, mikor, kiknek tehetnek panaszt, javaslatot. Egyfelől van ennek egy szavazással megoldható oldala. Másfelől viszont meg kell szervezni a fogadó oldalt. Mert annak semmi értelme, ha a kutya se figyel oda. Szerintem már jelenleg is sok lelkes amatőr és szakértő ad a „kormánynak vagy valamilyen hivatalos valakinek” hosszabb rövidebb tanácsot, javaslatot, egyebet. De a kutya se figyel oda. Igaz még az sincs tisztázva, hogy kiknek kellene odafigyelni. Többek között azért sem figyelnek oda, mert ez az egész nincs beépítve a rendszerbe. A rendszer arra épül, nem túl demokratikusan, hogy egyesek rendeletet hoznak, irányítanak, betartatják a rendeleteket, a jónép pedig szó nélkül betartja a rendeleteket, végrehajtja az utasításokat. A jövő alapvetése, e témában: kötelezően figyelembe kell venni a panaszokat, javaslatokat. De nyilván ez önmagában nem elég, remélhetőleg ennél sokkal pontosabb rendszer lesz a jövőben kialakítva: hol, mit, és kiknek, hogyan kell figyelembe venni, és mi a szankció, ha nem. Néhány szabályocska már most is él, pl. egy hónapon belül válaszolni, kell. De ezen túl már nincs semmi, még talán az sincs szankcionálva (ami lehet kártérítés is) hogy mi van, ha nem válaszolnak. A mai álláspont még ez: bár ez a deklarált elv és szabály, ez jár a népnek, neked is, de csak akkor kaphatod meg, talán, ha kitartóan kujtorogsz utána. Vagy pedig próbálkozzál perrel, hátha sikerül. Szóval jelenleg még nagyon messze vagyunk a demokráciától. Jelenleg még „van is, meg nincs is” rendszer van, ill. „adok is, meg nem is adok” rendszer van.