Leiden

A szenvedés az életünkhöz tartozó valóság. Oly sok nyomorúságos betegség van. Sok ember már fiatalon rákban szenved. Újra és újra találkozok beteg emberek élettörténetével. Olykor egy este több telefonbeszélgetésben szenvedéssel teli emberi életeket ismerek meg. A várost járva vagy az egyházmegyében utazva azonban egy más világot látok, ahol a plakátok sugárzó arcokat, fitt és szép embereket mutatnak. Ez egy ígéretekkel teli világ, ahol az a követelmény, hogy mindig jól érezzük magunkat. A jóllét egy csaknem mindenekfeletti vezényszó, és sokan képesek a jó közérzetükért sok pénzt fizetni. Az öreg kor panaszait elfojtják, az élet terheit eltagadják. A „napos oldal” kerül előtérbe. A jó erőnlét, a felpezsdítő légkör, a ragyogó napfényes vakáció az, aminek a lelki és testi szenvedést kellene csökkentenie, de végül is elűzni nem tudja. Sőt sokan megtapasztalják, a jóllét hajszolása még több szenvedést okoz.

Szent Ignác arra hív, hogy Jézus életét szemléljük. Emellett azonban ő nagy realista marad. Az embereket elvezeti annak megtapasztalásához, hogy Jézus életében ott volt a szenvedés. Jézus halálra adta önmagát, meghalt és eltemették. Ezáltal az imádkozót meghívja, hogy Jézus életének ezt az oldalát is átgondolja, hogy megtapasztalja: A szenvedésedben te sem vagy egyedül. Éppen ott jelenik meg egy Istenarc, mely megmutatja, hogy Isten a testvéred lett ebben az élethelyzetben. Ő ad vigaszt, ő ad reményt. Erőt, hogy az ilyen helyzeteket a hitben elfogadd és túléld.

Ignác tudatosan osztja meg saját látásmódját. Megmutatja, aki Jézust követi, nem megy el a szenvedés mellett. Éppen a jó és igaz ember ütközik ellenállásba. Léteznek olyan erők a világban, amik pont ezt a jóságot nem akarják, hanem megpróbálják kiirtani. Mindig újra megélik ezt az emberek. A szentek egyes élettörténeteire gondolok, amikor sokan tudatosan kiálltak az evangéliumért és ezért elszenvedték a megpróbáltatást. Ignác meghívja az imádkozót, hogy ezt a valóságot állítsa maga elé. Arra hív, hogy Jézussal oly módon legyünk közösségben, hogy készek vagyunk érte elviselni a fájdalmat és szenvedni, mert tanítványa akarunk lenni.

Ekkor mutatkozik meg a hit egy nem közvetlenül kézzelfogható valósága: Amit elszenvedek, azt mégis más javára tudom fordítani, mert azt Jézus lelkületével viselem el. Magamra vállalom a szenvedések bizonyos megtapasztalását, mivel azt a másikért akarom tenni. Ezt csak szilárd meggyőződésből történhet, Jézus által sok emberrel közösségben, és a szeretetet odaadásként értelmezve, túllépve a határokat, mert azok még a szenvedésben is jelen vannak. Egy élő példa számomra Szent Maximilian Kolbe, aki egy családapa helyett ment az auswiti éhségkamrába. Kalkuttai Szent Teréz alakjában is valóságosan a keresztény szeretetnek ez a formája mutatkozik meg számomra. Arról beszélt, hogy addig tudunk szeretni, míg az nem fájdalmas.

Egy polgári kereszténység jó közérzetet akar. Egy krisztusi közösség, mely állandóan az evangélium szellemében értelmezi magát, érzékeny lesz a társadalmi sebekre és kész arra, hogy az igazságosság megvalósulásáért összeütközésbe kerüljön és népszerűtlen legyen. Közösségeink minél inkább a hitnek és a hit magvallásának a helyei, annál inkább készek lesznek, a társadalmi bajok gyökerére rámutatni és nem csupán egy felületes felebaráti szeretetet megélni és a társadalompolitikában azt ismételni, amit már sokan mások mondanak. Ehhez azonban szükséges egy benső erő. Ha közösségeinkben az Eukarisztia ünneplése, leginkább vasárnap, egyre jobban meggyengül (eredetileg: kivérzik), a keresztényeknek nem lesz többé életerejük, amivel készek lehetnének a világot megújítani. Ezért szükséges állandóan újra ebből a forrásból meríteni.

A Szent Ignác-i hagyományban különös módon alakították ki a Jézus Szíve tisztelet. Sok ember számára ehhez giccses képek társulnak. Ha azonban a dolog lényegét nézzük, akkor felfedezzük a forrást, amiből meríthetünk: Jézus valóban teljesen kivéreztette a szívét, magát értünk egészen odaadta, hogy valóságosan e szívet mint a szeretet gyújtópontját tudja megmutatni. Ez az új formája a Jézus Szíve tiszteletnek közelebb hozná Jézus emberségét és egyben ajtót nyitna arra, hogy mélyebben megértsük, mit jelent: teljes szívből krisztusivá válni és a hitet a szív ügyévé tenni.

(© ViCh)