A következő egység emlékeztető címe:

A szabályozás. 

Alulszabályozottság és túlszabályozottság, a szabályozás arany középútja. A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája. A bürokratikus, működésképtelen ügyintézési rendszerek helyett létre kell hozni a működő ügyintézési rendszereket. Rendszertényező. A/10 ábra, a jog ábrái. A fejlődés D jelű ábrák. C/11 ábra. 

Egy kis ismétlés arról, hogy a szabályozás részben miért más kategória, mint az igazságszolgáltatás.

Úgy is mondhatjuk, hogy van a szabályozás tárgya, és van a büntetés határa és nagysága. Kétfajta döntés van: mit, hogyan kell szabályozni. És, kik a megszegők és mekkora, milyen büntetést kapjanak. Nyilván a kettő összefügg, mégis más tudást igényel a kétfajta döntés.

Ez azonban nem jelenti, hogy a rossz szabályozás nem okoz akkora károkat, mint rossz igazságszolgáltatás.  Sőt a rossz szabályozás csökkenti az önrendelkezés (szabadság) szükségletének kielégítését, komoly gazdasági károkat okoz, és igazságtalanságot is okoz. 

Hogyan illeszkedik az alulszabályozottság, túlszabályozottság a társadalom, a rendszer hatalmi önrendelkezési, szabályozási szerkezetéhez?

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

Az alulszabályozottság túlszabályozottság elsősorban a néprétegre, lakosságra vonatkozó szabályozásáról szól.

Másodsorban minden szabályozandó egységnek van egy optimálishoz közeli szabályozása, amely egyben ezt is jelenti, hogy azon egység a saját szabályozáshoz képest nem legyen alulszabályozva, túlszabályozva.

A lehető legnagyobb önrendelkezés elvéhez pedig úgy illeszkedik, hogyha a lehetségesnél nagyobb az önrendelkezés, akkor az alulszabályozottság. Ha pedig a lehetségesnél kisebb az önrendelkezés akkor az túlszabályozottság.

Tulajdonképpen azokat akarom cáfolni, aki úgy gondolják, hogy nincs optimálishoz közeli szabályozás, az a jó ha minél erősebb a szabályozottság, az jó ha túlszabályozottság van.  És azokat akarom cáfolni, akik úgy gondolják, hogy az a jó ha minél gyengébb a szabályozottság, ha alulszabályozottság van. 

Érdemes átolvasni e tanulmányrész elején ismételt fejeztet.

Néhány alapvető irány és arány.

Az állam irányából történő szabályozás. Legalább két irányba: az állam, vagyis önmaga irányába. A lakosság civilszféra, magánszféra irányába.

Az államra jogalkotásra, irányításra irányuló hatások arányai.

A szükséglet-kielégítések, termelések szolgáltatások aránya, legalább két egység által. Az állam által, a magángazdaság, és civil szféra által.

A felsorolt nagy arányokon belüli adott területre, helyzetre vonatkozó arányok.

Az arany középút vonatkozásai. Szűken értelmezett: az állam szabályozása a lakosság civil szféra, magánszféra, magángazdaság irányába.

Közepesen értelmezett arany középút: minden olyan arány, ahol abszolút mértékben közepesnek kell lenni az aránynak. A nagy arányok közül ilyen kettő van: az állam irányából történő szabályozás a civil szféra, magánszféra, ill. az állami szükséglet-kielégítés (pl. összes adó mértéke) és magángazdaság, civilszféra szükséglet-kielégítése.

Szélesen értelmezett arany középút.  A viszonylagos arany középút. Pl. lehet erős a szabályozás, de ehhez képest ekkor sem lehet túl erős vagy túl gyenge a szabályozás. Miről is van itt szó? Lényegében két elvet kell összeilleszteni. Az egyik az, hogy minden területnek, helyzetnek legyen meg a maga megfelelő aránya. Pl., egy tízes skálán feloszthatjuk az önállóság arányát, amely nagyjából megfelel annak, hogy milyen sok precíz, kötött, és szigorú a szabályozás. Tehát pl. a vezetés felállít, egy ilyen tízes skálát és minden társadalmi területet, közösséget, helyzetet megpróbál abban elhelyezni. A másik elv az, hogy figyelembe veszi, hogy ne legyen túlszabályozás, és ne legyen alulszabályozás. Egy-két konkrét példával mindez.

Pl. más a szabályozás arany középútja a kollégiumban és más a tűzoltóságnál. Pl. a gyereknevelés ábrából, pedig kiderül hogy más egy 1 éves, egy 5 éves, egy 10 éves, egy 15 éves, stb. gyerek esetében. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a szülő ismerve gyerek pszichikai reakcióját, és azt hogy előbb utóbb önállóvá kell válnia, végigzongoráz minden lehetőséget. Ha túl sokat szólók rá, akkor annak mi lesz a következménye, és ha túl keveset szólók rá akkor annak mi lesz a következménye. Ha túl sokat büntetem, akkor annak mi lesz a következménye, és ha túl keveset büntetem, akkor annak mi lesz a következménye. És még lehetne folytatni. Ekkor tulajdonképpen arany középút felől közelíti meg az abszolút szabályozási erősséget. Valami hasonlót kell tennie a vezetésnek is az állampolgárokkal, a közösségekkel szemben.

Miről szól ez a fejezet. E fejezetben az állam irányából, a lakosság (civilszféra, magánszféra) irányába történő szabályozás arany középútjáról van szó.

Továbbá arról szól, hogy általában hogyan lehet a túlszabályozást, alulszabályozást észrevenni, ill. milyen hatásokkal jár a túlszabályozás és az alulszabályozás.

Az alulszabályozás és túlszabályozás a vezetés az állam és lakosság (népréteg, állampolgárok, civil szféra) vonatkozásában. (A vezetésre vonatkozó szabályozás egy másik problémakör.)

Az alulszabályozottság leegyszerűsítve: egy adott területen túl kevés a jogszabály, joghézagok vannak, kevés a korlátozás, ill. a büntetések mértéke túl enyhe.

Túlszabályozás leegyszerűsítve: az adott területen túl sok, fölösleges jogszabály van, túlzott korlátozás van, a büntetések túl szigorúak.

Egyszerűen arról van szó, hogy minden szabályhozónak – legyen az egy szülő, munkahelyi vezető, vagy országos törvényt hozó elit vezető, tudós, vagy akár állampolgár – egy sereg szempontot figyelembe kell vennie mielőtt egy szabályt meghoz. Ha alulszabályozás történik, akkor joghézag, visszaélés, kiskirályosodás, valamint káosz rendezetlenség alakul ki. Ha túlszabályozás történik, akkor az bedarálja az embert, rabnak érzi magát, nem képes kibontakoztatni az egyéniségét és kreativitását. Továbbá ellenállást fejt ki és nem tartja be a szabályt. Továbbá elveszik az önállóság (függetlenség, szabadság).

Az alulszabályozás és túlszabályozás ennél azonban összetettebb, ez egy összevont fogalom melynek több vonatkozása van.

Olyasmi probléma ez, amivel minden szülő találkozik. Egyébként a szabályozással kapcsolatban gyakran használom a szülő-gyerek példát. Erről szól a C/11 ábra. Az ábrából talán kiderül, hogy az arany középút megtalálása nem is olyan egyszerű feladat. Ugyanis mind gyerek mind a társadalom vonatkozásában van, ill. kellene lenni egy önállósodási fejlődésnek is. Ráadásul nem egy, hanem két arany középutat kell megtalálni. Visszatérve: az a szülő, aki állandóan abajgatja gyermekét, mindenhová elkíséri, beosztja az idejét, állandóan feladatokat ad neki, az túlszabályoz. Ha mindez egy erőszakos stílussal párosul, akkor már szinte diktatúráról van szó.  Még ha ez a túlszabályozás jóindulatú, nem goromba, akkor is általában rosszul sül el. Egyfelől a gyerek számára ez mindenképp egyféle rabságnak tűnik. Jóindulat ide, kedvesség oda, a túlszabályozás önmagában is félig diktatúra.  Másfelől elég nagy a veszélye annak, hogy a gyerek elveszti az önállóságát, lelki sérült tutyi-mutyi alak válik belőle. Az a szülő viszont, aki nem törődik a gyermekével, akár a szabadság és az önállóság, indokával, szintén hibát követ el. Ez az alulszabályozás. A jó szülő elég sokat agyal, hogy a kettő közötti arany középutat megtalálja.

Az alulszabályozás-túlszabályozás másik vonatkozása a joghézagok (alulszabályozás), illetve a bürokrácia (túlszabályozás). A joghézagok szabályozatlan területek, amelyek lehetőséget adnak a visszaélésre, a kiskapukra. Az alulszabályozás igazságtanságokat okoz. A bürokrácia: egy-egy terület fölösleges szabályozása. Pl. négy űrlap, ott ahol kettő is elég lenne. Négy engedély ott ahol kettő is elég lenne, stb. A 38 fajta adó is bürokrácia, mert azt is meglehetne oldani, mondjuk 6 adóval. Az alulszabályozás és a látszatjog sok szempontból azonos. Ugyanakkor a látszatjog sem ellentétes a bürokráciával, sőt azzal is összefügg. A bürokrácia a szabályozottság látszatát kelti holott, nem erről van szó.

Itt azt kell látni, hogy a joghézagok és a bürokrácia nem ellentétes dolgok. Tételezzük fel, hogy a jog ötvenezer területet szabályoz le. Ebben az esetben lehetséges, hogy pl. 25000 terület joghézagos, a másik 25000 terület bürokratikus, túlszabályozott. Előfordulhat hogy a jog egy része joghézagos a másik része bürokratikus. Sőt lehetséges, hogy egy terület egyik részében joghézag, a másik részében bürokrácia van. Az arany középút ebben az esetben azt jelenti, hogy minden szabályozandó területen, területrészen minimálisan lehet joghézag és bürokrácia, vagyis egyik se legyen.

A túlbiztosításból eredő túlszabályozás a következő problémakör. Néhány példa, melyeket természetesen nem árt általánosítani, kiterjeszteni.

A rossz felfogást nevezhetjük túlbiztosításnak, avagy a nép lebecsülésének. Pl. Egy veszélyes útszakaszra, kitesznek egy 30-as táblát, mondván ezt úgysem tartják be, de talán akkor a valóban szükséges 40km-ert betartják. Gyakorlatban viszont az történik, hogy autós látja, hogy ezt nem érdemes, nem lehet betartani, és ha már megszegem, akkor teljesen mindegy, hogy mennyivel. Így ezen az útszakaszon átlagosan 60-nal fognak hajtani az autók, gyorsabban mintha 40-es tábla lenne kint. Egy másik példa. A vasúti átjáró jelzőlámpáját a túlbiztosítás miatt a vonat érkezése előtt már 4 perccel bekapcsolják. Az autós ismeri ezt a gyakorlatot, és úgy gondolja minek várjak itt fölöslegesen 4 percet és megszegi a szabályt. Ha nincs szerencséje, akkor jön a vonat. Ezért van Magyarországon rengeteg ilyen jellegű baleset. Ha csak 2 perccel előbb kapcsolnák be a lámpát, mint mondjuk Németországban, akkor mindenki tudná, most már nem szabad áthaladni. A túlbiztosítással, túlszabályozással tehát általában ellenkező hatást érnek el.

A medence mind a négy partjára kitesznek egy hatalmas táblát: a medencében tilos ugrálni, fröcskölni, labdázni, enni, inni, sapka nélkül fürödni, ruhában fürödni, fagylaltozni, békaszemüveget használni, a vízbe vizelni, másokat fogdosni, koszosan bemenni és úszni. Ez is egyfajta túlszabályozás. Mindezek többségét tényleg nem illik, de az ilyen szabályozás elveszi az emberek kedvét és inkább dühöt, engedetlenséget vált ki, mint rendes viselkedést. Ebben az esetben talán célszerűbb egy olyan táblát kitenni, amin ez áll: kérjük a kedves fürdőzőket, hogy legyenek tekintettel társaikra és a víz tisztaságára.

Az arany középút ezekben az esetekben, a biztosított, de nem túlbiztosított szabályok (pl. 40km, 2 perc, normális tábla). A jogalkotónak vizsgálni kell a szabály lélektani hatásait is.

Összefüggések a többi joghibával.

A túlszabályozás, mint az alábbiakból kiderül mindennel, összefügg, mégsem azonos a vele összefüggő tényezőkkel, van önálló aspektusa.

Az alulszabályozás-túlszabályozás nyilván összefügg a jogilleszkedéssel (ellentmondásos joggal) az ésszerűtlen, érthetetlen értelmezhetetlen joggal.

Összefügg a látszatjoggal. Az adott területen túl sok látszatjog ez egyenlő alulszabályozottsággal, mert nem a tényleges jog fedi be az adott területet, valójában joghézagok vannak. Ugyanakkor az adott területen túl sok a látszatjog akkor ez mégis a túlszabályozottság érzését kelti és a túlszabályozottságból fakadó hátrányokkal is jár. Tehát a látszatjog egyaránt erősíti az alulszabályozottságot és a túlszabályozottságot is, mindez fordítva is igaz.

Az alulszabályozottság-túlszabályozottság összefügg a kiváltságos joggal, a jogegyenlőtlenséggel. A kiváltságos jog a jogorvoslati egyenlőtlenség tekintetében az állam, ill. vezetőréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai kisebbek) viszonylag alulszabályozott, a népréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai nagyobbak) túlszabályozott.

Az alulszabályozottság-túlszabályozottság összefügg az összemosó joggal. A bűnözök, károkozók jogviszonya (kötelességei, korlátai kisebbek) alulszabályozott, a népréteg jogviszonya (kötelességei, korlátai nagyobbak) túlszabályozott.

Az alulszabályozás-túlszabályozás negatív következményei.

A bürokráciának sok oka van: pl. a gerinctelen kiszolgáló alkalmazott rétegnek adott hatalomgyakorlás fő módszere a bürokrácia. Pl. a népréteg bedaráló, elfásító módszere, stb.. A bürokrácia részben tehát tendenciózus (hatalmat erősíti), így leginkább a kiváltságos jog kategóriába tartozik, részben viszont butaságból ered, így ehhez a joghibához tartozik.

Az alulszabályozottság-túlszabályozottság további negatív hatásai. Mint arról szó volt, igen nagy az alulszabályozottság-túlszabályozottság mértéke, hiszen nemcsak a butaságból, rossz felfogásból eredhet, hanem a többi joghiba is növeli e joghiba mértékét.

Mind az alulszabályozás, mind a túlszabályozás megakadályozza versenyt. Nem verseny az, ahol nincsenek szabályok, viszont az sem nevezhető versenynek ahol az egyéni képességek nem érvényesülnek, és ahol nincs bizonytalanság, izgalom. A túlszabályozott verseny megszűnik versenynek lenni, a verseny átváltozik közös irányított gyakorlattá. Az alulszabályozott verseny szintén elveszti a verseny jellegét, egy szabályozatlan, és rendszerint elfajuló harc válik belőle.

Az alulszabályozás, a szervezetlenség rontja hatékony működőképességet. Az alulszabályozottság anarchikus diktatúrát, kiskirályosodást alakít ki. A túlszabályozottság pedig diktatúrának hat, akkor is, ha jó szándékú.

A túlszabályozás is rontathatja a működőképességet: pl., minden útkereszteződésbe jelzőlámpát állítanak. Biztos, hogy nem lesz baleset, viszont a forgalom igen csak lelassul. Másik példa: elromlik valami szabályrendszer és olyan szituáció lép fel, amikor egyéni, különleges megoldásra van szükség, a túlszabályozás azonban ezt megakadályozza. Továbbá a túlszabályozott szerkezet fölösleges alkatrészeket tartalmaz, amelyek elromolhatnak.

Kijelenthetjük az alulszabályozottság-túlszabályozottság káros, tehát meg kell szüntetni, pontosabban minimalizálni kell. Káros az alulszabályozottság és káros a túlszabályozottság is, tehát az arany középútra kell törekedni. Ahhoz, hogy az arany középúthoz közeledjünk, a szélsőségeket le kell nyesegetni.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy egy független tudományos demokratikus testület az alulszabályozottság-túlszabályozottság szempontjából szűrné az új és a régi törvényeket is. Nyilván ez a testület gyakran olyan szabályokba ütközne, amelyek más testületeknek is szemet szúrnak. Ez nem okoz különösebb problémát, legfeljebb két testület is kiszűri a rossz törvényt. Viszont, ha nincs ilyen testület, akkor pl. a fénysorompók túlszabályozott beállításával, a túlzott államosítással vagy éppen privatizációval, stb. senki nem foglalkozna, mert ez is kiesik a többi jogszűrő testület hatásköréből.

Az alulszabályozás és túlszabályozás szűrése, de a többi joghiba szűrése is megkívánja az erkölcsi, jogtudományi problémák, mint pl. a jog alsó határa a másnak ártás határa, stb. tanulmányozását.

Kitérés a szükséglet-kielégítés arany a középútjára. A termelés, szolgáltatás aránya az állam és magángazdaság, civil szféra vonatkozásában.

A probléma legfőbb vonatkozása a túlzott államosítás. Az állam szerepéről, erősségéről a korábbi fejezetekben, főleg a gazdasági rendszerrel kapcsolatos rendszertényezőkben elég sokat elmélkedtem. Mindezt nem szeretném megismételni.  Viszont nyilvánvaló összefüggés van a túlzott államosítás és a túlszabályozás között. Ezért egyszerűen azt mondom, hogy általában a túlzott államosítás, az állam bácsi túlzott, már az optimális önállóságot korlátozó szerepvállalása, az túlszabályozás.

Visszatérnék az egyszerű hasonlatra a szülő gyerek kapcsolatra.

Az egyik probléma, hogy a szülő miért, hányszor szól rá a gyermekére, és mért, mekkora büntetést ró ki rá. A másik probléma hogy a szülő a családi tevékenységekbe mennyire vonja be gyerekét. Nyilván a kettőt összeköti a szülő felfogása. Viszont különbség is van. Néhány lehetséges alternatíva. A szülő túlpátyolgat, ezért gyakran szabályoz, viszont éppen ezért nem vonja be gyereket a családi munkákba. Ennek az ellenkezője a szülő nem törődik gyerekével, viszont kihasználja gyerekét és a kelleténél erősebben dolgoztatja a gyerekét.

Mindkét vonatkozásban akkor lesz megfelelő az arány, ha a szülő figyelembe veszi a gyerekének a véleményét. Továbbá mindkét vonatkozásban akkor lesz hatékony a szabályozás, ha a szülő az arany középútra törekszik.

Ehhez hasonló az állam (a vezetés) és a lakosság (magángazdaság, civil szféra) viszonya. Mindkét vonatkozásban az abszolút középútra kell törekedni, de úgy hogy az adott lakosság igényét véleményét is fegyelembe veszik. Mi az abszolút középút? A szükséglet-kielégítésnél, az hogy az állam kb. 50%-ban elégítse ki az összes szükségletet. Itt azért meg kell jegyezni, hogy az igazságszolgáltatás, általában az igazságosság, a biztonság, a tudás, az egészség, a természetvédelem, stb. is szükséglet.

A szabályozás vonatkozásában az egyik szélsőség az anarchia, a másik véglet pl. egy katonatársadalom. Pl. a spártai társadalmat, a fasizmust, a sztálinizmust nevezhetjük katona társadalmaknak. Tehát az abszolút középút, és egyben arany középút az anarchia és katona társadalom közötti középút.

A problémakörhöz tartozik a sokat emlegetett limitált és alternatívált szabályozás. Ennek hiánya (direkt és merev törvénykezés) a túlszabályozás. Alulszabályozás a túlzott privatizáció, valamint az olyan állam, amelyik a nem intézkedik, nem szabályoz, nem segíti a rászorultakat. Az optimális természetesen a kettő közötti arany középút. 

A hosszú, közép és rövid távú tervezés problémája.

Kitérés az elvi tervek problémájára, ill. a tervek, koncepciók, szabályozások időbeli kategorizálására.

Mindennek csak annyi köze van a az arany középút szabályozáshoz, hogy ez is szabályozási probléma. Szinte minden szabályozásnak van terv vonatkozása, de vannak olyan szabályozások melyek lényegében tervek. Lényegében ez tervezési probléma, de tervek is egyfajta szabályok tehát ideillik.

Az rendben van, hogy vannak elvi tervek, koncepciók. Azonban ezek a tervek koncepciók nem gátolhatják a mindennapos életet, munkát. Ezeket a terveket, koncepciókat a helyén kell kezelni.

Először is ezeket a terveket, koncepciókat rendszeresen felül kell vizsgálni legalább két szempontból. Az egyik hogy helyes e, illetve hogy a jelen helyzetben is helyes e, nem avult el. Másfelől felül kell vizsgálni, hogy a jelen helyzetben, milyen kategóriában vannak. Ugyanis az elvi terveket, koncepciókat kategorizálni szükséges, úgy mint:

Feltétlen szükséges, sürgős. (Pl. 3 éven belül létre kell hozni a pontos időhatáros kivitelezési tervet, ill. 8 éven belül el kell készülni a produktumnak. 3 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg.) Ezt akár rövid távú elvi tervnek is nevezhetjük.

Feltételekkel szükséges, közepesen sürgős. (Pl. 8 éven belül létre kell hozni a pontos időhatáros tervet és 15 éven belül el kell készülni a produktumnak. 8 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg. ) Ez a középtávú terv.

Jó lenne, ha lenne, de ráér terv. (Pl. 15 éven belül el kell készülni a pontos időhatáros tervnek és 25 éven belül meg kell valósulni a produktumnak. 15 éven belül gyakorlatilag nem valósulhat meg.) Ez a hosszú távú terv. Ami ezen felül van az már az elvek szintje és nem tervezés.

És mindezen belül, lehetnek, vannak az átmeneti tervek, programok.

És persze a sort a pontos kivételezési terv nyitja, amit pl. 1 éven belül el kell kezdeni.

Minél inkább haladunk a hosszú távú terv felé annál inkább limitáltnak, alternatívváltnak kell lenni a szabályozásnak. Mert nyilván konkrét terv az más, csak egy adott variációt jelenthet bár itt sem árt ha van B terv is.

És az is nyilvánvaló hogyha az köti meg a mindennapi élet mindennapos kis terveit, ha a hosszú távú terv, ráadásul erősen kötött terv.

Egy példa erről. A ház egy beépítési terv alá esett. Ez a beépítési terv egy hosszú távú terv, szinte időhatárok nélküli elvi terv volt. Pontosabban nem volt meghatározva, hogy ez rövid távú, közép távú vagy hosszú távú terv. Ráadásul nagyon kötött terv volt. A tervre hivatkozva a házat nem engedték sem eladni sem átépíteni, gyakorlatilag még tatarozni sem volt érdemes. Mert a kisajátítás bármikor megtörténhetett, mert nem volt meghatározva, hogy ez rövid távú, közép távú, vagy hosszú távú terv. Így végeredményben mindenki pórul járt, a háztulajdonos, a többi lakos, és az önkormányzat is. Ismertem egy embert, aki nagyon precízen nagyon alaposan nagyon körülményesen szeretet takarítani. Kis takarításokra nem volt hajlandó, pontosabban a logikája az volt: minek takarítsak kicsit, ha nemsokára nagytakarítás lesz. Csakhogy az ilyen körülményes takarításhoz ritkán jöttek össze feltételek, ezért ennél az embernél általában kosz és rendetlenség volt. Azt gondolom, hogy ez is jól példázza a helytelen gondolkodást, tervezést. 

Ha nem kategorizálják a terveket, koncepciókat akkor káosz alakul ki, nem lehet tudni mi fontos, mi sürgős.  Továbbá, ha nincs kategorizálva, akkor egy valójában hosszú távú tervre hivatkozva (azt rövid távúnak sürgősnek, beállítva) megakadályozhatják a valóban szükséges sürgős rövid távú terveket.  Ekkor tulajdonképpen nem történik semmi. Nagyon egyszerű példával. Pl. azt tervezem, hogy 15 év múlva eladom lakásom, ettől azonban nyugodtan kifesthetem. Badarság lenne 15 évig koszban élni, csak azért mert van egy hosszú távú tervem.

Az is hiba, ha egy hosszú távú tervet (jó lenne, ráér) előbb megvalósítva mintegy elveszik az energiát, munkát, pénzt a rövid távú  (szükséges, sürgős) terv elől.

Az nem vitás hogy az a jó, ha a rövid távú tervek, a közép távú tervek és a hosszú távú tervek illeszkednek egymáshoz. Az illeszkedésben a hosszú távú terv (de ezt is rendszeresen felül kell vizsgálni) a mérvadó. De azt is el kell dönteni, hogy adott esetben szükség van e átmeneti (2-5-10-15 éves) megoldásra, természetesen olyanra, amely megéri a beléje fektetett pénzt, munkát. 

Magyarországon és sajnos a világon, sok helyen, gyengén, kb. 50%-osan működő ügyintézési rendszerek vannak. Elmélkedhetünk itt társadalomfejlődésről, ha ez nem oldódik meg.

És nemcsak az államról van szó, saját tapasztalatom szerint is a magángazdaságban, és mindenhol hasonlóan rossz a helyzet. Voltak már hosszú, fölösleges harcaim pl. biztosítókkal, pl. magántulajdonú közszolgáltató cégekkel, és még hosszan sorolhatnám.

És sajnos azt is látni kell, hogy a modern információtechnika nem oldotta meg ezt a problémát. Sőt a helyzet, ha lassan is de inkább romlik, mint javul.

Néhány alapvető probléma.

Nincs mérve és szankcionálva a működésképtelenség.

Azt gondolom, hogy amíg valamit nem mérnek és nem szankcionálnak addig az nem oldódik meg.

Erre vonatkozó javaslatomat, nagyjából már máshol leírtam. Szükség lenne egy olyan közszolgálati adatra, tájékoztatásra, amely a cégeket, hivatalokat, stb. az ügyintézés helyessége, jósága alapján „osztályozná”.  Pl., aszerint, hogy mennyi az elintézetlen ügyük. Ill. mennyi az időben elhúzódó ügyük. És az „osztályzatba” be kell számítani az elutasított panaszok, kérelmek számát is.

És a gyenge, elégtelen osztályzatú cégeket, hivatalokat, az állam pl. pénzbüntetésre ítélné, ahogy pl. a versenyszabályokat megszegőket is arra ítéli. És kötelezné őket, főleg, ha állami hivatalokról van szó, hogy változtassák meg az ügyintézési rendszerüket, ill. alkalmazzanak lelkiismeretesebb, nagyobb tudású ügyintézőket. Ill., ha ez nem megy, akkor a vezetés alkalmatlan, vagyis leváltandó.

Alapvető baj az is, hogy panaszoknak (panaszbeadványoknak) nincs jogi státuszuk.

Ezek úgy úsznak a levegőben, a válasz kötelező ugyan, de a válaszok  95%-a elutasító és ez már önmagában is beszédes szám. Tehát nincs átlátható rendszer, legfeljebb az, hogy „akkor mehetsz a bíróságra”.

Mindehhez hozzá kell tenni, az ügyintézések, panaszok, jelentős része, hihetetlenül, hosszú körülményes időt, energiát rabló és eredménytelen vitákba, torkollik.

Egyféle megoldás lehet, hogy egy köztes állami felettes szerv (ami nem bürokratikus) kvázi, mint egy gyorsbíróság döntene ezekben az ügyekben. Ez összefügg az állam automatikus intézkedéseivel.

Másik megoldás hogy bírósági munkát kellene leegyszerűsíteni, felgyorsítani.

És további megoldásokon kell gondolkodni, de a demokrácia (több szem többet lát, sok ember több jó ötlet) szellemében.

A háttérben a következő problémák állnak.

Az ügyintézési szabályozás helytelen elégtelen.

Nincs kellő rendszerességgel felülvizsgálva és módosítva az ügyintézési szabályozás (és általában a szabályozás, törvénykezés).

(Az rendben van, hogy jogállamiság alapja a mindenkire vonatkozó nehezen változtatható szabályok, törvények. De rossz elavult szabályok, törvények ugyanúgy tönkre is tehetik a jogállamiságot.

A kettőt (a törvény legyen stabil és legyen változtatható) úgy lehet összeegyeztetni, hogy ki kell alaktani a helyes időközönkénti rendszeres jog (törvények, szabályzatok, stb.) felülvizsgálati és módosítási rendszert.

A cégek, hivatalok általában nem népérdekűek, nem ügyfél-érdekűek. (Az ember van a hivatalért szemlélet, uralkodik.)

Az ügyintézők jelentős része nem ügyfél-érdekű.

Az ügyintézők nem lelkiismeretesek, ill. nincs módjuk lelkiismeretes munkát végezni.

Az ügyintézőknek nincs kellő szaktudásuk.

Mindez egyben működésképtelen ügyintézési rendszereket hoz létre.

Az ügyintézőkkel kapcsolatban, és ha államról van szó, akkor törvényileg is szabályozható: az ügyintézőknek legyen idejük, legyen szaktudásuk. Legyen oktatásuk. És persze akár oktatással is el kell érni, hogy kialakuljon a vezérlő elvük: mi vagyunk az ügyfélért.

Mindez összefügg az állam nagyságával, erősségével, hatékonyságával.

A feladatok vázlatosan.

A szabályozások viszonylagos arany középutjainak megtalálása, vagyis a társadalom minden területét pontosan kell besorolni egy adott erősségű szabályozásba, de úgy hogy figyelembe veszik a viszonylagos túlszabályozottságot-alulszabályozottságot.

Az abszolút középút, arany középút két vonatkozásban. Az állam szabályozása a lakosság (összevonva: a civil szféra, magányszféra, magángazdaság) irányába.

Az abszolút középút, az állami termelés, szolgáltatás, gondoskodás (szükséglet-kielégítés) és a nem állami (összevonva: magánszféra, civil szféra, magángazdaság) aránya legyen kb. 50%-os. Mindkét arany középutat (szabályozás és szükséglet-kielégítés) módosíthatja a lakosság kultúrája, hagyományai, igényei, amely véleménye által fejeződik ki. Valamint módosíthatja a fejlettségi állapot.

A lakosságra civil szférára kultúrára, magángazdaságra elsősorban a limitált, alternativált szabályozás legyen a jellemző, ennek lényege, hogy legyen választási lehetősége szabályozottnak.

Egyébként pedig az arany középút megtalálása nem más, mint egy alapos végiggondolása annak, hogy adott szabályozásnál mi történik.  Szokás ezt hatástanulmánynak is nevezni.     A joghézagok megszüntetése. A bürokrácia a fölösleges szabályok, eljárások megszüntetése. A túlbiztosítás megszüntetése. A jog hatástanulmányozása és lélektani hatástanulmányozása. A jog és a bűnözés alsó határának pontosabb tudományosabb meghatározása.

Más rendszertényezőben, fejezetben (a jog a törvénykezés, a szabályozás alapvetései) tárgyalt feladatok.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A demokráciaszint (amely a tagság önrendelkezése) szempontjából pedig egyértelműen előnyős.

A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját.

De ha ez nem lehetséges, akkor szabályozás legyen kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, de legalább az igazságosságra törekvő, és a vegzálás minimalizálását eredményező.  

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés egyben faladat is a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai.

Mindezen feladatok egy független tudományos demokratikus testületet (jogszűrő) testületet (vezetésrészt) igényelnek.

A szabályokat, terveket idő szerint is kategorizálni kell. A hosszú távú nagy tervhez kell igazítani a kisebb közép és rövid távú terveket, de nem mindenek felett, mindenképpen. Az átmeneti rövid és közép távú terveket sem szabad elhanyagolni.  A terveket, szabályokat, rendeleteket, törvényeket állandóan felül kell vizsgálni, mert azok sem az Istentől erednek, hanem esendő emberektől.

Feladatok a működőképes ügyintézési rendszerekkel kapcsolatban.

A kettőt (a törvény legyen stabil és legyen változtatható) úgy lehet összeegyeztetni, hogy ki kell alaktani a helyes időközönkénti rendszeres jog (törvények, szabályzatok, stb.) felülvizsgálati és módosítási rendszert.

 Szükség lenne egy olyan közszolgálati adatra, tájékoztatásra, amely a cégeket, hivatalokat, stb. az ügyintézés helyessége, jósága alapján „osztályozná”. Pl., aszerint hogy mennyi az elintézetlen ügyük. Ill. mennyi az időben elhúzódó ügyük. És az „osztályzatba” be kell számítani az elutasított panaszok, kérelmek számát is.

És a gyenge, elégtelen osztályzatú cégeket, hivatalokat, az állam pl. pénzbüntetésre, ítélné, ahogy pl. a versenyszabályokat megszegőket is arra ítéli. És kötelezné őket, főleg, ha állami hivatalokról van szó, hogy változtassák meg az ügyintézési rendszerüket, ill. alkalmazzanak lelkiismeretesebb, nagyobb tudású ügyintézőket. Ill., ha ez nem megy, akkor a vezetés alkalmatlan, vagyis leváltandó.

Az ügyintézőkkel kapcsolatban, és ha államról van szó, akkor törvényileg is szabályozható: az ügyintézőknek legyen idejük, legyen szaktudásuk. Legyen oktatásuk. És persze akár oktatással is el kell érni, hogy kialakuljon a vezérlő elvük: mi vagyunk az ügyfélért.

Mindez összefügg az állam nagyságával, erősségével, hatékonyságával.

Egyféle megoldás lehet, hogy egy köztes állami felettes szerv (ami nem bürokratikus) kvázi, mint egy gyorsbíróság döntene ezen az ügyekben. Ez összefügg az állam automatikus intézkedéseivel.

Másik megoldás hogy bírósági munkát kellene leegyszerűsíteni, felgyorsítani.

És további megoldásokon kell gondolkodni, de a demokrácia (több szem többet lát, sok ember, több jó ötlet) szellemében.

E rendszertényező történelmi és százalékos értékelése.

Egy-egy történelmi rendszerre az alulszabályozás, vagy a túlszabályozás a jellemző? Megnehezíti a választ, hogy egyszerre lehetséges alulszabályozottság és túlszabályozottság. A kérdésre csak valamilyen összesítés után lehet válaszolni.

A alulszabályozás túlszabályozás a történelmi fejlődést illetően hasonló a látszatjoghoz. Vagyis a törvények sokasodó számához képest az alulszabályozás-túlszabályozás aránya nemigen csökkent.

Másfelől egy igen jelentős és fejlődési szempontból is különálló rendszertényezőről van szó. A jelentőségét elsősorban az adja meg, hogy az állam szerepe és erőssége e rendszertényező alá tartozik. A fejlődési jelentőségét igazolja, hogy egy külön ábrákon (D/1, D/2 ábrák egyes részei) rajzoltam az alulszabályozás és túlszabályozás történelmi fejlődését. A különállását az adja meg, hogy itt a fejlődés nem végtelen. Elvileg az arany középút már pár évtizeden belül is megtalálható. Gyakorlatilag azonban rengeteg a feladaton kívül az arany középút megtalálása azért is nehéz, mert a többi joghibát is ki kell javítani. Gyakorlatilag tehát legalább száz év kell, (ha a demokratizálódás töretlen) hogy alulszabályozás-túlszabályozás arany középútja megvalósuljon. Ez a száz év azonban mégsem sok ezer év.

Egy arányos és igazságos hierarchiában is létrejöhet elvileg a túlszabályozás, ha minden réteg egyenlően van túlszabályozva. Ugyanakkor mégsem jöhet létre, mert mint mondtam: még a jó és jó szándékú túlszabályozás is diktatórikusnak tűnik, nem beszélve arról, ha az erőszakos stílusban történik. Ugyanakkor egy arányos és igazságos hierarchiában is létrejöhet az arany középút. Sőt a társadalmi piramis behelyezésével kiderül, hogy minél inkább el van találva az arany középút annál inkább (azonos hierarchia mellett) lehetséges a demokratikus szint emelése, illetve a legfőbb célok megvalósulása. Azért, mert a nagy, aránytalan hatalmi vagyoni hierarchiában csak a szűk csoport élvezi a természettudományos technikai fejlődés vívmányait és a többi réteg hasznosulása szükségszerűen ez alatt van. Tehát az arany középút és az arányos és igazságos hierarchia együttesen adhatja meg az optimális, lehető legmagasabb fejlődést. Önmagában azonban az arany középút eltalálása nem jelent semmit, mert az aránytalan hierarchia a mérvadó. Egyszerűbben fogalmazva az arany középút eltalálása fontos tényezője a demokráciának és fejlődésnek, de csak egy tényezője.   Ugyanakkor az alulszabályozott rendszerben nem jöhet létre arányos és igazságos hierarchia. Ha eltekintünk a vezetés alulszabályozásától, mely azért minden alulszabályozott rendszerben kialakul, akkor sem. Ugyanis a népréteg és a civilszféra (kisközösségek) is versenyez egymással, és alulszabályozottságban nem jöhet létre igazságos verseny.

Az ábra és a történelmi fejlődés azt mutatja, hogy a korai rendszerek erősen alul voltak szabályozva viszont minden rendszer egy lépéssel közeledett az arany középúthoz. A sztálinizmus és berzsnyevi szocializmus viszont hirtelen kitért ellenkező irányban és ezzel eltávolodott az arany középúttól. A brezsnyevi szocializmus egyik nagy hibája túlszabályozottság, a túlzott államosítás, a limitált, altarnativált szabályozás hiánya és általában a túlszabályozás.

A jelenlegi államkapitalizmus viszonylag igen közel van az arany középúthoz, de még mindig összességében alulszabályozott. A tökéletességtől viszont még messze van. Egyrészt minél közelebb van egy rendszer az arany középúthoz annál nehezebb a közeledést folytatni. Ezt csak tudatosan lehet, és jelenlegi rendszer e tekintetben sem eléggé tudatos. Másrészt a jelenlegi rendszerre is jellemző, hogy átlagosan a joghézagok, és a bürokrácia kiegyenlíti egymást, de ez még nem jelent arany középutat. Mondhatjuk hogy a korábbi rendszerekben (rabszolgatartó, feudalizmus, klasszikus kapitalizmus) inkább a joghézagok voltak jellemzők, ebben a rendszerben csökkentek a joghézagok viszont megjelent a bürokrácia, amely részben kiegyenlítette a joghézagokat, részben viszont új problémát jelent. Mégis azt mondhatjuk, hogy a jelenlegi rendszer ebből a szempontból összességében egészen jól áll. A további fejlődést (arany középút eltalálását)  azonban az aránytalan és igazságtalan hierarchia is gátolja. A tényleges demokráciában ez a gát is megszűnik és a tudatos arany középútkereséssel, a jövő rendszere elérheti az optimális arany középutat.

A jelenlegi kínai szocializmus is egészen jól áll ebben a tekintetben, hiszen megszűnt a túlzott államosítás.

A rendszereket az ábra szerint (milyen messze vannak az arany középtől) értékelem.

A rendszertényező fontosságát az mutatja hogy egy rendszer (a brezsnyevi szocializmus) lehetetlenült el (főleg) emiatt. Ugyanakkor az értékelésben azt is figyelembe veszem, hogy már más rendszertényezőben is értékelve lettek e problémakör elemei.

Rabszolgatartó rendszer 1%, feudalizmus 1,6%, klasszikus kapitalizmus 2,3%, jelenlegi államkapitalizmus 3,1%, brezsnyevi szocializmus 2,2%. Jelenlegi kínai szocializmus. 2,9%? Tényleges demokrácia 4%.

Kapcsolódó társadalom rendszerfejlődés hierarchia kisközösségek ábrák, A0-Aa8, D1-D10,  K1-K5, ABC1-ABC6, ABDK-ABDK2, ABD1,   stb.

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak/tarsadalom-rendszer-hierarchia-kiskoezoessegek

Kapcsolódó rendszer demokrácia jog ábrák, A4-A11, A41 ABDK, ABC6, stb. 

https://sites.google.com/site/vakitfed2/vilag-ember-tarsadalom-kialakulasa-fobb-jellemzoi---abrak/rendszer-demokracia

Az arany középutak és a végtelen fejlődés. A fejlődés D jelű ábrái. Elméleti rendszertényező. 

Ismétléssel folytatom.

Nem mindig az arany középút a jó, az igaz út. Egyszerűbb, ha az igazság körívén, C/0/C, C/0/D ábra bárhol elhelyezünk két pontot, azaz véleményt és megnézzük hogy felezőjükön metszett pontok hová esnek a köríven, ill. belesnek e, az igazság 30%-os zónájába. Számos esetben nem esnek bele. Pl. egy igaz és egy hamis vélemény középútja már nem igaz, hanem hamis. Két ellentétes, hamis vélemény, két ellentétes szélsőség, középútja viszont, ha jó irányú (mert lehet rossz irányú is), nagy valószínűséggel már igaz, legalábbis igazabb, mint a két szélsőséges vélemény, megállapítás. Ellenben, ha nem ellentétesek, a hamis vélemények, akkor biztosan nem lehet igazság a középútjuk.

Előzetes fontos megjegyzés. Sokak úgy gondolják, hogy mindig az arany középút a legjobb. A fejlődés, a megújulás azonban többnyire az új utakról szól.

Egy hasonlattal világítanám meg a különbséget. A kiindulópontról V alakban indulnak ki utak. Középen is fut egy gyenge ösvény, a főútvonal, azonban nem középen van. Az arany középút nem más, mint a főútvonal középre helyezése. Az arany középút elsősorban a meglevők arányos keveréke. Az új elem, az benne, hogy ez bizonyos értelemben egy új keverék, egy új út. Alapjában véve azonban nem az. Az új út, az előző példából (V alakú utak) az, ha az új főútvonalat a V alakon kívülre, de azért általában azonos irányba helyezik. Ennek is van régi vonatkozása, mert tartalmaz régi elemeket és hasonló irányba halad, mint a többi út. Az új vonatkozása azonban több, az a meghatározó. A fejlődés legalább ötven százalékban, de inkább többnyire az új utak kereséséből, megtalálásból áll. Jelentős részben azonban az arany középút megtalálásból áll. Sokszor az arany középút a legjobb út, de nem mindig.

Azzal kezdeném, hogy legalább két lényeges arany középútról az előző fejezetben nem beszéltem. Az egyik a sokat emlegetett arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia. Ha az emberek között különbségek nem túl nagyok és nem túl kicsik ez is egyféle arany középút. Tehát az arányos hierarchia megtalálása is az arany középút megtalálása. Igaz hogy a hierarchia igazságossága viszont részben egy másik probléma. Ezt egyébként azért nem említettem az előző fejezetben, mert már máshol ki lett tárgyalva és értékelve is lett.

A másik arany középút: az állam, a vezetés, a rendszer stabilitása, kontra, változások.

Első látszatra itt is valamilyen arany középutat kell megtalálni.

Először is azt kell tisztázni, hogy az állam stabilitása nem mindig azonos a vezetés stabilitásával. A vezetés lecserélődhet, attól még az állam stabil maradhat. A rendszer stabilitása sem egyenlő az állam stabilitásával. A rendszer átalakulhat úgy is, hogy közben az állam viszonylag stabil marad. Igaz hogy gyakorlatilag mind a vezetőcserénél, mind a rendszerváltásnál megnő az esélye annak, hogy az állam is elveszti a stabilitását, de ez nem feltétlen következmény.

Itt megjegyzem: eddig az államot, a vezetést és a rendszert általában azonos fogalmaknak vettem. Itt van egy szempont, (nem az egyetlen), a stabilitás szempontja, amelyikből tekintve az állam, a vezetés és a rendszer, különböző fogalmakká vállnak.

A problémával kapcsolatban a következőket kell látni. A stabilitás elvesztéstől félve a vezetés nem akar változtatni a rendszeren akkor, ezzel pont az ellenkező hatást éri el. Ekkor a fejlődés megáll, a növekvő igényekhez és többi országhoz képest lemaradás jön létre. Nő az elégedetlenség, harcok alakulnak ki, és végül felbomlik az állam, a vezetés és adott esetben a rendszer is. Ha viszont egy egyenletes, folyamatos, de viszonylag dinamikus változás van, akkor ez helyzet nem jön létre. A változásnak átfogónak, rendszerjellegűnek kell lenni (gazdaság, döntéshozó mechanizmus, jog, egyebek), már azért is, mert a rendszer csak átfogóan tud változni.

Az arany középút az állam stabilitásának vonatkozásában tehát a következő: a rendszer nem hektikus, nem stagnáló, hanem egyenletes, viszonylag dinamikus fejlődése. Konkrétabban az arany középút a rendszerfejlődés optimális egyenletes fejődésének százalékai. Mondjuk, legyen ez gazdaságilag évi 3%, a döntéshozó mechanizmus szempontjából évi 1%, a jog fejlődése szempontjából évi 2% fejlődés (pozitív átalakulás). Természetesen a döntéshozó mechanizmust így nem lehet átalakítani, de azt meg lehet tenni, hogy őt évente 5%-ban, vagy 10 évente 10%-ban átalakítják.

A jövőben szerintem majd kiszámolják, hogy kb. ilyen fejlődés mellett marad a legstabilabb az állam.

Tulajdonképpen azonban ez nem egy arany középút. Az arany középút lényege hogy egyszer megtalálnak egy optimális arányt, és attól kezdve az alig változik. Itt viszont folyamatos fejlődésről van szó.

Többen felvethetik, ha rendszerfejlődés összeállítható optimális arányokból, arany középutakból, akkor hol marad kvázi végtelen fejlődés elmélete. A végtelen fejődést azért kell tisztázni, mert ha véges a fejlődés, akkor bárki bármikor kijelentheti, hogy már elértük a tökéletes rendszert, megállhatunk.

Az előbb említett folyamatos fejlődés elmélete viszont ennek ellentmond. Egyébként a történelemből is az szűrődik le, hogy a bajok ott kezdődnek, amikor a vezetés kijelenti: ez már szinte a tökéletes rendszer, megállhatunk. Jelenleg is ez a helyzet.

Az ellentmondás feloldása következő.

Egyrészt nem minden rendszertényező vonatkozásában állapítható meg az arany középút. Pl. a technikai, természettudományos fejlődés folyamatos, végtelen, ebből következően a gazdaság, gazdaságirányítás fejlődése is végtelen.  A szükségletetek is feltehetően állandóan bővülni, változni fognak. Ebből következően egy sereg rendszertényező (igazságosság, önrendelkezés, demokrácia, stb.) folyamatos és szinte végtelen fejlődésre van ráállítva. Továbbá vannak olyan társadalomtudományok (pl. az erkölcs és igazságosság, társadalompszichológia, stb.) melyek igen csak kezdetleges állapotban vannak. Ezek fejlődése is szinte végtelen. Ebből is szinte végtelen rendszerfejlődés következik.

Ugyanakkor az arany középutak, optimális arányok megtalálása sem rövid távú problémák közé tartozik. Egyfelől, ha egyre pontosabban akarjuk az optimális arányokat megtalálni, akkor azokat egyre nehezebb pontosítani és ez hosszú idő. Olyan ez, mint amikor egyre kisebb, egyre pontosabb mikroprocesszort készítenek.  A tökélesítés egy hosszú folyamat. Ehhez még tegyük azt hozzá, hogy ráadásul a tökéletes arányokat azért is nehéz megtalálni, mert közben változnak fejlődő tényezők és a tökéletes (optimális) arányok mindig eltolódnak. Követni kell az eltolódásokat és közben tökéletesíteni.  Maga az arany középutak, az optimális arányok keresése is lényegében egy hosszú távú szinte végtelen folyamat. A társadalmi fejlődés tehát e vonatkozásban is szinte végtelen lehet. Ez összevág az egyenletes, folyamatos de viszonylag dinamikus fejlődés elvével.

A szabályozás, jog, problémaköre az önrendelkezési (önálló hatalmi) fok és a demokráciaszint vonatkozásában. Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggései és megállapításai.  Elsősorban az ABDK ábra. Elméleti rendszertényező. 

Ez a fejezet csak úgy érthető meg teljesen, ha mellé tesszük „Az egész tanulmány kiegészítése, a rendszer, (társdalom, nemzet) hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezete. ABDK ábra” című elméleti rendszertényezőt. Ez a befejező tanulmányrészben található.

Valamint úgy érthető, meg ha mellé tesszük „E tanulmányrész (helyes kisközösségi, nemzetiségi politika) előzetes, kibővített összefoglalása.” című elméleti rendszertényezőt. Ez „A helyes kisközösségi nemzetiségi politika” tanulmányrész elején található meg. 

Miért is bonyolult ez az egész problémakör?

Különböző sokfajta közösség jön létre.

Ezek egy részét be kell tiltani.

Ezek egy részét részben át kell alakítani, különböző feltételekhez kell kötni.

Ezek egy részéről gondoskodni kell, támogatni kell, és átalakulásra kell őket ösztönözni.

Ezek egy részét változatlanul kell hagyni.

Ezek egy részét változatlanul kell hagyni, és támogatni kell.

A létrejövő közösségeket megfelelő kategóriákba, ill. szabályozási kategóriákba kell besorolni, és megfelelően kell a kategóriákat szabályozni.   

A fejezet olvasása közben nem ajánlatos elfelejteni, hogy ez a fejezet elsősorban a közösségek önrendelkezéséről és a közösségek demokráciájáról szól, ill. a kettő bonyolult viszonyáról szól. A közösségek önrendelkezése: a közösség vezetésének és tagságának együttes hatalma (önrendelkezése) a többi közösséghez képest. A többi közösségből áll össze a felettes hatalom. Másképpen a közösség (a tagság és a vezetés együttesen) milyen arányban részesül az összes hatalomból.

A közösségek demokráciája: a közösség tagságának hatalma önrendelkezése, érdemi beleszólása a közösség ügyeibe, a közösség vezetésével „szemben”. Illetve szélesebb értelemben nemcsak saját vezetésével szemben, hanem a vezetés, vezetésével szemben is, vagyis a tagság hatalma, az összes felette álló vezetés viszonylatában. Másképpen, a közösség tagsága (vezetés nélkül), milyen arányban részesül az összes hatalomból. A nemzeti közösség, mint egyfajta, bizonyos értelemben különleges közösség, tagsága a népréteg, lakosság, a vezetése pedig az ország-vezetés, állami vezetés.

De itt azért (újra) megjegyzem pl. a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta alapvető önrendelkezési fok  is, alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint. 

Elmélkedés az önrendelkezésről. Elmélkedés az alapvetésekről. (H60 problémakör)

Mivel e fejezetben az önrendelkezés a leggyakoribb fogalom, ezért szerintem valamilyen szinten tisztázni szükséges. Nem is olyan könnyű meghatározni, hogy mekkora is pl. a saját magunk önrendelkezése. (Az önrendelkezésnek szabadságnak van egy olyan aspektusa, hogy saját érzésein, vágyaink, akaratunk felett uralkodunk, de ebbe itt most nem megyek bele.) Egyfelől rengeteg írott és íratlan szabály, törvény vesz minket körül, másrészt úgy érezzük, hogy azért döntően mi magunk határozzuk meg a cselekvéseinket. Az ellentmondás abból is keletkezik, hogy a legtöbb szabállyal egyetértünk, és így azokat kvázi saját akaratunkból tartjuk be.

Nézzünk egy egyszerű példát, sétálok az utcán. Nem szemetelek. Nem lököm fel a szembejövő embereket. Inkább kikerülöm őket. Nem szidalmazom, bántalmazom őket. Nem kapok fel egy követ, és nem kezdem el ütni az autókat, kerítéseket. Sőt még attól is tartózkodom, hogy más tulajdonához hozzáérjek. Nem sétálok be idegen házakba, kertekbe. Ha a kertkapuhoz le van támasztva egy kerékpár, akkor azt nem viszem haza, feltéve, ha tisztességes vagyok. Általában a járdán megyek, és nem az úttesten. Nem gyújtok tüzet az utcán és nem kezdek szalonnát sütni. Stb., stb.. Tulajdonképpen ezeket a törvények is előírják. De ezekkel a törvényekkel egyetértek, főleg azért, mert ezeket a normákat már kisgyerekkoromba belém nevelték mint erkölcsi evidenciákat.(Így szocializálódtam.) Sétáltunk az utcán és rám szóltak a szüleim: ezt nem szabad, meg azt sem szabad. Jobb esetben meg is magyarázták hogy miért nem szabad. Felfogás kérdése, hogy azon normák betartását, amelyekkel egyetértek az önálló akarathoz, az önrendelkezéshez veszem, vagy nem veszem oda.

Tulajdonképpen egyik megoldás sem jó, mert akkor egy ártatlanul börtönben ülő, de manipulált ember azt mondhatja, hogy ő szabad, mert egyetért azzal, hogy lecsukták. De a másik eset sem jó, mert nem teszek különbséget a kényszerűség és az önálló akarat között. Ezért azt mondom, hogy a helyes felfogás: azokkal szabályokat, amelyekkel egyetértek részben 50%-ban a külső felettes hatalomhoz sorolom be, részben 50%-ban az önrendelkezéshez sorolom be. Nézzük ezt számszerűleg. Van pl. külső 10 szabály abból 8-cal, egyetértek 2-vel, nem. Amikkel nem értek egyet, azokat egyértelműen a külső, felsőbb hatalomhoz veszem. Amikkel egyetértek, annak felét veszem a külső felsőbb hatalomhoz. Ebben az esetben 6 szabály 60%, a külső felsőbb hatalomba, és 4 szabály, 40%, az önrendelkezésembe, sorolódik. Itt belép az a kérdés, hogy nemzet összes törvénye, szabálya mennyire népérdekű. Ha az átlag kevésbé népérdekű, akkor több lesz azon szabályok száma, amelyekkel nem értek egyet csökken az önrendelkezésem. Ha erősen népérdekű a szabályozás, akkor nő az önrendelkezésem.

Persze ez csak másodlagos az önrendelkezés lényegéhez képest: amikkel nem értek egyet, azokat mennyire tudom megváltoztatni. Mennyire tudok részt venni a szabályozás alakításában. Ez az önrendelkezésnek és a demokráciának is a fő kérdése.

Visszatérve, én úgy gondolom, hogy társadalomtudományos szempontból ez a megfelelő kiindulás. Vagyis az, hogy az önrendelkezésbe csak a felettes hatalom előírásai számítnak bele, és az részben irreleváns, hogy azokkal egyetértek, vagy sem. Így nézve már jelentősen leszűkül az önrendelkezés. Ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy van e egyáltalán önrendelkezés. A séta példánál maradva, azt eldönthetem, hogy merre sétáljak, hogy lassan, vagy gyorsan menjek, hogy hol álljak meg. Azt is eldönthetem, hogy mikor sétáljak, reggel, este, vagy éjszaka. Hogy útközben fütyörésszek, dúdoljak, magamba motyogjak, vagy sem. Legfeljebb ez utóbbiért kvázi megszólnak az emberek. De pl. a kiabálás már zavarhat másokat, és azzal már megszeghetem a „csendrendeletet”. Akár hátrafelé is mehetek, ekkor is csak flúgos futamnak tartanak, a szabályokat nem szegem meg. Szóval ezért van önrendelkezés is. Az viszont megint egy előírt szabály, hogyha más teszi ugyanezeket (össze-vissza sétál, fütyörészik, stb.), senki, és én sem korlátozhatom ebbéli tevékenységében. Tény, hogy igen nehéz számszerűsíteni, hogy mekkora az önrendelkezésem, pl., amikor a közterületen sétálok. Én azt mondom, hogyha az egyetértést félretesszük, nem számítjuk, akkor az utcai séta alatt 25%-os az önrendelkezésem, és 75%-ban egy felettes hatalomnak vagyok kénytelen (vagy egyetértve) engedelmeskedni. Elismerve, hogy ez egy elég szubjektív szám. Az előírások lényege, (feltéve, ha jók azok), hogy én és senki, másnak nem árthat.

(Ugyanakkor van egy jelentős átmenet, amit úgy hívhatunk, hogy illem, amit a törvény nem szabályoz, de a társadalom elitéhet, megszólhat. Az megint egy külön kérdés, hogy az illemszabályokat hová csatoljuk, az előírásokhoz, avagy az önrendelkezéshez, amennyiben azok megszeghetők. Én nem csatolom sehová.)

De eddig csak arról volt szó, hogy önmagunkkal mi tehetünk (ez a szűken vett önrendelkezés), és még nem beszéltünk arról, ha van kifelé irányuló hatalmunk is. Ha abból indulunk ki, hogy társadalmat nemcsak egyének, hanem közösségek is alkotják, akkor mi vonatkozik a köztereken gyalogosan tartózkodók, közlekedők közösségére, ill. társadalmi rétegére. Egy sereg szabály, pl., nem lehet másnak ártani, minden közösségre vonatkozik, tehát azokat nem kell újra és újra felsorolni. Mondjuk két szabály fogalmazható meg e közösség, ill. társadalmi réteg vonatkozásában: nem szabad mások közlekedést korlátozni. Nem szabad szemetelni, a környezetet szennyezni.

Ha magas szintű a közvetlen demokrácia, akkor ez azt jelenti, hogy a 25%-os önrendelkezésből 30%-os is lehet, mert a felettes hatalom előírásaiba maga a sétáló is beleszólhat.

Ez az utcán tartózkodó gyalogos emberekre vonatkozott, egy rétegre, akik nem végeznek a társadalom szempontjából veszélyes jelentős tevékenységet. Természetesen nagyos sok réteg és közösség van.

Érdemes azonban vázlatosan felsorolni pl. az utcán tartózkodók, közlekedők önrendelkezése miért pl. 25%-os.

Az utcán nem lehet másnak ártani. Ez rengeteg fontos szabály, lénygében az egész büntetőtörvénykezés. Ezt döntően a felettes hatalom hozza meg. Meglehetősen elnéző a számítás, ha azt mondom, hogy fontosságban (és mennyiségben) kiteszi az utcán tartózkodók szabályozásnak 50-70%-át.

Nem lehet a közlekedést akadályozni, nem lehet a közterületet szennyezni. Ez fontosságban (és talán mennyiségben) kiteszi a szabályozás 25-30%-át. Ezt is döntően a felettes hatalom határozza meg.

Tételezzük fel, hogy van egy nagyon erős közvetlen demokrácia, vagyis a nép (az utcán tartózkodók) kb. 20%-ban részt vehetnek mind a büntetőtörvények, mind a köztéri közlekedés, szemetelés szabályainak kialakításába. Bárhogy számoljuk felettes hatalom előírása ebben az esetben is, kiteszi az 50%-ot, illetve a további 25%-ot. 

A maradék 25% az önrendelkezés, vagyis ez esetben az, hogy az utcán tartózkodó eldöntheti, hogy merre megy, hogy leül a kerítés szélére és még hosszan sorolhatnám. De azért lássuk be, hogy  ezek azért kevésbé fontos szabályok, döntések, mint pl. az, hogy nem lehet ölni, rabolni, bántalmazni, tulajdont sérteni és még hosszan sorolhatnám.

Kitérés a kifelé irányuló hatalom problémájára. (H 61 problémakör)

Hát ez még nehezebb téma. Abból indulok ki, hogy vannak az utcán sétáló, és minden mást csináló emberek és van egy mindenható főúr. Ha a mindható főúr egy abszolút diktátor lenne, akkor mondjuk az embereket börtönbe zárná. Ha puhább diktátor lenne, akkor fölöslegesen korlátozná pl. az utcai sétálás szabályait. Ekkor az utcán sétálok önrendelkezése nem 25% lenne, hanem sokkal kisebb. Ha csak „nem szabad másnak ártani” szerint korlátoz, akkor azt lehet mondani, hogy ez a főúr nagyjából népérdekű, és az utcán sétálók önrendelkezése 25%. Sajnos ez sem ilyen egyszerű, mert a felettes hatalom népérdekűsége ennél sokkal bonyolultabb.  Azért kell a népérdekűséggel foglalkozni, mert a másik kiterjedés, hogy hány vezetettre hány vezető esik semmit sem ér, ha a népérdekűség nincs tisztázva. Tehát van egy mindenható főúr, aki mondjuk közepesen népérdekű. Ha az emberek önrendelkezése 25%-os, akkor ennek a főúrnak hatalma 75%-os. Természetesen a főúr akár maga a társadalom is lehet. A felettes hatalom problémájával egy másik fejezetrészben foglalkozom.

Igen, de vannak hatalomkorlátozó tényezők (ABDK ábra), amelyeket egyszerűsítsünk le, úgy hogy ez a főúr kénytelen megosztani hatalmát sok más emberrel. Az alkotmány, a törvények azt jelentik, hogy azok nagyobb részét egy előző vezetés hozta, tehát ez is egy hatalommegosztás. Aztán van a hatalomdecentralizáció, a hatalmasok létszáma. Aztán van hatalomfajták szerinti szétosztás. A közvetlen demokrácia azt jelenti, hogy egy sereg kisember nagyon kis mértékben, de összességében jelentősen szintén részt vesz hatalomban. Ezeket is vehetjük hatalomelosztásnak. A nemzetközi jog azt jelenti, hogy külföldi emberek is részt vesznek hatalomban. Tehát a főúrnak nagyon sokfele szét kell osztani hatalmát, ami csak nagyjából adja ki, hogy mennyi marad neki. De az sem mindegy hogy mennyi a vezettek száma. Hiszen ha egy ember csak 1%-kal szólhat bele egy másik ember életében, de 10 millió ember életébe szól bele 1%-kal, akkor annak a hatalma 10 milliós értékű. Ha 100 ezer ember szólhat bele 10 millió ember életében 75%-ban akkor ennek a 100 ezer embernek a hatalma 7500-as értékű. Ha a kötelező népérdekűséggel a 75%-os beleszólás lecsökken 10%-ra, akkor 100 ezer ember beleszólása 10 millió ember életébe 1000-es értékű (1000%-ú). Ez még mindig óriási hatalom. És ezen belül egészen különböző nagyságú hatalmak alakulnak ki, lesznek olyanok, akiknek 10 ezres lesz hatalmuk.

Tehát tovább kell növelni a „hatalomgyakorlók” számát, még jobban szét kell osztani hatalmat, illetve a kötelező népérdekűséget kell növelni.

Ebben a fejezetben nem az egyénekről, hanem a közösségek hatalmáról van szó, de az alapproblémák azonosak. Az egyénekből, azok átlagából áll össze a közösség. (Bár a közösségnek van egy külön aspektusa, a fák sokasága, nem azonos az erdővel, de ezt most nem keverem ide.)

Pontosabban az a kérdés, hogy egy közösség kifelé irányuló hatalma mekkora.

Ez az ABDK ábrán felsorolt hatalomkorlátozó, hatalomkiegyenlítő, ill. hatalomnormalizáló (kötelező népérdekűség) tényezőktől függ. Abból kell kiindulni, ha bizonyos közösségeknek a kelleténél nagyobb hatalmuk van, akkor más közösségeknek kelleténél, a normálisnál (optimális közeli) kevesebb önrendelkezése, ill. hatalma lesz.  Ha pedig minden közösség az optimálishoz közeli önrendelkezési és rendelkezési fokkal és demokráciaszinttel rendelkezik, akkor a kifele irányuló hatalom is az optimálishoz közeli lesz.

(H 61 kategorizálás.)

1. Tehát vannak közösségek, amelyeknek nincs kifelé irányuló hatalmuk, csak önmagukra irányuló hatalmuk, szűken értelmezett önrendelkezés. Pl., egy társasház közössége.

És ezen belül is ez az önrendelkezés különböző mértékben korlátozva lehet.

1. Szinte nincs korlátozva az önrendelkezés.

2. Közepesen van korlátozva.

3. Erősen korlátozva van, a felsőbb hatalom, rátelepszik a közösségre. A kelleténél kevesebb az önrendelkezés.

De másképpen is feloszthatók azon közösségek, amelyeknek csak önrendelkezése van.

4. Pl. aszerint, hogy mennyire fontosak, mennyire veszélyesek, ezzel arányos, hogy mennyire fontos az önrendelkezésük.

5. És vannak közösségek, amelyeknek van befelé irányuló hatalmuk, szűken vett önrendelkezésük, és van kifelé irányuló hatalmuk az is különböző mértékű, lehet.

Általában kifelé irányuló hatalom nagysága, arányos közösség fontosságával, veszélyességével és az önrendelkezés fontosságával. Pl. a parlament belső szabályzata önrendelkezése, a házszabály. Mivel a parlamentnek óriási, kifele irányuló hatalma van, a belső szabályzat is felértékelődik. Felértékelődik parlament demokratikus szintje is.

A kifelé irányuló hatalom korlátozása, kiterjed az önrendelkezés korlátozására is. 

A szélesebben vett önálló hatalom: az önrendelkezés és a kifelé irányuló hatalom összessége. Pontosabban e közösségeknél a szűken vett önrendelkezés nagyobb részéből kifele irányuló hatalom lesz. Tehát ezen közösségeknél, összemosódik a kettő.

Ezen kívül még van egy elvi (néha gyakorlati) a korlátozás nélküli kifele irányuló hatalom, a teljes diktatúra hatalma, és van a tényleges hatalom, a már korlátozott hatalom. Ellenben a korlátozott hatalom sok egyénre és közösségre kiterjed ezért az összesítve, a korlátozás ellenére is, óriási lesz.

A demokráciaszint-módosítás arányát viszont már nem az összesített hatalom adja meg. Ugyanis ezeknél a nagyhatalmú közösségek (pl. a parlament) akár a minimális alá is vihetnék a demokráciaszintet (vagyis diktatúrát csinálhatnának), ha  a demokráciaszintet az összesített hatalmuk arányában módosíthatnák. Ezért a demokráciaszintet csak behatároltan (kismértékben) módosíthatják, legfeljebb a hatalmuk egy részének arányában, módosíthatják. Azon részével, amelyik csak befelé önmagukra irányul, ez a szűken vett önrendelkezés.

A nagyhatalmú közösségeknél nem kell attól félni, hogy a magas demokráciaszint csak látszólagos lesz és nem tényleges. E közösségeknél a magas demokráciaszint is tényleges lesz, mert a tagságnak, néprétegnek bőven van miben dönteni.

A csak önálló hatalommal (önrendelkezéssel) rendelkező kisközösségeknél (pl. társasházi közösség) áll fenn annak a veszélye, hogy az önrendelkezést tovább korlátozva, olyan kicsi lesz a tagság döntési lehetősége, hogy  hiába van egy magas demokráciaszint, nem ér semmit.

A egyes nagyhatalmú közösségekben (mint pl. parlament) többféle közvetlen demokrácia és demokráciaszint is létrejöhet.

(H 61/b kategorizálás)

1.A tagság tényleges demokratikus szavazással dönt sok kérdésben.

2. A parlament (az elit jogalkotó vezetés) és a népréteg együttesen dönt sok (minden megmaradó) kérdésben.

Minél nagyobb hatalmú egy közösség, általában annál fontosabb veszélyesebb.

Annál nagyobb hatással van a néprétegre. Annál erősebben kötődik a népréteghez.

(A néprétegű kötödés talán egy külön tulajdonság is.) 

Annál inkább csökkenteni kell hatalmát, az önálló hatalmát, az önrendelkezését. Annál inkább növelni kell demokráciaszintjét.

Illetve, annál pontosabban kell meghatározni ezeket.

Természetesen kifelé irányuló hatalom általában a közösségek összességét nézve  a szűken vett önrendelkezés inverze. Hiszen az önrendelkezést nem más korlátozza, mint a kifele irányuló hatalom. Vagyis ha egyes közösségeknek túl nagy kifele irányuló hatalma van, akkor más közösségeknek túl kevés lesz az optimálisnál kevesebb lesz az önrendelkezése.

Alapvetések folytatása. (H 62 problémakör.)

Minden közösségnek társadalmi rétegnek van önrendelkezési foka és demokráciaszintje, akkor is, ha az, szabályozatlan, zavaros, nehezen megállapítható.

Akkor is van, ha ez az önrendelkezési fok rendkívül kicsi, netán zéró. És akkor is van demokráciaszintje, ha az nagyon alacsony, csak akkor helyesebb diktatúra-szintről beszélni. Vigyázat, el kell kerülni hogy csak két kategóriába gondolkodjunk: csak diktatúra van és csak demokrácia van.

A szabályozatlanság is egyfajta szabályozás. A szabályozatlanságban jellemzőbb lesz „az erősebb, az erőszakosabb győz” szabály érvényesülése. És jellemzőbb lesz a zavarosság, a kaotikusság. A szabályozatlanság eredménye egy olyan kaotikusabb állapot kialakulása, amelyben ráadásul az erősebb az erőszakosabb győz - szabály erősebben érvényesül. Tévedés az a felületes következtetés hogy a szabályozatlanság, a többség szabadságát, önrendelkezését növeli. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a túlszabályozás jó lenne. Itt eljutottam az alulszabályozás, túlszabályozás problémájához, amiről már másik fejezetben elég bőven okoskodtam.

A spontán szabályozás (erkölcsi normák, illetve az aktuális problémák aktuális megbeszélése) valamennyit javít a kaotikus és erőszakos állapoton, de csak javít.

A spontán szabályozás arról szól, hogy nem lehet minden köznapi dolgot a végtelenségig leszabályozni. Nem lehet, és nem is lenne jó. De azért a fontosabb, a közepesen fontos dolgokat is, szabályozni kell. Már azért is, mert az erkölcsöt a jog alakítja elsősorban.

De gondoljunk bele: mi lenne, ha nem lenne a közterületeken tartozódók, közlekedők szabályozása, vagyis nem lenne KRESZ. Kétségkívül ez szélsőséges példa, de mégis a lényegi irányokra rávilágító példa. Egyrészt a teherautók, a rozzant nagyautók előnyt élveznének, hiszen az ütközések nekik kevesebb gondot okoznának. Másrészt gyakori lenne azon eset, hogy kereszteződésben találkozó autók vezetői megbeszélést tartanának, kinek legyen elsőbbsége. Ha nagyon erkölcsös, udvarias autósok találkoznának, akkor arról folyna a „vita”: nem, én nem megyek, tessék parancsolni, nekem nem sürgős.   Ez a feltételezett szelídebb megoldás sem nevezhető hatékony, gyors megoldásnak. Szabályozásra tehát szükség van még akkor is, ha az emberek abszolút erkölcsösek, toleránsak, udvariasak. Persze a túlszabályozás éppen olyan káros, mint az alulszabályozás.

Persze mindezt befolyásolja az oktatás, a meggyőzés jósága.

A jog (a törvénykezés, szabályozás) alapvetései.

A legfőbb cél persze mindenhol, itt is, ott van a háttérben.

Az uralkodó a felettes hatalom, a jogalkotó, célja természetesen: legyen már, rend, fegyelem, béke, legyen jó működés, de nem mindegy hogy mindennek mi célja, vagyis mi a legfőbb cél. Nem mindegy, hogy e mögött ez a cél áll: mindez a rend fegyelem, jó működés azért szükséges, hogy én nyugodtan, tudjak uralkodni. Vagy a jog a jogalkotás céljai mögött, a tényleges legfőbb cél áll: minél több ember éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan” egészségesen.

Másféle (hibás, hiányos) rend, fegyelem, béke, jó működés jön ki az egyik célból (nyugodtan tudjak uralkodni), mint a másik, a tényleges fő célból.

Tehát amíg nem lesz a törvénykezés, szabályozás mögötti legfőbb cél: a szabályozás, törvénykezés az emberekért, népért, lakosságért, többségért van - addig nem is lehet jó szabályozás. A múltbeli és jelenlegi mögöttes cél: a szabályozás, törvénykezés a vezetők miatt van, az emberek, nép, lakosság, többség van a törvénykezésért, szabályozásért. Amíg ez marad a legfőbb cél, addig nem lehet jó a törvénykezés, szabályozás.

Jelenleg még az állam is ez utóbbi helytelen szellemben működik. Az talán elérhető a jövőben, hogy az állam a helyes szellemben, a helyes mögöttes céllal szabályozzon: a szabályok, törvények vannak az emberekért, a lakosságért.

De hogyan érhető el, hogy magángazdasági és egyéb szabályok mögött ne a szabályozó érdeke álljon? Kétségkívül ez az előzőnél is nehezebb, de nem lehetetlen ügy.

És még mik azok a tudnivalók, melyek feltétlenül szükségesek a jó törvénykezéshez, szabályozáshoz. Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Mit mondunk gyermekünknek?

Először szépen kérlek, (rábeszéllek), azután csúnyán kérlek, azután parancsolok, kiabálok, (felszólítok, fenyegetek), azután büntetek, és ha az sem hat, akkor jön (végső megoldás) a dá-dá. Lényegében minden törvénykezés, szabályozás, erről szól.

A két fő rész rajzolódik ki: az oktatás, a meggyőzés, a kérés, az önszabályozás (ezek ugyanarról szólnak), illetve a büntetés, vagyis a törvénykezés, szabályozás. Értelmetlen a törvénykezés, szabályozás, büntetés nélkül. A végső megoldás pedig, hogy lefogva, kényszerítve viszik az egyént valahová, vagyis a testi erőszak. Sajnos előfordul, hogy a dá-dá büntetés helyett megölik, lelövik a vétkest.

(Még a liberális frázisok szerinti gyermeknevelésben sem hagyható ki a végső megoldás, az erőszakos megoldás. És a gyermek, akkor érti meg a gyermeknevelést, ha megérti, a végső eszköz az erőszak, igaz csak azért, hogy elkerülje a másik, nagyobb végső erőszakot, az önmagunknak, vagy, és a másoknak okozott fájdalmat, betegséget.)

Kérdés, hogy a fenyegetést, felszólítást hová tesszük társadalmi, jogi vonatkozásban? Ezt a gondolatsort is érdemes folytatni.

Az oktatás, a meggyőzés, a kérés, melynek eredménye az önszabályozás, milyen viszonyban áll a szabályozással?

Az oktatás, a meggyőzés kevésbé szól a jelenről inkább a jövőről, a törekvésekről szól. A szabályozásnak elsősorban a jelen állapotából kell kiindulnia, nem mondhatja azt, hogy majd egy év múlva ilyenek, vagy olyanok lesznek az emberek. Bár a szabályozásban is lehet egy kevés jövőaspektus. Ezek szerint (az egyik a jövőről szól, a másik a jelenről szól), mindkettőre szükség van egyformán fontosak.  A jobb társadalomhoz mindkettő szinte egyformán szükséges a jó, javuló oktatás, meggyőzés, és a jó javuló törvénykezés, szabályozás. A kérés viszont a jelenről szól. 

Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Azonban a szabályozást két részre oszthatjuk: az indirekt (spontán) szabályozásra és a direkt szabályozásra. A kettő viszonya ill. összefüggései.

Indirekt szabályozás tényezői. 

Az eseti, közvetlen megbeszélés, a közvetlen kompromisszum.

Az eseti, egyedi közvetlen vizsgálat, ítélkezés.

Az aktuális, természetes emberi reakciók. Az aktuális erkölcs, az aktuális illem, a szokásjog.

A társadalmi törvényszerűségek. Nem az emberi törvények, hanem azok amelyek „természeti” törvényszerűségből erednek.

Az indirekt (spontán) szabályozásnak a lényege, hogyha nem is fogalmaznak meg (akár szóban, vagy elsősorban írásban) konkrét szabályokat, akkor is kialakul egyféle rend, egyféle hatalmi viszony, egyféle szabályrendszer. Akár a vadállatok életére is gondolhatunk. A vadállatok élete valamivel kaotikusabb, rendezetlenebb, mint mai ember élete, de azért nem teljesen kaotikus, rendezetlen. Lényegében a felsorolt tényezők alakítják ki a rendet, persze azokat le kell fordítani állati szintre. Pl. az aktuális állati reakciók. Az állati szokások. Ha két állat találkozik, akkor az eseti helyzet határozza meg a viszonyukat.

Az állatok esetében van egy törvényszerűség, amely így szól: az erősebb, az ügyesebb, a ravaszabb győz, ill. az gyakorolja hatalmat. Igaz ez a hatalom elég szervezetlen időszakos. (Azért az állatoknál sincs, eltekintve a ritka kivételtől, ok nélküli másnak ártás, nincs ok nélküli erőszak. Általában fenyegetéssel, felszólítással elintéződnek a dolgok. Azért az állatoknál is van családi „szerető” közösség, van utódgondozás, stb.. A végső megoldás, az állatnál, embernél is, logikusan csak az erőszak lehet. De az állat és főleg az ember is van olyan okos, hogy általában nem megy el a végső megoldásig.)

Az embernél akkor is előjön az indirekt szabályozás, ha vannak direkt szabályok. Előjönnek, mert nem lehet mindent lefedő szabályozás. És előjönnek, a törvényszerűségek, azaz, a háttérigazságok is. Ha pedig nincs, vagy hiányosabb a direkt szabályozás, akkor erősebben jön elő az indirekt szabályozás. Sőt ekkor eljönnek az állatokra vonatkozó indirekt szabályozás elemei is, mutatva, hogy azért genetikus állati múlt nem tűnt el teljesen. Az ember azonban nem akar állati életet élni. De az is igaz, hogy van olyan emberi „szabályozás” amely rosszabb, mint az állati, gondoljunk például a népirtásokra. A népirtásokra szélesebb értelemben (népsanyargatás, stb..) is gondolhatunk. De az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy az ember jobb akar lenni az állatnál.

Az indirekt és a direkt szabályozás egyik viszonya tehát, hogy a direkt szabályozás hiánya (a szabályozatlanság) helyébe belép az indirekt szabályozottság és az aktuális erkölcs illem, stb., szerint alakulnak a dolgok. Ezt az aktuális erkölcsöt, illemet, szokásokat, stb., főleg az aktuális rendszer szellemisége alakítja. De kisebb részben előjön az állati „erkölcs”: az erősebb ügyesebb, ravaszabb győz, gyakorolja hatalmat. És ez az erkölcs érvényesül is. És valamivel kaotikusabb rendezetlenebb állapot alakul ki.

A másik viszony az, hogy az indirekt szabályozás valamennyire mindig jelen van, a direkt szabályozás eltérhet az indirekt szabályozástól, de nem mondhat annak ellent. Vagyis nem lehet olyan szabályokat betartatni, amelyek alapvetően ellenkeznek az emberek erkölcsével, illemével, szokásaival, tulajdonságaival,  illetve amelyek ellenkeznek a háttérigazsággal. A jó szabályozás az összeillik a háttérigazsággal (társadalmi törvényszerűségekkel) és jó irányban, de csak kevéssel tér el az aktuális erkölcstől, illemtől, szokásoktól. Az oktatás, meggyőzés erősebben térhet el, de nem ellenkezhet.

Sajnos meg kell állapítani, hogy bármilyen részletes a szabályozás a legalsó szinten jelentkezik a közvetlen ügyintézés, a közvetlen eseti megbeszélés, ebből két probléma adódhat, az egyik: az ügyintéző szubjektív jó, vagy rosszindulata. A másik: az ügyintézők átlagos jó, vagy rosszindulatát azért lehetséges változtatni. Itt jön elő a probléma, hogy a jövőben el lehet érni: az állam a népért van a szabályozás a népért van, az állami ügyintézők jóindulatát átlagosan is emelni kell. Tehát a jövőben az állami ügyintézők között nem lehet pökhendi, népgyűlölő, felületes, önző ügyintéző. (Jelenleg sajnos ez nem ritka jelenség.) De mi van pl. a magángazdasági ügyintézőkkel?

Azért talán ennél is fontosabb a szabályozás, törvénykezés jósága.

Mindjárt az optimális megoldással kezdem. Legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog,  de úgy, hogy ez ne vegzálja szabályozottat. Ne vegzálja, vagyis ne kényszerítse a szabályozottat fölösleges tudásra, ténykedésekre, illetve ne tartsa félelembe. Mostanában egyre inkább abba az irányba tolódik el a szabályozás, hogy talán árnyaltabb, talán igazságosabb, de mégsem az, mert aki nem ismer minden trükköt azon csattan az ostor.

Ez a megoldás (legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy hogy ehhez ne kelljen a szabályozott tudása, ne vegzálja szabályozottat) feloldhatná a túlszabályozás és az alulszabályozás sok ellentmondását.

A visszaélés a kijátszás lehetősége éppen azzal nő meg, ha szabályozottnak sok részletet, trükköt kell ismerni.

Mert kétségtelenül szép számmal lehetne felsorolni azokat az érveket, amelyek a szabályozás részletessége, árnyaltsága mellett szólnak, és azokat is, amelyek ez ellen szólnak. De ezzel a felsorolással nem válaszolunk a kérdésre: a szabályozás mennyire legyen részletes árnyalt. 

Egyébként a szabályok mennyisége nem biztos, hogy azonos szabályozás részletességével, árnyaltságával. Ezt szintén egy felsorolással lehetne bizonyítani, de erre sem térek ki.

Mi is az a részletes, árnyalt direkt szabályozás?

Nem sok köze van a limitált, alternatívált szabályozáshoz. És nem sok köze van a szabályok mennyiségéhez, hiszen pl. lehetséges semmitmondó megfogalmazás is. Illetve, a szabály pl. arról is szólhat, hogy mi az ami nincs szabályozva, részletesen felsorolhatja a szabad döntés a szabályozatlanság  elemeit.

Talán érthetőbb ez az egész, ha egy gyakorlati példával jövök elő.

Egy másik tanulmányrészben, fejezetben, sokat foglalkoztam az adózással, a jó adózás szabályaival. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy nem baj, ha az adózás bonyolult, több adófajta van, sok adókulcs van, sok kategória van, sok feltétel van, a szabályozottak sok csoportra vannak osztva, stb., (ez tehát egy részletes árnyalt szabályozás), de csak akkor nem baj, ha mindez nem érinti az adózót negatívan. Mindezt oldja meg, számítsa ki, a szabályozó, ez esetben az adóhatóság, az állam. Az adózónak, a szabályozottnak csak a következő feladatai vannak. „Válaszoljon” néhány (viszonylag kevés) viszonylag egyszerű kérdésre, amelyből a szabályozó bonyolult számítások után ki tudja számítani azt az egy-két befizetést, amelyet az adózónak be kell fizetni. További dolga az adózónak és a szabályozónak, hogy az adózó azért értse meg a szabály lényegét, vázlatosan lássa át a szabályt. Továbbá, ha a szabályozott valamely oknál fogva részleteiben is meg akarja ismerni a szabályt, akkor gyorsan, ingyen könnyen kapjon kimerítő felvilágosítást. További feladat még a viszonylag egyszerű, az adózót nem nagyon zavaró, de átfogó mindenkire kiterjedő ellenőrzési, ill. jogorvoslati rendszer kialakítása. 

A másik problémakör, hogyan szólhat bele pl. adószabályok kialakításába a szabályozott, vagyis az adózó. Mert az elvi probléma, hogy a szabály bonyolult, akkor hogyan szólhat bele az egyszerű laikus ember.

Egyrészt, sokan valóban nem akarnak, és nem tudnak részletekben elmerülni, de azért kevesek akarnak és képesek erre.

Másrészt azért a laikus többséget is be lehet vonni a kialakításba. Pl. úgy, hogy gyűjtik és összegzik a panaszokat, javaslatokat. Pl. úgy, hogy viszonylag egyszerű kérdéseken keresztül közvélemény-kutatásokat végeznek (mit szeretne az adózó, milyen problémái vannak, stb.) és ezek eredményét beépítik a szabályozásba. Tehát még az ilyen bonyolultabb szak-döntésekbe is be lehet vonni a tagságot, a népet, vagy a nemzeten belüli közösséget.

Az egyik megállapításom, hogy mindaz, amit itt az adózás szabályaival kapcsolatban kifejtettem az kiterjeszthető a szabályozás, törvénykezés egészének jelentős részére.

(H 62/c kategorizálás)

1. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet nem vegzáló (a szabályozó munkáját növelő) szabályozásról van szó. Ugyanakkor limitált, alternatívált szabályozás, a hatalmat, az önrendelkezést nem nagyon korlátozza.

(Ezek szerint többféle kategória lehet.)

2. Kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, (egyszerűbb), de legalább az igazságosságra törekvő szabályozás, melynek az egyszerűsége, a vegzálás minimalizálását eredményezi. Nem korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság. 

3. Részletes, árnyalt, de az egyszerű embert, népet vegzáló szabályozás. Inkább korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság. 

4. Árnyalatlan, igazságtalan (egyszerű) szabályozás, ami ráadásul az egyszerű embert, a népet viszonylag vegzálja. Inkább korlátozza a hatalmat, önrendelkezést, de azért számít a limitáltság.

5. Részletes, szigorú konkrét (nem limitált, alternatívált) szabályozás. Korlátozza a hatalmat, önrendelkezést.

6. Ezek átmenetei.

A másik megállapításom hogy óriási különbségek lehetnek a szabályozás színvonalában, és a hozzáállásban. Pontosabban a hozzáállás (a szabály a népért van, a szabály nem vezetésért van, nem a nép van a szabályért, a vezetésért) meghatározza színvonalat.  Amit itt leírtam az egy jó, magas színvonalú szabályozás. A jelenlegi pl. adószabályozás nem ilyen, sőt az irányait tekintve szinte ellentétes. Én nem azt állítom, hogy könnyű az ilyen optimális szabályozást kialakítani. És azt sem állítom, hogy egyáltalán ki lehet alakítani az optimális, tökéletes, ideális szabályt. Csak azt állítom, hogy lehet erre törekedni, lehet ebben az irányban haladni, fejlődni. Létre lehet hozni a jelenleginél sokkal jobb, magasabb színvonalú szabályozást.

Egy hasonlat.

A jövő szabályai, törvényei, remek, részleteiben is kidogozott „építmények” lesznek, amelyeken „nagyon sokat dolgozik” a szabályozó (a jogalkotó), a szabályozott kényelemesen élhet ebben az építményben. A vezetés, jogalkotás minőségi munkája jelenti a sokat dolgozást, amelynek gyorsaságát és minőségét meghatározza a jogalkotó tudása, elsősorban szabályozással, törvénykezéssel kapcsolatos ismeretei. Jelenleg csak összetákolt kunyhók a szabályok, a tervezők is ezen a szinten állnak. A jövő jogalkotója olyan szinten lesz, mint a felhőkarcolók tervezője, aki még arra is figyel, hogy a lakók, a használók igényeit beépítse az építménybe. Ha az ember képes nagy, bonyolult, de jó minőségű építményeket viszonylag gyorsan létrehozni, akkor a szabályozás, törvénykezés területén is képes hasonló teljesítményre.

Visszatérek az elméleti kérdésekhez.

Az önrendelkezés nagyságát elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozottra vonatkozó szabályokat kívülről hozzák, vagy a szabályozott hozza. Pontosabban az ennek aránya (milyen arányban hozza szabályozott a rá vonatkozó szabályokat) határozza meg.  Még pontosabban, ha mindez tagságra és vezetésre együttesen vonatkozik. A szabályozás részletessége árnyaltsága eleve csak másodlagosan határozza meg az önrendelkezést. Hiszen ha valaki, (valakik) saját magára hoz részletes szabályozást, az nem nevezhető az önrendelkezés csökkenésének. Felületesen úgy tűnhet, hogy minél részletesebb a külső szabályozás annál inkább csökken a szabályozott önrendelkezése. Csakhogy a jóindulatú, népérdekű szabályozás az nemcsak dirigálja, de védi gyengét, a védtelent. Itt pl., visszatérhetnék arra, hogy mi van, ha nincs szabályozás, azaz az indirekt szabályozás érvényesül. A direkt (jóindulatú, népérdekű) szabályozás és annak részletessége tehát a gyengét, védtelent, a népet, lakosságot, a becsületes többséget nemcsak dirigálja, de védi is. Ugyanez a szabályozás az erőseket, a vezetést már inkább dirigálja, ezeket kevésbé védi, inkább a hatalmukat (önrendelkezésüket) csökkenti. Igaz viszont, hogy még a népréteg is úgy érezheti, hogy a szabályozás részletessége, (még ha az jóindulatú népérdekű szabályozás is), csökkenti az önrendelkezését, szabadságát. Igaz, hogy ezt pedig „a részletes árnyalt de az egyszerű embert, a népet nem vegzáló szabályozással”, lehet csökkenteni. Illetve, a limitált, alternatívált szabályozással lehet csökkenteni.

Hosszasan lehetne, még erről elmélkedi, inkább megállapítom az alábbiakat.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált. A demokráciaszint (amely a tagság önrendelkezése) szempontjából pedig egyértelműen előnyős.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját.

De ha ez nem lehetséges, akkor szabályozás legyen kevésbé részletes, kevésbé árnyalt, de legalább az igazságosságra törekvő, és a vegzálás minimalizálását eredményező.   

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés, egyben faladat is, a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai.  

Visszatérés e fejezet témájához.

Az önrendelkezés és demokrácia (közvetlen demokrácia, a nép uralma) sok szálon függ össze. Sok tekintetben azonos, még több tekintetben csak hasonló, és sok tekintetben különbözik egymástól.  Mindkettő van, és mindkettőre szükség van. Pontosabban szükséges, a lehetőség szerint legnagyobb önrendelkezés érvényesülése. És szükséges, a lehetőség szerint legnagyobb demokráciaszint érvényesülése. Szükséges a népréteg, civilszféra önrendelkezésének erősítése és demokráciaszintjének emelése. Szükséges a vezetés hatalmának korlátozása, normalizálása, amely nem mond ellent lehetőségekhez képest legnagyobb önrendelkezés elvének. Viszont ez hatalomkorlátozás, hatalomnormalizálás egybevág, egyirányú, a vezetés demokráciaszintjének emelésével, és a népréteg, civilszféra demokráciaszintjének emelésével.

Ez az egész fejezet túlságosan elméleti, mit jelent mindez a gyakorlatban? A jelenlegi jog és e fejezet összefüggései. (H 63 problémakör és kategorizálás.)

E fejezetben azt mondtam, hogy a jog (hatalom, önrendelkezés) felosztható úgy, mint,

1. önrendelkezés (a tagság és a vezetés együttes önálló hatalma) a felső vezetéshez viszonyítva.

2. és a közvetlen demokráciára: csak a tagság önálló hatalma a saját vezetéséhez ill. másodsorban a saját vezetésnek, vezetéséhez viszonyítva.

És azt is mondtam

1. a jog egyik része, a minden közösségre vonatkozó szabályozás, törvénykezés.

2. a másik része, az adott közösségre, kisközösségre, társadalmi rétegre vonatkozó speciális szabályozás, törvénykezés.

Mi az, ami minden közösségre vonatkozik. (Ami elsősorban az alapvető politikai jogokkal kapcsolható össze?)

Minden közösségből, legyen ez egy munkahely, egy lakóhely, egy párt, egy vallás, stb.. viszonylag gyorsan és könnyen ki lehet lépni, legalábbis a közösség ezt nem akadályozhatja. Minden közösségben szabadon beszélhet, kritizálhat az egyén, ha ezt normálisan nem gyalázkodóan, rágalmazva teszi. Egyik közösségben sem érheti emiatt hátrány. (Sőt a jövőben alapvető emberi jog lesz, hogy a javaslata, panasza ki legyen vizsgálva és valamilyen szinten figyelembe, legyen véve.)

Egy másik probléma, hogy melyik közösségben érheti a vallása, világnézete, a genetikai származása miatt hátrány. Általában emiatt sem érheti hátrány.

Minden közösség köteles mentőt hívni, ha valaki rosszul lesz. Ez pl. az egészséghez való jog egy töredéke.

De a legfontosabb, hogy egy közösségben sem lehet másnak ártani. Nem lehet a másikat bántalmazni, pl. megpofozni, nem lehet lopni, rabolni, nem lehet csalni. Tehát minden közösségre vonatkozó szabályozás: a büntetőtörvények sokasága, legalábbis annak zöme. És minden közösségre vonatkozó szabályozás része a polgári jog, legalábbis annak zöme.  Lényegében ez is másnak ártással foglalkozik csak a „kisebb” vétségekkel. Illetve, azon másnak ártásokkal, amely a felek közötti szerződésekkel és azok megszegésével kapcsolatosak. De ezek is másnak ártások, többnyire csalások. Tehát a BTK és a PTK zöme az általános szabályozáshoz tartozik.

Van ugyan a bűnözőkről szóló szabályozás, mint külön speciális szabályozás, de ez ebben az értelmezésben onnan kezdődik, hogy valakit elitéltek.

A jog másik része, az adott közösségre vonatkozó speciális szabályozás.

A társadalmi rétegek szabályozásnak problémája. (H 63/b problémakör.)

A megértés miatt kiválasztok egy példát, legyen ez a nyugdíjazásról, nyugdíjakról szóló törvénykezés.

Ha a jelenlegi törvénykezést kissé átfogalmaznák és átcsoportosítanák, akkor ezt az elnevezést is adhatnák: a nyugdíjasokról szóló szabályozás. A nyugdíjas emberek tehát megjelennek, mint egy embercsoport (egy réteg, egy „közösség”). Ez a szabályozás még akkor is egy adott réteg speciális szabályozása, ha minden emberre vonatkozik, aki nyugdíjas lesz. De a nyugdíj elfogadása sem kötelező, tehát itt is megvan kilépés joga. És nyugdíjasok sem bánthatják egymást, nem árthatnak egymásnak, tehát e rétegre is vonatkozik az általános szabályozás. Bár mindenki egyszer nyugdíjas korú lesz, de ez a szabályozás mégsem nevezhető általános szabályozásnak, mert csak akkor vonatkozik az emberekre, ha belépnek ebbe a rétegbe. Az általános szabályozás: mindenkire, mindenhol, minden közösségben, minden időben történő szabályozás. Tehát a nyugdíjasokról szóló szabályozás egy speciális az adott közösségre, rétegre vonatkozó szabályozás.

A nyugdíjasok vonatkozásban jelenleg nehezen beszélhetünk önrendelkezésről és közvetlen demokráciáról. Aláhúzva a „jelenlegi” szót. A jövőben ugyanis elképzelhető egy olyan nyugdíjas közösség, amelyik szinte minden nyugdíjas véleményét összesíti, és érvényesíti.  Pl. rendszeres széles körű, a teljes nyugdíjas tábort, és az időseket, lefedő közvélemény-kutatásokat készítenek. És persze ezen összesített vélemények valamilyen szinten megjelennek a jogalkotásban. Ekkor már közösségről lehet beszélni és lehet beszélni a kisközösség vonatkozású közvetlen demokráciáról.

Önrendelkezésről akkor lehetne beszélni, ha ennek a közösségnek kialakulna a minden tag által jóváhagyott vezetése, és belső szabályzata. A belső szabályzat, pontosabban, hogy a szabályozásnak legyen önállóan készült része mindenképpen szükséges, mert ez maga az önrendelkezés. A vezetést pótolhatja egy nagyon magas demokráciaszint.

Ki kellene arra térni, hogy jelenleg is vannak, un. nyugdíjas érdekképviseletek, de ezek több okból messze nem közösségalkotók. Egyrészt ezekből több van és nem egy. Egy érdekképviselet a nyugdíjasok egy szűk csoportját fedi le, és messze nem ez egész nyugdíjas réteget. A nyugdíjasok zöme kimarad minden csoportból. Másrészt nem is nevezhetők ezek az érdekképviseletek, demokratikus közösségnek. Jelenleg a nyugdíjasok egy, az ország-vezetés által irányított, uralt réteg, egy kiszolgáltatott réteg. Valójában (a jövőben valóság érvényesül) a nyugdíjasok bizonyos szintű közvetlen demokráciával rendelkező réteg (szinte közösség), amelynek ez a demokrácia adhat bizonyos fokú önrendelkezést még akkor is, ha nem lesz vezetése.

(H 63/b kategorizálás.)

Mindjárt megfogalmazok egy kategóriát.

1. A jelenlegi zavaros és hiányos szabályozású, kiszolgáltatott társadalmi rétegek közösségek. 

A jövőre vonatkozóan a következőket feltételezhetjük.

2. A társadalmi rétegek, pl. a lakóközösségek olyan közösséget, alkotnak, amelyeknek van önálló vezetésük, önálló szabályozások (valamilyen fokú önrendelkezésük van) és természetesen a közvetlen demokrácia is valamilyen szinten megvalósul bennük.

3. A társadalomi rétegek pl. nyugdíjasok, olyan közösséget alkotnak, amelyeket az állam vagy más kívülálló hatalom vezet, és csak a közvetlen demokrácia valósul meg bennük, valamilyen szinten. A társadalmi rétegek, amelyekben különböző okból nem lehet önálló vezetésük, szabályozásuk (nem lehet önrendelkezésük), nem alakítható ki vonatkozásukba sajátos önálló közvetlen demokrácia sem.  Ekkor ezek a társadalmi rétegek a közvetlen demokrácia vonatkozásában (és az önrendelkezés szempontjából) becsatlakoznak a népréteg hatalmas „közösségébe”, a népréteg (lakosság) általános közvetlen demokráciája által valósul meg a közvetlen demokráciájuk és az önrendelkezésük. Mit is jelent ez? Pl., hogy nyugdíjasokról szóló törvénykezéseket, legalábbis fontosakat, népszavazással (vagy népszavazással is) kell eldönteni. Csak a legfontosabb törvények eldöntésére  van ilyenkor mód, ez azt jelenti hogy a demokráciaszint viszonylag alacsony lesz. A jelenleginél persze magasabb lesz ez a demokráciaszint, de alacsonyabb lehet, mintha ez a réteg valós önrendelkező közösség lenne. A távolabbi jövőben ugyan elképzelhető a vezetés nélküli, demokratikusan létrehozott önálló szabályozás (részben önálló szabályozás) is, de ezt most nem keverem ide. Az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy népréteg lakosság hatalmas rétegének a vonatkozásban, az önrendelkezési fok azonos lesz a közvetlen demokráciaszinttel, vagyis az is viszonylag alacsony lesz. Persze ezt a demokráciaszintet még sok minden befolyásolja. Pl. a nyugdíjasok rétege nem nevezhető egy veszélyes rétegnek, ellenben igen széles réteg (a teljes népakarathoz közel álló réteg), ezért a viszonylag alacsony demokráciaszint, közepes demokráciaszintet jelent.

Mi a népréteg, ha a szabályozás és a fejlettebb jövő szempontjából nézzük.  (Ez lenne jó, tehát erre kell törekedni, efelé kell haladni.)

Olyan társadalmi rétegek összessége, amely rétegek az alapvető szabályozáson felül speciális szabályozást igényelnek, de nincs, nem lehet önálló vezetésük, szabályozásuk nem önálló közösségek, nincs önrendelkezésük, illetve az önrendelkezésük, a közvetlen demokráciaszinttel azonos. Ezen közösségek vezetése (felettes hatalma) elsősorban az ország-vezetés, az állam.

A néprétegnek, lakosságnak azonban van egy külön vonatkozása is. Ha a teljes lakosság felénél nagyobb a réteg (vagy talán negyedénél) akkor már nem beszélhetünk rétegről. Kétségkívül nem könnyű egy-egy társadalmi réteg és a népréteg, lakosság szétválasztása.

Többek között a KRESZ, a közterületek tartózkodók, közlekedők szabályozása rávilágít, hogy a lakosság a népréteg egy külön közösségnek fogható fel, vagyis kisközösségek, és a társadalmi rétegek termei „mellett” van egy olyan hatalmas terem (közösség) amelybe mindig, mindenki benne van. Erre a teremre, nagy közösségre olyan speciális szabályozások érvényesek, mint pl. a KRESZ. (A KRESZ a gyalogosokra is vonatkozik, ráadásul manapság már a családok többsége autóval is rendelkezik. Tehát a KRESZ, nem egy réteg szabályozása.) Persze e KRESZ-en kívül még számos szabályozást lehetne említeni. Ennek nagy közösségnek, lakosságnak, néprétegnek, akárcsak egyes társadalmi rétegeknek nem lehet külön vezetése, külön szabályzata. A vezetése, az ország-vezetés, állami vezetés. A demokráciája pedig az országos demokráciában népszavazási (közvélemény-kutatási) rendszerben valósul meg. Az önrendelkezési fokot a demokráciaszintje határozza meg.

A legtöbb ember ezek szerint egyidejűleg benne van egy, vagy több kisközösségben, amelynek van speciális szabályzata, amelynek van önrendelkezése és demokráciaszintje. Továbbá ugyanakkor benne van egy, vagy több társadalmi rétegbe, amelynek van speciális szabályzata, csonka önrendelkezése van, és van demokráciaszintje, amely elsősorban meghatározza az önrendelkezését. Továbbá, ugyanakkor benne van a népréteg, lakosság nagy közösségébe, amelynek van speciális szabályzata, nincs önrendelkezése, csak demokráciaszintje van, amely meghatározza az önrendelkezését.

 Ha jelenlegi törvényeket kissé átcsoportosítják, átfogalmazzák, akkor ilyen szabályozások, törvénykezések is létrejöhetnek. Néhány példa. A gyermekekről szóló szabályozás. A fiatalokról szabályozás. A szülőről szóló szabályozás. A sportolókról szóló szabályozás. A ház-építtetőkről szóló szabályozás. A dohányzókról szóló szabályozás. A betegekről szóló szabályozás. A támogatásra szorulókról való szabályozás. A hajléktalanokról szóló szabályozás. A saját tulajdonukba tartózkodókról való szabályozás.  A közterületen tartózkodókról és  a közlekedőkről szóló szabályozás ( a KRESZ ennek része). A nyugdíjasokról szóló szabályozás. És még hosszan sorolhatnám.

Ezek hasonló társadalmi rétegek, de jelenleg nem közösségek, akár a nyugdíjasok. A mindenkori szabályozás (törvénykezés) jelentős része a társadalmi rétegekről szól. Csak ez jelenleg, másképpen, zavarosan jelenik meg.

Ha társadalmi rétegek közösséget alkotnak, akkor már, mint kisközösségek jelennek meg, a szabályozási kategóriájuk, is ennek megfelelő.

(H 63/b kategorizálás.)

1. Ha nem alkotnak kifejezett közösséget, akkor a társadalmi rétegek, ill. a népréteg kategóriájába tartoznak, mint egyfajta „közösség”, a szabályozásuk is ennek megfelelő.

Felsorolom milyen szabályozások, lehetnek még lényegileg, például.

2. Az ország-vezetésről szóló szabályozás. Az állami vezetésről szóló szabályozás.

(pl. az alkotmány egy része.) Stb., stb.

2/b. Az állami dolgozókról szóló szabályozás. (Pl. a közigazgatási törvény.)

Stb., stb..

3. A munkaközösségekről szóló szabályozások.

A munkaadókról szóló szabályozás. A vállalkozókról szóló szabályozás. A munkavállalókról szóló szabályozás. Stb., stb.. (Pl. a munkatörvények, a munka törvénykönyv.)

4. Kisközösségi szabályozás.

Olyan társadalmi rétegek, amelyek kifejezett közösséget alkotnak. A kisközösségekről, civil szervezetekről, lakóközösségekről, nemzetiségekről szóló szabályozások. A társasházakban lakókról szóló szabályozás. Az egy településen, egy kerületben lakókról szóló szabályozás. (Pl. önkormányzati törvény) A pártközösségekben, eszmei közösségekben levőkről szóló szabályozása. (Pl. egyesülési, társasági törvény.) A vallási közösségekben levőkről szóló szabályozás. A szakszervezetekben levőkről szóló szabályozás. Stb., stb..

Azért fogalmaztam meg így a szabályozásokat, hogy látható legyen, lényegében az emberek, a közösségek szabályozásról van szó. Így nézve, világosabban átlátható a törvénykezés. És átlátható, hogy miről beszélek e fejezetben.

Most itt kitérhetnék arra, hogy miért zavaros hiányos a jelenlegi törvénykezés. Pl. az önkormányzatok zavaros állapotára.

De az biztos, hogy zavarosság egyik eredője, hogy nincs elméletileg tisztázva a problémakör.

Sok-sok kategória van, nagy közepes és kis dobozok sokasága, a közepes dobozok, több nagy dobozba is tarozhatnak, a kisdobozok több közepes dobozba is tartozhatnak.

De a lényeg talán az önrendelkezés fok és a közvetlen demokráciaszint. A következőkben nem teszem hozzá hogy „közvetlen”, az egyszerűség miatt csak demokráciaszintről beszélek.

Mennyiben jó, vagy rossz, ha egy társadalmi réteg, vagy közösség maga hozza meg, a saját magára vonatkozó szabályozást? (H 64 problémakör és kategorizálás.)

Ha már szóba kerültek a nyugdíjasok, akkor maradjunk náluk. Nyilvánvalóan e nyugdíjak nagyságát nem határozhatják meg kizárólag a nyugdíjasok, mert fennáll veszélye, hogy önmagukkal szemben elfogultak, és a kelleténél, az optimálisnál magasabb nyugdíjt állapítanának meg. De az sem lenne igazságos, ha teljesen kimaradnának ebből a döntésből, mert akkor annak veszélye állna fenn, hogy túl alacsony nyugdíjt kapnának. De például a nyugdíjak elosztásába már erősebben is beleszólhatnának. A nyugdíjkorhatár kérdése az már nem is nyugdíjasok problémája, hiszen a dolgozókat érinti, hogy mikor mennek nyugdíjba. (Feltételezzük, ha objektív a tájékoztatás az előnyök és hátrányok szépen fel vannak sorolva, akkor a nép ebben helyesen tud dönteni. Vagy legalábbis döntése helyes irányba módosítja a vezetés döntését.)

De tegyük fel a kérdést, hogy mennyiben jó, vagy rossz, ha pl. egy társasház közössége maga hozza meg, a rá vonatkozó szabályozást? Értelemszerűen rá vonatkozó szabályozás, a házon belüli szabályozás. De itt már kijelenthető (a lehető legnagyobb önrendelkezés és demokrácia jegyében): jó, ha társasház közössége döntően maga hozza meg a rá vonatkozó szabályozást.

Tehát a válasz az: hogy attól függ, milyen közösségről van szó.

De attól is függ milyen kérdésről, problémáról van szó. Hiszen a nyugdíjasokra vonatkozó három kérdésre három különböző válasz jött ki. Az viszont megállapítható (még nyugdíjasok esetében is igaz), hogy a néprétegnek, közösségnek kell lenni valamennyi beszólásának, a rá vonatkozó szabályozásba. Ez pedig valamekkora önrendelkezési fokot és közvetlen demokráciaszintet  jelent. De azt is jelenti, hogy ez csak egy általános szint, nem automatikus, a szabályozás egyes részei ettől eltérhetnek.

1. Vannak olyan társadalmi rétegek, „közösségek”, amelyek vonatkozásban nem olyan nagy baj, ha csak közvetlen demokrácia valósul meg, nincs önálló vezetés, az önrendelkezés a rétegi ill. az országos demokráciaszinten keresztül jön létre.

2. A közösségek nagyobb része azonban elég nehezen képzelhető el saját vezetés nélkül, szükségszerűen, vagy a jó működés miatt kialakul egy vezetés. Ebben az esetben már önrendelkezési fokról (tagság és vezetés együttes önálló hatalma a felsőbb hatalomhoz viszonyítva) is szó van. És ugyanakkor a közvetlen demokráciaszintről is szó van. 

Az viszont egy nagyon általános megfogalmazás, hogy a közösség jellege, fajtája is eldönti és a probléma jellege fajtája is, eldönti, hogy mekkora beleszólása legyen az adott közösségnek. A társadalomtudománynak ennél sokkal pontosabban kell válaszolni.

Az alapvető ellentmondás (lehetőleg az érintett maradjon ki a döntésből az elfogultsága miatt, ill. lehetőleg az érintett hozzon döntést) problémája.

Továbbá az a probléma hogy az említett másik elv: „lehetőleg az érintettek hozzák meg a rájuk vonatkozó döntést”, majdnem olyan erős, mint a „ne legyen önszabályozás” elv. Az érintett jobban átlátja a problémát. Az érintett egyben érdekelt ezért nagyobb átgondolással, felelősséggel fordul a döntés felé. (Kibicnek semmi sem drága.) És a két elv (magával elfogult, kontra, jobban átlátja és érdekelt a problémában) ellentmond egymásnak.

Természetesen ez a probléma (az érintettek többségbe legyenek, vagy kisebbségben) a közvetlen demokrácia és az önrendelkezés alapproblémája is.

Ha a két közel egyenlő de ellentmondó elv szinte nem ér semmit, akkor olyan más szempontokat kell keresni, amelyek valamelyik elvet elvetik, a másikat erősítik. 

Azt hogy az érintettek kisebbségben, vagy többségben legyenek a  döntésben a kérdés jellege fogja eldönteni.

A domináló felettes hatalmat (a döntéshozó egységek szavazati arányát) az is meghatározza, hogy milyen kérdésről van szó.

1.Pl., hogy a kérdés önző, rövid távú érdeket indukálhat az érintettekből.

Az ilyen kérdéseknél jobb, ha az érintettek döntési kisebbségben vannak.

Minden közösségre, a vezetésre is jellemző lehet.

2. Pl., hogy szakkérdésről van e szó, mert azt a jól képzett vezetés jobban átlátja.

Az ilyen kérdés eldöntésében általában a vezetés legyen többségben, mint felettes hatalom, vagy saját hatalom vele szemben kisközösség legyen kisebbségben. Illetve általában a tagsági  döntés legyen kisebbségben. Felmerül a vezetési döntés növelése, az önrendelkezési fok és demokráciaszint csökkentése, ha ilyen kérdés merül fel.

2/b. Pl., ha gyors döntés szükséges. A nagyon gyors döntésbe nem fér bele a demokratikus vita és döntés. Ekkor is inkább a közösség vezetésnek kell dominálni, mind a felettes hatalommal szemben, mind tagsággal szemben. Tehát önrendelkezést növelő, de demokráciaszint csökkentő ez a döntéstípus.  Hozzátéve, hogy ez valójában nagyon kisszázaléka a döntéseknek. A katonai alakulatokra, akcióközösségekre, munkaközösségekre egy kicsit jellemzőbbek hogy a gyors döntések.

3. Pl., hogy ízlésbeli kérdésről van szó, mert azt mindenképpen az érintett tudja pontosan eldönteni. Minden közösségre, kisközösségre, tagságra, néprétegre is jellemző lehet. Az érintetteknek kell többségben lenni.

4. Pl. hogy általános „elméleti” hosszabb távú kérdésről van szó, mert az kevésbé indukál rövid távú érdeket, és nem szakkérdés. Nincs akadálya, hogy az ilyen kérdést a tagság, népréteg döntse el. Illetve, hogy az érintettek döntsék el.

Azért a vezetés önző érdeke nem ugyanaz, mint a tagság népréteg önző érdeke, hiszen a legfőbb cél a népréteg (minél több ember) jóléte, egészsége, elégedettsége, és nem a vezetés jóléte, egészsége, elégedettessége. De azért a népréteg, tagság esetében is fennállhat azon rövid távú érdek, amely hosszabb távon magának néprétegnek, tagságnak is árt.

Kétségtelenül nem könnyű eldönteni, hogy az új kérdés milyen.  Pl. szakkérdés, vagy ízlésbeli kérdés? Vagy hogy mennyire áll fenn önző rövid távú érdek indukciója? A jövő fejlettebb rendszerében ezt egy független, tudományos demokratikus testületnek kell eldönteni.

Konkrétan a vizitdíjról szóló népszavazás jut eszembe. Egyesek szerint borítékolható volt hogy a nép a rövid távú érdeke mentén fog szavazni, tehát ilyen kérdést nem szabad népszavazásra bocsátani. Szerintem, ha objektív tájékoztatás van, amely felsorolja a vizitdíj hosszabb távú előnyeit és a rövid távú hátrányait, akkor a nép ezek mérlegelése mellett helyesen képes dönteni. Ez esetben is mérlegelte a vizitdíj hosszabb távú előnyeit, de kevésnek találta és elvetette. Sajnos a vezetés döntései, ennél kevésbé mérlegelők, inkább a rövid távú érdek befolyásolja azokat. Ugyanis az értelmes népréteg tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen rajta csattan az ostor és hosszabb távú érdekek mentén érdemes haladni. Sajnos vezetés is tudja, hogy előbb-utóbb mindenképpen a néprétegen csattan az ostor, és nem rajta, így nyugodtan mehet a rövid távú érdeke után. A jelenben ez tehát egy jó kis népszavazás volt. Ettől függetlenül a fejlettebb jövőben, amikor a vezetés sem lesz ennyire önző, a népréteg még bölcsebb lesz pl. a vizitdíj (a példa kedvéért feltételezzük, hogy újra napirendre kerül) eldöntését másképp oldják meg. Egy egyszerűsített népszavazás eredményét összesítik a legjobb variációban (mert rengetek variáció lehetséges) a vezetés döntésével, és ez lesz az ügyben a végső döntés. A variáció kiválasztásban nyilván azt is mérlegelik, hogy a vizitdíj mennyire szakkérdés, illetve, hogy mennyire  indukálja a népréteg rövid távú érdekét.

De nézzünk egyszerűbb példákat pl. a társasházi közösség vonatkozásban. Az hogy kertet vagy a lépcsőházat kell először felújítni inkább ízlésbeli kérdés, ebben nyugodtan dönthet a tagság. Az is ízlésbeli kérdés hogy a lépcsőház sárga legyen vagy kék, ebben is tagságnak kell dönteni. Az pl. hogy vízvezetéket mikor kell felújítani, már inkább szakkérdés. Ebben valószínűleg a szakértők (a szakértő vezetés, amennyiben szakértő a vezetés) és a tagság együttes döntése a legjobb. 

Tulajdonképpen két részre bonthatjuk ezt az egész problémakört. Az önrendelkezés és a demokráciaszint összefüggéseinek folytatása. (H 64 problémakör és kategorizálás.)

1. Az egyik, hogy az önrendelkezés határait és a közvetlen demokrácia határait kijelölik a különböző tényezők. A közvetlen demokrácia határait az önrendelkezés (önálló hatalom) is kijelöli, az önrendelkezés (önálló hatalom határait pedig) határait pedig a közvetlen demokrácia is kijelöli.

2. A másik problémakör pedig az, hogyha nem lennének határok, akkor mi lenne az optimális önrendelkezés és az optimális közvetlen demokrácia.

Kezdjük az első problémával.

Induljunk ki a közösségre vonatkozó önrendelkezési fok meghatározásával.

Az önrendelkezési fokot (ha kifele irányuló hatalmat nem számítjuk) meghatározza: egyrészt az egy főre eső abszolút önrendelkezés (hatalom, döntések, szabályozások, a hatáskör teljessége) nagysága (a fontosságot is figyelembe véve). Másrészt az előzővel összesítve azon arány, hogy a döntéseket (szabályokat, hatalmat, hatáskört) milyen arányban hozza meg a közösség vezetése (önállóan választott) és tagsága együttesen, szemben a felettes hatalommal.

A közösségre vonatkozó demokráciaszint (demokráciaszint) meghatározása. 

A demokráciaszint csak az önrendelkezési fokból, nagyságból indulhat ki, ugyanis ez arról szól, hogy a közösség vezetése (önállóan választott) vezetése és tagsága között, hogy oszlik meg a döntési arány. Annál nagyobb demokráciaszint, minél nagyobb arányban hozza meg a döntéseket, szabályokat a közösség tagsága valóságos demokratikus döntéssel, szavazással.

Másképpen a demokráciaszintet egyrészt az önrendelkezési fok határozza meg. Másrészt az előzővel összesítve azon arány, hogy a döntéseket (szabályokat, hatalmat, hatáskört) milyen arányban meg a közösség tagsága szemben a saját vezetésével. Hozzátéve, hogy kisközösségi, intézményi demokrácia mellett párhuzamosan van egy országos népszavazási rendszer is.

Ha egy közösség önálló hatalma, önrendelkezése, hatásköre kicsi (pár kérdésben dönthet), akkor hiába hozza meg azt a pár kérdést a tagság, a többség.  Ez a magas közvetlen demokráciaszint látszólagos lesz. A ténylegesen magas demokráciaszint a döntések száma (a döntések fontosságát figyelembe véve), plusz a tagság, népi döntések aránya. Másképpen: a tényleges, végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint: az önálló hatalom (önrendelkezés), összesítve a tagság népréteg döntésének aránya a vezetéshez képest.

(Ellenben sokféle összesítés lehet.)

Ez tehát az egyik összefüggés.

A másik összefüggésnél abból kell kiindulni, hogy az önrendelkezés nagyságával arányosan lehet módosítani a demokráciaszintet. Vagyis egy közösség önrendelkezésébe az is beletartozik, hogy módosíthatja demokráciaszintet, a tagsági népi döntések arányát. Vonatkozzon az akár vezető-kiválasztásra vagy más döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos kérdésre. És minden irányban módosíthatja, de csak az önrendelkezés nagyságának arányában. Az nem igazi önrendelkezés, ha a demokráciaszintet nem módosíthatja a közösség.

Az önrendelkezés arról szól, hogy a közösséget érintő, minden kérdésben, maga a közösség döntsön, és a fontos kérdésekbe természetesen a demokráciaszint meghatározása is benne van. Ha a demokráciaszintet a felettes hatalom határozza meg teljesen, akkor az már egy csökkentett önrendelkezés lesz. Az már nem 25%-os maximális önrendelkezés, hanem annál kisebb önrendelkezés lesz.

Ugyanakkor a különböző okoskodások, számítások szerint az jön ki, hogy a demokratikus irányhaladás korlátozása nem azonos értékű, az önrendelkezés-csökkenés szempontjából, a diktatórikus irányhaladás korlátozásával. A demokratikus irányhaladás korlátozása pl. háromszor erősebben csökkenti az önrendelkezést, mint a diktatórikus irányhaladás korlátozása.

A demokráciaszint nem mehet egy bizonyos határ alá, amelynek legfontosabb vonatkozása, hogy a közösség demokratikusan (többségi döntéssel) bármikor újra dönthet a demokráciaszintről (a döntéshozó mechanizmusról).

Az előző okoskodásból és más okoskodásokból, számításokból az alábbi (az eltolt irányhaladás szabálya) szabály szükségessége jön ki. A közösség a (lehetséges maximális, pl. 25%-os) önrendelkezés arányában változtathatja a demokráciaszintet, de a diktatórikus irányban csak 25%-ban (25%-nál, 6%-ban), a demokratikus irányban 75%-ban (25%-nál 18%-ban).

Ez „az eltolt demokráciaszint változtatásnak” szabálya.

Továbbá ugyanakkor demokráciaszint nem mehet bizonyos határ alá, tehát demokráciaszintet és az önrendelkezést úgy kell meghatározni, hogy módosított demokráciaszint se menjen a minimum alá. Ugyanakkor a demokráciaszintet és az önrendelkezést úgy kell megállapítani, hogy a közösség az önrendelkezés értelmében emelni is tudja a demokráciaszintet. Ugyanis, ha a demokráciaszint pl. 95%-os akkor azt már nem tudja pl., 10%-kal emelni.

A harmadik összefüggés, pedig az hogy bizonyos (50%-os) demokráciaszint alatt az önrendelkezést sem lehet értelmezni.

A további összefüggések viszont más másik problémakörhöz tartoznak. 

Újra visszatérek, arra hogy bizonyos demokráciaszint alatt nem lehet az önrendelkezést értelmezni. (Elnézést kérek az ismétlésekért.)

Induljunk abból ki, hogy a felsőbb hatalom ez esetben elsősorban a mindenkire vonatkozó nemzeti, állami törvények, illetve az ország néprétege és vezetése együttesen. (Valójában a felsőbb hatalom kérdése ennél összetettebb, mert pl., a nemzetkőzi jog is ide vehető. Pl. felsőbb hatalom is, lehet alacsonyabb és magasabb demokráciaszinten levő.)     

És induljunk abból ki, hogy 50%-os alapvető nemzeti demokráciaszint alatt nem lehet külön értelmezni a vezetés és a tagság együttes önrendelkezését (az önrendelkezést) és a demokráciaszintet ez a kettő összefolyik. Ezt az alapvető nemzeti demokráciaszint akár „nincs szolgaság” szintjének is nevezhető. Vagy, „tilos a másnak ártás” szintjének is nevezhető. Az egyénnek nem szabad ártani, az egyént nem szabad megverni, bántalmazni, károsítani, elzárni, korlátozni, kivéve, ha az egyén bűnt követ el, akkor is az állam (jogalkalmazó és igazságügyi szervek) egy része büntethet a megfelelő törvények alapján. (Az államon kívüli büntetések problémája egy külön problémakör, ugyanis kisebb büntetések azért szükségszerűen az államon kívül is megtörténnek. A jognak kell azt is tisztázni, hogy mi az a büntetéshatár, ami az államon kívül is megtörténhet.) A mindenkire vonatkozást úgy kell értelmezni, hogy bármely ember, aki az adott körülménybe kerül. Vagyis a jog az adott körülményeket, eseteket vizsgálja és nem azt, hogy az adott ember milyen vezető beosztásban van, milyen vallású, milyen fajú, stb.. (Jelenleg ez az elv, de azért gyakorlatban ez is messze van a tökéletestől. Elméletileg többek között az a probléma, hogy körülményt el kell választani az emberi tulajdonságtól. És az is probléma, hogy az önhibájukon kívül elesetteket védelmezni, támogatni kell.) 

Visszatérve, induljunk ki abból, hogy az alapvető 50%-os (amely messze nem teljes és optimális) demokráciaszint és önrendelkezésszint elsősorban ez egyéni jogok alapján biztosítva van. (A részletes egyéni jogokat rengeteg törvény tartalmazza. Az egyéni jogokat így is értelmezhetjük: az egyének hatalmának korlátozása, ill. az egyéneknek különböző hatalmak adása.)

Az alapvető 50%-os szint alatt nem értékelhető a közösségek, kisközösségek önrendelkezése. Mégpedig azért nem, mert ha belső szolgaságban, elnyomásban él a közösség többsége, a tagság, akkor annak közösségnek önrendelkezése sem lehet. Tehát bizonyos szintig, fokig teljesen mindegy hogy a tagságot a belső vezetése nyomja el, tartja szolgaságban, vagy egy külső felettes hatalom, annak közösségnek olyan kicsike lesz az önrendelkezési foka, hogy gyakorlatilag nincs értékelhető önrendelkezése. Értékelhető önrendelkezés kezdete nagyjából: ha másnak ártás elve érvényesül, az alapvető emberi jogok érvényesülnek, ha megvan a gyors és ártalmatlan kilépés lehetősége, ha a tagság választhatja ki a vezetését (le is válthatja), és ha tagság bármikor módosíthatja a demokráciaszintet (negatív irányban csak behatároltan).   

(Bár a közösségek önrendelkezését is lefordíthatjuk egyéni jogokra, hiszen a közösségeket is emberek alkotják.)

Mindez értehetőbb, ha elővesszük azt a modellt, hogy a társadalom sokféle teremből (közösségből) áll, és minden teremnek (aki oda belép, ott van) egy speciális szabályozása. Tehát ez a szabályozás, a terem a közösség szabályozása de az ott levő egyéneké is.

Tehát az alapvető kategorizálás ezek szerint nem az, hogy egyéni vagy közösségi szabályozás. Hanem ez.

1. Minden közösségre és abban levő egyénre vonatkozó szabályozás.

2. Elvileg van egy a közösségfajtákra vonatkozó standardszabályozás, amely lehet egy adott közösség szabályozása. 

3. Az adott közösségre (és abban levő egyénekre) vonatkozó szabályozás.

A szabályozás felépítése. Kiindulás a társasházi közösségek szabályozása. (H 65 problémakör és kategorizálások. )

Figyelem, továbbra is a nemzeten belüli közösségekről van szó. A nemzeti közösség, a nemzet önrendelkezése és közvetlen demokráciaszintje külön fejezetet igényel.

A szabályozás elvileg a következő részekből áll, még akkor is, ha gyakorlatilag ezek a részek elmosódnak, összecsúsznak, esetleg hiányoznak.

1. Az egész törvény hatáskörének kijelölése.

2. Kikre, milyen közösségre, közösségekre vonatkozik a szabályozás.

3. A felettes hatalom leírása, a felettes hatalom döntéshozásának leírása, ill. a felettes hatalom elvei, fontosabb szempontjai.

4. A felettes hatalom által megállapított egyértelmű szabályok.

5. A közösség által meghozható szabályok, az esetleges közös döntések (felettes hatalom és maga a közösség), vagyis a közösség hatásköre, vagyis az önrendelkezési fok meghatározása.

6. Az önrendelkezési fok módosításának szabályai.

7. A közösség által meghozható szabályok módja, szavazati aránya, stb., vagyis a demokráciaszint kijelölése.

8  A demokráciaszint-módósításának szabályai.

9. A közösség részvételének aránya, módja, az egész szabályozásban (keretszabályozásban).

10. Magának a közösségnek, a közösség tagságának és vezetésének (együttes) döntései.

     Mindezek természetesen tovább kategorizálhatók.

Ha ezeket néhány nagy részbe kell összevonni, akkor talán logikus a szabályozás három része osztása:

1. A keretszabályozás önrendelkezésről szóló része.

2. A keretszabályozás demokrácia-szintről szóló része.

4. És a közösség önálló döntései.

Mindezek tehát tovább is feloszthatók.

Jelenleg gyakorlatilag ezek a részek általában összecsúsznak, összemosódnak úgy kell kihámozni őket a szabályozásból, ettől még valahogy benne vannak. A szabályozás hiányából is ki lehet hámozni valamit. Pl., ha hiányzik a közösség részvételének aránya, módja az egész szabályozásból, az ezt a szabályt jelenti: a vonatkozó közösségnek nincs módja részt venni, eme törvény kialakításában. 

Ha elméletileg elemezzük a szabályozást, akkor ezekből a részekből kell kiindulni.

Újabb kitérés arra, hogy miért nem lehet egy nemzeten (országon) belüli közösség önrendelkezése 25%-nál nagyobb.

A százalék elsősorban nem a szabályok mennyiségére utal, hanem a fontosságra, jelentősségre utal. Illetve, fel kell tételezni egy optimális, minden lényegest számba vevő, és helyesen rangsoroló felsorolást (ez az objektív valóság), akkor a mennyiségre utalnak a százalékok. Az emberi szabályok képesek ezt az optimális felsorolást megközelíteni, más kérdés, hogy jelenleg általában még megközelítés is hiányzik. Nem árt elolvasni, az „Érdemes azonban vázlatosan felsorolni pl. az utcán tartózkodók, közlekedők önrendelkezése miért pl. 25%-os” fejezetrészt.

A rendelkezések felét (50%-át) tehát a büntetőtörvények, polgári törvények (nem szabad másnak ártani) ill. az alapvető emberi jogok teszik ki, amelyeket elsősorban nem a közösség tagsága és vezetése hoz meg, hanem a felettes hatalom (az ország vezetése, az állam, és az országos demokrácia, stb.) hoz meg.

A maradék 50%-ból, elsősorban a felettes hatalom határozza meg a teljes keretszabályozást 1-9 pontig, és csak 10-es pontban foglaltakat hozza meg a közösség. Elsősorban a felettes hatalom (ország-vezetés, országos demokrácia, stb.) hozza meg, ez azt jelenti, hogy a keretszabályozásba jó esetben összesítve 20%-ban (ez ötven százalékra lebontva 10%) szólhat bele a közösség. Ha nagyon jó, demokratikus a törvénykezés, akkor minden keretszabályozási pontba beleszólhat a közösség (főleg a demokráciaszint-módósításba), de ezek csak beleszólások.

A következő megállapításom pedig az lenne, hogy a keretszabályozás jóval (több mint kétszer) fontosabb, mint az a konkrét szabályozás, amit a közösség maga hozhat meg, hiszen pl. a hatáskört is a keretszabályozás határozza meg. A keretszabályozás értéke 35% ennek kialakításban 10%-ban vesz részt a közösség és konkrét saját szabályozás értéke 15%. Így jön ki, hogy a maximális közösségi önrendelkezés legfeljebb 25% lehet (a közösség keretszabályozásba való összesített beleszólása 10% + a közösség konkrét szabályozása 15%). A felettes hatalom minimális hatalma pedig 75% lehet (az alapvető szabályozás 50% + a keretszabályozás kialakítása 35% - 10% a közösség keretszabályozásba való összesített beleszólása).

Egyes, az országon belüli közösségek maximális önrendelkezése elméletileg, és inkább a jövőben, tehát 25% is lehet, de a jelenben, gyakorlatilag számoljunk inkább 20%-kos maximális önrendelkezéssel.

Természetesen a maximális 25%-os önrendelkezésen belül sokféle önrendelkezési fok jöhet létre.

Az egyszerűség miatt legyen kb. egyenlő a két alapvető feltétel fontossága.

Ezután néhány lehetséges számítás.

A lehetséges hatáskör egészével rendelkezik a közösség, de nem rendelkezik egyáltalán a demokráciaszint meghatározással, a felettes hatalom által megállapított demokráciaszint pedig 50% alatt van, akkor a közösségnek nincs önrendelkezése.

Az előző, azzal a módosítással, hogy felettes hatalom által megállapított demokráciaszint 50% felett van, ekkor kb. 5%-os a közösség önrendelkezése.

Az előző azzal a módosítással, hogy a közösség nem rendelkezik lehetséges hatáskör egészével, csak pl. harmadával, akkor a közösség önrendelkezés szinte nulla, mondjuk 0.1%-os.

A számítás tehát a következőkből indul ki.

A demokráciaszint 50% felett legyen. Ez alatt nincs önrendelkezés.

Maximális az önrendelkezés a demokráciaszint szempontjából, ha a közösség legalább a hatáskör szerinti önrendelkezés 75%-ban módosíthatja a demokráciaszintet a demokrácia irányában, és 25%-ban a diktatúra irányába. Minden más csökkenti az önrendelkezést.

Csökken az önrendelkezés, ha ez az arány más. Legerősebben csökkenti az önrendelkezést, ha csak demokrácia irányú változtatás van korlátozva. Ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, akkor az már 50% alatti demokráciaszint, vagyis nincs önrendelkezés. Ha nem eltolt, hanem egyenlő a két irányváltoztatás, akkor is csökken az önrendelkezés. Ennél erősebben csökken az önrendelkezés, ha mindkét irányváltoztatás lehetősége nulla. Valamennyire növeli az önrendelkezést, ha a felettes hatalom által kijelölt demokráciaszint magasabb, és csökken, ha ez szint alacsonyabb, de 50% felett van.

És természetesen változtatja az önrendelkezést a hatáskör nagysága a lehetséges teljes hatáskör viszonylatában. Ha lehetséges teljes hatáskör harmadával sem rendelkezik a közösség, akkor zéró az önrendelkezési fok, ami azért nem az abszolút semmit jelenti csak egy határt.

Egy bonyolult számítás szerint jön ki tehát, a közösség teljes önrendelkezése, amennyiben az önrendelkezésbe beszámít a demokráciaszint és annak lehetséges módosítása.

A problémakör másik fele, ez egy másik problémakör, hogy az egyes közösségeknek mekkora önrendelkezési fok és demokráciaszint adható, vagyis az egyes közösségeknek mekkora az optimális önrendelkezési foka és demokráciaszintje. Ehhez azonban tisztázni kell, hogy valóságos önrendelkezési fokot és demokráciaszintet hogy lehet megállapítani.

Az önrendelkezési fok és a demokráciaszint összefüggéseinek folytatása.

A hatáskör (az önrendelkezés) szűkítése, pl. társasház közössége nem hozhatja meg a rá vonatkozó döntések egészét, szűkíti a demokráciaszintet is, hiszen ezzel tagság döntése is le van szűkítve. A demokráciaszint (a közösségekre vonatkozó döntéseket milyen arányban hozza csak a tagság) hiába magas, ha nincs elég önrendelkezés. Kérdés hogy milyen arányban csökkenti a demokráciaszintet az önrendelkezés-csökkenés. (Ez a nagyhatalmú közösségekre nem vonatkozik, csak azon közösségekre, amelyeknek szinte nincs kifele irányuló hatalmuk, csak önrendelkezésük.) Az egyszerűség miatt én azt mondom, ha 25%-kal, vagy annál nagyobb mértékben csökken az önrendelkezés akkor már nagy annak az esélye, hogy a közösség az 50%-os demokráciaszint alatt marad.

(Ráadásul, jó esetben még az önrendelkezési fokot is módosíthatja valamennyire a közösség. Ezt azonban a „működési” hatáskörbe sorolom be, az egyszerűség kedvéért.)

A zavaros összefüggést a következők alapján lehet tisztázni.

Van az önrendelkezési fok és a demokráciaszint.

Az alapvető, az 50% feletti demokráciaszint-módósítás látszólag a demokráciaszinthez tartozik (mert valóban módosítja demokráciaszintet) azonban maga a szabályozás az önrendelkezés része. Ugyanis kérdés, hogy az 50% feletti demokráciaszint-módósítás szabályzása mekkora részben van a közösség hatáskörében, és mekkora részben van a felettes hatalom hatáskörében.   (Az 50% alatti alapvető demokráciaszint egyszerre tartozik az önrendelkezéshez és demokráciaszinthez.)

A demokráciaszint maga nem befolyásolja jelentősen az önrendelkezést, kivéve, ha demokráciaszint sok okból 50% alatt van, mert ez esetben nem beszélhetünk önrendelkezésről sem. Az 50% feletti demokráciaszintet az dönti el, hogy közösségre tartozó nagyon fontos kérdésekben (működés, stb.)  dönthet a tagság (ez pl. az 50%-os alapvető demokráciaszint), vagy a közepesen fontos kérdésekben is (ez, pl. a 70%-os demokráciaszint, vagy szinte minden kevésbé fontos kérdésben (ez pl. a 90%-os demokráciaszint). Illetve a demokráciaszintet meghatározza még a demokratikus elvek érvényesülése (van vagy 20 db.). Másodlagosan, harmadlagosan pedig még sok minden. 

Az önrendelkezés (a „működési” hatáskör szabályai és a demokráciaszint-módósítás szabályai) viszont befolyásolja a demokráciaszintet. Az előző fejezetrészben arról okoskodtam, hogy demokráciaszint-módósításnak szabályai hogyan változtatják az önrendelkezést és ezzel együtt a demokráciaszintet. Illetve a következő összefüggéseket lehet megfogalmazni.

Ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 50%-a vagy annál nagyobb része hiányzik és a demokrácia-módósítás sem optimális, akkor kétséges lehet az 50%-os demokráciaszint, nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés. Továbbá ugyanez a helyzet, ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 75%-a vagy annál több hiányzik, függetlenül attól, hogy a demokráciaszint-módósítás milyen.

Továbbá ugyanez a helyzet (nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés) ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, függetlenül attól, hogy mekkora „működési” hatáskör.

Sajnos az összefüggéseknek van egy másik vonulata is.

Ezek pedig a következők.

   Ha valamely közösség diktatúrairányú változtatást akar, akkor az a közösség nem érdemel nagy önrendelkezést. Ez a közösség erkölcsileg nem alkalmas a magas demokráciaszintre és nagy önrendelkezési fokra.

   Egyéb tudáshiány és erkölcsi okok miatt is alkalmatlan lehet egy közösség a magas demokráciaszintre és nagy önrendelkezési fokra.

   Nem lehetséges (el kell kerülni), hogy egy közösség viszonylag alacsony (bizonyos határon aluli) demokráciaszintet, de viszonylag magas (bizonyos határon felüli) önrendelkezési fokot kapjon.

    Az viszont lehetséges több okból, (bár nem jó), hogy egy közösség viszonylag magas demokráciaszintet, de viszonylag kis önrendelkezést kapjon. Igaz, hogy ekkor a magas demokráciaszintje csak látszólagos lesz.

   Az is lehetséges és néha szükséges (bár nem jó), hogy egy közösséget szinte teljesen a felettes hatalom irányít, a felettes hatalom gondnokságában van. 

Szerintem eme összefüggések összeilleszthetők a többi összefüggéssel.

Viszonylag leegyszerűsödik a problémakör, ha felsorolom azokat a tényezőket, amelyek biztosítják az alapvető minimális 50%-os demokráciaszintet. (H66 problémakör és kategorizálás.)

1. Kell lenni egy lapvető demokráciának, ami ezt jelenti, hogy a tagság (a nép, a többség) „bármikor” időnként újra dönthet a demokráciaszintről (meghatározhatja a döntéshozó-mechanizmust, a vezetés-kiválasztást, stb.).

2. A közösségre vonatkozó legfontosabb kérdésekben (legyen az működési, és döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos)  a tagság hozza meg a döntéseket, legalábbis a tagságnak legyen, maghatározó, valóságos beleszólása a döntésekbe. (Az első lépcső a döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos döntések, mert ezek határozzák meg hogy a működési döntések eldöntését. De a cél, a lényeg mégis a működési döntések, eldöntése.)

2. Ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 50%-a vagy annál nagyobb része hiányzik és a demokrácia-módósítás sem optimális akkor kétséges az 50%-os demokráciaszint, nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés.

3. Továbbá ugyanez a helyzet, ha a teljes lehetséges „működési” hatáskör 75%-a vagy annál több hiányzik, függetlenül attól, hogy a demokráciaszint-módósítás milyen.

3/b. A nemzeti közösség vonatkozásában ezek általában sokkal nagyobb számok. A nemzeti közösség a számok arányok tekintetében eltér a nemzeten belüli közösségtől.

A nemzeti közösség több vonatkozásban különbözik, a nemzeti közösségben lehetnek olyan emberek, akik a büntetés alatt állnak. Ők egy különleges, a büntetés alatt állók közösségét alkotják.

4. Továbbá hasonló a helyzet (nem értékelhető a demokráciaszint és az önrendelkezés), ha nem lehetséges a demokráciairányú változtatás, csak diktatúrairányú változtatás lehetséges, függetlenül attól, hogy mekkora „működési” hatáskör.

5. Továbbá nem értékelhető az önrendelkezési fok és a demokráciaszint. Ha a közösségbe nem érvényesül a „tilos másnak ártani” szabály. Ha az egyénnek szabad ártani, az egyént szabad bántalmazni, megverni, károsítani, elzárni, korlátozni. (Ezeket normális esetben nem szabad, kivéve, ha az egyén bűnt követ el, akkor is az állam (jogalkalmazó és igazságügyi szervek) egy része büntethet a megfelelő törvények alapján.) Ha a közösségbe nem érvényesülnek az alapvető emberi jogok. Ha nem érvényesülnek az alapvető jogelvek. (Az viszont már átgondolandó, hogy mik is ezek az alapvető emberi jogok.)

6. Ha nincs meg a közösségből való gyors, könnyű kilépés lehetősége.

Ezek biztosan benne vannak azon tényezők között, amelyek meghatározzák az alapvető demokráciaszintet. Ha ezek bizonyos szinten teljesülnek, akkor nincs szolgaság, ami még nem jelenti azt, hogy jó a helyzet. Valószínűleg vannak más tényezők is, amelyekre itt nem térek ki.

Az 50% feletti demokráciaszint tényezői.

1. Ha a tagság állandóan, folyamatosan (nemcsak bármikor-időnként) dönti el a döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos döntéseket. (az idő kérdése egy fontos szempont). Nem mindegy, hogy a demokráciaszinttel, döntéshozó mechanizmussal kapcsolatos többségi döntés akár havonta, évente, vagy négy évente vagy tíz évente lehetséges.

2. Ha (máshol, pl. demokráciáról szóló fejezetben felsorolt) demokratikus elvek, demokratikus működési szabályok a közepesnél jobb szinten vannak jelen a közösség világnézetében és így is realizálódnak. A demokratikus elvekből mennyi valósul meg, és amely megvalósul az milyen minőségben valósul meg. Pl. megvalósul e az, hogy mindenki a saját önálló véleményével, (amely vélemény a saját érdeken túl a közösség érdekét tartalmazhatja, de nem lehet közösségellenes) vegyen részt a szavazáson. Illetve, hogy ez milyen szinten valósul meg. Vagy milyen szinten valósul meg, hogy lehetőleg minden tag, valamilyen formában (a tartózkodás, távolmaradás okainak kiderítése) vegyen részt a szavazásba. Vagy, milyen szinten valósul meg az objektív tájékoztatás, a jó kérdésfeltevés, és a szavazatok összesítése. És még lehetne folytatni. Tehát e szintek összesítésről van szó. Ha ez pl. közepes szinten valósul meg, akkor az 60%-os  demokráciaszintet jelent ebből a szempontból, ha  közepes-jó szinten akkor az 70%-os demokráciaszintet jelent ebből a szempontból, és így tovább, egészen a kiváló demokráciaszintig.

3. Ha a közepesen fontos (nemcsak a legfontosabb) működési és döntéshozással kapcsolatos döntéseket is tagság hozza meg.

4. Ha a tagság ugyanígy dönthet a demokráciaszint módosításban is.

5. Ha a közösség hatásköre (a közösségre tartozó döntések száma) nincs fölöslegesen, még 1%-kal sem korlátozva.

6. Ha a másnak ártáson túl, az alapvető emberi jogokon túl, még sok minden, minden tényező a legfőbb cél irányába halad.

Sok hasonlatot lehet találni, pl.: az étkezés, étkeztetés minimális alapvető minimális célja, hogy az étkezéstől, vagy annak hiányától nem legyenek betegek az emberek. A maximális, optimális célja pedig az, hogy az étkezés a lehető leginkább növelje az emberek egészségét. Tehát, van az éppen hogy csak elégséges szint, (kettes osztályzat), de van ennél magasabb szint is, pl. a négyes osztályzat. A minimális 50%-os demokráciaszint egy kettesosztályzatú szint. Az optimális demokráciaszint egy ötös osztályzatú szint. Az optimális szint talán irreális de négyes osztályzatú, jó szint nem az.    

A problémakör egy újabb alapvető felosztása. (H67 problémakör és kategorizálás)

1.A jelenlegi zavaros hiányos szabályozás melletti zavaros önrendelkezési fok és zavaros demokráciaszint megállapítása és abból való kiindulás.

2. Vagy a jövőbeli tisztább világosabb szabályozás melletti tisztább világosabb önrendelkezési fok, és demokráciaszint megállapítása és abból való kiindulás.

Mindez a teljesség igénye nélkül. Talán eddig nem mondtam, de itt pótlóm, a szabályozástan egy külön tudomány sok-sok könyvet, tanulmányt igényel.

Persze hiába gondolkodunk az optimális önrendelkezésről, az optimális demokráciáról, ha az emberek alkalmatlanok minderre. Nem is értik miről van szó. Ezen egyrészt az oktatással lehet segíteni. Másrészt a legjobb iskola maga gyakorlat, tehát, ha nem is hirtelen, de fokozatosan gyakorlatilag is alkalmazni kell az ilyen szabályozásokat, törvényeket. A társasházi közösségek szabályozás, ha nem is tökéletes, de nagyjából jó, adhat egy kiindulást. Ráadásul az egyszerűsége miatt is jó modell.

A szocializmusban a házközösségek oly mértékben voltak korlátozva, hogy nem is voltak igazi önrendelkező közösségek. A bérlők (kvázi albérlők) voltak és a főbérlő az állam (a felettes hatalom) uralkodott. Jelenleg e téren (a társasházi közösségek területén) jobb a helyzet, az, más kérdés, hogy lakosság jelentős része még nem tud élni ezzel a jobb helyzettel. És ez 20 évvel a rendszerváltás után nem róható fel a szocializmusnak. A társasházi közösségek kevesek ahhoz, hogy egy nép megtanulja a demokráciát. De rátérek a szabályozásra.

Van a keretszabályozás és vannak a keretszabályozásból kiinduló további döntések, amelyek ha fontosak, akkor írott határozatok. A keretszabályozás is egy döntéssorozat, és további döntések is egy döntéssorozat. A kettőt akár össze is lehet vonni, de mégis jobb, ha külön választjuk.

A szabályok száma mennyisége csak a tartalom tükrében számít.

Pl. nem mindegy, hogy a szabály azt mondja: ezzel és azzal is foglalkozni kell. Vagy azt mondja: ezt pontosan így kell tenni, azt meg pontosan úgy kell tenni.

Nem mindegy hogy ezt mondja a szabály: évente legalább egy közgyűlésnek kell lenni (x időpontig), de több is lehet. Amely közgyűlésben ennek és ennek kötelezőnek kell lenni pontosan előírva. Azzal, és amazzal kötelező foglalkozni, de nincs pontos előírás. És vannak még ajánlott témák.

Vagy azt mondja, csak egyszer lehet csak ekkor, és ezzel, és azzal, és amazzal csak pontos előírás szerint kell foglalkozni.

Képzeljük el, ha nem lenne társasházi szabályozás. Nyilván lennének házak, ahol lakók maguktól is elkészítenének egy jó szabályozást. De ez is csak így kezdődhet: kedves lakótársak, akkor jöjjünk össze és határozzunk. A keretszabályozás többek között meghatározza, hogy rendszeresen össze kell jönni. És a következő határozat, akkor döntsük el, kik dönthetnek, és mi alapján döntünk.  A keretszabályozás ezt is megmondja. Ha nincs keretszabályozás, akkor ezt újra és újra el kell dönteni, de kapaszkodó nélkül. Ugyanakkor hiába van jó keretszabályozás, ha azt nem töltik meg tartalommal.

Visszatérek oda, hogyha nem lenne társasházi szabályozás, akkor is lennének olyan közösségek, akik jó szabályozást készítenének, de még több közösség lenne, amelyben rossz szabályozás történne. És ennél is több, ahol minden szabályozás hiányában egyféle anarchia, vagy anarchikus diktatúra alakulna ki. Erről már több helyen elmélkedtem. Hosszan lehetne arról elmélkedni, hogy mindenre kiterjedő, (bizonyos értelemben precíz) de limitált és ösztönző típusú szabályozás nagyobb szabadságot ad, mint a mindenre kiterjedő, de pontosan előíró és tiltó jellegű szabályozás. Illetve, hogy nagyobb szabadságot ad, mint a hiányos, zavaros szabályozás. A kötelezlek arra, hogy szabad legyél, hogy önállóan dönts, hogy demokratikus legyél, azért nem ugyanaz, mint hogy, kötelezlek arra, hogy rab legyél. Ráadásul, ha ez a szabadságra, demokráciára való kötelezés is limitáltan jelenik meg (elmehetsz a rabság irányába is), akkor már nagyjából rendben van a szabályozás. És teljesen rendben van, ha azt mondja felettes hatalom: ez nem jelenti, azt hogy kidoblak a pusztába, boldogulj magadtól. Úgy adok szabadságot, hogy azért segítek is, persze vigyázva az arányokra, mert megint elmehetünk a rátelepedés, az önállótlanság irányába. 

1. Megállapítom a jó szabályozás (keretszabályozás) viszonylag pontosan meghatározza az önrendelkezési fokot, a hatáskört és ezek módosíthatóságát. Mindezt, a lehetőség szerinti legnagyobb önrendelkezés szellemében.

2. Valamint viszonylag pontosan meghatározza a döntéshozó mechanizmust (a demokráciaszintet) és ennek módosíthatóságát. Mindezt a lehetőség szerinti legnagyobb demokrácia szellemében. 

(H 68 problémakör és kategorizálások) A szabályozás, újabb másfajta felosztása.

1. A döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) szabályozása.

2. Ezen kívül, a működés (gazdasági, pénzügyi, tulajdoni, „munkaköri” fejlődési szabályzat) alapszabályozása, és ebből eredő további szabályok határozatok döntések. Ez adja ki hatáskör zömét. Még akkor is, ha az alapvető hatáskör meghatározza pl.: a közösség hatásköre kerítéstől (vagy a járdától) magánlakások faláig terjed, illetve bizonyos vonatkozásban azon belül is.  Ezt még kiegészítheti egy „viselkedési rend” szabályzata. És kiegészítheti szabályzat megszegőinek lehetséges szankciójának szabályzata. 

Tulajdonképpen ezzel a szabályozással kapcsolatos az önrendelkezési fok. Az a kérdés, hogy ezen szabályozásokat (amely lényegében meghatározza a ház állapotát) milyen arányban döntheti el a lakóközösség (tagság és vezetés együttesen), és milyen arányban döntheti el a felettes hatalom (az állam, az önkormányzat, stb.).

Az önrendelkezéshez még hozzátartozik a döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) módosításnak lehetősége. Ugyanis, ha jó a szabályozás, akkor a döntéshozó mechanizmust a felettes hatalom dönti el, a lehetséges legnagyobb demokrácia szellemében, ad módosítási lehetőséget is.    

Ez alapján fel lehet sorolni, hogy miből áll a felettes hatalom szabályozása és miből áll közösség önálló szabályozása, szerintem.

1.A felettes hatalom az alapvető jogokon a BTK - án, stb., keresztül ad egy viselkedési szabályozást. Azt mondtam, hogy jelentőségében (fontosságában, tartalmában) kb. 50%.

Ezen felül van a lakóközösség speciális szabályozása.

2. Ebben van benne a döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) felettes hatalom általi keretszabályozása, amely jelentőségében kb. 15%-os. Ennek a számnak semmi köze a tényleges demokráciaszinthez. Ez a szám csak azt jelezi, hogy önrendelkezés szempontjából mit jelent az, hogy a felettes hatalom határozza meg a demokráciaszintet.

3. És benne van egy alapvető működési és hatásköri szabályozás. Ennek a szabályozásnak viszont két kiterjedése van. Mondjuk ennek is van egy jelentősége, legyen az 10%-os.

4. A másik kiterjedését az egy főre eső abszolút hatalom és annak megoszlása adja ki.  Mondjuk az egy főre eső abszolút hatalom a társasházak vonatkozásban egy 30-es skálán 5-ös értékű. De ezzel az 5%-os hatalommal szinte teljesen a társasház rendelkezik, mert a felettes hatalom keretszabályozása nagy önrendelkezést ad. Nem írja elő, hogy közös költségnek pontosan mennyinek kell lenni, nem írja elő a felújítások menetét, és még sorolhatnám. Tehát ezek szerint a felettes hatalom összes szabályozása 75%. Ugyanis az 5%-os hatalmi szint a felettes hatalom szabályozásában nincs benne, azzal a közösség rendelkezik. A pontos megfogalmazás: a társasházi közösségek 5%-os eredendő hatalmi, hatásköri fok mellett 25%-os önrendelkezéssel rendelkezhetnek. (Ez azonban lényegében a lehetséges teljes önrendelkezést jelenti.)

Az önrendelkezés nélküli (látszólagos) demokráciaszint pl. 80%-os. Mivel ez esetben teljes az önrendelkezés, ez azonos a tényleges demokráciaszinttel. A tényleges demokráciaszint: az önrendelkezés nélküli demokráciaszint egyenesen arányos a teljes, lehetséges önrendelkezés arányával.

Úgy néz ki, hogy lehetségesen teljes az önrendelkezés, ha az eléri a 25%-ot.

A társasház közösségének marad 25% önrendelkezése. Amely szintén felosztható elméletileg, döntéshozó mechanizmus módosítására, önrendelkezés módosításra, működési szabályozásra, stb..

Ez csak egy elméleti, egyéni számolás és valószínűleg van ennél jobb számolás is. A lényeg az, hogy valahogy elméletileg és a jövőben gyakorlatilag is tisztázni kell a közösségek önrendelkezését és demokráciaszintjét.

Kilépve társasházi közösségből, a közösségek zömének a szabályozása (feltéve, ha tiszta, világos és a jóra törekszik) így épül fel.

A felettes hatalom rendelkezése.

1.  Kb. 50% alapvető jogok, stb. alapvető minimális demokráciaszint.

2. Kb. 15% döntéshozó mechanizmus (demokráciaszint) meghatározás, ill. annak módosíthatósága, pontosabban annak jelentősége.

3. Magának a döntéshozó mechanizmusnak (demokráciaszintnek) a meghatározása.

4. Kb. plusz 10% önrendelkezési szabályozás jelentősége.

5. A 75% feletti rendelkezés egyenlő: a teljes lehetséges hatalomból mekkora részben (arányban) rendelkezik a felettes hatalom. Ezt tehát meghatározza felettes hatalom és mindezzel alakul ki az önrendelkezési fok, amely 1-25%-ig terjedhet. A felettes hatalomnak meg kell határozni az adott közösség optimális önrendelkezési fokát, amely szűken 1-25%-ig terjedhet. Ha pl. a közösség lehetséges teljes hatáskörének a felettes hatalom elveszi felét, saját hatáskörébe utalja, akkor a 12,5%, egészében 87,5%  lesz a felettes hatalom rendelkezése.    Egészében 75%-99% között lehetséges, a felettes hatalom rendelkezése, a nemzeten belüli közösségek tekintetében. (Elveszi a lehetséges teljes hatáskör felét, negyedét, kétharmadát, stb., azt jelenti, hogy fölöslegesen a kelleténél erősebben korlátoz. Illetve, túlszabályoz. Illetve olyan szabályozásokat sem hagy a közösség rendelkezésébe, amelyeket nyugodtan ott hagyhatna.)

6. A megmaradó rész, a közösség önrendelkezése.

Pl. egy autonóm nemzetiség teljes lehetséges hatalma (sok ember, nagy hatáskör, települési és egyéb hatáskörök) elérheti a 25%-ot is. Ha a felettes hatalom jó, demokratikus és más feltételek (pl. a közösség akarata, és alkalmassága is megfelelő), akkor elméletileg megkaphatja a teljes lehetséges önrendelkezést, vagyis e közösség önrendelkezése szintén 25%-os lehet, mint a társasházi közösség önrendelkezése. Csakhogy ez a 25%-os lehetséges teljes önrendelkezés jelentősebb, mert nem 5%-os eredendő hatalmi fok mellett jön létre, hanem 25%-os mellett. Ez tehát jelentősebb ugyanakkor több ok miatt gyakorlatilag nem lehetséges, hogy egy jelentős közösség 25%-os önrendelkezéssel bírjon. Maximum kb. 15-20%-os önrendelkezéssel bírhat. Több ok miatt a felettes hatalomnak összesen 80%-ban meg kell határozni a jelentős közösségek önálló hatalmát, életét, működését.

Ez, mint mondtam így áll össze. 50% alapvető emberi jogok, igazságszolgáltatás, stb.. 25% a demokráciaszint, és az önrendelkezési szabályozás jelentősége, pontosabban 25%-kal csökken az önrendelkezés azáltal, hogy ezeket a felettes hatalom határozza meg. A fennmaradó 25%-ból (25% szabályozásból) pedig legalább 5-10%-ot a felettes hatalomnak kell meghozni, legalábbis a jelentősebb közösségek esetében.

Sajnos ennél is bonyolultabb a helyzet akkor, ha nagyhatalmú közösségekről (akiknek jelentős a kifelé irányuló hatalma) van szó.

Ugyanis e közösségeknek nem 100% az eredendő hatalmuk, hanem ennek sokszorosa, mert a kifele irányuló hatalom is hozzáadódik az önrendelkezéshez.

Itt a lényeg, hogy nagyon nagy hatalomkorlátozásra van szükség és még ekkor is jelentős hatalmuk marad e közösségeknek. Hosszasan lehet sorolni, hogy pl. a parlamentnek mekkora hatalma, mi felett rendelkezik. Ez a felsorolás többféle is lehet. Pl. állami területek ágazatok szerint. Pl. hatalomfajták szerint. És ennek a döntő többsége kifele irányuló hatalom. Ugyanakkor az sem a parlament belügye, hogy magára vonatkozóan milyen szabályozást hoz. Pl., milyen házszabályozást hoz. Pl. milyen szabályozást, hoz a képviselők jogállásra vonatkozóan. Stb.. Erre mondtam, hogy a saját magára vonatkozó szabályozás összemosódik a kifele irányuló hatalommal. A parlament felettes hatalma pl. a következő: az alkotmány. Az ABDK ábrán felsorolt 20-30 jelentős hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló tényező. Külön kiemelve a közvetlen demokráciát, amely ez esetben nem más, mint a nemzeti népréteg beleszólása a jogalkotásba, és ellenőrzése a parlament felett. És a nemzetközi jog, a nemzetközi szövetség, mint felettes hatalom. Tehát ennek az összetett felettes hatalomnak egyrészt el kell érni, hogy a parlament is 75%-ig szabályozva legyen, vagyis az alapvető emberi jogok az igazságszolgáltatás, stb., a parlamentre is vonatkozzanak. Továbbá, hogy parlamentnek is döntően a felettes hatalom állapítsa meg a demokráciaszintjét és az önrendelkezési fokát. Ekkor 75%-ban a parlament felett is, a felettes hatalom rendelkezik. És ezután jön a kifelé irányuló hatalom és vele összefonódott önrendelkezés horizontális lefaragása, mondjuk 1000%-ról 100%-ra. Ekkor parlament horizontálisan akkor hatalmú, mint mondjuk egy nagyfokú autonómiával rendelkező nemzetiség. De az egy főre eső hatalma persze sokkal nagyobb. És a vertikális hatalma is megmarad, sok rajta kívül álló egyénre és közösségre terjed ki a hatalma. Ezért maximálisan még tovább korlátozni kell az önrendelkezését, önrendelkezési fokát, míg az 2-3%-os nem lesz. A vertikális kiterjedés miatt azonban így is, pl. 1000%-os lesz a hatalma. Ez hatalom pedig megengedné pl. a 80%-os demokráciaszintet is.

A keretszabályozásban való részvétel az önrendelkezés arányában, de a meghatározott, magas demokráciaszinttel.

Tehát az adott közösségnek, társadalmi rétegnek, ha kisebbségben is, de a keretszabályozás kialakításban is részt kell vennie. Ha ez nincs, akkor a keretszabályozás eltorzulhat, diktatórikus lehet. Ha szabályozás-mechanizmust nem akarják még tovább bonyolítani, akkor az önrendelkezés arányában kell részt vennie az adott közösségnek keretszabályozás kialakításban, módosításában. És a részvétel a közösség kijelölt demokráciaszintjével (nem a módosított demokráciaszintjével) történhet ez, legalábbis szerintem. Pl. társasházi közösség keretszabályozását ezek szerint 75%-ban felettes hatalom alakítja, 25%-át a társasházi közösségek, összessége. A társasházi közösségeket a demokratikus döntéssel lehet összesíteni. Vagyis a kérdésre, kérdésekre szinte mindegyik társasházi közösség, de legalábbis a többsége ad egy választ és ezeket összesítik. Azon társadalmi rétegek esetében ahol nem lehet valós vezetés (érdekképviselet) ott a réteg tagságának összesített véleményének kell megjelennie. Pl. a nyugdíjasokról szóló törvény alakítása, úgy, hogy nyugdíjasok körében csinálnak „népszavazásokat” valós közös véleményt, visszaadó közvélemény-kutatásokat.

Az összesített véleményt kell ezután felettes hatalom véleményével, válaszával összesíteni. A felettes hatalom ez esetben mivel éppen a törvények (szabályok) alakításáról van szó, nem lehetnek maguk a törvények, csak emberek lehetnek. Méghozzá döntően az ország-vezetők, állami vezetők. Csak akkor van értelme ennek a 25%, vagy annál kisebb részvételének, ha legalább, egymástól viszonylag független két részre oszlik a felettes hatalom, illetve annak véleménye, mert ekkor lehetséges, hogy a kisebbség véleménye a mérleg nyelvét alkotja. A további részletekbe nem mennék bele, bár nem egészen lényegtelen.

Ezzel együtt tulajdonképpen az önrendelkezési növekedhet (pl. 20% önrendelkezés plusz 25% a 25%-os keretszabályozásból, az 8%, összesen 28%.), de csak akkor, ha valóban érvényesül a keretszabályozásba az adott közösség társadalmi réteg véleménye.

Jelenleg is vannak, un. társadalmi egyeztetések, viták. De ezek is rendkívül hiányos, zavaros dogok. Látszólagos, manipulációs dolgok. Semmiféle rendszer semmiféle garancia nincs ezekben. Jobbára arról szólnak, hogy néhány (a teljes egy része) megkérdőjelezhető érdekképviselet, elmondhatja véleményét és aztán azokat a vezetés (nem a megosztott vezetés) nagyobb részben elutasítja, egy kicsit talán enged, azt is kényére, kedvére.  Mindezt azért teszi, hogy elmondhassa a felettes hatalom: na de kérem volt társadalmi egyeztetés, minden rendben van.

A jövő fejlettebb rendszerében a társadalmi egyeztetés, rendszerzett, szervezett és valós lesz.

Ugyanakkor megint kirajzolódik két kategória.

1. A rendszeren, társadalmon, nemzeten belüli közösségek úgy jelennek meg, mint önálló egyedi közösségek.

2. Vagy úgy jelennek meg, mint közösségfajták, hasonló tulajdonságú közösségcsoportok. A keretszabályozások a közösségfajtákra, ill. viszonylag szélesebb rétegekre vonatkozik, mivel nem lehet minden egyes közösséget, kis réteget külön szabályozni. A szélesebb réteg pl. nyugdíjasok rétege. A nyugdíjasok rétegét akár százfele is bonthatjuk, de az egy keretszabályozás magában foglalja mind száz csoportot, kisréteget. Tehát a szabályozásnak is van egy szükségszerű bonyolultsági határa.

A szabályzatok egyes részei, nem egy, de kettő vagy több közösségre is vonatkozhat.

A társadalmi közösségek, rétegek egymással kapcsolatban állnak.

Pl. magánbankokra vonatkozó szabályozás egy része az a banki ügyfelekre vonatkozó szabályozás is. Egy munkaközösségfajta és egy társadalmi réteg közös keretszabályozásról van szó ez esetben, de nagyon sok példát lehetne mondani. Visszatérve, nyilván ez esetben mind a kettő közösségnek részt kellene venni a bankokra vonatkozó keretszabályozásban, legalábbis annak egy részében. A magánbankok több okból elég nagy önrendelkezési fokot igényelnek. Mondjuk a maximális 25%-ot. A banki ügyfelek 25%-os önrendelkezését a demokráciaszintjükből adódó közös véleményük adja ki. E keretszabályozás alakításának döntéshozó egységi pl.: 25% bankok összesített véleménye, 25% banki ügyfelek, 25% az ország-vezetés (állami vezetés) egy része, 25% az ország-vezetés (állami vezetés) másik része.

Hogy ne legyek ennyire elméleti, pl., bankok egyik fontos szabálya felvételi, kivételi, átutalási, stb. díj.  Pl., ha ezt bankok szabadon maguk dönthetnék el, akkor egy bank akár azt is megtehetné, hogy 2 ezrelékről ezt felemeli 2 százalékra, amivel persze az ügyfeleket erősen megkárosítja. (Ráadásul az összes bank is felemelheti a díjat. Ugyanis piacgazdaságból adódó automatikus önszabályozást azért ki lehet játszani. Pontosabban ez is csak akkor tud érvényesülni, ha van egy jó felettes keretszabályozás. De erről más fejezetekben már sokat beszéltem.) Tehát a felvételi, kivételi, átutalási díjat a keretszabályozásnak kell limitáltan meghatározni. Pl a keretszabályozás kimondja, hogy ezen díjak nagysága maximum 3 ezrelék lehet. Ezen belül viszont bank határozhatja meg. Ez a bank, bankok önrendelkezése. A keretszabályozásban levő 3 ezreléket viszont  az említet négy döntéshozó egység határozhatja meg. Egyébként a bankok, pénzintézetek, olyan közösségek, amelyeknek van kifele irányuló hatalmuk.

Kilépve a konkrét példából, a fejlettebb szabályozás figyelembe veszi, hogy az adott keretszabályozás több közösséget, társadalmi réteget érinthet, és figyelembe veszi, hogy ezeknek is részt kell venni, ténylegesen is, a keretszabályozás alakításban.

Az alapvető demokráciaszint (emberi jogok, büntetőjog, stb.) alakítása.

Itt jönne elő, az országos közvetlen demokrácia az országos népszavazási, közvélemény-kutatási rendszer. Illetve a vezetés demokratizálása. Minderről a döntéshozó mechanizmus tanulmányrészben elég sokat beszélek.

Ez az egész számolás unalmas és lényegtelen.

A lényeg: a szabályozás alapelveinek érvényesülése, a számolás csak arra jó, hogy bebizonyítsa, az alapelveknek nincsenek számszaki akadályai.

Az egyik alapelv ez: az elit vezetés hatalmát minden módón minden tényezővel korlátozni, normalizálni szükséges, nem kell aggódni, hogy nem marad nekik elég.

Egy kis kategorizálás.

1. Vannak az átlagos, de még jelentősnek nevezhető közösségek, amelyeknek nincs kifele irányuló hatalmuk, de van szűken vett önrendelkezésük, és demokráciaszintjük.

2. Ezen belül is lehetnek olyan társadalmi rétegek, amelyek nem kifejezett közösségek (nincs önálló vezetésük), csak demokráciaszintjük van. És kifele irányuló hatalmuk sincs. Pl. a jövőbeli nyugdíjasok. (Az más kérdés, hogy jelenleg  nyugdíjasoknak és sok más jelentős közösségnek, rétegnek az önrendelkezési foka és demokráciaszintje is lehetségesnél sokkal kisebb, szinte nincs is.)

3. Van a nagyközösség, a népréteg, a lakosság (egyben nemzeti közösség), amely vezetése az ország-vezetés, állami vezetés és önrendelkezését a demokráciaszintje határozza meg. És nincs kifele irányuló hatalma.

4. Vannak azon közösségek melyeknek, van kifele irányuló hatalmuk. És ezek is sokfelé oszthatók a kifele irányuló hatalom függvényében. Természetesen ezek fokozottan jelentősek.

5. És végül vannak olyan jelentős közösségek, pl. katonai alakulatok, amelyeknek az 50%-os alapvető demokráciaszintjük (alapvető emberi jogok) sem éri el az 50%-ot. De ez nagyjából rendben van, de csak egyes közösségek esetében és csak akkor, ha ezen közösségek demokráciaszintje is legalább 40%-os. 40%-os, és az önakaratú viszonylag könnyű kilépés lehetősége fennáll. (Az államtitkokat azonban meg kell őrizni.)

Az önrendelkezési fok meghatározása nagyon vázlatosan, a kiindulás, a példa megint a társasházi közösség.

1. A demokráciaszintet a közösség módosíthatja. De ennek mértékét kijelöli az önrendelkezési fok pl. hogy az, 0%-os,  2%-os, 5%-os, 10%-os, vagy 15%-os vagy 20%-os, vagy 25%-os. (Pl. a társasházi közösség 25%-os önrendelkezéssel bír, akkor ez azt jelenti, hogy 12,5%-ban magasabb  és 12,5%-ban alacsonyabb demokráciaszintet  alakíthat ki a javasoltnál.

Ezen kívül jó, ha a hatáskört részletesen kijelöli a felettes hatalom keretszabályozása, ez önmagában nem korlátozás sőt. Ugyanis, ha keretszabályozás kihagy  egy, vagy több hatásköri területet, akkor az nem tartozik, legalábbis vitathatóan tartozik az önrendelkezés alá. A nagyhatalmú közösségeknél viszont az a probléma, hogy az ilyen kihagyott területek feletti rendelkezést e közösségek magukhoz ragadják.

A szabályozások egy újabb kategorizálása.

Direkt, értelmezhető.

Indirekt, de értelmezhető.

És hiányos, zavaros, nem értelmezhető.

Visszatérve. 

2. A korlátozás ill., a megengedés (önrendelkezés) attól függ, hogy a felsorolt hatásköri pontokat (lehetőleg mindegyiket), azokkal kapcsolatos döntéseket milyen arányban teszik a közösség önrendelkezésébe (a vezetés és tagság együttes önrendelkezésébe).

3. Gyakorlatilag, többnyire ez a limitált, alternatívált szabályozással valósul meg. Pl. azt mondja, hogy a felettes hatalom keretszabályozása, hogy minimum ennyi közgyűlésnek kell lenni, minimum ilyen időponton belül és minimum ezeket a döntéseket kell a közgyűlésnek meghoznia.  Vagy, minimum ezeket a tűzvédelmi szabályokat be kell tartani. A minimális és maximális határokat tehát a felettes hatalom jelöli ki, azon belül pedig a közösség rendelkezhet. Másképpen: részben a felettes hatalom rendelkezik, részben az adott közösség. Ez azonban önmagában nem jelenti a közösség fölösleges korlátozását.

4. A lehetséges teljes önrendelkezésről akkor beszélhetünk, ha nincs fölösleges korlátozás. Fölösleges korlátozás: olyan döntések, részdöntések, döntéscsoportok, sincsenek a közösség önrendelkezésben, amellyel nem árthatnak másoknak, vagy önmaguknak jelentősen.

5. A nagyhatalmú (kifele irányuló hatalommal rendelkező) közösségeknél az erős korlátozás, nem fölösleges korlátozás, amennyiben létrejöhet a másoknak és magának való jelentős ártás.

6. A számított önrendelkezési fokot az jelöli ki, hogy a lehetséges döntésekben van limitáltság, és alternatívváltság, ill., hogy azok mértéke mekkora. Gyakorlatilag, az összes lehetséges szabályból (a szabályok fontosságát is fegyelembe véve), direkt, vagy indirekt, mennyi (hány százalék) a limitált. A nem limitált szabályozás azt jelenti, hogy az összes alternatíva pontosan meg van határozva. De az előzőek értelmében a pontos szám akkor jön ki, ha mindezt a lehetséges legnagyobb önrendelkezéshez mérjük.

Kétségtelenül, így nagyon bonyolult, amorf lesz az önrendelkezés pontos kiszámítása. Nagyjából és egyszerűbben, pl., úgy állapíthatjuk meg az önrendelkezési fokot, ha ettől a viszonylagosságtól eltekintünk. Vagy úgy, hogy felmérjük a lehetségesből ez, és ez is, (a teljes bizonyos százaléka) fölöslegesen van korlátozva. Ez is meg ez is, (a teljes bizonyos százaléka) különösebb probléma nélkül a közösség rendelkezésbe lehetne, de nincs abban.

De vigyázat, mert nemcsak túlszabályozás létezik, hanem alulszabályozás is. Tehát így is mérlegelni kell, főleg nagyhatalmú (jelentős kifele irányuló hatalom) közösségeknél. Abból, hogy ez is meg ez is a (a teljes bizonyos százaléka) a közösség rendelkezésébe marad, ilyen és ilyen problémák adódhatnak, nagy valószínűséggel.

Jelenleg, jellemző hogy kisebb önálló hatalmú (csak önrendelkezéssel rendelkező) közösségek általában túl vannak szabályozva, a lehetségesnél kisebb az önrendelkezésük. E közösségek esetében a túlszabályozás és az alulszabályozás is fennáll, némely szempont, terület túlszabályozott, más alulszabályozott de összesítve túlszabályozás jellemző.

Ugyanakkor a nagyhatalmú (jelentős kifele irányuló hatalommal rendelkező) közösségek általában alul vannak szabályozva, a lehetségesnél nagyobb a hatalmuk.

Jó, de ez az egész csak mese, mert jelenleg nem jó a szabályozás - jöhet a megszokott felvetés. Mire én azt mondom: akkor el kell menni jó felé, de ahhoz előbb tisztázni kell mi a jó.

A nemzeti közösség önrendelkezési foka és demokráciaszintje egyszerűen.

A nemzeti közösség sok közösségből, társadalmi rétegből áll. A legfontosabb közössége azonban a népréteg, lakosság, nagy közössége. A külföldi felettes hatalom szemszögéből a nemzeti közösség: az ország-vezetés, állami vezetés, és a lakosság, népréteg együttese.

Amennyiben minden közösségnek társadalmi rétegnek megfelelő közel optimális az önrendelkezési foka és demokráciaszintje, akkor a nemzeti közösség önrendelkezési foka és a demokráciaszintje is rendben van. De csak az alábbi megjegyzésekkel.

Az országos demokráciaszint önálló vonatkozásának is viszonylag magasnak kell lenni. Az önálló vonatkozás, pl. az ország-vezetés nép általi kiválasztása. Az ország alapvető törvényeibe (pl. az alkotmány) az ország lakosságának (állampolgárainak) beleszólása, (érdemi részvétel) népszavazással, közvélemény-kutatással. Olyan általános törvényekbe való érdemi részvétel (mint pl. a KRESZ), amely törvények nem nevezhetők alapvetőnek, de nem egyes közösségek, közösségszerű rétegek ügye, hanem az egész lakosság ügye.

Egyébként az országos demokráciaszintre is érvényes, hogy demokratikus alapelvek érvényesülése, határozza meg jelentősen a demokráciaszintet.

A demokratikus nemzetközi jog, világszövetség felettes hatalma kb. 25%-ig terjedhet.(Ha pedig nem demokratikus, akkor még eddig sem terjedhet.) Érvényesülni kell a lehetőséghez képest legnagyobb önrendelkezési fok elvének, és lehetőség szerint legnagyobb demokráciaszint elvének. A jövő fejlettebb rendszerében az általános „minimális” nemzeti demokráciaszint nem éppen elégséges (50%-os) lesz, hanem magasabb, (jó) szintű (pl. 70%-os) lesz.

De itt azért (újra) megjegyzem a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta önrendelkezési fok is alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

(H69 problémakör, és kategorizálások.) Az adott közösség jellege vagy az adott kérdés (döntés) jellege határozza meg az önrendelkezési fokot és a közvetlen demokráciaszintet? Mindkettő.

A közösségre milyen kérdések, (döntések) jellemzők, ez már közösség jellege. Úgy is gondolkodhatunk, hogy a közösség jellege meghatároz egy átlagos önrendelkezési fokot és demokráciaszintet, de ezen felül minden jellemző kérdéscsoportot (döntéscsoportot) meg kell vizsgálni. És a kérdéscsoporton (döntéscsoporton belül) az adott kérdést, döntést sem árt megvizsgálni.

Gyakorlatilag arról van szó, hogy pl. egy közösség önrendelkezési foka általában összesítve pl. 15%-os, demokráciaszintje összesítve átlagosan, összesítve, pl. 70%-os, de bizonyos késéscsoportok (ügycsoportok, döntéscsoportok) ez alól kivételek.  E kivételek esetében nagyobb vagy kisebb lehet az önrendelkezési fok, ill. a demokráciaszint.

A közösségek jellegére vonatkozó, ill. a döntések jellegére vonatkozó szempontok, amiket figyelembe kell venni az önrendelkezési fok és demokráciaszint meghatározásában.

Tulajdonképpen az előzőkben már nagyjából felsoroltam a szempontokat csak valahogy összegezni kellene.

Hogy ne tévedjek el, meghatározom a felettes hatalmat, amihez az önrendelkezést mérni kell. Az alkotmány és a törvénykezés. Másképpen, az állam, mint központi szabályozó. A 20-30 hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló főtényező. Másképpen, a rendszer kialakult mechanizmusai és annak elvei. A nemzetközi jog a nemzetközi szövetség, szövetségek. Másképpen, a külföldtől való függőség. A demokrácia jegyében a nép, lakosság hosszabb távú érdeke (jóléte) a felettes hatalom. Ez esetben ezek összessége jelenti a felettes hatalmat. Ez azon felettes hatalom, amely minden közösség felettes hatalma, beleértve a parlamentet (a jogalkotó ország-vezetés) és a hivatalos társadalomtudományt is. Ez a felettes hatalom azonban csak akkor megfelelő felettes hatalom, ha az alkotmány, a törvénykezés, a rendszer mechanizmusai, stb. nagyjából rendben vannak, jó szinten vannak, csak kisebb módosítások szükségesek. Jelenleg azonban ez nem mondható el, de erre még visszatérek.

A demokráciaszintet pedig a saját vezetéshez kell mérni, feltétezzük, hogy általában minden közösségnek van belső vezetése, még parlamentnek is. A jövőben az elit vezetés demokráciaszintje igen magas lesz, ami azt jelenti, hogy az elit vezetésen belül szinte nem lesz külön kiemelkedő vezetés. Ez nem a demokráciaszint megszűnését, hanem a demokráciaszint emelkedését jelenti. Ez a belső demokráciaszint.

A demokráciaszint másik vonatkozása az országos demokráciaszint, nép (a lakosság) elitvezetés választása és a népszavazások. Ez a külső demokráciaszint.

Ha azt mondom, hogy kisebb, vagy nagyobb demokráciaszintet enged meg, akkor elsősorban a belső demokráciaszintre gondolok. Ellenben, ha a belső demokráciaszint valamely okból nem alakulhat kellőképpen, akkor azt a külső demokráciaszintnek kell pótolnia. Másodsorban tehát egy összesített, belső és külső együttesen demokráciaszintre gondolok.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami, de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

Most arról lesz szó, a teljesség igénye nélkül, hogy milyen szempontok szerint kellene a szabályozást kialakítani.

Néhány általános szempont, amelyet figyelembe kell venni a szabályozás erősségének (részletes, szigorú stb.) kialakításakor. Szabályozás erőssége nagyjából kiadja a hatalomelosztást.

A legfőbb elvi szempontok.

A vezető funkcióból eredő alapvető hatalma, amely abból ered, hogy sok embert irányít, felügyel, sok emberre vonatkozó törvényeket hoz, alakít, sok ember életét, tudatát alakítja, befolyásolja. A hangsúly tehát a „sok emberen” van. Másodsorban az említett hatalomgyakorlások igen jelentős hatalmak.

Szükség van vezetésre olyan bölcs kiváló emberekre, akiknek nagyobb beleszólása az irányításba, a törvényhozásba, stb..

Szükséges (több okból) hatalmi fékrendszer is, a hatalomnormalizálás, hatalomcsökkentés, hatalomkiegyenlítés is. Szükséges többek között, azért, mert a vezető vissza tud élni a hatalmával.

Szükséges (több okból) az önrendelkezés és a közvetlen demokrácia is.

A legfőbb szempontok után a további szempontok, amit figyelembe kellene venni a szabályozás erősségének kialakításakor.

A konkrétabb szempontok felsorolás előtt tegyük fel pl. a következő kérdéseket.

Miért lehet (szükséges) a társasházi közösségnek nagy önrendelkezése, és magas demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy nemzetiségi autonómiának az előzőnél kicsit kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) a nyugdíjasok rétegének az előzőknél jóval kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek (vagy közszolgálati médiának, vagy társadalomtudományos kutatóintézetnek) az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek egy állami középiskoláshoz képest kissé nagyobb önrendelkezése és kissé magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami buszvállalatnak a lakóközösségekhez és az állami egyetemhez képest kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy magán-buszvállalatnak az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) az állami katonaságnak az állami buszvállalathoz képest kisebb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért szükséges erősen korlátozni a parlament hatalmát (önrendelkezését) és miért lehet parlamentnek magas demokráciaszintje?

A felsorolt közösségek között vannak vezetéshez tartozó közösségek, a népréteghez, civilszférához tartozó közösségek, munkaközösségek lakóközösségek (kisközösségek), stb..

A kérdések, döntések jellegéhez kapcsolódó konkrét szempontok.

Általában igen kis különbségekről van szó. A helyes megfogalmazás pl., ez lenne: az ilyen döntések egy kevéssel (negyed fokkal) alacsonyabb demokráciaszintet és önrendelkezési fokot engednek meg. Az önrendelkezés helyett mondható pl.: szabadság, önálló hatalom, stb.. A „jellemző” is így értelmezhető: elsősorban, kissé erősebben jellemző, vagy kissé gyengébben jellemző.

1. A döntésnek, döntéseknek milyen gyorsaknak kell lenni. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Pl. katonaság harci helyzetben, munkaközösségek, stb..

(A gyors döntések szükségessége demokráciaszint-csökkentők, mivel a demokratikus döntések általában valamivel tovább tartanak. Ellenben a lassúbb döntések lehetségessége, demokráciaszint növelő.) Általában a szükséges gyors döntések, szakmaiak, a lassúságot megengedő döntések nem szakmaiak.

2. A döntések mennyiben szakmaiak. Mely közösségre jellemzők, az ilyen döntések? Pl. ország-vezetés, tudományos közösségek, munkaközösségek, katonaság harci helyzetben, stb..

(A vezetés feltehetően nagyobb szakismerttel rendelkezik. Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint csökkentők és önrendelkezés csökkentők.)

3.  A döntések mennyiben általánosak (nem szakmaiak). Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Minden közösségre jellemző lehet.

(Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint növelők és önrendelkezés növelők.)

4. A döntések mennyiben ízlésbeliek, kulturálisak (nem szakmaiak). Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? A néprétegre, a lakóközösségekre, kulturális közösségekre, stb..

(Az ilyen döntések szükségessége demokráciaszint növelők, és önrendelkezésszint növelők.

Az előzőek összefüggnek azzal is, hogy inkább az érintettek, vagy inkább a kívülállók hozzák a döntéseket. Az alábbi is elsősorban e szempontot határozza meg.

5. A döntések mennyiben indukálhatnak rövid távú önérdekűséget. Minden közösségre jellemző lehet. (Pl. a közvetlen jövedelemváltozás, bevételváltozás erősebben, indukál önérdekű elfogódottságot. Ekkor az érintetek döntési aránya, csökkenhet, de semmiképpen sem lehet többségi.)

Az általános és ízlésbeli kérdések általában kevésbé indukálnak önérdekű elfogódottságot.  (Ekkor az érintettek döntési arány nőhet.)

Egyes szabályokat részletesebben és pontosabban szükséges a szabályozásnak meghatározni, mint más szabályokat. Az ilyen szabályok kevésbé lehetnek limitáltak, tehát csökkentik az önrendelkezést. Egyes szabályokat pl. bonyolultsága összetettsége a nép, tagság nehezebben tud értékelni, nehézkes a demokratikus döntés.

6. Fontos és összetett működési döntések. Pl. az optimális értékekre vonatkozók.

Mely közösségekre jellemzők az ilyen döntések? Pl. ország-vezetés, stb..

7. Fontos, összetett igazságszolgáltatási döntések. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Pl. igazságszolgáltatás, stb..

(Ezen döntések (6. 7.) szükségessége demokráciaszint csökkentők. A szabályalkotó önrendelkezést növeli a szabályozott önrendelkezését, csökkenti.

8. Az előzőtől eltérő egyszerűbb (és ízlésbeli) döntések. Mely közösségre jellemzők az ilyen döntések? Néprétegre, lakóközösségekre, stb..

9. Kimondottan helyi lokális, illetve alulról látható problémák, illetve ahhoz kapcsolódó döntések. Mely közösségekre jellemzők az ilyen döntések? Néprétegre, lakóközösségekre, kisközösségekre, stb..

(Ezen döntések (8. 9.) szükségessége demokráciaszint növelők és önrendelkezés növelők.)

A közösségek jellegéhez kapcsolódó szempontok.

10. A közösség kifele irányuló hatalma ill. annak nagysága. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, stb..

Minél nagyobb annál inkább szükséges a hatalomkorlátozás (önrendelkezés csökkentő) és demokráciaszint növelés.

10/b. A fordítottja is igaz, Amely közösségeknek nincs kifele irányuló hatalmuk azoknak nagyobb önrendelkezésük lehet, és ebből következően, ő maguk módosíthatják a demokráciaszintjüket. Mely közösségekre jellemző? A népréteghez, civilszférához tartozó közösségek, a kisebb és a nagyobb jelentősebb közösségek is.

11. A közösségnek, pontosabban a társadalmi rétegnek nem lehet önrendelkezése, több okból. Pl., mert nem lehet vezetése, nem alakulhat ki kifejezett „szorosabb” közösség. Vagy pl. nem alkalmas az önrendelkezésre.

Pl. nyugdíjasok rétege, stb..

Nincs önrendelkezés. Közepes demokráciaszint lehetséges, ha a réteg akaratát mérik, és figyelembe veszik.

12. A közösség milyen erősen hat kívülről a néprétegre. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, állam, állami katonaság, jelentősebb nagyobb rétegek, közösségek, munkaközösségek, stb..

(Demokráciaszint növelő. Önrendelkezés csökkentő.)

13.  A közösség társadalmi (néprétegre irányuló) hatása, veszélyessége, a vele szembeni szükséges kritika kontroll nagysága.

Ez akár közösség nagyságából is adódhat.

Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, állam, állami katonaság. Jelentősebb nagyobb rétegek, közösségek, autonómiák, munkaközösségek, stb..

(Önrendelkezés csökkentő. Ahol lehet ott a demokráciaszintet lehető legmagasabb szintre emelni szükséges. A nagy és bonyolult közösségeknél csak közepes demokráciaszintet lehet elérni. )

14. A kritika, a kontroll gyakorlásához nagyobb önrendelkezés szükséges. Mely közösségekre jellemző? Pl. tudományos, oktatási, köztájékoztatási közösségek, stb.. (Önrendelkezés növelő.)

15. A közösség finanszírozása. Önmaga, vagy önmaga az üzleten keresztül finanszírozza  (Önrendelkezés növelő.) Mások pl. a nagytőke, finanszírozza (Önrendelkezés csökkentő.)  A társadalom, a nemzet adó formájában finanszírozza (Önrendelkezés csökkentő.)

16  A kreatív munkához nagyobb önrendelkezés szükséges. Mely közösségekre jellemző? Pl. ország-vezetés, tudományos közösségek, stb.. (Önrendelkezés növelő)

17. A piacgazdasághoz, a magánvállalkozáshoz nagyobb önrendelkezés (szabadság) szükséges. Magángazdasági munkaközösségekre jellemző. (Önrendelkezés növelő.)

18. A magánszféra (intimszféra) szükséges szabadsága (önrendelkezése).

A kifejezett néprétegre jellemző. (Önrendelkezés növelő.)

Mindennek a fordítottja (inverze) is igaz. Kevésbé veszélyes (nőhet az önrendelkezés). Kevésbé kontroll, kritikai jellegű tevékenység (Csökkenhet az önrendelkezés.).  Kevésbé kreatív a munka (csökkenhet az önrendelkezés). Stb..

19.  A közösség alkalmassága a demokráciaszintet és önrendelkezést illetően.

(Lényegileg a 12. pontban elmondottak.)

20. A közösség akarata a demokráciaszintet és az önrendelkezést illetően.

Természetesen a közösség az önrendelkezési fokát is mosósíthatja bizonyos határokon belül. E problémakörre még visszatérek.

Válaszok a feltett kérdésekre.

Miért lehet (szükséges) a társasházi közösségnek nagy önrendelkezése, és magas demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy nemzetiségi autonómiának az előzőnél kicsit kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) a nyugdíjasok rétegének az előzőknél jóval kisebb önrendelkezési foka és kissé alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek (vagy közszolgálati médiának, vagy társadalomtudományos kutatóintézetnek) az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami egyetemnek egy állami középiskoláshoz képest kissé nagyobb önrendelkezése és kissé magasabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy állami buszvállalatnak a lakóközösségekhez és az állami egyetemhez képest kisebb önrendelkezési foka és kissé kisebb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) egy magán-buszvállalatnak az állami buszvállalathoz képest nagyobb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért lehet (szükséges) az állami katonaságnak az állami buszvállalathoz képest kisebb önrendelkezési foka és alacsonyabb demokráciaszintje?

Miért szükséges erősen korlátozni a parlament hatalmát (önrendelkezését) és miért lehet parlamentnek magas demokráciaszintje?

És persze még sok kérdés tehető fel.

Ha a felsorolt  20 szempontot, hozzáillesztem a kérdésekhez, akkor nagyjából kijönnek a válaszok.

Pl. magán-buszvállalatnak, azért lehet kisebb demokráciaszintje és nagyobb önrendelkezése, mert a piacgazdaság a vállalkozói szabadság nagyobb önrendelkezést enged meg (igényel). Arról már máshol sokat beszéltem, hogy magángazdaságnak piacgazdaságnak mi az előnye, miért kell hozzá bizonyos fokú szabadság. Bár a két tevékenység (mindkettő buszvállalat) szinte azonos, a szükséges döntések azonosak, a döntések jellege azonos, de a közösség jellege eltérő. Az állami buszvállalat, mivel az államban van erősebben kötődik az államhoz, az állam pedig nagyobb hatással van a néprétegre, lakosságra. Az állam kvázi veszélyesebb, mert ha rosszul működik, ha diktatórikus, akkor hatalmas károkat okoz a néprétegnek. Ezért az államban levő közösségek vonatkozásában nagyobb közvetlen demokráciaszint szükséges, mert ez biztosítja népréteg beleszólását, kontrollját, ellenőrzését, a népréteg érdekének érvényesülését. Ez esetben elsősorban az intézményi közvetlen demokráciáról van szó, a dolgozók, és az ügyfelek érdemi beleszólásáról van szó. Másodsorban arról van szó, hogy az állammal kapcsolatos általános döntéseket nagyobb arányban kell népszavazással eldönteni. A nagyobb külső demokráciaszint (ügyfelek és népszavazások) eleve korlátozzák az önrendelkezést, a vezetés és dolgozók együttes önrendelkezését. Továbbá az állam kevésbé lehet független a felettes hatalomtól, mert ő a felettes hatalom része. Ugyanakkor még az állami buszvállalat vezetésnek is kell lenni valamekkora szabadságának, mert gyakoriak a szakmai kérdések, gyorsan eldöntendő kérdések, stb..

A magán buszvállalatnak nagyobb az önrendelkezése, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vezetés erősebben módosíthatja demokráciaszintet, akár alacsonyabb demokráciaszintet is meghatározhat, de csak addig a bizonyos (nincs szolgaság, alapvető jogok, büntetőjog, stb.) határig.  Egyébként pedig mindkettő munkaközösség, amely közösségeknek van bizonyos fokú katonai jellege, (nagyobb a fegyelem, gyors döntések, stb.) de csak bizonyos fokú. Ez a bizonyos fok viszonylag kisebb demokráciaszintet enged meg pl. egy lakóközösséghez képest, mert annak még kisebb a katonai jellege. De természetesen nagyobb demokráciaszintet és önrendelkezést enged meg, mint pl. a katonaság, rendőrség, tűzoltóság, stb. szükséges demokráciaszintje, önrendelkezése. De pl. katonaság esetében, belép egy másik tényező is: békében, vagy harci helyzetben van. Tehát sok, szempontot kell itt figyelembe venni és összesíteni. Illetve sok szempont közül ki kell választani az erősebben meghatározókat.

Nem zongorázom végig az összes kérdést és az összes választ. A lényeg az, hogy egy adott közösségnél is sok akár 20 szempontot is mérlegelni kell.

(H 70 problémakör) Néhány egyéb megállapítás.

Az önrendelkezési fok csökkentését a demokráciaszint emelését csak néhány esetben tudja (és szükséges) a felettes hatalom megtenni. A nagyhatalmú közösségekről van szó, amelyeknek a kifele irányuló hatalmuk is nagy, és néhány egyéb veszélyes közösségről, szervezetről van szó. Mint mondtam ezeknél a hatáskörszűkítés a részletesebb szabályozás, az önrendelkezés csökkentés ellenére is jelentős hatalom marad és így a valós demokráciaszint – emelésnek is marad helye.

Fölösleges azon töprengeni, hogy mit kell tenni a felettes hatalomnak, ahhoz hogy egy közösség nagy önrendelkezési fokkal és alacsony demokráciaszinttel  rendelkezzen, mert ezt a felettes hatalom nem akarhatja ezt maguk a közösségek  akarják. A felettes hatalomnak inkább eme akarat, legalábbis a demokráciaszint csökkentését kellene korlátoznia. Általában nem egy közösség egésze, hanem egy közösség eltorzult vezetése veszélyes a társadalomra és magára közösségre. Ritkábban kialakulhat a veszélyes emberek közössége is.

Általában felettes vezetésnek az önrendelkezési fokot és a demokrácia-szintet együtt kell mozgatnia. Elsősorban mindkettőt emelnie kell, ritkábban mindkettőt csökkenteni kell, és a kettőnek van egy eredendő együttmozgása is.

Kétségkívül az önrendelkezés azt jelenti, hogy akár demokráciaszintet is csökkentheti az önrendelkező. Viszont aki alacsony demokráciaszintre törekszik az kétségesen alkalmas a nagy önrendelkezési fokra. Ha valaki alkalmatlan a nagyobb önrendelkezési fokra az alkalmatlan a magasabb demokráciaszintre is.

A vezetésnek e szempontokat is  érvényesíteni kell, amikor kijelöli a közösség önrendelkezési fokát és demokráciaszintjét. Alkalmatlan egy közösség a nagyobb önrendelkezési fokra és egyben magasabb demokráciaszintre pl. a tudatlansága, erkölcstelensége miatt, függetlenül attól, hogy egy közösség látszólag mit akar.  Vagy az erkölcstelensége éppen azon akaratában fejeződik ki, hogy ő alacsony demokráciaszintet akar. Ha egy közösség alkalmatlan a nagyobb önrendelkezésre és magasabb demokráciaszintre, akkor a felettes hatalom az önrendelkezés, önálló hatáskör csökkentésével a demokráciaszintet is csökkenti.

Más kérdés hogy a szabályozáson kívül vannak más eszközök is pl. az oktatás, a meggyőzés, egyéb motiválás arra, hogy a közösségek a viszonylag magasabb demokráciaszintet válasszák.

Újabb kitérés a felettes hatalom problémájára.

Az alkotmány és a törvénykezés. Másképpen, az állam, mint központi szabályozó. A 20-30 hatalomkorlátozó, hatalomnormalizáló főtényező. Másképpen, a rendszer kialakult mechanizmusai és annak elvei. A nemzetközi jog a nemzetközi szövetség, szövetségek. Másképpen, a külföldtől való függőség. A demokrácia jegyében a nép, lakosság hosszabb távú érdeke (jóléte) a felettes hatalom. Ez esetben ezek összessége jelenti a felettes hatalmat.

De csak akkor, ha mindezen felsoroltak, kialakultak, jó színvonalúak, tehát azt mondható rájuk, hogy vannak, léteznek. Mert ha hiányosan vannak, részben vannak, mint jelenleg, akkor kvázi nincsenek teljesen, vagyis nem felettes hatalmak. De ha jó színvonalúak, akkor is tovább kell őket javítani, módosítani.  A törvények kisebb módosításainak szabályait részben előírhatják törvények, de csak részben, akkor már az embereknek is dönteni kell, pl. ország-vezető, jogalkotó vezetésnek és meghatározó társadalomtudományos közösségeknek, (A kezdeti felsorolásból hiányzik pl. jogalkotó ország-vezetés és a hivatalos társadalomtudomány.) Jelenleg gyenge-közepes színvonalúak a felsoroltak, tehát ez a fajta felettes hatalom csak részben létezik. Továbbá, jelenleg nagyobb változtatásokat kellene csinálni, ami szintén azt jelenti, hogy jelenleg a felettes hatalom elsősorban az országvezető-jogalkotó vezetés, másodsorban  a középvezetés, állami vezetés lenne. Itt most belefutottam abba a problémába, hogy a nagy változásokat, rendszerváltást milyen ütemben kellene megcsinálni. Minél gyorsabb nagyobb lenne változtatás üteme, annál inkább emberekből és nem törvényekből állna a felettes hatalom. 

Ha stagnál a fejlődés, akkor a felettes hatalom elsősorban a törvénykezés. Jelenleg stagnál a fejlődés, de ezek a törvények zavarosak hiányosak, vagyis nem jó, nem teljes felettes hatalmak. Vagyis jelenleg elég értelmezhetetlen a felettes hatalom fogalma. Jelenleg még stagnálás mellett is inkább az emberek hatalmáról van szó. De van egy másik baj is jelenlegi felettes hatalommal, mégpedig az, hogy abban alig jelenik meg a társadalomtudományos közösség.

A jövőben lesz világosan értelmezhető a felettes hatalom fogalma.

Újabb kitérés önrendelkezés módosítás, ill. a demokráciaszint módosításának problémájára.

Akkor lesz teljes az önrendelkezés és a demokrácia, ha az önrendelkezési fokot is részben módosíthatja a közösség. Pl., arra gondolok, hogy lehet olyan társasházi közösség, aki azt mondja: nekem nem kell a lehetséges teljes önrendelkezés. Vagy lehet olyan nemzetiségi közösség, aki azt mondja: mi nagyobb önrendelkezést kérünk. És még lehetne példákat említeni. Ekkor a felettes hatalom egy sereg feltételt megvizsgálva, az adott közösséggel együttesen módosíthatja az önrendelkezési fokot. Az biztos, hogy maga az akarat is egy jelentős szempontnak minősül. Vagyis az adott közösség, ha nem is önkéntesen, de módosíthatja az önrendelkezési fokot. Ennek rendszerét szintén ki kell dolgoznia a jognak, a szabályozásnak. Tulajdonképpen ez a kisközösségekről, lakóközösségekről, nemzetiségekről szóló tanulmányrészben vetődik fel részletesen. Manapság, mikor oly sok vita merül fel a nemzetiségek, a régiók, a települések önrendelkezésével kapcsolatban ez is egy fontos kérdés.

Az egyik szempont ez lehet: nagyobb önrendelkezést akkor kaphatsz, ha magasabb demokráciaszintet vállalsz. Viszont a nagyobb önrendelkezési fok azt jelenti, hogy a közösség demokráciaszintet az önrendelkezés arányában csökkentheti.

(H 71 problémakör) Ez tehát egy ellentmondás, de ezt az ellenmondást kivédheti az eltolt demokráciaszint módosítás szabálya, miszerint diktatúra irányába csak csökkentve, korlátozva lehet haladni, a demokrácia irányában pedig korlátozás nélkül.

Kétségkívül a felettes hatalom határozza meg mi diktatúra iránya és mi a demokrácia iránya. Valójában viszonylag egyértelmű, ha a többségi döntések száma nő, a fontos döntések viszonylatában akkor az a demokrácia iránya. Ha vezetés-kiválasztást és a döntéshozó mechanizmust, és más fontos döntéseket közvetlen demokratikus szavazással döntenek el, akkor az a demokrácia iránya. Mindezek ellentéte a diktatúra iránya Viszont az ember minden ostobaságot jól meg tud indokolni, tehát semmi sem egyértelmű. A vezetés talán el tudja torzítani demokrácia és a diktatúra irányát, de nem talán tudja megfordítani. A diktatúra irányát, pontosabban minden irányt, azért is szükséges biztosítani, mert lehetséges (de nem valószínű), hogy a valóságos demokrácia iránya éppen ebbe az irányba mutat és így a népnek, a közösségnek megmarad lehetősége erre haladni.

Másképpen, miért nem jó, ha csak egy feltételezett jó irányt jelöl ki a vezetés, a felettes hatalom? Azért mert tévedésből szándékosan egy rossz irányt jelölhet ki, így csak ebben a rossz irányban lehet haladni. Miért szükséges az eltolt irányhaladás: azért a feltételezett rossz irányban is lehet haladni, de korlátozottan, a feltételezett jó irányban pedig szabadon lehet haladni? Mert valószínűbb hogy demokratikus társadalomban, a feltételezett jó irány, jobb irány, mint a feltételezett rossz irány. Ha pedig a mégsem lenne így, akkor a korlátozott „rossz irányban való haladás” lehetőségével mégis fennmarad a jó irányban haladás lehetősége.

Egy kis összefoglalás.

A szabályozás (az önrendelkezési fok és demokráciaszint) problémaköre további két problémakörre osztható.

Az egyik, hogyan lehet megállapítani és változtatni az önrendelkezési fokot és demokráciaszintet.

Az előzővel összefügg, de mégis másik problémakör, az egyes közösségek optimális önrendelkezési foka és demokráciaszintje.

E második problémakörbe tartozik, a korábban tárgyalt fejezetrész: a közösségek jellegére vonatkozó, ill. a döntések jellegére vonatkozó szempontok, amiket figyelembe kell venni az önrendelkezési fok és demokráciaszint meghatározásában.

Leegyszerűsítve és összefoglalva az alábbiak állapíthatók meg.

1. Az egyik problémakör a munkaközösségek optimális szabályozása.

2. A másik problémakör nagyhatalmú, külső hatalommal rendelkező, a vezetéshez kapcsolódó közösségek optimális szabályozása. Bárhonnan is nézzük, ezen közösségek hatalmát (és egyben önrendelkezését, önszabályozását) a szabályozással csökkenteni kell. Pl. hatáskörszűkítéssel, különböző hatalommegosztásokkal.

Másrészt szükséges egy a felettes hatalom (alkotmány, országos demokrácia, nemzetközi jog, stb.) által megállapított (belső és külső) magas demokráciaszint, amelyet a közösség csak kis mértékben módosíthat, az elolt módosítás szabályai mellett. Ez is csökkenti az önrendelkezését (gyakorlatilag a vezetés, ill. a vezetés vezetésének hatalmát) e közösségeknek, de ez rendben van.

3. A harmadik és legbonyolultabb problémakör a kisközösségek, lakóközösségek, nemzetiségek (autonómiák) civil közösségek optimális szabályozása.

De itt azért (újra) megjegyzem pl. a 15%-os önrendelkezési fok, amennyiben a 25%-ot tekintjük 100%-nak, akkor az, 60%-os önrendelkezési fok.

És a jövő fejlettebb társadalmában a 0%-4%-os önrendelkezési fok sem azt jelenti, hogy szolgaságban van a közösség. A következőket jelenti. Az 50%-os alapvető demokráciaszint, amely egyfajta alapvető önrendelkezési fok  is, alapból biztosított. Továbbá azt jelenti, hogy van önrendelkezése a közösségnek, beleszólhat a rá vonatkozó ügyekbe, csak az nem lépi át azon határt, amely már 5%-os önrendelkezési foknak nevezhető. Továbbá azt jelenti, hogy a közösség önrendelkezése és demokráciája is a felettes hatalom által irányított, de az önrendelkezés és demokrácia kiteljesedésének irányába, irányított.

Kétségtelenül, szét kell választani az önrendelkezés értelmezését a különböző rendszerek szerint. Mert voltak olyan rendszerek, (talán vannak is) amelyekben valóban lehetséges volt a szolgaság, a szinte nulla önrendelkezés, és demokráciaszint egyes közösségek, sőt népek vonatkozásában is. 

Amiről e fejezetben beszélek az a jövő fejlettebb rendszerében értelmezett önrendelkezési fok és demokráciaszint.

(H 72 problémakör) Elmélkedés a nemzeten belüli közösségek önrendelkezési fokáról: 0%, zéró, nincs, 2,5% (10%) minimális, 5% (20%) csekély, 10% (40%) kis-közepes, 15% (60%) közepes, 20% (80%) nagy, 25% (100%) teljes. És egyben elmélkedés az alkalmasságról.

A zárójelben levő számok arra utalnak, ha lehetséges teljes önrendelkezést a 25%-ost, 100%-nak vesszük.

Ezek a saját pontatlan számaim, százalékaim csak arra jók, hogy az elképzelésem szerinti arányokat érzékeltessék. Természetesen pontatlanok, hiszen ezt egy komoly társadalomtudományos vizsgálatnak kellene megállapítani, ilyen sajnos jelenleg nincs.

Vannak egyének, „társadalmi rétegek”, amelyek alkalmatlanok (nagyrészt alkalmatlanok az önrendelkezésre és egyben az önálló demokráciaszintre, illetve az alapvető 50% feletti demokráciaszintre.

1. Ilyenek pl. a bűnözők, az értelmi és a lelki betegek.

A következőkben azonban másfajta alkalmatlanokról, a „normális” alkalmatlanokról lesz szó.

2. A társadalomtudományos tudás szempontjából ostobák, illetve a társadalmilag erkölcstelen emberek, rétegek. Többségében ilyen emberek által alkotott közösségek. Talán idevehetjük az önhibájukból nyomorgó embereket (csövesek egy részét) is.

3. Azon rétegek, amelyeknek nem lehet önálló vezetése, szabályzata, és demokráciaszintje egy külön, de összefüggő problémakör.

4. Külön, de összefüggő problémakör azon rétegek, amelyeknek nem lehet önálló vezetése szabályzata, de lehet önálló demokráciaszintje.

5. Külön, de összefüggő problémakör azon közösségek, amelyeket a saját vezetésük igáz le erőszakkal, zsarolással.

6. Külön, de összefüggő problémakör, ha felettes hatalom zsarnokoskodik, ha a felettes hatalom jelentősen, indokolatlanul korlátoz, ha a felettes hatalommal vannak komoly problémák.

A felettes hatalom a nemzeten belüli közösségek vonatkozásában az ország-vezetés, az állam, az országos demokrácia.

De talán érthetőbb, ha előveszzük az egyszerű példát, a társasházi lakóközösséget. Előfordulhat, és elő is fordul, hogy egy társasházi közösség jelentősen nem tartja be az idevágó törvényeket, nincs igazi közgyűlés, a szabályokat egy kisebbség (általában egy szűk csoport hozza), a közös költségek indokolatlanul magasak, és egyesek zsebébe vándorol, ahelyett, hogy a közjavát szolgálná, és még lehetne sorolni. Ebben a közösségben lopás, csalás történik, tehát nem érvényesül a „tilos másnak ártani” elv, nem érvényesül az alapvető demokrácia. Szélsőséges esetben, a közösségben kialakulhat olyan „szabályzat”  is, hogy be lehet menni lakásokba és különböző erőszakos módszerekkel kényszeríteni lehet a lakókat, akár a jó működés ürügyével. Nem biztos, hogy ekkor lopás, csalás történik, de természetesen, ekkor sem érvényesül az alapvető demokrácia.  

7. Külön, de összefüggő problémakör a minimális szükséges életszínvonal biztosítása. Ez egy elég bonyolult probléma, ezt az életszínvonalat valamihez mérni kell. Az életszínvonalat le kell bontani, a közösségben tartózkodás szeletére. Pl., ha a lakások állandóan beáznak, ha nincs fűtés, villany, stb., (nem biztos, hogy lopás, csalás történik, csak elégtelen az irányítás), akkor a társasházi közösség vonatkozásában nincs meg a minimális, szükséges életszínvonal.

8. Összefüggő, de külön probléma, ha ez a közösség más közösségeknek, vagy nemzetnek, néprétegnek árt. De ez is alkalmatlanná teszi a közösséget.

Különbséget kell tenni, hogy ez zsarnokoskodó kisebbség erőszakkal a többség ellenére zsarnokoskodik,

Vagy a többség hibájából, a többség jóváhagyásával zsarnokoskodik.  A jóváhagyás lehet ostobaságból, nemtörődömségből eredő, vagy akaratlagos. 

9. Ha a többség akarata ellenére történik, akkor a felettes hatalomnak kell ezt az állapotot megszüntetni. Ez nem jelenti azt, hogy a közösség alkalmatlan tehát viszonylag gyorsan helyre lehet tenni a normális állapotot, el kell távolítani a zsarnokoskodó embereket.

10. Nehezebb ügy, ha a többség valamilyen jóváhagyásával történik mindez. A felettes hatalomnak vizsgálnia kellene a közösségeket, és ki kellene jelenteni: ez a közösség alkalmatlan, részben alkalmatlan, és ezért részben, vagy teljesen állami gondnokságba kell venni.

Pl. úgy, hogy kijelöl egy állami vezetést, aki  a többség érdeke szerint intézi, a közösségre tartozó ügyeket. Mit kell még biztosítani a felettes hatalomnak, ha gondnokságba veszi a közösséget, vagyis, ha közösségnek zéró lesz az önrendelkezése. A felettes hatalomnak biztosítani egy minimális szükséges életszínvonalat, sőt annál magasabbat, pl. átlagost. A felettes hatalomnak biztosítani kell az alapvető demokráciát, és arra kell törekedni, hogy alkalmassá tegye a közösséget, valamekkora önrendelkezésre, és önállóan kialakított demokráciaszintre.

A nulla (0-3%) önrendelkezési fok.

Az alkalmasságra ösztönzés úgy történhet, hogy azért a felettes hatalom bevonja a közösséget az ügyek intézésébe. Tehát a zéró önrendelkezési fok nem azt jelenti, hogy közösségre tartozó kérdésekben egyáltalán nem dönthet a közösség, a közösségnek egyáltalán nincs hatásköre. Elég szubjektív, hogy hová tesszük határt, (ráadásul a közösség jellege is számít) de szerintem: ha a közösség a kimondottan rá vonatkozó ügyek 30-50%-ban egyáltalán nem szól bele, akkor már zéró az önrendelkezése. Illetve ha nem intézi a rá vonatkozó ügyek legalább 20-25%-át a felettes hatalom nélkül, teljesen önállóan. Megjegyzem, az alapvető demokrácia és keretszabályozás nem kimondottan a közösségre tartozó ügy. Ha pedig a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 50-70%-ba, illetve 25%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a minimális szükséges életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket, a nemzetet nem károsítja akkor, egy magasabb önrendelkezési fok jár neki. Amennyiben ezt a közösség többsége akarja.

Ha közösségre vonatkozó ügyek 40-60%-ban kizárólag a felettes hatalom dönt és 80%-ba pedig beleszól a felettes hatalom, akkor biztosan zéró önrendelkezésről van szó. Sőt megállapíthatjuk hogy biztosan indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, (az már a felettes hatalom zsarnoksága), ha normális (nem bűnöző) közösség ennél is kisebb önrendelkezéssel rendelkezik.  

Ekkor is van egy kevés önrendelkezése a közösségnek, de ez az önrendelkezés a minimálisnál kisebb, ha figyelembe vesszük, hogy felettes hatalom dönti el döntően az alapvető demokráciaszintet és a keretszabályozást is. Ez már tovább nem korlátozható, mert ez alatt csak rabszolga, vagy bűnöző önrendelkezése van.

De mint mondtam alkalmatlan, de nem bűnözőkből álló közösségek zéró önrendelkezését, ne keverjük össze a rabszolgák, vagy a bűnözők önrendelkezésével. Mert itt a felettes hatalomnak kötelezően a szabályozott közösség érdeke (a többi közösségnek és nemzetnek tilos ártani határig) szerint kell döntenie.

Ha pedig a felettes hatalom az alkalmatlan közösségeket nem ösztönzi az önálló önrendelkezésre, magasabb demokráciaszintre, pl. egyáltalán nem ad neki beleszólást, akkor a felettes hatalom zsarnokoskodik, illetve indokolatlanul korlátozza az önrendelkezést és demokráciát.

Mit jelent a zéró önrendelkezési fok, abban az esetben, ha alkalmatlanság miatt jön létre. Érdekes módón, ezen közösségnek pl. az életszínvonala és akár demokráciaszintje is magasabb lehet, mint annak a közösségnek, amelynek van valamekkora  önrendelkezése. A demokráciaszintje a felettes hatalom irányítása, gondoskodása alatt elérheti pl. a 60%-ot.

Abban az esetben, ha azért jön létre, mert a réteg nem képes önálló közösséget alkotni, még úgy sem hogy van egy önálló demokráciája. A népréteg olyan szeleteiről van szó, mint pl. a közterületeken közlekedők rétege. A betegek rétege. A gyerekek rétege. Stb..  Az ő esetükbe is zéró az önrendelkezés, de a nemzeti törvények kiszabnak jogokat, pl. a betegek jogai, a gyerekek jogai, stb..   A demokráciaszintjüket pedig az országos demokráciaszint határozza meg. E rétegek, rétegbe tartózkodók, esetében nem merülhet fel az alkalmatlanság, úgyhogy a felettes hatalom által létrehozott jogok általi kvázi önrendelkezésnek (a jogok), életszínvonalának és az országos demokráciának magasnak kell lenni. Azon jogokról, életszínvonalról, demokráciaszintről van szó, amelyek az ilyen rétegbe (népréteg, lakosság) tartozódókra vonatkoznak.

Még ki kell térni azon közösségekre, akik elvileg alkalmasak lennének (lenne tudásuk, erkölcsösek, stb.) de a többség akarata, hogy nem kell önrendelkezés. Mi állami gondoskodást akarunk, mondja pl. egy társasházi közösség. Ez azonos az alkalmatlansággal. Egyébként pedig a többség akarata ellenére nem lehet nagyobb önrendelkezésre és demokráciaszínre kényszeríteni. A felettes hatalom csak azt teheti hogy leminősíti ezen közösségeket, és alacsonyabb netán zéró önrendelkezésbe  (állami gondoskodásba) teszi ezen közösségeket. Ez is egyfajta közösség általi önrendelkezési fok, módosítás. A másik fajta, a közösség általi önrendelkezési fok, módosítás, ha közösség többsége az mondja: mi magasabb önrendelkezési fokba akarunk kerülni. Ekkor a felettes hatalomnak sok mindent meg kell vizsgálnia, az alkalmasságot is, és határesetekre, vagy ha a közösség valamivel határeset alatt van, akkor a közösségnek egy fokkal magasabb önrendelkezést kell adnia. Pl. 15%-os önrendelkezés helyett 20%-ost. Ugyanis magát az akaratot valamilyen mértékben alkalmasság növelő tényezőnek kell felfogni. Persze felettes hatalomnak minden közösséget állandóan vizsgálni kellene, abból szempontból hogy rendben van e az önrendelkezési foka és demokráciaszintje.

Mindez, amit leírok, persze a jövő zenéje, de azért jó tudni merre kellene haladni.

De visszatérek a közösségek önrendelkezésére, a 3% minimális és az 5%-os csekély önrendelkezési fokra. 

Az állam szervei intézményei is olyan közösséget alkotnak, amelyeknek lehet valamekkora önrendelkezése. De ez is eltérő lehet sok mindentől, függ. Pl. az állami katonaságnak, rendőrségnek mondjuk 3%-os önrendelkezési foka lehet 97%-ban a felettes hatalom szabályoz, irányít.  Egy állami vállalatnak, főleg egy oktatási, kulturális vállalatnak ennél nagyobb, mondjuk 5%-os önrendelkezési foka lehet.

És persze ebbe az önrendelkezési fokba léphetnek be az egy fokkal alkalmasabb közösségek. Pl. a társasházi közösséget az alkalmasság szerint, pontosan az alkalmatlanság szerint, be lehet sorolni, 3%, vagy az 5%-os önrendelkezési fokba is. A zéró önrendelkezésből levezetve nagyjából meg lehet állapítani, mit jelent ez. Ha pedig a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 50-70%-ba, illetve 25%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a minimális szükséges életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket, a nemzetet nem károsítja akkor, egy magasabb (pl. 3%-os vagy 5%-os önrendelkezési fok jár neki. Amennyiben ezt a közösség többsége akarja.

Talán kivehető, hogy ennél az önrendelkezési foknál, kizárólag a felettes hatalom dönt a közösségre vonatkozó ügyek 30-50%-ban és további 75%-ba beleszólása van. Tehát a felettes hatalom nemcsak az alapvető demokráciaszintet, a keretszabályozást dönti el döntően, de nagyobbrészt eldöntheti közösségre vonatkozó ügyeket is.  

De meg kell határozni határt, pl. így.  A közösségnek csak akkor jár 5% feletti önrendelkezési fok, ha a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 60-80%-ba, illetve 35%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a szükséges minimális életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket és nemzetet nem károsítja. És ha a közösség többsége nem akar alacsonyabb önrendelkezést. Ami ez alatt van az legfeljebb az 5%-os önrendelkezési fokba sorolható. 

A 3%-5%-os önrendelkezési fokba sorolhatók a nem teljesen, de jelentősen alkalmatlan civil közösségek, lakóközösségek, nemzetiségek, valamint az állami szervek, vállalatok, szolgáltatók. Nagyjából ide sorolhatók, de persze vannak kivételek. Hozzátéve, hogy elég jelentős a különbség van a 3%-os, és az 5%-os önrendelkezési fok között.

A 10%-15%-os önrendelkezési fok, a közepes önrendelkezési fok az kb. azt jelenti, hogy a közösség maga és a felettes hatalom közel egyenlően dönt a kifejezetten a  közösségre vonatkozó  ügyekben. A közösségnek csak akkor jár 5% feletti önrendelkezési fok, ha a közösség képes úgy beleszólni a rá vonatkozó ügyek 60-80%-ba, illetve 35%-át önállóan intézni, hogy az alapvető demokráciaszint biztosítva van, hogy a szükséges minimális életszínvonal biztosítva van, hogy más közösségeket és nemzetet nem károsítja. És ha a közösség többsége nem akar alacsonyabb önrendelkezést. Talán idetartozik a magángazdasági munkaközösségek nagyobb része. És idetartoznak a közepesen alkalmatlan civil közösségek, lakóhelyi közösség, nemzetiségek. Hozzátéve, hogy azért a 10%-os és 15%-os önrendelkezési fok között jelentős különbség van.

Ne felejtsük el, hogy az alkalmasság egyik vonulata a közösség jellege.

Tehát pl. e társasházi közösség jellegéből adódóan teljes 25%-os önrendelkezést érdemelne, de ezt a tudásbeli, erkölcsi alkalmasság korlátozhatja. Az ellenkezője is lehetséges, egy közösség esetleg a tudása, erkölcse miatt alkalmas, de a jellegéből adódóan mégis veszélyes, tehát nagy önrendelkezésre kvázi alkalmatlan közösség. Pl. a katonaságnak nagyon remek vezetése van, önmagától is biztosítja, hogy nem árt a nemzetnek, stb., de mi van ha ez megváltozik. Ezért nem lehet pl. katonaságnak közepes önrendelkezést adni. És ezért nem lehet általában a magángazdasági munkaközösségeknek nagy önrendelkezést adni.

A 20%-25%-os önrendelkezési fok azt jelenti, hogy a közösségre tartozó ügyeket (leszámítva az alapvető demokráciát és keretszabályozást) döntően, vagy teljesen a közösség dönti el.  De itt talán újabb feltételek kiszabása is indokolt. Pl. amennyiben a közösség legalább 60%-os demokráciaszintet biztosít. Amennyiben a közösség legalább, az átlagoshoz közelítő életszínvonalat biztosít 

Idetartoznak az alkalmas civil közösségek, a lakóhelyi közösségek, nemzetiségek. És talán az eszmei közösségek, amennyiben a rájuk tartozó ügyek: a bizonyos szóbeli (nem tettleges) elméletek, eszmék, programok stb. megalkotása és terjesztése. Persze ezek nem árthatnak más közösségeknek és nemzetnek.

(H 73 problémakör és kategorizálások ) Egy újabb az előzőkhöz illeszkedő összesítés.

Alapvetően a következő közösségek vannak.

A nemzeti közösség.

A nemzeten belüli közösség, amelynek van jelentős kifele irányuló hatalma.

A nemzeten belüli közösség, amelynek nincs kifele irányuló hatalma csak önrendelkezése.

A szabályozás alapvető felosztása ez esetben

A működési szabályozás (beleértve az igazságszolgáltatást is.)

A döntéshozó mechanizmus szabályozása.

A közösségeknek van önrendelkezése, ill. önrendelkezési foka. A működési, a döntéshozói és minden szabályozást (döntéseket) milyen arányban hozza a közösség tagsága és vezetése együttesen a felettes hatalomhoz képest.

Az önrendelkezés áll a saját (vezetés és tagság együttesen) döntésű (beleértve vegyes döntések saját részét) működési szabályozásból, a döntéshozó mechanizmusból, az önrendelkezés módosításból, és a demokráciaszint módosításból. Az önrendelkezés, meghatározható a döntéshozó mechanizmuson keresztül is, de nem érdemes.

Tulajdonképpen az egy főre eső hatalmat, ill. önrendelkezést kellene számítni, de ez tovább bonyolítaná az amúgy is bonyolult problémakört, ezért ettől eltekintek.

A nemzeten belüli közösségek önrendelkezési (hatalmi) fokának megállapításában itt abból indulok ki, hogy teljes (100%-os) az önrendelkezés, ha abban nincs indokolatlan önrendelkezés-korlátozás és az indokoltnál nem gyengébb a korlátozás.

Ugyanis, mint arról már sokat elmélkedtem az indokoltnál gyengébb korlátozás az anarchikus diktatúra irányát erősíti (a kiskirályosodást, az erősebb, erőszakosabb érvényesülését), ami lényegében a becsületes, jóindulatú kisember, átlagember szabadságát korlátozza.  Vagy elég, ha arra gondolunk, ha egyes közösségek árthatnak más közösségeknek, akkor a szenvedő közösségek önrendelkezése csökken. Vagy, ha egyes közösségek túl nagy hatalommal rendelkeznek, akkor ez a túl nagy hatalom, más közösségek önrendelkezését csorbítják. Tehát az indokoltnál gyengébb önrendelkezés-korlátozás is indokolatlanul csökkenti az önrendelkezést és főleg a demokráciaszintet. Persze az indokoltnál erősebb is csökkenti.

Azzal folytatom, hogy milyen ügyek (kérdések, problémák, döntések) tartoznak a nemzeten belüli közösségre.

A nemzeti (társadalmi) ügyeket az ország-vezetésnek, az államnak az országos demokráciának és kisebb részben a demokratikus világszövetségnek kell eldönteni ezek a felettes hatalmak. (A nemzeti ügyek részben emberiségi ügyek is, ugyanis a nemzeteket is be kell illeszteni az emberiségbe. Ezért indokolt a világszövetség részvétele a nemzeti ügyekben.)

Az alapvető demokráciaszintbe az egyének (nem a közösségek) az országos demokrácián keresztül szólhatnak bele, ez tehát egyáltalán nem tartozik a közösségre.

Az alapvető demokráciaszint, valamint a közösség keretszabályozása döntően arról szól, hogy a közösséget be kell illeszteni a nemzetbe (a társadalomba), ezek tehát döntően nem a közösségre tartozó ügyek.

De azért a keretszabályozás a közösségre is tartozik. Bár nagyobbrészt ez is a nemzetbe való beillesztésről szól, de ez már azért kisebb részben (mondjuk 10-20%-ban) a közösségre is tartozik.

1. Indokolatlan a közösség önrendelkezés-korlátozása, ha a közösség részvétele a keretszabályozás kialakításba nem éri el a 10%-ot. Vagy másképpen, ha egy közösség nem szólhat bele a keretszabályozásba, akkor saját önrendelkezése, indokolatlanul, kb. 10%-kal csökken

(Itt most nem foglalkozom azzal, miből áll a keretszabályozás. Azzal sem, hogy miből áll az önálló szabályozás. És azzal sem hogy az alapvető demokrácia (50%) és a keretszabályozás (25%) összesen 75%, tehát a nemzeten belüli közösség önrendelkezése maximum 25%. De általában ez is tovább csökken, méghozzá indokoltan. Nem foglalkozom ezzel, mert ezt már elemeztem, egyébként pedig a jelen elemzés kiinduló szempontjából lényegtelen. Itt csak az indokolatlan koráthozásokról, csökkenésekről elmélkedem, de ehhez nem árt megállapítani, hogy mik az indokolt korlátozások.)

Visszatérve néhány további megállapítás.

Az előző fejezetből is kiderült, mi az indokolt és az indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, pl. az alkalmasság alapján.

Sokféle indokolatlanságot lehet megfogalmazni.

2. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha a felettes hatalom, közösségre, rétegre vonatkozó szabályzása nem a közösség, réteg érdekéből indul ki, az alapvető demokrácia biztosítása mellett.

3. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha az önrendelkezésre alkalmatlan közösségeket a felettes hatalom nem ösztönzi az alkalmasság elérésére.

4. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha az alkalmas (de nem jöhet létre önálló szabályozás, vezetés) rétegek esetében a felettes hatalom nem alakít ki (nem segít kialakítani) egy olyan demokratikus fórumot, (magas demokráciaszintet) amely mégis képessé teszi a réteget az önálló szabályozásra, döntésre.

5. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozásnak minősül, ha ezen rétegek önrendelkezés hiányát nem pótolja megfelelő jogokkal, ha nem biztosít viszonylag magas életszínvonalat.

Egy kis ismétlés.

Ez alatt, ha közösségre vonatkozó ügyek 40-60%-ban kizárólag a felettes hatalom dönt és 80%-ba pedig beleszól a felettes hatalom, akkor biztosan zéró önrendelkezésről van szó. Sőt megállapíthatjuk hogy biztosan indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, (az már a felettes hatalom zsarnoksága), ha normális (nem bűnöző) közösség ennél is kisebb önrendelkezéssel rendelkezik.    

A közösségre tartozó minden ügyben, azok eldöntésében valamekkora részben részt kell venni a közösségnek. (Ez már nem e keretszabályozás kialakításról szól, hanem annak tartalmáról, minden, a közösséget érintő, ügyekről szól.)

6. Biztosan indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha közösségre tartozó ügyek 20%-ban nem a közösség dönt teljesen.

7. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha a közösségre tartozó ügyek további 20-40%-ba eldöntésben nincs (kellőképpen) bevonva a közösség.

7. Általában indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, ha közösségek rétegek helytelen kategóriákba vannak besorolva, és ha kategóriák számai pontatlanok. És persze még nagyobb baj, ha nincs is ilyen fajta átgondolás, kategorizálás.

Vagy túl erős lesz, így lesz indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, vagy túl gyenge lesz, ezért lesz indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás.

8. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha a közösség a saját önrendelkezési fokát nem csökkentheti ill. alkalmasság esetén, nem növelheti. Ha az akaratát nem veszik figyelembe.

9. Indokolatlan önrendelkezés-korlátozás, ha közösség demokráciaszintjét a közösség (bár eltoltan) nem módosíthatja, az önrendelkezési fok (1-25%) arányában. Mivel ezt a témát elemeztem, itt nem részletezem.

Az általános megállapítások után néhány kissé konkrétabb szempont.

Indokolt a nagyhatalmú (kifele irányuló hatalmi jelentős) közösségek erősebb önrendelkezés-korlátozása (egyben hatalomkorlátozása), mert túl nagy hatalmuk és egyben önrendelkezésük van. A nagyhatalmú közösségek esetében az indokolatlanság számai értékei megváltoznak, méghozzá, úgy hogy az indokolt korlátozás számai növekednek, az indokolatlan korlátozás számai csökkennek.

A lényeg azonban az marad, hogy hiába van erős korlátozás, a hatalomból így is túl sok marad.

10. Indokolatlanul gyenge a korlátozás (indokolatlan önrendelkezés-korlátozás) ha a nagyhatalmú közösségek hatalom és egyben önrendelkezés korlátozását nem maximálják (minden korlátozó tényező jelentősen érvényesüljön).

Indokolt a közösségek jellegét (társadalmi hatását, veszélyességét), valamint a különböző ügykörhöz (ágazathoz), valamint a különböző kérdéskörhöz (szakkérdés, gyors döntés, elfogult döntés veszélye, stb.) kapcsolódását, az önrendelkezés-korlátozás nagyságánál figyelembe venni.

11. Indokolatlan a közösség önrendelkezés-korlátozása, ha a valóságosnál veszélyesebbnek (a társadalomra nézve) ítélnek meg egy közösséget. Illetve, ha eme ürüggyel a kelleténél erősebben korlátozzák az önrendelkezését.

12. Indokolatlanul gyenge a korlátozás, ha nem veszik figyelembe közösségek jellegét, veszélyességét.

Indokolt a közösség önrendelkezés-korlátozását tovább bontani ügykörökre (ágazatokra) valamint kérdéskörökre (gyors döntések, szakkérdések, elfogultságot gerjesztő kérdések, stb.)

Rövid kitérés (mivel ezzel már más fejezetben foglalkoztam) arra, hogy a különböző ügykörök (ágazatok) különböző önrendelkezéseket tesznek lehetővé.

Pl. a gazdaság, a közlekedés közepes önrendelkezést, az egészségügy, a pénzügy, de főleg a hadügy, az igazságszolgáltatás kis önrendelkezést, a szociálpolitika, de főleg a kultúra nagy önrendelkezést tesz lehetővé. A lényeg itt is az, hogy a különböző ágazatokhoz tartozó döntések különböző módón árthatnak a nemzetnek, illetve különböző módón viszonyulnak az alapvető demokráciaszinthez, ezért különböző erősséggel kell azokat korlátozni, ha nem a nemzet hozza meg azokat.

13. Indokolatlan az önrendelkezés-korlátozás, ha ezen szempontok rosszul vannak felmérve, ha emiatt a kelleténél erősebben, vagy gyengébben van korlátozva az önrendelkezés.

Ezen pontok, szempontok szerint kell az indokolatlan-önrendelkezés korlátozást, valamint a túl gyenge önrendelkezés-korlátozást számba venni majd szükséges az összesítés is. Kétségtelenül nagyon nehéz faladat, a jövő zenéje, de az alapokon nem árt elgondolkodni. Így jöhet ki pl. egy közösség összes indokolatlan önrendelkezés korlátozása, amelyből kiszámítható az optimális önrendelkezési fok. Pontosabban, pl.:

1. az adott közösség indokolatlan önrendelkezés korlátozása (pl. 2%), plusz

2. az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés korlátozása, összesítve (pl. 3%)

3. összesen az összes indokolatlan önrendelkezés korlátozás (5%), plusz

4. a jelenlegi végleges önrendelkezési fok (pl. 5%-os)

5. egyenlő a közösség optimális önrendelkezési fokával, vagyis ez esetben, ez 10%-os.

 Az egyszerűség miatt így számolok. És egyben fel is sorolom az önrendelkezés kategóriáit, illetve különböző fokait.

Újra kihangsúlyozom nem pontos számolásokról, van szó.

1. az adott közösség optimális (a háttérigazság szerinti) önrendelkezési foka (pl. 10%) mínusz

2. az adott közösség indokolatlan önrendelkezés korlátozása (pl. 2%), mínusz

3. az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés korlátozása, összesítve (pl. 3%) 

4. az egyenlő az adott közösség jelenlegi végleges önrendelkezési fokával (ez esetben 5%).

Vagy, ha az adott közösség végleges önrendelkezési fokát ismerjük, akkor kiszámítható, hogy pl. ez optimális esetben ennek a kétszerese is lehetne.

Az egész nemzet túl gyenge önrendelkezés-korlátozását is ki kell számítani az előző számításhoz,

pl. a nemzet közösségeinek egyharmada optimálisan van korlátozva.

1. pl. egyharmada a közösségeknek átlagosan túl gyengén, az optimálisnál 9%-kal gyengébben van korlátozva. Ez a nemzetre vonatkozóan 3%-os túl gyenge korlátozás.

2. pl. egyharmada a közösségeknek, pedig átlagosan 6%-kal túl erősen, az optimálisnál erősebben van korlátozva.  Ez a nemzetre vonatkozóan (az egész nemzet indokolatlan önrendelkezés-csökkenése) 2%-os.

3. a nemzet optimális (háttérigazság szerinti) önrendelkezése csökken a 3%-kal és további 2%-kal, a közösségek önrendelkezési miatt.

4. tovább csökken, ha nincs meg az alapvető demokráciaszint,

5. és csökken, ha külföldi hatalom erősebb, vagy gyengébb az optimálisnál.

1. a másik kérdés a nemzeti demokráciaszint (közvetlen demokráciaszint)

2. amely áll a közösségek végleges demokráciaszintjéből, (beleértve az intézményi demokráciát) 

3. az alapvető demokráciaszint meglétéből,

4. az országos demokráciaszintből (a népréteg lakosság, mint nagyközösség, illetve mint a társadalmi rétegek demokráciaszintjéből.)

Az adott közösség indokolatlan önrendelkezés-korlátozása (pl. 2%) de ez 100%-ra nézve 8% és a az egész nemzet túl gyenge korlátozása (pl. 3%) de ez 100%ra nézve 12%, összegezve 20% .

Kaptam tehát egy 20%-os számot, ez az adott közösség összes indokolatlan önrendelkezés-korlátozása. De az kétségtelen, hogy a valóságban nem könnyű az indokolatlan önrendelkezés-korlátozást megkapni. De talán ez a legfontosabb érték, szám, ugyanis ha ez rendben van, (ha optimális az önrendelkezés, ha nincs indokolatlan korlátozás), akkor minden nagyjából rendben van.

A közösségnek van demokráciája, ill. demokráciaszintje. Sőt többféle demokráciaszintje van. A demokráciaszint egyszerűen: a működési, a döntéshozói és minden szabályozást (döntéseket) milyen arányban hozza közösség tagsága a közösség vezetéséhez képest.

Ugyanabból áll, mint az önrendelkezés csak itt a saját döntés, a tagság döntése, a vezetés nélkül.  Ugyanabból áll, de ha van felettes hatalom, (és általában van, igaz változó, értelmezni kell), akkor a demokráciaszint maximum akkora lehet, mint az önrendelkezési fok, tehát az önrendelkezési fok erősebben befolyásolja a demokráciaszintet.  Így is levezethetjük: vezetés és tagság együttes döntése nem lehet kevesebb, csak több mint a tagság saját döntése. Akkor egyenlő, ha minden döntést tagság hoz, de ha a vezetés is hoz döntéseket, akkor már csak kevesebb lehet a tagság általi döntés.  Ugyanabból áll, de a kettőt (az önrendelkezési fokot és a demokráciaszintet) érdemes erősebben szétválasztani, ezért a szűken értelmezett (közvetlen, kifejezett) demokráciaszintet a döntéshozó mechanizmusból érdemes levezetni.

Más kérdés, hogy akkor hogy jöhet ki pl. az 5%-os (100%-ra vonatkoztatva 20%-os) önrendelkezési fok mellett pl. 70%-os szűken értelmezett demokráciaszint. De ha abból indulunk ki, hogy az 50%-os alapvető demokráciaszint egyben egy 50%-os alapvető önrendelkezési fok is, akkor 55%-os önrendelkezési fok áll szemben 70%-os demokráciaszinttel.

Nem mindegy, milyen közösségről, van szó. A nagyhatalmú közösségek  hatalma  ad egy nagy „önrendelkezést”. Tehát ezen közösségek 5%-os önrendelkezése nem 5%, annál nagyobb, mert összemosódik a hatalommal. Más társadalmi rétegek kis önrendelkezése csak abból adódik, hogy nincs, nem lehet önálló vezetésük. Ettől még lehet magas demokráciaszintjük. Általában pedig szét kell választani a szűken értelmezett demokráciaszintet, a közepesen értelmezett demokráciaszinttől.

A szűken értelmezett demokráciaszint. Mekkora arányban választja a vezetést a tagság. Illetve, szól bele a leváltásba. Továbbá a döntési arányok (vezetés és vagy tagság) milyenek, és ezen arányokat ki dönti el. Más fejezetben felsorolt demokratikus elvek mennyire érvényesülnek. A döntések, mennyire zajlanak a demokratikus szabályok szerint.

Közepesen értelmezett demokráciaszint jön létre, amennyiben a szűken értelmezett demokráciaszinthez hozzáadódik: a tagság döntéshozási aránya, a működési és minden más döntés vonatkozásában.

A végleges demokráciaszint kialakulása azonban többféle demokráciaszint összesítéséből jön létre.

1. Van az alapvető (50%-os) (szélesen értelmezett) demokráciaszint (és alapvető önrendelkezési fok).  (Döntően a felettes hatalom határozza meg.)

A szélesebb értelmezés azt jelenti, hogy a szűk értelmezéshez hozzáadódik a közepes értelmezés, de ehhez még hozzáadódik pl. a „másnak ártás tilos” elv érvényesülése, az alapvető emberi jogok érvényesülése, stb.. Sőt szükséges még az alapvető önrendelkezés, amire még visszatérek.

Az alábbiak az alapvető 50%os demokráciaszint felett értelmezendők.

2. Van a felsőbb hatalom által megállapított (szűken értelmezett) demokráciaszínt.

3. Van az önrendelkezési fokkal arányos (közepesen értelmezett) demokráciaszint. (Ez lényegében az indokolatlan önrendelkezés-korlátozásból számítható.)

4. Van a közösség általi demokráciaszint-módosítás (szűken értelmezett).

5. És ezek összesítéséből jön ki a végleges, tényleges (közepesen értelmezett) demokráciaszint.

Hogy jön ki a végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint, szerintem (remélhetőleg ez közel azonos, az idevágó társadalmi törvényszerűséggel). Bár megjegyzem többféle számítás lehetséges.

1.A felettes hatalom, remélhetőleg sok szempont figyelembevétele után helyesen meghatároz egy szűken értelmezett demokráciaszintet, amely 50% felett lehet. Legyen ez pl. 70%-os demokráciaszint. (Az egyszerűség miatt pl., ezt jelenti: a közösség vezetését 70%-ban a tagságnak kell kiválasztani. A közösségre vonatkozó legfontosabb döntéseket a 70%-ban a tagságnak kell meghozni.)

2. A demokráciaszint-módósítás ezután is jöhet, és egy lépéssel később is jöhet, mindegy. Az optimális önrendelkezési fok pl. 10%-os. A közösség, az eltolt demokráciaszint-módósítás szabálya szerint 2,5%-kal (negatívan, a kevesebb többségi döntés) irányába módosíthatja, 7.5%-kal (pozitívan, a több többségi döntés irányába)  módosíthatja a demokráciaszintet. Pl., legyen a példában negatív, mínusz 2,5%-os a közösség önálló demokráciaszint-módosítása. Az önrendelkezés ez esetben 67,5%. Ez a módosított demokráciaszint

3. Itt belép az önrendelkezési fokkal arányos demokráciaszint, mégpedig a következőképpen. Előjön az adott közösség összes indokolatlan önrendelkezés-korlátozása, pl. 20%. Különböző megfontolásokból ennek felével csökken a módosított demokráciaszint, ez pedig 10%.  10% lesz tehát az önrendelkezésből adódó demokráciaszint-módosulás.

És 57, 5% lesz a végleges (háttérigazság szerinti) demokráciaszint.

De ne felejtsük el itt arról van szó, hogy látszólagos valóságos demokráciaszint automatikusan lecsökken háttérigazság szerinti valóságosra.

Egyszerűbb számolás, ha úgy vesszük, hogy a lehetséges teljes önrendelkezés a 25%, és besorolt önrendelkezési fok (0%, 5%, 10%, 15%, 20%, 25%) közötti különbséggel illetve annak felével automatikusan csökken a szűken, közepesen értelmezett, már módosított látszólagos demokráciaszint. Pl. egy 5%-os önrendelkezési fokba, sorolt közösség 67,5%-os demokráciaszintje 10%-kal csökken, vagyis 57,5%-os lesz.  

4. Csakhogy, mi van, ha a kijelölt, a felettes hatalom által (helyesen) megállapított demokráciaszint csak 60%-os és minden más, az előző példa alapján történik.

Ekkor a végleges demokráciaszint csak 47,5% lesz. Sőt lehet még nagyobb az alapvető (50%-os) demokráciaszint alá süllyedés.

Az alapvető (50%-os) demokráciaszintnek tehát van egy olyan vonatkozása mely, a közösség jellegéből adódó alacsony demokráciaszintből, az indokolatlan önrendelkezés-korlátozásból (hatáskörcsökkentésből), és a negatív demokráciaszint-módósításból jön össze.

1. Ezért is szükséges az indokolatlan önrendelkezés-korlátozást minimalizálni. 2. Illetve ezért is szükséges az indokolatlan önrendelkezés-korlátozást megfelezni. De azért is mert a kapcsolat nem egyenes arányú.

3. Továbbá ezért is szükséges, hogy a demokráciaszint-módósítás csak eltoltan (negatív irányba csak negyedrészben) legyen lehetséges.

4. Továbbá ezért, meg kell állapítani, hogy bizonyos ritka kivételek esetében (pl. katonai alakulatoknál, bizonyos magángazdasági munkaközösségeknél) az alapvető demokráciaszint 40%-os is lehet. De azért 40%-nál kisebb nem lehet.

5. És ezért szükséges lehető legnagyobb demokráciaszintre törekedni, mind a felettes hatalomnak, mind a közösségnek.

Általában elmondható, hogy a demokráciaszintnek is van optimális értéke, ami ezt jelenti, hogy a túl magas demokráciaszint is káros lehet bizonyos esetekben. (Pl. lehet, hogy egy harcban levő katonai alakulat hatékonyságát rontja a magas demokráciaszint.) Ellenben általában a túl magas demokráciaszint sokkal kevésbé káros, mint a túl alacsony. Az önrendelkezés esetében a túl nagy önrendelkezési fok ugyanolyan káros, mint a túl alacsony, ez tehát az egyik különbség az önrendelkezés és a demokrácia között.

Általában kijelenthető: minél magasabb a demokráciaszint, annál jobb, a minél magasabb demokráciaszintre kell törekedni.

Befejezés.

Ez az egész fejezet és kapcsolódó fejezet annak ellenére, hogy nagyon hosszúra sikerült nagyon is hiányos ebből adódóan zavaros. Elismerem, hogy szép számmal vannak ellentmondások, és nyitott kérdések. Ráadásul unalmas és korunkban nincs aktualitása, vannak ennél sokkal lényegesebb problémák. Magam sem vagyok abban biztos, hogy meg kellet írnom e fejezeteket. Az is eszembe jut hogy a társadalomtudomány szinte végtelen akárcsak a többi tudomány. És az is eszembe jut, hogy valahol el kell kezdeni a társadalomtudományból hiányzó problémakörök feltárását. A célom nem a teljes szerteágazó problémakör elemzése, csak annak lényegi elkezdése, a kiindulások megadása. Abban reménykedem, hogy e fejezetek úgy egészítik ki ezt az egész tanulmányt, hogy nem teszik azt még zavarosabbá.

Elvileg lehetséges lehetett volna az emberiség fokozatos erkölcsösödése, és akkor nem kellett volna a törvényeknek, szabályoknak sokasodni. Úgy néz ki, hogy az emberiség nem ezt az utat választotta, és jó ideig nem ezt az utat fogja járni. Már jelenleg is hihetetlenül bonyolult zavaros a törvénykezés, szabályozás. Az a kérdés, hogy a jog, a szabályozás továbbra is esetlegesen toldozva-foltozva növekedjen, (egyre zavarosabbá válva), vagy valamilyen koncepció mentén, amely összességében mégis viszonylag leegyszerűsíti átláthatóvá, és igazságossá teszi a törvénykezést, szabályozást. E fejezetek sem tesznek mást, mint elgondolkodnak az alapvető koncepción.

E fejezethez tartozó faladatok. Több helyen ismételt fejezetrész.

E hosszúra nyúlt fejezet és kapcsolódó ábrák, egyik célja, hogy kiegészítse ezt az egész tanulmányt. Nagyon hosszú lenne azon lista, amelyik felsorolná, milyen problémaköröket egészítene ki e fejezet, nem is vállalkozom erre. Csak néhány példa, nyilvánvalóan a politikai rendszer felépítéséhez is kapcsolódik, sőt az ABDK ábra a politikai, pontosabban a hatalmi rendszert ábrázolja. Nyilvánvalóan kapcsolódik az arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia problémaköréhez. Kapcsolódik a világszövetség problémaköréhez. A demokrácia problémaköréhez. Az önrendelkezés, szabadság problémaköréhez. A kisközösségek, nemzetiségek, az autonómia problémaköréhez. A vezetés problémaköréhez, a hatalmi fékrendszer problémaköréhez. És persze kapcsolódik a jog a szabályozás problémaköréhez.

És még lehetne sorolni.

A kiegészítésen kívül talán még fontosabb a jó szabályozás, a jó törvénykezés kialakítása e fejezet segítségével.

A jog egyik része, a jelentősebb része nem arról szól, hogy elkészítenek egy egységes szabályozást, amely minden közösségre (kisközösségre, társadalmi rétegre csoportra, stb.)  vonatkozik és aztán majd a különböző közösségek ehhez a szabályozáshoz igazodnak, vagy nem igazodnak, mert nem tudnak igazodni. Vagy igazodnak, de ezáltal a közösség és a velük kapcsolatos közösség is rosszul működik. A jog jelentősebb része arról szól, hogy minden közösség a neki megfelelő, és egyben a társadalomnak is megfelelő szabályozást kapja. A különböző országokat sem lehet egyformán szabályozni, minden országnak megvan a maga sajátossága.

A jogegyenlőség nem szólhat, arról hogy minden közösséget minden tekintetben egyformán kell szabályozni. Legfeljebb arról szól, hogy bárki lép be abba közösségbe, mindenkire vonatkozik annak a közösségnek a szabályzata, mely szabályzat egy bizonyos szintig, az alapvető demokráciaszintig ugyanolyon, mint más közösség szabályzata.

Legfontosabb talán az, hogy minden közösség önrendelkezési szintje és demokráciaszintje megfelelően legyen beállítva. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) önrendelkezés. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) demokrácia.  Ezzel kialakul az igazságos, és arányos hatalmi hierarchia. Illetve ezzel nagyrészt kialakul az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Illetve ekkor minden vezetés és minden tagság az optimálishoz közeli hatalommal rendelkezik. Az optimális közeli hatalomelosztás nemcsak igazságos de jó döntéseket és jó működést is eredményez.

Mindehhez pedig elég sok szempontot kell megvizsgálni. A fejezetbe felsorolt szempontokat és kategóriákat kell megvizsgálni. Másképpen a feladat: minden közösséget párosítani kell a felsorolt kategóriák közül a megfelelő kategóriákkal.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

A cél és faladat az, hogy a vezetés és a társadalomtudomány kialakítsa a társadalom, a rendszer azt az optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi önrendelkezési szabályozási szerkezetét.

Illetve, hogy a jelen állapotból a jobb állapot felé haladjon a rendszer e szempontból is. A jelen feladata egyelőre, hogy jog a szabályozás alakulása kilépjen az estleges, toldozott-foltozott alakulásból és valamilyen tervezett koncepció mentén fejlődjön. Pontosabban hogy e koncepció elméletét kidolgozza társadalomtudomány és ezután az elmélet fokozatosan de dinamikusan  gyakorlatban is realizálódjon.

Ez a fejezet csak úgy érthető meg teljesen, ha mellé tesszük „Az egész tanulmány kiegészítése, a rendszer, (társdalom, nemzet) hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezete. ABDK ábra” című elméleti rendszertényezőt. Ez a befejező tanulmányrészben található.

Valamint úgy érthető, meg ha mellé tesszük „E tanulmányrész (helyes kisközösségi, nemzetiségi politika) előzetes, kibővített összefoglalása.” című elméleti rendszertényezőt. Ez „A helyes kisközösségi nemzetiségi politika” tanulmányrész elején található meg.

A szabályozási problémák gyakorlati megoldása.  Rendszertényező. A jog ábrái. A C/11 ábra, ABDK ábra. 

Ez egy szétszórt rendszertényező, azaz az elemei sok másik rendszertényezőben, elméletiben és gyakorlatiban megtalálhatók. Pl. a jog bevezető gondolatai fejezetben is.

Mégis szükség van egyféle összefoglalásra, kisebb kiegészítésre és külön értékelésre? Sajnos feladatok is szét vannak szóródva, szétszórtan, itt-ott vannak felsorolva, ezért külön feladatokat nem nagyon lehet találni.

Mi is az a szabályozás? A jog (törvények, rendeletetek, stb.) azon része, amelyik nem az igazságszolgáltatással foglalkozik. Márpedig a jog legfeljebb 20%-a foglakozik az igazságszolgáltatással, ezért a jog 80%-a szabályozás. Ez is bizonyítja, hogy a szabályozás szinte mindennel összefügg. Akármiről is beszélünk a társadalom kapcsán részben a szabályozásról, beszélünk.

Szűkebb értelemben azonban arról van szó, hogy a szabályozásnak megvannak a maga problémái, pontosabban olyan problémákról van szó, amelyek nem kizárólag, de leginkább a szabályozáshoz kőtődnek. Ha szabályozást egy társadalomtudományos tudománynak, szaknak fogjuk fel, akkor ez egy elég bő tudomány lenne. Jelenleg nem tudom hogy milyen bő tudomány, de van egy olyan érzésem, hogy ez elhanyagolt tudomány. A tudomány is elhanyagolt, az oktatása is, és a gyakorlati megvalósítása is.  Ez a fő ok, hogy gyakorlati rendszertényezőt kell belőle tenni. Egyébként több olyan gyakorlati rendszertényező van, amelyből szintén emiatt kell gyakorlati rendszertényezőt csinálni.

Most itt hivatkoznák a „jog alapvető kategóriái” c. fejezetre.

Ott a lényeges dolgokat elmondtam a szabályozásról. Elmondtam mi a különbség a szabályozás és az igazságszolgáltatás között. Idézek abból a fejezetből.

A jó szabályozás elemei. Specifikus szakmai tudás, logika, ésszerűség, pszichológiai tudás, és harmadsorban erkölcstani, jogi ismeretek. Ezek hiányából adódnak a szabályozási problémák.

Illetve abból adódnak, hogy a konkrét közösség életét nem ismerik eléggé. Vagy az adott terület működését nem ismerik eléggé.  A pszichés reakciókat nem ismerik eléggé. A szabályozási problémákat pl. a túlszabályozást, nem ismerik eléggé. Vagy ismerik ezeket, csak ezek nem illeszkedne egymáshoz.. Vagy ezek nem illeszkednek az igazságszolgáltatáshoz.

Továbbá a szabályok száma, a szabályok ereje jellege (pl. limitált, tanácsadó, segítő, stb.), a megszegők szankciójának szigorúsága. Mi határozza meg szabályzást (a működőképesség, a nevelés, az igények, stb.). Ki és hogyan döntse el a szabályozást (pl. demokratikus elvek alapján vagy másképpen). Ezek inkább szabályozási problémák. Általában a szabályozással kapcsolatban elég erősen felmerül demokrácia (többség dönt) kérdése.

A szabályozás egy jelentős része, abból áll, hogy az adott terület, közösség sajátosságait ismerve, egy logikus ésszerű rendszert építenek ki.

A szabályozás egyszerűen nem más, mint az összeillő elemek összeillesztése, a kilógó elemek elkülönítése. Ezt, azt mondhatjuk, nem lehet általánosítani, hiszen minden adott terület, közösség specifikus. Valamennyire azonban lehet általánosítani, mert ha olyan nagy általános területekről van szó mint állam, mint civil szféra, stb., akkor  a terület nagysága általánosság is már általánossá teszi a szabályozásnak ezen részét. Ezért azt mondhatjuk, hogy pl. az állam hatékony működése, vagy az állam nagysága, erőssége szerepe, Illetve ezek elvei általános szabályozási elvekké válnak. Ugyanígy felsorolhatnám az összes rendszerterületet. Ellenben ezekről már szó volt, vagy lesz szó. Illetve felsorolhatnám az összes rendszertényezőt.

De a szabályozásnak vannak külön problémai. Pl. az emberek pszichés reakciója a  különböző szabályokra. Vagy az, hogy mi legyen szabályozás szempontja, működőképesség, a többség igénye, vagy mindkettő. A demokrácia, vagy a többség igénye. Ez a kettő érdekes kapcsolatban áll egymással. Nem mindig azonos csak többnyire. Lehetnek olyan esetek, mikor többség nem demokráciát akar, vagyis nem többségi döntést. E problémára még civilszféra megtárgyalásának kapcsán visszatérek.

A kimondott szabályozási problémák, többnyire pszichés, a pszichés reakció problémái.

A teljesség igénye nélkül, néhány ezekből.

Nem mindegy hogy a szabályozás, intézkedés: munka, együttműködés, békés verseny, motivációt gerjeszt, vagy tisztességtelenség, bűn, harc (nem munka) motivációt gerjeszt.

A szabályozás és a működőképesség.

Pl., ha elfogadjuk, hogy a működőképesség az egyik állandó cél akkor, abban nagy szerepe van, annak hogy az emberek hogyan reagálnak a különböző szabályozásokra. És hosszabb távon hogy reagálnak. Ha a szabályozottak elfogadják akkor megvan a működőképesség is, ha ellenkeznek akkor az kétséges. De ez sem ilyen egyszerű, mert manipuláció, elveszi az emberek önállóságát. Így viszont sérülhet a működőképesség. Egyrészt, azért mert a szabályzó akarata érvényesül, amely nem biztos, hogy legjobb. Másrészt elveszik az emberek kreativitása, vagyis a működéshez nem sokat tesznek hozzá.

Ezzel függ össze, hogy milyen legyen a szabályozás: parancsoló, diktatórikus, vagy manipulációs, vagy meggyőző jellegű. Erről is szó volt már.

Elsősorban meggyőző jellegű legyen, de teljesen nem lehet az, ennek is van egy  optimális aránya. Ennek vannak további problémai. Illetve ha meggyőző jellegű, akkor további variációk lehetnek: sok de nem kötelező szabály, inkább ajánlás, tanács kritika, terelgetés, segítség. Ezt is túlzásba lehet vinni. Egyrészt a szabályozott ember ezt is diktatórikusnak értékelheti, túlzás esetén. Másrészt ezzel is csökkenhet az önállóság. Nevezhetjük ezt túlzott pátyolgatásnak. Ugyanakkor itt is fennállhat az, hogy a szabályozó ezt manipulációs szándékkal teszi, vagy rossz szándékúan teszi. De ha jó szándékúan teszi, akkor sem biztos, hogy az irány jó. Ezért az önállóság mindenképpen egy fontos szempont.   Vagy kevesebb de szigorúbb, nem segítő jellegű szabály. Ez már közelít a diktatórikus szabályozáshoz. Ellenben ezt a diktatórikus jelleget lehet csökkenteni a limitált, alternatív szabályozással. De ezt is túlzásba lehet vinni, több szempontból is.

A túlszabályozás és alulszabályozás is jelentősen a pszichés reakcióról szól.

Nézzünk pár problémát az elmondottakkal kapcsolatban 

Egyéb szabályozási problémák. Ha a szabályozás arany középútját nem számítjuk. Illetve a limitált, alternativált szabályozás problémáját nem számítjuk

A demokrácia, igazság, népérdek irányú erős szabályozás. Ez akkor vet fel sok problémát átgondolást, ha ez szabályozás a népre (lakosságra, civil szférára) vonatkozik

A jó irányú, meggyőző jellegű és a manipulációs jellegű irányítás. (szinte felismerhetetlen.)

A jóindulatú, jó irányú, limitált, alternatívált, mégis túlzott, az önállóságot csökkentő, diktatórikusnak tűnő szabályozás.

Ezek mind fogas kérdések.

Egy kicsit térjünk vissza az egyik alapkérdéshez, az önállósághoz, önrendelkezéshez.

Melyik rendszerterületen (állam általában, államon belül, pl. bíróságok, továbbá civil szféra, stb.) mekkora az optimális önállóság, önrendelkezés.

Ez két vonatkozásban merülhet fel. A működőképességhez mekkora önállóság, önrendelkezés kell. Valamint a demokratikus rendszer szabályai szerint mekkora önállóság, önrendelkezés kell. Természetesen a két vonatkozást össze kell illeszteni.

Néhány nagyobb illeszkedés. A szabályozás összeillesztése a fejlődéssel, és az önállósági, önrendelkezési fejlődéssel. A szabályozás összeillesztése a lehető legnagyobb önállósággal, függetlenséggel.    A szabályozás összeillesztése a meggyőzéssel. A szabályozás összeillesztése a demokráciával. A szabályozás összeillesztése az igazságszolgáltatással. A szabályozás összeillesztése a versennyel.

A lehető legnagyobb önállóság (önrendelkezés, függetlenség) és a demokrácia összeillesztése.

A szabályozás következő problémája: hol milyen területen lehet érdemes versenyt kialakítani és hol, milyen területen lehet, érdemes együttműködést kialakítani.  Illetve milyen versenyek és milyen együttműködések lehetnek. A versenyek és az együttműködések egymás melletti harmonikus működése.

A hatalmi viszonyok néhány kérdése.

Az együttműködéssel kapcsolatosan is vannak további kérdések. Az együttműködésen belüli verseny, ill. ellenzékiség (kritika). A felettes hatalom (főhatalom) mellett kiszolgáló hatalom legyen, vagy ellenzéki hatalom. És ha ellenzéki az alárendelt hatalom, akkor az mennyire működhet együtt. Mindez az adott helyzet, adott közösség vonatkozásában. És ha kiszolgáló, az alárendelt hatalom (egy csapat), akkor az, mennyire lehet kritikus. A főhatalom mennyiben köteles kritikát figyelembe venni. Illetve, mennyire célszerű azt figyelembe vennie. És mi van, ha közös főhatalom. Vagy több egyenlő alárendelt hatalom van. Vagy többszörös alárendeltségi viszony van. Korábban szó volt a hatalmi ágak szétválasztásról is. Ez mit jelent. Nem versenyzést. Nem is teljes függetlenséget. Elsősorban a személyi összefonódások megszüntetést. Ugyanakkor egyenlőséget is jelent, a főhatalmak egyenlőségét. Egy olyan külön munkát, amely azért nem teljesen különmunka. Itt is kirajzolódik egy arany középút.

Ne felejtsük el, hogy a demokráciában a főhatalom a népé, a lakosságé.

A szabályozás arany középútja végigkísér minden problémát, problémakört.

A következő probléma-megközelítés.

Az állam (a rendszer) területei és azok szabályozása. Erről is szó volt, a bevezető fejezetben. Miről is szól ez probléma?  Pl.,  arról,  hogy helyesek  e, ezek a korábbi magállapítások?

Erősen állam, erős szabályozás, de elválasztva egymástól (külön helyen, külön szervezet, külön feladat, külön munka), és elválasztva és hatalmi érdektől, személyes érdektől. Tehát erős szabályozás de mégis egyfajta függetlenség.

Az erős állam mellett a viszonylag független hatalmi ágak, egységek: mint a bíróság, ügyészség (igazságszolgáltatás), mint egyes ellenőrző szervek. Ide sorolható az állami társadalomtudomány és azok oktatása. Az oktatásnak azért valamivel szabályozottabbnak kell lenni. Itt a szabályozásnak talán közepesnek kell lenni. Az állami társadalomtudomány szabályozása gyenge-közepes.   Az ellenőrző szerveket, állami tájékoztatást én e kategória szabályozott széléhez sorolnám, szinte már az erősen szabályozott államhoz, a szabályozás tehát erős-közepes. És talán e kategóriába sorolhatók a legfelső jogalkotó testületek.

A civil szféra és magánszféra és ezek viszonylag gyenge-közepes szabályozása. Ide sorolható a nem állami társadalomtudomány, és annak oktatása. De, a nem állami oktatás e kategória szabályozott szélén van, tehát a szabályozás közepes-gyenge.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a közvetlen demokrácia nélkül fennmarad a vezetés önszabályozása, önellenőrzése, illetve az elfogult szabályozás. A közvetlen demokrácia maga is egy közepes-erős szabályozást igénnyel, a tekintetben, hogy a döntéshozás mechanizmusa (nem a döntéshozás tartalma) erősen szabályozott.

Szerintem helyesek, valahogy e szerint kellene szabályozni. A problémakört azonban a szabályozástannak kellene feldolgozni.

Továbbá meg kellene határoznia, hogy pontosan mit jelentenek ezek: erős, közepes-erős, közepes, közepes-gyenge, gyenge, stb. szabályozás. Elsősorban nem szabályok tartalmáról, hanem a szabályok meghozatalának és betartásának szabályairól van szó. Külön probléma a lehetséges változtatás szabályozása

Az adott társadalmi terület, közösség, testület optimális önállósága, és ezzel párhuzamosan a szabályozás erőssége egy tízes skálán. Ez a megközelítés: pontosítsuk a szabályozást.

Egy másfajta megközelítés a szövetségek problémája. A szövetségek, pl. a nemzetközi szövetségek, lehetnek gyengék, közepesek, erősek. Azért ennél ez is bonyolultabb probléma. Mikor beszélhetünk önállóságról ez is alapkérdés. És hogyan mérhető az önállóság. A problémák összefüggnek, ez is világos, ami tovább nehezíti a pontos elemzést.

Azt gondolom, hogy a problémákat nem sorolom tovább, még lehetne, inkább rátérnék az összegzésre. 

A felsorolt problémák döntő többségével az adott rendszertényezőben foglalkozom. Elméletileg talán azért egy külön tudomány, mert az összefüggések és a szabályozási alapelvek egyik problémakörhöz sem tartoznak igazán.  Ha pedig elméletileg külön tudomány, akkor ezt az elméletet gyakorlatilag is érvényesíteni kell a rendszerben, hiszen a rendszer egy rendkívül kiterjedt és fontos része a szabályozás. Egyszerűbben kell egy olyan testület, amelyik megvizsgálja szabályozást, (jogot, törvényeket) kimondottan szabályozástani oldalról és adott esetben azt mondja: oho, ez nem lesz igazán jó.

Azért a konkrét feladatok kevesek és fontosság pedig a szétszórtság miatt nem túl jelentős.

A szabályozás feladatai.

E hosszura nyúlt fejezet és kapcsolódó ábrák, egyik célja hogy kiegészítse ezt az egész tanulmányt. Nagyon hosszú lenne azon lista, amelyik felsorolná, milyen problémaköröket egészítene ki e fejezet, nem is vállalkozom erre. Csak néhány példa, nyilvánvalóan a politikai rendszer felépítéséhez is kapcsolódik, sőt az ABDK ábra a politikai, pontosabban a hatalmi rendszert ábrázolja. Nyilvánvalóan kapcsolódik az arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia problémaköréhez. Kapcsolódik a világszövetség problémaköréhez. A demokrácia problémaköréhez. Az önrendelkezés, szabadság problémaköréhez. A kisközösségek, nemzetiségek, az autonómia problémaköréhez. A vezetés problémaköréhez, a hatalmi fékrendszer problémaköréhez. És persze kapcsolódik a jog a szabályozás problémaköréhez.

És még lehetne sorolni.

A kiegészítésen kívül talán még fontosabb a jó szabályozás, a jó törvénykezés kialakítása e fejezet segítségével.

A jog egyik része, a jelentősebb része nem arról szól, hogy elkészítenek egy egységes szabályozást, amely minden közösségre (kisközösségre, társadalmi rétegre csoportra, stb.)  vonatkozik és aztán majd a különböző közösségek ehhez a szabályozáshoz igazodnak, vagy nem igazodnak, mert nem tudnak igazodni. Vagy igazodnak, de ezáltal a közösség és a velük kapcsolatos közösség is rosszul működik. A jog jelentősebb része arról szól, hogy minden közösség a neki megfelelő, és egyben a társadalomnak is megfelelő szabályozást kapja. A különböző országokat sem lehet egyformán szabályozni, minden országnak megvan a maga sajátossága.

A jogegyenlőség nem szólhat, arról hogy minden közösséget minden tekintetben egyformán kell szabályozni. Legfeljebb arról szól, hogy bárki lép be abba közösségbe, mindenkire vonatkozik annak a közösségnek a szabályzata, mely szabályzat egy bizonyos szintig az alapvető demokráciaszintig ugyanolyon, mint más közösség szabályzata.

Legfontosabb talán az, hogy minden közösség önrendelkezési szintje és demokráciaszintje megfelelően legyen beállítva. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) önrendelkezés. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) demokrácia.  Ezzel kialakul az igazságos, és arányos hatalmi hierarchia. Illetve ezzel nagyrészt kialakul az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Illetve ekkor minden vezetés és minden tagság az optimálishoz közeli hatalommal rendelkezik. Az optimális közeli hatalomelosztás nemcsak igazságos de jó döntéseket és jó működést is eredményez.

Mindehhez pedig elég sok szempontot kell megvizsgálni. A fejezetbe felsorolt szempontokat és kategóriákat kell megvizsgálni. Másképpen a feladat: minden közösséget párosítani kell a felsorolt kategóriák közül a megfelelő kategóriákkal.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

A cél és faladat az, hogy a vezetés és a társadalomtudomány kialakítsa a társadalom, a rendszer azt az optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi önrendelkezési szabályozási szerkezetét.

Illetve, hogy a jelen állapotból a jobb állapot felé haladjon a rendszer e szempontból is. A jelen feladata egyelőre, hogy a jog, a szabályozás alakulása kilépjen az estleges, toldozott-foltozott alakulásból és valamilyen tervezett koncepció mentén fejlődjön. Pontosabban hogy e koncepció elméletét kidolgozza társadalomtudomány és ezután az elmélet fokozatosan, de dinamikusan gyakorlatban is realizálódjon.

A szabályozást, (jogot, törvényeket szabályozástani szempontból is szükséges felülvizsgálni. A szabályozás alapelveit érvényesíteni kell.

A feladatokhoz egy független, tudományos demokratikus testületrész (vezetésrész) szükséges. Ezt a testületrészt, össze lehet vonni, a szabályozás arany középútjával foglalkozó testülettel vagy más testülettel.

A történelmi és százalékos értékelés.

Azt kell értékelni, hogy a különböző rendszerekben a szabályozástani ismeretek mennyire érvényesültek a gyakorlati szabályozásokban (jogban, törvényekben). Szerintem még az igazságosságnál is kevésbé. Illetve azt is figyelembe kell venni, hogy az emberekben, a vezetőkben azért van egy ösztönös szabályozástani képesség. Emiatt a múlt rendszerei nem annyira maradnak el a jelenlegitől e tekintetben.

Ezért a százalékos értékelés.

Rabszolgatartó rendszer 0,3% feudalizmus 0,5%, klasszikus kapitalizmus 0,7%, jelenlegi államkapitalizmus 1%, brezsnyevi szocializmus 0,9%. Jelenlegi kínai szocializmus 1%? Tényleges demokrácia 1,5%. 

Néhány ismétlés.

A fontos dolgokat erősebben (részletesen, szigorúan, stb.) kellene szabályozni. A fontosabb kérdések valamivel kisebb önrendelkezést és demokráciaszintet engednek meg, mint a kevésbé fontos kérdések. Csakúgy, mint a szakkérdések. És a gyors döntések szintén kisebb demokráciaszintet engednek meg, mivel a demokratikus döntések egy fokkal lassabbak, mint a személyes vezető döntések. De ne felejtsük el a fordítottját: a kevésbé fontos kérdések valamivel nagyobb önrendelkezést és demokráciaszintet engednek meg. Egyébként is az izlésbeli és általános kérdéseknek (nem a szakkérdések inkább megengedik (igénylik)  a magasabb demokráciaszintet.

A kérdések döntések fontossága szerint.

1. Igazságszolgáltatási szempont szerint (fontos).

2. Fontos működési (pl. optimális értékek, arányok), ez is fontos.

3. Kevésbé fontos működési (kevésbé fontos).

4. Ízlésbeli (kevésbé fontos).

5. Helyi, eseti, lokális problémák. A nemzet szempontjából kevésbé fontos.

(Minél több embert érint annál fontosabb.)

E hosszura nyúlt fejezet és kapcsolódó ábrák, egyik célja hogy kiegészítse ezt az egész tanulmányt. Nagyon hosszú lenne azon lista, amelyik felsorolná, milyen problémaköröket egészítene ki e fejezet, nem is vállalkozom erre. Csak néhány példa, nyilvánvalóan a politikai rendszer felépítéséhez is kapcsolódik, sőt a xxx ábra a politikai, pontosabban a hatalmi rendszert ábrázolja. Nyilvánvalóan kapcsolódik az arányos és igazságos hatalmi és vagyoni hierarchia problémaköréhez. Kapcsolódik a világszövetség problémaköréhez. A demokrácia problémaköréhez. Az önrendelkezés, szabadság problémaköréhez. A kisközösségek, nemzetiségek, az autonómia problémaköréhez. A vezetés problémaköréhez, a hatalmi fékrendszer problémaköréhez. És persze kapcsolódik a jog a szabályozás problémaköréhez.

És még lehetne sorolni.

A kiegészítésen kívül talán még fontosabb a jó szabályozás, a jó törvénykezés kialakítása e fejezet segítségével.

A jog egyik része, a jelentősebb része nem arról szól, hogy elkészítenek egy egységes szabályozást, amely minden közösségre (kisközösségre, társadalmi rétegre csoportra, stb.)  vonatkozik és aztán majd a különböző közösségek ehhez a szabályozáshoz igazodnak, vagy nem igazodnak, mert nem tudnak igazodni. Vagy igazodnak, de ezáltal a közösség és a velük kapcsolatos közösség is rosszul működik. A jog jelentősebb része arról szól, hogy minden közösség a neki megfelelő, és egyben a társadalomnak is megfelelő szabályozást kapja. A különböző országokat sem lehet egyformán szabályozni, minden országnak megvan a maga sajátossága.

A jogegyenlőség nem szólhat, arról hogy minden közösséget minden tekintetben egyformán kell szabályozni. Legfeljebb arról szól, hogy bárki lép be abba közösségbe, mindenkire vonatkozik annak a közösségnek a szabályzata, mely szabályzat egy bizonyos szintig az alapvető demokráciaszintig ugyanolyon, mint más közösség szabályzata.

Legfontosabb talán az, hogy minden közösség önrendelkezési szintje és demokráciaszintje megfelelően legyen beállítva. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) önrendelkezés. Illetve, hogy létrejöjjön a lehető legnagyobb (a lehetőségekhez képest legnagyobb) demokrácia.  Ezzel kialakul az igazságos, és arányos hatalmi hierarchia. Illetve ezzel nagyrészt kialakul az igazságos és arányos hatalmi és vagyoni hierarchia. Illetve ekkor minden vezetés és minden tagság az optimálishoz közeli hatalommal rendelkezik. Az optimális közeli hatalomelosztás nemcsak igazságos de jó döntéseket és jó működést is eredményez.

Mindehhez pedig elég sok szempontot kell megvizsgálni. A fejezetbe felsorolt szempontokat és kategóriákat kell megvizsgálni. Másképpen a feladat: minden közösséget párosítani kell a felsorolt kategóriák közül a megfelelő kategóriákkal.

Sok fajta szabályozandó egység van pl. elit vezetés, felső középvezetés, állami de nem vezetési társadalomtudomány, oktatás, tájékoztatás, stb., stb.. és ezek is tovább oszthatók, méghozzá többféleképpen.  És ráadásul a szabályozásnak több fajtája, vonatkozása van. Véleményem szerint van egy optimálishoz közeli szabályozása minden egységnek, alegységnek, közösségnek, „teremnek”, amely megfelelő szabályozás szintén sok szempont alapján alakul ki. Ezt nevezem én a társadalom, a rendszer optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi, önrendelkezési, szabályozási szerkezetének.

A cél és faladat az, hogy a vezetés és a társadalomtudomány kialakítsa a társadalom, a rendszer azt az optimálishoz közeli hatalmi, felettes hatalmi önrendelkezési szabályozási szerkezetét.

Illetve, hogy a jelen állapotból a jobb állapot felé haladjon a rendszer e szempontból is. A jelen feladata egyelőre, hogy jog a szabályozás alakulása kilépjen az estleges, toldozott-foltozott alakulásból és valamilyen tervezett koncepció mentén fejlődjön. Pontosabban hogy e koncepció elméletét kidolgozza társadalomtudomány és ezután az elmélet fokozatosan de dinamikusan  gyakorlatban is realizálódjon. 

A jog (a törvénykezés, szabályozás) alapvetései.

A legfőbb cél persze mindenhol, itt is, ott van háttérben.

Az uralkodó a felettes hatalom, a jogalkotó, célja természetesen: legyen már, rend, fegyelem, béke, legyen jó működés, de nem mindegy hogy mindennek mi célja, vagyis mi a legfőbb cél. Nem mindegy hogy e mögött ez a cél áll: mindez (rend fegyelem, jó működés azért szükséges hogy én nyugodtan, tudjak uralkodni. Vagy a jog a jogalkotás céljai mögött, a tényleges legfőbb cél áll: minél több ember éljen kellemesen, elégedetten, „boldogan” egészségesen.

Másféle (hibás, hiányos) rend, fegyelem, béke, jó működés jön ki az egyik célból (nyugodtan tudjak uralkodni), mint a másik, a tényleges fő célból.

Tehát amíg nem lesz a törvénykezés, szabályozás mögötti legfőbb cél: a szabályozás, törvénykezés az emberekért, népért, lakosságért, többségért van - addig nem is lehet jó szabályozás. A múltbeli és jelenlegi mögöttes cél: a szabályozás, törvénykezés a vezetők miatt van, az emberek, nép, lakosság, többség van a törvénykezésért, szabályozásért – addig nem lehet jó a törvénykezés, szabályozás.

Jelenleg még az állam is ez utóbbi helytelen szellemben működik. Az talán elérhető a jövőben, hogy az állam a helyes szellemben, a helyes mögöttes céllal szabályozzon: a szabályok, törvények vannak az emberekért, a lakosságért.

De hogyan érhető el, hogy magángazdasági és egyéb szabályok mögött ne a szabályozó érdeke álljon? Kétségkívül ez az előzőnél is nehezebb, de nem lehetetlen ügy.

És még mik azok a tudnivalók, melyek feltétlenül szükségesek a jó törvénykezéshez, szabályozáshoz. Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.

Mit mondunk gyermekünknek?

Először szépen kérlek, (rábeszéllek), azután csúnyán kérlek, azután parancsolok, kiabálok, (felszólítok, fenyegetek), azután büntetek, és ha az sem hat, akkor jön (végső megoldás) a dá-dá. Lényegében minden törvénykezés, szabályozás, erről szól.

A két fő rész rajzolódik ki: az oktatás, a meggyőzés, a kérés, az önszabályozás (ezek ugyanarról szólnak), illetve a büntetés, vagyis a törvénykezés, szabályozás. Értelmetlen a törvénykezés, a szabályozás, büntetés nélkül. A végső megoldás pedig, hogy lefogva, kényszerítve viszik az egyént valahová, vagyis a testi erőszak. Sajnos előfordul, hogy a dá-dá büntetés helyett megölik, lelövik a vétkest.

(Még a liberális frázisok szerinti gyermeknevelésben sem hagyható ki a végső megoldás az erőszakos megoldás. És a gyermek, akkor érti meg a gyermeknevelést, ha megérti, a végső eszköz az erőszak, igaz csak azért, hogy elkerülje a másik, nagyobb végső erőszakot, az önmagunknak, vagy, és a másoknak okozott fájdalmat, betegséget.)

Kérdés, hogy a fenyegetést, felszólítást hová tesszük társadalmi, jogi vonatkozásban? Ezt a gondolatsort is érdemes folytatni.

Az oktatás, a meggyőzés, a kérés, melynek eredménye az önszabályozás, milyen viszonyban áll a szabályozással?

Az oktatás maggyőzés kevésbé szól a jelenről inkább a jövőről, a törekvésekről szól. A szabályozásnak elsősorban a jelen állapotából kell kiindulnia, nem mondhatja azt, hogy majd egy év múlva ilyenek, vagy olyanok lesznek az emberek. Bár a szabályozásban is lehet egy kevés jövő aspektus. Ezek szerint (az egyik a jövőről szól, a másik a jelenről szól), mindkettőre szükség van egyformán fontosak.  A jobb társdalomhoz mindkettő, szinte egyformán szükséges a jó, javuló oktatás, meggyőzés, és a jó, javuló törvénykezés, szabályozás. A kérés viszont a jelenről szól. 

Ezt a gondolatsort is lehet folytatni.  

Azonban a szabályozást két részre oszthatjuk: az indirekt (spontán) szabályozásra és a direkt szabályozásra. A kettő viszonya ill. összefüggései.

Indirekt szabályozás tényezői.

Az eseti közvetlen megbeszélés, a közvetlen kompromisszum.

Az eseti, egyedi közvetlen vizsgálat, ítélkezés.

Az aktuális, természetes emberi reakciók. Az aktuális erkölcs, az aktuális illem, a szokásjog.

A társadalmi törvényszerűségek. Nem az emberi törvények, hanem azok amelyek „természeti” törvényszerűségből erednek.

Az indirekt (spontán) szabályozásnak a lényege, hogyha nem is fogalmaznak meg (akár szóban, vagy elsősorban írásban) konkrét szabályokat akkor is kialakul egyféle rend, egyféle hatalmi viszony, egyféle szabályrendszer. Akár a vadállatok életére is gondolhatunk. A vadállatok élete valamivel kaotikusabb rendezetlenebb, mint mai ember élete, de azért teljesen kaotikus, rendezetlen. Lényegében a felsorolt tényezők alakítják ki a rendet, persze azokat le kell fordítani állati szintre. Pl. az aktuális állati reakciók. Az állati szokások. Ha két állat találkozik, akkor az eseti helyzet határozza meg a viszonyukat.

Az állatok esetében van egy törvényszerűség, amely így szól: az erősebb, az ügyesebb, a ravaszabb győz, ill. az gyakorolja hatalmat. Igaz ez a hatalom elég szervezetlen időszakos. (Azért az állatoknál sincs, eltekintve a ritka kivételtől, ok nélküli másnak ártás, nincs ok nélküli erőszak. Általában fenyegetéssel, felszólítással elintéződnek a dolgok. A végső magoldás állatnál is embernél logikusan csak az erőszak lehet, de az állat és főleg az ember is van olyan okos, hogy nem megy el a végső megoldásig.)

Az embernél akkor is előjön az indirekt szabályozás, ha vannak direkt szabályok. Előjönnek, mert nem lehet mindent lefedő szabályozás. És előjönnek, mert a törvényszerűségek, azok háttérigazságok. Ha pedig nincs, vagy hiányosabb a szabályozás, akkor erősebben jön elő az indirekt szabályozás. Sőt ekkor eljönnek az állatokra vonatkozó indirekt szabályozás elemei is, mutatva, hogy azért genetikus állati múlt nem tűnt el teljesen. Az ember azonban nem akar állati életet élni. De az is igaz hogy van olyan emberi „szabályozás” amely rosszabb, mint az állati, gondoljunk például a népirtásokra. A népirtásokra szélesebb értelemben is gondolhatunk. De az egyszerűség miatt maradjunk abban, hogy az ember jobb akar lenni az állatnál.

Az indirekt és direkt szabályozás egyik viszonya, tehát hogy a direkt szabályozás hiánya (a szabályozatlanság) helyébe belép a indirekt szabályozottság és az aktuális erkölcs illem, stb., szerint alakulnak a dolgok. Ezt az aktuális erkölcsöt, illemet, szokásokat, stb., főleg az aktuális rendszer szellemisége alakítja. De kisebb részben előjön az állati „erkölcs”: az erősebb ügyesebb, ravaszabb győz, gyakorolja hatalmat. És ez az erkölcs érvényesül is.

A másik viszony az, hogy az indirekt szabályozás valamennyire mindig jelen van, a direkt szabályozás eltérhet az indirekt szabályozástól, de nem mondhat annak ellent. Vagyis nem lehet olyan szabályokat betartatni, amelyek alapvetően ellenkeznek az emberek erkölcsével, illemével, szokásaival, illetve amelyek ellenkeznek a háttérigazsággal. A jó szabályozás az összeillik a háttérigazsággal és jó irányban, de csak kevéssel tér el az aktuális erkölcstől, illemtől, szokásoktól. Az oktatás, meggyőzés erősebben térhet el, de nem ellenkezhet.

Sajnos meg kell állapítani, hogy bármilyen részletes a szabályozás a legalsó szinten jelentkezik a közvetlen ügyintézés, a közvetlen eseti megbeszélés, ebből két probléma adódhat, az egyik: az ügyintéző szubjektív jó, vagy rosszindulata. A másik: az ügyintézők átlagos jó, vagy rosszindulatát azért lehetséges változtatni. Itt jön elő az a probléma, hogy a jövőben el lehet érni, hogy az állam a népért van, a szabályozás a népért van, az állami ügyintézők jóindulatát átlagosan is emelni kell. Tehát a jövőben az állami ügyintézők között nem lehet egy pökhendi, népgyűlölő, felületes, önző ügyintéző. (Jelenleg sajnos ez nem ritka jelenség.) De mi van pl. a magángazdasági ügyintézőkkel?

Azért talán ennél is fontosabb a szabályozás, törvénykezés jósága.

Mindjárt az optimális megoldással kezdem. Legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog,  de úgy hogy ez ne vegzálja szabályozottat. Ne vegzálja, vagyis ne kényszerítse a szabályozottat fölösleges tudásra, ténykedésekre, illetve ne tartsa félelembe. Mostanában egyre inkább abba az irányba tolódik el a szabályozás, hogy talán árnyaltabb, talán igazságosabb, de mégsem az, mert aki nem ismer minden trükköt azon csattan az ostor.

Ez a megoldás (legyen nagyon részletes, nagyon árnyalt és persze igazságos és logikus a szabályozás, a jog, de úgy hogy ehhez ne kelljen a szabályozott tudása) feloldhatná a túlszabályozás és az alulszabályozás sok ellentmondását.

A visszaélés a kijátszás lehetősége éppen azzal nő meg, ha szabályozottnak sok részletet, trükköt kell ismerni.

Mert kétségtelenül szép számmal lehetne felsorolni azokat az érveket, amelyek a szabályozás részletessége, árnyaltsága mellett szólnak és azokat is, amelyek ez ellen szólnak. De ezzel a felsorolással nem válaszolunk a kérdésre: a szabályozás mennyire legyen részletes, árnyalt. 

Egyébként a szabályok mennyisége nem biztos, hogy azonos szabályozás részletességével, árnyaltságával. Ezt szintén egy felsorolással lehetne bizonyítani, de erre sem térek ki.

Mi is az részletes árnyalt direkt szabályozás?

Nem sok köze van a limitált, alternatívált szabályozáshoz. És nem sok köze van a szabályok mennyiségéhez, hiszen pl. lehetséges semmitmondó megfogalmazás. Illetve a szabály pl. arról is szólhat, hogy mi az ami nincs szabályozva, részletesen felsorolhatja a szabad döntés a szabályozatlanság  elemeit.

Talán érthetőbb ez az egész, ha egy gyakorlati példával jövök elő. Egy másik tanulmányrészben, fejezetben, sokat foglalkoztam az adózással, a jó adózás szabályaival. Végül is arra a megállapításra jutottam, hogy nem baj, ha az adózás bonyolult, több adófajta van, sok adókulcs van, sok kategória van, és sok feltétel van, stb., (ez tehát egy részletes, árnyalt szabályozás), de csak akkor nem baj, ha mindez nem érintheti az adózót negatívan. Mindezt oldja meg, számítsa ki, a szabályozó, ez esetben az adóhatóság, az állam. Az adózónak, a szabályozottnak csak a következő feladatai vannak. „Válaszoljon” néhány (viszonylag kevés) viszonylag egyszerű kérdésre, amelyből a szabályozó bonyolult számítások után ki tudja számítani azt az egy-két befizetést, amelyet az adózónak be kell fizetni. További dolga az adózónak és a szabályozónak, hogy adózó azért értse meg a szabály lényegét, vázlatosan lássa át a szabályt. Továbbá, ha a szabályozott valamely oknál fogva részleteiben is meg akarja ismerni a szabályt, akkor gyorsan, ingyen könnyen kapjon kimerítő felvilágosítást. További feladat még, a viszonylag egyszerű, az adózót nem nagyon zavaró, de átfogó, mindenkire kiterjedő ellenőrzési rendszer kialakítása. 

A másik problémakör, hogyan szólhat bele pl. adószabályok kialakításába a szabályozott, vagyis az adózó. Mert az elvi probléma, hogy a szabály bonyolult, akkor hogyan szólhat bele az egyszerű laikus ember.

Egyrészt sokak valóban nem akarnak, és nem tudnak részletekben elmerülni, de azért kevesek akarnak és képesek erre.

Másrészt azért a laikus többséget is be lehet vonni a kialakításba. Pl. úgy, hogy gyűjtik és összegzik a panaszokat, javaslatokat. Pl. úgy, hogy viszonylag egyszerű kérdéseken keresztül közvélemény-kutatásokat végeznek (mit szeretne az adózó, milyen problémái vannak, stb.) és ezek eredményét beépítik a szabályozásba. Tehát még az ilyen bonyolultabb szak-döntésekbe is be lehet vonni a tagságot, a népet, vagy a nemzeten belüli közösséget.

Az egyik megállapításom hogy mindaz, amit itt az adózás szabályaival kapcsolatban kifejtettem az kiterjeszthető a szabályozás, törvénykezés egészének jelentős részére.

1. Részletes, árnyalt de az egyszerű embert, népet nem vegzáló (a szabályozó munkáját növelő) szabályozásról van szó.

(Ezek szerint többféle kategória lehet.

2. Részletes, árnyalt, de az egyszerű ember népet vegzáló szabályozás.

3. Árnyatlan igazságtalan szabályzás.

4. Árnyalatlan igazságtalan szabályozás, ami ráadásul az egyszerű embert, a népet viszonylag vegzálja.  

5. Ezek átmenetei.)

A másik megállapításom hogy óriási különbségek lehetnek a szabályozás színvonalában, és a hozzáállásban. Pontosabban a hozzáállás (a szabály a népért van, a szabály nem vezetésért van, nem a nép van a szabályért, a vezetésért) meghatározza színvonalat.  Amit itt leírtam az egy jó, magas színvonalú szabályozás. A jelenlegi pl. adószabályozás nem ilyen, sőt az irányait tekintve szinte ellentétes. Én nem azt állítom, hogy könnyű az ilyen optimális szabályozást kialakítani. És azt sem állítom, hogy egyáltalán ki lehet alakítani az optimális tökéletes ideális szabályt. Csak azt állítom, hogy lehet erre törekedni, lehet ebben az irányban haladni, fejlődni. Létre lehet hozni a jelenleginél sokkal jobb, magasabb színvonalú szabályozást.

Visszatérek az elméleti kérdésekhez.

Az önrendelkezés nagyságát elsősorban az határozza meg, hogy a szabályozottra vonatkozó szabályokat kívülről hozzák, vagy a szabályozott hozza. Pontosabban, ennek aránya (milyen arányban hozza szabályozott a rá vonatkozó szabályokat) határozza meg. A szabályozás részletessége, árnyaltsága eleve csak másodlagosan határozza meg az önrendelkezést. Hiszen ha valaki, (valakik) saját magukra hoz részletes szabályozást az nem nevezhető az önrendelkezés csökkenésének. Felületesen úgy tűnhet, hogy minél részletesebb a külső szabályozás annál inkább csökken a szabályozott önrendelkezése. Csakhogy a jóindulatú, népérdekű szabályozás az nemcsak dirigálja, de védi gyengét, a védtelent. Itt pl., visszatérhetnék arra, hogy mi van, ha nincs szabályozás, azaz az indirekt szabályozás érvényesül. A direkt (jóindulatú, népérdekű) szabályozás és annak részletessége tehát a gyengét, védtelent, a népet, lakosságot, a becsületes többséget nemcsak dirigálja, de védi is. Ugyanez a szabályozás az erőseket, a vezetést már inkább dirigálja, őket kevésbé védi, inkább a hatalmukat (önrendelkezésüket) csökkenti. Igaz viszont, hogy még a népréteg is úgy érezheti, hogy a szabályozás részletessége, (még ha az jóindulatú népérdekű szabályozás is), csökkenti az önrendelkezését, szabadságát. Igaz, hogy ezt pedig „a részletes árnyalt de az egyszerű embert a népet nem vegzáló szabályozással”, lehet csökkenteni. Illetve, a limitált, alternatívált szabályozással lehet csökkenteni.

Hosszasan lehetne, még erről elmélkedi, inkább megállapítom az alábbiakat.

A szabályozás részletessége, árnyaltsága több okból is összességében kevéssé csökkenti az önrendelkezést (kivéve az erősek, az erőszakosak, a vezetők hatalmát), amennyiben a szabályozás jóindulatú, népérdekű. A nép, a lakosság, a civil szféra szempontjából inkább előnyős a részletes, árnyalt szabályozás főleg akkor, ha az nem „vegzáló” típusú, és ha ugyanakkor limitált, alternatívált.

Általában „a részletes, árnyalt, de nem a kisembert, népet vegzáló” típusú szabályozás kialakítására kell törekedni. Ez is, nemcsak az arany középút, segít megoldani az alulszabályozás-túlszabályozás problémáját

Az önrendelkezés szempontjából azonban ennél fontosabb a belső és külső szabályozás aránya.

Minden szempontból a legfontosabb azonban, hogy a szabályozó célja ne a vezetés hatalomgyakorlásnak fokozása, ill. könnyítése, hanem nép, a lakosság a többség érdeke legyen. Egyszerűen: népérdekű (ne hatalomérdekű) szabályozás legyen.

Mindezek kialakítása ez irányban való törekvés egyben faladat is a jog a törvénykezés a szabályozás feladatai.