Emberáldozás
BALESET
koordináták helyett
szonett recsegett a hangszóróból
abban a sebességtartományban
nem tudta használni
talán nem gondolták hogy Newton törvénye
érvényes rá is
a vászonoldalú dobozba vigasztalásul
pacsirta költözött
nem volt félelmetes
könnyedén megbillent a gép
és pontosívű
ragadozó – zuhanással
megérkezett a Föld
REQUIESCAT
nem porló tested
nem fog felsírni barátom
már ha a kés hideg éle
hasadba merül kutatón metsz
hogy felfedje a vétked előttünk
mert az enyészet tűr
a kés már csak anyádnak fáj
ki szülőd s temetőd is
a kés már a barátaidé
jó társaidé ím
tegnap még itt jártál közöttünk
mára jaj kihúnyva szép tüzed
álmaink veled nevetve szőttük
és terv maradt örök mind
örök értelmetlen számodra – nélküled
tegnap még élő volt fényre nyílt szemed
a fákra nézett lombjuk vesztik-e
és siratva lezárt koporsód felett
gyászdalt kell ma érted mondanom
mert bevégeztetett az utolsó Ige
a hű kövek a holtak megőrzik
csizmád csattanását s hangodat vele
(az idő majd minket is előszít
lényegre tisztult múltunk ág-bogát
siratja emlékezések csontmaró szele)
felemlegetjük százfelé vetődött
mindenben – társak egykor cimborák
mi néhai kócos és kényszerű hősök
Jó Czermannom arcod nélkül neved
s hozzá: hajh mi együtt ittuk
csaló tanyásgazdák savanyú borát
EMBERÁLDOZÁS
Octavio Paznak
Vértől lángoló kés.
Ama obszidián.
Révült tenyérben
fényesül föl
az értelmetlenül
dobbanó szív
Csupasz.
Kívül testmeleg
köveken iguánák
üvöltenek némán.
J. A.
Szélreálltál, félreálltál,
Szerettél, vagy kiabáltál,
Megtanították örökre
Nem erős a költő ökle:
Egyként temetett el téged
Ellenséged: sírba lökött,
Barátod: kapart rád rögöt.
RADNÓTI
homlokán szent billog égett
fehéren mint a holdhó
egyetlen éke
és elrejtette Bornál végleg
az üldözött utolsó
biztos menedéke
HOMMAGE A MATOLAY MAGDA
Függve a csontok
törékeny keresztjén
rémület feszíti
a szívre szoruló
koszorúerek
töviskoronáját
testté szűkülő térben