VIRÁGOK LÁZADÁSA
(Új vagy a kötetben nem szereplő versek.)
TÜKÖR ÉS HOLD
boldog vándor utadban e
tócsa tenyérnyi sekély de
tudd zivatar maradéka e-
zért ne zavard a nyugalmát
sőt engedd hogy a végtelen
ég így mérje meg éjjel
mérlege fénylő tálká-
jában az árdeli Holdat
LÁTTAM LÁNGOLNI
láttam lángolni rózsát
tenyeremben tüzet
méhet dédelgettem
kísérjen szerelmed
légy velem a sírig
félszárnyú madarat
láttál-e repülni
Fészkének fájára
békén le s megülni
Ha elindulsz felém
meg ne állj semeddig
tudom gyönyörű vagy
látod hogy szeretlek
inda-érintésű
keress meg, keress meg
az öröklétben való
neveden nevezlek
több vagy Lauránál
mosoly bánatomban
tegnap vagy és holnap
csilingelő fényű
vidám nyárfaének
röpke hársfaillat
kérlek kérlek kérlek
láttam égni rózsát
láttam egy fehéret
fölnézett arcodra
és elpirult érted
MAGYARÁZAT
- René Magritte Az üdvös ígéret
című kollázsához -
láttad-e a sziklát
tömör nehéz sima
emberfejnyi gömböt
mely súlytalan lebeg
ha testtelen
tenyér érinti meg
hihetetlen-e
szikla még
de nem is szikla már
több lett mint kő
a Kéz által gondolat
a valóság mint
gyalulatlan deszkalap
jelen van hogy
függetlenüljön tőle
a felfedezés
döbbenetében láthatod
egy valóságon túli
valóság Napja ad
fény-árnyék
kiterjedést neki
AJÁNLOTT LEVÉL REYKJAVÍKBA
űzzük ki szótárainkból
az ártás és hiány szavait
mert napfényes éjszaka
kell majd lélegeznünk
a bomlott idő
kártékony vegyületeiből
feledkezzünk meg hatalmunkról
mert halott fákkal
nem lehet megtanítani
a lombozás geometriáját
ne feledkezzünk meg hatalmunkról
mert a jövő lakását
boldog ítélkezők lakják
SHERYL SUTTON SZINHÁZA
irgalmatlan valóságuk
tündöklést ünnepel
feketén fenségesen
ragyog a rájuk fagyott idő
érinthetetlen lepel
megméretik egy kézen
a mindenség súlya a holló
amikor értelmét veszíti
a hasonlított és a hasonló
FENYEGETŐ
fenyegető rózsa-öklök
színük véremtől öröklött
virágok ünneplő-skarlát
önpusztító forradalmát
darazsak dőzsölik el
LEGENDA
mikor az első éj hullt a Polisz köveire
a bölcsek vakon tapogatták
és hitetlenül csóválták fejeiket
ki Próbáltatásnak ki Praktikának vélte
egyszóval megfontolt érvekkel hozakodtak elő
nyugtatásul a háborgó tudatlanoknak
közülük egyedül a költő volt nyugodt
korsóját egykedvűn szemlélve
szakállas arcán simított időnként
TÉRJ MEG
térj meg erdeimbe
űzőm űzöttem vadam
kemény inú
gyors lábad segítsen
virágzó parazsam
éjben melegítsen
térj meg erdeidbe
ám ha hívlak büszkén
törj át az éj ezüstjén
várnak fénylő mezők
LÉGY MEDRE
légy medre kedvesem
zajló életemnek
folyóm biztos ágya
tisztítsd vezesd vizét
a háborgó hatalmas
emberóceánba
HA AZ ELMÚLÁSSAL
ha az elmúlással perelsz
legfőbb érvedül mutasd fel
vizeid tövéből kihajló
örökzöld fűzfaágadat
BOHÉM INTELEM
(amikor beoskolázta magát)
lám megszöktél Urániával
hálátlan szajha mondhatom
cifra rongyokban kacér
(dámát alakít) a szende
nagyvilági nőt miközben
utcalány a lelkem
könyörgöm
ne higgy e dőre ringyó
olcsó ígéretének
hiszen megírta
Shakespeare mester is:
Gyarlóság, asszony a neved!
ha nőt kívánsz legyen királynő
(szőlőskertek tüzes leánya)
de mondjuk
nem vagy nagyravágyó
úgy van még Tokaj
száraz vesszejéből nyert nedű
cimkés butéliákban
vagy nyelhetsz kéknyelűt is
TÖREDÉK
a legszebb lány Johanna volt ha mondom
amikor zölden szikrázott a domb
bár mutathattam volna istenek
a Montparnasse olasz koldusának őt
MA REGGEL
ma reggel virágzó ággal és
fennen éneklő dieselekkel
megérkezett a tavasz
ma reggel könnyű voltam és szelíd
mélyet lélegeztem mint a folyó
tavasztól tengerig
LÁBAM
lábam biztos volt feléd
vissza tántorogva jöttem
fájt és hosszú volt az út
az éj leszállt mögöttem
városoknak fénye gyúlt
majd az égre röppent
SZERELMÜNK
legjobban az éjszakát szerettem
mikor közel kellett hajolni a dolgokhoz
mint arcodhoz kedves találkozáskor
lángarcú szerelmünk gyermekünk
békénk nyugtalan madár
tapintván a kövek érverését
bölcsek gyöngye perdül homlokunkról
egyetlen széles mozdulattal
a mozdulatlanság mozdulatával
tüzek kegyelmét könyörögjük
szerelmünk nyugtalan madár
szárnya alól bölcsek gyöngye perdül
küzdve áradó időnk szelével
HALOTT BARÁTAIM HELYETT
halott barátaim helyett
mondom néktek
nincs idő az öregedésre
mert az ifjúság olyan
mint a szél amelyben
lónyerítés fénylik
amelyben virágok
fák utaznak
és álmodó gyönyörű
estéken pirosmellényű
fecskék keresnek embert
akit láttak a csillagok
halott barátaim helyett
mondom néktek
szomorú büszkeséggel
az embertelenség nem evilági
mert a gyermekek
reménye ellen való
akik tekintetével
Isten szeret titeket
látjátok lennék inkább hallgatag
mint az elhagyott tó amelyben
színes halak fürgélkednek
értetek és halott barátaimért
HELYZETELEMZÉS
állok bizonytalanul
egy ajtó előtt
ami fölösleges lett
olyan reménytelen hogy
reménykedni kezdek
érdemesebb volna
írni talán verset
mint kitenni magam
egy véges tekintetnek
madarak röpte mint ének
nyelv amit nem értek
komorodó alkony
talán meghalok vagy alszom
de nem lehet mert várnak
fontos vagyok még
bizony hiányoznék
egy cserép virágnak
EGY ÖREG KÖRTEFÁHOZ
(1964 körül)
öreglány régi ismerősöm
áll egy árva bakterház után
ellipszisbe hajló sínek íve mentén
ó múltból ittfelejtett
a táj szocializmusában
egykor burzsuj-köpte magból
keltett a dekadens idő
míg amott sudár akácos
- egységben az erő! -
áll mint tettrekész csapat
nem átallsz virágot bontani tavasszal
hát szégyelld magad
VIRÁGOK LÁZADÁSA
törékenyen ágál
lilán két virágszál
nem tudom tánc-e harc-e
messze szálló madár-e az
vagy két híven hajló
ívelő levél
konok hittel tagadván
a közös tövet
FELHŐ-LOBOGÓZTA
felhő-lobogózta
tengerek hajósa
én már nem leszek
messze jár a flotta
vitorlákba fogva
nyugtalan szelet
hiába jön sorra
a madarak-hozta
hívó üzenet
KÉRDÉS
vaskos kötetekkel
fénylő kopaszon
megéred-e hogy nyilatkozz
méltóképp komolyan
öregúr leszel-e
mint illik bogaras
savanyú szuszogó
megpuhult öreg
netalán szigorú
kimosott kivasalt
vasárnapi arcú
zord sétabotos
A SZERELEM ÍGÉRETE
amikor a szó
gyönyörű fölösleg lesz
az önkéntelenség erejével
fel fog hangzani
a mozdulatok tűzigéző
kánon-éneke
CSAK EGY CSENDES KÉRDÉS
csak egy csendes kérdés
pályatársaimnak
kapna-e József Attila ma
József Attila-díjat
MAGAM IS FELEDVE
magam is feledve elfeledlek
mint a bőr a csók vörös virágát
örökül hagylak idegeneknek
ha hóesés-varjazó csend jár át
FÁMNAK PARÁZS
fámnak parázs kérge törzse -
ki mérné meg a két karja
mennyire érné át körbe
parázs törzsű fám tűz ága -
a fent éneklő madárért
lenne-e aki felmászna
tűz ágú fám láng a lombja -
van-e barát lombsátramba
aki jönne és borozna
FOGYATKOZÁSOK
konok emberiség-hívő
béke-fogyatkozáskor
darazsat szelídítek
egy kisgyerek kezén
kifosztom magam
rigó-fogyatkozáskor
hószín sírba fekszem
ünneplő feketén
JÖVENDŐM
jövendőm
mélységes magasság
fekete fény
örvénylő szédület
komor remény
jövendőm béke
atomrobbanás
A HATVANI KOSSUTH TÉR
Kékségtől tikkadt ég szomját oltja szökőkút.
Táborozó vadgesztenye fákra lezúdul a napfény,
lassan ringva harangszó ütemére tűrik a várost,
tűrik a cifra cigánylány-szoknya szinű sokaságot.
Ám de az este ha jő, vén bagoly ül fel az ágra,
és ha az éj hűs szél-keze megsimogatja a fákat,
elkerekült szemmel néz a torony, csillag didereg,
titkon a gyertya-virágok félve-derengve kigyúlnak.
MIKOLA KÖNYVET VÁSÁROL
kiszemeli
kézbe veszi
(hátrál kicsit:)
fényre tartja
megforgatja
módszeresen
lapozgatja
szagolgatja
a betűket
és képeket
átvizslatja
(a könyves már
foszforeszkál
égre nézve
urát esdi)
ám Mikola
szakállt lendít
aztán kér egy
újabb példányt
s az egészet
újra kezdi
MCMXCIII
Mert most türelmem szertefutni látom,
muszáj szonett fegyelmét tűrve írnom,
muszáj, vagy magam végleg tűzre bízom
ezen az éjszakákon túli tájon.
Egy ablakhoz hajló virág türelme
példás. Halkuló tekintettel nézem,
hogy e kőből, vasból való vidéken
áttetszőn simul törékeny üvegre.
Felvert vadaké most az én nyugalmam.
Ablakhoz hajló virág önfegyelme
kell ebben a madárszívű időben.
Ne szólítsatok meg, magamra riadtam.
Kedvem és torkom korommal betelve,
mert a Várost jártam sápadtan, őszen.
FELEDD...
feledd az elmenőt
sirasd sajnáld őket
akik itt maradtak
mert valójában ők
a távolba szakadtak
feledd az elmenőt
útját nem leled meg
vizek rejtik nyomát
hírét a csillagok
és ők nem felelnek