Csáth Géza (1887-1919)

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József író, orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus és zeneszerző volt. Jász (Brenner) Dezső bátyja és Kosztolányi Dezső unokatestvére. Brenner József és Decsy Etelka gyermekeként született Szabadkán, 1887-ben. Csáth anyja korán meghalt, főügyész apja második feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de ő festő akart lenni. Alkotásvágya miatt nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette, és csak elégségesnek ítélte. Írásait viszont környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1904-től, az érettségi után a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, az anatómia és az élettan lekötötte minden idejét. 1906-tól a Budapesti Napló zenekritikusa, a lap címoldalának tárcarovatában jelentek meg novellái, de más lapokban is publikált. 1906-ban írta (Havas Emillel és Munk Artúrral közösen) egyetlen regényét, A repülő Vucsidolt. Ekkori írásait naturalizmus, szimbolizmus és az anekdotai hagyományokkal való szakítás jellemzi. Meghatározó élményforrása - az egész életmű folyamán egyébként - a gyermekkor világa. Novellahőseit nem célok vezérlik, hanem elfojtott vágyak, indulatok sarkallják cselekedetekre. A naturalizmus módszerével él azokban a novellákban is, amelyek témáját orvostanhallgató korából merítette: Trepov a boncolóasztalon, Apa és fiú. Álom és valóság, racionális és irracionális egybemosása (A béka, A sebész, Gyilkosság) ekkor még inkább artisztikus kísérlet, a szecesszió előjátéka.

1907-08-ban szecessziós fordulat következett be az írói pályán, a rövid, 1912-ig tartó írói kiteljesedés kezdete. E fordulatot leginkább A vörös Eszti (1908) című novella jelzi, „amely a gyermekkori énünkkel való szembenézés, a realitással való találkozás katartikus élményének megfogalmazása”. Egyben Csáth élet- és művészetfelfogásának kulcsa: az ember élete egzisztenciális létén túl fantáziavilágával együtt teljes egész. Ezért térnek vissza gyakran hősei a gyermekkori teljesség színterére (A varázsló kertje, A varázsló halála, Délutáni álom) vagy az álmok világába (Egyiptomi József). Adyhoz hasonlóan a világ az ő szemében is csonka, darabokra törött, s a töredékes valóság már gyermekkorában eltorzítja a személyiség egészséges fejlődését. Nemcsak felnőtt hősei vannak tele gyilkos indulatokkal (Gyilkosság), ártatlannak tetsző gyerekhősei is szadista hajlamoktól indíttatva gyilkosságra vetemednek (Anyagyilkosság, A kis Emma).

„Csáthnak minden valószínűség szerint az Anyagyilkosság (1908) a legtökéletesebb elbeszélése. Ebben ugyanis sikerül egy-két szavas háttérjelzéssé csupaszítani mindazt a lélektani, társadalmi, sőt mitikus motivációt, amely a címben megjelölt, ősvilági borzalmat kiváltó bűntényt indokolhatná. Hiszen indokolhatta volna lélektanilag éppen saját teoretikus meggyőződése alapján is, hogy a korán félárván maradt Witman-fiúk túlméretezett szexuális komplexük ébredezése idején miért unnak bele az élveboncolásba, és miért fordulnak - Freud szerint is szükségszerűen - a szexuális fejlődés szadista fázisában a gyilkosság felé. Kifejthette volna azt is részletezően, hogy a ház lakói által nagyra becsült özvegyasszony, aki azért szeretőt tartott és fiai nevelését elhanyagolta, miért lesz teljesen értéktelen, erkölcsi aggály nélkül megölhető tárggyá a fiúk szemében. Végül motiválhatta volna a gyilkosságot a prostituált oldaláról is; Csáth azonban hűvös eleganciával mindezen motivációs lehetőségeket a háttérbe utasította, és változatlan alaptényként, a kifordult világrend egyértelmű következményeként ábrázolta az anyagyilkosságot.” (Szörényi László)

A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt Csáth Géza; ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete, A varázsló kertje.

Brenner (Jász) Dezső, Kosztolányi Dezső, Brenner József (Csáth Géza)

Az életmű realista vonulata a korai novellákat követően színpadi műveiben folytatódott. Nyolc drámájáról, jelenetéről tudunk, ezek részben töredékesek. A Janika (1911) a magyar polgári dráma legjobbjai közé sorolható, a vidéki kispolgárság beszűkült világát ábrázolja és a prűd erkölcsöket leplezi le. Horváték (1912) című színjátéka szintén az álszemérmes kispolgári miliőt mutatja be. Hasonló környezetben játszódik Az albíróék című novella dramatizálásából keletkezett Kisvárosi történet (1912 után), melyet az író operának szánt. Élesen eltér ettől a vonulattól a Hamvazószerda (1911), amely az írói szándék szerint bábjáték, s bizarr ötletével a magyar abszurd dráma előfutára. „Minden Csáth-színdarabban van valami egészen mai, hozzánk szóló. A Janika nemcsak lélekismeretével, hanem szituációteremtő erejével is kiemelkedik. A Horváték tolsztojánus következetességével okoz meglepetést. A Kisvárosi történetben Csáth igazi, modern színpadi szerzőként, egyetlen ötlet kibontására építi a mű szerkezetét. Csáth a század nagy modernje. „Az életet ne lehet becsapni” - hangzik el a Hamvazószerdában ez a rá oly jellemző mondat. Igen, ott van ebben az élet elsődlegességének mély tudása, az orvos-író szkepszise éppúgy, mint a színpadi szerző sóhajtása: önnön lehetőségeinek nagyon pontos ismerete.” (Szajbély Mihály)

A fiatal Csáthra egyszerre hatott a természettudományos, a darwinizmuson alapuló biologisztikus szemlélet, valamint az élet misztériumának szimbolista felfogása, amely elbeszéléseiben a kompozíció és a nyelv zeneiségében nyilvánul meg (Ismeretlen házban, Tavaszi ouverture). E két szélsőséges hatás között közbülső, közvetítő, egyben kiegyenlítő tényező a pszichoanalízis.

Csáth meggyőződése szerint a személyiség több összetevőre, ún. komplexre bomlik. Ezek a komplexek együtt alkotnak egészet, és ha valamelyik megsérül, akkor a többi az ő kárára kezd terjeszkedni. Az „egészséges” és a torz személyiségfejlődést, azaz orvosilag tekintve a normális embert az őrülttől vagy a bűnözőtől csupán a komplexek egymáshoz viszonyított arányában bekövetkezett eltolódás különbözteti meg. 1909-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd Budapesten, a Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként.

Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ezt a művét eredeti nevén, Az elmebetegségek psychikus mechanismusa címen, tudományos apparátussal adta ki 1912-ben. A paranoiás nő kórképének leírásában a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. (Többek között ez a mű ihlette Szász János filmrendező Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét.)

Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. 1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.

Csáth 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az írásra is. 1912-ben felvették a Martinovics szabadkőműves páholyba, egyszerre Adyval. 1913-ban feleségül vette Jónás Olgát, akitől 1918-ban lánya született. 1914-től katonaorvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték.