Embedded Files
Ókori bútorok (nano banana)
Egyiptomi, görög, római, ókori kultúrák, a bútorok születése
Gyakorlatilag az ókorban, mégpedig mediterrán vidéken született meg maga a bútor. Igaz, keleten más kultúrák is éppoly jelentőséggel bírtak, mint a mediterrán térségiek, ott viszont a padló közeli "földön ülő" kultúra ezt kevésbé követelte, mint ebben a térségben. Számos technológia, bútorfajta ebből a térségből származik. Az egyiptomi asztalosmesterek által tökéletesített fakötések, a görögöknél kicsúcsosodó ergonómia és a rómaiak anyaggazdagsága együttesen alkották meg az antik lakáskultúra alapjait.
Az ókori mediterráneum adott helyet az első műhelynek, ahol a funkció (használhatóság), a szerkezet (stabilitás) és a forma (esztétika) hármas egysége először öltött testet olyan tárgyakban, amelyeket ma is felismerhetően bútornak nevezünk. Nem csak a bútor, mint esztétikus, kényelmes használati tárgy, mint státuszszimbólum, hanem az elkészüléséhez szükséges technológiák is megszülettek
Az állati formáktól az anatómiai tudatosságig
Az állati formáktól az anatómiai tudatosságig
Az antik bútorok egyik legjellemzőbb közös vonása a természet utánzása volt. Legyen szó a fáraók trónusairól vagy a római patríciusok székeiről, a bútorlábak gyakran öltötték oroszlánmancsok vagy bikapaták formáját. Ez kezdetben mágikus erőt és stabilitást sugallt, de az idő előrehaladtával a szerkezeti tudatosság vette át a főszerepet.
A mediterrán mesterek közösen kísérletezték ki azt a "vázas" szerkezetet, amely lehetővé tette, hogy a bútorok könnyebbek és kecsesebbek legyenek, miközben teherbírásuk megmaradt. Ebben a folyamatban születtek meg azok az alaptípusok, amelyeket ma is használunk:
A támlás szék (Kliszmosz): Ez a bútortípus az antikvitás talán legnagyobb vívmánya. Itt találkozott először a fa megmunkálásának művészete az emberi test vonalaival. A ívelt hátlap és a kifelé hajló lábak nemcsak esztétikai élményt nyújtottak, hanem a fizikai kényelmet is szolgálták – ez volt az ergonómia hajnala.
A fekvőbútor (Kliné): A mediterrán kultúrában a pihenés, az étkezés és a társasági élet középpontja a kerevet volt. Nem csupán ágyként funkcionált, hanem a reprezentáció eszközeként is. A nemesfém berakások, az elefántcsont díszítések és a gazdag textilhasználat itt értek össze egyetlen pompás egységbe.
A láda (Theszaurosz/Arca): Mivel a beépített szekrény fogalma ismeretlen volt, a láda vált az antik otthonok univerzális tárolójává. Ezek a darabok sokszor templomok vagy paloták homlokzatát idézték, oszlopokkal és párkányokkal díszítve, hidat képezve a bútor és az építészet között.
Anyagok és felületek harmóniája
Anyagok és felületek harmóniája
A mediterrán térség mesterei mesterfokon kezelték a környezetük adta lehetőségeket. A cédrus, az ébenfa és az olajfa mellé hamar felsorakoztak a drágább anyagok. A furnérozás (nemesebb faborítás), az intarzia (berakásos díszítés) és a festés technikái már ebben a korban elérték azt a szintet, amit a reneszánszig nem tudtak felülmúlni.
Az antik lakáskultúra nem ismerte a "minimált"; a bútorokat gyakran élénk színekre festették, bronzveretekkel erősítették meg, vagy éppen márvánnyal kombinálták, hogy a tárgyak ne csak kiszolgálják, hanem hirdessék is tulajdonosuk civilizációs fölényét.
Page updated
Google Sites
Report abuse