A horror középpontjában az élet sötétebbik oldala; a tiltott, a különös és veszélyes események vannak. Általában a legtermészetesebb félelmeinket ábrázolják; a rémálmainkat, félelmeinket az elidegenedéstől, az identitásvesztéstől, félelmünket az ismeretlentől és a haláltól, a félelmet a szexualitástól. Az egyik horrortípus a pszichológiára hat ki, a lélekre ható cselekedetek jellemzik. Félelmet és szorongást kelt, még ha nem is történik látványos borzalom. Ennek a fajtának egyik mestere Edgar Allan Poe. A másik típusra a fizikai borzalmak (fájdalom, vér) látványos bemutatása jellemző. Napjainkban a „horror királyának”, Stephen Kingnek művei tartoznak ide.
Eredete:
A rémálmok, a félelmek egyidősek az emberiséggel. Egy sötétben suttogó hang vagy egy több millióba kerülő film ugyanazt a hatást igyekszik elérni: bizonytalanságot okozni, félelmet kelteni. A horrorregény kialakulása a 18. századi gótikus regényhez köthető. A gótikus regény áltörténelmi környezetben játszódó, titkokkal, furcsaságokkal és fantasztikus borzalmakkal teli regényfajta volt az angol irodalomban.
Az irányzat kettévált; a történeti gótikára, melyben a kalandos és romantikus elemek kerekedtek felül; és a borzalomgótikára, melyben viszont az öncélú borzongató leírások domborodtak ki. Ez utóbbit a démoni gonoszság, túlvilági borzalmak, féktelen erotika és erőszak kultusza jellemezte. 1818-ban Mary Shelley megírta a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című rémregényét, ami számtalan filmnek lett irodalmi alapanyaga. Az utolsó gótikus rémregényírónak Bram Stokert tartják, legismertebb írása a Drakula gróf válogatott rémtettei volt (1897).
A műfaj kialakulásában szerepet játszott a rémdráma műfaja is. A Világirodalmi lexikon meghatározása szerint a rémdráma "olyan drámai mű, amely a színpadi hatásvadászat legalantasabb eszközeit sűrítetten és öncélúan alkalmazza - a kínzást, a vérontást s a hasonló borzalmakat nyílt színen, természethűen utánozza." Shakespeare színműveinek egyes jeleneteiben és követői munkáiban is tetten érhető. Sokszor a vándorkomédiások rövidített színdarabjaiban bukkant fel, A rémtörténetek forrása elsősorban a népköltészet és a néphagyomány volt. Minden nép meséiben és mitológiáiban szerepelnek különös lények, hátborzongató helyszíneket bejáró hősök, melyek mind-mind táptalajai a rémületnek.
Jellemzői:
Míg a fantasy világában a cselekmény színhelye zárt fantáziavilág, a horroréban az áldozatok a valós világban vannak. Emiatt következhet be a "legrosszabb", mert valószerűnek éljük át. Általában félelmetes öreg házakban, izolált helyeken játszódnak; "ismeretlen", arctalan, természetfeletti idegenekkel - vámpírokkal, őrültekkel, ördögökkel, szörnyekkel, démonokkal, zombikkal, megszállottakkal, farkasemberekkel és torzszülöttekkel.
Példák
Mary Shelley: Frankenstein
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Stephen King: Ragyogás
Forrás: