Schwester06

Klar, seit Susanna da ist, sind sie immer spät dran. Denn immer, wenn sie gerade wegwollen, macht Susanna die Windeln voll. Niko lässt das Leberwurstbrot auf dem Küchentisch liegen. Daran ist Mama selber schuld. Warum packt sie es nicht in Nikos Kindergartentasche, so wie früher? Auf dem ganzen Weg bis zum Kindergarten redet er kein einziges Wort. Aber Mama merkt gar nicht, dass Niko sauer ist. Sie schiebt den Kinderwagen und plappert mit Susanna. Dabei versteht die sowieso nichts, weil sie noch so klein und dumm ist.

Als Niko in den Kindergarten kommt, sitzt Annabell schon in der Puppenecke. Ihre Mutter muss kein Baby versorgen, und Annabell ist immer pünktlich. Sie hat sich schon die beste Puppe genommen. "Die darfst du aber nicht haben!", ruft sie ihm zur Begrüßung zu. Ph, Niko hat sowieso keine Lust auf die Puppenecke. Nachher beim Frühstück hat Niko nichts zu essen. Als Einziger! Annabell hat sogar zwei Salamibrote. Natürlich gibt sie Niko keins ab. Aber von Annabell hätte er sowieso nichts genommen. Lieber verhungert er!

Nach dem Frühstück dürfen alle raus. Leider setzt Annabell sich auf die Schaukel neben Niko. "Weißt du, was ich gestern bekommen habe?", fragt sie triumphierend. "Ein Fahrrad!" Jetzt muss Niko auch was sagen. Unbedingt. Sonst hat er ganz verloren. "Ich ... also, ich habe eine kleine Schwester!" Annabell ist still. Aber nicht lange. Dann ruft sie: "Ha, ha! Kleine Schwestern sind voll doof!" Mist! Wer hätte gedacht, dass Annabell sich mit kleinen Schwestern so gut auskennt! Da hätte Niko wirklich besser den Mund gehalten.

Endlich ist der blöde Vormittag vorbei. Niko trottet hinter den anderen her zur Garderobe. Er hat es nicht eilig. Mama kommt in letzter Zeit sowieso meistens zu spät. Annabells Mutter ist natürlich schon da. Aber Annabell zieht trotzdem ein böses Gesicht. Warum wohl? Niko drückt sich zwischen die Jacken und lauscht. "Alle haben eine kleine Schwester!", beschwert Annabell sich gerade. "Ich will auch eine!" "Aber Annabell!", beschwichtigt ihre Mutter. "Das ist nicht so einfach." "Ich will aber!", schreit Annabell und stampft mit dem Fuß auf. Jetzt heult sie sogar.

Plötzlich merkt Niko, wie lieb er Susanna hat. Ihm wird im Bauch ganz warm davon. Fröhlich läuft er nach draußen. Mama ist ausnahmsweise mal nicht zu spät. Sie wartet schon vor dem Kindergarten. Ohne Kinderwagen. "Wo ist Susanna?", fragt Niko erschrocken. "Bei Oma", erklärt Mama. "Damit wir mal was zusammen unternehmen können. Nur wir beide." "Aber wir kriegen Susanna doch wieder?", fragt Niko besorgt. "Natürlich!", versichert Mama.

Dann ist es ja gut. Eine kleine Schwester ist nämlich gar nicht doof. Besonders, wenn Annabell keine hat. Dann ist eine kleine Schwester sogar besser als ein Fahrrad.

* * *

Az édesanya májkrémet kent Nikó óvodai kenyerére, miközben ő egyáltalán nem szereti a májkrémet. „Szalámit akarok.” – követelte Nikó. „Nincs szalámim.” – mondta türelmetlenül az édesanya. „Nagyon jól tudod, hogy tagnap nem volt időm vásárolni.” Épp ez a probléma. Amióta Zsuzsanna a világra jött, az édesanya csak a babáról gondoskodik. Nikóra többé nincs semmi ideje. És apa? Mindig Zsuzsannáról kérdez, amikor a munkából hazajön. „Gyerünk, siess!” – mondta a mama. „Késve vagyunk.”

Világos, amióta Zsuzsanna itt van, mindig késve vannak. Mert mindig, amikor éppen menni akarnak, Zsuzsanna teleteszi a pelenkát. Nikó a májkrémes kenyeret a konyhaasztalon hagyta. Anya felelőssége. Miért nem tette azt Nikó óvodai táskájába, úgy ahogy korábban? Egész úton az óvodáig egy szót sem szólt. De az édesanya egyáltalán nem figyelte, hogy Nikó mérges. Tolta a babakocsit és Zsuzsannával gügyögött. Azonkívül úgy sem ért semmit, mert még olyan kicsi és butuska.

Amikor Nikó az óvodába ért, már Annabell a babasarokba ült. Az ő édesanyjának nem kell bébiről gondoskodni és Annabell így mindig pontos. Már a legjobb babát elvette, és köszönésként kiáltotta: „Ez bizony nem lehet a tiéd.” Na, amúgy sincsen semmi kedve a babasarokhoz. A reggelinél aztán Nikónak semmije sem volt, amit egyen. Egyedüliként. Annabellnek ráadásul két szalámis kenyere volt. Természetesen Nikónak semmit nem adott. De Annabelltől amúgy sem fogadott volna el semmit. Inkább éhen hal.

A reggeli után mindenki kiment. Sajnos Annabell a hintán Nikó mellé ült. „Tudod, mit kaptam tegnap?” – kérdezte diadalmasan. „Egy kerékpárt!” Most valamit Nikónak is kell mondani. Feltétlenül. Különben egészen elveszett. „Én … szóval, nekem van egy kis húgom!” Annabell hallgatott, de nem hosszan, majd kiáltotta: „Ha, ha! A kistestvérek nagyon buták!” Badarság! Ki gondolná, hogy Annabell ilyen jól ismeri a kistestvéreket. Most valóban jobb lett volna Nikónak csendben maradni.

Végül csak elmúlt ez a buta délelőtt. Nikó a többiek háta mögött cammogott az öltözőhöz. Neki nem volt sietős. Édesanyja általában úgy is késve jött az utolsó pillanatban. Annabell édesanyja már természetesen ott volt, de ő még is mérges arcot vágott. Vajon miért? Nikó a kabátok közé bujt és hallgatózott. „Mindenkinek van egy kistestvére!” – panaszkodott éppen Annabell. „Én is akarok egyet!” „De Annabell!” – nyugtatta édesanyja. „Az nem olyan egyszerű.” „De én akarok!” – kiabálta Annabell és toporzékolt. Sőt már sírt is.

Hirtelen megérezte Nikó, mennyire szereti Zsuzsannát. Egészen meleg lett a teste attól. Vidáman futott ki. Édesanyja kivételesen most nem késett. Az óvoda előtt már várta. Babakocsi nélkül. „Hol van Zsuzsanna? – kérdezte Nikó ijedten. „A nagymamánál.” – magyarázta édesanyja. „Hogy valamit egyszer együtt tudjuk csinálni. Csak mi ketten.” „De még újra visszakapjuk Zsuzsannát?” – kérdezte Nikó aggódva. „Természetesen.” – nyugtatta meg édesanyja.

Ilyenkor bizony jó. Egy kis testvér ugyanis nem olyan buta, különösen, ha Annabellnek nincs.

Azonfelül egy kis testvér mégis jobb mint egy kerékpár.

Gute-Nacht-Geschichten

Frauke Nahrgang - Kleine Geschwister - Geschichten zum Vorlesen / ViCh