A krimi elnevezése a latin crimen „bűn” szóból származik. Olyan művet jelent, amely az úgy nevezett „magas” irodalom szintje alatt áll, célja kizárólag a szórakoztatás, témája valamilyen erőszakos cselekedet.
Eredete: Az első detektívregény Edgar Allan Poe nevéhez fűződik: A Morgue utcai kettős gyilkosság 1840-ben jelent meg. (A krimi néhány eleme megtalálható már Dickens, Balzac, Dumas műveiben is.)
1887-ben Arthur Conan Doyle A dilettáns detektív című regényében megjelenítette a bravúros nyomozót, Sherlock Holmest. Azóta is ő az archetípusa, előképe minden regénybeli detektívnek, aki a logikátlan világot rendezi át értelmessé, és szigorú logikájával minden nyitott kérdést meg tud fejteni. A detektívregény egyszerre irodalom és logikai játék: hatása a megfejtés izgalmán alapul.
A műfaj lényeges elemei: a bűntény, amelynek a tettese a végkifejletig ismeretlen; a logikai rejtélykonstrukció; a nyomozás; a csavaros eszű mesterdetektív; az átlagolvasót megtestesítő tanácstalan narrátor; a tehetetlen rendőrség, a hatásosan felépített leleplezés.
A detektívregényben elsődleges a bűntény. Az olvasó számára a rejtvényfejtéshez hasonló élményt ad: a „játék” során az olvasó a rejtélyt a detektívvel együtt derítheti ki. Erkölcsi hatása is van: a detektív az igazság cselekvő ügynöke.
A színvonalas elbeszélések jellemző vonása a jó stílus, humor, jellemábrázolás, a környezet festői rajza.
"A krimi mindig olyan regény, amely veszélyben lévő emberekről szól. A jó thrillerben a főhős fenyegetettsége a történet végéig tart. Mert ugyan bátor és legyőzi a nehézségeket, mindig új problémák merülnek fel. A 20. század közepéig Nagy-Britannia számára a veszély Németország volt, a második világháború után a kommunisták. Ma a terrorizmus, a tudomány rossz felhasználása." (Ken Follet)
"A krimi az irodalomban jelent meg először mint új műfaj. Elsősorban intellektuális gondolkodásra késztető történeteket jelöltek ezzel a címmel, ahol valamely rejtély vagy titok megismerésére helyeződött a hangsúly. Az ilyen típusú történetek nagyon hamar kedveltté váltak a tömegkultúrában, ám egyre inkább eltávolodtak az intellektuális eredettől, s a brutalitás és az erőszak megjelenítését kezdték el szolgálni. A megoldásra váró rejtélyes feladat általában valamilyen gyilkossághoz kötődik, a gyilkos megtalálása egyben a bűn leleplezését is jelenti, ami által a bűnös világ megtisztul, és helyre állhat a régi világrend. Ebben a folyamatban a legfontosabb szerepe a megismerő s jelértelmező embernek van, ez a krimi kései időszakára legtöbbször valamilyen nyomozó lesz, aki tevékenységével éppen a rendet szimbolizálja, hiszen az apró jeleket, nyomokat rakja össze egésszé - ezzel egészítve ki egy hiányos történetet." (Tóth Csaba)
Példák:
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Sir Arthur Conan Doyle: A Sátán kutyája
Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság
Umberto Eco: A rózsa neve
Georges Simenon: Maigret és a gyilkos
Ken Follett: A katedrális
Leslie L. Lawrence (Lőrincz L. László): A vérfarkas éjszakája
Vavyan Fable (Molnár (Bánfalvy) Éva): Szennyből az angyal
Forrás:
A krimi vagy bűnügyi regény az epika (elbeszélő irodalom) egy népszerű tematikus műfaja, amely a bűntények felderítésével, elkövetésük bemutatásával, illetve lélektani indítóokaik vizsgálatával, valamint a bűnözők, nyomozók („detektívek”) és bűnügyi rendőrök világával foglalkozik. A krimik formai műfajuk szerint döntően regények, ritkábban elbeszélések vagy drámák.
A krimit általában megkülönböztetik a művészi célú szépirodalomtól, valamint az olyan tematikus műfajoktól, mint a sci-fi, a horror vagy a történelmi regény. Egyes krimiknél azonban ezek a határok elmosódnak, így több műfajba is tartozhatnak. A kriminek több speciális alműfaja is van, mint a detektívregény, a jogi krimi (angolul: legal thriller), rendőrségi krimi, politikai krimi, a bírósági dráma vagy a „kemény krimi” (hardboiled). A krimi olyan mű, amelyben a gyilkosságot vagy annak elkövetőjét többnyire nem lehet látni. Könnyen összetéveszthető az egyre gyakoribb horror-scifi sorozatokkal.
https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%B1n%C3%BCgyi_reg%C3%A9ny_(irodalmi_m%C5%B1faj)
Ma már a szerzők széles skálája foglalkozik a műfajjal, amely egyszerre szórakoztat, és fejleszti a logikát.
Érdekességek:
– Az első krimiszerű regénynek Edgar Allan Poe 1840-ben megjelent A Morgue utcai kettős gyilkosságát tartják
– 1887-ben Arthur Conan Doyle nyomozója, Sherlock Holmes lett a minta a nyomozó karakter tekintetében.
– „A krimi koronázatlan királynője” Agatha Christie. Könyveiből a Guiness Rekordok könyve alapján már két milliárd példány kelt el.
– A legismertebb könyves nyomozó Poirot.
http://zama.hu/a-krimi-mint-irodalmi-mufaj/
A magyar hekus felemelkedése és bukása
Magyari Andrea
Azt sokan tudják, hogy az első valódi krimit Poe írta. Arról azonban ritkán lehet hallani, hogyan kezdődött a magyar krimi története, és hogyan folytatódott a rendszerváltásig. Most kinyomoztuk.
A műfaj detektívregény néven vonul be a magyar irodalomba; Hankiss János 1929-ben ezen a címen ír vékony kis könyvet a krimiről, de így emlegeti Erényi Gusztáv is a Nyugatban, kb. egy évtizeddel később. Az elnevezés olyan szempontból érdekes, hogy az első, krimiknek nevezhető művekben még nem bukkannak fel detektívek, később is csak vázlatos alakokkal találkozunk; sőt, a klasszikus értelemben vett detektív-figura egyébként sem nagyon tud majd meghonosodni Magyarországon.
Az oknyomozó riportertől a Jaguárig
Nagy Ignác 1844-45 során, 12 részben jelentette meg Magyar titkok című munkáját, amely mintegy lexikonja az akkori Budapest életének, bűnügyeinek. Varga Bálint tanulmánya szerint Bende, az elbeszélő, aki egy zsidó bőrkereskedő történetét hallva kezd nyomozásba, tulajdonképpen „az első magyar detektív, sőt, ha jobban belegondolunk, a világirodalom legelső detektívjeinek egyike". Tehát annyira azért nem maradtunk le, mint általában, még akkor sem, ha Bende nem hasonlít még Sherlock Holmeshoz; sokkal inkább megteremtőjéhez, Nagyhoz, amennyiben ő is újságíró, aki belebotlik történetekbe, majd a nyomukba ered.
Guthi Soma Tuzár Mihályával aztán megjelenik a magyar irodalom első „valódi" detektívje (vagy ahogy még akkoriban nevezték: felderítő, puhatoló, hekus vagy kopó), aki bűnözőből lesz nyomozó. Guthi maga egyébként büntetőügyvéd volt, de dolgozott hírlapíróként, írt novellákat és színműveket is, s ő Devecseri Gábor nagyapja. Rendkívül felvilágosult ügyvéd és író, aki már a századelőn kiáll a halálbüntetés eltörléséért, és egyike azoknak, akik elsőként írnak a homoszexualitásról egy olyan korban, amikor homoszexuálisnak lenni még bűncselekménynek számított. Tuzár visszatérő figura, aki a bűnügyeket már úgy oldja meg, ahogy azt mi, a XX-XXI. század olvasói megszokhattuk: következtet, kizár, lépésről lépésre halad, míg el nem ér a gyilkosig.
Heltai Jenő klasszikusa, a Jaguár 1914-ben jelenik meg. A szórakoztató (ál)bűnügyi regény cselekménye egy korabeli bulvárlap, a Krajcáros igazság körül bonyolódik. A kérdés, akárcsak ma, természetesen az, hogyan lehetne az uborkaszezon ellenében kicsit fellendíteni az eladást. Ennek érdekében alkotnak álhíreket, az események azonban később rendre megtörténnek. (A könyvből 1967-ben film is készült Dömölky János rendezésében, Mensáros László, Törőcsik Mari és Major Tamás főszereplésével.)
Rejtő-zködő írók
A 30-as években Magyarországon sok, látszólag angolból fordított detektívtörténet jelent meg. Ezek valójában álnéven író magyar szerzők művei voltak, akik egy másik országba helyezték a cselekményt és a szereplőket. (Ez a mozdulat ismerős lehet a kilencvenes évek elejéről is, amikor magyar szerzők ugyanígy írtak romantikus füzeteket.) Tulajdonképpen ugyanezt tette két híressé vált író is (bár a saját nevükön), hiszen Rejtő nevét itt sem felejthetjük ki, még akkor sem, ha nem hagyományos értelemben vett bűnügyi történeteket írt - bűnben és bűnügyben azonban nem volt nála hiány. Mégis, Rejtő helyszínei, karakterei és párbeszédei utánozhatatlan elegyet alkotnak, csakúgy, mint Szerb Antal varázslatos Pendragon-legendája, ahol az író, ahogy más műveiben is, megint hatalmas anyaggal dolgozik: rózsakeresztesek, misztikum, és egy Londonban kutató magyar filosz; és ami Szerbet Rejtővel rokonítja, hogy ott van mindezek paródiája is egyben.
Zsarusztorik
Egy ország krimi irodalmának története mindig szorosan összefügg a rendőrség történetével. Rendőrséget Magyarországon először Szemere Bertalan állított fel 1848-ban. Az osztrák csapatok aztán nem sokkal később átvették a rendőri feladatokat, majd a híres-hírhedt Thaisz Elek rendőrkapitány fémjelezte kor következett, melyben virágzott a korrupció és a prostitúció, a helyzet pedig a kiegyezés után sem sokat változott. Az osztrákok ráadásul titkosrendőrséget is felállítottak, a megfigyelés tehát régebbi „hagyomány" Magyarországon, mint elsőre gondolnánk. Ezek után nem csoda, hogy a nyomozók nem a rendőrök közül kerülnek ki (bűnügyekkel ugyanis ők foglalkoznak), hiszen a rendőrség, mint testület már önmagában gyanakvást ébreszt az emberekben. Nyoma sem lehet annak a tiszteletnek, ami például a Scotland Yardot övezhette. A korai magyar darabokból így hiányzik annak a rendőrségnek a képe, amely a bűn nyomába ered, és hivatalból oldja meg a bűnügyeket. Másrészt, ezt tekintve nem csodálkozhatunk azon, hogy a rendszerváltás után a kevés bűnügyi irodalom, ami támogatást élvezhetett, éppen a rendőrség köreiben tevékenykedők tollából származott.
Krimi és a szocializmus
A szocializmus idején a dekadensnek bélyegzett magánnyomozók figurájának megalkotása persze még inkább lehetetlennek tűnik. A krimi egyébként is megszorul a tűrt és támogatott kategória között, nem jut levegőhöz, és a hatvanas évekre tulajdonképpen meghal. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem születnek bűnügyi könyvek, ezek azonban természetesen nagyon különböznek a nyugati országok krimijeitől. Mág Bertalan és Berkesi András, a kor két legnépszerűbb sikerkönyv-írója mindketten ÁVH-s rendőrből avanzsáltak íróvá, s könyveikben gyakran megtörtént eseményeket dolgoznak fel. A bűn elkövetői persze mindig azok, akik hátráltatják a magyar szocializmus kibontakozását:
Mág „korai műveiben sváb nagygazdák gyilkolnak magyar parasztcsemetéket, arisztokraták lopóznak a szocialista Magyarországra, hogy munkás származású szűzlányok meggyilkolásával döntsék meg a szocialista államrendet. Ellenforradalmárok papokat öldösnek, hogy ezt is a kommunisták nyakába varrhassák, emigránsok a szolnoki Tisza-híd felrobbantására készülnek" - olvashatjuk Bánki Éva tanulmányában. Magos őrnagy, Mág alteregója egyfajta ördögűzőként lép tehát fel, így pedig hiába is várnánk, hogy hideg fejjel végiggondolja az eseményeket. Mág legjobb darabjai egyébként a Nyomon a Mág-csoport című könyvből valók, ezek megtörtént bűneseteket dolgoznak fel, s az írásoknak javára vált, hogy az élet találta ki őket, nem pedig Mág.
Ezen kívül a szocializmus könyveladási listáinak élén állt, még a 80-as évek végén is a Hód-sorozat, a szocialista kém kalandjai, Mattyasovszky Jenőtől, valamint Moldova György Bűn az élet című riportkönyve, és a „kékfényes" Szabó László bűneseteket összegyűjtő könyve, a Kamera előtt a tettes. Ez utóbbiak, igaz, nem klasszikus értelemben vett krimik, de számot tartottak azok érdeklődésére, akik a kor szocialista krimijeit olvasták. Valószínű, hogy még mindig sok háztartásban megtalálhatók a „jó kis" Berkesi- és Mág-sorozatok, hiszen ezek a könyvek sokszor többszázezres példányszámban keltek el.
A rendszerváltás után mintha egy gát szakadt volna át: a krimi irodalom felvirágzott. Mint sorozatunk következő részéből majd látjuk, a krimi felküzdötte magát, és a szépíróknak is kedvelt műfaja lett.
Felhasznált irodalom:
Varga Bálint: Nyomozás az első magyar krimi után. Lepipálva - Tanulmányok a krimiről. Lilium Aurum, 2009. 58.
Bánki Éva: „A meghalni nem tudó bűn." Uo, 92.
https://divany.hu/kultur/a-magyar-hekus-felemelkedese-es-bukasa
A hardboiled (vagy hard-boiled) fikció irodalmi műfajának és a kriminek (főként a bűnügyi történeteknek) karakterei és alaphelyzetei részben közösek. Az érzelmesebb jellegű krimiktől eltérően, amelyek a félelem, rettegés és terror érzelmeit emelik ki, a hardboiled történetekben a nyomozó cinikusan viszonyul ezekhez az érzelmekhez. A közönség felé ezt a hozzáállást a nyomozó belső monológja közvetíti, amelyben leírja mit csinál és hogyan érez. A tipikus főszereplő egy magánnyomozó, aki nap, mint nap szemtanúja a szervezett bűnözői körök által elkövetett erőszaknak (jellemzően a Szesztilalom idején és azt követően). Ugyanakkor egy olyan igazságszolgáltatási rendszerre kell támaszkodnia, ami éppolyan korrupt, mint az a szervezett bűnözés, ami ellen harcol. A végtelen erőszak ciklusa miatt cinikussá vált nyomozók tipikus antihősök. Jellemző példák: Philip Marlowe, Mike Hammer, Sam Spade, Lew Archer.
A kifejezés eredete
Az angol "hardening one's egg", a tojás keményre főzéséből ered. Hardboiled: (viszonylag) kemény, megkérgesedett lelkű.
A karakter prototípusát Carroll John Daly szereplői adták: Terry Mack és Race Williams. Népszerűségüket viszont Dashiell Hammett Sam Spade, illetve Raymond Chandler Philip figurái hozták meg: nem csupán megoldják a rejtélyeket, mint "puhább" kollégáik, hanem annyira napi szinten kerülnek szembe az erőszakkal, hogy kiégnek és cinikussá válnak - innen ered a még tulajdon érzelmeikkel szemben is tanúsított keménységük.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hardboiled
Az irodalmat hagyományosan két nagy csoportra osztjuk: szépirodalomra és szórakoztató irodalomra. Az utóbbi nem művészi kifejezés, hanem szórakoztatás céljából jön létre, olvasótábora azonban jóval nagyobb, mint az előzőé. Tipikus műfajai a sci-fi, a kalandregény, a fantasy, a horror, a thriller, a szerelmi történetek, s talán a legnépszerűbb a bűnügyi regény (krimi), amely a bűntények felderítésével, elkövetésük bemutatásával, illetve lélektani indítóokaik vizsgálatával, valamint a bűnözők, nyomozók (detektívek) világával foglalkozik. Elsősorban intellektuális gondolkodásra késztető történetek ezek, ahol valamely rejtély vagy titok megismerésére helyeződött a hangsúly. A megoldásra váró rejtélyes feladat általában valamilyen gyilkossághoz kötődik, a gyilkos megtalálása egyben a bűn leleplezését is jelenti, ami által a bűnös világ megtisztul, és helyreállhat a régi világrend. Ebben a folyamatban a legfontosabb szerepe a megismerő s jelértelmező embernek van, ez legtöbbször valamilyen nyomozó, aki tevékenységével éppen a rendet szimbolizálja, hiszen az apró jeleket, nyomokat rakja össze egésszé - ezzel egészítve ki egy hiányos történetet.
A kriminek több speciális alműfaja is van, mint a detektívregény, a jogi krimi, rendőrségi krimi, politikai krimi, a bírósági dráma vagy a „kemény krimi”. A krimi olyan mű, amelyben a gyilkosságot vagy annak elkövetőjét többnyire nem lehet látni (ellentétben a horrorral pl.). A detektívregény középpontjában a detektív áll, és az a folyamat, ahogyan megfejti a rejtélyt és leleplezi az elkövetőt. A megoldásra mindig a szöveg utolsó lapjain derül fény, a jó detektívregény-író a végsőkig kétségek között tartja olvasóját.
A krimiirodalom kezdete Edgar Allan Poe nevéhez köthető, aki a 19. századi angol irodalom jelentős költője volt egyébként. A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájában a kriminek minden tipikus eleme megjelenik: a különc detektív, a lassú felfogású narrátor, a pszichológiai következtetések, a lezárt szobában elkövetett bűntény rejtélye, az ártatlanok elleni bizonyítékok, és az a tény, hogy az elkövető a legkevésbé gyanús személy. A leghíresebb detektívek magándetektívek: Sherlock Holmes, Miss Marple, Hercule Poirot. A magándetektív mindig lepipálja a rendőrséget, de nem érdekli különösképpen a dicsőség. A bűntény számára logikai feladvány, a gondolkodás diadala.
A 19. század végén fellépő Sir Arthur Conan Doyle teremtette meg a detektív és a detektívregény klasszikus figuráját Sherlock Holmes-regényeivel és -novelláival. Sherlock Holmes a detektív etalonjává vált éles eszével, az élet minden terére kiterjedő mindentudásával, manírjaival, fáradhatatlanságával: a nyomozás során nem eszik, nem iszik, nem alszik, csak pipáját szívja, miközben éjt nappallá téve kovácsolja vaslogikája eltéphetetlen erejű láncát.
A 20. század legismertebb és legjelentősebb krimiírója Agatha Christie, "a krimi királynője" (1890-1976). Álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye, novellái és nagy sikereket arató színpadi darabjai miatt emlékezetes. Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon.
Színpadi darabja, a The Mousetrap (Egérfogó) tartja az első előadást követően a leghosszabb időn át játszott előadás rekordját: elsőként 1952-ben mutatták be Londonban, és még ma is (2017) játsszák.
Művei többségének két híres detektívje a központi alakja: Miss Marple és Hercule Poirot. Idős, egyedülálló és éles eszű figura mindkettő. Miss Marple falusi párhuzamok segítségével fejti meg a legagyafúrtabb rejtélyeket, Hercule Poirot pedig (a visszafogottan hedonista, kényelmes, hiú, tojásfejű, piperkőc kis ember) a híres szürke agysejteket használva derít fényt mindenre.
Agatha Christie csaknem összes detektívtörténete az angol közép- és felső osztályra koncentrált. Nyomozója általában vagy belebotlott a gyilkosságba, vagy egy régi ismerőse, aki érintett volt az ügyben, fordult hozzá segítségért. A nyomozó fokozatosan haladva mindenkit kihallgatott, megvizsgálta a bűntett helyszínét és minden nyomot feljegyzett azért, hogy az olvasók elemezhessék őket, és egyenlő esélyt kapjanak arra, hogy maguk oldják meg a rejtélyt. Azután, nagyjából a történet felénél, vagy néha az utolsó fejezetben/felvonásban az egyik gyanúsított meghalt, gyakran azért, mert véletlenül kiderítette a gyilkos kilétét, emiatt el kellett hallgattatni őt. Végül a nyomozó összehívta az összes lehetséges gyanúsítottat, és lassan leleplezte a tettest, miközben számos egyéb titkot is felfedett. A gyilkosságokat gyakran hihetetlenül találékony módon, fortélyos cseleket alkalmazva követték el. Christie regényeire szintén jellemző a feszült légkör, és nyomasztó lélektani bizonytalanság, várakozás, melynek oka szándékosan lassú tempójú prózája.