Közzététel dátuma: Jun 05, 2018 4:20:37 AM
Nem csupán jóleső szorongásérzést keresünk, hanem tippeket is arra nézve, hogyan védhetjük meg magunkat az agyafúrt bűnözőkkel szemben.
Szeretjük a krimiket, ez kétségtelen. Az eladási és bestsellerlistákon a krimik mindig is tartoltak, illetve az olyan sorozatok, mint a CSI vagy a Gyilkos elmék, továbbra is a legnézettebb tévéműsorok között vannak. Mi, nők, különösen nagy rajongói vagyunk a műfajnak. Felmérések szerint jóval több nő, mint férfi olvas, illetve néz krimiket, ez az arány pedig folyamatosan nő. Tehát a nők többsége rajong ezekért a regényekért, és nem csupán a könnyed egynyári detektívkötetekért, hanem a sötét, erőszakban és kínzásokban gazdag történetekért is. De vajon miért?
A felmérések azt mutatják, hogy a női olvasóközönség rajong az olyan gyilkosságok iránt, melyekben az áldozatok, illetve az elkövetők nők. Az Illinoisi Egyetemen 2010-ben végzett kutatás látszólag logikus magyarázattal tud szolgálni a különös jelenséget illetően. A kutatók azt találták, hogy a nők azért vonzódnak ennyire az ilyen történetekhez, mert félnek attól, hogy maguk is bűncselekmény áldozatai lesznek. Sőt, egyes szerzők odáig mennek, hogy a nők azért olvasnak krimiket, hogy túlélési tippeket és taktikákat tanuljanak. Ha például megértjük egy gyilkos hátterét és a gyilkolás folyamatát, azt is megtanulhatjuk, melyek a figyelmeztető jelek, legyen szó akár egy féltékeny szeretőről, akár egy idegenről. Így aztán túlélési stratégiákat tanulhatunk arra az esetre, ha netalán egyszer minket is megpróbálnának elrabolni vagy meggyilkolni. A krimiolvasás közben viszont előbb-utóbb egy ördögi kör közepén találhatjuk magunkat. Kutatók szerint ugyanis azoknál a nőknél, akik már amúgy is félnek valamitől, ezek a művek még inkább növelik a rettegést, ami odáig vezet, hogy lassan a házból is nehezen merjünk kitenni a lábunkat.
A krimik koronázatlan királyai és királynői
A krimik egyúttal egyfajta utazásra invitálnak minket, különös helyeket, helyzeteket és személyiségeket mutatnak be az olvasóknak. A krimiirodalom történelme folyamán számos olyan történettel találkozhattunk, mely messzi tájakra repített bennünket, és ismeretlen kultúrákkal ismertettek meg. A detektívregény műfaját Edgar Allan Poe amerikai költő és novellista teremtette meg A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájával. A történetet az amerikai író Párizsba helyezte, innentől kezdve pedig a műfaj összekapcsolódott az utazással.
A lelkes világjáró Agatha Christie kedvenc detektívjét, Hercule Poirot-t egyszer az Orient Expresszre, máskor nílusi sétahajózásra küldte. Olyan tájakat mutatott be, melyeket az emberek többségének esélye sem volt a valóságban megismerni. Később a 20. században az olvasók Simenon detektívregényein keresztül ismerhették meg Franciaországot. Manapság pedig lehetőségünk van jobban megérteni a skandináv kultúrát olyan zseniális krimiírók által, mint Stieg Larsson, Henning Mankell vagy Jo Nesbo.
A műfaj leglelkesebb rajongói számára valószínűleg mindig is Sir Arthur Conan Doyle marad a krimi keresztapja. Az író ismert főhőse Sherlock Holmes, aki bár 1887-től 1923-ig élt nyomtatásban, fénye később sem halványult el; manapság – úgy tűnik – mindenféle szórakoztatási formában fellelhetjük a híres detektívet. Holmesnak olyan erős és hosszú árnyéka volt, hogy onnantól kezdve bárkinek, aki detektívfőhőst alkotott, óvakodnia kellett tőle, nehogy véletlenül is összemossák Arthur Conan Doyle kedvencével. Például erős a gyanú, hogy Hercule Poirot a fent említett okok miatt lett belga. Ha Christie angolnak írta volna meg őt, akkor sokak szerint csupán egy Holmes-klónként tekintettek volna rá. Éppen ezért csak jelentős háttér- vagy nemi különbséggel volt elkerülhető a Holmes-effektus. DCI Jane Tennisonra például, aki 1991 és 2006 között számos gyilkossági ügyet oldott meg, egyfajta alternatív női Sherlock Holmes-modellként tekintettek, akinek története aztán Val McDermid és Denise Mina jóvoltából nyomtatásban is folytatódott.
A detektívregények aranykora durván 1920-tól 1940-ig tartott, a két világháború között. Ebben az időszakban mutatkoztak be az olyan nagy krimiírók, mint Agatha Christie, John Dickson Carr, Julian Symons, Dorothy L. Sayers vagy Anthony Berkeley. A detektívek, mint Hercules Poirot, Miss Marple vagy Lord Peter Wimsey, akár csak Sherlock Holmes, a logika és az intuíció erejét használták a bűnügyek megoldására. Ezek a történetek ekkoriban még arról szóltak, hogy összegyűjtsük a nyomokat, majd ezeket összeillesztve levezessük belőlük az eseményeket. Christie előszeretettel alkalmazott regényeiben mérgeket, ezeknek a gyógyszereknek a kimutatása ugyanis szinte lehetetlen feladat volt a modern analitikai módszerek felfedezéséig. Főhősei tehát kizárólag a logika erejére támaszkodhattak, orvosi bizonyítékok híján. Regényeiben a modern pszichológia is megjelenik, hiszen nem csupán a karakterekről, de az indítékokról is pontos képet kapunk.
A krimiírók és a krimi szabályrendszerének megalkotói később mindannyian Poe és Arthur Conan Doyle munkáira támaszkodtak. A műfajon belüli különböző elkülönülések hozták létre a keményöklű, azaz hard-boiled detektívirodalmat, a bűnözőt mint főhőst szerepeltető krimiket, a thrillert és a metafizikus krimit.
Vágy a félelem után
Egyes szerzők úgy vélik, ugyanazon okokból olvasunk vagy nézünk krimiket, mint horrorfilmeket: hogy átéljük az izgalommal járó félelem érzését. Szeretnénk adrenalinlöketet kapni veszélyes helyzetből, tényleges veszélyek nélkül. Ezt az érzést mindenki jól ismeri: gyors szívdobogás, szapora légzés, izzadás, pillangók a gyomrunkban. Szakértők szerint nem ritka, hogy az egyének azért néznek vagy éppen olvasnak félelmetes történeteket, mert tudat alatt kíváncsiak arra, mennyi félelmet bírnak elviselni, és egyfajta elégedettségérzés tölti el őket, ha képesek elviselni a szorongást. „Az emberek régóta kíváncsiak a sötét oldalra, próbálják megérteni azt.” – mondja Frank Farley, a Temple Egyetem pszichológusa, majd hozzátette: „Érdekelnek minket a szokatlan és bizarr dolgok, mert nem értjük őket.” Farley, az Amerikai Pszichológiai Társaság egykori elnöke szerint vannak bizonyos T-típusú, azaz izgalomkereső személyiségek. Ezek azok a személyek, akik keresik az olyan bizonytalansággal, intenzitással kapcsolatos tevékenységeket, melyeket a legtöbb ember hajmeresztőnek tartana.
A pszichológus szerint a krimik egyfajta pluszt adnak, az idegek megborzolása segít, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból. Mindeközben a krimiregényekben és filmekben lehetőségünk van arra, hogy a különböző karakterekben negatív vagy éppen pozitív oldalainkat is felfedezzük.
Póta Szilvia cikke
2014. október