Biedermeier, német nyelvterületekhez köthető művészeti stílus, lakberendezési stílus, bútorstílus, biedermeier stílusú antik bútorok
A Biedermeier, avagy a rendes ember dicsérete és az unalom diadala
Üdvözöljük a Biedermeier világában, ahol a polgár végre fellélegezhetett: Napóleon elment, a forradalmakat elfojtották, így végre marad idő a legfontosabb tevékenységre – a nappali bútorainak megszállott nézegetésére. 1815 és 1848 között Németországban és a Monarchiában rájöttek, hogy a világtörténelemnél sokkal izgalmasabb egy jól polírozott cseresznyefa-furnér.
Ez a stílus a „szegény ember klasszicizmusa”, amelyben a görög oszlopok akkorára mentek össze, hogy már csak egy éjjeliszekrényt bírjanak el. Míg a barokk idején a nemesek még aranyozott felhőkön ültek, a biedermeier polgár már beérte a puritán józansággal: ha valami görbe, az legyen éppen csak annyira íves, hogy ne sértse a házmester szemét. A francia directoire eleganciáját és az angol hűvösséget úgy sikerült keresztezni, hogy a végeredmény pont olyan lett, mint egy osztrák adóhivatalnok vasárnapi beszéde: végtelenül korrekt és alaposan megmunkált.
A bútorok legfőbb bűne a túlzott őszinteség. Előkerültek a gyümölcsfák – körte, cseresznye, jávor –, mintha a konyhakertet költöztették volna be a szalonba. A mesterek pedig, mintha csak a Rorschach-tesztet gyakorolták volna, szimmetrikusan ragasztották fel a diógyökér-furnért, hogy a polgár naphosszat kereshesse a fa erezetében az arcokat, miközben odakint a Metternich-korszak csendőrei vigyázták a rendet.
Aztán jött az 1873-as bécsi világkiállítás, ahol rájöttek, hogy ez a stílus olyan, mint a jó gulyás: másnaposan is ehető. Így lett a biedermeier örök darab, amíg a falusi asztalosok meg nem alkották a „parasztbiedert”. Ez az a műfaj, ahol a fenyőfa kétségbeesetten próbál diónak látszani egy gumihengeres flóderfestés segítségével – ez a bútorvilág „szegény ember vízzel főz” megoldása, ahol a nemes erezetet egyszerűen ráfestették a fára, ha már az Isten nem tette bele.
Ma is keressük ezeket a darabokat, mert a biedermeier asztal mellett ülve az ember elhiheti: a világ kiszámítható, a kávé meleg, és a legnagyobb tragédia csak az lehet, ha karcolás esik a politúron.
képre kattint, nagyobb, hd felbontású kép
Ez az írás nem egy stílustörténeti ismertető, hanem egy esztétikai hadüzenet a megalkuvó ember ellen. A szerző párhuzamot von a klasszicizmus fegyelmezett Logosza és a mai Soft Minimal között, leleplezve a „Biedermeier Jánosokat”, akik a tölgyfa szilárdsága helyett csak a fa „hangulatát” keresik. Ez a kritika lerántja a leplet a „szelídített valóságról”, ahol a bouclé-szövet és a greige-festék ugyanúgy a gyávaság eszköze, mint hajdanán a virágmintás kárpit: elfedni a világ érdes igazságát és kipárnázni az életet a tragédiák elől. Aki nem csak teázgatni akar az asztalánál, hanem érzi még a Ethos (a gerinc) hiányát a modern enteriőrökben, annak ez a bejegyzés kötelező olvasmány a „vizuális altatók” ellen.
*A biedermeier szó eredeti, német jelentése gúnynév, amellyel a szerény kispolgárt nevezték, bieder fordítása szerény, egyszerű, Meier pedig gyakori német vezetéknév.
*A stílbútorok nem bútorstílust jelölnek, hanem azon bútorok megnevezése, amelyek korábbi bútorstílusok másolatai, többé- kevésbé hű reprodukciói.
Biedermeier stílusú antik bútorok