Ignotus

Ignotus a Nyugat élén

Szerző: Kibelbeck Mara / 2014. augusztus 3. vasárnap / Kultúra, Irodalom

“A művészetnek csak egy törvénye van: csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni.” Ignotus (Veigelsberg Hugó) kritikus, költő, író, a Nyugat egyik alapítója, első főszerkesztője 65 éve halt meg.Mit tudunk Ignotusról? Nevén és származásán kívül, minden középiskolát végzett tisztában van vele, hogy ő volt a Nyugat első főszerkesztője, ő írta a Kelet népe című vezércikket (amit már sokan másnak – legtöbben Móricznak – tulajdonítanak), Emma asszony levelei címmel szakácskönyvet is írt. Mégis, ha Ignotusról van szó, hiányérzete támad az olvasónak éppúgy, mint a tollforgatónak. Pedig a Nyugat nem lett volna Nyugat e nélkül a visszahúzódó, éles tollú publicista nélkül, akit ismert és elfogadott a közönség, és aki vállalta a viták vívócsörtéit.

“Nem is hívják sehogysem, mert Ignotusnak hívják. S e félelmes emberbe szerelmesek vagyunk.” (Ady Endre)

Ignotus kritikus, költő, író, a Nyugat egyik alapítója, első főszerkesztője 65 éve, 1949. augusztus 3-án halt meg. 1869. november 2-án (egyes források szerint november 17-én) született egy német anyanyelvű, pesti zsidó családban, eredeti neve Veigelsberg Hugó volt. Apja, a népszerű Pester Lloyd című újság főszerkesztője nagy súlyt helyezett fia neveltetésére, aki elvégezte a budapesti egyetem jogi karát, de már ekkor is inkább az irodalommal és a művészetekkel foglalkozott. Írásai Ignotus (latinul ismeretlen) néven jelentek meg, 1907-ben polgári nevének is ezt választotta.“Ignotus sorsa különös és egészen rendkívüli példája a publicista önfeláldozásnak. Polemiájával, amely oly erőteljes és annyi meggyőző elemet magában rejtő volt, hogy nem lehetett mint veszélytelent negligálni, magára vonta az ellenfelek támadásait. Népszerűtlen álláspontok érdekében tette ki magát a nyilaknak – az álláspontok népszerűtlensége megszűnt, de a nyilak időnként még ma is röpködnek a régi céltáblára. Ami hatása volt – pedig volt és pedig jelentékeny hatása – a közvéleményre, az emberek kedve és akarata ellenére volt, egyszerűen az igazság ereje hatott őáltala minden ellenállás dacára.” (Schöpflin Aladár, a Nyugat rettegett kritikusa)Előbb A Hét című folyóirat munkatársa lett, majd a Magyar Hírlap riportereként a világ számos helyéről tudósított. 1906-ban Szerda címmel folyóiratot alapított, amely azonban csak egy évet élt meg. Huszonkét évesen napvilágot látott verses regénye, A Slemil keservei, amelyről még az irodalmi élet nagyhatalmú formálója, az egyébként konzervatív ízlésű Gyulai Pál is elismerően nyilatkozott. A költő Ignotus élete hátralévő majdnem hat évtizede alatt csak két verseskötetet adott ki, a Nyugatban alig húsz költeménye jelent meg. Ebben közrejátszott az is, hogy az elsők között fedezte fel Ady zsenijét, és az ő művei mellett jelentéktelennek érezte magát. Kiváló novellákat is írt, de ezekből is csak egy kötetre futotta: hivatásának a kritikát és az irodalomszervezést választotta.1908-ban a Nyugat egyik alapítója lett, az első számba Kelet népe címmel ő írta a programadó cikket. Biztos, a közízléssel számos alkalommal szembehelyezkedő ízlés, kiváló stílusérzék jellemezte. Úgy vélte, bármely mű jó lehet, ha abban a művészi mondanivaló a tehetség révén tökéletes kifejezést nyer – azaz “A művészetnek csak egy törvénye van: csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni.”“Kelet népe – s e perctől fogva nem idegen. Az idegen ám ne tudja, hogy mért csügg ez a maroknyi nép az életen. Az idegennek ám legyen igaza, hogy az emberiségnek kevés tőle a várnivalója, s legvadabb erőfeszítésének sincs több foganatja, mint hogy későn és tökéletlen még egyszer megcsinálja, amit egyebütt már el is felejtettek. A nyelve lehet, hogy csak neki szép, s költői lehet, hogy csak az ő szívéhez szólnak. Lehet, hogy csak helye van a világban, de nyomot nem hagy benne, s amin csügg, értéktelen, s amit akar, mértéktelen. Lehet, hogy maga magának sem igaz barátja; megrontóihoz hű, legjobb fiaihoz mostoha. Lehet, hogy amit érte tesznek, fitymálja, s maga is vak az iránt, ami kebeléből sarjad. Lehet állhatatlan, lehet jó sorban elkapatott, bal szerencsébe ellankadó. Mindez lehet, de mindebből csak az következik, hogy legyen szeme a világban való helyzete iránt, legyen mértéke a maga kicsinysége, legyen számítása a maga ereje felől. Vigyázzon arra, hogy meg ne szólják, értesse meg, amit csak maga ért, s amit magának nem kíván, ne tegye felebarátjának. De ahhoz, hogy élni akar, csak neki magának van köze, mert köszönni életét is csak magának köszönheti. Amit teremt, legyen bár másodrendű, hacsak a legtöbb, amit tud, és megbecsüli, mert ő termette. Érjen el többet vagy kevesebbet: csak jussát tartsa mindenre és idegen ne legyen semmitől. A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart. Kelet népének is ez az útja, s ha járja: azon nap alatt jár, annak az emberiségnek felese, annak a történelemnek alakítója, mint a legnagyobb nemzetek. Kicsinységében tán nem szabad, hogy viszont lenézze, akik őt lenézik, és nagyon kell szeretnie, akik őt szeretik. A szeretetnek sok módja van, s egyet sem szabad fitymálnia; fia pedig mentül kevesebb van, annál több iránt kell türelmesnek lennie. Ez minden, amivel kelet népe a nyugatnak tartozik. Ennyit megér az, hogy mégis csak magának él, mikor részt vesz a világ életében, s hogy a helyet, melyen kívül a nagy világon más nincsen számára, ez a nagyvilág mégis csak az önnön biztonsága őrálló helye gyanánt védje és bástyázza körül. A Csaba útja az égen írt utat honfoglaló kelet népének. S így van megírva, hogy égen és földön, tudásban, szépségben és munkában mindenütt honfoglaló legyen kelet népe.” (Ignotus: Kelet népe)