A sci-fi (science fiction) vagy más néven a tudományos-fantasztikus művek olyan művészeti (irodalmi, filmes stb.) alkotások, melyek legtöbbször a valódi vagy elképzelt tudomány társadalomra vagy egyes egyénekre gyakorolt hatását mutatják be. (Wikipédia)
Eredete:
Az első sci-finek mondható mű Jonathan Swift Gulliver című regénye. A műfaj klasszikusa Jules Verne francia szerző, aki alaposan felkészült kora tudományos és technikai eredményeiből, és megpróbálta elképzelni a további fejlődést. A 20. század elején H. G. Wells adott lendületet a műfajnak. (Világok harca c. regényének 1930-as Orson Welles rendezte rádióváltozata az élethű előadás miatt tömegpánikot okozott az USA-ban.
Kedvelt témái: időutazás, űrrepülés, idegen lények, földön kívüli élet, mesterséges intelligencia, gépek, robotok, különleges képességek, tudósok, illetve a tudományok felhasználása.
Az irodalmi igényű alkotások bármely téma esetén erkölcsi, filozófiai kérdéseket vetnek fel a társadalom, illetve az egész emberiség jövőbeli fejlődése, alakulása szempontjából, melyek megoldásában általában kiemelt szerepe van egyes szereplők felelősségének.
A keményvonalas sci-fi szigorúan figyelembe veszi és alkalmazza a természettudományos ismereteket, azokból logikus következtetéseket von le, és általában betartja a tudományos módszerekkel szemben támasztott követelményeket. A tudományos háttér a cselekmény hihetőségét növeli, sokszor kulcsfontosságú a történetben. Ide sorolhatjuk azokat a műveket is, amelyek valamely kitalált vagy eddig nem igazolt tudományos elméletet vagy műszaki berendezést használnak fel, és azokat elfogadható logikai rendszerbe helyezik. Képviselői pl. Isaac Asimov, Stanislaw Lem.
Az angol nyelvben a társadalomtudományokra használt soft science kifejezésből ered a „soft” sci-fi megnevezés. Az ilyen típusú történetek jellegzetessége, hogy a történet és az elbeszélésmód a társadalomtudományokra alapul, ennek megfelelően többet foglalkozik a szereplők tulajdonságaival, jellemével, társadalmi körülményeivel és fejlődésével, mint a történet tudományos és technikai vonatkozásainak mai tudásunk szerinti megalapozottságával. A művek gyakran utópiajellegűek Képviselői pl. Ray Bradbury, Philip K. Dick.
Az űropera nagyszabású, sok szereplőt mozgató, jórészt a világűrben zajló, egész bolygórendszereket átfogó kalandos történet, amelyet egzotikus űrjárművek, szinte elképzelhetetlenül pusztító szemben álló erők és fegyverek, valamint gyakran idegen lények színesítenek. Ezekben a történetekben a tét általában nagy: embercsoportok, népek, akár az egész emberiség sorsa forog kockán. Nagyobb hangsúlyt kap a szereplők jelleme, emberi kapcsolatai, illetve társadalmi, morális és filozófiai kérdések. Kiegészülhet a keményvonalas sci-fi elemeivel, amennyiben a szerző igyekszik logikusan megalapozni a művében felhasznált technikai és tudományos megoldásokat. Legismertebb: Isaac Asimov Alapítvány-trilógiája vagy a Csillagok háborúja-sorozat.
"Valamely kulcsfontosságú ponton mind a sci-fi, mind a fantasy elrugaszkodik mindennapjaink valóságának talajáról; ez különbözteti meg őket az ún. non-fiction irodalomtól. A sci-fi azonban igyekszik racionalizálni ezt a kritikus pontot; meggyőzni az olvasót arról, hogy ami az elbeszélés tárgya, az az általunk ismert világ törvényszerűségei közé beilleszkedik, általuk megmagyarázható." (Kornya Zsolt)
Példák:
Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé
Stanislav Lem: Kiberiáda
Arthur C. Clarke: A város és a csillagok
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák
Zsoldos Péter: A feladat
Szélesi Sándor: Ellopni egy Chagallt
Fonyódi Tibor: A Katedrális legendája
Nemere István: A Triton-gyilkosságok
George Lucas: A csillagok háborúja
Isaac Asimov: Alapítvány-regények
Forrás: