Emberáldozás

BALESET

koordináták helyett

szonett recsegett a hangszóróból

abban a sebességtartományban

nem tudta használni

talán nem gondolták hogy Newton törvénye

érvényes rá is

a vászonoldalú dobozba vigasztalásul

pacsirta költözött

nem volt félelmetes

könnyedén megbillent a gép

és pontosívű

ragadozó – zuhanással

megérkezett a Föld

REQUIESCAT

nem porló tested

nem fog felsírni barátom

már ha a kés hideg éle

hasadba merül kutatón metsz

hogy felfedje a vétked előttünk

mert az enyészet tűr

a kés már csak anyádnak fáj

ki szülőd s temetőd is

a kés már a barátaidé

jó társaidé ím

tegnap még itt jártál közöttünk

mára jaj kihúnyva szép tüzed

álmaink veled nevetve szőttük

és terv maradt örök mind

örök értelmetlen számodra – nélküled

tegnap még élő volt fényre nyílt szemed

a fákra nézett lombjuk vesztik-e

és siratva lezárt koporsód felett

gyászdalt kell ma érted mondanom

mert bevégeztetett az utolsó Ige

a hű kövek a holtak megőrzik

csizmád csattanását s hangodat vele

(az idő majd minket is előszít

lényegre tisztult múltunk ág-bogát

siratja emlékezések csontmaró szele)

felemlegetjük százfelé vetődött

mindenben – társak egykor cimborák

mi néhai kócos és kényszerű hősök

Jó Czermannom arcod nélkül neved

s hozzá: hajh mi együtt ittuk

csaló tanyásgazdák savanyú borát

EMBERÁLDOZÁS

Octavio Paznak

Vértől lángoló kés.

Ama obszidián.

Révült tenyérben

fényesül föl

az értelmetlenül

dobbanó szív

Csupasz.

Kívül testmeleg

köveken iguánák

üvöltenek némán.

J. A.

Szélreálltál, félreálltál,

Szerettél, vagy kiabáltál,

Megtanították örökre

Nem erős a költő ökle:

Egyként temetett el téged

Ellenséged: sírba lökött,

Barátod: kapart rád rögöt.

RADNÓTI

homlokán szent billog égett

fehéren mint a holdhó

egyetlen éke

és elrejtette Bornál végleg

az üldözött utolsó

biztos menedéke

HOMMAGE A MATOLAY MAGDA

Függve a csontok

törékeny keresztjén

rémület feszíti

a szívre szoruló

koszorúerek

töviskoronáját

testté szűkülő térben